Meg lehet igazulni cselekedetekből? (Modern Bibliák eltérései 3. rész)

Megigazulva azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, (Róm 5,1)

Egyértelműen tanítja a Biblia, hogy egyedül hit által van a megigazulás, és nem cselekedetekből. Sőt még csak nem is a törvény cselekedeteiből. Az első részben idéztem egy verset, amely bizonyos Bibliákban benne van. „Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek.” Most elárulom, hogy ez Tóbit könyvében van benne, Tóbit.12,9, vagy Tóbiás 12,9. Szóval a katolikus Bibliákban benne van. Az apokrif könyvekben sok ilyen rész található, amely a cselekedeteket hangsúlyozza. De sajnos a cselekedetekből való megigazulás már „beszivárgott” a kanonizált könyvek közé is. Azok az Újszövetségek, amelyek a kritikus szövegeken alapulnak, azokban ez már benne van. Nézzük végig most ezeket az igéket, és a problémát, amit felvetnek.

Az összehasonlításhoz elsősorban ismét a Bibliatársulat által gondozott, Kálvin Kiadó által kiadott Revideált Új Fordítást (RÚF); és az Egyszerű Fordítást (EFO) fogom használni. A további Bibliák rövidítései:

REV – Revideált Károli 2011

SZIT – Szent István Társulat Bibliája (2003)

KNB – Káldi Nova Vulgata Biblia (1997)

CSIA – Csia Lajos Újszövetség (2005)

VIDA – Vida Sándor Újszövetség (1971)

Van-e cselekedetekből való megigazulás

Mk.10,24

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

A tanítványok pedig álmélkodtak az ő beszédén; de Jézus ismét felelve, mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! (Mrk 10,24) A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! (Mrk 10,24)

A RÚF, az EFO, a REV, a Vida, a katolikus SZIT és a KNB sem tartalmazza az „azoknak, akik a gazdagsában bíznak” kifejezést. Csia Lajos Újszövetségében meg van ez a rész, valószínű, hogy ő még egy olyan Nestle-Aland verziót fordított, amelyben benne volt.

Probléma: Ha ki van hagyva ez a rész, akkor elbizonytalaníthat minket, hogy mindenkinek nehéz bemenni Isten országába. Holott, a hitből való megigazulás pont ennek mond ellent, hogy nem cselekedetekből igazulunk meg, hanem hitből és kegyelemből, amely Isten ajándéka (Ef.2,8-9). Így ez a vers pedig arra ösztönzi az olvasót, hogy igyekezzen jó cselekedeteket cselekedni, hogy bejusson az Isten országásba.

Mt.6,1

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál. (Mt 6,1) “Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. (Mt 6,1)

A RÚF, az EFO, a REV, a Vida, a Csia, a katolikus SZIT és a KNB is kis eltéréssel ugyanazt mondja ezen a helyen.

Probléma: Jézus egyértelműen az adakozásról beszél, de a többi Biblia ezt általánosítja a jó cselekedetekre. A különbség jelentése hatalmas, mert ebben a formában ez az ige ellentmond a Mt. 5,16-nak: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti Atyátokat, aki a mennyben van. és a Jn.3,21-nek: „Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.” Mindkét igehely arra ösztönöz bennünket, hogy igenis lássa meg a világ, hogy Krisztus gyermekei másképp élnek, és nem e világ normái szerint. A modern változat annak leple alatt, hogy ne tűnjön dicsekedésnek a mi jó cselekedetünk, éppen arra buzdít, hogy rejtsük el a mi életünket a nyilvánosság elől. Jézus maga buzdít minket arra, hogy igenis legyen nyilvánvaló minden ember számára, hogy az övéi cselekedeteit isteni értékrend vezérli, és nem világi. Adományainkkal valóban ne dicsekedjünk, de az életvitelünk legyen nyilvános.

1Pt.2,2

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Mint most született csecsemők, az Isten beszédének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek; (1Pét 2,2) mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; (1Pét 2,2)

A RÚF, az EFO, a REV, a Vida, a Csia, a katolikus SZIT és a KNB is kis eltéréssel ugyanazt mondja ezen a helyen. Különbség csak ott van köztük, hogy szellemi (lelki) tejet kívánjunk, vagy az Ige tejét.

Probléma: A modern változat azt mondja, hogy az Ige tanulmányozásával el lehet jutni az üdvösségre. Mintha az Ige ismerete üdvösséget szerezhetne. Vitathatatlan, hogy létfontosságú az Ige ismerete (ez a cikksoroszat is éppen erről szól), de üdvösséget nem tud szerezni. A tanulmányozása különösen nem. Ezzel kisebbítik Jézus áldozatának és a hitből való megigazulásnak a szerepét.

Azokban a Bibliákban pedig, ahol még az Igét is elhagyják, és csak egy szellemi (lelki) tejet írnak, ott még a szellemi élményeket is felnagyítják, mintha azoknak szintén lenne olyan szerepe, hogy megtarthassanak az üdvösségre. Itt ismét a cselekedetek értékének felnagyításával találkozunk.

Jel.19,8

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

És adatott annak, hogy felöltözzön tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek megigazulása. (Jel 19,8) és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti“. (Jel 19,8)

A RÚF, az EFO, a REV, a Vida, a Csia, a katolikus SZIT és a KNB is kis eltéréssel ugyanazt mondja ezen a helyen. Itt még az 1908-as „régi” Károli is ezt mondja, helytelenül. Többek között ezért kellett az 1908-as régi Károli Bibliának a revízióját visszaállítani, mert a modern Újszövetségek elemei kezdtek beszivárogni a szövegbe.

