Az Ige ihletettsége

A teljes írás Istentől ihletett (2Tim 3,16)

De mit mond az Írás?(Gal 4,30)

Ő pedig felelt, és mondta: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. (Mt 4,4)

Ebben az írásban ismét az Ige ihletettségével foglalkozom, mert olyan sok támadás éri ebben a tekintetben az igét, hogy úgy érzem, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem egy emberi alkotásról van szó, amikor a bibliát olvassuk. A témával már korábban foglalkoztam egy kicsit más szempontból, amikor azt néztük végig, hogy „szövegtechnikailag”, vagyis a szavak használata alapján lehet-e ihletett az írás. 2019. áprilisban írtam erről Az írás ihletett? cikkben. Szintén hasonló téma volt, amikor azt néztem végig, hogy egy fordítás lehet-e ihletett. Abban az írásban azt vizsgáltuk, hogy a kéziratok másolatai, illetve a fordítások lehetnek-e egyenértékűek az eredeti kéziratokkal, valamint létezik-e tökéletes fordítás. (A bibliafordításokról, 2020. április)

Sajnos ma már általános nézet teológus körökben, és emiatt az egyházakban is általában, hogy Isten a szerzők gondolatait ihlette, és ők a saját szavaikkal leírták mindazt, amire emlékeztek, vagy amire megvolt az ismeretük és a szókincsük. Legtöbbször a Bibliában található „hibákat” és ellentmondásokat hozzák fel erre érvként. Ennek a nézetnek maga a Biblia mond ellent, és ezt mindjárt meg is fogjuk látni.

De miért is fontos ez?

Azért, mert ha ez így lenne, akkor nem lehet tudni, hogy a Biblia melyik része az, ami valóban Isten kijelentése, és melyik rész az, ami emberi alkotás. Akkor ki tudná megmondani, hogy melyik részt kell komolyan venni, és melyik rész az, amit az írt oda, aki leírta a szöveget. Ha nem minden egyes szót Isten ihletett, és benne vannak az emberi tökéletlenségből származó hibák, akkor hitünk alapjai inognak meg. Akkor valóban szükség lenne a bibliakutatók verejtékes munkájára, hogy kihámozzák, hogy valóban mit is akart Isten mondani. De ha nincs így, – és remélem ez az írás elolvasásának a végére sokaknak nyilvánvaló lesz – akkor viszont nyugodtak lehetünk, mert az isteni gondviselés megőrizte számunkra Isten beszédét, és nem csak az üzenetét, ahogyan ezt az Egyszerű Fordítás borítóján olvashatjuk.

Az Írás bizonysága

De mit mond az Írás?(Gal 4,30)

Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei. (2Pt 1,21)

Az apostolok által szóló Szent Szellem arról tesz bizonyságot, hogy úgy forgatták az Ószövetséget, mint Isten hiteles szavát. Az Újszövetség tele van ószövetségi idézetekkel, és egyszer sem bizonytalanok azok, akik az igéket idézik. Mindig teljes hitelt adnak az igének, és nem kérdőjelezik meg annak helyességét. Péternél arról tesz bizonyságot az Úr Szelleme, hogy egyetlen ige sem származott saját magyarázatból, hanem a Szent Szellem ihletéséből szóltak Isten prófétái. Azt írták le, amit Isten mondott nekik. Nem adtak hozzá személyes magyarázatot, még akkor sem, amikor nem értették, hogy mit is kaptak (Dán.12,8).

Azt mondja az ige, hogy két vagy három tanú bizonyságára megáll minden (2Kor.13,1). Ebben az esetben is, Péter levelén kívül, Pál apostol Timótheushoz írt levele is arról tesz bizonyságot, hogy a teljes írás Istentől ihletett:

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos…, (2Tim 3,16) 

És nem is csak ihletett, hanem hasznos is. Hogyan másképp lehetne hasznos, ha nem úgy kezelnénk az egész írást, mint Isten beszédét. Ha nem tudnánk, hogy melyik rész az, ami Istentől van, és melyik rész az, ami nem, akkor nem lehetne hasznos az egész írás. Sajnos ma már megkérdőjelezik Mózes könyveit is, hogy egészében ő írta volna azokat. De annak, aki ezt állítja, két komoly kérdéssel kell szembenéznie, mert Jézus elismeri, hogy Mózes könyveit maga Mózes írta:

Mert Mózes azt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg. (Mk 7,10)

Akkor ha mégsem Mózes írta Mózes könyveit, meg kell tudnunk válaszolni ezt a két kérdést:

1. Ha Jézus nem tudta, hogy nem Mózes írta ezeket, mert a közvélemény abban az időben Mózesnek tulajdonította, és ezért ő is úgy gondolta, akkor hogyan mondhatja magáról, hogy Isten Fia, és honnan tudott olyan dolgokat kijelenteni, amelyeket csak Isten tudhat? Akkor annyira emberinek kellett volna lennie, hogy ezt a fontos körülményt nem látta. De akkor hogyan lehetne elhinni neki, hogy a többi kijelentése pedig igaz? Hogyan mondhatta akkor, hogy én és az Atya egy vagyunk (Jn.10,30), ha ezt nem tudta?

2. Ha tudta, hogy nem Mózes írta a könyveit, és mégis úgy tett, mintha Mózes írta volna, akkor pedig nem lenne bűntelen. Akkor hogyan tudott minket megváltani, ha nem volt bűntelen? Ez a kérdés önmagában is káromlás, mert az Atya tett bizonyságot arról, hogy Jézus bűntelen volt (2Kor.5,21; Ézs.53,9; 1Pét.2,22; Jn.10,25; ApCsel.17,31; stb).

Szóval Jézus, amikor azt mondja, hogy „Mózes azt mondta”, akkor Mózesnek tulajdonítja Mózes öt könyvét, és ebben semmit sem kételkedik. Később külön is megnézzük, hogy Jézus milyen bizonyságot tesz az Igéről.

Ha pedig Isten maga tesz bizonyságot az Igéjéről, mind Jézus személyében, mind a Szent Szellem által, és azt mondja, hogy ez az ő beszéde, akkor az úgy van! Ha az emberek mást mondanak, akkor lelkük rajta.

 ... Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug,…. (Róm 3,4)

Az ihletés

Isten emberei megkapták azokat a szavakat, amiket szólniuk kellett. Nem homályos gondolatokat kaptak, hanem kifejezetten megkapták a szavakat, amiket mondaniuk kellett. Isten beszédét adták tovább. Isten az, aki igazán ismeri az embert, és egy teremtménye sem leplezett előtte (Zsid.4,13; Péld.15,11), ezért Ő könnyedén tud úgy szólni hozzánk, hogy azt „megkapjuk”, és pontosan tudjuk, hogy mit mondott. Itt most csokorba szedek néhány igeverset, amelyek mind arról tesznek bizonyságot, hogy az Úr beszédét adták tovább, és írták le azok, akiket a Bibliában olvasunk.

Az ÚR Szelleme szólt énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által. (2Sám 23,2)

Hiszen Dávid maga mondta a Szent Szellem által: (Mk 12,36)

És mondta nekem: Ember fia! eredj, menj el az Izrael házához, és az én szavaimmal szólj nekik. (Ezék 3,4)

Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az ÚR szól: … (Ézs 1,2)

, és valamiket parancsolok neked, megmondd. (Jer 1,7)

, és mondta nekem az ÚR: Íme, az én igéimet adom a te szádba! (Jer 1,9)

És szóld nekik az én beszédeimet, … (Ezék 2,7)

Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szól: (Mt 1,22)

És ott volt egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. (Mt 2,15)

Amint szólt az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak, (Lk 1,70)

Ismét azt kell látnunk, hogy a próféták által leírtakat Istennek a Szent Szellemtől átitatott újszövetségi szolgái is teljesen úgy fogadták el, mint valósággal Isten beszédét, és bizonyságot tettek arról, hogy valóban Isten adta azokat a szavakat, amelyeket leírtak.

Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lett azoknak, akik megfogták Jézust. (ApCsel 1,16)

Krisztus bizonysága

Jézus beszédei között is sok olyan van, amely megerősít bennünket abban, hogy bizalommal olvashassuk az Igét, mert az valósággal Isten beszéde. Sőt, arról tesz bizonyságot, hogy még a legkisebb írásjelek is a helyükön vannak.

Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. (Mt 5,18)

 és az írás fel nem bontható (Jn 10,35)

Erős kijelentést ad arról, hogy minden, ami meg van írva, az be fog teljesedni úgy, ahogy meg van írva. Még a saját szolgálatában is úgy kellett meglennie mindennek, ahogyan meg volt róla írva (Lk.18,31; Lk.24,44).

És mondta nekik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: (Lk 24,46)

Amikor az idők végéről szól, akkor is az írások beteljesedéséről szól:

Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, amik megírattak. (Lk 21,22)

A tanítványoknak pedig egyenesen felrója, hogy nem hiszik el mindazt, amit a próféták megírtak:

És ő mondta nekik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! (Lk 24,25)

Sokan állítják ma, hogy Jónás könyve nem igaz történet, hanem csak egy legenda. Jézus nem vonta kétségbe annak valóságát, és azt, hogy megtörtént:

39 Ő pedig felelve, mondta nekik: E gonosz és parázna nemzetség jelet kíván; és nem adatik neki jel, hanem csak a Jónás próféta jele. 40 Mert ahogyan Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, úgy az ember Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában. (Mt 12,39-40)

Azt is mondják, hogy Dániel könyvét nem Dániel írta. Erre általában azért hivatkoznak, mert annyira pontos leírását adja a történelmi eseményeknek, hogy azt feltételezik, hogy később írták. Egyenesen három szerzőt látnak bele Dániel könyvébe. Jézus azonban nem vonta kétségbe, hogy Dániel írta volna:

Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólt, ott állni, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; (Mk 13,14)

Ismét azt kell kijelentenünk, hogy ha ezekről a mai tudományos nézetet vallók állításait elfogadjuk, akkor meg kell válaszolnunk a fent már felvázolt két kérdést. Jézus egyáltalán nem kételkedett az Írások helyességében és hitelességében.

Még tovább vizsgálva az igét, azt a megnyugtató kijelentést találjuk Jézustól, hogy Ő is azt a protestáns ószövetségi kánont fogadta el, amit mi is olvasunk. Az apokrif írásokat nem sorolta a Szent Írások közé:

És mondta nekik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam nektek, mikor még veletek voltam, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. (Lk 24,44)

A zsidó szerkezete ugyanis az Ószövetségnek úgy áll össze, hogy első a törvények, utána a próféták, majd a költői könyvek, vagy írások, amelyeket zsoltárok néven is szoktak említeni. Innen van, hogy amikor Jézus az ártatlan életekről szól, akkor Ábeltől Zakariásig (Mt.23,35) sorolja fel, amely a teljes Ószövetséget jelenti, mert abban az első Mózes első könyve, és a Krónikák második könyve az utolsó.

A szavak ihletése

A Biblia megdönti azokat az érveket, amelyek azt mondják, hogy csak gondolatokat ihletett Isten, és nem a pontos szavakat. Amit ma olvasunk az Igében, azokat a szavakat mind Isten ihlette. sokszor nem is értették, hogy miért írják le azt, amit leírnak, de mégis azt kellett leírniuk, amit Isten mondott.

10 Amely üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik a rátok következő kegyelem felől jövendöltek: 11 Nyomozódva, hogy mely vagy milyen időre jelentette azt ki a Krisztusnak ő bennük lévő Szelleme, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. (1Pt 1,10-11)

Valószínű, hogy Dávid sem volt tisztában a 22-es zsoltár jelentésével, amikor leírta, hiszen egyesszám első személyben írja le Jézusnak a kereszten gondolt gondolatait. Ráadásul Dávid idejében még nem is volt ismert a keresztre feszítés, mint kivégzés.

De több más vers is bizonyságot tesz arról, hogy Isten konkrét szavakat adott a szolgái szájába:

Ezért most menj el, és én leszek a te száddal, és megtanítalak téged mit szólj. (2Móz 4,12)

Szólj neki, és add a szájába ezeket a beszédeket, és én leszek a te száddal és az ő szájával és megtanítalak titeket, hogy mit cselekedjetek. (2Móz 4,15)

Az Úr megígérte Mózesnek, hogy menjen el nyugodtan, mert Ő fogja betölteni a szájukat azzal, amit mondaniuk kell. De Dánielt már fentebb említettem, hogy ő sem mindig tudta, hogy mit kapott, hanem annak ellenére lejegyezte, hogy számára értelmetlen volt.

És én, Dániel, elájultam és beteg voltam néhány napig, de felkeltem és a király dolgát végeztem; és álmélkodtam ezen a látáson, és senki sem értette. (Dán 8,27)

Én pedig hallottam ezt, de nem értettem, és mondtam: Uram, mi lesz ezeknek a vége? (Dán 12,8)

Nekünk, akik Krisztusban vagyunk, ugyanaz az ígéretünk van az Úrtól, hogy amikor nehéz helyzetben leszünk, akkor ne aggódjunk, hogy mit kell mondanunk, mert Ő fogja megadni abban a pillanatban, hogy mit kell mondani.

Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik nektek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem. (Mk 13,11)

Bálám is arról tett bizonyságot, hogy ő mást akart mondani Izraelről, mint ami a száján kijött, de Isten adta a szájába azokat a szavakat, amiket Izraelre kimondott:

Ha Bálák az ő házát ezüsttel és arannyal tele adná is nekem, az ÚR beszédét át nem hághatom, hogy akár jót, akár gonoszt cselekedjek az én szívemből: Amit az ÚR szól, azt szólom. (4Móz 24,13)

De még Pál esetében is, amikor magyarázza az írást, akkor kiemeli, hogy Ábrahám leszármazottainál nem többesszámban van az igéret, hanem egy magról kapta Ábrahám a kijelentést:

Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus. (Gal 3,16)

Itt csak ismét a felszínt tudtuk érinteni, de remélem, hogy sikerült egy valamennyire átfogó képet adnom, és megerősíteni a bizalmunkat abban, hogy valóban a teljes írás Istentől ihletett. Nem kell attól tartanunk, hogy hibás, és vannak benne az emberi gyengeségből származó hibák. Lehet, hogy vannak nehezebben érthető részek, de az akkor a mi gyengeségünk, ha nem értjük azokat.

Ez pedig ismét a modern szövegkritika és a modern Bibliák kritikája, mert nem kell helyreállítani a Biblia szövegét, mert Isten megőrizte azt számunkra. Nem kell keresni benne az emberi hibákat, mert az egész fölött Isten őrködik, ahogyan mindig is tette. Ő adott minden szót, ami le van írva, és Ő jelentette ki, hogy melyik könyvek vannak Tőle. Kijelentem, hogy Isten igéjét a reformáció korának fordításai maradéktalanul őrzik, szemben a modern kiadásokkal, amelyek a Biblia Herbraica Stuttgartensián, és a Nestle-Aland féle Újszövetségen alapulnak, amelyek felülírják az évszázadok alatt megőrzött szöveget azon az alapon, hogy azt állítják, hogy tele vannak emberi hibákkal. Tudományosnak látszó kejelentéseket tesznek, de ezek mögött túl sok a feltételezés, szemben a tényekkel, amelyek mást mutatnak. Ismét arra bátorítanék mindenkit, hogy a régi Bibliákat forgassa, ha valóban Isten igéjét akarja olvasni.

Az Isten teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak. (Péld 30,5)

A betű megöl ?

Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem szellemé; mert a betű megöl, a szellem pedig megelevenít. (2Kor 3,6)

A szellem az, aki megelevenít, a hústest nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, szellem és élet. (Jn 6,63)

Aki már régóta keresztény, az bizonyosan sokszor hallotta már azt, hogy a betű megöl, és a Szellem az, ami megelevenít. Ezt különösen olyan helyzetben mondják vissza az embernek, amikor az igével támasztja alá a mondandóját, és ez kínos arra nézve, akinek mondja. Ezzel az igével szoktak arra hivatkozni, hogy „ne olvassuk rá” az igét valakire, hanem szeretetben, megengedően kezeljük a másikat. Ilyen helyzetben csinálnak valakiből törvénykezőt és ítélkezőt.

De helyes ez így? Ez valóban így van?

Ilyen helyzetben mondhatná valaki, hogy Jézus is a parázna asszony történetében (Jn.8,3-11), elküldte azokat, akik a betű szerinti törvény alapján joggal akarták a paráznaságon kapott asszonyt megkövezni, de Jézus kegyelmet adott neki. Remélem, hogy mire az okfejtésem végére érek, addigra látni fogjuk, hogy ez a helyzet nem egyenlő azzal, amikor ma ki akarunk bújni az igével való szembesülés alól.

A fenti 2Kor.3,6 igét csak akkor lehet úgy használni, hogy valaki ne szembesüljön az írott igével, ha kiragadjuk a környezetéből. Ezért most nézzük meg, hogy a vers környezete mit mond.

3 Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira. 4 Ilyen bizodalmunk pedig Isten előtt a Krisztus által van. 5 Nem mintha magunktól volnánk alkalmasak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmas voltunk az Istentől van: 6 Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem szellemé; mert a betű megöl, a szellem pedig megelevenít. 7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgy, hogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: 8 Hogyne volna még inkább dicsőséges a szellemnek szolgálata? 9 Mert ha a kárhozat szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? (2Kor 3,3-9)

Azt mondja, hogy a Szellem szolgálata az az Új Szövetség szolgálata. És erre úgy tette őt Isten alkalmassá, hogy a szívébe írta ezt a szövetséget, és nem kívül, egy kőtáblán van megírva ennek a szövetségnek a betűje. Tehát nem betűkkel van írva ez az Új Szövetség a szívünkbe, hanem a Szent Szellem által. A betűvel írt szövetségről mondja azt, hogy az a „halálnak betűkkel kövekbe vésett” szövetsége, és az a „kárhozat szolgálata”.

Az ószövetségi törvény nem volt képes igazzá tenni az embert, aki részese volt ennek a szövetségnek.

Tudva azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy hústest sem. (Gal 2,16)

Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. (Gal 3,11)

Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy hústest sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által van. (Róm 3,20)

Ezért nevezi Pál a kárhoztatás törvényének, mert ha egy ellen is vét valaki, akkor olyan, mintha az egészet megrontotta volna.

Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)

Igen, Isten azt mondja, hogy ha valaki megtartja, akkor él általa (pl. Ez.20,11; 3Móz.18,5), de nincs senki, aki mindegyik törvényt meg tudná tartani. Ezért mondja azt, hogy ez a törvény a kárhoztatás törvénye, mert a törvény szerint mindenki bűnös:

Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugasson, és ez az egész világ Isten ítélete alá essen. (Róm 3,19)

A törvénynek lehetetlen volt, hogy minket igazzá tegyen (Róm.8,3), mert az óember, vagyis a hústest, az mindig óember maradt, és nem volt képes az ember a szívét „kicserélni”, hogy valójában megváltozzon. Ezért mondja a Róm.8,3, hogy erőtlen volt a törvény.

És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)

Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez. (Zsid 7,19)

A törvény semmiben sem szerzett tökéletességet. Maga a törvény az szent, igaz és jó (Róm.7,12), de éppen az a feladata, hogy nyilvánvalóvá tegye a bűnt (Róm.7,13), és ezzel „megölt”, hiszen bűnössé tett. Mert ha nincs törvény, akkor nincs törvény ellen való cselekedet sem, és akkor nincs bűn sem (Róm.4,15; Róm.5,13). Ebből láthatjuk, hogy a törvény az valósággal a kárhoztatás törvénye, és ezért mondja azt, hogy a betű megöl, mert az írott törvény leleplezi a bűnt, és a megigazulás nélkül pedig rögtön ki is mondja a halálos ítéletet a bűnösre.

De nézzük meg, hogy hol hivatkozik még az ige a betűre:

Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minek után meghaltunk arra nézve, aki által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a szellemnek újságában és nem a betű óságában. (Róm 7,6)

Itt is egyértelmű a kapcsolat a betűre való utalásnál, hogy az írott mózesi törvényekről van szó, és NEM ISTEN BESZÉDÉRŐL!

A második bevezető ige kimondja, hogy Isten beszédei szellem és élet. Ellentmondásban lenne önmagával az ige, ha egyszer azt mondaná, hogy az írás megöl, utána meg azt mondaná, hogy élet. Az Új Szövetség többször is úgy hivatkozik az igére, hogy azzal lehet tökéletessé tenni Isten embereit:

15 És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. 16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, a fenyítésre, az igazságban, 17 Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre tökéletesen felkészített. (2Tim 3,15-17)

Timótheusnak kifejezetten hasznára van, hogy gyermekségétől ismeri az írásokat, és ezek bölccsé tehetik. De pontosan az írások, az Istentől, a Szent Szellem által ihletett írásokból tudjuk az igazságot, és azok alapján tudunk „tájékozódni”, hogy mi van Istentől, és mi nincs. Abból tudjuk meg, hogy a Krisztusban élő hívőnek mi van hasznára és mi van kárára. Ezekből az írásokból ismerjük Krisztus titkát (Ef.3,3, Kol.1,26; Ef.6,19; Kol.4,3). Ezek alapján az írások alapján tudjuk megvizsgálni, hogy mi a jó, és mi nem (1Th.5,21). Az ige alapján tudjuk, hogy valaki más Krisztust, más evangéliumot, és más szellemet hirdet (2Kor.11,4), vagy olyan istent mutat be, amely nem a Biblia Istene, vagyis nem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, és nem a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja.

Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak, akik más tudományra tanítanának azon kívül amelyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. (Róm 16,17)

Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. (2Th 2,15)

Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessen meg a szív, nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát sem veszik azok, akik azok körül járnak. (Zsid 13,9)

Számos helyen figyelmeztet minket az ige arra, hogy vigyázzunk azokkal, akik mást tanítanak nekünk, és nem az „egészséges tudományt”. Ezeket azonban csak úgy tudjuk leleplezni, ha az igét forgatjuk. Az igéből tudjuk például, hogy a paráznaság az Új Szövetség idején is bűn. Az képes minket megtartani, ha ismerjük az igét, és nem hagyjuk magunkat attól eltéríteni.

Sokan tanítják, hogy a béreaiak milyen jól cselekedtek, hogy Pál tanítását naponta összevetették az írásokkal, hogy vajon úgy van-e, ahogyan mondja.

Ezek pedig nemesebb lelkűek voltak a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevették az igét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-e ezek. (ApCsel 17,11)

Pál olyan dolgokat mutatott nekik, amiket még nem hallottak, ezért összevetették az írásokkal. Náluk ez erény volt? Nekünk pedig nem szabad az igére hivatkozni, mert az rögtön szeretet nélküli ítélkezés, és a betűvel való ölés? Figyeljük meg, hogy milyen sorrendben mondja Pál Timótheusnak, hogy miben maradjon meg:

De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövesd az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. (1Tim 6,11)

Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből. (2Tim 2,22)

Az első helyen az igazság áll! Azután a hit, és csak utána a szeretet. Mit mond ez nekünk? Azt, hogy ha nem az igazságban vagyunk együtt, akkor már nem Krisztusban vagyunk együtt. Ezért elfogadhatatlan a mai ökumenizmus, különösen a vallások közötti tolerancia. Mert nem az igazságban gyökerezik. A második helyen a hit van. Az igaz hit pedig egyedül Jézus Krisztusban lehetséges. A többi hit az hamis hit. És csak ha ez a kettő megvan, akkor szeressük azokat, akik hittársaink az igazságban!

Az ige többször szólít fel a feddésre és intésre, vagyis figyelmeztetésre, és nem arra, hogy toleráljuk a bűnt, valakinek az életében, különösen nem a gyülekezetben.

Prédikáld az igét, állj elő vele alkalmas, alkalmatlan időben: feddj, dorgálj, ints minden hosszútűréssel és tanítással. (2Tim 4,2)

Ezeket szóld, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen. (Tit 2,15)

A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonosz embert magatok közül. (1Kor 5,13)

Csak Isten igéje lehet közöttünk az objektív mérce. Nincs más. Ha erre azt mondjuk, hogy a „betű megöl”, akkor elvesszük magunktól azt az egyetlen közös „nevezőt”, ami alapján mindannyian megítélhetjük mind saját cselekedeteinket, mind mások cselekedeteit. Enélkül nem tudjuk leleplezni a hamisságokat, és kiszolgáltatottak lennénk minden hamissággal szemben.

Egy esetben öl Isten igéje. Abban az esetben, ha ki van tekerve, és már nem azt olvashatjuk, amit Isten mondott. Más szóval, ha rossz Bibliát olvasunk. Akkor valóban megöl, mert nem találhatjuk meg benne az igazságot. Ebben az esetben tud megölni a Biblia, vagyis a betű. Amikor eltérít az igazságtól, vagy elrejti előlünk az igazságot. De minden más esetben az életnek beszéde:

14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; 15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei, e gonosz és elvetemedett nemzetség között, kik között fényletek, mint csillagok e világon. 16 Életnek beszédét tartva eléjük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem munkálkodtam hiába. (Fil 2,14-16)

UI: A paráznaságon kapott asszony példája azért nem egyenlő azzal, ha ma valakit az igével figyelmeztetünk, mert Jézusban Isten volt itt a földön, és ő nem azért jött, hogy kárhoztasson (Jn.12,47), hanem azért, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett (Lk.9,56, Lk.19,10). Éppen nem a törvényt jött hirdetni, hanem a hitből való kegyelmet. Azért mondta a bűnösöknek, hogy ne vétkezzenek többet (Jn.5,14, Jn.8,11). Bár a törvény ellen sohasem beszélt, sőt, amikor megkérdezte tőle a gazdag ifjú, hogy mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet, akkor a törvénnyel válaszolt neki (Mt.19,16-22). De igazán a hegyi beszédben (Mt.5-7. fejezet) mutatta be, hogy a törvény megsértése nem a cselekedettel kezdődik, hanem a szívben. Ezért volt lehetetlen a kőtáblára vésett törvénynek tökéletességre juttatni az embert, és ezért mondja az ige, hogy ez a törvény a kárhoztatás betűje, mert a szívét nem tudja megváltoztatni az ember. Ezért nem tudja a hústesti ember, vagyis az újjá nem született ember a törvényt sem betartani, sem betölteni. Jézus meghalt az első szövetségbeli bűnök váltságáért, hogy betöltse a törvényt, vagyis az ellenünk szóló írást (Kol.2,14), ezzel is igazolva, hogy a törvény mindannyiunkat bűnössé tett, amelyből csak a halál tud minket megszabadítani. Ezért kell nekünk Krisztusban meghalnunk és újjászületnünk.

8 Azt jelentve ki ezzel a Szent Szellem, hogy még nem nyílt meg a szentély útja, fennállva még az első sátor. 9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak olyan ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt, 10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal – melyek hústesti rendszabályok – a megjobbulás idejéig kötelezők. 11 Krisztus pedig megjelenve, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, 12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer a szentélybe, örök váltságot szerezve. 13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentelt a hústest tisztaságára: 14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. 15 És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalva az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. (Zsid 9,8-15)

Szellem – lélek, test – hústest táblázatok

Már korábban írtunk róla, hogy a magyar Bibliákban igen kevés kivétellel tesznek különbséget szellem és a lélek szavak, illetve a test és a hústest szavak között. Mivel ezek igen jelentős jelentésbeli különbségeket hordoznak, ezért a készülő Váradi-Károli Bibliában megkülönböztetjük ezeket a fogalmakat.

Hogy miért tesszük ezt, arról már írtunk:

A szellem eltűnése a magyar Bibliákból

A hústest és a test közötti egyre fontosabb különbség

A munka alapját képező táblázatot szeretnénk most közkinccsé tenni, hogy mindenki aki tanulmányozza az igét, könnyen beazonosíthassa ezeket a saját Bibliájában is.

Károli Biblia lélek táblázat

Károli Biblia test táblázat

Még mindig az 1908-as Kálvin kiadó vagy Patmos által kiadott Károli Bibliát ajánljuk, és egy kis munkával az a Biblia is „mutatni” tudja a Szellem és a lélek, illetve a test és hústest közötti különbséget.

Hogy miért nem ajánlunk más bibliát? Két másik kiadás jöhetne szóba. Az egyik a Revideált Károli Biblia 2011-ből, de azt azért nem tudjuk ajánlani, mert az Új Szövetség már a Nestle-Aland szöveghez van igazítva. A másik a Krisztus Szeretete Egyház kiadása, de ott olyan változtatások vannak, amelyek szintén nem jó irányba vitték el a szöveget, és a változtatások sehol sincsenek dokumentálva. Két példa, 1Móz.1,2 – amely a réselméletet igazolja, és Ef.5,1 – ahol ahelyett, hogy Jézus követőinek hívna el, azt mondja, hogy legyünk Jézus utánzói, és ez is már a Nestle-Aland szöveg szerinti változtatás. Szóval azt tanácsoljuk, hogy a Bibliában a táblázat alapján húzzák alá azokat az igéket, ahol a lélek valóban lelket jelent, illetve ahol a test valóban testet jelent. Azért ezeket, mert ebből van kevesebb. Kb. 1 órás munkával meg lehet csinálni, és akkor remekül lehet használni az így felkészített Bibliát.

Két Biblia – két vallás

Jn.9,35

Meghallotta Jézus, hogy kivetették azt; és találkozva vele, mondta neki: Hiszel-e te az Isten Fiában?

(Jn 9,35 – Váradi-Károli 2018)

Meghallá Jézus, hogy kiveték azt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?

(Jn 9,35 – KAR 1908)

Meghallotta Jézus, hogy kidobták, és amint rátalált, megkérdezte tőle: Hiszel-e az Emberfiában?

(Jn 9,35 – Revideált Károli  2011)

Jézus megtudta, hogy a vallási vezetők kitiltották ezt az embert a zsinagógából. Ezután találkozott vele, és megkérdezte tőle: “Hiszel-e az Emberfiában?” (Jn 9,35 – EFO 2015)

Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: »Hiszel-e az Emberfiában

(Jn 9,35 – Káldi Neovulgata 1997)

Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?”

(Jn 9,35 – Katolikus (Szent Iistván Társulat) 2003)

Jézus meghallotta, hogy kivetették, s amikor rátalált, megszólította: „Hiszel az ember Fiában?”

(Jn 9,35 – Csia 2005)

Meghallotta Jézus, hogy kidobták őt és megtalálta őt, (ezt) mondta: te hiszel az Emberfiában?

(Jn 9,35 – Vida 1971)

Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: “Hiszel te az Emberfiában?” (Jn 9,35 – RÚF 2005)

35 Meghallotta Jézus, hogy kivetették azt; és találkozva vele, mondta neki: Hiszel-e te az Isten Fiában? 36 Felelt az és mondta: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? 37 Mondta pedig neki Jézus: Láttad is őt, és aki beszél veled, az az. 38 Az pedig mondta: Hiszek, Uram. És imádta Őt. (Jn 9,35-38 – Váradi-Károli 2018)

Sokszor felvetik a kérdést, hogy Jézus mondta-e magáról, hogy Ő Isten. Igen, mondta. Az egyik példáját itt találjuk, a Jn.9,35-ben. Már amelyik Biblia még mondja. A legújabb tudományosan összeállított szövegeken alapuló Bibliák már nem mondják, ahogyan sok más dolgot sem mondanak. Ahogyan látjuk, a mai magyar nyelvű kiadások elenyésző része tartalmazza ezt a kijelentést. Egyedül a még kapható 1908-as Károli Biblia,  a Krisztus Szeretete Egyház kiadása, és a Patmos kiadó kiadása, amely lényegében a változatlan 1908-as Károli kiadás, amely itt még megtartotta a Károli változatot.

Kevesen fogadják el, hogy valójában csak kétféle biblia forog a forgalomban. És ezek igazán alapjaikban különböznek egymástól. Mivel a téma hatalmas és igen szerteágazó, ezért itt most csak röviden, a teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni. Sokat írtam már erről a témáról, de úgy tűnik, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem különböző fordítások között válogatunk igazán, hanem két teljesen más alapokon nyugvó csoport között választunk, amikor kiválasztjuk azt a Bibliát, amit olvasni szeretnénk.

A mai hitéleti tudományos világ elfogadta, hogy a Nestle-Aland -féle Új Szövetség, illetve a Rudolf Kittel által szerkesztett Ó Szövetség a Bibliák két, az eredetihez legközelebb álló forrásnyelvi szövege. Ez azonban sok olyan tényként kezelt feltételezésen alapszik, amelyeket a tudományos világnak nem lenne szabad elfogadnia. Például az egyik ilyen feltételezés, hogy a Vatikáni és a Sínai kódex az egyik legrégebbi és legjobb Újszövetséget tartalmazó görög nyelvű kézirat. Sajnos egyik eredete sem bizonyított, és a Sínai kódexet a mai napig nem vetették alá kémiai kormeghatározásnak. Addig pedig marad a kétes eredettörténete, illetve a paleográfia ránézésre történő kormeghatározása. Más szóval, nem tudhatjuk, hogy valóban a legrégebbiek, vagy csak „ráfogják”, és ennek senki sem mer ellent mondani, nehogy ostobának látsszon.

A tudományosan összeállított újszövetségi görög szöveg kialakításánál egy tollvonással kizárták azt a több mint 5000 kéziratot, amelyet szerte a világban sokszorosítottak, és egészen a modern korig használtak a görögül beszélő területeken. Kizárták az egyházatyák igehivatkozásait is, a kommentárjaikból, amelyek már olyan korai időponttól léteznek, mint Kr.u.150. Valamint kizárták az első fordításokat is, arra hivatkozva, hogy azok nem az eredeti nyelven íródtak. Hogy ez miért fontos, arra rögtön rátérünk. Egyedül a kéziratok korára alapozzák a szövegek hitelességének mértékét. Azt mondják, hogy minél régebbi, annál biztosabb, hogy jó. Ez a megközelítés azonban semmilyen garanciát nem ad arra, hogy a régi kézirat valóban egy hiteles másolata az eredetinek, vagy sem. Illetve azt sem zárja ki, hogy szándékosan más szöveget tartalmaz-e a kézirat. Arra hivatkoznak, hogy a később keletkezett másolatok pontatlanok, és tele vannak olyan betoldásokkal, amelyek nem voltak részei az eredeti írásoknak.

Összehasonlítások megmutatják az egyiptomi kéziratok és a két kódex [Vatikáni és Sínai] összefüggését (úgynevezett hiba öröklés által). Emellett matematikai összehasonlítások azt mutatják, hogy amikor egyes szövegek távol vannak az eredetitől, egyre több olyan jellemzőt tartalmaznak, amelyek nem részei a konszenzusnak (mérhető például az egyedi olvasatok számában). Az eredetihez való közeliség viszont olyan kéziratok megegyezésben és konszenzusában látszik, amelyek függetlenül állnak egymástól és nem csak másolatoknak a másolatai. Egyéb állításokkal ellentétben soha nem létezett egy központi vezérlés az újszövetségi hagyományozásban, mivel az újszövetség egy szabadon kezelhető szöveg volt, amit mindenki tudott másolni és amely az eredeti dokumentumok helyétől csillagszerűen ment ki a világba, és sok különböző nyelvre is le lett fordítva. A kéziratok vizsgálatánál ez már abból is látszik, hogy azok olyan egyes másolóktól származó egyediségeket tartalmaznak, amelyek eltérnek egymástól,  mutatva a függetlenségüket. Viszont vannak másolatoknak másolatai is, amelyeket arról lehet felismerni, hogy megtartják a elődjük ismertetőjeleit. Összefoglalva viszont a független konszenzust kell figyelni az olvasatok megítélésében. Azaz ha a másolóknak illetve a másolatoknak ugyanaz a szövege van, egyeztetés nélkül, akkor az az eredetihez való közelségre és hamisítatlanságra utal. Hogy jöhetne létre egy olyan szöveg, ha most gondolatban egy rövid szövegből, azaz a Vatikáni kódexből indulnánk ki, hogy az összes többi másoló ugyanazt a szöveget találta ki mellé? Figyelembe véve, hogy a Jelenések könyvének végén egy beható intés van az ellen, hogy valaki elvegyen vagy hozzátegyen a Bibliához, hívő és istenfélő másolók biztos nem gondoltak arra, hogy kieszeljenek, kitaláljanak, vagy kiegészítsék a bibliai szöveget (vagy vegyenek szavakat más részekből és csatolják más versek mellé, azaz harmonizálják). Az egy széles körű hamisítást, és az olvasók becsapását jelentette volna, Isten saját figyelmeztetése ellenére. Egy közös megegyezés ismét szóba sem jöhet, mert a legtöbben nem is ismerték egymást, mint például egyes kolostorokban élő másolók. Itt valós példaként legyen megemlítve egy kolostor Jeruzsálem környékén, és egy Görögországban, az Athos hegyen, illetve egy konstantinápolyi, mai Törökországban. Mindezeknek gyakorlatilag ugyanaz a szövegük van. A másolóknak az volt a feladta, és nagy munkát végeztek azzal, hogy Isten igéjét másolják, nem kihagyva és nem hozzáadva semmit.  Ha a Westcott-Hort és a Nestle-Aland féle elmélet igaz lenne, akkor az újszövetségi hagyomány egy nagy katasztrófa lenne, mivel egy vagy két kézirat megtartaná az eredeti szöveget két másolatban, távol lévén az eredetiektől, és a mai liberális teológusokra lenne szükség a hamisítatlan olvasat érthető összeszerkesztésére. Mindemellett a többi másolók munkája (mondjuk a többi másolatoknak 99,99%-a, vagyis több ezer kézirat) csak feldolgozott hozzáadások lennének, vagyis Isten igéjének hamisítványai. Ez az irracionális jelenetsor, ami önmagában nem lenne történelmi, csak egy nagymértékű központosan rendezett hamisítás vagy összehangolás által lenne lehetséges, mivel szinte minden másolatnak ugyanaz a szövege. Ez a feltétel gyakorlatilag teljesen valószínűtlenné teszi ezt a jelenetsort.[…]

Az átöröklés elmélete ebben az esetben viszonylag egyszerű, sokszor túl egyszerű olyan embereknek, akik bonyolítani szeretnék. Isten Igéje, a Szent Szellemtől ihletve, szabadon lett másolva azokon a helyeken, ahol tárolták és világszerte elterjedt. Az eredeti felismerhető minden kéziratban és minden egyedi másolat tartalmazza az eredeti jellemzőit. Egyszerűen megfogalmazva, egy kiadónak az lenne a feladata, hogy kizárja a kéziratok egyedi és különleges hibáit (egyedi olvasatokat), azokat is, amelyek átöröklődtek, és azt a szöveget mutassa be egy kiadásban, ami minden kéziratban azonos (és ne ennek az ellenkezőjét tegye). Lehetetlen az, hogy csupán egy vagy két kéziratból lehetne felismerni az eredeti szöveget, mivelhogy mindegyikben ott rejlik a lehetőség, hogy hivatkozzon az eredetire. Ezért gyanús, ha romlottnak minősítik az Új Szövetség szinte teljes hagyományát, hogy minőségileg magasabbnak deklaráljanak egy bizonyos kéziratot, aminek tarthatatlansága már első látásra felismerhető pl. a Vatikáni kódex sok hibája miatt.

[…]

az Egyiptom területén lévő klíma miatt is lehetséges volt, hogy a régi kéziratok mind a mai napig megőrződtek, viszont ez semmiben nem utal a rajtuk lévő szövegek minőségére, mert – és ez fontos alapelv – nem az anyag koráról van szó, hanem a szöveg koráról és minőségéről, akkor is, ha sok következtetést le lehet vonni az előbbiből.

[…]

a szerkesztők nem tartották Isten szavának a szöveget, úgyhogy bizonyos okok miatt ezt a Nestle-Aland-féle műszöveget jobban szeretik a liberális keresztény, illetve egyetemi tudósok köreiben.

[…]

Fatális lenne az Új Szövetségnek átörökléséről való felfogás, mert így az egész hagyományt hamisnak, korruptnak, megbízhatatlannak és bizalomra méltatlannak deklarálják, ahogyan ezt Nestle-Aland követelik. Mind Holmes-nál és Nestle-Aland-nál is fennmarad az a kérdés, hogy a másolók, akik egymást általában nem ismerték (az idő és térbeli különbségek miatt), egy szabad és független szöveghez hogyan tudták volna „hozzáadni” ugyanazt a szöveget. Ezt a nemrég benyújtott „folyamatelmélettel” sem lehet megmagyarázni, sem a „következetességi módszert” amit Münsterben védenek, ahol a Nestle-Aland kiadást kiadják. Az utóbbi módszer még olyan messzire is elmegy, hogy olyan olvasatokat is belevesznek a szövegbe, amiknek egyetlen egy görög kézirata sincs bizonyítékként (ez végül is a „meg van írva” elv vége). Ez a módszer használhatatlan az eredeti szövegnek ábrázolásához, hiába hangzik nagyon tudományosnak a neve. A Nestle-Aland féle szöveg kiadóinak ez viszont már nem is igénye, hanem az a cél, hogy legyen egy „x-időponti” szöveg (ún. „kiindulási szöveg”), mert már rekonstruálhatatlannak és nem ábrázolhatónak tekintik az eredetit, és az így már nem központi.”  (forrás: Peter Streitenberger M.A. (phil.), Ingolstadt, 2018.04.24.)

Ez a kis idézet remekül bemutatja, hogy hol hibás a tudományos elmélet a másolatokkal kapcsolatban. Hasonló „lyukak” vannak abban a gondolatmenetben is, hogy az egyházatyák idézeteit és a korai fordításokat is kizárják. Ugyanis, hogyan lehetne lefordítani a szöveget úgy, hogy pont azt fordítják bele a szövegbe, ami nem létezett, csak valaki valahol hozzáírta egyszer a szöveghez. Ha ez történt volna, akkor hogyan lehetséges, hogy egy pár évszázaddal későbbi kéziratban pedig nincs benne, de a világ más részein mindenhol egyformán ugyanazzal a „hibával” másolták tovább. Akkor az egyiptomi részen honnan vették azt a kéziratot, amelyben nem volt benne, ha sehol máshol nem létezett kézirat azok nélkül a változtatások nélkül?

Ugyanígy, hogyan idézhették az egyházatyák a szöveget a világ több pontján ugyanazokkal a betoldásokkal, már kr.u.150-ben? Például Justin Martyr, aki kr.u.151-ben már hivatkozik Márk evangéliumának a végére, az Úr mennybemenetelével kapcsolatban. Ez azért érdekes, mert a Márk evangéliumának utolsó szakaszát ma már a bibliakutatók megkérdőjelezik, hogy egyáltalán része volt-e az eredeti szövegnek. Vagy Iréniusz, aki kr.u.180 idézi Márk evangéliumának végét. De érdekes, hogy ezeket a bizonyítékokat nem veszik figyelembe a megállapításaiknál. És ez a hozzáállás jellemző az egész Újszövetséggel kapcsolatban.

És itt válik ketté a világ a Biblia szövegének megítélésében. Akik ma elfogadják a tudományos álláspontot, akkor azok jó esetben abban hisznek, hogy Isten egyszer megadta a beszédét, de azt az ember nem tudta megőrizni, és most szükségünk van a tudósokra, akik összeállítják nekünk a szerintük legvalószínűbb változatot. Akkor az Ő Istenképükbe nem fér bele a mindenható Isten, aki azt mondta, hogy megőrzi az igéjét (Mt.24,35). Akkor azt kell hinnünk, hogy majdnem kétezer évig senki sem olvasta rendesen az Újszövetséget, csak most, hála a tudósoknak, a 19.század végétől van rá lehetősége a modern embernek azt olvasni. De még most sem lehetünk benne biztosak, hogy pontosan olvashatjuk, mert ha előkerül egy újabb, régebbi lelet, akkor az hatással lehet az egész szövegre. El akarják hitetni velünk, hogy nem tudhatjuk, hogy Isten pontosan mit mondott.

El kellene hinnünk, hogy mindez idő alatt Istent nem érdekelte, hogy ki tud hozzá megtérni, egy összetoldozott szöveget olvasva. Egyáltalán a hitünk alapjaiban kellene kételkednünk, mert semmiben sem lehetünk akkor biztosak. Akkor mi a bizonyíték arra, hogy Jézus valóban az Isten Fia, és valóban meghalt és feltámadt az írásoknak megfelelően (1Kor.15,3-4)?

Ha nem a kéziratok többségén alapuló Bibliát olvasunk, mint például a Károli Biblia, akkor a korábbi állításokkal szembe kell néznünk, és úgy vehetjük kézbe a Bibliát, amelyet olyanok állítottak össze, akik nem hiszik, hogy az évezredeken keresztül másolt szövegek hitelesek. És ezt sajnos ki lehet olvasni a bibliájukból.

Már többször írtam, hogy tetten érhető több tendencia ezeknél a különbségeknél. Az egyik ilyen tendencia, hogy hangsúlyozzák Jézus emberi születését, és megpróbálják őt is teremtményként szerepeltetni. Ezt támasztja alá, a bevezető ige is, a Jn.9,35. Eltűnt már az, hogy Jézus azt mondja, hogy „hiszel-e az Isten fiában”, és ott is ember fia szerepel. De ez nem csak az Újszövetségben látható, hanem az Ószövetségben is előbukkan. Amikor Heródes megkérdezi, hogy hogyan szól a prófécia, a megszületendő Messiásról, akkor az az ige valósággal Isten Fiának a megszületését prófétálja meg. De nézzük csak meg, hogy ezt hogyan írják a mai Bibliák:

Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba. (Mik 5,2 – RÚF 2005)

Ezt mondja az Örökkévaló: “Efráta Betlehemben! Bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei közül, mégis benned születik meg Izráel Fejedelme, kinek származása az idők kezdetére nyúlik vissza, az őskor napjaiba! (Mik 5,2 – EFO 2015)

De te, Efrata Betlehemje ​kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; ​mégis belőled származik majd nekem ​Izraelnek jövendő uralkodója, ​származása az ősidőkre, ​a régmúlt időkre nyúlik vissza. (Mik 5,2 – KNB 1997)

De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. (Mik 5,2 – Katolikus (SztI) 2003)

De hogyan is van ez a vers egy reformáció korabeli szövegből fordítva:

De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nekem, aki uralkodó az Izraelen; akinek kijövetelei eleitől fogva, öröktől fogva vannak. (Mik 5,2 – Váradi-Károli 2018)

A mai Bibliákban, már összecseng az, hogy nem az egyszülött Fiú jelenti ki az Atyát (Jn.1,18), és Jézus nem öröktől fogva van, hanem az idők kezdetétől származtatják Jézust, mint egy teremtményt. De azért változott meg az 1Tim.3,16 is, hogy ne az legyen benne, hogy „Isten megjelent testben”, hanem az, hogy „aki megjelent testben”. Egyre halványul Jézus Istensége a mai Bibliákban.

Még mindig azt tudjuk mondani, hogy ugyanazt tanítják a mai bibliák? Ha Jézus valóban teremtmény volt, akkor nagy bajban vagyunk a hitünket illetően. De hogyan is nyertük el a megváltást a bűneinkből? Nézzük mit mondanak a mai Bibliák:

Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. (Kol 1,14 – Katolikus (SztI) 2003)

Benne van a mi megváltásunk, ​a bűnök bocsánata. (Kol 1,14 – KNB 1997)

Benne van a mi váltságunk, bűneink bocsánata, (Kol 1,14 – REV  2011)

akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. (Kol 1,14 – RÚF 2005)

Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot., (Kol 1,14 – EFO 2015)

akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. (Kol 1,14 – RÚF 2005)

Ezek szerint, nem volt szerepe Jézus kiontott vérének. De mit mond a kéziratok túlnyomó többsége?

Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; (Kol 1,14 – Váradi-Károli 2018)

Hiszen erről beszél más helyen is az Ige, hogy Jézus kiontott vére szerzett nekünk megtisztulást (Zsid.9,14; 1Jn.1,7). Még mindig azt tudjuk mondani, hogy ugyanazt a vallást képviselik a mai Bibliák?

Újra sorolhatnám azokat a részeket, amelyek a kéziratok túlnyomó többségében benne vannak, és elég külső bizonyíték is van, hogy azok nem késői betoldások, ahogyan a mai tudósok állítják. Viszont az a vallás, amely felé visznek minket ezek az új Bibliák, azok már nem az öröktől fogva való, és Istentől született Jézust hirdetik, hanem egy teremtményt, aki meghalt. A feltámadását sem erősítik meg azok a Bibliák, és akkor bajban vagyunk, mert azt mondja az ige, hogy ha nem támadt fel, akkor mi még a bűneinkben vagyunk (1Kor.15,17).

De ha őket hallgatjuk, akkor egyébként sem tudhatjuk, hogy mit mondott pontosan Isten, mert sok tudós verejtékes munkájára van szükség, hogy legalább közelítsünk a tényleges szöveghez, mert Isten nem őrizte meg azt számunkra. És akkor még nem is beszéltünk a fordítások problémáiról.

Látjuk, hogy a mai Bibliák egy másik Jézust, egy másik Istent, és egy másik evangéliumot hirdetnek? Akkor pedig nem ugyanazt a vallást képviselik, amit mi kereszténységnek hívunk. Talán ezért is mondhatta ki a pápa, hogy a „kereszténység nem létezik többé”.

Az, hogy melyik Bibliát olvassuk, ma már nem csak „kényelmi” szempont, hanem igenis hitünk alapjait érintő kérdés. Ha elveszik tőlünk azt, hogy Isten ihlette az igét, és azt ma is ugyanúgy olvashatjuk, akkor a hitünk alapjait veszik el tőlünk.

Hadd álljon itt egy hosszabb idézet Spurgeon-től, akit talán nem kell bemutatni. Ő kortársa volt az első revideált Westcott-Hort -féle Új Szövetség megjelenésének, és pár hónapon belül elvetette, mert olyan igehelyek hiányoztak belőle, amelyeket nem tudott elfogadni. De hallgassuk meg, hogy élete végén hogyan beszél a Bibliákról, és a benne lévő igazságról.

Az első, a fegyverzetünk, az ihletett Ige. Egyszóval, a harcunkban meg kell tartanunk a Szellem kardjának régi fegyverét. Csodáltuk is a régi evangélium szentséges eredményeit. Annyira hozzászoktunk már, hogy gyakran nem is látjuk, hogy sohasem veszti el a vonzerejét. Az új rend könyveit olvasva, bár kézzelfogható hamisság nem tűnik fel, észreveszed, hogy egy csavart adtak neked, és a szellem hangja is halkabb lett; ezért légy óvatos. Olyan emberekkel harcolunk, akik feladták az engesztelő áldozatot, elutasítják az Ige ihletettségét, és szégyenfoltokat dobnak a hitből való megigazulásra…….Isten igazsága szemben az emberek kitalációjával. […]

Majdnem teljes fejezeteket vágtak ki a Bibliából; azt mondták, hogy néhány könyvet meg sem kellett volna írni. A Szóbeli ihletés a legnagyobb butaság volt, és sohasem szabad tolerálni. A legnagyobb fájdalommal említjük ezeket az eseteket, de még vannak néhányan, akik határozottan elutasítják, hogy páran eltértek a hittől, vagy csak olyan kevesen vannak, hogy az említésre sem méltó. […] De az elhagyásaik a legszomorúbb eredményt produkálják. Nem hagyhatod el az igazságnak csak a legsötétebb és legkomolyabb részét anélkül, hogy minden más igazság erejét meg ne gyengítenéd. Testvérek, ne hagyjatok ki semmit. A gonoszság, amivel hozzáadunk, vagy elveszünk az Úr Igéjéből, talán fel sem tűnik a mi időnkben, de ha eljön és aratni kezd egy másik generációban, akkor mi is ugyanolyan bűnösök leszünk. […] Nincs kétségem, hogy bizonyos igazságok elhagyásai komoly hibákhoz vezettek. Emlékezz, hogy egyszer számot kell adnod, és az a számadás nem lesz örömteli, ha Isten igazságaival hamis játékot játszottál. Hogyan fogsz elszámolni „azon a napon”, ha hozzátettél, vagy elvettél Isten Igéjéből?

[…]

Aki hibát lát az Írásokban, azt gondolhatja magáról, hogy megváltoztathatja a Seregek Urának beszédét; de mi, akik hiszünk Istenben, és elfogadunk minden szót amit mond, és nem teszünk ilyen merész kísérletet. A saját szavaink olyanok, mint a papírgalacsin, ha összehasonlítjuk az Ige puskagolyójával. Minden dolog végkövetkeztetése az Ige. Nincs több érv azután, amikor azt találjuk, hogy „meg van írva”. Az, hogy „Így szól az Úr”, véget vet a vitatkozásnak. […] Ennek az „igazságnak, az egész igazságnak, és semmi másnak, mint az igazságnak” kell lennie, vagy egyáltalán semminek. Sohasem fogjuk megkísérelni megmenteni az igazság felét azzal, hogy bármelyik részét elvessük. Kiállunk mindegyik mellett, vagy egyik mellett sem. Teljes Bibliánk lesz, vagy nem lesz Bibliánk. A Szellem kardjával meg kell tartanunk az egész igazságot úgy, mint a sajátunkat, és nem szabad elfogadnunk egy kis részét, mint Isten ellenségeinek a felajánlását. Isten igazságát úgy tartjuk meg, mint Isten igazságát. Isten velünk van, és nem szűnünk meg azt dicsőíteni, hanem a végsőkig ragaszkodni fogunk a teljes kinyilatkoztatott igazsághoz.” (mindhárom idézet részlet: C.H.Spurgeon – „Final Manifesto”-jából, amelyet tanítványainak tartott 1891 áprilisában.)

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.

(Mt 24,35 – Váradi-Károli 2018)

Az Atyában és a Fiúban lakozás

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. (Jn 17,3 – Váradi-Károli 2018)

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, csak ha én bennem maradtok.

(Jn 15,4 – Váradi-Károli 2018)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.

(Jn 6,56 – Váradi-Károli 2018)

Már az úrvacsora kapcsán felmerült, hogy aki veszi az Úr testét és vérét, az benne lakozik, és ő is abban. De valóban kizárólag az úrvacsorán keresztül lehetne lehetséges az Úrban lakozni? Ahhoz, hogy ezt meglássuk, el kell indulnunk az újjászületéstől.

Bár a hitre jutás, az ige szerint a megtéréstől indul, nem az újjászületéstől, de a megtérés lépéseire most nem térek ki külön. Nagyon röviden, talán annyit mondhatunk róla, hogy amikor az ember felismeri, hogy bűnös, és az eddig élt élete a halálba és az örök kárhozatba viszi, és hallja az evangéliumot, akkor dönt arról, hogy mindenek ítélőbírája előtt leborul, és kegyelemért könyörög. Az igaz evangélium hirdetésének elengedhetetlen része a bűnök bocsánatának, a közelgő ítéletnek, és Jézus személyének, mint megváltónak a hirdetése (Lk.24,47; ApCsel.17,30-31). Nem az áll a központban, akinek hirdetik, hanem Jézus Krisztusnak kell a középpontban állnia. Az igében nem látunk sehol sem olyat, hogy befogadták volna a szívükbe Jézust. Erre még utalást sem találunk. A felhívás mindig a megtérésre vonatkozik, amit más szóval úgy tudnánk kifejezni, hogy „irányváltás”. Nem élem tovább azt az életet, amelyet a megtérés előtt éltem. Irányt vált az életem. De minderre most részletesen nem térek ki, mivel témánk nem erről szól. Tehát az ember, mikor megtér, akkor eldönti, hogy nem akarja tovább élni a korábbi bűnös életét, ezért újjá akar születni. Az újjászületés két lépcsőből áll. A vízkeresztségből, és a Szent Szellem keresztségből. Azt mondja az ige, hogy keresztelkedjünk meg víz által (Mt.28,19; ApCsel.22,16), és meg leszünk keresztelve Szent Szellemmel. Nagyon fontos a különbség, hogy mi magunk döntünk a vízkeresztségről, de Szent Szellemmel az Úr keresztel meg minket. Keresztelő János mondja Jézusról, hogy ő az, aki Szent Szellemmel és tűzzel keresztel (Mt.3,11; Jn.1,33). Tehát mi magunk nem tudjuk elvenni a Szent Szellem keresztséget, hanem Jézus az, aki ezt megadja nekünk.

Ez azt jelenti, hogy az újjászületés két fél közös akaratából jön létre. Amennyiben mi akarjuk az újjászületést, akkor mi ezt azzal fejezzük ki, hogy bemerítkezünk a vízsírba (Róm.6,3-4). Amennyiben az Úr hitelesnek tartja a megtérésünket és a szándékunkat, és elfogadja a vízkeresztséget, akkor ő „elpecsételi” a vízkeresztségünket a Szent Szellemmel (2Kor.1,22; 2Kor.5,5). Ezzel kijelenti számunkra, hogy megtörtént az újjászületés Krisztusban. Amíg Istentől meg nem történik a Szent Szellem keresztség, addig nem lehetünk biztosak a teljes újjászületésünkben. Azokra az egyedi esetekre most nem térek ki, amikor a Szent Szellem keresztség megelőzi a vízkeresztséget, mint Kornélius esetében (ApCsel.10.fej.), de tudjunk róla, hogy ilyen is van.

Ezért mondhatja az ige azt, hogy akiben nincs meg a Krisztus szelleme, az nem az övé (Róm.8,9). Azt, hogy meg lettünk keresztelve Szent Szellemmel, azt a Szent Szellem ajándékainak meglétéből (1Kor.12,8-10), illetve a Szellem gyümölcseiből (Gal.5,22) láthatjuk. Ezzel ért egyet Jézus beszéde Nikodémushoz (Jn.3.fej.), hogy aki nem születik újjá víztől és Szellemtől, az nem láthatja Isten országát. Nyilvánvaló, hogy a mi részünkről, ha hiányzik a vízkeresztség, akkor mi ezzel azt fejezzük ki, hogy nekünk nem volt fontos az újjászületés, és nekünk jó volt a hústesti lét ebben a világban. Ha pedig Isten nem pecsételt el minket a Szent Szellemmel, akkor az válik nyilvánvalóvá, hogy hiába keresztelkedtünk meg víztől, Ő a mi megtérésünket nem fogadta el, és nem nyilvánított minket a sajátjának (Ef.1,14).

Tehát hitbeli életünk első szakaszán újjászületünk, de hangsúlyozom, hogy ezzel még csak a lehetőségét kapjuk meg annak, hogy Isten fiaivá váljunk. Ezzel az újjászületéssel kapjuk meg a lehetőséget, hogy Istennel járjunk. Elkerülhetetlen a Szellemben való járáshoz, hogy halljuk magunkban a Szent Szellem hangját, ismerjük a vezetését, és azt minden mástól jól el tudjuk különíteni. Csia Lajos írja a Bibliai lélektan könyvében, hogy a szellem olyan, mint egy sötét szoba. Ezért ami a szellem felől érkezik hozzánk, azt mind meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szellemtől kaptuk. Ezért fordulhat elő olyan, hogy valaki az Urat keresi, de mégis egy hitető szellem tanítására hallgat (1Tim.4,1). Mindent, ami a szellemvilág felől érkezik, meg kell vizsgálni, hogy kiderüljön, hogy milyen forrásból származik (1Th.5,21; 1Jn.4,1). Így tudjuk azt az életet élni, amelyre a Róma levél is hivatkozik, a 8. fejezetben.

13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. 14 Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8,13-14 – Váradi-Károli 2018)

Ezek szerint, ha az újjászületés után továbbra is az óember kívánságai szerint élünk, akkor meghalunk. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a Szent Szellem hangját felismerjük, és megismerjük, hogy engedelmeskedni tudjunk neki. Akiben nincs meg a Szent Szellem hangja, vagy nem tudja megkülönböztetni a saját, vagy a démonok hangjától a Szent Szellem hangját, nem is tud Szellem szerint járni. De ennek mi köze ahhoz, hogy az Atyában és a Fiúban lakozzunk?

Az, hogy az Úrban lakozás, illetve az Úr bennünk lakozása, a hitből indul ki. Azt mondja az írás, hogy aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakozik (1Jn.4,15). Máshol ezt úgy mondja az Biblia, hogy csak a Szent Szellem által mondhatja valaki Úrnak Jézust (1Kor.12,3), illetve a Szent Szellem vallja, hogy Jézus a Krisztus. Fentebb azt írtam, hogy a Szent Szellem ajándékairól vagy gyümölcseiről ismerhetjük meg, hogy megkaptuk-e a Szent Szellem keresztséget. Erre főleg pünkösdi körökben a leggyakoribb példa a nyelveken szólás ajándéka, de természetesen lehet más ajándék is. És itt nagyon figyelnünk kell, hogy Isten az ajándékait nem vonja vissza (Róm.11,29). Ezért ha valaki el is megy az Úrtól, attól még az ajándékok működhetnek az életében. Ahogyan erről Jézus maga mond példázatot, amikor az ítélet idején azt mondják neki, hogy nem az ő nevében űztek-e démonokat, és nem az ő nevében cselekedtek-e hatalmas dolgokat (Mt.7,22). Ennek ellenére azt mondja nekik az Úr, hogy nem ismeri őket (Mt.7,23). A példázat a gyümölcsökről szól. Ezért is említettem korábban azt, hogy a Szent Szellem gyümölcseiről lehet megismerni, hogy milyen életet él valaki az Úrban (Mt.7,17-21). És itt kapcsolódunk vissza az Úrban lakozáshoz. János evangéliumában azt mondja Jézus, hogy az az örök élet, hogy megismerjék az Atyát és akit elküldött, a Jézus Krisztust (Jn.17,3). Akkor ismertük meg az Atyát, amikor az ő parancsolatait megtartjuk:

3 És arról tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. 4 Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs abban az igazság.

(1Jn 2,3-4 – Váradi-Károli 2018)

 Amikor Filep megkérdezi Jézust, hogy mutassa meg az Atyát, Jézus azt mondja, hogy aki őt megismerte, az megismerte az Atyát is (Jn.14,7-8). Jézus személye annyira egy az Atyáéval, hogy aki Jézust megismeri, az megismeri az Atyát is. Ezek szerint, aki megismeri Jézust, az megismeri az Atyát is. A fenti versek azt mondják, hogy ha már ismerjük Jézust, akkor megtartjuk a parancsolatait. Isten megismerésében az első és egyik legfontosabb tényező az Ő Igéje. A Bibliából ismerjük meg a cselekedeteit, az ítéleteit, a beszédét, a beszédstílusát, hogy mi a fontos számára, és mindezt úgy, hogy ráadásul Jézus szavai is rögzítve vannak. Isten megismerésében kulcsfontosságú az ige ismerete! Isten megismerésének második alappillére az, hogy ahogyan az évek során együtt járunk vele, megtapasztaljuk, hogy velünk hogyan bánik, és személyes ismeretségbe kerülünk vele.

Ha figyelmesebben megvizsgáljuk az igét, akkor azt találjuk, hogy a szeretet és az engedelmesség sok esetben össze van kapcsolva. Aki szereti az Urat, az engedelmes neki, vagyis megtartja a parancsolatait. Azt mondja Jézus, hogy ahogyan az Atya szereti Jézust, ő is úgy szeret bennünket (Jn.15,9). Jézus azért maradt meg az Atya szeretetében, mert megtartotta az Atya parancsolatait (Jn.15,10). És mi is úgy tudunk megmaradni az ő szeretetében, ha megtartjuk a parancsolatait (Jn.14,20). És aki szereti az Úr Jézust, akkor azt szereti az Atya is (Jn.14,21), és akkor ahhoz elmegy Jézus is és az Atya is, és annál lakoznak (Jn.14,23; 1Jn.3,24)

Ez a mostani üzenet kulcsa: Ha szeretem Istent, ha szeretem Jézust, akkor engedelmes vagyok neki, és akkor én őbenne lakozom, és bennem lakozik mind az Atya, mind a Fiú!

És mindezt abból ismerem meg, hogy a Szent Szellem bennem van, és kijelenti nekem! Emiatt olyan fontos a Szent Szellem keresztség! Viszont már itt a földön benne vagyunk az Atyában, és a Fiúban a Szent Szellem által! Jézus a főpapi imájában, a János evangélium 17. fejezetében kimondja, hogy már itt a földön annyira egyek lehetünk az Atyával és Vele, mint amennyire Jézus egy az Atyával.

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye e világ, hogy te küldtél engem. (Jn 17,21 – Váradi-Károli 2018)

Ebből a versből láthatjuk meg, hogy már itt a földön egyek lehetünk az Atyával és a Fiúval, mert azt mondja, hogy azért legyünk Vele egyek, hogy a világ higgye el, hogy Jézus az Atyától küldetett. Ha ez nem a földre vonatkozna, hanem a mennyre, vagy bármely más helyre, akkor a világnak ez nem lenne bizonyság. Mi csak itt a földön, ebben a világban lehetünk bizonyságok Jézusról. A mennyben és a pokolban már nem kell bizonyság, hogy Jézus az Isten Fia. Itt bízta Isten emberekre a Jézus Krisztusról szóló bizonyságot (Mt.28,19-20).

Jézus azt mondja, hogy akik cselekszik az Atya akaratát, azok az ő testvérei (Mt.12,50). Ezzel egyértelművé teszi, hogy ha bárki is hivatkozik az Úr nevére, de nem engedelmes neki, akkor akármennyire is szeretheti az Urat, olyan, mintha nem szeretné, mert nem engedelmeskedik Neki. Az engedetlenekről azt mondja az ige, hogy azokra eljön Isten haragja (Kol.3,6). Többször fel van sorolva, hogy kik nem mennek be Isten országába (1Kor.6,9-10; Ef.5,5; Gal.5,21; Jel.21,8; Jel.22,15), azokon kívül, akik nem születtek újjá.

A rómabeliekhez írt levél egyértelművé teszi, hogy úgy tudunk engedelmeskedni Istennek, ha Szellem szerint járunk, és nem visszük végbe a hústest kívánságait.

18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;  (Róm 7,18-22 – Váradi-Károli 2018)

Az újjá nem született ember csak engedetlen lehet Isten szemében. Mivel az óemberünkkel együtt beleszületünk a bűnös természetbe, ezért az óember szerint lehetetlen Istennek tetszeni, mert abban benne lakik a bűn. Ezért is mondhatja az ige, hogy mindenki(!!!) elhajolt, és nincs egy igaz sem (Róm.3,10; Róm.3,12). Ezért ha az óember, vagyis az újjá nem született énünk kívánságait cselekedjük, akkor ellenségesek vagyunk Istennel szemben, és ezért nem lehetünk kedvesek neki.

6 Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. 7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. 8 Akik pedig hústestben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.

(Róm 8,6-8 – Váradi-Károli 2018)

Az óember jól érzi magát ebben a bűnös világban, és nem akarja Istent, sem a szentséget. Az újjászületéssel kapunk lehetőséget arra, hogy a bűnnek hústeste megerőtlenüljön (Róm.6,6-8), és az újjászületett szellem által „leuraljuk” a hústest, vagyis az óember bűnös kívánságait. Így kapunk lehetőséget arra, hogy a Szellem vezetésében járhassunk.

2 Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésére, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adasson nektek bőségesen. (1Pt 1,2 – Váradi-Károli 2018 – kiemelés tőlem)

Engedelmességre vagyunk kiválasztva. De most már látjuk is, hogy ez miért annyira fontos. Azt mondja Jézus, hogy az az örök élet, hogy megismerjük az Atyát (Jn.17,3).

7 Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. (Jn 14,7 – Váradi-Károli 2018)

9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt inkább mivelhogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtlen és gyarló elemekhez, amelyeknek megint újból szolgálni akartok?

(Gal 4,9 – Váradi-Károli 2018)

Azt mondja az írás, hogy akik megismerték Jézust, azok megismerték az Istent, vagyis az Atyát is. És itt kapcsolódik össze az összes szál, amiről eddig szó volt. Ha felismertjük, hogy kicsoda Jézus, és erről vallást teszünk, akkor Isten bennünk lakozik (1Jn.4,15). Ha tovább megyünk a megvallásunk útján, mert ugye ha ez csak egy szájjal történő megvallás, és nincs mögötte cselekedet, akkor halott hit marad (Jak.2,20; Jak.2,26), sőt, hogy ne mondjam hamis megvallássá válik, mert nem úgy cselekszem, ahogyan a számmal megvallom. Ezt teszik a démonok is (Jak.2,19), akik elismerik, hogy Isten az Úr, de nem engedelmesek neki. A pozitív vonalon maradva, tehát hitre jutunk, és akkor a hitünket és szeretetünket azzal fejezzük ki Isten és Jézus felé, hogy engedelmesek vagyunk neki. Ha pedig engedelmesek vagyunk neki, akkor Ő jön, és bennünk lakozik, mi pedig őbenne. Nagyon sok ige erősíti meg ezt a kijelentést számunkra:

17 És e világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

(1Jn 2,17 – Váradi-Károli 2018)

24 És aki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne lakozik és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk lakozik, abból a Szellemből, amelyet nekünk adott. (1Jn 3,24 – Váradi-Károli 2018)

13 Erről ismerjük meg, hogy benne lakozunk és ő mibennünk; mert a maga Szelleméből adott minekünk. (1Jn 4,13 – Váradi-Károli 2018)

15 Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten lakozik abban, és ő is az Istenben.

(1Jn 4,15 – Váradi-Károli 2018)

16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. (1Jn 4,16 – Váradi-Károli 2018)

2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. (1Jn 5,2 – Váradi-Károli 2018)

20 De mi tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük azt aki igaz, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

(1Jn 5,20 – Váradi-Károli 2018)

Mindezek bizonyságot tesznek arról, hogy már itt a földi életünkben Istenben lakozunk, és ő bennünk lakozik. Ezért mondja az írás, hogy a mi testünk a Szent Szellem temploma (1Kor.3,16; 1Kor.6,19), mert Isten valósággal bennünk lakozik. De mi lesz, amikor elköltözünk innen? Akkor is Istenben fogunk lakozni?

A Jelenések könyve ad választ erre a kérdésre. A 21. és 22. fejezet részletesen elmondja, hogy az új égen és új földön az Isten együtt fog lakozni az emberrel. Pontosan úgy, ahogyan már az Éden kertjében is alkonyatkor együtt sétált az emberrel (1Móz.3,8), ugyanúgy az új földön is.

3 És hallottam nagy szózatot a mennyből, ezt mondva: íme az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és ők az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. (Jel 21,3 – Váradi-Károli 2018)

Az Új Jeruzsálem lesz az otthona azoknak, akik itt a földön hűségesen kitartanak a hitükben, és Istent választják mindenek előtt. Ahogyan Filadelfia gyülekezetének mondja az Úr, hogy oszloppá teszi Isten templomában, és onnan többé ki nem jön (Jel.3,12). Ahogyan a látomásokban látták Jézust, hogy mennyire dicsőségesen ragyogó (Jel.1,14-15), úgy fognak fényleni azok, akik Hozzá kerülnek (Mt.13,43). Az Új Jeruzsálem lesz a lakása a győzteseknek, akiket megnevez az Úr az egyes gyülekezeti levelek végén. Ez az Új Jeruzsálem pedig az új földön lesz. Az örökkévalóságban az Atyában lakozás nem máshol, mint az Új Jeruzsálemben lesz. Isten annyira jó hozzánk, hogy ezt már itt a földön megtapasztalhatjuk. Ott pedig nyilvánvalóan ott lesz az Atya is és a Fiú is örökké:

3 És semmi elátkozott nem lesz többé; hanem az Istennek és a Báránynak királyi széke benne lesz; és az ő szolgái szolgálnak neki; 4 És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz. 5 És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és uralkodnak örökkön-örökké. (Jel 22,3-5 – Váradi-Károli 2018)

Ahogyan most a mennyben van az Atya trónja, és az Ő trónjának jobbján van Jézus (ApCsel.7,55), úgy az új földön is a trónszéken lesz mind az Atya, mind a Fiú, de ez a trónszék immár a földön lesz, az Új Jeruzsálemben, mert itt fog együtt lakozni az emberrel. De már ma együtt lakozunk vele fenn a mennyben:

5 Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, kinek kegyelméből tartattatok meg! 6 És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: 7 Hogy megmutassa a következő időkben az Ő kegyelmének nagy gazdagságát, az Ő hozzánk való kegyelmességéből a Krisztus Jézusban. (Ef 2,5-7 – Váradi-Károli 2018)

Az élet, az örök élet, és az úrvacsora kapcsolata

És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19)

24 És hálákat adva, megtörte és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 25 Hasonlóképpen a poharat is vette, minek után vacsorált volna, ezt mondva: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. (1Kor 11,25)

Szeretném körbejárni az élet, az örök élet, és az úrvacsora kapcsolatát, hogy meglássuk, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Jézus azt mondja, hogy mikor eljön a Szent Szellem, akkor megítéli a világot bűn tekintetében, és ez a bűn a hitetlenség (Jn.16,8-9). Szintén János apostolnál mondja az ige, hogy aki hisz, annak bizonysága van önmagában, és aki nem hisz, az hazuggá tette az Istent mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel az Atya bizonyságot tett a Fiú mellett (1Jn.5,10).

Aki nem hisz, arról egyértelműen azt mondja az ige, hogy halott (Ef.2,1; Kol.2,13). Az ember, amikor megszületik, akkor csak a halál lehet osztályrésze, ugyanis Ádámban, a bűn miatt mindnyájan meghalunk (1Kor.15,22). Ádám bűne miatt hat el a halál mindenkire, aki Ádám leszármazottja (Róm.5,12), miatta születik bűnösnek minden ember. Mert bár nem volt törvény Ádámtól Mózesig, a halál akkor is munkálkodott mindenkiben, aki embernek született, még akkor is, ha nem Ádám hasonlatossága szerint vétkezett (Róm.5,13). Azért, hogy ez ne így legyen, azért jött el Jézus a földre. Mert Benne, az ő igazsága által minden emberre elhat az életnek megigazulása (Róm.5,18). Az ő engedelmessége által sokan igazakká lesznek (Róm.5,19). Ez a megigazulás hit által vehető át mindannyiunk számára (Róm.5,1; Gal.2,16). Az ő áldozatában való hit által mos meg minket az ő vére (1Jn.2,2; 1Jn.1,7). Hit által nyerjük el azt, hogy az Atya minket igaznak tartson (1Móz.15,6; Róm.4,5; Hab.2,4).

Az igében nagyon sokszor le van írva, hogy aki hisz, annak örök élete van.

– Aki Jézusban hisz: (Jn.3,15; Jn.3,16; Jn.3,36; Jn.6,40; Jn.6,47; 1Tim.1,16; Tit.1,2; Tit.3,7; 1Jn.5,13;)

– Aki az Ő beszédének hisz: (Jn.4,14; Jn.5,24; Jn.12,49-50;)

Az embernek a hitéből fakadnak a cselekedetei. Ha valaki nem hisz Istennek, akkor a cselekedetei ezt fogják megmutatni, mert semmi olyan dologra nem fog törekedni, ami Isten szerint való lenne. Ahogyan a Jakab levél erről részletesen ír. Ha pedig valaki csak mondja, hogy hisz, de a hitét nem követik a hit cselekedetei, akkor az ő hite halott (Jak.2,17). De ha valaki hitre jut az Úrban, akkor azt rögtön cselekedetek követik:

– megtérés

– bemerítkezés

– imádkozás

– úrvacsora

– stb.

Az Atya von mindenkit Jézushoz (Jn.6,44), és Ő ad hitet is a szívünkbe, amely a Szent Szellem egyik ajándéka (1Ko.r12,9), és a Szent Szellem egyik gyümölcse is (Gal.5,22). Ebből az Istentől kapott hitből kezdünk el hinni az Úr Jézusban, és akarunk újjászületni. A megtérés lépésére most külön nem térek ki.

Amikor bemerítkezünk, akkor az Úr Jézus halálába és feltámadásába merítkezünk be (Róm.6,3-4). Ez a cselekedet már mindenképpen hit cselekedet, mert aki ezt megteszi, annak hinnie kell mindazt a bizonyságot, amit hallott az Úr Jézus földi cselekedeteiről, és mindarról, amit a Biblia kijelent róla. (Nem szeretnék itt most a színből megkeresztelkedőkre kitérni, mert a mártíromságon kívül minden cselekedetet meg lehet cselekedni képmutatásból is.) Akik pedig hisznek, azoknak egy és ugyanaz a reménységük van (Ef.4,4), mégpedig az örök élet (Tit.1,1-2). Egy ígéretünk van mindannyiunknak, mégpedig az örök élet a Jézus Krisztusban való hit által. Erről tesz bizonyságot számos helyen az ige, hogy aki hisz, annak örök élete van. Nem találunk másik kategóriát.

Nem tesz különbséget a Biblia a megígért reménység tekintetében, mert mindenkinek az örök élet van megígérve. Az örök élet pedig mindenkinek meg van ígérve, aki hisz. Nincs hozzáragasztva a hithez semmi más követelmény, hogy a hit, plusz ez és ez a cselekedet, amely együtt az örök életnél egy nagyobb ígéret reménységét adná. A Krisztusban való hit által átmentünk a halálból az életre (Jn.5,24; 1Jn.3,14). Ezért tudott a lator is már a halál estéjén a paradicsomban lenni az Úrral, mert hitt benne (Lk.23,42-43). Ő végképp nem tudott semmit sem cselekedni, mert oda volt szögezve egy fához. És ezért nagyon fontos az ő esete, mert a szívében elhitte, hogy kicsoda Jézus, és szájjal megvallotta azt, amit hitt (Róm.10,10). Ez a megvallás, ahogyan a Róma levélben is áll, az üdvösségre, más szóval a haláltól való megmenekülésre visz.

Természetesen a hit fogalmán belül mindig az élő hitre gondolunk, amelyet a hit cselekedetei mutatnak meg a nyilvánosság felé!

Ha pedig valaki megmenekül a haláltól, akkor annak örök élete van. Nincs megnevezve több kategóriájú élet, csak az örök élet. A földi halandó testi életből, egy halál nélküli szellemi testben lévő életbe megy át az, akit az Úr erre méltónak talál (1Kor.15.fejezet).

Minden teremtett élet származtatott élet, mert csak Istennek és a Fiúnak van élete önmagában (Jn.5,26). A teremtésben mindenkinek az Atya adott életet, ezért mindenkinek származtatott élete van. Egyedül az Isten az, akinek nincs kezdete és vége (2Móz.3,14; Zsolt.90.1-2; Hab.1,12; Róm.1,23; 1Tim.1,17), és mivel Jézus egy az Atyával (Jn.10,30), ő is elmondhatja, hogy ő az alfa és az ómega, a kezdet és a vég (Jel.1,8). Még a halhatatlan lények életének is van kezdete, mert a létezésük a teremtésükkel kezdődött. Bár nincs vége, de kezdete van, mint azoknak az embereknek, akik örök életet nyernek az Úrtól (Dán.12,2; Mt.25,46). Ezért a teremtett lények közül mindenkinek származtatott élete van, ezért a teremtmények élete sohasem egyenlő Isten életével. Ha azt mondjuk, hogy olyan örök életünk lesz, mint neki, akkor könnyen beleeshetünk a „kis istenek vagyunk” tanításba, amelyet a Jn.10.34 alapján tanítanak tévtanítók. Mi emberek vagyunk, és azok is maradunk. Nem leszünk Istennel egyenlőek semmilyen formában, és ez nagyon fontos, mert ezzel csalta meg az első emberpárt is a Sátán – „Olyanok lesztek mint Isten”.

Hitünk célja az üdvösség, amely megegyezik az örök élettel. Legalábbis az igéből ezt olvassuk ki:

Elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. (1Pt 1,9 – Váradi-Károli 2018)

A lélek őrzi a mi személyiségünket, tehát az örök életben is megmaradunk annak, akik itt a földön voltunk. Viszont ahogyan Jézus is egy volt az Atyával, és semmit nem cselekedett az Atya akaratán kívül, ezért az ő saját személyisége „el volt rejtve” az Atya személyisége mögött. Ezért mondhatta Jézus, hogy ha engem láttatok, akkor láttátok az Atyát (Jn.14,9). Hasonlóképpen lesz az is, aki Jézus Krisztusban az örök élet jutalmát elnyeri. Az életnek és az örök életnek a kérdése visz el minket az úrvacsorához.

Az úrvacsoránál azt mondja Jézus, hogy aki eszi az Ő testét, él örökké (Jn.6,51; Jn.6,54). Ez egyértelművé válik a hit cselekedetei megközelítésében. Ha hiszem, hogy kicsoda Jézus, és emiatt veszem az úrvacsorát, akkor már a hitem miatt örök életem van. (Ismét leszámítva a színből, vagy szertartásosan, vagyis hitetlenül úrvacsorázókat.) Ha jóhiszeműen vizsgáljuk az igét, akkor azt mondhatjuk, hogy aki hiszi, hogy Jézus az Isten fia, a Megváltó, a Szabadító, aki feltámadt a halálból, az fog a hitéből következő cselekedeteket tenni. Az egyik ilyen cselekedet, az úrvacsora. Jézus úgy adta oda, hogy az ő emlékezetére cselekedjék (Lk.22,19). Nem azt mondta, hogy ha örök életet akarsz, akkor cselekedd, hanem azt mondta, hogy „az én emlékezetemre” cselekedjétek. Ez magában foglalja mindazt, ami őt Krisztussá teszi. A keresztáldozatát, azt, hogy megváltott minket, azt hogy belemerítkeztünk a halálába, azt hogy Ő most fenn van az Atya trónjának a jobbján, azt hogy benne megbocsáttattak a mi bűneink, stb.

Amikor vesszük az úrvacsorát, akkor megemlékezünk arról is, hogy amikor megkeresztelkedtünk, akkor meg akartunk halni mindannak, ami ebből a világból volt bennünk (a bűnnek – Róm.6,2; a törvénynek Róm.7,4; Gal.2,19; a világnak – Gal.6,14, és önmagunknak – Gal.2,20). Azt mondja az ige, hogy változzunk el a mi gondolkodásunk megújulása által (Róm.12,2). Ne a világ szerint gondolkodjunk az életünk további részében, hanem keressük az Isten akaratát (Róm.12,2). Ezek szerint megemlékezünk mindarról, amit Jézus értünk tett, és arról, hogy kik vagyunk Őbenne. Ahogyan Jézus mondja, hogy aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, az őbenne van, és Jézus is abban (Jn.6,56). Az úrvacsorával fejezzük ki itt a földön, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. És mivel ezt hitből tesszük, aki ezt cselekszi, annak – a hite miatt – örök élete van. Amikor Jézus azt mondja, hogy aki nem eszi az ő testét, és nem issza az ő vérét, abban nincs élet (Jn.6,53), akkor nem azt mondja, hogy annak nincs örök élete, – más szóval üdvössége – hanem azt, hogy nincs élete. Fontos különbség.

Az úrvacsora pozitív oldalán kívül, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy önmagában sem az úrvacsora cselekedete, sem az újjászületés nem tart meg senkit sem az örök életre!

1 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy szellemi eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy szellemi italt ittak, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. (1Kor 10,1-6 – Váradi-Károli 2018)

Ahogyan már fentebb is írtam, csak az élő hit cselekedetei visznek be minket az örök életre. Ha a hitem nem párosul az Úr felé való engedelmességgel (Zsid.5,9), akkor úgy járok, mint a zsidók, akik elvesztek a pusztában. Engedelmesség nélkül azt fejezem ki igazán, hogy nem hiszem, hogy kicsoda Isten igazából, és mit mond nekünk, az igéjén, vagy beszédén keresztül. Ha az életem nem tükrözi, hogy miben hiszek, akkor nem abban hiszek, amit megvallok hitemként. Erről szól a blogon a Hit, hívőség, vallás fogalmak tartalmának változása című írás. De menjünk tovább az úrvacsora lényegére.

Jézus egy nagy nyilvánosság előtt elmondta az úrvacsora lényegét, és jelentőségét. A János evangélium 6. fejezetében leírt, a tömegek előtt elmondott szakaszból érthettük meg, hogy mi annak a tartalma. Ott egy nagyon erős kifejezést használ a teste evésére.

51 Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én hústestem, amelyet én adok e világ életéért. 52 Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja ez nekünk a hústestét, hogy azt együk? 53 Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (Jn 6,51-53 – Váradi-Károli 2018)

Ha konkrétabban megnézzük, akkor azt mondja a nyilvánosság előtt, hogy „ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek”. Ezért is döbbentek meg a hallgatók, hogy hogyan adhatja nekünk az ő húsát, hogy azt együk. Jézus szándékosan botránkoztatta meg a hallgatóságot. Ezt a komoly kijelentést a tanítványoknak oldotta fel először, hogy a teste helyett igazán a kenyeret kell vennünk, és a vére helyett igazán bort kell innunk. Tisztázta, hogy valósággal nem a saját húsáról beszélt, hogy azt egyék, hanem a kenyér jelenti az ő testét. Ezen kívül arra szólította fel őket, hogy az ő emlékezetére vegyék. Ezt adták tovább azután a tanítványok a hívők közösségének, ahogyan az Apostolok Cselekedetei elején látjuk, hogy házanként és naponta vették magukhoz.

Ha azt mondanánk, hogy az úrvacsora azért nem szól mindenkinek, mert nem a sokaság előtt adta oda először, hogy egyék, akkor például ki kellene zárnunk a végidőkről szóló beszédét is, a Máté 24.-ből, mert az egy még szűkebb körben mondta el. De ennek a sornak nem lenne vége, mert vannak olyan részek, amik csak egy-egy emberrel történtek meg. Az ige pedig azt mondja, hogy a teljes írás alkalmas az építésre (2Tim.3,16-17).

Az ige nagyon rövid, és csak ez az egy Bibliánk van. Isten Szent Szelleme gondosan válogatta a történeteket és üzeneteket, hogy minden benne legyen, amit az emberek tudomására akart hozni. Minden ember tudomására! Ezt csak így szabad látnunk. János evangéliuma azt mondja, hogy könyvek telnének meg azzal, amiket Jézus mind cselekedett és mondott, de ezek lettek kiválasztva arra, hogy olvassuk. Istennek lett volna módja arra, hogy többet adjon, vagy folyamatosan adjon hozzá az igéhez, de nem tette. Ezért nekünk is úgy kell látni, ahogyan Pál írja, hogy a teljes írás alkalmas a tanításra, feddésre, megjobbításra. Ha bizonyos részektől el akarunk távolítani embereket, akkor az egy nagyon ingoványos talaj. Ezért az úrvacsora minden igaz hitből való hívőnek szól, érettségre való tekintet nélkül. Ezt később, az úrvacsorának az élettel való kapcsolatából meg is fogjuk látni.

Az igében azt látjuk, hogy az Úrban való hitben, az Úr előtt mindannyian egyformák vagyunk, mert nála nincs személyválogatás (Róm.2,11; Ef.6,9). Krisztusban még a nemek is eltörlődnek, mert Benne nincs férfi vagy nő, szabad vagy szolga, hanem mindnyájan egyek vagyunk (Gal.3,28). Ezért is mondja Jézus, hogy ne hívassuk magunkat se mestereknek, se doktoroknak (Mt.23,8), mert ahogyan Ő mondja, mindnyájan testvérek vagyunk. Ebben nincs különbség, mert mindannyian Krisztus testének a tagjai vagyunk (Róm.12,5; 1Kor.12,27, Ef.5,30). Sőt, aki kevesebbet kapott Krisztus testében, annak nagyobb a tisztessége (1Kor.12,22-25). Az egyetlen különbség az, hogy aki többet kapott, attól az Isten is többet vár el (Lk.12,48). A test együtt munkálkodik aszerint, amint kinek-kinek adta az Úr (Róm.12,4; Ef.4,16).

Az való igaz, hogy vannak érettségbeli és vannak hűségbeli különbségek Krisztus Testében. De az Ef.5.29,30 és az Ef.4,4 egyértelműen azt mondja, hogy egy a test. De emiatt a különválasztás miatt szólal fel Pál a Korinthusiakkal szemben:

11 Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.  12 Azt értem pedig, hogy mindegyikőtök ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.  13 Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg értetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg? (1Kor 1,11-13 – Váradi-Károli 2018)

Ahogyan mondja, „Vajon részekre osztatott-e a Krisztus?” ezzel azt erősíti, hogy egy test vagyunk, és annak sok tagjai:

Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.

(Róm 12,5 – Váradi-Károli 2018)

De ettől még mindenki testvér, és senki sem több a másiknál. Vagy ahogyan korábban leírtam, akinek több adatott, attól többet is vár el az Úr, ezért annak jobban kell félnie, hogy megálljon az Úrban. Az úrvacsorával is hasonló a helyzet. Ha úgy gondolkodnánk tovább, hogy az úrvacsora nem mindenkinek szól, hanem csak bizonyos személyek, vagy kategória vehetné az úrvacsorát, akkor ennek az útnak a végét látjuk a Jehova tanúinál, ahol csak bizonyos kör méltó az úrvacsorára, és az egyszerű gyülekezeti tagok nem vehetik.

Ezután csak röviden térnék ki a gyülekezetekben közösen vett úrvacsora kérdésére. Ez a kérdés több helyen egyházszakadáshoz vezetett. A gyülekezetnek magának kellene megvizsgálnia, hogy csak az arra méltók vehessék az úrvacsorát, mert ott valóban közösséget vállal abban mindenki a másikkal. Mert az úrvacsorával fejezzük ki, hogy mindannyian, akik együtt vesszük az úrvacsorát, Krisztus testének tagjai vagyunk, és Krisztusnak csak egy teste van. Ezért ott különös jelentőséggel bír az, hogy ki kivel vállal közösséget. Sajnos azonban ma már ezt a figyelmet nem szentelik oda a gyülekezetek az úrvacsorának, és azt bárki veheti, aki ott van. Többek között ezért is romlik a gyülekezetek állapota, mert tolerálják a bűnt. De ez már más téma.

