lélek

Lélek vagy Szellem? Hagyomány vagy korrektség?

Medveczky László Bibliai témák,Váradi-Károli Biblia ,,,

Egy olyan témába vágom a fejszémet, amely már régóta foglalkoztatja a magyar keresztyén társadalmat. Szent Lélek vagy Szent Szellem? Melyik a helyes, és miért az a helyes? Engedjünk-e inkább a hagyományoknak, vagy fontosabb lenne, hogy pontosan fordítsuk ezeket a kifejezéseket?

Úgy érzem, hogy meg kell szólalnom ebben a témában, mivel a Váradi-Károli Biblia határozott állást foglal ebben a témában, és ráadásul nem a többségi megoldást hordozva. Ebben az írásban szeretném a Szent Szellem kifejezés használatának indoklását kifejteni.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hústest és test közötti különbségtételről már szóltunk a blogon:
– A hústest fogalmának magyarázata
– A hústest és a test közötti egyre fontosabb különbség írásokban.)

Az interneten egy rövid kutatást végezve, a következő megállapításokat találtam:

„Mind az Ószövetség héber nyelve, mind pedig az Újszövetség görög nyelve két különböző kifejezést használ az ember anyagtalan részére. Ezek a héberben a nefes és a rúah, a görögben pedig a pszükhé és a pneuma. A Biblia mégis sok esetben egymás szinonimájaként használja őket, jelezve ezzel, hogy éles különbséget nem tehetünk a kettő között” (Tóth-Simon Károly: Lélek és Szellem)

„Bár a teológusok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ezeknek a szavaknak más és más jelentése van az eredeti szövegben, a valóság viszont az, hogy csupán rokon értelmű szavakról van szó. […] az apostolok ezzel a két görög szóval ugyanazt akarták kifejezni, vagyis szinte váltófogalomként használták őket.” (Háló Sándor: Melyiket mondjuk? A lélek és szellem szavak jelentése a Bibliában)

„Világos tehát, hogy az Istenre, vagy az Isten Lelkére a Szentírás egyaránt használja mindkét szóalakot, így nem igaz, hogy szükségszerűen más és más valóságot jelöl a két szó.” (Szász Péter: Szentlélek vagy Szent Szellem?)

„a Szentírás görög szövege (mind az Ó-, mind az Újszövetség) legtöbbször következetlenül, mintegy szinonimaként használja a pneuma és pszüché szavakat.” (Margit nővér: Pártoskodás a Pártfogó körül, avagy Szentlélek vs. Szent Szellem 2. rész; )

„A Biblia párhuzamosan használja a Lélek és a Szellem kifejezést ugyanarra a dologra.
Ha fellapozunk egy görög szótárt és megnézzük a lélek (görögül pszüché) vagy a szellem (pneuma) szavak jelentését hasonló, vagy megegyező meghatározásokat találunk.” (Demeter Géza: Szent Lélek vagy Szent Szellem )

Ezek szerint a megállapítások szerint, a görög pneuma és psüché szavaknak a jelentése összemosható, és szinte nincs is különbség a jelentéseik között. Kezdjük is ezért a vizsgálódásunkat a témában a szótárak körül. Ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk, nem a magyar szótárakat fogom használni, hiszen itt már megvan a jelentések közötti zűrzavar, ezért ők nem adhatnak helyes magyarázatot. Hogy van-e zűrzavar a szavak jelentése körül? Ezt többen is kimondják (kiemelések tőlem):

„ebben a kérdésben helye van a vitának, de nem úgy, hogy az évszázados magyar bibliafordítási hagyomány bevett kifejezéseit (amelyek valóban magyarázatra és pontosításra szorulnak, hiszen a négy görög kifejezésre csak két magyar szót használnak), lecseréljük azért, mert az angolban vagy a németben képesek vagyunk megkülönböztetni ezeket a kifejezéseket.” (Dr Pecsuk Ottó: Egy ökumenikus bibliafordítás felé, 60.oldal)

„Legújabb időkig a köz és irodalmi nyelven mind a spiritus [szerk. latin: szellem], mind az anima [szerk. latin: lélek] kifejezésére, a fogalmak nem kis öszvezavarásával, a ,lélek’ szó divatozott” Czuczor-Fogarassy: A magyar nyelv szótára 1862, a szellem szó definíciójában)

„Hogy az ember szelleme és lelke két külön valóság, azt semmiféle más nyelvű embernek nem kell bizonyítani, csak a magyarnak. S ez nem azért van, mert a magyar nyelvnek e két fogalomra nem volna régidő óta két szava; hanem mert érthetetlen okból a magyar bibliafordítók a két fogalomnak más nyelvekben két nevét egy magyar szóval, a lélekkel fordították le s ezzel helyre alig hozható zavart okoztak a magyar lélekben.” (Csia Lajos: Bibliai lélektan, 122.old. – Százszorszép Kiadó 1994)

Tehát mind a hivatalos teológiai körökben, mind nyelvészeti körökben is elismert, hogy ennek a két fogalomnak a keverése zavart okoz. Különösen az okoz zavart, hogy a magyar források azt állítják, hogy e két szónak a jelentése egymás szinonimája. Nézzük meg az Új Szövetség angol nyelvű szótárait, hogy a két szónak milyen megfelelést mondanak:

A Psüché jelentése, amely a G5590 Strong számon szerepel:

Thayer szótár szerinti definíció: lehelet, élet, a lélek

Strong szótár szerinti definíció: lehelet, lélek.

A pneuma szó jelentése, amely a G4151 Strong számon szerepel:

Thayer szótár szerinti definíció: Isten harmadik személye, a Szent Szellem, szellem, a lelket irányító befolyás, szél

Strong szótár szerinti definíció: szellem(ghost), élet, szellem(spirit), szellemi, szellemileg, elme.

Nézzük meg, hogy a hivatalos United Bible Societies (Nemzetközi Bibliatársulat) által kiadott görög Új Szövetségben, az 5. kiadásban, a fordítóknak kiadott változatban, a kötet végén lévő szótár mit mond a pneuma szó jelentésére.

Pneuma: Szellem (Istené); szellem, belső élet, az én; irányítás, az elme állapota; szellem, szellemi lény vagy erő, erő (gyakran gonosz szellemeké); élet (Mt.27,50); szél (Zsid.1,7; talán Jn.3,8); lehelet (2Thessz.2,8); kísértet, jelenés (Lk.24,37.39)

Ahogyan látjuk, a légmozgást leíró jelentés (lehelet – szél), valamint az élet szó kivételével nincs igazán közös definíciójuk. A Nemzetközi Bibliatársulat szótára egyáltalán nem említi a lélek szót, mint lehetséges fordítási opciót a pneuma szóra. Ezzel úgy érzem, hogy kizárhatjuk azt a megállapítást, hogy a két szó egymás szinonimája lenne, vagy felcserélhető a használatuk.

De nézzük meg a fordítói gyakorlatot, és vegyünk elő egy konkordanicát, hogy a pneuma szót milyen szavakkal fordították angolra, akkor ezt találjuk:

A King James Biblia esetében (a leggyakoribb előfordulás elől):
szellem(spirit), szellem(ghost), szellemek, szellemi, élet,

Majd nézzünk meg egy mai fordítást, a New American Standard Bibliát (szintén az előfordulás gyakorisága szerint):
szellem(spirit), szellem(ghost), szellemek, szellemi, szél, élet

Ahogyan látjuk, a gyakorlat azt mutatja, hogy a pneuma szót egyetlen egy alkalommal sem fordították léleknek.

Nézzük meg, hogy a psüché szót hogyan fordították.

A King James Biblia esetében (a leggyakoribb előfordulás elől):
lélek, lelkek, élet, életek, szív, szívből, elme, elmék

A New American Standard Biblia szerint (szintén az előfordulás gyakorisága szerint):
lélek, lelkek, élet, életek, szív, szívből, elme, elmék

A psüchét egy alkalommal sem fordították szellemként.

A magyar bibliafordítások is úgy indultak, hogy különbséget tegyenek e két fogalom között. Az első ilyen magyar bibliafordítás, a huszita fordítás 1466-ból, amely több kódexben maradt ránk. Ebben a fordításban a fordítók már kísérletet tettek arra, hogy két külön szóval fordítsák a pneuma és psüché szavakat. Akkoriban azonban még nem létezett a „szellem” szó, ezért a „szellet” szót használták a két fogalom megkülönböztetésére (a következő idézetek Korompay Klára: Ómagyar szókészlettani és jelentéstani kérdések az Apor-kódex alapján: lélek, szellet, Szentlélek című írásából valók)

„Ereszd ki te szelletedet, és meg teremtetnek”
(Zsolt 104,30: „Emittes spiritum tuum, et creabuntur”),

„Hová megyek te szelletedtől, és hová fussak te orcádtól?”
(Zsolt 139,7: „Quo ibo a spiritu tuo? et quo a facie tua fugiam?”),

„Te jó szelleted viszen engemet az igaz földbe”
(Zsolt 143,11: „Spiritus tuus bonus deducet me in terram rectam”).

