Az EGY

Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik. (Ef 4,6)

És mondta: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene. Mózes pedig elrejtette az ő orcáját, mert félt az Istenre tekinteni. (2Móz 3,6)

Ismét egy olyan témát kell közelebbről megvizsgálnunk, amely egyre erősődő tendenciát mutat ma újra a keresztény körökben. A kereszténységen kívül mindig is jelen volt, de amiért ma erről beszélnünk kell az az a jelenség, hogy ma a kereszténységben sokan Isten hármasságát már hamisságnak bélyegzik, és túlhangsúlyozák azt, hogy egy Isten van.

Az ige valóban azt mondja, hogy bár van sok isten és sok úr (1Kor.8,5), nekünk egy Istenünk van, aki teremtette a világot, és mindent, ami azokban van.

Mert így szól az Úr, aki az egeket teremtette; Ő az Isten, aki alkotta a földet és teremtette azt és megerősítette; nem hiába teremtette azt, hanem lakásul alkotta: Én vagyok az Úr és több nincs! (Ézs 45,18)

Mondjátok meg hát nekik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! (Jer 10,11)

Az elmúlt századokban itt, Európában kényelmes életünk volt istenek dolgában. A több évszázados kereszténység rányomta a bélyegét a gondolkodásunkra, és teljesen természetes dolog volt az egyistenhit. Sőt, az Istenünket még be is azonosítottuk a Biblia Istenével, vagyis Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével. Ez a tendencia mintha kezdene megváltozni mostanság. Új és új istenségek törnek be a kultúráinkba, és vetik meg a lábukat. De még a keresztény körök sem mentesek ezektől, sőt sok hamis istenség azonosítani kívánja magát a Biblia Istenével.

De miért is kezdünk el az „egy”-gyel foglalkozni? Mert az egynek a jelentése az évezredek során nem változott. Ezoterikus és más okkult körökben az EGY jelentése az ő istenükre vonatkozik, és sohasem jelentette a Biblia Istenét, vagyis Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét. Az EGY uralmának visszaállításáért munkálkodók élén jár a Teozófiai társaság, akik nem is titkoltan Lucifer uralmának a visszaállításán dolgoznak. Ehhez felhasználják a mai egyházakat is. Csak egy idézet állljon itt, amely erről számol be:

Nem kérdés, hogy a munka amit el kell végezni az, hogy ebben a fontos időszakban a népesség számára ismerős legyen a Misztériumok természete. Ezek a rejtélyek újra megjelennek a nyilvánosságra az egyházon [hamis egyház] és a Szabadkőműves papságon keresztül…Amikor a NAGY EGY [antikrisztus] visszatér a tanítványaival, és elkezdi helyreállítani a misztériumokat és azok exoterikus [külső, nyilvános] bemutatását,[kiemelés hozzáadva]

forrás: “President Clinton Will Continue The New World Order”; Dennis L. Cuddy, RESEARCH MANUAL: AMERICA 2000/GOALS 2000, MOVING THE NATION EDUCATIONALLY TO A “NEW WORLD ORDER” Editor: James R. Patrick Citizens for Academic Excellence, 1994, 28-48.

A blogon már sokat foglalkoztunk Nimród személyével, aki az első világbirodalmat alakította ki, és magát óriássá tudta változtatni (Nimród, a fenevad és a fenevad bélyege).

Ő az, akit ma olyan nevek alatt is ismerhetünk, mint Osiris, Orion, Apolló, Zeus vagy Gilgames. A Nagy hitetés című filmben is foglalkoztam azzal, hogy Nimród készül visszatérni a földre. Nimród, vagy az ő szellemével betöltött ember lesz majd a fenevad, akit az egész világ imádni fog. Ő lesz az, akit a Jelenések könyvében megnevezett hamis próféta imádatni fog (Jel.13,11-15). Ezért érdekes, hogy kicsoda az EGY, akit azok várnak, akik nem fogadják el Jézus Krisztust, mint Isten fiát, és a mi Atyánkat, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene. Ezért nem szabad egy kereszténynek sem elhinni azokat az Isten nevében elmondott tanításokat és cselekedeteket elfogadni, ahol nem vagyunk tisztában egészen pontosan azzal, hogy ki is ez az EGY Isten, akire hivatkoznak.

