hitélet

Az igaz is alig tartatik meg

admin Hitélet ,,,

És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös? (1Pét 4,18)

Az előző két írásban sokszor szerepelt a puszta, mint kifejezés. Ennek a kifejezésnek egy keresztény életében sem szabad ismeretlennek lennie. Láttuk, hogy milyen nehéz a pusztán végigmenni olyanokkal, akik visszavágynak a korábbi élet után. Ők könnyen belebuknak a pusztába, és nem tudják elvenni az ígéretet. Majd láttuk azt, hogy egy nagy sokaságból, egy egész népből, csak ketten tudtak bemenni az ígéret földjére. De ők sem egyformán élték meg az út végét. Józsuénak sokszor mondta az Úr, hogy ne féljen, hanem legyen bátor és erős (Józs.1,6-9). Kálebnek azonban nem kellett már semmi más megerősítés. Szilárdan állt az Úr ígéretében, és nem lankadt el egy kicsit sem. Sőt, azt mondta, hogy adják oda neki azt a területet, ahol félelmetes Anák fiak vannak, azok közül is a legnagyobb óriás, és megerősített városok.

Most pedig, íme megtartott engem az Úr életben, amint szólt; most negyvenöt esztendeje, amióta szólt az Úr e dologról Mózesnek, ami alatt Izrael a pusztában bolyongott; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondta az Úr. És megáldotta őt Józsué, és odaadta Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül. Azért lett Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte az Urat, Izraelnek Istenét. A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól. (Józs 14,10-15)

Kettőjük sorsa azt példázza, hogy többféleképpen is át lehet menni az Úr pusztáján sikerrel. Mindkettőjüket megtartotta az Úr. Bár Józsuét bíztatnia kellett , de Józsué nagyobb felelősséget is kapott, mint Káleb. Józsuénak az egész nép örökségének terhét kellett továbbvinnie Mózes halála után. És ebben látszik körvonalazódni a bevezető igénk lényege. Mindenkinek külön-külön adja az Úr a feladatokat az életben, és Ő tudja, hogy kitől mit várhat el (Zsid.4,13), hiszen mindannyiunkat Ő alkotott. Akinek tíz talentumot ad, attól többet vár el, mint akinek egyet (Mt.25,14-30).

Mózes különleges kapcsolatban állt az Úrral. Sok könyörgését csak azért hallgatta meg, mert ő kérte. Személyesen beszélt vele. Meg is védte, ha kellett.

Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlóságát látja. Miért nem féltetek hát szólni az én szolgám ellen, Mózes ellen? (4Móz 12,8)

Azt mondta róla az Úr, hogy minden embernél szelídebb (4Móz.12,3). Most már ugye tudjuk, hogy milyen a szelíd ember. Olyan, aki nem keményíti meg magát az Úr előtt, hanem lágyan befogad mindent amit az Úr mond neki. Ez a szelídség vezet az igaz szív felé is. Lágy az Úr felé a tiszta szív.

Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessen meg a bűnnek csalárdsága által: (Zsid 3,12-13)

Ha az Úr rámutat valami bűnre az életemben, és én nem fogadom el, hogy az bűn volt, hanem védem az igazam az Úrral szemben, akkor rögtön megkeményedik a szívem. Ez pedig azonnal engedetlenségbe visz engem, vagyis tovább szaporítom a bűneim. Ami még rosszabb, hogy egyiket sem tudja az Úr megbocsátani, mert még magamnak sem vallom be, hogy az bűn. Ezért annak terhe nyomni fogja az életem. Hasonló hatása van a keserűségnek is. Ha engedek a hústestem kívánságainak, és azokat nem tudom kielégíteni, mert az Úr éppen nem engedi, akkor könnyen megkeseredhetek.

Vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedve, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. (Zsid 12,15)

A keserűség pedig megzavarhat, mert könnyen elégedetlenségbe visz, majd annak a vége engedetlenség, szeretetlenség lehet, mert önző módon már csak a ki nem elégített vágyamra gondolok, és azt akarom minden más előtt betölteni. Ahogyan a fenti vers is mondja, ez már elszakít a kegyelemtől, mert az ilyen szív már nem igaz.