„A szellet eredete egyértelmű: ez a szél alapszó származéka. (Az ún. Huszita biblia összes spiritus hátterű adatát lásd: Büky 1986: 85–93.) Igen általános az a vélemény, hogy e szót a bibliafordítók vezették be a nyelvi tudatosság jegyében, arra törekedve, hogy a latin forrásszöveg spiritus – anima párja mindkét elemének legyen pontos magyar megfelelője (vö. Hadrovics 1994: 101–103). Ezt a nézetet tökéletesen osztom; az alábbiakban néhány gondolatot meg is fogalmazok vele kapcsolatban.
Fontos kimondani, hogy ez a szó – minden szótörténeti előzmény nélkül – először az ún. Huszita bibliában bukkan fel, annak következetesen használt, jellegzetes elemeként. Ez valószínűvé teszi, hogy keletkezése is összefügg a bibliafordítás keletkezésével.”

Néhány példa a huszita fordítás evangéliumaiból a Szellet használatára:

Máté 4,1
Tahát Jézsus viteték az kietlenbe Szellettől, hogy késértetnék ördögtől.

Máté 8,16
Estve levén kedig hozának neki sok ördög vallókat, és kiveti vala az szelleteket igével, és menden gonoszol vallókat megvigasztott.

Márk 1,12
És legottan az Szellet kiűzé őtet az kietlenbe.

Márk 2,8
Kit legottan Jézsus ő szent Szellete miatt megesmervén, mert így gondolnának önbennek, mondá őnekik: E mit gondoltok tü szüvtekben?

Márk 12,36
Kinek Dávid mond Szent Szelletben: Monda Úr én uramnak: Ülj én jogom felől, míglen vessem te ellenségeidet te lábaidnak zsámolya alá.

Mivel a huszitákra is ellenségként tekintett a katolikus egyház, ezért nem csoda, hogy a fordítókat több hittársukkal együtt száműzték, és a „Szent Szellet” kifejezést pedig ki akarták törölni az emlékekből is.

A hivatalos egyház a következő álláspontra helyezkedett- Szalkay Balázs, ferences rendfőnök krónikája szerint:

„Akkoron két deák ember ugyanazon Kamenec városából, tudniillik Tamás és Bálint némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek idején megszöktek és Moldvába mentek, hol amaz két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították. Mennyi és mekkora eretnekség vagyon ebben, amit én is olvastam, ezt világi ember sem számlálhatja… mivelhogy ezt a szólást is Spiritus Sanctus, így fordították: Szent Szellet” (idézve: A müncheni kódex négy evangéliuma 1466, 8.old. – Európa Könyvkiadó 1985)

Tettükkel elérték, hogy a későbbi fordítók már kerülték a Szellet kifejezést, csak azért, hogy egyáltalán megjelenhessen magyar nyelven is a Biblia.

Ezzel elérték, hogy a lélek szó használata mindkét helyen, mármint a pneuma és a psüché helyén is, még a katolikus tanokat is alátámasztotta:

„az emberek esetében sem tesz egyértelmű tartalmi különbséget a két szóalak között a Szentírás. Ráadásul a trichotómiát, vagyis azt a tant, miszerint az ember három nem-teljes állagból (úm. szellemből, lélekből és testből) áll a VIII. Egyetemes Zsinat (IV. Konstantinápolyi Zsinat, 869–870.) mint tévtant tévedhetetlenül elítélte, azaz dogmaként kihirdette a dichotómiát. Ez a döntvény kötelezi a katolikust, hogy elvesse az emberi természet hármasságának fentebb vázolt tanát.” (Szász Péter: Szentlélek vagy Szent Szellem)

Később sem válogatott az eszközökben a katolikus egyház, hogy megakadályozza az igaz Biblia terjedését. Ezért is kerülhetett sor arra, hogy Komáromi Csipkés György fordítását az egri érsek elzáratta, elégette és nem engedte a nyilvánosságra, mert a Mt.28,19 versben a „nevére” szó szerepelt a „nevébe” helyett.

Hála az Úrnak, hogy azért a Szent Lélek kifejezéssel készülhettek fordítások. Mert jobb volt így, mintha nem is készülhettek volna magyar nyelven fordítások. Viszont mostanra elérkezett az idő, hogy e két fogalom helyes használata körül rend legyen, mert minél tovább húzódik ez a probléma, annál nagyobb lesz.

Térjünk vissza még Pecsuk Ottó megjegyzéséhez a témával kapcsolatban. A fentebb idézett írásában azt mondja, hogy nem járható út a szavak egyszerű lecserélése (lásd a fenti idézetet). Mármint az, hogy ahol a szöveg pneuma szót tartalmaz, azt átírjuk szellem szóra. Továbbá úgy fogalmaz, hogy a helyes megértést zavarná a pneuma és a psüché szavak két külön szóval történő fordítása:

„az újonnan bevezetendő kifejezések (például „hústest” vagy „Szellem”) már olyan konnotációkat (mészárszék, kísértetjárás, szellemtudományok stb.) hordoznak a magyar nyelvben, amelyet az olvasó nem tud figyelmen kívül hagyni az olvasásuk közben, így amennyivel a „következetesebb” használatuk segítené, annyival hátráltatná is a helyes megértést. 3. A „helyes megértés” felvet egy újabb kérdést: a dichotomikus vagy a trichotomikus emberkép a helyes biblikus szempontból? A test–lélek–szellem trichotomikus megkülönböztetése nem tűnik járható útnak, főleg ószövetségi, de újszövetségi szempontból sem. Az ószövetségi emberképet komolyan véve az lehet az érzésünk, hogy még a dichotomikus (test-lélek) emberkép is veszélyesen feldarabolja az embert mint Isten előtt álló teremtett egységet. 4. Ha bevezetünk új, „következetesebb” kifejezéseket a páli kifejezésekre, mennyiben lesz ez segítségünkre a többi újszövetségi könyv fordításánál, amelyeknél a sarx, sóma, psyché és pneuma kifejezéseknek megint csak a pálitól eltérő használatával kell számolnunk?” (Dr Pecsuk Ottó: Egy ökumenikus bibliafordítás felé, 60.-61.oldal)

Ha a szöveget úgy mérlegelnénk ahogy ő mondja, akkor ezzel ismét abba a hibába esnénk, hogy a fordító értelmezi az igét, és nem a tanító vagy prédikátor, akinek ez a feladata. A fordítónak nem az a feladata, hogy eldöntse, hogy az ember két vagy három részből áll, és ehhez képest fordítsa le a szavakat, amelyek előtte állnak. Vegyük észre, hogy a katolikus egyház úgy jutott el az ember két részre történő osztására, hogy két külön szót használ a pneuma és a psüché szavakra, úgy mint spiritus és anima. Szóval nem zavarta össze őket, hogy a szöveg három szóval fejezi ki az ember részeit, ennek ellenére ők ezt két résznek értették.

Érdekes azonban, hogy ez fordítva lehetséges, mármint az összes pneuma szó lélekkel való megfeleltetése. Ami Pecsuk Ottó szerint nem működik az egyik irányba, az működik a másik irányba, tovább rontva a helyzeten. Ezt tették a Revideált Károli Biblia szerkesztői is, amikor revideálták az 1908-as kiadást, és az egyetlen helyet, ahol a szellem szó szerepelt (1Kor.15,45), ott simán átírták lélekre.

A fordítások vizsgálata során pedig azt látjuk, hogy helyenként megküzdöttek a fordítók azzal, hogy ezt a jelentésében is különböző két fogalmat hogyan fordítsák, amikor egy mondatban vannak. Látható, hogy a megoldást csak a kényszer szülhette, hogy elkerüljék a „szellet” szó használatát. Az 1908-as revízió óta azonban nincs mentség arra, hogy ne rendezhették volna a fordítók ezt a problémát. És ott tartunk, hogy még ma is csak elismerik, hogy ez a helyzet zavart okoz. De akkor kérdezem, hogy kinek jó ez?

Miért kell még mindig fenntartani ezt az állapotot? Sőt, ha jók az információim, akkor Vida Sándornak is felajánlotta az egyház, hogy kiadják a fordítását, ha a szellemet átírja lélekre. De Csia Lajost is emiatt nem engedték megjelenni. Bottyán János, A magyar biblia évszázadai című könyvében úgy fogalmaz Csia Lajos fordításáról, hogy „érdekes kísérlet” a szellem szó használata. Kecskeméthy fordítása, amely szintén Szent Szellemet használ, azért jelenhetett meg, mert nem Magyarországról finanszírozták, hanem a Skót Bibliatársulat.

Nem érezzük a helyzet fonákságát, hogy külföldön vagy magánkiadásban kell megjelennie a helyes szóhasználatú Bibliáknak, mert itthon még mindig üldözik őket? És az is szomorú, hogy a protestáns egyházak, de főként a történelmi egyházak, már maguk védik a katolikus álláspontot a témában, és nem akarják rendezni ezt a helyzetet.

