Énok könyve – miért foglalkozom vele?

24 És mivel Énókh Istennel járt; eltűnt, mert Isten magához vette. (1Móz 5,24)

14 Ezekről is prófétált pedig Énokh, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondva: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, (Júd 1,14)

8 És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért. 9 És áldozza meg Áron azt a bakot, amelyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul. 10 Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állítsa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába. (3Móz 16,8-10)

Egyre többen róják fel nekem, hogy miért használtam Énok könyvét referenciaként, amikor az nem része a Bibliának, sőt mi több, nem is hiteles. Ahogyan a Váradi-Károli Biblia előszavában is írom:

„Egy olyan írást azonban kiemelnék, amelyet nem tartalmaz egyik kánon sem. Énok első könyve nem szerepel sem a protestáns, sem a katolikus kánonban. De sok olyan dolgot elmagyaráz, amellyel ma tisztában kellene lennünk. (Még a 3Móz.16,8 és 10. is feltételez olyan ismeretet, amely csak Énok könyvében található meg.) Hiszen ha nem tudjuk, hogy hol, milyen világban, milyen világegyetemben élünk, akkor csak rossz következtetéseket vonhatunk le. Erre a könyvre hivatkozik sok Újszövetségi igehely is. De ahogyan a Szent Szellem általi ószövetségi idézetekből tudjuk, hogy mely könyvek mellett tett bizonyságot, – ahogyan az 1660-as Váradi Biblia Jób könyvének 1. fejezetéhez írt bevezetőjében mondja: „Ez a történet igaz, bizonyítja az Isten Szelleme. Ezék.14., Jak. 5.” – így tesz bizonyságot Énok első könyvéről is (Júd.14.). Ezzel nem azt mondom, hogy a kánon részének kellene lennie, csak annyit, hogy az ismerete sok, a keresztények számára ma megválaszolatlan kérdést megválaszolna.”

Tehát nem állítom, hogy egyenértékű a kanonizált könyvekkel, hanem azt állítom, hogy tartalmának ismerete hasznos a mai keresztény hívők számára. Nincs erősebb bizonyíték az ihletettségére, mint Jób könyvének, vagyis idézi a Szent Szellem.

Szeretném kifejteni, hogy ezt a témát én hogyan látom. Itt a blogon már több írás foglalkozott azzal, hogy milyen földet ír le a Biblia. (A föld ahol élünk; Kiterjesztett erősség; Mikor megnyílik az ég) Ezeknek megfelelően, a Biblia elejétől fogva más világképet tár elénk az „univerzumról”, mint amit ma az iskolában tanítanak. De akkor miért is hiszi el a keresztények túlnyomó többsége az iskolai, és az ún. tudományos világképet, ha az nem egyezik meg a bibliai világképpel? Vagy Biblián kívüli forrásokat használnak erre? A világ leírására elfogadható Biblián kívüli könyveket használni, a történetekre nem?

De itt van Dániel könyvében a következő prófécia:

1 Én is a méd Dárius első esztendejében mellette álltam, hogy őt támogassam és segítségére legyek. 2 És most igazságot jelentek neked: Íme, még három király támad Perzsiában, és a negyedik meggazdagszik nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az ő gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen. 3 És támad egy erős király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik. 4 De alighogy támadt, megrontatik az ő országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem száll az ő maradékaira, és nem az ő hatalma szerint, amellyel ő uralkodott, mert szétszaggattatik az ő birodalma, és másoknak adatik ezeken kívül. (Dán 11,1-4)

Honnan tudjuk, hogy ez igaz vagy sem, amikor Dániel idejében ennek még semmi nyoma nem volt, és a Biblia sem ír többet erről a próféciáról? Onnan, hogy a történelemkönyvek elmondják, hogy ez a Görög uralkodó Nagy Sándor volt, és amilyen fiatalon és gyorsan nagy hatalomra tett szert, olyan gyorsan bukott el, és a birodalma négy vezére között lett szétosztva. Ismét egy Biblián kívüli forrásból tudunk meg egy bibliai eseményről többet. Vagy inkább állnunk kellene bután, és azt mondani, hogy nem tudjuk, mert nincs benne a Bibliában?

Ezért most visszakérdezek mindazoktól, akik nem értenek egyet Énok könyvének a használatával. Ők is elutasítják a világi csillagászati könyveket és iskolai tananyagot a világképükkel kapcsolatban? Ők is elvetik a történelemkönyveket, amelyek leírják Nagy Sándor történetét, amely igazolja a Bibliát? Vagy nem vetik el?

Énok könyve pedig ha valaki szemében nem több ennél, akkor tekintheti úgy, mint egy történelmi leírást azokból az időkből. Se többnek, se kevesebbnek nem kell tartani. Egyébként pedig azt lehet vele tenni, amit minden Biblián kívüli könyvvel. Vagy elfogadom, vagy nem. Vagy olvasok egy könyvet, vagy nem. Így lehet kezelni a Biblián kívüli próféciákat is – vagy elfogadom, vagy nem. Azok nem szentírás. Bár lehet, hogy Istentől vannak, ahogyan lehet, hogy az Énok könyve is az, aminek mondja magát. Erről mindenkinek magának kell meggyőződnie, mint a próféciákról.

21 Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! (1Th 5,21)

Hiszem, hogy jobb, ha az Úrnak többször kell szólnia, hogy valami Tőle van, mintha mindenre ráugrunk, és azonnal elfogadjuk. Különösen a mai időben, még a legtisztább tanítók tanításaiban is lehetnek tévedések, ezért különösen fontos, hogy mindent megpróbáljunk.

