Az EGY

Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik. (Ef 4,6)

És mondta: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene. Mózes pedig elrejtette az ő orcáját, mert félt az Istenre tekinteni. (2Móz 3,6)

Ismét egy olyan témát kell közelebbről megvizsgálnunk, amely egyre erősődő tendenciát mutat ma újra a keresztény körökben. A kereszténységen kívül mindig is jelen volt, de amiért ma erről beszélnünk kell az az a jelenség, hogy ma a kereszténységben sokan Isten hármasságát már hamisságnak bélyegzik, és túlhangsúlyozák azt, hogy egy Isten van.

Az ige valóban azt mondja, hogy bár van sok isten és sok úr (1Kor.8,5), nekünk egy Istenünk van, aki teremtette a világot, és mindent, ami azokban van.

Mert így szól az Úr, aki az egeket teremtette; Ő az Isten, aki alkotta a földet és teremtette azt és megerősítette; nem hiába teremtette azt, hanem lakásul alkotta: Én vagyok az Úr és több nincs! (Ézs 45,18)

Mondjátok meg hát nekik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! (Jer 10,11)

Az elmúlt századokban itt, Európában kényelmes életünk volt istenek dolgában. A több évszázados kereszténység rányomta a bélyegét a gondolkodásunkra, és teljesen természetes dolog volt az egyistenhit. Sőt, az Istenünket még be is azonosítottuk a Biblia Istenével, vagyis Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével. Ez a tendencia mintha kezdene megváltozni mostanság. Új és új istenségek törnek be a kultúráinkba, és vetik meg a lábukat. De még a keresztény körök sem mentesek ezektől, sőt sok hamis istenség azonosítani kívánja magát a Biblia Istenével.

De miért is kezdünk el az „egy”-gyel foglalkozni? Mert az egynek a jelentése az évezredek során nem változott. Ezoterikus és más okkult körökben az EGY jelentése az ő istenükre vonatkozik, és sohasem jelentette a Biblia Istenét, vagyis Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét. Az EGY uralmának visszaállításáért munkálkodók élén jár a Teozófiai társaság, akik nem is titkoltan Lucifer uralmának a visszaállításán dolgoznak. Ehhez felhasználják a mai egyházakat is. Csak egy idézet állljon itt, amely erről számol be:

Nem kérdés, hogy a munka amit el kell végezni az, hogy ebben a fontos időszakban a népesség számára ismerős legyen a Misztériumok természete. Ezek a rejtélyek újra megjelennek a nyilvánosságra az egyházon [hamis egyház] és a Szabadkőműves papságon keresztül…Amikor a NAGY EGY [antikrisztus] visszatér a tanítványaival, és elkezdi helyreállítani a misztériumokat és azok exoterikus [külső, nyilvános] bemutatását,[kiemelés hozzáadva]

forrás: “President Clinton Will Continue The New World Order”; Dennis L. Cuddy, RESEARCH MANUAL: AMERICA 2000/GOALS 2000, MOVING THE NATION EDUCATIONALLY TO A “NEW WORLD ORDER” Editor: James R. Patrick Citizens for Academic Excellence, 1994, 28-48.

A blogon már sokat foglalkoztunk Nimród személyével, aki az első világbirodalmat alakította ki, és magát óriássá tudta változtatni (Nimród, a fenevad és a fenevad bélyege).

Ő az, akit ma olyan nevek alatt is ismerhetünk, mint Osiris, Orion, Apolló, Zeus vagy Gilgames. A Nagy hitetés című filmben is foglalkoztam azzal, hogy Nimród készül visszatérni a földre. Nimród, vagy az ő szellemével betöltött ember lesz majd a fenevad, akit az egész világ imádni fog. Ő lesz az, akit a Jelenések könyvében megnevezett hamis próféta imádatni fog (Jel.13,11-15). Ezért érdekes, hogy kicsoda az EGY, akit azok várnak, akik nem fogadják el Jézus Krisztust, mint Isten fiát, és a mi Atyánkat, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene. Ezért nem szabad egy kereszténynek sem elhinni azokat az Isten nevében elmondott tanításokat és cselekedeteket elfogadni, ahol nem vagyunk tisztában egészen pontosan azzal, hogy ki is ez az EGY Isten, akire hivatkoznak.