„A héber, görög és magyar szavak eredete és alkata tehát pontosan megfelel egymásnak. Éppen ez a körülmény még súlyosabb vádat emel azok ellen a teológusok ellen, akik nem „tudják” megtalálni a psükhének és pneumának megfelelő magyar szavakat.” (Csia Lajos – Bibliai Lélektan, 183.oldal)

A helyzet további történeti áttekintéséről korábban A szellem eltűnése a magyar Bibliákból írásban már foglalkoztam.

1862 óta nincs mentség a két-két szónak ugyanazzal a szóval történő fordítására. Akkor jelent meg ugyanis a Czuczor-Fogarassy -féle Magyar nyelv szótára, amely a következő definíciót tartalmazza a szellem szónál:

SZELLEM szó jelentése

(szell-em v. szél-el-em) fn. tt. szellem-et, harm. szr. ~e. Korunkban alkotott, s hirtelen elterjedt új szó a hellén pneuma, latin spiritus, német Geist kifejezésére, különböztetésül a lélek-től, melynek szabatosan a hellén psyüché, latin anima, s német Seele felelnek meg. Legújabb időkig a köz és irodalmi nyelven mind a spiritus, mind az anima kifejezésére, a fogalmak nem kis öszvezavarásával, a ,lélek’ szó divatozott, noha már a tatrosi bibliai másolók a nép nyelvén sem ismeretlen szellet (spiritus) szóval éltek.

Egyértelműen meghatározza, hogy mely görög, latin, angol és német szavakat kell a szellem szóval fordítani, és melyek jelentése a lélek. Ez alól egy fordítónak, vagy annak aki a Biblia szövegével foglalkozik, igen nehéz kibújni. Már több mint 160 éve ismert a szavaknak ez a jelentése és fordítási elve, amelyet a világi irodalom át is vett, de a keresztény körökben ahol még kritikusabb a fordítás kérdése, ott nem.

A Czuczor-Fogarassy szótár azt írja, hogy a szellem szó használata gyorsan elterjedt, de ennek ellenére az 1908-as revíziót készítők nem használták, pedig már akkor elkezdhették volna rendbe tenni a helyzetet.

A Váradi-Károli Biblia esetében szakítottunk azzal a hagyománnyal amelyet a kényszer szült, mivel magunk is megtapasztaltuk azt a zűrzavart a jelentések között, amelyre mindenki más is hivatkozik, és úgy adtuk vissza a szavak jelentését, ahogyan azt a fordítási irányelvek és szótárak megadták. Nem titkolt célunk volt vele, hogy a probléma görgetéséből kiszálljunk, és a két fogalom közötti, illetve a test-hústest megkülönböztetésével együtt a négy fogalom közötti különbséget a szövegben a megfelelő szó használatával jelöljük, és az értelmezést a Szent Szellemre, az olvasóra, valamint Isten szolgáira hagyjuk.

