kritikai szöveg

Vádak a Textus Receptus hiteltelenítésére 2.rész

Medveczky László Bibliai témák ,,,,,,,,

A következő vád, amivel támadják a Textus Receptust, hogy Erasmus csak egy pár kéziratból állította össze az Új Szövetség görög szövegét, ezért megbízhatatlannak kellene tekintenünk.

Erről így ír Bruce Metzger:

“Mivel Erasmus nem talált egy olyan kéziratot, amely egyben tartalmazta volna az egész görög Új Szövetséget, ezért néhány olyat használt, amelyekben egyes részek voltak. A szöveg nagy részét tekintve két, jelentéktelenebb kéziratra támaszkodott a bázeli könyvtárból. Egyikben az evangéliumok voltak, a másikban a Cselekedetek és a levelek, mindkettő a 12.századra datálható. Erasmus összehasonlította őket két vagy három másikkal, amelyek ugyanazokat a könyveket tartalmazták, és helyenként javításokat írt a margóra, vagy a sorok közé a nyomdásznak. A Jelenések könyvéből egy kézirata volt a 12.századból, amelyet barátjától, Reuchlintól kért kölcsön.” (Forrás: Bruce Metzger: The Text of The New Testament, 4. kiadás, 144-145.oldal)

És még egy idézet D.A. Carsontól:

“Bár Erasmus kiadta a negyedik és ötödik kiadását, nem szükséges azokról itt többet szólnunk. Erasmus görög Új Szövetsége áll a King James fordítás mögött; mely fél tucat kéziraton nyugszik, egyik sem korábbi mint a tizedik század…a Textus Receptus szövegének alapja egy kis számú véletlenszerű és késői kézirat.” (Forrás: D.A. Carson: The King James Version Debate (Baker Book House, 1979), 35-36. oldal)

A kijelentés, hogy Erasmus kevés és késői kéziratból készítette elő a Görög Új Szövetség első kiadását, csak részben állja meg a helyét. Az igazságnak egy része el van hallgatva.

Erasmus korának egyik legismertebb kutatója volt. Több egyetemen tanított, és bejárta Európát. Neve minden tudós körben ismert volt, és nem csak egyházi berkekben. Több helyen évekig tanított, és ismert volt a kéziratok iránti érdeklődése is. Amerre csak járt, ott mindenütt kutatta őket, és gyűjtötte a variációkat.

Aki mélyebben szeretne megismerkedni Erasmus életével, azoknak itt van néhány további olvasnivaló:

Erasmus, T. A. Dorey, London: Kegan Paul, 1970.
Erasmus of Christendom, by Roland H. Bainton, New York: Scribner’s, 1969.
Principles and Problems of Translation, by W. Schwarz, Cambridge: University Press, 1955, pp. 92-166.
Erasmus, by Preserved Smith, New York: Harper, 1923.
NSHE, Article, “Erasmus,” by Ephraim Emerton.

Erasmus munkájának az igazolására álljon itt egy idézet a Tizenhatodik századi reformáció története című könyvből:

“Semmi sem volt fontosabb a reformáció hajnalán, mint Jézus Krisztus Szövetségének a kiadása az eredeti nyelven. Erasmus sohasem dolgozott ilyen körültekintéssel, ‘Ha elmondanám, hogy mennyi verejtékembe került, senki sem hinné el.’ Sok görög kéziratot gyűjtött össze az Új Szövetségből, és körbe volt véve a kommentárokkal és fordításokkal, amelyeket Origenész, Ciprián, Ambrose, Basil, Kriszosztom, Cirill, Jeromos és Ágoston írtak. […] Megvizsgálta a szövegeket a szent kritika elvei szerint. Amikor héber tudásra volt szükség, akkor konzultált Capitoval, pontosabban Cecolampadius-szal.”
(Forrás: J.H. Merle D’Aubigne: History of the Reformation of the Sixteenth Century (William Collins, Publisher & Queen’s Printer, 1862), Vol. 5, 141. oldal)

Egy olyan időszakban, amikor könyv csak pápai engedéllyel jelenhetett meg, akkor igenis nagyon nagy súlya volt annak, hogy ki az adott könyv szerzője. Már nem is beszélve arról, hogy a Biblia szövegét kiadhassa valaki. Hiszen ebben az időben a Vulgata volt “A Biblia”, és azt nem lehetett semmilyen formában sem bírálni. Szóval pápai támogatás nélkül nem jöhetett volna létre egy ilyen kiadvány. Ez is igazolja, hogy mennyire elismert tudós volt Erasmus a maga korában, hogy megkaphatta a pápai engedélyt az Új Szövetség latin és görög nyelvű kiadására.

De hogy munkája mennyire nem katolikus volt, azt az is igazolja, hogy milyen mélységes felháborodást keltett az egyházon belül, mert Erasmus a kommentárjaiban élesen bírálta az akkori klérust és egyházi hagyományokat. De erről majd máskor.

Erasmus valóban egy pár kéziratot használt a teljes szöveg összeállításához, de ott volt mellette a kiterjedt jegyzete, amely a variációkat tartalmazta. Így elegendő volt számára azokat külön hozzászámítani az előtte lévő szöveghez, nem volt szükséges minden egyes kéziratot egyszerre egyidőben maga előtt tartania.