Visszatérve Énok könyvére. Sok látomást ír le, amiknek az elképzelésével mindenki megküzd, aki nem élte át azokat a látomásokat, vagy legalább hasonló kijelentést nem kapott. Ezek a szellemi leírások mindig is sok kételyt támasztottak a többségben. A Jelenések könyve is sok vihart kavart a korai egyházban, mivel sok szellemi kijelentést tár elénk, melyeket csak szellemben lehet megérteni. Ezért elég későn került bele a kánonba, csak Kr.u. 419-ben. Még maga Luther is kétségbe vonta a Zsidókhoz írt levél, a Jakab levél, Júdás könyve és a Jelenések könyvének isteni eredetét és taglalta, hogy nem kellene benne lennie a Bibliában. A Biblia végig hivatkozik olyan könyvekre, amelyek ma nem részei a kánonnak, de úgy tűnik, hogy a kortárs szerzők utaltak rájuk. Jézus idejében, illetve az apostolok szolgálatának idejében nem volt meg a mai értelemben vett kánon, és sokkal szélesebb körben ismerték és olvasták ezeket az írásokat, amikből idéztek vagy hivatkoztak rájuk, például: 4Móz.21,14 – Úr hadainak könyve; Józs.10,13, 2Sám.1,18 – Jásár könyve; 1Kr.29,29 – Gád próféta könyve; 2Kr.9,29 – Nátán próféta könyve; 2Kr.12,15 – Semája próféta könyve; 2Kr.20,34 – Jéhu könyve; Mt.27,9 – Jeremiás apokrif; ApCsel.7,38 – Jubileumok könyve; 1Kor.2,9 – Origen szerint Illés apokalipszise; Ef.5,14-Illés apokalipszise; 2Tim.3,8 – Jásár könyve; Jn.7,38-; Lk.11,49 – Jásár, Sirák könyve; Júd.1,14-16, Jel.9,14 – Énok könyve (a felsorolt igehelyek hivatkozásai amelyek nem találhatóak meg közvetlenül a Bibliában Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited című írásából valók)

A jamninai zsinatig (Kr.u. 90-100) a mai Ószövetség írásai közül a Prédikátor, Énekek éneke, Eszter könyve nem számított egyértelműen isteni eredetűnek (megj.: ezt sokan még mindig vitatják, hogy egyáltalán zsinatnak lehet-e nevezni, vagy sem. Az általam megtalált források egy része szerint ennek a „zsinatnak” a végén nem adtak ki formális listát a kanonizált kőnyvekről. Más források pedig erre a zsinatra hivatkoznak, hogy innentől „végleges” a zsidó kánon.)

Már Jézus idejében is volt olyan zsidó közösség, a szadduceusok, akik tagadták az angyalokat és a szellemet is (Ap.Csel.23,8). Tehát ha csak a hivatalos körökre hagyatkozunk (1Tessz.5,21), akkor itt maradhatunk minden olyan kijelentés nélkül, amely a szellemvilágra vonatkozik. De az Úr nem akarta, hogy ezekről ne legyen tudomásunk. Két egyház például ma is a kánonja részének tekinti Énok első könyvét, és mindig is annak tekintette. Az Újszövetség írásának idején pedig nem volt olyan szigorúan összeállított ószövetségi kánon, mint ma. Szabadabban olvasták ezeket az írásokat, hiszen még sokszor az írányzatokon belül sem volt egység. (forrás: Michael Barber, Loose Canons: The development of the old testament -2006; Frölich Ida, Dobos Károly Dániel: Henok könyvei -15.old.)

Az Újszövetség is tartalmaz több olyan hivatkozást, amelyek ma apokrifnak számító írásokból származnak. Pl. Mt.27,9; Csel.7,38; 1Kor.2,9; Ef.5,14; 2Tim.3,8. De vannak olyanok is, amelyek ismeretlen forrásra mutatnak. Pl. Jn.7,38; Lk.11,49; Júd.1,9. (a felsorolt igehelyek hivatkozásai részben Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited című írásából valók)

A Holt-tengeri tekercsek között a Zsoltárok (39 másolat), és az 5.Mózes (33 másolat) után a harmadik

leggyakrabban megtalált tekercs az Énok könyve (25 másolat). Ezek mellet sok olyan írást is találtak, amelyek ma apokrifnak számítanak, mint például Sirák, Tóbiás (Tobit), Jubileumok. Az sem tisztázott, hogy a Zsoltárokban mely zsoltárok szerepeltek. De például Sirák könyve mint isteni ihletésű van idézve a Talmudban. Melito, Szárdisz püspöke, Kr.u.170-ben, a következő könyveket sorolja fel egy levelében, mellyel megadja a legrégebbi ószövetségi kánont: Mózes öt könyve, Józsué, Bírák, Ruth, a Királyság négy könyve, Krónikák két könyve, Zsoltárok, Salamon példabeszédei és bölcsességei, Prédikátor, Énekek éneke, Jób, a próféták Ézsaiás, Jeremiás, „a tizenkettő egy könyvben”, Dániel, Ezékiel, Ezsdrás (Nehémiás). Eszter és Jeremiás siralmai hiányoznak. (forrás: Albert C. Sundberg – „The old Testament and the early church” revisited)