A hús, a lélek és a szellem harca

admin Hitélet ,,,,

7 És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)
Isten eredetileg az ember élő lélekké teremtette. Ez azt jelenti, hogy a lelkünk volt a lényünk „vezére”, a lelkünk volt a legerősebb. Ezért mondja az ige élő léleknek az embert, mert a lelke határozta meg. Az ige is, amikor megszámlálták az embereket, akkor azt mondja, hogy hány lélek lett megszámlálva (pl. 1Móz.46,27), a lélek tulajdonságai különböztetnek meg minket egymástól, az tesz minket egyénekké, egyéniségekké. Ez volt a bűnbeesés előtti állapot, amikor az ember lelke volt az életének meghatározója. Sajnos a bűnbeesés miatt a lélek elvesztette vezető szerepét, és az embernek része lett a bűn.
3 És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)
Azután, hogy az angyalok lejöttek, és ember feleséget vettek maguknak, és az ember nem tudott megállni a bűnnel szemben, és hússá, vagyis a szöveg szerint hústestté lett. Ha megnézzük az özönvízzel kapcsolatos igéket (1Móz.6,17, 1Móz.7,15; 1Móz.9,17; stb.), ott sokszor elhangzik, hogy Noé vigyen be a bárkába minden olyan hústetet (vagy húst),  akiben élő szellem van. Ebből láthatjuk, hogy az ember „lecsúszott” ugyanabba a kategóriába, mint az állatok, vagyis ő is hústest lett. Ez azt jelenti, hogy az ember élete, ahogyan az állatoké is, a test szükségleteinek a kielégítésére irányul, és a lélek a testet, pontosabban a húst szolgálja ki. Ezért lett a hús a vezető szereplő a lényünkben, és nem a lélek. Ez az állatoknál nem probléma, mert nekik ez adatott, hogy a létfenntartásukért éljenek. Viszont az embernek Isten nem ezt szánta. A léleknek kellett volna, vagyis még mindig a léleknek kellene tudnia választani az isteni, szellemi dolgok és a testi lét dolgai között. Ahogyan Jézus is azt mondja, hogy az az Ő eledele, hogy annak az akaratát cselekedje, aki őt elküldte (Jn.4,34), és nem elsősorban a testi éhség kielégítése. A testi szükségletek vágyainak legyőzésére a lélek azonban önmagában már képtelen, mert a hús a bűn miatt erősebb lett a léleknél.
18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. (Róm 7,18-23)
A hústest hatalma az ember lelkén olyan erős lett, hogy Isten azt mondja, hogy ez már törvény. Pál ezt az „élményt” írja le. A lelke gyönyörködik az Isten törvényében, de a hústeste nem engedelmeskedik, és végül legyőzi a lelket, és az ember azt teszi, amit nem szeretne. Az elmém törvénye erkölcsös lenne, de a bűn törvénye a tagjaimban legyőzi az elmém törvényét. Ezért a nem újjászületett embernek reménytelen a helyzete, mert a lelke sohasem fog tudni győzni a hústestben lakó bűn felett. Ideig-óráig elfojthatja, de legyőzni nem tudja.
Ezért kell szétválasztani az igében is a test és a hús, vagyis a hústest fogalmakat, hogy érthető legyen az ember helyzete, mert a test önmagában nem tartalmazza a bűnt.
18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)
26 Mert amiképpen holt a test szellem nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26)
Ha nem különböztetjük meg a test szót a hústest szótól, és összevetjük Pál Rómabeliekhez írt levelét a Korinthusbeliekhez írt levelével, akkor azt látjuk, hogy ellentmond önmagának, mert sok fordításban mind a hústestet, mind a testet egyszerűen testnek fordítják. És akkor egyszer Pál azt írja, hogy a bűn a testében lakozik (Róm.7.), majd azt mondja, hogy minden bűn a testen kívül van (1Kor.6,18). Jakab viszont megerősíti, hogy a test önmagában csak egy „edény”, ezért a bűn nem lakhat a sejtjeinkben, hanem az valósággal a bukott lelkünkben van, amelyet a Biblia húsnak, itt hústestnek mond. Ezért elengedhetetlen az újjászületés, mert önmagában a lelkünk nem képes legyőzni a hústestet. Pontosabban, a hústest kívánságainak kiszolgálására figyelő lélek, nem képes ezt a törekvését legyőzni, és a harcban mindig alul marad. Erről szól a Róma levél 7. fejezete.
7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)
Én hiába olvasom Isten törvényét, és gyönyörködöm benne, a végrehajtás nem megy saját erőből. A hústest, ahogyan az állatoknál, mindig önző, parázna, irigykedő, stb (Gal.5,19-21), más szóval az önző érdekeket képviseli, mert szépen mondva túl akar élni másokat. Ezért bukik bele a lélekelemzésbe az Isten nélküli pszichológia, és ezért keverhetik bele az ember jellemébe a „fajfenntartás” és az „életbenmaradás versenyének” látszata alapján azt, hogy az ember az állati sorból emelkedett ki. De ez nincs így! Ez a bűn következménye, és ez része lett a születésünkkel „kapott” jellemünknek.
24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róm 7,24)
2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,2)
A bűn a törvény erejével van bennünk. Ha itt megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a keleti vallások ma oly felmagasztalt meditációs technikáin, és türelmességet tanító tanain, akkor meg kell látnunk, hogy azok csak az elfojtás módszerét tudják érvényesíteni. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy ez addig tud érvényben lenni, amíg én kontrollálom a helyzetet, és nem veszítem el az önuralmam. Ha pedig egyszer „kihoznak a sodromból”, akkor reménytelenül visszaesek. A másik, hogy ezek az elfojtott érzelmek, kívánságok és indulatok máshol, más formában törnek elő. Ha pedig nem elégíttetnek ki, akkor depresszióba sodorják az egyént. Ezért kell még ma is oly sok ilyen technikát követőnek „én időt” félretenni, hogy tudjon magával foglalkozni, és a hústestének kedvezni, hogy a hústest elfojtott indulatai és kívánságai, vagyis az ego kapjon „valamit” és újra elcsendesedjen. Ahogyan látjuk, a hústestben lévő törvényt csak egy erősebb törvény tudja legyőzni. A bűn törvényét csak Isten életének törvénye tudja legyőzni. Ez az egyetlen olyan törvény, amely erősebb a bennünk lakozó bűn törvényétől. Isten életének törvénye nélkül minden harcunk hiábavaló. Isten életének törvényszerűsége, hogy nem cselekedhet bűnt, és mivel Isten maga az élet, ezért a Tőle származó élet törvénye a legerősebb törvénnyel rendelkező élet. Ez az egyetlen élet, amely legyőzheti a mi bűnös hústetünkben lévő törvényt. Ezért kell újjászületnünk víztől és Szellemtől.
6 Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)
11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 6,11)
A víztől való újjászületés során megerőtlenül a bűnnek hústeste, és a szellem újjászületésével pedig részünkké válik az az isteni erő, amellyel a továbbiakban a hústest kívánságait meg tudjuk öldökölni.
13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)
A hústest cselekedeteinek egy útja lehet, ha az ember valósággal Isten felé törekszik. Ez az út pedig a halál. Nem az elfojtás, hanem a halál. A kettő között az a különbség, hogy ha valami meghalt bennem, akkor az már nem követel semmit sem magának. Vagyis egyszerűen nincs jelen, nem nyomja a lelkem, mint az elfojtásnál. Az elfojtással a felgyülemlett indulatokat valahová el kell vezetnem, de a halál esetében nem kell ilyet tennem, mert „meg sem érint” az a bizonyos dolog. De ahogyan láttuk, mi önmagunkban képtelenek vagyunk megölni a hústestet. A hústest mindig legyőzné a lelkünket. Ezt csak és kizárólag Isten Szellemének ereje tudja bennünk megtenni.
2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)
10 Ezért ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem. (Zsid 8,10)
11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pt 2,11)
Az Úr segít azzal, hogy beírja az ő törvényét a mi elménkbe és szívünkbe. Ezzel képesek leszünk arra, hogy a jót felismerjük, amikor odafordulunk az Úr felé. És ezért kell a Szent Szellem az életünkbe, hogy legyen erőnk a hústesttel szemben megcselekedni azt, amiről látjuk, hogy jó. Csak a Szent Szellemtől átitatott szellemünkkel összefogásban képes a lelkünk a hústesttel szemben eredményes harcra.
Most sokan kérdezhetik, hogy jó-jó, ez így szép, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban. A valóság az, hogy mi nem látjuk magunkat tisztán. Mindenki sokkal engedékenyebb önmagával szemben, mint másokkal.
3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Mt 7,3-5)
Másoknál rögtön látjuk, hogy mi a probléma. A saját életünkben azonban igencsak elnézőek, és sokszor vakok vagyunk. Ezért mondhatja Jézus, hogy a szemünkben lévő gerendát nem látjuk, de a másik életében a szálkát is észrevesszük. Az Úr sok dolgot megmutat az életünkben, hogy mik azok, amik nem tetszenek neki. Ilyenkor „kezeli” a hústesti életünk, más szóval az óemberi életünk egy adott részét. Ettől a ponttól van reményünk a változásra is, mert ha az Úr rámutat valamire, akkor megadja hozzá az erőt is, hogy azt elhagyjuk az életünkből. Csak így lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy az Úr nem fog egyikünk életében sem mindent egyszerre „lerombolni” és egyik napról a másikra új életet kezdeni velünk. Ő nem akarja, hogy lelkileg összeomoljunk. A lelkünkön végzett igen precíz munkájából is látszik, hogy Ő az Isten, mert ezt más nem tudná így megcsinálni. Miközben éljük az életünket, Ő úgy hozza elénk azokat a dolgokat, amiket el kell hagynunk, és közben dolgozunk, tanulunk, családunk van. Akkor mutat rá egy-egy dologra, mikor azt képesek vagyunk elhordozni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb dolgokkal kezdi az Úr, és a legsúlyosabbak maradnak a legvégére. Ennek az az oka, hogy azokat a dolgokat a legnehezebb letenni, amelyek a lényünk meghatározó elemei. Ezekhez kell a legerősebben az Úrban lennünk, és ehhez kell számunkra a legtöbb erő, mert ezekhez kötődünk a legerősebben. Ha ezekkel kezdené az Úr, akkor hirtelen nem tudnánk, hogy kik vagyunk.
7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)
10 Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (1Kor 12,10)
A Szellem kijelenti, hogy az Úr szerint merre kell tovább haladnunk az életünkkel. Ez mindenkinek haszonra adatik, nem „csak úgy”. Ha valamit kijelent az Úr, akkor azzal célja van. A Szent Szellem ajándékai között ott van a „csodatévő erők”, amely a görög „dunamis” szó. Ennek egyik jelentése valóban a csodatévő erő, de az egyik legfontosabb jelentését keveset forgatják.  Ez pedig az erkölcsi erő, és a lélek kiválósága. Tehát a Szent Szellem adja meg azt az erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a hústest cselekedeteivel, indulataival és kívánságaival szemben megállhatunk, és legyőzhetjük.
Ahogyan az 1Pt.2,11-ben látjuk, a hústest a lélek ellen harcol. Vagyis az elménkben meg vagyunk győződve az isteni törvények helyességéről, és azokat akarjuk követni, de az óemberünk, a hústest ezeknek nem engedelmeskedik.
11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve a hústesti bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)
Amikor a szívünk körül van metélve, akkor jön el a lelkünkben az a fajta szabadság, hogy ne legyen kényszer bennünk a hústest cselekedeteinek megcselekvésére. A szív a döntéshozó „szervünk”, és ez a Bibliában nem esik egybe a fizikai szívvel, de funkcióját tekintve ugyanaz. A szívben mérlegeljük adott helyzetben a körülményeket, és vetjük egybe a korábbi véleményekkel, tapasztalatokkal, hittel, meggyőződéssel. Akkor van a szívünk körülmetélve, ha már tud a hústest „kényszerítésétől” függetlenül, a hústest ellenére is döntést hozni. Ehhez adja meg utána a Szent Szellem az erőt, hogy legyőzzünk a cselekedet szintjén is a hústestet, más szóval megöldököljük a hústest cselekedeteit.
Ez a hústest, a lélek és a szellem harca az emberben. A hústestben lakó bűn törvényét csak és kizárólag Isten Szellemének törvénye képes maga alá gyűrni. Ezért lehetnek azok az Isten Fiai, akik a hústest cselekedeteit képesek megöldökölni Szellem által, mert csak így van esélyük Isten parancsolatait betölteniük, és Szellem szerint élni. Erre az ember önmagában képtelen.

A szellem érzései

admin Hitélet ,,

Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. (2Kor 7,10)

Mostani témánkkal is szeretnénk bemutatni, hogy miért is fontos a szellem és a lélek közötti különbségtétel. Ha nem tudunk mi magunk különbséget tenni e két részünk között, akkor jelentősen csorbul a Krisztussal való együtt járásunk, mert nem tudjuk, hogy hol és mit tapasztalunk magunkban az írásoknak megfelelően. Nem szeretnék külön kitérni azokra a bibliai helyekre, ahol a magyar fordítások túlnyomó többsége a lélek szót használja a szellem helyett, hanem inkább példákon keresztül fogjuk érezni, hogy a két fogalom különbözőségének a megértése mekkora hatással van a hívő életünkre.

Akkor mondta Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben. (Lk 1,46-47)

Mai fogalmaink szerint Mária egy átlagos hívő ember volt. Mivel nő volt, ezért nem járhatott hittudományi iskolába, hanem ismereteit azokból az igehírdetésekből szerezte, amelyek a szombati istentiszteleteken elhangzottak. Mégis, számára két külön dolog volt a lelke és a szelleme, sőt mi több, még különbséget is tudott tenni a két „szerve” között jelentkező érzések között. Ezek szerint abban az időben egy hétköznapi asszonynak teljesen természetes volt tudni, hogy hol milyen érzése támadt.

