És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)
Az előző részben már elkezdtük megvizsgálni, hogy milyen volt a gyülekezeti élet az apostolok korában. Szeretnénk ebből a gyakorlatias szempontból tovább tárgyalni ennek az életnek további apsektusait.
A gyülekezeti érettség (ifjak és vének)
Az apostolok idejében más volt a gyülekezeti hierarchia, mint ma. Az idők múlásával a gyülekezeti életnek ez a része is megváltozott, ahogyan sok minden más. Sok ilyen változás hátterében az intézményesülés áll, amelyről szó sincs az Apostolok Cselekedeteiben. De nézzük meg, hogy a „korosztályok” hogyan lettek felosztva.
Az ifjak pedig felkelve, begöngyölték őt, és kivíve eltemették. (ApCsel 5,6)
Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket, imádkozva böjtölésekkel együtt, ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. (ApCsel 14,23)
A jeruzsálemi gyülekezetben az ifjak kifejezés nem feltétlenül korban fiatalt jelent. A szó, ami itt áll, a Neos, amely ma egyikünknek sem ismeretlen, a neo, vagyis új kifejezés. Tehát Ananiás és Zafira testét a gyülekezetben a „frissek” vitték ki. Ez teljesen helytálló is, hiszen az ő ismeretük még kicsi az Úrról, ezért olyan feladatokat láthatnak el, amelyhez nem kell igei és szellemi tapasztalat. Ahogyan például az adományok elosztása igenis nagyfokú szellemi érettséghez volt kötve:
Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodtak, támadt a görög zsidók közt panaszkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban. Annak okáért a tizenkettő egybegyűjtve a tanítványok sokaságát, mondták: Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk. Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Szellemmel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. (ApCsel 6,1-3)
Az adományok nem megfelelő elosztása igen nagy vihart tud kavarni az emberek között, ezért ahhoz a szolgálathoz nagy tapasztalat és a Szent Szellem erős vezetése szükséges. A gyülekezetben az ifjak mellett, látjuk a véneket, akik a gyülekezet dolgaiban döntöttek.
Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket, imádkozva böjtölésekkel együtt, ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. (ApCsel 14,23)
Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadták őket, és ők elbeszélték, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük. (ApCsel 15,4)
Egybegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek. (ApCsel 15,6)
A vének, akik szellemi érettség szerint. és nem életkor szerint számítottak véneknek, hozták meg a döntéseket. Azt is látjuk, hogy az apostolokat külön nevezi meg az ige. Ezzel is mutatva, hogy ahogyan már az előző cikkben is tárgyaltuk, annak a kornak az egyik egyedi sajátossága az volt, hogy a testben megjelent Jézussal ők együtt éltek a földi szolgálata alatt. Ezért nekik különleges státuszuk volt, de ők is a vének közé sorolták magukat:
A presbiter a szeretett Gájusnak, akit én igazán szeretek. (3Ján 1,1)
A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; (1Pét 5,1)
A presbiter vént jelent, a presbitérium pedig a vének csoportját. A helyi gyülekezetekben is azt a szempontot kell követnünk, hogy azok legyenek a vének, akiknek a legnagyobb a tapasztalatuk az Úrral való együtt járásban. Nem az életkornak kell ebben az esetben számítania, hanem az Úr ismeretének a mértékének. Az éretteknek kell segítenie a többieket, akik már az Úr szerint tudnak döntéseket hozni (Zsid.5,14; Ef.4,13).
A gyülekezeti szolgálatok
Ma sok helyen úgy megy a szolgálók kiválasztása, hogy a friss megtérőt máris hagyják szolgálni. Sokszor a világi szakmáját használja a gyülekezetben, természetesen világi szemlélettel, mert aki frissen tér meg (a megtérésről később részletesen szólok), annak nincs semmi tapasztalata az Úrral való együtt járásról, ezért nem is tud másként szolgálni, mint világi, emberi felfogással. De a friss emberek szolgálatának nincs sok gyümölcse.
És ki- és bejáratos volt köztük Jeruzsálemben: És nagy bátorsággal tanítva az Úr Jézusnak nevében, beszélt, sőt vetekedett a görög zsidókkal; azok pedig igyekeztek őt megölni. Megtudva azonban az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték őt Tárzusba. (ApCsel 9,28-30)
Pál, mint tudjuk, járatos volt az igében és a törvényekben (ApCsel.22,3), de amikor friss megtérése után elkezdte hírdetni az evangéliumot, akkor többfelé is meg akarták őt ölni. Ezért inkább hazaküldte őt a gyülekezet. És most jól figyeljük meg, hogy ki hogyan kezdte el a szolgálatát. Nem önkéntesek mentek és futottak szolgálni, hanem azok, akiket az Úr kiválaszott, és ezek a vének Szent Szellem áltai döntését követve kezdtek el szolgálni.
Elhatott pedig a hír ő felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldték Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig. Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendezett; és intette mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. Mert jámbor és Szent Szellemmel és hittel teljes férfiú volt ő. És nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Elment pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálva, elvitte őt Antiókhiába. És lett, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. (ApCsel 11,22-26)
A gyülekezet által kiválasztott és kiküldött Barnabás, elment, és szolgálatra hívta Pált. Pál nem önként döntött úgy, hogy most már elég érett vagyok, és elkezdem a szolgálatom. Ez nagyon fontos. De miután Antiókhiában szolgáltak, a missziós útjaikra sem maguktól mentek el, hanem a Szent Szellem választotta ki őket, és adott erről a kiválasztásról bizonyságot a gyülekezet véneinek, akik kiküldték őket megfelelő szellemi támogatással.
