7 És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)
Isten eredetileg az ember élő lélekké teremtette. Ez azt jelenti, hogy a lelkünk volt a lényünk „vezére”, a lelkünk volt a legerősebb. Ezért mondja az ige élő léleknek az embert, mert a lelke határozta meg. Az ige is, amikor megszámlálták az embereket, akkor azt mondja, hogy hány lélek lett megszámlálva (pl. 1Móz.46,27), a lélek tulajdonságai különböztetnek meg minket egymástól, az tesz minket egyénekké, egyéniségekké. Ez volt a bűnbeesés előtti állapot, amikor az ember lelke volt az életének meghatározója. Sajnos a bűnbeesés miatt a lélek elvesztette vezető szerepét, és az embernek része lett a bűn.
3 És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)
Azután, hogy az angyalok lejöttek, és ember feleséget vettek maguknak, és az ember nem tudott megállni a bűnnel szemben, és hússá, vagyis a szöveg szerint hústestté lett. Ha megnézzük az özönvízzel kapcsolatos igéket (1Móz.6,17, 1Móz.7,15; 1Móz.9,17; stb.), ott sokszor elhangzik, hogy Noé vigyen be a bárkába minden olyan hústetet (vagy húst), akiben élő szellem van. Ebből láthatjuk, hogy az ember „lecsúszott” ugyanabba a kategóriába, mint az állatok, vagyis ő is hústest lett. Ez azt jelenti, hogy az ember élete, ahogyan az állatoké is, a test szükségleteinek a kielégítésére irányul, és a lélek a testet, pontosabban a húst szolgálja ki. Ezért lett a hús a vezető szereplő a lényünkben, és nem a lélek. Ez az állatoknál nem probléma, mert nekik ez adatott, hogy a létfenntartásukért éljenek. Viszont az embernek Isten nem ezt szánta. A léleknek kellett volna, vagyis még mindig a léleknek kellene tudnia választani az isteni, szellemi dolgok és a testi lét dolgai között. Ahogyan Jézus is azt mondja, hogy az az Ő eledele, hogy annak az akaratát cselekedje, aki őt elküldte (Jn.4,34), és nem elsősorban a testi éhség kielégítése. A testi szükségletek vágyainak legyőzésére a lélek azonban önmagában már képtelen, mert a hús a bűn miatt erősebb lett a léleknél.
18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. (Róm 7,18-23)
A hústest hatalma az ember lelkén olyan erős lett, hogy Isten azt mondja, hogy ez már törvény. Pál ezt az „élményt” írja le. A lelke gyönyörködik az Isten törvényében, de a hústeste nem engedelmeskedik, és végül legyőzi a lelket, és az ember azt teszi, amit nem szeretne. Az elmém törvénye erkölcsös lenne, de a bűn törvénye a tagjaimban legyőzi az elmém törvényét. Ezért a nem újjászületett embernek reménytelen a helyzete, mert a lelke sohasem fog tudni győzni a hústestben lakó bűn felett. Ideig-óráig elfojthatja, de legyőzni nem tudja.
Ezért kell szétválasztani az igében is a test és a hús, vagyis a hústest fogalmakat, hogy érthető legyen az ember helyzete, mert a test önmagában nem tartalmazza a bűnt.
18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)
26 Mert amiképpen holt a test szellem nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26)
Ha nem különböztetjük meg a test szót a hústest szótól, és összevetjük Pál Rómabeliekhez írt levelét a Korinthusbeliekhez írt levelével, akkor azt látjuk, hogy ellentmond önmagának, mert sok fordításban mind a hústestet, mind a testet egyszerűen testnek fordítják. És akkor egyszer Pál azt írja, hogy a bűn a testében lakozik (Róm.7.), majd azt mondja, hogy minden bűn a testen kívül van (1Kor.6,18). Jakab viszont megerősíti, hogy a test önmagában csak egy „edény”, ezért a bűn nem lakhat a sejtjeinkben, hanem az valósággal a bukott lelkünkben van, amelyet a Biblia húsnak, itt hústestnek mond. Ezért elengedhetetlen az újjászületés, mert önmagában a lelkünk nem képes legyőzni a hústestet. Pontosabban, a hústest kívánságainak kiszolgálására figyelő lélek, nem képes ezt a törekvését legyőzni, és a harcban mindig alul marad. Erről szól a Róma levél 7. fejezete.
