Az áldozat vére az, ami megtisztít

Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, (Jel 1,5)

Az Úrral kötött szövetségeknek egy igen fontos eleme a vér. Ahogyan a fenti igéből is látjuk, ez a bizonyságtétel az egyik legfontosabb számunkra, hogy Jézus a vére által megmosott minket a mi bűneinkből. Jézus azok számára menedék az ítélet elől, akiket megmosott a vérével a bűneiktől. Hogy pontosabban értsük, hogy mit is jelent a szövetség vére, nézzük meg az ószövetségi példákat.

És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentel a hústest tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalva az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. (Zsid 9,12-15)

Az áldozatok vérének minősége különböző erővel bír. Egy állat vére nem képes megváltani egy embert a bűneiből, mert alacsonyabb rendű élet, mint az emberé. Ahogyan tudjuk, egy ember sem halhat meg egy másikért váltságul (Zsolt.49,8), tehát az egyes emberek élete olyan drága, hogy az én áldozatom nem elég kettőért. A bűneim miatt elsősorban magamért kellene az életem odaadnom, ezért az „értékéből” már nem maradna  a másik ember hasonlóan drága életének a megmentésére.

Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. (Zsid 10,1-4)

Lehetetlen, hogy az állatok vére eltörölje a bűnt. Az áldozatokra tekintve Isten csak elnézte a korábbi bűnöket (Róm.3,25), de azok nem voltak képesek a bűnök bocsánatát is megadni. Ráadásul a lelkiismeretet sem tudták megtisztítani a bűntudattól. A Zsid.9,13 kimondja, hogy a bakok és bikák vére a tisztátalanokra hintve megszentel a hústest tisztaságára. Mondandónk szempontjából a fő hangsúly most a „tisztátalanokra hintve” kifejezésen van. Vizsgáljuk meg ennek az ószövetségi párját.

Mózes pedig vette a vért, és ráhintette a népre, és mondta: Íme a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mind ama beszédek szerint. (2Móz 24,8)

Ha végigolvassuk ezt az ószövetségi történetet, akkor láthatjuk, hogy a nép, akit meghintettek a szövetség vérével, nem ment át egy megtisztulási folyamaton. Ők kijelentették, hogy az Úr törvényei szerint akarnak élni, és készek a szövetség megkötésére. Ezek után hintette meg őket Mózes a szövetség vérével, amely állatok vére volt. Ettől fogva Isten a szövetségeseinek tekintette a népet. Tehát nem a nép cselekedetei voltak azok, amelyek feljogosították őket erre a szövetségre, hanem a vér. Ugyanez vonatkozik ma ránk, Krisztus vére által.

Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. (Ef 1,7)

Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; (Kol 1,14)

Jézus vére által van váltságunk és a bűneink bocsánata. Ennyivel kiválóbb Jézus vére, mint akármely más teremtmény vére. Ha a mi áldozatunk nem elég két embernek, akkor mennyivel drágább Jézus vére és áldozata, ha az egész teremtést megválthatta! Az Atya eleve ismerte azokat, akik fiaivá lesznek (Róm.8,29; Ef.1,5), és előre tudta, hogy mekkora áldozatra lesz szükség, hogy mindeneket megválthasson a halálból. Ahogyan a zsidó népet is Ő választotta magának, úgy ma sincs másképp az Újszövetség idején.

Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adasson nektek bőségesen. (1Pét 1,2)

Az övéi ki vannak választva a Jézus vérével való meghintésre. De jól figyeljünk, nem csak a meghintésre, hanem az engedelmességre is! Amikor kijelentjük, hogy szövetségre akarunk lépni Istennel, akkor úgy jöhetünk az Úrhoz ahogy vagyunk, és nem kell előtte semmilyen megtisztuláson átmennünk. Ahogyan az ószövetségi példából is láttuk, a vérrel való meghintéssel nyerjük meg a szövetséget és megtisztulást, nem a mi cselekedeteinkkel.

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele. (Róm 5,8-10)

Ismét azt látjuk, hogy Isten megelőlegezte mindezt Krisztusban. Krisztus vére tart meg minket ebben a szövetségben, s nem a magunk erőfeszítései. Ez a vér hoz nekünk megbékélést az Atyával és megigazulást előtte. Ez a vér pedig egy örökké tartó szövetségnek az erejét hordozza. Az áldozat vérének a bemutatásával kell az áldozatot „hitelesíteni”, ezért Jézus közbenjár értünk folyamatosan.

De ez esküvéssel, az által, aki azt mondta neki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint: Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus. És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak: De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. Ennek okáért ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert minden ha él, hogy esedezzen értük. (Zsid 7,21-25)

Mindezek bizonyítékai annak, hogy Jézus áldozata mennyivel kiválóbb bármi másnál a teremtett világban, és ezért volt elegendő egyszer bemutatnia a vérét a mennyei szentélyben (Zsid.9,24). Hogy tisztában legyünk azzal, hogy kik vagyunk az Úrban és milyen alapon állunk meg az Ő szövetségében, kulcsfontosságú, hogy lássuk a vérrel való meghintés fontosságát. Újra szeretném hangsúlyozni, hogy Jézus vére által vagyunk szentek:

Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. (Zsid 13,12)

Ezért nagyon fontos, hogy megfelelően tiszteljük Jézus vérét:

Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni. (Zsid 10,28-31)

Ha komolyan megtértem az Úrhoz, és komolyan kértem a bűneim bocsánatát és komolyan akartam, hogy Jézus vére tisztítson meg és legyek az Ővé, akkor nagyon nagy ára van annak, ha utána én mégis meggondolom magam. Ahogyan láttuk Jézus vérével meghintve lenni az egyik legnagyobb megtiszteltetés a teremtésben, és ha én ezt a szövetséget megtaposom azok után hogy megtapasztaltam annak ajándékait, akkor valami rettenetestől kell félnem (Zsid.6,4-6).