Mivel az Úr Jézus a páskabárány újszövetségi szimbóluma, ezért az ő testének és vérének ilyen értelemben is jelentősége van. Ahogyan Izrael fiai vették a kivonulás előtti éjszakán a páskabárányt (2Móz.12,1-11), úgy vesszük mi is az ő testét, hogy közösségünk legyen az ő áldozatával. Az úrvacsorában közösségünk van Krisztus vérével és testével (1Kor.10,16). Ez egyik kifejezése annak, hogy részei vagyunk. Mintegy megerősítése a vízkeresztségnek, amellyel azt fejeztük ki, hogy meg akartunk halni mindennek ami a hústól és e világtól született, és újjá akartunk születni Jézus Krisztusban. Az úrvacsorával mintegy magunkat is emlékeztetjük a saját cselekedetünkre, de ezzel a cselekedettel azt is kijelentjük, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. Ahogyan itt az ige szól az áldozatokkal és az oltárral való közösségről, a mózesi törvényekből értjük meg, hogy az úrvacsora ezáltal közösségbe hoz minket az Úr Jézus áldozatával. (A vérrel való közösség jelentőségére most nem térek ki külön, mert akkor nagyon terjedelmes lenne a magyarázat.) A páskabárány vételénél, és az oltári szolgálatnál is fontos volt, hogy aki részesedik belőle, az tiszta legyen (2Kr.30,3). Viszont aki tiszta volt, annak vennie kellett a páskát (4Mz.9,13), mert különben ha elmulasztotta, akkor halállal kellett lakolnia. Az Új Szövetség idején akik az Úrban vannak, és bűnbánatot tartottak, és megtértek a bűneikből az Úr előtt, akkor azok tiszták, és ezért vehetik az úrvacsorát. Erről ír Pál apostol akkor, amikor azt mondja, hogy meg kell próbálnia magát az embernek, hogy méltó-e arra, hogy vehesse Krisztus testét és vérét (1Kor.11,28). És ennek az önvizsgálatnak és saját magunk megítélésének az elmulasztása ítéletet von arra, aki így veszi az úrvacsorát. Emiatt sokan erőtlenek, betegek és alszanak (1Kor.11,30). Ezért mindenki, aki bűnbánatot tartott az Úr előtt, és megtért a számára ismert bűnökből, az veheti az úrvacsorát. Ismerve a Korinthusiakhoz írt első levél tartalmát, a gyülekezetben volt paráznaság, irigykedés, pártoskodás, részegeskedés, de ennek ellenére nem azt mondja nekik, hogy ne vegyék az úrvacsorát, hanem azt, hogy méltóképpen vegyék (1Kor.11,28). Nehéz elképzelni az úrvacsora vételére méltatlanabb közösséget, mint a korinthusi gyülekezet, de az apostol még sem tiltja el ettől a gyülekezetet, hanem csak arra szólítja fel őket, hogy magukat megvizsgálva és megtisztítva vegyék.

Azt, hogy az úrvacsorát már friss megtérők is vették, azt jól példázza az, hogy pünkösd után nem sokkal, már házanként naponta megtörték a kenyeret (ApCsel.2,42; ApCsel.2,46). Nem volt elvárás, hogy „előképzettsége” legyen a hívőnek, és nem kellett hozzá semmilyen külső bizonyíték sem. Ahogyan az előbb a Korinthusiak kapcsán ezt láthattuk is. Hasonlóképpen, ahogyan ezt a vízkeresztségnél is látjuk, amikor a pogány börtönőrnek hirdetik az evangéliumot, és még aznap este bemerítkezik az egész háza népével együtt (ApCsel.16,30-33). Az úrvacsorának sincs a gyülekezet által felállított előfeltétele. Aki megtért és megkeresztelkedett, az rögtön vehette, mert ahogyan korábban írtam, úgy látjuk, hogy az úrvacsora a Szent Szellemmel való közösséget erősíti és életet ad itt a földön annak, aki él vele. Sőt ajánlott is azonnal elkezdenie, hogy megerősítse magát az új életben.

Szeretnék még szólni arról, hogy hogyan látjuk azt, hogy az úrvacsora vajon megelevenít-e az elragadtatásra. Az igében ezt nem találjuk. Az a vers, amelyik azt mondja, hogy a „Szellem az aki megelevenít” (Jn.6,63), az általában az életre vonatkozik. A görög szó, amely itt a megelevenít mögött áll – zoopoeio – általában az életre vonatkozik. Ezzel jelölik azt is, hogy a mag kikel a földből, tehát valaki vagy valami életre kel. Az, hogy az úrvacsora életet ad, itt a földi élet vonatkozásában számít, ahogyan láttuk, hogy a Szellem megelevenítette a mi halandó testünket is (Róm.8,11). Mivel az úrvacsora kenyerében Jézus testének a szellemi jelentését vesszük magunkhoz Jézus testét és vérét – ellentétben a katolikusokkal, – a Szent Szellem az, aki a cselekedet kapcsán elhozza nekünk Krisztus életét, és ezáltal megelevenít bennünket. A Szent Szellem kijelenti bennünk Jézus Krisztus áldozatát és személyét, és bizonyságot tesz róla. Az úrvacsora életet ad, illetve aki nem veszi, abban Jézus szavai szerint nincs élet. Az úrvacsora megcselekvésének a körülményei (bűnmegvallás, megtérés, hálaadás, stb.), mind elősegítik azt, hogy aki veszi az úrvacsorát, az megítélje magát, megtisztuljon, megtérjen, és úgy vehesse Krisztus testét, ami utána a Szent Szellem által életet ad neki, mert a Szent Szellem bizonyságot fog tenni benne Jézusról, és elhozza neki az Úr életét.

Az itt szereplő görög szó – zoe – általában jelent életet. Amikor az örök életről szól az ige, akkor mellé teszi az „örök” kifejezést – aionos zoe – vagyis „örök élet”. János evangéliumának 6. fejezetét figyelve, Jézus azt mondja, hogy aki veszi az úrvacsorát, az él általa (Jn.6,57). Jézus életén keresztül kap életet, mert a Szellem az, aki megelevenít (Jn.6,63). Bár a testét eszi, és a vérét issza, mégis a Szellemen keresztül kap életet. Jézus a feltámadása után vált megelevenítő szellemmé (1Kor.15,45), vagyis Jézus egy a Szent Szellemmel, ugyanúgy, mint az Atyával (Jn.10,30). Azt mondja maga Jézus, hogy a Szent Szellem róla tesz bizonyságot (Jn.15,26), és nem csak Jézusból, hanem az Atyából is ad (Jn.16,14-15). Az egész Új Szövetség arról tesz bizonyságot, hogy ma Krisztus Testében a Szent Szellem az élet szelleme (Róm.8,2; Róm.8,10), mert nem csak a halottakat eleveníti meg, hanem minket is ebben a halandó testben (Róm.8,11; Ef.2,1; Ef.2,5; Kol.2,13). Sőt, a Szent Szellem elevenítette meg a feltámadás idején magát Jézust is (1Pt.3,18). Ezért ad életet az úrvacsora itt a földön.

Isten fiai – 2.rész Új Szövetség

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. (Gal 3,26)

12 Valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; 13 Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek. (Jn 1,12-13)

Ahogyan az Ószövetségben is, az Új Szövetség idején is azokat nevezi az Ige Isten fiainak, akik Istentől születtek. Ahogyan láttuk, az Ószövetség idején az Ige nem embereket nevez Isten fiainak, úgy az Új Szövetségben pedig csak embereket nevez Isten fiainak. Az Újszövetség az angyalokat már kizárólag angyaloknak nevezi, és nem nevezi többé Isten fiainak.

Az emberek közül azok lehetnek Isten fiaivá, akik az Úr Jézus Krisztus nevében hisznek, és nem a hústesttől születtek, hanem Istentől. Az Istentől való születés pedig nem más, mint amit a kereszténységben újjászületésnek nevezünk.

5 Felelt Jézus: Bizony, bizony mondom neked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. 6 Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az. (Jn 3,5-6)

Mivel a keresztségekben meghal bennünk mindaz, ami ebből a világból született, a hitnek ebben a cselekedetében Isten fiaivá válhatunk. Hiszen ez a cselekedet hit nélkül lehetetlen. Mert ha nem az Úr Jézus Krisztusba vetett hitből, nem abból a szándékból keresztelkedünk meg (merítkezünk be), hogy meghaljunk mindannak ami bűnös és bűntől született bennünk (Róm.6,1-3; Róm.6,11; Róm.7,4; Gal.6,14; Gal.2,20), akkor ez csak egy „fürdő”. Ez által a keresztség által leszünk új teremtménnyé Krisztusban (2Kor.5,17; Ef.4,24). Ez az új teremtmény pedig nem más, mint akit az Ige Isten fiainak mond.

Az újjászületéssel azonban „csak” elindulunk ennek a fiúságnak az útján. Ahhoz, hogy ez teljessé legyen, ahhoz végig kell menni ezen az úton.

14 Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8,14)

Ebben a földi életben akkor vagyunk Isten fiai, ha a Szent Szellem vezetésében élünk. Akik hústest szerint élnek, azok nem lehetnek kedvesek Istennek (Róm.8,8), és ha továbbra is a hústesti kívánságok kielégítésére élnénk, akkor nem az üdvösség várna ránk, hanem a halál (Róm.8,13).

Ezért is írja meg egészen pontosan az Ige több helyen is, hogy mik a hústest cselekedetei, hogy ne kelljen találgatnunk, hogy mely cselekedetek azok, amelyeket ne cselekedjünk (Gal.5,19-21; 1Kor.3,3; Jak.3,14; 1Kor.6,10; Ef.5,5; Jel.21,8; Jel.22,15). Ugyanígy a Szellem gyümölcsei is nyilvánvalók (Gal.5,22).

Akkor tudunk csak Isten igaz fiai maradni, ha engedelmesek vagyunk neki, úgy ahogyan az Istenhez hűséges angyalok is. Akkor lehetünk csak Jézus testvérei, ha az Atya akaratát megcselekedjük (Mt.12,50). Akkor tudja meghallgatni a könyörgéseinket is, ha az Ő akaratában könyörgünk (1Jn.5,14), mert különben nem kapjuk meg azt, amit kérünk (Jak.4,3).

A fiúság azonban nem lehet teljes ennek a földi életnek a végéig. A szabad akaratunk miatt, ebben a földi életben még bárki bármikor hátat fordíthat ennek az útnak, és az engedelmességnek.

20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél. 21 Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, minthogy megismerve, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. 22 De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe. (2Pt 2,20-22)

26 Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerése után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, 27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket. (Zsid 10,26-27)

A kísértésekben mindvégig meg kell állnia annak, aki Isten fia akar maradni (Mt.10,22; Mt.24,13; Zsid.12,4). Isten megostoroz és megfenyít mindenkit, akit fiává fogad (Zsid.12,6). Csak kipróbált hittel mehetünk be az Isten országába. Hogy úgy mondjam, az Úr megelőlegezi az Isten fiai megszólítást, amíg végül el nem megyünk innen a földről, és oda nem érünk Hozzá.

23 Nemcsak ez pedig, hanem maguk a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várva a fiúságot, a mi testünknek megváltását. (Róm 8,23)

A fiúság szelleme már bennünk van (Róm.8,15), de a fiúság csak akkor válik teljessé, amikor a testünk is meg lesz váltva ebből a romlandó testből, és megkapjuk a halhatatlan, romolhatatlan új testet. Az Új Szövetség szerint csak ekkor teljesedik be a fiúság számunkra! Ezért is figyelmeztet az Ige, hogy félelemmel és rettegéssel vigyük végbe a mi üdvösségünket (Fil.2,12). Akik részesednek az első feltámadásban, azokon már nem lesz hatalma a második halálnak (Jel.20,6), hanem teljességgel Isten fiaivá válnak.

36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai. (Lk 20,36)

Ha már elindultunk a fiúság útján, akkor csak bátorítani tudok mindenkit, hogy maradjon meg benne, mert nincs ehhez semmi hasonló! Nincs olyan dolog itt a földön, amiért ezt érdemes lenne elcserélni!

Rövidesen itt az ítélet ideje

25 És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos szentjeit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig. (Dán 7,25)

5 És adatott neki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adatott neki hatalom, hogy cselekedjen negyvenkét hónapig. (Jel 13,5)

26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy önmaga megáldozásával eltörölje a bűnt. (Zsid 9,26)

20 Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti értetek, (1Pt 1,20)

4 Mondta neki Jézus: Mi közöm nekem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám. (Jn 2,4)

6 Mondta azért nekik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig készen van. (Jn 7,6)

1 A húsvét ünnepe előtt pedig, tudva Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. (Jn 13,1)

29 És íme kiáltottak mondva: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket? (Mt 8,29)

Az idők ismerete nagyon fontos. Ma már egyértelmű, hogy az igazi időszámítást csak a Bibliából lehet megállapítani, mint az egyetlen igaz forrásból. Sajnos a mai ember elhiszi, hogy a Biblia pontatlan az időszámítást illetően, mivel a holdhoz kötötték a hónapok számítását. De ez nincs így. A nap, a hold és a csillagok ma is úgy járnak, mint a teremtéskor. Az ő mozgásuk valóban arra szolgál, hogy az ember is tudja az időket. Ezért a naptárakat összekötve a csillagászati megfigyelésekkel, pontosan tudhatjuk, hogy melyik esemény mikor történt. Ezt már 1878-ban is bebizonyították, amikor készült egy könyv (J.B. Dimbleby: All past time, 1894), amely a napfogyatkozásokból és a hold mozgásából kiszámította a teremtéstől fogva az összes dátumot. Ezeknek az égitesteknek a mozgása teljesen hiteles számításhoz vezet, mivel a napfogyatkozásokra, holdfogyatkozásokra, a nap pályájára és a hold pályájára a Teremtő Istenen kívül senki másnak nincs befolyása. Sajnos ez az említett köny Nehémiás után átvált a világi történelem bejegyzéseire, és ezért veszít pontosságából. Számításaimhoz igyekeztem a bibliai kronológiánál maradni, és figyelmen kívül hagyni a világi forrásokat, melyek egyértelműen a levegőég urának befolyása alatt készülnek, aki nem akarja, hogy pontosan tudjuk az időket. Ha elhiteti a világot, hogy ő nem is létezik, elhiteti a világot a bibliaitól teljesen eltérő kozmológiájával, akkor naivság azt gondolni, hogy az időszámítást nem fogja megváltoztatni.

Rögtön a lényegre térek. Két fontos dologra szeretnék rámutatni. Az egyik, hogy a dánieli 70 évhétről szóló prófécia utolsó, hetvenedik évhete már nincs előttünk, ahogyan ezt eddig tanították nekünk. A másik pedig, hogy a Biblia alapján a jelenlegi időszámítás szerint a termetéstől számítva 5994-et írunk (plusz-minusz 10 év eltéréssel), ezért az Úr várva-várt visszatérése és ezer éves uralkodásának kezdete a kapuban van. Mert a teremtésnek 6000 év van kiszabva, és a termetés „szombatja” az lesz, amikor az Úr uralkodik 1000 évig a földön. Ezt fejtem ki részletesebben a továbbiakban.

Dániel könyvének próféciái szoros kapcsolatban vannak a végidőkkel. Dániel könyvében ötször találunk próféciát az utolsó időkre. Négyszer Dániel kapja ezeket közvetlenül, és egyszer Nabukodonozor álmában, amely az állóképről szól. Ezért ha igazán meg akarjuk érteni a végidők „időbeosztását”, akkor tanulmányoznunk kell Dániel könyvét. Először azt vizsgáljuk meg, hogy a Dániel könyvének 9. fejezetében lévő hetven évhét honnan kezdődik, és mikor lett vége.

A zsidó nép, és az emberiség legfontosabb szakaszának a pontos idejéről van szó! Mégpedig arról, hogy mikor fog eljönni a Felkent, a Messiás, a Krisztus, az Isten Fia, a Megmentő! Ettől fontosabb az emberiség szempontjából a megteremtésén kívül nincs!

Ahhoz, hogy az Ószövetségben keresve Jézus megjelenésének ideje egyértelmű legyen, pontosan tudnunk kell, hogy mit mond a prófécia Dániel könyvében. Az uralkodók neveinek hasonlósága miatt könnyű eltévedni, de van néhány kulcs, amely segít az eligazodásban.

(megjegyzés: Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy a hivatalos történelemben azuralkodók elnevezései nem egyeznek meg a bibliai nevekkel, ezért nehéz a Méd és Perzsa uralkodók beazonosítása. Különösen azért, mert sokszor az uralkodó a gyermekét vagy gyermekeit társuralkodónak nevezte ki egy-egy adott tartományban, ezért ők bár uralkodók voltak, de nem önállóan uralkodtak az egész birodalmon, de a krónikák úgy emlékeznek meg róluk, mintha önállóak lettek volna. A görög történetírók pedig saját neveket adtak nakik, és van olyan is, hogy „kitatlált” uralkodót neveztek meg, akinek nem találni a nyomát a történelemben.

Az általam felsorolt évszámok nem egyeznek a hivatalos évszámokkal, mert azok nem követik a bibliai kronológiát az előbb elmondott okokból. A Bibliában a termetéstől számított éveket alapulvéve, a teremtéstől eltelt évek évszámait írom, mert ez tartalmazza a legkisebb hibaszázalékot. Ennek a hivatalos jelölése a.m. – vagyis Anno Mundi)

II.Nabukodonozor a.m. 3406-ban foglalja el először Jeruzsálemet, majd a.m. 3409-ben, és akkor kerül Dániel is Jójákinnal és Ezékiellel együtt fogságba (Dán.1.1-4,22). Ezt követően a.m. 3419-ben pusztítja el teljesen Jeruzsálemet, és viszi rabságba a maradék népet, akik még ott voltak. A Dán.1,22 vers félrevezető lehet, ha csak magában vizsgáljuk. Igazán úgy kell érteni, hogy Dániel a babiloni udvarban volt Czírus (Kürosz) első évéig, mert akkor átkerült Czírus uralkodása alá, mert Czírus a.m. 3480-ban elfoglalta Babilont és későbbi apósa, a méd Dárius uralma alá hajtotta. Ettől fogva Dániel is a Perzsa-méd birodalomban szolgált. Ennek bizonyítékáról később még szólni fogok.

Dániel könyvének 9.fejezetében lévő próféciával kapcsolatosan két dolgot élesen ketté kell választanunk. Mégpedig a templom újjáépítését, és Jeruzsálem újjáépítését.

1 Czírus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesedne az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, felindította az Úr Czírus perzsa király szellemét, és ő kihirdettette az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondva: 2 Így szól Czírus, a perzsa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nekem adta, és Ő parancsolta meg nekem, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van; 3 Valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izrael Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik. (Ezsd 1,1-3)

14 És a zsidók vénei építettek és jó szerencsések voltak Aggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása folytán, és megépíttetett és elvégezték Izrael Istenének akaratából, és Czírus, Dárius és Artaxerxes, perzsiai királyok parancsolatából. 15 Bevégeztetett pedig e ház az Adár hó harmadik napjáig, mely Dárius király országlásának hatodik esztendejében volt. (Ezsd 6,14-15)

Czírus a templom építésére ad parancsot, amelyet a parancs kihírdetése után el is kezdenek. Az Ezsdrás 6. fejezet tanúsága szerint három király uralkodás alatt lett meg a templom. Czírus, Dárius és Artaxerxes uralkodása alatt. A templom alapját a Jeruzsálembe való visszaérkezést követő második évben tették le (Ezsd.3,8), és Jn. 2,20 bizonysága alapján látjuk, hogy negyvenhat évig épült a templom.

6 És Ahasvérus uralkodásakor, uralkodásának kezdetén, vádlást írtak Júda és Jeruzsálem lakói ellen. 7 Artaxerxes napjaiban pedig Bislám, Mithredathes és Tábeél s ennek többi társai írtak Artaxerxeshez a perzsiai királyhoz, s e levelet arám betűkkel írták, mely azután arám nyelvre fordíttatott át. (Ezsd 4,6-7)

24 Akkor megszűnt az Úr házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Perzsia királya uralkodásának második esztendejéig. (Ezsd 4,24)

15 Bevégeztetett pedig e ház az Adár hó harmadik napjáig, mely Dárius király országlásának hatodik esztendejében volt. (Ezsd 6,15)

Az építés 10 évig fel volt függesztve. Czírusz halálától fogva egészen Dárius uralkodásának második évéig (Ezsd.4,24). Czírusz fia Cambyses volt, és őt követte Dárius a trónon. Mindkét királynak írtak a zsidók ellenségei, hogy függessze fel az építést. Dárius azonban utánanézett Czírusz parancsának (Ezsd.5,7-17), és uralkodásának második évében parancsot adott, hogy folytassák az építést (Ezsd.6.7,12). Az írások két különböző Dáriusról beszélnek, ami megnehezíti a beazonosítást. Van a méd Dárius (Dán.5,31 és Dán.9,1), és van a perzsa Dárius (Ezsd.4,5) – aki két különböző Dárius, ahogyan több uralkodót neveztek Artaxerxesnek is.

Itt nézzük meg, hogy mit mond a prófécia Dániel könyvének 9. fejezetében

(ez a szakasz jelentősen eltér az 1908-as Károli verziótól, és egyértelműbben látszik, hogy a 9.24-27 versek végig a Messiásról szólnak és nem szerepel bennük a „pusztító”. Ennek a Jelenések könyve kapcsán lesz jelentősége):

24 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessen a bűn, és hogy eltöröltessen a hamisság és elhozasson az örök igazság, és bepecsételtessen a látomás és a próféták, és felkenettessen a Szentek szentje. (Dán 9,24)

Isten 70 évhetet szabott ki a zsidó népnek, hogy vége legyen a próféták idejének, és végérvényesen elhozasson az örök igazság. Ezt a 70 hetet azonban két, azaz kettő (!) részre osztja. Nagyon fontos a mostani mondanivalónk szempontjából, hogy két részre osztja, és nem három részre, ahogyan a hagyományos egyházi magyarázatok! A három részre osztás csak látszólagos, mert a Messiás megjelenése és „munkásssága” része a hetvenedik évhétnek, amely a zsidó népre volt kiszabva.

25 Tudd meg azért és vedd eszedbe: A visszatérésről és Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben. (Dán 9,25)

Ebben a versben három dolog válik külön. A Jeruzsálem újjáépíttetése felől való szózat ideje (Ezsd.1,1-3), melynek Czírusz király parancsának kell lennie, mert különben nem jön ki semmilyen időszámítás. A Messiás megjelenése, és a város megépítése. Bár Czírusz parancsa a templom építéséről és a visszatérésről szól, a hét hét a templom megépítésének ideje, és nem pedig Jeruzsálem megépítésének ideje. Az említett események és uralkodók uralkodási idejét figyelembe véve, a számítás csak úgy jön ki összhangban az írásokkal, ha a hét hét, vagyis a 49 év számításából kihagyjuk azokat az éveket, amikor szünetelt a templom építése. János 2,20 azt mondja, hogy 46 évig épült, ami akkor helyes, ha az építés szünetelése előtti 3 évet annak tudjuk be, hogy akkor az alapot rakták le (Ezsd.3,8), és a szünetelés utáni éveket számítjuk az építés éveinek, amelyek 46 évet tesznek ki. Mindösszesen 49 év, vagyis hétszer hét év, de ahogyan látjuk, ez nem egy folyamatos 49 éves időtartam. Ráadásul ez a 49 év nem egyenlő azzal az idővel, amíg Jeruzsálem teljesen megépül, vagyis Nehémiás könyvének idejéig.

26 A hatvankét hét után pedig kiirtatik a Messiás és neki semmi nem árt. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és a háború végéig elhatároztatott a pusztulás. 

(Dán 9,26)

A hatvankét hetet Jeruzsálem elkészülte utántól kell kezdeni számítani. Meg kell látnunk, hogy ez azért fontos, mert itt a prófécia folyamatosan a városról, Jeruzsálem újjáépüléséről szól, nem pedig a templom újjáépüléséről! A város újjáépítésének pontos dátumát nem lehet az írásokból kikövetkeztetni, csak megközelítőleg. Az utolsó konkrét hivatkozás, Neh.13,6-ban található. Ekkor Nehémiás Artaxerxes uralkodásának 32.évében visszamegy Jeruzsálemből a perzsa udvarba, hogy még szabadságot kérjen. Ezután, amikor onnan visszatér, akkor már nem ír építésről, ezért ezt a dátumot vettem Jeruzsálem elkészültének idejéül. Ettől az évtől kezdődik a 62 hét számítása a Messiás megjelenéséig. A templom a.m. 3546-ban készül el. Nehémiás könyvéből számolva, még kb. harminc évnek kell eltelnie, hogy a város maga megépüljön. Viszont ha a Lk.3,1-ből számolunk vissza, akkor Jeruzsálem elkészülte, vagyis a hatvankét hét kezdete a mai időszámításból számítva más időpontra jön ki. Még egy támpontot adhat a város újjáépítésének időtartamáról az a tény, hogy Neh.12.fejezetében le van írva a Léviták nemzetségtáblája attól kezdve, ahogy először eljöttek Babilonból Zorobábellel és Jósua főpappal, Czírusz első évében, és kik vannak felsorolva a város felszentelésénél. A 8. verstől felsorolja a Léviták nemzetségét, ami 6 generáció, vagyis legalább 100-120 év időtartama. Ez hosszabb, mint ha csak simán a templom építésénél látott hétszer hét évet is számíthatnánk. Ennek megfelelően, az építés szüneteit figyelembe véve, a 62 hét a teremtéstől számított a.m.4006. évben járt le. Ez bizonyosan nem teljesen pontos adat, mert a királyok „váltásánál” nem lehet pontosan tudni, hogy az előző uralkodó utolsó éve, és a következő uralkodó első éve ugyanaz az év, vagy már a következő év. De az bizonyos, hogy ezzel elérkezünk a mai időszámítás elejéhez. Ha nem számítjuk bele az első 49 évbe azokat az éveket, amikor szünetelt a templom építése, és a templom elkészültétől számítjuk tovább a 62 évhetet, akkor a.m. 3976-ra esik a 62 évhét vége. Ez illeszkedne Jézus születésére, de nem illeszkedik a próféciára, mert az azt mondja, hogy a Messiás rögtön a megjelenése után megkezdi a szolgálatát a hetvenedik évhétben. Ezt pedig a gyermek Jézus nem tette meg, hanem mintegy harminc évesen kezdett szolgálni (Lk 3,23). Fontos még azt is figyelnünk, hogy a 62 hét után írtatik ki a Messiás, vagyis a 62 hét letelte után, azaz a hetvenedik évhétben. Ez összeköti a 69. és 70. évhetet, és folytonossá teszi a próféciát.

27 És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ajándéknak, és az utálatosságok elterjedése miatt elhatároztatott a teljes pusztulás az elveszőkre. (Dán 9,27)

A Messiás a „hatvankét hét után” jelenik meg és írtatik ki, de a hetvenedik hétben még sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ajándékoknak (vagyis hálaáldozatoknak). János evangéliumából látjuk, hogy szolgálata alatt három húsvét volt (Jn.2,23; Jn.6,4; Jn.11,55), tehát a három és fél éves szolgálata betöltötte a próféciát. De arra nagyon kell figyelnünk, hogy Jézus szolgálata, ekkor nem fejeződött be. Ha nagyon szigorúan nézzük is, akkor a feltámadása után bele leheli a Szent Szellemet a tanítványokba (Jn.20.22), megnyitotta az értelmüket, hogy értsék az Igét (Lk.24,45), megjelent sokaknak (1Kor.5,18), majd felment a mennybe és elküldte a Szent Szellemet pünkösdkor. A hetvenedik évhét felénél betöltötte a 24. és 27. verseket, de a szolgálata nem ért véget! A zsidó nép ideje viszont eszerint a prófécia szerint letelt, mivel elutasították a Messiást.

A régi, 1908-as Károliban a vers második szakasza már nem a Messiásról szól, viszont az 1908-as revízió előtt, 1873-ban még más ez a vers, ami megegyezik a King James verzióval, és nagyon hasonló az 1685-ös Aranyos Bibliához és az 1660-as Váradi Bibliához, és Kecskeméthy fordítása is inkább ehhez áll közelebb:

27. És megerősíti azoknak a szövetséget egy heten, és fél heten véget vet a véres áldozatnak és az ajándéknak, és az utálatosságoknak elterjedések miatt lészen pusztulás, és mindenestől fogva való és eltökéllett pusztulás száll a népre.

Ez a vers nagyon fontos az üdvtörténet szempontjából. Hogy lássuk, hogy az 1590-es fordításánál Károli mennyire körültekintő volt, ő maga idéz a margón ehhez a szakaszhoz más fordítókat:

Tremellius: Azután az utálatos pusztító népnek serege által, mindenfelől elvégzett pusztítás száll a népre.

Jeromos: És lesz a templomban pusztulásnak utálatossága, és míg nem megemlékeztetnek, és mindvégig lesz pusztítás.

Pagninus:  Az utálatosságoknak elterjedéséért pusztulás lesz, míg nem mindenfelől elvégzett megemésztés következik a megkeményedett népre.

Calvin: És az utálatosságoknak elterjedésén elálmélkodik (az ember) és mindvégig és a végzet veszedelemig száll a megkeményedettre (a pusztulás).

Oecolampadius: És a szárnyon pusztulásoknak utálatosságai, és mind az emésztésig és teljes veszedelemig száll (a pusztaság) az elvesző népre.

Munsterus: És az utálatosságoknak elterjedéséért lesz pusztulás, és mind a megemésztésig ez elvégzett pusztulás száll a népre, mely méltó a pusztulásra.

Károli verzióját tartotta meg az újrafordítás után is a Váradi (1660) és az Aranyos (1685) Biblia is. Ami azért nagyon fontos, mert mindkettő újrafordítás volt, és mégis az akkori héber szövegek szerint megtartották Károli szavait. Ez azt mutatja, hogy a reformáció korától 1514-től fogva, még 1685-ben sem azzal az értelmezéssel nem találkozunk, hogy a hetvenedik évhetet külön kell választani, sem azzal, hogy a vers második szakasza az antikrisztusról szólna. (Ennek a négy versnek a magyarázatát a Vizsolyi illetve Váradi Bibliából a Váradi-Károli Bibliába is beletettük Dániel könyve elé.)

Ehhez képest az 1908-as verzióban a 27. vers így szerepel:

27 És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad. (Dán 9,27)

Ebben a formában arra lehet gondolni, hogy ez a prófécia két külön időszakról, és két külön személyről beszél. Valójában a Messiás szolgálata a 70 évhétben történik, és a hét felén önmaga feláldozásával vet véget a véres áldozatnak. Ezekben a versekben nincs szó az antikrisztusról, vagy a „pusztító utálatosságról”! De azt elmondja, hogy az utálatosságok folyatódása miatt elhatároztatott a pusztulás, melynek pontos idejét nem mondja meg. Flavious Josephustól tudjuk, hogy Jeruzsálem 70-es elpusztítása idején, a zsidók már egymást ölték a Szentek Szentjében. Titus nem akarta lerombolni Jeruzsálemet, de a zelóták miatt nem volt más választása. Egészen eddig tartott az utálatosságok terjedése, ami végül pusztulást hozott a zsidó népre, ahogyan a Dán.9,27-ben meg van írva.

Kálvin János, Dániel könyvéhez írt magyarázata szerint ez azért került bele a próféciába, hogy akik megölik a messiást, azok ne lehessenek nyugodtan, hanem tudják, hogy a Messiás megölése Isten előtt utálatos, ezért a meg nem tért gyilkosokra el fog következni a vég.

Emiatt fontos ennek a szakasznak a kapcsolata a Jelenések könyvével! Ezért kellett az időket is ennyire megvizsgálni, hogy pontosan miről szól ez a prófécia. A zsidó népre kiszabott 70 évhét, István mártírhalála idején, Jézus halála után 3 és fél évvel lejárt! Nem kell várni egy utolsó 7 éves periódust! Sőt, azt mondom, hogy nem szabad várni egy utolsó hét éves periódust ez alapján a prófécia alapján. Biztosan sokaknak feltűnt, hogy miért mondja a Szent Szellem több apostoli levélben is, hogy az „idők végén” jelent meg Jézus.

26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy önmaga megáldozásával eltörölje a bűnt. (Zsid 9,26)

20 Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti értetek, (1Pt 1,20)

15 És mondva: Betelt az idő, és közel van az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. (Mk 1,15)

4 Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, 5 Hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. (Gal 4,4-5)

Az idők végén jelent meg Jézus, de azóta eltelt kétezer év. Ezért ezeken a helyeken az ige mindig a dánieli 70 évhétről beszél. Ezt tudták az apostolok is, hogy az ott megprófétált idők beteltek. Azért gondolták, hogy már az ő idejükben itt az idők vége. A Dán.9,24 versben azt mondja, hogy bepecsételtetnek a látomások és a próféták, ami alatt az ószövetségi prófétákat és kijelentéseket kell értenünk. Vagyis joggal gondolták azt, hogy valóban az idők végén vannak. Viszont ez az idő, csak a zsidó népnek szólt! Jézus többször mondja, hogy a zsidó néphez küldetett (Mt.15,24), és először a tanítványokat is csak a zsidó városokba küldi ki. A zsidó nép kapta azt a kiváltságot, hogy akik eddig őrizték Isten igéjét, azok kapják először a megváltást (ApCsel.3,26). Mivel azonban elutasították, és Isten ezt előre tudta, „lejárt” az idejük, és Isten odafordult immár minden nép felé. És az idejük nem is „indul újra”, amíg el nem fogadják Jézust Messiásnak, és meg nem térnek (Zak.12,10). DE ez már csak a mostani világ legvégén lesz, közvetlen azelőtt, hogy Jézus lejön a földre.

Fontos megjegyeznem, hogy ezzel nem azt mondom, hogy Isten elvetette a zsidó népet! Nem, mert több próféta is szól arról, hogy Jézus második eljövetelénél mi fog történni a zsidó néppel. A maradék meg fog térni, és elismeri Jézust, mint Messiást (Róm.11,25). Megkérdezhetnénk, hogy „De mégis mi a kapcsolata ennek a próféciának akkor a Jelenések könyvével?”

Azért fontos,hogy ez a prófécia beteljesedett-e vagy sem, mert ha igen, akkor az itt megemlített 70 évhét már mögöttünk van, és nem kell várnunk még egy 7 éves periódust. Nem kell várnunk azt, hogy Isten még a jeruzsálemi templommal valamit szeretne kezdeni. Ahogyan itt is látjuk, nem a templom újjáépítéséről szól a prófécia, hanem Jeruzsálem megépítéséről! Istennek a város a fontos most már, és nem a templom. A fizikai templomnak már nincs szerepe Isten tervében! Ha pedig Nála nincs szerepe, akkor a templomra valóban csak az antikrisztusnak van szüksége. (Ezzel többet foglalkozom a youtube csatornámon „A nagy hitetés” 1.-4. részben. Abban részletesen ki van fejtve, hogy a gonosznak van valami fogalma az időkről, és azt szeretné elérni, hogy az emberek ne tudják az időket. https://www.youtube.com/watch?v=8U1fab6q-oY ) Ahogyan az írás elején lévő legelső idézet is mondja, hogy a gonosz „véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt”. A gonosz tudja, hogy mennyi ideje van. Ez egyértelmű a Gadarénusban lévő démonok beszédéből, hogy van valami fogalmuk az időkről – „Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket ?”(Mt.8,29)

De nekünk már nem kell azt várni, hogy három és fél évig áldozni fognak mielőtt valaki beül a templomba magát istennek kikiáltva (2Th.2,3)! Itt szeretném megemlíteni a Dán.8,14 verset, a kétezer háromszáz estével és reggellel. Az angyal kérdése arról szól, hogy „Meddig tart a látomás a mindennapi áldozatról?” – más szavakkal, „Mennyi napi áldozat lesz?” – Az angyal az áldozatokra kérdez rá, és ez fele annyi napot jelent, vagyis 1150 napot, mert ez valósággal annyi. 2300 áldozatról szól, ami egy napon, egy esti és egy reggeli áldozást jelent, ami 1150 nap (3 év és 55 nap). Erre az időre az angyal külön is azt mondja, hogy igaz (Dán.8,26). Ez már egyszer beteljesedett (Antiochus Epiphanes idején), de mégegyszer be fog teljesedni (2Th.2,4). 2018 decemberében már felszentelték a következő templom oltárát, és már most olyan polgármestert akarnak választani, aki egy éven belül felépíti a templomot.

Miért kell ennyit foglalkoznunk az időkkel?

26 És miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. 27 Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mind ama napig, amelyen Noé a bárkába bement, és eljött az özönvíz, és mindeneket elvesztett. (Lk 17,26-27)

Mert ha nem tudjuk, hogy időben hol járunk az Úr „dolgaiban”, akkor könnyen elaltat minket az a gondolat, hogy még van időnk! Akkor könnyen megkövéredhet a szívünk, hogy ráérünk még megváltozni, ráérünk még az Urat keresni, ráérünk még….

De már nem kell várnunk az utolsó 7 éves periódust! Több próféciából, és a Jelenések könyvéből is kiolvashatunk 1260 napra vonatkozó időtartamokat. Hogy úgy mondjam, ezek egyszercsak „elkezdődnek”. Nem lesz előtte 7 éves békeszerződés, nem lesz meg már feltétlenül egy világbirodalom, amiben élünk, még a bélyeg felvétele előtt, hanem egyszercsak azt vesszük észre, hogy lelepleződött a „bűn embere” (2Th.2,3), és már nyakig benne vagyunk a legrosszabb korban.

Akkor ez azt is jelenti, hogy azok az időtartamok, amelyek a Jelenések könyvében szerepelnek, azok mind „magukban állnak”, és nem az úgynevezett utolsó 7 évben lesznek elosztva, hanem az utolsó 3 és fél évben! A Jel.12. fejezete is 1260 napról szól. Egyre inkább úgy tűnik ki az igéből, hogy ennek a világkorszaknak a vége nagyon hirtelen fog eljönni, és valósággal úgy, mint Noé napjaiban. Egyik évben még semmi sem látszik, utána azonban tak-tak-tak, sorra bekövetkeznek az események. A hittől való szakadás is már nyilvánvaló, csak még éppen nincs nyiltan kimondva az egyházakban. Nyilvános talán már csak akkor lesz, amikor az antikrisztust kezdik el imádtatni az igaz Isten helyett. Ezért már a hittől való szakadást sem kell várni, mert már beteljesedett.

Milyen közel járhatunk, ha belegondolunk például abba, hogy Benedek pápát „lemondatták”, hogy most már végre jezsuita pápa lehessen, aki „bevégzi” az idők végén szükséges tennivalókat, hogy végül átadhassa a trónját az antikrisztusnak. Ezt még maga Ferenc pápa is elismerte, hogy nem lesz sokáig pápa, és úgy érzi, hogy át kell adnia a helyét másnak – erről is szó van a nagy hitetés filmben.

Vagy nézzük azt, hogy az Egységes Kereskedelmi Kódexben (UCC – Uniform Commercial Code) is benne van, hogy senkinek nincs hatalma egy másik emberen, csak a teremtőjének van hatalma fölötte.

Ez 2012 óta benne van abban a kereskedelmi törvényben, amit minden ország használ a nemzetközi kereskedelemben. Egyébként az USA törvényeinek része, de oda mint cég, minden ország be van jegyezve – Magyarország is, és ezért minden országra vonatkozik ez a törvény! Kézeljük el, hogy megjelenik valaki, akit a kormányok istennek kiáltanak ki. Akkor az a személy azonnal és közvetlenül teljes jogot formál a földkerekség minden lakosára, az egyén szintjén! Akkor ennek a személynek tartozom odaadni az életem, a vagyonom, mindenem! Az antikrisztusnak már elő van készítve a jogi környezet is!

De visszatérve Dániel könyvének próféciáihoz. Vitán felül áll, hogy ezek a próféciák több időszakra vonatkoznak. Legalább részben egyszer már mind beteljesedett, de még várjuk, hogy több ezekből újra beteljesedjen. Ehhez azonban az kell, hogy az Úr megnyissa előttünk, hogy hogyan kell a verseket „forgatnunk”.

23 És ezek országai után, mikor elfogyasztatnak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, sötét beszédekhez értő király. 24 És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. 25 És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és a békességben elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. (Dán 8,23-25)

3 Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekülnek. (1Th 5,3)

A Dán.8,23 egyértelművé teszi, hogy a görög és perzsa birodalmakról szóló prófécia itt átvált egy olyan országra, amely nincs velük kapcsolatban, hanem jóval utánuk lesz. Egy prófécián belül „átvált” az ige egy végidőkre szóló próféciára. És ahogyan látjuk, hogy a „békességben elveszt sokakat”, összhangban van a Thesszalonika levéllel, ahol azt mondja az ige, hogy amikor azt hiszik, hogy béke és biztonság van, akkor tör rájuk a nagy veszedelem.

14 Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, ami a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól. (Dán 10,14)

27 De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak egymásnak; de siker nélkül, mert a vég még bizonyos időre elmarad. 28 Azért visszatér az ő földjére nagy gazdagsággal; de az ő szíve a szent szövetség ellen van, és ellene tesz, és újra visszatér az ő földjére. 29 Bizonyos időben megjön, és délre megy: de nem úgy lesz mint először, vagy mint legutóbb. 30 Mert kitteus hajók jönnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik ellene; visszatérve egyetért azokkal, akik elhagyják a szent szövetséget. 31 És seregek állnak fel az ő részéről, és megfertőztetik az erős Isten szenthelyét, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító utálatosságot. (Dán 11,27-31)

Azt látni, hogy valóban lesz egy békeszerződés, amely igen törékeny lesz. A zsidók szövetségese (vagy szövetségesei – ha államszövetséggel kötik a békét) mindvégig azon lesz, hogy ellenük forduljon. Ezt idővel meg is teszi, és elfoglalja Jeruzsálemet, és felteszi a „pusztító utálatosságot”. Összemosódik Dániel könyvének több próféciája a végidőkről, ezért most újra meg kell néznünk figyelmesebben, hogy mit mond erről az időszakról a 8. fejezet.

9 És azok közül egyből egy kis szarv támadt, és nagyon megnőtt délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. 10 És megnőtt mind az ég seregéig; és a földre vetett némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodta. 11 És a seregnek fejedelméig növekedett, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattatott az ő szent hajlékának helye. 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van. 13 És hallottam egy szentet szólni; és mondta egyik szent annak, aki szólt: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szenthely és a sereg meddig tapostatik? 14 És mondta nekem: Kétezer és háromszáz estig és reggelig, azután megtisztíttatik a szenthely. (Dán 8,9-14)

Aki békét köt Izraellel, azok közül támad egy „király”, aki megnövekedik, egészen az ég seregéig, vagyis isteni magasságba emeli magát. Viszont ahogyan a Dán.8,12-ben olvassuk, ez a sereg a vétek miatt adatik. Mi ez a vétek? Az a vétek, hogy Jézus után, az igaz Messiás után, már nem lehet a mózesi törvények szerint tisztán áldozni Isten előtt. Minden ilyen dolog utálatos Isten előtt, mert elutasítja Jézus személyét, aki a maga vérét mutatta be igazi áldozatként (Zsid.9,11-14.). Tehát amikor újra elkezdik Jeruzsálemben az áldozást, akkor ezt az Isten el fogja törölni. Fentebb írtam, hogy a 2300 este és reggel szerintem feleannyi napot jelent. Egyre inkább úgy tűnik, hogy bárhonnan közelítünk efelé a régi egyházi hagyomány felé, hogy még a hetvenedik évhét hátra van a zsidók történetéből, ezt nem tudjuk megtalálni az igéből. Ezek szerint az áldozás megkezdésétől addig, amíg az Antikrisztus beül a templomba, nincs 3 és fél év sem.

36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is csodásan szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik. 37 Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kívánságával, és egy istennel sem; hanem mindenek fölé magasztalja magát. 38 De ahelyett tiszteli a Maozim istent annak helyén; és azt az istent, akit nem ismertek az ő atyái, tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses ajándékokkal. 39 És az erődített városokban így tesz az idegen istenek nevében: aki hódol, annak dicsőségét megsokasítja és sokak felett ad nekik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt. (Dán 11,36-39)

43 És ura lesz Egyiptom arany- és ezüstkincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az ő kíséretében. 44 De megriasztják őt napkeletről és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszítsen és megöljön sokakat. 45 És felvonja az ő sátor-palotáját a tengerek és a dicső szent hegy között; és megy annak tetejére, és senki sem segít rajta. (Dán 11,43-45)

23 És ezek országai után, mikor elfogyasztatnak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, sötét beszédekhez értő király. 24 És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. 25 És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és a békességben elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. (Dán 8,23-25)

Ezek az igék azt támasztják alá, hogy aki Izraellel békét köt, az több népet egyesít a saját hatalma alatt. Ezért is jelenik meg a fenevad a Jelenések könyvében úgy, hogy van benne párduc, oroszlán és medve is (Jel.13,2, Dán.7,4-8). Ez államszövetséget szimbolizál, csak az nem egyértelmű, hogy már egy meglévő világállam alatt, vagy a különálló államok közös szövetségének keretében. De az már  egyértelmű, hogy itt olyan uralkodóról, vagy vezetőről szól az Ige, aki nem a saját erejéből cselekszik, hanem a gonosz szellemi erők segítségével (Dán.8,23; Jel.13,4), illetve a sárkány erejével.

1 És abban az időben felkel Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben. (Dán 12,1)

7 […] amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. 8 Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, […] (2Th 1,7-8)

Akárhogyan is, de az áldozások megkezdése után nyomorúságos idők jönnek a zsidó népre. És úgy tisztíttatik meg a Szenthely, hogy Jézus visszajön az ő angyalaival, és megsemmisít minden ellenséges sereget, akik Armageddonnál összegyűltek.

Hirtelen fognak elkezdődni a végidők eseményei. Valóban úgy jön el az az idő, mint a tolvaj éjjel. A hitetlenek ebből semmit sem fognak észrevenni egészen addig, amíg már benne lesznek – „az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik(Dán 12,10).

Visszatérve az időszámítása. Jelenleg kétfajta zsidó időszámítás létezik. Van egy nyilvános, amely szerint most 5779 van, és van egy belső, amely a korrekt teremtéstől számított éveket számolja – ez nem nyilvános. Ez azért van, mert történt egy „átszámítás”, hogy a dánieli 70 évhét ne jöjjön ki Jézusra. Ahogyan fentebb már írtam, ha a Bibliában az utolsó történelem szerinti hivatkozást vesszük Jeruzsálem elkészültének (Neh.13,6), és onnan számítjuk a 62 évhetet, akkor Jézus szolgálatának kezdete (a dánieli 70. évhét eleje) a teremtéstől számított 4006-ra esik. És ehhez viszonyítva az időszámításunkat, akkor most a.m. 5994-et írunk (Meg kell jegyeznem, hogy plusz/minusz 10 éven belüli eltérés lehetséges – de ezt mindenki leellenőrizheti a Bibliából, ha utánaszámol az én számításaimnak). Vagyis Krisztus születésétől számított 1995. évben vagyunk és nem 2019-ben. A mai hivatalos időszámításra átszámolva, a teremtéstől eltelt hatezredik év k.b. 2026 és 2034 között fog letelni. Emellett pedig nem szabad várnunk egy pontosan definiált „utolsó hét éves periódust”, mert olyan nincs, csak 1260 nap, amikor a hatalom az antikrisztusnak adatik minden nemzet fölött, amíg az Úr az Ő megjelenésével eltörli őt minden hívével együtt, és véget vet ennek a világnak és megkezdi ezer éves uralkodását az Ő szentjeivel.

Az Úr ítéletének eljövetelét még az 1660-as Váradi Biblia magyarázatai szerint is ki lehet számítani az Igéből, ezért írják az 1Móz.11,26-hoz a következő magyarázatot.

Tévelyegnek azért akik azt mondják, hogy az […] esztendőt Isten eltitkolta, hogy az ítélet napjáról semmi bizonyost ne tudnánk.”

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

J E G Y Z E T

Rövid magyarázat az időszámításhoz

Jelenleg a naphoz kötjük az évek számítását, és a hold fázisait csak követjük, de az időszámításban nincs szerepük. minden négy évben be van iktatva egy szökőnap, vagyis ahogyan a köznyelvben mondjuk, négyévente szökőév van, ezért minden huszonnyolcadik évben, a dátumoknak a hétnek ugyanarra a napjára kell esnie. Például. Május 1. hétfő, akkor ez huszonnyolc év múlva esik újra hétfőre. 4*7 évenként, vagyis 28 évenként. Ez egy napciklus. Ezért ha a dátumot a 28 év többszöröseivel változtatjuk meg, 28 – 56 – 84 évekkel, akkor a naptárból „nem vesszük észre”, hogy el van csúsztatva az időszámítás.

Az írásban kifejtett gondolatok miatt, ha a jelenlegi időszámítást nézzük, hogy Jézus születésével indult, és Jézust kb.26-ban feszítették meg, akkor az könnyen lehetne 28 is. De már több forrás is azt mondja, hogy nem jól számolták ki Jézus születését, és az kb. i.e.2 és 4 körül volt. Ez könnyen kiadhatja a 28 évet. Ahogyan azonban az Igéből számoltam, a teremtéstől számítva a.m. 4006-ra jött ki Jézus megfeszítése, és akkor innen kellene számolnunk a kétezer évet, hogy leteljen a teremtés6000 éve, mielőtt eljön az Úr 1000 éves uralkodása.  Ez az idő közelebb van, mint gondolnánk. Hogy most éppen 2019-et írunk, ez azt sejtetné, hogy Jézus „késik” a visszajövetelével. Erről az Ige úgy ír, hogy ezt a csúfolódók mondják (2Pét.3,4). Jézus viszont azt mondja, hogy megrövidíttetnek a napok a választottakért (Mt.24,22). Ezek szerint Jézus inkább előbb fog visszajönni, mint később. De ha jézus megfeszítése esett a.m.4000-re, akkor még éppen az idők végén vagyunk, és Jézus „nincs késésben”. Ahogyan a cikkben is írtam, a mai időszámítás szerint, kb. 2026 és 2034 közé eshet a 6000 év eltelése.

Figyelnünk kellene, hogy a Sátán milyen írásokat akar velünk olvastatni, és melyik írásokat nem. Akarja, hogy olvassuk Tóbit könyvét, Judit könyvét, Hermász pásztorát, Barnabás levelét, és mindazokat, amik a katolikus Bibliában benne vannak, és egyértelműen nem ihletett könyvek. De például nem akarja, hogy olvassuk Énok könyvét, vagy Jásár könyvét, vagy a Jubileumok könyvét, melyekről az ihletett könyvek is bizonyságot tesznek. Például István, aki vitathatatlanul telve volt Szent Szellemmel, többször is mondja, hogy Mózes angyaltól vette a törvényt (ApCsel.7,38; 7,53), amit a 2Mózes könyvből nem látunk, csak a Jubileumok könyévből. De ugyanígy, ihletett apostolok, Júdás és Péter is hivatkozik olyan információra (Júd.1,6; 2Pt.2,4), ami Énok első könyvében benne van. Ha ők a Szent Szellemtől közvetlenül kapták is a kijelentést, akkor is ezzel bizonyságot tesznek arról, hogy ami ott van, az igaz. Egyébként pedig Énok könyvében pontosan le van írva, hogy hogyan kell az időt számítani, hogyan néz ki a napév, és hogyan néz ki egy holdév. Én még mindig nem mondom, hogy ihletett könyvnek kellene vennünk Énok könyvét, de meg kell látnunk, hogy mennyi bibliai igazság van benne. A kozmológiai könyv például nem lehet okkult, mert nem az égitestek imádatára szólít fel, hanem a pontos időszámítást írja le. Nem is beszélve arról, hogy elmondja, hogy a hold nem a nap fényét veri vissza, hanem saját fénye van, ahogyan 1Móz.1,14-18 versekben le van írva. Ez sokat segít annak eldöntésében, hogy a bibliai időszámítást mennyire vegyük komolyan a mai „tudományos” mellett, és Isten Igéje mennyire megbízható és igaz!

A menyasszony és a vőlegény

(A mostani íráshoz minden szó suta. Olyan mély érzelmi és gondolkodásbeli dolgokat kellene kívülről leírni, amihez a szavak kevesek. A szív legmélyebb dolgait kellene külső megfigyelésből és az írásokból leírni, ami lehetetlen. Maga az ember is olyan sokféle érzelmi hangulatra képes, és olyan árnyaltan, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Isten mennyivel gazdagabb, akkor ez a feladat lehetetlenné válik. Ennek a kapcsolatnak a mélységeit csak Isten tudja mindenkinek megmutatni. Úgyhogy itt most csak igazán útmutatásra lehet vállalkozni, de többre nem.)

Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondva: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat; (Ézs 46,10)

És mondta Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlóságunkra; és uralkodjon a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. (1Móz 1,26)

Egyedül Isten az, aki mindent tud, és egyedül Ő képes a kezdeteknél megjelenteni a véget. Senki más. Amikor a Teremtés könyvéhez (1Mózes) fordulunk, akkor sok esetben azt kell látnunk, hogy ami ott le van írva, az újra megjelenik a Jelenések könyvében. Sok dolognak a „magja” ott van Mózes első könyvében, amelyekről a Jelenések könyvében kapunk újra leírást, de immár végleges és beteljesedett állapotában.

Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára formálta. A kép a külsőt jelenti, a hasonlatosság a belsőre utal. Ez azt jelenti, hogy az Úr Jézus már akkor létezett, és olyan formában, mint az ember! Hiszen Ő a képe a láthatatlan Istennek, és minden teremtmény előtt született (Kol.1,15). Erre még egy bizonyságot látunk azelőtt, mielőtt megjelent volna húsban, vagyis emberi testben. Dániel látásban látja a mennyei trónt, és az ember Fiát (Dán.7,13-14). De hogy egészen bizonyosak legyünk felőle, álljon itt még egy vers:

Mondta nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. (Jn 8,58)

Jézus maga mondja, hogy mielőtt Ábrahám lett, Ő már „van”. Az írásokból viszont az derül ki, hogy az angyalok kinézetre is mások, mint az emberek. Ember „formában” Ádám, vagyis az ember megteremtése előtt Jézus egyedül volt. És ahogyan látta az egész teremtést, Ő ugyanúgy elmondhatta, mint Ádám, hogy egyedül van, mert hozzá hasonló senki sem volt. Ezért ez a mondat nem csak Ádámra illik, hanem Jézusra is:

És mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt. (1Móz 2,18)

Így lett az ember, Ádám, Isten képére és hasonlatosságára megalkotva. Arra most itt nem térek ki, hogy milyen mélységig hasonló az ember az Úrhoz, hanem menjünk az emberi vontakozáson tovább.

21 Bocsátott tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaludt. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal töltötte be annak helyét. 22 És alkotta az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és vitte az emberhez. 23 És mondta az ember: Ez már csontomból való csont, és hústestemből való hústest: ez asszonyembernek neveztessen, mert emberből vétetett. 24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,21-24)

Fontos eleme ennek a résznek, hogy az ember testéből vett ki az Úr, hogy egy másik embert megalkosson. Nagyon fontos mondata Ádámnak, hogy ez már csontomból való csont, és húsomból való hús. Más nem illett az emberhez, csak az, ami „belőle” származott. A férj és a feleség pedig lesznek egy hússá (hústestté). Két ember a házasságban eggyé lesz. A szövetség köti össze őket, és ezért nem esnek a paráznaság bűnébe, mert egynek számítanak az Úr előtt.

Mindjárt meglátjuk, hogy ennek miért van jelentősége. Tehát a férfi és a nő válnak ketten egy hússá, és úgy kell tekinteniük a másikban egymásra mint a saját testükre.

29 Mert soha senki az ő tulajdon hústestét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat; 30 Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő hústestéből és az Ő csontjaiból valók. 31 Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy hústestté. 32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. (Ef 5,29-32)

Egy hatalmas kijelentést kapunk Istentől, hogy Ő hogyan látja Krisztus testét. Egyébként sem véletlen a megfogalmazás, hogy Krisztus teste, hiszen ahogyan ez az igevers mondja, „az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő húsából és csontjaiból valók”. Teljesen egybecseng ez a mondat Ádám szavával, aki majdnem ugyanezt mondta ki Éváról. Ugyanakkor le is szűkíti azt a kört, hogy ki lehet Krisztus testének a tagja. Az, aki az Ő húsából és csontjából való. A Zsidókhoz írt levélben ugyanez szebben van megfolgamazva:

És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Itt vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott. Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, […] (Zsid 2,13-14)

Azok az övéi, akik az Ő húsából és véréből valók. Ez rögtön rámutat az Úrvacsorára. Akik eszik az Úr testét és isszák az ő vérét, azok vannak belőle.

53 Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. 54 Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. 55 Mert az én hústestem valódi étel és az én vérem valódi ital. 56 Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. 57 Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. 58 Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,53-58)

Ez két dolgot árul el. Egyrészről csak abban van élet, aki eszi az Úr „húsát” és issza az ő vérét. Ez túlmutat az víztől és Szellemtől való újjászületésen. Az újjászületés elengedhetetlen az üdvösséghez, de a Krisztussal való eggyé váláshoz azonban – többek között – az úrvacsorára is szükség van. Ez a következő lépés ahhoz, hogy valaki az Úrral tudjon egyesülni. Ő a mindennapi kenyér azok számára, akik vele akarnak élni. Ahogyan naponta vesszük az Ő testét és vérét, úgy növekedhet bennünk az Ő élete. Ahogyan a testünknek is szüksége van naponta táplálékra, úgy a szellemünknek is szüksége van táplálékra. Újra és újra fel kell keresnünk az élet forrását, hogy ne szomjazzunk meg, és élő víznek folyamai ömölhessenek belőlünk (Jn.7,38).

Másrészről az úrvacsora által válhatunk egyre inkább Krisztus „húsából” való hússá és véréből való vérré, vagyis lehetünk a testvérei. Csak azok lesznek a Krisztus menyasszonya, akik Belőle vannak! Csak a menyasszony tudja elmondani majd, hogy vele eggyé vált a vőlegény. Ezt a mély közösséget csak házastársak között ismeri el a Biblia. Senki másnak nincs ilyen mély közössége, mint a férjnek és a feleségnek, hogy ketten lesznek egy hústestté. Ezt a hatalmas titkot mondja el az Efézusbeliekhez írt levél! Sokan fognak üdvözülni, de Krisztus menyasszonyának kiváltságos helye van. Nem mindenki fog eggyé válni az Úrral, aki üdvözül, csak a menyasszony.

15 És mondta nekik Jézus: Vajon szomorkodhat-e a násznép amíg velük van a vőlegény? de eljönnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak. (Mt 9,15)

Jézus itt több dolgot is megerősít. Ő az ember Fia, és Ő a vőlegény is, és a tanítványai a násznép. Ez mennyire összecseng most már Ádám szavaival? Valóban Krisztusnak lettünk teremtetve! Ezen felül a tanítványainak egy igen erős igéretet is tett. Mégpedig azt, hogy amikor Ő beül a dicsőségének királyi székébe itt a földön, akkor ők is itélni fogják Izrael tizenkét törzsét (Mt.19,28). Keresztelő János is bizonyságot tesz arról, hogy Jézus a vőlegény:

29 Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. (Jn 3,29)

Magát a vőlegény barátjának mondja, aki örvendezik a vőlegény szavának. Milyen sok oldalról megerősíti az Úr, hogy az övéi közül kerül ki a menyasszony.

2 Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé. (2Kor 11,2)

Az egész gyülekezetnek áll a meghívás a menyasszonyságra, de sajnos nem mindenki készül el (Mt.25,1-12). Ahogyan fentebb írtam, az úrvacsora is egy lépcső ezen az úton. Ahogyan a férjnek kötelessége életét adnia a feleségéért (Ef.5,25), úgy adta oda Krisztus is a maga életét a menyasszonyáért, vagyis a feleségéért. Elhagyta mindazt, aki a mennyben volt, és még emberként is letett mindent és szolga lett, a legvégén pedig még a maga lelkét is letette miértünk (Fil.2,6-8). Semmi olyat nem kíván az Úr az embertől, amit Ő maga meg ne tett volna, és példát ne hagyott volna nekünk. Mivel Krisztus letette már az ő életét a feleségéért, ezért a feleségnek engedelmeskednie kell, és hűségesnek kell maradnia Hozzá. A szeretetből való teljes engedelmesség pedig csak úgy lehetséges, ha az ember leteszi a saját életét.

A tízparancsolatot sokan negatívan értelmezik, mert sok benne a tiltás. Volt azonban olyan, aki azt mondta, hogy ezt meg lehet látni igen pozitívan is. Ha abból a szempontból nézzük, hogy mit várna el egy vőlegény, vagy férj, a menyasszonytól, vagy a feleségétől. Ne legyen más Isten előttem – ne szeress mást jobban, mint engem. Ne csinálj képet rólam, és ne imádd azokat – ne nézegesd másnak a képét, és mást ne szeress úgy, mint engem. Ne vedd a nevem hiába a szádra – ne emlegess engem mással együtt, hanem legyen az én nevem különleges számodra. Emlékezz a szombatról – légy velem. Ugye mi is ezt várnánk attól, akivel össze akarjuk kötni az életünket. A mi Urunk egy féltőn szerető Isten (2Móz.34,14), de ez így is van rendjén, hiszen olyan dicsőséget tartogat a menyasszonya számára, ami földi mértékkel felfoghatatlan. Isten eggyé akar válni az emberrel, ahogyan a férj és a feleség is eggyé válik.

A menyasszonyság felé vezető úton azonban még mindig van mit tenni.

26 Ha valaki én hozzám jön, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. (Lk 14,26)

Aki menyasszony szeretne lenni, annak nem szabad, hogy az Úron kívül bármi és bárki más legyen a szívében. El kell minden földi dologtól és személytől szakadnia, még a maga lelkét is meg kell gyűlölnie. Az üdvösséghez ezt nem kell megtenni. Ahhoz elég, ha hisz valaki, és engedelmeskedik az Úrnak. A menyasszony karakteréhez segítséget nyújt, ha összeállítjuk a győztesek karakterét a Jelenések könyvében a gyülekezeteknek írt levelekből. Csak egy példát említve, az Efézusban lévő gyülekezetben azok, akik megtartják az első szeretetet és cselekszik azokat, amelyeket az Úr helyesnek mond, azok győztesek lesznek.

7 Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, 8 És adatott annak, hogy felöltözzön tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek megigazulása. 9 És mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És mondta nekem: Az Istennek ezek a beszédei igazak. (Jel 19,7-9)

Boldogok azok, akik ma hallják az Úr hívó szavát, hogy legyenek menyasszonyok! Az emberi történelem során mindig voltak olyanok, akiknek Isten többet jelentett minden más földi dolognál. Az Ige szerint ők a legboldogabbak, mert olyan örökségük van, amely a teremtésben senki másnak nincs, s nem is lehet, hiszen csak az ember teremtetett Isten képére és hasonlatosságára. A menyasszonyságban minden másnál több van. Ember nagyobb tisztességet nem kaphat. Gondoljunk bele, hogy a Szellem ajándékai, azok mind Istentől, az Atyától és a Fiútól vannak, de nem Benne.

Azokat mind úgy kapjuk, ahogyan mi is tudunk ajándékokat adni másoknak. Ezek mind rajtunk kívül álló dolgok. A menyasszonynak azonban azt mondja, hogy többet nem tudok adni, mint hogy magamba zárlak, eggyé válsz velem! Ezt jelenti az élet az Új Jeruzsálemben is, egy állandó közösséget Istennel. Önmagánál többet nem adhat nekünk! Valósággal olyan dicsőséget készített el az Úr a menyasszonynak, amilyet el sem tudunk képzelni! Emellett minden eltörpül!

10 Királyok lányai a te ékességeid; jobb kezed felől királyné áll ofiri aranyban. 11 Halld csak lány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el néped és az atyád házát. 12 Szépséged a király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát neki! 13 Tyrus lánya is és a nép gazdagjai, ajándékkal hízelegnek neked. 14 Csupa ékesség a király lánya belül, vont aranyból van a ruhája. 15 Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői; neked hozzák őket. 16 Bevezetik őket örömmel, vígsággal; bemennek a király palotájába. 17 Atyáid helyett fiaid lesznek, megteszed őket fejedelmekké mind az egész földön. (Zsolt 45,10-17)

Házasság, válás, újraházasodás

24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,24)

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,5-6)

Ahhoz kétség sem fér, hogy Isten eredetileg a házasságot egy férfi és egy nő között „tervezte”. Két embert tervezett „egynek”. De nézzük meg, hogy ezt Isten mégis hogyan kezeli végig az Igén, vagyis az emberi történelmen. Sok vitát kavar, hogy a keresztényeknek el lehet-e válni, sőt, válás után lehet-e újra házasodni, sőt, komoly kérdés, hogy olyan hívők, akik nem az első házasságukban élnek szolgálhatnak-e a gyüllekezetekben. A téma nagyon nagy, ezért a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb igékre szorítkozva a vezérfonalat követem.

A törvények előtti időkben, Ábrahámnak nem számította be Isten, hogy Sára mellett még a szolgálójától is lett gyermeke, sőt, még meg is áldotta Ismáelt (1Móz.17,20). Ráadásul Sára halála után Ábrahám még újra megházasodott, ahonnan lettek még gyermekei is. Tehát a hitnek atyja mai értelemben házasságot tört, és többször is házasodott, vagyis nem volt egyfeleségű. Jákobnak is igazából két felesége volt, és a két szolgálóhoz a feleségei küldték be őt. A gyermekei pedig Istennél mind egyenértékűek voltak. Ők maguk is úgy tekintettek egymásra, mint akik egyformán testvérek. Úgy tűnik, hogy az 1Móz.2,24 nem számított Istennél annyira erősen, hogy mindenkit halállal büntessen, aki nem aszerint élt, mert a gyilkos Káint viszont megbüntette. Bár amíg nem volt törvény, addig a bűn sem számíttatik be (Róm.5,13).

Dávid királynak azt mondta az Úr, hogy mindent jól cselekedett egész életében, kivéve az Uriás feleségével való bűnét (1Kir.15,5). Dávidnak több felesége és sok ágyasa is volt. Pedig ő már a törvény idején élt, és mégsem rótta fel neki ezt Isten mint bűnt. Sőt, a Saul lányát, Mikált, már odaadták más embernek feleségül (1Sám.25,44), akit később Dávid visszavitt magához (2Sám.3,13-16). Dávid sohasem vált el Mikáltól, ennek ellenére adta oda Saul másnak. Úgy tűnik, hogy azért, mert nem váltak el, azért kérhette vissza, bár Mikál és a második férje házasságtörést követtek el. Lehet, hogy amiatt nem számított bűnnek, mert sem Dávid, sem Mikál nem önszántából került bele ebbe a helyzetbe? És az is érdekes, – bár erre konkrét hivatkozás nincs -, hogy úgy tűnik Mikállal még Dávid együtt volt, mert a halála napjáig a gonosz szíve miatt nem lett gyermeke (2Sám.6,23).

Ennek az oda-vissza házasodásnak törvényellenesnek kellett volna lennie, de Isten nem rótta fel Dávidnak mint bűnt! Nem küldte egy prófétáját sem Dávidhoz, hogy figyelmeztesse, hogy bűnt követ el, mint Besthsabé esetében (2Sám.11,27-2Sám.12,1). De ez még a nép szemében sem volt bűn. De mit mond a törvény az elvált asszonyról?

1 Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; (5Móz 24,2) 3 És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül; (5Móz 24,3) 4 Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül. (5Móz 24,1-4)

Nem vétkezett sem az asszony, sem a férfi, ha újra házasodott. Az volt a vétek, ha a már másodszor is házasodott asszonyt vissza akarta volna fogadni. Bár amint Dávidnál láttuk, ezt nem rótta fel neki az Isten. Több tanítást is olvastam, ahol azt mondják, hogy az újraházasodás miatt feddte meg Keresztelő János Heródest.

17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette feleségül. 18 Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével élned. (Mk 6,17-18)

De itt nem az újraházasodásról van szó, hanem arról, ahogyan a törvény mondja a 3Móz.18,16 mondja, hogy a fiútestvér szemérmét ne fedje fel senki. A közeli rokonok közötti kapcsolat az útálatos Isten előtt, és nem az újraházasodás. Ha az újraházasodás Isten szemében bűn lenne, akkor a törvény ezt egyértelműen kimondaná.

Egyébként Isten szemében nem a törvénytisztelők, és a törvények betartói voltak az igaz emberek, hanem akiknek a szívük olyan volt. Noét, Dánielt és Jóbot is igaznak mondja az Úr (Ez.14,14; Ez.14,20), bár egyikük sem tartotta be a mózesi törvényeket. Mert Noé és Jób idejében még nem volt törvény, Dániel pedig a fogságban nem tudott áldozatot vinni az Úrnak. Még az igaz böjtről is azt mondja az írás, hogy a bűnbánattal és írgalommal teljes cselekedetek az igazi böjt (Ézs.58,3-6). Dávid is több évig élt bujdosásban, és nem tartotta meg a törvény által előírt áldozatokat Silóban, Isten mégsem számította ezt neki be. Már az Ószövetség idején is élesen látszik Istennek a viszonya a bűnbánó emberhez, és azt látjuk, hogy Neki nem a törvény betűjének szigorú betartása a legfontosabb, hanem az ember szíve.

Ha átmegyünk az Újszövetség elejére, akkor azt olvassuk Józsefről, Mária férjéről, hogy igaz ember volt. És mit is tett ez az igaz ember?

18 A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetve Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szent Szellemtől. 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. (Mt 1,18-19)

20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondva: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. (Mt 1,20)

Márián egyértelműen látszott már, hogy várandós, és József tudta, hogy nem ő volt Máriával. De mivel igaz ember volt, ezért irgalmas volt Máriával, és titkon akarta elbocsátani. Ha a törvényt nézte volna, akkor meg kellett volna köveztetnie Máriát. Figyeljük meg, hogy az Úr angyala akkor szólt neki, mikor elvégezte magában, hogy elbocsátja Máriát. Előbb hozta meg a döntését, és Isten akkor szólt neki!

Eddig azokat az eseteket néztük, ahol nem volt paráznaság. De most nézzük meg, hogy mit mond az ige azokról a házasságokról, ahol házasságtörés van. Sokan nem számítják bele a házasságtörésbe a szellemi házasságtörést, pedig az is egy formája a szövetségrontásnak. Hiszen a házasság is egyfajta szövetség.

6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy lányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondva: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. 7 Ama népek istenei közül, akik körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: 8 Ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne nézz rá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt; 9 Hanem megölve megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. 10 Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptomnak földjéből, a szolgaságnak házából; (5Móz 13,6-10)

2 Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; 4 És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: 5 Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. (5Móz 17,2-5)

Ezek az igék az Újszövetségben összhangban vannak a hitetlen házastárs jellemzőivel. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor a már házas felek közül az egyikük megtér, a másikuk pedig nem is érti, hogy most miért kellene másképp élnie. Ilyen esetekben a fent leírt hivogatás a bálványimádásra egyértelműen fenn áll.

12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,12-15)

14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? (2Kor 6,14)

Arra buzdít, hogy ha van rá mód, akkor ne rúgja fel a hívő a hitetlennel a házasságát, de ha ez sérti az Úrral való kapcsolatát, akkor nem kell kínoznia magát, hanem ha úgy vezeti a Szent Szellem (Róm.8.fej.), akkor nyugodtan váljon el. Itt is látnunk kell, hogy az Úr írgalmat akar, és nem ítéletet. Az Ószövetségben meg kellett volna kövezni az olyan házastársat, aki más istent akar imádni, de az Újszövetségben már „elég” elválni a hitetlentől, ha más isten imádására bíztat.

A testi paráznaságot már könnyebb felismerni és kezelni. Erről az Ószövetség is egyértelműen nyilatkozik, bár ahogyan láttuk, a törvény és a gyakorlat „nem feltétlen fedik egymást”.

22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. 23 Ha szűz lány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál: 24 Vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A lányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. (5Móz 22,22-24)

Ahogyan József példájából is láttuk, már az Ószövetség idején is fontosabb volt az irgalom az Úrnak, mint a törvény betű szerinti betartása. Ezt támasztja alá egyértelműen a parázna nő és Jézus története.

3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítva azt, 4 Mondták neki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5 A törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolva, az ujjával írt a földre. 7 De mikor szorgalmazva kérdezték őt, felegyenesedve mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá először a követ. 8 És újra lehajolva, írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva és a lelkiismeret által vádoltatva, egymásután kimentek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit sem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? 11 Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig mondta neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezz! (Jn 8,3-11)

A törvény szerint egyértelmű volt a helyzet, mert a paráznaságon rajtakapott nőt meg kellett kövezni. Jézus mégis azt mondta, hogy az vesse az első követ a nőre, akinek nincs bűne. Jézus még csak nem is említette az asszony bűnét! A homokba írás is nagyon fontos részlete ennek a történetnek. Jeremiásnál írja az Ószövetség, hogy azoknak a nevei vannak a porba írva, akik elvesznek (Jer.17,13). Amikor a parázna nő vádlói látták a nevüket felírva a homokba, akkor tudták, hogy Jézus mit csinál. Isten szemében nincs egy igaz sem, mindannyian egyformán vétkeztünk ellene (Róm.3,11-12). Csak a hitünk menthet meg minket, és az Isten felé bűnbánó, alázatos szív.

12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ha pedig a törvényből egyetlen törvény ellen is vétünk, akkor az egész törvényt megrontottuk.

10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)

10 Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (Gal 3,10)

Ez itt most azért érdekes, mert a paráznaság is és a házasságtörés is „csak az egyik bűn” Isten ellen. Ha nem voltam parázna, de loptam, akkor is az egész törvény megrontásában vagyok bűnös. Ha nem öltem, de hamis tanú voltam, akkor is az egész törvényt megsértettem. Emiatt szükség, hogy az Úrhoz könyörögjek a bűneim bocsánatáért.

31 Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. (Mt 12,31)

39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)

Ezeknek az igéknek alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnöket megbocsátja az Isten. Egy kivétel van, a Szent Szellem káromlás, amelyre nincs bocsánat. De még aki a Fiú ellen szól, annak is megbocsáttatik. És itt kanyarodhatunk vissza a házasságokhoz közvetlenül. Az Úr valóban azt szeretné, hogy a házasságok egy életre szóljanak. Ezért ha a vétkes házastárs, aki a paráznaságot elkövette, bocsánatot kér, és tiszta szívéből megtér, akkor a másik félnek meg kell bocsátania, de emellett minden joga megvan, hogy magát a házasságot felbontsa, hiszen a vétkes fél azt már felbontotta, ezért a szövetség is fel lett bontva. De Krisztusban éppen a megbocsátás miatt megteheti, hogy megmaradnak a házasságban. Még az Úr imájában is benne van, hogy bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsát nekünk (Mt.6,12, vagy Mk.11,25-26). Erre enged következtetni Jézus története a paráznaságot elkövetett nővel kapcsoltaban is (Jn.8,3-11 – fentebb), akinek annyit mondott, hogy ne vétkezzen többé.

A szövetség szempontjából nagyon fontos ez, mert az Úrral is szövetséget kötünk. Az Úr hű a szövetségekhez, amelyeket kötött az emberrel. Ezért várja viszonzásul, hogy az ember is legyen hűséges a szövetségekhez, amelyeket megköt. Viszont ahogyan az Úr szövetségei is feltételhez vannak kötve, úgy az emberek közötti szövetségek is feltételekhez vannak kötve. Ezért ha a szövetség megkötésekor „megállapodott” feltételek már nem igazak, akkor a szövetség alól felmentést nyer a vétlen fél. Ott tévesztik el sokan emiatt az újraházasodást, mert a házasságtörő fél ma már nem lesz megkövezve, hanem elbocsátva. De attól még a házasság szövetsége olyan, mintha a vétkes fél halála miatt felbomlott volna.

10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljon. 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. (1Kor 7,10-11)

15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,15)

27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a hústestben. Én pedig kedveznék nektek. (1Kor 7,27-28)

Az Újszövetségben már a Szent Szellem erejénél fogva meg kellene lennie bennünk az erőnek, hogy Isten parancsai szerint éljünk. De az 1Kor.7,11-ben mégis azt olvassuk, hogy ha megesik az, hogy elválnak, akkor inkább maradjanak úgy. Nem csinál belőle nagy ügyet. Ha már felszabadult a feleség kötelékéből, akkor ne keressen másikat, mert jobb az Urat egyedül követni, mint a házasságra figyelni. De nem vétkezik az, aki más feleséget vesz. Hogyan lehet ez? Ha ez az Úrnak az Ószövetségben sem jelentett élet-halál kérdést, akkor az Újszövetség, a kegyelem idején még kevésbé kell problémát jelentenie. Hogyan mondhatunk ki ilyet?

9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se fiú megrontók, se férfiakkal tisztátalankodók, 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.  11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által. (1Kor 6,9-11)

A bűnbocsánat miatt! Akármi legyen is a bűnünk, ha őszintén megbánjuk, akkor az Úr jó, és megbocsát, vagyis eltörli a bűnünket. Legyen az akár házasságtörés , vagy paráznaság is.

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. 7 Mondták neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? 8 Mondta nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. 9 Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanem ha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19,5-9)

Jézus a válás okait leszűkíti a paráznaságra, vagyis a szövetségrontásra, a házasságtörésre, mert az akkori gyakorlat már túl szabadon kezelte ezt az elbocsátást. De ahogyan fentebb láttuk, a hitetlenség az már szellemi paráznaság, ha a hitetlen házastárs bálványimádásra buzdít. Akkor pedig – mivel az Újszövetség idején élünk – nem kell megkövezni a hitetlent, hanem „elég” elválni tőle. Aki pedig bűntelen, az szabad, mert felszabadult a házasság kötelékéből. De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy aki elvált, az mindjárt megkapja a cölibátust is. Ha pedig a testében még érzi a vonzódást a másik nem felé, akkor igenis házasodjon meg.

1 Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. (1Kor 7,1-2)

9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (1Kor 7,9)

Egy elvált embertől nem várja el az Úr, hogy belül eméssze a vágy, és égjen, és folyamatosan ebben a kínban éljen. Inkább házasodjon meg újra. Még ha vétkeztek is, vagy vétkezett is a válással, azt megbocsátja az Úr, és az élet megy tovább.

És akkor mi van a szolgálatokkal? Szolgálhat elvált és újraházasodott ember?

2 Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmas; (1Tim 3,2)

12 A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)

Az egyfeleségű itt arra vonatkozik, hogy egyszerre ne legyen több felesége. Bár tudom, hogy ezt az állításom nehéz igazolni, de az igék és az eddigi gondolatmenet egyértelműen ehhez a kijelentéshez vezetnek. A társadalmi környezet is olyan volt, hogy gyakori volt a többnejűség. Az egynejűség a kereszténységgel terjedt el igazán, pont amiatt, mert ez Isten eredeti szándéka. Hogy pedig a diakónusokról azt írja, hogy egy feleségűek legyenek, ez itt egy fordítási kérdést vet fel, mert Fébé a Kenkréabeli gyülekezet szolgálója, vagyis diakónusa volt (Róm.16,1). Róla egyébként is csupa jót mond Pál, és ha itt azt mondaná, hogy egy nő nem lehet diakónus, hanem csak olyan férfi, akinek egész életében egy felesége volt, akkor önmagával kerül ellentmondásba. De ha az is feltétel lenne, hogy csak olyan férfi szolgálhat, aki nős, akkor szintén önmagának mond ellent Pál, mert Timótheus sem és Titusz sem volt házas, de még maga Pál sem.

Ha pedig kimondjuk, hogy nem lehet szolgáló olyan, aki már újraházasodott, akkor az Úr kegyelmét vonjuk meg az ilyen embertől, mert kijelentjük, hogy aki már egyszer elvált, az élete végéig viselje ennek a cselekedetének a következményeit. Egy gyilkos lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Egy rablógyilkos lehetne szolgáló, de egy elvált nem? Egy sikkasztó, csaló, hazudozó lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Nem érezzük ennek a súlyát?

12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. (Jak 2,12-13)

13 Elszenvedve egymást és megbocsátva kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is; (Kol 3,13)

Az igében végig Isten irgalmát találjuk. Ha mi kimondanánk, hogy valaki nem szolgálhat, mert elvált, akkor ítéletet mondunk ki az életére, és nem az irgalmat gyakoroljuk. Nem az Úr dönti el, hogy kit választ szolgálatra (ApCsel.13,2)? Nem a gyümölcsök döntik el, hogy kivel van ott az Úr (Mt.12,33; Lk.6,44)? Ne siessünk az ítélettel.

7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7)

13 Elmenve pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)

7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. (Mt 12,7)

Énok könyve – miért foglalkozom vele?

24 És mivel Énókh Istennel járt; eltűnt, mert Isten magához vette. (1Móz 5,24)

14 Ezekről is prófétált pedig Énokh, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondva: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, (Júd 1,14)

8 És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért. 9 És áldozza meg Áron azt a bakot, amelyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul. 10 Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állítsa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába. (3Móz 16,8-10)

Egyre többen róják fel nekem, hogy miért használtam Énok könyvét referenciaként, amikor az nem része a Bibliának, sőt mi több, nem is hiteles. Ahogyan a Váradi-Károli Biblia előszavában is írom:

„Egy olyan írást azonban kiemelnék, amelyet nem tartalmaz egyik kánon sem. Énok első könyve nem szerepel sem a protestáns, sem a katolikus kánonban. De sok olyan dolgot elmagyaráz, amellyel ma tisztában kellene lennünk. (Még a 3Móz.16,8 és 10. is feltételez olyan ismeretet, amely csak Énok könyvében található meg.) Hiszen ha nem tudjuk, hogy hol, milyen világban, milyen világegyetemben élünk, akkor csak rossz következtetéseket vonhatunk le. Erre a könyvre hivatkozik sok Újszövetségi igehely is. De ahogyan a Szent Szellem általi ószövetségi idézetekből tudjuk, hogy mely könyvek mellett tett bizonyságot, – ahogyan az 1660-as Váradi Biblia Jób könyvének 1. fejezetéhez írt bevezetőjében mondja: „Ez a történet igaz, bizonyítja az Isten Szelleme. Ezék.14., Jak. 5.” – így tesz bizonyságot Énok első könyvéről is (Júd.14.). Ezzel nem azt mondom, hogy a kánon részének kellene lennie, csak annyit, hogy az ismerete sok, a keresztények számára ma megválaszolatlan kérdést megválaszolna.”

Tehát nem állítom, hogy egyenértékű a kanonizált könyvekkel, hanem azt állítom, hogy tartalmának ismerete hasznos a mai keresztény hívők számára. Nincs erősebb bizonyíték az ihletettségére, mint Jób könyvének, vagyis idézi a Szent Szellem.

Szeretném kifejteni, hogy ezt a témát én hogyan látom. Itt a blogon már több írás foglalkozott azzal, hogy milyen földet ír le a Biblia. (A föld ahol élünk; Kiterjesztett erősség; Mikor megnyílik az ég) Ezeknek megfelelően, a Biblia elejétől fogva más világképet tár elénk az „univerzumról”, mint amit ma az iskolában tanítanak. De akkor miért is hiszi el a keresztények túlnyomó többsége az iskolai, és az ún. tudományos világképet, ha az nem egyezik meg a bibliai világképpel? Vagy Biblián kívüli forrásokat használnak erre? A világ leírására elfogadható Biblián kívüli könyveket használni, a történetekre nem?

De itt van Dániel könyvében a következő prófécia:

1 Én is a méd Dárius első esztendejében mellette álltam, hogy őt támogassam és segítségére legyek. 2 És most igazságot jelentek neked: Íme, még három király támad Perzsiában, és a negyedik meggazdagszik nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az ő gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen. 3 És támad egy erős király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik. 4 De alighogy támadt, megrontatik az ő országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem száll az ő maradékaira, és nem az ő hatalma szerint, amellyel ő uralkodott, mert szétszaggattatik az ő birodalma, és másoknak adatik ezeken kívül. (Dán 11,1-4)

Honnan tudjuk, hogy ez igaz vagy sem, amikor Dániel idejében ennek még semmi nyoma nem volt, és a Biblia sem ír többet erről a próféciáról? Onnan, hogy a történelemkönyvek elmondják, hogy ez a Görög uralkodó Nagy Sándor volt, és amilyen fiatalon és gyorsan nagy hatalomra tett szert, olyan gyorsan bukott el, és a birodalma négy vezére között lett szétosztva. Ismét egy Biblián kívüli forrásból tudunk meg egy bibliai eseményről többet. Vagy inkább állnunk kellene bután, és azt mondani, hogy nem tudjuk, mert nincs benne a Bibliában?

Ezért most visszakérdezek mindazoktól, akik nem értenek egyet Énok könyvének a használatával. Ők is elutasítják a világi csillagászati könyveket és iskolai tananyagot a világképükkel kapcsolatban? Ők is elvetik a történelemkönyveket, amelyek leírják Nagy Sándor történetét, amely igazolja a Bibliát? Vagy nem vetik el?

Énok könyve pedig ha valaki szemében nem több ennél, akkor tekintheti úgy, mint egy történelmi leírást azokból az időkből. Se többnek, se kevesebbnek nem kell tartani. Egyébként pedig azt lehet vele tenni, amit minden Biblián kívüli könyvvel. Vagy elfogadom, vagy nem. Vagy olvasok egy könyvet, vagy nem. Így lehet kezelni a Biblián kívüli próféciákat is – vagy elfogadom, vagy nem. Azok nem szentírás. Bár lehet, hogy Istentől vannak, ahogyan lehet, hogy az Énok könyve is az, aminek mondja magát. Erről mindenkinek magának kell meggyőződnie, mint a próféciákról.

21 Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! (1Th 5,21)

Hiszem, hogy jobb, ha az Úrnak többször kell szólnia, hogy valami Tőle van, mintha mindenre ráugrunk, és azonnal elfogadjuk. Különösen a mai időben, még a legtisztább tanítók tanításaiban is lehetnek tévedések, ezért különösen fontos, hogy mindent megpróbáljunk.

Visszatérve Énok könyvére. Sok látomást ír le, amiknek az elképzelésével mindenki megküzd, aki nem élte át azokat a látomásokat, vagy legalább hasonló kijelentést nem kapott. Ezek a szellemi leírások mindig is sok kételyt támasztottak a többségben. A Jelenések könyve is sok vihart kavart a korai egyházban, mivel sok szellemi kijelentést tár elénk, melyeket csak szellemben lehet megérteni. Ezért elég későn került bele a kánonba, csak Kr.u. 419-ben. Még maga Luther is kétségbe vonta a Zsidókhoz írt levél, a Jakab levél, Júdás könyve és a Jelenések könyvének isteni eredetét és taglalta, hogy nem kellene benne lennie a Bibliában. A Biblia végig hivatkozik olyan könyvekre, amelyek ma nem részei a kánonnak, de úgy tűnik, hogy a kortárs szerzők utaltak rájuk. Jézus idejében, illetve az apostolok szolgálatának idejében nem volt meg a mai értelemben vett kánon, és sokkal szélesebb körben ismerték és olvasták ezeket az írásokat, amikből idéztek vagy hivatkoztak rájuk, például: 4Móz.21,14 – Úr hadainak könyve; Józs.10,13, 2Sám.1,18 – Jásár könyve; 1Kr.29,29 – Gád próféta könyve; 2Kr.9,29 – Nátán próféta könyve; 2Kr.12,15 – Semája próféta könyve; 2Kr.20,34 – Jéhu könyve; Mt.27,9 – Jeremiás apokrif; ApCsel.7,38 – Jubileumok könyve; 1Kor.2,9 – Origen szerint Illés apokalipszise; Ef.5,14-Illés apokalipszise; 2Tim.3,8 – Jásár könyve; Jn.7,38-; Lk.11,49 – Jásár, Sirák könyve; Júd.1,14-16, Jel.9,14 – Énok könyve (a felsorolt igehelyek hivatkozásai amelyek nem találhatóak meg közvetlenül a Bibliában Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited című írásából valók)

A jamninai zsinatig (Kr.u. 90-100) a mai Ószövetség írásai közül a Prédikátor, Énekek éneke, Eszter könyve nem számított egyértelműen isteni eredetűnek (megj.: ezt sokan még mindig vitatják, hogy egyáltalán zsinatnak lehet-e nevezni, vagy sem. Az általam megtalált források egy része szerint ennek a „zsinatnak” a végén nem adtak ki formális listát a kanonizált kőnyvekről. Más források pedig erre a zsinatra hivatkoznak, hogy innentől „végleges” a zsidó kánon.)

Már Jézus idejében is volt olyan zsidó közösség, a szadduceusok, akik tagadták az angyalokat és a szellemet is (Ap.Csel.23,8). Tehát ha csak a hivatalos körökre hagyatkozunk (1Tessz.5,21), akkor itt maradhatunk minden olyan kijelentés nélkül, amely a szellemvilágra vonatkozik. De az Úr nem akarta, hogy ezekről ne legyen tudomásunk. Két egyház például ma is a kánonja részének tekinti Énok első könyvét, és mindig is annak tekintette. Az Újszövetség írásának idején pedig nem volt olyan szigorúan összeállított ószövetségi kánon, mint ma. Szabadabban olvasták ezeket az írásokat, hiszen még sokszor az írányzatokon belül sem volt egység. (forrás: Michael Barber, Loose Canons: The development of the old testament -2006; Frölich Ida, Dobos Károly Dániel: Henok könyvei -15.old.)

Az Újszövetség is tartalmaz több olyan hivatkozást, amelyek ma apokrifnak számító írásokból származnak. Pl. Mt.27,9; Csel.7,38; 1Kor.2,9; Ef.5,14; 2Tim.3,8. De vannak olyanok is, amelyek ismeretlen forrásra mutatnak. Pl. Jn.7,38; Lk.11,49; Júd.1,9. (a felsorolt igehelyek hivatkozásai részben Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited című írásából valók)

A Holt-tengeri tekercsek között a Zsoltárok (39 másolat), és az 5.Mózes (33 másolat) után a harmadik

leggyakrabban megtalált tekercs az Énok könyve (25 másolat). Ezek mellet sok olyan írást is találtak, amelyek ma apokrifnak számítanak, mint például Sirák, Tóbiás (Tobit), Jubileumok. Az sem tisztázott, hogy a Zsoltárokban mely zsoltárok szerepeltek. De például Sirák könyve mint isteni ihletésű van idézve a Talmudban. Melito, Szárdisz püspöke, Kr.u.170-ben, a következő könyveket sorolja fel egy levelében, mellyel megadja a legrégebbi ószövetségi kánont: Mózes öt könyve, Józsué, Bírák, Ruth, a Királyság négy könyve, Krónikák két könyve, Zsoltárok, Salamon példabeszédei és bölcsességei, Prédikátor, Énekek éneke, Jób, a próféták Ézsaiás, Jeremiás, „a tizenkettő egy könyvben”, Dániel, Ezékiel, Ezsdrás (Nehémiás). Eszter és Jeremiás siralmai hiányoznak. (forrás: Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited)

Krisztus után a zsidóság hozzáállása megváltozott Énok könyvéhez, mert egyértelműen beszél az ember Fiáról, vagyis Jézusról. A Krisztus utáni második századtól kezdték mellőzni Énok könyvét. Egyébként akkor erősödött fel a júdaizmusban az egy istenhit hangsúlyozása is, de ez egy más téma. Krisztus megjelenése felforgatta az akkori zsidóságot, és akik nem fogadták el Őt, mint Messiást, azok igyekeztek eltüntetni minden közvetett vagy közvetlen utalást arra, hogy Jézus lehetett a Messiás. Ez történt Énok könyvével is. Hasonló a helyzet István bizonysága kapcsán is:

38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vett, hogy nekünk adja; (ApCsel 7,38)

Ha elolvassuk Mózes második könyvéből az ide vonatkozó részt, akkor azt látjuk, hogy végig Istennel beszélget Mózes, és nincs ott egy angyal sem. Akkor István miről beszélhetett?