Ebben a kérdéskörben még felhozzák munkája hiányosságának, hogy nem ismerte a Vatikáni kódex tartalmát. Ez az állítás sem igaz. A Vatikáni könyvtárban volt egy kapcsolattartó személy, aki elküldte számára a Vatikáni kódex olvasatát. Éppen azért támogatta őt ez a személy ebben a munkában, hogy a Vatikáni kódex szövege bekerülhessen a készülő új görög Új Szövetségbe.

Tragelles erről így ír:

“Nem volt szükséges, hogy Erasmus előtt ott legyen a [Vatikáni kódexben lévő] szöveg, mert kapcsolatban állt Rómában Paulus Bombasius professzorral, aki elküldte részére a variációkat, amelyeket kért” (Forrás: S.P. Tregelles, On the Printed Text of the Greek Testament, p. 22)

Ahogy látjuk Erasmus minden segítséget megkapott a munkájához, és véleményem szerint maga sem tudta, hogy amit csinál, annak később milyen következménye lesz a világ kereszténységére nézve. Szerintem ezt Luther sem tudta előre, hanem ő is csak kiállt a hite mellett, nem gondolva, hogy egy mozgalmat indít el.

De vajon tényleg elegendő volt az a pár kézirat egy jó szöveg összeállításához? A válasz igen. Erről tesz bizonyságot Ellicott püspök is, aki maga is tagja volt a Westcott-Hort-féle revíziós bizottságnak:

“A kéziratok, amelyeket Erasmus használt, túlnyomórészt csak kicsi és jelentéktelen részletekben különbözik a ‘kisbetűs’ kéziratok többségétől, […] A Fogadott Szöveg [Textus Receptus] eredete túlnyúlik az egyes kéziratok származásán, amelyekre Erasmusnak szüksége volt… A származása visszanyúlik a távoli régmúltba. A Fogadott Szöveg első őse legalább kortársa volt a ma birtokunkban lévő legrégebbi kéziratnak, ha nem régebbi mint bármelyikük.”
(Forrás: The Revisers and the Greek Text of the N.T. by two members of the N.T. Company, 11-12. oldal)

Ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a ma bizánci szövegeknek ismert kézirat család nagy egyezőséget mutat a kéziratok között. Ez ismét bizonysága annak, hogy a görög területen nagy gonddal és pontossággal másolták a kéziratokat.

Erről maga Hort így ír:

“A létező késői görög kéziratok alapszövege általánosságban minden kétséget kizáróan megegyezik a negyedik század második felének domináns antiókhiai és görög-szíriai szövegével.” (Forrás: Westcott-Hort: New Testament in the original greek, 1882, Introduction and appendix, 92.oldal; 130.bekezdés)

Vagyis elismeri, hogy a Textus Receptus szövege szinte teljesen megegyezik a többségben fennmaradt Bizánci szövegekkel. Egyikük sem tagadhatja a nyilvánvaló tényt, hogy bár Erasmus kevés kéziratot használt a görög szövege összeállításához, az mégis igen nagy egyezőséget mutat a fennmaradt és később előkerült korai kéziratokkal.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a vád ismét Erasmus kiadásának az első változatára hivatkozik! Ahogyan az előző cikkben már írtam, ebből a kiadásból egyetlen fordítás sem készült! Akik a Textus Receptus ellen szólnak, azok figyelmen kívül hagyják azt a számos későbbi revíziót és vizsgálatot, amelyet a szövegen végeztek. Úgy hivatkoznak az első verzió általuk vélt hiányosságaira, mintha a későbbi kiadások meg sem történtek volna, és azt állítják, hogy azok szinte csak újranyomtatott változatai az elsőnek. Nem véletlen, hogy 1633-ban az Elzevir testvérek kiadásában elnevezték a szöveget “Textus Receptus”-nak, mert addigra, közel 100 évvel Erasmus első kiadása után, már ez volt a protestáns egyházak által elfogadott szövege az Új Szövetségnek.

Ismét tetten érjük a kritikai szöveget előállítók és a követőik problémáját az Új Szövetség 19.századig használt szövegével szemben. Erasmus görög Új Szövetsége bizonyság arra, hogy az évszázadokon át másolt kéziratok pontosak, és azokat használta az egyház.

A negyedik században valóban történt valami, mégpedig az, hogy az egyház egyértelműen elszakadt a ma Alexandriai szövegtípusnak mondott változatoktól, és azt száműzte az egyházi használatból. A Hort által kitalált revízió, mármint az, hogy Szíriában “összefésülték” a szövegváltozatokat, és ez lett a későbbi “kibővített” bizánci szövegtípus, nem létezett, azt egyetlen egy helyen sem említi egyetlen egyházi forrás sem. Azt viszont lépten-nyomon tetten érjük, hogy a többségi szövegek, más néven a hagyományos szövegek, mindvégig jelen voltak az egyház történelmében és azokat használták egészen a 19.századig.

