És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1Móz 3,15)
Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzon egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél volt a Jézus Krisztus bizonyságtétele; (Jel 12,17)
Több dolog is van, amikkel először a Teremtés könyvében, vagyis Mózes első könyvében találkozunk, és utána újra látjuk őket a Jelenések könyvében. Ilyen például az élet fája, de ilye a fenti két igehely is. Az asszony magva és a kígyó magva közötti harc végigkíséri az emberiséget. A harcnak két csúcspontja van. Az egyik már beteljesedett Jézus eljövetelével, ahogyan a kereszten legyőzte az Ő összes ellenségét (Kol.2,14-15), a kígyó fejére taposott. A prófécia azonban itt nem csak az Úrról szól, hanem az asszony magja és a kígyó magja közötti harcról is.
Ezt a két „magot” nem szabad egyesszámban értelmeznünk, mert akkor az azt jelentené, hogy az asszony egy magjáról és a kígyó egy magjáról volna szó. Akkor az egész emberiség csak csendesen figyelhetné, hogy a kettőjük harcának mi lesz a kimenetele. Akkor úgy is mondhatnánk, hogy Jézus küzd az antikrisztussal, de végignézve az emberi történelmet, ez nem így van. Ebben a harcban minden ember benne van, és mivel még a Jelenések könyve is szól erről a harcról, ezért közelebbről is meg kell vizsgálnunk, hogy kikről szól ez az ige. Először azt nézzük meg, hogy Jézuson kívül kik még az asszony magva.
Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, (Gal 4,4)
Mert mondom nektek, hogy azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de aki kisebb az Isten országában, nagyobb ő nála. (Lk 7,28)
Az emberek asszonytól születnek. Ahogyan Mózes első könyvében látjuk, minden teremtmény a maga neme szerint szaporodik a földön. Az ember is ember utódokat tud nemzeni. Ha belenézünk Ádám nemzetségtáblájába, akkor azt látjuk, hogy „férfiúvá és asszonnyá teremtette őket” (1Móz.5,2), és minden egyes generációnál azt olvassuk, hogy élt ennyi és ennyi évet, és nemzette az első fiát, majd még élt ennyi és ennyi évet, és nemzett még fiakat és lányokat (1Móz.5,3-32). Mindegyik ember Ádámtól örökli a mulandó hústestét (1Kor.15,47-50), és minden embernek férfi az atyja és asszonytól születik (1Kor.11,11). Minden ember az asszony magvaként kezdi az életét.
Könnyű lenne egyszerűen kimondani, hogy a gonosz emberek vannak a kígyó magvából, de ez közel sem ilyen egyszerű. Jézus is és Keresztelő János is csak a farizeusokra mondta ki, hogy a kígyó magvából valók (Mt.3,7; 12,34; 23,33). Hogy miért, arra még később visszatérünk. Az Ige szerint mindannyian gonoszok vagyunk, és senki sem jó (Mk.10,18), és mindenki egyformán vétkes és bűn alatt van (Róm.3,9; 3,12; 3,23). Amikor az Úr az ellenségeskedésről szól Évának, akkor még nem volt egyetlen gyermekük sem. Logikusan akkor ennek azt kellene jelentenie, hogy mindannyian, akik bűnben születtünk (Zsolt.51,7) a kígyó magvának kellene lennünk, de az Ige nem ezt mondja, ahogyan a fenti két igevers is másról tesz bizonyságot (Gal.4,4; Lk.7,28). Az emberek, bár bűnösen születnek, attól még az asszony magvához tartoznak, még azok is, akik nem keresik Istent.
1 Titeket is megelevenített, akik holtak voltatok a vétkek és bűnök miatt, 2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; 3 Amikben forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi hústestünk kívánságaiban, cselekedve a hústestnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai voltunk, mint egyebek is: (Ef 2,1-3)
Akik ma hívők, és újjászületettek Krisztusban, azok is holtak voltak a bűnök miatt, és azok is a világ fejedelmét szolgálták a megtérésük előtt. Ezért ki kell mondanunk, hogy a kígyó magvának mást kell jelentenie, nem a bűnös embert.
