31 A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok amit az Isten mondott nektek, így szólva: 32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene.(Mt.22,31-32)
Már foglalkoztunk a témával, hogy ma vajon tényleg mindenki megcsinálja azt a Bibliát, amit gondol? És azt látjuk, hogy igen. Itt most elsősorban nem arra gondolok, hogy valaki egy új fordítást készít, hanem arra, hogy az alapszövegeket, vagyis a héber Ószövetséget, és a görög Újszövetséget hogyan kezeli.
A sorozat első részében már megnéztük, hogy a Bibliatársaságok is mennyire könnyedén veszik, hogy mit is tartanak Isten Igéjének. Azt látjuk, hogy nem hiszik el igazán, hogy a szöveg, amivel dolgoznak, az valóban Isten beszéde, és nem is annak megfelelő tisztelettel és óvatossággal kezelik.
A bevezető Igéből látnunk kell, hogy Jézus ezzel az egyszerűnek látszó kérdésével mi mindent jelent ki számunkra. Megkérdezi a sadduceusokat, hogy nem olvasták-e amit Isten mondott nekik. Vagyis ebből következik:
1. Hitelesnek tartja, amit Mózes leírt. Arra azt mondja, hogy Isten mondta nekik ezt. Vagyis úgy kezeli Mózes könyvében ezt a részt, mint Isten kimondott beszédét!
2. Elismeri, hogy azt a könyvet valóban Mózes írta, és hűséggel leírta azt, amit Isten mondott! Ezt máshol is kifejezi pl. Jn.5,46; Lk.20,37; Mk.12,26; Mk.1,44;
3. Hitelesnek tartja a másolatokat, amelyekben ez a szöveg olvasható! Egyenesen kijelenti, hogy most is olvashatják Isten szavait a másolatokban!
4. Még ráadásul úgy fogalmaz, hogy mit mondott Isten NEKTEK(!), akik ezt most olvassátok. Nem csak Mózeshez szólt így az Isten, hanem mindenkihez, aki ezt ma is olvassa!
Vagyis egyenesen ellentmond mindannak, amiben a mai szövegkritikusok hisznek, mármint azt, hogy nincs meg pontosan Isten Igéje, nem Mózes írta Mózes öt könyvét, a másolatok nem helyesek és nem ihletettek, nincs jó fordítás, stb.
Az első részben röviden végigvittük a történetét a kritikai szövegeknek. Már ott jól látszott ez a fajta hitetlenség Isten Igéje irányában. Akkor a példákkal inkább a mai kiadásokra figyeltünk. Most nézzük meg, hogy régebben másképp történtek-e a dolgok a magyar kiadások vonatkozásában.
Az 1908-as Revideált Károli Kiadás
A revízió alapelvei között szerepelt, hogy a Textus Receptus alapján készüljön, de vegye figyelembe a legújabb tudományos eredményeket a szöveg tekintetében. A Brit és Nemzetközi Bibliatársaság 1904-ben kiadta Eberhard Nestle görög Új Szövetségét. Ez számított akkor a tudományosan legfrissebb kiadványnak.
“Eberhard Nestle görög szövege 36.191 változtatást tartalmaz a Textus Receptushoz képest.” (Floyd Nolen Jones: Which version is the Bible, 126.oldal)
Vagyis ezt kellett volna az 1908-as revíziót végzőknek valahogyan összeegyeztetni a Textus Receptus-szal. De mit látunk ha a szöveget nézzük? Azt, hogy ebből a sok változásból a görög szövegben, ők csak egyet-egyet emeltek át a készülő új revízióba. Ilyen például:
Ef.5,9
1908-as revízió szerint:
(Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),
korábban:
(Mert a Szellemnek gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),
Jel.19,8
1908-as revízió szerint:
És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.
korábban:
És adatott annak, hogy felöltözzön tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek megigazulása.
