Nestle-Aland

Korábban már foglalkoztam a témával, hogy vajon melyik szövegtípus lehet a régebbi. A többségi szövegek, amelyeket a ma fellelhető új szövetségi kéziratok többsége őriz, vagy a tudósok által régebbinek mondott kisebbségi szövegek, más néven az alexandriai szövegcsalád. Az előzmény cikket itt lehet megtalálni:

Melyik a régebbi? A Textus Receptus vagy az alexandriai szövegek?

Azért kell ezzel a témával foglalkoznunk, mert a mai szövegkritikai társadalom még mindig azon fáradozik, hogy megpróbálja megtalálni az Új Szövetség eredeti szövegét – mintha az elveszett lenne. Ezt a munkát leginkább a fennmaradt szövegek kora alapján végzik, kimondva, hogy szerintük a legrégebbi szövegek állnak a legközelebb a lehetséges eredeti kéziratokhoz.

Annak ellenére, hogy Westcott és Hort idejét (1881) követően is kerültek elő régi kéziratok, amelyek ellent mondanak az ő elméletüknek, mármint annak, hogy a hagyományos szöveget a 4.század után egységesítették, és tették tele kiegészítésekkel, a mai kutatók mégsem változtattak a módszerükön, és nem korrigálták az általuk gondozott szöveget ezeknek az új eredményeknek megfelelően.

Egy kicsit azt is mondhatnánk, hogy a Westcott-Hort féle Új Szövetség lett az ő “fogadott szövegük”, mert nem mernek eltérni attól. Ezért mondja Kurt Aland is az ő Új Szövetség kiadásuk előszavában, hogy munkájuk 80%-ban megegyezik a Westcott-Hort féle Új Szövetséggel. Westcott és Hort elméletéről többen többször bebizonyították, hogy nem tartható. Kezdve a kortársaikkal, de még jóval utánuk is. Mégis, valamilyen oknál fogva a mai napig tartja magát a Biblia szövegeihez az a hozzáállás, amelyet ők tanúsítottak. Mi ez, ha nem egy szellemi irányzat? De ha csak emberileg nézem is a dolgot, akkor is azt mondhatnám, hogy mivel birtokunkban van az Új Szövetség, már nem lenne szükség a szövegkritikusokra, hogy “megtalálják” számunkra az eredeti Új Szövetséget. Ez a munkájuk és “tudományos” fokozatuk feleslegessé válását jelentené, amelynek érthető emberi okokból ellenállnak.

Az eklekticizmus Westcott és Hort módszereiből nőtte ki magát. Egyébként a módszereikre, mármint arra, hogy egy eklektikus (eklektikus definíciója: különféle rendszerek elemeiből, jegyeiből önkényesen válogató ‹irányzat, stílus›) szöveget állítsanak össze, ma sincs jellemzőbb, mint az, hogy ugyanaz a szöveggondozó bizottság, aki elkészítette az 1968-as Nestle-Aland Új Szövetséget, a saját munkáját a következő kiadásra több mint 500 helyen felülbírálta. Ebből látszik, hogy mennyire szubjektív ez a módszer. Egy szöveget egyszer így látok, majd később átértékelem, és máshogy ítélem meg.

Ez a lényege is az eklekticizmusnak, hogy szemezgetek az írások között, és egy olyan változatot állítok össze, amelyik nekem tetszik. Ezért is hívják a mai kritikus szöveget, amit a bibliatársaságok használnak, eklektikus szövegnek. Ezekben nagyon sok olyan olvasat van, ami ilyen formában egy kéziratban sem található meg. (A munkamódszerüket többször taglaltam a “Ma mindenki megcsinálhatja a saját Bibliáját?” sorozatban.)

Nem tekintik ihletett szövegnek a Biblia szövegét, és ez a szemlélet áthatja a módszereiket is, amelyekkel a szövegekhez közelítenek. Ezért merte azt mondani később Kurt Aland is, hogy a szerzők neveit ráhamisították egy-egy levélre, mint mondjuk a Péter levélre, hogy többen olvassák. Ez a szemlélet járja át a mai modern szöveggondozó munkát is. És eszükbe sem jut, hogy azt valaki szándékosan rontotta volna.

Hort: “Itt különösen helyénvaló kifejezni a határozott hitünket, hogy még az Új Szövetség számos nyilvánvalóan hamis olvasatai között sincs jele a szöveg szándékos hamisításnak dogmatikai [hittani] céllal.” (forrás: Westcott and Hort, the new testament in original greek II, “Introduction and appendix” 282.oldal)

Ahogyan a blog előző cikkében (Isten igéje) megemlítettem Markion munkásságát a Lukács evangéliumon, mint az egyetlen olyan evangéliumon, amelyet elismert az egyik legjelentősebb okkultista, H.P. Blavatsky is, aki a mondandóját csatornázva kapta egy tisztátalan szellemtől, akkor ki kell mondanunk, hogy igenis szándékos megrontáson is átment a Biblia szövege. Ehhez képest kellene kezelniük a szövegkritikusoknak is a fellelhető szövegbeli különbségeket.

