A következő vád, amivel támadják a Textus Receptust, hogy Erasmus csak egy pár kéziratból állította össze az Új Szövetség görög szövegét, ezért megbízhatatlannak kellene tekintenünk.
Erről így ír Bruce Metzger:
“Mivel Erasmus nem talált egy olyan kéziratot, amely egyben tartalmazta volna az egész görög Új Szövetséget, ezért néhány olyat használt, amelyekben egyes részek voltak. A szöveg nagy részét tekintve két, jelentéktelenebb kéziratra támaszkodott a bázeli könyvtárból. Egyikben az evangéliumok voltak, a másikban a Cselekedetek és a levelek, mindkettő a 12.századra datálható. Erasmus összehasonlította őket két vagy három másikkal, amelyek ugyanazokat a könyveket tartalmazták, és helyenként javításokat írt a margóra, vagy a sorok közé a nyomdásznak. A Jelenések könyvéből egy kézirata volt a 12.századból, amelyet barátjától, Reuchlintól kért kölcsön.” (Forrás: Bruce Metzger: The Text of The New Testament, 4. kiadás, 144-145.oldal)
És még egy idézet D.A. Carsontól:
“Bár Erasmus kiadta a negyedik és ötödik kiadását, nem szükséges azokról itt többet szólnunk. Erasmus görög Új Szövetsége áll a King James fordítás mögött; mely fél tucat kéziraton nyugszik, egyik sem korábbi mint a tizedik század…a Textus Receptus szövegének alapja egy kis számú véletlenszerű és késői kézirat.” (Forrás: D.A. Carson: The King James Version Debate (Baker Book House, 1979), 35-36. oldal)
A kijelentés, hogy Erasmus kevés és késői kéziratból készítette elő a Görög Új Szövetség első kiadását, csak részben állja meg a helyét. Az igazságnak egy része el van hallgatva.
Erasmus korának egyik legismertebb kutatója volt. Több egyetemen tanított, és bejárta Európát. Neve minden tudós körben ismert volt, és nem csak egyházi berkekben. Több helyen évekig tanított, és ismert volt a kéziratok iránti érdeklődése is. Amerre csak járt, ott mindenütt kutatta őket, és gyűjtötte a variációkat.
Aki mélyebben szeretne megismerkedni Erasmus életével, azoknak itt van néhány további olvasnivaló:
Erasmus, T. A. Dorey, London: Kegan Paul, 1970.
Erasmus of Christendom, by Roland H. Bainton, New York: Scribner’s, 1969.
Principles and Problems of Translation, by W. Schwarz, Cambridge: University Press, 1955, pp. 92-166.
Erasmus, by Preserved Smith, New York: Harper, 1923.
NSHE, Article, “Erasmus,” by Ephraim Emerton.
Erasmus munkájának az igazolására álljon itt egy idézet a Tizenhatodik századi reformáció története című könyvből:
“Semmi sem volt fontosabb a reformáció hajnalán, mint Jézus Krisztus Szövetségének a kiadása az eredeti nyelven. Erasmus sohasem dolgozott ilyen körültekintéssel, ‘Ha elmondanám, hogy mennyi verejtékembe került, senki sem hinné el.’ Sok görög kéziratot gyűjtött össze az Új Szövetségből, és körbe volt véve a kommentárokkal és fordításokkal, amelyeket Origenész, Ciprián, Ambrose, Basil, Kriszosztom, Cirill, Jeromos és Ágoston írtak. […] Megvizsgálta a szövegeket a szent kritika elvei szerint. Amikor héber tudásra volt szükség, akkor konzultált Capitoval, pontosabban Cecolampadius-szal.”
(Forrás: J.H. Merle D’Aubigne: History of the Reformation of the Sixteenth Century (William Collins, Publisher & Queen’s Printer, 1862), Vol. 5, 141. oldal)
Egy olyan időszakban, amikor könyv csak pápai engedéllyel jelenhetett meg, akkor igenis nagyon nagy súlya volt annak, hogy ki az adott könyv szerzője. Már nem is beszélve arról, hogy a Biblia szövegét kiadhassa valaki. Hiszen ebben az időben a Vulgata volt “A Biblia”, és azt nem lehetett semmilyen formában sem bírálni. Szóval pápai támogatás nélkül nem jöhetett volna létre egy ilyen kiadvány. Ez is igazolja, hogy mennyire elismert tudós volt Erasmus a maga korában, hogy megkaphatta a pápai engedélyt az Új Szövetség latin és görög nyelvű kiadására.
