A szabadság illúziója

A nép, amely sötétségben ült, látott nagy világosságot, és akik a halálnak földjében és árnyékában ültek, azoknak világosság támadt. (Mt 4,16)

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz. (Jn 12,46)

Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, aki a világban van, az sötétségben van. Ebbe a sötétségbe születünk bele mindannyian, és mivel az egész emberi életünk a sötétségben kezdődik, ezért nem is tudunk róla, hogy miben vagyunk (Ef.2,2-3). A sötétség alatti lét nem ugyanaz, mint a vakság, ami számunkra jó hír. Aki sötétben van, és kap egy kis fényt, az megláthatja, hogy miben van, és honnan jön a fény. Aki azonban vak, annak hiába jön a fény, az már a fényt sem látja. Ezért nagy kegyelem Istentől, hogy ebbe a sötétségbe világosságot ad az embereknek, hogy kijöhessenek belőle.

Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)

Ha már gyermekként sötétben kezdem az életem, és azt hiszem, hogy ez az Isten nélküli lét a normális emberi élet, akkor szükségem van valakire, hogy felvilágosítson a valóságról. Ha azonban olyan környezetben növök fel, ahol nincs Isten ismeret, akkor akár az egész életem ebben a sötétségben élhetem le. Ebből a létből csak a kegyelmes Isten tud kihozni azáltal, hogy bizonyságot tesz magáról. De miért is kezdjük a szabadság témáját a sötétséggel? Azért, mert ha valaki csak abból tud tájékozódni, amit mások mondanak neki, mert egyébként teljes sötétségben van, akkor könnyen elhitetik vele, hogy szabad, holott teljes rabságban él. Meg kell figyelnünk, hogy a Sátán első hazugságai mennyire aktuálisak még ma is. Elszomorító, hogy még csak nem is kell fáradoznia azon, hogy újabbakat találjon ki, mert ezek a régiek még mindig be tudnak minket csapni.

Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. (1Móz 3,5) [saját kiemelés]

Ennek következménye az Istentől elszakadt élet a sötétben, azt gondolva, hogy tudjuk mit csinálunk és mi a jó nekünk. Ebben a közegben azt hirdeti a világ, legalábbis a nyugati civilizáció, hogy te a magad ura vagy. A humanizmus hamis jelszavát hírdetve: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”. Nem beszélve arról, hogy a szellemi hatalmasságokat megtagadja, és az embert állítja a teremtés cúcsára – „olyanok lesztek mint Isten” ­– amellyel teljes sötétségbe borítja az emberiséget, kizárva még a köztudatból is a teremtés nagyobb részét. Akik ma meghatározzák az oktatás és közművelődés irányát, azok teljesen tisztában vannak a szellemvilág létezésével és működésével. A világ legbefolyásosabb emberei, akik valójában a kormányok fölött a hatalmat gyakorolják, jól ismerik ezt az igét:

Ismét vitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, És mondta neki: Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. (Mt 4,8-9)

A világi gazdagság azoknak jut, akik imádják annak gazdáját. Ezért a világi életben való örömök, ha mást nem is eredményeznek, de bálványimádásba viszik az azt keresőket. Visszatérve a szabadság illúziójához, ha én magam nem látom, hogy miben vagyok, és egy nekem rosszat akaró mondja meg nekem, hogy én ki vagyok és mim van, akkor készüljek fel arra, hogy be leszek csapva. A demokrácia az egyik legnagyobb becsapás a szabadság illúziójával. Hiszen csak azokat választhatom meg, akiket oda engednek a választások közelébe, de még az ígéreteiket be nem tartó kormányokat sem lehet visszahívni a hatalomból, bármennyire is nyilvánvaló, hogy nem teljesítik azt, amiért megválasztották őket. Ennyit a nép szabad akaratáról. A társadalmi szintről most térjünk vissza az egyén szintjére. Az első számú arrogancia az egyénnél, hogy azt hiszi, hogy ő bármilyen okból is büszke lehet arra, amit elér. Sokan azt hisszük, hogy szabadon választottuk meg életünk pályáját, és ennek élvezhetjük a gyümölcseit.

Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)

Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; (1Tim 6,7)

Szóval semmink nincs, amit ne kaptunk volna, és semmit sem hoztunk erre a világra. Ha testben épek vagyunk, akkor az nem a mi érdemünk, sem a jó logika vagy erő, vagy bármely más emberi tulajdonság. Ha most mi ezt a cikket olvassuk, akkor amin keresztül hozzáférünk, vagy egyáltalán az, hogy olvasni tudunk, már olyan dolgok, amelyeket nem mi hoztunk erre a világra. A születésünkkor mindannyian nincstelenül érkezünk. Vagy a családunktól kapjuk a szükséges dolgokat, vagy megszolgálunk értük a világban a világ rendszerében. Ha már a világot szolgáljuk, akkor alá kell vetnünk magunkat a világ szabályainak és nem vagyunk szabadok. Egyébként a mai világban ez az egyik legnagyobb hitetés a szabadsággal kapcsolatban. Elhitetik velünk, hogy szabadok vagyunk, de folytonosan ellenőrzések és korlátok közé vagyunk szorítva. Elég ha egy repülőútra gondolunk, ott a beszállási engedélyért is igen lekorlátoznak a szabadságunkban. Igazából annyi szabadságunk van, hogy a világ szolgálatának béréül kapott pénzt mire költhetjük. Egyébként mindenki a világ szolgálatával kezdi az életét, még Jézus is, aki ácsmesterként dolgozott:

Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak ő benne. (Mrk 6,3)

Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképpen mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: (Gal 4,1-3)

Amíg valaki kiskorú, hiába örökös, nem tud mit kezdeni a neki adott vagyonnal, hatalommal, ezért mások viselik gondját, illetve nem kapja meg azt a mértékű szabadságot, amelyre joga lenne. Ezért aki újjászületik az Úrban, az is amíg kiskorú a világ rendszerének szolgálata alatt van. Itt mindenkit óvatosságra intenék, mert egyedül az Úr dönti el, hogy kit mikor akar kivenni ez alól a szolgaság alól! De mint ezt mindannyian tudjuk, nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni.

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és e világi gazdagságnak. (Mt 6,24)

Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13)

Itt Jézus szolgálatról beszél. Amikor a világ gazdagságát keresem, és akkor nem lehetek Isten szolgája, mert a kettő kizárja egymást. Jézus, amikor elkezdte a nyilvános szolgálatát, akkor rögtön elhagyta a korábbi életét, ahogyan az apostolok is mind, de ehhez Jézus maga adta meg nekik a felhatalmazást (Lk.10,7; Mt.10,10). Tehát kilépett a mammon szolgálata alól és Istennek szolgált. Láthatjuk, hogy ha csak egy olyan nyugodt életet akarunk, amelyben megvan az anyagi biztonságunk, akkor már oda van a szabadságunk és rögtön szolgálatba állunk. Sokaknak pedig még az a szabadságuk sem marad meg, hogy megválaszthassák, hogy hol és milyen munkával akarnak megszolgálni ezért a kis bérért.

De a világ sötétségének ezzel még nem tártuk fel az összes területét. Eddig az anyagi szolgálatról esett szó. Van azonban még egy hatalmas terület, amely alól senki sem vonhatja ki magát.

Felelt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. (Jn 8,34)

A bűn szolgálata alól még a hívők sokasága sem szabad, illetve sokszor csak ideig-óráig. Ez talán az egyik legnagyobb becsapása a mai világnak, amikor azt mondja, hogy „Élj a pillanatnak!”, „Éld ki a kívánságaid!” Ezekkel mind-mind a bűnre csábítanak. Természetesen látnunk kell, hogy minden ember mögött ott van egy bizonyos szellemi háttér. Ez lehet isteni vagy gonosz, de szellemileg nem lehet semlegesnek lenni. És itt van a szabadság illúziójának másik nagy csapdája. Amikor Isten nélkül élem az életem, akkor azt hiszem, hogy a magam ura vagyok, pedig folyamatosan a hústestben lévő bűnt szolgálom. A bűnök mértéke és jellege mondandónk szempontjából most érdektelen, hiszen a legkisebb bűnnel is már szolgává tesz, és hatással lesz az egész életemre. De mivel Isten nélkül sötétségben vagyok, ezért csak hiszem, hogy szabadon élek, miközben a bűnt szolgálom. Ez az élet pedig amellett, hogy hátat fordít annak az Istennek, akitől az életet is kaptam, egy állandó hazugság, amelynek vége halál.

Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? (Róm 6,16)

Mert a bűn zsoldja halál; (Róm 6,23)

kikerülve a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. (2Pét 1,4)

A romlottság a kívánságokban van ebben a világban. Ha engedek a testem, vagy a világ felszólításának, hogy éljem ki a bennem lévő kívánságokat, akkor egyenes úton vagyok a bűn szolgálatában és ennek vége csak halál lehet. A szabad akaratunk miatt eshetünk bele a szabadságnak ebbe az illúziójába. Azt hisszük, hogy mi döntünk bizonyos helyzetekben, de a nem újjászületett ember mindig valamilyen szellemi befolyás alatt hozza meg a döntéseit. Igaz, hogy az akaratunkkal szabadon hozzuk meg a döntést, de a döntés előkészítése erősen befolyásolt, ezért merem azt mondani, hogy nem teljesen szabad akaratból születnek ezek a döntések, hanem a bűnt szolgálják. Ha pedig már valamilyen kényszeres cselekedetem van, akkor az egyenesen egy gonosz szellem befolyása is lehet az életemben, amely a szabadság illúzióját is elveszi. Ez azonban el van takarva előlünk mindaddig, amíg az isteni világosság rá nem mutat a helyzetünkre.

Mondta azért nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. (Jn 12,35)

Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által. (ApCsel 26,18)

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (1Pét 2,9)

Amikor Isten hív minket, akkor felragyog a világosság és megláthatjuk magunkat a magunk valójában. Ez ad esélyt arra, hogy elhagyjuk a sötétség hazugságait, a hamis szabadságot és átmenjünk az igazi szabadságba, ahol nincs megkötözöttség, hanem valódi szabadság van. Ebben a világosságban láthatjuk meg, hogy mindenünket az Atyának köszönhetjük, hiszen Ő adta az életünket; Ő teremtett körülöttünk mindent, amiből naponta táplálkozunk; a helyet, ahol élünk; a föld tájait, ahová el szeretnénk jutni; a másik embert, akit szeretünk; stb. Semmi sincs, amin ne lenne rajta a keze nyoma. Ez a világosság ad erőt arra, hogy kiszakadhassunk a sötétség és a bűn szolgálata alól. Az alól a szolgálat alól, amely csak kizsákmányolt bennünket és folyamatosan a halálunkat akarta. Ha igent tudunk mondani az Úrnak, akkor felszabadít minket ebből a sötétségből és hamis szabadságból az igazi szabadságra.

Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság. (2Kor 3,17)

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; (Kol 1,13)

Az Úr szolgálatában a szabad akaratunk valóban szabad. Az Úr nem kényszerít semmilyen cselekedetre. Mindig megvárja amíg mi együttműködve az Ő akaratával meg akarjuk cselekedni a kérését. Akik már hosszabb ideje járnak az Úrral, azok ismerik ezt a szabadságot és érzést. Az engedetlenség következményeinek kezelésére itt most nem térek ki, a lényeg a szabad akaratból való engedelmességen van. Amikor szeretetből szolgálunk felé, mert hálásak vagyunk mindazért, amit eddig is Tőle kaptunk.

Most pedig, minek után felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. (Róm 6,23)

A szabad akaratból való isteni szolgálatban eltelt életnek már az ígérete is csodás, hiszen egy örök életre hív el. A hű szolga pedig az ő ura örömébe hivatalos (Mt.25,21). Az Úrnak szeretetből szolgálunk, ahogyan a testvérek vagy a család felé. A szeretetben pedig nincs kényszer, hacsak nem a szeretet kényszere. Ez az igazi szabadság, amikor önmagam dönthetem el, hogy mennyit adok magamból a szolgálatba. De arra fel kell készülnöm, hogy az odaszánásom mértékének megfelelő lesz a jutalmam is. Akár elfogadjuk, akár nem, az életünk egyszer meg lesz ítélve és az ítélet kimenetele a saját kezünkben van.

Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a hústestnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. (Gal 5,13)

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. (Jn 8,36)

Aki az Úr nélkül él, az csak azt hiszi, hogy szabad és azt tesz amit akar, de valójában folyamatosan szolgál és ki van szolgáltatva. Aki pedig azt mondja, hogy az Úrnak szolgál, az igazán szabad, és szabad akaratából engedelmeskedik az Úrnak, melyért nagy jutalom várja. A szabadság illúziója helyett ragadjuk meg a valódi szabadságot az Úr szolgálatában!

Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), (Ef 5,8-9)