Ennek az EGY istennek a nyoma végigkísérhető az egész emberi történelmen. Ennek a mai hullámnak az eredetét ott találjuk a kereszténység elterjedésének hajnalán, illetve a pogányok „elkeresztényesítési” törekvései nyomán. Nagy kegyelmünk van Istentől, hogy a magyar nyelv az egyik legősibb, vagy talán a legősibb nyelv a világon, mert nálunk megvan a mai nyelvek gyökere, egészen a régmúltig.

A rovásírás több kultúrában is megvan, de a jelkészletük kevesebb jelet tartalmaz, mint a székely rovásírás. A székely rovásírásban szinte mindegyik más kultúra jele megtalálható úgy, hogy azok közül egyikben sincs meg az a jelkészlet, mint ami a székely rovásírásban. A jelek jelentéstartalma is megegyezik, hiába választják el ezeket a kultúrákat hatalmas távolságok, vagy akár évezredek.

Témánk szempontjából az egyik legfontosabb jel a „kettős kereszt”. Ennek jelentése „egy”.

forrás: Varga Géza – Bevezetés: Őrségi jelkincs

Ma már természetesen ehhez is újabb és újabb jelentések ragadtak, de az ősi jelentése az „egy”. Ha így olvassuk a templomok tetején lévő kettős kereszteket, akkor már mindjárt mást jelentenek. Más értelmet nyer az EGY-ház szavunk is.

Ezen a kapun is az a felirat látszik, hogy „EGY az Isten”.

Vagyis, „Az EGY az isten”. Az ősi magyar tárgyi leletek tele vannak a ma mitológiának nevezett témakör jeleivel. Ilyenek, mint Bél, Óg, Életfa, Ten (mint Is-Ten), Ősi. Egyik sem kapcsolatos a kereszténységgel, hanem az emberi történelem legkorábbi korszakainak neveivel.

Például Óg, aki az utolsó óriás volt (5Móz.3,11), több helyen megjelenik az Óg-Úr jelkapcsolattal. De itt elgondolkodhatunk az –ogur népeken, ahová minket, magyarokat is be akartak sorolni, mint finn-ogur népet. Az ogur-ok olyan népek, akiknek Óg az Ura.

Még egy jelet szeretnék itt megmutatni. Ez az ország jele. A hármas halom, országot jelent.

forrás: Varga Géza: Bevezetés: Őrségi jelkincs

De mit is jelent ez a két jel, ha összekombináljuk:

forrás: Varga Géza: Bevezetés: Őrségi jelkincs

Az EGY országa. De ezt találjuk a magyar címeren is:

A jobb oldalon azt „olvassuk ki a jelekből, hogy „az EGY országa”. A hármas halom jelenti az országot, és a kettős-kereszt jelenti az EGY-et. Most már láthatjuk, hogy ennek nem sok köze van a kereszténységhez, és a Biblia Istenéhez. De gondolom ez nem is csoda, hiszen Nimródot sokan a magyarok ősatyjának tekinti.

De nézzünk meg egy másik jelet, amely Jézust hivatott ábrázolni. Nagy Konstantin kezdte el használni a következő szimbólumot.

És most nézzük meg, hogy ez mit jelent a székely rovásírás jelei között.

forrás: Varga Géza: A székely rovásírás eredete 37.oldal

forrás: Varga Géza: A székely rovásírás eredete 46.oldal

Tehát az Atya jele, vagyis Nimród jele, az Orion csillgaképből ered, aki Nimródot szimbolizálja. Az ő jele van belekombinálva ebbe a ma Jézusénak mondott szimbólumba.

De hogy teljes legyen a kép, Nimród jeleiből van még egy, amit ma a Katolikus egyház használ.

Ez az IHS, jel, a jezsuiták jele, amelybe több más szimbólummal együtt, benne van Nimród jele is.

