Ismét egy modern jelenségről szeretnék írni. Egyre több olyan nyilvánosan is szereplő keresztény tanító, igehirdető, igemagyarázó akad, aki felindulva a keresztény hit zsidó gyökerein, felesleges héberezésbe kezd. Véleményem szerint ez leginkább tudálékosságról árulkodik, és nem feltétlenül igei bölcsességről. A törvények betartásáról most nem is szeretnék beszélni, sem a bibliai ünnepek betartásáról, sem a szombatozásról (vagy egyes körökben a vasárnapozásról), hanem Isten nevéről, és nevének használatáról.
Istennek sok neve van. Minket is megkerestek, hogy a tetragrammatont, vagyis a JHVH kifejezést, ne az “ÚR” szóval írjuk bele az Ószövetségbe, hanem a Jehova, Jahve, Jahua szavak egyikével. Éppen erről szeretnék most írni. Többen új kijelentésre hivatkozva, elkezdték Úr és Isten helyett Jahvénak, Jahuának nevezni Istent, mert szerintük héberül így kell ejteni. Egyre többen imádkoznak csak az Atyához, és elhagyják Jézust az imáikból.
Tagadhatatlan, hogy Istent héberül másképp nevezik, mint magyarul, vagy bármilyen más nyelven. De Isten nem követeli meg, hogy mindenki héberül beszéljen hozzá, vagy héberül emlegesse. A mi hitünkben nem úgy van, mint az iszlámban, hogy ott csak arabul lehet idézni a koránt, és a fordítások nem fogadhatók el hiteles idézetnek, hanem mindenki beszélheti a saját nyelvét, mert Isten megérti úgy is.
Valóban vigyáznunk kell, hogy hogyan használjuk Isten nevét, mert már a mózesi törvényben is figyelmeztetett Isten, hogy hiába senki se vegye fel a nevét:
Az ÚRnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az ÚR büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi. (2Móz 20,7)
Erre kínosan ügyeltek is a zsidók, és ezért használták több helyen például az Adonaj, Elohim, neveket. Bár az elohim szó igazi jelentése minden olyan lényre vonatkozik, aki a “túloldalon”, vagyis a szellemi világban létezik, vagyis például az angyalok is. (Ezt például a 82. zsoltárban igen tisztán láthatjuk.)
Isten nem engedi, hogy könnyedén bánjunk a nevével, és fontos jelentősége van annak, hogy ki viseli az Úr nevét, és kit neveznek az Ő nevéről.
20 Íme Angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen téged az úton, és bevigyen téged arra a helyre amelyet készítettem. 21 Őrizd magad tőle, és hallgass az ő szavára, ne bosszantsd őt: mert nem nézi el a ti bűneiteket, mert az én nevem van őbenne. 22 Mert ha meghallgatva hallgatod az ő szavát, és mindazokat megcselekszed amelyeket mondok: ellenfele leszek azoknak akik a te ellenfeleid, és szorítom azt aki téged szorít. (2Móz 23,20-22)
A zsidó nép előtt járó angyalban Isten neve volt. Nem is akárhogy beszélt Józsuéval sem:
1 Felment pedig az ÚR Angyala Gilgálból Bókimba, és mondta: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és erre a földre hoztalak benneteket amelyről megesküdtem atyáitoknak, és mondtam: Nem bontom fel veletek a szövetségem soha örökké. (Bír 2,1)
Itt az ÚR Angyala egyes szám első személyben beszél arról, hogy megesküdött az atyáiknak, hogy nem bontja fel velük a szövetségét. Az ÚR Angyala, akiben benne van az ÚR Isten neve! A Józsuéval beszélő angyal többet is elárul magáról:
13 Történt pedig amikor Józsué Jerikónál volt, felemelte szemeit és látta, hogy íme egy férfi állt előtte meztelen karddal kezében. És hozzáment Józsué, és mondta neki: Közülünk való vagy, vagy ellenségeink közül? 14 Az pedig mondta: Nem, mert én az ÚR seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué arccal a földre és meghajtotta magát, és mondta neki: Mit szól az én Uram a szolgájának? 15 És mondta az ÚR seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a saruidat lábaidról, mert szent a hely amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué. (Józs 5,13-15)
Az igében más helyekkel összevetve ezt a szakaszt, azt látjuk, hogy még egy nagy hatalmú angyal sem követelte meg az embertől, hogy vegye le a saruját, amikor vele beszél, mert szent az a hely, ahol ő megjelent. Lásd Lukács evangéliumát, amikor Gábriel beszél Zakariással. Ebből, és az ehhez hasonló versekből láthatjuk, hogy különbség van az “Isten angyala” és az “ÚR Angyala” kifejezések között. Mintha más személyekre utalna, mert az ÚR Angyalában benne van az Isten neve, vagyis egy névvel illetik Őt és az Istent.