István ismerte a Jubileumok könyvét, és azt a tanúbizonysága alapján igaznak hitte. A Jubileumok könyvét is Mózes írta. Abban azt találjuk, hogy a negyven nap alatt, amíg fenn volt a Sínai hegyen, a Jelenlét angyala elmondta neki dátumra pontosan, hogy mikor mi történt. Ezért a zsidók a Jubileumok könyvét kis Genesis-nek mondják. De gondolkodjunk el István bizonyságán. A hallgatóságból mindenki úgy ismerte ezt a történetet, ahogyan István. Mindenki ismerte a Jubileumok könyvét. Ha pedig – kijelentés nélkül – tovább gondolkodunk, akkor megérthetjük, hogy miért ilyen szűkszavú az 1Mózes. Hiszen mindenki elolvashatta a részletes leírást a Jubileumok könyvéből, ezért elég volt utalni azokra az eseményekre. De akkor még itt a Jásár könyve is, amelyik szintén más szemszögből mondja el ugyanazokat a történeteket. Szóval a történelmet meg lehet ismerni ezekből a Biblián kívüli könyvekből, amelyekre ráadásul még a Biblia is hivatkozik, mint Énok, és Jásár, ha azokat nem is olvasom el, ami a Bibliában nincs megemlítve. Például a Jásár könyvében le van írva, hogy hogyan lett az első fáraó, és hogy Osiris élő személy volt. Innentől az összes olyan bálványimádás lelepleződik, amelyik Osirist istenként imádja – beleértve a szabadkőműves hitvallást is. Nem érdekes? Az egész Orion, Apolló, Osiris, kultusztól hangos ma a világ, elég megnéznünk a naposzlopokat, és az űrporgramokban használt neveket. Ugyanígy lepleződik le Nimród is, akit különösen itthon figyelni kell. Róla is írtam már „az EGY” című írásomban. De az ő történetét igazán a Jásár könyvéből ismerhetjük meg. Onnan kiderül, hogy milyen birodalma is volt igazán. De kell, hogy ezek a könyvek a Bibliával egyenértékűek legyenek? Nem, viszont  az ismeretük sok dolgot leleplez, ami ma fontos lehet.

Már többször foglalkoztam az óriások témával is, mert ma igenis látszik egy tendencia a világban, ami az óriásokat „jó fejeknek” akarja beállítani. De aki ismeri ezeket az írásokat, az tudja, hogy (1) a visszatérésük veszélye fennáll, (2) az emberek semmi jót ne várjanak tőlük. Az óriások szellemei, vagyis a démonok vissza akarnak jönni testben. Erről szól az egész világűrrel, az értelmes civilizációkkal, és a nem humanoid lényekkel kapcsolatos összes világi téma. Azért, hogy az emberek nyitottak legyenek arra, hogy más testben eljövő lények, azok a földön kívülről érkeznek. Viszont ha valaki erősen gyökerezik a bibliai világképben, akkor azt nem lehet elhitetni. A kiterjesztett erősség alatt, egy zárt világban nincs végtelen univerzum, hanem csak az, amit Isten beletett. Ezt könnyebb megérteni az Énok, Jubileumok és Jásár könyvének ismeretében. Jézus korában, ahogyan István történetéből is láttuk, ezeket az írásokat széles körben szabadon olvasták. A kereszténység eljövetelével azonban a Sátán el akarta tüntetni a „nyomokat”, hogy az emberek ne is tudjanak ezekről a dolgokról. Énok könyve leleplezi a nagy UFÓ hitetést is.

Itt a blogon sokat foglalkoztam a Biblia változtatásaival. Ha a gonosz képes belenyúlni az Igébe olyan szinten, hogy az már teljesen más evangéliumot hirdessen, akkor miért gondolnánk, hogy nem tünteti el azokat a nyomokat is, amelyek leleplezik őt. Ahogyan „beletesz az igébe”, ugyanúgy el is tüntet más írásokat.

6 Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról. (Hós 4,6)

A tudatlanság mellett az emberiség legnagyobb ellensége a nem Istentől származó tudás.

8 Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, e világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: (Kol 2,8)

A világi ismeretek nem az Úrtól vannak. A tudományról is egyre több területen derül ki, hogy olyan szinten van, mint egy vallás, vagyis bizonyítékok nélküli állítások halmaza. Ez különösen igaz a fizika, azon belül a csillagászat, és a lélektan területére. Ha elfogadjuk ezeket a Biblián kívüli forrásokat a történelemre, a fizikára, biológiára, stb., akkor miért nem tudjuk elfogadni az Írásokkal kapcsolatos „háttérinformációt”? Ehhez senkinek sem kell elfogadnia a Biblián kívüli írásokat, mint isteni ihletettségű, ahogyan a próféciákat, vagy más tanításokat sem, csak „adalékok” lehetnek az ige jobb megértéséhez.

Az elragadtatás(ok) – a nagy nyomorúság előtt, alatt, vagy után lesz(nek)?

„A királyságról adott kiejelentés mellett, az Úr adott Watchmann Nee-nek kijelentést az elragadtatással kapcsolatban is. Az aktuális fundamentalista teológia szerint, a keresztényeknek azt mondják, hogy amíg meg vannak mentve [üdvösségük van], az Úr visszajövetelekor ők is mindannyian részesei lesznek egy általános elragadtatásnak az egész egyházzal együtt, a  nyomorúság előtt. De Watchmann Nee meglátta, hogy nem egy időben lesz elragadtatva minden hívő. Néhány hívő érett győztes lesz a nyomorúság előtt; ezért elsőként lesznek elragadtatva. A hívők többsége viszont később válik éretté, ezért később lesz elragadtatva. A királyság az egy jutalom, de az elragadtatás érettség kérdése. Az elragadtatást az aratáshoz hasonlíthatjuk. A termést nem aratják le és takarítják be, amíg még éretlen. Először meg kell érnie. Minden kereszténynek érettnek kell lennie az életben. Amikor mind érettek, akkor az Úr learatja őket és beviszi a mennyei csűrbe. Ennek a két pontnak tisztának kell lennie az elménkben: 1.) A királyság az egy jutalom a győztes hívőknek, és 2.) az elragadtatás megkívánja a győztesek érettségét.”

(Witness Lee – Watchmann Nee-ről)

Szokatlan, hogy egy idézettel kezdem az írásom, és nem egy igével. Az elragadtatás kérdése sokakat foglalkoztat a hívő körökben, és az álláspontok kezdenek „megmerevedni”. Mint tudjuk, az elragadtatás idejének több „elmélete” létezik. Van, aki azt mondja, hogy a nyomorúság előtt ragadtatik el az egyház; van aki azt mondja, hogy az utolsó hét év közepén, vagyis a nyomorúság és a nagy nyomorúság „határán”; és vannak akik azt mondják, hogy a nagy nyomorúság végén, közvetlen az Úr visszajövetele előtt. Mindezek a megállapítások kiolvashatók a Bibliából, ezért most nem is ezzel fogunk foglalkozni, hogy melyik a helyes, hanem a részleges elragadtatással fogunk foglalkozni.

Hogyan is kerülhet szóba a részleges elragadtatás? Az Ige azt mutatja, hogy csak a nagy nyomorúság végén lesz teljes elragadtatás. A többi esetben mindig lesz „maradék” a földön.

39 És nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. 40 Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. 41 Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. 42 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok. (Mt 24,39-42)

5 És szült fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtatott annak fia Istenhez és az ő királyi székéhez. 6 Az asszony pedig elfutott a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (Jel 12,5-6)

Az elragadtatásról írt korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy ki a fiú és ki az asszony, úgyhogy erre most nem térek ki külön. Máténál látjuk, hogy nem mindenki vétetik fel, hanem csak „egyesek”. A Jel.12-ben látható asszony is megszül egy fiú magzatot, és csak a fiú ragadtatik fel Isten királyi székéhez, de az asszony – vagyis az egyház nagyobb része – itt marad. Ma sok nézet van az egyházakban, hogy ki számít bele Krisztus testébe, vagyis kik alkotják az egyházat. Azokban az egyházakban, ahol nem hírdetik az újjászületést, ott azok, akik elhiszik, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Ott nincs más megkötés. Azután vannak azok az egyházak, akik a Jn.3.fejezete alapján, ezt már az újjászületéshez kötik. De a valóság az még egy ennél is szűkebb kör. Ezt maga Jézus mondja el:

35 Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám. (Mk 3,35)

21 Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a mennyeknek országába; hanem aki cselekszi az én mennyben lévő Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e démonokat, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? (Mt 7,21-22)

Ennek megfelelően, van a hívőknek egy külön csoportja, akiket nevezhetünk a menyasszonynak, vagy a győzteseknek. Nekik nagyobb igéretük van az Úrtól, mint a hívők nagyobb csoportjának. A teljes egyháznak, ahogyan Pál is írja, egy reménysége van (Ef.4,4), ez pedig az örök élet. Ez van megígérve azoknak, akik hisznek az Úr megváltásában (Mk.16,16). Viszont azoknak, akik győznek az életükben, azoknak egy jutalom van megígérve.

7 Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van. (Jel 2,7)

11 Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál. (Jel 2,11)

17 Akinek van füle hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki nem tud, csak aki azt elveszi. (Jel 2,17)

26 És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon; 27 És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól: 28 És adom annak a hajnalcsillagot. (Jel 2,26-28)

5 Aki győz, az fehér ruhákba öltöztetik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, hanem vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt. (Jel 3,5)

10 Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, ezért én is megszabadítalak téged a megpróbáltatás idejéből, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait. 11 Íme eljövök hamar: tartsd meg azt ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat. 12 Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnan ki nem jön; és felírom ő rá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. (Jel 3,10-12)

21 Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében. (Jel 3,21)

A győztes kifejezés mindig egyéneket jelöl, és ha így gondolkodunk tovább, akkor megállapíthatjuk, hogy Filadelfia azért lehet győztes, mert győztesekből áll. Ahogyan látjuk, az egyes hívőkön kívül csak egyetlen győztes egyháznak van megígérve, hogy nem lesz része a „megpróbáltatás idejéből”, ami az egész világra eljön. Ez a megpróbáltatás egyértelműen a végidők nyomorúságára vonatkozik, mert a történelem során az összes eddigi nyomorúság – az özönvizet kivéve – nem súlytotta az egész földet. Ez a jutalom volt a reménysége már néhány ószövetségi szentnek is:

35 Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítva a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. (Zsid 11,35)

a szabadulás (G629) szó jelentése – megváltás, kiváltás, felszabadulás

26 Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartva Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. (Zsid 11,26)

Az ige szerint van egy ”becsesebb feltámadás” is. Dániel könyvének végén olvassuk még a feltámadást konkrétan, de ott nem látható, hogy lenne különbség a feltámadások között. Bár 1Korinthus levél 15. fejezete sem ír különbséget a feltámadások között, de van különbség a feltámadások között. Mózes is a megjutalmazásra tekintett, és nem egyszerűen a feltámadásra. Az ő személye azért érdekes még, mert ő a törvények és a próféták előtt élt, ezért kellett lennie valami ismeretnek benne, amiért egy megjutalmazásra tudott tekinteni. Ezek az igék is azt mutatják, hogy a szentek feltámadása eltér az ítéletre való feltámadástól (Dán.7,10; Jel.20,12). A győzteseknek más a jutalma, mint a nem győzteseknek. De az igazat megvallva, az Úrhoz csak győztesek kerülhetnek, mert ha valaki nem győz az életében, akkor az azt jelenti, hogy elbukott a hit harcában. Ahogyan Derek Prince is tanítja, hogy nincs igéret azoknak, akik nem győznek.

14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. (1Kor 3,14)

17 Mert ha akaratom szerint művelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg. (1Kor 9,17)

18 Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára. (1Tim 5,18)

8 Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk. (2Jn 1,8)

24 Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. 25 Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben önmegtartóztató; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. 26 Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; 27 Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. (1Kor 9,24-27)

Azoké a jutalom, akik önként munkálkodnak, ahogyan Pál is írja az 1Kor.9,17-ben. Akik az akaratukat odaállítják az Úr akarata mellé, leteszik a saját akaratukat és azt cselekszik, amit az Úr akar az életükben. Akik megsanyargatják magukat, hogy elnyerjék az Urat.

A győzteseknek adott ígéret még kiegészül Jézusnak azzal a végidők próféciájának elmondása után tett kijelentésével, amikor arra buzdít, hogy kérjük a mennyei Atyánkat, hogy tegyen méltóvá arra, hogy elkerüljük mindazt, ami erre a földre következik.

36 Vigyázzatok azért minden időben, kérve, hogy méltókká tettessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt! (Lk 21,36)

Ez azt jelenti, hogy lesznek, akik méltókká lesznek arra, hogy elkerüljék a nyomorúságot, és lesznek, akik nem. Lesznek olyanok, akik már nem lesznek itt a földön, amikor bekövetkezik a nyomorúság, és lesznek olyanok, akik átmennek a nyomorúságon. És az igéből valóban ki lehet olvasni mindezeket az eseteket, ahogyan már a bevezetőben is írtam, hogy megtalálható mind a nyomorúság előtti, alatti és végén lévő elragadtatás. Ezért is okozott ez zavart az egyházban. A nyomorúság előtt elragadtatott hívők az a fiúmagzat, akit megszül a asszony. Péter leveléből tudhatjuk, hogy az asszony gyengébb, mint a férfi (1Pt.3,7). Tehát a fiú magzat erősebb, mint az asszony, aki megszüli, és ez a magzat valami olyat tud tenni, amit az asszony nem tud megtenni.

11 És ők legyőzték azt a Bárány vére által, és az ő bizonyságtételük beszéde által; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig. (Jel 12,11)

Ez a fiú nem kímélte az életét mindhalálig. Ez a különbség. Ők már legyőzték a fenevadat, amikor az asszony még nem. Ez azt jelenti, hogy ők már elkészültek a földi életük során, azzal, hogy nem kímélték az életüket mindhalálig. Teljesen odaadták magukat az Úrnak. Erről a szülésről ír Pál is:

19 Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míg kiábrázolódik bennetek Krisztus. (Gal 4,19)

Olyanoknak kell megszületnie az egyházban, akikben kiábrázolódik a Krisztus. Ők, és csak ők fognak elragadtatni a nyomorúság elől, vagyis az utolsó hét év elől, amikor az Antikrisztus uralma alatt lesz a föld. Őket példázza a tíz szűz példázatában is (Mt.25,1-13) az okos szűzek csoportja. Öt szűz okos volt, és ők készen álltak a vőlegény megérkezésekor, és bemehettek vele a menyegzőre. A másik öt azonban kívül maradt. A menyegzőről lemaradtak, de attól még szűzek voltak és később elkészültek, mert az olajuk is meglett.

Ők az a csoport, akik a nyomorúság alatt készülnek el. A Jelenések könyvének hetedik fejezete ír róluk.

9 Azután láttam, és íme egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyi szék előtt és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; (Jel 7,9)

14 És mondtam neki: Uram, te tudod. És mondta nekem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. (Jel 7,14)

Ennek a leírásnak a helye nagyon fontos. Már szintén korábban foglalkoztam a pecsétek időrendjével Jézus elmondása alapján (Mt.24.; Lk.21; Mk.13). A pecsétek sorrendjében a hetedik pecsét eseményei megelőzik a hatodik pecsét eseményeit. Ez a jelenet pedig az ötödik pecsét után, és a hetedik pecsét előtt történik. Ez azt jelenti, hogy azok, akik addig elkészülnek, elragadtatnak az Úrhoz, és nem érik meg a földön a nagy nyomorúság idejét, amely a haragpoharak kitöltésének ideje. Az utolsó elragadtatás pedig Jézus közvetlen visszajövetele előtt lesz, amikor magához vesz mindenkit, aki az övé (Jel.16,15). Ez közvetlen az armageddoni csata előtt lesz.

Íme titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. (1Kor 15,51-52)

Mert ezt mondjuk nektek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. (1Thessz 4,15-17)

Pál kijelentését Jézus maga is megerősíti, amikor az Úrvacsoráról tanít:

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,54)

Most már tudjuk, hogy az utolsó nap, az a hatodik pecsét ideje, mert akkor ér véget a ma ismert világrend. A hetedik trombitaszóra támadnak fel az asszony magvából valók közül azok, akik az Úrban haltak meg, és azok, akik még itt a földön élnek és az eddigi elragadtatásokban nem részelülhettek.

Most nézzük meg, hogy mindez hogyan kapcsolódik az ünnepekhez, és az aratásokhoz, a Bibliában. A bevezető idézet is ír az aratásról. Sokat elmond nekünk a három fő ünnep, amelyet az Úr a zsidó népnek adott.

14 Háromszor szentelj nekem ünnepet esztendőnként. 15 A kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg; hét nap egyél kovásztalan kenyeret, amint megparancsoltam neked, az Abib hónap ideje alatt; mert akkor jöttél ki Egyiptomból: és üres kézzel senki se jelenjen meg színem előtt. 16 És az aratás ünnepét, munkád zsengéjét, amelyet elvetettél a mezőn; és a takarodás ünnepét az esztendő végén, amikor termésedet betakarítod a mezőről. (2Móz 23,14-16)

A három ünnep, és a hozzájuk tartozó aratás (betakarítás):

Páska (Húsvét)

3Móz.23,5-8

március/április

kovásztalan kenyerek ünnepe

árpa

Hetek ünnepe, az első zsenge ünnepe és Pünkösd

3Móz.23,9-14; 15-22;

augusztus/szeptember

búza

kovászos kenyér

Engesztelés és Sátoros ünnep

3Móz.23,27-32; 34-44

szeptember/október

szőlő szüret ideje

A világ vége is az aratáshoz van hasonlítva:

38 A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. 39 Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. 40 Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén. (Mt 13,38-40)

A páska ünnepén volt a tavaszi árpa aratása. Az első zsenge ünnepe, a pünkösd, az ószövetség idején nem akkor volt mint ma, hanem amikor elkezdődtek az aratások, főként a búza aratása. A sátoros ünnep pedig ezután, a szőlő érésének idején volt.

Az árpát nem szabad erősen csépelni. Fa eszközökkel hántolják, és finoman bánnak vele. Ez az első ünnep példázza azokat a győzteseket, akik önként odaadják az életüket az Úrnak, és nem kell kényszeríteni őket az Úrnak arra, hogy a tanítványai legyenek.

24 Ekkor mondta Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. (Mt 16,24)

Őket nem kell az Úrnak erősen megszorítania, hogy Vele járjanak. Ők azok, akikben nincs kovász. Igyekeznek megszentelni az életüket, azt cselekedni, ami kedves az Úrnak. Ők az Urat keresik és Őt akarják, nincs más vágy a szívükben, ezért „kovásztalanok”. Belőlük lesz a menyasszony – ahogyan Pál is azt írja, hogy megsanyargatta a testét (1Kor.9,27). Ők az első elragadtatás részesei, más néven ők a győztesek, akik együtt fognak uralkodni az Úrral.

A hetek ünnepe a fő betakarításra a búza aratásának idejére esik. A búzát már keményebben kell kezelni, mint az árpát. Azt nagy hengerekkel csépelték, és hajtották rajta az állatokat. Ezek azok, akik keményebbek, és ezért nehezebben adják fel magukat az Úrért. Ők is szeretik az Urat, de nekik nagyobb nyomás kell, hogy le tudják tenni az életüket. Ennek az ünnepnek a végén pedig a pap kovászos kenyeret vitt az Úr elé. Ez azt jelenti, hogy ők már nem tudtak teljesen tiszták lenni, de a kegyelmük megmarad, és ők is ugyanúgy az Úréi. Mivel ez a fő aratás ideje, ebbe a csoportba fognak a legtöbben tartozni, itt ragadtatnak el a legtöbben majd.

A harmadik ünnep ideje a szőlő betakarításának idejére esik. Ez a két aratás közel esik egymáshoz. A szőlőt kezelik a legkeményebben. Azt darálják, majd préselik. Akinek még nagyobb nyomás kell, hogy oda tudják adni magukat az Úrnak, azok a földön maradnak egészen a legvégső időkig.

(megjegyzés: az Igében azok az események, amikor az Úr begyűjti az övéit, mind az aratás szóval vannak jelölve, és az igazakkal kapcsolatban egyszer sem említi a szüretet. A leírás a Jel.14,15-ben azt mondja „eljött a te órád, hogy arass, mert a földnek aratni valója megszáradt”, és a Mt.13,39-ben is „az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok”. Csak a gonoszokkal kapcsolatban említi a Jel.14,18-ban a szüretet. A szőlőérés csak azt példázza, hogy az Úr gyermekei közül lesznek, akiknek nagy nyomás kell, hogy odaadják magukat az Úrnak „darálás”, „préselés”, ezért át kell menniük a nagy nyomorúságon.)

 Erre az időre esik az engesztelés és a sátoros ünnep. Ne feledjük el, hogy az Úr mindent azért tesz, hogy az ember üdvösségre jusson. Ő nem gyönyörködik a mi szenvedéseinkben. De ha valakinek szenvedés kell, hogy feladja az életét, és az Úrnak tudja adni magát, akkor az Úr ezt fogja tenni az életében. Csak megmeneküljön a haláltól és az örök szenvedéstől.

Ahogyan látjuk, a fő ünnepek és az aratások is egybecsengenek az elragadtatásokkal, és azok szellemi jelentésével. Az Úr napja úgy jön el, mint tolvaj (1Th.5,2; 2Pt.3,10; Jel.3,3 Jel.16,15). Ez a jellemző köti össze az elragadtatásokat, és ezért lehet azt több helyen kiolvasni. A Jelenések könyvében is, a mennyben felűnő sokaság, vagyis a megváltottak, nem úgy vannak leírva, hogy folyamatosan érkeznek a mennybe, hanem egyszer csak sokan vannak. A Jel.7,9-ben, a hetedik pecsét ideje előtt látjuk a nagy sokaságot. Ebből látszik, hogy a „második” elragadtatás lesz a legnépesebb. Az első elragadtatáshoz kapcsolódóan, a Jel.12-ben szereplő fiúmagzat születéséről pedig csak hárman tudnak: Az Úr, az asszony, és a sárkány; ez a világ előtt rejtve marad. De mivel az asszony, vagyis a keresztény közösség erről tudni fog, hiszen a vajúdás már elkezdődött (más néven a rostálás), ezért az első elragadtatás után nagyon sokan meg fognak térni. Ahogyan a tíz szűz példájából látjuk, az öt bolond szűz is aktív lesz, és keresi az olajat, hogy méltó lehessen a menyegzőre.

Még tisztáznunk kell, hogy az elragadtatás kapcsán nem külön kiváltságról van szó. Az Úr minden egyes ilyen alkalommal elviszi mindazokat, akik készen állnak az Ő érkezésének idején. Ezt csak úgy tudjuk megérteni, ha nem szervezett egyházakban és azok tagságában gondolkodunk, hanem a szenteket egyen-egyenként tekintjük az Úr gyermekeinek, ahogyan ezt látjuk a győztesek ismérveinek felsorolásánál is. Ott is több egyházból csak azok az „egyének” lesznek győztesek, akik engedelmeskednek az Úr figyelmeztetésének, és aszerint élik az életüket. Még azokban az egyházakban sem automatikusan mindenki az Úré, ahol az újjászületést prédikálják, mert ezekről az egyházakról Jézus maga mondja: „az a neved, hogy élsz, mégis halott vagy” (Jel.3,1). Tehát az egész egyházra nem igaz az, hogy mindannyian élnének. Be kell látnunk, hogy igazán csak az Úr tudja, hogy kik az övéi, és ők szét vannak szórva az egyházakban, gyülekezetekben, otthonokban.

Ismét azt kell meglátnunk, hogy amit mi a mai korban „felfedezünk”, vagyis jobban mondva az Úrnak újra ki kell jelentenie, az a 19.században már az egyházban megvolt. A „részleges elragadtatás” a testvér gyülekezetekben jelent meg, akiknek sok és mély kijelentésük volt az Úrtól. Sajnos Darby miatt a nevük ma már nem cseng olyan jól, de az tkevesen tudják, hogy őt kizárták maguk közül, mert annyira eltávolodott attól, aminek a kezdetében jelentős szerepe volt. A részleges elragadtatásokat képviselte többek között: Robert Govett (1813-1901); Gordon Lindsay (1903-1973); Watchmann Nee (1903-1972); Witness Lee (1905-1997). Közülük Magyarországon talán Watchmann Nee neve ismertebb szélesebb körben, és őt senki sem tartja tévtanítónak. A Sátán „agyonhallgatta” ezt a kijelentést, ahogyan több más kijelentést is, ami nem egyezik az ő programjával. Ennek az lett a vége, hogy a mai keresztény közösség, már emiatt tévtanítóknak nevez sokakat, akik az igéből ezt meglátják. Természetesen az egyház fogalmának és a tanítványság folgamának az elferdítése is kellett ahhoz, hogy ezek az elragadtatás körüli tanok megosszák a kereszténységet. Csak remélni tudom, hogy ez az írásom legalább a téma kutatására buzdítja az olvasót.

A részleges elragadtatás témája egy könyvet igényelne, nem egy ilyen kis cikket. De buzdítok mindenkit, hogy kutasson utána.

12 És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. 13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. 14 Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. (Jel 22,12-14)

Isten fiai – 1.rész Ószövetség

Az asszony magvának és a kígyó magvának harcát tárgyalva, már tisztáztuk, hogy kik az emberek, és az emberek fiai. Röviden, akik férfiú indulatából, és asszonytól születnek, azok az emberek, másként mondva, az asszony magva.

Isten fiai pedig azok, akik közvetlen Isten által lettek megalkotva, vagyis Istentől születtek. Ezért lehetett Jézus egyszerre ember Fia és Isten Fia, mert Ő Istentől fogant, és asszonytól született (Jn.1,18; Gal.4,4; 1Tim.2,5).

13 [Isten fiai azok,] Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek. (Jn 1,13)

Ahogyan korábban láttuk, ha mindkét szülő ember, akkor ember lesz az utód. Ha az egyik szülő Isten, és a másik ember, mint Jézusnál, akkor az utód egyszerre lesz ember Fia és Isten Fia. Ezért azok, akiket Isten közvetlenül megteremtett, azok az Isten fiai. Így lehetnek az Isten fiaivá azok, akik újjászületnek Szellemtől és víztől, mert egyrészről meghal a vízsírban mindaz, ami a hústesttől született, másrészről  pedig újjászületnek Istentől, és lesznek új teremtményekké (Gal.6,15). Az Ószövetség és az Újszövetség éles különbséget tesz az Isten fiai meghatározásban.

Lett pedig egy napon, hogy eljöttek az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljött a Sátán is közöttük. (Jób 1,6)

Mikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak? (Jób 38,7)

Az Ószövetségben egyetlen embert sem nevez a Biblia Isten fiának. Jób könyvének verséből látjuk, hogy az Isten előtti tanácsba bemehetett a Sátán is, de ott ember nem járhatott, különösen nem Jézus megdicsőülése és feltámadása előtt nem. De a föld megteremtésénél sem lehetett jelen az ember, mert őt utoljára teremtette meg Isten. Még Dániel is, amikor bepillantást nyer a mennybe, akkor egyetlen Ember Fiát (Dán.7,13) lát. Egyértelműen látja a különbséget az angyalok és az ember között. Mikor látja az angyalokat is, akkor is egyértelműen tisztában van azzal, hogy nem embereket lát. Amikor pedig Gábriel az egyik látomását magyarázza el Dánielnek, akkor ember fiának szólítja őt (Dán.8,17). De Ezékielnek is azt mondja az Úr, hogy embernek fia (Ezék.7,2). Még a zsidó népet sem nevezi az Ószövetség Isten fiainak.

Felelt, és mondta: Íme, négy férfiút látok eloldozva járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennük, és a negyediknek ábrázata olyan, mint az Isten fiáé. (Dán 3,25)

Ebben a versben úgy is fordítják az „Isten fiáé” kifejezést, hogy „istenek fiáé”, „egy isten fiáé”, „egy az istenek közül”, „egy isten”. A reformkori héber szövegekből fordítók (nemzetközi fordításokat is figyelembe véve) pedig határozott névelővel fordítják „az Isten fiáé” és nem úgy, mint „egy” az Isten vagy istenek fiai közül, valamint egyesszámban nevezik meg az Istent, és nem isteneket írnak. A történetből is azt olvassuk ki, hogy Dánielék ekkor már többször bizonyságot tettek arról, hogy Izrael Istene AZ Isten. Ezért Nabukodonozor helyesen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „az Isten fiáé”. Ebben a helyzetben is egyértelmű, hogy az Isten fia kifejezés egy angyalra vonatkozik, hiszen három embert dobtak a tűzbe, és négyen voltak benn. A negyedik pedig szemre is különbözött az emberektől. Ez a megnevezés Jézus eljövetelével változik meg.

És felelve az angyal, mondta neki: A Szent Szellem száll te rád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának. (Lk 1,35)

Máriának azt mondja az angyal, hogy aki benne megfogan, az lesz az Isten Fia. Több helyen is mondja az Ige, hogy ami testtől született, test az (Jn.3,6; Róm.8,5; Gal.4,29; Jn.1,13). Emberi magból nem születhet Isten fia, csak ember születhet. Ezért jól behatárolható, hogy az Ószövetségben senki sem lehetett Isten fia. Jézusról még a gonosz szellemek is bizonyságot tettek(Mt.8,29), hogy Ő, az első olyan ember, aki Isten Fiaként lehet megnevezve.

Ezért amikor azt olvassuk, hogy az Isten fiai feleséget vettek maguknak az emberek lányaiból, akkor nem lehet szó Séth fiairól, hanem angyalokról kell beszélnünk. Ezt mindjárt részletesen meg is vizsgáljuk.

Isten fiai, akik elbuktak

A teremtéstől számítva, Mózes első könyve alapján előrehaladva az időben, Járed idejéig, folyt az élet a maga rendjében a földön. Akkor, amikor elkezdtek sokasodni az emberek, akkor a felügyeletükkel megbízott angyalok, akiknek jóra kellett volna tanítani az embereket, elkezdtek „gyönyörködni” az emberek lányaiban, és elkezdtek vágyakozni utánuk, majd eljöttek hozzájuk. Ez valamikor a teremtéstől számítva kb. 600-800 között kezdődhetett. Az időszámítástól visszaszámolva, kr.e. 3400-3200 között, a bibliai kronológiát követve.

És látták az Istennek fiai az emberek lányait, hogy szépek azok, és vettek maguknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedveltek. (1Móz 6,2)

A Nefilimek, óriások voltak a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bementek az emberek lányaihoz, és azok szültek nekik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. (1Móz 6,4)

Ezek azok az angyalok, akikről Júdás így ír: „És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket,”(Júd 1,6) A lakóhely kifejezést közelebbről is meg kell vizsgálnunk, hogy pontosan értsük, hogy mit mond az Írás. Ez a lakóhely szó – Oiketerion – ugyanis csak kétszer fordul elő az egész Újszövetségben. A másik igehely az, ahol Pál arról ír, hogy mi  is sóhajtozunk, hogy végre felvehessük a mennyei hajlékunkat, vagyis a romolhatatlan testet (2Kor.5,1-2). Tehát amikor azt írja, hogy az angyalok elhagyták lakóhelyüket, akkor az azt is jelenti, hogy elhagyták a tisztán szellemi testüket, és olyan testet vettek magukra, amelyben képesek voltak az emberek lányaival házasodni, és azok szültek nekik. A Júd.7-ben azt olvassuk, hogy Szodoma és Gomorra ezekhez az angyalokhoz hasonlóan „idegen hústest után jártak”. Ez azt jelenti, hogy az angyalitól idegen hústest után vágyakoztak. Ez igazolja a 6. vers magyarázatát, hogy elhagyták eredeti lakóhelyüket, vagyis testüket, csak azért, hogy az emberek lányaival együtt lehessenek.

A Mózes első könyvében lévő igeszakaszt sokáig úgy magyarázták, hogy Séth fiai vettek feleséget maguknak Káin lányai közül.

Ez az elmélet azonban több okból sem állja meg a helyét, arról nem is beszélve, hogy a héber magyarázatok szerint sem az történt itt, hanem valósággal angyalok jöttek le. Vizsgáljuk meg, hogy a „Séth vonal” elmélete mennyire állja meg a helyét.

A „Séth vonal” nézet

1. „Isten fiai” – Séth leszármazottainak vezető szerepe?

Az Ige sehol sem mondja, hogy Séth gyermekei valamilyen szempontból másképp számítottak volna, mint Káin leszármazottai. Ha végigolvassuk az 1Mózes.5.fejezetében lévő nemzetségtáblát, akkor azt látjuk, hogy „egy vonalat” emel ki az Úr, de a többi leszármazott meg sincs külön említve. Sem előtte, sem utána nincs egy olyan rész sem az igében, amely hangsúlyozná Káin leszármazottainak bűneit, vagy Séth vonalának tisztaságát. Sem később nem említi meg az ige azt, hogy Séth itt meg nem említett gyermekei valamilyen formában kimagaslottak volna a többi ember közül. És ahogyan már fentebb kifejtettem, embereket sehol sem nevez az Ószövetség Isten Fiainak.

2. „Ádám lányai” – Káin lányai?

Az igében sehol sem szerepel olyan kifejezés, hogy „Ádám lányai”. Amennyiben Séth fiai az Isten fiai lennének, akkor valahol találkoznunk kellene azzal a kifejezéssel, hogy Ádám lányai. De kifejezetten emberek lányairól van szó, akik mind egy vérből valók, ahogyan erről még az Újszövetség is bizonyságot tesz – És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; (ApCsel 17,26)

Egyébként pedig ez olyan, mintha nem lettek volna lányai Séth nemzetségének, akikkel házasodhattak volna. Egyébként Káin leszármazottainál is a nevek sok esetben összecsengenek Séth leszármazottainak neveivel, tehát nem mindenki volt istentelen közülük sem.

3. A bűn – nem tudták magukat elkülönítve tartani?

Ez akkor azt jelentené, hogy nem tudta Séth nemzetsége magát a bűntől elkülönítve tartani. Pedig éppen ennek az ellenkezője látszik Énokh személyében, aki annyira együtt járt az Úrral, hogy még életében magához vette az Úr. De Noé is erről tesz bizonyságot, aki méltó lett arra, hogy átmenjen az új világkorszakba. Ebben a korszakban már  „minden hústest megrontotta az ő útját” – 1Móz.6,12.

4. Nefilim?

Az ember-ember házasságából születettek nem lennének „nefilimeknek”, magyarul óriásoknak, bukottaknak, zaklatóknak, zsarnokoknak nevezve. Az ember ember magot tud vetni, és abból ember lesz. Ezt részletesebben tárgyaltuk az asszony magvának és a kígyó magvának a harcánál. Egy más szakaszban sem említi az ige, hogy az igaz ember és a gonosz ember házasságából óriások születtek volna. A Séth vonal magyarázata erre nem ad kielégítő választ. Nincs ami indokolná a természetfeletti leszármazottakat. Illetve akkor mi tenné Noé származását olyan különlegessé?

A Séth vonal magyarázata az 5.sz-ból ered. Celsus és Julianus az”Apostata” használta a hagyományos hiedelmet, hogy támadja a kereszténységet. Julius Africanus visszahátrált a „Seth vonal” elméletbe, mint egy kényelmesebb területre. Alexandriai Cyril használta, hogy elutasítsa az ortodox álláspontot. Ágoston felkarolta a „Seth vonal” elméletet, mely eljutott a középkorig, de még ma is általánosan tanított nézet. Ahogyan a fenti képen látjuk, még a mai Bibliákban is sokszor ezt találjuk magyarázatként.

A szöveg maga

Az„Isten fiai” kifejezés sohasem használt az Ószövetségben a hívőkre. Séth nem volt Isten, és Káin nem volt Ádám. A szöveg sehol sem említi „Elohim lányait”. Az 1Móz.6,4 vers pedig kifejezetten nem azt írja, hogy születtek fiaik és lányaik, ahogyan ezt az 5. fejezetben olvashatjuk, hanem csak annyit ír, hogy „és szültek nekik”. A „gyermekeket” szó már fordítói beszúrás. Ezek szerint az Ige nem mondja el, hogy mik születtek ezekből a házasságokból, de akárki is született, azok nem fiak és leányok voltak.

Az elkülönülés bizonysága

A vérvonalak az 1Móz.11-ben különülnek el, amikor megkezdődik az elválasztás Izsákkal. Izsák elfogadott Istennél, Ismáel nem. Ahogyan Ábrahám Keturáhtól született gyermekeit sem fogadta el Isten.

Összefoglalva

Mi cáfolja a Séth vonal elméletet?

– A szöveg maga

– A bizonyítatlan elkülönülés

– Séth vonalának bizonyítatlan istenfélelme

– Káin leszármazottainak bizonyítatlan megkülönböztetése Ádámtól

– Nincs indok a természetellenes leszármazottakra

– Az újszövetségi megerősítés is ez ellen szól

– Más özönvíz utáni és prófétai problémák

Az angyal nézet

 1. Tradicionális rabbinikus irodalom

Még a Targumok, vagyis Mózes öt könyvének arámi fordítású magyarázatos könyvei, is erről tesznek bizonyságot.

2. Flavius Josephus

Flavius Josephus tanult rabbi volt, és úgy lett később hadvezér, majd történetíró. Ő azt írta le, amit az Igéből megtanult, és amiben hitt. A Zsidók történetében egyértelműen leírja, hogy angyalok párosodtak az emberek lányaival.

„Most Istennek sok angyala érintkezett a földi asszonyokkal, gőgös fiakat nemzettek, akik erejükben bizakodva minden jót megvetettek, és éppen úgy, mint ahogy a görögök gigászairól mondják, gonosz tettekben jeleskedtek.” (Flavius Josephus – A zsidók története, 7.oldal)

3. Énok könyve

Énokh könyve részletes leírást ad ezekről az eseményekről, amelyet úgy tűnik, hogy a rabbinikus irodalom igazolása szerint is elfogadott nézet volt még a második templom – vagyis Jézus – idejében is.

4. Septuaginta

A Septuaginta fordítások is ezt a nézetet adják vissza a szóhasználatukban.

5. Özönvíz utáni Nefilimek

„…sőt még azután is…” – 1Móz.6,4 szerint, ezek az óriások, még az özönvíz után is felbukkantak, sőt egész népekké szaporodtak.  Refaim, Zuzeus, Emeus, Zanzum; Arba, Anák és 7 fia; Óg, Básán királya;  Góliáth és 4 testvére.

34 És láttunk ott nefilimeket, óriásokat is, a nefilim óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok voltunk.  (4Móz 13,34)

Angyal nézet képviselői az egyházatyáknál

– Alexandriai Philo

– Justin Martyr

– Irenaeus

– Athenagoras

– Tertullian

– Lactantius

– Amrose

– Julian

Ahogyan látjuk több bizonyíték szól amellett, hogy Isten fiai az angyalok, akik lejöttek és az emberek lányaival házasodtak. Ők azok, akik fogságban vannak egészen az ítélet napjáig.

4 Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítva, a sötétség láncaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; (2Pt 2,4)

A Isten fiai közül a bukottak és az ő leszármazottaik azok, akik ma gyötrik az embereket. Őket nevezi az Írás az Ördög angyalainak (Mt.25,41), akiknek a tűznek tava van fenntartva.

Ahogyan látjuk, Isten Fiai az Ószövetségben egyszer sem emberek, hanem angyalok, mivel Isten közvetlenül teremtette őket. A bukott angyalok számára pedig nincs kegyelem, hiszen ők színről-színre láthatták Istent és a Sátán bukását is, és előttük nem volt elrejtve, hogy kicsoda Isten valójában, és hogy Isten teremtett mindent. Ezért számukra nincs kegyelem.

A többi angyal, aki megtartotta a helyét és a szolgálatát, azok még mindig Isten igaz fiai, akiknek az élén Jézus vissza fog jönni az Ő dicsőséges eljövetelével.

7 Nektek pedig, akik nyomorgattok, nyugalommal velünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. (2Th 1,7)

Jézus vére – 1.rész (a kulcs a keresztény élethez)

Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! Ez az, aki víz és vér által jött, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság. (1Ján 5,5-6)

Az Újszövetség valósággal egy új szövetség Isten és az ember között, Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Ami korábban lehetetlen volt, mert Isten nem tudott ennyire közel jönni az emberhez a bűnök miatt, az Krisztusban lehetségessé vált. Valósággal Benne lett teljessé az ember megváltása, és visszatérése Isten jelenlétébe. Minden tanítás és bizonyságtétel, ami nem így tesz bizonyságot Krisztusról, az hamis, de legalább hiányos. Ezért nem lehet elfogadni azokat a tanításokat, amelyek arra mutatnak, hogy igazából egy az ó és az új szövetség. Ma sok irányzat van, amelyek a törvények, vagy az Ószövetség iránti lelkesedésből visszafordulnak az ószövetség felé. Erősítve a törvények, az ünnepek és más szokások betartását. Újra fontosságot adnak ezeknek a szokásoknak, holott az Új Szövetség ezekről már másképp tanít. Van olyan is, aki azt mondta, hogy a Bibliájából kitépte azokat a lapokat, amik az Ó és Új Szövetség között voltak, mert a kettő tulajdonképpen egy. De egyre erősödik a „zsidó gyökerek” mozgalom is, amely szintén az Ószövetség felé tereli a keresztényeket. Ezeket semmi sem támasztja alá az Új Szövetség írásaiban. Krisztusban valósággal egy új szövetséget kötött Isten, az Atya, az emberrel. De ezt az új szövetségkötést maga az ószövetség is kijelenti több helyen (Jer.31,31-34; Jer.24,7;).

Az új szövetségnek Jézus Krisztus, az egy élő Istennek a Fia a kulcsa. Egyedül az Ő személye az, akiben ez az új szövetség megköttetett. Nélküle minden bizonyság egy más evangéliumhoz, egy más hithez, és végső soron egy más szellemhez vezet (2Kor.11,4).

Ezek után nézzük meg, hogy ebben az ÚJ szövetségben milyen kulcsfontosságú Jézus vére, és általában a vér (minden hústest vére) milyen tartalmat hordoz itt a földön.

Jézus vére az élet:

Valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek. (Jn 1,12-13)

Azt minden gyakorló keresztény tudja, hogy a mi testi életünket a Biblia nem tartja igazi életnek. Ahogyan megszületünk, már bűnben születünk meg, és ezért a meg nem tért és újjá nem született embernek csak egy sorsa lehet, mégpedig a biztos halál (Zsolt.51,7; Préd.3,19). Az ószövetség idején azok is a Seolba szálltak alá, akik igazak voltak az Úr szemében. Még Jób is arra vágyott, hogy ott lehessen, hogy megnyugodjon a földi szenvedésektől (Jób.3,16-22). Az ószövetségi igazak is csak Jézus halála után kerülhettek fel a mennybe.

Tehát akik befogadták Jézus Krisztust, azoknak van egyáltalán lehetősége arra, hogy Isten fiaivá legyenek. Ők azok az emberek, akiknek immár nem a hústesti szüleiktől való származását tekinti Isten a származásuknak, hanem Krisztus életét tulajdonítja nekik. Hiszen Krisztusban van az élet.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; (Jn 1,1-4)

Ezt maga Jézus erősíti meg, amikor az úrvacsoráról tanít. Ő maga az élet!

Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (Jn 6,53)

Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,57)

Aki eszi Jézus testét és issza Jézus vérét, abban van igazán az élet. Ezért kulcsfontosságú az úrvacsora. Az újjászületéssel a Szent Szellem valósággal megelevenít bennünket, ahogyan ezt az Ige is mondja:

A szellem az, ami megelevenít, a hústest nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, szellem és élet. (Jn 6,63)

De a Szellemtől való újjászületés „csak” a kezdetet adja meg az új élethez. Ezt az új életet, vagy szebben mondva ezt az újjászületett életet csak az úrvacsorával együtt tudjuk igazán táplálni. Így tud Jézuson keresztül az isteni élet a részünkké válni, és életet adni.

Valószínűnek tartom, hogy ezért is vette ki a Sátán a katolikus úrvacsorából a bort, vagyis a vért, mert ezzel egészen legyengítette az úrvacsorát, és ha egyáltalán maradt benne valami élet, akkor az is csak csonkán. De eddig akárhány bizonyságot hallottunk az úrvacsoráról, annak a valósága mindig csak akkor nyilvánult meg, ha valaki azt szívében teljes hittel úgy vette magához, mintha valósággal Jézus testét és vérét venné magához. (Vigyázat! Nem azt mondom, hogy a kenyér átalakul Jézus húsává, és a bor vérré, ahogyan a katolikus egyházban. Az mindig kenyér és bor marad, de tudjuk, hogy sok szimbólumnak valóságos szellemi jelentése van. Úgy ennek is!)

Jézus vére megmos és megtisztít:

Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van Vele, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (1Ján 1,7)

A bűneinkből való megtisztulás egyik fontos kelléke a vér, hiszen vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (Zsid.9,22). Ahogyan megvalljuk a bűneinket, és kérjük az Atyától a bűnbocsánatot, úgy kérjük, hogy Jézus vérével mossa le a mi bűneinket rólunk, és tisztítson meg bennünket a bűneinktől:

[…] Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. (Jel 7,14)

Ez szintén az úrvacsora keretein belül történik. Mielőtt vesszük a kenyeret és a bort, bűnmegvallást tartunk, és kérjük, hogy ahogyan isszuk a bort, mint Jézus vérét, úgy mosson meg minket Jézus vére az Atya előtt. (megj.: ezzel részletesebben foglalkozom a Harcosok, papok, harcos papok – a végidők szolgálata c. írásban: https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2017/07/harcosok-papok-harcos-papok-vegidok.html)

Ma már nincs szükség az állatáldozatokra, mert Jézus vére az, ami megtisztít. A törvényt ugyanúgy be kell töltenünk (nem betartanunk!!), mint az ószövetség idején, de most már Krisztusban töltjük be.

[…] Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, (Jel 1,5)

Jézus vére megszentel:

Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentel a hústest tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. (Zsid 9,13-14)

Jézus vére a megszentelődés vére. Sok újszövetségi levél kezdődik a szentek megszólításával (Róm.1,7; 1Kor.1,2), és általában is a testvérek közösségének egy másik általános megszólítása a szentek megnevezés (ApCsel.9,32; 9,41; 26,10). Szintén az úrvacsorához köthető a megszentelődés is, hiszen csak az mondhatja el, hogy rajta van a megszentelődés vére, aki veszi Jézus vérét az úrvacsorával.

Látnunk kell a sorrendet Jézus vérének a munkájában! Először életet ad, majd megmos, majd megszentel. De itt ismét figyelmeztetni kell magunkat, hogy csak akkor, ha minden egyes úrvacsora részét képezi a bűnvallás, bűnbocsánat kérése, és az őszinte megtérés. Mert akkor Jézus vére először is lemossa a mi bűneinket, majd rajtunk marad, mint a megszentelődés vére.

Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. (Zsid 13,11-12)

Ebből a lelkületből, és csak ebből a lelkületből mondhatja ránk, hívőkre az Ige, hogy Istennek szentjei vagyunk, ha és amennyiben Jézus vére rajtunk van. Ha már lelkiismeret szerint megtisztítottuk magunkat a bűneinktől az Úr előtt, akkor Jézus vére megszentel minket.

Jézus vére a szövetség vére:

Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? (Zsid 10,29)

Ha Jézus vérének az első három aspektusa már jelen van az életünkben, akkor egy újabb jelentését nyerjük el. Mégpedig ez lesz rajtunk a szövetség vére. Isten a szövetségek kötéséhez is vért használt. Még Czippora is a vérre hivatkozott, mikor maga az Úr állt elé, és akarta őket megölni. Akkor gyorsan körülmetélte a fiait, és a vérjegyességre hivatkozott (2Móz.4,25). Ábrahámmal is a vérét adta a szövetség jeléül közte, és Isten között.

Egy kis kitérőt tennék itt a szövetségekről. A szövetségkötéshez a férfinak kellett a vérét adnia (1Móz.17,9-14), a nőknek nem. Ez mutatja az Istennél lévő hierarchiát is. A férfi feje a Krisztus, és az asszony feje a férje (Ef.5,23). Tehát ha a család „feje” szövetségben van Istennel, akkor az ő háza népe is szövetségben van Istennel. Egy hajadon az apja házánál az apja tekintélye alatt részese mindazoknak a szövetségeknek, amelyet az apja kötött. Ha férjhez megy, akkor a férje által kötött szövetségek részese lesz. Ahogyan ezt a papok családjánál is leírja az Ige, a pap lányával kapcsolatban (3Móz.22,12-13).

Ugyanígy, Krisztus is a vérét adta ezért a szövetségért az Atyával. Mi, férfiak és nők egyaránt, akik Nála lakozunk, és az Ő uralma alatt vagyunk, meg vagyunk hintve a szövetségnek ezzel a vérével, ahogyan az ószövetségben a nép (2Móz.26,6-8).

A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, (Zsid 13,20)

És megint itt vagyunk az úrvacsoránál. Aki veszi Jézus vérét, azon rajta van a szövetség vére. Aki nem, azon nincs rajta. Látjuk, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a katolikus egyházban nincs ott Jézus vére?

Jézus vére Krisztus részévé teszi a fiakat:

Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. (Zsid 3,14)

Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni, Mondva: Hirdetem a te neved az én atyámfiainak, az egyháznak közepette dicséretet mondok neked. És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Itt vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott. Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, (Zsid 2,11-14)

Tovább menve a vér útján, azt látjuk, hogy a megszenteltek lesznek Krisztus atyjafiaivá, vagyis testvéreivé. Ahogyan a hústesti (földi) atyáinknak a gyermekei voltunk, mert az ő vérükből születtünk, ugyanúgy, Krisztus vérén keresztül az Isten fiaivá leszünk.

Az úrvacsorával magunkhoz vett kenyérrel és borral leszünk Kriszus részeivé. Nincs más út!

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,56-58)

Az úrvacsorával leszünk a húsából való hús, és a véréből való vér. Ezzel szakadunk el a mi földi atyáinktól, és leszünk Isten gyermekeivé! Ezzel teljesedik be a földön a testünk megújulásása előtt az újjászületésünk (1Kor.15,39-54). Ez azért kulcsfontosságú, mert csak a fiak mehetnek be az Atyához.

Csak azok lehetnek fiak, akik az ígéret gyermekei. Akik elutasítják az ígéretet, amely Jézus Krisztusban lett valósággá (pl.iszlám, júdaizmus, hitetlenek, más vallások hívői), azok nem az ígéret gyermekei, és ezért nem is kapnak semmi örökséget a krisztusi örökségből.

Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. […] De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával. Annak okáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi. (Gal 4,28-31)

A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. (Jn 8,35)

Egyedül Jézus vére és élete vihet be minket az örökségbe.

Mert nem kaptátok a szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. (Róm 8,15-17)

Ha megvalljuk hústesti atyáink korábbi bűneit, mint a saját bűneinket, akkor Jézus vérével az úrvacsorában el tudunk szakadni ezektől a bűnöktől. Ha nem szakadunk el azoktól, akkor jogosan lehet rajtunk az ítélet az ő bűneikért (2Móz.20,5-6). Ahogyan ez a farizeusokra is igaz volt:

És ezt mondjátok: Ha a mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. (Mt 23,30-31)

Ők nem vallották meg atyáik bűnét, és nem tértek meg azokból. Ezért azok a bűnök rajtuk maradtak. Így maradhat sok generációs átok és családi démon még a hívők életében is jelen, mert nem szakítják el magukat azoktól. Erre az elszakadásra ad lehetőséget Jézus vére az úrvacsorában.

Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk hústest szerint; sőt ha ismertük is Krisztust hústest szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. (2Kor 5,16-17)

Így akkor valóban eltűnik már minden nemzetség, mert mindenki Krisztus részévé válik. Új vér, Jézus vére ad nekünk új származást.

És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázata szerint való ismeretre, aki teremtette azt: Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetéletlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. (Kol 3,10-11)

Minden és mindenekben Krisztus! Ámen!

Jézus vére a páskabárány vére:

Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott értünk. (1Kor 5,7)

Eddig azon az úton haladtunk, amely bevitt minket Krisztusba az úrvacsorán keresztül. Láttuk, hogy csak Jézus vérén keresztül kapunk meg nagyon sok jogosultságot Isten királyságában. Jézus vére azonban kifelé, a szellemvilág felé is hordoz üzenetet, mint a páskabárány vére.

Ahogyan az első páskát látjuk, a bárány vére nem az emberek megtisztulására volt szánva, hanem a pusztító távol tartására.

És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. (2Móz 12,7)

És a vér jelül lesz nektek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földjét. (2Móz 12,13)

Mikor átmegy az Úr, hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba. (2Móz 12,23)

Krisztus vére az, ami az Atya számára is megmutatja, hogy mi az ővéi vagyunk, ahogyan a páskabárány vére is védelmet adott azoknak, akik „mögötte” voltak. De ez egyben felszólítás is számunkra, ahogyan az 1Kor.5,7-ben olvassuk, hogy tisztítsuk ki a régi kovászt az életünkből. Vagyis a korábbi bűnös életünk, az óember és a világ dolgait tisztítsuk ki magunkból, és legyünk kovász nélküliek, vagyis tisztán krisztusi jelleműek. Csak akkor lehet joga Istennek, hogy Jézus vére megvédjen a gonosztól, ha a gonosznak nincs bennünk semmije. Ha vannak meg nem bánt bűneink, vagy életvitelszerűen bűnben élünk, akkor nem tud megvédeni minket a vér. De még arra is figyeljünk, hogy az örömünk, ünnepünk se a régi, óemberi szokások szerint történjen, hanem az Úrban, tisztán (1kor.5,8).

A mindennapi úrvacsora az, ami megadhatja nekünk mindazt, ami Jézus vérében el van rejtve. Nem hiába vették az apostolok idején is naponta (ApCsel.2,46). Így tudunk csatlakozni azokhoz, akik be vannak írva az élet könyvébe, az elsőszülöttek egyházához.

Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak szellemeihez, És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére. Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből van, (Zsid 12,22-25)

Aki megmarad ebben hűséggel és alázattal, az méltán remélheti, hogy mindvégig megtartja az Úr. Ő hűséges marad mindvégig az igéreteihez és az Igéjéhez, de legfőképpen soha nem fog elszakadni a Fiútól, és akik a Fiúban vannak!

Jézus vére – 2.rész (a vér szerepe a földön)

És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Szellem, a víz és a vér; és ez a három is egy. (1Ján 5,8)

Nagyon fontos vers az 1Jn.5,8. Fontosabb, mint elsőre gondolnánk. A vérről szóló első részben végig vettük, hogy Krisztus vérének milyen bizonyságai vannak itt a földön a hívők életében. Most pedig egy lépéssel továbbmenve megnézzük, hogy a vérnek magának milyen fontos szerepe van a földön. Ezt megismerve megváltozhat a gondolkodásunk az úrvacsorával kapcsolatban. Fel fogjuk ismerni, hogy nem csak szimbólumokat hordoz a vér, hanem megismerhetjük, hogy mi a vér valódi jelentése és tartalma. Azt is meg kell látnunk, hogy a szimbólumoknak is valóságos szellemi jelentése van. Ahogyan a bemerítkezésnek (vízkeresztségnek) is minden jelentése szellemi valóság, és a fizikai világban is csak az jelképes benne, hogy aki bemerítkezik, az nem hal meg ténylegesen, hanem kijön a vízből. Úgyanígy a vér is nem csak szimbolikusan, hanem valóságosan is nagyon sok dolgot hordoz. Az úrvacsorának valóságos jeletősége van.

A földön a testi lét életét a vér hordozza:

Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. De a ti véreteket, amelyben van a ti életetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. (1Móz 9,4-5)

Mert minden hústestnek élete az ő vére a benne lévő élettel. Azért mondom Izrael fiainak: Semmiféle hústestnek a vérét meg ne egyétek, mert minden hústestnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtasson ki. (3Móz 17,14)

A hústest élete a vérben van. Ezt minden ember tudja, ehhez nem kell ismerni a Bibliát. Ha valaki balesetben, vagy valamilyen más módon  elvérzik, akkor annak a földi élete véget ér. A test nem képes vér nélkül élni. Azt azonban már csak az Igéből lehet megtudni, hogy a vér valósággal hordozza a test tulajdonosának életét. A vér tartalmazza személyiségének jegyeit, és a személy szellemi karakterét is. Ezt mindjárt be is bizonyítjuk az igén keresztül.

Mert a hústestnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne lévő élet által szerez engesztelést. (3Móz 17,11)

Egyértelműen kimondja az Ige, hogy a vérben benne van az élet. A mózesi törvényekben az egyik ember életéért élettel kellett fizetni (2Móz.21,23). És a vér csak a benne lévő élet által tud engesztelést szerezni. Ebből érthetjük meg a tiszta és a tisztátalan állatok közötti különbséget is.

Minden tiszta baromból hetet-hetet vigyél be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét. (1Móz 7,2)

És oltárt épített Noé az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozott égőáldozattal az oltáron. (1Móz 8,20)

Már Noé különbséget tett tiszta és tisztátalan állatok között. Az özönvíz előtt nem ehette meg az állatokat, de a tisztákból mégis hetet-hetet kellett magával vinnie a bárkába. A fajok fenntartásához elég lett volna kettőt-kettőt magával vinnie, ahogyan a tisztátalan állatokból ennyi is elegendő volt. Ezekből a tiszta állatokból tudott utána áldozatot bemutatni Istennek. Ha egy állat nem tiszta, akkor azzal nem lehet elvégezni a megszentelést és a megtisztítást sem. Minden istentiszteleti eszközt vérrel kellett megtisztítani, de erre a megtisztításra kizárólag a tiszta állatok vére volt alkalmas.

Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izrael fiainak tisztátalanságaitól. (3Móz 16,18-19)

A tiszta állatokra jellemző, hogy erőszakmentesek, illetve nem táplálkoznak sem hulladékkal, sem dögökkel.

Minden barom, amelynek hasadt a körme, de nincs egészen ketté hasadva, és nem kérődzik, tisztátalan legyen nektek; valaki illeti azt, tisztátalan legyen. Minden állat, amely a négylábúak között a talpán jár, tisztátalan legyen nektek; mindaz, aki azoknak holttestét illeti, tisztátalan legyen estig. (3Móz 11,26-27)

Ezért volt fontos, hogy az ószövetségi szertartásokhoz, olyan állatokat használjanak, akik nem hordoznak magukban – akár a táplálkozásuk, akár a viselkedésük miatt – tisztátalanságot a lelkükben. Az ószövetség idején még nem hivatkozhattak Jézus áldozatára, ezért kellett kizárniuk az életükből és az igaz Istentiszteletükből minden olyan dolgot, amely tisztátalan volt. De ahogyan az állatok vére rákerülve az emberre és az istentiszteleti eszközökre, megtisztították azokat a vérben lévő élet miatt, úgy Krisztus vére is megtisztítja azokat, akikre „rákerül”.

És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentel a hústest tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. (Zsid 9,12-14)

A vér valósággal beszél (1Móz.4,10; Zsid.12,24; 4Móz.35,33; Zsolt.9,13), ezért tud engesztelést szerezni az Atyánál, illetve ugyanígy kárhoztatja az ártatlan vér azokat, akik azt kiontották.

A földi léthez elengedhetetlen a vér. A mennyei léthez már nincs szükség a vérre, és ezért fontos, hogy Jézus vére itt a földön tesz bizonyságot. Itt, az anyagi világban kell a vérnek hírdetnie a tulajdonosának a lelki állapotát. Mivel a vér hordozza a tulajdonosa karakterét, ezért meg kell vizsgálnunk, hogy ez a jellemző hogyan megy tovább a vérrel.

A tisztátalan állatok is azért tudnak az új szövetségben megtisztulni hálaadás és könyörgés által (1Tim.4,4-5), mert Jézus áldozata meg tudja azokat tisztítani. Erre az ószövetség idején még nem volt lehetőség, hiszen Jézus még nem áldoztatott meg. Ezért nem kell ma már csak tiszta állatokat ennünk, mert Krisztus áldozata által megtisztulhat mindaz, amit magunkhoz veszünk.

A vér átörökíti annak a tuljadonságait, akitől származik:

Szólj Áronnak és az ő fiainak, mondva: Ez a bűnért való áldozat törvénye: amely helyen meg szokták ölni az egészen égőáldozatot, azon a helyen öljék meg a bűnért való áldozatot az Úr előtt; igen szentséges az. Amely pap megáldozza azt a bűnért, az egye meg azt, szent helyen egye meg, a gyülekezet sátrának pitvarában. Valami annak a húsát érinti, szent legyen, és ha annak véréből valami a ruhájára esik valakinek, azt, amire a vér esett, mosd meg szenthelyen. (3Móz 6,25-27)

A papok között minden férfiú eheti azt; igen szentséges az. Valamely bűnért való áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátrába, a szenthelyen való engesztelés végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessen meg. (3Móz 6,29-30)

Szent helyen öltek meg tiszta állatot, és ezért a tiszta állat átvette a szent hely szentségét. A tiszta állat azért tiszta, mert nem hordoz magában semmi tisztátalanságot (ezért mondta ki rájuk Isten is, hogy tiszták, mert nincs bennük bűn, útálatosság, tisztátalanság). Ezért a vére, hordozhat más jellemzőket. Mint ebben az esetben a szentséget. Ahogyan az oltárral érintkezett az áldozati állat vére, úgy megszentelődött, és immár a vér hordozta ezt a szentséget. És ráadásul nem csak a vér, hanem az állat húsa is. Viszont a bűnért való áldozat meg nem ehető, mert előtte kézrátétellel ráhelyezték a bűnöket.

Azután állíttasd a tulkot a gyülekezet sátra elé, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a tulok fejére. (2Móz 29,10)

A léviták pedig tegyék kezeiket a tulkok fejére; azután készítsd el az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az Úrnak, a lévitákért engesztelésül. (4Móz 8,12)

A kézrátétellel az ember lelkének tulajdonságai a bűnök megvallásával, vagy a hálaáldozat bemutatásánál a hála kifejezéseként áthelyeződött a tiszta állatra, és az onnantól hordozta azt. Minden állattal kapcsolatos áldozatnál láthatjuk a kézrátételt:

3Móz.1,4; 3,2; 3,8; 4,4; 4,7; 4,15; 4,18; 4,24; 4,29; 4,33; 16,21,

Ezért fontos az új szövetség idején is, hogy a kézrátételt ne hamarkodjuk el (1Tim.5,22), mert a kézrátétellel átadhatunk más szellemi erőket is (ApCsel.8,18; 1Tim.4,14). Ez a szellemvilágban törvényszerű. Vigyázzunk arra is, hogy ki imádkozik értünk kézrátétellel, hogy ne kapjunk ezáltal valamilyen tisztátalan szellemet. A kézrátétel után a földön a vér hordozni fogja mindezeket a szellemi tulajdonságokat. De nézzünk meg egy egyértelmű helyzetet, amikor ez tisztán látszik.

Vedd a másik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és vegyél annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle cimpáját és az ő fiai jobb fülének cimpáját, és az ő jobb kezük hüvelykét és jobb lábuk hüvelykét; a többi vért pedig hintsd az oltárra köröskörül. Azután vegyél a vérből, mely az oltáron van, és a kenetnek olajából, és hintsd Áronra és az ő ruháira, s vele együtt az ő fiaira és az ő fiainak ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, s vele együtt az ő fiai és az ő fiainak ruhái. (2Móz 29,19-21)

Áron és fiai rátették a kezüket a kosra. Ezzel átadták a személyük lényegét az állatra. Azután levágták a kost, és a vérével megkenték Áronékat. Vagyis a kos vére, ami már hordozta Áronék életének szellemi jellemzőit, most visszakerült Áronékra. Ez olyan, mintha a kos és Áronék élete egyesült volna egy vérszerződésben. Azután ebből a vérből megkenték az oltárt, ezért az megszentelődött. De úgy, mintha Áron és a fiai lettek volna feláldozva, hiszen a vér hordozta az életük jellmezőit. Majd ebből a szent oltárt érintett vérből kentek vissza Áronékra. Ezzel tulajdonképpen Áronék vére lett megszentelve úgy, mintha maguk mentek volna végig ezen a szertartáson a saját vérükkel. Egyedül a vér képes erre itt a földön. A víz hordozhat szellemeket és szellemiséget, de életet nem tud hordozni. Ezt csak a vér tudja megtenni.

Ez mutatja meg az okkult véráldozatok hatalmas problémáját. Egyrészről az ott alkalmazott véráldozatok valóságosan jelentést hordoznak, de minden tisztátalan állattal, vagy akár emberrel elkövetett véráldozat csak még több bűnt tesz arra, aki azt megáldozza. A magyar táltos áldozat fehér lova sem tiszta állat, ezért ha valaki azt utána magára veszi, akkor annak az embernek még nagyobb tisztátalansága lesz. Az ártatlan vér kiontása is ítéletet hoz arra, aki azt megteszi. Ezzel a Sátán fogságban és egyre nagyobb bűnökben tartja azokat, akik ezeket megteszik. Egyedül Jézus vére az, ami el tudja fordítani a bűnök és a tisztátalanságok ítéletét az emberekről! Nem adatott más!

Jézus vére – a kulcs

Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? (Zsid 10,29)

Ez az, aki víz és vér által jött, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság. (1Ján 5,6)

Az első részben végignéztük, hogy Jézus vére mi mindent hordoz magában, és mi mindent jelent azok számára, akik megtérve, hitből veszik azt magukhoz. Az előbbi szakaszból most már megérthetjük, hogy mennyire valóságos itt a földön Jézus vérének az ereje azokon, akik azt az úrvacsorában magukhoz veszik. Ezért fontos, hogy Ő nem csak vízzel, vagyis Szent Szellemmel, hanem vérrel is eljött. Az Ő vére hordozza az Ő áldozatát és megszentelődését itt a földön.  Akiken rajta van Jézus vére, és akikben benne van Jézus vére, azok valósággal hordozzák az Ő életének a karakterét, és az Ő életének a szentségét. Így tudják legyőzni a Sátánt is Jézus vérével:

És ők legyőzték azt a Bárány vérével, és az ő bizonyságtételüknek beszédével; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig. (Jel 12,11)

Ezért próbálta meg a Sátán kivenni a keresztény életből az úrvacsorát, mert Jézus vérének az erejével nem tud megbírkózni. A mi oldalunkról pedig hatalmas a felelősség, hogy méltatlanul ne vegyük az úrvacsorát:

Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyen abból a kenyérből, és úgy igyon abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alszanak sokan. (1Kor 11,27-30)

Az úrvacsora valóság! Kristus életének a valósága itt a földön! Most már teljes bizonyossággal elmondhatjuk, hogy akiben nincs meg a Fiú, élet sincs abban (1Jn.5,12). Az életét pedig nem csak a Szellem hordozza, hanem Jézus vére is. Csak a vérével együtt lehet teljes az életünk Benne.

Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adasson nektek bőségesen. (1Pét 1,2)

„Szövétnekeitek meggyújtva” – a 10 szűz példája, azaz élet a Róma 8.

Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; (Lk 12,35)

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia. (Mt 24,42-44)

Jézus többször figyelmeztet bennünket, hogy folyamatosan legyünk készen az Ő visszajövetelére, mert nem fogjuk tudni a pontos idejét. Ezek a példázatok azoknak szólnak, akik szeretnének készen állni az Ő eljövetelekor. Hogy az övéi közül ki hová tartozik (okos vagy bolond szűz, hű vagy hűtlen szolga), azt mindenkinek magának kell megkérdeznie az Úrtól. Ezt csak és kizárólag Ő tudja megmondani, és el is fogom mondani, hogy miért.

Ha valóban az Úrhoz készülünk, akkor Lk.12,35 két nagyon fontos dolgot árul el arról, hogy hogyan kellene nekünk itt a földön élnünk. „Legyenek derekaitok felövezve,” – vagyis ne rendezkedjünk be ebben a világban. Számos ige foglalkozik azzal, hogy ne szeressük ezt a világot (pl. 1Jn.2,15; Jak.4,4). Ha valóban várjuk Isten országát, hogy elköltözhessünk Hozzá, akkor legyünk állandóan útra készek. Ahogyan Ábrahám is sátorokban lakott, mert valami jobbra várt (Zsid.11,9-10). De ettől fontosabb, hogy mit jelent az, hogy „szövétnekeitek meggyújtva”. Ehhez meg kell néznünk, hogy mit jelent a szövétnek.

Az Úrtól való szövétnek az embernek szelleme, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét. (Péld 20,27)

Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések. (Péld 6,23)

Ezzel be is lépünk az újszövetség lényegébe. Az Úrtól való szövétnek, vagyis lámpás, az ember szelleme. Amikor újjászületünk, akkor Isten megeleveníti az ember szellemét, és onnan kezdve a szellemén keresztül újra közösségben lehet Vele.  Az értelmünket a szellemünk világosítja meg, amikor Istentől kap kijelentést, és bölcsességet (fentebb: Péld.20,27). Az újjászületett szellemünkben Isten Szent Szelleme lakozást vesz (2Kor.1,22; Ef.4,30), kicseréli a szívünket (hogy ez mit jelent, arról kicsit később), és megtölt minket a Tőle jövő világossággal. A tíz szűz példájában (Mt.25.) a szűzeknek mindvégig megmarad a lámpásuk, mert az újjászületett szellemet az Úr többé már nem veszi el. Viszont a lámpás fénye ki tud aludni, és erre figyelmeztet a bevezető igében Jézus, hogy legyenek a lámpásaink meggyújtva. A lámpásba, vagyis a szellemünkbe bekerülő isteni világosság két fő részből áll.

Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. (Zsolt 119,105)

Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondva: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)

Jézus maga Isten világossága (Jn.1,1-5; Jn.1,9-10), aki teljes az Atyával, és akivel teljes a Szent Szellem is (Jn.16,14-15). Egyrészről Isten írott igéje ad az értelmünknek világosságot, amikor a Szent Szellem megértést ad egy-egy szakaszról. Másrészről az Úr követése ad világosságot, azaz a Szent Szellem egy-egy élethelyzetre adott kijelentése. A szellemünkön keresztül a Szent Szellem világosságot hoz az értelmünkbe (Zsolt.18,29), és csak ez a közösség hozhat fényt az életünkbe. Csak akkor tudjuk a lámpásunkat meggyújtva tartani, ha az Úrral való közösségen keresztül folyamatosan vesszük a Szent Szellem kijelentéseit, és engedelmeskedünk neki. Ezt úgy tudjuk megtenni, ahogyan az apostolok is megtették a kezdeti időkben:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Tehát az ige tanulmányozásával, az úrvacsorával, az imádkozással, és a szentekkel való közösséggel tudjuk a szellemünket, vagyis a lámpásunkat meggyújtva tartani. Ha az ember hármas felépítését, összevetjük a szent sátor felépítésével (test-udvar; szentély-lélek; szentek szentje-szellem), akkor látjuk, hogy a szentek szentje sötétben volt. Vagyis a mi szellemünk sem tudja elsőre eldönteni, hogy amit kapott, az az Isten Szent Szellemétől jött, vagy más szellemi befolyásra érkezett hozzánk. Ezt meg kell vizsgálnunk a lelkünkben, vagyis a tudatos gondolkodásunkkal. Ezt példázza a szentélyben álló, világosságot adó gyertyatartó. Az értelmünk ad világosságot a szellemi dolgokra. A szellemi kijelentéseket össze kell vetnünk az írott igével, és el kell bírálnunk, hogy az Úrtól kaptunk-e kijelentést, vagy más szellemtől (2kor.11,4; 1Kor.14,30; 1Th.5,21). Az ige mellett még figyelnünk kell egy belső „érzetre”, amely két részből tevődik össze. Az egyik a lelkiismeret, amely mint egy erkölcsi bíró, rögtön szól, ha valami Isten törvényével ellenkezik (Ef.4,18-19). A másik pedig a szellemi békesség (Róm.8,6). Ha az, amit a szellemtől kaptunk ezt a két próbát is kiállja, akkor az szinte bizonyosan az Úrtól kaptuk. Ez az újszövetség egyik alappillére, hogy „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek” (Jn.6,45, Jer.31,34; Ézs.54,13). Ezt nem tudja senki senkinek átadni, mert a lelkünk legmélyén mindannyian másképpen érezzük a szellemi kijelentéseket. Másképp gondolkodunk, másképp működik a lelkünk. Mindenkihez egyénileg szól az Úr, és ezt mindenki másképp „hallja” a saját szellemében. Ezért hibás minden módszer, ami ezt általánosan át akarja adni! Ezt mindenkinek magának kell befelé figyeléssel megtanulnia. De ahogyan az ember elkezd járni az Úrral, és Isten Szelleme folyamatosan szól benne, akkor a tapasztalatok útján egyre határozottabban fel fogja ismerni az Úr hangját a szellemében, és egyre könnyebben megérti az Úr akaratát. Így folyamatosan tanít minket az Úr az Ő útjaira, és ezzel együtt a mi saját bölcsességünk is gyarapodni fog. Egyre inkább meg tud telni a lényünk Isten világosságával és ismeretével (Kol.1,9). A tíz szűz példájában ezért nem tudnak az okos szűzek olajat adni a bolond szűzeknek, mert az egyéni vezetést nem lehet átadni. Hogy kinek mikor mit mond az Úr, milyen cselekedeteket készített elő, azt mindenkinek magának kell az Úrtól elkérnie. De ez még csak az első lépés, mert még csak ott tartunk, hogy megértettük, hogy mit mondott az Úr. Amiről eddig írtam, az a belső folyamata annak, ahogyan a lámpásunkat megvilágítja az Úr. És ha már világít a lámpásunk, akkor annak kifelé is látszania kell.

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen építtetett város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,14-16)

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtettünk a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. (Ef 2,10)

Kifelé az Úr által előkészített cselekedetekben kell ennek a belső világosságnak megnyilvánulnia. Ezzel hozzuk el a világosságot a világba. A Lk.12,35 után Jézus rögtön azoknak a szolgáknak a példáját meséli el, akiket megbíz az uruk a tennivalókkal, és azok hűségesen megmaradnak abban még akkor is, amikor késik az ő uruk (Lk.12,36-44). Ezzel azt üzeni Jézus, hogy azoknak fog égni a lámpásuk, akik folyamatosan az Úr elé járulnak, kérik a Szelleme vezetését, és megmaradnak azokban a cselekedetekben, amiket nekik parancsol. Azok lesznek a boldog szolgák (Mt.24,45-47), akik bemennek az ő uruk örömébe (Mt.25,21). A hűtlen szolgák pedig azok, akik megfáradnak az Úr keresésében, és más cselekedeteket keresnek. Ezzel kialszik a lámpásuk, és ők lesznek a bolond szűzek, akik végül nem tudnak bemenni a menyegzőre.

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. (Jn 15,4-6)

Az Úrban kell maradnunk, hogy Ő is bennünk maradjon. Ha nem tudunk benne megmaradni, akkor nem lesznek olyan „világító” cselekedeteink, amelyek a lámpásunkat meggyújtva tartják, és használhatatlanok leszünk az Úr számára. Ahogyan fentebb említettem, itt beszélnünk kell az új szív jelentéséről.

És hintek rátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítalak titeket. És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok nektek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezék 36,25-27)

Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondva: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jer 31,33-34)

Ez a két igeszakasz leírja az új szövetségben végbemenő eseményeket. A megtérés megtisztít minket, és az újjászületéssel új szívet és új szellemet kapunk. Majd az új szívbe beírja az Úr az Ő törvényeit, és mindenkit személyesen tanít (ahogyan ezt fentebb leírtam). A szívünkkel két fontos dolog történik. Kapunk egy új, hússzívet, és abba beleíródik Isten törvénye. De mi ez a szív bennünk? A megtérés adja meg ehhez az egyik kulcsot. A megtérés előtt egy Isten nélküli világképpel rendelkezünk, emberi mérték szerint éljük az életünk (Ef.2,1-2), ez határozza meg a gondolkodásunkat is. Amikor az Atya elkezd vonni minket, és hitre juttatt, akkor felismerjük, hogy Ő létezik, és szükségünk van a bűneink bocsánatára. Ez a világnézeti változás a szívünkben megy végbe (Róm.10,10). A szív, a lelkünk, vagy helyesebben mondva a lényünk legmélye, ahol a meggyőződésünk van. Az összes korábbi tapasztalatunkat a szívünkben raktározzuk, és helyzetről-helyzetre hozzuk elő a meggyőződésünk szerinti döntéseket. A szívben bíráljuk el a hozzánk érkező ingereket, és a szívben döntjük el, hogy hogyan „kezeljük” azokat. Ahogyan gondolkodunk az életünkben elénk kerülő dolgokról, úgy fog a szívünkben ez elraktározódni. Ezért nagyon fontos, hogy miről, és hogyan gondolkodunk (Fil.4,8). Emiatt olyan nagy horderejű a megtérés és a hitre jutás – (már ha nem csak elméleti hitről beszélünk, amikor csak elhiszi valaki, hogy Jézus az Isten fia), mert a világ megítélése onnantól kezdve más alapokon nyugszik, mégpedig egy Isten által írt új szabály szerint.

Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsd azt. (5Móz 30,14)

Ezért van hozzánk olyan közel Isten igéje. Mindkettő, az írott és a kijelentett (logosz és rhéma) ige is a szívünkbe tud íródni, és azt immár benn hordozzuk magunkban. Így ismerhetjük fel a kemény szív jelentését is:

Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük; (Ef 4,18)

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg volt keményedve. (Mrk 6,52)

Jézus pedig észrevéve ezt, mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-e be és nem értitek-e? Mégis kemény-e a szívetek? Szemeitek lévén, nem láttok-e? és füleitek lévén, nem hallotok-e? és nem emlékeztek-e? (Mrk 8,17-18)

Azok tudnak elidegenülni az isteni élettől, akiknek kemény a szívük. Jézus is a tanítványok szemére veti, hogy kemény a szívük. Látták és hallották Isten csodáit Jézuson keresztül, és mégsem értik. Akkor keményedik meg a szívünk, ha nem az új, Istentől kapott „normák” és „törvények” szerint élünk, hanem a régi emberi normák szerint hozzuk meg a döntéseinket, vagy azok szerint cselekszünk. Ahogyan Jézus mondja, hogy „nem emlékeztek-e?”. A tanítványok szívében már benne volt a sok bizonyság Jézusról, és a mennyek országáról, de még olykor a régi, Isten nélküli gondolkodásmóddal ítéltek meg egy-egy helyzetet. Amikor visszatérünk az újjászületés előtti gondolkodásmódunkhoz, akkor keményítjük meg a szívünket. Mert akkor hiába ad az új szívünkbe Isten bármilyen cselekedetet, vagy kijelentést, mert olyankor azt elvetjük, és a régi „mérték” szerint ítéljük meg. Ugyanez a viselkedés a hitetlenség alapja is, amikor a régi ítélőképességünk szerint próbálunk meg egy helyzetet kezelni, és nem az új szívünk szerint. Ezért lehet éles különbséget tenni a régi és az új szívből kijövő dolgok között:

Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert. (Mt 15,18-20)

És itt érjük tetten a régi, kőszív dolgait, amelyek szinte teljesen ugyanazok, mint a hústest cselekedetei (Gal.5,19-21). Ezek az óember cselekedetei. Az óember, vagyis másik bibliai kifejezéssel a hústest, az újjászületett és immár szabad lélek ellen törekszik.

Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve az lelki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pét 2,11)

Ahogyan a Péter leveléből vett idézetből láthatjuk, bennünk van az óemberi (hústesti) bukott lelkünk is, amelyik az újjászületett lelkünk ellen törekszik. Az újjászületett lelkem az, amely immár szabad a hústesti bűnök erejétől (Róm.6,6). Rajtam áll – mivel szabad akaratom van – hogy mit cselekszem. A lelkemben hozom meg a döntést, hogy engedek-e a régi óembernek, vagyis kemény szívvel élek, vagy a Szent Szellemtől kapott új világosság által előkészített cselekedeteket cselekszem.

Ez jelenti igazán az új szövetség megélését. Amikor benn, az újjászületett szellemünkben Isten megadja az Ő vezetését, és azt megértve megcselekedjük. Ez a Róma 8. szerinti élet, amikor nem a hústest szerint (vagyis nem az óember normái és gondolkodásmódja szerint), hanem a szellemtől kapott új meggyőződésből végrehajtott cselekedeteket tesszük. Ha ebben életünk végéig megállunk, akkor okos szűzek leszünk, akiknek a lámpása mindvégig meggyújtva marad.

Ahogyan fentebb írtam, a lámpásunk, az újjászületett szellemünk, melyet már nem veszi vissza az Úr. Viszont ezt a lámpást, nekünk kell olajjal „megtöltenünk”, a Vele való közösségen keresztül. Minél többet és gyakrabban vagyunk az Úrral, illetve maradunk Őbenne, annál több olajunk lesz, amely kitarthat arra az időre is, amikor késik a vőlegény. Így tudunk olajat „raktározni”. Mivel figyelmeztet minket az Úr, hogy nem tudjuk mikor jön el, ezért nem szabad felhagynunk az Ő keresésével, és az általa adott cselekedetek megcselekvésével. Csak akkor tudunk elég olajjal rendelkezni a visszajövetelekor. (Sok tanítás az olajra figyel, de a lényeg nem igazán az olaj, hanem az, hogy a lámpásunk életünk végéig égjen.) Akkor alszik ki a lámpásunk, ha az Úr keresését és az engedelmességet elhanyagoljuk, és újra a hústest cselekedeteit kezdjük el megcselekedni. Ha nem keressük az Urat, akkor automatikusan a hústestből, vagyis az óemberből élünk. Mivel elfordulunk az istenitől, ezért onnan nem is kapunk új életet. Ilyenkor felerősödik az óemberünk, és visszaesünk a szellemi fejlődésben.

Ha ebben a szellemi világosságban járunk, akkor általa változunk el belülről egyre inkább Krisztus hasonlatosságára, és jön el az Isten országa a mi szívünkbe. Mindvégig keressük az Úr akaratát az életünkben, és annak engedelmeskedve járjunk, hogy legyen elég olajunk a lámpásunkba. Ehhez a szívünkben szükség van az Isten iránti szeretetre, és egy élő reménységre, hogy mindaz, amit Ő mondott, az igaz. Csak ez a hit tud minket végigvinni egy ilyen életen, mert közben még meg is fog próbálni minket az Úr, hogy valóban tiszta szívből követjük-e Őt.

És emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? (5Móz 8,2)

Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor; (1Pét 1,7)

Hatalmas örökség vár azokra, akik végül az Úr menyasszonyai lehetnek. Ne gondolja senki, hogy ez olcsó lesz. Aki inkább választja a földi élet a gyönyöreit és kényelmét, és él a hústest kívánságai szerint, az ne várja, hogy megkapja a teljes örökséget, amit csak a menyasszony fog megkapni. Balgaság elcserélni 70-80 év jólétére egy örökkévalóság csalódását, mert az örökkévaló jót dobja el az, aki nem az Isten Szent Szelleme szerinti életet választja. Attól nincs semmi csodálatosabb, mint amit az Úr megígért az Őt félőknek.

Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem. (Jel 21,7)

Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)

Formulák, keresztségek, okkult beavatások, és az Úr nevének jelentősége

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil 2,10)

Annak okáért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatva le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A keresztségeknek, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítélet tanításának. (Zsid 6,1-2)

Jézus nevének valóságos hatalma van. A nevének kimondása szellemi erőt képvisel, és ezzel nem csak Isten népe van tisztában, hanem az okkult erőkkel foglalkozók is. Mostanában azonban van egy új irányzat keresztény körökön belül, amely azzal foglalkozik, hogy pontosan mi Isten neve, és azt hogyan kell kiejteni. A cikk írása idején éppen ott tartunk, hogy az Atya Jahua, és Jézus pedig Jehosua. Ezzel több probléma is van. Az igaz, hogy a második ószövetségi törvény azt mondja, hogy ne vegyük hiába Isten nevét a szánkra (2Móz.20,7), és ezért a zsidó nép is kerülte Isten nevének használatát. Ezzel azt mutatja nekünk az Úr, hogy fontos az Ő neve, és az Ő nevének a megfelelő tisztelettel való használata. Az ige több helyen megmutatja, hogy az Úr az Ő nevét kivételesen kezeli.

De cselekedtem az én nevemért, hogy meg ne gyaláztasson a pogányok szemei előtt, akiknek szeme láttára kihoztam őket. (Ezék 20,14)

Ámde azért tartottalak fenn téged, hogy megmutassam neked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. (2Móz 9,16)

Íme én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne. (2Móz 23,20-21)

És nem is ez ellen szeretnék most szólni, mert ez vitán felül áll. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha eddig nem is használta a keresztény társadalom Isten nevét egészen pontosan, akkor is megtörténtek az Ő nevében és az Ő akarata szerinti csodák, imameghallgatások, szabadulások, gyógyulások, stb. Ha ez nem így lenne, akkor az Újszövetségben is találkoznunk kellene két igen fontos leírással. Az egyik, hogy meg kellett volna tanítaniuk a zsidóknak Isten nevét és nevének kiejtését a pogány népeknek, hogy midaz, ami Isten nevéhez kötődik, azt pontosan és helyesen tudják megtenni. A másik pedig, hogy le kellett volna írniuk, hogy erre figyeljünk, és le kellett volna legalább egyszer írniuk Isten nevét. Ha valaki ismeri a Septuaginta eredetét, és már legalább egy ilyen fordításba bepillantott, akkor ott látnia kell, hogy az Úr neve nem szerepel héberül, hanem követi az újszövetségi formulákat. A Septuagintát pedig még a Szent Szellem sem vetette el, mert sok ószövetségi idézet az Újszövetségben a Septuaginta szerint szerepel. Ugyanez igaz természetesen Jézus nevére is. Több mint 20 éves keresztény életem során még nem volt olyan probléma, amelyet az okozott volna, hogy Jézus helyett Jehosuát kellett volna mondanom. Természetesen volt olyan, hogy nem hallgatta meg az Úr egyik vagy másik imám, de egyik sem amiatt, hogy Jézus nevét nem pontosan használtam. Egyébként a hitre jutásunk sem követelte meg ezt a feltételt. De gondoljunk bele a történelembe, hogy mekkora kiáradásai voltak Isten erejének, és a Szent Szellemnek anélkül, hogy a ma divatos neveket használták volna. A reformáció idejéből sincs egyetlen tanító sem, aki ezt a mai felismerést osztotta volna. És lám, mégis mekkora erővel és friss élettel söpört végig a földön a reformáció, majd a többi újabb és újabb megújulási mozgalom. Ezen el kellene gondolkodnia mindenkinek, akik a nevek formai fontossága mellett érvelnek. De maga Jézus sem úgy tanít minket imádkozni, hogy Isten ószövetségi nevét említi, hanem mintegy új nevet ad a kezünkbe – Atya.

Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; (Mt 6,9)

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. (1Kor 1,3)

Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! (Ef 6,23)

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! (Gal 4,6)

 Sokan Isten nevének pontos ismerete nélkül jutottunk hitre, és tapasztaltuk meg a Szent Szellem keresztségét is. És itt Isten nevével kapcsolatban beszélnünk kell a beavatásokról. Csúnya szóval, a keresztény hitnek is vannak „beavatásai”. Ilyen a megtérés, vagy hitre jutás, vagy „Jézus meghívása a szívünkbe”, és a keresztség.

Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. (Róm 10,10)

Mikor pedig mentek az úton, jutottak egy vízhez; és mondta a komornyik: Itt a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem? Filep pedig mondta: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelve, mondta: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállította a szekeret; és leszálltak mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelte őt. (ApCsel 8,36-38)

Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. (1Ján 2,23)

Elmenve azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, (Mt 28,19)

A hitre jutás, a történelmi egyházak kivételével, jó részben felnőttkorban történik. Még ha gyermekként is, akkor is öntudatánál lévő gyermek mondja ki önként, hogy ő hisz az Úr Jézusban, mint megváltójában. Ezzel a megvallással lépünk kapcsolatba az Úrral, vagyis Jézussal és az Atyával.

Ezzel adunk jogosultságot Istennek, hogy a megváltásával „elérje” a mi életünket is. A bűneink és bukott állapotunk felismerésével látjuk meg, hogy szükségünk van Jézus Krisztus megváltó áldozatára, és a hit az, ami ezt valósággá teszi az életünkben. Mivel Isten mindent a szabad akaratunk maximális tiszteletben tartása mellett tesz, ezért addig nem avatkozik bele az életünkbe, amíg mi erre fel nem kérjük.

Az újjászületést is ki kell fejeznünk abban, hogy bemerítkezünk, vagy más néven megkeresztelkedünk vízzel. Ezzel nyilvánítjuk ki, hogy a halálba akarjuk adni a bűnös óemberünket, és meg akarunk halni a bűnnek (Róm.6,11), a világnak (Gal.6,14), a törvénynek (Róm.7,4) és önmagunknak (Gal.2,20) is. Ekkor lehet belőlünk új teremtés, amely újjászületett víztől és Szellemtől.

Ez a két fontos külső szertartás vezet be minket Isten népe közé, és nyitja meg a kaput az üdvösség felé. Ennek mintájára láthatók az okkult beavatások is. Ott is általában egy fogadalmat, vagy esküt kell mondani, majd különböző beavatási szinteken különböző egyéb ceremóniákat (rituálékat) kell elvégeznie annak, aki tovább akar menni azon az úton. Amiért itt kitérünk erre a jelenségre, az az, hogy felismerjük, hogy Istennek nincs szüksége a sok formaságra. Ő valóban ura mindennek, és valósággal uralkodik mindenek fölött.

Az igében van példa arra, hogy még a vízkeresztség előtt, Kornéliusz házában beteltek Szent Szellemmel annak ellenére, hogy előbb szokott megtörténni a vízkeresztség, és utána a Szent Szellem keresztsége. A megtérés, vagy megvallás szavai sincsenek pontosan leírva, mert a szív állapota a fontos, és nem egy előre megfogalmazott szöveget kell felmondani.