Kifejezetten két régi megjelenését kerestem meg, hogy jól lássuk a H betű és a kereszt szimbólum kapcsolatát. És most nézzük meg a Nimród jelet:

forrás: Varga Géza: Szabír jelek az Iseumban 10.oldal

A jobb oldali felső képen jobban látszik a T formájú középső rész, amely az IHS emblémában egy kicsit feljebb csúszott, de attól még a hasonlóság – véleményem szerint – nem véletlen. Ilyen véletlenek nem szoktak történni. És ahogyan Varga Géza írja, ez a nimródi szimbólum volt a hun uralkodóház jele is. (Mintha nem lenne elég nemzeti átok rajtunk.)

Ezek a tárgyi bizonyítékok mind azt mutatják, hogy Nimród, ha rejtetten is, de jelen van. Amikor az EGY Istenről szól valaki, és nem mondja meg, hogy pontosan kiről, vagy akár tudatosan is az EGY Istent nevezi meg Istenének, akkor nem lehetünk benne biztosak, hogy éppen nem Nimródra gondol.

Ezért látom veszélyesnek, ha a keresztények is elkezdenek az EGY Istenről beszélni, és figyelnem kívül hagyják a Biblia nyilvánvaló tanítását Isten személyéről. Ahogyan az első idézetben is olvashattuk, pontosan ezt akarják elérni az okkult körök – illetve a mögöttük álló szellemi hatalmasságok, hogy egy Istenre gondoljunk, és ne másra. A Szentháromság valóban nincs így leírva a Bibliában, de Isten személyének három megnyilvánulása igencsak pontosan le van írva. Ha eröltetjük az egy Isten személyt, akkor könnyen belecsúszhatunk az előbb részletezett EGY Isten imádatába.

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. (1Kor 1,3)

Én és az Atya egy vagyunk. (Jn 10,30)

Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. (1Ján 5,12)

Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. (Jn 4,24)

Ama vigasztaló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek. (Jn 14,26)

Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. (1Kor 2,10)

Így is van megírva: Lett az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. (1Kor 15,45)

Ezekből az igékből is látszik, hogy van a mi Istenünk, a mi Atyánk. Van a Fiú, Jézus Krisztus, aki egy az Atyával. És mivel az Isten Szellem, ezért van a Szent Szellem, akivel egyesült Jézus, amikor megelevenítő szellemmé lett.

A Krisztus előtti időkben a zsidóság körében sem volt ennyire erős az egy Istenhez való ragaszkodás, és mindjárt példákkal meg is mutatom, hogy két erő hatalom van a Bibliában az ószövetségi időkben. Szerencsére a régi Károli fordításban az Úr angyala és az Isten Angyala kifejezés meg van különböztetve. Amikor az Úr Angyalával (Jahve angyala) találkozunk, akkor az az Angyal másképp viselkedik, mint az angyalok általában.

És megjelent neki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látta, hogy íme a csipkebokor égett; de a csipkebokor meg nem emésztetett. (2Móz 3,2)

És mondta: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld. És mondta: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene. Mózes pedig elrejtette az ő orcáját, mert félt az Istenre tekinteni. Az Úr pedig mondta: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban van és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. (2Móz 3,5-7)  [saját kiemelés]

Az Úr angyala szól, és azt mondja, hogy Én vagyok a te atyádnak Istene. De Jákob is többször megélte, hogy az Úrral egy angyal formájában találkozott. Erről tesz bizonyságot élete végén is:

Izrael pedig kinyújtotta az ő jobbkezét és rátette Efraim fejére, pedig ő a kisebb volt, az ő bal kezét pedig Manasse fejére. Tudva tette így kezeit, mert az elsőszülött Manasse volt. És megáldotta Józsefet s mondta: Az Isten, aki előtt jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig: Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön. (1Móz 48,14-16) [saját kiemelés]

Az Angyalra hivatkozik, hogy az szabadította meg minden gonosztól, és az áldja meg a gyermekeket. De van ettől még érdekesebb hivatkozás is két Úrra:

És bocsátott az Úr Szodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. (1Móz 19,24) [saját kiemelés]

Az Úr bocsátott kőesőt az Úrtól Szodomára és Gomorrára. Dánielnél már sokkal tisztábban látható a két hatalmasság a mennyben:

Néztem, míg királyi székek tetettek, és az öreg korú leült, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; Tűzfolyam folyt és jött ki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte; ítélők ültek le, és könyvek nyittattak meg. Néztem akkor a nagyzoló beszédek hangja miatt, amelyeket a szarv szólt; néztem, míg megöletett az az állat, és az ő teste elveszett, és tűzbe vettetett megégetésre. A többi állatoktól is elvetetett az ő hatalmuk; de ideig-óráig tartó élet adatott nekik. Láttam éjszakai látásokban, és íme az égnek felhőiben mint valami emberfia jött; és ment az öreg korúhoz, és elé vitték őt. És adott neki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv neki szolgált; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik. (Dán 7,9-14) [saját kiemelés]

A királyi székben is ül valaki, és az emberfiát elé viszik, akinek adatott minden hatalom. Egyértelműen két személyről van szó. Sokkal több példa is van ettől, de úgy érzem ennyi példa, hogy lássuk, hogy mindig is két személynek volt meg az isteni hatalma. Az Újszövetség is erről tesz bizonyságot Jézusban:

És hozzájuk menve Jézus, szólt nekik, mondva: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. (Mt 28,18)

Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. (1Ján 2,23)

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (Jn 1,18)

Ahogyan látjuk, a Fiú személye elkülönül az Atya személyétől. Ezért probléma, hogy a kritikus szövegen alapuló Bibliákban a Jn.1,18-ban átírták a fiút Istenre. Éppen Jézus Krisztus miatt hangsúlyozzák a zsidó vallásban is, hogy egy Isten van, hogy ne kelljen Jézust elfogadniuk. De akik hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus a megígért messiás, nekünk egyértelművé teszi az ige, hogy most Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. De még az ítélet is, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, mint az Atyát (Jn.5,23).

Ezért minden olyan tanítás és törekvés, amely túlzottan hangsúlyozza, hogy egy Isten van, az afelé tereli a hívőket, hogy „az EGY” elfogadására készüljenek fel, aki mint láttuk nem más mint Nimród. A régi kultúrák mind megőrizték a nefilimeknek, mint félisteneknek vagy isteni származásúaknak az imádatát. Mind szimbólumaikban, mind neveikben. Ebben sajnos a magyar őstörténet is rendkívül gazdag. Ezért okozhat gondot a népművészet is, hiszen abban a nimródi motívumok erőteljesen jelen vannak. De a táltos vallás papjai is csak születés által lehetnek azok, és általában hat újjal születtek, amely ismét a nefilim (vagy óriás) ősökre mutat vissza. Ne gondoljuk, hogy annyira elszakadtunk az óriásoktól. Az ezoterikus körökben ezért van most a vaskorszak, mert igen kevés az óriás leszármazott napjainkban. Aranykornak nevezték azt az időszakot, amikor a bukottak uralkodtak a földön. Ezüstkorszak volt, amikor a gyermekeik, és bronzkorszak volt az, amikor az özönvíz után a szórvány óriások voltak jelen. Ezért várják újra az aranykort, amikor ismét eljönnek a bukottak, és uralkodnak majd a földön.

Ne engedjünk a csábításnak, hogy túlságosan elragadjanak minket az EGY Isten hite felé, mert a Biblia nem erről tesz bizonyságot! Nekünk, embereknek nem adatott más név, mint a mi Urunk Jézus Krisztusnak a neve. Ne engedjük elvenni!

És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. (ApCsel 4,12)

Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,9-11)

Formulák, keresztségek, okkult beavatások, és az Úr nevének jelentősége

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil 2,10)

Annak okáért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatva le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A keresztségeknek, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítélet tanításának. (Zsid 6,1-2)

Jézus nevének valóságos hatalma van. A nevének kimondása szellemi erőt képvisel, és ezzel nem csak Isten népe van tisztában, hanem az okkult erőkkel foglalkozók is. Mostanában azonban van egy új irányzat keresztény körökön belül, amely azzal foglalkozik, hogy pontosan mi Isten neve, és azt hogyan kell kiejteni. A cikk írása idején éppen ott tartunk, hogy az Atya Jahua, és Jézus pedig Jehosua. Ezzel több probléma is van. Az igaz, hogy a második ószövetségi törvény azt mondja, hogy ne vegyük hiába Isten nevét a szánkra (2Móz.20,7), és ezért a zsidó nép is kerülte Isten nevének használatát. Ezzel azt mutatja nekünk az Úr, hogy fontos az Ő neve, és az Ő nevének a megfelelő tisztelettel való használata. Az ige több helyen megmutatja, hogy az Úr az Ő nevét kivételesen kezeli.

