Most akkor angyalok jöttek le és párosodtak az emberekkel, vagy Séth fiai vettek feleséget Káin lányaiból?

Az 1Móz.6.fejezetben történtek tisztázása.

1 Mikor pedig az emberek szaporodni kezdtek a föld színén, és azok lányokat nemzettek: 2 Látták az Isten fiai az emberek lányait, hogy szépek azok, és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket megkedveltek. 3 Ezért azt mondta az ÚR: Soha többé nem küzd az én szellemem az emberrel, merthogy ő hústest; és az ő napjai százhúsz esztendő lesz. 4 Óriások voltak a földön abban az időben, még azután is, mikor az Isten fiai egyesültek az emberek lányaival, és azok szültek nekik. Ezek azok a hatalmasok, akik régen híres-neves emberek voltak. (1Móz 6,1-4)

Korábban foglalkoztam már a témával a Noé napjai sorozatban. Akkor magyarázkodtam, hogy miért használtam olyan írásokat mint például Énokh első könyve, amelyek nem részei a Bibliának, vagyis nem számítanak Istentől ihletett szövegeknek. Most azért térek vissza a témához, mert azok nélkül az írások nélkül is egyértelműen megmagyarázható, hogy mi is történt akkor. Két fő magyarázat létezik erre az igeszakaszra. Az egyik az, hogy az itt szereplő Isten fiai kifejezés angyalokra utal; a másik pedig az, hogy Séth fiai vettek feleséget Káin lányai közül. A reformáció korában is elterjedt volt a Séth vonal magyarázata, ezért először nézzük meg röviden, hogy mit találunk ennek a magyarázatnak a kapcsán.

A Séth vonal magyarázat

1. A szöveg maga mit mond

Az Ószövetség sohasem használja emberekre az „Isten fiai” kifejezést. Ez a kifejezés mindig kimondottan Istentől közvetlenül teremtett lényekre, vagyis elsősorban angyalokra vonatkozik. A szöveg nem jelenti ki egyszer sem, hogy Séth isten lett volna, és Kainról sem mondja külön, hogy Ádám lett volna, vagy egyedül őt nevezte volna külön embernek. A szöveg nem említi „Elohim lányait” sehol sem. Ugyanis akkor ennek kellene valahogyan párban állnia az „Isten fiai” kifejezéssel. A Séth vonal elfogadásához a 82.zsoltár (Zsolt.82,1-7) magyarázatát is teljesen figyelmen kívül kell hagyni.

2. „Isten fiai” – Séth leszármazottainak vezető szerepe?

Az özönvíz idején az emberiség még nem volt több csoportra osztva, és ez a megosztás csak Izsák és Ismáel idején jelenik meg először, amikor az Úr kijelöli Izsákot, mint az ígéret szerinti örököst. Eddig a pontig azonban az emberek Isten szemében – legalábbis az ige alapján – nem voltak megosztva. Az özönvíz előtt azt mondja Isten, hogy az ember szívének minden gondolata és indulata szüntelen csak gonosz. Ez egy nagyon erős kifejezés, és azt jelenti, hogy semmi jó sem maradt az egész emberiségben. Már nem lehet különbséget tenni Séth és Kain családja között, mert mindannyian egyformán gonoszul éltek. Séth nemzetségéből is csak ketten bizonyultak igaznak, Énokh, akit elragadott az Úr, és Noé, akit megmentett az özönvízből. Egyébként pedig ha Séth fiai mások lettek volna, akkor Isten nem pusztította volna el őket a gonoszokkal együtt. Az özönvíz egy olyan globális probléma miatt kellett, amelyre más megoldás már nem maradt.

3. „Ádám lányai” – „Kain lányai”?

