János Apostol Első levele, 5.fejezet, 7. és 8. versei:
Váradi-Károli Biblia (VKB, 2024):
7 Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem: és ez a három egy.
8 És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek e földön, a Szellem, a víz és a vér; és ez a három is egy.
Váradi Biblia (1660):
7 Mert hárman vannak akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az Ige, és a Szent Lélek, és e három egy.
8 És hárman vannak akik bizonyságot tesznek e földön, a Lélek, és a víz, és a vér, és e hármak egyenlők a bizonyság-tételben.
1908-as Revideált Károli:
7 Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek: és ez a három egy.
8 És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy.
Revideált Új Fordítás (RÚF, 2015):
7 Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek:
8 a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy.
Revideált Károli Biblia (ÚRK, 2011):
7 Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek:
8 a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy.
RÚF, megjegyzés a 7.vershez:
Egyes kéziratok hozzáteszik: a mennyben, az Atya, az Ige és a Szentlélek, és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek e földön,
ÚRK – nincs semmi megjegyzés a 7. és 8. versekhez.
Elővéve a Nemzetközi Bibliatársaság görög szövegét (UBS 5; 2020, 6.javított nyomtatás), akkor azt látjuk, amit a RÚF-ban és az ÚRK-ban is, illetve minden más mai Bibliában is olvashatunk. Vagyis ki van hagyva ez a szakasz:
“a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem: és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek e földön“
A Nemzetközi Bibliatársaság görög szövegében a versek előtt kapcsos zárójellel jelzik, hogy véleményük szerint mennyire valószínű, hogy a vers abban a formában létezett, ahogyan azt ők prezentálják. Ennél a szakasznál, vagyis a 7-8 verseknél, azt látjuk, hogy {A} kategóriát kapott az a változat, amely a RÚF-ban is, az ÚRK-ban is, de az EFO-ban is, így szerepel, vagyis ez azt jelenti, hogy szinte 100%-ban biztosak benne, hogy ez a két vers ilyen formában szerepelt eredetileg János levelében.
A versről sokan, és sokat írtak, ezért nem szándékozom teljesen kimeríteni a témát, hanem csak állást szeretnék foglalni, hogy többek között milyen érvek mentén állítjuk, hogy a Hagyományos szövegeken alapuló Bibliákban lévő változat a helyes, és nem a megcsonkított változat. Való igaz, hogy kevés görög kézirat tartalmazza ezt a szakaszt teljes formájában. Erről még maga Jeromos is bizonyságot tett, amikor a Vulgata-t készítette, hogy sok kéziratból kihagyták ezt a szakaszt, de szerinte is a hosszabb a helyes változat.
Az egyik első érv, hogy miért a hosszabb változat a helyes az, hogy nyelvtanilag a rövidebb változat nem helyes. A görögben ugyanis a jelzőknek, határozóknak, stb. követniük kell a főnév nemét (hímnem, nőnem, semleges nem), számát (egyes vagy többes szám). A rövidebb változatban pedig azt látni, hogy a semleges nemű “szellem” szót, hímnemű formában előzi meg a “hárman”, és a “bizonyság” szavak.
Ha pedig benne van a kihagyott rész, akkor mivel “az Atya” kifejezés hímnemű szó, akkor helyes a megelőző szavak nemének egyezősége, mert azok is hímnemben vannak.
A vers teljessége mellett igen sokan kardoskodtak, hogy az úgy helyes, ahogyan a Textus Receptusban megtalálható. Mivel a kutatási anyag valóban hatalmas a témában, ezért kérem az olvasót, hogy tekintsen el a források részletes ismertetésétől. A cikk végén felírok néhány könyvet, amelyek a témával foglalkoznak, ott tovább lehet kutatni.
Azt a legendát, hogy Erasmus ezt a szakaszt a szövegének a harmadik kiadásába egy elvesztett fogadás miatt tette bele, még maga Bruce Metzger is elutasította a könyvének a harmadik kiadásában. A “The Text of the New Testament” című könyvében a 291.oldalon a lábjegyzetben a következőket írja:
“Amit a 101. oldalon mondtunk Erasmus ígéretéről, hogy beleteszi a szövegbe a Comma Johanneum-ot, ha találnak egy olyan görög kéziratot, amelyben benne van, és a gyanúja szerint az MS61 kifejezetten azért készült, hogy őt rábírja erre, [ezt a kijelentésünket] korrigálnunk kell H. J. DeJonge kutatásainak fényében, aki Erasmus [életének és munkásságának] kutatásának a specialistája, aki kijelenti, hogy nincs konkrét bizonyíték erre a gyakran ismételt állításra” (forrás: Bruce Metzger, The Text of The New Testament, 3. kiadás, 291.oldal, 2. lábjegyzet)
Sajnos nem tudtam megszerezni Metzger könyvének a harmadik kiadását, csak a másodikat, és a negyediket, de ezekben nem ilyen szavakkal szerepel a lábjegyzet az adott részhez. Ezért kénytelen voltam más forrásból fordítani ezt a lábjegyzetet, és az idézett változatot lefordítani. (David W Cloud: Answering the Myths on the Bible Version Debate, 2006, 198-199.oldal)
Sajnos probléma, hogy a Kritikus szöveg védelmezői a mai napig is tényként hivatkoznak erre a nem létező fogadásra. Az azonban tény, hogy valóban nagyon kevés görög kézirat tartalmazza ezt a szakaszt. Viszont a latin részen szinte mindegyik kéziratban megtalálható, egészen a korai kezdetekig visszanyúlóan.