De akkor kik a kígyó magvai?
Erre két oldalról kell keresnünk a választ. Egyrészt az emberek között, másrészt a szellemi lények között. Először a szellemi lények oldaláról kell közelítenünk, mert hozzájuk hasonlítva fogjuk felismerni az emberek között a kígyó magvát.
Ehhez be kell határolnunk, hogy kik az ember ellenségei. Ezt a Szent Szellem egyértelműen elmondja:
Mert nem vér és hústest ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, e világ sötét urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. (Ef 6,12)
És előszólítva tizenkét tanítványát, hatalmat adott nekik a tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtlenséget. (Mt 10,1)
Íme adok nektek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat nektek. (Lk 10,19)
Mivel az Ige azt mondja, hogy az asszony magva fog harcolni a kígyó magvával, ezért a harcnak a földön kell zajlania, mert az ember ide van kötve a földre. Ha itt zajlik a harc, akkor az ellenségnek is a földön kell lennie. Az írás egyértelművé teszi, hogy nem ember-ember elleni harcról van szó, mert nem hús és vér ellen harcolunk, hanem szellemi fejedelemségek, hatalmasságok, a gonoszság szellemei és e világ sötét urai ellen, ezért a fegyvereink sem hústestiek, hanem szellemiek (2Kor.10,4). Ez az ellenség két oldalról támad minket. Az egyik a hústest felől – a gonoszság szellemei – amelyek más szóval a démonok. Másrészről pedig a nemzetek fölött lévő szellemi fejedelemségek (Dán.10,13; Dán.10,20; Zsolt.82,1-8)
Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. (1Kor 8,4)
Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; (1Kor 8,5)
Fontos különbséget kell tennünk a bálványok és az istenek között. Bálványok nem léteznek, azokat az emberek alkotják úgy, hogy bizonyos lényekhez (akár emberekhez) vagy tárgyakhoz hozzáragasztanak isteni tulajdonságokat, és azokat elkezdik imádni. Ezek önmagukban nem rendelkeznek természetfeletti hatalommal, maximum a mögöttük lévő szellemi erőnek van hatalma. Így értjük meg, hogy önmagában a magyar koronának sincs hatalma, hanem annak a szellemi fejedelemségnek van, aki imádatja az itteni emberekkel a koronát.
Az Ige viszont egyértelműen mondja, hogy van sok isten. Ha ebbe jól belegondolunk, akkor nem véletlen, hogy az özönvíz utáni egy Istenben hívő embercsoport – Noé és családja – később hogyan válhatott több istenben hívővé (2Móz.34,15; 4Móz.33,4; 2Kir.18,33-35; 1Móz.6,4). Itt most nincs mód a részletes magyarázatra, de Bábel után az Úr az országokat szellemi lények irányítására bízta, ahogyan a 82.-es zsoltárban is olvashatjuk. Ők azonban ezt a hatalmat a maguk imádtatására használták. Ők abba a kategóriába tartoznak, akik a népek közgondolkodásást befolyásolják. A legjobb példa erre talán az az esemény, ami Efézusban történt Pálékkal (ApCsel.19,27-34). Sokan nem is tudták, hogy miért támadt a zavargás, de mégis két óra hosszán át képesek voltak az kántálni, hogy „nagy az efézusi Diána”. Ezt jelenti a népek feletti fejedelemség befolyása. Ezek a hatalmasságok nem az egyes emberek életébe avaktoznak bele, hanem a területükön élők összességére vannak hatással. Egy másik bizonyság a területi szellemekre Izrael térképe.