Isten fiai házasodtak az emberek lányaival. Csak ezt az egyirányú házasodást emeli ki az ige, és nem szól Ádám lányairól, sem arról, hogy Kain fiai Ádám lányaiból, vagy Séth lányaiból vettek volna feleséget maguknak. Arról sem ír az ige, hogy sokkal több férfi lett volna Séth vonalán, és emiatt kellett volna feleséget venniük a „bűnös” vonalból. Bár Kain nemzetségtábláját külön kezeli az ige, de azt nem mondja ki, hogy nem számít Ádám nemzetségéhez. A bűne miatt, vagyis hogy megölte Ábelt, Isten kivette őt Ádám nemzetségtáblájából (meg sem említi), de ez még nem jelenti azt, hogy „Isten fiai” lennének az Ádám nemzetségéből születettek, és a Kain vonalán születettek lennének csak az emberek. Bár az tény, hogy a Séth vonalán megnevezettek közül egyedül Noé és családja maradt életben az özönvíz idejére, de az ige azt mondja, hogy az özönvíz minden embert elpusztított. Vagyis akkor azt kellene feltételeznünk, hogy a Mózes első könyvének 5. fejezetében felsorolt neveken kívül, Séth vonalán is mindenki megfertőzte magát Kain lányaival, és már senki más nem maradt, csak Noé, aki megőrizte volna magát Kain lányaitól. Ha ez a gondolatmenet helyes lenne, akkor az özönvíz után már nem emberekről beszélne az ige, hanem Isten fiairól, és akkor nem emberölésről kellene Istennek közvetlen az özönvíz után rendelkeznie (1Móz.9,5-6), hanem arról, hogy Isten fiai ne keveredjenek újra az emberek fiaival. Ez azért értelmezhetetlen, mert akkor Istennek számítania kellett volna arra, hogy a „fiai”, újra el fognak tőle szakadni, és „emberek fiai és lányai” lesznek belőlük. Akkor meg kellett volna tiltania, hogy többé ne vegyenek az ő „fiai” feleségeket a bukott, bűnös emberek lányai közül, de nem ezt tette. Az özönvíz után Noénak csak emberekről beszél, és nincs külön „Isten fiai” kategória. Még Izrael népét sem nevezi sehol Isten fiainak. Emiatt el kell vetnünk ezt a lehetőséget, hogy kizárólag Kain lányai lettek volna az „emberek lányai”.

4. A házasodással kapcsolatos bűn kérdése

Amennyiben ennyire fontos volt, hogy ki kivel házasodik, akkor Séth fiainak, vagyis „Isten fiainak”, mindvégig meg kellett volna tartaniuk az elkülönült státuszukat Kain leszármazottjaitól, hogy tiszták maradhassanak. Akkor meg kell kérdeznünk, hogy nem voltak szépek az „Isten lányai”? Vagy valami más okból vonzódtak az „emberek lányaihoz”? Vagy nem volt elég nő Séth nemzetségében? Azt sem mondhatjuk, hogy Séth fiai bűntelenek lettek volna, mert a Rómabeliekhez írt levél erről így ír:

12 Azért ahogy egy ember által jött be e világra a bűn, és a bűn által a halál, és úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett; 13 Mert a törvényig volt a bűn e világon; a bűn azonban nincs beszámítva, ha nincs törvény. 14 De a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem az Ádám esetéhez hasonlóan vétkeztek, aki annak az elkövetkezőnek előképe volt. (Róm 5,12-14)

Ezek szerint bűnös volt Séth nemzetsége is, hiszen ők is meghaltak. Ráadásul ez az igeszakasz azt mondja, hogy a törvény előtti időben nem számíttatott be a bűn, mivel nem volt törvény ami ellen vétkezhettek volna. Isten pedig Noénak mondja el először újra, hogy mi számít bűnnek a szemében.