Számomra azonban az egyik legerősebb bizonyítéka annak, hogy ez mindig is része volt az eredeti szövegnek az, hogy ha valakinek az élete függ attól, hogy ez a rész benne van-e az Új Szövetségben, vagy sem, akkor nem fog olyasmire hivatkozni, ami köztudottan nincs benne a szövegben.
Krisztus után 483-ban a Vandáloknak nevezett népcsoport dúlt Észak-Afrikában, és elfoglalta Karthágó városát is. A vandálok vezetőjét Huneriknek hívták. Érdekes név a mi szempontunkból, mert igencsak magyaros a neve Huneriknek. Itt szeretnék idézni Tóth Gyula blogjáról, aki komoly kutatásokat végzett a történelmünkkel kapcsolatosan, különösen erről az időszakról, mármint Attila hun birodalmáról, és a halálát követő időszakról.
“A vandálok – amint olvastuk – Hispániában összetűzésbe kerültek a velük egészen addig együtt harcoló valódi germán szvévekkel. Ennek az lett a következménye, hogy 429-ben (tehát mindössze 20 évvel Hispániába érkezésük után) Geiserik nevű királyuk vezetésével a Gibraltári tengerszoroson keresztül átkeltek Észak-Afrikába, és meghódították az ősi Karthágót. „A magyar krónikák és a kitalált középkor” c. tanulmányomban már felhívtam a figyelmet arra az érdekes jelenségre, hogy ha bizonyos germán fejedelmek nevének a végéről eltávolítjuk a megtévesztő „-rik”, „-erik” végződést, színtiszta magyar neveket nyerünk! Így vettük észre, hogy Athalarik valójában Athala vagy Ethele, Aldarik pedig nem más, mint a krónikáinkból már jól ismert Aladár. Vizsgáljuk meg tehát a vandálok nagy királyának GEISERIK-nek a nevét is!
Az „-erik” végződést eltávolítva egy ismerősen csengő nevet kapunk: GEIS, vagy ha úgy jobban tetszik: GYEICS! Épp, mint Géza fejedelem, István királyunk apja! S hogy mennyire nem voltak germánok ezek az Észak-Afrikába betörő vandálok, azt jól mutatja, hogy Geiserik utódjának neve egyenesen HUNERIK! Az „-erik” végződést újfent eltávolítva világossá válik a vandálok valódi nemzeti hovatartozása! Ha pedig még ez sem volna elég, akkor jó, ha figyelembe vesszük, hogy az utolsó észak-afrikai vandál király neve: GEILAMIR! Ha eltávolítjuk a név végéről a „-mir” végződést, ismételten egy jól ismert magyar nevet kapunk: GEILA azaz Gyula!
A vandálok tehát az Atlasz hegység vonulatát követve eljutottak az ősi Karthágóig, azt elfoglalták és megalapították a vandálok és alánok királyságát, mely körülbelül száz évig tartotta uralma alatt az egykori Róma észak-afrikai tartományait.” (Tóth Gyula: Maghreb: https://maghreb.blog.hu/2011/02/22/maghreb)
Vagyis a vandálokban a mi hun őseinket tisztelhetjük, akik ariánusok voltak. És itt forduljunk a történet számunkra is érdekes vonatkozásához.
Az 1881-es Dublin Review 89. számában, éppen a Westcott-Hort-féle revideált Új Szövetség megjelenése kapcsán arra hivatkoznak, hogy 483-ban 400 afrikai püspök gyűlt össze, hogy a vandáloknak bizonyságot tegyen a hitéről, és a fent említett igeszakasszal indították a hitük védelméről szóló érvelésüket. Ez a katolikus írás mélységesen elítéli a kortárs protestáns kutatókat, hogy rosszabbak mint a vandálok, mert azok bár megölték a püspököket a hitük miatt, de nem hamisították meg az igét.
A vandálok történetét részletesebben taglalja Victor Vita: History of the Vandal Persecution (A vandál üldöztetés története) című könyve.
Eszerint senki sem viselhetett hivatalt a királyi udvarnál, aki nem tért át az ariánus hitre. Azok közül, akik nem tértek át, 4966 papot, püspököt, egyháztagot száműztek a sivatagba, mert nem tértek át az ariánus hitre.