Probléma: Amennyiben itt nem a szentek megigazulása áll, amely ingyen (Róm.3,24; 5,1; 5,9) van, akkor azt mondja, hogy a menyasszony cselekedetek által lehet az, aki. De ez ellentmond a kegyelemnek. Hiszen a kegyelem azért kegyelem, mert nem lehet megdolgozni érte. „Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem.” (Róm.11,6) Egyrészről Isten valóban a cselekedeteink szerint ítél meg majd bennünket, de nem azok által igazulunk meg, és nem az tuljadoníttatik nekünk igazságul, hanem a hit (Róm.1,17; Róm.4,3; Jak.2,23;) Emiatt magyarázzák félre sokan Jakab levelét is, amikor a cselekedeteket a hit elé helyezik. A hitnek meg kell előznie a cselekedeteket, és a hitből kell a cselekedeteknek kiindulnia.

Jel.22,14

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. (Jel 22,14) “Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. (Jel 22,14)

A RÚF, az EFO, a REV, a Vida, a Csia, a katolikus SZIT és a KNB is ugyanazt mondja ezen a helyen.

Probléma: Ismét cselekedetekre szólít fel, hogy mossuk meg a saját ruháinkat. Mintha mi meg tudnánk magunkat mosni és igazzá tenni. Egyrészről elveszi az engedelmességet, amely más igehelyekkel összhangban az üdvösségre visz (Zsid.5,9; Jn.3,36). Másrészről ismét azt sugallja, hogy én magam tehetek valamit az üdvösségemért. Ez Jézus szerepét, és áldozatának jelentőségét kisebbíti. Biztos vagyok benne, ha lett volna más módja az embernek a megigazulásra, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia. De nincs más mód! Csak az Ő kereszthalálában és áldozatában való hit menthet meg bennünket. Csak Ő tud minket megmosni. Mi nem tudjuk magunkat megmosni.

Róm.11,6

                               Váradi-Károli                                                                    Revideált Új Fordítás

Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet. (Róm 11,6) ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem. (Róm 11,6)  

A RÚF, az EFO, a REV, a Vida, a Csia, a katolikus SZIT és a KNB is ugyanazt mondja ezen a helyen.

Probléma: Az elhagyás csökkenti az erejét ennek a kijelentésnek. Az első részben már említettem az elhagyások nagy veszélyét. Ha nem azt olvasom amit kellene, akkor nagyon nehéz emlékezni arra, hogy ott minek kellene állnia. Itt éppen ezzel találkozunk. Pál nyomatékot ad a mondandójának azzal, hogy nem csak a kegyelem szempontjából írja le, hogy a kegyelem azért kegyelem, mert nem cselekedetek fizetségéért kapjuk, hanem a cselekedet szempontjából is. Ezzel pontosítja, hogy ha valaki cselekedetből akar valamit elérni, akkor annak a cselekedetei fizetségéül járna a megtartatás, és nem kegyelemből. De a kegyelem, vagyis az üdvösség Isten ajándéka. Azt megszolgálni nem lehet.

Ezekben az eltérésekben ismét jól kivehető egy adott tendencia, amely a cselekedetek fontosságát helyezi előtérbe. Ezzel közelít az iszlám, a katolicizmus, de még a szabadkőművesség felé is, ahol azt hírdetik, hogy jó cselekedetekkel ellensúlyozhatom a gonoszságaim, és a jó cselekedetek fizetségéül elérhetek Istennél valamit.

A blogon foglalkoztam már több olyan bibliai fogalommal, amelyek jelentésének az elváltoztatása is hasonló célt szolgál. Mégpedig azt a célt, hogy aki igazán keresi az Urat, az ne találhassa meg. A mai világ korszellemének legerősebb hatása a gyülekezetekben a humanizmussal köthető össze. A humanizmus elveszi a fókuszt Istenről. Arról, hogy Isten parancsai szerint éljünk, hogy neki engedelmeskedjünk elsősorban, stb. Két fő jellemzője van ennek a mai korszellemnek a tolerancia és az elfogadás. És itt kapcsolódik ez a mondandóm a mai témával, a cselekedetek fontosságával. Ezzel függ össze a „szeressünk mindenkit” felkiáltás is az egyházon belül, amelyre az Ige nem szólít fel. Jézus maga mondja, hogy az Őt követőket arról ismerik meg, hogy mennyire szeretik egymást (Jn.13,35). De János is erről tesz bizonyságot, hogy egymást – vagyis a testvérek szeressék egymást(!) (1Jn.4,11) és nem mindenkit. De ma a minden ember tekintet nélkül való elfogadására ösztönöz minket a világ, és ez kezd beszivárogni a Bibliába is.

1Jn.4,19

                               Váradi-Károli                                                                    Egyszerű Fordítás

Mi szeretjük őt; mert ő előbb szeretett minket! (1Ján 4,19) Isten előbb szeretett bennünket, ezért tudunk mi is másokat szeretni Isten szeretetével. (1Ján 4,19)

Az EFO arra buzdít minket, hogy Isten szeretetével szeressünk másokat.  A modern Bibliák valósággal a hitélet alapjait akarják átformálni. Ha valaki végigolvassa ezeket a cikkeket, akkor remélem meglátja velem együtt, hogy nem csak jelentéktelen változtatások vannak a modern Bibliákban. A változtatásoknak csak a külső megjelenése jelnetéktelen – egy-egy szó itt-ott, egy-egy rag, egy-egy elhagyás, egy-két szó egy versen belül – , de a hatásuk jelentős.