Az okkult, vagy ezoterikus világ démonai és gonosz szellemei, azonban korlátozott hatalommal rendelkeznek. Ezért nekik csak bizonyos szavak és cselekedetek (vagy akár még helyszíneknek) pontos megléte esetén van joguk a tevékenységüket kifejteni. Emiatt problémásak az előre megírt és csak elismételt imák is. A „kántálások”, mantrázásokként elhangzó imák elimádkozása nem egyezik meg a Szent Szellem működésének szabályaival. A vezeklésként elmondatott 5 „üdvözlégy” sem használ semmit az Úrnál. Jézusnak sem voltak különleges formulái a csodák elvégzésénél:

Akkor mondta a megszáradt kezű embernek: Állj elő a középre. Azoknak pedig mondta: Szabad-e szombat napon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgattak. Ő pedig elnézve őket haraggal, bánkódva szívük keménysége miatt, mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtotta, és meggyógyult a keze és éppé lett, mint a másik. (Mrk 3,3-5)

Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek: Megbocsáttattak neked a te bűneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj? (Mrk 2,9)

Még csak ki sem mondta Isten nevét, vagy hivatkozott volna az Atyára. Egyszerűen felszólította a beteget, hogy tegyen meg valamit, amire addig nem volt képes. De vannak olyan helyzetek, amikor még beszélnie sem kellett, mint a vérfolyásos asszony története a Márk 5.-ben. Illetve a római százados, akinek a szolgájáról nem is mondott igazán semmit, és az mégis meggyógyult. Ebből látnunk kell, hogy Istennek nincs szüksége „körülményekre”, vagy bizonyos feltételekre, hanem Ő valósággal ura és parancsolója mindeneknek.

Ezért minden olyan helyzet, ahol azt mondják, hogy nem jól imádkoztunk, mert ilyen és ilyen szavakkal kellett volna, vagy amikor helyszínekhez vagy más körülményekhez kötik Isten munkáját, az már a varázsláshoz közelít. Nem attól gyógyul meg egy beteg, ha erősen, vagy bizonyos szavak kimondásával imádkozunk. Ahogyan Péter és János is csak említette az Úr nevét a sántának, és a felállt. Vagy amikor Péternek csak az árnyéka ért hozzá valakihez, és az meggyógyult. Ha Isten akarja, akkor meghallgatja az imát, ha az az akaratával megegyezik, és meggyógyul a beteg, vagy megszabadul az, akiért imádkoznak. Ha az imáink azonban nincsenek az Ő akaratával összhangban, akkor tehetünk bármit, csak üres emberi erőfeszítés lesz. Volt egy testvérünk, aki rákos volt, és egy egész teológiai főiskola eljött egymásnak adva a kilincset, hogy imádkozzanak a gyógyulásáért. Még T.B. Joshua szenteltvízéből is kentek rá. De mindenezek ellenére röviddel később elment közülünk. Csak hálásak lehetünk az Úrnak, hogy nem számította be a mi imáinkat bűnnek, hogy az Ő akarata ellen imádkozunk. Ebben a helyzetben mindegy volt, hogy ki és milyen szavakkal imádkozott. Az Úr azokat nem hallgatta meg. Őt nem lehet kényszeríteni az akaratával ellentétes dolgok megcselekvésére. Ha viszont azokkal egyezik az imánk, akkor szinte nem is kell beszélnünk, és már meg is van.

Ha már itt tartunk, akkor megemlítem a Feng Shui módszerrel berendezett lakásokat. Vagy azokat a bútorokat, ahol vesszővel kimérik, hogy mi hol legyen. Rosszabb esetben ingával nézik meg, hogy hol milyen erők működnek. Ezek is mind „beavatások”. Hiszen ezzel azt mondom ki a szellemvilágban, hogy ahol jelez a varázsvessző, és oda teszem az ágyam, akkor annak a szellemnek engedek, aki megmozgatta a vesszőt. Biztosan jól fogok aludni, mert azon a helyen ajtót nyitottam neki a házamba, tehát azt a helyet nem fogja támadni a gonosz, mert akkor elvesztené a bejáratot az életembe. De ezen keresztül minden másra ráteheti a „kezét” ami, vagy aki a házban megfordul. Elfogadom a szabályait, és aszerint rendezem be az életem, hogy ő abban mozoghasson.

Ezért veszélyesek a beavatásokon kimondott fogadalmak és eskütételek is, mert ahogyan mi Jézust kérjük, hogy legyen az életünk ura, és ezt a kérésünkre megteszi, ugyanígy a démonok is jönnek, ha felhatalmazást kapnak. Súlya van a szavainknak!

És itt kapcsolódunk vissza Isten nevéhez. Ha azt mondja valaki, hogy Isten nevét csak bizonyos formában használhatjuk, akkor ez elsősorban elbizonytalaníthat minket, hogy meghallgatja-e az Úr az imánkat, ha nem jól mondjuk ki a nevét. Vagy arra késztet, hogy arra figyeljek, ahogyan kimondom, és a formaságokkal, külsőségekkel elviszi a szellemi erőt és tartalmat az imából. Arról nem is beszélve, hogy ha a külsőségek követése gyakorlattá válik, akkor már elvihet valósággal az okkult felé, azzal, hogy ezeknek a külsőségeknek hiszek, és nem Isten erejében. Ilyenek a kabalák is, vagy bizonyos tárgyak használata. Mert akkor azt hiszem, hogy emiatt hallgat meg az Úr. Ez később komoly problémákhoz vezethet, ha ezekben hisz valaki, és nem Istenben. Ezért az a tanácsom, hogy amennyire lehet, kerüljük a külsőségeken alapuló szabályokat az életünkben.

A Szent Szellemnek kell vezetnie az imáinkat. Elsősorban arra, hogy miért imádkozzunk, és utána megadja a szavakat is, hogy hogyan imádkozzunk. Belülről kell ennek jönnie, és nem múlhat külsőségeken és formaságokon. Természetesen vannak speciális esetek, amikor a helyszín számít. Jézusnak is Jeruzsálemben kellett megáldoztatnia. Vagy el kellett mennie a tanítványokkal egy bizonyos hegyre, ahol a megdicsőülése történt. De a keresztény élet nagy átlagára ez nem szabad, hogy vonatkozzon.

Hasonlóképpen pedig a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (Róm 8,26)

Ezért használjuk Jézus nevét bátran magyarul:

A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen. (Róm 16,24)

Az apostoli kor gyülekezetei – a mai kor gyülekezetei 2.rész

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Az előző részben már elkezdtük megvizsgálni, hogy milyen volt a gyülekezeti élet az apostolok korában. Szeretnénk ebből a gyakorlatias szempontból tovább tárgyalni ennek az életnek további apsektusait.

A gyülekezeti érettség (ifjak és vének)

Az apostolok idejében más volt a gyülekezeti hierarchia, mint ma. Az idők múlásával a gyülekezeti életnek ez a része is megváltozott, ahogyan sok minden más. Sok ilyen változás hátterében az intézményesülés áll, amelyről szó sincs az Apostolok Cselekedeteiben. De nézzük meg, hogy a „korosztályok” hogyan lettek felosztva.

Az ifjak pedig felkelve, begöngyölték őt, és kivíve eltemették. (ApCsel 5,6)

Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket, imádkozva böjtölésekkel együtt, ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. (ApCsel 14,23)

A jeruzsálemi gyülekezetben az ifjak kifejezés nem feltétlenül korban fiatalt jelent. A szó, ami itt áll, a Neos, amely ma egyikünknek sem ismeretlen, a neo, vagyis új kifejezés. Tehát Ananiás és Zafira testét a gyülekezetben a „frissek” vitték ki. Ez teljesen helytálló is, hiszen az ő ismeretük még kicsi az Úrról, ezért olyan feladatokat láthatnak el, amelyhez nem kell igei és szellemi tapasztalat. Ahogyan például az adományok elosztása igenis nagyfokú szellemi érettséghez volt kötve:

Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodtak, támadt a görög zsidók közt panaszkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban. Annak okáért a tizenkettő egybegyűjtve a tanítványok sokaságát, mondták: Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk. Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek bizonyságuk van, kik Szent Szellemmel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. (ApCsel 6,1-3)

Az adományok nem megfelelő elosztása igen nagy vihart tud kavarni az emberek között, ezért ahhoz a szolgálathoz nagy tapasztalat és a Szent Szellem erős vezetése szükséges. A gyülekezetben az ifjak mellett, látjuk a véneket, akik a gyülekezet dolgaiban döntöttek.

Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket, imádkozva böjtölésekkel együtt, ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. (ApCsel 14,23)

Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadták őket, és ők elbeszélték, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük. (ApCsel 15,4)

Egybegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek. (ApCsel 15,6)

A vének, akik szellemi érettség szerint. és nem életkor szerint számítottak véneknek, hozták meg a döntéseket. Azt is látjuk, hogy az apostolokat külön nevezi meg az ige. Ezzel is mutatva, hogy ahogyan már az előző cikkben is tárgyaltuk, annak a kornak az egyik egyedi sajátossága az volt, hogy a testben megjelent Jézussal ők együtt éltek a földi szolgálata alatt. Ezért nekik különleges státuszuk volt, de ők is a vének közé sorolták magukat:

A presbiter a szeretett Gájusnak, akit én igazán szeretek. (3Ján 1,1)

A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; (1Pét 5,1)

A presbiter vént jelent, a presbitérium pedig a vének csoportját. A helyi gyülekezetekben is azt a szempontot kell követnünk, hogy azok legyenek a vének, akiknek a legnagyobb a tapasztalatuk az Úrral való együtt járásban. Nem az életkornak kell ebben az esetben számítania, hanem az Úr ismeretének a mértékének. Az éretteknek kell segítenie a többieket, akik már az Úr szerint tudnak döntéseket hozni (Zsid.5,14; Ef.4,13).

A gyülekezeti szolgálatok

Ma sok helyen úgy megy a szolgálók kiválasztása, hogy a friss megtérőt máris hagyják szolgálni. Sokszor a világi szakmáját használja a gyülekezetben, természetesen világi szemlélettel, mert aki frissen  tér meg (a megtérésről később részletesen szólok), annak nincs semmi tapasztalata az Úrral való együtt járásról, ezért nem is tud másként szolgálni, mint világi, emberi felfogással. De a friss emberek szolgálatának nincs sok gyümölcse.

És ki- és bejáratos volt köztük Jeruzsálemben: És nagy bátorsággal tanítva az Úr Jézusnak nevében, beszélt, sőt vetekedett a görög zsidókkal; azok pedig igyekeztek őt megölni. Megtudva azonban az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték őt Tárzusba. (ApCsel 9,28-30)

Pál, mint tudjuk, járatos volt az igében és a törvényekben (ApCsel.22,3), de amikor friss megtérése után elkezdte hírdetni az evangéliumot, akkor többfelé is meg akarták őt ölni. Ezért inkább hazaküldte őt a gyülekezet. És most jól figyeljük meg, hogy ki hogyan kezdte el a szolgálatát. Nem önkéntesek mentek és futottak szolgálni, hanem azok, akiket az Úr kiválaszott, és ezek a vének Szent Szellem áltai döntését követve kezdtek el szolgálni.

Elhatott pedig a hír ő felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldték Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig. Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendezett; és intette mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. Mert jámbor és Szent Szellemmel és hittel teljes férfiú volt ő. És nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Elment pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálva, elvitte őt Antiókhiába. És lett, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. (ApCsel 11,22-26)

A gyülekezet által kiválasztott és kiküldött Barnabás, elment, és szolgálatra hívta Pált. Pál nem önként döntött úgy, hogy most már elég érett vagyok, és elkezdem a szolgálatom. Ez nagyon fontos. De miután Antiókhiában szolgáltak, a missziós útjaikra sem maguktól mentek el, hanem a Szent Szellem választotta ki őket, és adott erről a kiválasztásról bizonyságot a gyülekezet véneinek, akik kiküldték őket megfelelő szellemi támogatással.

Voltak pedig Antiókhiában az ott lévő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatott Nigernek, és a Cirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnan eleveztek Ciprusba. (ApCsel 13,1-4)

A Szent Szellem által vezetett gyülekezetekben ezért történnek látszólag lassan a dolgok, mert meg kell várni az Úr vezetését, és még ki is kell próbálni a testvéreket, hogy kinek mi a szolgálati ajándéka. Ezeknek ki kell derülnie, hogy jó bizonysággal lehessen valakit szolgálatba állítani. Egy emberi módon végzett gyülekezet vezetés a külsőségekre nézve ezt gyorsan meg tudja tenni, akár önkéntesekkel is. De lássuk meg, hogy Krisztus teste nem így működik.

És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. (Zsid 5,4-5)

Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. (2Kor 10,18)

Még meg kell jegyeznem, hogy a püspökség és a diakónia nem tartoznak a gyülekezet szellemi vezetéséhez. A püspökség az összejövetelek rendezett levezetésést volt hivatott írányítani, a diakónia pedig a nem szellemi szolgálatokat végezte, mint például Fébé, aki elvitte Pál levelét Rómába (Róm.16,1). De a Timótheushoz írt levelekből láthatjuk, hogy mennyire fontos volt ezekben a pozíciókban is a megbízhatóság és tisztaság!

Az apostoli korban hírdetett evangélium

Most arra kérnék mindenkit, hogy gondolkodjon el, hogy hogyan hallotta az evangéliumot. Biztosan megemlítették, hogy Jézus szereti. Talán még azt is, hogy meg fog gyógyulni, jobban lesz, rendeződni fog az élete, stb. Igyekeztem csokorba szedni az apostolok által hírdetett evangéliumokat. Ezek két fő részre oszthatóak. A zsidók felé, akiket mi ma úgy kezelhetünk, mint olyanokat, akik már tudják, hogy kicsoda Jézus és még talán Istenben hívőknek is mondják magukat. A másik csoport, a pogányok, akik még nem ismerik az Istent. Nézzük először, hogy mit hírdettek a zsidőság felé.

Péter pedig mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kérte és intette őket, mondva: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! (ApCsel 2,38-40)

De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is. Az Isten pedig, amikről eleve megmondta minden ő prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképpen töltötte be. Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki nektek előre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míg újjá teremtetnek mindenek, amikről szólt az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva. Mert Mózes ezt mondta az atyáknak: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szól nektek. Lesz pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgat arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek. Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondva Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust elsősorban nektek támasztva, elküldte őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítve bűneitekből. (ApCsel 3,17-26)

Azért legyen nektek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik nektek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essen, amit a próféták megmondtak: Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én olyan dolgot cselekszem a ti időtökben, olyan dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná nektek. (ApCsel 13,38-41)

Ők már tudták, hogy mi van megírva, ezért hivatkozhatott mind Péter, mind Pál arra, ami az igében áll. Az ige alapján mutatták be, hogy kicsoda volt Jézus, és mit jelent az Ő személye illetve a halálán keresztüli váltsága. De látunk itt valamilyen utalást arra, hogy Isten szeret? Hogy minden jó lesz ha hiszek? Én nem találtam. A pogányoknak másképp kellett hírdetni az evangéliumot, hiszen ők nem ismerték a mi Atyánkat.

Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködne, holott ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondták némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonló az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézve az Isten, most parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot téve mindenkinek, az által, hogy feltámasztotta őt halottaiból. (ApCsel 17,24-31)

Mit is mond Pál a pogányoknak? Hogy Isten szeret és tárt karokkal vár? Nem, hanem azt, hogy parancsolja az embereknek, hogy térjenek meg! Akkor mi is az örömhír? Mi az evangélium? Az, hogy ha megtérünk, megbánjuk a bűneinket, hiszünk Jézusban és engedelmeskedünk neki, akkor nem kell meghalnunk a bűneink következményeként. Hogy Isten annyira szerette az embert, hogy valóban odaáldozta önmagát a bűneink váltságáért, hogy egyáltalán lehetőségünk legyen az igazi életre. Ez az örömhír! Mivel az embernek lehetetlen üdvözülni (Mt.19,26), ezért Isten ezt lehetővé tette. De a megtérés után igenis Isten „szabályai” szerint kell élni, hogy lehetséges legyen az élet. A megtéréssel és a hitre jutással csak elindulunk egy úton, amelynek a vége az örök élet lehet, ha szabályosan megyünk végig ezen az úton (2Tim.2,5). Csak a győztesek kapják meg az örökséget.

Isten a cselekedeteink szerint fog megítélni minket, és nem a hitünk szerint. Nem elég azt mondani majd az Úr előtt, hogy én hittem benned. A hit cselekedeteit fogja számonkérni az Úr! Mert a hit cselekedetek nélkül halott.

Ezt az evangéliumot kellene ma is hallanunk és hírdetnünk, hogy ne hamis alapokon és elvárásokon alapuljon a hitünk.

Az apostoli kor gyülekezetei – a mai kor gyülekezetei 1.rész

És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. (ApCsel 2,46)

Ezen a blogon keresztül is érezhető, hogy az az Úr üzenete Krisztus testéhez a mostani időszakban, hogy térjenek vissza az apostoli kor gyülekezési formáihoz. Számtalan módon nyilvánvalóvá kellett már válnia, hogy a mai egyházi és gyülekezeti formák már nem azt a célt szolgálják, mint amire egykor az Úr életre hívta. Viszont az eredeti modell sokakban nem elképzelhető, és mivel ma igen kevés példa van rá, ezért nem tűnik járható útnak. Erről szeretnék az Úr segítségével most írni, mint aki jómagam is családommal ebben a modellben élünk, igen szoros kapcsolatban az Úrral.

Az összejövetelek

A bevezető ige azt mutatja, hogy nem csak házanként jöttek össze, hanem a templomban is. Minkét gyülekezést naponta végezték. A templomi összejövetel akkor egy különleges időszakban történt. Jézus bizonyságai még igen kevés számban voltak jelen akkoriban. Az apostolokon kívül másnál nem volt meg a teljes kijelentés az Úrról. Ők voltak a „belső kör” tanítványai, bár mindvégig sokkal többen követték az Urat:

Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, (ApCsel 1,21)

Még Náthánáel is (Jn.1,46; Jn.21,2) mindvégig velük volt, sőt, egyike volt azoknak, akik a kezdeteknél csatlakoztak Jézushoz. De ennek a nagyobb körnek nem volt meg mindaz a bizonysága, mint a 11 apostolnak. Ezért kellett naponta összejönni a templomban, hogy őket hallgatva épüljenek. Ezt ma úgy lehet elképzelni, hogy egy-egy régió házi gyülekezetei összegyülekeznek egy tanító meghallgatására, amikor az meglátogatja őket, hiszen egy-egy család otthona kicsi olyan sok ember vendégül látására.

Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, (ApCsel 20,20)

Ezért tanított Pál is akár zsinagógákban, színházban, de otthonokban is. Mára az otthoni összejövetelek elsorvadtak teljesen, és maradt a templomi összejövetel. A családfőknek kellene otthon az összejöveteleket vezetniük, és együtt úrvacsorát venni az egész családnak. Ha tanításról van szó, akkor pedig a településen, vagy a szűkebb környezetben összejönni egy-egy olyan háznál, amelyet az Úr megnyit az ilyen alkalmakra.

Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Priscilla, a házuknál lévő gyülekezettel együtt. (1Kor 16,19)

És Appiának, a szeretettnek, és Arkhippusnak, a mi bajtársunknak, és a te házadnál lévő gyülekezetnek: (Filem. 1,2)

Köszönt titeket Gájus, aki nekem és az egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója, és Kvártus atyafi. (Róm 16,23)

Csak azok felé lehet igazán szolgálni, akiket ismerünk, mert akkor tudjuk, hogy milyen szükségeik vannak. Amikor megismerjük egymást, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy kinek milyen szolgálati ajándékot adott az Úr. A mai gyülekezeti életben van egy pár szolgáló, a többiek pedig „fogyasztók”, akik ezeknek a szolgálóknak az ajándékait „használják”, holott az ige szerint mindannyiunknak megvannak a magunk ajándékai a test építésére.

És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: (Ef 4,11-12)

Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nekünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban; Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az elöljáró szorgalmassággal; a könyörülő vidámsággal művelje. (Róm 12,4-8)

Vissza kellene térnünk az apostoli kor gyülekezési formájához, hogy az Úr Szelleme valósággal épülésére legyen az egész testnek, és minden tag „beleadja” a maga ajándékait a test építésébe. Ez egyébként mindenkinek sokkal nagyobb öröm, mert akkor senki sem áll úgy, hogy: „Én nem kaptam semmit az Úrtól, mert én nem vagyok olyan nagy pásztor.” Hanem valósággal mindenki megélheti a maga ajándékainak kiteljesedését az összejöveteleken, de a mindennapi életben is. Hiszen a kis helyi közösségekben az összejárás is sokkal könnyebb.

A vagyoni közösség

A történelem során sok próbálkozás volt, hogy olyan életközösségeket alakítsanak ki, ahol nincs magántulajdon, hanem minden közös. Ez nem a bibliai közösség mintája.

Mindnyájan pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt; És jószágukat és marháikat eladogatták, és szétosztogatták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt. És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. (ApCsel 2,44-46)

A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt; és senki semmi vagyonát nem mondta magáénak, hanem nekik mindenük közös volt. (ApCsel 4,32)

Mert szűkölködő sem volt ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladva, elhozták az eladottak árát, És letették az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége volt. (ApCsel 4,34-35)

Általában ezek azok az igék, amelyek a félreértéseket okozák. Az előző szakaszban láttuk, hogy házanként is összejöttek. Ez azt jelenti, hogy a saját házukat, amiben éltek, azt nem adták el. Nem költöztek össze! A vagyonukból adtak el. Abból, ami az életszükségre nem volt feltétlen szükséges. Tehát a telkeket, a több házat, stb. Vegyük észre a többesszámot – földek, házak, jószágok, marháik (vagyonuk). De nem csak a házankénti összejövetelek bizonyítják ugyanezt, hanem a szolgálók kiválasztásának szempontjai is:

Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?) (1Tim 3,4-5)

A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)

Ha kommunában laktak volna, akkor nem lehetne ilyen feltételt támasztani a szolgálók felé, hogy a saját házukat jól igazgassák. De van még más példa is:

Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háznépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél. (1Tim 5,8)

Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessen meg a gyülekezet; hogy azokat segíthesse, akik valóban özvegyek. (1Tim 5,16)

Felszólít, hogy a saját házunk népéről és a rokonságunkról is gondot viseljünk. De akkor hogyan lehet mindenük közös? Úgy hogy ha a testvéremnek szüksége van télikabátra, és nekem van olyan, ami felesleges, akkor azt adjam oda neki. Ha nekem bőségem van ételből, és a testvérem szükségben van, akkor adjam oda neki. De legyen szó bármiről, ha nekem valamiben bőségem van, akkor azt adjam oda annak, aki szükségben van. Ne vonjam meg azt a testvéremtől. Legyen olyan, mintha mindannyiunké volna.

Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs.  Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, nektek pedig nyomorúságotok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, hogy így egyenlőség legyen; Amint megvan írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje. (2Kor 8,12-15)

Ennek megfelelően, a bőségéből adjon mindenki. De természetesen a Szent Szellem vezetése ezt bármikor felülírhatja. Ha az Úr elkéri tőlem az utolsót is, akkor oda kell adnom. Ő az ura mindenemnek. Ezért (is) nagyon fontos tudnom, hogy ki a testvérem. Ezért kell a szeretetünknek is értelmesnek lennie:

a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjön ismeretben és minden értelmességben; (Fil 1,9)

Más kategória a testvérem, mint bárki más. Ezért nagyon fontos a szoros kapcsolat a testvérek között. Ez ismét egy olyan terület, amit nem lehet a nagy gyülekezetekben úgy megélni, ahogyan annak Krisztus testében műkönie kellene. Sokkal kisebb a hatásfoka, hiszen még a szervezetet is fenn kell tartani, illetve az igazán szükségben lévők nem kapják meg azt, amit a többiek a segítségére adni tudnának. Nem is beszélve a hamis külső diakóniai szolálgatokról, amikor a világiak felé tesznek jót a gyülekezet vagyonából, és a gyülekezet meg tele van rászorulókkal. Nem kellene ennek így lennie.

A gyülekezetek kapcsolatai

Ez egy másik olyan tévedés, amely nem állja meg a helyét. Ma azt hisszük, hogy a szervezet (apparátus) nélkül nem találjuk meg Krisztus testének többi tagját. Az apostoli gyülekezetek között igen aktív kapcsolat zajlott. Nem csak az apostolok és tanítók járták a gyülekezeteket.

Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték. (1Kor 16,17)

Ajánlom pedig nektek Fébét, a mi nénénket, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója: Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, nekem magamnak is. (Róm 16,1-2)

Minden én dolgaimat megismerteti veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és hű szolga és szolgatárs az Úrban; Akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat és megvigasztalja a ti szíveteket, Onézimussal együtt, a hű és szeretett atyafival, ki ti közületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők veletek. (Kol 4,7-9)

Igyekezz hozzám jönni hamar. Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodva, és elment Thessalonikába: Krescens Galáciába, Titusz Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkust magadhoz véve, hozd magaddal: mert nekem alkalmas a szolgálatra. Tikhikust pedig Efézusba küldtem. A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképpen a hártyákat. (2Tim 4,9-13)

De szükségesnek tartottam, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, nektek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; (Fil 2,25)

Ezekből az igehelyekből láthatjuk, hogy mekkora „forgalom” volt a gyülekezetek között. De egymást is megtalálták, amikor egy-egy olyan helyre értek, ahol még nem jártak (ApCsel.18,2; ApCsel.19,1; ApCsel.21,4; ApCsel.28,14). A hálózatok korában ma már tudjuk, hogy az ismeretségeken keresztül nagyon gyorsan terjednek a kapcsolatok és a hírek. Ezért ne engedjük, hogy az elszigetelődés veszélye megállítson minket abban, hogy merjünk kijönni a hamis egyházakból, és ha az Úr felindít, akkor inkább maradjunk „egyedül”, amíg a testvérek igazi közösségébe el nem visz az Úr.

Az Úr áldjon meg minden otthont, ahol összegyűlnek az övéi, hogy Őt igazán keressék és imádják!

Jézus a feltámadás ura

Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: (Jn 5,26)

Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,39)

Úgy tűnhet, hogy messziről kezdem el a téma tárgyalását, de mindezek szükségesek ahhoz, hogy teljesen megértsük, hogy hogyan lett Jézus a feltámadás jogos ura. Jézus egyszerre Isten és egyszerre ember (1Tim.3,16). Ezt le kell szögeznünk a mondandóm legelején, mert különben nem fogjuk tudni helyesen végigvinni a gondolatmenetünket. Jézus olyat is megtehetett az életében, amit egy egyszerű embernek nem áll módjában. Az Úr tőlünk elkéri a lelkünket (Lk.12,20; Jób.27,8), nincs hatalmunkban eldönteni, hogy mikor haljunk meg. Jézusnak azonban mindez hatalmában állt amíg itt járt a földön emberi testben (1Jn.4,2-3).

Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. (Jn 10,18)

De az életét nem önmagának élte, hanem mindent úgy cselekedett, ahogyan az Atya akarata megmutatta neki (Jn.5,19; Jn.5,30; Jn.8,28). Egy bizonyos céllal jött el közénk, és mindent ennek a célnak a megvalósításáért tett. Amíg ezt el nem érte, addig is mindent úgy kellett cselekednie, ahogyan meg van írva (Lk.24,44). Ez a cél pedig a kereszthalál volt, hogy magára vegye a teremtett világ bűneit, és meghaljon váltságul, mint Isten szeplőtlen és tiszta báránya (1Pét.1,19-21). Mindezek az események azonban az Atya akarata szerint és időzítésében történtek meg, hiszen Jézus folyamatosan és teljesen az Atya akaratának engedelmeskedett. Egészen haláláig tisztában volt a saját személyével, hogy ő kicsoda valójában (Jn.19,11; illetve a fentebb idézett Jn.10,18). Ezért mikor már látta, hogy az mind beteljesedett amiért eljött a földre, akkor az mondhatta:

Mikor azért elvette Jézus az ecetet, mondta: Elvégeztetett! És lehajtva fejét, kibocsátotta szellemét. (Jn 19,30)

És kiáltva Jézus nagy szóval, mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondva, meghalt. (Lk 23,46)

Ő döntötte el, hogy mikor teszi le az életét, és nem lett elvéve tőle az élet. Amikor látta, hogy minden amiért eljött elvégeztetett, akkor letette az életét. Pontosan az általa kimondott igazságnak megfelelően cselekedett, mert nem tudta elvenni tőle az életet senki, hanem ő tette azt le valósággal, amikor ő gondolta. Eldönthette, hogy meddig szenved. Ezt egyikünk sem teheti meg! Már csak Jézus szenvedéseinek mértékét látva sem tudnánk úgy dönteni, hogy ezt mi a magunk képességeiből, vagy akaratából, addig „csináljuk” amíg akarjuk. Erre csak ő volt képes, hiszen mi mindannyian előbb kileheltük volna a szellemünket. Ő azonban addig tartott ki, amíg kellett, amíg minden elvégeztetett, aminek meg kellett történnie. Mivel ez azonban Isten egyik legféltettebb titka volt (1Pét.1,20; Róm.16,25; Ef.1,9; Ef.3,9; Kol.1,26; 2Tim.1,9), a gonosz erők erről mit sem tudtak.  Ezért mondhatja az ige, hogy:

Hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: (1Kor 2,7-8) [saját kiemelés]

Itt valósággal mind a zsidó, mind a pogány hatóságok megfeszítették Jézust, de nem csak ők. Az emberi, látható résznél több is történt a keresztnél. Azt tudjuk a 82-es zsoltárból, és az Ef.2,2-ből és az Ef.6,12-ből, hogy gonosz szellemi hatalmasságok uralják ma a földet. Még a Sátán is azt mondta Jézusnak, hogy övé a világ minden kincse, és annak adja, aki őt imádja (Lk.4,6-7). Tehát a világnak ezek a szellemi fejedelmei sem sejtették, hogy mi fog történni akkor, amikor Jézus meghal. De azt a Szent Szellem már jóval korábban kijelentette Dávidon keresztül, hogy a kereszt előtt ott fognak állni ezek a fejedelmek is. A 22-es zsoltár leírja, hogy mit érzett Jézus a kereszten, és mit élt meg. Onnan azt látta, hogy:

Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. (Zsolt 22,13-14)

És ha Jézusnak a hatalomhoz való jogáról akarunk beszélni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szellemi világ erőinek a hatalmi rendszerét sem. Ezért nem mondhatjuk, hogy itt csak költői hasonlatról van szó. Ennek a ténynek ugyanis kulcsszerepe van abban, hogy Jézus végül minden hatalmat megkapott mennyen és földön. De ne szaladjunk az események elé. Azon kell elgondolkodni, hogy miért éppen Básán bikái álltak a keresztnél, és nem más. A zsidó nép sok más nép szemében tüske lehetett, és sok más fejedelemség szemében utálatos lehetett, de miért pont Básán bikái álltak a keresztnél? Ezért meg kell vizsgálnunk, hogy kik voltak Básánban. Izrael, mielőtt átment volna a Jordánon, megütközött Básán királyával. Később ezt a területet kapta meg Gád, Rúben és Manassé félt törzse. De mi is történt akkor pontosan?

És kezünkbe adta az Úr, a mi Istenünk Ógot is, Básánnak királyát és minden ő népét, és úgy megvertük őt, hogy menekülni való sem maradt belőle. És abban az időben elfoglaltuk minden városát; nem volt város, amelyet el nem vettünk volna tőlük: hatvan várost, Argóbnak egész vidékét, a Básenbeli Ógnak országát. Ezek a városok mind meg voltak erősítve magas kőfalakkal, kapukkal és zárakkal, kivéve igen sok kerítetlen várost. És fegyverre hánytuk azokat, amint cselekedtünk Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányva az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is. (5Móz 3,3-6) [saját kiemelés]

Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Íme az ő ágya vaságy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-e? Kilenc sing a hosszúsága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint. (5Móz 3,11) [saját kiemelés]

Az egész népet kiírtották a zsidók, még a csecsemőket is. És egy nagyon fontos mondat van itt – Óg volt az utolsó „igazi” óriás. Amikor később találkozunk még óriásokkal, mint az Anák fiak, vagy Góliát, akkor ezek szerint ők már nem „tisztavérű” óriások voltak. Viszont az ige szerint az egész básáni nép keveredett, azaz Nefilim vérvonal lehetett, ha a királyuk még egyértelműen óriásnak számított. Óg nagyobb is volt, amint azok, akikről utána olvashatunk, kb. 4 és fél, és 6 és fél méter közötti magasságú lehetett. Ha visszagondolunk Nimródra, aki „kezdett óriássá lenni” (1Kr.1,10), akkor valószínű, hogy ő is azért lázadt fel Isten ellen, mert a bukottakat (1Móz.6,2) tarthatta a maga őseinek, és ebből következően Óg is ebbe a vérvonalba tartozott. Ezért voltak ők ott a keresztnél, hiszen akkor velük ért véget az óriások története. Mennyire gyűlölhették Isten népét, és Istent magát, a kiírtásuk miatt. Mivel az óriásokból lettek a démonok, akik az embereket gyötörni és megszállni is képesek, ezért Jézus keresztjénél a 22.-es zsoltár szerint ők álltak, a világ emberi fejedelmeinek testében. Az óriások szellemei egészen a teljes pusztulásukig Isten és az övéi ellen fognak menni. Teljesen elhatalmasodott rajtuk a gonoszság, és vakon vezeti őket a gyűlölet a pusztításra. Minden isteninek a pusztítására. De a keresztnél ők még nem tudták, hogy mit tesznek.

Jézus, amikor letette az életét, akkor lekerült a Seolba. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Seolba, és nem a pokolba. Egy korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy ez a két fogalom nem fedi egymást. A pokol, ha már így nevezzük, része a Seolnak.

Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint hústestben, de éljenek Isten szerint szellemben. (1Pét 4,6)

Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezve azt a keresztfára; Lefegyverezve a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt véve rajtuk abban. (Kol 2,14-15)

Ebből a két szakaszból láthatjuk, hogy a Seolban Jézus bemutatta az ottani fejedelmeknek, a holtakat a hatalmukból „felszabadító” váltságot, és ezért hozhatta el őket magával. Bizonyosan nagyot néztek a pokol és a halál, amikor számukra kiderült, hogy nem csak hogy Jézust nem tudják ott tartani, hanem Ábrahám kebelét is kiüríti, és még a hatalmukat is elveszi. Ekkor szembesültek vele, hogy elvesztették a hatalmukat, és az ítéletük is meglett.

Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Jn 16,11)

Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanem ha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? (Mt 12,29)

De mikor a nálánál erősebb rá jőve legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja. (Lk 11,22)

Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlóképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, (Zsid 2,14)

Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldva; mivelhogy lehetetlen volt neki attól fogva tartatnia. (ApCsel 2,24)

Jézus a kereszthalálával kötözte meg az „erős fegyverest”, és rabolta ki annak birodalmát. Mivel ő az egyetlen ember, aki bűntelen életet élt, ezért nem volt joga őt a halálnak fogva tartania,  és mert az áldozatát mindannyiunkért mutatta be, ezért váltságot szerzett nekünk, Ábrahám magvának (Zsid.2,16). Ebből is meg kell látnunk mennyire fontos, hogy Jézus emberként jött el, és nem más lényként (Róm.8,3)! Ezért fontos, hogy ő valóban meghalt a kereszten, az ő emberi hústestében! A halála által semmisítette meg azt, akinek hatalma volt a halálon. Amikor úgy látszott, hogy a leggyengébb, akkor volt a legerősebb! Ezzel a halállal szerzett hatalmat a halálon.

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által, (2Tim 1,10)

És mivel feltámadt a halálból, ezért meg tudta jelenteni a tanítványainak, hogy immár övé minden hatalom mennyen és földön (Mt.28,18). Így tudta elvenni a Sátántól és minden gonosz erőtől a hatalmat, és szerezte meg magának igazságosan és jogszerűen. Ezért volt fontos, hogy akkor tegye le az életét, amikor akarja, hogy ne tudják elvenni tőle azelőtt, hogy mindent elvégzett volna. És ezért fontos, hogy visszavehesse, hogy jogtalanul ne tudják őt ott tartani. De az Atya ítélete mondta ki, felette a végső ítéletet az ártatlanságáról, és ennek az ítéletnek a következménye, hogy feltámadhatott (ApCsel.2,24 – fentebb). Azzal, hogy a Seolban bemutatta a váltságot az ottaniak lelkéért, jogot nyert arra, hogy onnan magával hozza azokat, akiket akart.

És kijőve a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. (Mt 27,53)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Ef 4,8)

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Így vihette fel a mennybe azokat, akik Ábrahám kebelében nyugodtak. Ezzel szerezte meg a hatalmat a halál és a pokol felett. És azóta nála vannak a pokol és a halál kulcsai, és azokat akkor nyitja meg, amikor akarja:

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Mondta neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; (Jn 11,25)

És az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. (Jel 1,18)

Ezért ő maga a feltámadás, mert az ő akaratában van, hogy ki támad fel, és ki nem. Számunkra, és minden ember számára, aki hisz őbenne, és őbenne van, és engedelmes neki (Zsid.5,9; Jn.3,36), ő az örök élet záloga, és ő a feltámadás ura.

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Jn 6,40)

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, aki a mennyből szállt alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. (Jn 6,54-58)

Ezek valóságos kulcsok az élethez! Ahogyan a megtérés, a keresztségek, az úrvacsora, a mindennapos papi szolgálat. Remélem egyre tisztábban látszik már, hogy amikről a szentírás szól, azok nem elszellemiesített szimbólumok, amiket „ma már jobban tudunk”, hanem valóságos cselekedetek és tények! A vízkeresztségben is az óemberünk valósággal meghal, a bűnök teste is megerőtlenül, és valósággal meghalunk a bűnnek (Róm.6,2), a világnak (Gal.6,14), a törvénynek (Róm.7,4) és önmagunknak (Gal.2,20). Csak azoké lehet a feltámadás, akik Benne vannak, akik általa élnek.

Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd nektek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. (Jn 6,27)

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt híve, életetek legyen az ő nevében. (Jn 20,31)

Harcosok, papok, harcos papok – a végidők szolgálata

És minden pap naponként szolgálatban áll (Zsid 10,11)

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (1Pét 2,9)

Az ószövetségi papság nem tűnt el Krisztusban, hanem átalakult. Ahogyan a főpap személye is megváltozott, és örökkévaló főpapunk lett (Zsid.7,21-24). A testi rendszabályokat felváltották a szellemi értelemben vett istentiszteleti cselekedetek. Ahogyan ezt több helyen olvashatjuk:

Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (1Pét 2,5) [saját kiemelés]

Annak okáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét. (Zsid 13,15) [saját kiemelés]

De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. (Jn 4,23-24) [saját kiemelés]

Ennek megfelelően egyértelműen megfeleltethető az ószövetségi papság tennivalóinak a leírása, a mai tanítványok papi szolgálatával. Hangsúlyoznunk kell, hogy tanítványokat keres az Úr és nem csak hívőket. Nem az a parancsolatunk, hogy tegyünk hívőkké másokat, hanem tanítványokká (Mt.28,19). A tanítványság már magában feltételezi, hogy aki tanítvány, az aktívan tanulni akar, és el akarja sajátítani a mestere ismeretét, hogy utána önállóan is tudja ugyanazt cselekedni.

A szent sátor körül tevékenykedő papi szolgálat részletesen le van írva. A főpap személye számunkra állandó, ezért az ő kötelességét nem nekünk kell beteljesíteni. Jézusnak kell lennie mindannyiunk életében a főpapnak, hiszen ő mutatta be mindannyiunkért az áldozatot azáltal, hogy önmagát megáldozta.

Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozva. (Zsid 7,27)

Ezért mindaz a szolgálat, amelyet a szentek szentjében kell elvégeznie a főpapnak, azt Ő megtette. Ennek megfelelően mi papságra vagyunk elhívva. De miért is kell ezt hangsúlyoznunk? Azért, mert mindannyiunk hívő élete zátonyra fut, ha nem úgy tekintünk magunkra, mint akiknek papokká kell válnunk. (Itt szeretnék utalni Soós Péter kiváló tanítására, Növekedés krisztusi érettségrehttp://soospeter.blogspot.hu/2013/11/novekedes-krisztusi-erettsegre.html) Mert törekednünk kell a fejlődésre az Úrban. Az Atya és Jézus mindenét odaadta értünk, hogy mi beteljesedhessünk Isten ismeretével, és örökül kaphassuk a teljes ígéretet. Ehhez fel kell ismernünk, hogy meg kell harcolnunk a hit harcát és el kell végeznünk a hit munkáját, valamint le kell tennünk az életünket, hiszen Jézus megvásárolta azt – ezért nem lehetünk tovább a magunk urai. Egyébként is hogyan nevezhetjük Úrnak, ha nem engedelmeskedünk neki.

De visszatérve a papságra, nézzük meg a papi szolgálaton keresztül, hogy azt a szolgálatot ma hogyan töltjük be. A bevezető igében az áll, hogy „minden pap naponként szolgálatban áll”, ami egy folyamatos, mindennapi tevékenységet jelent. Ez egy nagyon komoly mondat. Ez azt jelenti, hogy amint megismertük az Urat, attól fogva naponként szolgálnunk, keresnünk kell őt. De hogyan is néz ez ki a gyakorlatban?

Ószövetség:

És csinálj rézmedencét, lábát is rézből, mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátra közé és az oltár közé, és tölts bele vizet; Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat. Amikor a gyülekezet sátrába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak. Kezeiket is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk lesz ez nekik, neki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre. (2Móz 30,18-21)

Új szövetség:

Mondta neki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felelt neki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám. (Jn 13,8)

A réz, a szent sátor elemei között az ítéletet szimbolizálja. Meg kell ítélnem a cselekedeteim az Úr előtt, és meg kell térnem a bűneimből. Meg kell aláznom magam előtte, és igaz megbánással és alázattal bocsánatot kell kérnem tőle. Ahogyan az Ószövetségben látjuk, enélkül meghalt volna a pap, ha be akart volna menni a szentélybe. Ma a kegyelem időszaka van még, ezért ha ezt nem is tesszük meg, és úgy is mehetünk az Úr elé, csak akkor ne csodálkozzunk, ha nem hallgatja meg az imáinkat.  Örüljünk, hogy nem halunk meg azonnal. Csak tisztán, Jézus kereszt áldozatával azonosulva lehet bemenni a szentélybe. János evangéliumában látjuk, hogy Jézus maga mosta meg a tanítványok lábát, mielőtt megosztotta velük az úrvacsorát, és hangsúlyozta, hogy ők már egyébként tiszták, a beszédek által, amiket ő mondott nekik. Ezzel betöltötte az ószövetségi követelményt, hogy mosakodjanak meg, mielőtt a közösségbe belépnek. Azt is meg kell látnunk, hogy egyedül ő jogosult erre a „megmosdatásra”, ő tud feloldozni a bűneink terhe alól.

Ha már itt tartunk, hiszem, hogy azoknak nagyon kicsi az esélyük az Úrral való közösségre, akik nem keresztelkedtek meg saját akaratukból (másképp mondva- felnőttként), hiszen az az első lépcsője annak, hogy közösségbe kerüljünk Jézus halálával és feltámadásával (Róm.6,3). Utána viszont elég „megmosakodnunk”, mert egyébként már tiszták vagyunk (Jn.13,10).

Ezek után léphetünk be Isten közelségébe. A szentély berendezése megmutatja a mai papi szolgálat területeit. Három dolog volt a szentélyben. Az füstölő oltár, a kenyerek asztala és a mécses. A mai papi szolgálatnak is ez a három területe van.

Ószövetség:

És a rudakat csináld sittim-fából, és borítsd be azokat arannyal. És tedd azt a függöny elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek neked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. És amikor Áron este felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek rá. (2Móz 30,5-9)

Új szövetség:

És mikor elvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy Vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal tele, amik a szentek imádságai. (Jel 5,8) [saját kiemelés]

Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, (1Tim 2,1)

Minden reggel jó illattal kellett a papnak füstölögtetni a szentélyben lévő oltáron. De vigyáznia kellett, hogy azon se idegen fülstölő, se más fajta áldozat ne legyen. Ma ez az illat az imaéletünk. Ezért kell „kinn” letennünk a bűneinket, és Kristusba „belépnünk”, hogy az Úr előtt már csak a Szent Szellemtől átitatott könyörgésünk legyen. Igazán itt már minden cselekedetnek a Szent Szellemtől átitatottnak kell lennie, mert ha nem az, akkor „idegen áldozattal” vagy „idegen tűzzel” megyünk az Úr elé, ami útálatos előtte. Ahogyan látjuk, reggelente kellett a füstölő oltáron a papnak füstölögtetni, amely arra utal, hogy minden zsenge az Úré (2Móz.23,16; 2Móz.23,19), ezért a napunk „zsengéje” is az Úré legyen.

Ószövetség:

Parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpákat gyújthassanak. A bizonyság függönyén kívül, a gyülekezet sátrában úgy helyeztesse el azokat Áron, hogy estétől fogva reggelig az Úr előtt legyenek. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél. A tiszta arany gyertyatartóra rakja fel a mécseket; az Úr előtt legyenek szüntelen. (3Móz 24,2-4)

Új szövetség:

Amíg oda megyek, legyen gondod az olvasásra, az intésre és a tanításra. (1Tim 4,13) [saját kiemelés]

Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. (2Tim 4,2) [saját kiemelés]

Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindegyikőtöknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. (1Kor 14,26) [saját kiemelés]

A mécses, mint akár a Szent Szellem képe is, példázza az Ige világosságát (Jn.1,1-5). Mélyedjünk el Isten igéjében, hogy megvilágosítsa az életünket és az elménket. A Zsoltárokban benne van, hogy tanulmányozzuk és elmélkedjünk az igén, mert akkor lesz jó dolgunk (Zsolt.1,2-3). Az Úr az igéjén keresztül tanít minket, és az igéje tartalmazza mindazt a bölcsességet, amelyre az élethez szükségünk van. Mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével (5Móz.8,3; Mt.4,4; Lk.4,4),  az Ő igéje szellem és élet (Jn.6,63). Isten igéjéből tud épülni a belsőnk. Ez segít, hogy megismerjük az Atyánkat, ez segít abban, hogy az elménk megújuljon teljesen. Más szóval, megváltozzon az értékítéletünk, és isteni természet részeseivé legyünk (2Pét.1,4). De ez ad eligazítást arra vonatkozóan is, hogy Isten előtt mi a bűn és mi kedves neki (Róm.7,7).

Ószövetség:

És vegyél lisztlángot, és süss abból tizenkét lepényt; két tized efából legyen egy lepény. És helyeztesd el azokat két rendben; hatot egy rendbe, a tiszta arany asztalra az Úr elé. És tégy mindegyik rendhez tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett, tűzáldozatul az Úrnak. Szombat napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen; örök szövetség ez Izrael fiaival. Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint. (3Móz 24,5-9)

Új szövetség:

Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,53-57)

Ma az úrvacsorán keresztül tudunk az Úrral eggyé válni. Ahogyan látjuk, a papok is megették a szent kenyereket, ahogyan mi ma megesszük a kenyeret, amely Jézus testét szimbolizálja. Ezzel a cselekedettel tudunk Jézusban maradni. Ha valaki tanulmányozza Isten igéjét, akkor fel kell ismernie egy mintát arra vonatkozóan, hogy Isten dolgai egyszerűek. Azért egyszerűek, mert ő valósággal minden ember számára elérhető szeretne lenni. Nem kell nagy szertartásokat elképzelnünk, nem kell bizonyos nehezen teljeseíthető körülményeket kialakítanunk, ahhoz, hogy vele lehessünk. Egyszerűen vennünk kell a kenyeret és a bort, mint Jézus testét és vérét, ha közösségben akarunk vele lenni. Nem a külső körülmények számítanak, hanem a szív állapota. Ezért bárhol, bárki veheti az úrvacsorát, ha nincs közössége, akkor még egyedül is, mert nem kell hozzá se végzettség, se külön procedúra.

Erra a papi közösségre nekünk kell készen állnunk! Ha megbánjuk a bűneinket, és elé járulunk, hogy könyörögjünk, és vesszük az úrvacsorát, hogy benne lehessünk, akkor máris közösségben lehetünk Vele: A MINDENSÉG URÁVAL.

Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Ő benne, Meggyökerezve és tovább épülve Ő benne, és megerősödve a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködve abban hálaadással. (Kol 2,6-7)

Csak ezen keresztül, a rendszeres, napi papi szolgálaton keresztül tudunk meggyökerezni Krisztusban, hogy utána megállhassunk Őbenne! Mert a vihar és a megpróbáltatás eljön minden ember életében (Mt.7,24-27), de nem mindenki áll meg a viharral szemben. Csak az tud megállni, aki meggyökerezett az Úrban!

Az Újszövetség pontosan bemutatja az újszövetségi papi szolgálatot a kezdeti gyülekezetekben. Sajnos ez mára kiveszett az istentiszteletekről, és egyébként is az apostoli idők keresztény életéthez kellene visszatérnünk, hogy amikor összejövünk, akkor mindenki a maga ajándékát „be tudja hozni a közösbe”. Ne az legyen, mint az átlagos istentiszteleteken, hogy van egy pár szolgáló, a többiek pedig „fogyasztók”, mintha nekik nem adott volna az Úr semmit. A pásztorok és egyéb szolgálók szolgálnak, a „test” többi tagja pedig rájuk néz, hogy kapjon valamit. Nem kellene ennek így lennie. Az Úr ezért hívja ismét az övéit, hogy házi gyülekezetekben legyenek együtt, Őt keresve. Mert akkor tud beteljesedni a test mindegyik tagja a maga Istentől kapott ajándékaival a test épülésére. Ezt tették az apostolok idejében a gyülekezetek. Az összejövetelek a 3 papi szolgálati részből álltak. Imádkoztak, tanítással foglalkoztak és megtörték a kenyeret. Ez a mi mai MINDENNAPI papi szolgálatunk.

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42) [saját kiemelés]

Most azonban szólnunk kell még egy fontos területről. Ez a harcos karaktere, az Úr harcosa. Általános probléma, különösen azok között, akik pünkösdi gyülekezetben kezdik a hívő életüket, hogy sokszor már közvetlen a megtérés után elkezdenek „szellemi harcolni”. Ez azonban sok problémát vet fel. Ahhoz, hogy valaki igazán szellemi harcot tudjon vívni, annak felhatalmazást kell kapnia az Úrtól.

Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tetsszen annak, aki őt harcossá avatta. (2Tim 2,4)

Ezért ha én a magam akaratából, és önös céljaim érdekében kezdek el szellemi harcot vívni, akkor pont azt teszem, amit Pál említ Timótheusnak. Olyan harcot kezdek, ami nem az Úrtól van, ezért nem is várhatom el, hogy Ő támogasson ebben a harcban. Csak az Úrnak odaszánt élethez adhat az Úr szellemi jogosultságot és hatalmat. Csak amikor bizonyos felőle, hogy nem használják ezt a hatalmat rosszul, nem élnek vissza vele. Ehhez azonban az emberben Krisztus jellemének kell lennie. Ezt pedig csak a napi papi szolgálattal tudjuk magunkban megerősíteni. Jézus a fej, ő a seregei vezére, és neki kell megmondania, hogy ki mikor és hogyan harcoljon, legfőképpen neki kell megmutatnia az ellenséget. Ezért ki merem jelenteni, hogy először pappá kell(ene) válnunk, és amikor már erősen meggyökereztünk az Úrban, akkor lehetük a harcosai.

Észrevehették sokan, hogy itt a blogon az írások egy nagy része arról szól, hogy a végidőkben milyen szörnyűségek várnak erre a földre. Ezen a blogon, a G+ és Youtube csatornán is sok olyan témát hozott fel az Úr, ami sokakat megzavarhat, hogy milyen rémisztő dolgokat festettem le. Ebből készült a kis sorozat is, A nagy hitetés címmel:

A nagy hitetés 1.rész

A nagy hitetés 2.rész

A nagy hitetés 3.rész

A nagy hitetés 4.rész

Valóban félelmetes idők előtt állnuk. Egyikünk sem tudja az elragadtatás idejét, és nem tudjuk, hogy abból, ami már ma körvonalazódik, mennyit kell itt a földön még azoknak is megélni, akiket az Úr el fog ragadni. Egy dolog azonban biztos. Abban, ami következik, csak azok fognak tudni megállni és harcolni ellene, akik az Úr papjai, és meggyökereztek Őbenne. Valóban olyan idők jönnek, amilyenek a világ teremtése óta nem voltak.

Az Úr azért figyelmeztet mindenkit az elkövetkező dolgokra, hogy az övéi közül ez ne érjen senkit felkészületlenül. Igen, hitetnek minket a világképpel, az idegenekkel, a tévtanításokkal, és még az óriások is és a démonok is jönni fognak. Minezek mellett olyan technológiai fejlődés előtt állunk, ami lehetővé teszi az utolsó fenevadnak a teljes kontrollt az életünkön. Csak egy módon állhatunk meg ezekben az időkben, ha erősen az Úrban vagyunk. Napi közösséggel, odaszánt élettel. Különben a legjobb, ami történhet velünk, hogy a nyomorúság elején „learatnak” minket, és mártírhalált halunk, mert harcolni nem fogunk tudni. Mert ha én magam nem engedelmeskedek Isten parancsainak, és nem aszerint élek, akkor hogyan is várhatnám el, hogy a gonosz nekem engedelmeskedjen. Nem lesz a szavamnak súlya, mert csak egy képmutató élet van mögötte, amelyet még az Úr sem tud támogatni.

Csak arra tudok mindenkit buzdítani, hogy keresse az Urat amennyire csak tőle telik. Ez egyébként nem egy új felhívása az Úrnak (Ézs.55,6; Ámós 5,4, Ámós 5,14; Sof.2,3; Mt.6,33; Kol.3,1). A győztesek nyernek örökségül mindent (Jel.21,7). Az Úron nem fog múlni semmi, csak rajtunk.

Ezen a blogon lehet, hogy kevesebb szó esik a krisztusi karakterhez vezető útról, és inkább az elkövetkező idők részleteit tárta fel nekem az Úr. De a végidőkben még nagyobb szükség van a krisztusi karakterre, és nem lesz elég a langyos kereszténység.

Aki komolyan gondolja, hogy nem ezen a világon akar boldogulni, hanem az Úrhoz készül, annak nincs több vesztegeti való ideje. Keresse a Úrral való közösséget, mert semmi más nem tart meg!

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen! (Jn 5,39-40)

Nimród, a fenevad, és a fenevad bélyege

Khús nemzette Nimródot is; ez kezdett óriássá lenni a földön. Ez óriás vadász volt az Úr előtt, azért mondják: Óriás vadász az Úr előtt, mint Nimród. (1Móz 10,8-9)

Khús nemzette Nimródot is; ez kezdett óriássá lenni a földön. (1Krón 1,10)

Most azt nézzük végig, hogy Nimród milyen szerepet játszik az előttünk álló „végidőkben”. Nimród két fontos dolgot tett, amiért ma foglalkoznunk kell a személyével. Ő volt az első világbirodalom feje, és ő alapította meg azt a vallási rendszert, amely teljesen Isten ellenes volt és később az igében, mint Babilon vonul végig (1Móz.10,10-12; 1Móz.11,1-9). A bibliakutatók megegyeznek abban, hogy ahogyan Egyiptom a világot szimbolizálja a Bibliában, úgy Babilon a bálványimádó vallási rendszert.

Ahhoz, hogy teljesen megértsük annak a kifejezésnek a hátterét, hogy „kezdett óriássá lenni a földön”, ahhoz meg kell néznünk, hogy mi a tartalma annak, hogy valaki óriás. Az óriások sok szempontból fontos szereplői a Bibliának. A származásukat, történetüket és jövőjüket megértve sok kérdésre választ kaphatunk. Az óriások az angyalok és emberek kereszteződéséből jöttek létre.

Az óriások voltak a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bementek az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. (1Móz 6,4)

Az emberek lányai szülték őket az angyali apjuknak. A történetüket főleg Énokh könyvében találjuk, és ebből a történetből számunkra most egy momentum fontos, mégpedig az, hogy keresztezték a fajokat. Mai nyelven a géntechnológiát olyan szintre vitték, hogy megrontottak minden embert és állatot.

A föld pedig romlott volt Isten előtt és megtelt a föld erőszakoskodással. Tekintett azért Isten a földre, és íme meg volt romolva, mert minden hústest megrontotta az ő útját a földön. Mondta azért Isten Noénak: Minden hústestnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és íme elvesztem őket a földdel együtt. (1Móz 6,11-13)

Már nem az eredeti isteni rendet képviselték, hanem olyanná váltak, amelyek nem szerepeltek eredetileg Isten teremtésében. Minden állat és növény, még az ember is a „maga neme” szerint lett megalkotva, és arra mind azt mondta az Úr, hogy jó. Itt pedig azt látjuk, hogy minden megromlott, és ezt nem csak erkölcsileg kell értenünk. Amikor azt mondja az ige, hogy Noé tökéletes volt, akkor azt a szót használja ennek kifejezésére, amelyet az áladozati állatokra is használ a Biblia (héberül tamim) – hiba nélkül való, ép. Az özönvíz előtt meghalt mindenki aki az Urat követte, és már csak megromlott emberek maradtak a földön az óriásokkal együtt. Az özönvíz azonban véget vetett ennek a romlott genetikai állománynak. Ennek igen fontos jelentősége van, hogy megértsük Istennek a kánaáni népekkel szembeni eljárását, de erről majd később.

Az özönvíz után először Nimród kapcsán kerül elő az óriás kifejezés – és ez is igazán a Septuaginta fordítás szerint, mert a héber szöveget használó fordítások hatalmasként, adják vissza ezt a szót. De ha nem volt már óriás, akkor hogyan lehetett Nimród óriássá? Itt nem csak a termetét kell figyelembe vennünk. Az óriások fő jellemzője nem az, hogy hatalmasak, hanem az, hogy angyal és ember keveredéséből jöttek létre, és ezért valószínű, hogy emberfeletti képességeik is voltak. Nem véletlen, hogy a mai korban a kormányerők erősen dolgoznak a szuper-katonák létrehozásán, akikbe ilyen óriásgéneket oltanak, hogy a nyilvánvaló előnyök mellett, mint magasság, erő, más képességeket is kamatoztassanak. Az a szó, amit az 1Móz.10,8-ban kezdett szóval fordítanak, bír több másik igen érdekes jelentéssel. Ez a héber szó a „khalal”.

Strong szótár (H2490)

– Original: חלל
– Transliteration: Chalal
– Phonetic: khaw-lal’
– Definition:
1. szentségtelen, szennyezett, fertőzött, megszentségtelenített, kezdet
…..a. (Niphal)
……….1. megszentségteleníteni magát, beszenyezni magát, megfertőzni magát
…..b. rituálisan
…..c. szexuálisan
……….1. szennyezett, fertőzött
…..d. (Piel)
……….1. közönségessé, hétköznapivá tenni, megrontani, beszennyezni
……….2. megbecsteleníteni, becsületet sérteni
……….3. megszegni (szövetséget)
……….4. közönségesként kezelni
…..e. (Pual) megszentségteleníteni (Isten nevét)
…..f. (Hiphil)
……….1. engedni a megszentségtelenítést
……….2. kezdeni
…..g. (Hophal) elkezdődni

2. megsebesülni (halálosan), átfúrt, felszúrt,
…..a. (Qal) felszúrni
…..b. (Pual) leölve lenni
…..c. (Poel) megsebezni, átszúrni
…..d. (Poal) sebesült

3. (Piel) furulyán vagy sípon játszani

Nincs egyértelműen leírva a Bibliában, hogy mi történt Nimróddal, de úgy tűnik, hogy történt vele valami, ami miatt megromlott, beszennyeződött, megfertőződött, és olyanná kezdett válni, mint az óriások. Ismét mondom, hogy nem elsősorban termetre, hanem mai szóval genetikailag. Ezért is történhetett meg, hogy ő szembeszállt az Atyával, és fel akart menni a mennybe, hogy megölje Istent. Úgy tekintett önmagára, mint egy istenre.

Bábel tornya után, az Úr összezavarta a népek nyelveit, viszont a hitük ugyanaz maradt. Ezért tudott ugyanaz a hitvilág elterjedni szerte a világon. Ha valaki végigolvassa mondjuk a Mitológiai ABC című könyvet, akkor egyértelművé válik, hogy a népek mind ugyanabban hittek, csak más néven nevezték a szereplőket. Ha közelebbre, Európára nézünk, akkor ott is felfedezhetjük, hogy a görögök, a főníciai vagyis babiloni pantheont vették át, tőlük pedig a rómaiak, a szokásos átnevezésekkel. De miért érdekes ez ma nekünk? Azért, mert valójában mindenki Nimród visszatérését várja, csak más név alatt. Ő Osiris is. Jásár könyvéből láthatjuk, hogy Osiris valós személy volt, aki az első királya volt Egyiptomnak. De meghalt, mint minden más halandó, de mégis fel lett ruházva ugyanazokkal az isteni jellemzőkkel, amellyel Nimród a babiloni vallásban, vagy Gilgames a suméroknál. Baráth Tibornak, a Népek őstörténete című írása régészeti alapokon is megerősíti, ezt a gondolatmenetet, nem is beszélve arról, hogy 2015-ben megtalálták Osiris sírját. A szabadkőműves mozgalomnak is Osiris az istene, aki nem más, mint Nimród, de ebből látjuk, hogy ők is be vannak csapva, és elhiszik ezt a legendát. Ők ma azok, akik tudatosan dolgoznak azon, hogy Nimród visszajöhessen és újra testet alkothasson.

„A világ élenjáró hatóságai szerint – beleértve Robert hieronimust, az USA hivatalos feljegyzéseit, és még a Szabadkőműves kutatókat is – Washington DC úgy lett tervezve, mint a Rózsakeresztes álom szimbóluma, amelyet a város építői is vallottak: hogy Amerika legyen az Új Atlantisz és végül vezesse bele a világot Osiris helyreállított Aranykorába.”

       forrás: Newswithviews.com, 2010.01.12, Thomas Horn

Nem szeretnék további spekulációba bocsátkozni, ezért nem állítok fel elméletet, hogy hogyan jutott bele ez az óriás gén a kánaánita népekbe, de azt már a Biblia egyértelművé teszi, hogy köztük voltak az óriások. Sokan nem értik, hogy a bevonuló zsidóknak miért kellett ilyen kegyetlenséggel kírtani az ottani népeket.

De e népek városaiban, amelyeket örökségül ad neked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni csak egy lelket is; Hanem mindenestől veszítsd el őket: a Khittheust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust és a Jebuzeust, amint megparancsolta neked az Úr, a te Istened; (5Móz 20,16-17)

Minden lelket ki kellett írtaniuk, de csak ezek között a népek között. Az ő bálványimádásuk, ahogyan láttuk, hatással volt az egész emberiségre. Bár más népek is bálványimádók voltak, az Úr mégsem engedte meg a népének, hogy azokat teljesen kiírtsák. Ezért bizonyosan lennie kellett egy olyan elemnek ezekben a népekben, amelyek még megkülönböztették őket a többitől. Ez az elem pedig az óriásság volt. Mert a többi bálványimádó néppel szembeni hadviselésről ezt a szabályt adja az Úr:

Mikor valamely város alá mész, hogy azt megostromold, békességgel kínáld meg azt. És ha békességgel felel neked, és kaput nyit, akkor az egész nép, amely találtatik abban, adófizetőd legyen, és szolgáljon neked. Ha pedig nem köt békességet veled, hanem harcra kel veled, akkor zárd azt körül; És ha az Úr, a te Istened kezedbe adja azt: vágj le abban minden fiúneműt fegyver élével; De az asszonyokat, a kis gyermekeket, a barmokat és mind azt, ami lesz a városban, az egész zsákmányolni valót magadnak prédáld; és fogyaszd el a te ellenségeidtől való zsákmányt, akiket kezedbe ad neked az Úr, a te Istened. Így cselekedj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, amelyek nem e nemzetek városai közül valók. (5Móz 20,10-15)

Amennyiben Nimród óriássá lett, akkor osztja az óriások sorsát is, tehát együtt bolyong azokkal, akik ma a világunk démonai. Valóban nem az emberekkel együtt került le a Seolba, és ezáltal képes arra, hogy mint egy démon megszálljon egy embert. Ennek nagy jelentősége van, mert nem feltétlen kell neki magának testben megszületnie erre a világra, hanem ha valaki átadja magát neki, akkor azon a „gazdatesten” keresztül ő ki tudja élni a maga személyiségét.

Innen egy nagy ugrást kell tennünk a Jelenések könyvébe, ahol a fenevad megjelenését látjuk, aki a tengerből jön fel.

És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve. És e fenevad, amelyet láttam, hasonló volt a párduchoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adta az ő erejét annak, és az ő királyi székét, és nagy hatalmat. És láttam, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttatott; és csodálva, az egész föld követte a fenevadat. És imádták a sárkányt, aki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádták a fenevadat, ezt mondva: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhat ő vele? (Jel 13,1-4)

A fenevad egyik feje kap egy halálos sebet, amely csodálatos módon meg fog gyógyulni, és mint isteni hatalmú, vagy isteni eredetű személyt fogja imádni az egész föld. Feltűnik a hasonlóság Nimróddal?  Mivel a fenevad bélygéről nem tudunk semmi konkrétat, ezért a bibliakutatók, és mindenki más, csak találgat, hogy mi is lesz majd a fenevad bélyege. Ezért innentől fogva csak egy gondolatmenetet tudok leírni, abban a hitben, hogy az Úrtól kapott világosság vezet.

A fenevad halálos sebének a gyógyítása során, kaphat az óriás génekből, amely csodálatos módon meg fogja gyógyítani. Ma már kitűzött dátuma van az ember halhatatlanságának a transzhumanizmus zászlaján. Ez a dátum 2045. Két irányból haladnak a fejlesztések, az egyik a technológia, a másik a génsebészet. Azt bizonyosan merem állítani, hogy a mai hírekben olvasott sikerek és eredmények, csak a jéghegy csúcsa ebben a témában. Az igazi eredmények a haditechnikában vannak, teljes titokban. Még a témában dolgozó tudósok sem tudják, hogy pontosan hol tartanak, csak a világot irányító körök tudják. Amint azonban sikeres lesz a fenevad gyógyítása ezzel az óriás technológiával, ezért ezt felajánlják mindazoknak, akik hajlandóak elhagyni a hitüket és őt imádni fogják. Ehhez kapcsolódik pontosan egy prófécia.

Soós Péternek a Hitélet blogján olvasható egy prófécia, Izsák-Bács Jeremiás próféciája, amely teljesen beleillik az eddigi gondolatmenetbe. Idézet a próféciából:

„A hegyről láttuk meg elsőre a Nagy Babilon városát, a Világ Fővarosát. Ott  fog uralkodni az Antikrisztus, a Fenevad, az Utálatos! Beléptünk a Világ Parlamentjébe, ahol az Utálatos trónolt. A bejáratnál, az ajtó fölött az volt felírva,  hogy  “The God House”,  mivel az Új Világrend   THEOKRATIKUSNAK  nevezi magát. Még azt is le lehetett olvasni a feliratból, hogy – 666 az Uralkodó Ház számjele. Bent a nagy teremben, amelynek hexagonális formája volt, vagyis 6 szögletű, ott voltak bíbor ruhába felöltözve a világ vallási vezetői, mindannyian egyforma ruhában és mindannyian hódoltak az Utálatosnak.”

„A Fenevad úgy Rómában, mint Jeruzsálemben uralkodott, és az építendő templomot is az ő nevéről nevezték el.

A világ polgárai Istenként imádták, és a kezükön meg a homlokukon viselték a Fenevad bélyegét. Ők voltak a világpolgárok.

Voltak másodrendű polgárok is, akiknek csak a kezükön volt a bélyeg, és akik jogosultak voltak ugyan a vásárlásra, és arra, hogy dolgozzanak, de estére a városon kívül, úgymond Gettóban laktak.  Ezeket a másodrendű polgárokat még a ruhájuk is megkülönböztette a világpolgároktól, mivel a hátukon egy furcsa jel, betű volt felírva. A Világpolgároknak az öltözete egyetemes volt, úgy a nőké, mint a férfiaké, mint a gyerekeké. Úgy viselkedtek mint akik meg vannak igézve, robotokként, semmilyen emberi vonás, vagy személyiség nem látszott rajtuk.

A másodrendű polgárok várólistán volta azért, hogy megkaphassák a homlokukra a bélyeget, hogy ezáltal ők is világpolgárok lehessenek.

Volt egy harmadik embercsoport, akik kevesen voltak ugyan, de nem voltak megbélyegezve. Ezeknek az embereknek megmaradtak az emberi vonásaik, és személyiségük. Ők  az erdőkben, elhagyott helyeken, városokon kívül laktak.”

http://soospeter.blogspot.hu/2012/04/surgos-felkeszules-jezus-jovetelere.html

Mostani témánkat illetően ebben a próféciában van egy igen fontos mondat: (a világpolgárok) „úgy viselkedtek, mint akik meg vannak igézve, robotokként, semmilyen emberi vonás, vagy személyiség nem látszott rajtuk.” Akik kijelentik, hogy imádják a fenevadat, csak azért, hogy megkapják a bélyeget, azok elveszítik emberi mívoltukat. Ez a bélyeg ezért nem csak egy fizikai külső jel lesz, hanem valami olyan technológia – akár biológiai akár ipari – amely az embert átváltoztatja valami nem emberivé, legkézenfekvőbben óriássá (ismételten hangsúlyozom, hogy nem a külső a lényeg). Ha pedig olyanná válik, akkor az óriások sorsára jut, akiknek nincs megváltás. Ezért hangsúlyoz az ige két fontos szempontot a megváltással és a bélyeggel kapcsolatban. A megváltás az embernek szól, és akin a fenevad bélyege rajta van, annak nincs megváltás!

Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annak okáért mindenestől fogva hasonlónak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. (Zsid 2,16-17)

És minden versengés nélkül nagy az istenfélelem eme titka: Isten megjelent hústestben, megigazíttatott Szellemben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe. (1Tim 3,16)

Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, (1Tim 2,5)

És harmadik angyal is követte azokat, mondva nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön-örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. (Jel 14,9-11)

Ezért életbevágóan fontos tudnunk azt, hogy Isten húsban és vérben jelent meg, mint ember! Jézus megváltása az embernek szól, és nem angyaloknak, sem semmi olyan lénynek, aki nem szerepelt eredetileg Isten teremtésében. A másik fontos dolog, tudnunk azt, hogy a bélyeg az embert visszafordíthatatlanul megváltoztatja, és elveszti minden esélyét a megváltásra.

Itt kell tennünk egy kis kitérőt. Korábbi írásokban már foglalkoztam a zsidó nép megmaradásával az Úr napjának eseményeit taglalva. Van egy érdekes mondat az ószövetségben:

De a Júda örökké megmarad; Jeruzsálem is nemzetségről nemzetségre. És kitisztítom vérüket, amelyből még ki nem tisztítottam, és a Sion lesz az Úr lakóhelye! (Jóel 3,20-21)

Mivel a zsidók csak a történelem végén fognak megtérni, ezért az újjászületés számukra nem úgy jön el, mint ma azoknak, akik újjászületnek a Krisztus Jézusban. Ha nem veszik fel a bélyeget, akkor őket is meg tudja menteni az Úr, de érdekes, hogy azt mondja róluk, hogy „kitisztítom vérüket”. Mindenki maga döntse el, hogy ha ezt szó szerint vesszük, akkor mit is jelenthet az előbbi gondolatmenet ismeretében. Egy azonban bizonyos. Ahogyan haladunk előre az időben, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az igét úgy kell értenünk, ahogyan le van írva, és nem kell elméleteket gyártanunk a megértéséhez. Ez is jelzi, hogy mennyire fontos, hogy milyen Bibliát olvasunk.

A fenevad bélyege nagyon csábító lesz, és sok embert lépre csal egy ősi ígérettel, amely az emberiség történetét végigkíséri:

olyanok lesztek mint az Isten: (1Móz 3,5)

Ezzel csap be minket a Sátán a mai napig, hogy keressük a tudást és az örök életet. A halhatatlanság ígéretével, amely ebben a bukott állapotban akarja az embert konzerválni. De Isten maga jött el értünk, az örök élet ígéretével, ráadásul úgy, hogy megtisztít minket minden bűntől, minden romlottságtól, és megajándékoz minket egy romolhatatlan testtel is. Ne adjuk oda magunkat másra! Ha Isten ekkora áldozatot hozott értünk, akkor nekünk is számítson a saját életünk!

És láttam úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, láttam állni az üvegtenger mellett, akiknek kezében voltak az Istennek hárfái. (Jel 15,2)

Az örök élet reménységére, melyet megígért a hazudni nem tudó Isten örök időknek előtte, (Tit 1,2)

A törvények betartása keresztényként

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. (Mt 5,17)

Jézus valóban nem azért jött, hogy Isten törvényeit eltörölje. Azok mind a mai napig érvényesek. Mindenkire egyformán vonatkoznak. Sőt, a Krisztus eljövetele előtti időkhöz képest, a pogány népek új reménységet kaptak, mert Krisztus megjelenéséig nem is tudhatták, hogy mik Isten törvényei, és ezért nem is tarthatták be, hacsak nem olyan helyen éltek, ahol prozelitává lehettek.

Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon; (Ef 2,12)

Krisztus óta azonban az új szövetségben élünk (már aki benne él). Az Atya szemszögéből nézve, két csoportja van az embereknek. Az egyik csoport az, aki nem Krisztusban van – rájuk vonatkoznak a törvények; és akik Krisztusban vannak – rájuk nem vonatkoznak az ószövetségi törvények, mert kegyelem alatt vannak. Vigyázat, nem azt mondom, hogy törvénytelenül élhetnek! Csak nem az ószövetségben lefektetett törvényi eljárások szerint kell élniük. De erre a cikk során magyarázatot fogunk kapni. Hogyan lehet Krisztusban lenni? És miért fontos, hogy Krisztusban legyünk?

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. (Jn 15,4-6)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,54-57)

Itt figyelnünk kell arra, hogy nem a keresztséget említi Jézus, hogy akik megkeresztelkedtek, azok vannak őbenne, hanem akik eszik az ő testét és isszák az ő vérét. Az egyház, az újjászületettek, Krisztus teste, akik Krisztusban vannak, ezek mind mind más és más embercsoportokra igazak, de van átfedés a csoportok között. De egy bizonyos, aki meggyőződéssel rendszeresen úrvacsorázik, az betölti a János 6-ból idézett szakaszt, mely szerint az az Úrban van. Nem a szertartás a fontos, hanem mint minden Istennel kapcsolatos dolognál, itt is a szív állapota számít. Hittel, és meggyőződéssel kell vennie az Úrvacsorát, mint aki valóban egyesülni akar Krisztussal. Ahhoz, hogy Őbenne lehessünk, követnünk kell az utat, amelyet már az apostolok is hírdettek:

Péter pedig mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. (ApCsel 2,38)

Először a megtérés, majd a keresztségek. A keresztségeknél fontos kiemelnünk, hogy mindenki szabad akaratból tette meg. Vagyis személyes döntést hozott. Ezt nem helyettesítheti a gyermek keresztség, mert az ige sorrendet állít fel:

Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. (Mrk 16,16)

És kifejezetten azt mondja, hogy aki hisz, nem aki helyett hisznek – a keresztszülei – és megkeresztelik, hanem megkeresztelkedik – a saját akaratából. És a keresztséggel egy nagyon fontos dolgot végzünk el. Mégpedig belekeresztelkedünk Jézus halálába.

Avagy nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? (Róm 6,3)

Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. (Róm 7,4)

A keresztségben az egyik elvégzett dolog, hogy meghalunk a törvénynek. Ahogyan a bevezető igében mondja Jézus, hogy Ő nem törölte el a törvényt, de azokat, akik belekeresztelkedtek az Ő halálába, azokat „kimenti” a törvény hatálya alól azzal, hogy meghalnak Vele együtt. Ha tehát már elszenvedtem a halálos ítéletet azért, mert nem tudtam a törvényt megtartani, akkor már mégegyszer nem tudok meghalni. Más szavakkal – mivel nem tudok áldozatot vinni, nem tudok nem ölni, nem tudok nem hazudni, ezért meg kellett halnom. És meg is haltam a kereszten Jézussal. Ha pedig meghaltam a törvény kívánalmainak megfelelően, akkor a törvény már nem követelhet rajtam semmit (Róm.7,4). Hogy ma is áthágtam egyet, szinte majdnem biztos, de már halott vagyok. Végre lett hajtva rajtam, vagyis az óemberemen az ítélet. A keresztség után elkövetett bűneimet folyamatosan meg kell bánnom az Úr előtt, bocsánatot és kegyelmet kell kérve értük, különben újra ítéletet vonok magamra.

Így lesz a szívembe írva a törvény az újjászületés után. Az újjászületett lelkiismeretem fog ítéletet tenni a cselekedeteim felett, és annak megfelelően kell eljárnom (Zsid.9,9-15).

Jézus megváltása után következő korban már nem a törvény betartása számít, hanem a törvény betöltése.

A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig voltak: az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba. (Lk 16,16)

Erről pedig vallást teszek neked, hogy én aszerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint aki hiszek mindazokban, amik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva. (ApCsel 24,14)

Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; (Róm 3,21)

Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodj, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeresd felebarátodat mint magadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet. (Róm 13,8-10)

Ebből a négy igehelyből szépen látszik az átmenet az újszövetségi korba. Pál maga is mondta, hogy hisz a törvényben és a prófétákban. De Krisztus Jézusban megjelent az Isten igazsága, ezért a törvény betöltése a szeretet. Jézus maga is azt mondta, hogy új parancsolatot ad:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. (Jn 13,34)

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. (Jn 15,12)

És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék neked, hanem, amelyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást! (2Ján 1,5)

Tehát mindazoknak, akik Őbenne vannak, egy új parancsolatuk van Jézustól. Mégpedig az, hogy szeressék egymást. Az eddig taglalt igehelyekből láthatjuk, hogy akik Krisztusban vannak, azoknak más törvényt adott Jézus, a szeretet betöltésének törvényét. Jézus a hegyi beszédben (Mt.5,21-48) áthelyezi a bűn elkövetésének helyét a cselekedetekről a szívbe. Már nem az számít, hogy valóban megöltem-e valakit, vagy valóban elkövettem-e a paráznaságot, hanem az, hogy ha már a szívemben „készen álltam” rá, akkor már elkövettem a bűnt. Ezért az ószövetségi törvények „gyengébbek”, mint amiket Jézus adott, mert a cselekedetekre koncentrálnak, és a szívnek indulatát nem vizsgálják.

Mindezek ellenére, még ma is sokan úgy gondolják, hogy néhány ószövetségi törvényt meg kell tartani. De rögtön önmagunknak mondunk ellent, mert mindegyikünkre igaz, hogy úgy jutottunk hitre, hogy nem a törvények szerint éltünk.

Annak okáért, aki a Szellemet szolgáltatja nektek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából cselekszi-e? (Gal 3,5)

Mivel mi nem zsidókból lettünk keresztényekké, ezért egyikünk sem tudja elmondani, hogy kora gyermekkorától megtartotta a törvényeket, és így tiszta lelkiismerettel vette és kapta a Szent Szellemet és a kegyelmet. Nekünk először az Úr megmutatta a bűneinket, majd felismertük, hogy szükségünk van az Úr megváltására, és utána ebből a hitből keresztelkedtünk meg, és kaptuk a Szent Szellem ajándékát. Bátran merem állítani, hogy hitre jutásunk előtt még a Bibliát is kevesen vettük kézbe, nem hogy Isten törvényei szerint éltünk volna. És lám, a hitünkre válaszolt az Úr, és pecsételt el minket az Ő Szent Szellemével.

Most akkor melyik törvénnyel kell nekem foglalkoznom? Melyiket kell megtartanom? Manapság két törvény kezd „divatossá válni” keresztény körökben. Az egyik az eledelektől való tartózkodás (1Tim.4,3), a másik pedig a szombat megtartása. Mindkettőre számtalan indokot hoznak fel, hogy ezek miért kivételek a többi törvény alól. De a Biblia többször is elmondja, hogy a törvények egységet képeznek, és ha az egyiket megszegem, akkor olyan, mintha mind megszegtem volna (Jak.2,10; 5Móz.27,26; Mt.5,19; Gal.3,10). Egyszóval nem lehet válogatni közöttük.

De mégis mi van a tisztátalan állatokkal? Ha megnézzük, hogy amikor adta az Úr az embernek az állatok evését, akkor hogyan adta:

Minden mozgó állat, amely él legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.  Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. (1Móz 9,3-4)

Ezek szerint, amikor az egész emberiséghez szólt az Úr, akkor minden mozgó állatot eledelül adott. Egy kikötése volt, hogy a vérrel együtt ne együk. Ahogyan a cikk elején is említettem, a pogány népeknek nem volt ismerete arról, hogy melyik állat tiszta és melyik tisztátalan. Ezért nem is engedelmeskedhettek a zsidó népnek majdnem 800 évvel később adott törvénynek. De sokan kihagynak egy másik igehelyet is ezzel kapcsolatban:

Mindent, amit a mészárszékben árulnak, megegyetek, semmit sem tudakozódva a lelkiismeret miatt. (1Kor 10,25)

Pál felszólítja a pogány tanítványokat, hogy ne aggódjanak a lelkiismeret miatt, hanem egyenek meg mindenféle húst. Ez teljesen egybecseng a Noénak adott isteni parancsolattal, illetve azzal, amit Jézus mond a Lk.16,16-ban (fentebb). De ha ez még nem volna elég bizonyság arra, hogy megehetjük például a sertéshúst, akkor álljon itt még egy igehely:

Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által. (1Tim 4,4-5)

És most nézzük meg a szombatot. A szombat is visszanyúlik a mózesi törvények kora elé. Sokan emiatt tartják indokoltnak a megtartását. Nézzük meg az első helyet, ahol a szombat feltűnik:

Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten. (1Móz 2,2-3)

Nem említ semmit azzal kapcsolatban, hogy mi emberek mit kezdjünk a szombattal. Ha tovább olvassuk ezt a fejezetet (1Móz.2,16-24), akkor több dolog történik az Isten és az ember kapcsolatában, de szó sem esik arról, hogy az Úrnak bármilyen szándéka is lett volna, hogy az ember tegyen valamit a szombattal. Amikor Noéval új kezdete volt az embernek, akkor szintén nem említi a szombatot, sőt, még az áldozást sem. Ábrahámnak sem említ semmit a szombatról. A szombat ismét a zsidóknak adott törvényekben bukkan fel újra, és mit mond?

Legyen közöttem és az Izrael fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott. (2Móz 31,17)

Az Úr és Izrael fiai között legyen ez örök jel. A pogányokról nincs szó. De ha ez kevés lenne, akkor álljon itt az újszövetségi gyülekezetek egy hivatalos álláspontja, melyet a jeruzsálemi gyülekezet adott ki a pogányokból lett tanítványoknak:

Akkor tetszett az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel együtt, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek voltak. Megírva azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének és az atyafiak, az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában lévő, a pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket! Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenve, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondva, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk: Tetszett nekünk, miután egy értelemre jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal, Olyan emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Küldtük azért Júdást és Silást, kik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket. Mert tetszett a Szent Szellemnek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessen ti rátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlva-holt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben! (ApCsel 15,22-29)

Az akkori hitélet nagyjai mind emellett a levél mellett álltak, és még azt is leírják, hogy „tetszett a Szent Szellemnek” ez a határozat. De miért is fontos ez? Mert ök nem említenek semmit a szombatról és a húsevésről. Ha ök ott mind a Szent Szellem vezetése alatt ezt a négy dolgot adták nekünk, pogányokból lett tanítványoknak, akkor mi miért akarunk más törvényeket magunkra venni? Ha az Úrnak elegendő ez a négy külső dolog, akkor nekünk miért nem? A szív a fontos, ahogyan ezt fentebb említettem (Mt.5,21-48). De egyébként pedig azt mondja az írás, hogy meg van a szombatja az Isten népének:

Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essen. (Zsid 4,9-11)

Ha megnyugszunk a magunk cselekedeteiből, akkor benne vagyunk az Isten nyugodalmában. És attól fogva már csak Krisztusban cselekedhetünk (Jn.15.fej.). Bármely törvény kiemelése, és a törekvés, hogy azok szerint éljünk, rögtön kivisz minket a kegyelemből, és a törvény átka alá helyez bennünket, mert abban a pillanatban az összes törvényt be kellene tartanunk:

Íme, én Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus nektek semmit sem használ. Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. Mert mi a Szellem által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitetés nem attól van, aki titeket hív. (Gal 5,2-8)

Ráadásul a törvény megtartására való buzdítást még hitetésnek is nevezi Pál. És a törvények betartásának a legkisebb része is úgy működik az életünkben, mint a kovász, elkezd a hitéletben terjedni, és megrontja azt.

Az a véleményem, hogy ahogyan a kegyelem hamis értelmezésével épp egy másik irányba téríti el a Sátán az Úr népét, úgy ezekkel a helyesnek látszó törvényekkel pedig átok alá akar terelni. Észre kell vennünk, hogy az emberiségben egyedül azok képesek a Sátán ellen valósággal az Úr oldalán harcolni, akik igei (és teljes igei) hitéletet élnek Krisztusban. Az Úr is csak a győzteseknek tud ígéretet tenni. Igen, bizonyosan sokunknak meg van az üdvössége, de kevesek azok, akik győzni tudnak az életükben. A törvények betartásával kapcsolatban a jeruzsálemi gyülekezet levele döntő kellene, hogy legyen, hiszen törvénytudó, Krisztusban újjászületett, Szent Szellemtől vezetett tanítványok egész gyülekezete írta egyetértésben a pogányokból lett tanítványoknak. Mert Jézus maga is új törvényt adott mindannyiunknak:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Jn 13,34-35)

Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. (Mt 7,12) Erről a szeretetről ismerjenek meg minket, ne a szombatról és a hús nem evésről.

A kijelentések fontossága

A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mindörökké, hogy e törvénynek minden igéjét beteljesítsük. (5Móz 29,29)

Az Istennel való együttjárás csak úgy képzelhető el, ha létezik egy párbeszéd az Úrral. Minden más emberi okoskodás, és mint ilyen nincs köze az isteni dolgokhoz. Az természetesen más, ha valaki kér megértést Istentől egy bizonyos dologra, vagy helyzetre, és azt megkapja. De az isteni dolgokkal kapcsolatban, különösen Isten személyével kapcsolatban, csak és kizárólag kijelentések útján lehet haladni. Emlékszem, mikor középiskolás voltam, akkor mondták, hogy az általános műveltséghez hozzátartozik a Biblia ismerete. Ezért elkezdtem azt olvasni Mózes első könyvétől. Nagyon keservesen haladtam, majd Mózes ötödik könyvénél leraktam. Egy kínlódás volt az egész, és akkor még semmi gyümölcsét nem tapasztaltam, azon kívül, hogy elmondhattam büszkén, hogy már Mózes öt könyvét elolvastam. Szinte semmire sem emlékeztem pár évvel később. Mondanom sem kell, hogy nem az Úr indított erre az olvasásra. De maga az ige is sok helyen, és sokféleképpen megerősíti, hogy Isten jelenti ki magát, és arra „válaszolhatunk” mi. Bár mi is kereshetjük az értelmünkkel az isteni dolgokat, de azok tartalmát csak a Szent Szellem adja meg. Nézzünk ezekre konkrét példákat.

Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)

És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: (ApCsel 17,26-27)

Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. (Róm 3,11)

A földet szellemi sötétség borítja, és mindannyian ide születünk, minden Istentől és Istenről való világosság nélkül. Ez szándékosan van így az Úrtól, ahogyan Pál apostolnál mondja, hogy mindenki keresse az Urat. Ezzel Isten már hatalmas bölcsességéről tesz bizonyságot. Mivel mindannyian Tőle elzárva kezdjük az életünk, ezért akinek ez így jó, az már maga is kimondja magáról, hogy neki ez a földi élet úgy jó, ahogyan van. Ha valakinek ennél több nem is kell, akkor Isten is hagyni fogja, mert akkor az az ember ebben érzi jól magát. Aki viszont elkezd keresni, hogy miért is vagyunk itt, mi az élet értelme, akkor Isten is elkezdi vonni maga felé. Az angyalokat ért ítéletekből látjuk, hogy mivel ők színről-színre láthatják az Urat, ezért nekik nincs bűnbocsánat, ha elhagyják a helyüket (2Pét.2,4; Júd.1,6). De minket embereket, ha elkezdjük Őt keresni, akkor megajándékoz a kijelentéseivel és a kegyelmével. Tőlünk, mivel ilyen sötétségben kezdjük el a Vele való kapcsolatunkat, nem várja el a tökéletességet, csak a keresést. Ha pedig keresünk, akkor már Ő adja meg a növekedéshez és az ismerethez szükséges kijelentéseket. A kijelentései tárháza a Biblia, vagy jobb lenne úgy mondani, hogy az írások. Ezekben benne vannak mindazok a kinyilatkoztatások, amelyek nekünk, embereknek adattak. Ebben a világ végéig bezárólag benne van mindaz, amelyet Isten a korszakokon át kijelentett. Sok esetben azonban csak és kizárólag Ő tudja az értelmünket ezeknek a megértésére felnyitni. Nézzünk is egy példát arra, hogy milyen az, amikor Jézus „hasogatja az igét”.

