Jézus Istensége (A modern Bibliák eltérései 1. rész)

A blogon már többször foglalkoztunk a Bibliák közötti eltérésekkel. Tudnunk kell, hogy ezek nem csak fordításbeli különbségek, hanem a fordítások mögötti eredetinek mondott szövegek eltéréséből adódó különbségek. Ha valaki már belelapozott a Váradi-Károli Bibliába, akkor mind annak előszavában, mind a Függelékben olvashatott ezekről az eltérésekről és ezeknek okairól. Sokan, akikkel beszéltem erről, azt mondják, hogy mindezeknek a változtatásoknak ellenére nem tudták a Biblia lényegét megváltoztatni, és egyébként is egyforma a Bibliák nagy része. Én nem tudom ilyen könnyen venni ezt az állítást, a következő okok miatt.

1. Egy-egy igemagyarázathoz kiragadott igék olyan tanokat támaszthatnak alá, amelyek nem olvashatók ki egyébként a Bibliából. Ha valaki csak egy állítását akarja igazolni a Bibliából, akkor könnyen talál olyan verset, ami kiragadva igencsak félrevezető lehet. (Erre most példákat is fogok hozni.)

2. Ezek az eltérések sokszor ellentmondást generálnak a Biblia tanításaiban. Ha pedig ellentmondás van, akkor már nehéz eldönteni, hogy melyik állítás az igaz, és ez kételkedést szül Isten Igéjében. Vegyük például ezt az igét Jn.3,36: Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. (Jn 3,36)

Ennek közvetlen ellentmond a következő vers (szándékosan nem írom le, hogy honnan idézem, de bizonyos mai magyar Bibliákban benne van.): „Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek.”

Mert vagy hitből van megmenekülés a haláltól, vagy az alamizsna ment meg a haláltól. Hitből, vagy cselekedetekből van a megmenekülés?

Ha pedig tele van a Biblia ilyen ellentmondásokkal, akkor ki mondja meg, hogy melyik a helyes? Egyáltalán hogyan mondhat Isten ellent önmagának? Ha pedig ez nem tőle van, akkor marad az emberi magyarázat, amelyről Jakab azt mondja: Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jön, hanem földi, lelki és démoni. (Jak 3,15)

3. A modern Bibliák azt hangsúlyozzák, hogy „nem lehet tudni”, hogy eredetileg mit írtak le az apostolok. Ezért szerepel sok lábjegyzetben a változatokra való utalás. Hangsúlyozzák a Biblia emberi eredetét, és ezáltal esendőségét. Itt a blogon sokszor foglalkoztam már a témával, hogy a modern szövegkritika állításai mind feltételezésen alapulnak. De aki nem jár ennek utána, és elhiszi, amit mondanak, akkor abban a személyben kétséget támaszt az iránt, hogy valóban Isten adta-e nekünk a Bibliát, ha az tele van emberi hibákkal. De ez közel sincs így.

Az Újszövetség kulcsfontosságú ebből a szempontból, mert az tesz bizonyságot a Megváltóról, Jézus Krisztusról. Ezért is kíséri ilyen nagy figyelem a szövegét. Ebből tudjuk meg, hogy minden prófécia, amely a megváltót előre jelezte, azok Jézus személyében beteljesedtek. Ezért elsősorban az újszövetségi eltéréseket fogom csoportba szedve bemutatni, hogy lássuk, hogy egész tanításokat és sok esetben tanokat lehet az eltérésekre alapozni. Az összehasonlításhoz a gyülekezetek közötti összefogással készült, a Kálvin Kiadó által kiadott, Revideált Új Fordítást (RÚF); és a 2003-as kiadású Egyszerű Fordítást (EFO) fogom elsősorban használni, mint a két legelterjedtebb protestáns Bibliát. Ezeket a „régi” Károli (1908) Biblián alapuló, mai nyelvezettel a reformkori szövegekhez legközelebb álló, most készülő Váradi-Károli Bibliában szereplő igékkel állítom párba. De mindenkit buzdítok arr,a hogy nézzen utána maga ezeknek. Annyiban könnyű a dolgom, hogy amit állítok, azt mindenki le tudja ellenőrizni, mert „meg van írva”.

Jézus Istensége

Több igehely egyértelmű kijelentést ad arról, hogy Jézus személyében maga Isten jött el, és Ő valósággal Isten. Ezt a mai Bibliákban sok igehely gyengíti és erősíti Jézus emberi mívoltát. Ezek közül az igék közül mutatok be néhányat.