Krisztus után a zsidóság hozzáállása megváltozott Énok könyvéhez, mert egyértelműen beszél az ember Fiáról, vagyis Jézusról. A Krisztus utáni második századtól kezdték mellőzni Énok könyvét. Egyébként akkor erősödött fel a júdaizmusban az egy istenhit hangsúlyozása is, de ez egy más téma. Krisztus megjelenése felforgatta az akkori zsidóságot, és akik nem fogadták el Őt, mint Messiást, azok igyekeztek eltüntetni minden közvetett vagy közvetlen utalást arra, hogy Jézus lehetett a Messiás. Ez történt Énok könyvével is. Hasonló a helyzet István bizonysága kapcsán is:

38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vett, hogy nekünk adja; (ApCsel 7,38)

Ha elolvassuk Mózes második könyvéből az ide vonatkozó részt, akkor azt látjuk, hogy végig Istennel beszélget Mózes, és nincs ott egy angyal sem. Akkor István miről beszélhetett?

István ismerte a Jubileumok könyvét, és azt a tanúbizonysága alapján igaznak hitte. A Jubileumok könyvét is Mózes írta. Abban azt találjuk, hogy a negyven nap alatt, amíg fenn volt a Sínai hegyen, a Jelenlét angyala elmondta neki dátumra pontosan, hogy mikor mi történt. Ezért a zsidók a Jubileumok könyvét kis Genesis-nek mondják. De gondolkodjunk el István bizonyságán. A hallgatóságból mindenki úgy ismerte ezt a történetet, ahogyan István. Mindenki ismerte a Jubileumok könyvét. Ha pedig – kijelentés nélkül – tovább gondolkodunk, akkor megérthetjük, hogy miért ilyen szűkszavú az 1Mózes. Hiszen mindenki elolvashatta a részletes leírást a Jubileumok könyvéből, ezért elég volt utalni azokra az eseményekre. De akkor még itt a Jásár könyve is, amelyik szintén más szemszögből mondja el ugyanazokat a történeteket. Szóval a történelmet meg lehet ismerni ezekből a Biblián kívüli könyvekből, amelyekre ráadásul még a Biblia is hivatkozik, mint Énok, és Jásár, ha azokat nem is olvasom el, ami a Bibliában nincs megemlítve. Például a Jásár könyvében le van írva, hogy hogyan lett az első fáraó, és hogy Osiris élő személy volt. Innentől az összes olyan bálványimádás lelepleződik, amelyik Osirist istenként imádja – beleértve a szabadkőműves hitvallást is. Nem érdekes? Az egész Orion, Apolló, Osiris, kultusztól hangos ma a világ, elég megnéznünk a naposzlopokat, és az űrporgramokban használt neveket. Ugyanígy lepleződik le Nimród is, akit különösen itthon figyelni kell. Róla is írtam már „az EGY” című írásomban. De az ő történetét igazán a Jásár könyvéből ismerhetjük meg. Onnan kiderül, hogy milyen birodalma is volt igazán. De kell, hogy ezek a könyvek a Bibliával egyenértékűek legyenek? Nem, viszont  az ismeretük sok dolgot leleplez, ami ma fontos lehet.

Már többször foglalkoztam az óriások témával is, mert ma igenis látszik egy tendencia a világban, ami az óriásokat „jó fejeknek” akarja beállítani. De aki ismeri ezeket az írásokat, az tudja, hogy (1) a visszatérésük veszélye fennáll, (2) az emberek semmi jót ne várjanak tőlük. Az óriások szellemei, vagyis a démonok vissza akarnak jönni testben. Erről szól az egész világűrrel, az értelmes civilizációkkal, és a nem humanoid lényekkel kapcsolatos összes világi téma. Azért, hogy az emberek nyitottak legyenek arra, hogy más testben eljövő lények, azok a földön kívülről érkeznek. Viszont ha valaki erősen gyökerezik a bibliai világképben, akkor azt nem lehet elhitetni. A kiterjesztett erősség alatt, egy zárt világban nincs végtelen univerzum, hanem csak az, amit Isten beletett. Ezt könnyebb megérteni az Énok, Jubileumok és Jásár könyvének ismeretében. Jézus korában, ahogyan István történetéből is láttuk, ezeket az írásokat széles körben szabadon olvasták. A kereszténység eljövetelével azonban a Sátán el akarta tüntetni a „nyomokat”, hogy az emberek ne is tudjanak ezekről a dolgokról. Énok könyve leleplezi a nagy UFÓ hitetést is.

Itt a blogon sokat foglalkoztam a Biblia változtatásaival. Ha a gonosz képes belenyúlni az Igébe olyan szinten, hogy az már teljesen más evangéliumot hirdessen, akkor miért gondolnánk, hogy nem tünteti el azokat a nyomokat is, amelyek leleplezik őt. Ahogyan „beletesz az igébe”, ugyanúgy el is tüntet más írásokat.

6 Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról. (Hós 4,6)

A tudatlanság mellett az emberiség legnagyobb ellensége a nem Istentől származó tudás.

8 Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, e világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: (Kol 2,8)

A világi ismeretek nem az Úrtól vannak. A tudományról is egyre több területen derül ki, hogy olyan szinten van, mint egy vallás, vagyis bizonyítékok nélküli állítások halmaza. Ez különösen igaz a fizika, azon belül a csillagászat, és a lélektan területére. Ha elfogadjuk ezeket a Biblián kívüli forrásokat a történelemre, a fizikára, biológiára, stb., akkor miért nem tudjuk elfogadni az Írásokkal kapcsolatos „háttérinformációt”? Ehhez senkinek sem kell elfogadnia a Biblián kívüli írásokat, mint isteni ihletettségű, ahogyan a próféciákat, vagy más tanításokat sem, csak „adalékok” lehetnek az ige jobb megértéséhez.