Tisztán látszik, hogy azok a területek, amelyeket nem foglaltak el Józsué idejében, azok pontosan azok a területek, amelyek ma is palesztín kézen vannak (pl. Gáza övezet). Azt gondolom tudjuk, hogy a palesztín név a filiszteus név római változata, mert a filiszteusok után nevezték el ezt a területet a rómaiak (magyarul) Palesztínának.
De vissztérve témánkhoz, ezek a szellemi fejedelemségek az egyik csoportja a kígyó magvának. A másik csoport a démonok, akik a hústest felől, közvetlenül a földön harcolnak az ember ellen. Az eredetüket most részletesen nem taglalom, mert ez egy nagy lélegzetű munka lenne. De annyit mindannyian megállapíthatunk, hogy a démonok elleni harc valósággal testközelben zajlik (Mk.1,23; Mt.12,43; Mk.3,11; Lk.6,18; stb). A lényegen kívül, hogy ők a kígyónak az a másik magva, akik az ember ellen harcolnak, a démonokról most nem szükség többet mondanom.
De itt térjünk vissza azokhoz az emberekhez, akik szintén lehetnek a kígyó magva. Fentebb említettem a farizeusokat, akikre Jézus is és Keresztelő János is azt mondta, hogy mérges kígyónak fajzatai. Az Ige azokat nevezi a kígyó magvának, akik tudatosan végzik az egyik vagy mindegyik tevékenységet az alábbiak közül:
– megváltoztatják Isten parancsait
– nem engedik az embereket Istenhez
– tévtanításokat terjesztenek
– pusztítják az embereket (nem az egyes emberölésről van szó)
– nyiltan Isten ellenségei
– nyiltan üldözik az Isten népét (akár a zsidókat, akár az igaz keresztényeket)
A farizeusok közül sokan értették Jézus példázatait, hogy ellenük mondja (Mt.21,45), de mégsem volt bennük szándék a megtérésre. Elvégezték a szívükben, hogy inkább Jézus vesszen el, mint ők. Ezek azok az emberek, akiknek már nincs hely a megtérésre, hanem a Gyehenna vár rájuk.
Miután röviden, valóban csak egészen röviden tárgyaltuk, hogy hogyan harcol a kígyó magva az asszony magvával, most nézzük meg, hogy a Jelenések könyvében mi van leírva erről a harcról.
És vettetett a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vettetett a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetnek. (Jel 12,9)
Annak okáért örüljetek egek és akik laktok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállt az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van. (Jel 12,12)
Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzon egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél volt a Jézus Krisztus bizonyságtétele; (Jel 12,17)
Iszonyú világ lesz a földön az első elragadtatás után. Ahogyan fentebb írtam, nem szabad egyesszámban értelmezni sem az asszony magvát, sem a kígyó magvát. Itt is azt látjuk, hogy az atyánkfiai (többesszámban) legyőzték a sárkányt a Bárány vére által, a bizonyságtételükkel és azzal, hogy nem kímélték az életüket mindhalálig (Jel.12,10-11).
A Sátán, ama régi kígyó (Jel.12,9) minden gonosz angyalával együtt levettetik a földre. Ehhez még csatlakoznak mindazok a lények, akik a föld mélyén vannak, amikor az ötödik angyal trombitál, és megnyílnak a mélység kútjai, és feljön mindenféle pokolfajzat. Olyan mértékű lesz a gonosz jelentléte a földön, amilyen korábban még sohasem volt!! Olyan világ lesz, amilyen még nem volt a világ kezdete óta (Dán.12,1; Mt.24,1). Olyan dolgok fognak történni, amik miatt az emberek „elhalnak a félelem miatt” (Lk.21,26)!
