És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. (ApCsel 2,46)
Ezen a blogon keresztül is érezhető, hogy az az Úr üzenete Krisztus testéhez a mostani időszakban, hogy térjenek vissza az apostoli kor gyülekezési formáihoz. Számtalan módon nyilvánvalóvá kellett már válnia, hogy a mai egyházi és gyülekezeti formák már nem azt a célt szolgálják, mint amire egykor az Úr életre hívta. Viszont az eredeti modell sokakban nem elképzelhető, és mivel ma igen kevés példa van rá, ezért nem tűnik járható útnak. Erről szeretnék az Úr segítségével most írni, mint aki jómagam is családommal ebben a modellben élünk, igen szoros kapcsolatban az Úrral.
Az összejövetelek
A bevezető ige azt mutatja, hogy nem csak házanként jöttek össze, hanem a templomban is. Minkét gyülekezést naponta végezték. A templomi összejövetel akkor egy különleges időszakban történt. Jézus bizonyságai még igen kevés számban voltak jelen akkoriban. Az apostolokon kívül másnál nem volt meg a teljes kijelentés az Úrról. Ők voltak a „belső kör” tanítványai, bár mindvégig sokkal többen követték az Urat:
Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, (ApCsel 1,21)
Még Náthánáel is (Jn.1,46; Jn.21,2) mindvégig velük volt, sőt, egyike volt azoknak, akik a kezdeteknél csatlakoztak Jézushoz. De ennek a nagyobb körnek nem volt meg mindaz a bizonysága, mint a 11 apostolnak. Ezért kellett naponta összejönni a templomban, hogy őket hallgatva épüljenek. Ezt ma úgy lehet elképzelni, hogy egy-egy régió házi gyülekezetei összegyülekeznek egy tanító meghallgatására, amikor az meglátogatja őket, hiszen egy-egy család otthona kicsi olyan sok ember vendégül látására.
Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, (ApCsel 20,20)
Ezért tanított Pál is akár zsinagógákban, színházban, de otthonokban is. Mára az otthoni összejövetelek elsorvadtak teljesen, és maradt a templomi összejövetel. A családfőknek kellene otthon az összejöveteleket vezetniük, és együtt úrvacsorát venni az egész családnak. Ha tanításról van szó, akkor pedig a településen, vagy a szűkebb környezetben összejönni egy-egy olyan háznál, amelyet az Úr megnyit az ilyen alkalmakra.
Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Priscilla, a házuknál lévő gyülekezettel együtt. (1Kor 16,19)
És Appiának, a szeretettnek, és Arkhippusnak, a mi bajtársunknak, és a te házadnál lévő gyülekezetnek: (Filem. 1,2)
Köszönt titeket Gájus, aki nekem és az egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója, és Kvártus atyafi. (Róm 16,23)
Csak azok felé lehet igazán szolgálni, akiket ismerünk, mert akkor tudjuk, hogy milyen szükségeik vannak. Amikor megismerjük egymást, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy kinek milyen szolgálati ajándékot adott az Úr. A mai gyülekezeti életben van egy pár szolgáló, a többiek pedig „fogyasztók”, akik ezeknek a szolgálóknak az ajándékait „használják”, holott az ige szerint mindannyiunknak megvannak a magunk ajándékai a test építésére.
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: (Ef 4,11-12)
Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nekünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban; Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az elöljáró szorgalmassággal; a könyörülő vidámsággal művelje. (Róm 12,4-8)
Vissza kellene térnünk az apostoli kor gyülekezési formájához, hogy az Úr Szelleme valósággal épülésére legyen az egész testnek, és minden tag „beleadja” a maga ajándékait a test építésébe. Ez egyébként mindenkinek sokkal nagyobb öröm, mert akkor senki sem áll úgy, hogy: „Én nem kaptam semmit az Úrtól, mert én nem vagyok olyan nagy pásztor.” Hanem valósággal mindenki megélheti a maga ajándékainak kiteljesedését az összejöveteleken, de a mindennapi életben is. Hiszen a kis helyi közösségekben az összejárás is sokkal könnyebb.
A vagyoni közösség
A történelem során sok próbálkozás volt, hogy olyan életközösségeket alakítsanak ki, ahol nincs magántulajdon, hanem minden közös. Ez nem a bibliai közösség mintája.
