A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mindörökké, hogy e törvénynek minden igéjét beteljesítsük. (5Móz 29,29)
Az Istennel való együttjárás csak úgy képzelhető el, ha létezik egy párbeszéd az Úrral. Minden más emberi okoskodás, és mint ilyen nincs köze az isteni dolgokhoz. Az természetesen más, ha valaki kér megértést Istentől egy bizonyos dologra, vagy helyzetre, és azt megkapja. De az isteni dolgokkal kapcsolatban, különösen Isten személyével kapcsolatban, csak és kizárólag kijelentések útján lehet haladni. Emlékszem, mikor középiskolás voltam, akkor mondták, hogy az általános műveltséghez hozzátartozik a Biblia ismerete. Ezért elkezdtem azt olvasni Mózes első könyvétől. Nagyon keservesen haladtam, majd Mózes ötödik könyvénél leraktam. Egy kínlódás volt az egész, és akkor még semmi gyümölcsét nem tapasztaltam, azon kívül, hogy elmondhattam büszkén, hogy már Mózes öt könyvét elolvastam. Szinte semmire sem emlékeztem pár évvel később. Mondanom sem kell, hogy nem az Úr indított erre az olvasásra. De maga az ige is sok helyen, és sokféleképpen megerősíti, hogy Isten jelenti ki magát, és arra „válaszolhatunk” mi. Bár mi is kereshetjük az értelmünkkel az isteni dolgokat, de azok tartalmát csak a Szent Szellem adja meg. Nézzünk ezekre konkrét példákat.
Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)
És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: (ApCsel 17,26-27)
Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. (Róm 3,11)
A földet szellemi sötétség borítja, és mindannyian ide születünk, minden Istentől és Istenről való világosság nélkül. Ez szándékosan van így az Úrtól, ahogyan Pál apostolnál mondja, hogy mindenki keresse az Urat. Ezzel Isten már hatalmas bölcsességéről tesz bizonyságot. Mivel mindannyian Tőle elzárva kezdjük az életünk, ezért akinek ez így jó, az már maga is kimondja magáról, hogy neki ez a földi élet úgy jó, ahogyan van. Ha valakinek ennél több nem is kell, akkor Isten is hagyni fogja, mert akkor az az ember ebben érzi jól magát. Aki viszont elkezd keresni, hogy miért is vagyunk itt, mi az élet értelme, akkor Isten is elkezdi vonni maga felé. Az angyalokat ért ítéletekből látjuk, hogy mivel ők színről-színre láthatják az Urat, ezért nekik nincs bűnbocsánat, ha elhagyják a helyüket (2Pét.2,4; Júd.1,6). De minket embereket, ha elkezdjük Őt keresni, akkor megajándékoz a kijelentéseivel és a kegyelmével. Tőlünk, mivel ilyen sötétségben kezdjük el a Vele való kapcsolatunkat, nem várja el a tökéletességet, csak a keresést. Ha pedig keresünk, akkor már Ő adja meg a növekedéshez és az ismerethez szükséges kijelentéseket. A kijelentései tárháza a Biblia, vagy jobb lenne úgy mondani, hogy az írások. Ezekben benne vannak mindazok a kinyilatkoztatások, amelyek nekünk, embereknek adattak. Ebben a világ végéig bezárólag benne van mindaz, amelyet Isten a korszakokon át kijelentett. Sok esetben azonban csak és kizárólag Ő tudja az értelmünket ezeknek a megértésére felnyitni. Nézzünk is egy példát arra, hogy milyen az, amikor Jézus „hasogatja az igét”.
És adták neki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárva, arra a helyre nyitotta, ahol ez volt írva: Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. (Lk 4,17-19)
Jézus, mikor felolvassa Ézsaiás prófétánál a rá vonatkozó részt, akkor nem olvassa végig az ottani verset, hanem megáll a vesszőnél (amelyet mi ma vesszővel választunk el), és nem olvassa végig a verset, hanem az „és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót” (Ézs 61,2) szakaszt már nem olvasta hozzá. Pontosan tudta, hogy mire szól az ő földi szolgálata, és nem tette hozzá azt a részt az igéből, amely már a szolgálatának egy másik idejére szólt. Pontos kijelentése volt arról, hogy mit mondhat, és mit nem. De nézzünk más példát is:
A tanítványok pedig hozzámenve, mondták neki: Miért szólsz nekik példázatokban? Ő pedig felelve, mondta nekik: Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyeknek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. (Mt 13,10-11)
Példázat nélkül pedig nem szólt nekik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott. (Mrk 4,34)
Jézus a nagy sokaság előtt példázatokban beszélt, mert azt mondta, hogy nekik nem adatott meg a kijelentés, csak a tanítványoknak. Ebből is látjuk, hogy nem mindenkinek szól az Isten országába való meghívás. Sokszor kísértették Jézust, hogy tegyen csodát, de nem tette meg, mert az Isten országa hatalmának gyakorlása nem emberek látványosságára van, hanem aki őszinte szívvel keresi az Urat, annak Isten megnyilvánulhat a hatalmán keresztül is. Ráadásul olyan helyzet is van, amikor az Úr szándékosan rejtve mondja el az üzenetét, és csak kijelentés útján érthetjük meg az igazi jelentést. Például amikor Jézus a nyilvánosság előtt beszél az úrvacsoráról, akkor a hús kifejezést használja (a Váradi-Károli Bibliában hústestet írtunk, hogy a régi Károliban lévő testre utalás megmaradjon, de eredetileg itt hús áll), nem kis megbotránkozására az őt hallgatóknak. (itt most az idézetben a jobb érthetőség érdekében átírtam húsra a hústest kifejezést)
Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én húsom, amelyet én adok a világ életéért. Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja ez nekünk a húsát, hogy azt együk? Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústom bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,51-57)
Mivel további kijelentést nem adott erről a tömegnek, a tanítványok is csak az utolsó vacsorán kapták meg erről a kijelentést, amikor már nem a hús szót használja Jézus, hanem a test szót:
Mikor pedig ettek, vette Jézus a kenyeret és hálákat adva, megtörte és adta a tanítványoknak, és mondta: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. (Mt 26,26)
És mikor ők ettek, véve Jézus a kenyeret, és hálákat adva, megtörte és adta nekik, mondva: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. (Mrk 14,22)
És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19)
Ezzel tette egyértelművé számukra, hogy nem a húsát kell megenni, hanem a kenyér Jézus teste, amely test szó jelentésében eltér a hústól, hiszen most mi is Krisztus testének a részei vagyunk. De ennek bővebb magyarázatára itt most nem térek ki, mert a taglalt téma szempontjából nem fontos.