5. A nefilimek és az óriások kérdése

Amennyiben ember emberrel házasodott, vagyis Séth fiai Kain lányait vették el, akkor az még nem magyarázná meg, hogy miért születtek óriások ebből a kapcsolatból. Az ide vonatkozó vers pontosan így hangzik:

Óriások voltak a földön abban az időben, még azután is, mikor az Isten fiai egyesültek az emberek lányaival, és azok szültek nekik. Ezek azok a hatalmasok, akik régen híres-neves emberek voltak.(1Móz 6,4)

Annyit mond az ige, hogy az emberek lányai szültek nekik. Sok fordítás csak betoldja a szövegbe, hogy gyermekeket szültek nekik, mint például az 1908-as Revideált Károli Biblia is:

Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.(1Móz 6,4 – 1908-as Károli)

Két ember házassága Isten szerint való, mert Ő azt parancsolta, hogy sokasodjanak, és meghatározta azt is, hogy minden mag a maga nemében fog sokasodni, ahogyan a Korinthusiakhoz írt első levél 15. fejezetében is olvassuk. A földi, fizikai hústest, ugyanolyan hústestet fog nemzeni. Két ember egyesüléséből lehetetlen, hogy óriás szülessen. Ennek más okának kell lennie.

6. Az állatok elvesztése

Attól, hogy az emberek emberekkel keveredtek, még nem kellett volna Istennek minden hústestet kiirtania a földről. Azonban az ige úgy fogalmaz, hogy minden hústest megromlott.

Tekintett azért Isten a földre, és íme az fertőzött lett, mert minden hústest megfertőzte az ő útját a földön. (1Móz 6,12)

Itt valami nagyobb dologról kell, hogy szó legyen, mert az állatok önmagukban hogyan tudták megrontani magukat? Erről nem szól a Biblia, és nem lehet rá más magyarázat, mint hogy valaki tett valamit az állatokkal, hogy ők is megromlottak. Emberként egy okot lehetne találni, mégpedig azt, hogy közösültek az állatokkal. Mózes harmadik könyvében olvashatunk arról, hogy amelyik állat az emberrel közösült, azt is meg kellett ölni (3Móz.20,15-16). Akkor viszont erről kellene szólnia itt az igének, és nem arról, hogy emberek lányait vették el. Vagy kifejezetten arról kellene szólnia, hogy az ember megrontotta az állatokat is, de nem ezt mondja.

7. Az özönvíz előtti hatalmas épületek

Ha az Isten fiainak és az emberek lányainak leszármazottai csak emberek, akkor ki építette azokat a hatalmas ősi építményeket, amelyeket még a mai technológiával sem lenne lehetséges? Mint például

– Piramisok

– Stonhenge

– Puma Punku

– Heliopolisz alsó szintje

– Gilgal Refaim

– Baalbek

Mindenütt azt látni, hogy minél régebbi egy építmény, annál hatalmasabb kövekből épült, és olyan technológiával, amelyet még ma sem tud az ember megvalósítani.

A Séth vonal magyarázat eredete

Julius Africanus (Kr.u. 160-240) megírta a Világ története című művét, amely csak töredékekben és későbbi szerzők idézeteiben maradt fenn. Ebben egyik helyen így ír:

Amikor az emberek sokasodtak a földön, a menny angyalai összegyülekeztek az emberek lányaival. Néhány másolatban az „Isten fiait” találtam. Véleményem szerint a Szellem itt azt értette, hogy Séth leszármazottait nevezi Isten fiainak amiatt, hogy az igaz emberek és a pátriárkák származtak tőle, egészen magáig a Megváltóig; és Kain leszármazottait azért nevezi az ember magjának, mert semmi isteni nincs bennük…” (Forrás: The ancient exegesis of Genesis 6.1-2 and 4 by Robert C. Newman)

Mivel Julius Africanus munkájának nem ismerjük a körülményeit, arra gondolhatunk, hogy egyedül jutott erre a következtetésre. Később Ágoston (Kr.u. 354-430) felkarolta a „Séth vonal” elméletet. Az Isten városa művében beszél az 1Móz.6,1-4 versekről:

Ez volt az eredménye ennek a szeretetnek, hogy akkor ez a jótékonyság, vagy odaadás, amely megzavarta Isten fiait, amikor elhagyták Istent, és megszerették az emberek lányait. És ezzel a két névvel (Isten fiai és az emberek lányai) a két város (Isten városa és az emberek városa) megfelelően meg volt különböztetve. Mert bár az előbbiek természetüknél fogva emberek gyermekei voltak, de kegyelemből egy másik nevet kaptak.” (Forrás: The ancient exegesis of Genesis 6.1-2 and 4 by Robert C. Newman)

Ágoston befolyása elért egészen a középkorig, és a reformáció tanítói is átvették. Még ma is általánosan tanított magyarázat.

Összefoglalás

A Séth vonal magyarázat problémái:

– A szöveg maga nem támasztja alá

– Séth és Kain vonalának bizonyítatlan elkülönülése

– Séth egész nemzetségének bizonyítatlan istenfélelme

– Káin leszármazottjainak bizonyítatlan megkülönböztetése Ádámtól

– A természetellenes leszármazottak indokolatlan felbukkanása (nefilimek, óriások)

– Az Újszövetség nem erősíti meg egyértelműen

– Özönvíz utáni és prófétai problémák

Nem is szeretnék ezen a vonalon tovább gondolkodni, hanem nézzük meg, hogy milyen magyarázatot találunk az Igében arra, hogy valóban angyalok jöttek le a földre és párosodtak az emberek lányaival.


Az angyal nézet magyarázata

1. Mit mutat a szöveg maga

A szöveg egyértelműen Isten fiairól beszél, amelyek az egész Ószövetségben angyalokat jelent. Ugyanígy, amikor a szöveg emberekről, vagy Ádám leszármazottairól szól, akkor azok külön megkülönböztetés nélkül mind az egész emberiségre vonatkoznak.

Nézzük meg konkrétan az 1Móz.6,4 verset:

A szöveg egyértelműen „Bene ha-Elohim” kifejezést használ, amely nem jelenthet mást, mint Isten Fiait. Emiatt ezt a szöveget valóban csak belemagyarázva lehet úgy érteni, mint az embereknek azok a fiai, akik Istennel jártak, mert maga a szöveg egyértelműen fogalmaz.

Egy másik érdekesség, a Nefilim szó használata. Ezt az Ószövetség csak két helyen használja. Itt, és a 4Móz.13,34-ben (Ez a versszám Károli fordításokra igaz. Máshol ez a vers a 4Móz.13,33). Ugyanis az óriás szóra van egy héber szó, a refaim. A nefilim szó az egy átvett szó az arámi nyelvből, amely óriást jelent, de úgy tűnik, hogy az óriásoknak csak kifejezetten egy bizonyos „fajtájára” használták. Csak azokra az óriásokra használták, akiket ki kellett irtaniuk Kánaán földjéről. A későbbi óriások már a refaim, illetve a gibborim szóval vannak megemlítve.

Ez a szóhasználat is megmagyarázza, hogy miért vonta maga után ez a tisztátalan kapcsolat Istennek az ennyire súlyos ítéletét. A későbbi óriások miatt már nem volt Istennek ilyen súlyos ítélete a földön, bár azok az óriások is mindenképpen olyan kapcsolatból származhattak, amelyekben nem tiszta emberi gének működtek közre.

2. Flavius Josephus

Flavius Josephus tanult rabbi volt. Számunkra ez azt jelenti, hogy tisztában volt az Ige magyarázatával, korának rabbinikus nézetével. A Zsidók története című művében így ír:

Most Istennek sok angyala érintkezett a földi asszonyokkal, gőgös fiakat nemzettek, akik erejükben bizakodva minden jót megvetettek, és éppen úgy, mint ahogy a görögök gigászairól mondják, gonosztettekben jeleskedtek.” (A zsidók története, 7.oldal)

