Egyszer megmentve, mindig megmentve? (once saved, always saved?)

És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt.10,22)

Akinek van füle, hallja mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győztesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepén van. (Jel.2,7)

Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én Atyám előtt, aki a mennyben van. (Mt.10,33)

Ennek a mostani írásnak az apropója, hogy egy Todd Phillips nevű pásztor, több mint 20 év után elhagyta a kereszténységet, és fennen hirdeti a csalódottságát. Ez az esemény újra felhozta bennem az „egyszer megmentve, örökké megmentve” témát. Vajon ennek az embernek megmarad-e Krisztus megmentése azután, hogy elhagyta a hitet az Úr Jézus Krisztusban, és nyilvánosan megtagadja Őt?

Csak dióhéjban említve a téma lényegét: Keresztény körökben igen sarkalatos kérdés az, hogy ha egyszer megtértem és újjászülettem, akkor elveszíthetem-e az üdvösségem vagy sem. Protestáns körökben igen erősen tartja magát az a nézet, hogy ha már egyszer újjászülettem és bennem él a Szent Szellem, akkor már nem veszíthetem el az üdvösségem, bármi történjen is.

Katolikus körökben azonban az egész életemen végig kell mennie a cselekedeteimnek, amelyek a halálom után Isten előtt bizonyságot tesznek a hitben megélt életemről, és azok által nyerek bebocsátást a mennybe.

Chuck Missler is hangot adott annak, hogy mennyire nem érti Pált, aki leírta a Róma levélben, hogy örök üdvösséget nyerünk, de élete végén mégis azt mondja, hogy nem tudja, hogy megnyerte-e (Fil.3,11-14) az örök üdvösséget. Chuck Missler nem értette, hogy ez hogyan lehetséges. Pálnak azonban nyilvánvalóan tiszta igei ismerete volt. De próbáljuk meg mi is megérteni, hogy hogyan van ez.

Ennek az örök bizonyosságnak a tana a reformáció idején kezdett el teret nyerni Kálvinnak az eleve elrendelés tanát követően. Valójában a 20 században kezdett el újra népszerűvé válni, és a kálvinizmus ismételt térhódításával együtt terjed.

Mi szól mellette?

Az igében vannak „nyomok” arra, hogy igen, ha megtérek és új életet kezdek Krisztusban, mert ugye az Ő nevébe keresztelkedek bele, és a Szent Szellem lakozást vesz bennem, akkor már nem halhatok meg, hiszen az életem immár „összeforrt” a halhatatlan isteni élettel.

Akik a megváltás bizonyosságában hisznek, azoknak több igéje is van, amelyre támaszkodnak, például:

30 Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. 31 Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? 32 Aki a tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33 Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít; 34 Kicsoda az aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is értünk: (Róm.8,30-34)

Nem az igazság cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szent Szellem megújítása által, (Tit.3,5)

De ti nem vagytok hústestben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. (Róm.8,9)

Hogy valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn.3,15)

És valóban, semmi kétség nem fér hozzá, hogy aki hisz, az üdvözül. Nem a mi cselekedeteink vívják ki a nekünk adott kegyelmet, hanem Jézus Krisztus kereszten elvégzett áldozata, ahol magára vette a mi összes bűnünket, és Ő hordozta el az Atya haragját, amelyet nekünk kellett volna elhordoznunk a saját bűneinkért.

Ezért is mondja az Ige, hogy

És várjátok az Ő Fiát a mennyekből, akit feltámasztott a halálból, a Jézust, aki megszabadít minket attól az eljövendő haragtól. (1Th.1,10)

Akkor ha már egyszer megkeresztelkedtem, vagy még jobbat mondok, ha már egyszer csecsemőként megkereszteltek, akkor nyugodtan hátra dőlhetek, mert meg van az örök életem, és kegyelmet kaptam Istentől. El fogom kerülni a haragját, ami kiárad mindazokra, akik nem hisznek benne. Semmi aggodalomnak nincs helye az életemben, mert az isteni életet nem lehet elveszíteni.