De hogy munkája mennyire nem katolikus volt, azt az is igazolja, hogy milyen mélységes felháborodást keltett az egyházon belül, mert Erasmus a kommentárjaiban élesen bírálta az akkori klérust és egyházi hagyományokat. De erről majd máskor.
Erasmus valóban egy pár kéziratot használt a teljes szöveg összeállításához, de ott volt mellette a kiterjedt jegyzete, amely a variációkat tartalmazta. Így elegendő volt számára azokat külön hozzászámítani az előtte lévő szöveghez, nem volt szükséges minden egyes kéziratot egyszerre egyidőben maga előtt tartania.
Ebben a kérdéskörben még felhozzák munkája hiányosságának, hogy nem ismerte a Vatikáni kódex tartalmát. Ez az állítás sem igaz. A Vatikáni könyvtárban volt egy kapcsolattartó személy, aki elküldte számára a Vatikáni kódex olvasatát. Éppen azért támogatta őt ez a személy ebben a munkában, hogy a Vatikáni kódex szövege bekerülhessen a készülő új görög Új Szövetségbe.
Tragelles erről így ír:
“Nem volt szükséges, hogy Erasmus előtt ott legyen a [Vatikáni kódexben lévő] szöveg, mert kapcsolatban állt Rómában Paulus Bombasius professzorral, aki elküldte részére a variációkat, amelyeket kért” (Forrás: S.P. Tregelles, On the Printed Text of the Greek Testament, p. 22)
Ahogy látjuk Erasmus minden segítséget megkapott a munkájához, és véleményem szerint maga sem tudta, hogy amit csinál, annak később milyen következménye lesz a világ kereszténységére nézve. Szerintem ezt Luther sem tudta előre, hanem ő is csak kiállt a hite mellett, nem gondolva, hogy egy mozgalmat indít el.
De vajon tényleg elegendő volt az a pár kézirat egy jó szöveg összeállításához? A válasz igen. Erről tesz bizonyságot Ellicott püspök is, aki maga is tagja volt a Westcott-Hort-féle revíziós bizottságnak:
“A kéziratok, amelyeket Erasmus használt, túlnyomórészt csak kicsi és jelentéktelen részletekben különbözik a ‘kisbetűs’ kéziratok többségétől, […] A Fogadott Szöveg [Textus Receptus] eredete túlnyúlik az egyes kéziratok származásán, amelyekre Erasmusnak szüksége volt… A származása visszanyúlik a távoli régmúltba. A Fogadott Szöveg első őse legalább kortársa volt a ma birtokunkban lévő legrégebbi kéziratnak, ha nem régebbi mint bármelyikük.”
(Forrás: The Revisers and the Greek Text of the N.T. by two members of the N.T. Company, 11-12. oldal)
Ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a ma bizánci szövegeknek ismert kézirat család nagy egyezőséget mutat a kéziratok között. Ez ismét bizonysága annak, hogy a görög területen nagy gonddal és pontossággal másolták a kéziratokat.
Erről maga Hort így ír:
“A létező késői görög kéziratok alapszövege általánosságban minden kétséget kizáróan megegyezik a negyedik század második felének domináns antiókhiai és görög-szíriai szövegével.” (Forrás: Westcott-Hort: New Testament in the original greek, 1882, Introduction and appendix, 92.oldal; 130.bekezdés)
Vagyis elismeri, hogy a Textus Receptus szövege szinte teljesen megegyezik a többségben fennmaradt Bizánci szövegekkel. Egyikük sem tagadhatja a nyilvánvaló tényt, hogy bár Erasmus kevés kéziratot használt a görög szövege összeállításához, az mégis igen nagy egyezőséget mutat a fennmaradt és később előkerült korai kéziratokkal.
