Az igaz is alig tartatik meg

És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? (1Pét 4,18)

Az előző két írásban sokszor szerepelt a puszta, mint kifejezés. Ennek a kifejezésnek egy keresztény életében sem szabad ismeretlennek lennie. Láttuk, hogy milyen nehéz a pusztán végigmenni olyanokkal, akik visszavágynak a korábbi élet után. Ők könnyen belebuknak a pusztába, és nem tudják elvenni az ígéretet. Majd láttuk azt, hogy egy nagy sokaságból, egy egész népből, csak ketten tudtak bemenni az ígéret földjére. De ők sem egyformán élték meg az út végét. Józsuénak sokszor mondta az Úr, hogy ne féljen, hanem legyen bátor és erős (Józs.1,6-9). Kálebnek azonban nem kellett már semmi más megerősítés. Szilárdan állt az Úr ígéretében, és nem lankadt el egy kicsit sem. Sőt, azt mondta, hogy adják oda neki azt a területet, ahol félelmetes Anák fiak vannak, azok közül is a legnagyobb óriás, és megerősített városok.

Most pedig, íme megtartott engem az Úr életben, amint szólt; most negyvenöt esztendeje, amióta szólt az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izrael a pusztában bolyongott; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondta az Úr. És megáldotta őt Józsué, és odaadta Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül. Azért lett Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izraelnek Istenét. A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól. (Józs 14,10-15)

Kettőjük sorsa azt példázza, hogy többféleképpen is át lehet menni az Úr pusztáján sikerrel. Mindkettőjüket megtartotta az Úr. Bár Józsuét bíztatnia kellett , de Józsué nagyobb felelősséget is kapott, mint Káleb. Józsuénak az egész nép örökségének terhét kellett továbbvinnie Mózes halála után. És ebben látszik körvonalazódni a bevezető igénk lényege. Mindenkinek külön-külön adja az Úr a feladatokat az életben, és Ő tudja, hogy kitől mit várhat el (Zsid.4,13), hiszen mindannyiunkat Ő alkotott. Akinek tíz talentumot ad, attól többet vár el, mint akinek egyet (Mt.25,14-30).

Mózes különleges kapcsolatban állt az Úrral. Sok könyörgését csak azért hallgatta meg, mert ő kérte. Személyesen beszélt vele. Meg is védte, ha kellett.

Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlóságát látja. Miért nem féltetek hát szólni az én szolgám ellen, Mózes ellen? (4Móz 12,8)

Azt mondta róla az Úr, hogy minden embernél szelídebb (4Móz.12,3). Most már ugye tudjuk, hogy milyen a szelíd ember. Olyan, aki nem keményíti meg magát az Úr előtt, hanem lágyan befogad mindent amit az Úr mond neki. Ez a szelídség vezet az igaz szív felé is. Lágy az Úr felé a tiszta szív.

Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessen meg a bűnnek csalárdsága által: (Zsid 3,12-13)

Ha az Úr rámutat valami bűnre az életemben, és én nem fogadom el, hogy az bűn volt, hanem védem az igazam az Úrral szemben, akkor rögtön megkeményedik a szívem. Ez pedig azonnal engedetlenségbe visz engem, vagyis tovább szaporítom a bűneim. Ami még rosszabb, hogy egyiket sem tudja az Úr megbocsátani, mert még magamnak sem vallom be, hogy az bűn. Ezért annak terhe nyomni fogja az életem. Hasonló hatása van a keserűségnek is. Ha engedek a hústestem kívánságainak, és azokat nem tudom kielégíteni, mert az Úr éppen nem engedi, akkor könnyen megkeseredhetek.

Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedve, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. (Zsid 12,15)

A keserűség pedig megzavarhat, mert könnyen elégedetlenségbe visz, majd annak a vége engedetlenség, szeretetlenség lehet, mert önző módon már csak a ki nem elégített vágyamra gondolok, és azt akarom minden más előtt betölteni. Ahogyan a fenti vers is mondja, ez már elszakít a kegyelemtől, mert az ilyen szív már nem igaz.

De hogy jön mindez ide, az igaz ember megtartásához? Úgy, hogy ezekben az esetekben már nagyon könnyen el lehet menni az Úrtól. Ő biztosan szólni fog, ha nem jó úton járunk, de ha mi megkeményítjük magunkat, akkor már a kegyelemből is kieshetünk. Ennyire könnyű az igaz státuszból kiesni. Megint nem lehet erre szabályt felállítani, mert mint egyének, mindenkinek a Krisztus testében végzett szolgálatához mérten kell megállnia. Ahogyan a tálentumok példájából látjuk.

Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle. (Lk 12,48)

Ha valaki tudatlanul vétkezik, de megtér, annak kevesebb a büntetése. De akinek többet ad, attól többet is vár az Úr. Ezért is istentelen a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszó. Egy állami vezetőnek sokkal nagyobb a felelőssége, mint egy egyszerű nyugdíjasnak. Ugyanígy, egy frissen megtért testvérnek kisebb a felelőssége, mint egy olyan testvérnek, akinek a szolgálatának a minőségén sok ember élete múlik. Neki kisebb szabadsága van arra, hogy mit tehet meg, mert példát kell mutatnia a többieknek (1Pét.5,3). És minél közelebb van valaki az Úrhoz, annál kisebb a mozgástere, hogy a saját akarata szerint éljen. Ezt tapasztalta meg az Úrnak sok prófétája, akik szenvedtek a népért, hogy az Úr üzenete csorbát ne szenvedjen.