És adták neki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárva, arra a helyre nyitotta, ahol ez volt írva: Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. (Lk 4,17-19)

Jézus, mikor felolvassa Ézsaiás prófétánál a rá vonatkozó részt, akkor nem olvassa végig az ottani verset, hanem megáll a vesszőnél (amelyet mi ma vesszővel választunk el), és nem olvassa végig a verset, hanem az „és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót (Ézs 61,2) szakaszt már nem olvasta hozzá. Pontosan tudta, hogy mire szól az ő földi szolgálata, és nem tette hozzá azt a részt az igéből, amely már a szolgálatának egy másik idejére szólt. Pontos kijelentése volt arról, hogy mit mondhat, és mit nem. De nézzünk más példát is:

A tanítványok pedig hozzámenve, mondták neki: Miért szólsz nekik példázatokban? Ő pedig felelve, mondta nekik: Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyeknek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. (Mt 13,10-11)

Példázat nélkül pedig nem szólt nekik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott. (Mrk 4,34)

Jézus a nagy sokaság előtt példázatokban beszélt, mert azt mondta, hogy nekik nem adatott meg a kijelentés, csak a tanítványoknak. Ebből is látjuk, hogy nem mindenkinek szól az Isten országába való meghívás. Sokszor kísértették Jézust, hogy tegyen csodát, de nem tette meg, mert az Isten országa hatalmának gyakorlása nem emberek látványosságára van, hanem aki őszinte szívvel keresi az Urat, annak Isten megnyilvánulhat a hatalmán keresztül is. Ráadásul olyan helyzet is van, amikor az Úr szándékosan rejtve mondja el az üzenetét, és csak kijelentés útján érthetjük meg az igazi jelentést. Például amikor Jézus a nyilvánosság előtt beszél az úrvacsoráról, akkor a hús kifejezést használja (a Váradi-Károli Bibliában hústestet írtunk, hogy a régi Károliban lévő testre utalás megmaradjon, de eredetileg itt hús áll), nem kis megbotránkozására az őt hallgatóknak. (itt most az idézetben a jobb érthetőség érdekében átírtam húsra a hústest kifejezést)

Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én húsom, amelyet én adok a világ életéért. Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja ez nekünk a húsát, hogy azt együk? Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústom bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,51-57)

Mivel további kijelentést nem adott erről a tömegnek, a tanítványok is csak az utolsó vacsorán kapták meg erről a kijelentést, amikor már nem a hús szót használja Jézus, hanem a test szót:

Mikor pedig ettek, vette Jézus a kenyeret és hálákat adva, megtörte és adta a tanítványoknak, és mondta: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. (Mt 26,26)

És mikor ők ettek, véve Jézus a kenyeret, és hálákat adva, megtörte és adta nekik, mondva: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. (Mrk 14,22)

És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19)

Ezzel tette egyértelművé számukra, hogy nem a húsát kell megenni, hanem a kenyér Jézus teste, amely test szó jelentésében eltér a hústól, hiszen most mi is Krisztus testének a részei vagyunk. De ennek bővebb magyarázatára itt most nem térek ki, mert a taglalt téma szempontjából nem fontos.

Az Úr a megértést nem büszkélkedésre és emberi felfuvalkodásra adja, hanem az Istent keresőknek azért, hogy Őt közelebbről megismerhessék. A tanítványoknak a feltámadása után külön megnyitotta az írásokat, hogy megértsék azt, ami történt, mert önmaguktól ezt nem tudták volna.

És mondta nekik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam nektek, mikor még veletek voltam, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyitotta az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat. (Lk 24,44-45)

De ugyanígy, mindenki más, aki követi Őt, kijelentés útján került hozzá közelebb. Pál története teljesen képszerűen mutatja meg, hogy mi történik az emberben. Pál először üldözte mindazokat, akik Jézus bizonyságtevői voltak. Bár többször hallott bizonyságot Jézusról, mégis nyugodtan végignézte, ahogyan Istvánt megkövezik, mert nem ért el a szívéhez az evangélium, mert még nem kapott róla kijelentést, hogy az az igazság. De ezt követően megjelent neki Jézus, és onnan kezdve már nem volt kérdés számára, hogy az evangélium az igazság.

Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. (Gal 1,11-12)

Jézus kijelentette magát Pálnak, és akkor már el tudta fogadni, mi több, az életét is feltette az evangélium hírdetésére. De még az utazásait is csak az Úrtól kapott kijelentésből tette.

Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvíve Tituszt is. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam volna. (Gal 2,1-2)

Ezért életbevágó, hogy mindannyian újjászülessünk Szent Szellem által, mert különben Isten nem tud minket vezetni. Sem ismeretben, sem cselekedetekben. Az ismeret azért fontos, mert ahogyan Jézus is mondja, abban van az örök élet, hogy megismerjük az Atyát (Jn.17,3). És csak úgy tudunk Isten engedelmes gyermekei lenni, ha a szelleme vezet (Róm.8,14). Csak a Szent Szellem kijelentése vezethet minket az igazságban az Atya és Krisztus felé. Még ha valaki bizonyságot tesz, vagy egy tanítást hallunk, akkor is kell bennünk a Szent Szellem vezetése, hogy bizonyságot tegyen a másik ember szavairól, hogy azok Tőle vannak vagy sem.

De mikor eljön amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek. (Jn 16,13-15)

A Szent Szellem vezetése nélkül könnyen csapdába, hitetésbe eshetünk. Sok minden van, ami az Úrtól valónak látszik, de mégsem az. Ahogyan sok olyan út van az ember előtt, amely tisztának látszik ,de mégis a halálba visz (Péld.14,12). Ezért kell a kijelentés az élet minden részére, hogy tudhassuk, hogy mi az isteni és mi nem. És kijelentéseken keresztül kezd el vonni az Atya is magához:

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)

Ha pedig az Atya elkezd minket vonni, válaszolunk a hívására, és elkezdjük szeretni is (1Jn.4,19), akkor a kapcsolatunkban megjelennek a kijelentések.

Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. (Jn 14,21)

Kijelentések nélkül csak okoskodni, rosszabb esetben tévelyegni tudunk. Az emberi ismereten alapuló hitvilág, vagy vallás, csak a tévelygéshez vezethet, mert ha hallok egy jobb érvet, vagy magyarázatot, akkor „átpártolok” ahhoz, és otthagyom a régit, mert meggyőzték az elmém. Ha azonban a kijelentés útján növekedik bennem az ismeret, akkor az mindannyiunkat csak egy irányba vihet, mégpedig az egy élő Isten megismeréséhez. Akkor viszont nem fogunk „ide s tova”, csoportról-csoportra, vagy rosszabb esetben vallásról-vallásra járni. Ezért elengedhetetlenül fontosak a kijelentések az életünkben.

Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; (Ef 4,13-14)

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)

A föld, ahol élünk

A föld, ahol élünk

Nehéz egy ilyen nagy horderejű témáról beszélni, mert a természet-tudományok területén mindenki a „szakemberek” és a tudósok munkáját tartja hitelesnek. Ezért annak, aki egyszerű civilként keresi az igazságot, egy ilyen „apparátussal” szemben kell megvédenie az álláspontját. A téma első hallásra mindenkit tagadásba visz, aki szembesül vele. Először én is azt mondtam, hogy ilyen nem lehet, mert kisiskolás korunk óta tudjuk, hogy milyen a föld, és a minket körülvevő univerzum. Az erre vonatkozó bizonyítékokat már meg sem kérdőjelezzük, mert azok olyan régiek, és annyira elfogadottak, hogy fel sem merül azoknak valótlansága. Ezért nekem is az első reakcióm az volt, hogy ez butaság, és ilyen hiábavaló dologgal nem is érdemes foglalkozni. De ahogyan az ember elkezd a tények után nyomozni – hangsúlyozom, hogy a tények után nyomozni! – akkor egyre több olyan területe lesz megkérdőjelezhető a körülöttünk lévő világnak, amelyet eddig teljesen magától értetődőnek gondoltunk, mert kiskorunk óta “betanították” nekünk, hogy az úgy van és nem is lehet másként. Aki túl van az első sokkon, annak azt javasolom, hogy próbálja meg megdönteni azokat az állításokat, amelyek a bibliai világképet támasztják alá, és keressen ellenük bizonyítékot. Valódi bizonyítékot, nem olyat, amelyet hivatalosan elénk tárnak, hanem saját, civil bizonyítékot. A dolog egy bizonyos fokig roppant egyszerű, mert amennyiben a bibliai világkép igaz, akkor azt kell látnunk magunk körül is. Arról nem is beszélve, hogy ha a mindenség Teremtője, a mi Atyánk bizonyságot tesz Jézusról, mint Fiáról, azzal, hogy feltámasztotta a halálból, és mi ezt elhisszük Neki, akkor azt miért nem tudjuk elfogadni, azt, ahogyan elmondja, hogy milyen a teremtés.

A téma természetesen nem üdvösség kérdése. Egészen 2015 augusztusáig jómagam is azt gondoltam, hogy olyan a világ, amilyennek hivatalosan bemutatják, és ez nem gátolt meg a hitemben. De a téma kritikus abból a szempontból, hogy a Biblia szavahihetőségét támasztja alá, vagy éppen annak mond ellent. Ez pedig hatalmas felismerés lehet olyan embereknek, akik eddig másik „valóságban” éltek.

Miért kell ezzel a témával foglalkozni? Mert mindannyian itt élünk a földön, és nem tudjuk függetleníteni magunkat a körülöttünk lévő világtól. Vagy igaz a Biblia minden szava, és akkor ez az egyetlen ember által lakott terület a teremtésben, amelyet valóban Isten teremtett meg minden létező részével együtt. De ha nem igaz, csak részeiben, akkor hitelt adhatunk olyan elméleteknek, hogy UFÓK által máshonnan ideszármaztatott életet kaptunk, vagy ami még rosszabb, akár véletlen is alakulhatott így a dolog. Amennyiben a Biblia igaz ebben a tekintetben is (amely számomra nem kérdés, mert Aki erről tesz bizonyságot, ugyanaz tesz bizonyságot Jézusról is – Zsid.6,18; illetve Jézus is bizonyságot tesz az igéről), akkor nagyon sok embernek el kell gondolkodnia, hogy a vallás az nem csak egy kultúrtörténeti jelenség és egyszer számot kell adnia az életéről az Istennek.

Az-e a valóság, amelyet mindannyian megtapasztalunk magunk körül, vagy valami egészen más, amelyet nem érzünk, nem látunk? Amit érzékelünk, az csak optikai csalódások sokasága, és kell valaki, aki meg tudja mutatni nekünk, hogy mi is igazán a valóság? De ennek az igazságát nekünk, civileknek kell kikaparni, mert a hivatalos források ezt nem fogják támogatni. És még egy darabig biztosan nem áll érdekükben támogatni, ha már 500 éve azon dolgoznak, hogy az iskolai legyen a világképünk, és ne a bibliai.

Próbáljuk meg úgy olvasni ezeket a verseket, mintha nem ismernénk a körülöttünk lévő világot, hanem engedjük meg az igének, hogy leírja mindezt.

A föld alakja

Mikor készítette az eget, ott voltam; mikor felvetette a mélységek színén a kerekséget; (Péld 8,27 – Váradi-Károli Biblia)

בַּהֲכִינ֣וֹ ba·ha·chi·No When he prepared שָׁ֭מַיִם ma·yim the heavens שָׁ֣ם sham was there אָ֑נִי ‘A·ni; he בְּח֥וּקוֹ be·Chu·kov I [was] there when he set ח֝֗וּג Chug, a compass עַל־ ‘al- on פְּנֵ֥י pe·Nei upon the face תְהֽוֹם׃ te·Hom. of the depth  of the (Péld 8,27 – Héber/Angol interlinear Biblia)

When He established the heavens, I was there; When He set a circle upon the face of the deep, (Péld 8,27 – Tanakh, 1917, Leningrádi Kódex)

 amikor az eget felállította, már ott voltam, ​amikor biztos törvénnyel kört vont a mélység színe fölé. (Péld 8,27 – Káldi, Vulgáta alapján 1626)

Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ősvíz színére a kört megvonta, (Péld 8,27 – Katolikus Biblia, Szent István Társulat)

Ott voltam, mikor az Örökkévaló a Mennyet teremtette, mikor kimérte az óceán partjait. (Péld 8,27 – Egyszerű Fordítás 2015)

Az EFO kivételével, mindegyik fordítás körről beszél. Sajnos az EFO készítői már megfeleltetik az írást a mai ismereteknek. Az idézett Leningrádi kódexben is kör szerepel, és a Héber/Angol verzióban is. Az itt szereplő szó, az a Strong szótár szerint a H2329:

H2329 – Original: חוּג – Transliteration: Chuwg – Phonetic: khoog – Definition: 1. circle, circuit, compass 2. (BDB) vault (of the heavens)

Magyarul: Kug,                
1. kör, körbezárt vonal, körbefog, körülkerít;
2. boltív, boltozat (az égbolt boltozata)

Nézzük meg, hogy hol fordul még elő ez a szó a Péld.8,27 mellett:

Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra; (Ézs 40,22)

Sűrű felhők leplezik el őt és nem lát, és az ég kerületén jár. (Jób 22,14)

Ézsaiásnál egyértelmű, hogy a föld kereksége fölött ül az Úr, és nem a föld gömbje fölött. A Jób.22,14-ben a kerület szó is egy körívre vonatkozik, és nem egy gömbre. A Biblia különbséget tesz a kör és a gömb között. A Septuaginta is, amely Krisztus előtt 300-200 között készült, körrel adja vissza az ég kerületét.

Job 22.14

Latin betűkkel írva, a gyros szó jelenti a kört, körívet, ahogyan a szótárból is láthatjuk.







De ugyanez a vers a héber eredetiben is kört jelent:




Ésaiás nem véletlen írt a 40,22-ben kört, mert ismerte a különbséget a kör és a gömb között.

Hempelygetve hempelyget, mint gombolyagot, mint labdát, nagy messze földre, ott halsz meg, oda mennek dicsőséged szekerei, te, urad házának gyalázata! (Ézs 22,18)

Ahogyan itt látjuk, a labdát lehet hempelygetni, vagyis görgetni. A kört nem, mivel a kör az egy síkidom. Itt az eredetiben a Strong szótár szerint a H1754 szó áll, amelynek jelentése labda.

H1754 – Original: דּוּר – Transliteration: Duwr – Phonetic: dure – Definition: 1. ball, circle

Magyarul: dúr; 1. labda

De a magyar nyelvű Bibliákban sok helyen egyértelmű különbség van a kerek és a gömbölyű között:

Tudniillik a két oszlopot és a kerek gömböket, amelyek a két oszlop tetejére tetettek, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, amelyek az oszlopok tetejére tetettek. (1Kir 7,41)

És csinált egy öntött tengert, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing volt, köröskörül kerek, és öt sing magas, és a kerületeit harminc sing zsinór érte körül. (1Kir 7,23)

Ezek alapján a föld a Bibliában nem gömbként szerepel, hanem kerek, vagyis lapos. Egy kerek világot ugyanúgy körbe lehet utazni, mint egy gömbölyűt, gondoljunk csak egy lemezjátszóra, amely a korongon körbe-körbe megy. Ha valaki ugyanazon a szélességi fokon hajózik, vagy repül, akkor potosan oda érkezik vissza, ahonnan elindult. Tehát a kerek földet is ugyanúgy körbejárhatjuk. De ha ennyi nem gyűzött meg minket, akkor nézzük tovább, hogy hogyan alkotta meg az Úr a föld alapjait.

A föld alapjai

Dávid zsoltára. Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai. Mert ő alapította azt a tengereken, és a folyókon megerősítette. (Zsolt 24,1-2)

Aki kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme. (Zsolt 136,6)

Mikor felvetette a tengernek határait, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatát, mikor megállapította e földnek fundamentumait: (Péld 8,29)

Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy az egek régtől fogva az Isten beszéde által vannak, és a föld is, mely vízből és vízben áll; (2Pét 3,5)

Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek álltak. Egy kiáltásodtól eloszlottak, és mennydörgésednek szavától szétriadtak. Hegyek emelkedtek fel és völgyek szálltak alá arra a helyre, amelyet fundáltál nekik. Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. (Zsolt 104,5-9)

Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. (Jób 9,6)

Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegletkövét; (Jób 38,6)

És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a földkerekség fundamentumai; a te feddésedtől, Uram, a te orrod leheletének fúvásától. (Zsolt 18,16)

Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsőségnek székét adja nekik; Mert az Úré a földnek oszlopai, És azokra helyezte a föld kerekségét. (1Sám 2,8)

Rettegjen az egész föld az ő orcájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzon. (1Krón 16,30)

Nem tudnak, nem értenek, sötétségben járnak; a földnek minden fundamentuma inog. (Zsolt 82,5)

Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel; felöltözött az Úr: hatalmat övezett magára; megerősítette a földet is, hogy meg ne induljon. (Zsolt 93,1)

Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal. (Zsolt 96,10)

Rettegjen az egész föld az ő orcájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzon. (1Krón 16,30)

Ezekből a versekből láthatjuk, hogy a szárazföldet Isten vízekre alapozta meg, és oszlopokon megerősítette, hogy az soha meg ne mozduljon. Ahogyan 2Pét.3,5-ben olvassuk, a szárazföld vízben áll. De nem csak a körülvevő tengerek között, hanem a mélységben is vízek vannak, mert Noé idejében is a mélyben lévő források fakadtak fel, helyesebben mondva törtek fel.

Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadtak ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyíltak. (1Móz 7,11)

H1234 – Original: בּקע – Transliteration: Baqa` – Phonetic: baw-kah’ – Definition: 1. to split, cleave, break open, divide, break through, rip up, break up, tear

Magyarul: baka; 1. hasítani, repeszteni, áttörni, feltörni, tépni

A 82. zsoltárból láthatjuk, hogy a gonoszság miatt ingadozik meg a föld fundamentuma, vagy ahogyan a Jób.9,6-ban látjuk, hogy Isten maga rengeti meg úgy, hogy oszlopai megrepednek. Egyértelmű, hogy a föld nem mozog. Amikor földmozgásról beszél a Biblia, akkor azt egészen egyértelműen rengésnek, remegésnek mondja, és nem olvasható ki belőle sem a saját tengely körüli mozgás, sem a nap körüli mozgás. A földmozgások sokkal kisebb jelentőségűek, hogynem megmozdítanák a földet. És ezek az igehelyek egyértelművé teszik, hogy földrengésről beszél a Biblia.

És a földindulás után tűz jött, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. (1Kir 19,12)

H7494 – Original: רעשׁ – Transliteration: Ra`ash – Phonetic: rah’-ash – Definition: 1. quaking, rattling, shaking a. earthquake b. quaking, trembling (of person) c. shaking, quivering (of dart)

Magyarul: rahas; 1. rázkódni, remegni, reszketni; a. földrengés, b. (személy) reszketése, remegése, c. rázkódni, (nyílvessző) remegése

Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlettek; a mélységek is megrázkódtak. (Zsolt 77,17)

H7264 – Transliteration: Ragaz – Phonetic: raw-gaz’ – Definition: 1. tremble, quake, rage, quiver, be agitated, be excited, be perturbed a. (Qal) to quake, be disquieted, be excited, be perturbed b. (Hiphil) to cause to quake, disquiet, enrage, disturb c. (Hithpael) to excite oneself

Magyarul: ragaz; 1. remeg, rázkódik, reszket,

Összegezve, a föld alapjai vízben állnak, és oszlopokon nyugszik a teljes föld. Stabilan áll, és nem mozdul.

A föld határai

Mert ő ellát a föld határaira, ő lát mindent az ég alatt. (Jób 28,24)

Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig. (Jób 37,2)

Hogy belefogózzon a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla. (Jób 38,13)

És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izrael elszéledt fiait, és Júdának szétszórt lányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól. (Ézs 11,12)

És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. (Mt 24,31)

Ezek után láttam négy angyalt állni a földnek négy szegletén, a földnek négy szelét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára. (Jel 7,1)

És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. (Jel 20,8)

Az én fejem látásai az én ágyamban ezek voltak: Láttam, hogy íme, egy fa állt a föld közepette, és annak magassága rendkívüli volt. Nagy volt a fa és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható. (Dán 4,7-8)

És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. (Mt 24,31)

Mert ő ellát a föld határaira, ő lát mindent az ég alatt. (Jób 28,24)

Mikor készítette az eget, ott voltam; mikor felvetette a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősítette a felhőket ott fenn, mikor erősekké lettek a mélységeknek forrásai; (Péld 8,27-28)

A Biblia szerint egyértelműen meghatározható szélei vannak a földnek. Még Jézus is teljesen egyértelműen kezeli a föld határait, amikor az övéinek egybegyűjtéséről beszél. De a Nabukodonozor álmában szereplő fa is a föld széléig látszott el. Ez mind azt erősíti meg, hogy mindenki egy véges, kerek, lapos földben gondolkodott. A Péld.8,27 egyértelműen beszél a kerekség „kijelöléséről”, amely határt szab mind a vízeknek, mind a föld teljességének.

Az ég

És mondta Isten: Legyen erősség a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől. Teremtette tehát Isten a kiterjesztett erősséget, és elválasztotta a kiterjesztett erősség alatt való vizeket, a kiterjesztett erősség felett való vizektől. És úgy lett. És nevezte Isten a kiterjesztett erősséget égnek: és lett este, és lett reggel, második nap. (1Móz 1,6-8)

Aki fenn az égben építette az ő boltozatát, és annak íveit a földre alapította; aki előhívja a tenger vizeit s kiönti azokat a földnek színére: az Úr az ő neve. (Ámósz 9,6)

Vele együtt terjesztetted-e ki az eget, amely szilárd, mint az acéltükör? (Jób 37,17)

Reszket előttük a föld, és megrendülnek az egek; a nap és hold elsötétednek, a csillagok is bevonják fényüket. (Jóel 2,10)

Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. (Jób 9,8)

Ő terjeszti ki az égnek kerekségét az üregen, és a földet mint a semmin úgy függesztette fel. (Jób 26,7)

Akkor rengett és remegett a föld, Az égnek fundamentumai inogtak, És megrendültek, mert haragudott Ő. (2Sám 22,8)

Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra; (Ézs 40,22)

Mikor készítette az eget, ott voltam; mikor felvetette a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősítette a felhőket ott fenn, mikor erősekké lettek a mélységeknek forrásai; (Péld 8,27-28)

Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; (Zsolt 104,2)

Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem, aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól; (Ézs 44,24)

Az ég a Bibliában kerek, ívelt alakban a föld szélére letéve van megalapítva (Ámós.9,6), és szilárd halmazállapotú, ahogyan a Jób.37,17 is állítja. A héber szó olyasmire vezet vissza, mint valami szilárd anyagból kikovácsolt felület.

Teremtette tehát Isten a kiterjesztett erősséget, és elválasztotta a kiterjesztett erősség alatt való vizeket, a kiterjesztett erősség felett való vizektől. És úgy lett. (1Móz 1,7)

H7549 – Original: רקיע – Transliteration: Raqiya`– Phonetic: raw-kee’-ah – Definition: 1. extended surface (solid), expanse, firmament a. expanse (flat as base, support) b. firmament (of vault of heaven supporting waters above) 1. considered by hebrews as solid and supporting ‘waters’ above

Magyarul: rakia; 1. kiterjesztett felület (tömör), kiterjesztés, megerősítés; a. kiterjedés (lapos mint egy alap, támasz) b. erősség (boltív, az egek boltíve, amely megtámasztja a felette lévő vízeket) 1. a héberek tömörnek tekintették és ez támasztja a fölötte lévő vízeket

Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! (Zsolt 148,4)

Dávid is így mutatja be nekünk, hogy vannak az ég felett vízek. Ha pedig vannak, akkor egy szilárd felületnek kell lennie, amelyek azokat ott tartják. Ezen a szilárd felületen nyíltak meg a csatornák az özönvíz idején, hogy onnan felülről is még jöjjön le víz, hogy el tudja borítani a teljes szárazföldet. Az özönvíz idején nem csak hétköznapi eső esett a felhőkből. De ebben a témában is határozottan megkülönböztethető az eső az ég megnyílt csatornáitól. Az egek csatornái mindig jól különválaszthatóan jelennek meg az igében, és nem az esővel kapcsolatban (Mal.3,10; Ézs.60,8; 2Kir.7,19; 2Kir.7,2; 1Móz.8,2).

Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadtak ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyíltak. (1Móz 7,11)

H699 – Original: ארבּה – Transliteration: ‘arubbah – Phonetic: ar-oob-baw’ – Definition: 1. lattice, window, sluice 2. (CLBL) chimney (lattice opening where smoke escapes)

Magyarul: aruba; 1. rács, rostély, ablak, csatorna, zsilip, 2. kémény

És lesz, hogy aki fut a rettegésnek szavától, verembe esik, és aki kijön a veremből, megfogatik a tőrben, mert az egek csatornái megnyílnak, és megrendülnek a föld oszlopai. Recsegve ropog a föld, darabokra összetörik a föld, mindenestől megrendül a föld; Inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kalyiba, és rá nehezedik bűne és elesik; és nem kel fel többé! (Ézs 24,18-20)

Az ég sátor formában veszi körül a földet, mint egy kupola, ahogyan a boltozat szóból is megérthetjük. De nézzük meg, hogy mit mond erről a szóról, illetve ezekről a szavakról a magyar nyelv szótára:

BOLTOZAT (bol-t-oz-at) fn. tt. boltozat-ot. 1) Boltalakú födözet, ívded kömives- vagy ácsmű. Pince, szoba boltozata. Erős, magas, kúpidomú boltozat. 2) Az egész bolt terjedelme; vagy 3) bolthoz hasonló alakzat. Menny boltozata.

BÓLT, (bol-t vagy ból-t) fn. tt. bolt-ot. Némely tájak kiejtése szerint: bót. 1) Hajlást képező ívezet az építésben, mely különféle szögű és alakú lehet. Félkörű bolt. Hegyes szögű bolt, stb. Magas, széles, keskeny bolt. Boltra építeni a pincéket, szobákat. V. ö. ÍV. 2) Terem, szoba, melyben a kereskedők, kalmárok áruikat vásárra kiteszik, mennyiben eredetileg és jobbára biztosság végett boltos tetejüek. Fűszeres, posztós bolt. Boltot nyitni. Jár föl-alá, mint görög az üres boltban. Km. Gyöke azon bol vagy ból, melyből hajlásra vonatkozó szók származnak, és így alapfogalomban a hajlék szóval rokon.

MENNYEZET (menny-ez-et) fn. tt. mennyezet-et, harm. szr. ~e. 1) Az ég boltozata, mely a föld fölé emelkedni, s azt ívded alakban körülvenni látszik. 2) Szövetből készült födél az ágyon, széken, stb. Ágy mennyezete, királyi szék mennyezete. 3) Ilyetén födél, mely alatt bizonyos egyházi vagy polgári innepélyeken a főszemélyt vezetik. Templomi, püspöki mennyezet. A fejedelem fényes mennyezet alatt tartotta a bemenetet. 4) A teremnek, szobának belső födele, bevakolva, festve, vagy holmi szövetekkel diszesitve.

Az ige alapján teljesen érthetővé válik a föld jelen korszakának végén bekövetkező jelenség, amikor mint egy tekercs, az ég nagy robajjal feltekeredik.

Elporhad az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb. (Ézs 34,4)

És az ég eltakarodott, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttatott. (Jel 6,14)

Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! (2Pét 3,12)

Az Úr napja pedig úgy jön majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. (2Pét 3,10)

G4500 – Original: ῥοιζηδόν – Transliteration: Rhoizedon – Phonetic: hroyd-zay-don’ – Definition: 1. with a loud noise

Magyarul: Roizedon; 1. nagy zajjal

Ez a nagy zaj nem keverendő össze a mennydörgéssel, ahogyan azt egy légnemű égbolt esetében gondolnánk, mert azokat a Biblia egyrételműen megkülönbözteti, mint mennydörgéseket.

És megnyilatkozott az Isten temploma a mennyben, és megláttatott az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lettek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy kőeső. (Jel 11,19)

G1027 – Original: βροντή – Transliteration: Bronte – Phonetic: bron-tay’ – Definition: 1. thunder

Magyarul: bronte; 1. mennydörgés

Ézsaiásnál egy versben mindkettőt megtaláljuk, és nála is egyértelmű a különbség a nagy zaj, és a mennydörgés között.

A seregek Urától látogattatik meg, mennydörgéssel, földindulással, nagy zúgással, forgószéllel, viharral és emésztő tűzű lánggal; (Ézs 29,6)

H6963 – Original: קל קול – Transliteration: Qowl – Phonetic: kole – Definition: 1. voice, sound, noise a. voice b. sound (of instrument) 2. lightness, frivolity

Magyarul: kol; 1. hang, zaj; a. hang, b. (hangszer) hangja, 2. fényesség

H7482 – Original: רעם – Transliteration: Ra`am – Phonetic: rah’am – Definition: 1. thunder

Magyarul: ram; 1. mennydörgés

Az ige szerint tehát amikor a mostani ég „eltakarodik”, akkor azt nagy zajjal fogja megtenni, de nem mennydörgéssel.

Az égi testek

– A nap és a hold

Teremtette tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjon nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjon éjjel; és a csillagokat. És helyeztette Isten azokat az ég kiterjesztésére, hogy világítsanak a földre; (1Móz 1,16-17)

H1419 – Original: גּדל גּדול – Transliteration: Gadowl – Phonetic: gaw-dole’ – Definition: adj 1. great a. large (in magnitude and extent) b. in number c. in intensity d. loud (in sound) e. older (in age) f. in importance g. great things h. haughty things i. greatness n pr m

Magyarul: gadol; melléknév; 1. nagy, a. hatalmas (terjedelemre és kiterjedésre) b. számban, c. erősségre, d. hangos, e. öregebb, f. fontosságra, g. dolgokban

H6996 – Original: קטן קטן – Transliteration: Qatan – Phonetic: kaw-tawn’ – Definition: 1. young, small, insignificant, unimportant a. small b. insignificant c. young d. unimportant

Magyarul: katan; 1. fiatal, kicsi, jelentéktelen, nem fontos

A Biblia szerint mind a napnak, mind a holdnak saját fénye van, és a hold nem a nap fényét tükrözi vissza. Az itt szereplő „kisebbik” szó jelentése inkább arra utal, hogy jelentőségében kisebb a hold, mint a nap, és nem méretében. Ha bibliai világképpel szemléljük a napot és a holdat, akkor azt láthatjuk, hogy a hold azért tud napfogyatkozást okozni, mert ugyanakkora méretű, mint a nap, és mindkettő az ég boltozatán belül kering a föld fölött.

A magyar Bibliák úgy fogalmaznak, hogy „rá” helyezte az égboltra a napot és a holdat. Az angol nyelvűek inkább azt mondják, hogy „bele” helyezte a kiterjesztésbe. Sajnos a hébert nem tudtam kinyomozni, de a Septuagintában lévő görög elöljáró szó (görög: en) mindezeket magában foglalja (Strong G1722), sőt még sokkal több variációt is. De az ég bemutatása után, már könnyebb elképzelnünk, hogy arra a szilárd erősségre helyezte a csillagokat, valamint a napot és a holdat pedig bele helyezte a kiterjedésbe.

Visszatérve a hold és a nap fényére, a Biblia mindkettő fényét külön kezeli.

És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. (Ezék 32,7)

Ezt mondja az Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: (Jer 31,35)

A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényüket; (Jóel 3,15)

De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, (Mrk 13,24)

A negyedik angyal is trombitált, és megveretett a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjon azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképpen. (Jel 8,12)

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. (Jel 21,23)

De nem csak a fényüket kezeli külön, hanem a mozgásukat is, hiszen a föld maga, a tengerekkel és a szárazfölddel nem mozog.

Akkor szólt Józsué az Úrnak azon a napon, amelyen odavetette az Úr az Emoreust Izrael fiai elé; ezt mondta pedig Izrael szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megállt a nap, és vesztegelt a hold is, amíg bosszút állt a nép az ő ellenségein. Avagy nincs-e ez megírva a Jásár könyvében? És megállt a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig. (Józs 10,12-13)

A nap és hold megállnak helyükön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. (Hab 3,11)

Íme, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, amelyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már átvonult. (Ézs 38,8)

A tudósok szerint, nagyobb kárt okozna a föld forgásának megállása, mint egy atombomba. Józsué történetének tanúsága szerint azonban csak annyit vettek észre, hogy az a nap hosszabb volt. Ézsaiás történeténél pedig még ennyit sem, hanem csak az a nap egy picit hosszabb lehetett a föld más tájain is.

– A csillagok

És kivitte őt, és mondta: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; – és mondta neki: Így lesz a te magod. (1Móz 15,5)

Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevéről nevezi. (Zsolt 147,4)

A csillagok két nagy csoportra oszthatók a Bibliában. Az egyik csoport egyértelműen angyalokat jelöl, míg a másik csoport az égen lévő fényességeket. Sajnos a Bibliából nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a fényességek is angyalok-e, vagy ők „testek”, ahogyan a nap és a hold is. Mindenesetre a számuk igen jelentős, mindkét vonatkozásban.

Csillagok, mint angyalok:

Az égből harcoltak, A csillagok az ő helyükből vívtak Siserával! (Bír 5,20)

Mikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak? (Jób 38,7)

Miként estél alá az égről, Lucifer, fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál! (Ézs 14,12)

És megnőtt mind az ég seregéig; és a földre vetett némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodta. (Dán 8,10)

Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és adatott annak a mélység kútjának kulcsa. Megnyitotta azért a mélységnek kútját: és füst jött fel a kútból, mint egy nagy kemencének füstje; és meghomályosodott a nap és a levegőég a kút füstje miatt. (Jel 9,1-2)

És a farka után vonszolta az ég csillagainak harmadrészét, és a földre vetette azokat; és állt az a sárkány a szülő asszony elé, hogy mikor szül, annak fiát megegye. (Jel 12,4)

Néhány hely, ahol nem egyértelmű, hogy melyik csoportra vonatkozik a csillag megnevezés:

Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve. (1Kor 15,41)

És az ég csillagai a földre hullottak, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. (Jel 6,13)

Csillagok, mint az égen világítók:

Aki teremtette a göncölszekeret, a Kaszás-csillagot és a Fiastyúkot és a délnek titkos tárait. (Jób 9,9)

Hát nem olyan magas-e Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak! (Jób 22,12)

A hajnalcsillagot előhozhatod-e az ő idejében, avagy a göncölszekeret forgathatod-e fiával együtt? (Jób 38,32)

Ők pedig a király beszédét meghallva, elindultak. És íme a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mind addig, amíg odaérve, megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. (Mt 2,9)

A csillagokkal kapcsolatban is láthatunk egy igen érdekes dolgot. Mégpedig azt, hogy ők mozognak, és megint csak nem a föld. Ez azt jelenti, hogy vagy az éggel együtt, amennyiben az égen vannak, vagy magukban mozognak egy Isten által megszabott törvény szerint.

Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat az égből; dicsérjétek őt a magas helyeken! Dicsérjétek őt angyalai mind; dicsérjétek őt minden ő serege! Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előálltak ők. Örök időre állította fel őket; törvényt szabott és nem tér el attól. (Zsolt 148,1-6)

Ebből a zsoltárból látjuk, hogy az Úr törvényt szabott minden „elemnek”, amelyről most a föld kapcsán szóltunk (Jób.38,33; Jer.33,25; 1Móz.8,22). Ezek a törvények a végső időkig fenn fognak maradni, amikor a föld tűz által elpusztul (Jel.20,11). Azt mondja az Úr, hogy sem a föld alapjait, sem az egeket nem fogja tudni az ember bejárni, megmérni, és az ég és a föld előbb elmúlik, mint az Ő beszédei. Ez azt jelenti, hogy amit a Bibliában olvasunk, az igaz, és megáll a föld idejének végéig. Itt most nem minden igét soroltam fel, amelyek alátámasztják a földdel kapcsolatos világképet, de úgy érzem, hogy a felsorolt igék is elegendő bizonyítékot adnak arra, hogy milyen világot ír le a Biblia. Amit mindnyájunknak észre kell vennünk, hogy a Biblia az elejétől a végéig következetes ebben a dologban is, mint minden más témában. Az első könyvtől az utolsóig ugyanazokat a leírásokat találjuk, amely több ezer év távlatában is bizonyságot adhat, hogy valóban isteni ihletésű az ige.

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. (Mt 24,35)

Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentumait: én is megutálom Izraelnek minden magvát, mindazokért, amiket cselekedtek, azt mondja az Úr! (Jer 31,37)

A szellem érzései

Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. (2Kor 7,10)

Mostani témánkkal is szeretnénk bemutatni, hogy miért is fontos a szellem és a lélek közötti különbségtétel. Ha nem tudunk mi magunk különbséget tenni e két részünk között, akkor jelentősen csorbul a Krisztussal való együtt járásunk, mert nem tudjuk, hogy hol és mit tapasztalunk magunkban az írásoknak megfelelően. Nem szeretnék külön kitérni azokra a bibliai helyekre, ahol a magyar fordítások túlnyomó többsége a lélek szót használja a szellem helyett, hanem inkább példákon keresztül fogjuk érezni, hogy a két fogalom különbözőségének a megértése mekkora hatással van a hívő életünkre.

Akkor mondta Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben. (Lk 1,46-47)

Mai fogalmaink szerint Mária egy átlagos hívő ember volt. Mivel nő volt, ezért nem járhatott hittudományi iskolába, hanem ismereteit azokból az igehírdetésekből szerezte, amelyek a szombati istentiszteleteken elhangzottak. Mégis, számára két külön dolog volt a lelke és a szelleme, sőt mi több, még különbséget is tudott tenni a két „szerve” között jelentkező érzések között. Ezek szerint abban az időben egy hétköznapi asszonynak teljesen természetes volt tudni, hogy hol milyen érzése támadt.

Elcsügged bennem a szellemem, felháborodik bennem a szívem! Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem. Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy eped utánad. Szela. Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én szellemem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmed, mert bízom benned! Mutasd meg nekem az utat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet! Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök! Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó szellemed vezéreljen engem az egyenes úton. Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkem a nyomorúságból a te igazságodért! (Zsolt 143,4-11)

Tudjuk, hogy Máriához képest Dávid sokkal több kijelentést kapott Isten Szent Szellemétől, ezért nála nem is meglepő, hogy különbséget tesz a saját lelke és szelleme között. Elcsügged a szelleme, és eleped a lelke. Elfogyatkozik a szelleme, de az Úrhoz emeli a lelkét. Ebben a zsoltárban végig „váltogatja” a szelleme és a lelke dolgait az Úr előtt. Tudja, hogy nem a lelkében csüggedt el, hanem a szellemében, és az Úr Szelleme vezeti, nem a lelke. Viszont azt kéri, hogy az Úr a lelkét vigye ki a nyomorúságból, ne a szellemét.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én szellememnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében. (Jób 7,11)

Jób szenvedéseit olvasva gondolhatjuk, hogy ő mind testében, mind lelkében szenvedett. Testében az őt borító fekélyek miatt, lelkében pedig a vígasztalására érkezett barátai miatt. De itt szelleme fájdalmában szól. Jób könyvét tartják a legrégebben írott könyvnek a Biblia könyvei közül. Nincs megemlítve, hogy a könyvben szereplő emberek honnan szereztek ilyen mély ismeretet mind magukról, mind Istenről, mind a teremtésről, de a beszélgetésből látjuk, hogy mindezekről igen mély ismerettel rendelkeztek. Jób külön említi a szívét (más fordításban lelkét) és a szellemét, ahogyan ezt a 143.zsoltár idézetből Dávidnál is látjuk.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. (Jób 7,15)

Jób lelke is el van keseredve, mert a lelkében inkább a halált választaná. A lelke jobban átéli a teste szenvedéseit, mert közelebb állt a testhez a lélek, mint a szellem. Ezek szerint a példák szerint, már az Ószövetség idején is tisztában voltak a szellem és a lélek különbözőségével, de nézzünk néhány újszövetségi példát is.

Athénben pedig, mikor azokat várta Pál, szelleme háborgott ő benne, látva, hogy a város bálványokkal van tele. (ApCsel 17,16)

Pál apostol szelleme háborgott a sok bálvány láttán, és nem a lelke. Mivel neki már az Úr Szellemétől újjászületett szelleme volt, amely egybe volt kötve a Szent Szellemmel, ezért ahogyan a Szent Szellem felháborodott a sok bálvány láttán, úgy az ő szelleme is átvette ezt az érzést. Egyértelműen kivehető a Szent Szellem jelzése az ember felé, amelynek kapcsán „megindul” az ember szelleme is.

Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangéliuma ügyében és kapu nyittatott nekem az Úrban, nem volt szellememnek nyugalma, mivelhogy nem találtam Tituszt, az én atyámfiát; (2Kor 2,12)

Pál szellemének nem volt nyugodalma amiatt, hogy nem találja Tituszt, és nem a lelke nyugtalankodott. Ismét egy érzés, amely a szellemben keletkezik, és nem a lélekben. És most nézzük végig Jézus esetében hogyan jelent meg a szellem és a lélek érzésének különbsége:

Jézus azért, amint látta, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult szellemében és igen megrendült. (Jn 11,33)

Mikor ezeket mondta Jézus, igen nyugtalankodott szellemében, s bizonyságot tett, és mondta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy egy ti közületek elárul engem. (Jn 13,21)

Ebben a két esetben azt látjuk, hogy Jézus a szellemében búsult, illetve a szellemében nyugtalankodott. A szellem állapota azonban „átjött” a lelkére is, amikor Mártát és a többieket látta sírni, akkor ő is könnyekre fakadt. De a helyzetben végig megőrizte a határozottságát, és csak az együttérzése csalta elő a könnyeit. Amikor Júdás miatt nyugtalankodott szellemében, akkor is mindvégig megőrizte a lelke nyugalmát, vagy másképpen mondva a lélekjelenlétét. Amikor azonban a lelkében háborog, akkor nézzük meg mi is történik:

Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. (Jn 12,27)

És mondta nekik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok. (Mrk 14,34)

Végigolvasva az evangéliumokat, csak egy helyen találkozunk olyan helyzettel, amikor Jézus a lelkében háborog, és ez az egyetlen eset az elfogatása előtti időszak a Gecsemáné kertben. Minden más esetben a szellemében „keletkeznek” az érzései. Amikor a lelkében háborog, akkor látjuk, hogy az egész személye megroppan. És ez a legfontosabb különbség a lélekben és a szellemben való érzelmek hatásának az emberre. Ahogyan Pál is hiába nyugtalankodott szellemében Titusz miatt, azért a cselekvőképességét, a lelke nyugalmát tudta őrizni. Amikor a szelleme háborgott a bálványok miatt, akkor is mindvégig ura maradt a helyzetnek, és lelkében természetesen tudott viselkedni a külvilág felé. Jézus is, amikor a szellemében érezte az érzéseket, akkor a külvilág felé mindvégig megőrizte a határozott cselekvőképességét. Amikor azonban a lelkében „tört össze”, akkor elkeseredett, és az egész ember megtört. Ahogyan Jób példájából is láttuk, hogy a lelke inkább már a halált választaná, de a szellemének fájdalmában még szól. De Dávid is, amikor a lelke nyomorúságáról beszél, akkor el van keseredve, de az elcsüggedt szelleme mellett a szíve még meg tud bátorodni. Ez az alapvető különbség a szellemben és a lélekben támadó érzések hatása között. Amikor a lelkünk kavarodik fel, akkor az egész ember viselkedése, hozzáállása, hangulata, életszemlélete változik meg. Ezt lehet a Szent Szellemtől újjá nem született embereken jól megfigyelni, hogy szinte minden érzelmi állapotuk közvetlen hatással van a külső viselkedésükre is, hiszen a szellemük a lelkük hatása alá van rekesztve. Aki azonban újjászületett és tapasztaltabb szellemben, az meg tudja különböztetni a szellemétől jövő érzelmeket, és a lelke cselekvőképessége megőrzése mellett tudja „felszínre hozni” azokat. Mivel a szellemünk van a lényünk legmélyén, ezért az ott megjelenő érzelmek és gondolatok, ahhoz, hogy cselekvéssé vagy más kifejeződéssé lehessenek, át kell jönniük a lélek szintjére, hogy a külvilág felé ki tudjuk fejezni.

A bevezető ige is erről szól, hiszen a világ szerinti megszomorodás, az a lelki megszomorodás, amely a kétségbeesébe visz, és a halál felé vezet. Az Isten szerint való megszomorodás azonban a Szent Szellemtől jön a szellemünkbe, és az megtérésre indít. Közelebb visz az élethez, nem pedig elcsüggeszt.

A férfiú szelleme elviseli a maga erőtlenségét; de a megtört szellemet ki viseli el? (Péld 18,14)

Mint a megromlott és kerítés nélkül való város, olyan a férfi, akinek nincsen birodalma az ő szellemén! (Péld 25,28)

Mikor megnyílik az ég

Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. (Lk 21,26)

Lesz az emberi történelemnek egy olyan pontja, amikor minden élő embert hatalmába fog keríteni a rettegés. Ezt ma nehéz elképzelni, mert a jelen és a múlt egyes katasztrófái vagy háborúi esetében, még világháborúk esetében is, voltak olyan részei a világnak ahol békésen élték mindennapjaikat. De az Úr visszajövetele előtt az események a földön élő minden emberre kihatással lesznek, és ezek közül az események közül lesz olyan, amely rettegésre késztet majd mindenkit. A mai társadalomban arra vagyunk „programozva”, hogy ezeket a katasztrófákat egyre közönyösebben fogadjuk, és megszokjuk. Ezért amikor az Úr haragjának poharai kiömlenek a földre (Jel.16.fejezet), azokat még egy ma élő áltagos ember is a környezetszennyezésnek tulajdonítja, vagy más emberi tevékenység által okozott természeti katasztrófának. Sajnos még keresztény körökben is van olyan tanítás, amely ennek az időszaknak az eseményeit „lehozza” a természeti szintre, és elveszi belőle Isten természetfeletti beavatkozását. Úgy állítva be mindezt, mintha csak az emberi tevékenység eredményei lennének. Ezért ne is csodálkozzunk azon, ha ezt azok is így látják, akik tagadják Isten létezését.

De nézzük meg közelebbről, hogy milyen események is lesznek azok, amelyek ilyen félelemre késztetik az embereket. János, amikor a Jelenések könyvének látomásait megkapta, akkor több helyszínen volt jelen. Volt a mennyei trónteremben (Jel.4,1-2), az égből nézett le a földre (Jel.7,1-2), a földön (Jel.10,1-10), és amikor a földről nézte az eget (Jel.12,1-2). Azt is a földről látja, amikor az ég megnyílik.

És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme volt egy fehér ló, és aki azon ült, hivattatott Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. (Jel 19,11)

Mielőtt azonban az ég megnyílna, olyan jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, amelyeket már nem lehet betudni az emberi tevékenységnek. Hasonló ez a helyzet ahhoz, amikor Isten csapásai Egyiptomban elértek egy olyan szintre, amelyet a varázslók már nem tudtak utánozni (2Móz.8,18-19). Ezeket  a jeleket sem lehet már egyszerűen elsöpörni valamilyen „természet-tudományos” magyarázattal.

És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a tanácstalanság miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel. (Lk 21,25-27)

A harag poharainak természeti katasztrófái után indul el a hatodik pecsét eseménysorozata, amely egy olyan ember számára, aki nem ismeri az igét, egyszerű folytatása lehet a korábbi eseményeknek. Ezért is mondhatja Jézus, hogy meglepetésként éri őket, mint Noé idejében, mert nem gondolnak bele, hogy ez mind Isten ítéletének a következménye (Mt.24,39; Lk.21,35). A világméretű járványok már ma is részei a világnak (Jel.16,2), már a tenger pusztulása is mindennapos (Jel.16,3), már az ivóvízeket is csak tisztítva tudjuk meginni (Jel.16,4), már a nap is egyre hevesebben melegít nyaranta (Jel.16,8). De ezeket az eseményeket olyanok követik, amelyek az emberi tevékenység hatáskörén kívül esnek.

A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényüket; (Jóel 3,15)

Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek hatalmasságai megrendülnek. (Mt 24,29)

És az ég csillagai a földre hullottak, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. (Jel 6,13)

Az ötödik angyal is kitöltötte az ő poharát a fenevad királyi székére; és lett az ő országa sötét; és rágták az ő nyelvüket a kín miatt, (Jel 16,10)

Ekkor már a Sátán és az ő angyalai le lesznek vettetve a földre (Jel.12,7-9). Ennek következtében olyan mértékűre növekedik majd a gonoszság és a kegyetlenség, amilyen még Noé idejében sem volt látható, pedig akkor az emberek minden gondolata csak gonosz volt (1Móz.6,5). Ez azért lesz más, mert az összes gonosz erő itt lesz a föld légkörében, és valósággal tudni fogják, hogy igen kevés idejük maradt (Mt.8,29; 1Pét.5,8; Jel.12,12), és minden haragjukat kiöntik majd az akkori élővilágra. Ezért mondja Jézus, hogy ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, akkor egy hústest sem maradna életben (Mrk 13,20), a hústest kifejezés itt nem csak az emberekre vonatkozik, hanem a teremtett állatok nagy részére is (1Móz.6,17). Jézus egy igen fontos figyelmeztetést ad arra az időre, amikor  ezek a jelek lesznek, és elsötétül a nap és a hold.

Ha valaki ezt mondja akkor nektek: íme, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehetne, a választottakat is. Íme eleve megmondtam nektek. Azért ha azt mondják majd nektek: íme a pusztában van; ne menjetek ki. Íme a belső szobákban; ne higgyétek. Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. (Mt 24,23-27)

Nem szabad hinni azoknak a híreknek, hogy el kell mennünk egy bizonyos helyre, hogy Jézussal találkozzunk, mert az Ő jele és eljövetele mindenhol látszani fog. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert ezt igazán egyszerűen és világosan a bibliai világképpel együtt lehet megérteni. Mégpedig a lapos földdel együtt, amellyel már egy korábbi cikkben foglalkoztunk (Kiterjesztett erősség). Mert a földgolyón lehetne olyan pont, amely éppen „háttal” van az eseményeknek, de egy korong alakú földön, ahol mindenki felett egyformán ott van az ég, ott az Úr jelének feltűnése az égen mindenhol egyszerre és egyformán látható. Ezért beszél a Biblia végig a föld kerekségéről, és nem gömbölyűségéről. (Sajnos a lapos föld témában is, mint majdnem minden más témában, ma már nagyon sok a hamis és hiteltelen információ, de egy kis kutatással rá lehet találni azokra a forrásokra, ahol érdemben foglalkoznak ezzel a témával, különösen az angol nyelvterületen. Aki azonban hisz Isten igéjében, annak ez nem szabad, hogy meglepetés legyen, mert az ige többször is int bennünket, hogy vigyázzunk a világ elemi tanításaival (Kol.2,8; Kol.2,20), mert ha nem az lenne az igazság ami meg van írva, akkor mást sem lehetne az írások szerint értelmezni, hanem elveszhetnénk a szimbólumok magyarázatának ingoványos területén, amelybe ma sokan bele is esnek.)

Egy elsötétített földön, egy „meteorzápor” után fogja várni mindenki, hogy mi fog történni. És ebben a pillanatban fog az ég eltűnni.

És az ég eltakarodott, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttatott. És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejtették magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; És mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi ránk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg? (Jel 6,14-17)

És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme volt egy fehér ló, és aki azon ült, hivattatott Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. (Jel 19,11)

És mennyei seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. (Jel 19,14)

, amikor eljön a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szentjeivel együtt. (1Thessz 3,13)

Az elsötétedés és a csillaghullás után egyszer csak el fog tűnni az ég, és beláthat mindenki abba a világba, amely most el van rejtve előlünk, tudniillik a második és talán a harmadik égbe. Ilyen még nem volt, és nem is lesz a föld történetében. A fenevad birodalmának katonái ott lesznek felsorakozva Jeruzsálem körül, amikor mindez bekövetkezik. Annyi katasztrófa és földi szenvedés után az embereknek rá kell döbbenniük, hogy nem az az isten, akit ők imádnak, aki a világbirodalom feje, hanem Jézus Krisztus az Úr, és a Biblia Istene az egy élő Isten. A zsidó nép, akik akkor még élnek Jeruzsálemben, természetfeletti segítséget kapnak közvetlenül az Úrtól. A leírásból látható, hogy miután az ég eltűnik, nem azonnal fog Jézus ideérni a földre a mennyei seregekkel, hanem lesz annyi ideje az embereknek, hogy meneküljenek és megpróbáljanak elrejtőzni. Ilyen helyzetben valósággal megolvad majd az emberek szíve annak várásában, hogy mi következik rájuk (Lk.21,26).

Még egy gondolat erejéig szeretnék kitérni az új fordítású Bibliákra, amelyekben a Jel.1,7 nem úgy szerepel, mint a régi Károliban, vagy a Váradi-Károliban.

Íme eljön a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt átszegezték is; és jajgatással sírnak ő előtte e földnek minden nemzetségei. Úgy van. Ámen. (Jel 1,7 – Váradi-Károli)

Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. (Jel 1,7 – Protestáns Új Fordítás)

Ebben a helyzetben nem a kegyelem kiáradásával jön vissza az Úr, ahogyan magyarázzák, hanem harcolni!

A hatodik pecsét idejét közvetlen megelőző időszak

A hatodik angyal is kitöltötte az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufráteszre; és kiszáradt annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessen. És láttam a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellemet kijönni, a békákhoz hasonlókat; Mert ördögi szellemek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára. (Íme eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy meztelenül ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.) Egybegyűjtötték azért őket a helyre, amelyet zsidóul Armageddonnak neveznek. A hetedik angyal is kitöltötte az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jött ki a mennyei templomból a királyi széktől, amely ezt mondta: Meglett! És lettek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lett nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy. És a nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai elestek; és a nagy Babilon megemlíttetett az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából. És minden sziget elmúlt, és hegyek nem találtattak többé. És nagy jégeső, mint egy-egy talentum, szállt az égből az emberekre; és káromolták az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy.

(Jel 16,12-21)

Az előző írásban a hatodik pecsét napjának főbb eseményeit foglaltuk össze. Most visszafelé haladva az időben, megnézzük, hogy közvetlenül milyen események előzik meg azt a napot. Ahogyan már abban az írásban is jeleztem, az Úr napja, az nem egy 24 órás nap, hanem egy időszak. A pecsétek és a haragpoharak ideje sem egy naptári nap, hanem egy hosszabb időszak, hogy pontosan mekkora, annak becslésére most nem vállalkozom.

A hatodik pecsét eseményei a legutolsók, a föld mai korszában, mert utána Krisztus ezer éves királysága jön el. De ahogyan a fenn idézett versekből látjuk, a hatodik haragpohár nem igazán csapás, hanem egy előkészítés az armageddoni csatára. Ebből is jól látszik, hogy egy időszakról van szó, és nem egy időpillanatról. De menjünk még egy picit vissza az időben, ezek elé az események elé.

Ahogyan Zakariásnál látjuk, az Armageddonnál összegyűlt sereg bemegy Jeruzsálembe, és ott még rabolni fognak.

Íme, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned. Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból. (Zak 14,1-2)

Ez az ige teljesen összevág a Pétertől kapott kijelentéssel, hogy az ítélet először Isten házán kezdődik.

Mert itt az ideje, hogy elkezdődjön az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? (1Pét 4,17)

Ezzel kerül helyére Dániel könyvének a próféciája, hogy a pogányok fogják tapodni Jeruzsálemet (Dán.12,11). Mert a „pusztító utálatosság”, ahogyan Jézus is hivatkozott rá (Dán.11,31; Mt.24,15; Mrk.13,14), már ott lesz a templomban.

És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert ami elhatároztatott, az végre is hajtatik. (Dán 11,36)

Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát. (2Thessz 2,4)

Ebben az időben, már meg lesz a fenevad, vagyis az a világrend, amelynek a kialakításán ma nagy erőkkel dolgoznak. Ennek a fenevadnak a vezetője lesz az, aki beül majd a templomba, istenként mutogatva magát. Amikor azt mondjuk, hogy világrend a fenevad, akkor a dánieli próféciák ezt alátámasztják, mivel a birodalmak ott is egy-egy vadállat, illetve egy rettenetes állat képével vannak megjelenítve (Dán.7,3-8). Már látszanak a fenevadra jellemző tulajdonságok kezdetei, mint a Norvégiában a családtól elvett gyermekek esete, akiket a gyermekek érdekében vettek el a szüleiktől (http://mno.hu/hetvegimagazin/nagyon-kereszteny-a-norveg-gyamugy-tulkapasai-1334610). Hogy ez mennyire nem távoli esemény, arról az idén Magyarországon is benyújtott törvénymódosítási javaslat árulkodik, mely szerint az állam ezt itthon is meg szeretné tenni (http://www.hirarena.com/keszul-a-csaladzsarolo-torveny_1678). Már nem vagyunk messze ettől a korszaktól, amely a megfelelően idősek számára nem is olyan új, hogy az állam jobban tudja, hogy mi kell a gyereknek, mint a szülő.  Tehát ez a fenevad, egy államrend, amely be fogja tölteni a világot, és mindenkin hatalmat fog gyakorolni, az adás-vétel ellenőrzésével.

Visszatérve az igei háttérre, Jeruzsálemben három és fél év mózesi áldozat után annak újra vége szakad, és a „veszedelem fia” fog ott uralkodni a templomban. Erről az időszakról ír Ezékielnél az ige:

És íme hat férfi jött a felső kapu útjáról, amely északra nézett, mindegyiknek kezében zúzó eszköze, egy férfi pedig köztük gyolcsba volt öltözve, és íróeszköz volt derekán. És bementek és álltak az ércoltár mellé. És Izrael Istenének dicsősége elvonult a Kérubról, amely fölött volt, a ház küszöbéhez, és kiáltott a gyolcsba öltözött férfiúnak, akinek derekán íróeszköz volt. És mondta az Úr neki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepében. És amazoknak mondta az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok; ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: Vént, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy szálig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdték azért a vén férfiakon, akik a ház előtt voltak. És mondta nekik: Fertőztessétek meg a házat, és töltsétek meg a pitvarokat megölöttekkel. Menjetek ki. És kimentek és öldököltek a városban. És lett, hogy levágták őket, és én megmaradtam és estem az én orcámra és kiáltottam és mondtam: Ah, ah, Uram Isten, avagy ki akarod-e irtani Izrael egész maradékát, mikor kiöntöd búsulásod Jeruzsálemre? És mondta nekem: Izrael és Júda házának vétke felette nagy, mivelhogy tele a föld vérontással, és a város tele van igazságtalansággal, mert azt mondták: Elhagyta az Úr ezt a földet, és az Úr nem lát. Azért én is (nem kedvez szemem, sem meg nem szánom őket) útjukat fejükhöz verem! És íme a gyolcsba öltözött férfi, kinek íróeszköz volt derekán, választ hozott, mondva: Úgy cselekedtem, amint parancsoltad. (Ezék 9,2-11)

Összegezve, a Zak.14,-ben látott pusztítás az, ahogyan lezajlik az ítélet amelyről Ezékielnél olvasunk. Izraelből a maradék tartatik meg, akik szeretnének az Úrral járni, de a sok utálatosság miatt ezt nem tudják többé Jeruzsálemben megtenni. Így teljesedik be a Péternél olvasott prófécia egyik olvasata, hogy az ítélet Isten házán kezdődik. Jeruzsálemben az igazakat elpecsételik, és ők megmaradnak, a hatodik pecsétben látott időig, amikor is az Úr lejön Jeruzsálembe:

Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt ama napon, a harcnak napján. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, amint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. (Zak 14,3-5)

Még egy kicsit visszafelé pörgetve az időt, a Jelenések könyvének 11. fejezetében szereplő két bizonyság halálával véget ér a második jaj (Jel.11,14), vagyis a hatodik trombitaszó. Ezt követi a hetedik trombitaszó, amely számunkra, Krisztus egyházának tagjai számára igen fontos esemény. Ekkor történik ugyanis az első feltámadás, és a második elragadtatás.

Íme titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. (1Kor 15,51-52)

Mert ezt mondjuk nektek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. (1Thessz 4,15-17)

Pál kijelentését Jézus maga is megerősíti, amikor az Úrvacsoráról tanít:

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,54)

Most már tudjuk, hogy az utolsó nap, az a hatodik pecsét ideje, mert akkor ér véget a ma ismert világrend. A hetedik trombitaszóra feltámadnak azok, akik az Úrban haltak meg, és akik még a Jel.12. fejezetének megfelelően itt a földön lesznek az asszony magvából valók közül, azok elragadtatnak. Később az Úrral együtt jönnek le, amikor minden szentjeivel eljön. Ezután térnek meg a zsidók is, akik ott lesznek Jeruzsálemben.

Máshol ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit általszegeztek. (Jn 19,37)

Íme eljön a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt átszegezték is; és jajgatással sírnak ő előtte e földnek minden nemzetségei. Úgy van. Ámen. (Jel 1,7)

A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek szellemét, és rám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után. (Zak 12,10)

Ahogyan elragadtatnak azok, akik az Úrban vannak, már nem lesz lenn az asszony magvából senki sem a földön. Az egyháznak természetesen részei azok a zsidók is, akik eddig az időig megtérnek (Gal.3,28). Tehát azok a zsidók, akik nem tértek meg, de igeileg hisznek az Istenben, és még itt vannak a földön, azok megtérnek, amikor meglátják Jézust eljönni. Erről tesz bizonyságot Pál is:

Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy. (Róm 11,25)

Amikor a hetedik trombitaszó elhangzik, akkor a pogányok teljessége bement az üdvösségre, és vége a zsidók megkeményedésének. Akik akkor már itt maradnak pogányok, azok közül nem lesz megtérő, mert már a kegyelem is lezárul (Jel.15,8), hiszen a mennyei templomba nem lehet bemenni, vagyis a közbenjárás megszűnik.

Megpróbálom az eddigieket időrendben, egymást követő sorrendben összegezni. A pusztító utálatosság a dánieli hét év felén elveszi Jeruzsálemben a mózesi áldozást. Jeruzsálemben ezt röviddel megelőzi a két bizonyság szolgálatának kezdete (Jel.11.fej.). A két bizonyság ezerkétszázhavan napig tesz bizonyságot a földön. Az ő idejük nem esik egybe a dánieli hét évvel, mert ahogyan látjuk, az ő szolgálatuk előbb véget ér. Amikor felragadtatnak (Jel.11,12), akkor van vége a hatodik trombita idejének, vagyis a második jajnak. Eközben elpecsételik Jeruzsálemben azokat a zsidókat, akik „sóhajtanak és nyögnek” a sok utálatosság láttán. A hatodik harag pohár kiszárítja az Eufráteszt, hogy a seregek eljöhessenek az armageddoni csatára Jeruzsálem alá. A pogányok bemennek Jeruzsálembe, és megölik azokat, akiken nincs ott a pecsét, amelyről Ezékiel ír.

Majd megszólal a hetedik trombita, és feltámadnak azok, akik az Úrban haltak meg. Ezt követően elragadtatik az „asszony”, aki még itt van a földön, és ezzel bemegy a pogányok teljessége a mennybe. Ez bizonyítja, hogy a Jel.12.fejezetében leírt kétszer ezerkétszázhatvan napos periódus nem esik egybe a dánieli, vagyis a zsidó nép hét éves szövetségének idejével, hanem előbb kezdődik és előbb is fejeződik be. Ezt követően eltakarodik az ég, és a földről meglátják, hogy az Úr közeledik a föld felé minden szentjével és seregével. De ez már a hatodik pecsét időrendjéhez kapcsolódik, melyet az előző cikkben tárgyaltunk.

A hatodik pecsét idejének „napirendje”, avagy az Úr napja

Úgy érzem, hogy Isten kegyelméből egy kis világosságot kaptam a hatodik pecsét időszakának megértéséhez, melyet szeretnék megosztani mindenkivel. Az Úr elmondja két prófétán keresztül is, hogy „az Úr napján” mi fog történni, és mint tudjuk, két vagy három tanú bizonyságára megáll minden (2Kor.13,1).

Jelenések:

Azután láttam, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és íme nagy földindulás lett, és a nap feketévé lett mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lett, mint a vér; (Jel 6,12) És az ég csillagai a földre hullottak, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. (Jel 6,13)És az ég eltakarodott, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttatott. (Jel 6,14)És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejtették magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; (Jel 6,15)És mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi ránk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától: (Jel 6,16)Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg? (Jel 6,17)

Zakariás:

És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak. (Zak 14,6)De lesz egy nap, amelyet az Úr tud, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estének idején. (Zak 14,7)És e napon lesz, hogy élő vizek jönnek ki Jeruzsálemből, fele részük a napkeleti tenger felé, fele részük pedig a nyugati tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz. (Zak 14,8)És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lesz, és a neve is egy. (Zak 14,9)Az egész föld síksággá változik Gebától kezdve Rimmonig, déli irányban Jeruzsálem felé, és felmagasztaltatik és a maga helyén marad a Benjámin kapujától az első kapu helyéig, a szegletkapuig, és a Hananéel tornyától a király sajtójáig. (Zak 14,10)És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságban laknak Jeruzsálemben. (Zak 14,11)

A hatodik pecsét felnyitása olyan eseményeket ír le, amelyek után már nem igazán marad hely és idő a hetedik pecsét eseményeire. Ezért feltételezhetjük, hogy ez a pecsét lesz az utolsó, a végrehajtásban, és ez zárja le a végidők eseményeit, nem pedig a hetedik pecsét. De miért is merem ezt kimondani? Ahogyan a teremtés történetében, az 1Mózes 1. és 2. fejezetében leírtak sem követik a fizikai, emberileg logikus menetet, hanem amit az Úr szellemben megalkotott, az egy későbbi időpontban jelent meg (vagy jelenhetett meg). Ugyanezen az elven, Krisztus áldozata is a világ teremtése előtt el volt rendelve, de nem jelent meg az idők végezetéig (1Pét.1,20; Zsid.9,26), ahogyan az elpecsételés titka sem lett nyilvánvaló egészen Krisztus megdicsőüléséig (Ef.1,9; Ef.3,9-10), amelyet a gyülekezeten keresztül jelentett ki Isten (Kol.1,26). Ezt a titkot még a Sátán sem ismerte, hiszen akkor bármit megtett volna, hogy Jézus ne haljon meg. A tekercs pecséteinek titka sem lehetett nyilvánvaló, amíg nem lett a felnyitásukra méltó a mi Urunk Jézus Krisztus (Jel.5,4-7). A pecsétekben lévő „határozatok” már rég megvoltak és mindvégig igazak voltak – ahogyan Krisztus áldozatának igazsága is a teremtés elöttről már igazság volt, – de nem ismerhette meg senki Krisztus idejéig, hogy mit  tartalmaznak. A pecsétek felnyitásának sorrendje adott, de a végrahajásuk ideje, illetve az életbe lépésük közötti idő nincs leírva. A Jelenések könyvének 6. fejezetében csak a pecsétek tartalmát tudjuk meg, de nem tudjuk meg a bekövetkezésük idejét a világban.  Ezért a hatodik pecsét felnyitását akár azonnal is követheti a hetedik pecsét felnyitása, és a hetedik pecsétben leírt események elkezdődhetnek a hatodik pecsét eseményei előtt is. Más szempontból mondva, a mi Mindenható Urunk és Atyánk, a haragját a történelem legvégére visszatartotta, hogy valósággal, akinek csak lehet kegyelmezhessen. A harag nem az Ő legjellemzőbb tulajdonsága, hanem a szeretet (1Jn.4,8). Ezért van fél óráig a mennyben is csend (Jel.8,1), mert Isten haragját még nem látták ilyen mértékben kiáradni, és ha megindul az Úr az ő haragjában, akkor az igen rettenetes (Ézs.64,1-3; Ámós.9,5; Náh.1,5; 2Pét.3,10-12; Jel.20,11).

Ahogyan a bevezető igéből látjuk, a pecsétek felbontásával kezdődik el az események sorozata. Erről a napról, amely nem naptári napot jelent, azért beszél úgy, mint egy nap, mert az időszak kezdetét jelőli meg.

Zakariás könyvének 12. 13. 14. fejezete tárja fel az Úr napjának eseményeit a földről nézve, míg a Jelenések könyvében a mennyből látjuk ugyanezt. Zakariás leírásából is látszik, hogy nem egy nap eseményeiről van szó, hiszen az is időbe telik, míg minden pogányok felsorakoznak Jeruzsálem előtt (Zak.12,3). Ez a csata az armageddoni csata. A Jelenések könyvében két csata van megemlítve, az első az armageddoni csata, amely Jézus ezer éves uralkodása előtt lesz, amely a hatodik pecsét eseményei közé tartozik, és a Góg és Magóg csatája, amely az ezer éves királyság után lesz. Mindkét csatának más és más jellemzői vannak, ezért jól elkülöníthetőek egymástól. Az Úr napjának csatája az armageddoni csata, amellyel Zakariásnál is találkozunk.

Az Úr igéjének terhe Izrael ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe szellemet alkotott: (Zak 12,1)Íme, én részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet minden körülötte való népnek; Júda is az lesz, mikor ostromolják Jeruzsálemet. (Zak 12,2)És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; aki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyűl ellene a föld minden pogánya. (Zak 12,3)Azon a napon, így szól az Úr, megverek minden lovat rettegéssel, a lovagját pedig őrültséggel; de a Júda házát nyitott szemmel nézem, a népeknek pedig minden lovát vaksággal verem meg. (Zak 12,4)

És itt kezd az idővonal érdekessé válni, mert ezt a sereggyűjtést, a Jelenések könyvében, a harag poharainak kitöltésénél találjuk.

A hatodik angyal is kitöltötte az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufráteszre; és kiszáradt annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessen.(Jel 16,12) És láttam a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellemet kijönni, a békákhoz hasonlókat;(Jel 16,13) Mert ördögi szellemek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.(Jel 16,14) (Íme eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy meztelenül ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)(Jel 16,15) Egybegyűjtötték azért őket a helyre, amelyet zsidóul Armageddonnak neveznek.(Jel 16,16)

Az események összetartozását a történtek „méretéből” lehet felismerni, mert ilyen csak egyszer lesz a föld történetében. A nap és hold elsötétedése, az Eufrátesz kiszáradása, hogy „minden pogány népek” jönnek össze, nem csak a szomszédos népek.

A Jelenések könyvének 19. fejezetében, már fenn látjuk a mennyben a menyegzőre hivatalos menyasszonyt, akik az Úr szentjeiként vannak megnevezve, amikor visszajön a második, dicsőséges eljövetelével. A kulcsot az adja meg, hogy az Úr seregében lévők tiszta gyolcsba vannak öltözve, amely emberekre vonatkozik, – És adatott annak, hogy felöltözzön tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.(Jel 19,8) Velük együtt indul le a földre az Úr:

És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme volt egy fehér ló, és aki azon ült, hivattatott Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. (Jel 19,11)És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel volt írva, amit senki nem tud, csak ő maga. (Jel 19,12)És vérrel hintett ruhába volt öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik. (Jel 19,13)És mennyei seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. (Jel 19,14)És az ő szájából éles kard jött ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. (Jel 19,15)És az ő ruháján és tomporán oda volt írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura. (Jel 19,16)És láttam egy angyalt állni a napban, és kiáltott nagy szóval, mondva minden madaraknak, amelyek repdestek az égnek közepette: Jöjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára; (Jel 19,17)Hogy egyétek a királyok húsát, és vezérek húsát és hatalmasok húsát, és lovaknak és rajtuk ülőknek húsát, és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, és kicsinyekét és nagyokét. (Jel 19,18)És láttam, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ült és az ő serege ellen. (Jel 19,19)

Ezt a mennyből látott leírást egészíti ki Zakariás a földi események leírásával, hogy mi történik, amikor Jézus leér a földre:

Íme, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned. (Zak 14,1)Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból. (Zak 14,2)Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt ama napon, a harcnak napján. (Zak 14,3)És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. (Zak 14,4)És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, amint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. (Zak 14,5)

Az 5. versből látjuk, hogy eljön az Úr, és minden szent vele. Ezért egyezik a leírás a Jelenések könyvében talált mennyei jelenettel, majd a „csata” leírása következik.

És ez lesz a csapás, amellyel megcsapkod az Úr minden népet, amelyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsuk és pedig amíg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvük is megsenyved szájukban. (Zak 14,12)És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttük, úgy, hogy ki-ki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét. (Zak 14,13)Sőt még Júda is harcolni fog Jeruzsálem ellen, és összegyűjtetik a köröskörül lakó népek minden gazdagsága: arany, ezüst és igen sok ruha. (Zak 14,14)És éppen olyan csapás lesz a lovakon, öszvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle barmokon, amelyek e táborban lesznek, amilyen ez a csapás. (Zak 14,15)

A többiek pedig megölettek a lovon ülőnek kardjával, amely az ő szájából jött ki; és a madarak mind megelégedtek azoknak húsával. (Jel 19,21)

Látható, hogy a seregek tagjai egymást fogják megölni, és a madarak fogják megenni a maradványokat. Góg és Magóg csatájánál nem lesznek tetemek, hanem mindent tűz emészt meg, ebből látható a különbség a két csata között. Ezzel a „harci cselekmények” végére is értünk, de ezt a napot természeti jelenségek is kísérik.

Íme az Úrnak napja jön kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszítse arról. (Ézs 13,9)Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti. (Ézs 13,10)És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. (Ézs 13,11)Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál. (Ézs 13,12)Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása miatt, és felgerjedt haragjának napján, (Ézs 13,13)És mint az űzött zerge, és mint a pásztor nélkül való nyáj, ki-ki népéhez tér meg, és ki-ki az ő földjére fut; (Ézs 13,14)Valaki ott találtatik, átveretik, és valaki megfogatik, fegyver miatt hull el, (Ézs 13,15)

Ézsaiás földrengésről szól, és azt is megemlíti, hogy aki még időben elmenekül Armageddonból, azok haza jutnak, de aki ott marad az mind meghal.

Zakariás leírása még tovább összefonódik a Jelenések könyvével, ezért érdemes folytatni az események összefésülését a csata utáni történésekkel.

És láttam egy angyalt leszállni a mennyből, akinél volt a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. (Jel 20,1)És megfogta a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözte azt ezer esztendőre, (Jel 20,2)És vetette őt a mélységbe, és bezárta azt és bepecsételte ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell neki oldoztatni egy kevés időre. (Jel 20,3)És láttam királyi székeket, és leülnek azokra, és adatott nekik ítélettétel; és láttam azoknak lelkeit, akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. (Jel 20,4)A többi halottak pedig meg nem elevenednek, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. (Jel 20,5)Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig. (Jel 20,6)

Armageddon után kezdődik Jézus ezer éves földi uralkodása, amelyet Zakariásnál így olvashatunk.

És lesz, hogy akik megmaradnak mind ama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jönnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. (Zak 14,16)És lesz, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lesz azokra eső. (Zak 14,17)És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az egyiptomi nemzetség, ő rájuk sem lesz; de lesz az a csapás, amellyel megcsapkodja az Úr a népeket, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. (Zak 14,18)Ez lesz Egyiptomnak büntetése, és mind ama népek büntetése, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. (Zak 14,19)Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medencék. (Zak 14,20)És Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljönnek mind, akik áldozni akarnak, és választanak közülük és főznek azokban; és nem lesz többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon. (Zak 14,21)

Érdekes, hogy Krisztus uralkodása idején is lesznek engedetlenek. Lesznek olyan népek, akik nem mennek fel Jeruzsálembe a sátorok ünnepére, különben nem említené meg az ige ezt a lehetőséget. Jézus még a földi uralkodása idején sem kényszerít senkit, hogy elfogadja, hanem hív és mi szabad akaratból eldönthetjük, hogy engedelmeskedünk vagy sem. A királysága után azonban elengedi a Sátánt, hogy újra megpróbálja az embereket.

És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. (Jel 20,7)És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. (Jel 20,8)És feljönnek a föld szélességére, és körülveszik a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz száll alá, és megemészti azokat. (Jel 20,9)

Szomorú, de lesznek, akik elmennek Jézus ellen, hogy megtörjék az uralmát. Szomorú látni, hogy a szelíd és igazságos Jézus uralkodása sem elég jó mindenkinek. Ezer év uralkodás után még lesz olyan ember, akinek ez nem elég bizonyíték arra, hogy kicsoda a mi Istenünk, és képes lesz lázadni ellene. A hitetlenségnek és lázadásnak ez a mértéke végképp felgerjeszti az Úr haragját, és akkor már a mennyből jön le a csapás. Ez Góg és Magóg csatája, ahonnan már senki sem menekül meg, de még a föld sem éli túl ilyen formában, ahogyan ma ismerjük.

Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának. (Zof 1,18)

Ezzel hirtelen vége minden földi életnek, és elkezdődik a nagy ítélet.

És láttam egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és helyük nem találtatik. (Jel 20,11)És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatik meg, amely az életnek könyve; és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. (Jel 20,12)És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. (Jel 20,13)

A ítélet után megláthatjuk az új eget és földet (Jel.21.fej.) Ezzel ér véget ennek a földnek a jelenlegi korszaka és megszűnik az idő.   Az események több részletére most nem tértem ki, mint a Jeruzsálemben elpecsételtek (Ezék.9.fej.), a menyasszony elragadtatása, a világkormány kialakulása, ki vezényli a népeket Jeruzsálemhez, stb. Nagyon nagy a téma, amely feldolgozására egy könyv lenne alkalmas.

Ne légy részes más bűneiben

A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; önmagad tisztán tartsd. (1Tim 5,22)

A bűnök terjedéséről igen szegényes ismeretekkel rendelkezünk, pedig a Szentírás ezzel kapcsolatban sem hagy minket sötétségben. Azt hisszük, hogy ha egy bűnt nem követek el aktívan, akkor az már nem is érint engem, és szabad vagyok attól a bűntől. A bűnök azonban nem csak így terjednek, hanem szellemi úton is. Hiszen minden bűn először a szívben kezdődik (Mt.15,8-19). Ahogyan a  tisztátalan kívánság is elkezdődik a hústestben, és ha nem kezeljük Szellem szerint, akkor cselekedetté válik, amely bűnné lesz az életünkön. De miért is írhatta Pál ezt a figyelmeztetést Timóteusnak, egy mondatban a kézrátétellel? Feltételezhetjük, hogy ha Timótheus bűnbe is esett, bizonyosan nem élt életvitelszerűen bűnben. De ennek ellenére mégis részese lehet az ember más bűnének. Az aktív részvételt most nem tárgyaljuk, mert az elég egyértelmű. Azt nézzük meg, hogy részvétel nélkül hogyan eshetek bűnbe mégis.

És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondta: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: (Jel 18,4)

Az bűnrészesség jöhet a közösséggel, amelynek a tagjai vagyunk. A fenti ige a Babilon bűneivel való bűnrészességre figyelmeztet. Ha egy babiloni egyházban vagyok, akkor hiába nem osztom az egyház véleményét, ameddig tagja vagyok annak a szervezetnek, addig egyetértek a nézeteivel, amelyet képvisel. Az nem elég a mentességemhez, hogy én magam nem teszek semmi olyat, amely Isten előtt nem kedves. Egyházi vonalon, a Jelenések könyvének gyülekezeti leveleiből (Jel.2,24; 3,4;) láthatjuk azonban, hogy ez alól lehetnek kivételek, de az Úr erős vezetése kell ahhoz, hogy egy ilyen helyen bizonyosan az Úrban tudjon maradni valaki. Világi helyen, elsősorban egy munkahelyen, ott van a határ, ahol kifejezetten bűnre (pl. hazugság, csalás, lopás, stb.), bálványimádásra, vagy okkult cselekedetre buzdítanak. Munkavállalóként nem minket terhel a felelősség a cég működéséért, hanem az anyagi és törvényi felelősséget a vezetőség viseli. Ezért tartom külön kategóriának a szándékos bűnre csábítást, a bálványimádást és az okkult gyakorlatot, mert ahhoz szükséges a személyes beleegyezés. Dániel is szolgált a pogány birodalomban és hűséggel tette a dolgát, de a bálványimádásban és más bűnökben nem volt részes. Hasonlóan József is szolgálta a Fáraót Egyiptomban, és mégsem volt részes a bűneikben. Mindketten távol maradtak ettől a három kategóriától, amelyet itt említettem. Emellett a rendszert nem akarták megváltoztatni, és Isten is bizonyságot tett mellettük, hogy az Ő hűséges szolgái voltak. A nagy egyházak szellemisége is mindig a kis csoportokon keresztül működik. Ott van meg a hétköznapokban a személyes kapcsolat a gyülekezeti tagok között, és ott dől el, hogy a nagy egyház szellemi irányvonalát „kicsiben” hogyan élik meg az egyház tagjai. Ezért most térjünk át a helyi gyülekezeti közösségek vizsgálatára.

Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessen ti közöttetek, amint szentekhez illik; Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jön az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Annak okáért ne legyetek részesei ezeknek; Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), Meggondolva, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; Mert amelyeket azok titokban cselekszenek, éktelen dolog csak mondani is. (Ef 5,3-12)

Pál igen részletesen felsorolja, hogy milyen cselekedetek ne legyenek benn a gyülekezetben. Ebben a levelében is felszólít, hogy ne legyünk részesei ezeknek a bűnöknek, hanem járjunk Krisztushoz méltó tisztaságban. A gyülekezetnek törekednie kellene a tiszta és szent életre, hiszen szentség nélkül senki sem kerülhet az Úrhoz (Zsid.12,14). Itt megint hangsúlyoznunk kell egy fontos szempontot. Nem azokról van szó, akik akarják a megszentelődést, és amint felismerik a bűnüket azonnal megbánják és megtérnek belőle, mert ez így helyes. Csak így tudunk mindannyian fejldőni az Úrban, ahogyan Ő előhozza az életünkben a számára nem kívánatos dolgainkat, és megítéli bennünk. Azokról van szó, akik nem hajlandók megtérni a bűneikből és életvitelszerűen azokban élnek. Az ilyen emberek azok, „Kiknél megvan az istenfélelem látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. (2Tim 3,5) Látszólag hívő életet élnek, de nem hiszik el, hogy az Úr meg tudja őket változtatni, illetve nem akarnak változni. Ezeket a gyülekezeti tagokat kerülnünk kell. Szándékosan nem írtam testvéreket, mert ők nem az a kategória, mert nem az Isten akaratát cselekszik, hanem a maguk kedvére élnek. És itt kezdődik a gyülekezet felelőssége, hogy a bűnös életükön változtatni nem akaró tagokat hogyan kezeli.

Azt írtam nektek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. Most azért azt írom nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívül valókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belül lévők fölött tesztek-e ítéletet? A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonosz embert magatok közül. (1Kor 5,9-13)

Egyértelműen felszólít minket az ige, hogy az olyan embert, aki nem él Krisztushoz méltó életet, azt vesse ki a gyülekezet magából. És itt bukkan fel a kollektív bűnrészesség. Ha egy vagy több tagról lehet tudni, hogy milyen bűnökben él, és nem kezeli a gyülekezet a helyzetet, akkor ott mindenki elfogadja annak a bűnnek a jelenlétét, és mivel nem ítélik meg, ezért bűnrészesek lesznek. Felszólít minket az ige, hogy ítéljük meg a belül lévőket. Részesei leszünk mások bűnének azzal, hogy elfogadjuk azt a szellemiséget (szellemet), amelyet a másik képvisel. Legyen az a paráznaság, vagy a kapzsiság, stb. utat engedünk magunk felé ezeknek a szellemiségeknek (szellemeknek). De az erkölcsi bűnök mellett igen sokat foglalkozik a Biblia a hamis tanítások terjesztőivel is, akiket ugyanúgy, ha nem szigorúbban kell kezelni, mint az erkölcsi bűnökben élőket.

Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. (2Ján 1,9-11)

Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld; Tudva, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatva magát. (Tit 3,10-11)

Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. (Róm 16,17)

Ha lehet mondani, akkor a tévtanítások terjesztőit messzebbre kerüljük el, mint az erkölcsi bűnökben lévőket. János egy nagyon erős kijelentést mond, hogy aki köszönti az olyat, az már részes az ő bűnében. Ezzel egyértelművé teszi, hogy hogyan is válunk bűnrészessé aktív cselekedet nélkül. A passzívitásnak (vagy udvariaskodásnak) sokkal nagyobb a veszélye, mint gondolnánk. Ha egyértelműen nem határolódunk el egy adott bűntől, akkor már bűnrészessé válunk. Ezt torpedózza meg a Sátán a mai gyülekezetekben, a hamis szeretet és a hamis kegyelem álcájával, valamint az „egyikünk sem különb a másiknál, mindenki egyformán bűnös” kijelentéssel. Itt könnyen félreérthetővé válik Jézus és a parázna nő története, amikor Jézus azt mondja a megkövezéshez készülődőknek, hogy aki nem bűnös, az hajtsa végre az ítéletet (Jn.8,7-11). Ezzel nem azt mondta, hogy ne hozzák felszínre a bűnös cselekedetet, hanem az ítélet végrehajtását vette ki a kezükből. Nem támogatta a bűnös régi életvitelét, hanem azt akarta, hogy hagyjon fel azzal, ezért a bűnösnek azt mondta, hogy ne vétkezzen többé. Ezzel esélyt adott neki a megtérésre. Ez a kegyelem lényege, hogy az ítélet nincs azonnal végrehajtva, hogy legyen a bűnösnek ideje megtérni és elhagyni a bűnöket. Ahogyan Pál is mondja, a Róma levél 6. fejezetében – vétkezzünk, mert nem vagyunk törvény alatt? Távol legyen! Emlékezzünk Péter történetére, amikor Kornéliusznál járt (ApCsel.10-11. fejezet), és utána Jeruzsálembe érve rögtön felelősségre vonták, és amint megfelelő magyarázatot adott, megbékéltek vele. De még Jézus maga is említ olyan helyzetet, amikor zárjanak ki valakit a gyülekezetből:

Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem közt: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, vegyél magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessen minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. (Mt 18,15-17)

A korábbi részekben a kollektív, azaz gyülekezeti szintű helyzeteket néztük meg, most menjünk át a gyülekezeten belüli személyes helyzetekre. Azért mondja Jézus, hogy ha valaki nem hajlandó megtérni a bűnéből, akkor végső soron vessék ki maguk közül, hogy ne legyen benn a bűn a közösségben, mert ezzel hatással van az egész gyülekezetre.

Nem jó a ti dicsekedésetek. Avagy nem tudjátok-e, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. (1Kor 5,6)

Amenyiben személyes ismeretem van egy adott bűnről, akkor beszéljem meg a testvéremmel, hogy tisztázhassa magát. Ha továbbra is fenn áll a bűn, akkor több tanúval beszéljék meg, ha ez sem segít, akkor vigyék az egész gyülekezet elé, de még mindig esélyt adva a megtérésre. Ha akkor sem hajlandó változni, akkor zárják ki. Ez egybecseng a 2Tim.3,5 verssel, hogy aki nem akar megváltozni, annak nincs helye a gyülekezetben. A legjobb, ha személyes probléma esetén az érintettek egymás közt oldják fel a nézeteltérést, vagy intsék meg egymást diszkréten, hiszen Isten sem a nyilvános megszégyenítést akraja.

Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessen meg a bűnnek csalárdsága által: (Zsid 3,13)

Sokszor szerepel az intés az igében (Fil.2,1), mert igenis helye van közöttünk, hogy ne vesszen el senki. Gyakran a bűnös nem is látja a saját helyzetét, és akkor igenis segítség, ha valaki szól neki, hogy bűnben van, mert meg tud belőle térni, és megszabadulhat annak terhétől.

Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (Jak 5,19-20)

Az intésnek, vagy figyelmeztetésnek igenis pozitív dolognak kellene lennie a gyülekezetben, mert egymás segítésére van. Ehelyett ma senki sem szólhat senkinek, mert a „te sem vagy különb” felkiáltással elnémítják. De ha valaki tud a másik bűnéről, és nem határolja el magát, akkor részes lesz annak bűnében. Ha négyszemközt tudja meg a másik bűnét, akkor négyszemközt határolódjon el, és figyelmeztesse a másikat. Ha azt látja, hogy az nem tér meg, akkor vigye tovább az ügyet. De emiatt ne gyűlölje meg a másikat:

Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseld az ő bűnének terhét. (3Móz 19,17)

A gyülekezeti helyzeteknél van egy sokkal bensőségesebb terület, ahol a bűnrészesség sokkal észrevétlenebbül lopakodik be. Ez pedig a házastársak viszonya. Ha az egyik fél tolerál egy bűnt, és bűnrészes lesz, akkor a másik házastársat akár tudtukon kívül is bűnrészessé teszik, mert ők ketten egynek számítanak.

Ő pedig felelve, mondta: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,4-6)

Az a fél, aki nem tud a másik bűnpártolásáról, jóhiszeműen elfogadja a házastársát, aki már bűnrészes valaki másnak a bűnében, és ezzel ő is bűnössé válik. Észre kell vennünk, hogy a bűnrészességgel együtt a bűn is terjed. Ahogyan nagyban, Babilon bűnének részesei lehetünk, ugyanazon az elven leszünk a gyülekezetben és a házasságban vagy barátságban is bűnössé a bűnrészességen keresztül.

A mai korszellem az elfogadást tűzte a zászlajára. Mindenféle kisebbséget nem csak tolerálni kell, hanem elfogadni, tisztelni a másságát és még ünnepelni is kell a másságát, legyen az akármilyen bűnös is Isten törvényei szempontjából. Ez a korszellem már benn van a gyülekezetekben is, ezért észrevétlenül bűnrészesek leszünk egymás bűneiben és csodálkozunk, hogy az Úr rajtunk keresztül alig tud tenni valamit. Meg van a lehetősége a szeretetben való megintésnek és a szeretetből jövő aggodalom kimutatásának, ha valakiről azt gondoljuk, hogy bűne van. Szeretetből el is kellene tudni fogadni az ilyen intést, meglátva a jó szándékot, és értékelve a törődést, azért, hogy mind a magunk élete, mind a gyülekezet tiszta lehessen. Felfedve a bűnöket, de helyet hagyva a kegyelemnek tisztítsuk ki a gonoszt magunk közül, hogy ne legyünk részesei a mások bűnének, mert ha bűnrészes vagyok, akkor bűnös vagyok és a bűnökkel járó minden terhet és problémát is viselnem kell.

Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon. A tanúk keze legyen első rajta, hogy megölettessen, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt. (5Móz 17,2-7)

A szabadság illúziója

A nép, amely sötétségben ült, látott nagy világosságot, és akik a halálnak földjében és árnyékában ültek, azoknak világosság támadt. (Mt 4,16)

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz. (Jn 12,46)

Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, aki a világban van, az sötétségben van. Ebbe a sötétségbe születünk bele mindannyian, és mivel az egész emberi életünk a sötétségben kezdődik, ezért nem is tudunk róla, hogy miben vagyunk (Ef.2,2-3). A sötétség alatti lét nem ugyanaz, mint a vakság, ami számunkra jó hír. Aki sötétben van, és kap egy kis fényt, az megláthatja, hogy miben van, és honnan jön a fény. Aki azonban vak, annak hiába jön a fény, az már a fényt sem látja. Ezért nagy kegyelem Istentől, hogy ebbe a sötétségbe világosságot ad az embereknek, hogy kijöhessenek belőle.

Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)

Ha már gyermekként sötétben kezdem az életem, és azt hiszem, hogy ez az Isten nélküli lét a normális emberi élet, akkor szükségem van valakire, hogy felvilágosítson a valóságról. Ha azonban olyan környezetben növök fel, ahol nincs Isten ismeret, akkor akár az egész életem ebben a sötétségben élhetem le. Ebből a létből csak a kegyelmes Isten tud kihozni azáltal, hogy bizonyságot tesz magáról. De miért is kezdjük a szabadság témáját a sötétséggel? Azért, mert ha valaki csak abból tud tájékozódni, amit mások mondanak neki, mert egyébként teljes sötétségben van, akkor könnyen elhitetik vele, hogy szabad, holott teljes rabságban él. Meg kell figyelnünk, hogy a Sátán első hazugságai mennyire aktuálisak még ma is. Elszomorító, hogy még csak nem is kell fáradoznia azon, hogy újabbakat találjon ki, mert ezek a régiek még mindig be tudnak minket csapni.

Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. (1Móz 3,5) [saját kiemelés]

Ennek következménye az Istentől elszakadt élet a sötétben, azt gondolva, hogy tudjuk mit csinálunk és mi a jó nekünk. Ebben a közegben azt hirdeti a világ, legalábbis a nyugati civilizáció, hogy te a magad ura vagy. A humanizmus hamis jelszavát hírdetve: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”. Nem beszélve arról, hogy a szellemi hatalmasságokat megtagadja, és az embert állítja a teremtés cúcsára – „olyanok lesztek mint Isten” ­– amellyel teljes sötétségbe borítja az emberiséget, kizárva még a köztudatból is a teremtés nagyobb részét. Akik ma meghatározzák az oktatás és közművelődés irányát, azok teljesen tisztában vannak a szellemvilág létezésével és működésével. A világ legbefolyásosabb emberei, akik valójában a kormányok fölött a hatalmat gyakorolják, jól ismerik ezt az igét:

Ismét vitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, És mondta neki: Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. (Mt 4,8-9)

A világi gazdagság azoknak jut, akik imádják annak gazdáját. Ezért a világi életben való örömök, ha mást nem is eredményeznek, de bálványimádásba viszik az azt keresőket. Visszatérve a szabadság illúziójához, ha én magam nem látom, hogy miben vagyok, és egy nekem rosszat akaró mondja meg nekem, hogy én ki vagyok és mim van, akkor készüljek fel arra, hogy be leszek csapva. A demokrácia az egyik legnagyobb becsapás a szabadság illúziójával. Hiszen csak azokat választhatom meg, akiket oda engednek a választások közelébe, de még az ígéreteiket be nem tartó kormányokat sem lehet visszahívni a hatalomból, bármennyire is nyilvánvaló, hogy nem teljesítik azt, amiért megválasztották őket. Ennyit a nép szabad akaratáról. A társadalmi szintről most térjünk vissza az egyén szintjére. Az első számú arrogancia az egyénnél, hogy azt hiszi, hogy ő bármilyen okból is büszke lehet arra, amit elér. Sokan azt hisszük, hogy szabadon választottuk meg életünk pályáját, és ennek élvezhetjük a gyümölcseit.

Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)

Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; (1Tim 6,7)

Szóval semmink nincs, amit ne kaptunk volna, és semmit sem hoztunk erre a világra. Ha testben épek vagyunk, akkor az nem a mi érdemünk, sem a jó logika vagy erő, vagy bármely más emberi tulajdonság. Ha most mi ezt a cikket olvassuk, akkor amin keresztül hozzáférünk, vagy egyáltalán az, hogy olvasni tudunk, már olyan dolgok, amelyeket nem mi hoztunk erre a világra. A születésünkkor mindannyian nincstelenül érkezünk. Vagy a családunktól kapjuk a szükséges dolgokat, vagy megszolgálunk értük a világban a világ rendszerében. Ha már a világot szolgáljuk, akkor alá kell vetnünk magunkat a világ szabályainak és nem vagyunk szabadok. Egyébként a mai világban ez az egyik legnagyobb hitetés a szabadsággal kapcsolatban. Elhitetik velünk, hogy szabadok vagyunk, de folytonosan ellenőrzések és korlátok közé vagyunk szorítva. Elég ha egy repülőútra gondolunk, ott a beszállási engedélyért is igen lekorlátoznak a szabadságunkban. Igazából annyi szabadságunk van, hogy a világ szolgálatának béréül kapott pénzt mire költhetjük. Egyébként mindenki a világ szolgálatával kezdi az életét, még Jézus is, aki ácsmesterként dolgozott:

Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak ő benne. (Mrk 6,3)

Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképpen mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: (Gal 4,1-3)

Amíg valaki kiskorú, hiába örökös, nem tud mit kezdeni a neki adott vagyonnal, hatalommal, ezért mások viselik gondját, illetve nem kapja meg azt a mértékű szabadságot, amelyre joga lenne. Ezért aki újjászületik az Úrban, az is amíg kiskorú a világ rendszerének szolgálata alatt van. Itt mindenkit óvatosságra intenék, mert egyedül az Úr dönti el, hogy kit mikor akar kivenni ez alól a szolgaság alól! De mint ezt mindannyian tudjuk, nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni.

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és e világi gazdagságnak. (Mt 6,24)

Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13)

Itt Jézus szolgálatról beszél. Amikor a világ gazdagságát keresem, és akkor nem lehetek Isten szolgája, mert a kettő kizárja egymást. Jézus, amikor elkezdte a nyilvános szolgálatát, akkor rögtön elhagyta a korábbi életét, ahogyan az apostolok is mind, de ehhez Jézus maga adta meg nekik a felhatalmazást (Lk.10,7; Mt.10,10). Tehát kilépett a mammon szolgálata alól és Istennek szolgált. Láthatjuk, hogy ha csak egy olyan nyugodt életet akarunk, amelyben megvan az anyagi biztonságunk, akkor már oda van a szabadságunk és rögtön szolgálatba állunk. Sokaknak pedig még az a szabadságuk sem marad meg, hogy megválaszthassák, hogy hol és milyen munkával akarnak megszolgálni ezért a kis bérért.

De a világ sötétségének ezzel még nem tártuk fel az összes területét. Eddig az anyagi szolgálatról esett szó. Van azonban még egy hatalmas terület, amely alól senki sem vonhatja ki magát.

Felelt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. (Jn 8,34)

A bűn szolgálata alól még a hívők sokasága sem szabad, illetve sokszor csak ideig-óráig. Ez talán az egyik legnagyobb becsapása a mai világnak, amikor azt mondja, hogy „Élj a pillanatnak!”, „Éld ki a kívánságaid!” Ezekkel mind-mind a bűnre csábítanak. Természetesen látnunk kell, hogy minden ember mögött ott van egy bizonyos szellemi háttér. Ez lehet isteni vagy gonosz, de szellemileg nem lehet semlegesnek lenni. És itt van a szabadság illúziójának másik nagy csapdája. Amikor Isten nélkül élem az életem, akkor azt hiszem, hogy a magam ura vagyok, pedig folyamatosan a hústestben lévő bűnt szolgálom. A bűnök mértéke és jellege mondandónk szempontjából most érdektelen, hiszen a legkisebb bűnnel is már szolgává tesz, és hatással lesz az egész életemre. De mivel Isten nélkül sötétségben vagyok, ezért csak hiszem, hogy szabadon élek, miközben a bűnt szolgálom. Ez az élet pedig amellett, hogy hátat fordít annak az Istennek, akitől az életet is kaptam, egy állandó hazugság, amelynek vége halál.

Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? (Róm 6,16)

Mert a bűn zsoldja halál; (Róm 6,23)

kikerülve a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. (2Pét 1,4)

A romlottság a kívánságokban van ebben a világban. Ha engedek a testem, vagy a világ felszólításának, hogy éljem ki a bennem lévő kívánságokat, akkor egyenes úton vagyok a bűn szolgálatában és ennek vége csak halál lehet. A szabad akaratunk miatt eshetünk bele a szabadságnak ebbe az illúziójába. Azt hisszük, hogy mi döntünk bizonyos helyzetekben, de a nem újjászületett ember mindig valamilyen szellemi befolyás alatt hozza meg a döntéseit. Igaz, hogy az akaratunkkal szabadon hozzuk meg a döntést, de a döntés előkészítése erősen befolyásolt, ezért merem azt mondani, hogy nem teljesen szabad akaratból születnek ezek a döntések, hanem a bűnt szolgálják. Ha pedig már valamilyen kényszeres cselekedetem van, akkor az egyenesen egy gonosz szellem befolyása is lehet az életemben, amely a szabadság illúzióját is elveszi. Ez azonban el van takarva előlünk mindaddig, amíg az isteni világosság rá nem mutat a helyzetünkre.

Mondta azért nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. (Jn 12,35)

Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által. (ApCsel 26,18)

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (1Pét 2,9)

Amikor Isten hív minket, akkor felragyog a világosság és megláthatjuk magunkat a magunk valójában. Ez ad esélyt arra, hogy elhagyjuk a sötétség hazugságait, a hamis szabadságot és átmenjünk az igazi szabadságba, ahol nincs megkötözöttség, hanem valódi szabadság van. Ebben a világosságban láthatjuk meg, hogy mindenünket az Atyának köszönhetjük, hiszen Ő adta az életünket; Ő teremtett körülöttünk mindent, amiből naponta táplálkozunk; a helyet, ahol élünk; a föld tájait, ahová el szeretnénk jutni; a másik embert, akit szeretünk; stb. Semmi sincs, amin ne lenne rajta a keze nyoma. Ez a világosság ad erőt arra, hogy kiszakadhassunk a sötétség és a bűn szolgálata alól. Az alól a szolgálat alól, amely csak kizsákmányolt bennünket és folyamatosan a halálunkat akarta. Ha igent tudunk mondani az Úrnak, akkor felszabadít minket ebből a sötétségből és hamis szabadságból az igazi szabadságra.

Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság. (2Kor 3,17)

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; (Kol 1,13)

Az Úr szolgálatában a szabad akaratunk valóban szabad. Az Úr nem kényszerít semmilyen cselekedetre. Mindig megvárja amíg mi együttműködve az Ő akaratával meg akarjuk cselekedni a kérését. Akik már hosszabb ideje járnak az Úrral, azok ismerik ezt a szabadságot és érzést. Az engedetlenség következményeinek kezelésére itt most nem térek ki, a lényeg a szabad akaratból való engedelmességen van. Amikor szeretetből szolgálunk felé, mert hálásak vagyunk mindazért, amit eddig is Tőle kaptunk.

Most pedig, minek után felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. (Róm 6,23)

A szabad akaratból való isteni szolgálatban eltelt életnek már az ígérete is csodás, hiszen egy örök életre hív el. A hű szolga pedig az ő ura örömébe hivatalos (Mt.25,21). Az Úrnak szeretetből szolgálunk, ahogyan a testvérek vagy a család felé. A szeretetben pedig nincs kényszer, hacsak nem a szeretet kényszere. Ez az igazi szabadság, amikor önmagam dönthetem el, hogy mennyit adok magamból a szolgálatba. De arra fel kell készülnöm, hogy az odaszánásom mértékének megfelelő lesz a jutalmam is. Akár elfogadjuk, akár nem, az életünk egyszer meg lesz ítélve és az ítélet kimenetele a saját kezünkben van.

Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a hústestnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. (Gal 5,13)

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. (Jn 8,36)

Aki az Úr nélkül él, az csak azt hiszi, hogy szabad és azt tesz amit akar, de valójában folyamatosan szolgál és ki van szolgáltatva. Aki pedig azt mondja, hogy az Úrnak szolgál, az igazán szabad, és szabad akaratából engedelmeskedik az Úrnak, melyért nagy jutalom várja. A szabadság illúziója helyett ragadjuk meg a valódi szabadságot az Úr szolgálatában!

Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), (Ef 5,8-9)

Az áldozat vére az, ami megtisztít

Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, (Jel 1,5)

Az Úrral kötött szövetségeknek egy igen fontos eleme a vér. Ahogyan a fenti igéből is látjuk, ez a bizonyságtétel az egyik legfontosabb számunkra, hogy Jézus a vére által megmosott minket a mi bűneinkből. Jézus azok számára menedék az ítélet elől, akiket megmosott a vérével a bűneiktől. Hogy pontosabban értsük, hogy mit is jelent a szövetség vére, nézzük meg az ószövetségi példákat.

És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintve, megszentel a hústest tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalva az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét. (Zsid 9,12-15)

Az áldozatok vérének minősége különböző erővel bír. Egy állat vére nem képes megváltani egy embert a bűneiből, mert alacsonyabb rendű élet, mint az emberé. Ahogyan tudjuk, egy ember sem halhat meg egy másikért váltságul (Zsolt.49,8), tehát az egyes emberek élete olyan drága, hogy az én áldozatom nem elég kettőért. A bűneim miatt elsősorban magamért kellene az életem odaadnom, ezért az „értékéből” már nem maradna  a másik ember hasonlóan drága életének a megmentésére.

Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. (Zsid 10,1-4)

Lehetetlen, hogy az állatok vére eltörölje a bűnt. Az áldozatokra tekintve Isten csak elnézte a korábbi bűnöket (Róm.3,25), de azok nem voltak képesek a bűnök bocsánatát is megadni. Ráadásul a lelkiismeretet sem tudták megtisztítani a bűntudattól. A Zsid.9,13 kimondja, hogy a bakok és bikák vére a tisztátalanokra hintve megszentel a hústest tisztaságára. Mondandónk szempontjából a fő hangsúly most a „tisztátalanokra hintve” kifejezésen van. Vizsgáljuk meg ennek az ószövetségi párját.

Mózes pedig vette a vért, és ráhintette a népre, és mondta: Íme a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mind ama beszédek szerint. (2Móz 24,8)

Ha végigolvassuk ezt az ószövetségi történetet, akkor láthatjuk, hogy a nép, akit meghintettek a szövetség vérével, nem ment át egy megtisztulási folyamaton. Ők kijelentették, hogy az Úr törvényei szerint akarnak élni, és készek a szövetség megkötésére. Ezek után hintette meg őket Mózes a szövetség vérével, amely állatok vére volt. Ettől fogva Isten a szövetségeseinek tekintette a népet. Tehát nem a nép cselekedetei voltak azok, amelyek feljogosították őket erre a szövetségre, hanem a vér. Ugyanez vonatkozik ma ránk, Krisztus vére által.

Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. (Ef 1,7)

Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; (Kol 1,14)

Jézus vére által van váltságunk és a bűneink bocsánata. Ennyivel kiválóbb Jézus vére, mint akármely más teremtmény vére. Ha a mi áldozatunk nem elég két embernek, akkor mennyivel drágább Jézus vére és áldozata, ha az egész teremtést megválthatta! Az Atya eleve ismerte azokat, akik fiaivá lesznek (Róm.8,29; Ef.1,5), és előre tudta, hogy mekkora áldozatra lesz szükség, hogy mindeneket megválthasson a halálból. Ahogyan a zsidó népet is Ő választotta magának, úgy ma sincs másképp az Újszövetség idején.

Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adasson nektek bőségesen. (1Pét 1,2)

Az övéi ki vannak választva a Jézus vérével való meghintésre. De jól figyeljünk, nem csak a meghintésre, hanem az engedelmességre is! Amikor kijelentjük, hogy szövetségre akarunk lépni Istennel, akkor úgy jöhetünk az Úrhoz ahogy vagyunk, és nem kell előtte semmilyen megtisztuláson átmennünk. Ahogyan az ószövetségi példából is láttuk, a vérrel való meghintéssel nyerjük meg a szövetséget és megtisztulást, nem a mi cselekedeteinkkel.

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele. (Róm 5,8-10)

Ismét azt látjuk, hogy Isten megelőlegezte mindezt Krisztusban. Krisztus vére tart meg minket ebben a szövetségben, s nem a magunk erőfeszítései. Ez a vér hoz nekünk megbékélést az Atyával és megigazulást előtte. Ez a vér pedig egy örökké tartó szövetségnek az erejét hordozza. Az áldozat vérének a bemutatásával kell az áldozatot „hitelesíteni”, ezért Jézus közbenjár értünk folyamatosan.

De ez esküvéssel, az által, aki azt mondta neki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint: Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus. És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak: De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. Ennek okáért ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert minden ha él, hogy esedezzen értük. (Zsid 7,21-25)

Mindezek bizonyítékai annak, hogy Jézus áldozata mennyivel kiválóbb bármi másnál a teremtett világban, és ezért volt elegendő egyszer bemutatnia a vérét a mennyei szentélyben (Zsid.9,24). Hogy tisztában legyünk azzal, hogy kik vagyunk az Úrban és milyen alapon állunk meg az Ő szövetségében, kulcsfontosságú, hogy lássuk a vérrel való meghintés fontosságát. Újra szeretném hangsúlyozni, hogy Jézus vére által vagyunk szentek:

Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. (Zsid 13,12)

Ezért nagyon fontos, hogy megfelelően tiszteljük Jézus vérét:

Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni. (Zsid 10,28-31)

Ha komolyan megtértem az Úrhoz, és komolyan kértem a bűneim bocsánatát és komolyan akartam, hogy Jézus vére tisztítson meg és legyek az Ővé, akkor nagyon nagy ára van annak, ha utána én mégis meggondolom magam. Ahogyan láttuk Jézus vérével meghintve lenni az egyik legnagyobb megtiszteltetés a teremtésben, és ha én ezt a szövetséget megtaposom azok után hogy megtapasztaltam annak ajándékait, akkor valami rettenetestől kell félnem (Zsid.6,4-6).

A kegyelem és a váltság nem úgy adatik, hogy a szövetség megkötése után folytassuk a korábbi bűnös életünket (Róm.6,19-23), hanem kezdjünk új életet Istennel. Ez a megtérés lényege. Isten azoknak ad kegyelmet, akik nem élnek vissza azzal. Ha a kegyelmet arra használom, hogy a bűnös életem kívánságait elégítsem ki a továbbiakban is, akkor elvesztem ezt a kegyelmet. Ha nincs bennem a törekvés a megszentelődés és az isteni élet után, akkor elvesztem ezt a kegyelmet, és még ítéletet is hozok magamra. Csak akkor maradok meg ebben a szövetségben, ha a szövetség megkötése után az Úr parancsolatainak engedelmességében járok.

És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, (Zsid 5,9)

Az engedelemsek kapják meg az örök üdvösséget. Mivel ez a vér biztosítja számomra a szövetség elérhetőségét, ezért ahogyan az Ószövetség idején vitték a napi égőáldozatot, amelynek része volt egy bárány, olajjal kevert liszt és bor (2Móz.29,38-42). Naponta meg kellett emlékezni a szövetségről. Ahogyan látjuk, a mai úrvacsorában is mindezek az „elemek” megvannak. A bárány, a feláldozott Jézus; liszt és olaj a Szent Szellemtől kijelentett Isten igéje (5Móz.8,3); valamint a bor, amely a szövetség vérének jelképe, ahogyan Jézus az úrvacsorát szerezte nekünk (Mt.26,26-28). Tudjuk, hogy az Ószövetségben, a szellemi dolgoknak csak az árnyékai vannak meg (Zsid.10,1), de a valóság mindig Krisztusban és szellemben van. Azért, hogy a szövetség vére rajtunk legyen, nekünk is naponta magunkhoz kell vennünk az úrvacsorát!

Mivel Jézus áldozata hozta el nekünk ezt a szövetséget és láttuk, hogy szenvedés nélkül sem áldozatot hozni, sem szeretni nem lehet, ezért készüljünk fel mi is, hogy ezen az úton szenvednünk kell majd.

Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, (Zsid 5,8-9)

Jézus is a szenvedésekből tanulta meg az engedelmességet. Tapasztalatból mondhatom, hogy a szenvedés sohasem öröm, viszont az engedelmesség igen nagy öröm, mert kiváltja az Úr és a Szent Szellem örömét is bennünk, mert az Atya akarata kerül végrehajtásra általa. Jézus is, és az apostolok is az engedelmességük révén tudtak olyan sok csodát és a Szent Szellem erejét megtapasztalni. Ez engedetlenséggel lehetetlen.

Az ígéretek hatalmasak azoknak, akik mindvégig kitartanak ebben a szövetségben. Azért szólít fel oly sok helyen az ige, hogy meg kell őriznünk a hitet és a bizalmat mindvégig (Zsid.3,6; 3,14; 10,35).

Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet álltatok ki, Midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurcoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudva, hogy nektek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben. Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi lelkünk üdvösségére. (Zsid 10,32-39)

Tiszteljük Jézus értünk ontott  vérét, amely minket is megszentel. Tartsunk ki ebben a szövetségben, mert ha meghátrálunk, akkor elveszünk. Amint feladjuk az új életünket ebben a szövetségben, abban a pillanatban lemondunk a hitünkről is, és megtapossuk ezt a szent vért. Maradjunk meg ebben a szövetségben, amelynek nagy jutalma van!

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert miután megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. (Jak 1,12)

A szeretet szenvedése

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. (Gal 5,6)

Sajnos a mai világban, mint oly sok más dologgal is megtörténik, a szeretet szó tartalma is egyre sekélyesebb lesz. A szimpátia kezdeti jeleit már szeretetnek nyilvánítják, és amikor ez a szeretet próbának van kitéve, akkor gyakran az első nehézségre elszakad a kötelék. Szokatlan lehet ehhez a témához a bevezető ige, de meg van ennek is a magyarázata. A mi Istenünk nem a külsőségeket figyeli, hanem a szíveket vizsgálja (Zsolt.7,10), nem számít neki, hogy milyen külsőségekkel dicsekszünk, hogy mi mindent tudunk a külsőségekben felmutatni, hanem a szívünk indulatait vizsgálja, hogy milyen motivációból teszünk valamit. Ő, mint a szeretet Istene (1Jn.4,8), szeretetből cselekszik és tőlünk is azt várja el, hogy a cselekedeteink motivációja a szeretet legyen.

Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! (1Ján 4,19)

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. (Róm 5,8)

Mint sok minden másban, az Úr a szeretetben is példát mutat nekünk. Szeretetének bizonyítékaként, mielőtt mi bármit is cselekedhettünk volna, Ő már odaáldozta értünk váltságul szerelmes Fiát (Jel.13,8). Nagy kegyelmük van azoknak akik ma élnek, mert Krisztus már nem csak ígéret, hanem valóság. Bizonyosak lehetünk Isten szeretete felől, mert bizonyságot tett szeretetének zálogáról. Ahogyan Jézus mondja, nincs nagyobb szeretet, mintha valaki az életét adja a barátaiért.

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Jn 15,12-13)

A Jn.3,16-ból mindannyian tudjuk, hogy Isten mennyire szerette a világot, amelyért odaadta a legdrágább áldozatát, hogy kimutassa szeretetét. Nagy terveket szőtt az emberrel, és vágyva vágyik utána, hogy egy örökkévaló közösségben legyen vele. Az embert választotta menyasszonyának, és az Éneke Énekéből látjuk, hogy milyen is ez a szerelem az Ő részéről. Ezek után mennyire fájhatott neki, mikor az ember, akivel egyesülni akart, bűnbe esett. Akivel együtt járt naponta az Éden kertjében, aki az Ő kifejeződése volt. Azután tovább fokozta az ember az Úr fájdalmát, amikor az özönvíz előtti időkben már minden ember csak gonoszságot akart cselekedni, és elfordult teremtőjétől teljesen. Mennyire fájhatott neki, hogy mindenkit elpusztítson, mert Ő ezt nem így akarta, hanem úgy, hogy mindannyian örökké együtt járunk Vele szeretetben. Az ember azonban egyre távolabb kerül Tőle, de Ő még mindig kitartóan szeret. Csalódást csalódásra szenved el miattunk. Krisztust is sokszor megtapossuk. Az emberek többsége nem hiszi, hogy Ő odaadta magát értünk, hanem elutasítja, sőt, sokszor a hitetlenek sokasága még gúnyolja is. Mennyire fájhat ez Neki, amikor Ő csak jót akar nekünk, meg akar minket menteni a halálból, és még mindig kitárva tartja szerető karjait, várva hogy megbocsáthasson. De mi, akik a nevéről neveztetünk, mi is sokszor csak az ajándékait keressük és nem Őt magát. Mennyire fájhat Neki, hogy nem vagyunk rá kiváncsiak, hanem a földi életünket akarjuk kényelmesebbé tenni (Jak.4,2-3). Amikor mindenki csak a maga hasznát keresi, és nem az Úrét (Fil.2,21). Folyamatosan szenved az Úr miattunk emberek miatt, de ha elé megyünk, akkor nem kárhoztat, hanem örül, hogy adunk magunkból valamit! Azért a kis szeretetért és figyelemért amivel megajándékozzuk, mennyi fájdalmat és szenvedést tűr el! Amikor káromlásokkal és káromkodásokkal a bennünk lévő Szent Szellemet megszomorítjuk (Ef.4,30). Amikor jól tudjuk, hogy az Ő csodája segített minket át egy nehéz helyzeten, vagy betegségen, de mi hálátlanul mégsem neki adjuk a dicsőséget, hanem elvesszük magunknak vagy egy masik embernek adjuk. Amikor oly sok bizonyság után, mégis hitetlenül cselekszünk, mintha nem is ismernénk Őt. Ilyenkor Ő szelíden visszahúzódik tűrve (Lk.14,10), hogy újra és újra megtapossuk a szeretetét. Vár, hogy hátha megnyer minket a kitartó szelíd hívásával. Lenyeli a bántásainkat és újra csak ad a szeretetéből. Ennyi fájdalommal és szenvedéssel szeret minket nap mint nap.

Bátran kimondhatjuk, hogy az igazi szeretethez szorosan kapcsolódik az áldozat és a szenvedés. Az áldozattal együtt jár valaminek az elvesztése, letétele vagy odaadása. Az a mi áldozatunk, hogy szeretetből odaadjuk magunkat (Róm.12,1). Emiatt a szeretetből meghozott áldozat miatt van a Bibliában a szenvedés ígérete.

Mert én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni. (ApCsel 9,16)

És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt 10,22)

Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedve. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek: (1Pét 2,19-21)

Jézus, Pálnak is elmondja, hogy az Ő nevéért sokat kell majd szenvednie. Elmondja, hogy mindannyiunknak, akik az Ő nevéről neveztetünk, sokat kell szenvednünk. Péternél egyértelműen kimondja a Szent Szellem, hogy szenvedésre hivattunk el. De hogyan is kapcsolódik a szeretet és a szenvedés? Nézzük meg mit mond Jézus, hogy hogyan éljünk:

Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekszetek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekszenek-e? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Mt 5,38-48)

Egyenesen felszólít minket arra, hogy ne fizessünk gonosszal a gonoszért (Róm.12,17), sőt, szeressük azokat, akik minket gyűlölnek. Ez a fajta szeretet nem arról szól, hogy ketten kölcsönösen kedvelik egymást; hanem arról, hogy az Úr gyermekei úgy szeressenek, hogy nem várnak viszonzásul semmit. Már kezd látszani a szeretetből hozott áldozat körvonala, ezért itt az ideje, hogy megnézzük mi Isten szerint a szeretet fogalma:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13,4-7)

„Nem keresi a maga hasznát” – Mondanom sem kell, hogy Isten így szeret bennünket. Szóról-szóra, ahogyan az ige mondja – „mindent remél, mindent eltűr”. Ha én igazán szeretek, akkor nem keresem a magam hasznát, hanem azt keresem, ami Istennek és a másik embernek van kedvére. Más szóval feláldozom a magam kívánságait, hogy másnak kedvezzek. Ezzel ki is mondtuk, hogy hogyan kötődik a szenvedés a szeretethez, úgy hogy lemondok a magam „hasznáról”, vagyis mindarról, amit én szeretnék. Ha így kezdek el szeretni, akkor elkezd gyötrődni a lelkem. De ugyanezt eredményezi, ha lemondok a magam igazáról, a magam vagyonáról, az elismerésről, a köszönetről, vagy minden olyan dologról, amely nekem kedvezne elsősorban. Az apostolok is erről tesznek bizonyságot:

Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; (Fil 3,10)

Én János, aki nektek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten voltam, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. (Jel 1,9)

Pál és János társunk a szenvedésben, mi több, részes Krisztus szenvedésében. De hogyan is vagyunk mi részesei Krisztus szenvedésének? Aki olyan akar lenni mint Jézus, vagy a tanítványa akar lenni, az készüljön fel, hogy ugyanúgy kell szenvednie, mint Istennek. Krisztus folyamatosan szenved, mindaddig, amíg a gonosz végképp el nem töröltetik. Lássuk meg, hogy Ő még mindig naponta leteszi az életét értünk, és minket is ilyen szeretetre hívott el. Ehhez azonban Tőle kell vennünk az erőt, és Jézusnak kell segítenie, hogy valósággal meg tudjunk halni önmagunknak.

Ha szeretetből a másiknak kedvezek, ahelyett, hogy azt csinálnám, amit én szeretnék. Amikor a régen vágyott nyaralásra gyűjtött pénzt, odaadom egy szűkölködő testvéremnek. Amikor éppen pihenhetnék, és a kedvenc időtöltésem űzhetném, de inkább elbeszélgetek a családdal, vagy segítek valakinek, hogy könnyítsek a terhein, akkor mindvégig meg kell tagadnom magam. Amikor valaki rajtam tölti ki a mérgét, de én megpróbálom megvígasztalni, és nem arra nézek, hogy bánt. Ha látom, hogy szomorú, akkor nem hagyom ott, hogy majd lesz vele valami, hanem mellé állok vígasztalni. Nem emlegetem fel a régi sérelmeket, hanem elfedezem azokat, és úgy teszek, mintha meg sem történtek volna. Megbocsátok (Mt.18,21-22), lemondok a magam javáról a másik előnyére, sőt, figyelem, hogy hol lehetnék segítségére. Ezért elválaszthatatlan az igaz szeretettől a szenvedés, mert nem a magam öröméről szól. De a szeretet miatti szenvedés ne legyen rossz hír számunkra.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; (2Kor 4,17)

Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. (1Pét 4,13)

Ez a földi élet igen rövid, de az Úrtól való ígéreteink egy örökkévalóságra szólnak. Ha oda tudjuk áldozni ezt a földi életet az Úrnak, akkor minden ígéretet birtokba vehetünk (Mt.16,25). Ha nem, akkor sajnos az ígéretek is távol maradnak tőlünk. A szeretet miatti szenvedéseinkkel leszünk a Krisztus szenvedéseinek részesei.  Azt a szeretetet hagyta hátra parancsolatként, amelyben Ő is folyamatosan szenved, csak azért mert szeret:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Jn 13,35)

Önfeláldozó szeretettel szeressük egymást. Ennek a szeretetnek a hiánya miatt nem ismeri fel a világ, hogy mi Krisztus tanítványai vagyunk. De a nagy gyülekezetekben nem is lehet szó ilyen mértékű szeretetről, hiszen sokszor nem is ismerjük azokat, akik egy héten egyszer mellénk ülnek az összejövetelen. De ha kisebb közösségekben átéljük a szenvedéseket a szeretet miatt, akkor azzal Krisztus teste is nyer, hiszen másokat tudunk vígasztalni, amikor ők mennek át hasonló helyzeten:

De akár nyomorgattatunk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek. Tudva, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is. (2Kor 1,6-7)

Ha vállaljuk a szenvedéseket, és megéljük a valódi szeretetet szenvedésekkel együtt, akkor a szívünk is elfog változni Krisztuséhoz hasonlóvá. Akkor fogjuk tudni megtagadni az ó ember kívánságait, és tudunk új emberré lenni. Akkor tud megváltozni a látásmódunk, hogy ne magunk körül forogjanak a gondolataink, ahogyan ezt Jézus is megtapasztalta:

Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. (Ézs 53,11)

Jézus is „lelke szenvedése folytán” látott másképpen, és ez igaz minden olyan emberre, aki átmegy a szenvedéseken. Ha az Úrral megyünk át ezeken a szenvedéseken, akkor Hozzá fogunk közelebb kerülni, mert átérezzük azt a szenvedést, amit mi okoztunk (okozunk) Neki. A szeretetnek ezeket a terheit segít hordozni (Zsolt.55,23), és megtölt folyamatosan új élettel a Szent Szellemen keresztül.

Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. (Jn 14,15)

Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (Jn 15,9-10)

Sok helyen említi Jézus, hogy úgy tudjuk kifejezni a szeretetünket felé, ha megtartjuk a parancsolatait. Ha pedig engedelmességben járunk, akkor bizonyosan kerülünk olyan helyzetbe, hogy ki kell fejeznünk a szeretetünket egy olyan ember felé, akit nehéz szeretni. De ha az ilyen engedelmességben gyakoroljuk magunkat, akkor leszünk Jézus valódi tanítványai, és amint az ige is mondja, akkor megmaradunk az Ő szeretetében. Ezért az ilyen szeretetben járás még két másik fontos dolgot is betölt az életünkben:

Jézus pedig mondta neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt 22,37-39)

Az egyik fontos dolog, hogy betöltjük a törvényt azáltal, hogy kimutatjuk vele Isten felé a szeretetünket, amely az első és a második parancsolat. Ahogyan Pálnál is egy igében összegezve látjuk a törvényt, hogy a szeretet az egész törvényt betölti (Gal.5,14; Róm.13,9). A másik fontos dolog, hogy ezzel a szeretettel Jézus tanítványaivá válunk:

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. (Lk 9,23)

Lehetetlen valóságos szeretettel úgy szeretni, hogy közben nem tagadom meg magam és vele együtt minden kívánságom (1Kor.13,4-7). Csak úgy lehet ezt megtenni, ha magamat a halálba adom, és vállalom mindazt a szenvedést, amelyet az okoz, hogy megtagadom a saját érdekeim és jóval fizetek még a rosszért is. Ez pedig egy mindennapos élmény, mert lehetetlen, hogy  egy héten csak három napon szeressek, a többin nem. Ezért teljesíti be a szenvedéseket is vállaló szeretet Jézus követelményét a tanítványságra. A szeretet miatti szenvedés ráadásul megtisztít minket a bűntől.

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett értünk, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt. (1Pét 4,1-2)

Az által tisztít meg minket a szeretet miatti szenvedés, hogy halálba adom magam, vagyis a hústesti életet, minden bűnös indulatával együtt. Ha valaki Istent szereti, akkor nem akarja a parancsolatait áthágni, hanem igyekszik azokon belül maradni, tehát kerülni fogja a bűnt. Valamint leteszi az önzését, a kívánságait, és szabályosan megöldökli a saját lelkét, hogy szeretni tudjon. Amikor nem viszonozzák a szeretetünket, amikor nem értékelik az áldozatunkat, amikor igaztalanul bántanak, akkor mindig egy kicsit meghalunk, mert ez igenis fáj a mi önző lelkünknek, de nem figyelhetünk erre, hanem mindezek ellenére tovább kell szeretnünk. Ha pedig szeretjük az Urat, akkor miatta tesszük meg azt, hogy mások felé szolgálunk szeretettel és hordozunk másokat az ő gyengeségeikben, vagy akár még gonoszságaikban is.

Ahogyan láttuk, Isten is folyamatosan szenved, és az igazi szeretetbe bele van kódolva a szenvedés. Vértezzük fel magunkat a szenvedésre, mert ez a szenvedés valóban új emberré, krisztusivá tesz bennünket, ha az Ő hasonlatossága szerint éljük meg a szeretetünket. Váljunk Krisztus valódi követőivé, úgy, hogy valósággal szeretjük egymást, minden képmutatás nélkül, mert annak van igazi jutalma már itt a földön is.

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (1Ján 3,18)

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. (Róm 12,9)

A hústest fogalmának magyarázata

A hústest szó alkalmazása a Váradi-Károli Bibliában nem az első a Bibliák között. Vida Sándor fordításában, és Csia Lajosnál is megjelenik, bár ő teljesen helyesen a hús szót használja. Lényeges különbség van az egyszerű test szó és a hús, vagyis a hústest szó jelentése között, ezért fontos megértenünk a jelentését. A szó igazi jelentése hús, de a Váradi-Károli Bibliában a hústest kifejezést alkalmaztuk, hogy felismerhetőek legyenek azok az igehelyek, ahol korábban az egyszerű test szó állt. Ez a fajta megkülönböztetés jelen van a német és angol Bibliákban, a body és flesh, valamint a Leib és Fleisch szavakkal.

A magyar Bibliákban két-két szót fordítanak testként, melyek jelentése jelentősen eltér.

TEST

görög Soma (G4983), héber Govijja (H1472) jelentése:

1. Emberek és állatok teste
– halott test, vagy holttest
– az állatok élő teste

2. Égitestek

3. Emberek kis vagy nagyszámú testületbe való tömörülése, mintha egy család lennének; társadalmi, etikai, misztikus test, mint az Újszövetségben a gyülekezet

4. Valami, ami árnyékot vet, de maga tisztán elkülöníthető az árnyéktól

HÚS/HÚSTEST

görög Sarx (G4561), héber Bászár (H1320) jelentése:

1. Hús (az élő test lágy részei), mind az embernél, mind az állatnál

2. A test

– ember teste
– természetes vagy fizikai származásra használt, generáció vagy kapcsolat, egy természetes generációból született
– az ember érzéki természete, az „állati természet”
                – minden negatív szinezet nélkül
                – az állati természet vágyakozásai, amelyek bűnre visznek
                – az ember fizikai természete, amely ki van téve a szenvedésnek

3. Élő teremtmény (akinek húsból való teste van), legyen az ember vagy állat

4. A hús jelöli az ember földi természetét, amely nélkülözi az isteni befolyást, ezért elmerül a bűnben és ellenáll Istennek

Jól látható, hogy a test szó, az inkább az alakra, formára, megjelenésre vonatkozik, mint a megtestesülő dolog természetére. A hús, viszont inkább a fizikai megjelenés természetére utal.

Remek példa a test jelentésére a kérubok leírása Ezékielnél:

És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve voltak, mindegyiknél két szárny összeért, kettő pedig fedezte testüket. (Ezék 1,11)

A kéruboknak szellemi testük van, mert ők szellemi lények. Ezért a testüket nem a hússal nevezi meg a Biblia, hanem a test szóval. De a test szót találjuk Jézus halála után is, amikor az Arimathiából való József elkérte Jézus halott testét:

Ez odamenve Pilátushoz, elkérte a Jézus testét. (Lk 23,52)

A lélek nélkül a test „csak” az emberi forma, alak, ezért ezzel fejezi ki a Biblia holttestet is.

Az ember kezdetben élő lélekként lett megalkotva (1Móz.2,7), és csak később lett a testi vágyait beteljesíteni akaró lélekké, vagyis hústestté, másként mondva hússá (1Móz.6,3). Kezdetben a bűnbe esett ember nem élt ilyen életet, ez csak Noé idejére teljesedett ki, amikor azt mondja az ige, hogy az ember szívének minden gondolata  kizárólag gonosz (1Móz.6,5).

Sajnos csak a szövegkörnyezetből látszik, hogy a hústestnek éppen melyik jelentését kell értenünk, ezért nézzük meg konkrét példákon keresztül, hogy mikor melyik jelentésével találkozunk.

1. Hús, a test lágy részei

Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen van: (Róm 2,28)

És minden versengés nélkül nagy az istenfélelem eme titka: Isten megjelent hústestben, megigazíttatott Szellemben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe. (1Tim 3,16)

És az Ige hústestté lett és lakott mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1,14)

A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg annak húsát szent helyen. (2Móz 29,31)

A körülmetélés egyértelműen a húson van végrehajtva külsőképpen. Krisztus is húsban született meg, nem más anyagban, és ebben a jelentésben elsősorban az anyag megjelenése a fontos, ahogyan a 2Móz 29,31-ben látjuk, ott szintén húsnak van fordítva.

Ma már fontos megjegyezni, hogy Jézus egy teljesen emberi testben (hús-vér testben) jött el. Az ige hússá lett, vagyis teljesen emberivé, anyagivá. Ezt támadja a gnosztikus és New Age irányzat. Ezért ez ma kulcsfontosságú az igazság szempontjából. (Erről szól egy korábbi irás: A hústest és a test közötti egyre fontosabb különbség)

2. Az egész test

Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én hústestem, amelyet én adok a világ életéért. (Jn 6,51)

Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. (Jn 6,55)

Minkét héber (bászár-govijja) és görög (sarx-soma) szó jelentheti a teljes emberi testet is, csak annyi a különbség, hogy a hús elsődleges jelentése nem az egész testre vonatkozik, hanem az anyagra. Jézus a tömegek előtt a hús (vagy hústest, ahogyan a Váradi-Károli Bibliában szerepel) kifejezést használja, de egyértelműen az Ő egész testére utal, mert amikor a tanítványokkal van együtt (Mt.26,26; Mrk 14,22; Lk.22,19), akkor a test szóval fejezi ki a mondanivalóját, és ott érthetjük meg, hogy Ő az egész testét odaadta váltságul miértünk. Ebben az esetben tehát a sarx  (hústest, a megjelenési forma anyaga) és a  soma (test, a megjelenési forma) jelentése megegyezik.  A tömegből akik ezt nem így értették, azok sokan mondták, hogy ez már kemény beszéd, és többen nem is követték tovább.

3. Az egész ember, mint élő teremtmény, a lélekkel együtt

Mert soha senki az ő tulajdon hústestét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat; Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő hústestéből és az Ő csontjaiból valók. Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy hústestté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. (Ef 5,29-32)

Ahogyan látjuk, az Ő testének vagyunk a tagjai, amely a test szó 3. jelentése, vagyis nem a hústestének, mert itt a test jelentése az emberek tömörülésére, társulására (egyház, házasság) vonatkozik. De az Ő húsából és csontjából valók vagyunk, mert a testvérei vagyunk Krisztusnak az újjászületés és az úrvacsora révén.

Mind a házasság példájában, mind Krisztus és az egyház példájában a teljes ember, vagyis az emberek testi-lelki egyesülése látható. Krisztus testében is, és a házasságban is fontos a lelki egyezőség, fontos, hogy ugyanazok legyenek a testi szövetséget alkotók lelki vágyai is, mert enélkül nem járhatnak egy úton (Ámós 3,3). Krisztus testében ez azt jelenti, hogy Krisztusnak, mint a fej vágyainak kell átjárnia az egész testét, vagyis a földi egyházát. Egyesülve vele az Ő vágyaiban, látásában, érzéseiben, céljaiban, munkájában, ítéleteiben, stb.

Hasonlóan a házastársaknál meglévő testi-lelki egyesüléshez, a parázna testi kapcsolat sem marad meg testi szinten, hanem a lélek is részt vesz benne.

Avagy nem tudjátok-e, hogy aki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy hústestté. (1Kor 6,16)

A paráznaság bűne ezért más, mint a többi bűn, mert abban az ember az egész lényével vesz részt, és emiatt egy kis része sem marad bűntelen.

4. A bűntől megrontott gyenge, ferde ember, elmerülve a bűnben

A hústest jelentései közül a bűntől megrontott gyenge ember a leggyakoribb előfordulás a Bibliában, abban az értelemben, hogy a lélek nem a szellemi dolgok felé fordul, hanem az anyagi világ felé, és a testnek (a földi tagjainknak) kívánságait akarja kielégíteni. Ebben a jelentésében mondhatjuk, hogy a hústest, a test (földi tagjaink) felé forduló lelket jelenti, és semmilyen anyagi tartalma nincs ebben a jelentésében. Csak a test és a hústest fogalmának a különválasztásával lehet megérteni helyesen a Róma levél üzenetét.

Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve. (Róm 7,14)

Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. (Róm 7,18)

Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de hústestemmel a bűn törvényének szolgálok. (Róm 7,25)

Hogy testben (soma, govijjá, body, Leib)  vagyunk, azzal szemben nem tehetünk semmit, mert ebbe az anyagi világba testben érkezünk és az anyagi létezésünkhöz szükségszerű, hogy anyagi testünk legyen. De ettől még nem kellene hústestinek lennünk, vagyis a lelkemnek nem kellene a testi kívánságokat kielégíteni. A hústestiség fő jellemzője, hogy a bűn szolgálata alatt van, ezért nincs a hústestben semmi jó, mert az nem az Isten dolgaira figyel, hanem az anyagiakra. Ha pedig azokra figyel, és azoknak szolgál, akkor a világ fejedelmének uralma alatt van és a bűnös test kívánságainak szolgál, semmiképpen sem Istennek. Ezért volt lehetetlen a törvénynek lelkiismeret szerint megváltoztatnia az embert, mert nem érinthette meg a belsőnket, a lelkünket, és nem tudta kezelni a hústest problémáját.

Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a hústest miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátva bűn hústestének hasonlóságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a hústestben. (Róm 8,3)

Mivel Jézus Istentől született, és nem volt meg benne a bukott természet, ezért jelenti ki a Szent Szellem, hogy „a bűn hústestének hasonlatosságában” jött el. Teljesen emberi lelke volt (1Tim.2,5), de bűntelen, vagyis Ő nem élt hústestben, ezért tudta megtenni, hogy nem a test kívánságait szolgálta ki, hanem az Atyának szolgált. Így tudta megtenni, hogy nem zavarta ha éppen nem evett (Jn.4.fej.), vagy éppen nem volt otthona (Lk.9,58, Mt.8,20). De még a tanítványok hústesti kívánságait sem volt hajlandó kielégíteni, mert a bűn a kívánságban van (Mrk 10,37). Ezért forog a Róma levél a kívánságok körül, és nem szükségletek körül. Éles különbség van a test szükségletei és kívánságai között. Az Úr ígéretet tesz azoknak, akik őt követik, hogy betölti a szükségleteiket (Mt.6,25-26; Lk.12,29-31; Zsolt.37,25). A kívánságban van a romlottság (2Pét.1,4; 2Pét.2,10) ebben a világban, ráadásul a világ kívánságai (hatalom, hírnév, gazdagság, stb.) és a földi tagjaink kívánságai (lustálkodás, tobzódás, kényelem keresés, stb.) tudják eltéríteni az embert az Úr követésétől.

Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk:

(Róm 8,12)

Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)

Ha a test (földi tagjaink) kívánságainak élünk, akkor az a halálra vezet, mert a hústest (a testi kívánságokra figyelő lélek) csak a test kívánságaira figyel, és nem törődik az isteni, szellemi dolgokkal. Ezért ha a testi kívánságoknak élünk, akkor meghalunk (Róm.8,13), mert annak vége bűn, és a bűn zsoldja halál. A Róm.8,13-ban látszik tisztán, hogy a test cselekedeteit kell megölnünk szellemmel, és nem a hústestet kell megölnünk, mert a test halott a bűn miatt. Ebből az igéből is látható, hogy a hústest jelentése nem az anyagra vonatkozik, hanem a test kivánságait kielégíteni vágyó lélekre, más szóval az óember.

Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)

Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjon tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek neki az ő kívánságaiban: (Róm 6,11-12)

Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van. (Róm 2,29)

Elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. (1Pét 1,9)

A keresztségben nem a lélek hal meg, hanem az óember, vagyis a hústest. A test (soma, govijja, Body, Leib) már amúgy is halott a bűn miatt, mert akik igazak voltak, azok is meghaltak ebben a testben, hiába nem vétkeztek (Róm.5,14). A lelkünk mindvégig élő, és a hitünk célja is a lelkünk, vagyis a személyiségünk üdvössége (1Pét.1,9). Ezért metéli körül Isten a mi szívünket, hogy az többé ne legyen a test (földi tagjaink) kívánságainak rabságában, hanem szabad legyen arra, hogy ismét a Szellem vezetése felé forduljon, és a szellemen keresztül valósággal uralkodhassunk a test kívánságain. Nekünk magunknak kell elfordulnunk a test (földi tagjaink) kívánságaitól, ezért figyelmeztet bennünket az írás, hogy ne éljünk hústest szerint, mert azt továbbra is megtehetjük.

Sajnos sok mai Biblia levágja a Róm.8,1 vers végét, hogy kiknek nincs kárhoztatásuk Isten előtt. Ez ismét a világvallás felé vezető antikrisztusi propaganda egyik építőköve, hogy levegye az emberek válláról a bűntudatot, és meghagyja őket a bűnükben. De el kell fordulnunk a testi élettől, mert az nem lehet kedves Isten előtt (Mal.1,3).

Nincs azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem hústest szerint járnak, hanem Szellem szerint. (Róm 8,1)

Pogányok az új ég és földön

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségüket és tisztességüket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé. (Jel 21,23-27)

És megmutatta nekem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jött ki az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt termett, minden hónapban meghozva gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. (Jel 22,1-2)

Biztosan többen elgondolkodtunk már, hogy kik is lehetnek azok a pogányok, akik az új ég és föld alatt itt lesznek. Bizonyos, hogy nem az Új Jeruzsálem lakói lesznek, hanem kívül élnek majd a földön, de ott fognak élni. Az idézett versekből látszik, hogy az életük más lesz, mint azoknak, akik az Új Jeruzsálemben fognak élni Isten dicsőségében. De kik is lehetnek ők valójában, és hogyan lehet, hogy pogányok túlélik az ítéletet.

A kereszténységben több olyan felekezet létezik, ahol azt állítják, hogy nincs pokol. Ehhez még társul sok olyan vallás, ahol a szeretet istenéről nem tudják elképzelni, hogy bárkinek is szenvedést okozon, ezért nem egyeztethető össze a hitükkel egy olyan hely, ahol az emberek szenvednek a halál után. Sőt, az örök szenvedést is lehetetlennek tartják. Nézzük meg, hogy a Biblia mit mond erről. Kezdjük azzal, hogy mi történik a halál után a Biblia szerint, mert utána abból érthetjük meg az isteni ítéletet és az ítélet utáni helyzetet.

Az alvilág meztelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26,6)

Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; (Jób 21,13)

Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírba szállók közül. (Zsolt 30,4)

Az életnek útja felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzon a pokoltól, mely alá felé van. (Péld 15,24)

Az Ószövetségben a héber Seol, és az Újszövetségben a görög Hádész szó a halottak birodalmát jelenti, amelyet a Seol, sír, alvilág, pokol szavakkal ad vissza a Károli Biblia. A holtak birodalma kapcsán azért beszélünk alvilágról, mert a föld mélyén van.

Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. (5Móz 32,22)

Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállnak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lett, amint elvégezte mind e beszédeket, meghasadt a föld alattuk. És megnyitotta a föld az ő száját, és elnyelte őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi voltak, és minden jószágukat. És alászálltak azok és mindaz, ami az övék, elevenen a pokolra: és befedezte őket a föld, és elvesztek a közösség közül. (4Móz 16,30-33)

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil 2,10)

A fordítási különbségekből is láthatjuk, hogy egy összetettebb helyről van szó, ahol egy részen szenvednek a halottak, ez a pokol, de más részen nyugalomban vannak. A mai kanonizált ószövetségi könyvekből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy pontosan honnan lehet levezetni ezeket az elkülönült részeket, de ahogyan beszélnek róla, abból kikövetkeztethető a felosztás, illetve később Jézus példázatai egyértelművé teszik ezeket a határokat.

Miért is nem haltam meg fogantatásomkor; miért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem? Miért vettek fel engem térdre, és miért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdnék és nyugodnék, aludnék és akkor nyugton pihenhetnék (Jób 3,11-13)

Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén. (Dán 12,13)

Sámuel pedig mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engem? És felelt Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondd nekem, mit kelljen cselekednem? (1Sám 28,15)

Mindhárom esetben egy igaz emberről szól az ige. Jób mindvégig küzdött az ő igazáért, és remélte, hogy a Seolban véget érnek a szenvedései, ott nyugalomban kivárhatja, amíg újra feljöhet onnan. Dánielről és Sámuelről is tudjuk, hogy igaz emberek voltak, ezért nekik a Seolban nem a szenvedés volt előkészítve, hanem a nyugalom. Mindannyian megmaradtak öntudatuknál, és nem tudattalanul élték meg az ott töltött időt, de ennek magyarázatával várjunk még.

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, akik vétkeznek. (Jób 24,19)

Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, amely elfeledkezik Istenről. (Zsolt 9,18)

Kóré fentebb idézett története (4Móz 16,30-33) is, és ezek az igehelyek is azt mutatják, hogy a gonoszok jutnak a pokolba, ahol nem nyugalom van, hanem szenvedés. De mire is alapozzuk ezt a kijelentést, hiszen az idézett versekből ez nem látszik egyértelműen. Ennél a pontnál el kell hagynunk az Ószövetséget, és az Újszövetség segítségével kell tovább nyomoznunk.  Jézus egyik történetével, amely nem példázat, hanem egy történet!

Volt pedig egy gazdag ember, és öltözött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozva: És volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljőve, nyalták az ő sebeit. Lett pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemettetett. És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltva, mondta: Atyám, Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Mondta pedig Ábrahám: Fiam, emlékezz meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötörtetsz. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innen ti hozzátok átmenni, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek. Mondta pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához; Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. Mondta neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Amaz pedig mondta: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. (Lk 16,19-31)

A történet nem úgy kezdődik, hogy az alvilág „hasonlatos” vagy „olyan mint”, hanem azzal a kijelentéssel, hogy „volt egy gazdag ember”. Jézus nem hazudott, ezért ennek megfelelően ez egy olyan történet, amely a valóságban is megtörtént. Ebből a történetből tudjuk meg, hogy az alvilágnak legalább két része van, a pokol és Ábrahám keble. Ez a két rész bár egymástól el van választva, de nincs átjárás és látják egymást. A pokolban láthatatlan lángokkal gyötrődnek, a másik részen pedig vígasztaltatnak. Mindannyian tudatuknál vannak, és emlékeznek a földi életükre, semmiképpen sem tudattalanok. Onnan egyedül senki nem jöhetett ki, de Isten kihozhat onnan bárkit.

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire? Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) (Ef 4,8-10)

Jézus áldozata előtt nem volt lehetséges a mennybe kerülni, hanem csak az alvilágba lehetett jutni. Mert még nem volt valóságos váltsága az elkövetett bűnöknek, hanem csak elnézte az Úr azokat (Róm 3,25), mert lehetetlen, hogy az áldozati állatok eltöröljék a bűnt (Zsid 10,4), ezért az ószövetségi korban meghalt igazaknak is meg kellett várniuk Jézus áldozatát, hogy valóságos megbocsátást nyerjenek (Zsid.9,15). Az alatt a három nap alatt, amíg Jézus a sírban volt, lement a Seolba, de nem a pokolba, és kihozta onnan az igazakat, akik ott várakoztak. Jézus mennybemenetelét követően pedig már tudjuk, hogy akik Őbenne halnak meg, azok hozzá kerülnek a mennybe, (Fil 1,23). Szintén Jézustól tudjuk bizonyosan, hogy nem tudattalanul voltak a Seolban az igazak, hanem öntudattal, mert…

Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. (Jn 8,56)

Jézus pedig felelve, mondta nekik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek, így szólva: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. (Mt 22,29-32)

Ábrahám örült, hogy Jézus megszületik erre a földre, de Izsákot és Jákobot is élőnek mondja, mivel Istennek mindenek élnek. De a Seol, vagy Hádész, még mindig befogadja azokat, akik Krisztuson kívül halnak meg, vagyis újjászületés nélkül. Ők az utolsó ítéletre fognak onnan „felkelni”.

Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban laktok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (Ézs 26,19)

És sokan azok közül, akik alszanak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra. (Dán 12,2)

És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatik meg, amely az életnek könyve; és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetnek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik. (Jel 20,12-15)

Egyszer a halottak előjönnek majd az ítéletre, hogy számot adjanak a földi életük során véghezvitt cselekedeteikről. Ha megfigyeljük, akkor három helyről jönnek elő a halottak. Valószínű, hogy más helyen vannak azok, akik a halál fogságában vannak, mint akik a pokol markában vannak. A tengerben lévő halottak pedig a démonok, akikről Énok könyvéből értesülhetünk, hiszen ha az csupán helymeghatározás lenne, akkor a földnek, a tűznek, és minden másnak is ki kellene adnia a halottakat, ahol az emberek meghalhatnak. A halottak ítélete az, amely végül eldönti, hogy kinek mi lesz az örök sorsa.

És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd neki az igazak, mondva: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy meztelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelve a király, azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. (Mt 25,32-40)

Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és akik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg, (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik. Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincs, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, együtt bizonyságot téve arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.) Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által. (Róm 2,12-16)

Jézus elmondja, hogy milyen cselekedetek engedik meg, hogy valaki benn maradjon az élet könyvében, és Pálon keresztül pedig elmondja a Szent Szellem, hogy miért számítanak be azok a jó cselekedetek az ítéletnél. Ismét megmutatkozik Isten hatalmas szerelme az ember iránt, mert szinte keresi az okot, hogy minél többen megmenekülhessenek a haláltól. Még ha Isten törvénye nélkül is élnek, de legalább az Úr gyermekei közül jót tesznek valakivel, akkor már beszámíttatik nekik. Bár nincs meg bennük az isteni élet, de mégis életet nyernek. Akik ebben az ítéleben meg tudnak állni, azok lesznek a pogányok az új földön. Nem lesz meg bennük az isteni élet, de lesz helyük a földön. Ezért nagyon fontos, hogy hogyan éljük az életünket itt a földön, hiszen Jézusnak itt van joga megbocsátani a bűnöket (Mk 2,10), és nem a hitünk szerint fog megítélni, hanem a cselekedeteink szerint. Erre nagyon kell vigyáznunk, mert a hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2,20; Jak 2,26), és a halott hit nem fog senkit sem bevinni az Úr birodalmába, mert a halál után már nem munkálkodhatuk az üdvösségünkön.

Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedd; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy. (Préd 9,12)

Kell-e nekünk az Ószövetség?

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2Tim 3,16-17)

Gyakran kérdés, hogy a Biblia az egy kultúrtöténeti írás vagy valóban Isten szava. A hitetlenek körében ez csak egy nép vallásos irata, amely nem különbözik más népek hasonló irataitól. De nekünk, akik hiszünk Istenben és hisszük, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, a mi megváltónk, nekünk valóban Isten szava. De akkor mint keresztények, akik elfogadjuk Jézus Istenségét, kell-e foglalkoznunk az Ószövetséggel, amely a zsidó népnek adatott. Sok művelődéstörténész, akik kereszténynek is vallják magukat, arra bíztatnak, hogy ne olvassuk az Ószövetséget, mert az teljesen más istenképet ad elénk, mint az Új Szövetség kegyelmes Istene. Hogyan lehet, hogy ez a két szövetség ilyen különböző istenképet fest elénk? Lehet, hogy mégis ugyanaz az Isten szerepel mindkét szövetségben?

Ha valaki azt állítja, hogy megismerte Istent Jézusban, mint megváltó és szerető Istent, akkor el kell hinnie, hogy Ő az, akinek mondja magát. Mindenek előtt azt kell elhinnie, hogy Ő valóban bűntelen életet élt, és emiatt adhatta magát váltságul sokak bűnéért, mert különben a saját bűneiért kellett volna meghalnia. Ha pedig bűntelen életet élt, akkor nem is hazudhatott. De honnan tudhatjuk, hogy amit leírtak róla, az úgy is volt?

Ezeket beszéltem nektek, amíg veletek voltam. Ama vigasztaló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek. (Jn 14,25-26)

Jézus maga mondja, hogy a beszédeket, amiket Ő mondott, azokat a Szent Szellem eszünkbe fogja juttatni. Ezért amit az apostolok írtak, az a Szent Szellem vezetése alatt íródott, és Ő mondta el Jézus szavait. Még azokat is, amelyeket egyedül, a tanítványok jelenléte nélkül szólt. Ennek megfelelően hitelesnek kell elfogadnunk, amit az Új Szövetségben olvasunk. Ráadásul nem csak Jézus tesz bizonyságot erről, hanem Pál is, ahogyan látjuk a bevezető igében. Két vagy három tanú vallomására pedig minden megáll (2Kor 13,1). Mit is mond Jézus az írásokról?

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; (Jn 5,39)

Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek? (Jn 5,46-47)

A farizeusok szemére veti, hogy olvassák ugyan az ószövetségi írásokat, de nem ismerik fel, hogy azok róla tesznek bizonyságot. Ezzel Jézus elismeri, hogy a Messiásra vonatkozó részek mind róla szólnak, és már Mózestől kezdődően szerepel a kijelentés az írásokban. Ezzel nem csak azt árulja el számunkra, hogy megtalálható az Ószövetségben, hanem azt is igazolja, hogy azok az írások Istentől ihletettek, mert Ő valóban betölti a róla szóló próféciákat. De Jézus még konkrétabban állást foglal az Ószövetség írásai mellett.

Naponta nálatok voltam, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de szükség, hogy az írások beteljesedjenek. (Mrk 14,49)

Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, amik megírattak. (Lk 21,22)

Jézus ismerte az írásokat, és tudta, hogy az élete be fogja teljesíteni az írásokat. Máté evangéliuma, amely a zsidóknak tett bizonyságot Jézusról, sokszor a történetekhez odateszi a próféciát is, amely azzal az eseménnyel beteljesedett. Csak néhány példa:

És ott volt egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. (Mt 2,15)

Hogy beteljesedjen, amit Ésaiás próféta mondott, így szólva: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket. (Mt 8,17)

Hogy beteljesedjen amit a próféta szólt, mondva: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve voltak. (Mt 13,35)

Ezek az igehelyek nem csak azt bizonyítják, hogy az Ószövetség ígéretei Jézussal beteljesedtek, hanem az isteni ihletettségről is, hiszen ha valaki azt állítja magáról, hogy Ő az Isten fia, és az élete bizonyság erről, akkor akik korábban róla prófétáltak, azoknak is Istenből kellett szólniuk. Jézus halála után már „könnyű” meglátni az istenségét, de ezek az írások még mind a feltámadása előtti cselekedeteiről szólnak, amikor még mindez kérdéses lehetett volna. Ma már ismerjük a nevének és szavainak erejét, de a születése előtt írt próféciák csak kijelentés útján tudhatták meg mindezeket a Szent Szellemtől.

Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. (1Kor 2,10)

Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az előbb megírtam röviden, Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: (Ef 3,3-5)

És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; Azért, hogy megismertettessen most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, (Ef 3,9-10)

Még a mennyei fejedelemségek sem tudhatták meg közvetlenül Istentől, hogy kicsoda Jézus, és mi az Atya közös terve Jézussal, hanem csak embereknek jelentetett ki a Szent Szellem által. Ebből is láthatjuk, hogy az ember mennyire különleges helyen van Istennél. Egyedül az ember képes az Istennel eggyé válni, és a szellemen keresztül bensőséges kapcsolatban lenni az Atyával. Ez egészen csodálatos!

De Jézus még messzebbre megy az Ószövetség hitelességét tekintve. Nem csak a róla szóló próféciákat akarta teljesíteni azáltal, hogy megélte azokat, hanem konkrétan állást foglal az írásokról.

Felelt nekik Jézus: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondta, akikhez az Isten beszéde lett (és az írás fel nem bontható), (Jn 10,34-35)

Idézi a 82. zsoltárt, és meg sem kérdőjelezi azt, ami ott van megírva. Ma már ugye próbálják lágyítani ezt a részt, azzal, hogy ott nem kifejezetten istenek szerepelnek, hanem bírák és vének. De Jézus maga mondja el nekünk, hogy ott bizony istenek szerepelnek. Ezzel megerősít egy másik igen fontos tényt is, mégpedig azt, hogy a népek felett igenis szellemi fejedelemségek és hatalmasságok állnak, akik Isten fiai, vagyis angyalok. És még egy fontos kijelentést tesz: „az írás fel nem bontható”. Ezzel elmondja, hogy ami meg van írva, az úgy ahogy van Istentől van, és meg sem kérdőjelezi az írások hitelességét. Még azt sem kérdőjelezi meg, hogy amikor Isten szavát idézi a zsoltár, akkor azt hitelesen teszi. Egyébként is úgy tanított, hogy az írások mély ismeretéről tett bizonyságot, de mivel Ő Szent Szellemtől teljesen átitatva értelmezte, ezért magyarázhatta azokat hatalommal (Mk 1,22; Mt 7,29). Máshol pedig az egész ma Ószövetségnek ismert gyűjteményről tesz bizonyságot:

Hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. (Mt 23,35)

Zakariás a 2Krónika 24. fejezetében szerepel. A zsidó Ószövetség ugyanazokból az írásokból áll, mint a keresztény, csak a sorrend más. Ott a Krónikák könyvei állnak a végén, nem úgy mint a mi keresztény Bibliánkban Malakiás. Ezzel a kijelentésével Jézus az összes, ma Ószövetségként ismert írásról bizonyságot tesz, kivétel nélkül.

De ha ennyi bizonyság valakinek nem lenne elég, akkor nézzünk meg egy másik személyt, aki bizonyságot tesz az Ószövetség írásainak isteni eredetéről. Jézus párbeszédbe elegyedik valakivel, aki először neki idézi az írást, majd erre Jézus is idézettel válaszol:

Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; (Lk 4,10)

Mondta neki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet. (Mt 4,7)

Felelve pedig Jézus, mondta neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. (Lk 4,8)

A Sátán maga idézi az írásokat, és Jézus is az írásokkal válaszol neki. Amit ebből meg kell látnunk az az, hogy még a Sátán sem vonja kétségbe az írások hitelességét, forrását és erejét! Amikor Jézus az írásokból válaszol neki, akkor arra nem tud mit mondani. Isten igéje elnémítja az Sátánt! Ezzel bizonyságot tesz róla a Sátán, hogy az 5Mózes isteni ihletettségű. Nem csak Jézus neve készteti visszavonulásra, hanem a teljes írás. Mivel Istentől származik, ezért hiteles és erő árad ki belőle amikor a szánkra vesszük. Ezért kell mindannyiunknak forgatni Isten igéjét, mert ez az egyetlen támadófegyverünk a Sátán minden erőivel szemben, amikor idézzük az írásokat.

a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: (Ef 6,17)

Isten beszéde megáll minden körülmények között. hisszük, hogy ezért is kellett a Váradi-Károli Bibliának elkészülnie, hogy az egyetlen „mérőzsinórunk” hiteles maradhasson, minden modern lágyítás nélküli, a korszellemtől mentes legyen.

Mindezek fényében van még egy dolog, amelyet az írások tisztáznak. Ez pedig Jézus származása. Magyarországon kedvelt eljátszani a gondolattal, hogy Jézus magyar, jobban mondva párthus lehetett. De a Biblia mást mond. Itt most nem is Jézus családfájára hivatkoznék, bár mivel azok is részei az írásoknak, ezért mindenképpen igazak, hanem Jézus szavaira, Akit ez a mozgalom is igaznak és Isten Fiának mond.

Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt. (Jn 4,22) [saját kiemelés]

Jézus ezzel kimondja, hogy Ő mint a mi megváltónk, zsidó. Ezt nem tudom, hogy hogyan lehet másképp magyarázni. Ahogyan láttuk, az igazmondó Isten Fia, maga tesz bizonyságot az Ószövetség hitelességéről is. Ezért nagy kárt okoz az, aki az Ószövetség olvasásától távol tartja az embereket. Ha már Lukács (Filem.24; Kol 4,4; 2Tim 4,11) kivételével, aki egy zsidó ember közelében ismerkedett meg az evangéliummal, más népen keresztül Isten nem tudósít Jézusról, és Jézus bizonyságot tesz az Ószövetségről — hangsúlyoznám, hogy más, idegen írásról nem tesz bizonyságot — akkor jobban tesszük, ha mi is elfogadjuk, mint Isten szavának hiteles gyűjteményét.

Az Úr adjon mindnyájunknak kijelentéseket belőle gazdagon!

Tudva először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei. (2Pét 1,20-21)

A harc szellemben dől el

És mondta Mózes Józsuénak: Válassz nekünk férfiakat és menj el, ütközz meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálcája kezemben lesz. És úgy cselekedett Józsué amint mondta neki Mózes, megütközött Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmentek a halom tetejére. És lett, mikor Mózes felemelte kezét, Izrael győzött; mikor pedig leeresztette kezét, Amálek győzött. Mikor azért Mózes kezei elnehezedtek, követ hoztak és alátették, hogy arra üljön; Áron pedig és Húr tartották az ő kezeit, egyfelől az egyik, másfelől a másik, és felemelve maradtak kezei a nap lemenetéig. Józsué pedig leverte Amáleket és az ő népét fegyver élével. (2Móz 17,9-13)

Ha egy csata sorsa egy ember felemelt kezén múlik, akkor a győzelemnek nem sok köze van a ténylegesen harcolók tudásához és erejéhez, hanem valami szellemi erőnek kell a háttérben működnie, amely a látható világ eseményeit ilyen mértékben befolyásolja. Környező világunknak két fő része van, a látható anyagi világ és a láthatatlan szellemvilág (Kol 1,16). Mivel a láthatatlan rész a nagyobb és erősebb, hiszen ebből állt elő minden látható (Zsid.11,3), ezért ennek a befolyása alatt van minden fizikai dolog (lásd a bibliai csodákat). Mivel a Bibliát végigkíséri ez a törvényszerűség, ezért állíthatjuk, hogy minden szellemben dől el először, és az eredménye utána lesz látható számunkra. A szellemvilág szabályait az anyagi világ eszközeivel nem tudjuk befolyásolni, csak és kizárólag szellemi (de nem értelmi) eszközökkel.

Lett pedig, amikor Józsué Jerikónál volt, felemelte az ő szemeit, és látta, hogy íme egy férfiú állt előtte meztelen karddal kezében. És hozzá ment Józsué, és mondta neki: Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig mondta: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta neki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? (Józs 5,13-14)

És mondta az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülve egyszer a várost. Így cselekedj hat napon át. És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. És ha majd belefújnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfala magától, és felmegy arra a nép, ki-ki az előtte való helyen. (Józs 6,2-5)

Az Úr, előre megmondta Józsuénak, hogy mi lesz a csata kimenetele. Erről a Jerikóban élők mit sem tudtak, ezért berendezkedtek a védelemre és  elszánták magukat a harcra. De a sorsuk már meg volt pecsételve, azáltal hogy a fölöttük lévő szellemi erőket az Úr már legyőzte. Nem tudtak róla, hogy az őket „védelmező” démonok (Zsolt.106,37-38) már nincsenek a helyükön, ezért a zsidó nép elleni harcba szellemi segítség nélkül mentek bele. A sorsuk előre eldőlt, ezért mondhatnánk, hogy esélyt sem kaptak a túlélésre, de ez nem így van, mert hét napjuk volt rá, hogy megadják magukat. Hiszem, hogy attól a pillanattól fogva, amikor az Úr mondta Józsuénak, hogy a kezébe adta a várost, már nem volt erejük a gonosz szellemi erőknek a városban lévő emberek fölött, ezért ők szabad akaratból választhatták volna a megadást és az életet. Ráháb elmondja, hogy tudták, hogy az Úr a zsidóknak adta a földjüket, és tudták, hogy ki ez az Isten (Józs.2,9-11), de mégsem hódoltak be, hanem inkább a halált választották. Ebből a helyzetből is kiválóan látszik, hogy Isten kegyelméből kettéválik az ember és a gonosz szellemek sorsa. A gonosz szellemeknek nincs választási lehetőségük, bizonyosan haladnak a nekik kiszabott ítélet felé. Az embernek azonban Isten mindig megadja a választási lehetőséget az élet és a halál között, mert ennyire szeret bennünket (Jn.3,16).

És mondta neki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket. Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba. És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annak utána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, akik a táborban voltak. És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van. Mikor pedig Gedeon oda ment, íme az egyik férfiú éppen álmát beszélte el a másiknak, és mondta: Íme álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengeredett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt. A másik aztán felelt és mondta: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izraelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát. (Bír 7,9-14)

Gedeon példája annyiban különbözik a Józsuénál láttottaktól, hogy a Jerikóban élők szívéhez nem szólt közvetlen az Úr, míg itt a sereg katonáinak álmot adott, és azzal az álommal a félelem szellemét kapták. Ezzel az Úr, Gedeon számára szellemben előkészítette a helyzetet. De Gedeonnak sem engedte meg, hogy a saját erejében bízzon, hanem olyan kicsire apasztotta serege létszámát, hogy az önerőből már biztosan nem győzhetett volna. Ráadásul fegyvert nem is vittek magukkal a kezükben, hanem csak fáklyát és kürtöt. A kulcs tehát nem a két szemben álló sereg képességén múlt, hanem a szellemvilág befolyásán az anyagi világon, mert az Úr az egyik oldalon félelmet gerjesztett, a másik oldalon pedig a Benne való bizalmat (hitet) erősítette meg, amely azután önmagában is eldöntötte a csatát.

A kapu előtt pedig volt négy bélpoklos férfi, akik mondták egymásnak: Miért maradunk itt, hogy meghaljunk éhen? Ha azt határozzuk is, hogy bemegyünk a városba, ott is ínség van, és akkor ott halunk meg; ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg; gyertek el azért, szökjünk el a Szíriabeliek táborába, ha meghagyják életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk. És felkeltek alkonyatkor, hogy a Szíriabeliek táborába menjenek; és mikor odaértek a Szíriabeliek táborának széléhez, íme már nem volt ott senki. Mert az Úr azt cselekedte, hogy a Szíriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg robogását hallotta, és mondták egymásnak: Íme az Izrael királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyait és az Egyiptombeliek királyait, hogy ellenünk jöjjenek. És felkelve elfutottak alkonyatkor, és elhagyták mind sátraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, amint a tábor volt, és elfutottak, csakhogy életüket megmenthessék. (2Kir 7,3-7)

Aki az Úrral jár, az bátran menjen előre, és cselekedje meg amit az Úr mond neki, mert nem tudhatja, hogy a szavai és a tettei a környezetében hogyan csapódnak le. A négy leprás járása a valóságban biztosan nem úgy hangzott, mint egy hadseregé, de a szíriaiak mégis úgy hallották, mintha egy egész hadsereg közeledne feléjük. Sokszor a szavaink is más és más értelmet nyernek a hallgatóban, mint amilyen szándékkal kimondjuk őket. Nem ismerjük a másik ember szívét, nem tudjuk, hogy milyen szellem lakik benne (Lk.9,55), ezért a reakcióit sem tudjuk kiszámítani. Emiatt csak a Szent Szellem tud minket pontosan vezetni, mert előtte nincs titok, hiszen az Isten mélységeit is kutatja (1Kor.2,10). Ne felejtsük el, hogy nem a bűnös embert kell gyűlölnünk, hanem a bűnt. Nem a gonosz embert kell gyűlölnünk, hanem a gonoszságot. Meg kell tanulnunk a láthatók mögé nézni, és mindennek a szellemi hátterét kutatni,

Mert noha hústestben élünk, de nem hústest szerint vitézkedünk. Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem hústestiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; (2Kor 10,3-4)

Mert nem vér és hústest ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. (Ef 6,12)

A szellemi háttér a fontos, és nem a látható, ezért az ima, az Ige és a Szent Szellem kijelentése a legerősebb fegyverünk ebben a harcban. Ebben a harcban nincs szünet (Mt.12,43-45), mert a szellemi lények nem fáradnak el. De ha mi Krisztusban vagyunk, akkor nem vagyunk egyedül ebben a harcban. Egyébként Krisztus testében tudunk egymásért is imádkozni, ezért emberként sem állunk egyedül. Jézus ideadta a nevét a Benne hívőknek, hogy az Ő nevében menjenek és kérjenek.

És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessen az Atya a Fiúban. (Jn 14,13)

Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lesz. (Mt 18,18)

A szellemi harcot ne csak a démonűzéssel párosítsuk, mert minden egyes ima egy szellemi harc. A könyörgés, a közbenjárás, a gonosz erők megkötözése, Istentől kérni valakinek a megtérését mind-mind egy-egy szellemi harc.

Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban lévőkért, hogy csendes és nyugalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. (1Tim 2,1-2)

Ha hitetlen városi és országos vezetőkért imádkozhatunk, hogy jobb életet éljünk, akkor ez valóságos szellemi harc. Ha imában kérjük, hogy egy testvérünk le tudjon tenni egy szenvedélyt, akkor az harc a lelkéért. Csodálatos dolog az Úrtól, hogy nem vár el ehhez semmilyen külsőséget, hanem csak a szívünk tisztaságát. Mert amikor azt mondja, hogy

Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozz a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. (Mt 6,6-7)

Nem a szenzációs imákat hallgatja meg az Úr, hanem az őszinte, szívből jövőt, olyat mint Annáét, akinek a szája mozgott, de hang nem jött ki rajta (1Sám.1,9-16). Jézus is sokszor egyedül, félrevonulva imádkozott, nem is tudjuk, hogy pontosan mit. Az ima mellett egy másik igen fontos eszköz a szellemi harcban a böjt. Ezt sok mai Biblia már nem is írja (Mrk 9,29; 1Kor 7,5; ApCsel 10,30), mert azt állítják, hogy ez csak a vallásosság egyik cselekedete, de nem szerepelt az eredeti szövegekben, hanem később toldották be. Ez az ige alapján nem bizonyítható álláspont sőt, tapasztalati úton állíthatom, hogy igen erős szellemi fegyver.

És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végre megéhezett. (Mt 4,2)

Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván. (Mt 6,17-18)

Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanem ha könyörgés és böjtölés által. (Mt 17,21)

Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. (ApCsel 13,2)

Jézus a szolgálatát egy negyven napos böjttel kezdte. Ez csak egy sima vallásos cselekedet lett volna? Semmiképpen sem, mert amikor elmegy a pusztába, akkor azt írja az ige, hogy „vitetett a Szellemtől a pusztába”, majd pedig a böjt után „megtért a Szellemnek erejével”. A pusztában kapta meg böjtöléssel és imádkozással a szolgálatához szükséges szellemi erőt. De ugyanígy látjuk az apostoloknál is, hogy imádkozás mellett böjtöltek az Úr vezetéséért, és akkor szólt a Szent Szellem hozzájuk. De a gonosz szellemek kiűzésében is fontos eszköz a böjtölés, mert ahogyan Jézus mondja, van olyan, amelyik csak könyörgéssel és böjtöléssel hagyja el az embert.

Mivel az egész világrendszer egy szellemi fejedelem, a Sátán, uralma alatt van (Ef.2,2), ezért nem tehetjük meg, hogy ezt figyelmen kívül hagyva éljünk, Krisztusban hívőként még inkább nem. Hála az Úrnak, hogy Ő harcol velünk és értünk (de nem helyettünk!), mert a támogatása nélkül semmire sem jutnánk. Jézus már legyőzte (Mrk 3,27; Kol 2,15) a fejedelemségeket, ezért nekünk ebben a hitben kell megállnunk és eszerint kell a szellemi harcunkat megvívnunk.

Haragos indulatok

Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; (Ef 4,26)

Tudjuk, hogy a bűnök az egész emberre hatással vannak, és minden bűn valamilyen szellemiséggel együtt „hozzám van ragadva” (Róm.7,21), amíg az Úr Jézus elé nem viszem, meg nem bánom, nem kérem a bocsánatát és megtisztítását, és el nem hagyom azt a bűnt. Sokszor ártatlannak tűnő dolgokban is benne van a bűn, de az érzelmekkel, különösen a negatív indulatokkal könnyen bűnbe eshetünk.

A haragot meg lehet élni jól és rosszul. Az efézusi levélben a rossz haragról ír, hogy azt ne dédelgessük tovább, mint egy nap. Isten is lehet haragos, de Ő ezt helyesen kezeli, nem úgy, mint egy bűnös ember, akinek a lelke a bűn rabságában van. A harag állandósulása válik később gyűlöletté, amely kifejezetten kívánatos, ha a bűnről van szó.

Volt Úz földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt és bűngyűlölő. (Jób 1,1)

Gyűlölöm a gonoszok társaságát, és a hitetlenekkel együtt nem ülök. (Zsolt 26,5)

Az Úr az igazat megpróbálja, a hitetlent pedig, a gonoszság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke. (Zsolt 11,5)

Az Úr gyűlöli a bűnt, sőt, Ő még a hitetlent is gyűlölheti. Nekünk ezt nem engedi meg, mert mi nem tudjuk annyira tökéletesen uralni az indulatainkat, mint Ő. De ahogyan Jób gyűlölte a bűnt, és Dávid gyűlölte a gonoszok társaságát, az már kedves az Úr előtt. Ezért kell minden indulatunkat az Úrban megvizsgálnunk és az Úr szerint megítélnünk. Már beszéltünk arról, hogy a mózesi törvények szellemi háttérrel rendelkeznek, és nem csak a fizikai cselekedeteket kell bennük látnunk (Róm.7,14), ezért forduljunk a törvények leírásához.

Azután áldozzon az Úrnak e hálaáldozatból tűzáldozatot: a kövérjét, a farkát egészen, amelyet a hátgerezdi végénél vágjon el, és a belét takaró kövérjét, és minden kövérjét, amely a belek közt van. És a két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el. És füstölögtesse el azt a pap az oltáron: tűzáldozati eledel ez az Úrnak. (3Móz 3,9-11)

A kövérjét pedig és a veséket és a máj hártyáját elfüstölögtette a bűnért való áldozatból az oltáron, amint az Úr parancsolta Mózesnek. (3Móz 9,10)

Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet. (Zsolt 26,2)

Ahogyan az áldozatok leírásából látjuk, az áladozati állat veséjét és kövérjét meg kellett égetni az oltáron. Amikor az Úr tűzzel megpróbál dolgokat, akkor azokból csak az marad meg, ami kiállja ezt a próbát. Vagyis a kövér rész egyrészről szimbolizálja a bőséget, másrészről pedig az eltakarást, elfedést. Amikor hálaáldozatot viszünk az Úr elé, akkor azt a bőségünkből tegyük (2Kor.8,13), hogy egyenlőség legyen. Amikor viszont a bűneinkkel megyünk az Úr elé, akkor bármivel is szeretnénk azokat előtte takargatni, az Úr tűzében azok megpróbáltatnak és semmi sem marad rejtve. A vese, mint kiválasztó szerv, szellemi értelemben szétválasztja az indulatokat bennünk. Ezért kell azt feltenni az oltárra, és megpróbálni az Úr előtt, ahogyan Dávid is kéri az Úrtól. Külön szerv ez a szívtől, mert a szív, a vese által kimondott ítélet szerint hoz döntést és cselekszik. Általában akkor kerülünk bajba, ha „elragad” minket az indulat, mert az gyakran hústesti, nem az Úr szerinti indulat.

Megharagították a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattuk, Mert megkeserítették az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival. (Zsolt 106,32-33)

A nép hitetlensége és panaszkodása haragra ingerelte Mózest, aki ahelyett, hogy szólt volna a sziklához, megütötte azt, és még a népre is indulatosan szólt. Ezt pedig az Úr nem nézte jó szemmel, és emiatt nem mehetett be az igéret földjére. Emberi, más szóval hústesti volt a haragja, amelyet nem támogatott az Úr. Isten a szolgáinak nem engedi meg, hogy a népe felé ilyen indulatokkal közeledjenek. Pál is azt mondja Timótheusnak, hogy intsen és feddjen, de úgy, hogy az megtérésre indítson(1Tim.5,20; 2Tim.2,25). Mózes, a versengések vízénél komolyabb haragra is gerjedt, amikor meglátta az aranyborjút, de ebben az esetben a haragját Isten nem utasította el, mert teljesen jogosan háborodott fel.

És mikor közeledett volna a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és felgerjedt Mózesnek haragja, és elvetette kezéből a táblákat, és összetörte azokat a hegy alatt. Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, és apróra törte mígnem porrá lett, és a vízbe hintve, itatta azt az Izrael fiaival. És mondta Mózes Áronnak: Mit tett neked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felelt Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondták nekem: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földjéről kihozott, nem tudjuk mint lett dolga. Én pedig feleltem: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nekem ide adták, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formálódott. És látva Mózes, hogy a nép megvadult, mert Áron megvadította őket, ellenségeik csúfjára. Megállt Mózes a tábor kapujában, és mondta: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűltek ő hozzá mind a Lévi fiai. És szólt nekik: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek át és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg az ő atyjafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedtek, és elhullott azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. (2Móz 32,19-28)

Mózes összetörte a törvény tábláit, amelyeket Isten a saját kezével írt, megitatta népet az aranyborjú maradékával, és leölette mindazokat, akik nem akartak az Úrral járni. Sokkal messzebbre ment, mint a versengések sziklájánál. Emberi mértékkel ez a dühe sokkal inkább méltó lett volna az ítéletre, mint a másik eset, ahol botjával megütötte a sziklát és gondatlanul szólt a néphez. De erre a haragra Isten nem így reagált, ezt nem ítélte el Mózesnél. Az aranyborjú esetében az Úrért gerjedt fel a haragja, és a bálványimádást törölte el a nép közül. Isten szemszögéből kell megértenünk ezt az igét, és nem szabad a mi emberi normáinkhoz igazítani, jobban mondva lealacsonyítani. Ahogyan Isten népének keveredése ellen szól az Úr (2Móz.34,15-16), úgy nem szabad nekünk, mai keresztényeknek sem a bűnnel keverednünk.

Most azért azt írom nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. (1Kor 5,11) [saját kiemelés]

A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonosz embert magatok közül. (1Kor 5,13) [saját kiemelés]

Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. (2Ján 1,10-11) [saját kiemelés]

Ez első olvasatra lehet, hogy erősnek tűnik, de emlékezzünk Jézus történetére, amikor Péter meg akarta őt óvni a szenvedésektől (Mt.16,22-23), és Jézus rögtön megdorgálta a Péterben lévő gonoszt. Nem utólag, négyszemközt mondta el neki, hogy mi a baj, hanem azonnal elvágta a gonosz útját. Ma, ha valaki szóváteszi a bűnt, vagy csak rákérdez, ahogyan Pétert megkérdezték a Kornéliusz házánál történtekről (ApCsel.10.-11.fejezet), akkor már megkapja az ítélkező bélyeget. Holott ezzel a szeretetteljes odafigyeléssel tudnánk egymásnak a legtöbbet segíteni, hiszen sokszor aki benne van egy helyzetben, mint Áron az aranyborjú esetében, az gyakran nem látja tisztán magát. A bűn egyik első következménye, hogy vakká tesz. Ezért írja az Úr a laodiceai gyülekezetnek is, hogy vakok. Ők a büszkeség miatt lettek vakok, de más bűnök is vakká tesznek. És ezzel a Sátán fogja le a keresztény gyülekezeteket, hogy a hamis szeretettel közeledjenek egymás felé, amely tolerál minden bűnt. Ha valaki szereti a saját gyermekét, akkor azzal teszi érte a legtöbbet, hogy akár fenyítéssel is, de megtanítja arra, hogy mi a jó és mi a rossz (Péld.5,22-23; 10,17; 11,32; 13,24; 15,10), ahogyan az Úr is megdorgál mindenkit, akit fiává fogad (Zsid.12,6). Ahogy a pusztai vándorlás során a hitetlenek és gonoszok elpusztultak, úgy a mai gyülekezetekből is ki kellene zárni azokat, akik nem hajlandóak a megszentelődés útjára lépni. Mivel a bűn „kis kovásza” megrontja az egész gyülekezetet, ahogyan János írja, még a köszöntéssel is részesei leszünk a más bűnének. Ki kell jelentenünk, hogy nem ismerjük a bűnnel járó szellemi törvényeket, ezért jobb lenne, ha nem bírálnánk felül Isten igéjét, hanem aszerint élnénk. Meg kell értenünk a tisztaság fontosságát.

Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét; (3Móz 5,1) [saját kiemelés]

Lerontva okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtve minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak; (2Kor 10,5) [saját kiemelés]

Ha valaki csak hallotta a káromló beszédet, akkor már bűnbocsánatot kellett kérnie! Ha csak tudomásom van a másik bűnéről és elnézem neki, akkor már beszennyez engem is. Ezért ha egy bűnössel megosztom a társaságom, és nem mondom ki, hogy nem vállalok közösséget az életében lévő bűnnel, akkor már a köszöntésével is elfogadtam azt a bűnt, amelyet a másik elkövet. Ezért aki olyan gyülekezetben van, ahol látja, hogy mennyi bűn, világiasság és hamis szeretet van, és meg akarja tartani az örök életét, jöjjön el onnan és akár egyedül is keresse az Urat, várva, hogy elviszi őt azokhoz, akikkel együtt lehet igaz közösségben, vagy keressen egy ilyen közösséget. Sokan nem vesszük elég komolyan, hogy a földi élet minősége valóban élet-halál kérdés, mert mindnyájan egyedül fogunk megállni az Úr ítélőszéke előtt (2Kor.5,10), ahol nem fogunk tudni másokra mutogatni, mert a saját életünkért mi magunk vagyunk a felelősök!

Visszatérve témánkhoz, Mózes életében is látjuk, hogy volt helyzet, amikor „tiszta” harag volt benne, bár ezt nem sikerült neki minden helyzetben helyesen megélnie. Volt azonban egy ember (1Tim.2,5), Jézus Krisztus, aki ezt mindig helyesen kezelte. Mivel tudjuk, hogy Ő bűntelen volt (1Pét.2,22), ezért ha megnézzük azokat a helyzeteket, amikor dühös volt, akkor láthatjuk, hogy hogyan élte meg a haragját.

És ott találta a templomban az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint ültek: És kötélből ostort csinálva, kiűzte mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitöltötte, az asztalokat pedig feldöntötte; És a galambárusoknak mondta: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává. Megemlékeztek pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem. (Jn 2,14-17)

Az Úr házához fűződő féltő szeretete miatt gerjedt haragra, és űzte ki az árusokat. A részletekről nem sokat tudunk, de a benne lévő indulatot pontosan mutatja cselekedete. A haragja az árusok cselekedetére irányult, és nem kifejezetten az árusokra. Ahogyan feljebb taglaltuk, nem a bűnösöket gyűlölte, hanem a bűnt.

Ezért ad jelt nektek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiút, s nevezi azt Immánuelnek, Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani; (Ézs 7,14-15)

Amíg el nem kezdte a szolgálatát, addig neki is meg kellett tanulnia gyűlölni a gonoszt. Ahogyan minden ember a sötétség birodalmába születik, és nincs Isten ismerete, Jézusnak is meg kellett tanulnia a különbségtételt jó és gonosz között. Senkinek nem kedveskedett, csak azért, hogy kerülje a konfliktust.

Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét! Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését? Annak okáért íme prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. (Mt 23,31-35)

Nyilvánosan „nekiment” a farizeusoknak, nem gondolt semmilyen társadalmi viselkedésformára, hanem szabadon kiengedte a haragját ellenük, és megmondta nekik az igazat. A farizeusoknak ezért volt nagy a bűnük, mert tudták mit csinálnak és nem akartak abból megtérni (Jn.9,41). A megtérni vágyókkal azonban teljesen másképp viselkedett, mint ahogyan Jézus a parázna nő esetében látjuk, hogy nem a bűnöst ítélte el (Jn.8.fej.), hanem a bűnét —„eredj el és többé ne vétkezz!” — mondta neki, ahogyan más bűnösnek is (Jn.5,14). Mivel Isten semmilyen közösséget nem vállal a bűnnel, ezért az életünkben lévő legkisebb bűn is el fog minket választani Tőle. Amíg a bűnt nem rendezzük, és nem tisztulunk meg, addig nem lehet teljes közösségünk Istennel. Külön kegyelem, ha rámutat az életünkben lévő bűnre, mert akkor könnyebb attól megszabadulni.