Jel.1,7
1908-as revízió szerint:
…és siratja őt e földnek minden nemzetsége….
korábban:
…és jajgatással sírnak Őelőtte e föld minden nemzetségei…
Hogy csak néhány példát emeljek ki. Egy fontos dolog azonban megfigyelhető: A magyar szövegkritikusok is úgy jártak el, mint addigi minden elődjük! Önkényesen válogattak, hogy mi az, amit már át kell írni, és mi az, amit nem.
Ugyanis van egy fontos igevers, amely a Westcott-Hort kiadás óta át van írva, és a Nestle-féle kiadásban is eltér a Textus Receptustól.
1Tim.3,16
1908-as revízió szerint:
És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben,…
Ez a vers a Textus Receptusban is így szerepel, de 1881 óta, a Westcott-Hort-féle Új Szövetség óta, azonban az Isten szó helyett itt az áll, hogy “aki megjelent testben”. Ezek szerint, az 1908-as revíziót végzők szerint ez a változtatás tudományosan nem volt megalapozott, ezért nem írták át. Vagyis megint ott tartunk, ahol a mai RÚF Biblia szerkesztőivel, hogy a magyar szövegkritikusok jobban tudják, hogy a szövegben ott minek kell lennie, és ezért nem vezetik át a változtatást. Erről nem tudom, hogy annak idején szóltak-e a Brit és Nemzetközi Bibliatársaságnak, vagy Eberhard Nestle-nek. Szerintem nem szóltak.
Ha pedig hűek akartak volna lenni a Textus Receptushoz, akkor meg miért írták át a többi helyen? Azok között is csak válogattak. Ők döntötték el, hogy mennyire lesznek objektívek vagy “tudományosak”.
Ez jellemző a kritikai szöveget használók táborára a kezdetektől! Nem szent előttük Isten Igéje, hanem azt kényük-kedvük szerint tekergetik! És még erre mondják, hogy ez tudományos alapon történik! Nevetséges!
Nemrég kaptam egy kiadványt (amelyet ezúton is hálásan köszönök!), amely az 1938-as Czeglédi-Raffay Biblia revízióját tekinti át. Remekül bemutatja mindazt, amiről fentebb beszéltem. Ez a kiadvány Dr. Békési Andor református lelkész beszédét tartalmazza, aki ezt a beszédét 1943. május 27-én mondta el a lelkészi továbbképző konferencián. A kiadvány előszavában Benkő István így fogalmaz:
“abban egyetértünk, hogy a revízió fő elvének a pontosságot és szövegszerű hűséget tekintjük, mert akár verbális, akár más inspiráció: mi a Bibliaszavait Isten Igéje részének, a Lélek ruhájának tekintjük és ebben a dologban minden felületességet, vagy egyébként bármennyire is megokolható (pl. magyarosság, olvashatóság, történelmi színezet stb.) engedékenységet helytelenítünk.”
Vagyis mindenki azt szeretné, hogy hűségesek legyünk az eredeti szövegekhez, mert hát ugye az Isten beszéde. De nézzük meg, hogy mit talált Békési Andor lelkész úr, amikor átnézte az 1938-as revízió anyagát.
Az Új Szövetség revíziójáról:
“Az új szövetség ismertetésével kezdem. Mondanivalómat itt a Cselekedetek könyvére alapítom. […] Itt mindjárt azzal a szembeszökő megállapítással kell kezdenem, hogy az új revízió alapszövege az újszövetségben nem azonos se a mostani bibliánk alapszövegével, se egyetlen megállapított, szakemberek által ismert szöveggel, mert valóságos új kreációval van dolgunk. Ez a megállapítás kétirányú, éppen ezért, a belőle adódó felelősség is két irányban keresendő. Azért, hogy az alapszöveg a mostani bibliánkéval nem azonos, a Brit- és Külföldi Bibliatársulat a felelős. Azért pedig, hogy egyetlen megállapított szöveggel se azonos új kreáció lett belőle, magának a revizornak kell felelnie.”
