Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! Ez az, aki víz és vér által jött, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság. (1Ján 5,5-6)
Az Újszövetség valósággal egy új szövetség Isten és az ember között, Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Ami korábban lehetetlen volt, mert Isten nem tudott ennyire közel jönni az emberhez a bűnök miatt, az Krisztusban lehetségessé vált. Valósággal Benne lett teljessé az ember megváltása, és visszatérése Isten jelenlétébe. Minden tanítás és bizonyságtétel, ami nem így tesz bizonyságot Krisztusról, az hamis, de legalább hiányos. Ezért nem lehet elfogadni azokat a tanításokat, amelyek arra mutatnak, hogy igazából egy az ó és az új szövetség. Ma sok irányzat van, amelyek a törvények, vagy az Ószövetség iránti lelkesedésből visszafordulnak az ószövetség felé. Erősítve a törvények, az ünnepek és más szokások betartását. Újra fontosságot adnak ezeknek a szokásoknak, holott az Új Szövetség ezekről már másképp tanít. Van olyan is, aki azt mondta, hogy a Bibliájából kitépte azokat a lapokat, amik az Ó és Új Szövetség között voltak, mert a kettő tulajdonképpen egy. De egyre erősödik a „zsidó gyökerek” mozgalom is, amely szintén az Ószövetség felé tereli a keresztényeket. Ezeket semmi sem támasztja alá az Új Szövetség írásaiban. Krisztusban valósággal egy új szövetséget kötött Isten, az Atya, az emberrel. De ezt az új szövetségkötést maga az ószövetség is kijelenti több helyen (Jer.31,31-34; Jer.24,7;).
Az új szövetségnek Jézus Krisztus, az egy élő Istennek a Fia a kulcsa. Egyedül az Ő személye az, akiben ez az új szövetség megköttetett. Nélküle minden bizonyság egy más evangéliumhoz, egy más hithez, és végső soron egy más szellemhez vezet (2Kor.11,4).
Ezek után nézzük meg, hogy ebben az ÚJ szövetségben milyen kulcsfontosságú Jézus vére, és általában a vér (minden hústest vére) milyen tartalmat hordoz itt a földön.
Jézus vére az élet:
Valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek. (Jn 1,12-13)
Azt minden gyakorló keresztény tudja, hogy a mi testi életünket a Biblia nem tartja igazi életnek. Ahogyan megszületünk, már bűnben születünk meg, és ezért a meg nem tért és újjá nem született embernek csak egy sorsa lehet, mégpedig a biztos halál (Zsolt.51,7; Préd.3,19). Az ószövetség idején azok is a Seolba szálltak alá, akik igazak voltak az Úr szemében. Még Jób is arra vágyott, hogy ott lehessen, hogy megnyugodjon a földi szenvedésektől (Jób.3,16-22). Az ószövetségi igazak is csak Jézus halála után kerülhettek fel a mennybe.
Tehát akik befogadták Jézus Krisztust, azoknak van egyáltalán lehetősége arra, hogy Isten fiaivá legyenek. Ők azok az emberek, akiknek immár nem a hústesti szüleiktől való származását tekinti Isten a származásuknak, hanem Krisztus életét tulajdonítja nekik. Hiszen Krisztusban van az élet.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; (Jn 1,1-4)
Ezt maga Jézus erősíti meg, amikor az úrvacsoráról tanít. Ő maga az élet!
Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (Jn 6,53)
Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,57)
Aki eszi Jézus testét és issza Jézus vérét, abban van igazán az élet. Ezért kulcsfontosságú az úrvacsora. Az újjászületéssel a Szent Szellem valósággal megelevenít bennünket, ahogyan ezt az Ige is mondja:
A szellem az, ami megelevenít, a hústest nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, szellem és élet. (Jn 6,63)
De a Szellemtől való újjászületés „csak” a kezdetet adja meg az új élethez. Ezt az új életet, vagy szebben mondva ezt az újjászületett életet csak az úrvacsorával együtt tudjuk igazán táplálni. Így tud Jézuson keresztül az isteni élet a részünkké válni, és életet adni.
Valószínűnek tartom, hogy ezért is vette ki a Sátán a katolikus úrvacsorából a bort, vagyis a vért, mert ezzel egészen legyengítette az úrvacsorát, és ha egyáltalán maradt benne valami élet, akkor az is csak csonkán. De eddig akárhány bizonyságot hallottunk az úrvacsoráról, annak a valósága mindig csak akkor nyilvánult meg, ha valaki azt szívében teljes hittel úgy vette magához, mintha valósággal Jézus testét és vérét venné magához. (Vigyázat! Nem azt mondom, hogy a kenyér átalakul Jézus húsává, és a bor vérré, ahogyan a katolikus egyházban. Az mindig kenyér és bor marad, de tudjuk, hogy sok szimbólumnak valóságos szellemi jelentése van. Úgy ennek is!)