A kegyelem és a váltság nem úgy adatik, hogy a szövetség megkötése után folytassuk a korábbi bűnös életünket (Róm.6,19-23), hanem kezdjünk új életet Istennel. Ez a megtérés lényege. Isten azoknak ad kegyelmet, akik nem élnek vissza azzal. Ha a kegyelmet arra használom, hogy a bűnös életem kívánságait elégítsem ki a továbbiakban is, akkor elvesztem ezt a kegyelmet. Ha nincs bennem a törekvés a megszentelődés és az isteni élet után, akkor elvesztem ezt a kegyelmet, és még ítéletet is hozok magamra. Csak akkor maradok meg ebben a szövetségben, ha a szövetség megkötése után az Úr parancsolatainak engedelmességében járok.

És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, (Zsid 5,9)

Az engedelemsek kapják meg az örök üdvösséget. Mivel ez a vér biztosítja számomra a szövetség elérhetőségét, ezért ahogyan az Ószövetség idején vitték a napi égőáldozatot, amelynek része volt egy bárány, olajjal kevert liszt és bor (2Móz.29,38-42). Naponta meg kellett emlékezni a szövetségről. Ahogyan látjuk, a mai úrvacsorában is mindezek az „elemek” megvannak. A bárány, a feláldozott Jézus; liszt és olaj a Szent Szellemtől kijelentett Isten igéje (5Móz.8,3); valamint a bor, amely a szövetség vérének jelképe, ahogyan Jézus az úrvacsorát szerezte nekünk (Mt.26,26-28). Tudjuk, hogy az Ószövetségben, a szellemi dolgoknak csak az árnyékai vannak meg (Zsid.10,1), de a valóság mindig Krisztusban és szellemben van. Azért, hogy a szövetség vére rajtunk legyen, nekünk is naponta magunkhoz kell vennünk az úrvacsorát!

Mivel Jézus áldozata hozta el nekünk ezt a szövetséget és láttuk, hogy szenvedés nélkül sem áldozatot hozni, sem szeretni nem lehet, ezért készüljünk fel mi is, hogy ezen az úton szenvednünk kell majd.

Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, (Zsid 5,8-9)

Jézus is a szenvedésekből tanulta meg az engedelmességet. Tapasztalatból mondhatom, hogy a szenvedés sohasem öröm, viszont az engedelmesség igen nagy öröm, mert kiváltja az Úr és a Szent Szellem örömét is bennünk, mert az Atya akarata kerül végrehajtásra általa. Jézus is, és az apostolok is az engedelmességük révén tudtak olyan sok csodát és a Szent Szellem erejét megtapasztalni. Ez engedetlenséggel lehetetlen.

Az ígéretek hatalmasak azoknak, akik mindvégig kitartanak ebben a szövetségben. Azért szólít fel oly sok helyen az ige, hogy meg kell őriznünk a hitet és a bizalmat mindvégig (Zsid.3,6; 3,14; 10,35).

Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet álltatok ki, Midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurcoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudva, hogy nektek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben. Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi lelkünk üdvösségére. (Zsid 10,32-39)

Tiszteljük Jézus értünk ontott  vérét, amely minket is megszentel. Tartsunk ki ebben a szövetségben, mert ha meghátrálunk, akkor elveszünk. Amint feladjuk az új életünket ebben a szövetségben, abban a pillanatban lemondunk a hitünkről is, és megtapossuk ezt a szent vért. Maradjunk meg ebben a szövetségben, amelynek nagy jutalma van!

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert miután megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. (Jak 1,12)

A szeretet szenvedése

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. (Gal 5,6)

Sajnos a mai világban, mint oly sok más dologgal is megtörténik, a szeretet szó tartalma is egyre sekélyesebb lesz. A szimpátia kezdeti jeleit már szeretetnek nyilvánítják, és amikor ez a szeretet próbának van kitéve, akkor gyakran az első nehézségre elszakad a kötelék. Szokatlan lehet ehhez a témához a bevezető ige, de meg van ennek is a magyarázata. A mi Istenünk nem a külsőségeket figyeli, hanem a szíveket vizsgálja (Zsolt.7,10), nem számít neki, hogy milyen külsőségekkel dicsekszünk, hogy mi mindent tudunk a külsőségekben felmutatni, hanem a szívünk indulatait vizsgálja, hogy milyen motivációból teszünk valamit. Ő, mint a szeretet Istene (1Jn.4,8), szeretetből cselekszik és tőlünk is azt várja el, hogy a cselekedeteink motivációja a szeretet legyen.

Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! (1Ján 4,19)

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. (Róm 5,8)

Mint sok minden másban, az Úr a szeretetben is példát mutat nekünk. Szeretetének bizonyítékaként, mielőtt mi bármit is cselekedhettünk volna, Ő már odaáldozta értünk váltságul szerelmes Fiát (Jel.13,8). Nagy kegyelmük van azoknak akik ma élnek, mert Krisztus már nem csak ígéret, hanem valóság. Bizonyosak lehetünk Isten szeretete felől, mert bizonyságot tett szeretetének zálogáról. Ahogyan Jézus mondja, nincs nagyobb szeretet, mintha valaki az életét adja a barátaiért.