De hogy jön mindez ide, az igaz ember megtartásához? Úgy, hogy ezekben az esetekben már nagyon könnyen el lehet menni az Úrtól. Ő biztosan szólni fog, ha nem jó úton járunk, de ha mi megkeményítjük magunkat, akkor már a kegyelemből is kieshetünk. Ennyire könnyű az igaz státuszból kiesni. Megint nem lehet erre szabályt felállítani, mert mint egyének, mindenkinek a Krisztus testében végzett szolgálatához mérten kell megállnia. Ahogyan a tálentumok példájából látjuk.

Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle. (Lk 12,48)

Ha valaki tudatlanul vétkezik, de megtér, annak kevesebb a büntetése. De akinek többet ad, attól többet is vár az Úr. Ezért is istentelen a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszó. Egy állami vezetőnek sokkal nagyobb a felelőssége, mint egy egyszerű nyugdíjasnak. Ugyanígy, egy frissen megtért testvérnek kisebb a felelőssége, mint egy olyan testvérnek, akinek a szolgálatának a minőségén sok ember élete múlik. Neki kisebb szabadsága van arra, hogy mit tehet meg, mert példát kell mutatnia a többieknek (1Pét.5,3). És minél közelebb van valaki az Úrhoz, annál kisebb a mozgástere, hogy a saját akarata szerint éljen. Ezt tapasztalta meg az Úrnak sok prófétája, akik szenvedtek a népért, hogy az Úr üzenete csorbát ne szenvedjen.

És lett az Úr beszéde hozzám, mondva: Embernek fia! íme, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Fohászkodj csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességed kösd fel, és saruid vedd lábaidra, s ne fedezd be felső ajkad, és az emberek kenyerét ne egyed. És szóltam reggel a néphez, és estére meghalt feleségem, és úgy cselekedtem reggel, amint meg volt hagyva nekem. (Ezék 24,15-18)

Ezékieltől elvette az Úr a feleségét egyik napról a másikra, és még nem is gyászolhatta. Mert ebben volt az Úr üzenete a népéhez. Ma biztosan nem olvasnánk Ezékiel nevét, ha nem engedelmeskedett volna az Úrnak. Ahogyan egy nagy próféta engedetlenség miatt meghalt, és a nevét sem tudjuk. Pedig előtte hatalmasan prófétált Baál prófétái ellen, és megprófétálta Jósiás király cselekedeteit (1Kir.13,1-24). A prófétálás alatt meg is védte az Úr, mert még a király keze is elszáradt, amellyel ellene mutatott. De az engedetlenségében már nem tudta megvédeni az Úr. Ma a nevét sem tudjuk. Vele szemben van egy olyan próféta, akinek csak egy rövid epizód a története, de a neve meg van őrizve. Ahija prófétáról van szó (1Kir.11,29). Ő megprófétálta Jeroboámnak az uralkodását, és többet nem hallottunk felőle. De mivel ennyit bízott rá az Úr, és azt hűséggel teljesítette, ezért megmaradt az emlékezete.

Ugyanennek a felelősségnek a súlyát látjuk Mózes életén is. Ő sem mehetett be Kánaán földjére, a versengések vizénél történtek miatt (4Móz.20,12; 4Móz.27,14). Ez az egy hibája volt a százhúsz éves élete alatt. Neki ennyit sem engedett az Úr. De ezért kellett Jézusnak mindent pontosan úgy csinálnia, ahogyan az Atya mondta neki, vagy ahogyan meg volt írva. Ő nem hibázhatott, mert Ő maga volt az Isten.

Ezek a példák mind azt mutatják nekünk, hogy az igaz ember is hamar el tud bukni, és ha a bukásából nem tud megtérni, akkor könnyen elvész. Itt jelenik meg az Úr hatalmas kegyelme, hogy hív a megtérésre újra és újra. De ehhez magunkat is meg kell ítélni. Az igazakat pedig még a gonosz szellemi lények is erősebben támadják. Mert rajtuk vannak a szellemi hatalmi jelek. (Erről írtam bővebben a Krisztus ábrázatára elváltozunk írásban https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2016/09/krisztus-abrazatara-elvaltozunk.html)

Van egy nagyon érdekes szakasz Jeremiás könyvében, ahol a nép bűneit sorolja fel az Úr (Jer.5,20-31). végül ezt mondja:

Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekszenek majd utoljára?! (Jer 5,30-31)

De mit cselekszenek utoljára? Ezért hoztam fel a próféta történetét, akinek ma nem is tudjuk a nevét. Ezért hoztam fel Káleb, Mózes, Jézus történetét. De mit cselekszenek utoljára. Tudjuk, hogy az Úr nem gyönyörködik a gonosz elveszésében (Ezék.33,11). Ezért fontos a szív állapota, ezért veszélyes a keserűség a szívben, mert kiejt a kegyelemből. Mert az számít, hogy mit cselekszem utoljára. De miért is ez számít? Azért, mert a szívnek az állapota abban a pillanatban számít, amikor az Úr magához vesz. Ennek idejét pedig senki sem tudja előre.