Jézus vére megmos és megtisztít:
Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van Vele, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (1Ján 1,7)
A bűneinkből való megtisztulás egyik fontos kelléke a vér, hiszen vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (Zsid.9,22). Ahogyan megvalljuk a bűneinket, és kérjük az Atyától a bűnbocsánatot, úgy kérjük, hogy Jézus vérével mossa le a mi bűneinket rólunk, és tisztítson meg bennünket a bűneinktől:
[…] Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. (Jel 7,14)
Ez szintén az úrvacsora keretein belül történik. Mielőtt vesszük a kenyeret és a bort, bűnmegvallást tartunk, és kérjük, hogy ahogyan isszuk a bort, mint Jézus vérét, úgy mosson meg minket Jézus vére az Atya előtt. (megj.: ezzel részletesebben foglalkozom a Harcosok, papok, harcos papok – a végidők szolgálata c. írásban: https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2017/07/harcosok-papok-harcos-papok-vegidok.html)
Ma már nincs szükség az állatáldozatokra, mert Jézus vére az, ami megtisztít. A törvényt ugyanúgy be kell töltenünk (nem betartanunk!!), mint az ószövetség idején, de most már Krisztusban töltjük be.
[…] Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, (Jel 1,5)
Jézus vére megszentel:
Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentel a hústest tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. (Zsid 9,13-14)
Jézus vére a megszentelődés vére. Sok újszövetségi levél kezdődik a szentek megszólításával (Róm.1,7; 1Kor.1,2), és általában is a testvérek közösségének egy másik általános megszólítása a szentek megnevezés (ApCsel.9,32; 9,41; 26,10). Szintén az úrvacsorához köthető a megszentelődés is, hiszen csak az mondhatja el, hogy rajta van a megszentelődés vére, aki veszi Jézus vérét az úrvacsorával.
Látnunk kell a sorrendet Jézus vérének a munkájában! Először életet ad, majd megmos, majd megszentel. De itt ismét figyelmeztetni kell magunkat, hogy csak akkor, ha minden egyes úrvacsora részét képezi a bűnvallás, bűnbocsánat kérése, és az őszinte megtérés. Mert akkor Jézus vére először is lemossa a mi bűneinket, majd rajtunk marad, mint a megszentelődés vére.
Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. (Zsid 13,11-12)
Ebből a lelkületből, és csak ebből a lelkületből mondhatja ránk, hívőkre az Ige, hogy Istennek szentjei vagyunk, ha és amennyiben Jézus vére rajtunk van. Ha már lelkiismeret szerint megtisztítottuk magunkat a bűneinktől az Úr előtt, akkor Jézus vére megszentel minket.
Jézus vére a szövetség vére:
Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? (Zsid 10,29)
Ha Jézus vérének az első három aspektusa már jelen van az életünkben, akkor egy újabb jelentését nyerjük el. Mégpedig ez lesz rajtunk a szövetség vére. Isten a szövetségek kötéséhez is vért használt. Még Czippora is a vérre hivatkozott, mikor maga az Úr állt elé, és akarta őket megölni. Akkor gyorsan körülmetélte a fiait, és a vérjegyességre hivatkozott (2Móz.4,25). Ábrahámmal is a vérét adta a szövetség jeléül közte, és Isten között.
Egy kis kitérőt tennék itt a szövetségekről. A szövetségkötéshez a férfinak kellett a vérét adnia (1Móz.17,9-14), a nőknek nem. Ez mutatja az Istennél lévő hierarchiát is. A férfi feje a Krisztus, és az asszony feje a férje (Ef.5,23). Tehát ha a család „feje” szövetségben van Istennel, akkor az ő háza népe is szövetségben van Istennel. Egy hajadon az apja házánál az apja tekintélye alatt részese mindazoknak a szövetségeknek, amelyet az apja kötött. Ha férjhez megy, akkor a férje által kötött szövetségek részese lesz. Ahogyan ezt a papok családjánál is leírja az Ige, a pap lányával kapcsolatban (3Móz.22,12-13).
Ugyanígy, Krisztus is a vérét adta ezért a szövetségért az Atyával. Mi, férfiak és nők egyaránt, akik Nála lakozunk, és az Ő uralma alatt vagyunk, meg vagyunk hintve a szövetségnek ezzel a vérével, ahogyan az ószövetségben a nép (2Móz.26,6-8).
A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, (Zsid 13,20)
És megint itt vagyunk az úrvacsoránál. Aki veszi Jézus vérét, azon rajta van a szövetség vére. Aki nem, azon nincs rajta. Látjuk, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a katolikus egyházban nincs ott Jézus vére?
Jézus vére Krisztus részévé teszi a fiakat:
Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. (Zsid 3,14)
Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni, Mondva: Hirdetem a te neved az én atyámfiainak, az egyháznak közepette dicséretet mondok neked. És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Itt vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott. Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, (Zsid 2,11-14)
Tovább menve a vér útján, azt látjuk, hogy a megszenteltek lesznek Krisztus atyjafiaivá, vagyis testvéreivé. Ahogyan a hústesti (földi) atyáinknak a gyermekei voltunk, mert az ő vérükből születtünk, ugyanúgy, Krisztus vérén keresztül az Isten fiaivá leszünk.