Hangsúlyoznunk kell, hogy a vád ismét Erasmus kiadásának az első változatára hivatkozik! Ahogyan az előző cikkben már írtam, ebből a kiadásból egyetlen fordítás sem készült! Akik a Textus Receptus ellen szólnak, azok figyelmen kívül hagyják azt a számos későbbi revíziót és vizsgálatot, amelyet a szövegen végeztek. Úgy hivatkoznak az első verzió általuk vélt hiányosságaira, mintha a későbbi kiadások meg sem történtek volna, és azt állítják, hogy azok szinte csak újranyomtatott változatai az elsőnek. Nem véletlen, hogy 1633-ban az Elzevir testvérek kiadásában elnevezték a szöveget “Textus Receptus”-nak, mert addigra, közel 100 évvel Erasmus első kiadása után, már ez volt a protestáns egyházak által elfogadott szövege az Új Szövetségnek.
Ismét tetten érjük a kritikai szöveget előállítók és a követőik problémáját az Új Szövetség 19.századig használt szövegével szemben. Erasmus görög Új Szövetsége bizonyság arra, hogy az évszázadokon át másolt kéziratok pontosak, és azokat használta az egyház.
A negyedik században valóban történt valami, mégpedig az, hogy az egyház egyértelműen elszakadt a ma Alexandriai szövegtípusnak mondott változatoktól, és azt száműzte az egyházi használatból. A Hort által kitalált revízió, mármint az, hogy Szíriában “összefésülték” a szövegváltozatokat, és ez lett a későbbi “kibővített” bizánci szövegtípus, nem létezett, azt egyetlen egy helyen sem említi egyetlen egyházi forrás sem. Azt viszont lépten-nyomon tetten érjük, hogy a többségi szövegek, más néven a hagyományos szövegek, mindvégig jelen voltak az egyház történelmében és azokat használták egészen a 19.századig.
A Trinitárius Bibliatársulat erről így ír:
“Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a vita nem egy ősi és egy friss [szöveg] között zajlik, hanem a szövegnek két igen régi változatáról. Az egyik el lett utasítva, a másikat pedig elfogadta és megőrizte az egyház, mint egy egészet, és általános használatban volt több mint tizenöt évszázadon keresztül. A modern szövegkritika feltételezései az elutasított szövegnek a feledésből mostanában előkerült néhány példányán alapulnak, amelyet szándékosan és bölcsen elhagytak a negyedik században.” (Forrás: The Divine Original, TBS article No. 13 – https://www.tbsbibles.org/page/TheDivineOriginal?srsltid=AfmBOoqzMzkhaaDdDu_1BitPvoqyNFQ1wwzlJ9fhtyQX3AA_Bs29Em2E)
Szóval a bizánci szövegek is ugyanolyan régiek, mint az alexandriai szövegek, csak az alexandriai szövegeket a korai egyház “kitisztította” a használatból, és a bizánci szövegeket használták. Ezeket később is hűséggel másolták tovább, és jó minőségben érkeztek meg hozzánk. Vagyis aki ma egy a hagyományos szövegeken alapuló Bibliát olvas, akkor az bizonyos lehet benne, hogy annak a szövege az, amelyet az egyház az évszázadok alatt megőrzött. Erasmus pedig, és akik őt követték és revideálták a Textus Receptus szövegét, nem tettek mást, mint ezt a szöveget “porolták le”, amikor Európa nyugati felén a katolikus latin Bibliával szembe állították.
De tovább boncolgatva a kritikai szöveg védelmezőinek az álláspontját, feltehetjük a kérdést, hogy jogos-e azt állítani, hogy a Textus Receptus szövege gyenge minőségű, és ezért meg kell válni tőle?
Ellenmondásba kerül az, aki ma az Új Szövetség kritikai szövege mellett harcol, mert ha az eltérés jelentéktelen, akkor miért kell kidobni az egészet? Miért kell akkor egy komplett újat készíteni? Igazolni akarják, hogy mennyire jól megőrizte az egyház az Új Szövetség szövegét, hogy elfogadjuk azt az általuk “jelentéktelennek” beállított változtatásokat, amelyet a kezünkbe adnak.