A Trinitárius Bibliatársulat erről így ír:

“Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a vita nem egy ősi és egy friss [szöveg] között zajlik, hanem a szövegnek két igen régi változatáról. Az egyik el lett utasítva, a másikat pedig elfogadta és megőrizte az egyház, mint egy egészet, és általános használatban volt több mint tizenöt évszázadon keresztül. A modern szövegkritika feltételezései az elutasított szövegnek a feledésből mostanában előkerült néhány példányán alapulnak, amelyet szándékosan és bölcsen elhagytak a negyedik században.” (Forrás: The Divine Original, TBS article No. 13 – https://www.tbsbibles.org/page/TheDivineOriginal?srsltid=AfmBOoqzMzkhaaDdDu_1BitPvoqyNFQ1wwzlJ9fhtyQX3AA_Bs29Em2E)

Szóval a bizánci szövegek is ugyanolyan régiek, mint az alexandriai szövegek, csak az alexandriai szövegeket a korai egyház “kitisztította” a használatból, és a bizánci szövegeket használták. Ezeket később is hűséggel másolták tovább, és jó minőségben érkeztek meg hozzánk. Vagyis aki ma egy a hagyományos szövegeken alapuló Bibliát olvas, akkor az bizonyos lehet benne, hogy annak a szövege az, amelyet az egyház az évszázadok alatt megőrzött. Erasmus pedig, és akik őt követték és revideálták a Textus Receptus szövegét, nem tettek mást, mint ezt a szöveget “porolták le”, amikor Európa nyugati felén a katolikus latin Bibliával szembe állították.

De tovább boncolgatva a kritikai szöveg védelmezőinek az álláspontját, feltehetjük a kérdést, hogy jogos-e azt állítani, hogy a Textus Receptus szövege gyenge minőségű, és ezért meg kell válni tőle?

Ellenmondásba kerül az, aki ma az Új Szövetség kritikai szövege mellett harcol, mert ha az eltérés jelentéktelen, akkor miért kell kidobni az egészet? Miért kell akkor egy komplett újat készíteni? Igazolni akarják, hogy mennyire jól megőrizte az egyház az Új Szövetség szövegét, hogy elfogadjuk azt az általuk “jelentéktelennek” beállított változtatásokat, amelyet a kezünkbe adnak.

De a kérdésre hadd adjam meg a választ Westcott szájából:

„A kis változtatások összegződése hozza meg a teljes hatást. Pontok, ahol talán régimódinak látszott a változtatás egy helyen, ismétlődés által lenyűgöző lett.” (Forrás: Westcott: Some lessons of the Revised Version of the New Testament, 1897. 184.oldal)

Ezek a kis változtatások szinte észrevétlenné teszik a gyanútlan olvasó előtt, hogy már egy másik evangéliumot, és egy másik Krisztust tesznek elé, és nem azt, amelyet az egyház mindvégig megőrzött.

Hogy ezek a kis változtatások mennyire “kicsik”, arról már több írásban is foglalkoztam.

A Textus Receptusszal szemben felhozott vádhoz hozzá kell számítanunk, hogy pont a kritikus szöveg az, amelyik nem a kézirat bizonyítékok többségén alapul. Sokszor előfordul, hogy csak egy helyen van meg az a szövegváltozat, amelyet beépítenek a szövegbe. Arról nem is beszélve, hogy munkájukat a fellelhető görög kéziratok elenyésző kisebbségére alapítják. A görög nyelvű kézirat hagyatékból, amely kb.5800, mindösszesen 30 tartozik az ún. Alexandriai szövegtípushoz. (forrás: Wikipedia). Más források szerint ez a szám 45 körül van. De Westcott és Hort munkája során leginkább 5 kódexre támaszkodott, és ezek közül is kettőt részesített előnyben, nevezetesen a Vatikáni és a Sinai kódexeket. Szóval ők még kevesebb bizonyítékot vettek figyelembe a munkájuk során, mint Erasmus, akinek a szövegéről ők maguk mondják el, hogy nagy egyezőséget mutat a legkorábbi kéziratokkal. Ugyanez az egyezőség nem mondható el az Alexandriai típusba sorolt kéziratoknál. Ott alig találni két olyat, amelyek megegyeznek egymással. A Vatikáni és a Sinai kódexek csak az evangéliumokban több ezer helyen térnek el egymástól. Akkor nem is igazán beszélhetünk “Alexandriai szövegtípusról”, mert nincs a bizonyítékoknak egyetlen olyan csoportja sem, amely egységet mutatna. Ráadásul egyiküknek sem bizonyított a kora, mert kémiai kormeghatározásnak egyiket sem vetették alá, hanem csak ránézésre állapították meg a korukat. Ezekre mondják azt, hogy az úgynevezett “legrégebbi és legjobb” kódexek. És ez a “tudomány”. Nem látunk itt valami szándékosságot? És még a Textus Receptus van támadva, hogy kevés kézirat bizonyítékon nyugszik…Micsoda képmutatás.

