A maszoréta szöveg szerint (jelenlegi standard szöveg):
Mikor a Magasságos örökséget osztott a népeknek, és mikor elszélesztette Ádám fiait: a pogányok határait elrendelte az Izrael fiainak száma szerint; (5Móz 32,8)
Holt-tengeri tekercsek szerint:
Mikor a Magasságos örökséget osztott a népeknek, és mikor elszélesztette az emberiséget: a népek határait elrendelte az Isten fiainak száma szerint;
Septuaginta szerint:
Mikor a Magasságos örökséget osztott a népeknek, és mikor elszélesztette Ádám fiait: a népek határait elrendelte az Isten angyalainak száma szerint;
Igazából a mostani írás szólhatna a Biblián kívüli írások értékeléséről is. Ugyanis több olyan írás van, amelyeket Jézus korában is ismertek és olvastak, de mégsem tartották őket ihletett írásoknak. Voltak szövegek, amelyeket egy-egy adott tájegységben olvastak, máshol pedig nem. Nem volt a mai értelemben vett szigorú kánon. De ahogyan Flavius Josephus is leírja, az általunk ma Ószövetségként olvasott könyveket tekintették ihletettnek, és talán nem is véletlen, hogy a maszoréták (magyarul hagyományőrzők) éppen ezeket őrizték meg.
Hiszem és vallom, hogy Istennek gondja van az Igéjére, és azt megőrizte számunkra, hogy az embernek mindenkor ott lehessen iránytűként és kijelentésként az igazságról. Egy elég komoly eltérést találunk a fenti igénél az ihletettként megőrzött szöveg, és más variációk között.
Vallom, hogy az Új Szövetséget is Isten Szelleme ihlette. Így értelmezve az Új Szövetséget is, nézzük meg, hogy hogyan is lássuk a Biblián kívüli szövegeket. Jézus maga nyitotta meg a tanítványai értelmét, hogy megérthessék, hogy mely igék szólnak róla.
Akkor megnyitotta az elméjüket, hogy értsék az írásokat. (Lk 24,45)
Van három olyan írás, amelyek többször is meg vannak említve az ihletett írások között. Ezek pedig Jásár könyve, Jubileumok könyve és Énok könyve. Korábban több kritikát is kaptam, hogy miért használom Énok könyvét. Úgy tekintek ezekre az írásokra, mint történelem könyvekre. Nem ihletettek, de sok olyan leírást tartalmaznak, amelyek jobb megértést adnak a Biblia könyveihez. Ahogyan látni fogjuk, maga a Szent Szellem is hivatkozik rájuk. Azt is látni kell, hogy ezek a könyvek több helyen eltérnek az ihletett Igétől, ezért nagyon óvatosan kell kezelnünk a bennük található információkat, és ehhez valóban csak a Szent Szellem adhat biztos eligazítást.
2Tim.3,8
Ahogy pedig Jánnes és Jámbres ellenálltak Mózesnek, úgy ezek is ellenállnak az igazságnak; megromlott elméjű emberek, a hitre nézve megvetettek. (2Tim 3,8)
Senki sem mondhatja, hogy Pál nem a Szent Szellemből írta a leveleit. Itt két olyan nevet említ, amelyek nincsenek benne az Ószövetségben. Ez azt mutatja számunkra, hogy valamilyen más forrásból kell ezt tudnia. Persze lehetséges, hogy közvetlen kijelentést kapott a Szent Szellemtől, és nem tudta, hogy kire is hivatkozik, amikor leírja ezt a két nevet. Ennek kis valószínűségét látom, hiszen Timótheusnak is tudnia kellett, hogy ki ez a két személy, különben nem lett volna haszna ennek a példának. Szóval mindketten ismerték Jásár könyvét, ahol szerepel ez a két név.
Jásár könyve, 79.fejezet 27.vers:
Amikor elmentek, a fáraó elküldött Bálámért, a varázslóért, és Jannesért és Jámbresért, a két fiáért …
Pál egyébként megerősíti, hogy Timótheus gyermekségétől fogva ismerte az írásokat, a zsidó édesanyja révén (2Tim.3,15), vagyis mindkettőjüknek ismerős volt Jásár könyve.