7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)
Én hiába olvasom Isten törvényét, és gyönyörködöm benne, a végrehajtás nem megy saját erőből. A hústest, ahogyan az állatoknál, mindig önző, parázna, irigykedő, stb (Gal.5,19-21), más szóval az önző érdekeket képviseli, mert szépen mondva túl akar élni másokat. Ezért bukik bele a lélekelemzésbe az Isten nélküli pszichológia, és ezért keverhetik bele az ember jellemébe a „fajfenntartás” és az „életbenmaradás versenyének” látszata alapján azt, hogy az ember az állati sorból emelkedett ki. De ez nincs így! Ez a bűn következménye, és ez része lett a születésünkkel „kapott” jellemünknek.
24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róm 7,24)
2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,2)
A bűn a törvény erejével van bennünk. Ha itt megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a keleti vallások ma oly felmagasztalt meditációs technikáin, és türelmességet tanító tanain, akkor meg kell látnunk, hogy azok csak az elfojtás módszerét tudják érvényesíteni. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy ez addig tud érvényben lenni, amíg én kontrollálom a helyzetet, és nem veszítem el az önuralmam. Ha pedig egyszer „kihoznak a sodromból”, akkor reménytelenül visszaesek. A másik, hogy ezek az elfojtott érzelmek, kívánságok és indulatok máshol, más formában törnek elő. Ha pedig nem elégíttetnek ki, akkor depresszióba sodorják az egyént. Ezért kell még ma is oly sok ilyen technikát követőnek „én időt” félretenni, hogy tudjon magával foglalkozni, és a hústestének kedvezni, hogy a hústest elfojtott indulatai és kívánságai, vagyis az ego kapjon „valamit” és újra elcsendesedjen. Ahogyan látjuk, a hústestben lévő törvényt csak egy erősebb törvény tudja legyőzni. A bűn törvényét csak Isten életének törvénye tudja legyőzni. Ez az egyetlen olyan törvény, amely erősebb a bennünk lakozó bűn törvényétől. Isten életének törvénye nélkül minden harcunk hiábavaló. Isten életének törvényszerűsége, hogy nem cselekedhet bűnt, és mivel Isten maga az élet, ezért a Tőle származó élet törvénye a legerősebb törvénnyel rendelkező élet. Ez az egyetlen élet, amely legyőzheti a mi bűnös hústetünkben lévő törvényt. Ezért kell újjászületnünk víztől és Szellemtől.
6 Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)
11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 6,11)
A víztől való újjászületés során megerőtlenül a bűnnek hústeste, és a szellem újjászületésével pedig részünkké válik az az isteni erő, amellyel a továbbiakban a hústest kívánságait meg tudjuk öldökölni.
13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)
A hústest cselekedeteinek egy útja lehet, ha az ember valósággal Isten felé törekszik. Ez az út pedig a halál. Nem az elfojtás, hanem a halál. A kettő között az a különbség, hogy ha valami meghalt bennem, akkor az már nem követel semmit sem magának. Vagyis egyszerűen nincs jelen, nem nyomja a lelkem, mint az elfojtásnál. Az elfojtással a felgyülemlett indulatokat valahová el kell vezetnem, de a halál esetében nem kell ilyet tennem, mert „meg sem érint” az a bizonyos dolog. De ahogyan láttuk, mi önmagunkban képtelenek vagyunk megölni a hústestet. A hústest mindig legyőzné a lelkünket. Ezt csak és kizárólag Isten Szellemének ereje tudja bennünk megtenni.
2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)
10 Ezért ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem. (Zsid 8,10)
11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pt 2,11)
Az Úr segít azzal, hogy beírja az ő törvényét a mi elménkbe és szívünkbe. Ezzel képesek leszünk arra, hogy a jót felismerjük, amikor odafordulunk az Úr felé. És ezért kell a Szent Szellem az életünkbe, hogy legyen erőnk a hústesttel szemben megcselekedni azt, amiről látjuk, hogy jó. Csak a Szent Szellemtől átitatott szellemünkkel összefogásban képes a lelkünk a hústesttel szemben eredményes harcra.
Most sokan kérdezhetik, hogy jó-jó, ez így szép, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban. A valóság az, hogy mi nem látjuk magunkat tisztán. Mindenki sokkal engedékenyebb önmagával szemben, mint másokkal.