Ennek az EGY istennek a nyoma végigkísérhető az egész emberi történelmen. Ennek a mai hullámnak az eredetét ott találjuk a kereszténység elterjedésének hajnalán, illetve a pogányok „elkeresztényesítési” törekvései nyomán. Nagy kegyelmünk van Istentől, hogy a magyar nyelv az egyik legősibb, vagy talán a legősibb nyelv a világon, mert nálunk megvan a mai nyelvek gyökere, egészen a régmúltig.

A rovásírás több kultúrában is megvan, de a jelkészletük kevesebb jelet tartalmaz, mint a székely rovásírás. A székely rovásírásban szinte mindegyik más kultúra jele megtalálható úgy, hogy azok közül egyikben sincs meg az a jelkészlet, mint ami a székely rovásírásban. A jelek jelentéstartalma is megegyezik, hiába választják el ezeket a kultúrákat hatalmas távolságok, vagy akár évezredek.

Témánk szempontjából az egyik legfontosabb jel a „kettős kereszt”. Ennek jelentése „egy”.

forrás: Varga Géza – Bevezetés: Őrségi jelkincs

Ma már természetesen ehhez is újabb és újabb jelentések ragadtak, de az ősi jelentése az „egy”. Ha így olvassuk a templomok tetején lévő kettős kereszteket, akkor már mindjárt mást jelentenek. Más értelmet nyer az EGY-ház szavunk is.

Ezen a kapun is az a felirat látszik, hogy „EGY az Isten”.

Vagyis, „Az EGY az isten”. Az ősi magyar tárgyi leletek tele vannak a ma mitológiának nevezett témakör jeleivel. Ilyenek, mint Bél, Óg, Életfa, Ten (mint Is-Ten), Ősi. Egyik sem kapcsolatos a kereszténységgel, hanem az emberi történelem legkorábbi korszakainak neveivel.

Például Óg, aki az utolsó óriás volt (5Móz.3,11), több helyen megjelenik az Óg-Úr jelkapcsolattal. De itt elgondolkodhatunk az –ogur népeken, ahová minket, magyarokat is be akartak sorolni, mint finn-ogur népet. Az ogur-ok olyan népek, akiknek Óg az Ura.

Még egy jelet szeretnék itt megmutatni. Ez az ország jele. A hármas halom, országot jelent.

forrás: Varga Géza: Bevezetés: Őrségi jelkincs

De mit is jelent ez a két jel, ha összekombináljuk:

forrás: Varga Géza: Bevezetés: Őrségi jelkincs

Az EGY országa. De ezt találjuk a magyar címeren is:

A jobb oldalon azt „olvassuk ki a jelekből, hogy „az EGY országa”. A hármas halom jelenti az országot, és a kettős-kereszt jelenti az EGY-et. Most már láthatjuk, hogy ennek nem sok köze van a kereszténységhez, és a Biblia Istenéhez. De gondolom ez nem is csoda, hiszen Nimródot sokan a magyarok ősatyjának tekinti.

De nézzünk meg egy másik jelet, amely Jézust hivatott ábrázolni. Nagy Konstantin kezdte el használni a következő szimbólumot.

És most nézzük meg, hogy ez mit jelent a székely rovásírás jelei között.

forrás: Varga Géza: A székely rovásírás eredete 37.oldal

forrás: Varga Géza: A székely rovásírás eredete 46.oldal

Tehát az Atya jele, vagyis Nimród jele, az Orion csillgaképből ered, aki Nimródot szimbolizálja. Az ő jele van belekombinálva ebbe a ma Jézusénak mondott szimbólumba.

De hogy teljes legyen a kép, Nimród jeleiből van még egy, amit ma a Katolikus egyház használ.

Ez az IHS, jel, a jezsuiták jele, amelybe több más szimbólummal együtt, benne van Nimród jele is.