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Jn 15,12-13)

A Jn.3,16-ból mindannyian tudjuk, hogy Isten mennyire szerette a világot, amelyért odaadta a legdrágább áldozatát, hogy kimutassa szeretetét. Nagy terveket szőtt az emberrel, és vágyva vágyik utána, hogy egy örökkévaló közösségben legyen vele. Az embert választotta menyasszonyának, és az Éneke Énekéből látjuk, hogy milyen is ez a szerelem az Ő részéről. Ezek után mennyire fájhatott neki, mikor az ember, akivel egyesülni akart, bűnbe esett. Akivel együtt járt naponta az Éden kertjében, aki az Ő kifejeződése volt. Azután tovább fokozta az ember az Úr fájdalmát, amikor az özönvíz előtti időkben már minden ember csak gonoszságot akart cselekedni, és elfordult teremtőjétől teljesen. Mennyire fájhatott neki, hogy mindenkit elpusztítson, mert Ő ezt nem így akarta, hanem úgy, hogy mindannyian örökké együtt járunk Vele szeretetben. Az ember azonban egyre távolabb kerül Tőle, de Ő még mindig kitartóan szeret. Csalódást csalódásra szenved el miattunk. Krisztust is sokszor megtapossuk. Az emberek többsége nem hiszi, hogy Ő odaadta magát értünk, hanem elutasítja, sőt, sokszor a hitetlenek sokasága még gúnyolja is. Mennyire fájhat ez Neki, amikor Ő csak jót akar nekünk, meg akar minket menteni a halálból, és még mindig kitárva tartja szerető karjait, várva hogy megbocsáthasson. De mi, akik a nevéről neveztetünk, mi is sokszor csak az ajándékait keressük és nem Őt magát. Mennyire fájhat Neki, hogy nem vagyunk rá kiváncsiak, hanem a földi életünket akarjuk kényelmesebbé tenni (Jak.4,2-3). Amikor mindenki csak a maga hasznát keresi, és nem az Úrét (Fil.2,21). Folyamatosan szenved az Úr miattunk emberek miatt, de ha elé megyünk, akkor nem kárhoztat, hanem örül, hogy adunk magunkból valamit! Azért a kis szeretetért és figyelemért amivel megajándékozzuk, mennyi fájdalmat és szenvedést tűr el! Amikor káromlásokkal és káromkodásokkal a bennünk lévő Szent Szellemet megszomorítjuk (Ef.4,30). Amikor jól tudjuk, hogy az Ő csodája segített minket át egy nehéz helyzeten, vagy betegségen, de mi hálátlanul mégsem neki adjuk a dicsőséget, hanem elvesszük magunknak vagy egy masik embernek adjuk. Amikor oly sok bizonyság után, mégis hitetlenül cselekszünk, mintha nem is ismernénk Őt. Ilyenkor Ő szelíden visszahúzódik tűrve (Lk.14,10), hogy újra és újra megtapossuk a szeretetét. Vár, hogy hátha megnyer minket a kitartó szelíd hívásával. Lenyeli a bántásainkat és újra csak ad a szeretetéből. Ennyi fájdalommal és szenvedéssel szeret minket nap mint nap.

Bátran kimondhatjuk, hogy az igazi szeretethez szorosan kapcsolódik az áldozat és a szenvedés. Az áldozattal együtt jár valaminek az elvesztése, letétele vagy odaadása. Az a mi áldozatunk, hogy szeretetből odaadjuk magunkat (Róm.12,1). Emiatt a szeretetből meghozott áldozat miatt van a Bibliában a szenvedés ígérete.

Mert én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni. (ApCsel 9,16)

És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedve. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek: (1Pét 2,19-21)

Jézus, Pálnak is elmondja, hogy az Ő nevéért sokat kell majd szenvednie. Elmondja, hogy mindannyiunknak, akik az Ő nevéről neveztetünk, sokat kell szenvednünk. Péternél egyértelműen kimondja a Szent Szellem, hogy szenvedésre hivattunk el. De hogyan is kapcsolódik a szeretet és a szenvedés? Nézzük meg mit mond Jézus, hogy hogyan éljünk:

Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekszetek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekszenek-e? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Mt 5,38-48)

Egyenesen felszólít minket arra, hogy ne fizessünk gonosszal a gonoszért (Róm.12,17), sőt, szeressük azokat, akik minket gyűlölnek. Ez a fajta szeretet nem arról szól, hogy ketten kölcsönösen kedvelik egymást; hanem arról, hogy az Úr gyermekei úgy szeressenek, hogy nem várnak viszonzásul semmit. Már kezd látszani a szeretetből hozott áldozat körvonala, ezért itt az ideje, hogy megnézzük mi Isten szerint a szeretet fogalma:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13,4-7)

„Nem keresi a maga hasznát” – Mondanom sem kell, hogy Isten így szeret bennünket. Szóról-szóra, ahogyan az ige mondja – „mindent remél, mindent eltűr”. Ha én igazán szeretek, akkor nem keresem a magam hasznát, hanem azt keresem, ami Istennek és a másik embernek van kedvére. Más szóval feláldozom a magam kívánságait, hogy másnak kedvezzek. Ezzel ki is mondtuk, hogy hogyan kötődik a szenvedés a szeretethez, úgy hogy lemondok a magam „hasznáról”, vagyis mindarról, amit én szeretnék. Ha így kezdek el szeretni, akkor elkezd gyötrődni a lelkem. De ugyanezt eredményezi, ha lemondok a magam igazáról, a magam vagyonáról, az elismerésről, a köszönetről, vagy minden olyan dologról, amely nekem kedvezne elsősorban. Az apostolok is erről tesznek bizonyságot:

Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; (Fil 3,10)

Én János, aki nektek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten voltam, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. (Jel 1,9)

Pál és János társunk a szenvedésben, mi több, részes Krisztus szenvedésében. De hogyan is vagyunk mi részesei Krisztus szenvedésének? Aki olyan akar lenni mint Jézus, vagy a tanítványa akar lenni, az készüljön fel, hogy ugyanúgy kell szenvednie, mint Istennek. Krisztus folyamatosan szenved, mindaddig, amíg a gonosz végképp el nem töröltetik. Lássuk meg, hogy Ő még mindig naponta leteszi az életét értünk, és minket is ilyen szeretetre hívott el. Ehhez azonban Tőle kell vennünk az erőt, és Jézusnak kell segítenie, hogy valósággal meg tudjunk halni önmagunknak.