3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Mt 7,3-5)
Másoknál rögtön látjuk, hogy mi a probléma. A saját életünkben azonban igencsak elnézőek, és sokszor vakok vagyunk. Ezért mondhatja Jézus, hogy a szemünkben lévő gerendát nem látjuk, de a másik életében a szálkát is észrevesszük. Az Úr sok dolgot megmutat az életünkben, hogy mik azok, amik nem tetszenek neki. Ilyenkor „kezeli” a hústesti életünk, más szóval az óemberi életünk egy adott részét. Ettől a ponttól van reményünk a változásra is, mert ha az Úr rámutat valamire, akkor megadja hozzá az erőt is, hogy azt elhagyjuk az életünkből. Csak így lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy az Úr nem fog egyikünk életében sem mindent egyszerre „lerombolni” és egyik napról a másikra új életet kezdeni velünk. Ő nem akarja, hogy lelkileg összeomoljunk. A lelkünkön végzett igen precíz munkájából is látszik, hogy Ő az Isten, mert ezt más nem tudná így megcsinálni. Miközben éljük az életünket, Ő úgy hozza elénk azokat a dolgokat, amiket el kell hagynunk, és közben dolgozunk, tanulunk, családunk van. Akkor mutat rá egy-egy dologra, mikor azt képesek vagyunk elhordozni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb dolgokkal kezdi az Úr, és a legsúlyosabbak maradnak a legvégére. Ennek az az oka, hogy azokat a dolgokat a legnehezebb letenni, amelyek a lényünk meghatározó elemei. Ezekhez kell a legerősebben az Úrban lennünk, és ehhez kell számunkra a legtöbb erő, mert ezekhez kötődünk a legerősebben. Ha ezekkel kezdené az Úr, akkor hirtelen nem tudnánk, hogy kik vagyunk.
7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)
10 Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (1Kor 12,10)
A Szellem kijelenti, hogy az Úr szerint merre kell tovább haladnunk az életünkkel. Ez mindenkinek haszonra adatik, nem „csak úgy”. Ha valamit kijelent az Úr, akkor azzal célja van. A Szent Szellem ajándékai között ott van a „csodatévő erők”, amely a görög „dunamis” szó. Ennek egyik jelentése valóban a csodatévő erő, de az egyik legfontosabb jelentését keveset forgatják. Ez pedig az erkölcsi erő, és a lélek kiválósága. Tehát a Szent Szellem adja meg azt az erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a hústest cselekedeteivel, indulataival és kívánságaival szemben megállhatunk, és legyőzhetjük.
Ahogyan az 1Pt.2,11-ben látjuk, a hústest a lélek ellen harcol. Vagyis az elménkben meg vagyunk győződve az isteni törvények helyességéről, és azokat akarjuk követni, de az óemberünk, a hústest ezeknek nem engedelmeskedik.
11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve a hústesti bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)
Amikor a szívünk körül van metélve, akkor jön el a lelkünkben az a fajta szabadság, hogy ne legyen kényszer bennünk a hústest cselekedeteinek megcselekvésére. A szív a döntéshozó „szervünk”, és ez a Bibliában nem esik egybe a fizikai szívvel, de funkcióját tekintve ugyanaz. A szívben mérlegeljük adott helyzetben a körülményeket, és vetjük egybe a korábbi véleményekkel, tapasztalatokkal, hittel, meggyőződéssel. Akkor van a szívünk körülmetélve, ha már tud a hústest „kényszerítésétől” függetlenül, a hústest ellenére is döntést hozni. Ehhez adja meg utána a Szent Szellem az erőt, hogy legyőzzünk a cselekedet szintjén is a hústestet, más szóval megöldököljük a hústest cselekedeteit.
Ez a hústest, a lélek és a szellem harca az emberben. A hústestben lakó bűn törvényét csak és kizárólag Isten Szellemének törvénye képes maga alá gyűrni. Ezért lehetnek azok az Isten Fiai, akik a hústest cselekedeteit képesek megöldökölni Szellem által, mert csak így van esélyük Isten parancsolatait betölteniük, és Szellem szerint élni. Erre az ember önmagában képtelen.
indulatok
Haragos indulatok
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; (Ef 4,26)
Tudjuk, hogy a bűnök az egész emberre hatással vannak, és minden bűn valamilyen szellemiséggel együtt „hozzám van ragadva” (Róm.7,21), amíg az Úr Jézus elé nem viszem, meg nem bánom, nem kérem a bocsánatát és megtisztítását, és el nem hagyom azt a bűnt. Sokszor ártatlannak tűnő dolgokban is benne van a bűn, de az érzelmekkel, különösen a negatív indulatokkal könnyen bűnbe eshetünk.