Ha pedig azt állítják, hogy alig kellett változtatni a szövegen, akkor miért van 8000 eltérés a Textus Receptus és a mai kritikai Nestle-Aland görög szöveg között? Nyilvánvaló, hogy Westcott és Hort idején azért próbálták kicsinyíteni a változtatások jelentőségét, hogy elfogadják az emberek az új Bibliát. Mára már általános nézett lett a szövegkritikai körökben, hogy elutasítják a Textus Receptust, és a kritikai szöveget részesítik előnyben. Viszont ez a kettős kommunikáció megmaradt. Egyszerre mondják, hogy alig van eltérés a szövegek között, mégis elfogadhatatlannak tartják a hagyományos szöveg görög kéziratait. Ez pedig így nem áll meg, mert vagy az egyik kijelentés igaz, vagy a másik. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy igenis jelentősek a változtatások a szövegen, és igenis komoly hittételi változtatásokat tartalmaznak!

Ahogyan láttuk, a vád nem áll meg, hogy Erasmus kevés és rossz kéziraton alapuló szöveget készített. Mert bár valóban a szerkesztés idején kevés kézirat volt előtte, de egy nagy kéziratbázisból dolgozott a szöveg összeállítását tekintve, amelyek nagy egyezőséget mutatnak a legkorábbi kéziratokkal.

Melyik a régebbi? A Textus Receptus vagy az Alexandriai szövegek? – 2. rész

Medveczky László Bibliai témák ,,,,,,,,,,

Korábban már foglalkoztam a témával, hogy vajon melyik szövegtípus lehet a régebbi. A többségi szövegek, amelyeket a ma fellelhető új szövetségi kéziratok többsége őriz, vagy a tudósok által régebbinek mondott kisebbségi szövegek, más néven az alexandriai szövegcsalád. Az előzmény cikket itt lehet megtalálni:

Melyik a régebbi? A Textus Receptus vagy az alexandriai szövegek?

Azért kell ezzel a témával foglalkoznunk, mert a mai szövegkritikai társadalom még mindig azon fáradozik, hogy megpróbálja megtalálni az Új Szövetség eredeti szövegét – mintha az elveszett lenne. Ezt a munkát leginkább a fennmaradt szövegek kora alapján végzik, kimondva, hogy szerintük a legrégebbi szövegek állnak a legközelebb a lehetséges eredeti kéziratokhoz.

Annak ellenére, hogy Westcott és Hort idejét (1881) követően is kerültek elő régi kéziratok, amelyek ellent mondanak az ő elméletüknek, mármint annak, hogy a hagyományos szöveget a 4.század után egységesítették, és tették tele kiegészítésekkel, a mai kutatók mégsem változtattak a módszerükön, és nem korrigálták az általuk gondozott szöveget ezeknek az új eredményeknek megfelelően.

Egy kicsit azt is mondhatnánk, hogy a Westcott-Hort féle Új Szövetség lett az ő “fogadott szövegük”, mert nem mernek eltérni attól. Ezért mondja Kurt Aland is az ő Új Szövetség kiadásuk előszavában, hogy munkájuk 80%-ban megegyezik a Westcott-Hort féle Új Szövetséggel. Westcott és Hort elméletéről többen többször bebizonyították, hogy nem tartható. Kezdve a kortársaikkal, de még jóval utánuk is. Mégis, valamilyen oknál fogva a mai napig tartja magát a Biblia szövegeihez az a hozzáállás, amelyet ők tanúsítottak. Mi ez, ha nem egy szellemi irányzat? De ha csak emberileg nézem is a dolgot, akkor is azt mondhatnám, hogy mivel birtokunkban van az Új Szövetség, már nem lenne szükség a szövegkritikusokra, hogy “megtalálják” számunkra az eredeti Új Szövetséget. Ez a munkájuk és “tudományos” fokozatuk feleslegessé válását jelentené, amelynek érthető emberi okokból ellenállnak.

Az eklekticizmus Westcott és Hort módszereiből nőtte ki magát. Egyébként a módszereikre, mármint arra, hogy egy eklektikus (eklektikus definíciója: különféle rendszerek elemeiből, jegyeiből önkényesen válogató ‹irányzat, stílus›) szöveget állítsanak össze, ma sincs jellemzőbb, mint az, hogy ugyanaz a szöveggondozó bizottság, aki elkészítette az 1968-as Nestle-Aland Új Szövetséget, a saját munkáját a következő kiadásra több mint 500 helyen felülbírálta. Ebből látszik, hogy mennyire szubjektív ez a módszer. Egy szöveget egyszer így látok, majd később átértékelem, és máshogy ítélem meg.

Ez a lényege is az eklekticizmusnak, hogy szemezgetek az írások között, és egy olyan változatot állítok össze, amelyik nekem tetszik. Ezért is hívják a mai kritikus szöveget, amit a bibliatársaságok használnak, eklektikus szövegnek. Ezekben nagyon sok olyan olvasat van, ami ilyen formában egy kéziratban sem található meg. (A munkamódszerüket többször taglaltam a “Ma mindenki megcsinálhatja a saját Bibliáját?” sorozatban.)