Bár Hortról, elmondják, hogy nem az Új Szövetség eredeti formáját kereste, hanem meg akart szabadulni a Textus Receptustól.

G,D, Fee maga írta: “emlékeznünk kell rá, hogy Hort a származási elméletét nem azért használta, hogy felfedezze az Új Szövetség eredeti szövegét. Akár jogosan, akár nem, de Hort a származási elméletet egyedül arra használta, hogy megszabaduljon a Szír (Bizánci) szövegtől.” (idézve: Pickering – Identity of the New Testament, 8.oldal)

Bruce Metzger is elismeri, hogy igenis hittani okokból változtatták az Új Szövetség szövegét:

“Iréneusz, Alexandriai Kelemen, Tertullian, Euszebiosz, és sok más egyházatya az eretnekeket okolta, hogy megrontották az Írásokat azért, hogy megtámogassák a saját nézetüket. A második század közepén, Markion kitörölte az ő Lukács evangéliumának másolataiból Jézusnak az összes zsidó háttérre vonatkozó hivatkozását. Tatián evangéliumi harmonizációja tartalmaz néhány olyan szövegváltoztatást, amelyek az aszkéta vagy enkratita nézeteket mutatják.” (forrás: Bruce Metzger, The Text, 201.oldal)

Westcott és Hort azt vallotta, hogy a 4. században volt egy olyan egyházi konferencia, vagy összeült egy tanács, akik harmonizálták az Új Szövetség szövegét, és a változatokat összevonták egy olvasatba, amelynek az eredménye a mai Bizánci Szövegtípus. De erre nincs semmi bizonyíték.

“Kenyon (1912) rég megfigyelte, hogy nincs történelmi bizonyíték arra, hogy a Hagyományos Szöveget az ősi egyházatyák egy tanácsa vagy konferenciája készítette volna. A történelem hallgat bármiféle ilyen összejövetelről. “Tudjuk” – jegyzi meg – “a Szeptuaginta és a Vulgáta néhány revizorának a nevét, és furcsa lenne, ha történészek és egyházi írók mind elhallgatták volna a feljegyzését vagy megemlítését egy ilyen eseménynek, mint az Új Szövetség eredeti görög szövegének a revízióját.” (forrás: (The text of the Greek Bible, student’s handbook, Kenyon, 302.oldal)

“Miller [akinek a munkáját a sorozat előző cikkében ismertettem] számai pontosan reprezentálják amit állított, vagyis “az ügy valós állapotát”, hogy a Hagyományos Szöveg (“bizánci”) több támogatást kap a korai egyházatyáktól, mint a kritikus szöveg (lényegében a Westcott-Hort), amelyet az angol revizorok használtak.” (forrás: Pickering – Identity of the New Testament, 36.oldal)

Egy másik bibliakutató szerint:

“Az egyházatyák itt különösen hasznosak, a legtöbb korai kézirattal szemben, ugyanis ők lehetővé teszik, hogy egy-egy olvasat pontosan hol és melyik időpontban volt forgalomban.” (forrás: Brent Nongbri : A Very Brief Introduction to the Critical Apparatus of the Nestle-Aland (revised 2006), 4.oldal)

Logikailag is helytálló, hogy megvizsgáljuk, hogy egy-egy egyházatya hogyan használta a bibliai idézeteket. Ugyanis ezek nem “légből kapott” idézetek, hiszen mindenki könnyen leellenőrizhette, hogy mit mond az író, aki a bibliai kommentárt írja. Nem volt könnyű egy kitalált idézetet beleírni egy tanulmányba, hiszen akkor mindenki rögtön támadhatta volna az adott írást, hogy nem azt mondja a szöveg amit a szerző állít. Ezért érdekesek a 4. század előtti fordítások is, hiszen azt valamiről lefordították, hiába nem az eredeti görög nyelven tartalmazzák az Igét.

Arra a következtetésre jutott egy saját bevallása szerint ateista teológiai hallgató is, hogy az egyházatyák idézeteit vizsgálva, rábukkanhat az Új Szövetség eredeti szövegére.