3. Igei megerősítés

Ettől a ponttól kedve szeretnék részletesebben foglalkozni azzal, hogy más igerészeken keresztül maga a Biblia hogyan utal erre az időszakra. Az igében angyalok különböző csoportjait találjuk. Vannak Isten szent angyalai, akik nem estek bűnbe, és megtartották eredeti helyüket a teremtésben. Azután vannak azok, akik fellázadtak Istennel szemben, és elhagyták az Istentől kijelölt helyüket. Ez a csoport több részre oszlik, és ez adja meg számunkra az igazi magyarázatot ehhez az igeszakaszhoz.

a) Léteznek azok, akik a Sátánnal együtt fellázadtak Isten ellen, de nincsenek megkötözve

7 És az égben viaskodás lett: Mihály és az ő angyalai viaskodtak a sárkánnyal, és a sárkány is viaskodott és az ő angyalai, 8 De nem vehettek diadalt, és az ő helyük sem találtatott többé a mennyben. 9 És vettetett a nagy sárkány, az a régi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak neveznek, aki elhiteti az egész föld kerekségét, vettetett a földre, és az ő angyalai is levettetnek vele. (Jel 12,7-9)

Csak akkor tudnak a Sátán oldalán részt venni ebben a harcban az őt szolgáló angyalok, ha nincsenek megkötözve, nincsenek rabságban. Ez nekünk azt mondja, hogy az Isten elleni lázadásnak nem volt egyenes következménye, hogy a lázadókat Isten úgy bünteti, hogy megkötözi őket az ítélet idejéig. Ezt bizonyítja a következő igeszakasz is:

4 És az első hónap huszonnegyedik napján, íme a nagy folyóvíz, azaz a Hiddekel partján voltam. 5 És felemeltem szemeimet és láttam: Íme egy férfi gyolcsba öltözve, és dereka ufázi arannyal övezve. 6 És teste olyan mint a társiskő, és arca olyan mint a villám, és szemei olyanok mint az égő szövétnekek; karjai és lába tájéka mint az izzó érc színe, és beszédének szava olyan mint a sokaság zúgása. 7 És egyedül én, Dániel láttam ezt a látomást, a férfiak pedig akik velem voltak, nem látták a látomást, hanem nagy rettegés szállt rájuk, és elfutottak, hogy elrejtőzzenek. 8 És egyedül hagytak, és láttam ezt a nagy látomást, és semmi erő nem maradt bennem, arcom eltorzult, és odalett minden erőm. 9 És hallottam beszédének szavát; és mikor hallottam a beszédének szavát, ájultan arcomra estem, és pedig arcommal a földre. 10 És íme egy kéz érintett engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre; 11 És mondta nekem: Dániel, kedves férfi! Értsd meg a beszédeket amelyeket szólok neked, és állj helyedre, mert most hozzád küldtek! És mikor ezt a szót szólta velem, felálltam reszketve. 12 És mondta nekem: Ne félj Dániel, mert az első naptól fogva, hogy szívedet megértésre és sanyargatásra adtad Istened előtt, meghallgattattak a beszédeid, és én a te beszédeid miatt jöttem. 13 De Perzsia fejedelme ellenem állt huszonegy napig, és íme Mihály, egyike a fő fejedelmeknek, eljött segítségemre, és én ottmaradtam a perzsa királyoknál; (Dán 10,4-13)

20 És mondta: Tudod-e, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a perzsa fejedelem ellen; és ha kimegyek, íme Görögország fejedelme jön elő! (Dán 10,20)

Egy angyal arról számol be, hogy más „szellemi lényekkel”, vagyis angyalokkal kellett megküzdenie, hogy elhozhassa az üzenetet Dánielnek. Ebből a szakaszból azt is kiolvashatjuk, hogy az egyes országok felett szellemi lények is uralkodnak, akiket fejedelmeknek nevez az angyal. Az Új Szövetség is megerősíti ezt a hierarchiát, amikor azt mondja, hogy:

Mert nem vér és hústest ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, e világ sötét urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amik a magasságban vannak. (Ef 6,12)

Szellemi fejedelemségek segítik a Sátán uralkodását, akik területek felett uralkodnak. A szellemi világ felépítése az egy külön téma, amelyre most nem térek ki külön. Mostani témánk szempontjából azt fontos megállapítanunk, hogy mindezek a gonosz szellemi lények szabadon vannak, és egészen az utolsó ítélet idejéig kifejthetik ártó tevékenységüket.