Mindnyájan pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt; És jószágukat és marháikat eladogatták, és szétosztogatták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt. És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. (ApCsel 2,44-46)
A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt; és senki semmi vagyonát nem mondta magáénak, hanem nekik mindenük közös volt. (ApCsel 4,32)
Mert szűkölködő sem volt ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladva, elhozták az eladottak árát, És letették az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége volt. (ApCsel 4,34-35)
Általában ezek azok az igék, amelyek a félreértéseket okozák. Az előző szakaszban láttuk, hogy házanként is összejöttek. Ez azt jelenti, hogy a saját házukat, amiben éltek, azt nem adták el. Nem költöztek össze! A vagyonukból adtak el. Abból, ami az életszükségre nem volt feltétlen szükséges. Tehát a telkeket, a több házat, stb. Vegyük észre a többesszámot – földek, házak, jószágok, marháik (vagyonuk). De nem csak a házankénti összejövetelek bizonyítják ugyanezt, hanem a szolgálók kiválasztásának szempontjai is:
Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?) (1Tim 3,4-5)
A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)
Ha kommunában laktak volna, akkor nem lehetne ilyen feltételt támasztani a szolgálók felé, hogy a saját házukat jól igazgassák. De van még más példa is:
Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háznépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél. (1Tim 5,8)
Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessen meg a gyülekezet; hogy azokat segíthesse, akik valóban özvegyek. (1Tim 5,16)
Felszólít, hogy a saját házunk népéről és a rokonságunkról is gondot viseljünk. De akkor hogyan lehet mindenük közös? Úgy hogy ha a testvéremnek szüksége van télikabátra, és nekem van olyan, ami felesleges, akkor azt adjam oda neki. Ha nekem bőségem van ételből, és a testvérem szükségben van, akkor adjam oda neki. De legyen szó bármiről, ha nekem valamiben bőségem van, akkor azt adjam oda annak, aki szükségben van. Ne vonjam meg azt a testvéremtől. Legyen olyan, mintha mindannyiunké volna.
Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs. Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, nektek pedig nyomorúságotok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, hogy így egyenlőség legyen; Amint megvan írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje. (2Kor 8,12-15)
Ennek megfelelően, a bőségéből adjon mindenki. De természetesen a Szent Szellem vezetése ezt bármikor felülírhatja. Ha az Úr elkéri tőlem az utolsót is, akkor oda kell adnom. Ő az ura mindenemnek. Ezért (is) nagyon fontos tudnom, hogy ki a testvérem. Ezért kell a szeretetünknek is értelmesnek lennie:
a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjön ismeretben és minden értelmességben; (Fil 1,9)
Más kategória a testvérem, mint bárki más. Ezért nagyon fontos a szoros kapcsolat a testvérek között. Ez ismét egy olyan terület, amit nem lehet a nagy gyülekezetekben úgy megélni, ahogyan annak Krisztus testében műkönie kellene. Sokkal kisebb a hatásfoka, hiszen még a szervezetet is fenn kell tartani, illetve az igazán szükségben lévők nem kapják meg azt, amit a többiek a segítségére adni tudnának. Nem is beszélve a hamis külső diakóniai szolálgatokról, amikor a világiak felé tesznek jót a gyülekezet vagyonából, és a gyülekezet meg tele van rászorulókkal. Nem kellene ennek így lennie.
A gyülekezetek kapcsolatai
Ez egy másik olyan tévedés, amely nem állja meg a helyét. Ma azt hisszük, hogy a szervezet (apparátus) nélkül nem találjuk meg Krisztus testének többi tagját. Az apostoli gyülekezetek között igen aktív kapcsolat zajlott. Nem csak az apostolok és tanítók járták a gyülekezeteket.
Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték. (1Kor 16,17)
Ajánlom pedig nektek Fébét, a mi nénénket, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója: Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, nekem magamnak is. (Róm 16,1-2)
Minden én dolgaimat megismerteti veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és hű szolga és szolgatárs az Úrban; Akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat és megvigasztalja a ti szíveteket, Onézimussal együtt, a hű és szeretett atyafival, ki ti közületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők veletek. (Kol 4,7-9)
Igyekezz hozzám jönni hamar. Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodva, és elment Thessalonikába: Krescens Galáciába, Titusz Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkust magadhoz véve, hozd magaddal: mert nekem alkalmas a szolgálatra. Tikhikust pedig Efézusba küldtem. A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképpen a hártyákat. (2Tim 4,9-13)
De szükségesnek tartottam, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, nektek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; (Fil 2,25)
Ezekből az igehelyekből láthatjuk, hogy mekkora „forgalom” volt a gyülekezetek között. De egymást is megtalálták, amikor egy-egy olyan helyre értek, ahol még nem jártak (ApCsel.18,2; ApCsel.19,1; ApCsel.21,4; ApCsel.28,14). A hálózatok korában ma már tudjuk, hogy az ismeretségeken keresztül nagyon gyorsan terjednek a kapcsolatok és a hírek. Ezért ne engedjük, hogy az elszigetelődés veszélye megállítson minket abban, hogy merjünk kijönni a hamis egyházakból, és ha az Úr felindít, akkor inkább maradjunk „egyedül”, amíg a testvérek igazi közösségébe el nem visz az Úr.
Az Úr áldjon meg minden otthont, ahol összegyűlnek az övéi, hogy Őt igazán keressék és imádják!