Jn.3,13

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

És senki sem ment fel a mennybe, hanem ha az, aki a mennyből szállt alá, az embernek Fia, aki a mennyben van. (Jn 3,13) Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. (Jn 3,13)  

A RÚF, az EFO, a Revideált Károli (REV), a Vida Sándor Újszövetség, a Csia Lajos Újszövetség és a katolikus Káldi Nova Vulgata (KNB) sem tartalmazza az „aki a mennyben van” kifejezést.

Probléma: Ha ez nem áll ott, akkor azt hangsúlyozza, hogy Jézus ember, aki bár a mennyből érkezett, de most ember. Amennyiben ott áll a hiányzó rész, akkor egyértelművé teszi, hogy Jézus bár most itt emberi testben közöttünk jár, de Ő a mennyben van! Egyenlő Istennel, mivel egyszerre van jelen a földön és a mennyben. Erre csak Isten képes, senki más! Ennek a szakasznak az elhagyása rombolja Jézus Istenségét.

1Tim.3,16

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

És minden versengés nélkül nagy az istenfélelem eme titka: Isten megjelent hústestben, megigazíttatott Szellemben, megláttatott az angyaloktól, prédikáltatott a pogányoknak, hittek benne e világon, felvitetett dicsőségbe. (1Tim 3,16) Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. (1Tim 3,16)

A RÚF, az EFO, a REV, Vida, Csia, katolikus Szent Isván Társulat (SZIT) Bibliája és a KNB mind ugyanazt írja, hogy „aki megjelent testben”.

Probléma: A létező görög kéziratok 98,5%-ában ebben a versben „Isten” áll. Egyrészről, ha itt nem ez a szó áll, akkor miért olyan nagy titka az Istennek, hogy egy ember megszületik emberi testben. Másrészről ha nem az Isten szó áll itt, akkor elveszik Jézustól azt az igen erős kijelentést, hogy Őbenne Isten született meg erre a földre emberi testben.

Jn.1,18

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (Jn 1,18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (Jn 1,18)

A RÚF, a Vida Sándor Újszövetség, a Csia Lajos Újszövetség, a katolikus KNB mind ugynazt írja, hogy „egyszülött Isten”. Az EFO 2003-as Újszövetség azt írja „egyetlen Fiú”, de 2015-ben ez már „egyszülött Fiú” lett. Az Új Világ fordítása a Jehova Tanúinak még tovább megy, és ott az isten szó kisbetűvel van írva, a gnosztikus tanoknak megfelelően.

Probléma: Ez az Ige azért probléma, mert Isten nem születik meg. Sokan azt mondják, hogy ez éppen erősíti Jézus Istenségét, de akkor meg azzal az a baj, hogy Jézus a földre születés során kapta volna az Istenségét, ami az jelentené, hogy nem öröktől fogva Isten, tehát nem lehetne része az Atyának.

Jn.6,69

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. (Jn 6,69) És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” (Jn 6,69)

A RÚF, az EFO, a REV, Vida, Csia, a katolikus SZIT és a KNB mind ugyanazt írja, hogy „Istennek Szentje”.

Probléma: Ez egy dupla bizonyság Jézus személyéről. Először is kijelenti Péter, hogy Ő a Krisztus. Másodszor kijelenti, hogy Jézus az élő Isten Fia. A korábbi igékkel együtt, ezek erős bizonyságot adnak arról, hogy Jézus valósággal Isten. Viszont ha itt is elvesszük az Isten Fiáról való kijelentést, akkor Jézusban könnyen egy szent emberrel találjuk magunkat szemben, és nem Isten Fiával. A két állítás viszont együtt egy komoly megerősítése annak, hogy Jézus a Krisztus, a messiás, és valóban Isten Fia.

Jel.1,8

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Én vagyok az Alfa és az Ómega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendő, a Mindenható. (Jel 1,8) Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. (Jel 1,8)

A RÚF, az EFO, a REV, Vida, Csia, katolikus SZIT és a KNB kis eltéréssel mind ugyanazt írja.

Probléma: Kiveszik Jézus szájából, amit mond, és az Atyának a szájába adják. Az Újszövetségben végig mint Úr szerepel Jézus, és a két személy (Isten és Úr) külön van választva (pl.: 1Kor.8,6; Ef.4,5-6; 2Kor.13,14;). Ezzel ismét elveszik Jézustól azt, hogy Ő az Atyával egyenlő, de két külön személyről van szó, az Atyáról és a Fiúról.