Istent zavarja, amikor az Ő nevének szentsége kárt szenved:
20 És bemenve a pogányokhoz akikhez mentek, megfertőzték az én szent nevemet, mikor ezt mondták róluk: az ÚR népe ezek, és az ő földjéről jöttek ki! 21 Ekkor könyörültem szent nevemért, melyet megfertőzött Izrael háza a pogányok közt akikhez mentek. 22 Ezért mondd Izrael házának: Ezt mondja az Úr ISTEN: Nem értetek cselekszem, Izrael háza, hanem az én szent nevemért, melyet megfertőztetek a pogányok között akik közé mentetek. 23 És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertőztetett a pogányok között, melyet ti fertőztetek meg köztük; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az ÚR, ezt mondja az Úr ISTEN, mikor megszentelem magamat bennetek az ő szemük láttára. (Ezék 36,20-23)
24 Mert az Isten nevét miattatok káromolják a pogányok között, ahogy meg van írva. (Róm 2,24)
Nagyon fontos Isten neve szentségének a megőrzése. Attól nincs nagyobb felhatalmazás, mint amikor valaki az ÚR nevében jön. Erre hivatkozik Jézus is:
39 Mert mondom nektek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, amíg ezt nem mondjátok: Áldott aki az Úr nevében jön! (Mt 23,39)
Mindezekkel az igehelyekkel azt próbáltam érzékeltetni, hogy Isten vigyáz a nevére, és kiemelten nagy megtiszteltetés, ha valaki az Isten nevében szólhat vagy cselekedhet. Mindennél magasabbra magasztalja fel Isten a nevét és az Igéjét:
Imádlak a Te szentséges templomodnál, és dicsérem a Te nevedet a Te kegyelmedért és igazságodért, mert felmagasztaltad mindenek fölé a Te nevedet és a Te igédet. (Zsolt 138,2)
Ez a vers más fordításokban úgy is szerepelhet, hogy az Igéjét még a neve fölé is felmagasztalja. De egy a lényeg ebben is, hogy Isten kiemelt fontossággal kezeli a nevét, és a nevének használatát. Ő egy a nevével, ahogyan mi emberek is nevet adunk szinte mindennek, és akkor mindenki számára egyértelmű, hogy kiről vagy miről beszélünk.
4 És az ÚR nevét segítségül hívtam: Kérlek URam, szabadítsd meg az én lelkemet! (Zsolt 116,4)
És most szeretnék visszatérni ahhoz, hogy akkor milyen néven is szólítsuk Őt. Ha azt akarta volna Isten, hogy valamilyen ószövetségi megszólítást alkalmazzunk, akkor legalább egy erre vonatkozó hivatkozásnak lennie kellene az Új Szövetségben, de nincs. Ha annyira fontos lenne, hogy hogyan nevezzük, akkor legalább egy Szent Szellemtől ihletett írásban benne kellene lennie annak a felszólításnak, hogy melyik ószövetségi nevén szólítsuk meg Istent. Ezzel szemben azonban más utasítást és hivatkozást látunk.
17 És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek jövevénységetek idejét: (1Pt 1,17)
24 Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. (1Kor 15,24)
17 És mindent amit csak cselekszetek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek, hálát adva az Istennek és Atyának Őáltala. (Kol 3,17)
Istennek és Atyának szólítsuk Őt, aki mindeneket teremtett. Mikor Jézust megkérdezték, hogy hogyan imádkozzunk, akkor Ő is ezt a példát hagyta nekünk:
9 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved; (Mt 6,9)
Vagyis úgy szólítsuk meg Istent, hogy Ő a mi Atyánk. De van itt még egy másik igen fontos dolog, Isten nevével kapcsolatban. Mit is mond magáról?
22 Énrám nézzetek, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincs több! 23 Magamra esküdtem és az igazság beszéde jött ki számból, amely meg nem változik: hogy minden térd nekem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! (Ésa 45,22-23)
8 Én vagyok az ÚR, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. (Ésa 42,8)
Azt mondja, hogy nincs más Isten rajta kívül, és neki hajol meg minden térd, rá esküszik minden nyelv, és a dicsőségét és dicséretét nem adja másnak! Akkor itt egy újabb megerősítését láthatjuk annak, hogy Jézus egy az Atyával, hiszen olyan nevet ajándékozott neki, amilyen csak az egy élő Istennek van.
9 Azért az Isten is felmagasztalta Őt és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való; 10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt lévőké. 11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,9-11)
12 És nincs senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, amely által nekünk meg kellene tartatnunk. (ApCsel 4,12)
Végezetül csak annyit mondhatunk, hogy nekünk, embereknek nem adatott más név, csak az Úr Jézus Krisztus neve, amely minden név fölött való, és az Ő nevére hajol meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt. Nem Isten ószövetségi nevei között kell kutakodnunk, hanem Jézus nevét kell segítségül hívnunk. Ha pedig imádkozunk, akkor a mi Atyánkhoz imádkozzunk, és Jézus nevében közeledjünk hozzá. Bár itt is kell egy kis kitérőt tennünk, mert Jézus maga mondja, hogy ha Tőle kérünk valamit, akkor azt megcselekszi.
13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessen az Atya a Fiúban. 14 Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. (Jn 14,13-14)
Mert valósággal Benne lakozik az Isten:
19 Mert az Isten Krisztusban volt, aki megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik a bűneiket, és ránk bízta a békéltetés beszédét. (2Kor 5,19)
9 Mert Őbenne lakozik az istenség egész teljessége testileg, (Kol 2,9)