Nem tekintik ihletett szövegnek a Biblia szövegét, és ez a szemlélet áthatja a módszereiket is, amelyekkel a szövegekhez közelítenek. Ezért merte azt mondani később Kurt Aland is, hogy a szerzők neveit ráhamisították egy-egy levélre, mint mondjuk a Péter levélre, hogy többen olvassák. Ez a szemlélet járja át a mai modern szöveggondozó munkát is. És eszükbe sem jut, hogy azt valaki szándékosan rontotta volna.

Hort: “Itt különösen helyénvaló kifejezni a határozott hitünket, hogy még az Új Szövetség számos nyilvánvalóan hamis olvasatai között sincs jele a szöveg szándékos hamisításnak dogmatikai [hittani] céllal.” (forrás: Westcott and Hort, the new testament in original greek II, “Introduction and appendix” 282.oldal)

Ahogyan a blog előző cikkében (Isten igéje) megemlítettem Markion munkásságát a Lukács evangéliumon, mint az egyetlen olyan evangéliumon, amelyet elismert az egyik legjelentősebb okkultista, H.P. Blavatsky is, aki a mondandóját csatornázva kapta egy tisztátalan szellemtől, akkor ki kell mondanunk, hogy igenis szándékos megrontáson is átment a Biblia szövege. Ehhez képest kellene kezelniük a szövegkritikusoknak is a fellelhető szövegbeli különbségeket.

Bár Hortról, elmondják, hogy nem az Új Szövetség eredeti formáját kereste, hanem meg akart szabadulni a Textus Receptustól.

G,D, Fee maga írta: “emlékeznünk kell rá, hogy Hort a származási elméletét nem azért használta, hogy felfedezze az Új Szövetség eredeti szövegét. Akár jogosan, akár nem, de Hort a származási elméletet egyedül arra használta, hogy megszabaduljon a Szír (Bizánci) szövegtől.” (idézve: Pickering – Identity of the New Testament, 8.oldal)

Bruce Metzger is elismeri, hogy igenis hittani okokból változtatták az Új Szövetség szövegét:

“Iréneusz, Alexandriai Kelemen, Tertullian, Euszebiosz, és sok más egyházatya az eretnekeket okolta, hogy megrontották az Írásokat azért, hogy megtámogassák a saját nézetüket. A második század közepén, Markion kitörölte az ő Lukács evangéliumának másolataiból Jézusnak az összes zsidó háttérre vonatkozó hivatkozását. Tatián evangéliumi harmonizációja tartalmaz néhány olyan szövegváltoztatást, amelyek az aszkéta vagy enkratita nézeteket mutatják.” (forrás: Bruce Metzger, The Text, 201.oldal)

Westcott és Hort azt vallotta, hogy a 4. században volt egy olyan egyházi konferencia, vagy összeült egy tanács, akik harmonizálták az Új Szövetség szövegét, és a változatokat összevonták egy olvasatba, amelynek az eredménye a mai Bizánci Szövegtípus. De erre nincs semmi bizonyíték.

“Kenyon (1912) rég megfigyelte, hogy nincs történelmi bizonyíték arra, hogy a Hagyományos Szöveget az ősi egyházatyák egy tanácsa vagy konferenciája készítette volna. A történelem hallgat bármiféle ilyen összejövetelről. “Tudjuk” – jegyzi meg – “a Szeptuaginta és a Vulgáta néhány revizorának a nevét, és furcsa lenne, ha történészek és egyházi írók mind elhallgatták volna a feljegyzését vagy megemlítését egy ilyen eseménynek, mint az Új Szövetség eredeti görög szövegének a revízióját.” (forrás: (The text of the Greek Bible, student’s handbook, Kenyon, 302.oldal)

“Miller [akinek a munkáját a sorozat előző cikkében ismertettem] számai pontosan reprezentálják amit állított, vagyis “az ügy valós állapotát”, hogy a Hagyományos Szöveg (“bizánci”) több támogatást kap a korai egyházatyáktól, mint a kritikus szöveg (lényegében a Westcott-Hort), amelyet az angol revizorok használtak.” (forrás: Pickering – Identity of the New Testament, 36.oldal)

Egy másik bibliakutató szerint:

“Az egyházatyák itt különösen hasznosak, a legtöbb korai kézirattal szemben, ugyanis ők lehetővé teszik, hogy egy-egy olvasat pontosan hol és melyik időpontban volt forgalomban.” (forrás: Brent Nongbri : A Very Brief Introduction to the Critical Apparatus of the Nestle-Aland (revised 2006), 4.oldal)

Logikailag is helytálló, hogy megvizsgáljuk, hogy egy-egy egyházatya hogyan használta a bibliai idézeteket. Ugyanis ezek nem “légből kapott” idézetek, hiszen mindenki könnyen leellenőrizhette, hogy mit mond az író, aki a bibliai kommentárt írja. Nem volt könnyű egy kitalált idézetet beleírni egy tanulmányba, hiszen akkor mindenki rögtön támadhatta volna az adott írást, hogy nem azt mondja a szöveg amit a szerző állít. Ezért érdekesek a 4. század előtti fordítások is, hiszen azt valamiről lefordították, hiába nem az eredeti görög nyelven tartalmazzák az Igét.