De cselekedtem az én nevemért, hogy meg ne gyaláztasson a pogányok szemei előtt, akiknek szeme láttára kihoztam őket. (Ezék 20,14)

Ámde azért tartottalak fenn téged, hogy megmutassam neked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. (2Móz 9,16)

Íme én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne. (2Móz 23,20-21)

És nem is ez ellen szeretnék most szólni, mert ez vitán felül áll. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha eddig nem is használta a keresztény társadalom Isten nevét egészen pontosan, akkor is megtörténtek az Ő nevében és az Ő akarata szerinti csodák, imameghallgatások, szabadulások, gyógyulások, stb. Ha ez nem így lenne, akkor az Újszövetségben is találkoznunk kellene két igen fontos leírással. Az egyik, hogy meg kellett volna tanítaniuk a zsidóknak Isten nevét és nevének kiejtését a pogány népeknek, hogy midaz, ami Isten nevéhez kötődik, azt pontosan és helyesen tudják megtenni. A másik pedig, hogy le kellett volna írniuk, hogy erre figyeljünk, és le kellett volna legalább egyszer írniuk Isten nevét. Ha valaki ismeri a Septuaginta eredetét, és már legalább egy ilyen fordításba bepillantott, akkor ott látnia kell, hogy az Úr neve nem szerepel héberül, hanem követi az újszövetségi formulákat. A Septuagintát pedig még a Szent Szellem sem vetette el, mert sok ószövetségi idézet az Újszövetségben a Septuaginta szerint szerepel. Ugyanez igaz természetesen Jézus nevére is. Több mint 20 éves keresztény életem során még nem volt olyan probléma, amelyet az okozott volna, hogy Jézus helyett Jehosuát kellett volna mondanom. Természetesen volt olyan, hogy nem hallgatta meg az Úr egyik vagy másik imám, de egyik sem amiatt, hogy Jézus nevét nem pontosan használtam. Egyébként a hitre jutásunk sem követelte meg ezt a feltételt. De gondoljunk bele a történelembe, hogy mekkora kiáradásai voltak Isten erejének, és a Szent Szellemnek anélkül, hogy a ma divatos neveket használták volna. A reformáció idejéből sincs egyetlen tanító sem, aki ezt a mai felismerést osztotta volna. És lám, mégis mekkora erővel és friss élettel söpört végig a földön a reformáció, majd a többi újabb és újabb megújulási mozgalom. Ezen el kellene gondolkodnia mindenkinek, akik a nevek formai fontossága mellett érvelnek. De maga Jézus sem úgy tanít minket imádkozni, hogy Isten ószövetségi nevét említi, hanem mintegy új nevet ad a kezünkbe – Atya.

Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; (Mt 6,9)

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. (1Kor 1,3)

Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! (Ef 6,23)

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! (Gal 4,6)

 Sokan Isten nevének pontos ismerete nélkül jutottunk hitre, és tapasztaltuk meg a Szent Szellem keresztségét is. És itt Isten nevével kapcsolatban beszélnünk kell a beavatásokról. Csúnya szóval, a keresztény hitnek is vannak „beavatásai”. Ilyen a megtérés, vagy hitre jutás, vagy „Jézus meghívása a szívünkbe”, és a keresztség.

Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. (Róm 10,10)

Mikor pedig mentek az úton, jutottak egy vízhez; és mondta a komornyik: Itt a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem? Filep pedig mondta: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelve, mondta: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállította a szekeret; és leszálltak mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelte őt. (ApCsel 8,36-38)

Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. (1Ján 2,23)

Elmenve azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, (Mt 28,19)

A hitre jutás, a történelmi egyházak kivételével, jó részben felnőttkorban történik. Még ha gyermekként is, akkor is öntudatánál lévő gyermek mondja ki önként, hogy ő hisz az Úr Jézusban, mint megváltójában. Ezzel a megvallással lépünk kapcsolatba az Úrral, vagyis Jézussal és az Atyával.