Ha szeretetből a másiknak kedvezek, ahelyett, hogy azt csinálnám, amit én szeretnék. Amikor a régen vágyott nyaralásra gyűjtött pénzt, odaadom egy szűkölködő testvéremnek. Amikor éppen pihenhetnék, és a kedvenc időtöltésem űzhetném, de inkább elbeszélgetek a családdal, vagy segítek valakinek, hogy könnyítsek a terhein, akkor mindvégig meg kell tagadnom magam. Amikor valaki rajtam tölti ki a mérgét, de én megpróbálom megvígasztalni, és nem arra nézek, hogy bánt. Ha látom, hogy szomorú, akkor nem hagyom ott, hogy majd lesz vele valami, hanem mellé állok vígasztalni. Nem emlegetem fel a régi sérelmeket, hanem elfedezem azokat, és úgy teszek, mintha meg sem történtek volna. Megbocsátok (Mt.18,21-22), lemondok a magam javáról a másik előnyére, sőt, figyelem, hogy hol lehetnék segítségére. Ezért elválaszthatatlan az igaz szeretettől a szenvedés, mert nem a magam öröméről szól. De a szeretet miatti szenvedés ne legyen rossz hír számunkra.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; (2Kor 4,17)

Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. (1Pét 4,13)

Ez a földi élet igen rövid, de az Úrtól való ígéreteink egy örökkévalóságra szólnak. Ha oda tudjuk áldozni ezt a földi életet az Úrnak, akkor minden ígéretet birtokba vehetünk (Mt.16,25). Ha nem, akkor sajnos az ígéretek is távol maradnak tőlünk. A szeretet miatti szenvedéseinkkel leszünk a Krisztus szenvedéseinek részesei.  Azt a szeretetet hagyta hátra parancsolatként, amelyben Ő is folyamatosan szenved, csak azért mert szeret:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Jn 13,35)

Önfeláldozó szeretettel szeressük egymást. Ennek a szeretetnek a hiánya miatt nem ismeri fel a világ, hogy mi Krisztus tanítványai vagyunk. De a nagy gyülekezetekben nem is lehet szó ilyen mértékű szeretetről, hiszen sokszor nem is ismerjük azokat, akik egy héten egyszer mellénk ülnek az összejövetelen. De ha kisebb közösségekben átéljük a szenvedéseket a szeretet miatt, akkor azzal Krisztus teste is nyer, hiszen másokat tudunk vígasztalni, amikor ők mennek át hasonló helyzeten:

De akár nyomorgattatunk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek. Tudva, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is. (2Kor 1,6-7)

Ha vállaljuk a szenvedéseket, és megéljük a valódi szeretetet szenvedésekkel együtt, akkor a szívünk is elfog változni Krisztuséhoz hasonlóvá. Akkor fogjuk tudni megtagadni az ó ember kívánságait, és tudunk új emberré lenni. Akkor tud megváltozni a látásmódunk, hogy ne magunk körül forogjanak a gondolataink, ahogyan ezt Jézus is megtapasztalta:

Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. (Ézs 53,11)

Jézus is „lelke szenvedése folytán” látott másképpen, és ez igaz minden olyan emberre, aki átmegy a szenvedéseken. Ha az Úrral megyünk át ezeken a szenvedéseken, akkor Hozzá fogunk közelebb kerülni, mert átérezzük azt a szenvedést, amit mi okoztunk (okozunk) Neki. A szeretetnek ezeket a terheit segít hordozni (Zsolt.55,23), és megtölt folyamatosan új élettel a Szent Szellemen keresztül.

Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. (Jn 14,15)

Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (Jn 15,9-10)

Sok helyen említi Jézus, hogy úgy tudjuk kifejezni a szeretetünket felé, ha megtartjuk a parancsolatait. Ha pedig engedelmességben járunk, akkor bizonyosan kerülünk olyan helyzetbe, hogy ki kell fejeznünk a szeretetünket egy olyan ember felé, akit nehéz szeretni. De ha az ilyen engedelmességben gyakoroljuk magunkat, akkor leszünk Jézus valódi tanítványai, és amint az ige is mondja, akkor megmaradunk az Ő szeretetében. Ezért az ilyen szeretetben járás még két másik fontos dolgot is betölt az életünkben:

Jézus pedig mondta neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt 22,37-39)

Az egyik fontos dolog, hogy betöltjük a törvényt azáltal, hogy kimutatjuk vele Isten felé a szeretetünket, amely az első és a második parancsolat. Ahogyan Pálnál is egy igében összegezve látjuk a törvényt, hogy a szeretet az egész törvényt betölti (Gal.5,14; Róm.13,9). A másik fontos dolog, hogy ezzel a szeretettel Jézus tanítványaivá válunk:

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. (Lk 9,23)

Lehetetlen valóságos szeretettel úgy szeretni, hogy közben nem tagadom meg magam és vele együtt minden kívánságom (1Kor.13,4-7). Csak úgy lehet ezt megtenni, ha magamat a halálba adom, és vállalom mindazt a szenvedést, amelyet az okoz, hogy megtagadom a saját érdekeim és jóval fizetek még a rosszért is. Ez pedig egy mindennapos élmény, mert lehetetlen, hogy  egy héten csak három napon szeressek, a többin nem. Ezért teljesíti be a szenvedéseket is vállaló szeretet Jézus követelményét a tanítványságra. A szeretet miatti szenvedés ráadásul megtisztít minket a bűntől.

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett értünk, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt. (1Pét 4,1-2)

Az által tisztít meg minket a szeretet miatti szenvedés, hogy halálba adom magam, vagyis a hústesti életet, minden bűnös indulatával együtt. Ha valaki Istent szereti, akkor nem akarja a parancsolatait áthágni, hanem igyekszik azokon belül maradni, tehát kerülni fogja a bűnt. Valamint leteszi az önzését, a kívánságait, és szabályosan megöldökli a saját lelkét, hogy szeretni tudjon. Amikor nem viszonozzák a szeretetünket, amikor nem értékelik az áldozatunkat, amikor igaztalanul bántanak, akkor mindig egy kicsit meghalunk, mert ez igenis fáj a mi önző lelkünknek, de nem figyelhetünk erre, hanem mindezek ellenére tovább kell szeretnünk. Ha pedig szeretjük az Urat, akkor miatta tesszük meg azt, hogy mások felé szolgálunk szeretettel és hordozunk másokat az ő gyengeségeikben, vagy akár még gonoszságaikban is.