De akkor nem értem, hogy miért van tele figyelmeztetéssel az Ige? Hiszen nyugodtam hátradőlhetek, mert egyszer már megmentést nyertem, és azt nem veszíthetem el. Ez logikus is lenne, de nézzük meg, hogy valóban elmondhatjuk-e mindezeket.

Mi szól ez ellen?

A fenti bevezető igék Jézus szájából hangzanak el. Különösen érdekesek a Jelenések könyvének gyülekezeti levelei, mert ott Jézus megfedd gyülekezeteket, és azt mondja, hogy ha nem térnek meg, akkor kimozdítja a lámpatartójukat, vagyis eltörli őket arról a helyről. Ez hogyan lehet, ha nem veszhet el a gyülekezet, és nem eshet ki a kegyelemből? Hmmm. Az Ó Szövetségben is azt látjuk, hogy amikor megépítette Salamon a templomot, akkor az Úr azt mondta, hogy lakozást vesz ott, és mindörökké ott lesz a neve:

Most választottam és megszenteltem ezt a házat, hogy az én nevem abban legyen mindörökké, és ott lesznek az én szemeim és az én szívem mindenkor. (2Kr.7,16)

De mit olvasunk később?

És felszállt az ÚR dicsősége a város közepéből, és a hegyre állt, mely a várostól keletre van. (Ezék.11,23)

Mivel Izrael nem gondolt az Istennel kötött szövetségére, ezért Isten is elhagyta őket, és elhagyta a Szentek Szentjét. Annyira elhagyta, hogy engedte Jeruzsálem teljes elpusztítását is. Salamonnak is azt mondta az Úr, hogy vele lesz, ha megtartja Isten parancsolatait (2Krón.7,17).

Az Úrral kötött szövetségnek mindig van egy feltétele: Mégpedig az, hogy mi, emberek is tartsuk meg a ránk vonatkozó részt. Isten hű marad önmagához és az ígéreteihez, de elvárja, hogy mi is legyünk hűek a szövetséghez, amelyet vele kötünk.

De térjünk vissza a gyülekezeti levelekhez:

Aki győz, azt fehér ruhákba öltöztetik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, hanem vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az Ő angyalai előtt. (Jel.3,5)

Hogyan? Ki lehet egy gyülekezeti tagnak a nevét törölni az élet könyvéből? Hiszen gyülekezetnek írja Jézus ezt a levelet, nem az egyszerű földi halandóknak. Vagyis olyanoknak, akik hittek benne, és nagy valószínűséggel megtettek minden „formalitást” ahhoz, hogy tagjai lehessenek a gyülekezetnek. Vagyis bemerítkeztek, és nyilvánosan is bizonyságot tettek a Jézus Krisztusban való hitükről. Akkor hogyan törölhetné ki a nevüket az Úr az élet könyvéből?

Nézzük tovább, hogy mit találunk:

22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram! Uram! nem a Te nevedben prófétáltunk-e, és nem a Te nevedben űztünk-e démonokat, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a Te nevedben? 23 És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem ti gonosztevők. (Mt.7,222-3)

Itt is mit látunk? Azt hogy gyülekezeti szolgálatokat végző személyeknek mondja Jézus, hogy nem ismerlek benneteket! A gyülekezeti szolgálathoz pedig ugye teljesíteni kell a vízkeresztséget, és a hit megvallását. Legalább ezt a két dolgot. (Itt most lényegtelen, hogy gyerek vagy felnőtt keresztségről van szó.) Ha pedig valaki automatikusan kapná meg a Szent Szellem keresztséget a vízkeresztség alkalmával, és attól a pillanattól fogva egy szellem lenne az Úrral, akkor utána már valóban bármit megtehetne, mert az isteni örök életnek benne kellene lennie, aki pedig halhatatlan.

Azt is tudjuk az Igéből, hogy a démonok kiűzése is csak Isten Szent Szelleme által lehetséges (Mt.12,28), de mégis azt mondja róluk Jézus, hogy sohasem ismerte őket. Tehát sem a démonűzés, sem a prófétálás nem mutatja meg egyértelműen, hogy valaki valóban az Úré vagy sem. Hiába van megkeresztelve, az nem garancia semmire sem.