Mondta pedig neki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? (Lk 12,20)

Ezért bolond az, aki a földi dolgokra készül, és nem a mennyei életre. Ezért kell mindenkor készen állnunk, mert egyikünk sem tudja, hogy mikor veszi magához az életét az Úr.

Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ezt szeretném egy másik szempontból megvilágítani. Ha tisztában vagyok azzal, hogy mit tett értem Jézus. Ha tudom, hogy a kegyelme tart meg. Ha tudom, hogy mindent az Úrtól kaptam, ami ehhez az élethez kell. Ha tudom, hogy milyen drága árat fizetett értem. Ha tudom, hogy Ő elevenít meg a belém oltott Szent Szellemével. Elmondta, hogy milyen ígéretek várnak, és ezt meg tudom taposni azzal, hogy elfordulok Tőle, és mégis ennek a világnak a dolgai, vagy a hústest kívánságai felé fordulok, akkor minden addigi tettemet semmissé teszem. Azért, mert azzal azt mondom ki, hogy ami eddig történt, az mégsem elég jó ahhoz, hogy az egész életem oda tudjam érte áldozni. Nem érdekel, hogy merre akar tovább vinni, én itt megállok. Hatalmas súlya van az ilyen cselekedetnek. Ha bármikor visszafordulok a világi kívánságok felé, akkor abban a pillanatban azt mondom, hogy az többet ér, mint amit az Úr ígért nekem.

Ezért számít az, amit utoljára tettem. Mert ez igaz a bűnösre is. Amint megtér, akkor a szívében azt mondja ki, hogy nem kell a korábbi élete, hanem az Urat választotta. Ha ilyenkor veszi magához az Úr, ahogyan a latort is, akkor „jól jön ki” a helyzetből, és megmenekül. Ezért figyelmeztet minket lépten-nyomon az Új Szövetség, hogy ragaszkodjunk a hitünkhöz, és tartsunk ki mindvégig. Ez egy folyamatos harc egy háború kellős közepén.

Háború idején nem engednek szabadságra senkit, és a bűn nem menti meg azt, aki elkövette. (Zsid 3,14 – RÚF)

Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. (Zsid 3,14)

Az igaznak az ösvénye pedig igen keskeny, és ahogyan megy előre, úgy szűkül az út. Jézust kell követni. Az ösvény pedig egy lábnyom széles, az ő lábnyomának a szélessége.

Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? (Lk 9,23-25)

Át a pusztán

admin Hitélet ,,,

Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és csodáimat, amelyeket cselekedtem Egyiptomban és e pusztában, és megkísértettek engem immár tízszer, és nem engedtek az én szavamnak: Nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közül, akik gyaláztak engem. De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más szellem volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, amelyre bement, és örökségül bírja azt az ő magva. (4Móz 14,22-24)

Az Úr mindenkinek megadta és megadja a lehetőséget az örök életre. Az ószövetségi idők pogány népei között is, akinek olyan volt a szíve, azok bizonyosan az Úrhoz kerültek (Róm.2,14-15). Hogy ki számít igaznak az Úr előtt, az önmagában is egy nagy téma, ezért ezt itt most nem tudom megtárgyalni. De az ószövetség idején is, ugyanúgy, ahogyan ma is, a szív és a hit igazságát számítja be Isten az embernek, és nem a törvények betartását. Mivel ez teljesen az egyén felelőssége, ezért mondhatjuk, hogy Jézus áldozatának van egy objektív és egy szubjektív oldala. Az objektív oldal az, hogy Ő az áldozatával valóban megváltott mindenkit a bűneiból, és az Ő áldozata valóban olyan súlyú, ahogyan meg van írva. Ez azonban nem válik szubjektív megtapasztalássá, amíg én magam oda nem megyek Hozzá, és kérem a saját bűneim bocsánatát. Akkor lesz az Ő áldozata számomra megmentéssé, vagy ahogyan magyarul mondjuk, üdvösségem lesz Általa. Az ószövetséghez képest van egy új feltétel. Aki nem fogadja el Jézus bizonyságát, az nem üdvözülhet.

Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. (Mt 22,14)

Isten mindenkit meghívott az örök életre, de ezt a meghívást nem mindenki fogadja el. Ezért vannak sokan a hivatalosok. A választottak ellenben kevesen vannak, akikről azt mondja az Úr, hogy „választott edényem” (ApCsel.9,15), mint az apostolok is.

Így volt ez a zsidó néppel is, ahogyan ma a keresztény társadalommal is. Aki akkor ott élt Egyiptomban, az mindenki hivatalos volt az ígéret földjére. Egységesen mindenkinek szólt a szabadítás. Együtt is indultak el. Akkor még mindenki úgy gondolta, hogy végigmegy ezen az úton, egészen a célig. De nem így történt.

Voltak mindnyájan a megszámláltattak: hatszázháromezer és ötszáz ötven. (4Móz 1,46)

A léviták egyáltalán nem voltak megszámlálva, sem a nők, sem a gyermekek. Ehhez jöttek még a gyülvész népek, akik nem is zsidók voltak. Becslések szerint kb. 1-3 millió főt számláló csoportról beszélhetünk. Ahogyan a tegnapi bejegyzésben is taglaltam, sokféleképpen élték meg az emberek ezt az utat. Sokan vissza akartak fordulni. Az Úr azonban többször megkegyelmezett a zúgolódó népnek, de egyszer ennek a türelemnek vége lett.

Mondd meg nekik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy éppen úgy cselekszem veletek, amiképpen szóltatok az én füleim hallására! E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem. És nem mentek be arra a földre, amelyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve. (4Móz 14,28-30)

Istennek majdnem minden tulajdonságáról úgy tudjuk, hogy végtelen. Egyet kivéve. Ez pedig a türelem. A türelmének egyszer vége van (2pét 3,9). Különben nem lenne vége a világnak, mert végtelen ideig várna az ítélettel, végtelen türelemmel elnézve a hitetlenséget és engedetlenséget.

Pont emiatt, a kegyelem időszakának egyszer vége lesz. Többször figyelmeztet Jézus, hogy egyszer becsukják az ajtót (Mt.25,10-11; Lk.13,25). Jézusnak, a földön van hatalma megbocsátani a bűnöket (Mt9,6; Mrk 2,10; Lk.5,24). A halál után, amikor már mindent színről-színre lehet látni, akkor már csak az marad mindenkinek, amit itt a földön gyűjtött. A cselekedetei szerint fog mindenkit megítélni (Jel.20,12).

Pál apostol, akihez a mai hívő közösségben kevesen mérhetik magukat, azt merte csak mondani magáról, hogy:

Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: (Fil 3,11-13)

Ha valaki példaképet keres a mai keresztény világban, akkor nehezen fog olyat találni, akit példaképül választhat magának. Amiket olvasunk az Új Szövetségben, azokat csak hírből ismerjük. Itt most nem elsősorban a csodákra gondolok, hanem az odaszánt életekre. Hogyan lehetett olyan tiszta a gyülekezet, hogy a hazugnak meg kellett hania (ApCsel.5.fej.). Hogy az apostolok még egymást is megintették, ha nem az Úr szerint jártak (Gal.2,11). Ezekhez az életekhez, még az Úr is bizonyságát tudta adni, jelekkel, csodákkal és olyan kijelentésekkel, amelyekről ma csak álmodunk. Nagyon kevés az Úr tanítványa manapság, pedig erre kellene törekednünk mindannyiunknak, hogy utána újabb tanítványokat tudjunk nevelni (Mt.28,19). Ezért van kevés atya a gyülekezetekben (1Jn.2,13-14), mert csak az tud atyává lenni, aki megismerte az igazi Atyát, aki átment már a maga pusztáján! Az tud másoknak utat mutatni, az tudja az életét felmutatni. Ahogyan Pál is a sok szenvedését tárta a gyülekezetek elé, de mellé mindig azt mondta, hogy megéri végigcsinálni!

Folyamatosan úgy kell élnünk, hogy a hitünk és az Istenbe vetett bizalmunk vezérelje a cselekedeteinket. Ma is az a probléma, hogy attól félünk, akitől nem kellene, és attól nem félünk, akitől kellene (Lk.12,4-5).

Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre! (Ézs 51,7-8)

Az emberektől félünk, és nem az Istentől. Ezért fontos ismerni Isten bizonyságait, cselekedeteit és ígéreteit. Ha nem tudom, hogy Ő kicsoda, akkor nem is fogok tudni bízni benne. Ha viszont tudom, akkor pedig ne hagyjam magam megfélemlíteni emberektől. Istent, magunkat, testvéreinket és a családunkat megismerni a pusztában lehet legjobban.