Voltak pedig Antiókhiában az ott lévő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatott Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnan eleveztek Ciprusba. (ApCsel 13,1-4)
A Szent Szellem által vezetett gyülekezetekben ezért történnek látszólag lassan a dolgok, mert meg kell várni az Úr vezetését, és még ki is kell próbálni a testvéreket, hogy kinek mi a szolgálati ajándéka. Ezeknek ki kell derülnie, hogy jó bizonysággal lehessen valakit szolgálatba állítani. Egy emberi módon végzett gyülekezet vezetés a külsőségekre nézve ezt gyorsan meg tudja tenni, akár önkéntesekkel is. De lássuk meg, hogy Krisztus teste nem így működik.
És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. (Zsid 5,4-5)
Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. (2Kor 10,18)
Még meg kell jegyeznem, hogy a püspökség és a diakónia nem tartoznak a gyülekezet szellemi vezetéséhez. A püspökség az összejövetelek rendezett levezetésést volt hivatott írányítani, a diakónia pedig a nem szellemi szolgálatokat végezte, mint például Fébé, aki elvitte Pál levelét Rómába (Róm.16,1). De a Timótheushoz írt levelekből láthatjuk, hogy mennyire fontos volt ezekben a pozíciókban is a megbízhatóság és tisztaság!
Az apostoli korban hírdetett evangélium
Most arra kérnék mindenkit, hogy gondolkodjon el, hogy hogyan hallotta az evangéliumot. Biztosan megemlítették, hogy Jézus szereti. Talán még azt is, hogy meg fog gyógyulni, jobban lesz, rendeződni fog az élete, stb. Igyekeztem csokorba szedni az apostolok által hírdetett evangéliumokat. Ezek két fő részre oszthatóak. A zsidók felé, akiket mi ma úgy kezelhetünk, mint olyanokat, akik már tudják, hogy kicsoda Jézus és még talán Istenben hívőknek is mondják magukat. A másik csoport, a pogányok, akik még nem ismerik az Istent. Nézzük először, hogy mit hírdettek a zsidőság felé.
Péter pedig mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kérte és intette őket, mondva: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! (ApCsel 2,38-40)
De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is. Az Isten pedig, amikről eleve megmondta minden ő prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképpen töltötte be. Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki nektek előre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míg újjá teremtetnek mindenek, amikről szólt az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva. Mert Mózes ezt mondta az atyáknak: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szól nektek. Lesz pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgat arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek. Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondva Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust elsősorban nektek támasztva, elküldte őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítve bűneitekből. (ApCsel 3,17-26)
Azért legyen nektek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik nektek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essen, amit a próféták megmondtak: Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én olyan dolgot cselekszem a ti időtökben, olyan dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná nektek. (ApCsel 13,38-41)
Ők már tudták, hogy mi van megírva, ezért hivatkozhatott mind Péter, mind Pál arra, ami az igében áll. Az ige alapján mutatták be, hogy kicsoda volt Jézus, és mit jelent az Ő személye illetve a halálán keresztüli váltsága. De látunk itt valamilyen utalást arra, hogy Isten szeret? Hogy minden jó lesz ha hiszek? Én nem találtam. A pogányoknak másképp kellett hírdetni az evangéliumot, hiszen ők nem ismerték a mi Atyánkat.
Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködne, holott ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondták némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonló az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézve az Isten, most parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot téve mindenkinek, az által, hogy feltámasztotta őt halottaiból. (ApCsel 17,24-31)
Mit is mond Pál a pogányoknak? Hogy Isten szeret és tárt karokkal vár? Nem, hanem azt, hogy parancsolja az embereknek, hogy térjenek meg! Akkor mi is az örömhír? Mi az evangélium? Az, hogy ha megtérünk, megbánjuk a bűneinket, hiszünk Jézusban és engedelmeskedünk neki, akkor nem kell meghalnunk a bűneink következményeként. Hogy Isten annyira szerette az embert, hogy valóban odaáldozta önmagát a bűneink váltságáért, hogy egyáltalán lehetőségünk legyen az igazi életre. Ez az örömhír! Mivel az embernek lehetetlen üdvözülni (Mt.19,26), ezért Isten ezt lehetővé tette. De a megtérés után igenis Isten „szabályai” szerint kell élni, hogy lehetséges legyen az élet. A megtéréssel és a hitre jutással csak elindulunk egy úton, amelynek a vége az örök élet lehet, ha szabályosan megyünk végig ezen az úton (2Tim.2,5). Csak a győztesek kapják meg az örökséget.
Isten a cselekedeteink szerint fog megítélni minket, és nem a hitünk szerint. Nem elég azt mondani majd az Úr előtt, hogy én hittem benned. A hit cselekedeteit fogja számonkérni az Úr! Mert a hit cselekedetek nélkül halott.
Ezt az evangéliumot kellene ma is hallanunk és hírdetnünk, hogy ne hamis alapokon és elvárásokon alapuljon a hitünk.