ApCsel.7,38
De nézzünk egy másik példát. Fiatal keresztényként sokat gondolkodtam azon, hogy honnan veszi István a következő kijelentését, mert én nem találtam erre vonatkozóan semmit sem az Ószövetségben:
Ez az aki ott volt a gyülekezetben a pusztában, a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: aki élő igéket vett, hogy nekünk adja; (ApCsel 7,38)
Mózes második könyvében egy szó sincs arról, hogy amikor felment a Sinai hegyre, hogy átvegye a törvény tábláit, egy angyallal beszélt volna. Arról szól, hogy Istennel beszélt, de arról nem, hogy egy angyallal beszélt volna. Azt ismét megerősíti számunkra az Ige, hogy István teljes volt Szent Szellemmel (ApCsel.6,8.10)
A választ a Jubileumok könyvében találjuk meg. Ezt a könyvet Mózes írta, amikor 40 nap és 40 éjjel fenn volt a Sinai hegyen. Isten utasította a jelenlét angyalát, hogy beszéljen Mózessel, és mondja el neki a történelmet. (Jub.1,27)
Az angyal elmondja, hogy Isten az első napon teremtette őket is, amikor megalkotta a földet és a mennyet. Itt ismét bizonyságot kapunk az ihletett Igéből, hogy ez a rész igazat szól, mert Jóbnál azt mondja Isten, hogy:
4 Hol voltál mikor fundamentumot vetettem a földnek? Mondd meg, ha tudsz valami értelmet! (Jób 38,4) 5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-e; vagy ki húzta el felette a mérőzsinórt? (Jób 38,5) 6 Min állnak az ő alsó fundamentumai, vagy ki vetette fel szegletkövét; (Jób 38,6) 7 Mikor együtt örvendeztek a fényes csillagok, és Isten minden fiai vigadoztak? (Jób 38,7)
Az angyalok, akik Isten jelenlétében voltak a teremtés kezdetétől fogva, együtt örvendeztek a teremtés láttán.
Innen érthetjük meg azt is, hogy hogyan teheti Isten az ő angyalait szelekké, csillagokká, szolgákká az Isten választottai felé, stb. A Jubileumok könyve nem vetekszik az ihletett Igével, de kiegészíti azt, amit ott olvasunk, és segít a megértésben.
2Pét.2,5
És ha a régi világnak sem kedvezett, hanem Noét, a nyolcadik embert, az igazság hirdetőjét megőrizte, özönvízzel borítva el az istentelenek világát; (2Pt 2,5)
Azt olvassuk, hogy “Noét, a nyolcadikat” megtartotta Isten az özönvíztől. Ezt ma több Biblia is úgy írja, hogy “nyolcadmagával”, mivel nem tudnak mit kezdeni vele, és értelmet akarnak adni ennek a résznek. A szöveg azonban egyértelműen Noéról, mint a nyolcadikról szól.
Ezt is a Jubileumok könyvéből érthetjük meg pontosabban. A Jub.7,39 szerint:
És fiaim, adok nektek parancsolatokat, ahogyan Énokh is az ő fiainak az első jubileumban: amíg élt, a hetedik az ő generációjában, parancsolt és bizonyságot tett a fiainak és a fiai fiainak, a halála napjáig.
Mózes első könyve szerint Énokh úgy volt Ádámtól a hetedik, hogy az Úr nem számolja bele sem Káint, sem Ábelt. Ebből érthetjük meg, hogy így lett Noé a nyolcadik igaz ember. Matuzsálemről és fiáról, Lámekhről nem mondja kifejezetten az Ige, hogy igazak lettek volna. Noéről azonban igen, ahogyan Énokhról is tudjuk, hogy Istennel járt (Zsid.11,5).
5Móz.32,8
Ez után a rövid bevezető után, most nézzük meg a címben is szereplő igét, hogy azzal kapcsolatban mit is találunk, és ennek segítségével próbáljuk meg eldönteni, hogy melyik változat a helyes. Azt kell tisztáznunk, hogy Isten vajon az Isten fiai száma szerint, vagy Izrael fiainak száma szerint osztotta el a népek határait.