Visszatérve a zsidó nép történetéhez. Ott álltak Kánaán bejáratánál, és megtapasztalták Isten hatalmas csodáit és tetteit, de mindezek után mégis megijedtek az emberektől és óriásoktól. Még mindig nem hitték el, hogy ki az ő Istenük. Ezzel elfogyott Isten türelme irántuk, és kimondta az ítéletét, hogy Józsuét és Kálebet kivéve, mindenkinek, aki húsz év feletti, a pusztában kell meghalnia. Egy több mint egymilliós népből, csak két ember mehetett be az ígéret földjére. Döbbenjünk meg! Az elveszőket nem tartotta meg az, hogy átélték a csodákat, hogy látták Isten munkáját, hogy elvitte őket egészen az ígéret földjéig. A szívük nem került Istenhez közelebb. Hiába vagyok jó gyülekezeti tag, és vagyok aktív a gyülekezeti munkában, ha a szívem közben nem telik meg Isten ismeretével, és nem ismerem meg Őt bensőségesen. Nem számít, hogy milyen tanítást hallok, hogy látom a gyógyulásokat és más csodákat a gyülekezetben, ha nekem nincs személyes megtapasztalásom az Úr hatalmáról és valóságáról a saját életemben! Semmi nem számít, csak az új teremtés (2kor.5,17; Gal.5,17), és az abban való növekedés.

Emiatt buzdít sokszor és sokféleképpen a Szent Szellem az Új Szövetségben is, hogy maradjunk meg a hitben. Más nem téphet ki minket Isten kezéből (Róm.8,38-39), de mi elengedhetjük (2Tim.3,13) a kezét.

Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává. (Kol 1,23)

Ha visszatérünk Józsué és Káleb példájára, akkor láthatjuk, hogy a negyven év pusztai vándorlás semmit nem vett el az erejükből. Mint mond Káleb:

Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. (Józs 14,11)

Nemhogy belefáradt volna a pusztai életbe, hanem még talán meg is erősödött. Amikor ezt mondta, már nyolcvan éves volt. Azért adhatta meg nekik az Úr előre azt a bizonyságot, hogy ők bemennek az ígéret földjére, mert látta a szívüket, hogy mindvégig megállnak mellette. A Jelenések könyvének gyülekezeti levelei arról tesznek bizonyságot, hogy minden gyülekezetben lehetnek olyanok, akik győzedelmes életet tudnak élni. De ők mindig csak a kisebbség, ahogyan az Egyiptomból kijött zsidók közül is csak ketten mehettek be az ígéret földjére. Az Úr mindig számon tartja az övéit (1Kir.19,18; Róm.11,4), ezért nem kell félnie senkinek, hogy megfeledkezik róla az Úr, akárhol legyen is. De nekünk sem szabad egy percre sem lankadnunk, hogy elnyerjük az életnek koronáját (Jak.1,12).

Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért. Nézve a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte lévő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélva. Mert még vérig nem álltatok ellent, tusakodva a bűn ellen. És elfeledkeztetek-e az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. (Zsid 12,1-6)

Ne féljünk a pusztán átmenni, ha arra visz az Úr! Ott mindennek kiderül a maga valója, és ott ismerhetjük meg magunkat is igazán, illetve azt, hogy mi fontos az életünkben. Ott elfogy minden, amit Egyiptomból, vagyis a világból hoztunk magunkkal. Semmi nem maradhat abból mire bemegyünk az ígéret földjére. Csak az maradhat, amit az Úr ad. A nagy többség nem tud átmenni a pusztán sikerrel. Látjuk, hogy Mózes sem mehetett be az ígéret földjére. De aki átmegy, annak nagy ígérete van. Ma is, mint a zsidó nép vándorlása idején, a győztesek (ahogyan a Jelenések könyve is nevezi őket) viszik előbbre Isten országának ügyét, ők harcolják meg a nehéz harcokat az egész gyülekezetért. Merjük elengedni azokat, akik nem akarnak a pusztán átjönni velünk. Csak kövessük az Úr vezetését, és higgyük el, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk. Ha bevisz a pusztába, akkor bízzunk Benne, hogy ki is hoz onnan. Ne adjuk fel!

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. (Róm 8,28)