Mark McCabe – On the Early Christians and Bible Quotes (2014)

Ebben a tanulmányában megvizsgálta földrajzi és koronkénti felbontásban az egyházatyák idézeteit, a latin idézeteket visszafordította görögre, hogy összevesse a Westcott-Hort görög Új Szövetség szövegeivel. A részletes tanulmánya letölthető az internetről. Itt most csak a végkövetkeztetést idézem:

“az eredmények össze lettek vonva, hogy megformáljanak egy erős következtetést. Úgy találtam, hogy ez a módszer egy tiszta bizonyíték alapú következtetést szolgáltat […] A szövegek földrajzi szóródásának a vizsgálata után, kizárásos alapon működő eljárással, a Bizánci Szöveg bizonyult az eredeti kéziratok szövegének. Ezek az eredmények, bár nem konvencionálisak, jelentős következményekkel járhatnak a jövőbeli fordításokra, és az Új Szövetség értelmezésére és fordítására.”

Vagyis tisztán az elé került bizonyítékok alapján azt mondja ki, hogy a Bizánci (Többségi, Hagyományos) Szövegek hordozzák az Új Szövetség eredeti szövegét.

Az elé tárult bizonyítékok arra a gondolatmenetre ösztönözték, hogy egyedül a Többségi Szövegek azok, amelyek minden korban és minden földrajzi helyen egymástól függetlenül előfordulnak. Csak a 4. századot megelőzően tapasztalható, hogy az Alexandriai szövegváltozatok egyre nagyobb teret kapnak az idézetekben, majd a 4. századtól ezek eltűntek a szövegekből.

Úgy érvel, hogy az eredeti kéziratok terjedtek el a legkorábban a Földközi-tenger környékén, és ezt követően, ahogy az Alexandriai változatok megjelentek, azok a kereskedelmi utak mentén elkezdtek terjedni. Majd a 4. században elhagyták az egyházatyák az Alexandriai változatok használatát. Ezt mutatják a szövegek által ma a rendelkezésünkre álló bizonyítékok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy nincs egyetlen “tisztán” alexandriai szöveg sem! Mindegyik kézirat, amelyik ebbe a csoportba tartozik, nagy egyezőséget mutat a Bizánci szövegekkel. Nagyobbat, mint más alexandriai csoportba tartozó kézirattal. Példának okáért lásd a Sinai és Vatikáni kódexek közötti eltéréseket.

Úgy tűnik, hogy a 4. században olyan méreteket öltött az Alexandriai szövegek használata, hogy az egyház valóban úgy dönthetett, hogy megtisztítja magát ezektől a megromlott változatoktól, és elfordul a használatuktól. De nem hozzátettek a szövegekhez, ahogyan Westcott és hort állítja, hanem kitisztították azokat az alexandriai hatástól. Mivel nincs nyoma egy külön az erre a célra összehívott tanácsnak, vagy konferenciának, általános lehetett a nézet, hogy az Alexandriai szövegek nem helyesek, és nem kellett külön megindokolni, hogy miért nem használják többé azokat a másolatokat, amelyek azokat a szövegeket hordozták. Jeromos is elmondja, hogy amikor ő a Közel-Keleten járt, akkor a könyvtárban még megvolt Máté evangéliumának eredeti kézirata (382-392 között).

Úgy hiszem, hogy már elég bizonyítékát tártam fel annak, hogy az Alexandriai szövegek másolói ugyanúgy szabatosan kezelték az Új Szövetség szövegeit, mint a mai szövegkritikusok. Vagyis bátran belenyúltak, és ott változtatták meg, ahol gondolták. Azok pedig, akik valóban úgy tekintettek ezekre az írásokra, mint Isten Igéjére, azok pedig tőlük telhetően hűséggel kezelték, és nem akartak rajta változtatni, hanem meg akarták azt őrizni olyan hitelesen, amilyen hitelesen csak tudták.

Még egy adalék:

Ellicott püspök, aki tagja volt a Westcott-Hort féle revíziós bizottságnak, a következőket mondta:

“A Fogadott Szöveg [Textus Receptus] eredete túlnyúlik az egyes kéziratok származásán, amelyekre Erasmusnak szüksége volt… A származása visszanyúlik a távoli régmúltba. A Fogadott Szöveg első őse legalább kortársa volt a ma birtokunkban lévő legrégebbi kéziratnak, ha nem régebbi mint bármelyikük.”(idézve: Burgon: The revision revised, 390.oldal)

Úgy tűnik, hogy nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy a Bizánci szövegeknek mondott Többségi vagy Hagyományos Szövegek a legrégebbi szövegei a görög Új Szövetségnek. Csak ha valaki szándékosan ellenáll a bizonyítékoknak, és valóban azon munkálkodik, hogy elvesse a Textus Receptust, akkor jut arra a következtetésre, amely ma elterjedt a “tudományos” körökben.

Magyar vonatkozásban pedig az 1908 előtti Károli fordítás az, amelyik tartalmazza számunkra a Textus Receptus elérhető leghitelesebb magyar fordítását. Ezt próbáltuk meg visszaadni a magyar népnek a Váradi-Károli kiadással.