A következő rendeletet adta ki Hunerik:
“egyetértésben a mi püspökeinkkel, az alábbi rendeletet adjuk ki: hogy a következő február elsején közülük mindannyian jöjjenek el Karthágóba, és ne hivatkozzanak arra, hogy félnek, hanem készek legyenek megvitatni a hit alapelveit a mi nagyra becsült püspökeinkkel, és az isteni írásokból fektessék le az Egylényegűség hitének az alapelveit, amelyet védenek. Ebből ki fog derülni, hogy megtartják-e a hitüket a maga teljességében. Ennek a rendeletnek egy példányát eljuttattuk mindegyik püspök társatoknak egész Afrikában. Kiadva 483 május 20. napján, Hunirix hetedik esztendejében.” (forrás: Victor Vita: History of the Vandal Persecution, 37-38.oldal)
A rendeletnek megfelelően össze is gyülekeztek, és János levelének a kérdéses szakaszát több helyen bizonyítékként hozták fel. A hitük védelmében mondott beszédnek egy szakaszát így olvashatjuk:
“És így nem maradt ok a bizonytalanságra. Tiszta, hogy a Szent Szellem is Isten, és ura a saját akaratának.Ő, akinél a legtisztábban látszik, hogy minden dologban munkálkodik és a saját belátása szerint osztja szét az isteni ajándékokat, mert kijelentetett, hogy ő adja a kegyelmeket az ő akarata szerint. Alávetett állapot nem létezhet, mert az alávetettséget a teremtett dolgokban értelmezzük, de a Szentháromságban erő és szabadság van. Ezért tanítjuk azt, hogy a Szent Szellem istensége egy az Atyáéval és a Fiúéval. A fénynél is világosabban itt a bizonyság János evangélistától, aki ezt mondja: ‘Hárman tesznek bizonyságot a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem, és ez a három egy.’ Nyilvánvalóan nem azt mondja, hogy ‘három minőségben egymástól elkülönült’ vagy ‘megkülönböztethető mértékben úgy megosztott, hogy egy nagy távolság van köztük.’ Nem, hanem azt mondja, hogy ‘a három egy’” (forrás: Victor Vita: History of the Vandal Persecution, 56.oldal)
Hunerik rendeletének megfelelően, az Igéből kellett a hitüket igazolni, ezért ha nem a helyes szövegből idéztek volna, akkor azonnal megdőlt volna az érvelésük. Az ariánusok írásaiban is benne kellett lennie János levelében ennek a szakasznak, mert különben azonnal megcáfolták volna a püspökök érvelését azzal, hogy a hivatkozott rész csak az ő hamis Bibliájukban van benne, de az igazi Igében nincs benne. Azt is meg kell látnunk, hogy bár az ariánusok tagadták az Atya, a Fiú és a Szent Szellem egylényegűségét, de az írásokat (legalábbis ekkor még) nem változtatták meg a hitük igazolására, és nem törölték ki belőle azt a részt, ami nekik nem tetszett! Ezt valaki valamikor máskor tette meg, hogy a görög részen kimaradt János első leveléből ez a szakasz. De az, hogy eredetileg benne volt, az tagadhatatlan!
Ma, 500 év távlatából már nem tudom megmondani, hogy Erasmus pontosan milyen érvek mentén döntött úgy, hogy mégis beleírja a Comma Johanneum-ot a görög szövegébe, de azt látni, hogy helyesen cselekedett. Lehet, hogy tényleg a Montfortianus Kódex (MS 61) és az Ottobonianus Kódex (MS 629) volt az, ami végül átsegítette a döntésen, de lehet, hogy más.
De ez a szakasz meg található több egyházatyánál is: Tertullianus (160-230), Ciprián (200-258), Priscillianus (d. 385), Cassiodorus (480-570), Ágoston (5.század), Atanáz (4. század), Jeromos (4. század)
Stephanus a birtokában lévő 16 kéziratból (manuscript) 9-ben megtalálta.
Ez a vers tesz bizonyságot arról, hogy Jézus a megtestesült Ige, és egy az Atyával és a Szent Szellemmel.
Amiatt, hogy ez ma már nem szerepel a Bibliákban, igen erősen meggyengíti a keresztény álláspontot Jézus Istenségének a védelmében más vallásokkal szemben. Ha benne lenne, akkor egyszerűbb lenne megvédeni Jézus Istenségét, amelyet a gonosz folyamatosan támad. Ez a valódi botránykő a világban. Addig minden más vallásban hívő csendben van, amíg nem kezdjük el Jézus Istenségét feszegetni. Még az okkult irányzatok követői és a spiritualisták is elfogadják Jézust, mint tanítót, de ha már Istenként hivatkozunk rá, akkor már “vége a barátságnak”.
Jézus Krisztus egy az Atyával, és mindenek felett örökké áldandó Isten!
(Jn.10,30; Róm.9,5)
Irodalom:
Michael Maynard: A history of the debate over 1 John 5,7-8
David W. Cloud: Answering the Myths on the Bible Version Debate
David W Cloud: Bible version Question and Answer Database
Edward F. Hills: Defending the King James Bible
H.J. DeJonge: Erasmus and the Comma Johanneum
Peter van Kleek: Ancient creedal evidence and the longer reading of I John 5:7
John William Burgon: Revision Revised
Wilbur Pickering: The Identity of the New Testament Text
Bruce Metzger: The text of the New Testament
Wescott-Hort: The New Testament in original greek – introduction and appendix
Dr John Ceregrin: In defense of Erasmus
http://solascriptura-tt.org/PessoasNosSeculos/InDefenseOfErasmus-Cereghin.htm