“Összehasonlításaim azt mutatják, hogy a Társulat által elrendelt Nestle-féle szöveg és a Textus Receptus között csak a Cselekedetek könyvében kereken félezer szónyi olyan eltérés van, ami a fordításban is feltűnően mutatkozik. Ha a Nestle-féle szöveget vesszük a revízió alapjául, akkor a mostani bibliánkból 358 görög szónak megfelelő magyar szót ki kell hagynunk csak a Cselekedetek könyvében és 112 szót másképpen kell fordítanunk. A 358 szó körülbelül másfél oldalnyi a nyomtatott görög bibliában. Érdemes lenne megszámolni, hogy hány oldal lenne a kihagyás az egész új-szövetségből.”
“[a revizor: Czeglédi-Raffay]Vajon tényleg a Nestle szöveg alapján eszközölte-e az átdolgozást vagy nem?”
“[a revizor: Czeglédi-Raffay] Úgy gondolta, hogy használ az ügynek, ha nem követi szó szerint a Nestle szöveget, hanem belátása szerint hol Nestle-t, hol pedig a Textus Receptust veszi alapul. Amint említettem a Textus Receptusban – az „és” kötőszókat és a hasonló kis szavakat nem számítva – 358 szóval több van a Cselekedetek könyvében, mint a Nestle-féle szövegben. A revizor ebből 253-at meghagyott, 105-öt ellenben elvetett. Azután a Textus Receptusban 84 helyen más van, mint Nestle-nél. Ezeken a helyeken a revizor 31 esetben Nestle-t követi, a többiben pedig a Textus Receptust. Nyilvánvaló tehát, hogy a revizor válogatott a variánsok között. Az egyiket elvetette, a másikat ellenben megtartotta. Hogy azonban milyen tudományos alapelvek vezették ebben a ténykedésében, azt sajnos nem állt módomban megállapítani. Hogy milyen következetlenül járt el, az igen szembeötlő a Cselekedetek utolsó fejezetében, ahol két hosszabb adalék is van a Textus Receptusban. Az egyik a 16-ik versben: „a százados átadá a foglyokat a testőrsereg fővezérének”; a másik a 29-ik versben: „mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, maguk között sokat vetekedve”. Ennek a két variánsnak szövegkritikai értéke pontosan egyenlő, mert pontosan ugyanazokban a kéziratokban maradt ránk. A revizor mégis csak az egyiken könyörül, a másikat ellenben elveti.”
“Van azonban a Textus Receptusból kihagyott 105 szón kívül a szavaknak egy egész listája, amelyek kihagyására nincs és nem lehet mentség. Összehasonlításaim mutatják, hogy a revizor kihagyott száznál több olyan szót csak a Cselekedetek könyvéből, amely nem csak a Textus Receptusban és nemcsak a használatra előírt Nestle-féle szövegben, hanem úgyszólván az összes újszövetségi kéziratokban megtalálhatók.”
“Amelyik kiadásból 120 ilyen szó hiányzik csak a Cselekedetek könyvéből, az nem az „egész” Szentírás. Hiába írjuk a címlapjára, az csonka Szentírás marad.”
“A revizor nem válogathatott a görög variánsok között, mert a jelek szerint szövegkritikai munkálat nem előzte meg tevékenységét. Rá kellett jönnöm továbbmenve arra is, hogy Raffay Sándor nem revideált, sem nem is fordított, hanem csak kompilált, pontosabban: két előzetesen meglévő új magyar fordítást kombinált és azt tárta a kegyes bibliaolvasó elé Károli-revízió címen. A továbbiakban egészen eltévesztett dolog lenne az előttünk lévő szövegről, mint Károli-revízióról beszélni, mikor nem az. Károlihoz csak annyiban van köze, amennyiben Czeglédy Sándor 1930-ban és magának Raffay Sándornak 1929-ben megjelent új fordításainak, mivel az új szöveg nem egyéb, mint e kettő kombinációja.”