Ahogyan láttuk, Isten is folyamatosan szenved, és az igazi szeretetbe bele van kódolva a szenvedés. Vértezzük fel magunkat a szenvedésre, mert ez a szenvedés valóban új emberré, krisztusivá tesz bennünket, ha az Ő hasonlatossága szerint éljük meg a szeretetünket. Váljunk Krisztus valódi követőivé, úgy, hogy valósággal szeretjük egymást, minden képmutatás nélkül, mert annak van igazi jutalma már itt a földön is.

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (1Ján 3,18)

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. (Róm 12,9)

A hústest fogalmának magyarázata

A hústest szó alkalmazása a Váradi-Károli Bibliában nem az első a Bibliák között. Vida Sándor fordításában, és Csia Lajosnál is megjelenik, bár ő teljesen helyesen a hús szót használja. Lényeges különbség van az egyszerű test szó és a hús, vagyis a hústest szó jelentése között, ezért fontos megértenünk a jelentését. A szó igazi jelentése hús, de a Váradi-Károli Bibliában a hústest kifejezést alkalmaztuk, hogy felismerhetőek legyenek azok az igehelyek, ahol korábban az egyszerű test szó állt. Ez a fajta megkülönböztetés jelen van a német és angol Bibliákban, a body és flesh, valamint a Leib és Fleisch szavakkal.

A magyar Bibliákban két-két szót fordítanak testként, melyek jelentése jelentősen eltér.

TEST

görög Soma (G4983), héber Govijja (H1472) jelentése:

1. Emberek és állatok teste
– halott test, vagy holttest
– az állatok élő teste

2. Égitestek

3. Emberek kis vagy nagyszámú testületbe való tömörülése, mintha egy család lennének; társadalmi, etikai, misztikus test, mint az Újszövetségben a gyülekezet

4. Valami, ami árnyékot vet, de maga tisztán elkülöníthető az árnyéktól

HÚS/HÚSTEST

görög Sarx (G4561), héber Bászár (H1320) jelentése:

1. Hús (az élő test lágy részei), mind az embernél, mind az állatnál

2. A test

– ember teste
– természetes vagy fizikai származásra használt, generáció vagy kapcsolat, egy természetes generációból született
– az ember érzéki természete, az „állati természet”
                – minden negatív szinezet nélkül
                – az állati természet vágyakozásai, amelyek bűnre visznek
                – az ember fizikai természete, amely ki van téve a szenvedésnek

3. Élő teremtmény (akinek húsból való teste van), legyen az ember vagy állat

4. A hús jelöli az ember földi természetét, amely nélkülözi az isteni befolyást, ezért elmerül a bűnben és ellenáll Istennek

Jól látható, hogy a test szó, az inkább az alakra, formára, megjelenésre vonatkozik, mint a megtestesülő dolog természetére. A hús, viszont inkább a fizikai megjelenés természetére utal.

Remek példa a test jelentésére a kérubok leírása Ezékielnél:

És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve voltak, mindegyiknél két szárny összeért, kettő pedig fedezte testüket. (Ezék 1,11)

A kéruboknak szellemi testük van, mert ők szellemi lények. Ezért a testüket nem a hússal nevezi meg a Biblia, hanem a test szóval. De a test szót találjuk Jézus halála után is, amikor az Arimathiából való József elkérte Jézus halott testét:

Ez odamenve Pilátushoz, elkérte a Jézus testét. (Lk 23,52)

A lélek nélkül a test „csak” az emberi forma, alak, ezért ezzel fejezi ki a Biblia holttestet is.

Az ember kezdetben élő lélekként lett megalkotva (1Móz.2,7), és csak később lett a testi vágyait beteljesíteni akaró lélekké, vagyis hústestté, másként mondva hússá (1Móz.6,3). Kezdetben a bűnbe esett ember nem élt ilyen életet, ez csak Noé idejére teljesedett ki, amikor azt mondja az ige, hogy az ember szívének minden gondolata  kizárólag gonosz (1Móz.6,5).

Sajnos csak a szövegkörnyezetből látszik, hogy a hústestnek éppen melyik jelentését kell értenünk, ezért nézzük meg konkrét példákon keresztül, hogy mikor melyik jelentésével találkozunk.

1. Hús, a test lágy részei

Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen van: (Róm 2,28)

És minden versengés nélkül nagy az istenfélelem eme titka: Isten megjelent hústestben, megigazíttatott Szellemben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe. (1Tim 3,16)

És az Ige hústestté lett és lakott mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1,14)

A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg annak húsát szent helyen. (2Móz 29,31)

A körülmetélés egyértelműen a húson van végrehajtva külsőképpen. Krisztus is húsban született meg, nem más anyagban, és ebben a jelentésben elsősorban az anyag megjelenése a fontos, ahogyan a 2Móz 29,31-ben látjuk, ott szintén húsnak van fordítva.