„Szövétnekeitek meggyújtva” – a 10 szűz példája, azaz élet a Róma 8.

Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; (Lk 12,35)

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia. (Mt 24,42-44)

Jézus többször figyelmeztet bennünket, hogy folyamatosan legyünk készen az Ő visszajövetelére, mert nem fogjuk tudni a pontos idejét. Ezek a példázatok azoknak szólnak, akik szeretnének készen állni az Ő eljövetelekor. Hogy az övéi közül ki hová tartozik (okos vagy bolond szűz, hű vagy hűtlen szolga), azt mindenkinek magának kell megkérdeznie az Úrtól. Ezt csak és kizárólag Ő tudja megmondani, és el is fogom mondani, hogy miért.

Ha valóban az Úrhoz készülünk, akkor Lk.12,35 két nagyon fontos dolgot árul el arról, hogy hogyan kellene nekünk itt a földön élnünk. „Legyenek derekaitok felövezve,” – vagyis ne rendezkedjünk be ebben a világban. Számos ige foglalkozik azzal, hogy ne szeressük ezt a világot (pl. 1Jn.2,15; Jak.4,4). Ha valóban várjuk Isten országát, hogy elköltözhessünk Hozzá, akkor legyünk állandóan útra készek. Ahogyan Ábrahám is sátorokban lakott, mert valami jobbra várt (Zsid.11,9-10). De ettől fontosabb, hogy mit jelent az, hogy „szövétnekeitek meggyújtva”. Ehhez meg kell néznünk, hogy mit jelent a szövétnek.

Az Úrtól való szövétnek az embernek szelleme, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét. (Péld 20,27)

Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések. (Péld 6,23)

Ezzel be is lépünk az újszövetség lényegébe. Az Úrtól való szövétnek, vagyis lámpás, az ember szelleme. Amikor újjászületünk, akkor Isten megeleveníti az ember szellemét, és onnan kezdve a szellemén keresztül újra közösségben lehet Vele.  Az értelmünket a szellemünk világosítja meg, amikor Istentől kap kijelentést, és bölcsességet (fentebb: Péld.20,27). Az újjászületett szellemünkben Isten Szent Szelleme lakozást vesz (2Kor.1,22; Ef.4,30), kicseréli a szívünket (hogy ez mit jelent, arról kicsit később), és megtölt minket a Tőle jövő világossággal. A tíz szűz példájában (Mt.25.) a szűzeknek mindvégig megmarad a lámpásuk, mert az újjászületett szellemet az Úr többé már nem veszi el. Viszont a lámpás fénye ki tud aludni, és erre figyelmeztet a bevezető igében Jézus, hogy legyenek a lámpásaink meggyújtva. A lámpásba, vagyis a szellemünkbe bekerülő isteni világosság két fő részből áll.

Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. (Zsolt 119,105)

Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondva: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)

Jézus maga Isten világossága (Jn.1,1-5; Jn.1,9-10), aki teljes az Atyával, és akivel teljes a Szent Szellem is (Jn.16,14-15). Egyrészről Isten írott igéje ad az értelmünknek világosságot, amikor a Szent Szellem megértést ad egy-egy szakaszról. Másrészről az Úr követése ad világosságot, azaz a Szent Szellem egy-egy élethelyzetre adott kijelentése. A szellemünkön keresztül a Szent Szellem világosságot hoz az értelmünkbe (Zsolt.18,29), és csak ez a közösség hozhat fényt az életünkbe. Csak akkor tudjuk a lámpásunkat meggyújtva tartani, ha az Úrral való közösségen keresztül folyamatosan vesszük a Szent Szellem kijelentéseit, és engedelmeskedünk neki. Ezt úgy tudjuk megtenni, ahogyan az apostolok is megtették a kezdeti időkben:

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)