Volt amikor maga az Úr használta azokat a gonosz angyalokat, akik szintén nincsenek megkötözve:

Rájuk bocsátotta az Ő haragjának tüzét, a felgerjedt haragot és szorongatást, és rájuk bocsátotta a gonosz angyalok seregét. (Zsolt 78,49)

Egyiptomban az elsőszülötteket a gonosz angyalok sokasága ölte meg. Nem tudjuk pontosan, hogy ez előtt meg voltak-e kötözve, vagy ez után a cselekedetük után meg lettek-e kötözve, de az bizonyos, hogy ezt a mészárlást ők hajtották végre, tehát nem voltak bilincsekben.

b) Léteznek azok, akik egy bizonyos ideig vannak megkötözve, de nem a végítélet idejéig

13 A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy szózatot az aranyoltár négy szarvától, amely az Isten előtt van, 14 Ezt mondva a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el azt a négy angyalt, akik a nagy folyóvíznél, az Eufrátesznél vannak megkötve. 15 Eloldatott azért a négy angyal, aki el volt készítve az órára és napra és hónapra és esztendőre, hogy megölje az emberek harmadrészét. (Jel 9,13-15)

Ez a négy angyal is „bukott” angyal, akik elhagyták az Isten igaz szolgálatát, és ezért meg vannak kötözve egy bizonyos napra és órára. Ezeknek az angyaloknak súlyosabb az ítélete, mint az előbb említett angyaloknak, mert Isten őket már megkötözte.

c) Létezik a bukott angyaloknak az a csoportja, akik az örök ítélet idejéig meg vannak kötözve

És az angyalokat is, akik nem tartották meg az ő eredetüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartja. (Júd 1,6)

Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítva, a sötétség láncaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; (2Pt 2,4)

Ezek az angyalok valami olyan szörnyű dolgot tettek, ami miatt igen súlyos ítéletet hoztak a saját fejükre. Isten teljesen megkötözte őket, hogy még véletlenül se tudják megismételni azt, amit tettek. Olyan gonoszságot tettek, amelyet Isten igen szigorúan büntetett meg. Júdás leveléből érthetjük meg pontosabban, hogy mit is tettek.

A lakóhely kifejezés a Júdás levél 6. versén kívül egyetlen más helyen fordul elő, mégpedig a 2Kor.5,2-ben:

1 Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. 2 Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtva felöltözni erre a mi mennyei házunkat; (2Kor 5,1-2)

Itt az ige a mi testünkről szól, mint a házunkról. Ebben a földi „házunkban” sóhajtozunk, és szeretnénk felöltözni a mennyei „házunkat”. Az itt lévő görög szó az „oiketerion”, amely lakóhelyet, lakást jelent, de ez a test is, mint a mi szellemi lényünk „lakása” is. Így válik érthetővé ez a vers, hogy Isten azokat az angyalokat büntette ilyen súlyosan, akik elhagyták az ő angyali testüket és fizikai testet öltöttek magukra, hogy az emberek lányaihoz bemehessenek, hogy azok utódokat szüljenek nekik.