A haragot meg lehet élni jól és rosszul. Az efézusi levélben a rossz haragról ír, hogy azt ne dédelgessük tovább, mint egy nap. Isten is lehet haragos, de Ő ezt helyesen kezeli, nem úgy, mint egy bűnös ember, akinek a lelke a bűn rabságában van. A harag állandósulása válik később gyűlöletté, amely kifejezetten kívánatos, ha a bűnről van szó.
Volt Úz földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt és bűngyűlölő. (Jób 1,1)
Gyűlölöm a gonoszok társaságát, és a hitetlenekkel együtt nem ülök. (Zsolt 26,5)
Az Úr az igazat megpróbálja, a hitetlent pedig, a gonoszság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke. (Zsolt 11,5)
Az Úr gyűlöli a bűnt, sőt, Ő még a hitetlent is gyűlölheti. Nekünk ezt nem engedi meg, mert mi nem tudjuk annyira tökéletesen uralni az indulatainkat, mint Ő. De ahogyan Jób gyűlölte a bűnt, és Dávid gyűlölte a gonoszok társaságát, az már kedves az Úr előtt. Ezért kell minden indulatunkat az Úrban megvizsgálnunk és az Úr szerint megítélnünk. Már beszéltünk arról, hogy a mózesi törvények szellemi háttérrel rendelkeznek, és nem csak a fizikai cselekedeteket kell bennük látnunk (Róm.7,14), ezért forduljunk a törvények leírásához.
Azután áldozzon az Úrnak e hálaáldozatból tűzáldozatot: a kövérjét, a farkát egészen, amelyet a hátgerezdi végénél vágjon el, és a belét takaró kövérjét, és minden kövérjét, amely a belek közt van. És a két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el. És füstölögtesse el azt a pap az oltáron: tűzáldozati eledel ez az Úrnak. (3Móz 3,9-11)
A kövérjét pedig és a veséket és a máj hártyáját elfüstölögtette a bűnért való áldozatból az oltáron, amint az Úr parancsolta Mózesnek. (3Móz 9,10)
Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet. (Zsolt 26,2)
Ahogyan az áldozatok leírásából látjuk, az áladozati állat veséjét és kövérjét meg kellett égetni az oltáron. Amikor az Úr tűzzel megpróbál dolgokat, akkor azokból csak az marad meg, ami kiállja ezt a próbát. Vagyis a kövér rész egyrészről szimbolizálja a bőséget, másrészről pedig az eltakarást, elfedést. Amikor hálaáldozatot viszünk az Úr elé, akkor azt a bőségünkből tegyük (2Kor.8,13), hogy egyenlőség legyen. Amikor viszont a bűneinkkel megyünk az Úr elé, akkor bármivel is szeretnénk azokat előtte takargatni, az Úr tűzében azok megpróbáltatnak és semmi sem marad rejtve. A vese, mint kiválasztó szerv, szellemi értelemben szétválasztja az indulatokat bennünk. Ezért kell azt feltenni az oltárra, és megpróbálni az Úr előtt, ahogyan Dávid is kéri az Úrtól. Külön szerv ez a szívtől, mert a szív, a vese által kimondott ítélet szerint hoz döntést és cselekszik. Általában akkor kerülünk bajba, ha „elragad” minket az indulat, mert az gyakran hústesti, nem az Úr szerinti indulat.
Megharagították a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattuk, Mert megkeserítették az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival. (Zsolt 106,32-33)
A nép hitetlensége és panaszkodása haragra ingerelte Mózest, aki ahelyett, hogy szólt volna a sziklához, megütötte azt, és még a népre is indulatosan szólt. Ezt pedig az Úr nem nézte jó szemmel, és emiatt nem mehetett be az igéret földjére. Emberi, más szóval hústesti volt a haragja, amelyet nem támogatott az Úr. Isten a szolgáinak nem engedi meg, hogy a népe felé ilyen indulatokkal közeledjenek. Pál is azt mondja Timótheusnak, hogy intsen és feddjen, de úgy, hogy az megtérésre indítson(1Tim.5,20; 2Tim.2,25). Mózes, a versengések vízénél komolyabb haragra is gerjedt, amikor meglátta az aranyborjút, de ebben az esetben a haragját Isten nem utasította el, mert teljesen jogosan háborodott fel.