Ma már fontos megjegyezni, hogy Jézus egy teljesen emberi testben (hús-vér testben) jött el. Az ige hússá lett, vagyis teljesen emberivé, anyagivá. Ezt támadja a gnosztikus és New Age irányzat. Ezért ez ma kulcsfontosságú az igazság szempontjából. (Erről szól egy korábbi irás: A hústest és a test közötti egyre fontosabb különbség)

2. Az egész test

Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én hústestem, amelyet én adok a világ életéért. (Jn 6,51)

Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. (Jn 6,55)

Minkét héber (bászár-govijja) és görög (sarx-soma) szó jelentheti a teljes emberi testet is, csak annyi a különbség, hogy a hús elsődleges jelentése nem az egész testre vonatkozik, hanem az anyagra. Jézus a tömegek előtt a hús (vagy hústest, ahogyan a Váradi-Károli Bibliában szerepel) kifejezést használja, de egyértelműen az Ő egész testére utal, mert amikor a tanítványokkal van együtt (Mt.26,26; Mrk 14,22; Lk.22,19), akkor a test szóval fejezi ki a mondanivalóját, és ott érthetjük meg, hogy Ő az egész testét odaadta váltságul miértünk. Ebben az esetben tehát a sarx  (hústest, a megjelenési forma anyaga) és a  soma (test, a megjelenési forma) jelentése megegyezik.  A tömegből akik ezt nem így értették, azok sokan mondták, hogy ez már kemény beszéd, és többen nem is követték tovább.

3. Az egész ember, mint élő teremtmény, a lélekkel együtt

Mert soha senki az ő tulajdon hústestét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat; Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő hústestéből és az Ő csontjaiból valók. Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy hústestté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. (Ef 5,29-32)

Ahogyan látjuk, az Ő testének vagyunk a tagjai, amely a test szó 3. jelentése, vagyis nem a hústestének, mert itt a test jelentése az emberek tömörülésére, társulására (egyház, házasság) vonatkozik. De az Ő húsából és csontjából valók vagyunk, mert a testvérei vagyunk Krisztusnak az újjászületés és az úrvacsora révén.

Mind a házasság példájában, mind Krisztus és az egyház példájában a teljes ember, vagyis az emberek testi-lelki egyesülése látható. Krisztus testében is, és a házasságban is fontos a lelki egyezőség, fontos, hogy ugyanazok legyenek a testi szövetséget alkotók lelki vágyai is, mert enélkül nem járhatnak egy úton (Ámós 3,3). Krisztus testében ez azt jelenti, hogy Krisztusnak, mint a fej vágyainak kell átjárnia az egész testét, vagyis a földi egyházát. Egyesülve vele az Ő vágyaiban, látásában, érzéseiben, céljaiban, munkájában, ítéleteiben, stb.

Hasonlóan a házastársaknál meglévő testi-lelki egyesüléshez, a parázna testi kapcsolat sem marad meg testi szinten, hanem a lélek is részt vesz benne.

Avagy nem tudjátok-e, hogy aki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy hústestté. (1Kor 6,16)

A paráznaság bűne ezért más, mint a többi bűn, mert abban az ember az egész lényével vesz részt, és emiatt egy kis része sem marad bűntelen.

4. A bűntől megrontott gyenge, ferde ember, elmerülve a bűnben

A hústest jelentései közül a bűntől megrontott gyenge ember a leggyakoribb előfordulás a Bibliában, abban az értelemben, hogy a lélek nem a szellemi dolgok felé fordul, hanem az anyagi világ felé, és a testnek (a földi tagjainknak) kívánságait akarja kielégíteni. Ebben a jelentésében mondhatjuk, hogy a hústest, a test (földi tagjaink) felé forduló lelket jelenti, és semmilyen anyagi tartalma nincs ebben a jelentésében. Csak a test és a hústest fogalmának a különválasztásával lehet megérteni helyesen a Róma levél üzenetét.

Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve. (Róm 7,14)

Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. (Róm 7,18)

Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de hústestemmel a bűn törvényének szolgálok. (Róm 7,25)

Hogy testben (soma, govijjá, body, Leib)  vagyunk, azzal szemben nem tehetünk semmit, mert ebbe az anyagi világba testben érkezünk és az anyagi létezésünkhöz szükségszerű, hogy anyagi testünk legyen. De ettől még nem kellene hústestinek lennünk, vagyis a lelkemnek nem kellene a testi kívánságokat kielégíteni. A hústestiség fő jellemzője, hogy a bűn szolgálata alatt van, ezért nincs a hústestben semmi jó, mert az nem az Isten dolgaira figyel, hanem az anyagiakra. Ha pedig azokra figyel, és azoknak szolgál, akkor a világ fejedelmének uralma alatt van és a bűnös test kívánságainak szolgál, semmiképpen sem Istennek. Ezért volt lehetetlen a törvénynek lelkiismeret szerint megváltoztatnia az embert, mert nem érinthette meg a belsőnket, a lelkünket, és nem tudta kezelni a hústest problémáját.

Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a hústest miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátva bűn hústestének hasonlóságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a hústestben. (Róm 8,3)

Mivel Jézus Istentől született, és nem volt meg benne a bukott természet, ezért jelenti ki a Szent Szellem, hogy „a bűn hústestének hasonlatosságában” jött el. Teljesen emberi lelke volt (1Tim.2,5), de bűntelen, vagyis Ő nem élt hústestben, ezért tudta megtenni, hogy nem a test kívánságait szolgálta ki, hanem az Atyának szolgált. Így tudta megtenni, hogy nem zavarta ha éppen nem evett (Jn.4.fej.), vagy éppen nem volt otthona (Lk.9,58, Mt.8,20). De még a tanítványok hústesti kívánságait sem volt hajlandó kielégíteni, mert a bűn a kívánságban van (Mrk 10,37). Ezért forog a Róma levél a kívánságok körül, és nem szükségletek körül. Éles különbség van a test szükségletei és kívánságai között. Az Úr ígéretet tesz azoknak, akik őt követik, hogy betölti a szükségleteiket (Mt.6,25-26; Lk.12,29-31; Zsolt.37,25). A kívánságban van a romlottság (2Pét.1,4; 2Pét.2,10) ebben a világban, ráadásul a világ kívánságai (hatalom, hírnév, gazdagság, stb.) és a földi tagjaink kívánságai (lustálkodás, tobzódás, kényelem keresés, stb.) tudják eltéríteni az embert az Úr követésétől.

Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk:

(Róm 8,12)

Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)

Ha a test (földi tagjaink) kívánságainak élünk, akkor az a halálra vezet, mert a hústest (a testi kívánságokra figyelő lélek) csak a test kívánságaira figyel, és nem törődik az isteni, szellemi dolgokkal. Ezért ha a testi kívánságoknak élünk, akkor meghalunk (Róm.8,13), mert annak vége bűn, és a bűn zsoldja halál. A Róm.8,13-ban látszik tisztán, hogy a test cselekedeteit kell megölnünk szellemmel, és nem a hústestet kell megölnünk, mert a test halott a bűn miatt. Ebből az igéből is látható, hogy a hústest jelentése nem az anyagra vonatkozik, hanem a test kivánságait kielégíteni vágyó lélekre, más szóval az óember.

Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)

Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjon tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek neki az ő kívánságaiban: (Róm 6,11-12)

Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van. (Róm 2,29)

Elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. (1Pét 1,9)

A keresztségben nem a lélek hal meg, hanem az óember, vagyis a hústest. A test (soma, govijja, Body, Leib) már amúgy is halott a bűn miatt, mert akik igazak voltak, azok is meghaltak ebben a testben, hiába nem vétkeztek (Róm.5,14). A lelkünk mindvégig élő, és a hitünk célja is a lelkünk, vagyis a személyiségünk üdvössége (1Pét.1,9). Ezért metéli körül Isten a mi szívünket, hogy az többé ne legyen a test (földi tagjaink) kívánságainak rabságában, hanem szabad legyen arra, hogy ismét a Szellem vezetése felé forduljon, és a szellemen keresztül valósággal uralkodhassunk a test kívánságain. Nekünk magunknak kell elfordulnunk a test (földi tagjaink) kívánságaitól, ezért figyelmeztet bennünket az írás, hogy ne éljünk hústest szerint, mert azt továbbra is megtehetjük.

Sajnos sok mai Biblia levágja a Róm.8,1 vers végét, hogy kiknek nincs kárhoztatásuk Isten előtt. Ez ismét a világvallás felé vezető antikrisztusi propaganda egyik építőköve, hogy levegye az emberek válláról a bűntudatot, és meghagyja őket a bűnükben. De el kell fordulnunk a testi élettől, mert az nem lehet kedves Isten előtt (Mal.1,3).

Nincs azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem hústest szerint járnak, hanem Szellem szerint. (Róm 8,1)

Pogányok az új ég és földön

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségüket és tisztességüket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé. (Jel 21,23-27)

És megmutatta nekem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jött ki az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt termett, minden hónapban meghozva gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. (Jel 22,1-2)

Biztosan többen elgondolkodtunk már, hogy kik is lehetnek azok a pogányok, akik az új ég és föld alatt itt lesznek. Bizonyos, hogy nem az Új Jeruzsálem lakói lesznek, hanem kívül élnek majd a földön, de ott fognak élni. Az idézett versekből látszik, hogy az életük más lesz, mint azoknak, akik az Új Jeruzsálemben fognak élni Isten dicsőségében. De kik is lehetnek ők valójában, és hogyan lehet, hogy pogányok túlélik az ítéletet.

A kereszténységben több olyan felekezet létezik, ahol azt állítják, hogy nincs pokol. Ehhez még társul sok olyan vallás, ahol a szeretet istenéről nem tudják elképzelni, hogy bárkinek is szenvedést okozon, ezért nem egyeztethető össze a hitükkel egy olyan hely, ahol az emberek szenvednek a halál után. Sőt, az örök szenvedést is lehetetlennek tartják. Nézzük meg, hogy a Biblia mit mond erről. Kezdjük azzal, hogy mi történik a halál után a Biblia szerint, mert utána abból érthetjük meg az isteni ítéletet és az ítélet utáni helyzetet.

Az alvilág meztelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26,6)

Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; (Jób 21,13)

Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírba szállók közül. (Zsolt 30,4)

Az életnek útja felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzon a pokoltól, mely alá felé van. (Péld 15,24)

Az Ószövetségben a héber Seol, és az Újszövetségben a görög Hádész szó a halottak birodalmát jelenti, amelyet a Seol, sír, alvilág, pokol szavakkal ad vissza a Károli Biblia. A holtak birodalma kapcsán azért beszélünk alvilágról, mert a föld mélyén van.

Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. (5Móz 32,22)

Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállnak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lett, amint elvégezte mind e beszédeket, meghasadt a föld alattuk. És megnyitotta a föld az ő száját, és elnyelte őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi voltak, és minden jószágukat. És alászálltak azok és mindaz, ami az övék, elevenen a pokolra: és befedezte őket a föld, és elvesztek a közösség közül. (4Móz 16,30-33)

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil 2,10)

A fordítási különbségekből is láthatjuk, hogy egy összetettebb helyről van szó, ahol egy részen szenvednek a halottak, ez a pokol, de más részen nyugalomban vannak. A mai kanonizált ószövetségi könyvekből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy pontosan honnan lehet levezetni ezeket az elkülönült részeket, de ahogyan beszélnek róla, abból kikövetkeztethető a felosztás, illetve később Jézus példázatai egyértelművé teszik ezeket a határokat.

Miért is nem haltam meg fogantatásomkor; miért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem? Miért vettek fel engem térdre, és miért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdnék és nyugodnék, aludnék és akkor nyugton pihenhetnék (Jób 3,11-13)

Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén. (Dán 12,13)

Sámuel pedig mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engem? És felelt Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondd nekem, mit kelljen cselekednem? (1Sám 28,15)

Mindhárom esetben egy igaz emberről szól az ige. Jób mindvégig küzdött az ő igazáért, és remélte, hogy a Seolban véget érnek a szenvedései, ott nyugalomban kivárhatja, amíg újra feljöhet onnan. Dánielről és Sámuelről is tudjuk, hogy igaz emberek voltak, ezért nekik a Seolban nem a szenvedés volt előkészítve, hanem a nyugalom. Mindannyian megmaradtak öntudatuknál, és nem tudattalanul élték meg az ott töltött időt, de ennek magyarázatával várjunk még.