Kifejezetten két régi megjelenését kerestem meg, hogy jól lássuk a H betű és a kereszt szimbólum kapcsolatát. És most nézzük meg a Nimród jelet:

forrás: Varga Géza: Szabír jelek az Iseumban 10.oldal

A jobb oldali felső képen jobban látszik a T formájú középső rész, amely az IHS emblémában egy kicsit feljebb csúszott, de attól még a hasonlóság – véleményem szerint – nem véletlen. Ilyen véletlenek nem szoktak történni. És ahogyan Varga Géza írja, ez a nimródi szimbólum volt a hun uralkodóház jele is. (Mintha nem lenne elég nemzeti átok rajtunk.)

Ezek a tárgyi bizonyítékok mind azt mutatják, hogy Nimród, ha rejtetten is, de jelen van. Amikor az EGY Istenről szól valaki, és nem mondja meg, hogy pontosan kiről, vagy akár tudatosan is az EGY Istent nevezi meg Istenének, akkor nem lehetünk benne biztosak, hogy éppen nem Nimródra gondol.

Ezért látom veszélyesnek, ha a keresztények is elkezdenek az EGY Istenről beszélni, és figyelnem kívül hagyják a Biblia nyilvánvaló tanítását Isten személyéről. Ahogyan az első idézetben is olvashattuk, pontosan ezt akarják elérni az okkult körök – illetve a mögöttük álló szellemi hatalmasságok, hogy egy Istenre gondoljunk, és ne másra. A Szentháromság valóban nincs így leírva a Bibliában, de Isten személyének három megnyilvánulása igencsak pontosan le van írva. Ha eröltetjük az egy Isten személyt, akkor könnyen belecsúszhatunk az előbb részletezett EGY Isten imádatába.

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. (1Kor 1,3)

Én és az Atya egy vagyunk. (Jn 10,30)

Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. (1Ján 5,12)

Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. (Jn 4,24)

Ama vigasztaló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek. (Jn 14,26)

Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. (1Kor 2,10)

Így is van megírva: Lett az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. (1Kor 15,45)

Ezekből az igékből is látszik, hogy van a mi Istenünk, a mi Atyánk. Van a Fiú, Jézus Krisztus, aki egy az Atyával. És mivel az Isten Szellem, ezért van a Szent Szellem, akivel egyesült Jézus, amikor megelevenítő szellemmé lett.

A Krisztus előtti időkben a zsidóság körében sem volt ennyire erős az egy Istenhez való ragaszkodás, és mindjárt példákkal meg is mutatom, hogy két erő hatalom van a Bibliában az ószövetségi időkben. Szerencsére a régi Károli fordításban az Úr angyala és az Isten Angyala kifejezés meg van különböztetve. Amikor az Úr Angyalával (Jahve angyala) találkozunk, akkor az az Angyal másképp viselkedik, mint az angyalok általában.

És megjelent neki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látta, hogy íme a csipkebokor égett; de a csipkebokor meg nem emésztetett. (2Móz 3,2)

És mondta: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld. És mondta: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene. Mózes pedig elrejtette az ő orcáját, mert félt az Istenre tekinteni. Az Úr pedig mondta: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban van és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. (2Móz 3,5-7)  [saját kiemelés]

Az Úr angyala szól, és azt mondja, hogy Én vagyok a te atyádnak Istene. De Jákob is többször megélte, hogy az Úrral egy angyal formájában találkozott. Erről tesz bizonyságot élete végén is:

Izrael pedig kinyújtotta az ő jobbkezét és rátette Efraim fejére, pedig ő a kisebb volt, az ő bal kezét pedig Manasse fejére. Tudva tette így kezeit, mert az elsőszülött Manasse volt. És megáldotta Józsefet s mondta: Az Isten, aki előtt jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig: Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön. (1Móz 48,14-16) [saját kiemelés]

Az Angyalra hivatkozik, hogy az szabadította meg minden gonosztól, és az áldja meg a gyermekeket. De van ettől még érdekesebb hivatkozás is két Úrra:

És bocsátott az Úr Szodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. (1Móz 19,24) [saját kiemelés]

Az Úr bocsátott kőesőt az Úrtól Szodomára és Gomorrára. Dánielnél már sokkal tisztábban látható a két hatalmasság a mennyben:

Néztem, míg királyi székek tetettek, és az öreg korú leült, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; Tűzfolyam folyt és jött ki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte; ítélők ültek le, és könyvek nyittattak meg. Néztem akkor a nagyzoló beszédek hangja miatt, amelyeket a szarv szólt; néztem, míg megöletett az az állat, és az ő teste elveszett, és tűzbe vettetett megégetésre. A többi állatoktól is elvetetett az ő hatalmuk; de ideig-óráig tartó élet adatott nekik. Láttam éjszakai látásokban, és íme az égnek felhőiben mint valami emberfia jött; és ment az öreg korúhoz, és elé vitték őt. És adott neki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv neki szolgált; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik. (Dán 7,9-14) [saját kiemelés]

A királyi székben is ül valaki, és az emberfiát elé viszik, akinek adatott minden hatalom. Egyértelműen két személyről van szó. Sokkal több példa is van ettől, de úgy érzem ennyi példa, hogy lássuk, hogy mindig is két személynek volt meg az isteni hatalma. Az Újszövetség is erről tesz bizonyságot Jézusban:

És hozzájuk menve Jézus, szólt nekik, mondva: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. (Mt 28,18)

Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. (1Ján 2,23)

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (Jn 1,18)

Ahogyan látjuk, a Fiú személye elkülönül az Atya személyétől. Ezért probléma, hogy a kritikus szövegen alapuló Bibliákban a Jn.1,18-ban átírták a fiút Istenre. Éppen Jézus Krisztus miatt hangsúlyozzák a zsidó vallásban is, hogy egy Isten van, hogy ne kelljen Jézust elfogadniuk. De akik hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus a megígért messiás, nekünk egyértelművé teszi az ige, hogy most Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. De még az ítélet is, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, mint az Atyát (Jn.5,23).

Ezért minden olyan tanítás és törekvés, amely túlzottan hangsúlyozza, hogy egy Isten van, az afelé tereli a hívőket, hogy „az EGY” elfogadására készüljenek fel, aki mint láttuk nem más mint Nimród. A régi kultúrák mind megőrizték a nefilimeknek, mint félisteneknek vagy isteni származásúaknak az imádatát. Mind szimbólumaikban, mind neveikben. Ebben sajnos a magyar őstörténet is rendkívül gazdag. Ezért okozhat gondot a népművészet is, hiszen abban a nimródi motívumok erőteljesen jelen vannak. De a táltos vallás papjai is csak születés által lehetnek azok, és általában hat újjal születtek, amely ismét a nefilim (vagy óriás) ősökre mutat vissza. Ne gondoljuk, hogy annyira elszakadtunk az óriásoktól. Az ezoterikus körökben ezért van most a vaskorszak, mert igen kevés az óriás leszármazott napjainkban. Aranykornak nevezték azt az időszakot, amikor a bukottak uralkodtak a földön. Ezüstkorszak volt, amikor a gyermekeik, és bronzkorszak volt az, amikor az özönvíz után a szórvány óriások voltak jelen. Ezért várják újra az aranykort, amikor ismét eljönnek a bukottak, és uralkodnak majd a földön.

Ne engedjünk a csábításnak, hogy túlságosan elragadjanak minket az EGY Isten hite felé, mert a Biblia nem erről tesz bizonyságot! Nekünk, embereknek nem adatott más név, mint a mi Urunk Jézus Krisztusnak a neve. Ne engedjük elvenni!