Tehát az ige tanulmányozásával, az úrvacsorával, az imádkozással, és a szentekkel való közösséggel tudjuk a szellemünket, vagyis a lámpásunkat meggyújtva tartani. Ha az ember hármas felépítését, összevetjük a szent sátor felépítésével (test-udvar; szentély-lélek; szentek szentje-szellem), akkor látjuk, hogy a szentek szentje sötétben volt. Vagyis a mi szellemünk sem tudja elsőre eldönteni, hogy amit kapott, az az Isten Szent Szellemétől jött, vagy más szellemi befolyásra érkezett hozzánk. Ezt meg kell vizsgálnunk a lelkünkben, vagyis a tudatos gondolkodásunkkal. Ezt példázza a szentélyben álló, világosságot adó gyertyatartó. Az értelmünk ad világosságot a szellemi dolgokra. A szellemi kijelentéseket össze kell vetnünk az írott igével, és el kell bírálnunk, hogy az Úrtól kaptunk-e kijelentést, vagy más szellemtől (2kor.11,4; 1Kor.14,30; 1Th.5,21). Az ige mellett még figyelnünk kell egy belső „érzetre”, amely két részből tevődik össze. Az egyik a lelkiismeret, amely mint egy erkölcsi bíró, rögtön szól, ha valami Isten törvényével ellenkezik (Ef.4,18-19). A másik pedig a szellemi békesség (Róm.8,6). Ha az, amit a szellemtől kaptunk ezt a két próbát is kiállja, akkor az szinte bizonyosan az Úrtól kaptuk. Ez az újszövetség egyik alappillére, hogy „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek” (Jn.6,45, Jer.31,34; Ézs.54,13). Ezt nem tudja senki senkinek átadni, mert a lelkünk legmélyén mindannyian másképpen érezzük a szellemi kijelentéseket. Másképp gondolkodunk, másképp működik a lelkünk. Mindenkihez egyénileg szól az Úr, és ezt mindenki másképp „hallja” a saját szellemében. Ezért hibás minden módszer, ami ezt általánosan át akarja adni! Ezt mindenkinek magának kell befelé figyeléssel megtanulnia. De ahogyan az ember elkezd járni az Úrral, és Isten Szelleme folyamatosan szól benne, akkor a tapasztalatok útján egyre határozottabban fel fogja ismerni az Úr hangját a szellemében, és egyre könnyebben megérti az Úr akaratát. Így folyamatosan tanít minket az Úr az Ő útjaira, és ezzel együtt a mi saját bölcsességünk is gyarapodni fog. Egyre inkább meg tud telni a lényünk Isten világosságával és ismeretével (Kol.1,9). A tíz szűz példájában ezért nem tudnak az okos szűzek olajat adni a bolond szűzeknek, mert az egyéni vezetést nem lehet átadni. Hogy kinek mikor mit mond az Úr, milyen cselekedeteket készített elő, azt mindenkinek magának kell az Úrtól elkérnie. De ez még csak az első lépés, mert még csak ott tartunk, hogy megértettük, hogy mit mondott az Úr. Amiről eddig írtam, az a belső folyamata annak, ahogyan a lámpásunkat megvilágítja az Úr. És ha már világít a lámpásunk, akkor annak kifelé is látszania kell.

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen építtetett város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,14-16)

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtettünk a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. (Ef 2,10)

Kifelé az Úr által előkészített cselekedetekben kell ennek a belső világosságnak megnyilvánulnia. Ezzel hozzuk el a világosságot a világba. A Lk.12,35 után Jézus rögtön azoknak a szolgáknak a példáját meséli el, akiket megbíz az uruk a tennivalókkal, és azok hűségesen megmaradnak abban még akkor is, amikor késik az ő uruk (Lk.12,36-44). Ezzel azt üzeni Jézus, hogy azoknak fog égni a lámpásuk, akik folyamatosan az Úr elé járulnak, kérik a Szelleme vezetését, és megmaradnak azokban a cselekedetekben, amiket nekik parancsol. Azok lesznek a boldog szolgák (Mt.24,45-47), akik bemennek az ő uruk örömébe (Mt.25,21). A hűtlen szolgák pedig azok, akik megfáradnak az Úr keresésében, és más cselekedeteket keresnek. Ezzel kialszik a lámpásuk, és ők lesznek a bolond szűzek, akik végül nem tudnak bemenni a menyegzőre.

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. (Jn 15,4-6)

Az Úrban kell maradnunk, hogy Ő is bennünk maradjon. Ha nem tudunk benne megmaradni, akkor nem lesznek olyan „világító” cselekedeteink, amelyek a lámpásunkat meggyújtva tartják, és használhatatlanok leszünk az Úr számára. Ahogyan fentebb említettem, itt beszélnünk kell az új szív jelentéséről.

És hintek rátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítalak titeket. És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok nektek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezék 36,25-27)

Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondva: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jer 31,33-34)

Ez a két igeszakasz leírja az új szövetségben végbemenő eseményeket. A megtérés megtisztít minket, és az újjászületéssel új szívet és új szellemet kapunk. Majd az új szívbe beírja az Úr az Ő törvényeit, és mindenkit személyesen tanít (ahogyan ezt fentebb leírtam). A szívünkkel két fontos dolog történik. Kapunk egy új, hússzívet, és abba beleíródik Isten törvénye. De mi ez a szív bennünk? A megtérés adja meg ehhez az egyik kulcsot. A megtérés előtt egy Isten nélküli világképpel rendelkezünk, emberi mérték szerint éljük az életünk (Ef.2,1-2), ez határozza meg a gondolkodásunkat is. Amikor az Atya elkezd vonni minket, és hitre juttatt, akkor felismerjük, hogy Ő létezik, és szükségünk van a bűneink bocsánatára. Ez a világnézeti változás a szívünkben megy végbe (Róm.10,10). A szív, a lelkünk, vagy helyesebben mondva a lényünk legmélye, ahol a meggyőződésünk van. Az összes korábbi tapasztalatunkat a szívünkben raktározzuk, és helyzetről-helyzetre hozzuk elő a meggyőződésünk szerinti döntéseket. A szívben bíráljuk el a hozzánk érkező ingereket, és a szívben döntjük el, hogy hogyan „kezeljük” azokat. Ahogyan gondolkodunk az életünkben elénk kerülő dolgokról, úgy fog a szívünkben ez elraktározódni. Ezért nagyon fontos, hogy miről, és hogyan gondolkodunk (Fil.4,8). Emiatt olyan nagy horderejű a megtérés és a hitre jutás – (már ha nem csak elméleti hitről beszélünk, amikor csak elhiszi valaki, hogy Jézus az Isten fia), mert a világ megítélése onnantól kezdve más alapokon nyugszik, mégpedig egy Isten által írt új szabály szerint.

Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsd azt. (5Móz 30,14)

Ezért van hozzánk olyan közel Isten igéje. Mindkettő, az írott és a kijelentett (logosz és rhéma) ige is a szívünkbe tud íródni, és azt immár benn hordozzuk magunkban. Így ismerhetjük fel a kemény szív jelentését is:

Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük; (Ef 4,18)

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg volt keményedve. (Mrk 6,52)

Jézus pedig észrevéve ezt, mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-e be és nem értitek-e? Mégis kemény-e a szívetek? Szemeitek lévén, nem láttok-e? és füleitek lévén, nem hallotok-e? és nem emlékeztek-e? (Mrk 8,17-18)

Azok tudnak elidegenülni az isteni élettől, akiknek kemény a szívük. Jézus is a tanítványok szemére veti, hogy kemény a szívük. Látták és hallották Isten csodáit Jézuson keresztül, és mégsem értik. Akkor keményedik meg a szívünk, ha nem az új, Istentől kapott „normák” és „törvények” szerint élünk, hanem a régi emberi normák szerint hozzuk meg a döntéseinket, vagy azok szerint cselekszünk. Ahogyan Jézus mondja, hogy „nem emlékeztek-e?”. A tanítványok szívében már benne volt a sok bizonyság Jézusról, és a mennyek országáról, de még olykor a régi, Isten nélküli gondolkodásmóddal ítéltek meg egy-egy helyzetet. Amikor visszatérünk az újjászületés előtti gondolkodásmódunkhoz, akkor keményítjük meg a szívünket. Mert akkor hiába ad az új szívünkbe Isten bármilyen cselekedetet, vagy kijelentést, mert olyankor azt elvetjük, és a régi „mérték” szerint ítéljük meg. Ugyanez a viselkedés a hitetlenség alapja is, amikor a régi ítélőképességünk szerint próbálunk meg egy helyzetet kezelni, és nem az új szívünk szerint. Ezért lehet éles különbséget tenni a régi és az új szívből kijövő dolgok között:

Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert. (Mt 15,18-20)

És itt érjük tetten a régi, kőszív dolgait, amelyek szinte teljesen ugyanazok, mint a hústest cselekedetei (Gal.5,19-21). Ezek az óember cselekedetei. Az óember, vagyis másik bibliai kifejezéssel a hústest, az újjászületett és immár szabad lélek ellen törekszik.

Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve az lelki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pét 2,11)

Ahogyan a Péter leveléből vett idézetből láthatjuk, bennünk van az óemberi (hústesti) bukott lelkünk is, amelyik az újjászületett lelkünk ellen törekszik. Az újjászületett lelkem az, amely immár szabad a hústesti bűnök erejétől (Róm.6,6). Rajtam áll – mivel szabad akaratom van – hogy mit cselekszem. A lelkemben hozom meg a döntést, hogy engedek-e a régi óembernek, vagyis kemény szívvel élek, vagy a Szent Szellemtől kapott új világosság által előkészített cselekedeteket cselekszem.

Ez jelenti igazán az új szövetség megélését. Amikor benn, az újjászületett szellemünkben Isten megadja az Ő vezetését, és azt megértve megcselekedjük. Ez a Róma 8. szerinti élet, amikor nem a hústest szerint (vagyis nem az óember normái és gondolkodásmódja szerint), hanem a szellemtől kapott új meggyőződésből végrehajtott cselekedeteket tesszük. Ha ebben életünk végéig megállunk, akkor okos szűzek leszünk, akiknek a lámpása mindvégig meggyújtva marad.

Ahogyan fentebb írtam, a lámpásunk, az újjászületett szellemünk, melyet már nem veszi vissza az Úr. Viszont ezt a lámpást, nekünk kell olajjal „megtöltenünk”, a Vele való közösségen keresztül. Minél többet és gyakrabban vagyunk az Úrral, illetve maradunk Őbenne, annál több olajunk lesz, amely kitarthat arra az időre is, amikor késik a vőlegény. Így tudunk olajat „raktározni”. Mivel figyelmeztet minket az Úr, hogy nem tudjuk mikor jön el, ezért nem szabad felhagynunk az Ő keresésével, és az általa adott cselekedetek megcselekvésével. Csak akkor tudunk elég olajjal rendelkezni a visszajövetelekor. (Sok tanítás az olajra figyel, de a lényeg nem igazán az olaj, hanem az, hogy a lámpásunk életünk végéig égjen.) Akkor alszik ki a lámpásunk, ha az Úr keresését és az engedelmességet elhanyagoljuk, és újra a hústest cselekedeteit kezdjük el megcselekedni. Ha nem keressük az Urat, akkor automatikusan a hústestből, vagyis az óemberből élünk. Mivel elfordulunk az istenitől, ezért onnan nem is kapunk új életet. Ilyenkor felerősödik az óemberünk, és visszaesünk a szellemi fejlődésben.

Ha ebben a szellemi világosságban járunk, akkor általa változunk el belülről egyre inkább Krisztus hasonlatosságára, és jön el az Isten országa a mi szívünkbe. Mindvégig keressük az Úr akaratát az életünkben, és annak engedelmeskedve járjunk, hogy legyen elég olajunk a lámpásunkba. Ehhez a szívünkben szükség van az Isten iránti szeretetre, és egy élő reménységre, hogy mindaz, amit Ő mondott, az igaz. Csak ez a hit tud minket végigvinni egy ilyen életen, mert közben még meg is fog próbálni minket az Úr, hogy valóban tiszta szívből követjük-e Őt.

És emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? (5Móz 8,2)

Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor; (1Pét 1,7)

Hatalmas örökség vár azokra, akik végül az Úr menyasszonyai lehetnek. Ne gondolja senki, hogy ez olcsó lesz. Aki inkább választja a földi élet a gyönyöreit és kényelmét, és él a hústest kívánságai szerint, az ne várja, hogy megkapja a teljes örökséget, amit csak a menyasszony fog megkapni. Balgaság elcserélni 70-80 év jólétére egy örökkévalóság csalódását, mert az örökkévaló jót dobja el az, aki nem az Isten Szent Szelleme szerinti életet választja. Attól nincs semmi csodálatosabb, mint amit az Úr megígért az Őt félőknek.

Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem. (Jel 21,7)

Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)

A kijelentések fontossága

A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mindörökké, hogy e törvénynek minden igéjét beteljesítsük. (5Móz 29,29)

Az Istennel való együttjárás csak úgy képzelhető el, ha létezik egy párbeszéd az Úrral. Minden más emberi okoskodás, és mint ilyen nincs köze az isteni dolgokhoz. Az természetesen más, ha valaki kér megértést Istentől egy bizonyos dologra, vagy helyzetre, és azt megkapja. De az isteni dolgokkal kapcsolatban, különösen Isten személyével kapcsolatban, csak és kizárólag kijelentések útján lehet haladni. Emlékszem, mikor középiskolás voltam, akkor mondták, hogy az általános műveltséghez hozzátartozik a Biblia ismerete. Ezért elkezdtem azt olvasni Mózes első könyvétől. Nagyon keservesen haladtam, majd Mózes ötödik könyvénél leraktam. Egy kínlódás volt az egész, és akkor még semmi gyümölcsét nem tapasztaltam, azon kívül, hogy elmondhattam büszkén, hogy már Mózes öt könyvét elolvastam. Szinte semmire sem emlékeztem pár évvel később. Mondanom sem kell, hogy nem az Úr indított erre az olvasásra. De maga az ige is sok helyen, és sokféleképpen megerősíti, hogy Isten jelenti ki magát, és arra „válaszolhatunk” mi. Bár mi is kereshetjük az értelmünkkel az isteni dolgokat, de azok tartalmát csak a Szent Szellem adja meg. Nézzünk ezekre konkrét példákat.

Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)

És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: (ApCsel 17,26-27)

Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. (Róm 3,11)

A földet szellemi sötétség borítja, és mindannyian ide születünk, minden Istentől és Istenről való világosság nélkül. Ez szándékosan van így az Úrtól, ahogyan Pál apostolnál mondja, hogy mindenki keresse az Urat. Ezzel Isten már hatalmas bölcsességéről tesz bizonyságot. Mivel mindannyian Tőle elzárva kezdjük az életünk, ezért akinek ez így jó, az már maga is kimondja magáról, hogy neki ez a földi élet úgy jó, ahogyan van. Ha valakinek ennél több nem is kell, akkor Isten is hagyni fogja, mert akkor az az ember ebben érzi jól magát. Aki viszont elkezd keresni, hogy miért is vagyunk itt, mi az élet értelme, akkor Isten is elkezdi vonni maga felé. Az angyalokat ért ítéletekből látjuk, hogy mivel ők színről-színre láthatják az Urat, ezért nekik nincs bűnbocsánat, ha elhagyják a helyüket (2Pét.2,4; Júd.1,6). De minket embereket, ha elkezdjük Őt keresni, akkor megajándékoz a kijelentéseivel és a kegyelmével. Tőlünk, mivel ilyen sötétségben kezdjük el a Vele való kapcsolatunkat, nem várja el a tökéletességet, csak a keresést. Ha pedig keresünk, akkor már Ő adja meg a növekedéshez és az ismerethez szükséges kijelentéseket. A kijelentései tárháza a Biblia, vagy jobb lenne úgy mondani, hogy az írások. Ezekben benne vannak mindazok a kinyilatkoztatások, amelyek nekünk, embereknek adattak. Ebben a világ végéig bezárólag benne van mindaz, amelyet Isten a korszakokon át kijelentett. Sok esetben azonban csak és kizárólag Ő tudja az értelmünket ezeknek a megértésére felnyitni. Nézzünk is egy példát arra, hogy milyen az, amikor Jézus „hasogatja az igét”.

És adták neki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárva, arra a helyre nyitotta, ahol ez volt írva: Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. (Lk 4,17-19)

Jézus, mikor felolvassa Ézsaiás prófétánál a rá vonatkozó részt, akkor nem olvassa végig az ottani verset, hanem megáll a vesszőnél (amelyet mi ma vesszővel választunk el), és nem olvassa végig a verset, hanem az „és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót (Ézs 61,2) szakaszt már nem olvasta hozzá. Pontosan tudta, hogy mire szól az ő földi szolgálata, és nem tette hozzá azt a részt az igéből, amely már a szolgálatának egy másik idejére szólt. Pontos kijelentése volt arról, hogy mit mondhat, és mit nem. De nézzünk más példát is:

A tanítványok pedig hozzámenve, mondták neki: Miért szólsz nekik példázatokban? Ő pedig felelve, mondta nekik: Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyeknek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. (Mt 13,10-11)

Példázat nélkül pedig nem szólt nekik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott. (Mrk 4,34)