De a kérdésre hadd adjam meg a választ Westcott szájából:
„A kis változtatások összegződése hozza meg a teljes hatást. Pontok, ahol talán régimódinak látszott a változtatás egy helyen, ismétlődés által lenyűgöző lett.” (Forrás: Westcott: Some lessons of the Revised Version of the New Testament, 1897. 184.oldal)
Ezek a kis változtatások szinte észrevétlenné teszik a gyanútlan olvasó előtt, hogy már egy másik evangéliumot, és egy másik Krisztust tesznek elé, és nem azt, amelyet az egyház mindvégig megőrzött.
Hogy ezek a kis változtatások mennyire “kicsik”, arról már több írásban is foglalkoztam.
A Textus Receptusszal szemben felhozott vádhoz hozzá kell számítanunk, hogy pont a kritikus szöveg az, amelyik nem a kézirat bizonyítékok többségén alapul. Sokszor előfordul, hogy csak egy helyen van meg az a szövegváltozat, amelyet beépítenek a szövegbe. Arról nem is beszélve, hogy munkájukat a fellelhető görög kéziratok elenyésző kisebbségére alapítják. A görög nyelvű kézirat hagyatékból, amely kb.5800, mindösszesen 30 tartozik az ún. Alexandriai szövegtípushoz. (forrás: Wikipedia). Más források szerint ez a szám 45 körül van. De Westcott és Hort munkája során leginkább 5 kódexre támaszkodott, és ezek közül is kettőt részesített előnyben, nevezetesen a Vatikáni és a Sinai kódexeket. Szóval ők még kevesebb bizonyítékot vettek figyelembe a munkájuk során, mint Erasmus, akinek a szövegéről ők maguk mondják el, hogy nagy egyezőséget mutat a legkorábbi kéziratokkal. Ugyanez az egyezőség nem mondható el az Alexandriai típusba sorolt kéziratoknál. Ott alig találni két olyat, amelyek megegyeznek egymással. A Vatikáni és a Sinai kódexek csak az evangéliumokban több ezer helyen térnek el egymástól. Akkor nem is igazán beszélhetünk “Alexandriai szövegtípusról”, mert nincs a bizonyítékoknak egyetlen olyan csoportja sem, amely egységet mutatna. Ráadásul egyiküknek sem bizonyított a kora, mert kémiai kormeghatározásnak egyiket sem vetették alá, hanem csak ránézésre állapították meg a korukat. Ezekre mondják azt, hogy az úgynevezett “legrégebbi és legjobb” kódexek. És ez a “tudomány”. Nem látunk itt valami szándékosságot? És még a Textus Receptus van támadva, hogy kevés kézirat bizonyítékon nyugszik…Micsoda képmutatás.
Ha pedig azt állítják, hogy alig kellett változtatni a szövegen, akkor miért van 8000 eltérés a Textus Receptus és a mai kritikai Nestle-Aland görög szöveg között? Nyilvánvaló, hogy Westcott és Hort idején azért próbálták kicsinyíteni a változtatások jelentőségét, hogy elfogadják az emberek az új Bibliát. Mára már általános nézett lett a szövegkritikai körökben, hogy elutasítják a Textus Receptust, és a kritikai szöveget részesítik előnyben. Viszont ez a kettős kommunikáció megmaradt. Egyszerre mondják, hogy alig van eltérés a szövegek között, mégis elfogadhatatlannak tartják a hagyományos szöveg görög kéziratait. Ez pedig így nem áll meg, mert vagy az egyik kijelentés igaz, vagy a másik. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy igenis jelentősek a változtatások a szövegen, és igenis komoly hittételi változtatásokat tartalmaznak!
Ahogyan láttuk, a vád nem áll meg, hogy Erasmus kevés és rossz kéziraton alapuló szöveget készített. Mert bár valóban a szerkesztés idején kevés kézirat volt előtte, de egy nagy kéziratbázisból dolgozott a szöveg összeállítását tekintve, amelyek nagy egyezőséget mutatnak a legkorábbi kéziratokkal.