Elcsügged bennem a szellemem, felháborodik bennem a szívem! Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem. Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy eped utánad. Szela. Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én szellemem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmed, mert bízom benned! Mutasd meg nekem az utat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet! Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök! Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó szellemed vezéreljen engem az egyenes úton. Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkem a nyomorúságból a te igazságodért! (Zsolt 143,4-11)

Tudjuk, hogy Máriához képest Dávid sokkal több kijelentést kapott Isten Szent Szellemétől, ezért nála nem is meglepő, hogy különbséget tesz a saját lelke és szelleme között. Elcsügged a szelleme, és eleped a lelke. Elfogyatkozik a szelleme, de az Úrhoz emeli a lelkét. Ebben a zsoltárban végig „váltogatja” a szelleme és a lelke dolgait az Úr előtt. Tudja, hogy nem a lelkében csüggedt el, hanem a szellemében, és az Úr Szelleme vezeti, nem a lelke. Viszont azt kéri, hogy az Úr a lelkét vigye ki a nyomorúságból, ne a szellemét.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én szellememnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében. (Jób 7,11)

Jób szenvedéseit olvasva gondolhatjuk, hogy ő mind testében, mind lelkében szenvedett. Testében az őt borító fekélyek miatt, lelkében pedig a vígasztalására érkezett barátai miatt. De itt szelleme fájdalmában szól. Jób könyvét tartják a legrégebben írott könyvnek a Biblia könyvei közül. Nincs megemlítve, hogy a könyvben szereplő emberek honnan szereztek ilyen mély ismeretet mind magukról, mind Istenről, mind a teremtésről, de a beszélgetésből látjuk, hogy mindezekről igen mély ismerettel rendelkeztek. Jób külön említi a szívét (más fordításban lelkét) és a szellemét, ahogyan ezt a 143.zsoltár idézetből Dávidnál is látjuk.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. (Jób 7,15)

Jób lelke is el van keseredve, mert a lelkében inkább a halált választaná. A lelke jobban átéli a teste szenvedéseit, mert közelebb állt a testhez a lélek, mint a szellem. Ezek szerint a példák szerint, már az Ószövetség idején is tisztában voltak a szellem és a lélek különbözőségével, de nézzünk néhány újszövetségi példát is.

Athénben pedig, mikor azokat várta Pál, szelleme háborgott ő benne, látva, hogy a város bálványokkal van tele. (ApCsel 17,16)

Pál apostol szelleme háborgott a sok bálvány láttán, és nem a lelke. Mivel neki már az Úr Szellemétől újjászületett szelleme volt, amely egybe volt kötve a Szent Szellemmel, ezért ahogyan a Szent Szellem felháborodott a sok bálvány láttán, úgy az ő szelleme is átvette ezt az érzést. Egyértelműen kivehető a Szent Szellem jelzése az ember felé, amelynek kapcsán „megindul” az ember szelleme is.

Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangéliuma ügyében és kapu nyittatott nekem az Úrban, nem volt szellememnek nyugalma, mivelhogy nem találtam Tituszt, az én atyámfiát; (2Kor 2,12)

Pál szellemének nem volt nyugodalma amiatt, hogy nem találja Tituszt, és nem a lelke nyugtalankodott. Ismét egy érzés, amely a szellemben keletkezik, és nem a lélekben. És most nézzük végig Jézus esetében hogyan jelent meg a szellem és a lélek érzésének különbsége:

Jézus azért, amint látta, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult szellemében és igen megrendült. (Jn 11,33)

Mikor ezeket mondta Jézus, igen nyugtalankodott szellemében, s bizonyságot tett, és mondta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy egy ti közületek elárul engem. (Jn 13,21)

Ebben a két esetben azt látjuk, hogy Jézus a szellemében búsult, illetve a szellemében nyugtalankodott. A szellem állapota azonban „átjött” a lelkére is, amikor Mártát és a többieket látta sírni, akkor ő is könnyekre fakadt. De a helyzetben végig megőrizte a határozottságát, és csak az együttérzése csalta elő a könnyeit. Amikor Júdás miatt nyugtalankodott szellemében, akkor is mindvégig megőrizte a lelke nyugalmát, vagy másképpen mondva a lélekjelenlétét. Amikor azonban a lelkében háborog, akkor nézzük meg mi is történik:

Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. (Jn 12,27)

És mondta nekik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok. (Mrk 14,34)

Végigolvasva az evangéliumokat, csak egy helyen találkozunk olyan helyzettel, amikor Jézus a lelkében háborog, és ez az egyetlen eset az elfogatása előtti időszak a Gecsemáné kertben. Minden más esetben a szellemében „keletkeznek” az érzései. Amikor a lelkében háborog, akkor látjuk, hogy az egész személye megroppan. És ez a legfontosabb különbség a lélekben és a szellemben való érzelmek hatásának az emberre. Ahogyan Pál is hiába nyugtalankodott szellemében Titusz miatt, azért a cselekvőképességét, a lelke nyugalmát tudta őrizni. Amikor a szelleme háborgott a bálványok miatt, akkor is mindvégig ura maradt a helyzetnek, és lelkében természetesen tudott viselkedni a külvilág felé. Jézus is, amikor a szellemében érezte az érzéseket, akkor a külvilág felé mindvégig megőrizte a határozott cselekvőképességét. Amikor azonban a lelkében „tört össze”, akkor elkeseredett, és az egész ember megtört. Ahogyan Jób példájából is láttuk, hogy a lelke inkább már a halált választaná, de a szellemének fájdalmában még szól. De Dávid is, amikor a lelke nyomorúságáról beszél, akkor el van keseredve, de az elcsüggedt szelleme mellett a szíve még meg tud bátorodni. Ez az alapvető különbség a szellemben és a lélekben támadó érzések hatása között. Amikor a lelkünk kavarodik fel, akkor az egész ember viselkedése, hozzáállása, hangulata, életszemlélete változik meg. Ezt lehet a Szent Szellemtől újjá nem született embereken jól megfigyelni, hogy szinte minden érzelmi állapotuk közvetlen hatással van a külső viselkedésükre is, hiszen a szellemük a lelkük hatása alá van rekesztve. Aki azonban újjászületett és tapasztaltabb szellemben, az meg tudja különböztetni a szellemétől jövő érzelmeket, és a lelke cselekvőképessége megőrzése mellett tudja „felszínre hozni” azokat. Mivel a szellemünk van a lényünk legmélyén, ezért az ott megjelenő érzelmek és gondolatok, ahhoz, hogy cselekvéssé vagy más kifejeződéssé lehessenek, át kell jönniük a lélek szintjére, hogy a külvilág felé ki tudjuk fejezni.

A bevezető ige is erről szól, hiszen a világ szerinti megszomorodás, az a lelki megszomorodás, amely a kétségbeesébe visz, és a halál felé vezet. Az Isten szerint való megszomorodás azonban a Szent Szellemtől jön a szellemünkbe, és az megtérésre indít. Közelebb visz az élethez, nem pedig elcsüggeszt.

A férfiú szelleme elviseli a maga erőtlenségét; de a megtört szellemet ki viseli el? (Péld 18,14)

Mint a megromlott és kerítés nélkül való város, olyan a férfi, akinek nincsen birodalma az ő szellemén! (Péld 25,28)

A szellem egyik fő jellemzője

admin Hitélet ,,

Váradi-Károli Biblia:

A szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki Szellemtől született. (Jn 3,8)

Csia Lajos Új Szövetség fordítás:

A Szellem oda fúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy: így van mindenkivel, aki Szellemtől született. (Jn 3,8)

A világban már régen helyreállt a szellem és a lélek közötti különbségtétel, csak a keresztény körök küzdenek még ezzel. Amikor már nem lélekjárásról beszélünk, hanem szellemjárásról, vagy több évtizeddel ezelőtt már létezett a Vidámparkban a Szellemvasút, amit a Bergendy zenekar meg is énekelt, hogy „szellemeket látni én ingyen sem akarok”, akkor a lélek és a szellem szó közötti jelentésbeli különbség már régen a helyére került. Fel kellene hagyni az álságos viselkedéssel és a túlzott hagyománytisztelettel, mert ma ez már inkább káros, és hátrányára van a keresztény közösségeknek, mint előnyére. Az ember nem két, hanem három részből áll, úgymint test, lélek és szellem. Ebben az írásban a szellem egyik fő jellemzőjével fogunk foglalkozni. Megpróbálom röviden, tömören és közérthetően.

Megjegyzés: A fent idézett versben, a szellem szó, görögül pneuma, Károli fordításában két magyar szóval van visszaadva, de Csia Lajos szintén helyesen, ugyanazzal a szóval adja vissza. Egyszer úgy mint szél, egyszer pedig úgy, mint szellem. Ha visszaemlékezünk a legelső bibliafordításokra, akkor a szellet szót használták, ami teljesen pontosan jellemzi a szellem jellegét. Ezek szerint Károli teljesen tisztában volt a szó jelentésével, de ahogyan már korábbi írásomban taglaltam, valószínűleg a katolikus nyomás miatt a Lélek szót használta a szellet helyett.

Az ember, amíg meg nem tér a bűneiből, és újjá nem születik, vagyis amikor gyermekként megszületik, akkor a szellem a lélek elnyomása alatt van, és nem tudja betölteni azt a szerepét, amelyre Isten először megalkotta. A lélek, pedig a test kívánságaira figyel, és ezért is nevezi a Biblia ezt a fajta lelket hústestnek. A szellem pedig szinte észrevétlenül van jelen. Amikor újjászületik valaki Szent Szellemtől, akkor elevenedik meg a szelleme, és kerül kapcsolatba Isten Szent Szellemével, és akkor kapja meg az esélyt arra, hogy szellem szerint éljen. Ha ez nem történik meg, akkor marad valaki lelki keresztény, és akkor nem tud a Szent Szellem vezetése szerint élni. Ezért kell tisztában lennünk a szellem jellemzőivel, hogy felismerhessük, hogy a bennünk keletkező gondolatok, indulatok, érzelmek milyen forrásból érkeznek.