Ezzel adunk jogosultságot Istennek, hogy a megváltásával „elérje” a mi életünket is. A bűneink és bukott állapotunk felismerésével látjuk meg, hogy szükségünk van Jézus Krisztus megváltó áldozatára, és a hit az, ami ezt valósággá teszi az életünkben. Mivel Isten mindent a szabad akaratunk maximális tiszteletben tartása mellett tesz, ezért addig nem avatkozik bele az életünkbe, amíg mi erre fel nem kérjük.

Az újjászületést is ki kell fejeznünk abban, hogy bemerítkezünk, vagy más néven megkeresztelkedünk vízzel. Ezzel nyilvánítjuk ki, hogy a halálba akarjuk adni a bűnös óemberünket, és meg akarunk halni a bűnnek (Róm.6,11), a világnak (Gal.6,14), a törvénynek (Róm.7,4) és önmagunknak (Gal.2,20) is. Ekkor lehet belőlünk új teremtés, amely újjászületett víztől és Szellemtől.

Ez a két fontos külső szertartás vezet be minket Isten népe közé, és nyitja meg a kaput az üdvösség felé. Ennek mintájára láthatók az okkult beavatások is. Ott is általában egy fogadalmat, vagy esküt kell mondani, majd különböző beavatási szinteken különböző egyéb ceremóniákat (rituálékat) kell elvégeznie annak, aki tovább akar menni azon az úton. Amiért itt kitérünk erre a jelenségre, az az, hogy felismerjük, hogy Istennek nincs szüksége a sok formaságra. Ő valóban ura mindennek, és valósággal uralkodik mindenek fölött.

Az igében van példa arra, hogy még a vízkeresztség előtt, Kornéliusz házában beteltek Szent Szellemmel annak ellenére, hogy előbb szokott megtörténni a vízkeresztség, és utána a Szent Szellem keresztsége. A megtérés, vagy megvallás szavai sincsenek pontosan leírva, mert a szív állapota a fontos, és nem egy előre megfogalmazott szöveget kell felmondani.

Az okkult, vagy ezoterikus világ démonai és gonosz szellemei, azonban korlátozott hatalommal rendelkeznek. Ezért nekik csak bizonyos szavak és cselekedetek (vagy akár még helyszíneknek) pontos megléte esetén van joguk a tevékenységüket kifejteni. Emiatt problémásak az előre megírt és csak elismételt imák is. A „kántálások”, mantrázásokként elhangzó imák elimádkozása nem egyezik meg a Szent Szellem működésének szabályaival. A vezeklésként elmondatott 5 „üdvözlégy” sem használ semmit az Úrnál. Jézusnak sem voltak különleges formulái a csodák elvégzésénél:

Akkor mondta a megszáradt kezű embernek: Állj elő a középre. Azoknak pedig mondta: Szabad-e szombat napon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgattak. Ő pedig elnézve őket haraggal, bánkódva szívük keménysége miatt, mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtotta, és meggyógyult a keze és éppé lett, mint a másik. (Mrk 3,3-5)

Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek: Megbocsáttattak neked a te bűneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj? (Mrk 2,9)

Még csak ki sem mondta Isten nevét, vagy hivatkozott volna az Atyára. Egyszerűen felszólította a beteget, hogy tegyen meg valamit, amire addig nem volt képes. De vannak olyan helyzetek, amikor még beszélnie sem kellett, mint a vérfolyásos asszony története a Márk 5.-ben. Illetve a római százados, akinek a szolgájáról nem is mondott igazán semmit, és az mégis meggyógyult. Ebből látnunk kell, hogy Istennek nincs szüksége „körülményekre”, vagy bizonyos feltételekre, hanem Ő valósággal ura és parancsolója mindeneknek.