Ha az Úrhoz akarunk kerülni, akkor csak úgy tudunk végigmenni ezen az életen, ha gyűlöljük a bűnt. Ezen az úton egyedül is nehéz megállni a tisztaságban, de egy közösség amennyire támogató tud lenni, ugyanannyira veszélyes is lehet, ha nem jó példát mutat a tagjainak. Egymásnak mutatunk példát az életünkkel, ha pedig rossz példát követünk, akkor a halál felé fogunk menni. Engedjük meg másoknak, hogy figyelmeztessenek a bűnre az életünkben. Az Úrnak fenyítését örömmel fogadjuk, hogy végül Nála lehessünk egy örök életre. Tanuljuk meg gyűlölni a bűnt, mert csak akkor leszünk olyan elszántak vele szemben, hogy sehol sem tűrjük meg.

Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (Jak 5,19-20)

Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és utálva még a ruhát is, amelyet a hústest beszennyezett. (Júd 1,23)

Az egész törvény szellemi

Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve. (Róm 7,14)

Amikor olvassuk az ószövetségi törvényeket, akkor sokszor elgondolkodunk, hogy miért is vannak ennyire precízen leírva az eljárások. Miért vannak egyes állatok a tiszták, és mások a tisztátalanok közé sorolva. A kulcsot a Róma levélben találjuk, ahol a Szent Szellem elárulja, hogy a törvény szellemi, vagyis amit a törvény testi betegségekkel és állatokkal ír le, az nekünk az Új Szövetségben már szellemi jelentéssel bír.

Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; (Zsid 10,1)

Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. (Kol 2,17)

A törvényben leírt szertartások és áldozatok szimbolikus jelentéssel bírnak, és nem önmagukban a tényleges cselekmények számítanak. Ezért kell mögé néznünk az ott leírtaknak, mert Krisztusban is ugyanolyan jelentőséggel bírnak. A törvényben nem maga a szövetség, vagy annak szimbóluma van meg, hanem a szövetség megtartásának feltételei. Egy szövetségbe mindkét fél beviszi mindenét fenntartás nélkül, ezért az Úr úgy tekint erre, mint egy halálig tartó házassági szövetségre. Ezt Ő nyiltan ki is mondja, hogy „férjük maradtam”(Jer.31,32). Ahogyan olvasunk az igében a házastársak viszonyáról, úgy képzeljük el az Úrral való életünk szövetségét is. Ő a legdrágábbat adta azokért, akik szövetségre lépnek Vele, ezért semmit nem tart vissza tőlük (Róm.8,32), és ezt várja el a szövetségesétől is.

Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; (Ef 5,22-25)

Az Úr szempontjából a szövetség mindig ugyanazt jelentette, mindegy hogy Krisztus előtt vagy után keletkezik a szövetségi viszony. Mi, pogányok, ugyanúgy az Úr népének részei vagyunk, mint a zsidó nép az Ószövetség idején. Úgy várja el az Úr az engedelmességet, hogy Ő közben az életét adja értünk. Egyszer megáldozta magát a Golgota keresztjén, és azóta naponta közbenjár és harcol értünk, hogy valamiképpen el ne vesszünk. Mit jelentene ez mást, mint hogy folyamatosan odaáldozza magát, más szóval szolgál értünk. A törvények az ószövetség idején nem magyarázták el a szellemi világ jellemzőit és működését, mert Krisztus előtt a Szent Szellem még nem tudta az embereket belülről átváltoztatni és tanítani (Jn.14,26; 1Jn.2,27). Ezért csak annyit tehetett, hogy aki betartotta, az élt általa (3Móz.18,5).

Mivel mi emberek nem ismerjük teljeskörűen a szellemvilág működését, ezért hogy minket védjen, a törvényekben az Úr lefektette a biztonságos és tiszta élethez vezető út szabályait. Emiatt ne csak a testi szabályokat lássuk benne, hanem a szellemi részét is próbáljuk meg megérteni.

Például az emberölés sem csak egy cselekedetben elkövetett bűn, hanem igen jelentős szellemi háttere van az elkövetőre nézve, amelyet Jézus mutatott meg. Nem magasabb szintre emelte a törvényt, hanem felfedte annak teljes szellemi mélységét és hátterét (Mt.5,21-22), megmutatva, hogy a lélek károsodása nélkül nem lehet bűnt elkövetni. Mielőtt eljutunk a cselekedetig, a szívünkben már meg van a döntés (Mt.12,34-35; 15,18-19), amelyből tisztán látszik, hogy milyen indulattal rendelkezünk. Mindennek szellemi következményei vannak, ezért nem lehet „csak úgy” megtenni semmit. El kell felejteni azokat a mondatokat, hogy „csináljuk, mert nincs abban semmi” vagy „mi bajunk lehet belőle”. Ezután a kis bevezető után nézzük meg a törvényeket közelebbről.

A vétekért való áldozatoknál egyértelműen látszik a vér bemutatásának helyéből, és az áldozati állatból, hogy kinek mekkora súlyú a vétke.

Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűnáldozatul. (3Móz 4,3) [saját kiemelés]

Hogyha pedig az Izrael fiainak egész közönsége megtéved, és a gyülekezet előtt rejtve marad e dolog; és valami olyat cselekszenek az Úrnak valamelyik parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnösökké lesznek: Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek: akkor áldozzon a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátra elé. (3Móz 4,13-14) [saját kiemelés]

Ha fejedelem vétkezik, és cselekszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből: Ha tudtára esik neki a bűne, amelyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot, (3Móz 4,22-23) [saját kiemelés]

Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolata ellen olyat cselekszik, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz; Ha tudtára esik neki az ő bűne, amelyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét. (3Móz 4,27-28) [saját kiemelés]

A pap vétke a legsúlyosabb, mert akkor ő már nem tud közbenjárni Istennél. Nélküle megszűnik a közbenjárás a bűnösökért, és az Úr nem tud kegyelmet gyakorolni. Ezért volt Mózes vétke a versengés vizénél súlyosabb Áron vétkénél, mert bár ő nem volt pap, de ő vezette a népet, és még a papságot is rajta keresztül „helyezte hivatalába” az Úr. Sokszor ő járt közben a népért, és ért el kegyelmet az Úrnál. A pap vétke után az egész népé következik, majd a fejedelmeké és végül az „egyszerű” halandóké. Az áldozati állatok értékéből is látjuk, hogy mekkora „jóvátétel” kell egy-egy vétek elsimítására. Szellemileg ez azt mondja nekünk, hogy ha az Úr embere vétkezik, akkor elválasztja  az egész népet az Úrral való közösségtől, mivel nem tud az Úr elé járulni és közbenjárni.  Ma mindnyájan Krisztusban vagyunk, és Ő mindenkit papnak hívott el (1Pét.2,9). Ezért ha ma valaki a vétkei miatt el van választva az Úrtól és úgy tanít, akkor olyan lesz, mint a farizeusok vagy egy bűnös pap, aki nem élte meg azt, amit tanított. Ezért annak súlyosabb ítélete lesz, mint annak, akit rosszra tanítantak és emiatt nem képes úgy élni, ahogyan kellene (Mt.23,3). Ezért feddte meg Jézus is, és Keresztelő János is kíméletlenül a farizeusokat és az írástudókat, mivel ők maguk nem tudtak az Úr elé járulni, a népnek sem tudtak az Úrtól jövő tiszta tanítást adni.

De jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. (Mt 23,13)

Mondta nekik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad. (Jn 9,41)

Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. (Jak 3,1)

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lesz; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz. (Mt 5,19)

A vér bemutatásának helye is a vétek súlyát mutatja. Míg a pap, vagy az egész nép vétkéért való áldozat véréből be kellett vinni a szentélybe, és ott a szentek szentje előtti függönyre kellett hinteni, addig a többiek áldozatának vérét az oltárra kellett kenni. Minden vétkünk nagy súllyal nehezedik ránk, és csak az Úr áldozatán keresztül, közvetlenül  elé járulva tudjuk annak bocsánatát kérni. Az ilyen bűnbánati imákkal és könyörgéssel el kell jutnunk a „szentek szentjébe”, az Atya elé, amelyet Jézus véréből beszélve tudunk megtenni tiszta szívvel.

A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el, (3Móz 4,9) [saját kiemelés]

Le kellett szedni a májon lévő hártyát. Ez azt jelképezi, hogy semmivel ne takarjuk el az indulatainkat, hanem őszinte szívvel járuljunk az Úr elé. Ne szépítsük a viselt dolgainkat, és ne akarjuk takargatni előtte azt, ami igazán a szívünkben van! Ha nem vagyunk őszinték, akkor hazudunk Neki.

Hasonlóan szellemiek a fekéllyel, poklossággal kapcsolatos szabályok (3Móz.13.-14.fejezetek). Az egyes testrészek az élet egy-egy területét szimbolizálják, bemutatva, hogy az életünk minden területére érvényesek ezek a szabályok. Szellemi értelemben, amikor bűn (fekély) van az életemben, és az már nem terjed tovább, vagyis megszűntem azt tovább cselekedni, akkor mehetek és kérhetem a bűnömért a megbocsátást. Amíg azonban jelen van az életemben, addig az Úr nem fog tudni megtisztítani, hiszen folyamatosan visszaesek, és újra „megfertőzöm” magam. Ennek megfelelően, a ház példázatán át ugyanez igaz az egész családomra is. Ahogyan a törvény mondja, hogy a poklos téglákat vegyék ki és vigyék el a városon kívülre, úgy nekünk is, a bűnben élő családtagot, ha nem hajlandó változtatni az életvitelén, akkor legvégső esetben el kell távolítani a családból, mielőtt az egész családot megfertőzi és romlásba dönti.

A tiszta és tisztátalan állatok körét is sokan fizikailag magyarázzák, de itt is szellemi jelentést kell keresnünk, és nem az állatok testének részleteivel kell foglalkoznunk.

Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által. (1Tim 4,4-5)

Ha meghalva a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a maga választotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a hústest hizlalására valók. (Kol 2,20-23)

Mindazt, aminek hasadt a körme, és egészen ketté hasadt körme van, és kérődző a barmok közt, megehetitek. (3Móz 11,3)

Ahogyan a Szent Szellem mondja, minden állat jó, és megszentelődik könyörgés és hálaadás által. Ezért nem kell a testük minőségével foglalkoznunk, hanem ismét a szellemi jelentés után kell kutatnunk. Mit jelent a hasadt köröm, a kérődzés, a puha talpak és a pata szellemben? A kemény köröm azt jelenti, hogy az ember minden elé kerülő dolgot keményen megítél. Legyen szó az élet bármely területéről, a „patájával keményen rálép”, hogy annak lényegét meglássa és megítélje. Azért kell teljesen kettéhasadt körmének lennie, hogy különbséget tudjon tenni az isteni és az istentelen között. Akinek csak egy körme van (mint például a ló patája), az lecsap mindenre, de nincs meg benne az isteni ítélőképesség, hogy helyesen szétválassza az elékerülő dolgokat. Ha pedig egyszer már megítéltem azt, ami elém került, akkor meg kell rágnom, vagyis „kérődznöm” kell rajta és nem egyből lenyelnem. Vigyem az Úr elé, szellemben forgassam meg az Úr előtt, és csak ami jó, azt nyeljem le (1Thessz 5,21). Aki nem kérődzik, az rögtön „benyel” mindent, és nem tudja, hogy mi arról az Úr véleménye. Lehet, hogy elsőre jónak látszik, de könnyen a halálba vihet, ha tévesen ítéltem meg (Péld.16,25).

Csak azt ehetitek meg a négylábú szárnyas férgek közül, amelynek lábain felül szökő-szárai vannak, hogy szökdécselhessen azokkal a földön. Ezeket egyétek meg azok közül: az arbé-sáskát az ő nemével, a szolám-sáskát az ő nemével, a khargol-sáskát az ő nemével és a khagab-sáskát az ő nemével. Minden egyéb négylábú szárnyas féreg pedig utálatos legyen nektek. (3Móz 11,21-23)

Hasonló a jelentése az ugrólábakkal bíró rovaroknak is. Azért tiszta az ilyen állat, mert minden helyzetből „egy ugrással” kiszabadul. Ilyeneknek kell lennünk nekünk is. Azokat a helyeket és helyzeteket „egy ugrással” ott kell hagynunk, ahol bűnre csábítanak, vagy szellemileg veszélyeztetve érezzük magunkat. Legyen ez akár egy vendégtanító hamis tanítása, vagy egy rendezvény, amit meglátogatunk, vagy egy másik „testvéri” közösség, ahol nem az Úrral találkozunk. Ott kell hagynunk. Mindezek a hamissággal való keveredés elkerülésére utalnak.

És ezekkel tisztátalanokká teszitek magatokat; mindaz, aki illeti holttestüket, tisztátalan legyen estig. Mindaz pedig, aki hordozza azoknak holttestét, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estig. (3Móz 11,24-25)

És minden, amire ezek közül holtuk után esik valamelyik, tisztátalan legyen; akármely faedény, akár ruha, vagy bőr, vagy zsák; akármely eszköz, amivel dolgozni szoktak, vízbe tetessen, és tisztátalan legyen estig, ezután tiszta legyen. Akármely cserépedény pedig, amelybe beleesik valami azokból, mindazzal együtt, ami benne van, tisztátalan legyen, és az edényt törjétek el. Minden megehető eledel, amelyhez az ilyen edényből víz jut, tisztátalan, és minden megiható ital is minden ilyen edényben tisztátalan legyen. És minden, amire azoknak holttestéből esik valami, tisztátalan; kemence és tűzhely lerontasson; tisztátalanok azok és tisztátalanok legyenek nektek. (3Móz 11,32-35)

Ha tisztátalant érintek, akkor magam is tiszátalan leszek, és a tisztátalan dolgok még a haláluk után is tisztátalanná tesznek. Miután már nem „működnek”, akkor is ami hozzájuk ér, az tisztátalanná válik. Ha olyan szokásokat, tanításokat, közösségeket veszünk elő, amelyeket már egyszer tisztátalannak ítélt az Úr és elhagytunk, akkor azok ismét meg fognak minket fertőzni. Ha csak elgondolkodunk arról, hogy milyen jó is lenne újra elővenni valamit azok közül, akkor már „megfertőzzük” vele magunkat. Ilyen alapanyagból nem lehet tisztát „főzni”. Felejtsük el, hogy megváltoztatjuk vagy átértékeljük ezeket. Ha már egyszer elhagytuk, akkor maradjon is „halott” számunkra.

Ez a törvény a baromfélékről, a szárnyas állatokról, minden élő állatról, amely nyüzsög a vizekben, és minden állatról, amely csúszik-mászik a földön. Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és tiszta között, az olyan állat között, amely megehető, és az olyan állat között, amely meg nem ehető. (3Móz 11,46-47) [saját kiemelés]

Mindezek ma is arra tanítanak bennünket, hogy ne keveredjen újra bűn az életünkbe, hanem egyre megszenteltebb életet tudjunk élni. Valósággal az visz az életre, ha Isten igéjén gondolkodunk mindenkor (Józs.1,8).

Az igaz is alig tartatik meg

És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? (1Pét 4,18)

Az előző két írásban sokszor szerepelt a puszta, mint kifejezés. Ennek a kifejezésnek egy keresztény életében sem szabad ismeretlennek lennie. Láttuk, hogy milyen nehéz a pusztán végigmenni olyanokkal, akik visszavágynak a korábbi élet után. Ők könnyen belebuknak a pusztába, és nem tudják elvenni az ígéretet. Majd láttuk azt, hogy egy nagy sokaságból, egy egész népből, csak ketten tudtak bemenni az ígéret földjére. De ők sem egyformán élték meg az út végét. Józsuénak sokszor mondta az Úr, hogy ne féljen, hanem legyen bátor és erős (Józs.1,6-9). Kálebnek azonban nem kellett már semmi más megerősítés. Szilárdan állt az Úr ígéretében, és nem lankadt el egy kicsit sem. Sőt, azt mondta, hogy adják oda neki azt a területet, ahol félelmetes Anák fiak vannak, azok közül is a legnagyobb óriás, és megerősített városok.

Most pedig, íme megtartott engem az Úr életben, amint szólt; most negyvenöt esztendeje, amióta szólt az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izrael a pusztában bolyongott; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondta az Úr. És megáldotta őt Józsué, és odaadta Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül. Azért lett Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izraelnek Istenét. A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól. (Józs 14,10-15)

Kettőjük sorsa azt példázza, hogy többféleképpen is át lehet menni az Úr pusztáján sikerrel. Mindkettőjüket megtartotta az Úr. Bár Józsuét bíztatnia kellett , de Józsué nagyobb felelősséget is kapott, mint Káleb. Józsuénak az egész nép örökségének terhét kellett továbbvinnie Mózes halála után. És ebben látszik körvonalazódni a bevezető igénk lényege. Mindenkinek külön-külön adja az Úr a feladatokat az életben, és Ő tudja, hogy kitől mit várhat el (Zsid.4,13), hiszen mindannyiunkat Ő alkotott. Akinek tíz talentumot ad, attól többet vár el, mint akinek egyet (Mt.25,14-30).

Mózes különleges kapcsolatban állt az Úrral. Sok könyörgését csak azért hallgatta meg, mert ő kérte. Személyesen beszélt vele. Meg is védte, ha kellett.

Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlóságát látja. Miért nem féltetek hát szólni az én szolgám ellen, Mózes ellen? (4Móz 12,8)

Azt mondta róla az Úr, hogy minden embernél szelídebb (4Móz.12,3). Most már ugye tudjuk, hogy milyen a szelíd ember. Olyan, aki nem keményíti meg magát az Úr előtt, hanem lágyan befogad mindent amit az Úr mond neki. Ez a szelídség vezet az igaz szív felé is. Lágy az Úr felé a tiszta szív.

Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessen meg a bűnnek csalárdsága által: (Zsid 3,12-13)

Ha az Úr rámutat valami bűnre az életemben, és én nem fogadom el, hogy az bűn volt, hanem védem az igazam az Úrral szemben, akkor rögtön megkeményedik a szívem. Ez pedig azonnal engedetlenségbe visz engem, vagyis tovább szaporítom a bűneim. Ami még rosszabb, hogy egyiket sem tudja az Úr megbocsátani, mert még magamnak sem vallom be, hogy az bűn. Ezért annak terhe nyomni fogja az életem. Hasonló hatása van a keserűségnek is. Ha engedek a hústestem kívánságainak, és azokat nem tudom kielégíteni, mert az Úr éppen nem engedi, akkor könnyen megkeseredhetek.

Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedve, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. (Zsid 12,15)

A keserűség pedig megzavarhat, mert könnyen elégedetlenségbe visz, majd annak a vége engedetlenség, szeretetlenség lehet, mert önző módon már csak a ki nem elégített vágyamra gondolok, és azt akarom minden más előtt betölteni. Ahogyan a fenti vers is mondja, ez már elszakít a kegyelemtől, mert az ilyen szív már nem igaz.

De hogy jön mindez ide, az igaz ember megtartásához? Úgy, hogy ezekben az esetekben már nagyon könnyen el lehet menni az Úrtól. Ő biztosan szólni fog, ha nem jó úton járunk, de ha mi megkeményítjük magunkat, akkor már a kegyelemből is kieshetünk. Ennyire könnyű az igaz státuszból kiesni. Megint nem lehet erre szabályt felállítani, mert mint egyének, mindenkinek a Krisztus testében végzett szolgálatához mérten kell megállnia. Ahogyan a tálentumok példájából látjuk.

Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle. (Lk 12,48)

Ha valaki tudatlanul vétkezik, de megtér, annak kevesebb a büntetése. De akinek többet ad, attól többet is vár az Úr. Ezért is istentelen a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszó. Egy állami vezetőnek sokkal nagyobb a felelőssége, mint egy egyszerű nyugdíjasnak. Ugyanígy, egy frissen megtért testvérnek kisebb a felelőssége, mint egy olyan testvérnek, akinek a szolgálatának a minőségén sok ember élete múlik. Neki kisebb szabadsága van arra, hogy mit tehet meg, mert példát kell mutatnia a többieknek (1Pét.5,3). És minél közelebb van valaki az Úrhoz, annál kisebb a mozgástere, hogy a saját akarata szerint éljen. Ezt tapasztalta meg az Úrnak sok prófétája, akik szenvedtek a népért, hogy az Úr üzenete csorbát ne szenvedjen.

És lett az Úr beszéde hozzám, mondva: Embernek fia! íme, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Fohászkodj csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességed kösd fel, és saruid vedd lábaidra, s ne fedezd be felső ajkad, és az emberek kenyerét ne egyed. És szóltam reggel a néphez, és estére meghalt feleségem, és úgy cselekedtem reggel, amint meg volt hagyva nekem. (Ezék 24,15-18)

Ezékieltől elvette az Úr a feleségét egyik napról a másikra, és még nem is gyászolhatta. Mert ebben volt az Úr üzenete a népéhez. Ma biztosan nem olvasnánk Ezékiel nevét, ha nem engedelmeskedett volna az Úrnak. Ahogyan egy nagy próféta engedetlenség miatt meghalt, és a nevét sem tudjuk. Pedig előtte hatalmasan prófétált Baál prófétái ellen, és megprófétálta Jósiás király cselekedeteit (1Kir.13,1-24). A prófétálás alatt meg is védte az Úr, mert még a király keze is elszáradt, amellyel ellene mutatott. De az engedetlenségében már nem tudta megvédeni az Úr. Ma a nevét sem tudjuk. Vele szemben van egy olyan próféta, akinek csak egy rövid epizód a története, de a neve meg van őrizve. Ahija prófétáról van szó (1Kir.11,29). Ő megprófétálta Jeroboámnak az uralkodását, és többet nem hallottunk felőle. De mivel ennyit bízott rá az Úr, és azt hűséggel teljesítette, ezért megmaradt az emlékezete.

Ugyanennek a felelősségnek a súlyát látjuk Mózes életén is. Ő sem mehetett be Kánaán földjére, a versengések vizénél történtek miatt (4Móz.20,12; 4Móz.27,14). Ez az egy hibája volt a százhúsz éves élete alatt. Neki ennyit sem engedett az Úr. De ezért kellett Jézusnak mindent pontosan úgy csinálnia, ahogyan az Atya mondta neki, vagy ahogyan meg volt írva. Ő nem hibázhatott, mert Ő maga volt az Isten.

Ezek a példák mind azt mutatják nekünk, hogy az igaz ember is hamar el tud bukni, és ha a bukásából nem tud megtérni, akkor könnyen elvész. Itt jelenik meg az Úr hatalmas kegyelme, hogy hív a megtérésre újra és újra. De ehhez magunkat is meg kell ítélni. Az igazakat pedig még a gonosz szellemi lények is erősebben támadják. Mert rajtuk vannak a szellemi hatalmi jelek. (Erről írtam bővebben a Krisztus ábrázatára elváltozunk írásban https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2016/09/krisztus-abrazatara-elvaltozunk.html)

Van egy nagyon érdekes szakasz Jeremiás könyvében, ahol a nép bűneit sorolja fel az Úr (Jer.5,20-31). végül ezt mondja:

Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekszenek majd utoljára?! (Jer 5,30-31)

De mit cselekszenek utoljára? Ezért hoztam fel a próféta történetét, akinek ma nem is tudjuk a nevét. Ezért hoztam fel Káleb, Mózes, Jézus történetét. De mit cselekszenek utoljára. Tudjuk, hogy az Úr nem gyönyörködik a gonosz elveszésében (Ezék.33,11). Ezért fontos a szív állapota, ezért veszélyes a keserűség a szívben, mert kiejt a kegyelemből. Mert az számít, hogy mit cselekszem utoljára. De miért is ez számít? Azért, mert a szívnek az állapota abban a pillanatban számít, amikor az Úr magához vesz. Ennek idejét pedig senki sem tudja előre.

Mondta pedig neki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? (Lk 12,20)

Ezért bolond az, aki a földi dolgokra készül, és nem a mennyei életre. Ezért kell mindenkor készen állnunk, mert egyikünk sem tudja, hogy mikor veszi magához az életét az Úr.

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ezt szeretném egy másik szempontból megvilágítani. Ha tisztában vagyok azzal, hogy mit tett értem Jézus. Ha tudom, hogy a kegyelme tart meg. Ha tudom, hogy mindent az Úrtól kaptam, ami ehhez az élethez kell. Ha tudom, hogy milyen drága árat fizetett értem. Ha tudom, hogy Ő elevenít meg a belém oltott Szent Szellemével. Elmondta, hogy milyen ígéretek várnak, és ezt meg tudom taposni azzal, hogy elfordulok Tőle, és mégis ennek a világnak a dolgai, vagy a hústest kívánságai felé fordulok, akkor minden addigi tettemet semmissé teszem. Azért, mert azzal azt mondom ki, hogy ami eddig történt, az mégsem elég jó ahhoz, hogy az egész életem oda tudjam érte áldozni. Nem érdekel, hogy merre akar tovább vinni, én itt megállok. Hatalmas súlya van az ilyen cselekedetnek. Ha bármikor visszafordulok a világi kívánságok felé, akkor abban a pillanatban azt mondom, hogy az többet ér, mint amit az Úr ígért nekem.

Ezért számít az, amit utoljára tettem. Mert ez igaz a bűnösre is. Amint megtér, akkor a szívében azt mondja ki, hogy nem kell a korábbi élete, hanem az Urat választotta. Ha ilyenkor veszi magához az Úr, ahogyan a latort is, akkor „jól jön ki” a helyzetből, és megmenekül. Ezért figyelmeztet minket lépten-nyomon az Új Szövetség, hogy ragaszkodjunk a hitünkhöz, és tartsunk ki mindvégig. Ez egy folyamatos harc egy háború kellős közepén.

Háború idején nem engednek szabadságra senkit, és a bűn nem menti meg azt, aki elkövette. (Zsid 3,14 – RÚF)

Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. (Zsid 3,14)

Az igaznak az ösvénye pedig igen keskeny, és ahogyan megy előre, úgy szűkül az út. Jézust kell követni. Az ösvény pedig egy lábnyom széles, az ő lábnyomának a szélessége.

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? (Lk 9,23-25)

Isten népének keveredése – legyen hatalmas tiltótábla!

Nem jó a ti dicsekedésetek. Avagy nem tudjátok-e, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. (1Kor 5,6)

Van egy érdekes szabály, amely a jó és rossz között figyelhető meg. Egy kis rossz meg tudja rontani a sok jót. Egy rossz alma megrontja a korás jó almát. A kis jó pedig nem képes a sok rosszat átváltoztatni (1Kor.15,33). A példabeszédek is sokszor figyelmeztet, hogy ne járjunk rossz társasággal, mert előbb utóbb megrontanak.

Az ember társas lény, és szeret valahová tartozni. Ezért lehetett Jézusnak oly nagy emberi szenvedés, amikor élete végén egyedül maradt, mert még a tanítványai is elfordultak Tőle. Arra viszont nagyon kell vigyázni, hogy hová tartozunk. Kikkel vagyunk együtt. Ami kicsiben megtörténik egy baráti társaságban, az nagyban megtörténik egy egész néppel.

Az gondolom mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a zsidó nép ószövetségi története fizikailag, vagy másképp mondva testben mutatja be azt, amely velünk, újszövetségi hívőkkel szellemben történik meg. Ennek az analógiáján elindulva, tisztán látszik, hogy mit tudnak tenni azok, akik nem követik ugyanazt az elhívást, akik nem ugyanabban hisznek, akiknek nem ugyanaz az értékrendjük, mint mint azoknak, akik Isten akaratában járnak.

Amikor kijött Isten népe Egyiptomból, akkor nem csak magukban jöttek ki. Voltak közöttük olyanok, akik látva Isten hatalmas erejét és védelmét a saját népén, azt mondták, hogy velük tartanak, hogy őket is megvédje ez az Isten. Ráadásul még az ígéretekben is részesülhetnek.

Sok elegy nép is ment fel velük; juh is, szarvasmarha is, felette sok barom. (2Móz 12,38)

Valahogyan úgy számíthattak erre, hogy amit a nép az ő Istenével kikapar magának, annak ők tisztán haszonélvezői lesznek. A számítás jónak tűnt, csak éppen arra nem számítottak, hogy az ígéret beteljesülésének mekkora ára lesz. Ezt még akkor maguk a zsidók sem tudták. Csak követték a hívó szót, mert már szabadulni szerettek volna a rabszolgasából. Ezt érezheti ma közülünk bárki, akit nyomaszt ez a világ, amiben élünk. (Utalok egy korábbi bejegyzésre: Kiszabadultunk a világból https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2016/08/kiszabadultunk-vilagbol_29.html )

Szintén általánosan elfogadott, hogy az ószövetségi Egyiptom példázza a világot számunkra. Ahogyan akkor kijött a zsidó nép Egyiptomból, úgy hoz ki minket is Isten a világból, ahol annak rabszolgái voltunk. Arra készüljünk fel, hogy amennyit a zsidó nép könyörgött Istenhez a szabadításért, nekünk is kérnünk kell az Urat, hogy szabadítsa meg a szívünket a világtól. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha felismerjük a helyzetünket a világban, és elkezdjük a világot teherként érezni. Mert amíg szeretjük, addig nem fogunk tudni „kijönni” belőle, és az Úr sem fog tudni minket kihozni, mert a szívünk mindig vissza fog oda vágyódni. Ha pedig mi elszántak is vagyunk, hogy otthagyjuk a világot, ha vannak köztünk olyanok, akik szeretik, és nem is akarják otthagyni, akkor könnyen megélhetjük azt, amit a zsidó nép.

De a gyülevész nép, amely köztük volt, kívánságba esett, és Izrael fiai is újra siránkozni kezdtek, és mondták: Kicsoda ad nekünk húst ennünk? (4Móz 11,4)

Akinek a szívében csak a jobb utáni vágy van, de nincs meg bene az, hogy bármi áron elhagyja a mostani rosszabb világot, akkor az előbb-utóbb elkezd a világ után sóhajtozni. Ezért nagy a bűne azoknak az egyházaknak, akik nem hirdetik a világtól való elszakadást, hanem még be is viszik a világi szokásokat az egyházba. Mert ezzel megvakítják a hozzájuk csatlakozókat a megszentelődés felé vezető útra. Az ilyen keresztény élet pedig eleve kudarcra van ítélve. Állandó csalódás lesz, mert nem lehet mindkét világból a legjobbat megkapni.

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és e világi gazdagságnak. (Mt 6,24)

Ezért akik nem elszántan keresik az Isten országát, azok sok olyan cselekedetet meg fognak kérdőjelezni, amely nekik „már nem fér bele” a normális életbe, amely nem más, mint a világgal keveredett, a világi „jókat” is megélni kívánó élet.

Ahogyan a zsidó népet is testi kívánságokkal tudták elfordítani az Istentől, úgy ma is a keresztény közösségekbe bekerül a világ szeretete. Amikor még keresztény bálok is vannak, akkor annak már vészjelzésnek kell lennie, hogy mennyire szeretjük a világot. Lehet, hogy nem iszunk a bálon alkoholt, de mulatni és táncolni, mint a világiak teszik, azt szeretnénk. És erre azt lehet mondani, hogy az nem bűn. Ez így is van, önmagában ez nem bűn. De fel kell ismerni benne a világhoz való kötődést, és a világ még meglévő szeretetét. Ha nem az Úr az én örömöm forrása, és még szüksége van a hústestemnek is örömforrásra, akkor tudhatom, hogy még az Úrhoz közelebb kell mennem, mert még van helye a világnak bennem. De Jakabtól tudjuk, hogy a világ szeretete nem lehet Istennek tetsző (Jak.4,4), mert ez a világrend nem Isten szerinti, ezért nem is tudja elfogadni.

A puszta, ahová először vitte Isten a népét, az egy kietlen hely. Ahogyan Mackintosh írja, az Elmélkedések Mózes 1-5 könyvéről című művében, a pusztában csak az van, amit odaviszünk. A puszta azért puszta, mert ott nincs semmi. Aki már megjárta Istennek a pusztáját az életében, az még ezen kívül egy másik tényt is felismer. A pusztában minden és mindenki megmutatja a maga valóját. Ott nincs képmutatás, nincs színlelés. Ott mindennek és mindenkinek felszínre kerül a lényege. Ott az ember minden haszontalan dolgot eldob magától, hogy ne kelljen tovább cipelnie. Ezt azonban csak egyféleképpen lehet megtenni. Úgy, hogy bízom Istenben, és megállok hittel az Ő ígéreteiben. Ha nem tudom elhinni, hogy nem ez a földi élet az ami számít, hanem egy másik, amelyet most nem látok, sőt az egész világ az ellen az élet ellen beszél, akkor nem fogok tudni végigmenni a pusztában. Ezért nem tudnak átmenni a pusztán azok, akik a régi életre vágynak. Ahogyan Lót felesége is visszavágyott a szodomai életre, és ez lett a végzete. Menthetetlen volt. Az ilyen ember még Isten számára is menthetetlen. De nem azért, mert Ő nem tudná megmenteni, hanem azért, mert Ő az akaratunk ellenére nem tesz semmit.

A mai gyülekezeti életben is természetes, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak még átmenni a pusztán, nem tudnak elszakadni a világtól. Ez rendben is van, mert ez egy folyamat, és ennek sebessége teljesen egyéni. Talán egy példa utalhat ennek sebességére, Jézusnak, a bűnös asszony kapcsán mondott történetének tanulsága:

És mikor nem volt nekik miből megadni, mind a kettőnek elengedte. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban?Felelve pedig Simon, mondta: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus mondta neki: Igazán ítéltél. (Lk 7,42-43)

Akinek több bűnét bocsátja meg az Úr, az jobban szereti Őt, ezért képes nagyobb áldozatokat is meghozni, mint aki igaznak tartja magát, vagy kevébé bűnösnek. id. Zimányi József egyik tanításában mond egy példát, amikor egy igehírdetés után mondta valakinek, hogy jó lenne továbbmenni azon az úton, hogy leteszi a bűneit. Az pedig felháborodva válaszolta, hogy már letette az alkoholt, és neki nincs több bűne. Az az egy volt, de több nincs, és hagyja őt ezzel békén. Ilyen hozzáállással valóban nem lehet a megszentelődés felé menni. Ezért szenvednek sokan hajótörést a hitben (1Tim.1,19), mert azt gondolják, hogy „ennyi áldozat már elég a bűneimért, többet nem kívánhat az Úr”.

Ezért kell éles különbséget tenni a testvérek között, mert aki nem az Úr akaratát akarja, az nem tud egy idő után tovább jönni, és csak lázítani fog, és vissza akar fordulni. Az ilyenek miatti ítéletet látjuk a zsió nép történetéből, hogy mennyire felbosszantották Istent, és mi lett a vesztük (Júd.5; Zsid.3,15-19). Fel kell azonban ismernünk azokat, akik akarják, és csinálják is amit az Úr mond nekik, de még „többet nem bírnak”. Jönnek, ahogyan csak tudnak. Ezek a testvérek, akárhol is álljanak az útjukon, valódi testvérek, és nem érheti őket semmi kárhoztatás. Ők megteszik azt, amit az Úr kér tőlük, és az Úr tudja kitől mennyit követelhet meg. Ezért nem lehet emberi szabályt hozni a gyülekezeti életre, hanem egyedül a Szent Szellem vezetését szabad követni! Csak a Szent Szellem tudja megmondani valakiről, hogy ő valóban az Urat követi, vagy sem. Ezért nem szabad az ilyen testvért megítélni, mert ő mindent megtesz, és nem az ő felelőssége az, hogy éppen hol tart ezen az úton (Róm.14,4). Mert Isten senkit sem enged feljebb kísérteni, mint elbírja (1Kor.10,13). Aki már kicsit érettebb az Úr követésében, és sok tapasztalaton átment, az tudhatja, hogy mennyi türelemmel vezet végig valakit Isten ezen az úton. Folyamatosan figyelve arra, hogy lélekben „normális” emerek maradjunk, és ne omoljunk össze a változások súlya alatt.

Voltunk olyan gyülekezetnek a tagjai, ahol azt mondták, hogy lassítani kell, a leglassabb hívő tempójában menjen a gyülekezet, hogy ő is tudjon velünk jönni. Szinte nem is történt semmi abban a gyülekezetben, és akik fejlődhettek volna, azok meg „elunták”, hogy nem tudnak továbblépni az Úrban. A leglassúbbak meg nem kaptak motivációt, és nem láttak jó példát, hogy miért érdemes küzdeni. Állóvíz lett, ahol mindenki megmaradt a régi életénél. Ha Mózes és a többi vezetők nem álltak volna erősen a helyükön, akkor a zsidó nép is többször visszafordult volna az ígéret földjére vezető útról. Ezért nem lehet kicsinyíteni a vezetők felelősségét. De nem is lehet minden felelősséget rájuk hárítani, mert az Úr ítélőszéke előtt mindannyiunknak egyedül kell megállnunk (2Kor.5,10). Ott nem lehet majd mutogatni, hogy mások miatt kerültem ilyen helyzetbe. Ezért is mondom mindenkinek, hogy ha szomjazik és fejlődne, de olyan helyen van ahol nincs lehetőség, ahol inkább elkeserítik, mint építik, akkor jöjjön ki onnan. Egy életünk van, itt kell beteljesítenünk mindazt, amire az Úr egyenként mindannyiunkat elhívott. Ha távol tartanak az Úr megismerésétől, akkor az örök élettől tartanak távol (Jn.17,3).

Attól, hogy valaki gyülekezetbe, vagy istentiszteletre jár, attól még lehet hitetlen. Hiszen a hívő jelentése sem az, hogy elfogadja, elhiszi, amit a Biblia mond, hanem hűséges az Úrhoz. Azt mondja Jézus, hogy aki szereti Őt, az megtartja a parancsolatait (Jn.14,24). A hit szó görög jelentése az inkább bizalom. Ha hiszek valakinek, akkor bízom a szavában. Csak ezzel az Istenbe vetett bizalommal lehet igazi hívő életet élni. Akiben nincs meg ez a bizalom, az hitetlen. Mert aki hitben erőtlen, mert még az Úr útjának elején van, az rendben van. De ha valaki évtizedek óta „egyhelyben” topog, akkor ott már valami nincs rendben. A gazda egy darabig eltűri, hogy nincs gyümölcs, de nem sokáig.

És ezt a példázatot mondta: volt egy embernek egy fügefája szőlőjébe ültetve; és elment, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talált. És mondta a vincellérnek: íme három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelve, mondta neki: Uram, hagyj békét neki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt. (Lk 13,6-9)

Egy ideig Isten is vár mindenkire, hogy gyümölcsöt teremjen. De ha az illető nem akar továbbmenni az úton, akkor az Úr is otthagyja. Ezért ne legyünk együtt hitetlenekkel, mert hamis írgalommal, hamis szeretettel és hamis szelídséggel még azt is elveszíthetjük amink van.

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nekik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek nektek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és lányaimmá, azt mondja a mindenható Úr. (2Kor 6,14-18)

Krisztus ábrázatára elváltozunk – fényemberek

Váradi-Károl Biblia:

Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélve, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől. (2Kor 3,18)

Csia Lajos Új Szövetség:

Mi pedig mindannyian felfedett arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, és így ugyanarra a képre egyik dicsőségből a másik dicsőségbe alakulunk át, ahogy az az Úrtól, a Szellemtől jön. (2Kor 3,18)

Az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. A kép a külsőre vonatkozik, a hasonlatosság pedig a belsőre. Most csak a külsővel fogunk foglalkozni. Az Úr szelleme, miután belénk költözik, akkor elkezd bennünk egy olyan munkát, amely során átváltozunk.

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. (1Ján 3,2)

Most egy romlandó testben élünk, amelynek nincs akkora dicsősége, mint a romlatlan testnek, amely a szellemi lényeknek is van. Többek között ezért is nem nevezi a Biblia a szellemi lények testét „hústestnek”, hanem az mindig megmarad testnek. Ez eredeti nyelven inkább alakot, formát jelent, mint testet.

De kezdjük az elején. Amikor az ember megszületik, akkor nincs semmi különbség az egyes egyedek között. Most tekintsünk el a születés előtt kapott démonoktól, és vegyük az embert magát. Ez még Jézussal is így volt. Ő sem volt más, mint bármelyik ember. Látjuk, hogy a születésének körülményei felkeltették a Sátán érdeklődését, de utána a szüleivel el tudott menekülni (Mt.2,13). Heródes mindent elkövetett, hogy megölesse, még a gyermekgyilkosságtól sem riadt vissza (Mt.2,16). Később Jézus, a családjával hétköznapi életet élt, bár erről az evangéliumok nem szólnak. (Itt nem szeretnék foglalkozni az apokrif evangéliumokkal, azokat szeretném teljesen figyelmen kívül hagyni több okból.) Ezek szerint a gononsztól rejtve tudott Jézus felnőni, amíg elérkezünk a vízkeresztség időpontjáig.

Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen ő általa. János azonban visszatartotta őt, mondva: nekem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz én hozzám? Jézus pedig felelve, mondta neki: Engedj most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engedett neki. És Jézus megkeresztelkedve, azonnal kijött a vízből; és íme az egek megnyilatkoztak neki, és ő látta az Istennek Szellemét alájönni mintegy galambot és ő rá szállni. És íme egy égi hang ezt mondta: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. (Mt 3,13-17)

A vízkeresztségnél látjuk, hogy természetfölötti események zajlottak. Ezzel a szellemvilág számára is nyilvánvalóvá vált, hogy kicsoda Jézus. Valaminek történnie kell az emberrel, amikor elpecsételi az Úr, az Ő Szent Szellemével.

Aki el is pecsételt minket, és a Szellemnek zálogát adta a mi szíveinkbe. (2Kor 1,22)

Azt tudhatjuk, hogy a testünkbe belelátnak a szellemi lények. Nem tudunk előttük titkolózni. Ezért balgaság bármi olyan gondolattal játszani, hogy valamit titokban teszek, mert semmi nem marad észrevétlen a szellemvilág számára. Hogy ezt honnan tudom?

Mikor pedig a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnan kijöttem. És odamenve, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. (Mt 12,43-44)

Egy szellemi lény, egyértelműen látja, hogy mi van a testemben. Egyedül vagyok-e, vagy vannak más démonok, vagy esetleg ott van már az Úr Szelleme. Ezért amikor elkövetünk valami bűnt, akkor az ahhoz kapcsolódó gonosz szellemnek megadjuk a jogosultságot, hogy lakozást vehessen bennünk. De térjünk vissza Jézusra. A szellemvilágban valaminek rá kellett kerülnie Jézusra, amely a földi szemek előtt ugyan rejtve volt, de a szellemvilág lényei számára egyértelmű volt. A vízkeresztség után kiment a pusztába, és ott a Sátán már mint Isten fiát tudta megkísérteni.

És mondta neki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábad a kőbe. (Mt 4,6) [saját kiemelés]

A kísértések is Jézus szellemi pozíciójának megfelelőek voltak, méltóak Isten fiához. Nem kis dolgokat ajánlott fel a Sátán, csak hogy őt imádja. De mivel Jézus valóban Isten fia volt, ezért megállt ezekben a kísértésekben. De maradjunk annál a jelnél, amelyet a szellemvilág felé viselt.

Volt pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiáltott, És mondta: Ah! mi dolgunk van nekünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-e, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. (Mrk 1,23-24)

A tisztátalan szellem felismerte Jézust! Olyan jel volt rajta, amelyet tisztán látott. Ennek a jelnek pedig a vízkeresztségnél kellett Jézusra felkerülnie, mert mint gyermek is, ott volt egyedül Jeruzsálemben, és nem esett semmi bántódása. Még mondja valaki, hogy a vízkeresztség egy üres szertartás! Ezen a nyomon továbbmenve, láthatjuk, hogy a gonosz szellemek már hírből ismerték Pált is, ahogyan Jézust is.

Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz szellemek voltak, mondva: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. Voltak pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt művelték. Felelve pedig a gonosz szellem, mondta: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? (ApCsel 19,13-15)

Egyértelmű, hogy Skévának fiain nem volt meg az a szellemi hatalmi jelzés, amely alapján megtehették volna amit akartak, mégpedig hogy kiűzzék a démont. Ezt nem lehet önkényesen felvenni, ezt csak kapni lehet. Ezen gondolkodva megállapíthatjuk, hogy minden ilyen jel felelősséggel jár. Jézus példájából kiindulva, amint megkapta ezeket a szellemi hatalmi jeleket, azoknak rögtön következményei voltak. Utána már nem tudott elbújni Jézus a szellemvilág elől. Ezen az allegórián továbbmenve, azt mondhatjuk, hogy az Atya, amikor valakinek megad egy szellemi jogosultságot, akkor azt kizárólag akkor teszi, ha az a valaki már el tudja annak a felelősségét hordozni. Természetesen ezeket el is lehet veszteni, ha valaki visszafordul ezen az úton.

De miért foglalkoztunk ezzel a láthatatlan jelzéssel? Mert ez bár most még számunkra rejtett, de egyszer külsőre is olyanok leszünk, mint az Isten fiai.

Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlóak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. (Róm 8,29)

Most menjünk el egy picit a jelenlegi anyagi valónktól, és nézzük meg, hogy mit látunk Jézusnál. Olyan leírásokkal találkozunk, amelyek már nem ennek a földi testnek a megfelelői, hanem egy számunkra most még elképzelhetetlen testi megfelelőt mutatnak.

És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók voltak az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. (Jel 1,13-15)

„Szemei olyanok, mint a tűzláng”. Erről eszünkbe kell jutnia egy másik igeszakasznak, ahol Jézus azt mondja, hogy…

A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét. (Lk 11,34)

Jézus teste annyira tiszta, hogy a szeme világít mint egy tűzláng! Annyira tiszta az isteni lét, hogy már vakító fényességgel tör elő a szemeiből is.

Volt pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jött ki; és az ő orcája, mint a nap amikor fénylik az ő erejében. (Jel 1,16) [saját kiemelés]

Kezdjük látni, hogy milyen is Jézus ábrázata, vagy mai szóval képe? Ezt tartogatja azoknak, akik az ővéi. Ennek az útnak az elején el kell kezdenünk felöltözni az új embert, amelynek megújulása van az Úr szerint.

És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázata szerint való ismeretre, aki teremtette azt: (Kol 3,10)

És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. (Ef 4,24)

Az új ember, a belső ember, folyamatosan megújul (2Kor.4,16), ha rendszeresen tápláljuk. Ahogyan a fizikai testünket, úgy a szellemünket, és vele a belső emberünket is naponta táplálnunk kell. Szellemi táplálékkal, és akkor az naponta megújul és egyre erősebb lesz.

Jézus képe a láthatatlan Istennek (Kol.1,15). Mindenek ő rá nézve, és őbenne teremtettek. Ezért Neki másnak kell lennie, mint az összes többi szellemi lénynek (Kol.1,16). Ádámtól megkaptuk a földi testet. Amikor Jézus a földön járt, akkor Ő is ugyanezt a földi testet kapta, ezért nem is láttak a szellemi lények különbséget addig, amíg a szellemi jeleket is meg nem kapta. Amikor azonban feltámadt, akkor egy új, romolhatatlan testet kapott, amely már más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a mi anyagi testünk. Ha csak arra gondolunk, hogy zárt ajtón keresztül ment be a tanítványokhoz (Jn.20,19). De bizonyos vagyok afelől, hogy az új földön, akik az Új Jeruzsálem lakói lesznek, és az Úrral élnek, azokról mindenki látni fogja a külsejükről, hogy kicsodák, hogy Isten lakik bennük.

Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatát, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatát is. (1Kor 15,48-49)

Ha Jézus ilyen fényesség, akkor ők is (jobban mondva: mi is) ilyen fényesek leszünk.

Sajnos ezt is, mint szinte mindent, a gonosz elvette, és elferdítette a maga céljaira. Ezért léteznek ma a New Age és ezoterikus körökben a fényemberek. Ahogyan a Sátán elvette a Szent Szellem pecsétjét, és a fenevad bélyegével akarja azt szimulálni, úgy ezt a fényes létezést is elvette és asztrál testeknek, fényembereknek nevezi a szerintük elkövetkező aranykorban.

Ne fényemberek akarjunk lenni, hanem Krisztushoz akarjunk hasonlítani!

Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában. Akinek van füle a hallásra, hallja. (Mt 13,43)

A test szenvedései

Károli Biblia 1908:

Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől, (1Pét 4,1) [saját kiemelés]

Váradi-Károli Biblia 2016:

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, (1Pét 4,1) [saját kiemelés]

Ez a vers az egyik igen fontos példája annak, hogy miért kellett a test és hústest közötti különbséget jelezni a Biblia szövegében. Ugyanis nem mindegy, hogy én fizikailag szenvedek a testemben, vagy a hústestem szenved. Elevenítsük fel, hogy mit jelent a hústest. Röviden: A test kívánságait kielégíteni vágyó lélek, amelyet több helyen óembernek nevez a Biblia.

Ezért kellett rendet tenni a test és hústest között, és ezért nagy a felelőssége mindazoknak a Biblia kiadóknak, akik ezt eddig nem tették meg, mert enélkül könnyen félreérthetőek ezek a helyek.

(A mostani írás kapcsolódik Soós Péternek a Szenvedés mennyei értéke c. tanításához, amely a következő linken érhető el. https://plus.google.com/100049993115518529563/posts/gPjbaAL85aw)

Mielőtt továbbmegyünk, nézzük meg, hogyan folytatódik Péter levele:

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt. Mert elég nekünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járva feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, tobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban. (1Pét 4,1-3)

Egyértelműen látszik, hogy nem a fizikai testről beszél a továbbiakban, hanem a lélek cselekedeteiről. Ne azokat a cselekedeteket cselekedjük tovább, amelyeket megtérésünk előtt tettünk az újjá nem született hústestben, vagyis ó ember szerint, hanem valósággal új, krisztusi életet éljünk. Ha most már tisztában vagyunk azzal, hogy mi a hústest, akkor meg fogunk sok más igét is érteni, amelyek eddig homályosak lehettek.

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak. (Mt 5,4)

Miért boldogok azok, akik sírnak? Mert a hústest szenved. Mikor szenved a hústest? Amikor nem tudja kielégíteni a testi kívánságokat. Sok felsorolás van, amelyek az óember cselekedeteit mutatják be (pl. Róm.13,13; 2Kor 12,20; Gal.5,19-21). Amikor ezeket cselekedjük, akkor a hústestünk nyugodt, sőt boldog, hiszen a testi kívánságokat maradéktalanul kielégítjük. Ilyenkor kell megijednünk, mert akkor a hústest kívánságaiban élünk. Ez pedig Isten akarata ellen cselekszik.

Mert a hústest a Szellem ellen törekszik, a Szellem pedig a hústest ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. (Gal 5,17)

Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)

Ennek megfelelően az ilyen élet csak elvihet Istentől, és nem élhetek az Úrnak kedves életet. Ezért gyötröm a lelkem a böjttel is, mert a lelkem szeretné kielégíteni a test kívánságát, hogy egyen mert éhes, de nem teheti. A hústest ilyen viselkedése nem csak újszövetségi felismerés, hanem már az ószövetségben is figyelmeztette az Úr azokat, akik így éltek.

Jaj azoknak, akik jó reggelen részegítő ital után futkosnak, és mulatnak estig, és bor hevíti őket: És citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét. (Ézs 5,11-12)

Jaj annak, aki már kora reggel azon gondolkodik, hogy hogyan szerezzen örömet a testének, hogyan érezze jól magát ebben a világban. Az ilyenekre mondja az ige, hogy „a hasuk az istenük” (Fil 3,19). Bármi, amit imádok, még ha nem is vallom be ezzel a szóval, hogy imádom, de a cselekedeteim ezt mutatják, az bálványimádás. Bálványt imádni pedig nem lehet önmagában, szellemi következmények nélkül. Minden ilyen cselekedetnek szellemi háttere van. Meg kell figyelnünk, hogy ma már ritkábbak a megszállottságot mutató démoni befolyásos esetek. Ez régebben, mondjuk a 19. század előtt gyakoribb volt, de ma már nem igen látható. Ennek az az oka, hogy a démonok ma már inkább az ember együttműködésére játszanak, és nem az „erőszakos” megszállásra. Olyan irányba terelgetik az emberek kívánságait, hogy a maguk „örömét” kiélhessék. Ezért problémás  mai világ, ahol azt súlykolják bele az emberbe, hogy tedd meg, mert „megérdemled”. Például a 2015-ös karácsonyi áruházi szórólapok között volt már olyan, amelyik úgy hirdette a termékeket, hogy melyikkel tudod MAGADAT meglepni! Ezért lett divat a „szelfi” (mobiltelefon kép magamról) is, mert a világ fejedelmének szelleme (Ef 2,1-3) ezt folyamatos ismétlésekkel bevési az emberek fejébe! Észre kell vennünk, hogy mindennek szellemi háttere van! Egyrészről ezért nehéz ma megszentelődni az Úrban, másrészről, ezért nehéz felismerni a világi dolgokról a maguk igazi lényegét, mert ebben növünk fel.

Az Úr nem szeretné, hogy egy ember is elvesszen (Ezék 33,11). Ezért az, hogy hogyan élem az életem, az mindig az egyén döntése! Vagy jól akarok itt élni, vagy megsanyargatom a testem, hogy valami mást elérjek. Egyszer hallottam valakitől, hogy az Úrral való élet, és a megszentelődés, az már „természetellenes” élet. És ez így is van, hiszen a hústestem csak a világi kívánságokban érzi jól magát. Ezért jár ez az élet oly sok gyötrelemmel és szenvedéssel, mert a saját lelkemet kell naponta megölnöm (Kol 3,5).

Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképpen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik. De jaj nektek, gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalásotokat. Jaj nektek, kik beteltetek; mert éhezni fogtok. Jaj nektek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni fogtok. (Lk 6,21-25)

Ezért boldog az, aki most sír, mert a lelke ugyan gyötrődik, de tudja, hogy valami nagyobb ígéret és örökség várja. Ha nem lennének benne a Bibliában az ígéretek és az örökségek, akkor nem is lehetne megmagyarázni az olyan életet, amely szakít ezzel a világgal, és nem itt keresi a boldogságát. De mit mond Jézus: a mennyben gyűjtsünk kincseket (Mt 6,19-20). Ezért kellett leírnia Pálnak is, hogy…

Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (1Kor 15,19)

Esztelen dolognak látszik az ilyen élet, hogy szándékosan szenvedtetem a lelkem. Ha nem lenne ott egy nagy bizonyság, Krisztusról, hogy feltámadt a halálból, és ezért minden más is igaz, amit a Bibliában olvasunk. Ezért forduljunk el a világtól, és vele együtt a világ fejedelmétől is, hogy valami módon el ne veszítsük az ígéretünket.

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. (1Ján 2,15-16)

Ahogyan Jakab is megfogalmazza, a világ szeretete ellenségeskedés Istennel (Jak 4,4). Ahogyan már korábban írtam, Krisztus kiszabadított minket a világból (Gal 1,4), ezért hatalmunkban áll a világ uralma alól kijönnünk. A bűnös hústestnek pedig nem vagyunk adósok, mert ha az ő cselekdeteit cselekdjük, akkor bizonyosan meghalunk.

Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,12-13)

Ezért jó dolog a hústesti szenvedés, mert egy nagyobb ígéret betöltésének ígérete van benne. Ezért már képes vagyok arra, hogy megsanyargassam a testem, és ne töltsem be a kívánságait.

Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. (1Kor 9:27)

Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)

Ezt jelenti az 1Pét 4,1-ben lévő hústesti szenvedés. Ezért szűnik meg a bűntől az, aki hústestben szenved, mert nem a test bűnös kívánságai szerint él, hanem a Szent Szellem vezetése alatt, ami a hústestnek szenvedés.

Ha már azonban a testi szevedésekről is szó esett, röviden nézzük át, hogy milyen okokból lehetnek testi szenvedések. De tényleg, csak távirati stílusban. Ha beteg vagyok, vagy fizikai, testi szenvedésen megyek át, akkor annak 3 oka lehet:

1. bűn következménye (2Kró 21,12-19)

2. Isten eszköze, hogy tanítson, megpróbáljon, figyelmeztessen (Jób)

3. Valamilyen fizikai baleset (pl. ha tűzbe teszem a kezem, akkor megég) – bár ezek háttere is sok esetben szellemi

A testi szenvedéseknek két kimenetele is lehet. Az egyik, hogy megalázom magam az Úr előtt, és megszabadulok belőle. Vagy megkeseredek az Úr felé, hogy hogyan történhetett ez meg velem, és elfordulok az Úrtól. Ezért volt ez a próbája Jóbnak, és mondta neki a felesége, hogy átkozza meg Istent és haljon meg(Jób 2,9). De nem ezt tette, és a hite így megpróbálva még drágább lett. Ezért legyen előttünk sok hívő társunk mártírhalála is megerősítő példa, hogy valami jobbra és nagyobbra vágyunk, mint e világi élet. És aki mindvégig megáll, az megtartatik (Mt 10,22).

Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekültek a kard élétől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítva a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. 

(Zsid 11,33-35)

Kiterjesztett erősség – 1Móz 1,6-8

Bibliai kozmológia

És mondta Isten: Legyen erősség a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől. Teremtette tehát Isten a kiterjesztett erősséget, és elválasztotta a kiterjesztett erősség alatt való vizeket, a kiterjesztett erősség felett való vizektől. És úgy lett. És nevezte Isten a kiterjesztett erősséget égnek: és lett este, és lett reggel, második nap. (1Móz 1,6-8)

Az 1908-as Károli verzióhoz képest lecseréltük a mennyezet szót, a korábbi verzióra, amely azt mondja, hogy kiterjesztett erősség. Mára a mennyezet szó jelentése is kezd homályba veszni, és inkább a belső helyiségek felső részére gondolunk, mint az égre. Pedig az 1862-es Magyar Nyelv szótára szerint, a mennyezet elsőszámú jelentése: „Az ég boltozata, mely a föld fölé emelkedni, s azt ívded alakban körülvenni látszik”. Ezzel a változtatással összhangba került a mennyezet olyan igehellyel, mint például a Jób 37,17:

Vele együtt terjesztetted-e ki az eget, amely szilárd, mint az acéltükör? (Jób 37,17)

Mózes első könyvéhez képest, még a 104.zsoltár ad új információt az egész föld felépítésére. Az egeknél maradva, láthatjuk, hogy azt mint egy kárpitot feszítette ki az Úr.

Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; (Zsolt 104,2)

Ezt a kárpitot láthatjuk viszont végig az igében.

Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra; (Ézs 40,22)

És az ég eltakarodott, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttatott. (Jel 6,14)

A szellemi lények kapcsán már említettem, hogy ők „belénk” látnak, látják, hogy mi van a testünkben (Mt 12,44), és olyan formában jelennek meg számunkra, amilyenben szeretnének, és csak annak, akinek szeretnének. Például amikor az angyal kihozza Pétert a tömlöcből, akkor Péternek megmutatja magát, de az őrök elől, még Pétert is eltakarja (ApCsel.12,6-11). A mennyből is látható minden, ami itt a földön történik, ahogyan a fenti Ézsaiás idézet is mutatja, látja az Úr a mennyből a földieket.

Ha ennél a gondolatmenetnél maradunk, akkor az égbolt olyan mint egy tükör, lentről, a földről nézve nem átlátszó, de a mennyből nézve átlátszó. Hasonló a kihallgató szobákban lévő tükörhöz, amelynek a másik oldalán állnak a megfigyelők, akik látják, hogy ott benn mi történik, de őket nem látja az, aki a szobában van.

Egyébként is, ahogyan már a Noé napjai napjainkban írásban is említettem, a Biblia világképe sajátos, de az írásokon belül teljes egységet mutatnak. Mivel minden írás Istentől ihletett (2Tim 3,16), ez így is van rendjén. Már több írásomban is foglalkoztam azzal, hogy mennyi támadás éri a Bibliát, az írások valódiságát és megbízhatóságát tekintve. A korábban felhozott bizonyítékokat, melyek viszont a valódiságuk mellett szólnak, most itt nem tárgyalom újra, de megtalálhatók a korábbi bejegyzésekben.

Szeretnék azonban elidőzni azoknál az igéknél, amelyek arra buzdítanak, hogy ne kövessük a világ elemi tanításait, hanem az isteni bölcsességben teljesedjünk be.

Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: (Kol 2,8)

Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetve a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, Amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve. (Kol 2,2-3)

Ezek az igék két dolgot állapítanak meg. Van egy emberi bölcsesség, amelyet a „világ elemi tanításai”-nak nevezhetünk, és van egy teljes bölcsesség, az Istennél, aki alkotott mindeneket, senkitől nem kérve tanácsot (Róm.11,34; Ézs.40,13). Ezt meg is beszéli Jóbbal, Jób könyvének végén (Jób.40-42.fejezetek).

Újra kijelentem, hogy én abban hiszek, amit a Biblia mond. Ha hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból, és én Benne újjászülettem; hogy amikor imádkozom egyedül, akkor nem magamban beszélek, hanem a Mindenség Ura hall engem; hogy Jézus mindazt megcselekedte, amit az evangéliumokban olvasok;  hogy Jézus nevére elfutnak a démonok; akkor hinnem kell, hogy másról is, amit a Biblia mond, az igaz. Nem is tudom, hogy milyen Istenben hihetnék, ha nem bízhatnék benne, hogy Ő csak az igazat mondja. Erről erősít meg minket a Zsidókhoz írt levél is:

Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minekünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk lévő reménységet, (Zsid 6,18)

Egyrészről Isten mindig igazat szól, másrészről, ha meg is esküszik valamiről, akkor az végképp mozdíthatatlan. Ennek megfelelően, Isten igéje igazság!

Ezután a kis kitérő után térjünk vissza az egekhez, és a világ elemi tanításaihoz. Az iskolában nem azt tanítják, amit a Biblia, hanem azt, hogy egy bolygón élünk az univerzumban (vagy multiverzumban).

Elgondolkodtunk-e már olyan kérdéseken, hogy ha a hold okozza az ár/apály jelenséget, és megmozgat több millió tonna vizet, ahogyan magához vonzza, akkor hogyan tud egy kis szúnyog a földközelben repülni este, amikor fölötte van a hold?

De ugyanez a szúnyog, hogyan tud felrepülni a bérház sokadik emeletéig, ha a föld gravitációja tart minket itt?

Vagy hogyan tudja egy kis mágnes legyőzni a föld vonzását, amikor felveszi a szögeket a földről?

Ha a föld nap körüli pályáját nézzük, akkor a föld egy adott pontján az adott napon déli 12 óra van, akkor 6 hónappal később, miért nem éjfél van, hanem déli 12 óra, amikor pont háttal kell lennie a nap felé?

Az északi féltekén nyáron a sark körül pár napig nem megy le a nap, de ez a déli féltekén miért nem történik?

És a kérdéseknek nincs vége.

Ma a mai hobby technikával is sok olyan dolgot megfigyelhetünk, amely korábban nem volt lehetséges a civil lakosságnak. Ennek következtében érdekes felvételek kerülnek ki, amelyek különleges módon megegyeznek a bibliai világképpel.

Föld közeli nap és hold

Rakéta belefúródik a „kiterjesztett erősségbe”

Miért látnak a fényképezőgéppel olyan messzire, ahol már a föld görbülete miatt nem lehetne látni az ott lévő területet?

Le is filmezték folyamatos videoval, hogy több mint 30 mérföldről még látszanak Chicago házai. Hogyan lehet, amikor el kellett volna tűnniük a látóhatár alatt, a föld görbülete miatt?

Gondolkodjunk el együtt ezeken! Ha hisszük, hogy a Biblia Isten szava, akkor nem hazudhat arról sem, hogy a föld, ahol ma élünk, az nem úgy néz ki, mint ahogyan tanítják. Még Szántai Lajos is, aki nem keresztény, legalábbis nem abban az értelemben, hogy élő hitű újjászületett hívő lenne, még ő is gyakran elmíti előadásaiban, hogy amikor egy szövegbe odateszik, hogy „tudományosan bebizonyított”, vagy „mint azt mindannyian tudjuk”, akkor már kikapcsolják a mi gondolkodásunkat, és elhisszük azt, amit mondanak.

A bibliai világkép így néz ki: (forrás – atv.hu)

Ha már a nyilvános médiában arról van szó, hogy ember-állat hibrideket csinálnak, az afrikai védőoltásoktól betegek lesznek, (Kent Hovind szavaival élve) mi kőből lettünk „véletlenül”, akkor még mire várunk, hogy elhiggyük az Úrnak, hogy csak Nála van az igazság?

Ebben a mai világban csak három dolog látszik egyértelműnek:

1. Egyre gyorsabban épül a világkormány

2016.június 30. – Kína bejelentette, hogy kizárólag a világkormány megalapítását támogatja és a globális biztonsági előírásokat (hiradó részlet – angol) https://youtu.be/UX9X3NIw-84

2. A világvallás felé terelik az egyházakat

3. Feljesztik a gén és fizikai technológiát, hogy a dánieli cserép és vas birodalom létrejöhessen

Az összes válság ezeket a célokat igyekszik megvalósítani, hogy a káoszból, a nyomorból eljöhessen az, aki elhozza a „békét és biztonságot”.

Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekülnek. (1Thessz 5,3) Vegyük komolyan a hitünket, és kezdjünk el az Úr szerint élni, amíg megtehetjük! A kegyelem időszakának is egyszer vége lesz!

82-es Zsoltár és Septuaginta folytatás – 96.Zsoltár

Váradi-Károli Biblia 2016:

Mert nagy az Úr és igen dicséretes, rettenetes minden isten felett. Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. (Zsolt 96,4-5) [saját kiemelés]

Septuaginta (lenn):

Mert nagy az Úr és igen dicséretes, rettenetes minden isten felett. Mert a nemzeteknek minden istene démon, az Úr pedig egeket alkotott. (Zsolt 96,4-5) [saját kiemelés]

Váradi-Károli Biblia 2016:

Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben. (1Kor 10,20) [saját kiemelés]

Vida Sándor Új Szövetség, 1971:

dehogy! amiket áldoznak, démonoknak és nem Istennek áldozzák, nem akarom pedig, hogy ti a démonokkal közösségben legyetek, (1Kor 10,20) [saját kiemelés]

A mostani írás tekinthető egyfajta a folyatásának is a 82-es zsoltárról szóló és a Septuagintáról szóló bejegyzéseknek, mivel az ott tett megállapítások erős alapot adnak a mostani gondolatoknak. A 82-es zsoltár kapcsán megállapítottuk, hogy az „istenek gyülekezete” uralmat kapott  a népek felett, amely csak Jézus kereszthalálának győzelmével tört meg (Kol 2,14-15), és azóta is Jézus az Úr mindenek felett (Mt 28,18). A héber Ószövetségből nem derül ki, hogy a népek fölött álló istenek azok démonok, csak a Septuagintából. Itt utalok vissza a Septuaginta jelentőségére, mert azt zsidó írástudók készítették a zsidó nép legnagyobb megelégedésére, és Krisztus idején is az volt az elterjedt olvasat szerte a zsidóságban, mivel sokan a diaszpórában már nem is beszéltek héberül, hanem görögül, amely akkor az elterjedt „világnyelv” volt.

Az óriások történetét ismerve tudjuk, hogy a tanításaik nem sokkal az özönvíz után újra felbukkantak. Megfigyelhető egy tendencia az istenekkel kapcsolatban, amely világméretű. Több istenség felbukkan időről időre a népek között, csak mindig más a nevük. A blog természetéből adódóan itt most csak azokkal foglalkozom röviden, akikről a Biblia is említést tesz.

A fiak fát szedegetnek, az atyák gyújtják a tüzet, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket készítsenek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek. (Jer 7,18) [saját kiemelés]

Van valaki, aki szinte az egész emberi történelmet végigkíséri, és más-más neveken folyamatosan imádatot követel magának. A zsidó nép megtapasztalta azt, amit bárki megtapasztal, ha egy ilyen bálványt (megmaradva a Septuaginta szóhasználatánál – démont) imád. Minden jónak látszik, hiszen a démon nem zaklatja azokat, akik amúgy is elvesznek. Csak itt az volt a baj, hogy ez a nép Isten népe volt, és Ő nem hagyta, hogy más Istent imádjanak helyette (Ézs 42,8). A nép, viszont azt hitte, hogy azért ment nekik jól, mert az ég királynőjének áldoztak.

Hanem csak azt cselekedjük, amit mi a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölő áldozatot viszünk az ég királynéjának, és neki italáldozattal áldozunk, miképpen cselekedtünk mi és a mi atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálemnek utcáin, mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és semmi rosszat nem láttunk. (Jer 44,17)

Az ég királynőjének nagyon régi az eredete. Ő Istár, Astarte, Astarot, Inanna, Semiramis, Aphrodité, Vénusz, stb. (fotó: Istár – Wikipedia) Ha valaki azt hiszi, hogy ma ővele nem találkozunk, akkor be kell látnia, hogy tele van vele a világ. Ha csak azt nézzük meg, hogy a német Oster és az angol Easter, mind Istár ünnepei, — elég megnéznünk ma egy húsvéti kirakatot, amely tele van a termékenység szimbólumaival — csak rá vannak húzva a keresztény köntösre. De őt ismerhetjük fel, mint Isis, aki Osiris felesége. Az ő családjuk az, amelyik mindvégig itt van az egyetemes világkultúrában. Ők Nimród, Semiramis és Tammúz. Ők Osiris, Isis és Hórus. Magyarul nem, de a latinból származó nyelveknél, a hét napjainak nevei is körülöttük forognak. Hiszen Osiris a nap, mint Sunday (nálunk vasárnap). Ezért is került át a szertartások napja vasárnapra, a napisten napjára. És világszerte az obeliszkek állítása még a mai napig is Osiris imádatáról tesz bizonyságot, mert ezek a régi naposzolopok.

És elpusztulnak oltáraitok, és összetörnek naposzlopaitok, és elhullatom sebesültjeiteket bálványaitok előtt. (Ezék 6,4)

Nimród gyermeke Tammúz. Úgy ahogyan Osiris újjászületett Hórusban, úgy született Nimród is újjá Tammúzban, és lett Istár szeretője.

És vitt engem az Úr háza kapujának bejáratához, amely északra van, és íme ott asszonyok ültek, siratva a Tammúzt. (Ezék 8,14)

De más szertartások mögött is démoni erőket kell látnunk. A Biblia elismeri a szellemi lényyek, a gonosz szellemi lények létezését és tevékenységét. Az Ószövetség idejben történt áldozatokat is a démonoknak szánt áldozatként kezeli.

És feláldozták fiaikat és lányaikat az ördögöknek, (Zsolt 106,37) [Septuaginta szerint démonoknak]

A Biblia a démonok jelenlétét egyáltalán nem tagadja, sőt Énokh könyve ismeretében az eredetüket is elmondja. (lásd a Noé napjai napjainkban írásokat). Nem véletlen, hogy ezek az írások nagyon elszigeteltek, mert az eredetüket és szándékaikat egyértelműen ismerteti. Jézus szavaival egybecseng amit Ézsaiásnál olvashatunk (Mt 12,43). A pusztaságot teszi Isten a démonok lakóhelyévé.

hanem pusztai vadak tanyáznak ott, és baglyokkal telnek meg házaik. Struccok laknak majd ott, és démonok szökdelnek ott. (Ézs 13,21) [Protestáns Új Fordítás]

Ott találkozik a vadmacska a hiénával, egyik pusztai démon a másikkal. Ott pihen meg a boszorkány, ott talál magának nyugvóhelyet. (Ézs 34,14) [Protestáns Új Fordítás]

A szellemi hatalmasságok hierarchiájában több szint van. Ezekből a szintekből lehet látni, hogy milyen „magasan” álltak azok az angyalok is, akik csatlakoztak a Sátán lázadásához. Mint tudjuk, a mennyei seregek harmada csatlakozott a Sátánhoz (Jel 12,4). Őket elhitette valahogyan (Ezék 28,16; Ezék 28,18)  kereskedéssel, hiszen az ottaniak tisztában voltak az Atya személyével és számukra nem volt titok, hogy kicsoda az Úr mindenek felett. Ez legyen nekünk is figyelmeztetés, hogy mekkora hitetővel állnuk szemben! Aki még azokat is el tudta csábítani, akik színről-színre ismerték Istent. Szóval nagyon sokan vannak a Sátán táborában.

Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; (1Kor 8,4-5) [saját kiemelés]

Érdemes megnézni a szellemi birodalom hatalmi szintjeit. Két fő részre lehet bontani. Az isteni birodalom hatalmi szintjeit, mindazokkal, akik nem vettek részt a Sátán lázadásában. Valamint a gonosz birodalmának hatalmi szintjeit, akik a lázadással elhagyták helyüket.

Isteni birodalom (Jel 4,2-5; Kol 1,16; Kol 2,10; Ef 1,21; 1Pét 3,22)

trón (egyes szám!!) Atya trónja
királyi székek (thrones, G2362 – Thronos) 24 vén
fejedelemségek (principality, G746 – Arche) angyalok
hatalmasságok (fennhatóságok, power, G1849 – Exousia)
erők (might, G1411 – Dunamis)
uraságok (dominion, G2963 – kuriotes)

Gonosz birodalma (Júd.1,6; Kol.2,14-15; Ef 1,21; Ef 2,2; Ef 6,12; Lk 8,29; Róm 8,38; Jel 12,9)

fejedelemségek (principality, G746 – Arche) angyalok
hatalmasságok (power, G1849 – Exousia)
erők (might, G1411 – Dunamis)
uraságon (dominion, G2963 – kuriotes)
világbírók (ruler, G2888 – kosmokrator)
gonoszság szellemei (ördögök, G1140-Daimonion, G1142 – Daimon) démonok

Látható, hogy a királyi székeken ülők már nem vettek részt a lázadásban. Ahogyan már tárgaltuk a 82-es zsoltár kapcsán is, de ott csak a népek fölötti hatalommal találkoztunk, ezeken a hatalmi szinteken van elosztva a hatalom a gonosz birodalmában. Mindkét „birodalom” delegálja a hatalmat a fennhatóságán belül. Ezért mondhatja az 1Kor 8,5, hogy van sok isten. Ezeket a démonokat szolgálja mindenki, aki nem az igaz istentiszteletet gyakorolja. Egyértelmű példáját látjuk ennek, amikor Tirusz fejedelmének szól a próféta, majd külön szól Tirusz királyához. Tirusz fejedelménél látjuk, hogy egy emberről van szó:

Embernek fia! mondd Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olyanná tetted szíved, mint az Isten szíve, (Ezék 28,2)

Amikor azonban átvált Tirusz királyára, akkor teljesen ms leírást találunk, amely nem illik az emberre, hanem valaki hatalmasabbra. Egy oltalmazó kérubról szól. A leírás alapján látható, hogy ő legalább egy ország felett uralkodott, ezért vagy a 82-es zsoltárban szereplő istenek kategóriába tartozott, vagy azok felett állt:

Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírusz királyáról, és mondd neki: Így szól az Úr Isten: Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva voltál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafírral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtettél. Voltál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állítottalak téged, hogy Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen voltál útjaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned. Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkeztél; azért levetettelek téged az Isten hegyéről, és elveszítettelek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül. Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességed fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére. (Ezék 28,12-17)

Amiért azt mondhatjuk, hogy esetleg az országok felett álló szellemi hatalmasságok felett állhatott, azt a kereskedés árulja el. A végidőkben, a fenevad bélyege az adás-vétellel lesz összekapcsolva. A kereskedelem lesz az egyetlen meghatározó tényező.

És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. (Jel 13,17)

Ha megnézzük a mai társadalmakat, és nem csak nyugaton, hanem még Afrikában is, akkor látjuk, hogy a házi termelés folyamatosan szorul vissza a fogyasztás javára. Egyre többen felejtik el a régi ismereteket, hogy mit hogyan lehet otthon megtermelni, vagy megcsinálni. Egyszerűbb mindent megvenni. De ennek az a hátulütője, hogy ki vagyunk szolgáltatva a kereskedőknek, akik ma már nagyobb haszonnal dolgoznak, mint azok, akik valójában előállítják a termékeket. Nyiltan felismerhető a sátáni rend, ahogyan Ezékielnél olvashatjuk, a kereskedésben. Tökéletesen igazolja a világ fejedelmének (Mt 4,8; Ef 2,2) jellemét, amellyel bebizonyosodik ismét, hogy a népek fejedelmei, istenei, démonok.

Ahogyan az elragadtatás során tárgyaltuk a fiú kilétét, meg kell látnunk, hogy Krisztus testében is megvannak a jogosultságok, a szellemi érettség alapján. A gyülekezet tagjain keresztül gyakorolja Isten ma a hatalmát a földön. Ezért várja az egész teremtés az Isten fiainak megjelenését (Róm 8,19). A törvényeknek és jogosultságoknak is megvannak a szintjei, amelyek a hatalom gyakorlásával vannak szorosan összefüggésben. Itt most csak vázlatszerűen említem meg őket.

A legalsó szinten az emberi törvények állnak, ezeket szinte bárki, bármikor áthághatja, és gyakran változnak is. Ezt követik a természeti törvények, vagy fizikai törvények, melyek állandók, de nem áthághatatlanok. Ezeket csak egy erősebb hatalommal lehet átlépni, ilyenek a szellemi erők, amelyek működése során tapasztaljuk a csodákat, hogy a legegyszerűbbet nézük, ahogyan Jézus a vízből bort csinált. A legfelső szint a szellemi törvények szintje, ezek állandóak. Ezt senki sem hághatja át, még Isten is korlátozza magát velük. Ezért kellett Jézus életében mindennek úgy történnie, ahogyan meg van írva (Mt 26,56).

A hatalommal járnak jogosultságok, amelyek szintén az előbb említett szinteken oszlanak meg. Van emberi, fizikai vagy természeti és szellemi. Ezek a jogosultságok szabják meg egy-egy élőlény mozgásterét a teremtésben. Ezért fontos nekünk, pici embereknek, cserépedényeknek, hogy Krisztusban legyünk, mert csak Őbenne és Őáltala tudunk hatással lenni a környezetünkre (Jn.15.fej.). Nélküle igen kicsi a mozgásterünk, és csak látszólagos hatalmunk van, mivel a gonosz erők uralják a világot. Amíg a világgal élünk, addig mindenképpen a hatalmuk alatt vagyunk és nem szabadulhatunk tőlük. Ezért démoni minden hamis istentisztelet, és minden bálványimádás ugyanebbe a kategóriába esik, mert valamilyen szellemi erő befolyása alá helyezi magát az, aki imádja azt a bizonyos személyt, vagy dolgot.

Ma már ezek nem feltétlen úgy jönnek elénk, mint a régi istenségek tisztelete és imádása. Ha én a pénzemben bízok, akkor az az én bálványom. Ha a saját fizikai erőmben, akkor az a bálványom. Ha a barátok kötelékében, akkor az. Ha egy eszközben, vagy a tudásomban, vagy bármiben, amiért képes vagyok áldozatot hozni, és nem egyértelműen azonosítható a tiszta Istentisztelettel, és a Bibliában említett tiszta áldozatokkal, — mint például a szeretetből meghozott áldozat, — akkor az bálványimádás.

Az igaz istentiszteleten kívül, minden démoni kapcsolatot eredményez. Ezért nagyon fontos azt tisztán tartani. Bármilyen bálvány, a démonokkal hoz minket kapcsolatba, és azonnal elvisz az igaz Istentől. Nagyon jól összefoglalja az igaz Istentisztelet témáját Csia Lajos: Beteg vallásosság egészséges kereszténység című könyve. Itt most csak a jól felismerhető jelenségekkel foglalkoztunk, de sajnos a nagyobb veszély a rejtett megtévesztések mögött vannak. Óvakodjunk attól, hogy démonoknak szolgáljunk.

Ezért mondd Izrael házának: Ezt mondja az Úr Isten: Térjetek meg, és forduljatok el bálványaitoktól és minden utálatosságotoktól fordítsátok el orcátokat. (Ezék 14,6)

Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek! (1Thessz 5,22)

Szókincsek szándékos keverése (keresztény – New Age)

„Ahogy fenn, úgy lenn”

Károli Biblia, 1908:

Felelének a Káldeusok a királynak, és mondák: Nincs ember a földön, a ki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól és Káldeustól sem ilyen dolgot. (Dán 2,10) [saját  kiemelés]

Váradi Biblia 1660:

És hagyá a’Király, hogy hivnának természet tudó böltseket, ég-forgás tudókat, varáslókat, és Káldéusokat hogy a’Királynak megjelentenék az ö álmait: és bémenének, és állának a’Király eleibe. (Dán 2,2) [saját  kiemelés]

Váradi-Károli Biblia, 2016:

Feleltek a Káldeusok a királynak, és mondták: Nincs ember a földön, aki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól, asztrológustól és Káldeustól sem ilyen dolgot. (Dán 2,10) [saját  kiemelés]

Ahogyan már korábbi írásomban említettem („Miért éreztük szükségét egy új Biblia kiadásának” címmel), ha csak az lett volna a baj, hogy lélek áll a szellem szó helyett, vagy az, hogy az Új Szövetség nem a Textus Receptus (Befogadott szöveg) alapján íródott, akkor nem kellett volna egy új Bibliát készíteni. De az Ószövetségben is sok olyan hely van, ahol más volt korábban a szövegben, mint amit az 1908-as verzió óta látunk. Például a Dániel könyvében szereplő asztrológus szó tűnt el akkor, és maradt eltűnve azóta is.

Ma már sok mindent természetesnek veszünk, amelyek nem is olyan régen, mondjuk 100 évvel ezelőtt, még nem is léteztek, vagy ha léteztek is, nem volt természetes a jelenlétük a társadalomban. Ahogyan az 1881-es Westcott-Hort féle Új Szövetség revízióig, a ma Befogadott Szövegként (Textus Receptus) ismert Új Szövetség volt „AZ Új Szövetség”. Az asztrológia is sokáig majnem teljesen elfeledve volt a jelen nyugati civilizációban. A keleti spiritualizmus gyors terjedésével azonban az asztrológia egyre erősebb jelenlétre tett szert, és jövendőmondásait, még ha nem is voltak igaziak, elfogadták, és beteljesedni látták. Hívjunk segítségül egy keresztény szemtanút, aki testközelből látta mindennek a beáramlását.

„Az utolsó megjegyzés különleges módon ráillik a napilapokban az Asztrológiára használt gyakori megjegyzésekre. Moore és Zadkiel évkönyvét felemelték az alacsony színvonaláról, egy tisztelt és hírneves szintre; és folyamatosan emlékeztetnek minket arra, hogy az Asztrológia az egy tudomány, és nem babona. A kijelentés talán igaz; de ha tudomány is, akkor legalábbis tiltott, bár furcsa kimondani, hogy néhány elvét mostanában alkalmazták még a próféciák magyarázatára is. Védőinek igénye és bizalma legjobban egy londoni újság tudósítójának írásából látható:

St James’ Gazette, April 28th, 1885. A következő kivonat bemutatja az Asztrológia közeli kapcsolatát a Buddhizmussal és a Teozófiával : „mi úgy tartjuk, hogy az Asztrológia tudománya kizárólag a következmények természetét határozza meg, a bolygók kölcsönhatásának és mágneses vonzásának ismerete által, de az egyén saját karmája az, ami belehelyezi  őt egy kifejezett mágneses kapcsolatba” — The Theosophist, 1885 február

(G.H. Pember – Earth’s Earliest Ages, 1889; viii-xix.oldal) [saját  kiemelés]

Az asztrológia valóban nem újkeletű dolog. De csak a 19. század spiritualizmusa révén terjedt el újra, és lett a New Age egyik alapköve. A teozófia terjesztette el. De ez hogyan is kerül keveredésbe a keresztény szókinccsel? Az asztrológia fő jelszava ez: „Ahogyan fenn, úgy lenn.” És ezt a kereszténységgel ott kapcsolják össze, ahol Jézus tanít minket imádkozni, és mondja: „Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6,10) Szerintük az égiek irányítják a sorsunkat. De ez nekünk mást jelent, mint nekik. Ez igazán azt jelenti, hogy az Atya akarata legyen itt meg, ahogyan a mennyben. id. Zimányi József tanította ezt nagyon világosan, aki úgy fogalmazta meg, nem szó szerint idézem: Isten akarata a mennyben azonnal, tökéletesen és örömmel van végrehajtva. Így legyen meg a földön is.

„Én újjászülettem”

Szintén a keleti vallások elterjesztésével lett ismertté a reinkarnáció folgama is. Ha megkérdezünk egy New Age hívőt, akkor ő már teljesen tisztában van vele, hogy ez neki a sokadik élete, és törekszik a tökéletessé válásra. A korábbi életek tapasztalatai könnyen jöhetnek gonosz szellemi lényektől, akik az özönvíz óta itt élenek. De megint tetten érjük a luciferiánus gondolkodást és az ősi megtévesztést, az „olyanok lesztek mint Isten” kijelentésben is. Ezzel szemben, Jézusban valóságos az újjászületés, és amire a New Age vár, azt a Jézusban újjászületettek már megkapták.

Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.

(2Kor 5,17)

De a keresztény újjászületésnek sok feltétele van. Az első, hogy elismerjük, hogy bűnösök vagyunk. Ezért nem tud az Úr mit kezdeni azokkal, akik igaznak mondják magukat (Mt 9,13; Mrk 2,17). Aki megtér, és Krisztusban újjászületik, az kaphatja meg az örök életet. Ajánlom Soós Péternek, az  „ÚJSZÖVETSÉG CÉLJA : ÚJJÁTEREMTÉS KRISZTUSBAN” c. tanítását az újjászületéssel kapcsolatban (https://youtu.be/ks-RYDPqZB8). A keresztény újjászületés nem engedi meg, hogy több életen át „próbálkozzak”, és éljek egy nekem tetsző életet.

Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, megtalálja azt. (Mt 16,25)

Úgy nyerhetem meg az örök életet, ha leteszem a jelenlegi, e világi életet. De ehhez a témakörhöz tartozik még az élet a halál után is, mely összemosása az örök életnek és a reinkarnálódás előtti állapotnak.

„Beszélek az Úrral” (avagy szellemi tapasztalatok)

A New Age is ismeri a szellemekkel való társalgást, ahogyan egy hívő hallja az Urat és beszélhet vele. De van egy hatalmas különbség. Míg a New Age szellemi tapasztalatai csatorna jelleggel működnek. (Alister Crowley, Helena Blavatsky, Alice Baileys is médium volt, akik csatornaként kapták a felsőbb szellemi lénytől az információt.) Kapnak valamit egy szellemi lénytől, vagy rosszabb, használja a testüket, és azon keresztül szól. Nincs párbeszéd és értelmes gondolkodás. A Bibliában, még a próféták is megbeszélhették Istennel, ha valami gondjuk volt egy adott utasításával (például 2Móz 32,10-14; Ezék 4,12-15). És mindenkor meg van a saját hatalmam arra, hogy engedelmeskedek, vagy sem.

Mennyei, földön kívüli ill. testen kívüli élemények

A Bibliában a szellemi elragadás sohasem az egyén kívánságára történik, és nem lehet „mesterségesen” előidézni. Ezt az Úr adja azoknak, akiknek akarja, és akik ezt el tudják hordozni (Ezék 8,3; Dán 8,2; Jel.4,2). Ha én kezdeményezem ezt a szellemi élményt, akkor teljesen biztos lehetek benne, hogy a gonosz erőkkel kerülök kapcsolatba. Szintén New Age fogás, hogy a bibliai kifejezéseket és élményeket használja, még azzal is, hogy „kijelentést” vesz valaki ilyen formában, mert a szó bár ugyanaz, de a tartalma és a háttere már teljesen eltér a bibliai jelentéstől. Vigyázat, aki vágyik ilyen tapasztalatra, az könnyen meg is kaphatja a gonosz erőktől, ahogyan ez az UFÓ élményeket átélők meg is tapasztalják. Ha nyitottak vagyunk erre, akkor ezzel kiválthatjuk a szellemvilág figyelmét. A szellemi lények látják, hogy mi zajlik bennünk (Mt 12,44), és mi van a testünkben. Feléjük nyitott könyvként létezünk, de mi csak akkor láthatjuk őket, ha ők meg akarnak nekünk nyilvánulni. Lásd erre Bálám szamarának a példáját, aki látta többször is az angyalt, de maga Bálám nem látta, mert az angyal neki nem akarta felfedni magát. Nagyon vigyázzunk ezzel!

Bűntelenség

A New Age szerint nincs gonosz, mindenkiben van jó is és rossz is, de attól még maga az ember nem gonosz. De ezt propagálja sok film is, hogy higgyük el (például Csillagok háborúja). A Biblia ezt másképp tanítja. Jézus maga mondja:

Jézus pedig mondta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

(Mrk 10,18)

Ez ellen a New Age befolyás ellen kellett megváltoztatnunk például olyan igehelyeket, amelyek eltörlik a bűnös felelősségét:

1Jn.3,5

VAR — És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincs bűn.

EFO — Tudjátok, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy a bűnt félretegye az útból, és őbenne egyáltalán nincs bűn.

KAT — Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn.

RÚF — Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.

Zsid.1,3

VAR — Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítva, ült a Felségnek jobbjára a magasságban,

EFO — A Fiú az Isten dicsőségének kisugárzása, és benne mutatkozik meg igazán, hogy Isten kicsoda és milyen. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és irányítja az egész Világmindenséget. Ő az, aki az embereket megtisztította bűneiktől, azután a Felséges Isten jobb oldalára ült a Mennyben.

KAT — Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján,

Jel.21,24

VAR — És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségüket és tisztességüket abba viszik.

REV — A népek annak világosságában járnak, és a föld királyai abba viszik dicsőségüket.

EFO — Az ő fényénél járnak a világ népei. A Föld királyai ebbe a városba hozzák be dicsőségüket.

KAT — Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket.

RÚF — a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.

Nem fogadható el, ha általánosságban jelentjük ki azt, hogy „az embereket megtisztította a bűneiktől”, mert akkor ezzel azt mondanánk, amit a New Age, hogy mindenki jó, mert egyszer Jézus elvette mindenki bűnét, ezért ma már nem kell tenni semmit a bűnnel szemben. De a hit, engedelmesség, a hústesti kívánságok megtagadása, az én megtagadása nélkül ma sem lehet eljutni a megváltáshoz, és az üdvösségre. Ahogyan Soós Péter sokszor tanít a hamis kegyelem tanáról, az pontosan ezt a tárgykört öleli fel.