A szellemek jönnek és mennek

Jézus szavaiból is egyértelműen látszik, hogy a szellem (vagy mondhatnánk többesszámban is — szellemek), jönnek és mennek. Az Új Szövetségben számtalan példát találunk démonoktól (gonosz szellemektől) való szabadulásra. Ebből is látszik, hogy azok ki- és bejárhatnak az emberi testbe úgy, hogy az ember lelke és szelleme is ugyanabban a testben van. De nézzünk először ószövetségi példákat.

És mikor elmentek ama hegyre, íme a prófétáknak serege vele szembe jött, és az Istennek Szelleme ő rá szállt, és prófétált ő közöttük. És lett, hogy mind azok, kik ismerték őt annak előtte, mikor látták, hogy íme a prófétákkal együtt prófétál, mondta a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van? (1Sám 10,10-11)

Saul nem volt igazi próféta, de amikor rá szállt Isten Szent Szelleme, és amíg „rajta volt”, az által tudott prófétálni. Mikor befejezte a prófétálást, akkor elhagyta őt a Szellem, és újra csak maga maradt. Saul jelleme nem változott meg ettől az eseménytől. A Szellem által kapott valamit, amely a feladat teljesítése után elhagyta őt, és akkor benne minden visszaállt az eredeti állapotba.

És mondta nekik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel szidalmaztak engem az asszíriai király szolgái. Íme, én olyan szellemet adok bele, hogy hírt hallva, térjen vissza földjére, és elejtem őt fegyver által az ő földjében! (Ézs 37,6-7)

Az asszíriai királyra küldött Isten egy olyan szellemet, amely azt idézte elő, hogy ő ne akarja tovább Jeruzsálemet ostromolni, hanem térjen vissza. Ez a szellem indulatot adott a szívébe, hogy eltérjen a szándékától. Itt azonban hangsúlyozni kell valamit.

A szellem(ek) tevékenysége(i)

A szellem, legyen az bármilyen, Istentől jövő, vagy gonosz szellem, csak indulatot, érzést vagy „sugallatot” ad, de a döntés megmarad az embernek. Ez az állítás igaz addig, amíg a Szent Szellemről beszélünk. A Szent Szellem bármekkora mértékben is legyen jelen az emberben, az ember személyiségét mindig tiszteletben fogja tartani. Ezért mondja az ige, hogy a „prófétaszellemek engednek a prófétáknak” (1Kor 14,32). Ha egy olyan Bibliánk van, amely különbséget tesz a szellem és a lélek szavak között, akkor megláthatjuk, hogy Jézus szelleme milyen aktív volt.

Ő pedig szellemében felfohászkodva, (Mrk 8,12)

Azon órában örvendezett Jézus szellemében, (Lk 10,21)

elbúsult szellemében és igen megrendült. (Jn 11,33)

igen nyugtalankodott szellemében, (Jn 13,21)

Láthatjuk, hogy a szelleme érzelmeket, indulatokat közölt vele, de ő ettől függetlenül erősen állt az adott helyzetben, és nem befolyásolta cselekvőképességét a szellem jelzése. Lelkileg stabil maradt. Ha valakinek már van ilyen tapasztalata, az tudja, hogy ha a szellemtől jön egy indulat, akkor nem igazán lehet mindig tudni, hogy miért is érezzük azt, amit érzünk. A lelkünk nyugodt, de valami mégis táplálja ezeket az indulatokat. Az ószövetségi példákkal együtt láthatjuk, hogy vagy érzelmeket, vagy akár Istentől jövő kijelentéseket is vehetünk a szellemünkkel. Mária, dícsérte az Urat, ezt tette az akaratával, vagyis a lelkével. De volt benne egy öröm, amelyet a szellemében érzett.

Akkor mondta Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben. (Lk 1,46-47)

Isten szellemével ellentétben, a gonosz szellemek az ember testében lévő telítettség egy bizonyos mértéke után, már átveszik az ember lelkétől az irányítást, és maguk használják a testet.

És amint a hajóból kiment, azonnal elébe ment egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem volt, Akinek lakása a sírboltokban volt; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni. Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futott, és elé borult, És fennhangon kiáltva mondta: Mi közöm nekem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. (Mrk 5,2-7)

Látszik, hogy „emberfeletti” ereje volt, és már nem is ő szólt, hanem használva a testét, a démonok szóltak belőle. Hasonlót figyelhetünk meg, amikor a gonosz szellem beszél az emberekhez, majd megveri azokat, akik őt el akarják űzni (ApCsel.19,14-16). Amint ezek a szellemek elhagyják a testet, akkor az ember lelke visszaveheti az irányítást a test felett, és élhet normálisan tovább. Ahogyan a gadarénus is miután megszabadult és kitisztult az elméje, elment és bizonyságot tett Jézusról. Olyan sikerrel, hogy már várták Jézus visszajövetelét, hogy találkozhassanak vele. A gonosz szellemek is adnak gondolatokat, érzelmeket, felindítanak cselekedetre, de nem visznek közelebb az Úrhoz, nem adnak kijelentést Istenből. A gonosz szellemektől mielőbb meg kell szabadulni. Sajnos ma tévtanítás az, hogy aki megtér és újjászületik, abban már nem lehet démon. Sajnos ez nem így van. Attól, hogy az én edényembe, testembe, belekerül valami új — a Szent Szellem — attól még a régi nem fog automatikusan eltűnni. Van rá példa, hogy azonnal megszabadul az ember bizonyos démonoktól az újjászületéskor, de ez kizárólag Isten kegyelmén múlik, hogy megtörténik-e vagy sem.

A lélek szerepe a szellemmel kapcsolatban

A szellemünk a léleknek továbbítja jelzéseit, egyedül nem képes cselekedni, mert a lélek része az akarat és az elme is. Mindig a lélek van a középpontban. A testünk, az anyagi világ felé adja meg a kapcsolatot, a szellemünk pedig a szellemvilág felé. A lélek pedig eldönti, hogy „merre megy”, melyik ingernek engedelmeskedik, mert ott van az akaratunk. A testi ingert választja, vagy a szellemtől jövőt. Mindenki volt már úgy, hogy éhes volt, de nem tudott rögtön enni, nem tudta ezt az ingert azonnal kielégíteni, de ettől még ment tovább, és élte az életét, amíg egy alkalmas pillanatban kielégíthette a test kívánságát és ehetett. A szellemi inger ugyanígy működik. A „nem tudtam uralkodni magamon” kifejezés takarja legjobban azt a helyzetet, amikor a gonosz szellemi befolyásnak enged valaki, és az leuralja a személyiségét.

Amikor Jézus a lelkében háborgott, akkor látható, hogy mekkora a különbség a szellemi háborgás és a lelki háborgás között.

És maga mellé vette Pétert és Jakabot és Jánost, és kezdett rettegni és gyötrődni; És mondta nekik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok. (Mrk 14,33-34)

Ebben az egy esetben van megemlítve, hogy Jézus a lelkében szomorúságot érez. A többi esetben mind a szellemében, vagy a szívében zajlottak az érzelmi megnyilvánulások. A Gecsemáné kertben igen szenvedett Jézus, mert akkor már a lelkében szenvedett. Lukács egészen részletesen leírja a szenvedését. Ha összehasonlítjuk a korábban idézett helyzetekkel, akkor látjuk, hogy mekkora a különbség a lelki és a szellemi háborgás között. A szellemi háborgások idején Jézus cselekvő képessége mindvégig megmaradt. Amikor azonban a lelke szenvedett, akkor még neki is erőt kellett vennie magán, hogy tovább tudja csinálni azt, amiért eljött.

A Szent Szellem munkája

Amikor újjászületünk, akkor Isten Szelleme összeragad a mi szellemünkkel, és életre kelti. Attól fogva tudunk rajta keresztül, az Úrral közösségben lenni, és „kijelentéseket” venni Tőle. Az egyik legfontosabb kijelentése az, hogy lesz egy belső meggyőződésünk arról, hogy most már Isten gyermekei vagyunk:

Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

(Róm 8,16)

Amikor Isten Szent Szelleme, vezet bennünket, akkor az Úr felé, Isten igéje felé, az Úrral kapcsolatos dolgok felé leszünk „fogékonyabbak”. Pál összefoglalva leírja, hogy a Szent Szellem milyen ajándékokkal ruházhat fel bennünket. Fontos a feltételes mód, mert ezeket nem lehet kierőszakolni Istentől, hanem ő adja a saját elbírálása alapján. Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem. (1Kor 7,17)

Azért tudtotokra adom nektek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Szellem által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Szellem szerint; Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által; Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, osztogatva mindenkinek külön, amint akarja. (1Kor 12,3-11)

Ezért kell Szent Szellemtől is újjászületnünk, hogy a mi szellemünk megelevenedjen Isten Szent Szelleme által, és összekapcsolódjon Vele. Ezzel az újjászületéssel fog a lelkiismeretünk is újra feléledni, és jelezni, ha Isten (nem csak a törvényben megírt) törvényei, vagy akarata ellenére cselekszünk valamit. De ebből az élő szellemünkből kapjuk az intuitív „megérzéseket”, hogy az Úr akarata szerint mit cselekedjünk. Így vezet minket, a szellemünkön keresztül.