Arra a következtetésre jutott egy saját bevallása szerint ateista teológiai hallgató is, hogy az egyházatyák idézeteit vizsgálva, rábukkanhat az Új Szövetség eredeti szövegére.

Mark McCabe – On the Early Christians and Bible Quotes (2014)

Ebben a tanulmányában megvizsgálta földrajzi és koronkénti felbontásban az egyházatyák idézeteit, a latin idézeteket visszafordította görögre, hogy összevesse a Westcott-Hort görög Új Szövetség szövegeivel. A részletes tanulmánya letölthető az internetről. Itt most csak a végkövetkeztetést idézem:

“az eredmények össze lettek vonva, hogy megformáljanak egy erős következtetést. Úgy találtam, hogy ez a módszer egy tiszta bizonyíték alapú következtetést szolgáltat […] A szövegek földrajzi szóródásának a vizsgálata után, kizárásos alapon működő eljárással, a Bizánci Szöveg bizonyult az eredeti kéziratok szövegének. Ezek az eredmények, bár nem konvencionálisak, jelentős következményekkel járhatnak a jövőbeli fordításokra, és az Új Szövetség értelmezésére és fordítására.”

Vagyis tisztán az elé került bizonyítékok alapján azt mondja ki, hogy a Bizánci (Többségi, Hagyományos) Szövegek hordozzák az Új Szövetség eredeti szövegét.

Az elé tárult bizonyítékok arra a gondolatmenetre ösztönözték, hogy egyedül a Többségi Szövegek azok, amelyek minden korban és minden földrajzi helyen egymástól függetlenül előfordulnak. Csak a 4. századot megelőzően tapasztalható, hogy az Alexandriai szövegváltozatok egyre nagyobb teret kapnak az idézetekben, majd a 4. századtól ezek eltűntek a szövegekből.

Úgy érvel, hogy az eredeti kéziratok terjedtek el a legkorábban a Földközi-tenger környékén, és ezt követően, ahogy az Alexandriai változatok megjelentek, azok a kereskedelmi utak mentén elkezdtek terjedni. Majd a 4. században elhagyták az egyházatyák az Alexandriai változatok használatát. Ezt mutatják a szövegek által ma a rendelkezésünkre álló bizonyítékok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy nincs egyetlen “tisztán” alexandriai szöveg sem! Mindegyik kézirat, amelyik ebbe a csoportba tartozik, nagy egyezőséget mutat a Bizánci szövegekkel. Nagyobbat, mint más alexandriai csoportba tartozó kézirattal. Példának okáért lásd a Sinai és Vatikáni kódexek közötti eltéréseket.

Úgy tűnik, hogy a 4. században olyan méreteket öltött az Alexandriai szövegek használata, hogy az egyház valóban úgy dönthetett, hogy megtisztítja magát ezektől a megromlott változatoktól, és elfordul a használatuktól. De nem hozzátettek a szövegekhez, ahogyan Westcott és hort állítja, hanem kitisztították azokat az alexandriai hatástól. Mivel nincs nyoma egy külön az erre a célra összehívott tanácsnak, vagy konferenciának, általános lehetett a nézet, hogy az Alexandriai szövegek nem helyesek, és nem kellett külön megindokolni, hogy miért nem használják többé azokat a másolatokat, amelyek azokat a szövegeket hordozták. Jeromos is elmondja, hogy amikor ő a Közel-Keleten járt, akkor a könyvtárban még megvolt Máté evangéliumának eredeti kézirata (382-392 között).

Úgy hiszem, hogy már elég bizonyítékát tártam fel annak, hogy az Alexandriai szövegek másolói ugyanúgy szabatosan kezelték az Új Szövetség szövegeit, mint a mai szövegkritikusok. Vagyis bátran belenyúltak, és ott változtatták meg, ahol gondolták. Azok pedig, akik valóban úgy tekintettek ezekre az írásokra, mint Isten Igéjére, azok pedig tőlük telhetően hűséggel kezelték, és nem akartak rajta változtatni, hanem meg akarták azt őrizni olyan hitelesen, amilyen hitelesen csak tudták.

Még egy adalék:

Ellicott püspök, aki tagja volt a Westcott-Hort féle revíziós bizottságnak, a következőket mondta:

“A Fogadott Szöveg [Textus Receptus] eredete túlnyúlik az egyes kéziratok származásán, amelyekre Erasmusnak szüksége volt… A származása visszanyúlik a távoli régmúltba. A Fogadott Szöveg első őse legalább kortársa volt a ma birtokunkban lévő legrégebbi kéziratnak, ha nem régebbi mint bármelyikük.”(idézve: Burgon: The revision revised, 390.oldal)

Úgy tűnik, hogy nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy a Bizánci szövegeknek mondott Többségi vagy Hagyományos Szövegek a legrégebbi szövegei a görög Új Szövetségnek. Csak ha valaki szándékosan ellenáll a bizonyítékoknak, és valóban azon munkálkodik, hogy elvesse a Textus Receptust, akkor jut arra a következtetésre, amely ma elterjedt a “tudományos” körökben.