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, akik vétkeznek. (Jób 24,19)

Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, amely elfeledkezik Istenről. (Zsolt 9,18)

Kóré fentebb idézett története (4Móz 16,30-33) is, és ezek az igehelyek is azt mutatják, hogy a gonoszok jutnak a pokolba, ahol nem nyugalom van, hanem szenvedés. De mire is alapozzuk ezt a kijelentést, hiszen az idézett versekből ez nem látszik egyértelműen. Ennél a pontnál el kell hagynunk az Ószövetséget, és az Újszövetség segítségével kell tovább nyomoznunk.  Jézus egyik történetével, amely nem példázat, hanem egy történet!

Volt pedig egy gazdag ember, és öltözött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozva: És volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljőve, nyalták az ő sebeit. Lett pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemettetett. És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltva, mondta: Atyám, Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Mondta pedig Ábrahám: Fiam, emlékezz meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötörtetsz. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innen ti hozzátok átmenni, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek. Mondta pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához; Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. Mondta neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Amaz pedig mondta: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. (Lk 16,19-31)

A történet nem úgy kezdődik, hogy az alvilág „hasonlatos” vagy „olyan mint”, hanem azzal a kijelentéssel, hogy „volt egy gazdag ember”. Jézus nem hazudott, ezért ennek megfelelően ez egy olyan történet, amely a valóságban is megtörtént. Ebből a történetből tudjuk meg, hogy az alvilágnak legalább két része van, a pokol és Ábrahám keble. Ez a két rész bár egymástól el van választva, de nincs átjárás és látják egymást. A pokolban láthatatlan lángokkal gyötrődnek, a másik részen pedig vígasztaltatnak. Mindannyian tudatuknál vannak, és emlékeznek a földi életükre, semmiképpen sem tudattalanok. Onnan egyedül senki nem jöhetett ki, de Isten kihozhat onnan bárkit.

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire? Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) (Ef 4,8-10)

Jézus áldozata előtt nem volt lehetséges a mennybe kerülni, hanem csak az alvilágba lehetett jutni. Mert még nem volt valóságos váltsága az elkövetett bűnöknek, hanem csak elnézte az Úr azokat (Róm 3,25), mert lehetetlen, hogy az áldozati állatok eltöröljék a bűnt (Zsid 10,4), ezért az ószövetségi korban meghalt igazaknak is meg kellett várniuk Jézus áldozatát, hogy valóságos megbocsátást nyerjenek (Zsid.9,15). Az alatt a három nap alatt, amíg Jézus a sírban volt, lement a Seolba, de nem a pokolba, és kihozta onnan az igazakat, akik ott várakoztak. Jézus mennybemenetelét követően pedig már tudjuk, hogy akik Őbenne halnak meg, azok hozzá kerülnek a mennybe, (Fil 1,23). Szintén Jézustól tudjuk bizonyosan, hogy nem tudattalanul voltak a Seolban az igazak, hanem öntudattal, mert…

Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. (Jn 8,56)

Jézus pedig felelve, mondta nekik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek, így szólva: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. (Mt 22,29-32)

Ábrahám örült, hogy Jézus megszületik erre a földre, de Izsákot és Jákobot is élőnek mondja, mivel Istennek mindenek élnek. De a Seol, vagy Hádész, még mindig befogadja azokat, akik Krisztuson kívül halnak meg, vagyis újjászületés nélkül. Ők az utolsó ítéletre fognak onnan „felkelni”.

Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban laktok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (Ézs 26,19)

És sokan azok közül, akik alszanak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra. (Dán 12,2)

És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatik meg, amely az életnek könyve; és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetnek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik. (Jel 20,12-15)

Egyszer a halottak előjönnek majd az ítéletre, hogy számot adjanak a földi életük során véghezvitt cselekedeteikről. Ha megfigyeljük, akkor három helyről jönnek elő a halottak. Valószínű, hogy más helyen vannak azok, akik a halál fogságában vannak, mint akik a pokol markában vannak. A tengerben lévő halottak pedig a démonok, akikről Énok könyvéből értesülhetünk, hiszen ha az csupán helymeghatározás lenne, akkor a földnek, a tűznek, és minden másnak is ki kellene adnia a halottakat, ahol az emberek meghalhatnak. A halottak ítélete az, amely végül eldönti, hogy kinek mi lesz az örök sorsa.

És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd neki az igazak, mondva: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy meztelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelve a király, azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. (Mt 25,32-40)

Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és akik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg, (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik. Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincs, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, együtt bizonyságot téve arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.) Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által. (Róm 2,12-16)

Jézus elmondja, hogy milyen cselekedetek engedik meg, hogy valaki benn maradjon az élet könyvében, és Pálon keresztül pedig elmondja a Szent Szellem, hogy miért számítanak be azok a jó cselekedetek az ítéletnél. Ismét megmutatkozik Isten hatalmas szerelme az ember iránt, mert szinte keresi az okot, hogy minél többen megmenekülhessenek a haláltól. Még ha Isten törvénye nélkül is élnek, de legalább az Úr gyermekei közül jót tesznek valakivel, akkor már beszámíttatik nekik. Bár nincs meg bennük az isteni élet, de mégis életet nyernek. Akik ebben az ítéleben meg tudnak állni, azok lesznek a pogányok az új földön. Nem lesz meg bennük az isteni élet, de lesz helyük a földön. Ezért nagyon fontos, hogy hogyan éljük az életünket itt a földön, hiszen Jézusnak itt van joga megbocsátani a bűnöket (Mk 2,10), és nem a hitünk szerint fog megítélni, hanem a cselekedeteink szerint. Erre nagyon kell vigyáznunk, mert a hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2,20; Jak 2,26), és a halott hit nem fog senkit sem bevinni az Úr birodalmába, mert a halál után már nem munkálkodhatuk az üdvösségünkön.

Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedd; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy. (Préd 9,12)