A gonosz szellemek munkája

A gonosz szellemek esetében a helyzet annyiban más, hogy ők kérdezés nélkül le akarják uralni a személyiségünket, és a testünket maguk akarják használni, hogy kiéljék a saját indulataikat, saját akaratukat. Isten Szent Szellemével ellentétben, őket a mi beleeggyezésünkkel behívhatjuk magunkba, de legtöbbször akaratunk ellenére jönnek, álcázva magukat, mint akik a segítségünkre érkeznek.  A közvetlen és tudatos behívás mellett, a bűnök elkövetésével jönnek. Amire odaadjuk magunkat azoknak vagy annak leszünk a szolgái (Róm.6.fej.). Ha akarjuk, akkor megkapjuk azt a bizonyos szellemiséget, amelyet akartunk, de uralni sohasem fogjuk tudni magunkban.

Ezért létfontosságú tudni, hogy a szellemünkben mi zajlik, és ezt csakis és kizárólag a Szent Szellem tudja megvilágosítani, tehát a Szent Szellemtől való függés létfontosságú). Tudatában kell lennünk, hogy ami itt a szellemben zajlik, az nem a mi személyiségünk. Ahogyan a világ szerint is a pszichológia foglalkozik a lélektannal. Az írások is azt mondják, hogy a lélek üdvössége a célunk (1Pét.1,9), mert én magam, aki most a személyem tudatában vagyok, szeretnék ott lenni az Úrral egy örökkévalóságig. Ebben az esetben a szellem inkább mint az életerő hordozója van jelen, ezért adja vissza Jézus a szellemét az Atyának (Lk.23,46).

Ha azt veszem észre, hogy „nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem.” (Róm 7,15). Akkor meg kell vizsgálni, hogy ez az én újjá nem született lelkemből jön, vagy egy gonosz szellem akarja bennem véghezvinni az akaratát, de legyünk tisztában vele, hogy ehhez a gonosz szellemnek is van valamilyen jogalapja, hogy jelen lehet az életemben! Amennyiben bebizonyosodik a Szent Szellem kijelentése útján, hogy egy gonosz szellem, akkor attól meg kell szabadulni. Ehhez a Szent Szellem által kijelentett bűnt fel kell ismerni magamban, meg kell az Úr előtt vallani, kérni kell a bocsánatát, meg kell tagadnom és nem szabad többször újra elkövetnem. Ezután kérhetem az Urat, hogy szabadítson meg. (Erre vannak szolgálatok is a gyülekezetekben.) Ha pedig a lelkemből cselekszem, akkor azt jellemformálással, az Úr segítségével tudjuk leküzdeni.

Az Úr Szent Szelleme lakozást vesz az újjászületett emberben, de munkáját kezdetben nem folyamatosan érezzük, hanem ahogyan Jézus is mondja, jönnek és mennek a szellem jelzései, sokszor nem is fogjuk fel, hogy a szellem szól. A szellemi életet is tanulnunk kell, mint minden mást. Ehhez azonban, ahogyan a testünket is tápláljuk, úgy a szellemünket is táplálni kell. folyamatos közösségben kell lennünk az Úrral. Rendszeresen úrvacsoráznunk kell, Isten igéjét kell forgatnunk, imádkoznunk kell, mert ezek mind táplálják a szellemet. Ebben segít egy olyan Biblia, mint a Váradi-Károli kiadás, ahol különbséget tettünk a lélek és szellem fogalmak között.

A megelevenedett szellem az, amely együtt tud az Úrral dolgozni, és akkor fogjuk tudni elmondani, hogy Isten fiai vagyunk,…

Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8,14)

A szellem eltűnése a magyar Bibliákból

admin Bibliai témák ,,

 „Hogy az ember szelleme és lelke két külön valóság, azt semmiféle más nyelvű embernek nem kell bizonyítani, csak a magyarnak. S ez nem azért van, mert a magyar nyelvnek e két fogalomra nem volna régidő óta két szava; hanem mert érthetetlen okból a magyar bibliafordítók a két fogalomnak más nyelvekben két nevét egy magyar szóval, a lélekkel fordították le s ezzel helyre alig hozható zavart okoztak a magyar lélekben.”  

(Csia Lajos:  Bibliai lélektan, 122.old. – Százszorszép Kiadó 1994)

Egyik igen sarkalatos pont a Bibliákban, a szellem és lélek szó helyes alkalmazása. Ez ma Magyarországon vízválasztó a keresztyén társadalomban. Bár a téma nem új keletű. Szeretném végigkísérni a szellem szó fel- és eltűnésének lehetséges útját szerény kutatási lehetőségeimhez mérten. A dolog ugyanis jól indult. Az elején, a magyar bibliafordítások kezdetén még jól volt használva ez a két külön fogalom, de útközben elveszett, és ma nagyon nehezen talál vissza a helyére. Ennek lehetséges okait keresve indulunk most útnak, egy vággyal a szívünkben, hogy hátha egyszer meg lesz a maga becsülete ennek a szónak is, és nem csak kis példányszámú magánkiadásban megjelent Bibliákban éli majd életét.

Az előreformációnak tekintett huszita mozgalom hozta el Magyarországra az első, ma számontartott részleges bibliafordítást. Akkoriban a Ferences rend volt megbízva a mozgalom elleni küzdelemmel, ezért is találunk a korabeli rendfőnök krónikájában feljegyzést róla. 1436-ban kezdte el két szerzetes, Tamás és Bálint, lefordítani magyarra Isten igéjét. Munkájukat száműzetésben, a pápai üldözés elől menekülve, Moldvában fejezték be, 1439-ben. Munkájuk teljes egészében nincs meg, hanem három kódex örzi. Az evangéliumok a (mai helyéről elnevezett) müncheni kódexben találhatók.

 Az 1466-ban megjelent müncheni kódexben található négy evangélium, helyesen fordította a görög pneuma és psyche szavakat, azok akkori magyar megfelelőjével. Ez akkor nagy vihart kavart, és a hivatalos egyház a következő álláspontra helyezkedett- Szalkay Balázs, ferences rendfőnök krónikája szerint:

„Akkoron két deák ember ugyanazon Kamenec városából, tudniillik Tamás és Bálint némely eszelős emberekkel és asszonyállatokkal összebeszélvén, éjnek idején megszöktek és Moldvába mentek, hol amaz két pap a mondott eretnekséget tovább terjesztvén mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították. Mennyi és mekkora eretnekség vagyon ebben, amit én is olvastam, ezt világi ember sem számlálhatja… mivelhogy ezt a szólást is Spiritus Sanctus, így fordították: Szent Szellet”

(A müncheni kódex négy evangéliuma 1466, 8.old. – Európa Könyvkiadó 1985)

Az Apor kódex, amely a XV.sz. második felében keletkezhetett, több zsoltár töredéket tartalmaz, ahol szintén átvették a szellet szó használatát. A 139. zsoltár egy mondata így szól:

„Hová megyek te szelletedtől és hová fussak te orcádtól?”

                (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Az idézett könyv 17.oldalán ezt olvashatjuk: „A Huszita Bibliát eretnek fordításnak bélyegezte a római katolikus egyház. Ez az oka annak, hogy a későbbi bibliafordítók féltek használni a szövegét, s a használat nyomait igyekeztek eltüntetni.”

Hazánkban sokáig küzdöttek a protestánsok, egyáltalán az életben maradásért, nem hogy a szabad vallásgyakorlásért. Mivel pedig a katolikus egyház sem a bibliafordításokat nem támogatta, sem azt, hogy bárki szabadon olvashassa Isten igéjét, ezért ne csodálkozzunk, hogy a korábban Szent Szelletként fordított Szent Szellem is, mint káromlás, nem vert gyökeret, hiszen rögtön csak elutasítást vont volna magával. Küzdelmes korszak után ismét megjelennek a jezsuiták Magyaroroszágon, hogy erősebben képviseljék az ellenreformációt.

Káldi György jezsuita szerzetes 1626-ban megjelent bibliafordításának Oktató intésében ezt írja:

„Tovább is el lehetett volna a mi nemzetünk a Magyar Biblia nélkül, megelégedvén az igaz tanítóknak magyarázásával. Elég, hogy ki-ki a tanítók magyarázattyából azt értse, ami az ő hivatallyához kívántatik” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Káldi György egyébként csak a hivatalos katolikus álláspontot képviselte, amelyet a tridenti zsinat hozott, 1545-1564 között. Ez a zsinat határozott úgy, hogy a Vulgata az egyetlen hiteles Biblia szöveg, és ezért nem lehetett tovább használni Erasmus latin fordítását sem az egyházon belül. Hála az Úrnak, hogy ez közben már elterjedt, és a katolikus egyházon kívüli személyek vették kezükbe a sorsát.  Tehát Károli Vizsolyi Bibliája után jóval, még mindig itt tartott a hazánkban erős állásokat kiépített katolikus egyház által felügyelt hitélet.