Ezen a gondolatmeneten megy tovább Júdás levele is, amikor Szodoma és Gomora bűnéről ír:

Ahogy Szodoma és Gomora és a körülöttük lévő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak és idegen hústest után jártak, például vannak előttünk, örök tűz büntetését szenvedve. (Júd 1,7)

Nem jelenthet mást az „idegen hústest után jártak” kifejezés, mint azt, hogy itt nem egyszerűen homoszexualitásról van szó. Azt addig sem, és azután sem büntette Isten ilyen súlyosan, mint ahogyan Szodomát és Gomorát büntette. Az ókori kultúrákban elterjedt volt a bűnnek ez a formája, és sehol nem látjuk azt, hogy Isten kiirtotta volna azokat a népeket, ahol ez felbukkant. Ezért az idegen test után való járásnak valami sokkal, de sokkal súlyosabb dolognak kell lennie.

4. Magyarázatot ad a természetellenes lények megjelenésére

Amikor Isten megteremtette az életet, akkor azt mondta, hogy minden a maga „neme” szerint szaporodjon (1Móz.1.fejezet). Amennyiben ez így maradt volna, akkor nem lett volna szabad megjelennie az óriásoknak a földön. Egyértelműen látszik, hogy az ember minden tekintetben alul marad az óriásokkal szemben, az emberi külsejük pedig arra enged következtetni, hogy az embernek van valami köze a származásukhoz. A teremtés történetében nem találkozunk egyetlen más olyan teremtménnyel, aki Isten képére és hasonlatosságára lett volna teremtve, kizárólag az ember ilyen. Az angyaloknak hasonló a külseje az emberéhez, ahogyan Dániel könyvében is úgy fogalmaz, hogy „És felemeltem szemeimet és láttam: Íme egy férfi gyolcsba öltözve, és dereka ufázi arannyal övezve.” De ők Isten teremtményei. Ha pedig megjelent más olyan lény, aki hasonlít ránk, emberekre, de nem Isten teremtette, akkor az valamilyen más, illegális módon jött létre.

Óriások voltak a földön abban az időben, még azután is, mikor az Isten fiai egyesültek az emberek lányaival, és azok szültek nekik. Ezek azok a hatalmasok, akik régen híres-neves emberek voltak. (1Móz 6,4)

Annyit mond az Isten fiai és az emberek lányai közötti kapcsolatról, hogy az emberek lányai szültek nekik. Nem mondja ki, hogy mit szültek nekik! Vagyis „valakiket” szültek nekik. Nem emberi gyermeket, hanem valami mást. Mivel az angyalok kinézetre hasonlóak az emberekhez (Zsid.13,2; Dán.10,5), ezért lehetséges, hogy az angyalok és emberek házasságából olyan külsejű lények szülessenek, akik kinézetre emberszerűek, de igazából nem emberek.

Összefoglalva

Az Igéből azt látjuk, hogy Isten ilyen súlyosan csak a „magok” keveredését büntette. Az özönvíz után pedig csak azokat a népeket, ahol felbukkantak az óriások.

Pedig én irtottam ki előlük az emoreusokat, akik magasak voltak mint a cédrusok, erősek mint a cserfák. Mégis kiirtottam gyümölcsét felül és gyökerét alul. (Ámós 2,9)

Ezért kellett a Kánaán földjén lévő népeket olyan alapossággal kiirtani, ahogyan egy másik népet sem. A Kánaán földjén lévő népekre azt mondja az Úr, hogy mindenestől ki kell irtani, de később, amikor arról beszél, hogy hogyan viselkedjenek háborúban, ott kifejezetten eltiltja őket attól, hogy mindenkit kiirtsanak.