Magyar vonatkozásban pedig az 1908 előtti Károli fordítás az, amelyik tartalmazza számunkra a Textus Receptus elérhető leghitelesebb magyar fordítását. Ezt próbáltuk meg visszaadni a magyar népnek a Váradi-Károli kiadással.

A szövegkritika szellemi háttere

Medveczky László Bibliai témák,Hitélet ,,,

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, és hazugság atyja. (Jn 8,44)

5 Majd felvitte Őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki a föld minden országait egy szempillantásban, 6 És mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és ezek dicsőségét, mert át van nekem adva, és annak adom akinek akarom; (Lk 4,5-6)

Ha a Biblia csak egy olyan írás, amely egy régmúlt emberi hagyományt, és kitalált hitvilágot ismertető írás, akkor csak kulturális szempontból lehet jelentősége, de más értéket nem képviselhet. Ebben az esetben azonban érthetetlen, hogy miért foglalkoznak vele olyan emberek, tudósok, akik nem hisznek sem Istenben, sem pedig abban, hogy a Biblia Istentől ihletett. Ebben az esetben ugyanis csak egy érdekesség lehet a zsidó nép szempontjából, hogy az ő hagyományaik milyen legendákat és mítoszokat őriztek meg. Nem is olyan régen láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy valószínűleg megtalálták azt a helyet Izraelben, ahol Józsué a népet két részre osztotta az Ebál és a Garizim hegyek között, és oltárt épített Mózes utasítása szerint (Józs.8,30). Jó volt azt látni, hogy addig hitetlen izraeli tudósok, akik csak legendának tartották Józsué történetét, most rádöbbentek arra, hogy valós történeti eseményeket ír le a Biblia. Remélhetőleg ez a hitüket is felébreszti majd az egy élő Isten felé.

Sajnos ugyanez tapasztalható az Új Szövetség szövegkritikai tudományos köreiben is. Sokan nem hisznek sem Jézus istenségében, sem az Új Szövetség ihletettségében. Egyáltalán a 18.századi racionalista irányzat megjelenése óta a szellemi világ részvétele az emberiség történetéből kimarad. Mindent csak emberi hibának, tévedésnek, stb. tulajdonítanak, nem is gondolva arra, hogy van egy, az emberi, földi létre igen komoly hatással rendelkező szellemi világ is, amely sohasem szűnt meg aktívnak lenni, és befolyásolni az eseményeket.

Ennek okáért, ha valaki úgy fog neki a bibliai szövegek kritikai elemzéséhez, hogy nem vesz tudomást a szellemi világ hatásáról, akkor csak és kizárólag hibás következtetésekre juthat. Miért mondom ezt? Azért, mert Jézus maga mondja:

13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13)

23 Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol. (Lk 11,23)

A földi életben nem lehet semlegesnek maradni! Ha nem adtam oda az életemet tudatosan Jézusnak, akkor csak egy lehetőség marad, mégpedig az, hogy a Sátánnak szolgálok. Nyilvánvalóan vagy burkoltan, de neki szolgálok. Lásd a bevezető igét, ahol a Sátán elmondja, hogy neki lett átadva a minden hatalom a földön. Erről tesz bizonyságot más helyeken is az Ige:

1 Titeket is megelevenített, akik halottak voltatok a vétkekben és bűnökben, 2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, a szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; (Ef 2,1-2)

25 Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nekik az Isten megtérést az igazság megismerésére, 26 És felocsúdnának az ördög tőréből, akitől fogva tartatnak az ő akaratának cselekvésére. (2Tim 2,25-26)

19 Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, és hogy az egész világ a gonoszságban vesztegel. (1Jn 5,19)

13 Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; (Kol 1,13)

Akiket Jézus nem szabadított ki a Sátán hatalma alól, azok a Sátán által fogva vannak tartva az ő akaratának teljesítésére. Talán nem ide illő, de a Mátrix film jut eszembe, ahol mindenki, aki nem lett felszabadítva a mátrixból, az bármikor ügynökké válhatott. Hát így van ez a világi emberek között is, hogy aki nem Jézusé, hanem a maga akarata szerint él, az bármikor a Sátán ügynöke lehet, az ő akaratának a végrehajtására. Így mindjárt megértjük az újjászületés fontosságát, és hogy miért fontos annak a meghatározása, hogy kik az Isten fiai.

Ez hogyan vetül a szövegkritikára? Úgy, hogy a Sátán az emberiség történetének a kezdete óta megpróbálja Isten beszédét meghamisítani.