Kezdjük az elején. Találunk-e az Igében olyan utalást, hogy a föld valaha fel lett-e osztva:
Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének neve pedig Joktán. (1Móz 10,25)
Péleg neve is árulkodó, mert azt jelenti, hogy elosztás, megosztás. De többet Mózes első könyvéből nem tudunk meg a földnek az elosztásáról. A Jubileumok könyvének 8.fejezetében olvashatunk többet a föld elosztásáról:
És történt a harmincharmadik jubileum kezdetén, hogy elosztották a földet három részre, Sém és Kám és Jáfet, mindegyiknek az öröksége szerint, az első év első hetében, amikor az egyikünk, aki el lett küldve, velük volt. És ő hívta a fiait, és sorsvetéssel elosztotta a földet, amelyeket az ő három fia tulajdonába vegyen. Kinyújtották a kezüket, és Noénak, az ő atyjuknak kebléből kivették az írásokat. (Jub.8,10-11)
Ezt követi a határok részletes leírása. A sorsvetés eredményeként Kám gyermekeinek a mai Afrika területe jutott, és Sém területe a mostani Közel-Kelet lett. Jáfetről most nem szólok, mert a történet szempontjából nem érdekes az ő területe. Kám is felosztotta a gyermekei között a rá eső örökséget, és Kánaánnak jutott a mai Egyiptomtól nyugatra eső terület. A felosztást követően Noé fiai esküvel kötötték magukat, és átkot mondtak ki mindarra, aki ezeket a határokat megsérti.
A Jub.10,29 versétől olvasva, azt látjuk, hogy Kánaánnak megtetszett Libanon földje Egyiptom folyójáig, és nem akart elmenni nyugatra az ő örökségébe, hanem letelepedett a Jordán és a tenger közötti részen, amely pedig Sém öröksége volt. Ekkor megátkozta őt az apja és a testvérei is, hogy így cselekedett.
A Holt-tengeri tekercsek szerint itt az 5Móz.32,8-ban az áll, hogy a föld az Isten fiainak száma szerint lett elosztva. Ennek a nézetnek különösen Michael Heiser adott nagy súlyt, és terjesztette ezt a nézetet. Arra hivatkozva, hogy a “népek istenei démonok”, és Dániel könyve alapján minden nép fölött ott van egy-egy szellemi hatalmasság és fejedelemség. Ezt a gondolatot veszi át a Septuaginta is, amely egyenesen azt írja, hogy az “angyalok száma szerint” osztatott el a föld.
Véleményem szerint többek között ez azért sem helyes, mert azt olvassuk, hogy
És láttam, és hallottam a királyi szék, az élőlények, és a Vének körül sok angyal szavát; és számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; (Jel 5,11)
Vagyis az angyalok száma itt 101 millió. Nem ennyi ország lett a földön, és arról nincs információ, csak utalás, hogy a bukott angyalok száma harmada lehet az igaz angyaloknak, akkor is 50 millió angyalról beszélnénk, akik elbuktak (és maradt 100 millió igaz angyal). Dániel könyvében egyes számban beszél Görögország és Perzsia fejedelméről, vagyis nem “tömegével” küzdenek meg az igaz angyallal, aki hozza a választ Dánielnek. Máshol pedig az Ige nem tartalmaz olyan információt, hogy ez így lenne. A 82.zsoltár ugyan beszél a szellemi fejedelemségekről, nem nem ilyen összefüggésben, hogy a föld az ő számuk szerint lett volna felosztva.
Az ihletett igében azonban van más hivatkozás, amely megerősíti a mai olvasatot, mégpedig azt, hogy a pogány népek határai Izrael fiainak száma szerint lett felosztva.
Azonfelül adtál nekik országokat és népeket, és elosztottad ezeket határuk szerint és ők elfoglalták Sihón földjét, és Hesbon királyának földjét, és Ógnak, Básán királyának földjét. (Neh 9,22)
Amikor Isten odaígérte Ábrahámnak Kánaán földjét, akkor valójában szentesítette a Noé idejében szétosztott területek határait. Ahogyan olvashatjuk a Jubileumok könyvében is, még maga Kám is, és Kánaán testvérei is megátkozták Kánaánt, amiért olyan helyre ment, amely örökség szerint nem az övé volt. Az Igéből azt is tudjuk, hogy az átkok még akár 500 év eltelte után is be tudnak teljesedni, hiszen Józsué átka is beteljesedett azon, aki újjáépítette Jerikót (Józs.6,26; 1kir.16,34).
Kimondhatjuk, hogy Isten visszaadta Sém nemzetségének a jogos örökségét, amikor bevitte őket Kánaán földjére, és akkor teljesedett be Kánaán átka is. Ezért nem tudom elfogadni azt, hogy az Igében itt “Isten fiainak száma szerint” lenne a helyes változat.
A nem kanonizált írások, bár nincsenek egy szinten az ihletett és ma kanonizált írásokkal, mégis sok részlettel segíthetik a megértésünket, hogy mi miért van úgy az Igében, ahogy azt olvassuk. Kánon alatt itt természetesen a protestáns kánont értem.