Jn.6,65

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

És mondta: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az én Atyámtól van megadva neki. (Jn 6,65) És így folytatta: “Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.” (Jn 6,65)

A RÚF, az EFO, a REV, Vida, a katolikus SZIT és a KNB mind ugyanazt írja. Csia Lajosnál, azt látjuk, hogy „Atyám”, ami azt jelentheti, hogy ő egy másik Nestle-Aland verziót használt, mint a többiek.

Probléma: Ezzel elveszik Jézusnak azt a kijelentését, hogy a mi mennyei Atyánk, az Ő Atyja, és Ő tőle született. Amikor itt járt, akkor ezt egyedül AZ Isten Fia mondhatta el magáról, senki más. Ha ezt a kijelentését általánossá teszik, hogy „az Atya” adja meg ezt az embereknek, akkor elveszik Jézus Istenségét, és Jézus emberi mívoltát hangsúlyozzák.

Ef.3,9

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; (Ef 3,9) és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; (Ef 3,9)

A RÚF, az EFO, a REV, Vida, Csia, katolikus SZIT és a KNB kis eltéréssel mind ugyanazt írja.

Probléma: Ez a vers arról tesz bizonyságot, hogy az egész teremtés Jézuson keresztül keletkezett, ezért Ő előbb volt minden teremtett dolognál. Így összhangban van a Kol.1,16 verssel, amely ugyanerről tesz bizonyságot. A „Jézus Krisztus által” kifejezés elvételével azonban, kiveszik Jézust a teremtésből. Ismét azzal találjuk szembe magunkat, hogy Jézus Istenségét csorbítja ennek a résznek a hiánya.

Ef.3,14

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Ezért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, (Ef 3,14) Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, (Ef 3,14)

A RÚF, az EFO, a REV, Vida, Csia, katolikus SZIT és a KNB kis eltéréssel mind ugyanazt írja.

Probléma: Ez a vers bizonyságot tesz egyrészről arról, hogy Jézus Krisztus a mi Urunk. Másrészről pedig, hogy a mennyei Atya, a mindenség Ura, az Jézus Atyja. Ezzel megint elvesz egy erős bizonyságot arról, hogy Jézus isteni származású, Istentől született, ezért Isten.

Ezek mellet az igék mellet, több olyan van, ahol „Jézus” vagy az „Úr” kifejezés le van hagyva. Ezek felsorolva (50 db):

Máté: 8,29; 13,36; 13,51; 17,20; 23,8; 24,2; 28,6; Márk: 5,13; 11,14; 14,22; Lukács: 4,41 (krisztus); 7,22; 7,31; 9,57; 10,39; 23,42; Ap.Csel: 3,26; 7,30; 9,6; 9,29; 19,4; 19,10, 22,16; Róm: 1,16; 6,11; 14,6; 16,18; 1Kor: 5,4; 5,5; 15,47; 16,22; 2Kor: 4,6; 4,10; 5,18; Gal: 6,15, 6,17; Ef:3,9; 3,14; Kol.1,2; 1Thessz.1,1; 1Tim.1,1; 2Tim.4,22; Tit.1,4; Zsid.10,30; 1Pt.5,10; 1Pt.5,14; 2Jn.3; 2Jn.9; Jel.16,5; Jel.19,1;

Nem említve azt, hogy az EFO-ból 18 vers hiányzik, amelyek a RÚF-ban még lábjegyzetes magyarázattal benne vannak.

Remélem, hogy ezek a példák mindenki számára jól érzékeltették, hogy ezek a változtatások valóban érintik a Biblia lényegét, mégpedig a bizonyságát Jézus Krisztusról, mint Isten Fiáról, és Istenről.

Amit személyes tapasztalaton keresztül megfigyeltünk, az az, hogy az elhagyásokat nagyon nehéz észrevenni. Ha egy-egy vers teljesen más, mint ahogyan azt valaki megszokta, akkor könnyű észrevenni az eltéréseket. Ha azonban csak egy-egy szó van elhagyva, akkor azt nagyon nehéz felismerni, különösen akkor, ha több verset olvasunk egyben.

Az idők végén élünk, és ezekre az időkre az egyedüli hiteles útmutatónk a Biblia, vagyis Isten szava. Ezért nagyon fontos, hogy mi áll benne, és mit tekintünk annak. Akik Istenben hisznek, azoknak nem marad más kapaszkodójuk, mert az egész világ mást fog hírdetni, mint ami valójában meg van írva. Ezért álljon itt ismét egy idézet Watchmann Nee-től:

“Egyetlen mércénk a Biblia. A Biblia tiszta igéjét akkor is bátran hirdetjük,
ha az emberek ellenünk fordulnak; ám a Biblia igéjével nem egyező tanítást
akkor sem tudjuk elfogadni, ha mindenki mellette áll.”