„Az 1604. évi pozsonyi országgyűlésen is hiába sürgetik a protestáns rendek a vallás ügyének rendezését. Rudolf hallani sem akar semmiféle engedményről s mikor az országgyűlés 21 törvénycikket felterjeszt hozzá szentesítés végett, ő egy 22-iket csatol azokhoz, melyben kimondja, hogy Magyarországot minden eretnekségtől meg akarja tisztítani, ezért megújítja a római katholikus vallás érdekében hozott korábbi törvényeket, s eltiltja a vallási ügyeknek az országgyűlésen való tárgyalását.” (forrás:  ifj. dr. Szabó Aladár – A magyar protestántizmus története című művéből, 1933)

De ezenközben a bibliafordítók nem csak ezzel, hanem még a magyar nyelvvel is küzdöttek, hiszen sok szót, amit ma is használunk, egy-egy bibliafordításban találunk meg először. (pl. kegyelem —Heltai Gáspár 1551; fukar —Sylvester János 1541) A bibliafordítások hoztak némi egységet a nyelvtanban is, mert míg a Huszita Bibliában csak próbálgatták kiegészíteni a magyar hangok megjelenítésére a latin ábécét, addig ekkorra már egységesedik valamelyest a nyelvtan.

Innen ugorjunk az időben a 19.századig. Ekkor fellendülnek ugyan a bibliafordítások ismét, ahogyan a reformáció korában is, de ezek a kísérletek ma szinte ismeretlenek. Érdekes, hogy sokszor még nevük sem maradt fenn a köztudatban. A kor szellemét belengte a nyelvújítás, de ennek ellenére a hagyományok erősebbnek bizonyultak:

„…a háromszáz éves Károli tradíciótól, amelyhez az azt revideáló protestáns teológusainkat a megszokás, a tisztelet és a hódolat annyira odakötötte, hogy nagyobb mérvű változtatást nem lehetett tőlük várni: a nagyközönség előtt pedig szinte ’szentnek’ látszott Károli szövege.” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Időrendben a következő fordítás, amely különbséget tesz a lélek és a szellem között, meglepő módon P. Soós István, karmelita szerzetes Új Szövetség fordítása 1911-ből. Ő azonban a Vulgata alapján készítette a fordítást, és maradt az „Isten lelke” kifejezés is. Sajnos nincs információm arról, hogy miért nem erre indult tovább a katolikus egyház a későbbi fordításaival, és miért maradtak meg a lélek kifejezésnél a szellem helyett. Érdekes, hogy hogyan nyilatkozik róla Bottyán János a Magyar biblia évszázadai könyvében: „a lelket olykor szellemnek fordítja, ezzel bekapcsolódik abba az újítókörbe, amely nem elégszik meg a hagyományos szóhasználattal” — nem csoda, ha a további fordítások, amelyek ezt megtették a „szakmai” körökben nem találtak elfogadásra.

Ezt követi Kecskeméthy István fordítása, 1935-ből. Ez a kiadás a Skót Bibliatársulat kiadásában jelent meg, és ő is a Textus Receptust használta az Újszövetséghez. Erről ő maga így ír: „Ez ellen nincs miért prüszkölni, mert igen sokszor nagyon megéri a fáradságot, ha szövegváltoztatás helyett a Textus Receptusnak próbáljuk igaz értelmét megnézni.” (forrás: Bottyán János—A magyar Biblia évszázadai, 1982)

Munkájával egy időre egyedül maradt, mert az egyházi támogatású kiadások között nem volt olyan, amely ezt a „drasztikus” lépést meg merte volna tenni.

Tehát a 20.században, Kecskeméthy Istvánt követően, jelenik meg Csia Lajos — sajnos csak — Új Szövetség fordítása, mely bár 1939-ben elkészült, 1978-ban kerül kiadásra. Igen kiváló fordítás, mely törekszik a szöveghez legközelebb álló megfogalmazások visszaadására. Aki ugyan református lelkész volt, de új fordítását nem adták ki, hanem Ausztriában jelent meg.  Törekedett a szöveghűségre. Így ír róla Bottyán János „A magyar Biblia évszázadai” című könyvében: „Legkirívóbb próbálkozása, hogy a lélek helyett szellemet ír, és szellem helyett lelket. Ezzel újból megkísérli, hogy meg lehet-é fordítani egy nyelv szóhasználatát évezredek után? Elérhető-e, hogy Szentlélek helyett azt mondjuk: Szent Szellem. Amint láttuk, ilyet próbáltak már a Huszita Biblia fordítói is. Nyelvünknek ezt a rendjét csak felborzolni lehet, de megváltoztatni nem.” Érdekes, hogy amire ő itt hivatkozik, az Csia Lajos szerint éppen ellenkezőleg van: „A héber, görög és magyar szavak eredete és alkata tehát pontosan megfelel egymásnak. Éppen ez a körülmény még sülyosabb vádat emel azok ellen a teológusok ellen, akik nem „tudják” megtalálni a psükhének és pneumának megfelelő magyar szavakat.” (Csia Lajos – Bibliai Lélektan, 183.oldal)

Vida Sándor munkájáról az 1985-ös Bottyán János által írt „A magyar Biblia évszázadai” című, egyébként igen alapos és körültekintően összeállított, könyve nem tesz említést. Érdekes, hogy könyvében más korábban magánkiadásban megjelent műveket felemlít, de Vida Sándor fordítását elhallgatja. Sajnos, ahogyan Csia Lajos fordítását, úgy Vida Sándor fordításának kiadását sem támogatta a Bibliatanács, ezért az csak magánkiadásban jelenhetett meg, könyv alakjában egyszer.

A legújabbkori kiadások közül pedig az Egyszerű Fordítás használja a szellem szót, valamint még várjuk a Hit Gyúlekezetének új fordítását, amelyből eddig részleteket közöltek. (megjegyzés: A Patmos kiadó által kiadott Biblia, 2012-ben, még termékdíjat is kapott, bár gyülekezetük szóhasználatával ellentétesen ebben a Bibliában nem használták a szellem szót.) Az Újvilág fordítás és a Krisztus Szeretete egyház kiadása szintén használja a szellem szót. Érdekes, hogy nagy egyházainknál még mindig erősebb a hagyomány tisztelet, és ezért ma is elmondtató, amit fentebb idéztem, csak most már nem 300 év tradíciója áll itt, hanem 500 év hagyományé. A 2011-es Revideált Károli kiadás sem nyúl bele ebbe a dologba, sőt, ők még a Textus Receptustól is elfordultak. Bár felteszem, hogy a teológusok, akik itt Magyarországon erősen ragaszkodnak a „Szentlélek” kifejezéshez, és az egyházi fordításokban nem engedik a szellem szó megjelenését, azok, ha idegen nyelven publikálnak (vagy csak társalognak egy külföldi kollégájukkal), akkor nem „Heilige Seele” vagy „Holy Soul” kifejezéseket használják, lejáratva magukat, hanem a helyes kifejezést alkalmazzák. Csak a magyar népnek szánják ezt a kiváltságot.

Hála a nyelvújítók munkájának, ma már van a szellet helyett egy teljesen szalonképes szavunk, a szellem, melyet nyugodtan lehetne használni. Ezt mégis kerüli sok mai fordítás is. Egy európai nyelv sem keveri ezt a két szót. Sok félreértésre és félremagyarázásra ad okot, ha nem vagyunk tisztában e két szó eltérő jelentésével. De például az 1908-as Károli verzió is az 1Kor.15,45-ben „felvállalja” a szellem szót bár csak ezen az egy helyen:

 „Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.”

Enélkül a szétválasztás nélkül, könnyen összezavarhat minket a világi pszichológia (lélektan) és a bibliai lélek fogalma, hiszen akkor mi különbözteti meg őket egymástól? Hol kezdődik az egyik és hol a másik? Van-e különbség, és ha van, akkor mi az? Szükségét éreztük, hogy ez a két fogalom el legyen egymástól választva, ha már az eredetiben is két külön fogalmat jelöl, ezért a Váradi—Károli kiadásban így szerepel. Ez a Biblia is egyházi támogatás és felekezeti befolyás nélkül készül.

Hogy miért is éreztük szükségét egy új Biblia kiadásának, azt részletesen kifejtjük a blog első cikkében. A blog további cikkei segítséget próbálnak nyújtani a Bibliában szereplő régi és „új” fogalmak megértéséhez és helyes használatához, illetve magyarázatot adni az eszközölt változtatások indokaira. Legyen mindenkinek épülésére Isten tiszta igéje! Legyen erős fegyverünk a gonosszal szemben, vegyük fel „…a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde:” (Ef 6,17)