És itt megfogalmazza az aggályait is, hogy mi lesz velünk, ha ez így megy tovább:
“Mert nem arról van szó, – és szeretném, ha ezt méltóztatnának jól megfigyelni, hogy a kezünkben van egy újabb Károli-revízió, amelyben kisebb-nagyobb, de mégis kijavítható hibák vannak, hanem arról, hogy itt van egy új szöveg, amely nem kisebb igénnyel jött, mint azzal, hogy Károlit detronizálja. A két fekete tábla közül már kiszorította azt, ami Károli szerint való, és csak idő kérdése, hogy a szívekből is kiszorítsa. Az ó bort már kifolyatta az utolsó cseppig, csak a cégért hagyva meg a gyengébb szívűek vigasztalására.”
“A biblia mindig kell, állandóan új példányokat kell nyomni belőle. A kiadóvállalat elkopott klisékre hivatkozva megteheti, hogy csak ezt az új szöveget nyomja ezentúl. És akkor Isten Igéje külsőleg fényesre csiszolva, de belül betegen és csonkán próbálja majd áthatni eljövendő nemzedékek életét. Mi lesz Károlival? – kérdezzük most, de erre az eshetőségre gondolva méltán kérdezhetnők: Mi lesz Isten Igéjével? Az Igével, amiből elvenni vagy ahhoz hozzátenni nem lenne szabad. Még magyar nyelven sem. Meggyőződésem szerint még van idő és mód ez ellen a veszedelem ellen védekezni. Be kell látnunk, hogy nincs más választás, mint az egészet újracsinálni, azaz: Károlit revideálni, a kísérleti példányokat pedig kivonni a használatból.”
Csak egyetérteni tudunk a lelkész úr megjegyzéseivel. A revíziók mindig egy újabb és újabb szöveget tárnak elénk, amelyek nélkülözik a következetességet. Ez még a RÚF esetében is így van. Ezt csak olyanok tudják megtenni, akik nem félnek Isten ítéletétől, aki azt mondta, hogy az Ő beszédeihez ne tegyünk hozzá és ne vegyünk el belőle. Visszatérve a bevezető Igéhez, azt kell mondanunk, hogy az Ó Szövetség szövegét igenis megőrizték a maszoréták (magyarul: hagyományőrzők), mert úgy kezelték a szöveget, mint Isten beszéde! Az egyház is megőrizte az Új Szövetség írásait, mint Isten beszédét, mert azok is valósággal azok:
Ezért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti az általunk hirdetett Istennek szavát befogadtátok, nem úgy fogadtátok mint emberek szavát, hanem mint Isten szavát (minthogy valósággal az is), aki munkálkodik is bennetek akik hisztek. (1Th.2,13)
Pál tudta, hogy Isten szavát szólja a Szent Szellem által. A korai egyház is tudta, hogy melyek az ihletett írások, és melyek nem ihletett írások. Mindezt a munkát pedig Isten Szent Szelleme vigyázta a korokon át.
A mai szövegkritikusok kivették Isten kezéből az Ő beszédét, és ők döntik el számunkra, hogy melyik Isten szava, és melyik nem. Az ő kezükből ne is várjuk, hogy újra megkaphatjuk Isten szavait, Isten Igéjét. Ez a mostani idézet is bebizonyította, hogy mennyire önkényes ez a fajta “tudományos” munka, és a jövőben ez nem fog változni. Egy “tudóstól” csak a bizonyítványait kérik, hogy azzal igazolja, hogy neki van-e joga Isten Igéjével foglalkozni. Az már rég nem számít, hogy ott van-e az életében a Szent Szellem munkája, vezeti-e Isten Szent Szelleme a munkájában, milyen gyümölcsei vannak a megtért és szent életének. Szomorú.
Az idézett dokumentum is megerősített minket abban, hogy helyesen döntöttünk, amikor Károli 1908 előtti szövegének a helyreállításán kezdtünk el dolgozni, és azt tekintjük magyar nyelven Isten Igéjének. Nem új fordításokat, nem a legfrissebb régészeti leleteket kell figyelembe vennünk, hanem azt, ami mellett Isten is több évszázadon át bizonyságot tett!
Megszárad a fű, elhullik a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!(Ésa.40,8)