10 Mikor valamilyen város alá mész, hogy bevedd azt, először kínálj neki békét. 11 Ha békével felel neked és megnyitja neked a kaput, akkor az egész nép amely a városban van, adófizetők legyenek és szolgáljanak neked. 12 Ha pedig nem köt békét veled, hanem harcol veled, vedd körül azt: 13 És a te URad Istened kezedbe adja azt: akkor vágj le abban a városban minden férfit fegyver élével. 14 De az asszonyokat és a kicsinyeket, és az állatokat, és minden ami a városban lesz, minden vagyonát magadnak prédáld: és edd a te ellenségedtől zsákmányoltat, amit neked ad a te URad Istened. 15 Így cselekedj minden várossal, amik tőled igen messze vannak, amik nem ennek a népnek városai közül valók. 16 De ezeknek a népeknek városaiban, amiket a te URad Istened ad neked örökségül, ne hagyj élni egy lelket sem; 17 Hanem mindenestől veszítsd el őket: a hitteust, az emoreust, a kananeust, a perizeust, a hivveust és a jebuzeust, ahogy megparancsolta neked a te URad Istened. 18 Azért, hogy meg ne tanítsanak titeket az ő mindenféle utálatosságaik szerint cselekedni, amiket ők cselekszenek az ő isteneiknek, hogy ne vétkezzetek a ti URatok Istenetek ellen. (5Móz 20,10-18)

Még a Jordánon való átkelés előtt megvívtak Izrael gyermekei Szihonnal és Óggal, akik mindketten óriások voltak:

Mert csak Óg, a Básán királya maradt meg a többi óriás közül: Íme, az ő ágya vaságy, és nem itt Rabbátban az Ammon fiainál van? Aminek kilenc sing a hosszúsága és négy sing a szélessége, a férfi könyök mértéke szerint. (5Móz 3,11)

Óg ágya kilenc sing volt, vagyis kb. 4 és fél méter hosszú volt, és két méter széles. Az Úr meghagyta az Ammon fiainak földjét is, és Ézsau leszármazottainak földjét is a saját birtokukban, mert azok kiirtották azoknak a földeknek az óriásait, és úgy laktak ott.

19 És mikor közel jutsz az Ammon fiaihoz, ne háborgasd őket, ne is ingereld őket: mert nem adok neked az Ammon fiainak földjéből semmi örökséget, mert a Lót fiainak adtam azt örökségül. 20 (Óriások földjének tartották azt is; óriások laktak azon régen, akiket az ammoniták zanzummimoknak hívtak. 21 Ez a nép nagy, sok és magas mint az anákok, de kivesztette őket az ÚR előlük, és birtokukba vették őket, és az ő helyükben laknak; 22 Ahogy az Ézsau fiaival is cselekedett akik Szeir hegyén laknak, akik elől kivesztette a horeusokat, hogy birtokolják azok örökségét, és lakjanak azoknak helyén mind e mai napig. 23 Az aveusokat pedig akik Házerimben laktak egészen Gázáig, a káftoreusok akik kijöttek Káftorból, kivesztették és azok helyén laknak.) 24 Keljetek fel azért, induljatok és költözzetek át az Arnon patakján; Nézd: kezedbe adtam Szihont, Hesbon királyát, az emoreust és annak földjét; foglald el és harcolj ellene. (5Móz 2,19-24)

Azzal, hogy Izrael nem irtott ki minden népet Kánaán földjén, ahogyan az Úr parancsolta neki, „meghagyta” ezt a magot a földön, de Isten már nem büntette még egyszer a földet olyan súlyosan, mint az özönvíz idején. Ha a Séth vonal magyarázat lenne az igaz, akkor Istennek többször el kellett volna törölnie az emberiséget a földön, mert Isten népe újra és újra keveredett az „istentelen” népekkel. Ahogyan ezt Ezsdrás és Nehémiás könyvében is olvashatjuk. Ez igaz lehetne a gyülekezet korára is, amikor hívők házasodnak nem hívőkkel. De még csak fel sem merül az Igében, hogy egy ilyen globális méretű büntetést tervezne Isten ezekre az esetekre.

Az, hogy a bukott angyaloknak a büntetése többszintű, bizonyítja azt, hogy a Sátán lázadásában való részvétel még nem vonta maga után az ítéletükig tartó megkötözöttséget a mélységben. Ahhoz az így megbüntetett angyaloknak valami sokkal nagyobb gonoszságot kellett elkövetniük, hogy ilyen komoly ítéletet kapjanak Istentől.