1 A kígyó pedig minden mezei vadnál ravaszabb volt, melyet az ÚR Isten teremtett, és ez mondta az asszonynak: Csakugyan azt mondta Isten, hogy e kert fáinak egyik gyümölcséből se egyetek? (1Móz 3,1)

A bevezető igéből is azt olvassuk, hogy a Sátán kezdetektől emberölő volt, és nincs benne semmi igazság. Istenről ellenben azt olvassuk, hogy nem tud hazudni (Tit.1,2). Erről a pontról kell kiindulni, amikor valaki elkezd Isten Igéjével foglalkozni. Ha nem egy Krisztusban újjászületett, igaz hívő teszi azt, akkor szinte bizonyos, hogy a Sátán eszközévé válhat a saját akarata ellenére is, és a szövegek megrontásán fog dolgozni. Azt nem szükséges külön taglalni, hogy minden hitetés és hazugság úgy hat a legjobban, ha sok igazság közé becsempészünk egy kis hazugságot. Akkor a hallgatók a sok igazság láttán azt gondolják, hogy az a hamis rész is igaz kell, hogy legyen, mert a többi rész is igaz. De erre is figyelmeztet a Szent Szellem, hogy

9 Egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti. (Gal 5,9)

Ha egy kicsit is romlott, az a munka ami kikerül a hitetlen szövegkritikus kezéből, akkor az az egész munkát romlottá teszi, és leginkább a hallgatóságban okoz károkat, akik nem jártasak a szövegkritikában, és nem lepleződik le előttük rögtön a gonoszság.

Sajnos ma már sok egyházban is hajlanak arra, hogy elutasítsák a szellemi erők létezését, egyenesen azt vallják, hogy a Sátán mint személy nem létezik. Sok egyház tagadja a démonok létét is. A szellemi világ figyelmen kívül hagyásához hozzájárult még a materialista világnézet is, itt Európa keletibb felén pedig a kommunizmus, a maga istentelen filozófiájával. Az összes „izmus” ebbe az irányba mutat, a humanizmussal az élen.

Ha a szövegkritika fő elmélete egy hazugságon alapszik, mint Westcott és Hort munkájának az alapja, akkor az egész ráépülő munka csak hazugság lehet, és nem adhat jó eredményt. A blogon már idéztem Kurt Alandot is, aki miután követője a Westcott-Hort irányzatnak, már egyenesen káromlást szól Isten Szent Szelleméről, és becsmérli Isten Igéjét. Kiveszi Isten kezéből az Igéjét, és azt mondja, hogy majd mi tudósok fogjuk nektek megmutatni, hogy Isten mit is akart pontosan mondani. Ezzel szemben az Igében a hazudni nem tudó Isten azt mondta, hogy Ő őrzi meg az ő igéjét. Akkor kinek is fogunk hinni? Kurt Alandnak és társainak, vagy Istennek?

Az, hogy Európa nyugati felén a katolikus egyház miatt elveszett a tiszta Ige, az nem jelentette azt, hogy teljesen elveszett a hiteles Ige. Ugyanis éppen az történt, hogy Bizáncból az iszlám megszállás elől menekülők magukkal hozták a rajtuk keresztül megőrzött Igét, és akkor látták meg itt nyugaton, hogy mennyire nem az van már náluk, mint ami eredetileg a Biblia volt. Ezt a momentumot ragadta meg a reformáció is, elfordulva a katolikus bibliától, odafordult az eredeti nyelveken íródott szövegekhez, hogy azokból készítsenek immár helyes és tiszta Bibliát.

Összegezve. Az ember a földi élete során nem maradhat semleges a szellemi világ tekintetében. Vagy lázadó lesz Isten ellen, vagy megtér a Teremtőjéhez, aki Jézus Krisztus megváltásán keresztül utána magához fogadja. Ha azonban nem ezt az utat választja, akkor Isten szemében lázadó lesz, aki azon a kegyelmen kívül, hogy őt is hívja a Krisztusban való megtéréshez, más jót nem várhat, hiszen Isten nem erőszakolja rá magát senkire sem. Ha pedig Istennek nemet mond, akkor a Sátán királyságában marad a sötétségben (Ésa.60,2). Ne is várjunk jó gyümölcsöket az ilyen forrásból. Így, több mint száz év elteltével, már láthatók a Westcott-Hort féle bibliai szövegkritika gyümölcsei. Egyre nő a hitetlenség, egyre kevesebben tartják hibátlannak a Bibliát, egyre kevesebben hiszik el, hogy azt Isten ihlette, egyre kevesebben hiszik el, hogy azt Isten az ígéretéhez híven megőrizte. A gyülekezetek erkölcsi tisztasága egyre mélyebben van, egyre több báránybőrbe bújt farkas szolgál a gyülekezetekben, és egyre több a hústesti keresztény.

Ez a szellemi háttér igaz a fordítókra is, ezért lehet olyan hatalmas különbség a fordítások között. Ha valaki egy olyan nézetet vall, amely önmagában is hazugság, akkor az erre a hazugságra épülő munka sem lehet tiszta, hiszen ezen a hazugságon keresztül egy hatalmas kapu van nyitva a gonosz erőinek, amelyen keresztül szabadon járnak ki és be, olyan ihletést adva, amely elviszi az embert az igazságtól, és a munkája tele lesz hamissággal. Megint mondom, hogy szellemileg nem lehet semlegesnek maradni!

A világban a sötétség pedig egyre nő, és előttünk áll az az idő, amikor olyan sötétség fog a földre jönni, hogy már senki sem tehet semmit:

4 Nekem annak dolgait kell cselekednem, aki elküldött engem, amíg nappal van; eljön az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat. (Jn 9,4)

Hiszen ha azokban is sötétség van, akikben világosságnak kellene lenni, akkor mekkora a sötétség?

Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! (Mt 6,23)