És lett az Úr beszéde hozzám, mondva: Embernek fia! íme, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Fohászkodj csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességed kösd fel, és saruid vedd lábaidra, s ne fedezd be felső ajkad, és az emberek kenyerét ne egyed. És szóltam reggel a néphez, és estére meghalt feleségem, és úgy cselekedtem reggel, amint meg volt hagyva nekem. (Ezék 24,15-18)

Ezékieltől elvette az Úr a feleségét egyik napról a másikra, és még nem is gyászolhatta. Mert ebben volt az Úr üzenete a népéhez. Ma biztosan nem olvasnánk Ezékiel nevét, ha nem engedelmeskedett volna az Úrnak. Ahogyan egy nagy próféta engedetlenség miatt meghalt, és a nevét sem tudjuk. Pedig előtte hatalmasan prófétált Baál prófétái ellen, és megprófétálta Jósiás király cselekedeteit (1Kir.13,1-24). A prófétálás alatt meg is védte az Úr, mert még a király keze is elszáradt, amellyel ellene mutatott. De az engedetlenségében már nem tudta megvédeni az Úr. Ma a nevét sem tudjuk. Vele szemben van egy olyan próféta, akinek csak egy rövid epizód a története, de a neve meg van őrizve. Ahija prófétáról van szó (1Kir.11,29). Ő megprófétálta Jeroboámnak az uralkodását, és többet nem hallottunk felőle. De mivel ennyit bízott rá az Úr, és azt hűséggel teljesítette, ezért megmaradt az emlékezete.

Ugyanennek a felelősségnek a súlyát látjuk Mózes életén is. Ő sem mehetett be Kánaán földjére, a versengések vizénél történtek miatt (4Móz.20,12; 4Móz.27,14). Ez az egy hibája volt a százhúsz éves élete alatt. Neki ennyit sem engedett az Úr. De ezért kellett Jézusnak mindent pontosan úgy csinálnia, ahogyan az Atya mondta neki, vagy ahogyan meg volt írva. Ő nem hibázhatott, mert Ő maga volt az Isten.

Ezek a példák mind azt mutatják nekünk, hogy az igaz ember is hamar el tud bukni, és ha a bukásából nem tud megtérni, akkor könnyen elvész. Itt jelenik meg az Úr hatalmas kegyelme, hogy hív a megtérésre újra és újra. De ehhez magunkat is meg kell ítélni. Az igazakat pedig még a gonosz szellemi lények is erősebben támadják. Mert rajtuk vannak a szellemi hatalmi jelek. (Erről írtam bővebben a Krisztus ábrázatára elváltozunk írásban https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2016/09/krisztus-abrazatara-elvaltozunk.html)

Van egy nagyon érdekes szakasz Jeremiás könyvében, ahol a nép bűneit sorolja fel az Úr (Jer.5,20-31). végül ezt mondja:

Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekszenek majd utoljára?! (Jer 5,30-31)

De mit cselekszenek utoljára? Ezért hoztam fel a próféta történetét, akinek ma nem is tudjuk a nevét. Ezért hoztam fel Káleb, Mózes, Jézus történetét. De mit cselekszenek utoljára. Tudjuk, hogy az Úr nem gyönyörködik a gonosz elveszésében (Ezék.33,11). Ezért fontos a szív állapota, ezért veszélyes a keserűség a szívben, mert kiejt a kegyelemből. Mert az számít, hogy mit cselekszem utoljára. De miért is ez számít? Azért, mert a szívnek az állapota abban a pillanatban számít, amikor az Úr magához vesz. Ennek idejét pedig senki sem tudja előre.

Mondta pedig neki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? (Lk 12,20)

Ezért bolond az, aki a földi dolgokra készül, és nem a mennyei életre. Ezért kell mindenkor készen állnunk, mert egyikünk sem tudja, hogy mikor veszi magához az életét az Úr.

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ezt szeretném egy másik szempontból megvilágítani. Ha tisztában vagyok azzal, hogy mit tett értem Jézus. Ha tudom, hogy a kegyelme tart meg. Ha tudom, hogy mindent az Úrtól kaptam, ami ehhez az élethez kell. Ha tudom, hogy milyen drága árat fizetett értem. Ha tudom, hogy Ő elevenít meg a belém oltott Szent Szellemével. Elmondta, hogy milyen ígéretek várnak, és ezt meg tudom taposni azzal, hogy elfordulok Tőle, és mégis ennek a világnak a dolgai, vagy a hústest kívánságai felé fordulok, akkor minden addigi tettemet semmissé teszem. Azért, mert azzal azt mondom ki, hogy ami eddig történt, az mégsem elég jó ahhoz, hogy az egész életem oda tudjam érte áldozni. Nem érdekel, hogy merre akar tovább vinni, én itt megállok. Hatalmas súlya van az ilyen cselekedetnek. Ha bármikor visszafordulok a világi kívánságok felé, akkor abban a pillanatban azt mondom, hogy az többet ér, mint amit az Úr ígért nekem.

Ezért számít az, amit utoljára tettem. Mert ez igaz a bűnösre is. Amint megtér, akkor a szívében azt mondja ki, hogy nem kell a korábbi élete, hanem az Urat választotta. Ha ilyenkor veszi magához az Úr, ahogyan a latort is, akkor „jól jön ki” a helyzetből, és megmenekül. Ezért figyelmeztet minket lépten-nyomon az Új Szövetség, hogy ragaszkodjunk a hitünkhöz, és tartsunk ki mindvégig. Ez egy folyamatos harc egy háború kellős közepén.

Háború idején nem engednek szabadságra senkit, és a bűn nem menti meg azt, aki elkövette. (Zsid 3,14 – RÚF)

Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. (Zsid 3,14)

Az igaznak az ösvénye pedig igen keskeny, és ahogyan megy előre, úgy szűkül az út. Jézust kell követni. Az ösvény pedig egy lábnyom széles, az ő lábnyomának a szélessége.

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? (Lk 9,23-25)