Ezért minden olyan helyzet, ahol azt mondják, hogy nem jól imádkoztunk, mert ilyen és ilyen szavakkal kellett volna, vagy amikor helyszínekhez vagy más körülményekhez kötik Isten munkáját, az már a varázsláshoz közelít. Nem attól gyógyul meg egy beteg, ha erősen, vagy bizonyos szavak kimondásával imádkozunk. Ahogyan Péter és János is csak említette az Úr nevét a sántának, és a felállt. Vagy amikor Péternek csak az árnyéka ért hozzá valakihez, és az meggyógyult. Ha Isten akarja, akkor meghallgatja az imát, ha az az akaratával megegyezik, és meggyógyul a beteg, vagy megszabadul az, akiért imádkoznak. Ha az imáink azonban nincsenek az Ő akaratával összhangban, akkor tehetünk bármit, csak üres emberi erőfeszítés lesz. Volt egy testvérünk, aki rákos volt, és egy egész teológiai főiskola eljött egymásnak adva a kilincset, hogy imádkozzanak a gyógyulásáért. Még T.B. Joshua szenteltvízéből is kentek rá. De mindenezek ellenére röviddel később elment közülünk. Csak hálásak lehetünk az Úrnak, hogy nem számította be a mi imáinkat bűnnek, hogy az Ő akarata ellen imádkozunk. Ebben a helyzetben mindegy volt, hogy ki és milyen szavakkal imádkozott. Az Úr azokat nem hallgatta meg. Őt nem lehet kényszeríteni az akaratával ellentétes dolgok megcselekvésére. Ha viszont azokkal egyezik az imánk, akkor szinte nem is kell beszélnünk, és már meg is van.

Ha már itt tartunk, akkor megemlítem a Feng Shui módszerrel berendezett lakásokat. Vagy azokat a bútorokat, ahol vesszővel kimérik, hogy mi hol legyen. Rosszabb esetben ingával nézik meg, hogy hol milyen erők működnek. Ezek is mind „beavatások”. Hiszen ezzel azt mondom ki a szellemvilágban, hogy ahol jelez a varázsvessző, és oda teszem az ágyam, akkor annak a szellemnek engedek, aki megmozgatta a vesszőt. Biztosan jól fogok aludni, mert azon a helyen ajtót nyitottam neki a házamba, tehát azt a helyet nem fogja támadni a gonosz, mert akkor elvesztené a bejáratot az életembe. De ezen keresztül minden másra ráteheti a „kezét” ami, vagy aki a házban megfordul. Elfogadom a szabályait, és aszerint rendezem be az életem, hogy ő abban mozoghasson.

Ezért veszélyesek a beavatásokon kimondott fogadalmak és eskütételek is, mert ahogyan mi Jézust kérjük, hogy legyen az életünk ura, és ezt a kérésünkre megteszi, ugyanígy a démonok is jönnek, ha felhatalmazást kapnak. Súlya van a szavainknak!

És itt kapcsolódunk vissza Isten nevéhez. Ha azt mondja valaki, hogy Isten nevét csak bizonyos formában használhatjuk, akkor ez elsősorban elbizonytalaníthat minket, hogy meghallgatja-e az Úr az imánkat, ha nem jól mondjuk ki a nevét. Vagy arra késztet, hogy arra figyeljek, ahogyan kimondom, és a formaságokkal, külsőségekkel elviszi a szellemi erőt és tartalmat az imából. Arról nem is beszélve, hogy ha a külsőségek követése gyakorlattá válik, akkor már elvihet valósággal az okkult felé, azzal, hogy ezeknek a külsőségeknek hiszek, és nem Isten erejében. Ilyenek a kabalák is, vagy bizonyos tárgyak használata. Mert akkor azt hiszem, hogy emiatt hallgat meg az Úr. Ez később komoly problémákhoz vezethet, ha ezekben hisz valaki, és nem Istenben. Ezért az a tanácsom, hogy amennyire lehet, kerüljük a külsőségeken alapuló szabályokat az életünkben.

A Szent Szellemnek kell vezetnie az imáinkat. Elsősorban arra, hogy miért imádkozzunk, és utána megadja a szavakat is, hogy hogyan imádkozzunk. Belülről kell ennek jönnie, és nem múlhat külsőségeken és formaságokon. Természetesen vannak speciális esetek, amikor a helyszín számít. Jézusnak is Jeruzsálemben kellett megáldoztatnia. Vagy el kellett mennie a tanítványokkal egy bizonyos hegyre, ahol a megdicsőülése történt. De a keresztény élet nagy átlagára ez nem szabad, hogy vonatkozzon.

Hasonlóképpen pedig a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (Róm 8,26)

Ezért használjuk Jézus nevét bátran magyarul:

A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen. (Róm 16,24)