Ennek a végső harcnak érezzük és látjuk az előkészületeit. Sokan azt mondják, hogy a permetezés (chem-trail – kémiai csíkok) is azért van, hogy a nefilimeknek (bukottaknak) előkészítsék a légkört. Ezért vannak olyan törvények már, hogy például Kanadában elveszik azoktól a családoktól a gyermeket, akik nem hajlandóak a gyermekükkel a nemiségváltásban résztvenni (https://www.dailysignal.com/2017/06/27/new-law-canada-remove-kids-parents-reject-transgender-ideology/)
Már egy oxfordi professzor is elmondja, hogy léteznek UFÓ-emberi hibridek
Mikor már „mindennapos”, hogy emberi-állati hibrideket tenyésztenek
(https://www.technologyreview.com/s/545106/human-animal-chimeras-are-gestating-on-us-research-farms/)
Az USÁ-ban már több államban engedélyezik az abortuszt egészen a 9. hónapig
(https://www.bbc.com/news/world-us-canada-46994583)
Amikor kórházakban gyermekvérrel vératömlesztést lehet kérni az öregedés ellen
Amikor egyre több film szól a zombikról, vámpírokról, emberevőkről, óriásokról, más bolygón lévő életről, akkor ki kell mondanunk, hogy a közgondolkodás formálása gőzerővel folyik.
Nem is beszélve arról, hogy a démonok tanításaira egyre többen odafigyelnek (1Tim.4,1), és az úgynevezett kereszténység is egyre inkább elszakad az igaz hittől. A világ valóban afelé halad, amilyen Noé napjaiban volt, amikor eljött Isten ítélete és elvesztett mindenkit, aki nem akart megtérni. Az akkori világ jellemzői mai is igazak:
- Egy „teremtő” tisztelete a maguk módján ahelyett, hogy azt imádnák, aki teremtette a mennyet és a földet, úgy, ahogyan Ő akarja
- A női nem (prominence) szerepének erősödése, és a törvényes házasság elutasítása
- A mechanikus művészetek gyors fejlődése. Technikai fejlődés. Képzőművészet „fejlődése”
- A világ és az egyház szövetségkötése, amely a teljes leromláshoz vezet
- A népesség hatalmas növekedése
- Az igaz prédikáció elutasítása, amely az ember visszafordíthatatlan megkeményedéséhez vezet
- A Levegőég birodalmának lényei megjelennek a földön, és törvénytelen közösséget folytatnak az emberekkel
Mindegyik jel gyorsan és erőteljesen erősödik. A vég közelebb van, mint gondolnánk. Mindenkit arra bátorítok, hogy térjen meg és keresse az Istent amíg még van kegyelem! Egyedül Jézus Krisztusban van esély a megmenekülésre!
És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. (ApCsel 4,12)
Megjegyzés:
Itt ki kell emelnem egy fontos elvet a Biblia olvasásánál. A Biblia sem nem szórakoztatásra, sem nem regényként íródott (2Pt.1,20; 2tim.3,16). Ezért amikor valami furcsát vagy nagyon meghökkentőt olvasunk, akkor arra nagyon oda kell figyelnünk, mert amikor a Biblia könyveit írták, akkor nem az járt az írók fejében, hogy „Ide most tegyünk valami durvát, hogy a figyelmet magunkra vonjuk!”. Ezekből a részekből érthetjük meg alaposabban, hogy a teljes világkép hogyan áll össze a láthatóból és a láthatatlanból. Más szóval így érthetjük meg az Ige helyes és teljes világképét, így fog megnyílni számunkra az igazság is. Ahogyan Jézus is mondta, hogy boldog az, aki Őbenne nem botránkozik meg (Mt.11,6), ugyanígy ne botránkozzunk meg az Igén sem, mert minden a mi épülésünkre lett megírva (1Kor.10,11, Róm.15,4).Ezért ha furcsa lényekről ír, szilárd égboltról vagy bármi más „furcsaságról”, akkor azokon komolyan gondolkodjunk el.
Kapcsolódó írások:
A 82.-es zsoltár, a háttere és a következményei
82-es zsoltár és Septuaginta folytatás – 96.zsoltár
valamint a Noé napjai napjainkban sorozat.