Az úrvacsorával magunkhoz vett kenyérrel és borral leszünk Kriszus részeivé. Nincs más út!
Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,56-58)
Az úrvacsorával leszünk a húsából való hús, és a véréből való vér. Ezzel szakadunk el a mi földi atyáinktól, és leszünk Isten gyermekeivé! Ezzel teljesedik be a földön a testünk megújulásása előtt az újjászületésünk (1Kor.15,39-54). Ez azért kulcsfontosságú, mert csak a fiak mehetnek be az Atyához.
Csak azok lehetnek fiak, akik az ígéret gyermekei. Akik elutasítják az ígéretet, amely Jézus Krisztusban lett valósággá (pl.iszlám, júdaizmus, hitetlenek, más vallások hívői), azok nem az ígéret gyermekei, és ezért nem is kapnak semmi örökséget a krisztusi örökségből.
Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. […] De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával. Annak okáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi. (Gal 4,28-31)
A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. (Jn 8,35)
Egyedül Jézus vére és élete vihet be minket az örökségbe.
Mert nem kaptátok a szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. (Róm 8,15-17)
Ha megvalljuk hústesti atyáink korábbi bűneit, mint a saját bűneinket, akkor Jézus vérével az úrvacsorában el tudunk szakadni ezektől a bűnöktől. Ha nem szakadunk el azoktól, akkor jogosan lehet rajtunk az ítélet az ő bűneikért (2Móz.20,5-6). Ahogyan ez a farizeusokra is igaz volt:
És ezt mondjátok: Ha a mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. (Mt 23,30-31)
Ők nem vallották meg atyáik bűnét, és nem tértek meg azokból. Ezért azok a bűnök rajtuk maradtak. Így maradhat sok generációs átok és családi démon még a hívők életében is jelen, mert nem szakítják el magukat azoktól. Erre az elszakadásra ad lehetőséget Jézus vére az úrvacsorában.
Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk hústest szerint; sőt ha ismertük is Krisztust hústest szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. (2Kor 5,16-17)
Így akkor valóban eltűnik már minden nemzetség, mert mindenki Krisztus részévé válik. Új vér, Jézus vére ad nekünk új származást.
És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázata szerint való ismeretre, aki teremtette azt: Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetéletlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. (Kol 3,10-11)
Minden és mindenekben Krisztus! Ámen!
Jézus vére a páskabárány vére:
Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott értünk. (1Kor 5,7)
Eddig azon az úton haladtunk, amely bevitt minket Krisztusba az úrvacsorán keresztül. Láttuk, hogy csak Jézus vérén keresztül kapunk meg nagyon sok jogosultságot Isten királyságában. Jézus vére azonban kifelé, a szellemvilág felé is hordoz üzenetet, mint a páskabárány vére.
Ahogyan az első páskát látjuk, a bárány vére nem az emberek megtisztulására volt szánva, hanem a pusztító távol tartására.
És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. (2Móz 12,7)
És a vér jelül lesz nektek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földjét. (2Móz 12,13)
Mikor átmegy az Úr, hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba. (2Móz 12,23)
Krisztus vére az, ami az Atya számára is megmutatja, hogy mi az ővéi vagyunk, ahogyan a páskabárány vére is védelmet adott azoknak, akik „mögötte” voltak. De ez egyben felszólítás is számunkra, ahogyan az 1Kor.5,7-ben olvassuk, hogy tisztítsuk ki a régi kovászt az életünkből. Vagyis a korábbi bűnös életünk, az óember és a világ dolgait tisztítsuk ki magunkból, és legyünk kovász nélküliek, vagyis tisztán krisztusi jelleműek. Csak akkor lehet joga Istennek, hogy Jézus vére megvédjen a gonosztól, ha a gonosznak nincs bennünk semmije. Ha vannak meg nem bánt bűneink, vagy életvitelszerűen bűnben élünk, akkor nem tud megvédeni minket a vér. De még arra is figyeljünk, hogy az örömünk, ünnepünk se a régi, óemberi szokások szerint történjen, hanem az Úrban, tisztán (1kor.5,8).
A mindennapi úrvacsora az, ami megadhatja nekünk mindazt, ami Jézus vérében el van rejtve. Nem hiába vették az apostolok idején is naponta (ApCsel.2,46). Így tudunk csatlakozni azokhoz, akik be vannak írva az élet könyvébe, az elsőszülöttek egyházához.
Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak szellemeihez, És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére. Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből van, (Zsid 12,22-25)
Aki megmarad ebben hűséggel és alázattal, az méltán remélheti, hogy mindvégig megtartja az Úr. Ő hűséges marad mindvégig az igéreteihez és az Igéjéhez, de legfőképpen soha nem fog elszakadni a Fiútól, és akik a Fiúban vannak!