Az Úr a megértést nem büszkélkedésre és emberi felfuvalkodásra adja, hanem az Istent keresőknek azért, hogy Őt közelebbről megismerhessék. A tanítványoknak a feltámadása után külön megnyitotta az írásokat, hogy megértsék azt, ami történt, mert önmaguktól ezt nem tudták volna.
És mondta nekik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam nektek, mikor még veletek voltam, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyitotta az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat. (Lk 24,44-45)
De ugyanígy, mindenki más, aki követi Őt, kijelentés útján került hozzá közelebb. Pál története teljesen képszerűen mutatja meg, hogy mi történik az emberben. Pál először üldözte mindazokat, akik Jézus bizonyságtevői voltak. Bár többször hallott bizonyságot Jézusról, mégis nyugodtan végignézte, ahogyan Istvánt megkövezik, mert nem ért el a szívéhez az evangélium, mert még nem kapott róla kijelentést, hogy az az igazság. De ezt követően megjelent neki Jézus, és onnan kezdve már nem volt kérdés számára, hogy az evangélium az igazság.
Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. (Gal 1,11-12)
Jézus kijelentette magát Pálnak, és akkor már el tudta fogadni, mi több, az életét is feltette az evangélium hírdetésére. De még az utazásait is csak az Úrtól kapott kijelentésből tette.
Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvíve Tituszt is. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam volna. (Gal 2,1-2)
Ezért életbevágó, hogy mindannyian újjászülessünk Szent Szellem által, mert különben Isten nem tud minket vezetni. Sem ismeretben, sem cselekedetekben. Az ismeret azért fontos, mert ahogyan Jézus is mondja, abban van az örök élet, hogy megismerjük az Atyát (Jn.17,3). És csak úgy tudunk Isten engedelmes gyermekei lenni, ha a szelleme vezet (Róm.8,14). Csak a Szent Szellem kijelentése vezethet minket az igazságban az Atya és Krisztus felé. Még ha valaki bizonyságot tesz, vagy egy tanítást hallunk, akkor is kell bennünk a Szent Szellem vezetése, hogy bizonyságot tegyen a másik ember szavairól, hogy azok Tőle vannak vagy sem.
De mikor eljön amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek. (Jn 16,13-15)
A Szent Szellem vezetése nélkül könnyen csapdába, hitetésbe eshetünk. Sok minden van, ami az Úrtól valónak látszik, de mégsem az. Ahogyan sok olyan út van az ember előtt, amely tisztának látszik ,de mégis a halálba visz (Péld.14,12). Ezért kell a kijelentés az élet minden részére, hogy tudhassuk, hogy mi az isteni és mi nem. És kijelentéseken keresztül kezd el vonni az Atya is magához:
Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)
Ha pedig az Atya elkezd minket vonni, válaszolunk a hívására, és elkezdjük szeretni is (1Jn.4,19), akkor a kapcsolatunkban megjelennek a kijelentések.
Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. (Jn 14,21)
Kijelentések nélkül csak okoskodni, rosszabb esetben tévelyegni tudunk. Az emberi ismereten alapuló hitvilág, vagy vallás, csak a tévelygéshez vezethet, mert ha hallok egy jobb érvet, vagy magyarázatot, akkor „átpártolok” ahhoz, és otthagyom a régit, mert meggyőzték az elmém. Ha azonban a kijelentés útján növekedik bennem az ismeret, akkor az mindannyiunkat csak egy irányba vihet, mégpedig az egy élő Isten megismeréséhez. Akkor viszont nem fogunk „ide s tova”, csoportról-csoportra, vagy rosszabb esetben vallásról-vallásra járni. Ezért elengedhetetlenül fontosak a kijelentések az életünkben.
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; (Ef 4,13-14)
Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)