És mikor közeledett volna a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és felgerjedt Mózesnek haragja, és elvetette kezéből a táblákat, és összetörte azokat a hegy alatt. Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, és apróra törte mígnem porrá lett, és a vízbe hintve, itatta azt az Izrael fiaival. És mondta Mózes Áronnak: Mit tett neked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felelt Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondták nekem: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földjéről kihozott, nem tudjuk mint lett dolga. Én pedig feleltem: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nekem ide adták, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formálódott. És látva Mózes, hogy a nép megvadult, mert Áron megvadította őket, ellenségeik csúfjára. Megállt Mózes a tábor kapujában, és mondta: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűltek ő hozzá mind a Lévi fiai. És szólt nekik: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek át és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg az ő atyjafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedtek, és elhullott azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. (2Móz 32,19-28)
Mózes összetörte a törvény tábláit, amelyeket Isten a saját kezével írt, megitatta népet az aranyborjú maradékával, és leölette mindazokat, akik nem akartak az Úrral járni. Sokkal messzebbre ment, mint a versengések sziklájánál. Emberi mértékkel ez a dühe sokkal inkább méltó lett volna az ítéletre, mint a másik eset, ahol botjával megütötte a sziklát és gondatlanul szólt a néphez. De erre a haragra Isten nem így reagált, ezt nem ítélte el Mózesnél. Az aranyborjú esetében az Úrért gerjedt fel a haragja, és a bálványimádást törölte el a nép közül. Isten szemszögéből kell megértenünk ezt az igét, és nem szabad a mi emberi normáinkhoz igazítani, jobban mondva lealacsonyítani. Ahogyan Isten népének keveredése ellen szól az Úr (2Móz.34,15-16), úgy nem szabad nekünk, mai keresztényeknek sem a bűnnel keverednünk.
Most azért azt írom nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. (1Kor 5,11) [saját kiemelés]
A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonosz embert magatok közül. (1Kor 5,13) [saját kiemelés]
Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. (2Ján 1,10-11) [saját kiemelés]
Ez első olvasatra lehet, hogy erősnek tűnik, de emlékezzünk Jézus történetére, amikor Péter meg akarta őt óvni a szenvedésektől (Mt.16,22-23), és Jézus rögtön megdorgálta a Péterben lévő gonoszt. Nem utólag, négyszemközt mondta el neki, hogy mi a baj, hanem azonnal elvágta a gonosz útját. Ma, ha valaki szóváteszi a bűnt, vagy csak rákérdez, ahogyan Pétert megkérdezték a Kornéliusz házánál történtekről (ApCsel.10.-11.fejezet), akkor már megkapja az ítélkező bélyeget. Holott ezzel a szeretetteljes odafigyeléssel tudnánk egymásnak a legtöbbet segíteni, hiszen sokszor aki benne van egy helyzetben, mint Áron az aranyborjú esetében, az gyakran nem látja tisztán magát. A bűn egyik első következménye, hogy vakká tesz. Ezért írja az Úr a laodiceai gyülekezetnek is, hogy vakok. Ők a büszkeség miatt lettek vakok, de más bűnök is vakká tesznek. És ezzel a Sátán fogja le a keresztény gyülekezeteket, hogy a hamis szeretettel közeledjenek egymás felé, amely tolerál minden bűnt. Ha valaki szereti a saját gyermekét, akkor azzal teszi érte a legtöbbet, hogy akár fenyítéssel is, de megtanítja arra, hogy mi a jó és mi a rossz (Péld.5,22-23; 10,17; 11,32; 13,24; 15,10), ahogyan az Úr is megdorgál mindenkit, akit fiává fogad (Zsid.12,6). Ahogy a pusztai vándorlás során a hitetlenek és gonoszok elpusztultak, úgy a mai gyülekezetekből is ki kellene zárni azokat, akik nem hajlandóak a megszentelődés útjára lépni. Mivel a bűn „kis kovásza” megrontja az egész gyülekezetet, ahogyan János írja, még a köszöntéssel is részesei leszünk a más bűnének. Ki kell jelentenünk, hogy nem ismerjük a bűnnel járó szellemi törvényeket, ezért jobb lenne, ha nem bírálnánk felül Isten igéjét, hanem aszerint élnénk. Meg kell értenünk a tisztaság fontosságát.
Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét; (3Móz 5,1) [saját kiemelés]
Lerontva okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtve minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak; (2Kor 10,5) [saját kiemelés]
Ha valaki csak hallotta a káromló beszédet, akkor már bűnbocsánatot kellett kérnie! Ha csak tudomásom van a másik bűnéről és elnézem neki, akkor már beszennyez engem is. Ezért ha egy bűnössel megosztom a társaságom, és nem mondom ki, hogy nem vállalok közösséget az életében lévő bűnnel, akkor már a köszöntésével is elfogadtam azt a bűnt, amelyet a másik elkövet. Ezért aki olyan gyülekezetben van, ahol látja, hogy mennyi bűn, világiasság és hamis szeretet van, és meg akarja tartani az örök életét, jöjjön el onnan és akár egyedül is keresse az Urat, várva, hogy elviszi őt azokhoz, akikkel együtt lehet igaz közösségben, vagy keressen egy ilyen közösséget. Sokan nem vesszük elég komolyan, hogy a földi élet minősége valóban élet-halál kérdés, mert mindnyájan egyedül fogunk megállni az Úr ítélőszéke előtt (2Kor.5,10), ahol nem fogunk tudni másokra mutogatni, mert a saját életünkért mi magunk vagyunk a felelősök!
Visszatérve témánkhoz, Mózes életében is látjuk, hogy volt helyzet, amikor „tiszta” harag volt benne, bár ezt nem sikerült neki minden helyzetben helyesen megélnie. Volt azonban egy ember (1Tim.2,5), Jézus Krisztus, aki ezt mindig helyesen kezelte. Mivel tudjuk, hogy Ő bűntelen volt (1Pét.2,22), ezért ha megnézzük azokat a helyzeteket, amikor dühös volt, akkor láthatjuk, hogy hogyan élte meg a haragját.
És ott találta a templomban az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint ültek: És kötélből ostort csinálva, kiűzte mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitöltötte, az asztalokat pedig feldöntötte; És a galambárusoknak mondta: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává. Megemlékeztek pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem. (Jn 2,14-17)
Az Úr házához fűződő féltő szeretete miatt gerjedt haragra, és űzte ki az árusokat. A részletekről nem sokat tudunk, de a benne lévő indulatot pontosan mutatja cselekedete. A haragja az árusok cselekedetére irányult, és nem kifejezetten az árusokra. Ahogyan feljebb taglaltuk, nem a bűnösöket gyűlölte, hanem a bűnt.
Ezért ad jelt nektek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiút, s nevezi azt Immánuelnek, Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani; (Ézs 7,14-15)
Amíg el nem kezdte a szolgálatát, addig neki is meg kellett tanulnia gyűlölni a gonoszt. Ahogyan minden ember a sötétség birodalmába születik, és nincs Isten ismerete, Jézusnak is meg kellett tanulnia a különbségtételt jó és gonosz között. Senkinek nem kedveskedett, csak azért, hogy kerülje a konfliktust.
Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét! Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését? Annak okáért íme prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. (Mt 23,31-35)
Nyilvánosan „nekiment” a farizeusoknak, nem gondolt semmilyen társadalmi viselkedésformára, hanem szabadon kiengedte a haragját ellenük, és megmondta nekik az igazat. A farizeusoknak ezért volt nagy a bűnük, mert tudták mit csinálnak és nem akartak abból megtérni (Jn.9,41). A megtérni vágyókkal azonban teljesen másképp viselkedett, mint ahogyan Jézus a parázna nő esetében látjuk, hogy nem a bűnöst ítélte el (Jn.8.fej.), hanem a bűnét —„eredj el és többé ne vétkezz!” — mondta neki, ahogyan más bűnösnek is (Jn.5,14). Mivel Isten semmilyen közösséget nem vállal a bűnnel, ezért az életünkben lévő legkisebb bűn is el fog minket választani Tőle. Amíg a bűnt nem rendezzük, és nem tisztulunk meg, addig nem lehet teljes közösségünk Istennel. Külön kegyelem, ha rámutat az életünkben lévő bűnre, mert akkor könnyebb attól megszabadulni.
Ha az Úrhoz akarunk kerülni, akkor csak úgy tudunk végigmenni ezen az életen, ha gyűlöljük a bűnt. Ezen az úton egyedül is nehéz megállni a tisztaságban, de egy közösség amennyire támogató tud lenni, ugyanannyira veszélyes is lehet, ha nem jó példát mutat a tagjainak. Egymásnak mutatunk példát az életünkkel, ha pedig rossz példát követünk, akkor a halál felé fogunk menni. Engedjük meg másoknak, hogy figyelmeztessenek a bűnre az életünkben. Az Úrnak fenyítését örömmel fogadjuk, hogy végül Nála lehessünk egy örök életre. Tanuljuk meg gyűlölni a bűnt, mert csak akkor leszünk olyan elszántak vele szemben, hogy sehol sem tűrjük meg.
Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (Jak 5,19-20)
Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és utálva még a ruhát is, amelyet a hústest beszennyezett. (Júd 1,23)