Jézus a nagy sokaság előtt példázatokban beszélt, mert azt mondta, hogy nekik nem adatott meg a kijelentés, csak a tanítványoknak. Ebből is látjuk, hogy nem mindenkinek szól az Isten országába való meghívás. Sokszor kísértették Jézust, hogy tegyen csodát, de nem tette meg, mert az Isten országa hatalmának gyakorlása nem emberek látványosságára van, hanem aki őszinte szívvel keresi az Urat, annak Isten megnyilvánulhat a hatalmán keresztül is. Ráadásul olyan helyzet is van, amikor az Úr szándékosan rejtve mondja el az üzenetét, és csak kijelentés útján érthetjük meg az igazi jelentést. Például amikor Jézus a nyilvánosság előtt beszél az úrvacsoráról, akkor a hús kifejezést használja (a Váradi-Károli Bibliában hústestet írtunk, hogy a régi Károliban lévő testre utalás megmaradjon, de eredetileg itt hús áll), nem kis megbotránkozására az őt hallgatóknak. (itt most az idézetben a jobb érthetőség érdekében átírtam húsra a hústest kifejezést)

Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én húsom, amelyet én adok a világ életéért. Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja ez nekünk a húsát, hogy azt együk? Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústom bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,51-57)

Mivel további kijelentést nem adott erről a tömegnek, a tanítványok is csak az utolsó vacsorán kapták meg erről a kijelentést, amikor már nem a hús szót használja Jézus, hanem a test szót:

Mikor pedig ettek, vette Jézus a kenyeret és hálákat adva, megtörte és adta a tanítványoknak, és mondta: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. (Mt 26,26)

És mikor ők ettek, véve Jézus a kenyeret, és hálákat adva, megtörte és adta nekik, mondva: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. (Mrk 14,22)

És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19)

Ezzel tette egyértelművé számukra, hogy nem a húsát kell megenni, hanem a kenyér Jézus teste, amely test szó jelentésében eltér a hústól, hiszen most mi is Krisztus testének a részei vagyunk. De ennek bővebb magyarázatára itt most nem térek ki, mert a taglalt téma szempontjából nem fontos.

Az Úr a megértést nem büszkélkedésre és emberi felfuvalkodásra adja, hanem az Istent keresőknek azért, hogy Őt közelebbről megismerhessék. A tanítványoknak a feltámadása után külön megnyitotta az írásokat, hogy megértsék azt, ami történt, mert önmaguktól ezt nem tudták volna.

És mondta nekik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam nektek, mikor még veletek voltam, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyitotta az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat. (Lk 24,44-45)

De ugyanígy, mindenki más, aki követi Őt, kijelentés útján került hozzá közelebb. Pál története teljesen képszerűen mutatja meg, hogy mi történik az emberben. Pál először üldözte mindazokat, akik Jézus bizonyságtevői voltak. Bár többször hallott bizonyságot Jézusról, mégis nyugodtan végignézte, ahogyan Istvánt megkövezik, mert nem ért el a szívéhez az evangélium, mert még nem kapott róla kijelentést, hogy az az igazság. De ezt követően megjelent neki Jézus, és onnan kezdve már nem volt kérdés számára, hogy az evangélium az igazság.

Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. (Gal 1,11-12)

Jézus kijelentette magát Pálnak, és akkor már el tudta fogadni, mi több, az életét is feltette az evangélium hírdetésére. De még az utazásait is csak az Úrtól kapott kijelentésből tette.

Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvíve Tituszt is. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjük adtam az evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam volna. (Gal 2,1-2)

Ezért életbevágó, hogy mindannyian újjászülessünk Szent Szellem által, mert különben Isten nem tud minket vezetni. Sem ismeretben, sem cselekedetekben. Az ismeret azért fontos, mert ahogyan Jézus is mondja, abban van az örök élet, hogy megismerjük az Atyát (Jn.17,3). És csak úgy tudunk Isten engedelmes gyermekei lenni, ha a szelleme vezet (Róm.8,14). Csak a Szent Szellem kijelentése vezethet minket az igazságban az Atya és Krisztus felé. Még ha valaki bizonyságot tesz, vagy egy tanítást hallunk, akkor is kell bennünk a Szent Szellem vezetése, hogy bizonyságot tegyen a másik ember szavairól, hogy azok Tőle vannak vagy sem.

De mikor eljön amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek. (Jn 16,13-15)

A Szent Szellem vezetése nélkül könnyen csapdába, hitetésbe eshetünk. Sok minden van, ami az Úrtól valónak látszik, de mégsem az. Ahogyan sok olyan út van az ember előtt, amely tisztának látszik ,de mégis a halálba visz (Péld.14,12). Ezért kell a kijelentés az élet minden részére, hogy tudhassuk, hogy mi az isteni és mi nem. És kijelentéseken keresztül kezd el vonni az Atya is magához:

Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,44)

Ha pedig az Atya elkezd minket vonni, válaszolunk a hívására, és elkezdjük szeretni is (1Jn.4,19), akkor a kapcsolatunkban megjelennek a kijelentések.

Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. (Jn 14,21)

Kijelentések nélkül csak okoskodni, rosszabb esetben tévelyegni tudunk. Az emberi ismereten alapuló hitvilág, vagy vallás, csak a tévelygéshez vezethet, mert ha hallok egy jobb érvet, vagy magyarázatot, akkor „átpártolok” ahhoz, és otthagyom a régit, mert meggyőzték az elmém. Ha azonban a kijelentés útján növekedik bennem az ismeret, akkor az mindannyiunkat csak egy irányba vihet, mégpedig az egy élő Isten megismeréséhez. Akkor viszont nem fogunk „ide s tova”, csoportról-csoportra, vagy rosszabb esetben vallásról-vallásra járni. Ezért elengedhetetlenül fontosak a kijelentések az életünkben.

Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; (Ef 4,13-14)

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)