És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. (ApCsel 4,12)

Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,9-11)

Jézus a feltámadás ura

Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: (Jn 5,26)

Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,39)

Úgy tűnhet, hogy messziről kezdem el a téma tárgyalását, de mindezek szükségesek ahhoz, hogy teljesen megértsük, hogy hogyan lett Jézus a feltámadás jogos ura. Jézus egyszerre Isten és egyszerre ember (1Tim.3,16). Ezt le kell szögeznünk a mondandóm legelején, mert különben nem fogjuk tudni helyesen végigvinni a gondolatmenetünket. Jézus olyat is megtehetett az életében, amit egy egyszerű embernek nem áll módjában. Az Úr tőlünk elkéri a lelkünket (Lk.12,20; Jób.27,8), nincs hatalmunkban eldönteni, hogy mikor haljunk meg. Jézusnak azonban mindez hatalmában állt amíg itt járt a földön emberi testben (1Jn.4,2-3).

Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. (Jn 10,18)

De az életét nem önmagának élte, hanem mindent úgy cselekedett, ahogyan az Atya akarata megmutatta neki (Jn.5,19; Jn.5,30; Jn.8,28). Egy bizonyos céllal jött el közénk, és mindent ennek a célnak a megvalósításáért tett. Amíg ezt el nem érte, addig is mindent úgy kellett cselekednie, ahogyan meg van írva (Lk.24,44). Ez a cél pedig a kereszthalál volt, hogy magára vegye a teremtett világ bűneit, és meghaljon váltságul, mint Isten szeplőtlen és tiszta báránya (1Pét.1,19-21). Mindezek az események azonban az Atya akarata szerint és időzítésében történtek meg, hiszen Jézus folyamatosan és teljesen az Atya akaratának engedelmeskedett. Egészen haláláig tisztában volt a saját személyével, hogy ő kicsoda valójában (Jn.19,11; illetve a fentebb idézett Jn.10,18). Ezért mikor már látta, hogy az mind beteljesedett amiért eljött a földre, akkor az mondhatta:

Mikor azért elvette Jézus az ecetet, mondta: Elvégeztetett! És lehajtva fejét, kibocsátotta szellemét. (Jn 19,30)

És kiáltva Jézus nagy szóval, mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondva, meghalt. (Lk 23,46)

Ő döntötte el, hogy mikor teszi le az életét, és nem lett elvéve tőle az élet. Amikor látta, hogy minden amiért eljött elvégeztetett, akkor letette az életét. Pontosan az általa kimondott igazságnak megfelelően cselekedett, mert nem tudta elvenni tőle az életet senki, hanem ő tette azt le valósággal, amikor ő gondolta. Eldönthette, hogy meddig szenved. Ezt egyikünk sem teheti meg! Már csak Jézus szenvedéseinek mértékét látva sem tudnánk úgy dönteni, hogy ezt mi a magunk képességeiből, vagy akaratából, addig „csináljuk” amíg akarjuk. Erre csak ő volt képes, hiszen mi mindannyian előbb kileheltük volna a szellemünket. Ő azonban addig tartott ki, amíg kellett, amíg minden elvégeztetett, aminek meg kellett történnie. Mivel ez azonban Isten egyik legféltettebb titka volt (1Pét.1,20; Róm.16,25; Ef.1,9; Ef.3,9; Kol.1,26; 2Tim.1,9), a gonosz erők erről mit sem tudtak.  Ezért mondhatja az ige, hogy:

Hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: (1Kor 2,7-8) [saját kiemelés]

Itt valósággal mind a zsidó, mind a pogány hatóságok megfeszítették Jézust, de nem csak ők. Az emberi, látható résznél több is történt a keresztnél. Azt tudjuk a 82-es zsoltárból, és az Ef.2,2-ből és az Ef.6,12-ből, hogy gonosz szellemi hatalmasságok uralják ma a földet. Még a Sátán is azt mondta Jézusnak, hogy övé a világ minden kincse, és annak adja, aki őt imádja (Lk.4,6-7). Tehát a világnak ezek a szellemi fejedelmei sem sejtették, hogy mi fog történni akkor, amikor Jézus meghal. De azt a Szent Szellem már jóval korábban kijelentette Dávidon keresztül, hogy a kereszt előtt ott fognak állni ezek a fejedelmek is. A 22-es zsoltár leírja, hogy mit érzett Jézus a kereszten, és mit élt meg. Onnan azt látta, hogy:

Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. (Zsolt 22,13-14)

És ha Jézusnak a hatalomhoz való jogáról akarunk beszélni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szellemi világ erőinek a hatalmi rendszerét sem. Ezért nem mondhatjuk, hogy itt csak költői hasonlatról van szó. Ennek a ténynek ugyanis kulcsszerepe van abban, hogy Jézus végül minden hatalmat megkapott mennyen és földön. De ne szaladjunk az események elé. Azon kell elgondolkodni, hogy miért éppen Básán bikái álltak a keresztnél, és nem más. A zsidó nép sok más nép szemében tüske lehetett, és sok más fejedelemség szemében utálatos lehetett, de miért pont Básán bikái álltak a keresztnél? Ezért meg kell vizsgálnunk, hogy kik voltak Básánban. Izrael, mielőtt átment volna a Jordánon, megütközött Básán királyával. Később ezt a területet kapta meg Gád, Rúben és Manassé félt törzse. De mi is történt akkor pontosan?

És kezünkbe adta az Úr, a mi Istenünk Ógot is, Básánnak királyát és minden ő népét, és úgy megvertük őt, hogy menekülni való sem maradt belőle. És abban az időben elfoglaltuk minden városát; nem volt város, amelyet el nem vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argóbnak egész vidékét, a Básenbeli Ógnak országát. Ezek a városok mind meg voltak erősítve magas kőfalakkal, kapukkal és zárakkal, kivéve igen sok kerítetlen várost. És fegyverre hánytuk azokat, amint cselekedtünk Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányva az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is. (5Móz 3,3-6) [saját kiemelés]

Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Íme az ő ágya vaságy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-e? Kilenc sing a hosszúsága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint. (5Móz 3,11) [saját kiemelés]

Az egész népet kiírtották a zsidók, még a csecsemőket is. És egy nagyon fontos mondat van itt – Óg volt az utolsó „igazi” óriás. Amikor később találkozunk még óriásokkal, mint az Anák fiak, vagy Góliát, akkor ezek szerint ők már nem „tisztavérű” óriások voltak. Viszont az ige szerint az egész básáni nép keveredett, azaz Nefilim vérvonal lehetett, ha a királyuk még egyértelműen óriásnak számított. Óg nagyobb is volt, amint azok, akikről utána olvashatunk, kb. 4 és fél, és 6 és fél méter közötti magasságú lehetett. Ha visszagondolunk Nimródra, aki „kezdett óriássá lenni” (1Kr.1,10), akkor valószínű, hogy ő is azért lázadt fel Isten ellen, mert a bukottakat (1Móz.6,2) tarthatta a maga őseinek, és ebből következően Óg is ebbe a vérvonalba tartozott. Ezért voltak ők ott a keresztnél, hiszen akkor velük ért véget az óriások története. Mennyire gyűlölhették Isten népét, és Istent magát, a kiírtásuk miatt. Mivel az óriásokból lettek a démonok, akik az embereket gyötörni és megszállni is képesek, ezért Jézus keresztjénél a 22.-es zsoltár szerint ők álltak, a világ emberi fejedelmeinek testében. Az óriások szellemei egészen a teljes pusztulásukig Isten és az övéi ellen fognak menni. Teljesen elhatalmasodott rajtuk a gonoszság, és vakon vezeti őket a gyűlölet a pusztításra. Minden isteninek a pusztítására. De a keresztnél ők még nem tudták, hogy mit tesznek.

Jézus, amikor letette az életét, akkor lekerült a Seolba. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Seolba, és nem a pokolba. Egy korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy ez a két fogalom nem fedi egymást. A pokol, ha már így nevezzük, része a Seolnak.

Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint hústestben, de éljenek Isten szerint szellemben. (1Pét 4,6)

Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezve azt a keresztfára; Lefegyverezve a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt véve rajtuk abban. (Kol 2,14-15)

Ebből a két szakaszból láthatjuk, hogy a Seolban Jézus bemutatta az ottani fejedelmeknek, a holtakat a hatalmukból „felszabadító” váltságot, és ezért hozhatta el őket magával. Bizonyosan nagyot néztek a pokol és a halál, amikor számukra kiderült, hogy nem csak hogy Jézust nem tudják ott tartani, hanem Ábrahám kebelét is kiüríti, és még a hatalmukat is elveszi. Ekkor szembesültek vele, hogy elvesztették a hatalmukat, és az ítéletük is meglett.

Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Jn 16,11)

Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanem ha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? (Mt 12,29)

De mikor a nálánál erősebb rá jőve legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja. (Lk 11,22)

Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, (Zsid 2,14)

Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldva; mivelhogy lehetetlen volt neki attól fogva tartatnia. (ApCsel 2,24)

Jézus a kereszthalálával kötözte meg az „erős fegyverest”, és rabolta ki annak birodalmát. Mivel ő az egyetlen ember, aki bűntelen életet élt, ezért nem volt joga őt a halálnak fogva tartania,  és mert az áldozatát mindannyiunkért mutatta be, ezért váltságot szerzett nekünk, Ábrahám magvának (Zsid.2,16). Ebből is meg kell látnunk mennyire fontos, hogy Jézus emberként jött el, és nem más lényként (Róm.8,3)! Ezért fontos, hogy ő valóban meghalt a kereszten, az ő emberi hústestében! A halála által semmisítette meg azt, akinek hatalma volt a halálon. Amikor úgy látszott, hogy a leggyengébb, akkor volt a legerősebb! Ezzel a halállal szerzett hatalmat a halálon.

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által, (2Tim 1,10)

És mivel feltámadt a halálból, ezért meg tudta jelenteni a tanítványainak, hogy immár övé minden hatalom mennyen és földön (Mt.28,18). Így tudta elvenni a Sátántól és minden gonosz erőtől a hatalmat, és szerezte meg magának igazságosan és jogszerűen. Ezért volt fontos, hogy akkor tegye le az életét, amikor akarja, hogy ne tudják elvenni tőle azelőtt, hogy mindent elvégzett volna. És ezért fontos, hogy visszavehesse, hogy jogtalanul ne tudják őt ott tartani. De az Atya ítélete mondta ki, felette a végső ítéletet az ártatlanságáról, és ennek az ítéletnek a következménye, hogy feltámadhatott (ApCsel.2,24 – fentebb). Azzal, hogy a Seolban bemutatta a váltságot az ottaniak lelkéért, jogot nyert arra, hogy onnan magával hozza azokat, akiket akart.

És kijőve a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. (Mt 27,53)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Ef 4,8)

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Így vihette fel a mennybe azokat, akik Ábrahám kebelében nyugodtak. Ezzel szerezte meg a hatalmat a halál és a pokol felett. És azóta nála vannak a pokol és a halál kulcsai, és azokat akkor nyitja meg, amikor akarja:

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Mondta neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; (Jn 11,25)

És az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. (Jel 1,18)

Ezért ő maga a feltámadás, mert az ő akaratában van, hogy ki támad fel, és ki nem. Számunkra, és minden ember számára, aki hisz őbenne, és őbenne van, és engedelmes neki (Zsid.5,9; Jn.3,36), ő az örök élet záloga, és ő a feltámadás ura.

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,54-58)

Ezek valóságos kulcsok az élethez! Ahogyan a megtérés, a keresztségek, az úrvacsora, a mindennapos papi szolgálat. Remélem egyre tisztábban látszik már, hogy amikről a szentírás szól, azok nem elszellemiesített szimbólumok, amiket „ma már jobban tudunk”, hanem valóságos cselekedetek és tények! A vízkeresztségben is az óemberünk valósággal meghal, a bűnök teste is megerőtlenül, és valósággal meghalunk a bűnnek (Róm.6,2), a világnak (Gal.6,14), a törvénynek (Róm.7,4) és önmagunknak (Gal.2,20). Csak azoké lehet a feltámadás, akik Benne vannak, akik általa élnek.

Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd nektek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. (Jn 6,27)

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt híve, életetek legyen az ő nevében. (Jn 20,31)