Ezek a legfőbb keresztény kifejezések, amelyeket a Sátán elkezdett használni egy új világvallás alapjaként, de más tartalommal töltötte meg. Ezért kell tisztázni, hogy melyik fogalom mit jelent, ezért kellett megmagyarázni, hogy a hívő, hit, vallás is mást jelentett korábban, mert a mai szavak már az Új Világrend és világvallás fogalomkörét tudatosítják, és a médián keresztüli szakadatlan ismétlés által vésik bele a fejünkbe az új jelentést. A New Age szerint minden vallás ugyanoda visz, csak más úton. A pápa is a világvallás felé tereli egyre nyiltabban a világot. A “hit a szeretetben” jelszavával. (https://www.youtube.com/watch?v=07dPzM5q43c)

Észre kell vennünk, hogy lassan nem marad semmink, ami miatt keresztényeknek mondhatjuk magunkat. Ha tovább hátrálunk, és engedjük elvenni amink van, akkor még egy kevés idő és nem is fogjuk már tudni, hogy miért nevezzük magunkat annak, aminek. Nem fogjuk tudni megvédeni a hitünket! A mai Bibliák Magyrországon vagy a halott egyházakat támogatják, a szöveg világi közelítésével, vagy az ökumenizmus szekerét tolják, amelynek látjuk az eredményeit. Ha nem készítettük volna el a Váradi-Károli kiadást, akkor csak a régi kiadású és nyelvezetű Bibliák maradtak volna a 19. század előtti időkből, amelyek még szöveghűek. Azokat azonban már elérni sem nagyon lehet, olvasni pedig még nehezebb.

Már korábban írtam róla, a hústest és a test közötti egyre fontosabb különbség c. bejegyzésben is, hogyan próbálja az antikrisztus megtámadni Jézust, mint megtestesült Istent. Már a fogalmaink sem tartanak soká, mert könnyen ránk mondhatják, hogy ugyanarról beszélnek ők, mint mi, és nem fogják érteni, hogy miért is nem megyünk velük.

Jegyzet:

Az idézett szöveg eredeti nyelven:

„The last remark applies in an especial manner to the frequent comments on Astrology in the daily

newspapers. The almanacs of Moore and Zadkiel have been raised from their former low condition

to respectability and repute ; and we are continually reminded that Astrology is a science, and not a

superstition. The assertion may possibly be true; but the science is at least a forbidden one, though,

strange to say, some of its principles have been recently applied even to the elucidation of prophecy. The pretensions and confidence of its advocates will, however, be best set forth by an extract from the correspondence of a London newspaper*. …

*St James’ Gazette, April 28th, 1885. The close connection of Astrology with Buddhism and Theosophy is shown in the following extract. ” We hold that the science of Astrology only determines the nature of effects, by a knowledge of the law of magnetic affinities and attractions of the Planetary bodies, but that it is the Karma—see p. 409—of the individual himself which places him in that particular magnetic relation.” — The Theosophist February 1885. (G.H. Pember – Earth’s Earliest Ages, 1889; viii-xix.oldal)

Az elragadtatásról

Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. (2Thessz 2,7)

Az elragadtatás mindig is nagy téma volt az egyházakban. A Péter tanítása nagyon jól körbehatárolja az időt. Ahogyan mondja is, a napot és az órát nem tudhatjuk, de az időszakot, azt igen. Ehhez szeretnék egy kis adalékot adni.

És láttatott nagy jel az égben: egy asszony, aki a napba volt felöltözve, és lábai alatt volt a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona; (Jel 12,1)

És szült fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtatott annak fia Istenhez és az ő királyi székéhez. (Jel 12,5)

Az asszony leírása ezen kívül még egy helyen van meg a Bibliában, mégpedig ahogyan József álmodik, és a leírás a családját jelképezi. Meg is botránkoznak rajta, még Jákob is, hogy hogyan mondhat ilyet, hogy ők majd leborulnak a lábai elé (1Móz.37,9-10). Izrael népe a mai gyülekezet. Akik beleolvastak a Váradi-Károli Biblia Ószövetség részébe, ott a fejezetek előtti magyarázatokban sokszor találkoznak ezzel a kijelentéssel, hogy a zsidó néppel történt események példázzák az egyház mai történetét. De ha arra is gondolunk, hogy Jézus menyasszonya az egyház, akkor látjuk, hogy  női szerepben van. De akivel az Úr szövetséget köt, azzal ő férj-feleség viszonyban van.

Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéből, de akik megrontották az én szövetségem, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr. (Jer 31,32) [saját kiemelés]

Megállapíthatjuk, hogy az egyház az asszony, aki szüli a fiút. Korábban a kérdésre, hogy ki ez a fiú, Jézust adták meg válaszul. De ez sántít, mert a 12. és 13. fejezet egybe tartoznak, és olyan rövid időszakokat ír le, amelyeknek már vége kellett volna, hogy legyen. Bár ezt az adventista tanítás más időszámítással számítja, mert tanításuk szerint, a leírásban szereplő egy nap, egy-egy évnek megfelelő. Ha el is fogadnám az ő megközelítésüket, akkor sem tudom beleilleszteni a gondolatmenetbe a következő verseket:

Az is adatott neki, hogy a szentek ellen hadakozzon, és őket legyőzze; és adatott neki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Annak okáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta. (Jel 13,7-8) [saját kiemelés]

Akkor már lennie kellett volna egy olyan birodalomnak, amely ma is tartana, és a föld minden lakosa a fenevadat imádná. Ez még ma nem teljesedett be. Még ma is több vallás van, és nem mindenki hisz ugyanabban. Ezek szerint, az itt leírt napok, azok valóban 24 órás napok. Ezért az asszony, nem az Izrael, hanem a gyülekezet, és akkor a gyülekezetből fog megszületni egy fiú. Hányszor is írja az ige, hogy fiak vagyunk:

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. (Gal 4,6-7)

És elfeledkeztetek-e az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. (Zsid 12,5-8)

Ezek szerint, mi, akik Krisztusban élünk, fiak vagyunk. Eddig úgy tűnik, hogy jó nyomon járunk. Az asszony az egyház, és a fiak azok, akik az Úrban élnek. De itt a Jel.12,5 szerint, ennek a fiúnak van egy ismérve, amely megegyezik Jézus ismérvével — „vasvesszővel legeltet”. Jézusról mondja konkrétan a Zsolt.2,9, hogy összetöri a népeket vasvesszővel. De a gyülekezeti fiakról, így szól:

És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon; És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól: (Jel 2,26-27)

A győztesek magyarázata most a témánk, az elragadtatás, szempontjából nem lényeges, ezért arra nem térek ki. De látjuk, hogy a gyülekezeten belül, a győzteseknek adja meg az Úr, hogy uralkodjanak a népeken vasvesszővel.

Eddig tisztáztuk, hogy ki az asszony, és ki a fiú, aki vasvesszővel uralkodik. Most nézzük meg, hogy ez a végidők eseményeiben hol fontos. Az Úr napjának megjelenése eseményekhez van kötve.

Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se nekünk tulajdonított levél által, mintha közel volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik előbb a hittől való szakadás, és lelepleződik a bűn embere, a veszedelemnek fia, Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát. Nem emlékeztek-e, hogy megmondtam nektek ezeket, amikor még ti nálatok voltam? És most tudjátok, mi tartja vissza, amiért csak a maga idejében fog az lelepleződni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog lelepleződni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; (2Thessz 2,2-8)

Krisztus napja nem jön el addig, amíg be nem következik a hittől való szakadás, és lelepleződik a bűn embere, aki istenként imádatja magát. De ő csak akkor tud megjelenni, ha előbb félre lesz tolva az útjából az, ami őt visszatartja. Gondolkodjunk el együtt, hogy ki képes ezt visszatartani. Az Atya, és Jézus a mennyben vannak, onnan gyakorolják a hatalmat (Zsolt.103,19). Jézus teste, az egyház van itt a földön, aki befolyással lehet és van is a világ eseményeire, az imáival.

Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lesz. (Mt 18,18)

És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessen az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. (Jn 14,13-14)

Íme adok nektek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat nektek. (Lk 10,19)

És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom nektek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen. (Jn 16,23-24)

Krisztus teste az egyedüli hatalom a földön, amely Isten szerint, emberként a világ egészének menetére hatással lehet. Nagyon fontos ma már ez a kitétel, hogy Krisztus teste. Nem valamilyen egyház vagy gyülekezet, nem hívők vagy vallásosak, nem újjászületettek és megkeresztelkedettek, hanem Krisztus teste. Ma már bárki bárhol ennek része lehet, ha az Úrban van. De nem része a testnek attól, hogy valamelyik egyház vagy gyülekezet tagja. Mivel az Úr tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, ezért azt tudja megtenni, amire őt imában kérjük. Minden más a gonosz erőinek és más embereknek a döntései alapján történik meg. Azt már azonban láttuk, hogy akik nem az Úréi, azok nem szabadok, hanem a világ szolgái, tehát vésgő soron a gonosz erők akarata teljesedik be az emberi társadalmon. Kivéve, ha a vasvesszővel uralkodó fiú, másképp nem tereli az imáival az eseményeket.

Ennek a vasvesszős fiúnak kell az útból félretolatnia, hogy meg tudjon jelenni a „veszedelemnek fia”. Mert amíg a fiú uralkodik a földön, addig a lelepleződött gonosz munkáját megkötözi, és az nem tud teljes egészében kibontakozni.

Emiatt szükségszerű, hogy két elragadtatás legyen. Egyszer a fiú, és egyszer az asszony. Amikor Pál arról ír, hogy …

Íme titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. (1Kor 15,51-52)

Ez a hetedik, azaz az utolsó trombitaszó, amely már közvetlen a harag poharainak kitöltése előtt van. Ekkor jelenik meg az Úr, és lesz látható a jele az égen. Olyan események előzik meg, amelyek egyértelművé teszik az Ő eljövetelének közeledtét. Ekkor már a fenevad birodalma, világbirodalomként lesz jelen a földön, ekkor már túl vagyunk azon, hogy beül Isten templomába (Mt 24,15; 2Thessz 2,4). Láthatjuk, hogy aki a megjelenését visszatartotta, az már félre van tolva az útból.

De a fiú felvételének körülményei sincsenek teljesen rejtve előttünk. Amikor Jézus erről beszél, akkor látható, hogy az élet még a maga — ki merem mondani — talán mainak megfelelő rendjében zajlik.

Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Két asszony őröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. (Lk 17,34-36)

Ez nem mondható el arról az időről, amikor Jézus jele megjelenik az égen, és az ég eltakarodik:

Azután láttam, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és íme nagy földindulás lett, és a nap feketévé lett mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lett, mint a vér; És az ég csillagai a földre hullottak, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. És az ég eltakarodott, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttatott. (Jel 6,12-14)

Ezért kell lennie egy titkos elragadtatásnak, amelyben elragadtatik a fiú. A tíz szűz példázata ezt mondja el (Mt. 25.1-12). A szűzek egyértelműen a hívők közössége. Mindannyian elmennek várni a vőlegényt, de a vőlegény késik. Ezért mindenki bealszik. Még az okos szűzek is bealszanak a várakozás közepette. Egyszer azonban kiáltás szól, hogy jön a vőlegény, de azok, akiknek a lámpásával nincs plusz olaj, azoknak nem gyullad meg újra a lámpása, és el kell menniük szerezni, mert az okosok nem tudnak nekik adni. Közben megjön a vőlegény, és akik készen vannak, azokat beengedi a menyegzőre. A többiek kinn maradnak. Akik kinn maradnak, azok az asszony a Jelenések könyvében. Ők itt kell, hogy maradjanak a nyomorúság idején, mert nem álltak készen amikor eljött a vőlegény. Figyeljük meg, hogy amíg olajért vannak, addig nem tudnak ott lenni, ahol megérkezik a vőlegény. Csak akik abban a pillanatban, amikor megérkezik a vőlegény, készen állnak, azok mehetnek be. Ez pedig csak azoknak lehetséges, akik állandó és szoros kapcsolatban vannak az Úrral, és a szellemben élnek, a Szellem vezetése alatt, más szóval, a győzteseknek, akik legyőzték a hústestüket, a bűnt, a világot. Aki ma nem hall az Úrtól, és nem tudja, hogy milyen az Úr vezetése az életében, az igyekezzen, hogy eljuthasson a Szellem vezetésére, mert enélkül nem tud az Úrral járni, és nem tud fiú lenni. Ha olyan helyen van most, ahol eddig nem tanították ezt, vagy nem is tudják, hogy ez mit jelent, akkor keressen egy olyan helyet, ahol ezt megkapja, mert ez életbevágó! Soós Péter tanításai is megadják ezt a fajta segítséget, hogy hogyan kell ilyen életet élni.

Tisztában vagyok vele, hogy a Jezsuiták is elterjesztettek egy titkos elragadtatás elméletet, melyet később Darby és Scofield terjesztett el a Scofield féle magyarázatos Bibliával, amelyet Rockefellerék támogattak. De ez megint csak arra mutat, hogy zavar legyen a téma körül, mert akkor nem tudunk készülni rá, ha nem tudjuk, hogy mi vár ránk. Ez is része a hitetésnek, illetve a tudatlanságban tartásnak. Ahogyan Pál idejében már hirdették, hogy megtörtént a feltámadás (2Tim.2,18). Tudatlanság miatt vész el a nép (Hós.4,6). Ez a taktika egybevág a Biblia szövege körül keltett mesterséges bizonytalansággal. Arra megy ki, hogy ne legyünk biztosak az igazságban. De ebben az a hamis, hogy az egész egyházról beszél a titkos elragadtatás kapcsán.

Sokat beszéltem már a világban ma zajló eseményekről és azok hátteréről. Ha körülnézünk, akkor számos olyan média megjelenés van, amely az elragadtatásról szól (pl.”Left Behind” Nicolas Cage főszereplésével, 2014; „The remaining” – filmek; „Everybody’s gone to the rapture” – játék; „Blue Beam rapture”). Tudnunk kell, hogy minden, ami megjelenhet a fő sodrású médiában, az ma már csak a titkos társaságok engedélyével lehetséges, akiknek Lucifer az istene, ezért nyilvávaló, hogy melyik szellemiség vezérli őket. Ennek megfelelően a Sátán a titkos elragadtatást is fel akarja használni a végső nagy hitetésében, hogy mindenkit az elközelgő Antikrisztus mellé állítson. De az is könnyen lehet, hogy erőszakkal fognak embereket elragadni, csinálva egy hamis elragadtatást, azt állítva, hogy az elragadtatás már megtörtént, és ezzel félelmet és kétségbeesést keltsenek azokban, akik itt maradtak. Ezért erre is lehet készülni, hogy egy olyan „elragadtatás” lesz, amely megtévesztésig hasonló lehet az igazihoz, de a halálba vezet, és nem Jézushoz. Ezt támogatná az a sok média megjelenés a téma körül, előre beprogramozva az embereket, hogy ha látom a fényt, akkor menjek felé. De ez hamis fény is lehet.

Ezeket az időket valóban csak azok élhetik túl, akik az Úrral járnak. Mert olyan hitetés előtt állunk, amelyre még nem volt példa. Összegezve, hogy mikor lesz az elragadtatás, azt mondom, hogy két elragadtatás lesz. A fiú, az még a veszedelem fiának megjelenése előtt, még a keresztény egyházaknak a hittől való szakadása előtt fog elragadtatni. Közelebbit nem lehet mondani. Addigra lesz-e már egységes világkormány, vagy sem, azt nem tudom. De nem lesz egyértelmű, az sem, hogy ki a veszedelem fia. Az asszonynak, a nyomorúság idején itt maradt Krisztus testének, elragadtatása pedig az utolsó trombitaszóra fog megtörténni.

A törvényszegés titkos bűne

Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. (2Thessz 2,7)

Ahogyan ma a világ működik, egyre több területen észrevehető a kettősség. Van egy nyilvános üzenet, amely igyekszik pozitív lenni, de ezek mögött az esetek nagy többségében van egy rejtett szándék is. Van egy pozitív „fedő” történet, de mögötte van egy alattomos második cél is. Ennek kapcsán a világi dolgokkal most nem fogok foglalkozni, mert azt szerintem mindenki megtapasztalta már a saját bőrén, hogy hitt egy reklámnak, és nem azt kapta, amit a reklám hirdetett, és csak utólag vette észre, hogy a hirdetés és a valóság eltér egymástól. Én most a keszeténységben működő titkos törvényszegéssel fogok foglalkozni, hiszen az ige is erre vonatkozik.

Jézus az volt, akinek mondta magát. Az Atya maga tett róla bizonyságot számtalan alkalommal. Szólt a mennyből; rá szállt a Szent Szellem, mint egy galamb; a megdicsőülés hegyén is kijelentette; Jézus cselekedetein keresztül is bizonyította, majd végül…

A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megöltetek. (ApCsel 5,30)

Ebből, és nem másból tudhatjuk, hogy kiben és miért hiszünk. Ezért mások a többi vallásnak az alapítói vagy tanítói, mert ők nem jöttek vissza testben a haláluk után. De miért is ezzel kezdem a törvényszegésről a mondandóm? Azért, mert a gonosz ezt a bizonyságot támadja leginkább, hogy ne tudjunk átmenni a halálból az életre.

Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. (1Ján 2,22-23)

Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. (Jn 8,44)

Az írások szerint, a Sátán embergyűlölő volt kezdettől fogva. Ma sem más, és ma is csak az ember pusztulását akarja, mint korábban mindig, hiszen mi Isten képére vagyunk teremtve, és a puszta jelenlétünk is mindig az élő Istenre emlékezteti, aki ellen fellázadt. Ezért gyűlöli az embert, ezért nem akarja, hogy Jézus megváltásán keresztül eljussunk valamiképpen az örök életre. Ez az egyik célja az emberrel. A másik, hogy imádja őt, mint istent. Mindegy neki, hogy színből, vagy szívből (Dán.3.fej.), de egyik célját sem érné el nyíltan.

Amikor a Sátán eléri, hogy egységes világuralom jöjjön létre, akkor imádtatni fogja magát az emberrel, és aki ezt nem teszi meg, azoknak meg kell halniuk (Jel.13,15). Ide kívánkozik az első világi példa a titkos törvényszegésről. Ma a világ a golbalizáció felé halad rohamléptekkel, és a mesterségesen előidézett pénzügyi és egyéb válságokkal egyre jobban sürgetik a világkormány és az egységes pénzügyi világgazdaság megalakítását. Ez azért titkos, mert ma mindenki azt hiszi, hogy ezt a nagytőkések akarják így. Talán még ők is így gondolják, hogy ők akarják így, de ők is csak eszközei a világ fejedelmének, aki a háttérből mozgatja ezt titkosan, és a saját imádatát és birodalmát készíti ezzel elő.

Egy korábbi írásomban már említettem, hogy az egyes ember életében, az egyéni önzésnél erősebb a hit. Ezért kell a hitéletet is befolyásolni, hogy az emberek hitét egy mederbe tereljék, hogy végül egységesen mindenkit fel lehessen szólítani a fenevad imádatára. Ezért látjuk az ökumenizmus felerősődését (pl. az új felház mozgalom). Az ökumenizmussal, egy igen mély emberi, de merem állítani természeti igényt akarnak betölteni, mégpedig a békét. Minden élőlény törekszik a békességre, a nyugalomra maga körül. Nem lehet sokáig folyamatos stresszhelyzetben élni. Ezért az embernek is természetes vágya a béke a többi emberrel. Nem is beszélve a „hittársainkkal”. Azért tettem idézőjelbe, mert az ökumenizmuson belül nem feltétlen a hittársaimmal kerülök közösségbe. (Lásd: Kik az én testvéreim c. bejegyzést) Így a felszínen pozitív üzenetével, a megbékéléssel, az ökumenizmus jónak mutatja magát, de a felszín alatt, már körvonalazódik az egységbe terelés, egy új istenség imádatának előkészítésére.

Az emberek cselekedetei mögött mindig van egy adott szellemiség. Erről szól a Szellem egyik fő jellemzője írásom. Adott szellemek tevékenységei befolyásolják az életünket. A szellemek tevékenységéből látható, hogy minden emberi cselekedet mögött ott van annak az indulatnak a szellemisége, amelyből megcselekszem azt. Ha szeretetből teszem, akkor az, ha önzésből, akkor az, ha nyereségvágyból, akkor az, stb. Ezek a szellemiségek, amikor a gonosztól jönnek, akkor álcát használnak. Ahogyan a magyar mondás is mondja, hogy „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”. Kevés ember tenne nyilvánvalóan gonosz dolgot egy másikkal.

Ebben a gondolatmenetben megmaradva, nézzük meg, hogy a Biblia szövegeinek a változtatása merre vitte el Isten igéjét. Ezzel foglalkozik a blog több írása is, mint például a „Miért éreztük szükségét egy új Biblia kiadásának”, vagy az „Új Szövetség görög szövegeinek variánsai” című írások. De miért mondjuk, hogy ez a törvényszegés titkos bűne? Megint megfigyelhető a kétszintű üzenet, amelyre felhívtam a figyelmet. A hivatalos üzenet az, hogy kritikus vizsgálatnak vetették alá a szövegeket, és a lehető legjobbnak ítélt szöveget tarthatjuk ma a kezünkben. De olvassuk el a következő idézetet Dr Kurt Alandtól, aki a mai Új Szövetség görög szövegét elbíráló bizottság elnöke volt sokáig:

Csak meg kell figyelnünk az egyháztörténelem menetét a legutóbbi századokban, és tisztán látni fogjuk a pusztító következményeit az elégtelen [kiválasztási] feltételek használatának. [105.oldal]

Az elégtelen feltételrendszer az orthodoxia idején kezdődött, majd megismételte magát a 19. században, és folytatódik napjainkban: az állítások „eredetisége”— az Új Szövetség tekintélye — feltételezte a tényt, hogy apostolok és szemtanúk szóltak. [105.oldal, saját kiemelés]

Amint a kritikus kutatás bebizonyította, hogy ez vagy az az újszövetségi írás nem készülhetett egy apostol által, a szerző tekintélye az írásával együtt összeomlott; a szerző tekintélyével az Új Szövetség tekintélye is összeomlott; és az Új Szövetség írásainak tekintélyével az egyház tekintélye is összeomlott…Természetesen, a hit valódi alapját ez nem rendítette meg, csak a hamis alapot —mindazonáltal, egy hamis alapot, amelyret az egyház valódiként mutatott be…[saját kiemelés]

Ha az egyetemes leveleket valóban azok az apostolok írták, akiknek a nevét viselik és olyan emberek által, akik a legközelebb álltak Jézushoz (Jakab, Jézus testvére; Júdás, Jakab testvére; az apostolok vezetője, Péter; János, a Zebedeus fia; ha a János evangéliumát valóban Jézus szeretett tanítványa írta), akkor felmerül az igazi kérdés: Valóban volt egy Jézus? Tényleg élhetett Jézus, ha a hozzá legközelebb állók írásai ilyen kis valóságával vannak megtöltve? Ha az egyetemes levelek ilyen keveset tartalmaznak a történelmi Jézus valóságáról és erejéről, hogy Jakabnak elég, hogy Jézus nevét csak futtában említi…Akkor ezt figyelhetjük meg—feltételezve, hogy az írások, amelyekről most beszélünk valóban az állítólagos szerzőktől származnak—akkor ez majdnem úgy tűnik, mintha Jézus egy fantom lett volna és az igazi teológiai erő nem is nála lenne, hanem az apostolokkal és a korai egyházzal[106.oldal, saját kiemelés]”

(Dr Kurt Aland: A History of Christianity)

Egy olyan keserű ember adja ide nekünk az Új Szövetséget, aki elgondolkodik, hogy vajon valóban élt-e Jézus. Hogyan tudjuk akkor ezt mi, hívők, akik hisszük az Ő istenségét, úgy olvasni, mint a kijelentett igét? De, ha jó indulattal vagyunk felé, és azt mondjuk, hogy ő megtévesztve, és jó szándékkal tette is, amit tett, akkor is, az eredményből mást lehet kiolvasni. Elég, ha csak azokat a változtatásokat nézzük meg, amelyeket én is kigyűjtöttem (a lista az Új Szövetség görög szövegeinek variánsai írás végén látható). Az egyház rombolásán dolgozó szellemek egyidősek az egyházzal.

Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se szellem által, se beszéd által, se nekünk tulajdonított levél által, mintha közel volna már a Krisztusnak ama napja. (2Thessz 2,2)

Pál apostol idejében is működött már a hamisítás. Már az ő idejében is írtak hamis leveleket a nevében. De ő aláírta a leveleit, hogy bizonyság legyen, hogy tőle származnak. (Ezért nem tud a leveleibe belekötni Kurt Aland sem.) Ezért kell minden gondolatot is megfogni az Úrban, mert Pál is hivatkozik arra, hogy szellemre se hallgassunk. Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy kapott az Úrtól egy új látást, egy olyat, amit még senki más nem kapott meg az igéből. De ha azt az ige maga nem támasztja alá, akkor el kell vetni.

Ezt tudva, fontos figyelnünk, hogy a Bibliát érintő változtatások milyen irányba mennek. A „tudomány” legutolsó eredményeit figyelembe vett változtatások nem feltétlenül Istentől vannak. És ha a tendencia azt mutatja, hogy a világvallás útjából veszik ki az akadályokat, akkor veszélyben van minden jóhiszemű hívő, aki kézbe vesz egy mai Bibliát, mert a mi Krisztusunkat észrevétlenül lecserélik egy másik krisztusra. És ez még csak a Bibliát érintő „titkos” törvényszegés.

A tanítások szintje a második nagy tárgykör, ahol titkosan megy a törvényszegés. Ez is egyidős a gyülekezetekkel.

Tudniillik a belopózott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek: (Gal 2,4)

Belopóznak a hamis atyafiak. Megint csak nem elsődleges a szándékos rosszidnulat, hanem a megtévesztettség, és az Úrnak át nem adott élet. Ahogyan fenn említettem, szellemek dolgoznak a háttérben, és nekik hisznek. Ez ellen csak egy gyógyszer van, mégpedig az Úr Szellemével és igéjével való teljes betöltekezés, mert akkor Ő fogja megmondani, hogy amit látunk és hallunk, az tiszta vagy sem.

Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is nektek valamit azon kívül, amit nektek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondtuk, most is ismét mondom: Ha valaki nektek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen. Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék. (Gal 1,6-10)

A más evangéliumoknak igen nagy a veszélye. (Erről Soós Péter tanított igen kiválóan, az” Igaz és Hami evangélium” c. tanításában.) De az angyali kijelentések sem kevésbé veszélyesek, mert az iszlám is ebből keletkezett és a mormon egyház is ilyen alapon, angyali kijelentésből indult ki. Gábriel, aki azt mondja magáról, hogy ott áll Isten trónja mellett (Lk.1,19), ő hoz hírt a Megváltónk megszületéséről. Majd pár száz évvel később, Mohamednek is ő szól, és az új üzenetével „felülbírálja” azt a korábbi kijelentését, amit Jézusról, mint a Megváltóról szólt. Amennyiben valóban ő lett volna mindkét esetben, és ő még mindig az, akinek mondta magát, akkor az Atya gondolta volna meg magát, és Jézus helyett másra mutatna? Ez lehetetlen (Zsid.6,18). Akkor itt nem Gábriel szól, hanem valaki kiadja magát Gábrielnek.

Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. (2Kor 11,14)

Ha a Sátán is át tudja magát változtatni a világosság angyalává, akkor a szolgái, a bukott angyalok is meg tudják ezt tenni. De a tanításoknál maradva, nagyobb országokban, ahol a lakosság nagy számú, ott létrejöttek úgynevezett mega-gyülekezetek. Ez elsősorban az USA-ban jellemző, de már egy világmozgalommá kezdi magát kinőni. Az egyik ma élő éllovasa, Rick Warren, aki könyvben is kiadta tanítását, Purpose driven life (kb. céltudatos élet) címmel. Ízelítőnek álljon itt egy rövid szakasz:

„Amikor ezt olvasod, akkor hívlak, hogy hajtsd le a fejed és csendben suttogd el ezt az imát, amely meg fogja változtatni az örökkévalóságod: ’Jézus, hiszek benned és befogadlak.’ Menj tovább. Ha komolyan gondoltad ezt az imát, akkor gratulálok! Üdvözöllek Isten családjában!”

(Rick Warren, The purpose driven life, 2002. 58-59.old.)

Látjuk, hogy mennyire könnyűvé teszi a bejutást a mennybe? Teljesen lealacsonyítja a megváltást, és igen olcsóvá teszi. Aki így lesz hívővé (megj. de aki olvassa rendszeresen a blogot, az tudja, hogy ez a hívő szó ma már mást jelent, mint jelentenie kellene) az sajnos még nagyon távol áll attól, hogy üdvössége legyen. De erről ő, aki ezt az „imát” elmondta, sajnos mit sem tud. Hiszen friss megtérőként az embernek még nincs igei ismerete, ezért könnyen lépre megy. Észrevesszük a sátáni kettősséget? Egy pozitív üzenet, egy új hívő „lehalászása”, de az isteni megváltáshoz semmi köze, és tévtanítást hírdet, amely nem az Úrhoz visz. Így alakultak, és alakulnak ma is a nagy gyülekezetek, ahol könnyűvé teszik a „bejutást”, de igazából meghagyják világinak az embereket a maguk bűneiben. Ezért lehetnek ott sokan. Elveszik azokat a botrányköveket, amelyek távol tartják az embereket. A törvényszegés titkos bűne, mivel nem igei amivel „toboroznak”, sem ahogyan „tanítvánnyá” teszik az embereket, de ezt eltakarják.

Mindezek a cselekedetek titokban fognak maradni, egészen addig, amíg „aki ezt visszatartja” eltolatik az útból, és akkor lesz nyilvánvaló. Akkor azonban már nem csak ez lesz nyilvánvaló, hanem a hittől való szakadás is.

Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog lelepleződni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; (2Thessz 2,7-8)

Amikor nyilvánvaló lesz a törvénytaposás, akkor már nagyon közel lesz az Úr napja. De addig minden mögé be kell néznünk, hogy mi van mögötte, és kérnünk kell az Urat, hogy leplezze le számunkra a hamisságokat. Csak Ő képes megtartani minket!

Kiszabadultunk a világból

Kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól, (Gal 1,3)

Aki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint. (Gal 1,4)

Jézusban nem csak az örök élet ígérete van meg, hanem az Ő halála az emberi élet sok más területére is hatással van. Isten igéje többször felhívja a figyelmet arra, hogy jöjjünk ki a világból. A világ egy különleges helyen van az életünkben, mert benne élünk. A saját személyünk után ez az, amivel naponta találkozunk. A Világ pedig megy a maga útján, a saját szabályai szerint, amely bár teljesen Isten hatalma alatt van, de nem Isten szerint van megszerveződve.

Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; (Ef 2,2)

A legevőég hatalmassága szerint működik, ahogyan láthatjuk abból is, hogy még Jézusnak is fel tudta ajánlani a világ minden kicsét, ha neki szolgál (Mt.4,9). Amikor megszületünk, akkor Isten tudat nélkül születünk meg, a bűnös természetünkkel. Istenről fogalmunk sincs. Ezért mondja az ige, hogy…

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; (Kol 1,13)

A sötétség egyik fő ismérve, hogy aki benne van, az nem tudja, hogy hol van. Nem lát maga körül semmit. Amíg az Úr meg nem mutatja magát valakinek, addig az sötétségben van. Ne essünk tévedésbe, ez nem azt jelenti, hogy van, akit nem hív. Mindenkit hív, de erre a hívásra nem mindenki felel. (pl. Mt.20,16 – sokan vannak a hivatalosok; Róm.1,18-25; Ezék.18,32) Mivel a világ nem Isten szerint működik, ezért hívja ki abból sajátjait. De a kezdő igénkből láthatjuk, hogy nem csak kihív, hanem meg is szabadít a világból. Saját erőnkből ez nem sikerülhetne. Az egész világ gonoszságban vesztegel (1Jn.5,19), és aki része annak, a világban lévő bűnnek a szolgája. Ezt Jézus szavaiból érthetjük meg, amikor azt mondja, hogy nem lehet két úrnak szolgálni:

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és e világi gazdagságnak. (Mt 6,24)

Ha pedig szolgálom a világi gazdagságot, akkor szolgálom azt, aki megszabja annak feltételeit, hogy hogyan szerezhetem meg. Érdekes belegondolni, hogy Jézus, a maga idejében nem más, istenként tisztelt bálványt nevezett meg, hanem e világ gazdagságát. Nem Baált, nem Molokot, nem az ég királynőjét, stb. hanem a gazdagságot. Mára azokban az országokban, ahol régóta a kereszténység a fő vallás, a megszemélyesített bálványok el is tűntek, de a gazdagság szeretete és a pénz szeretete törtelenül megmaradt. Ebből érhetjük meg, hogy aki a világi dolgokért lelkesedik, az szolgálni köteles a világ fejedelmét, hogy hozzájusson ezekhez a javakhoz. Ezért nem lehet Istennek egy embere sem igaz az Úr előtt, ha a világ dolgai után vágyakozik.

Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. (Jak 4,4)

Ha egy kicsit is a világ örömei, kincsei, javai, szórakozása felé kacsintok, akkor már alá kell vetnem magam a világ fejedelmének. Ezért kellett minket Jézusnak abból a szolgaságból kiszabadítania. Ebből a szabadságból pedig a Sátán szeretne minket minden áron visszacsábítani a saját uralma alá, hogy újra neki szolgáljunk.

Tudniillik a belopózott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek: (Gal 2,4)

Ez az újjászületéssel kezdődő szabadság, azonban még nem elérhető addig, amíg valaki kiskorú az Úrban.

Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképpen mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: (Gal 4,1-3)

Amíg az Úr nem kősziklaként van jelen az életemben, és amíg le nem rontom az életemben a világi kívánságokat, amíg nem tanulok meg az Úrral élni, amíg nem tudom forgatni az Úrtól kapott tálentumokat, amíg nem ismerem a magam helyét Krisztus testében, amíg nem csak az odafelvalókat keresem, addig kiskorú maradok, és szolgálnom kell a világ elemeit, hogy életben tudjon tartani az Úr. Hiszen Ő tudja, hogy a testünknek mire van szüksége. De amíg nem tudjuk elengedni a világot, mert az jár a fejünkben, hogy mit kell tennem, hogy életben maradhassak, addig nem vehet ki engem az Úr a világ rendszeréből, mert nincs annyi hitem, hogy Rá tudjak támaszkodni. Az újjászületés pillanatában, amikor megtérek, és megkeresztelkedem vízzel és Szent Szellemmel, akkor Isten Szent Szelleme belénk költözik, és elkezd munkálni. Ezért már a fiúság magja igazán bennünk van,…

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, amik természet szerint nem istenek; Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtlen és gyarló elemekhez, amelyeknek megint újból szolgálni akartok?  (Gal 4,6-9)

Az Úr, a szabad akaratunkat halálunkig tiszteletben tartja. Ezért ha mi lassan megyünk felé — más szóval — lassan növünk fel, akkor lassabban fog tudni kiszabadítani a világból. Bár a szabadítás ténye valóság az újjászületés első pillanatától fogva, csak annyit tudunk magunknak elvenni, amennyit elhiszünk ebből. Az újjászületéskor egy új teremtés jön létre bennem, amely a Bibliában mint új ember is meg van nevezve (2Kor.5,17; Kol.3,10). Ez az új teremtés az, amely eggyé válik Isten Szent Szellemével, és készen áll az Úrral való járásra. Meg van bennünk a „régi” is, de van egy új is.

Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az. (Jn 3,6)

Az élet, amellyel a világra jöttünk, az a hústesti élet, amikor pedig az Úrban újjászületek, akkor az a szellemtől született élet. A hústesti a szolgaságra született, két okból is. Az egyik, hogy a bűnt szolgálja, ahogyan ezt Pál Rómabeliekhez írt levele fejti ki részletesen. A másik, hogy a világot kell szolgálnia a test életben maradásáért. A Szellemtől újjászületett pedig szabad mindkettőtől.

Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. De a szolgálótól való hústest szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által. Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két szövetség, az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szülő, ez Hágár, Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonló pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja, (Gal 4,22-26)

A szolgaságra született, az nem tehet mást, mint szolgál. A szabadságra született, pedig megteheti, hogy nem szolgál. A bennünk lévő új ember nem vettetett a világ szolgasága alá! Szabadon választhatja az Istennel való járást, anélkül, hogy ezért a világot kelljen szolgálnia.

Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy nektek szükségetek van ezekre. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak nektek. (Lk 12,29-31)

Ígéretünk van Jézustól, hogy ha az Isten országát keressük, akkor a világi szükségleteket Ő betölti, mert Ő tudja, hogy nem lehet két úrnak szolgálni. Jézus buzdít arra, hogy ne szolgáljuk a világ urát. Tehát a bennünk lévő hústest, aki a világ szerint él(ne), állandóan a szolgálatának a helyét keresi, hogy hogyan tudná a világot szolgálni, azért hogy az ő „tudása” szerint kielégítse a testi szükségleteket. Ezzel azonban folyamatosan Isten Szellemének vezetése ellen törekszik.

Mondom pedig, Szellem szerint járjatok, és a hústestnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a hústest a Szellem ellen törekszik, a Szellem pedig a hústest ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. (Gal 5,16-17)

De valamint akkor a hústest szerint született üldözte a Szellem szerint valót, úgy most is. De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával. Annak okáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi. (Gal 4,29-31)

Ehhez kell az „örökösnek” felnőnie. Ki kell tudni űzni a szolgálótól születettet, vagyis a hústestet (Gal.5,24; Lk.9,23). Ezért kell megtanulnuk, hogy a Szellem vezetése szerint éljünk. Ezért meghatározó tudnunk, hogy Jézus halálával és feltámadásával való közösségünk mi mindent tartalmaz, és mi mindenre jogosít fel minket, Őbenne. Ezért kell engedelmeskednünk Jézusnak, és maradnunk Őbenne (Jn.15.fej.). Mindez csak Őbenne és általa (rajta keresztül) lehet számunkra elérhető és valóságos. Ezért kell Őt felöltöznünk és maradnunk a Szellem vezetésében, mert bármi más irány a szolgaság felé vezet és megoltja a Szellemet.

Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötözzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával. (Gal 5,1)

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. (Gal 3,26-27)

Ha pedig Vele járunk, akkor az azt jelenti, hogy a szolgálni vágyó hústestünket megfeszítettük, és a kívánságait és vágyait nem éljük ki. De ahogyan Jézus felszólít, hogy aki tanítvány akar lenni, az naponta tegye ezt meg, úgy ez a cselekedet a halálunkig elkísér minket. Ha ezt sikerül megélni, akkor hatalmas ígéretünk van:

Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet. (Gal 6,8)

A szellemben való járás pedig felszabadít az emberi, vagy hústesti cselekedetektől. Ezért inti meg Jézus Pétert, amikor a szenvedéseiről beszél (Mrk.8,32-33; Mt.16,22-23), mert Péter csak az emberi dolgokkal foglalkozik. Jézus életének számtalan pontja ellenkezett a „józan” emberi gondolkodással,  még a testvérei is buzdították, hogy mutassa meg magát a világ szerint (Jn.7,3-4), hogy tudjanak róla. De ugyanígy ellentmond az emberi gondolkodásnak az, hogy nem beszélt Heródeshez, aki várta, hogy valami csodát tegyen (Lk.23.fej.). Ott bebizonyíthatta volna, hogy kicsoda Ő, de megint csak nem e világ normái szerint cselekedett, hanem az Atya akarata szerint. És ezzel a különbséggel, hogy szellem szerint járt, tudta beteljesíteni mindazt, amelyért eljött a földre.

Ezért mondom magamnak és mindannyiunknak:

Akik pedig Krisztuséi, a hústestet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Szellem szerint élünk, Szellem szerint is járjunk. (Gal 5,24-25)

Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak. (Gal 6,14)

A szellem egyik fő jellemzője

Váradi-Károli Biblia:

A szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki Szellemtől született. (Jn 3,8)

Csia Lajos Új Szövetség fordítás:

A Szellem oda fúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy: így van mindenkivel, aki Szellemtől született. (Jn 3,8)

A világban már régen helyreállt a szellem és a lélek közötti különbségtétel, csak a keresztény körök küzdenek még ezzel. Amikor már nem lélekjárásról beszélünk, hanem szellemjárásról, vagy több évtizeddel ezelőtt már létezett a Vidámparkban a Szellemvasút, amit a Bergendy zenekar meg is énekelt, hogy „szellemeket látni én ingyen sem akarok”, akkor a lélek és a szellem szó közötti jelentésbeli különbség már régen a helyére került. Fel kellene hagyni az álságos viselkedéssel és a túlzott hagyománytisztelettel, mert ma ez már inkább káros, és hátrányára van a keresztény közösségeknek, mint előnyére. Az ember nem két, hanem három részből áll, úgymint test, lélek és szellem. Ebben az írásban a szellem egyik fő jellemzőjével fogunk foglalkozni. Megpróbálom röviden, tömören és közérthetően.

Megjegyzés: A fent idézett versben, a szellem szó, görögül pneuma, Károli fordításában két magyar szóval van visszaadva, de Csia Lajos szintén helyesen, ugyanazzal a szóval adja vissza. Egyszer úgy mint szél, egyszer pedig úgy, mint szellem. Ha visszaemlékezünk a legelső bibliafordításokra, akkor a szellet szót használták, ami teljesen pontosan jellemzi a szellem jellegét. Ezek szerint Károli teljesen tisztában volt a szó jelentésével, de ahogyan már korábbi írásomban taglaltam, valószínűleg a katolikus nyomás miatt a Lélek szót használta a szellet helyett.

Az ember, amíg meg nem tér a bűneiből, és újjá nem születik, vagyis amikor gyermekként megszületik, akkor a szellem a lélek elnyomása alatt van, és nem tudja betölteni azt a szerepét, amelyre Isten először megalkotta. A lélek, pedig a test kívánságaira figyel, és ezért is nevezi a Biblia ezt a fajta lelket hústestnek. A szellem pedig szinte észrevétlenül van jelen. Amikor újjászületik valaki Szent Szellemtől, akkor elevenedik meg a szelleme, és kerül kapcsolatba Isten Szent Szellemével, és akkor kapja meg az esélyt arra, hogy szellem szerint éljen. Ha ez nem történik meg, akkor marad valaki lelki keresztény, és akkor nem tud a Szent Szellem vezetése szerint élni. Ezért kell tisztában lennünk a szellem jellemzőivel, hogy felismerhessük, hogy a bennünk keletkező gondolatok, indulatok, érzelmek milyen forrásból érkeznek.

A szellemek jönnek és mennek

Jézus szavaiból is egyértelműen látszik, hogy a szellem (vagy mondhatnánk többesszámban is — szellemek), jönnek és mennek. Az Új Szövetségben számtalan példát találunk démonoktól (gonosz szellemektől) való szabadulásra. Ebből is látszik, hogy azok ki- és bejárhatnak az emberi testbe úgy, hogy az ember lelke és szelleme is ugyanabban a testben van. De nézzünk először ószövetségi példákat.

És mikor elmentek ama hegyre, íme a prófétáknak serege vele szembe jött, és az Istennek Szelleme ő rá szállt, és prófétált ő közöttük. És lett, hogy mind azok, kik ismerték őt annak előtte, mikor látták, hogy íme a prófétákkal együtt prófétál, mondta a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van? (1Sám 10,10-11)

Saul nem volt igazi próféta, de amikor rá szállt Isten Szent Szelleme, és amíg „rajta volt”, az által tudott prófétálni. Mikor befejezte a prófétálást, akkor elhagyta őt a Szellem, és újra csak maga maradt. Saul jelleme nem változott meg ettől az eseménytől. A Szellem által kapott valamit, amely a feladat teljesítése után elhagyta őt, és akkor benne minden visszaállt az eredeti állapotba.

És mondta nekik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel szidalmaztak engem az asszíriai király szolgái. Íme, én olyan szellemet adok bele, hogy hírt hallva, térjen vissza földjére, és elejtem őt fegyver által az ő földjében! (Ézs 37,6-7)

Az asszíriai királyra küldött Isten egy olyan szellemet, amely azt idézte elő, hogy ő ne akarja tovább Jeruzsálemet ostromolni, hanem térjen vissza. Ez a szellem indulatot adott a szívébe, hogy eltérjen a szándékától. Itt azonban hangsúlyozni kell valamit.

A szellem(ek) tevékenysége(i)

A szellem, legyen az bármilyen, Istentől jövő, vagy gonosz szellem, csak indulatot, érzést vagy „sugallatot” ad, de a döntés megmarad az embernek. Ez az állítás igaz addig, amíg a Szent Szellemről beszélünk. A Szent Szellem bármekkora mértékben is legyen jelen az emberben, az ember személyiségét mindig tiszteletben fogja tartani. Ezért mondja az ige, hogy a „prófétaszellemek engednek a prófétáknak (1Kor 14,32). Ha egy olyan Bibliánk van, amely különbséget tesz a szellem és a lélek szavak között, akkor megláthatjuk, hogy Jézus szelleme milyen aktív volt.

Ő pedig szellemében felfohászkodva, (Mrk 8,12)

Azon órában örvendezett Jézus szellemében, (Lk 10,21)

elbúsult szellemében és igen megrendült. (Jn 11,33)

igen nyugtalankodott szellemében, (Jn 13,21)

Láthatjuk, hogy a szelleme érzelmeket, indulatokat közölt vele, de ő ettől függetlenül erősen állt az adott helyzetben, és nem befolyásolta cselekvőképességét a szellem jelzése. Lelkileg stabil maradt. Ha valakinek már van ilyen tapasztalata, az tudja, hogy ha a szellemtől jön egy indulat, akkor nem igazán lehet mindig tudni, hogy miért is érezzük azt, amit érzünk. A lelkünk nyugodt, de valami mégis táplálja ezeket az indulatokat. Az ószövetségi példákkal együtt láthatjuk, hogy vagy érzelmeket, vagy akár Istentől jövő kijelentéseket is vehetünk a szellemünkkel. Mária, dícsérte az Urat, ezt tette az akaratával, vagyis a lelkével. De volt benne egy öröm, amelyet a szellemében érzett.

Akkor mondta Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben. (Lk 1,46-47)

Isten szellemével ellentétben, a gonosz szellemek az ember testében lévő telítettség egy bizonyos mértéke után, már átveszik az ember lelkétől az irányítást, és maguk használják a testet.

És amint a hajóból kiment, azonnal elébe ment egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem volt, Akinek lakása a sírboltokban volt; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni. Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futott, és elé borult, És fennhangon kiáltva mondta: Mi közöm nekem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. (Mrk 5,2-7)

Látszik, hogy „emberfeletti” ereje volt, és már nem is ő szólt, hanem használva a testét, a démonok szóltak belőle. Hasonlót figyelhetünk meg, amikor a gonosz szellem beszél az emberekhez, majd megveri azokat, akik őt el akarják űzni (ApCsel.19,14-16). Amint ezek a szellemek elhagyják a testet, akkor az ember lelke visszaveheti az irányítást a test felett, és élhet normálisan tovább. Ahogyan a gadarénus is miután megszabadult és kitisztult az elméje, elment és bizonyságot tett Jézusról. Olyan sikerrel, hogy már várták Jézus visszajövetelét, hogy találkozhassanak vele. A gonosz szellemek is adnak gondolatokat, érzelmeket, felindítanak cselekedetre, de nem visznek közelebb az Úrhoz, nem adnak kijelentést Istenből. A gonosz szellemektől mielőbb meg kell szabadulni. Sajnos ma tévtanítás az, hogy aki megtér és újjászületik, abban már nem lehet démon. Sajnos ez nem így van. Attól, hogy az én edényembe, testembe, belekerül valami új — a Szent Szellem — attól még a régi nem fog automatikusan eltűnni. Van rá példa, hogy azonnal megszabadul az ember bizonyos démonoktól az újjászületéskor, de ez kizárólag Isten kegyelmén múlik, hogy megtörténik-e vagy sem.

A lélek szerepe a szellemmel kapcsolatban

A szellemünk a léleknek továbbítja jelzéseit, egyedül nem képes cselekedni, mert a lélek része az akarat és az elme is. Mindig a lélek van a középpontban. A testünk, az anyagi világ felé adja meg a kapcsolatot, a szellemünk pedig a szellemvilág felé. A lélek pedig eldönti, hogy „merre megy”, melyik ingernek engedelmeskedik, mert ott van az akaratunk. A testi ingert választja, vagy a szellemtől jövőt. Mindenki volt már úgy, hogy éhes volt, de nem tudott rögtön enni, nem tudta ezt az ingert azonnal kielégíteni, de ettől még ment tovább, és élte az életét, amíg egy alkalmas pillanatban kielégíthette a test kívánságát és ehetett. A szellemi inger ugyanígy működik. A „nem tudtam uralkodni magamon” kifejezés takarja legjobban azt a helyzetet, amikor a gonosz szellemi befolyásnak enged valaki, és az leuralja a személyiségét.

Amikor Jézus a lelkében háborgott, akkor látható, hogy mekkora a különbség a szellemi háborgás és a lelki háborgás között.

És maga mellé vette Pétert és Jakabot és Jánost, és kezdett rettegni és gyötrődni; És mondta nekik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok. (Mrk 14,33-34)

Ebben az egy esetben van megemlítve, hogy Jézus a lelkében szomorúságot érez. A többi esetben mind a szellemében, vagy a szívében zajlottak az érzelmi megnyilvánulások. A Gecsemáné kertben igen szenvedett Jézus, mert akkor már a lelkében szenvedett. Lukács egészen részletesen leírja a szenvedését. Ha összehasonlítjuk a korábban idézett helyzetekkel, akkor látjuk, hogy mekkora a különbség a lelki és a szellemi háborgás között. A szellemi háborgások idején Jézus cselekvő képessége mindvégig megmaradt. Amikor azonban a lelke szenvedett, akkor még neki is erőt kellett vennie magán, hogy tovább tudja csinálni azt, amiért eljött.

A Szent Szellem munkája

Amikor újjászületünk, akkor Isten Szelleme összeragad a mi szellemünkkel, és életre kelti. Attól fogva tudunk rajta keresztül, az Úrral közösségben lenni, és „kijelentéseket” venni Tőle. Az egyik legfontosabb kijelentése az, hogy lesz egy belső meggyőződésünk arról, hogy most már Isten gyermekei vagyunk:

Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

(Róm 8,16)

Amikor Isten Szent Szelleme, vezet bennünket, akkor az Úr felé, Isten igéje felé, az Úrral kapcsolatos dolgok felé leszünk „fogékonyabbak”. Pál összefoglalva leírja, hogy a Szent Szellem milyen ajándékokkal ruházhat fel bennünket. Fontos a feltételes mód, mert ezeket nem lehet kierőszakolni Istentől, hanem ő adja a saját elbírálása alapján. Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem. (1Kor 7,17)

Azért tudtotokra adom nektek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Szellem által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Szellem szerint; Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által; Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, osztogatva mindenkinek külön, amint akarja. (1Kor 12,3-11)

Ezért kell Szent Szellemtől is újjászületnünk, hogy a mi szellemünk megelevenedjen Isten Szent Szelleme által, és összekapcsolódjon Vele. Ezzel az újjászületéssel fog a lelkiismeretünk is újra feléledni, és jelezni, ha Isten (nem csak a törvényben megírt) törvényei, vagy akarata ellenére cselekszünk valamit. De ebből az élő szellemünkből kapjuk az intuitív „megérzéseket”, hogy az Úr akarata szerint mit cselekedjünk. Így vezet minket, a szellemünkön keresztül.

A gonosz szellemek munkája

A gonosz szellemek esetében a helyzet annyiban más, hogy ők kérdezés nélkül le akarják uralni a személyiségünket, és a testünket maguk akarják használni, hogy kiéljék a saját indulataikat, saját akaratukat. Isten Szent Szellemével ellentétben, őket a mi beleeggyezésünkkel behívhatjuk magunkba, de legtöbbször akaratunk ellenére jönnek, álcázva magukat, mint akik a segítségünkre érkeznek.  A közvetlen és tudatos behívás mellett, a bűnök elkövetésével jönnek. Amire odaadjuk magunkat azoknak vagy annak leszünk a szolgái (Róm.6.fej.). Ha akarjuk, akkor megkapjuk azt a bizonyos szellemiséget, amelyet akartunk, de uralni sohasem fogjuk tudni magunkban.

Ezért létfontosságú tudni, hogy a szellemünkben mi zajlik, és ezt csakis és kizárólag a Szent Szellem tudja megvilágosítani, tehát a Szent Szellemtől való függés létfontosságú). Tudatában kell lennünk, hogy ami itt a szellemben zajlik, az nem a mi személyiségünk. Ahogyan a világ szerint is a pszichológia foglalkozik a lélektannal. Az írások is azt mondják, hogy a lélek üdvössége a célunk (1Pét.1,9), mert én magam, aki most a személyem tudatában vagyok, szeretnék ott lenni az Úrral egy örökkévalóságig. Ebben az esetben a szellem inkább mint az életerő hordozója van jelen, ezért adja vissza Jézus a szellemét az Atyának (Lk.23,46).

Ha azt veszem észre, hogy „nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem.” (Róm 7,15). Akkor meg kell vizsgálni, hogy ez az én újjá nem született lelkemből jön, vagy egy gonosz szellem akarja bennem véghezvinni az akaratát, de legyünk tisztában vele, hogy ehhez a gonosz szellemnek is van valamilyen jogalapja, hogy jelen lehet az életemben! Amennyiben bebizonyosodik a Szent Szellem kijelentése útján, hogy egy gonosz szellem, akkor attól meg kell szabadulni. Ehhez a Szent Szellem által kijelentett bűnt fel kell ismerni magamban, meg kell az Úr előtt vallani, kérni kell a bocsánatát, meg kell tagadnom és nem szabad többször újra elkövetnem. Ezután kérhetem az Urat, hogy szabadítson meg. (Erre vannak szolgálatok is a gyülekezetekben.) Ha pedig a lelkemből cselekszem, akkor azt jellemformálással, az Úr segítségével tudjuk leküzdeni.

Az Úr Szent Szelleme lakozást vesz az újjászületett emberben, de munkáját kezdetben nem folyamatosan érezzük, hanem ahogyan Jézus is mondja, jönnek és mennek a szellem jelzései, sokszor nem is fogjuk fel, hogy a szellem szól. A szellemi életet is tanulnunk kell, mint minden mást. Ehhez azonban, ahogyan a testünket is tápláljuk, úgy a szellemünket is táplálni kell. folyamatos közösségben kell lennünk az Úrral. Rendszeresen úrvacsoráznunk kell, Isten igéjét kell forgatnunk, imádkoznunk kell, mert ezek mind táplálják a szellemet. Ebben segít egy olyan Biblia, mint a Váradi-Károli kiadás, ahol különbséget tettünk a lélek és szellem fogalmak között.

A megelevenedett szellem az, amely együtt tud az Úrral dolgozni, és akkor fogjuk tudni elmondani, hogy Isten fiai vagyunk,…

Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8,14)

Hol lakik bennem a bűn?

Már foglalkoztunk a témával, hogy miért is fontos különbséget tenni a test és a hústest között. Most azonban egy másik szemszögből nézzük meg, hogy magamon belül, vagyis egy élő személyen belül miért is fontos tudni, hogy hol van a bűn. Ha nem tudom, hogy én hogyan épülök fel, akkor nem is tudom helyesen kezelni az életem, és akkor rossz fronton harcolok a gonosszal, persze akkor eredménytelenül.

A régi, 1908-as Károli fordítás szerint idézve:

Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. (Róm 7,18)

Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)

Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)

Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban:            (Róm 6,12)

Ezek szerint az igehelyek szerint, a testemben lakik a bűn, illetve mégsem, hiszen Pál ellentmond saját magának a Róma levél és a Korinthusi levél alapján, mert egyszer azt mondja, hogy a testében van a bűn, utána meg azt, hogy nincs bűn a testben, kivéve a paráznaságot. Majd megint azt írja, hogy a teste a bűnnek teste, és a bűn a testünkben uralkodik. Így valami nagyon zavaros, ezért szükséges, hogy szétválasszunk dolgokat.

A magyar bibliák, két kivétellel, a Csia Lajos féle és a Vida Sándor féle fordításoktól eltekintve, nem tettek különbséget két-két testre használt fogalom között. Ez a két fogalom a test és a hús. Minkét fogalmat testtel fordították. Ez két két fogalom, ahogyan a hétköznapi életben is, két teljesen más dolgot jelöl. De ezzel tisztában volt Károli is, mert például az Ézs.31,3-ban, de több más helyen is a húst, húsnak fordítja helyesen, nem tudni, hogy miért használta más helyen a test szót, a hús helyett. A Váradi-Károli kiadásban, a hústest szót használjuk, mert így könnyebb megtalálni azokat a helyeket, ahol régebben csak a test szó állt. Ezért itt is most ezt a kifejezést használom, és nem a hús szót, amely igazából helyes lenne.

Az ember eredetileg nem volt hústest, hanem azzá lett.

És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)

Eredetileg tahát élő lélekké lett az ember, ahogyan Isten megteremtette, és nem hústest volt. Hústestté a bűnbeesés után lett.

És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)

De ez igaz az állatok egy csoportjára is, akik először élő lélek voltak — „A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lett.”(1Móz 1,30) — De a bűnbeesés után, az állakot is, akik korábban élő lelkek voltak, hústestté lettek, és ők is megromlottak. — „Tekintett azért Isten a földre, és íme meg volt romolva, mert minden hústest megrontotta az ő útját a földön.”(1Móz 6,12) Tehát a bűn, részévé lett az embernek. Ha megfigyeljük, a Bibliában a halott test, az többé nem hústestnek van írva, hanem testnek. Tehát a test szó jelentése, ha sarkítjuk a jobb megérthetőség kedvéért, akkor alakot jelent. Formát, amelyről megismerjük az adott élőlények csoportját. Ahogyan Ezékielnél olvasunk a kérubokról, akiknek testük van, és nem hústestük. De ugyanígy Jézus halála után, a testét viszik el és nem a húsát, holott a hús lenne a logikus. Tehát a hústest, az valami élőt jelent, a test pedig az alakot (formát), amelyben vagyunk. Nagyon röviden és nagyon tömören azt mondhatjuk, hogy a hústest, a testkívánságaira figyelő és a test kívánságait kielégíteni vágyó lélek.

Ha innen közelítjük a következő igét, akkor mindjárt kézenfekvő lesz a magyarázat is:

Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a hústest miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátva bűn hústestének hasonlóságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a hústestben.

(Róm 8,3)

Tehát a törvény, mint minden az emberen kívül lévő dolog, erőtlen, mert nem hoz el belső változást az ember szívében, jellemében, karakterében. És innen érthető meg, hogy Jézus, a bűn hústestének hasonlatosságában jött el. Mert egyébként ember volt, mint mi, tehát az alak emberi volt. Viszont a bűn hústestének hasonlatossága volt csak benne, nem olyan, mint a mi hústestünk, mivel bűntelen volt. Tehát a személyisége nem a test kívánságainak kielégítését tartotta szem előtt, hanem az Isten dolgait cselekedte. Gondoljunk itt a Jn.4.-ben a samáriai asszonnyal való beszélgetésére, amikor is éppen arra várt, hogy hozzanak neki valamit enni, de nem azzal törődött, hogy éhes. De ugyanezt figyelhetjük meg akkor, amikor nem pihent, hanem a sokaság igényeit elégítette ki, vagy amikor Péter azt mondja neki, hogy nem szenvedhet, és ezért Pétert kárhoztatja, hogy ő csak az emberi dolgokat tartja szem előtt. Ezért tudott bűntelenül élni. Ha megfigyeljük, egy szavát sem vonta vissza, nem kért elnézést senkitől azért amit tett vagy mondott, mert az Atyából cselekedett mintent. Az egyenes és tiszta beszéd pedig isteni tulajdonság (Zsolt 89,35).

Innen már értjük, hogy miért nem lakik bennünk, a hústestünkben jó. Azért, mert az csak a testi kívánságokat és indulatokat akarja kielégíteni. Ezért nehéz a mai jóléti társadalomban a világi embereknek, akiknek a hústeste teljes erejében munkál, hogy elszakadjanak a világ által kínált örömöktől, mert a lelkük azon dolgozik, hogy a kívánságokat mielőbb kielégítse.

Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.(Róm 7,18)

Megállapíthatjuk, hogy minden bűn a lélekben — a testre figyelő hústestben — van, kivéve a paráznaságot.

Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.(1Kor 6,18)

A paráznaságba az ember egész testét bele beleadja, ezért azzal az egész lelket és testet bűnbe viszi. Ha megnézzük, hogy a szexualitás szabadossága milyen méreteket ölt, és ezzel arányosan növekednek a társadalmon belül a bűnök is (nem feltétlenül csak a köztörvényes bűnök), akkor érdemes ezen elgondolkodni, hogy amikor az angyalok estek ilyen bűnbe az emberekkel, akkor az a bűnt milyen gyorsan és milyen mértékben terjesztette el. Paráznaság, bor és must elveszi az észt!(Hós 4,11) A minimum, amit megállapíthatunk, hogy a paráznaság rögtön a teljes embert lerántja a testiségbe, a bűn mélységeibe és megvakít más bűnökre, és „felkorbácsolja” a testi vágyakat, ami által még nehezebb ellenállni a hústest kívánságainak.

A hústest uralma alól egyedül nem is lehet megszabadulni. Erre csak Jézus Szellemének erejével van esély, de akkor is napi küzdelmet jelent (az elején mindenképp). Ezért elengedhetetlenül fontos a szív körülmetélése, amely igen gyakran előforduló kifejezés a Bibliában.

És titeket, kik holtak voltatok a bűnökben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátva minden bűnötöket,(Kol 2,13)

Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve az lelki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében;(Kol 2,11)

Először azt írja, hogy akiknek a hústeste nincs körülmetélve, azok halottak. Ez igaz is, mert a hústest a maga erejének teljében uralkodik az emberen, a bűnnel („Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek.(Róm 8,13)), és ha engedünk neki, akkor az halálra visz. Akkor mit is jelent szív körülmetélése? A szívben vannak az ember lelkének indulatai, tehát ott jön fel először amit cselekedni szeretnénk, és azokból lesz a végrehajtott tevékenység. Ha szívem körül van metélve, akkor az azt jelenti, hogy a lelkem szabad arra, hogy ne a test vágyait akarja kielégíteni, mert le lett választva a test kívánságairól, és immár hatalmam van azokon uralkodni és Isten akaratát cselekedni. Ez pedig csak a Krisztusban való újjászületéssel lehetséges.

Ez egy küzdelmet fog bennem eredményezni, mert a hústestem továbbra is a régi reflexeknek megfelelően, küldeni fogja a testi vágyak kielégítésére vonatkozó ingereit, de immár, ha szellemben járok, akkor lesz erőm azoknak leuralására, és Isten akaratát cselekedni. Erről Péter így ír:

Minthogy azért Krisztus hústestileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki hústestileg szenved, megszűnik a bűntől, hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a hústestben hátralévő időt.(1Pét 4,1-2)

Emiatt hibás minden olyan Biblia, amelyik itt testi szenvedésről ír. Mert nem fizikailag kell gyötörni magam, nem kínozni kell a testem, hanem az óemberem fog szenvedni, mert nem elégítheti ki a régi kívánságaimat. (de itt ne csak kifejezetten testi kívánságokra gondoljunk, mint evés, ivás, kényelem, pihenés, hanem a lelkiekre is, mint önzés, csalás, szórakozás, stb.) Ezért gyötri a lelkét az ember a böjttel, mert a lelke szeretné kielégíteni a test éhségét, de nem teheti.

A címben szereplő kérdésre tahát a válasz az, hogy az újjá nem született lelkemben van a bűn, amit a Biblia hústestnek nevez. Ezért van sok olyan felsorolás (pl. 1Kor.3,3; Róm.1,29-31; 1Kor.6,9-10; Gal.5,19-21;), hogy melyek a hústest cselekedetei. És ez mind lelki dolog. Óriási fegyelmeztetésnek kell lennie minden magát kereszténynek valló embernek, ha nincs küzdelme a hústestben (a régi lélekben), mert akkor az azt jelenti, hogy test szerint él! Fontos észrevennünk, hogy vannak olyan testi cselekedetek is, amelyek nem bűnök, példaul egy finomat enni, de ha azok körül forog az életem, akkor már bűnné lehetnek. Minden emberi cselekedetnek alá kell vetnie magát a Szent Szellem vezetésének (Róm.8,13). Csak akkor van esély az isteni életre és a szabadságra Krisztusban. Különben az Úr nem mondaná, hogy:

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.(Lk 9,23)

A szellem eltűnése a magyar Bibliákból

 „Hogy az ember szelleme és lelke két külön valóság, azt semmiféle más nyelvű embernek nem kell bizonyítani, csak a magyarnak. S ez nem azért van, mert a magyar nyelvnek e két fogalomra nem volna régidő óta két szava; hanem mert érthetetlen okból a magyar bibliafordítók a két fogalomnak más nyelvekben két nevét egy magyar szóval, a lélekkel fordították le s ezzel helyre alig hozható zavart okoztak a magyar lélekben.”  

(Csia Lajos:  Bibliai lélektan, 122.old. – Százszorszép Kiadó 1994)

Egyik igen sarkalatos pont a Bibliákban, a szellem és lélek szó helyes alkalmazása. Ez ma Magyarországon vízválasztó a keresztyén társadalomban. Bár a téma nem új keletű. Szeretném végigkísérni a szellem szó fel- és eltűnésének lehetséges útját szerény kutatási lehetőségeimhez mérten. A dolog ugyanis jól indult. Az elején, a magyar bibliafordítások kezdetén még jól volt használva ez a két külön fogalom, de útközben elveszett, és ma nagyon nehezen talál vissza a helyére. Ennek lehetséges okait keresve indulunk most útnak, egy vággyal a szívünkben, hogy hátha egyszer meg lesz a maga becsülete ennek a szónak is, és nem csak kis példányszámú magánkiadásban megjelent Bibliákban éli majd életét.

Az előreformációnak tekintett huszita mozgalom hozta el Magyarországra az első, ma számontartott részleges bibliafordítást. Akkoriban a Ferences rend volt megbízva a mozgalom elleni küzdelemmel, ezért is találunk a korabeli rendfőnök krónikájában feljegyzést róla. 1436-ban kezdte el két szerzetes, Tamás és Bálint, lefordítani magyarra Isten igéjét. Munkájukat száműzetésben, a pápai üldözés elől menekülve, Moldvában fejezték be, 1439-ben. Munkájuk teljes egészében nincs meg, hanem három kódex örzi. Az evangéliumok a (mai helyéről elnevezett) müncheni kódexben találhatók.

 Az 1466-ban megjelent müncheni kódexben található négy evangélium, helyesen fordította a görög pneuma és psyche szavakat, azok akkori magyar megfelelőjével. Ez akkor nagy vihart kavart, és a hivatalos egyház a következő álláspontra helyezkedett- Szalkay Balázs, ferences rendfőnök krónikája szerint:

Akkoron két deák ember ugyanazon Kamenec városából, tudniillik Tamás és Bálint némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek idején megszöktek és Moldvába mentek, hol amaz két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították. Mennyi és mekkora eretnekség vagyon ebben, amit én is olvastam, ezt világi ember sem számlálhatja… mivelhogy ezt a szólást is Spiritus Sanctus, így fordították: Szent Szellet

(A müncheni kódex négy evangéliuma 1466, 8.old. – Európa Könyvkiadó 1985)

Az Apor kódex, amely a XV.sz. második felében keletkezhetett, több zsoltár töredéket tartalmaz, ahol szintén átvették a szellet szó használatát. A 139. zsoltár egy mondata így szól:

„Hová megyek te szelletedtől és hová fussak te orcádtól?”

                (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Az idézett könyv 17.oldalán ezt olvashatjuk: „A Huszita Bibliát eretnek fordításnak bélyegezte a római katolikus egyház. Ez az oka annak, hogy a későbbi bibliafordítók féltek használni a szövegét, s a használat nyomait igyekeztek eltüntetni.”

Hazánkban sokáig küzdöttek a protestánsok, egyáltalán az életben maradásért, nem hogy a szabad vallásgyakorlásért. Mivel pedig a katolikus egyház sem a bibliafordításokat nem támogatta, sem azt, hogy bárki szabadon olvashassa Isten igéjét, ezért ne csodálkozzunk, hogy a korábban Szent Szelletként fordított Szent Szellem is, mint káromlás, nem vert gyökeret, hiszen rögtön csak elutasítást vont volna magával. Küzdelmes korszak után ismét megjelennek a jezsuiták Magyaroroszágon, hogy erősebben képviseljék az ellenreformációt.

Káldi György jezsuita szerzetes 1626-ban megjelent bibliafordításának Oktató intésében ezt írja:

„Tovább is el lehetett volna a mi nemzetünk a Magyar Biblia nélkül, megelégedvén az igaz tanítóknak magyarázásával. Elég, hogy ki-ki a tanítók magyarázattyából azt értse, ami az ő hivatallyához kívántatik” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Káldi György egyébként csak a hivatalos katolikus álláspontot képviselte, amelyet a tridenti zsinat hozott, 1545-1564 között. Ez a zsinat határozott úgy, hogy a Vulgata az egyetlen hiteles Biblia szöveg, és ezért nem lehetett tovább használni Erasmus latin fordítását sem az egyházon belül. Hála az Úrnak, hogy ez közben már elterjedt, és a katolikus egyházon kívüli személyek vették kezükbe a sorsát.  Tehát Károli Vizsolyi Bibliája után jóval, még mindig itt tartott a hazánkban erős állásokat kiépített katolikus egyház által felügyelt hitélet.

„Az 1604. évi pozsonyi országgyűlésen is hiába sürgetik a protestáns rendek a vallás ügyének rendezését. Rudolf hallani sem akar semmiféle engedményről s mikor az országgyűlés 21 törvénycikket felterjeszt hozzá szentesítés végett, ő egy 22-iket csatol azokhoz, melyben kimondja, hogy Magyarországot minden eretnekségtől meg akarja tisztítani, ezért megújítja a római katholikus vallás érdekében hozott korábbi törvényeket, s eltiltja a vallási ügyeknek az országgyűlésen való tárgyalását.” (forrás:  ifj. dr. Szabó Aladár – A magyar protestántizmus története című művéből, 1933)

De ezenközben a bibliafordítók nem csak ezzel, hanem még a magyar nyelvvel is küzdöttek, hiszen sok szót, amit ma is használunk, egy-egy bibliafordításban találunk meg először. (pl. kegyelem —Heltai Gáspár 1551; fukar —Sylvester János 1541) A bibliafordítások hoztak némi egységet a nyelvtanban is, mert míg a Huszita Bibliában csak próbálgatták kiegészíteni a magyar hangok megjelenítésére a latin ábécét, addig ekkorra már egységesedik valamelyest a nyelvtan.

Innen ugorjunk az időben a 19.századig. Ekkor fellendülnek ugyan a bibliafordítások ismét, ahogyan a reformáció korában is, de ezek a kísérletek ma szinte ismeretlenek. Érdekes, hogy sokszor még nevük sem maradt fenn a köztudatban. A kor szellemét belengte a nyelvújítás, de ennek ellenére a hagyományok erősebbnek bizonyultak:

„…a háromszáz éves Károli tradíciótól, amelyhez az azt revideáló protestáns teológusainkat a megszokás, a tisztelet és a hódolat annyira odakötötte, hogy nagyobb mérvű változtatást nem lehetett tőlük várni: a nagyközönség előtt pedig szinte ’szentnek’ látszott Károli szövege.” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Időrendben a következő fordítás, amely különbséget tesz a lélek és a szellem között, meglepő módon P. Soós István, karmelita szerzetes Új Szövetség fordítása 1911-ből. Ő azonban a Vulgata alapján készítette a fordítást, és maradt az „Isten lelke” kifejezés is. Sajnos nincs információm arról, hogy miért nem erre indult tovább a katolikus egyház a későbbi fordításaival, és miért maradtak meg a lélek kifejezésnél a szellem helyett. Érdekes, hogy hogyan nyilatkozik róla Bottyán János a Magyar biblia évszázadai könyvében: „a lelket olykor szellemnek fordítja, ezzel bekapcsolódik abba az újítókörbe, amely nem elégszik meg a hagyományos szóhasználattal” — nem csoda, ha a további fordítások, amelyek ezt megtették a „szakmai” körökben nem találtak elfogadásra.

Ezt követi Kecskeméthy István fordítása, 1935-ből. Ez a kiadás a Skót Bibliatársulat kiadásában jelent meg, és ő is a Textus Receptust használta az Újszövetséghez. Erről ő maga így ír: „Ez ellen nincs miért prüszkölni, mert igen sokszor nagyon megéri a fáradságot, ha szövegváltoztatás helyett a Textus Receptusnak próbáljuk igaz értelmét megnézni.” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Munkájával egy időre egyedül maradt, mert az egyházi támogatású kiadások között nem volt olyan, amely ezt a „drasztikus” lépést meg merte volna tenni.

Tehát a 20.században, Kecskeméthy Istvánt követően, jelenik meg Csia Lajos — sajnos csak — Új Szövetség fordítása, mely bár 1939-ben elkészült, 1978-ban kerül kiadásra. Igen kiváló fordítás, mely törekszik a szöveghez legközelebb álló megfogalmazások visszaadására. Aki ugyan református lelkész volt, de új fordítását nem adták ki, hanem Ausztriában jelent meg.  Törekedett a szöveghűségre. Így ír róla Bottyán János „A magyar Biblia évszázadai” című könyvében: „Legkirívóbb próbálkozása, hogy a lélek helyett szellemet ír, és szellem helyett lelket. Ezzel újból megkísérli, hogy meg lehet-é fordítani egy nyelv szóhasználatát évezredek után? Elérhető-e, hogy Szentlélek helyett azt mondjuk: Szent Szellem. Amint láttuk, ilyet próbáltak már a Huszita Biblia fordítói is. Nyelvünknek ezt a rendjét csak felborzolni lehet, de megváltoztatni nem.” Érdekes, hogy amire ő itt hivatkozik, az Csia Lajos szerint éppen ellenkezőleg van: „A héber, görög és magyar szavak eredete és alkata tehát pontosan megfelel egymásnak. Éppen ez a körülmény még sülyosabb vádat emel azok ellen a teológusok ellen, akik nem „tudják” megtalálni a psükhének és pneumának megfelelő magyar szavakat.” (Csia Lajos – Bibliai Lélektan, 183.oldal)

Vida Sándor munkájáról az 1985-ös Bottyán János által írt „A magyar Biblia évszázadai” című, egyébként igen alapos és körültekintően összeállított, könyve nem tesz említést. Érdekes, hogy könyvében más korábban magánkiadásban megjelent műveket felemlít, de Vida Sándor fordítását elhallgatja. Sajnos, ahogyan Csia Lajos fordítását, úgy Vida Sándor fordításának kiadását sem támogatta a Bibliatanács, ezért az csak magánkiadásban jelenhetett meg, könyv alakjában egyszer.

A legújabbkori kiadások közül pedig az Egyszerű Fordítás használja a szellem szót, valamint még várjuk a Hit Gyúlekezetének új fordítását, amelyből eddig részleteket közöltek. (megjegyzés: A Patmos kiadó által kiadott Biblia, 2012-ben, még termékdíjat is kapott, bár gyülekezetük szóhasználatával ellentétesen ebben a Bibliában nem használták a szellem szót.) Az Újvilág fordítás és a Krisztus Szeretete egyház kiadása szintén használja a szellem szót. Érdekes, hogy nagy egyházainknál még mindig erősebb a hagyomány tisztelet, és ezért ma is elmondtató, amit fentebb idéztem, csak most már nem 300 év tradíciója áll itt, hanem 500 év hagyományé. A 2011-es Revideált Károli kiadás sem nyúl bele ebbe a dologba, sőt, ők még a Textus Receptustól is elfordultak. Bár felteszem, hogy a teológusok, akik itt Magyarországon erősen ragaszkodnak a „Szentlélek” kifejezéshez, és az egyházi fordításokban nem engedik a szellem szó megjelenését, azok, ha idegen nyelven publikálnak (vagy csak társalognak egy külföldi kollégájukkal), akkor nem „Heilige Seele” vagy „Holy Soul” kifejezéseket használják, lejáratva magukat, hanem a helyes kifejezést alkalmazzák. Csak a magyar népnek szánják ezt a kiváltságot.

Hála a nyelvújítók munkájának, ma már van a szellet helyett egy teljesen szalonképes szavunk, a szellem, melyet nyugodtan lehetne használni. Ezt mégis kerüli sok mai fordítás is. Egy európai nyelv sem keveri ezt a két szót. Sok félreértésre és félremagyarázásra ad okot, ha nem vagyunk tisztában e két szó eltérő jelentésével. De például az 1908-as Károli verzió is az 1Kor.15,45-ben „felvállalja” a szellem szót bár csak ezen az egy helyen:

 „Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.”

Enélkül a szétválasztás nélkül, könnyen összezavarhat minket a világi pszichológia (lélektan) és a bibliai lélek fogalma, hiszen akkor mi különbözteti meg őket egymástól? Hol kezdődik az egyik és hol a másik? Van-e különbség, és ha van, akkor mi az? Szükségét éreztük, hogy ez a két fogalom el legyen egymástól választva, ha már az eredetiben is két külön fogalmat jelöl, ezért a Váradi—Károli kiadásban így szerepel. Ez a Biblia is egyházi támogatás és felekezeti befolyás nélkül készül.

Hogy miért is éreztük szükségét egy új Biblia kiadásának, azt részletesen kifejtjük a blog első cikkében. A blog további cikkei segítséget próbálnak nyújtani a Bibliában szereplő régi és „új” fogalmak megértéséhez és helyes használatához, illetve magyarázatot adni az eszközölt változtatások indokaira. Legyen mindenkinek épülésére Isten tiszta igéje! Legyen erős fegyverünk a gonosszal szemben, vegyük fel „…a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde:” (Ef 6,17)

Ki az én testvérem?

Mivel többször felszólít Isten igéje arra, hogy szeressük a testvéreinket (régiesen atyafiakat), akkor ez egy kulcs fogalom, hogy kik az én testvéreim. Az ok, amiért ezzel foglalkozunk az az, hogy egyes források szerint, ma több mint harmincezer keresztény felekezet, irányzat van. Az ökumenizmus ugyan kezd erősödni, de ez újabb aggályokat vet fel. Hiszen ha csak arra gondolunk, hogy hány hittársunk adta az életét azért, hogy ne csak a katolikus egyház működhessen egyházként, szabadon lehessen Bibliát olvasni az anyanyelvünkön, más formában jöhessünk össze, más szertartást követhessünk, ne kelljen gyónni járni, és még sorolhatnám, hogy mi minden miatt, ami miatt ma létezik a protestantizmus, amely azóta is több „újjászületésen” ment keresztül. Egy dolog azonban  az idők folyamán nem változott, és ez a katolikus egyház lényege. Persze ott is voltak változások, de a lényeg megmaradt, és a mostani ökumenizmus a pápa vezetésével megy előre úgy, hogy nem csak a keresztényeket, hanem más vallásokat is befogad, tekintet nélkül arra, hogy Jézus istenségét tagadják. A protestantizmusnak hivatalosan vége. (A Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház Közös Közleménye, Augsburg 1999. október 31. – megjelent a Credo Evangélikus műhely 1999/3-4 számában, de a katolikus újságban is.) A közös nyiltakozatban azt olvashatjuk, hogy az egyezmény elfogadása után is folytatják a párbeszédet, „hogy elérjék a teljes egyházi közösséget, egységet a különbözőségekben, amelyben a megmaradt különbségek „kiengesztelődnek” és nem jelentenek többé elválasztó tényezőket”. Nem tudom, hogy ezt tudja-e itthon minden protestáns, hogy szinte eggyé akarják tenni a két egyházat.

Olyan idők kapujában állunk, amelyekről Jézus ezt mondja:

Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. (Mt 24,21)

Ez azt jelenti, hogy Noé idejének nyomorúsága sem mérhető ahhoz, ami ránk vár. Ennek sajnos számtalan jelét egyre nyilvánvalóbban lehet látni. Ebben az elkövetkező időben…

Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket. És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik.” (Mrk 13,12-13) (Mt 10,21-22) (Lk 21,16-17)

Tehát valóságos családon belüli árulásokra is gondolni kell. Ez már egyszer végigment a történelmen, a keresztény üldözésekkel, de újra közeledünk hozzá. Orwell ír egy utópisztikus társadalomról, ahol bemutatja, hogy a gyerek elárulja az apját, mert az álmában hangosan beszélt, és olyat mondott, amit a rendszer tilt — mivel a gyereket már az állam nevelte fel a maga ideológiájának megfelelően. Ha a gyerekeket kiskoruktól fogva nem a család neveli, hanem az állami alkalmazottak, államilag előírt tantervnek megfelelően, akkor ne ábrándozzon senki, hogy nem jön el ez a világ. Norvégiában egy hívő családtól elvették az öt gyerekét, mert túlságosan keresztényi módon nevelték őket, és ezzel „fogyatékossá teszik őket”. Ezért a gyerekeknek jobb, ha állami intézetben nevelik fel őket. A gyerekek tanárnőjének bejelentésére az ifjúságvédelmi hivatal emberei elvitték őket.

(http://www.churchmilitant.com/news/article/norwegian-govt.-seizes-5-children-from-parents-for-alleged-christian-indoct)

A világ törvényei ebbe az irányba mutatnak, hogy egyre több helyen gyűlöletbeszédnek számít a bibliai keresztény hitvallás. A szervezett egyházak pedig a különböző világi értékek és normák elfogadási szintjén, több dologban egyre nagyobb összhangban vannak.  Az összhang erősödni fog az elfogadás irányába azokban az egyházakban, akik aktív résztvevői az ökumenizmusnak. Egyébként általában pedig igaz lesz, hogy az állam egyre több vallásgyakorlási törvényt fog hozni a „kisebbségek védelmében”, beleszólva a szabad vallásgyakorlásba. El fog veszni a nyilvános közösségek beleszólási joga abba, hogy maguk döntsék el, hogy ki látogathatja összejöveteleiket.

Ma, Amerikában már jogszabály mondja ki, hogy bármely nyilvános összejövetelen, ahol nyilvánosan imádkoznak, ott bármely vallás képviselőjének meg kell adni a lehetőséget, hogy imádkozhasson. Egy városi tanács ülésén nyilvános sátánista ima volt, ennek a szabad vallásgyakorlási toleranciának a jegyében. (http://www.churchmilitant.com/news/article/christians-interrupt-satanic-prayer-in-city-council-meeting)

Innen már csak egy lépés, hogy a gyülekezeti házakba is benyúljon a törvény, mert ugye jogállamban élünk. A Sátán pedig tudni fogja, hogy hogyan rombolja az igazi istentiszteleteket, a példában mutatottal, vagy más módon. Észre kell vennünk, hogy ezek az események tőlünk karnyújtásnyira vannak, és már nem kell összeesküvés elméletként kezelnünk, hanem ez maga a valóság.

Marx tévedett, amikor azt mondta, hogy az emberi önzés a legmélyebb és legőszintébb tulajdonság, és ez mozgatja az emberi cselekedeteket. Ez majdnem így van, de a hitbéli meggyőződés ezt is legyőzi. Ezért fordulhat elő olyan, amelyről Jézus ír, hogy a családon belül is elárulják majd egymást, mert más lesz a szülő, és más a gyerek hite. Aki pedig a világot szolgálja, az ki fogja szolgáltatni a rendszer ellenségét. Már volt példa erre is, sok diktatúra idején. Gondoljunk Kínára, Oroszországra, Németországra, stb. Világvallás márpedig lesz. Meg van írva:

És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, amelynek halálos sebe meggyógyult; És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adattak neki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondva a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett, de megelevenedett. És adatott neki, hogy a fenevad képébe szellemet adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt művelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek, Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.(Jel 13,12-17)

Aki nem fogja imádni a fenevadat, és felvenni a bélyegét, az nem fog tudni életben maradni. Ebben a helyzetben, a családi, baráti kötelékek nagy próbának lesznek kitéve. Nem fog számítani a vérrokonság, hanem a szellemi hovatartozás. Életbevágó lesz tudni, hogy ki az én testvérem, ki az, akiben megbízhatok. Szintén Amerikában, már van egy város, ahol mindenki chippel éli a mindennapjait, és boldogok, hogy egyszerű az élet. Ott 2017-re tervezik, hogy mindneki kapjon egyet. Magyarországon, a minap az állatorvosnál voltunk, és a váróban hárman voltunk. Rajtam kívül a két másik férfi elmondta, hogy alig várják a chipet, mert „túl sok számot kell megjegyezni”, és a chippel csak odatartja majd a kezét. Nem érdekelte őket, hogy azt egy megfelelő eszközzel bárki, bárhol leolvashatja majd, és ellophatja a személyazonosságukat, ahogyan ez minden más elektronikai dologgal megesik. Illetve onnan kezdve megszűnt a szabad mozgás illúziója is, hiszen nem lehet elbújni az olvasóktól. Ez megint nem utópia, hanem a valóság, az egyre kifinomultabb arcfelismerő rendszerekkel, az egyre elterjedtebb biometrikus azonosítással, és mindezeket pozitív propagandával bemutató médiával együtt. Egy ilyen világban létkérdés lesz, hogy kivel osztom meg a hitem, az életem, legféltettebb titkait. Ezért nem mindegy, hogy kit nevezek testvéremnek.

Szóval ki is az én testvérem? Korábban azt vallottam, hogy aki újjászületett, és az Urat keresi, az bármely egyházban is van, a testvérem. De az ige mást mond erről.

Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nekem fitestvérem, nőtestvérem és anyám. (Mt 12,50)

Ezt maga Jézus mondja, amikor tanított, és közben megjelent a családja, és kinn várták őt, jelezve, hogy beszélni szeretnének vele. Ennek megfelelően nem lehet testvérem, aki legyen bár újjászületett, vagy az urat kereső, aktív egyháztag, de nem követi Isten akaratát. Figyeljük meg a megfogalmazást. Nem Isten rendeleteit, határozatait, parancsolatait, hanem az Atya akaratát követő a testvérem. Nem a külső jeleket kell nézni, hanem a szívet, azt pedig kétféleképpen ismerhetem meg. Vagy akkor, ha valóban közelről látom a másik életét, vagy Isten Szent Szelleme mutatja meg az adott pillanatban. A külső jelek veszteni fognak a megítélés hangsúlyából, mert nem az fog számítani, hanem a szív ismerete. Tudom kell, hogy valaki szívből, vagy színből cselekszik-e. Gondoljunk bele a reformáció korába, amikor a Jezsuiták vezették az inkvizíciót. Sokan ma sem tudják, hogy ők kizárólag a Római egyház és a pápai hatalom védelmére, mint ellenreformátor csoport jöttek létre. Erről olvashatunk számtalan egyháztörténeti írásban. Amit azonban kevesebben tudnak, hogy az esküjükben benne van, hogy ha kell, akkor még beépüléssel és színlelt testvériséggel is mindent elkövetnek a protestánsok rombolásáért. (Milyen más hangsúlya van akkor a mai ökumenizmusnak egy jezsuita pápa alatt?) De Konstantin megtérésének és ebből következő egyházvezetőségének tisztasága is megkérdőjelezhető, hiszen ő mellette megmaradt  pogány főpapnak is.

Éles a határ a külső szabályokat követők között, és a belső vezetést követők között. Ez azonban nem jön elő, amíg minden a szabályok adta keretek között mozog. Csak akkor, amikor a Szellem vezetése túlmutat a szabályon. A vallásos ember, és a Szellem által vezetett hívő közötti legnagyobb különbség ott van, hogy a vallásos ember úgy érzi, hogy ő odaáldoz valamit Istennek. Áldozatot hoz az életéből. Ezért háborodott fel Káin is, amikor Isten nem tekintett az ajándékára. Nem szívből vitte, hanem mert erre tanította Ádám és Éva. Odatette a legjavát a termésének, és felháborodott, hogy Istennek nem volt jó ez az áldozat. Mondhatta volna: „Odaadtam a legjavát, hát ez sem elég, mi kell még?!” És összehasonlítva saját áldozatát az Ábel áldozatával, az Ábelét nem találta különbnek a magáénál. Ezért viselkedtek a farizeusok is ellenségesen Jézussal, amikor az őseiktől örökölt szabályokat áthágta, a Szellem vezetésének megfelelően.

Felelve pedig a zsinagógafő, haragudva, hogy szombat napon gyógyított Jézus, mondta a sokaságnak: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombat napon. (Lk 13,14)

Jézus a farizeusok szemére veti, hogy bár kutatják az írásokat, azokat mégsem értik meg, mert nem Isten felé forduló szeretettel teszik mindezt, hanem emberi erőfeszítéssel. Úgy pedig nem lehet a hitéletet megélni, mert ez a vége:

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jönne a maga nevében, azt befogadnátok. Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?(Jn 5,39-44)

Csak külső cselekedetek maradtak, és az emberek visszajelzései számítottak, nem az, amit Isten mond.

És igyekeztek őt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondta. Azért elhagyva őt, tovább mentek.(Mrk 12,12)

Tudták, hogy ellenük szól, és igaz amit mond, de annyira megszállottan vágyták az emberek tiszteletét, hogy még ilyen helyzetben sem mertek olyat tenni, ami a jó hírnevüknek árthatna. Nagyon sok gyülekezetben megfordultunk, és azt tapasztaltuk, hogy ahol a Szent Szellem munkája kezd elhalványulni, ott jönnek be a szabályok. Minél halványabb az Isten vezetése, annál több a szabály, annál több a világi módszer, a világias gondolkodás, a világtól átvett módszer. Pedig az Úr mindent megad, hogy a hívők közössége Krisztus által tökéletes legyen, mert egy a test (Ef.4,4), ahol…

kinek-kinek tulajdon kegyelmi ajándéka van Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.(1Kor 7,7)

Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatva, növekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem által.(Ef 2,20-22)

Ahol Isten vezetése megvan, ott kevés a szervezett munka, és lassabban formálódnak a „tisztségek” és szolgálatok, mert előbb látni kell a Szellem bizonyságát, hogy kinek mit adott, és akkor lehet elkezdeni azt gyakorolni.

Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek bizonyságuk van, kik Szent Szellemmel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.(ApCsel 6,3)

Aki teljes Szent Szellemmel, és a Szellem vezetése szerint él, aki ismeri az Atyát, és az Atya is ismeri őt, azoknak tudja Isten megadni a szükséges vezetést, ahogyan Jézusnak is. Ez pedig csak folyamatos Istennel járás útján lehetséges, hogy megéljük azt, amit Jézus is megélt.

És Jézus, látva az ő gondolataikat, mondta: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben?(Mt 9,4)

Még kijelentést kapott mások gondolatairól is. Ennek a szellemi vezetésnek a titka az Istennel való napi közösségben van, amelyet elsősorban a napi imádó úrvacsorával lehet gyakorolni, és végre szószerint kell érteni a Bibliában leírtakat. De nem csak Jézusnak, hanem Péternek is kijelentést adott a Szent Szellem, mikor Ananiás és Safira hazudtak a gyülekezetben:

És félre tett az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvitte, az apostoloknak lábai elé letette. Mondta pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet, és a mezőnek árából félretegyél