És most nézzük is meg, hogy a gyerekkeresztség valóban megtarthat-e. Mert mit mond Isten az embernek?

És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok nektek hússzívet. (Ezék.36,26)

Ha igaz az, hogy a vízkeresztségben az ember automatikusan újjászületik, és megkapja az új szívet, akkor azt kellene látnunk, hogy a gyermekként megkereszteltek mind krisztusi életet élnének, és nem lenne bennük semmi gonoszság. De ezt látjuk? Kérdezem itt a szülőket, hogy valóban ezt látják a gyermekeiken ahogy felnőnek? Ez a szakasz azt mondja, hogy elveszi Isten a kőszívet, és hússzívet ad belénk. Vagy két szíve van az embereknek? Ez a szakasz elénk tárja két részből álló ember (lélek-test) tanításának problémáját is, szemben a három részből álló ember (test-lélek- szellem) tanításával. De erre most itt nem térünk ki külön.

Folytassuk az Ige vizsgálatát:

18 Gyermekek, itt az utolsó idő; és ahogy hallottátok, hogy az antikrisztus eljön, így most sok antikrisztus támadt, ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó idő. 19 Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók. (1Jn.2,118-9)

János állítása szerint a megjelenő antikrisztusok a gyülekezetekből váltak ki! Különösen János idejében még nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a gyülekezeti tagság alapkövetelményeit mindenkinek teljesítenie kellett. Vagyis mindenkinek meg volt a vízkeresztsége, és megvallotta Jézus Krisztust, mint megváltóját. De János ezekre azt mondja, hogy nem közülük valók voltak, mert ha azok lettek volna, akkor sohasem váltak volna külön. Ha ez a Todd Phillips is, akiről fentebb szóltam, ha ő maga lenne később az antikrisztus maga, akkor is örök élete lenne Krisztusban? A vízkeresztsége bizonyosan megvan? Te, aki ezt olvasod, mit mondasz erre?

Ha egyszer valaki megmentést nyert, és valóban örök váltságot szerez, akkor miért figyelmeztet minket oly sok helyen az ige, hogy vigyázzunk?

14 Mert Krisztus részeseivé lettünk, ha ugyan az elkezdett bizalmat mindvégig erősen megtartjuk. 15 Amíg ezt mondják: Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket mint a bosszantáskor. 16 Mert néhányan mikor ezt hallották, felbosszantották: de nem mindenki aki kijött Egyiptomból Mózes által. 17 Kikre haragudott pedig meg negyven esztendeig? vajon nem azokra-e akik vétkeztek, akiknek testei elhullottak a pusztában? 18 Kiknek esküdött meg pedig, hogy nem mennek be az Ő nyugalmába, ha nem az engedetleneknek? 19 Látjuk is, hogy nem mehettek be az ő hitetlenségük miatt. (Zsid.3,14-19)

Pál maga mondja máshol, hogy az egész nép átment a vízen, és tűzben is meg lett keresztelve (1Kor.10,1-5). Akkor ők nem menekülhettek meg? Miért figyelmeztet minket Pál, hogy „az elkezdett bizalmat mindvégig erősen megtartsuk”?

Miért figyelmeztet, hogy ne cselekedjük a hústest cselekedeteit, ha már egyszer megtértünk?

Mert ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megölitek, éltek. (Róm.8,13)

Itt újra el kell gondolkodnunk, hogy ha újjászülettem, és a szívem ki lett cserélve, akkor hogyan lehetne az, hogy ha hústest szerint élek akkor meghalok? Nem tudja Pál, hogy már nem veszthetem el az üdvösségem, akármit is cselekszem? Szeretném hangsúlyozni, hogy hívőknek írja ezt Pál!!! Akik már megkeresztelkedtek és vallást tettek a Jézus Krisztusban való hitükről, vagyis újjászületetteknek kell lenniük.

De mit mond kicsivel később?

8 Akik pedig hústestben vannak, nem lehetnek kedvesek Istennek. 9 De ti nem vagytok hústestben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. (Róm.8,8-9)

Figyeljük meg, hogy több mondatában benne van a feltételes mód – „ha”. „ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek”, „de ha Krisztus bennetek van”, ’ha annak Szelleme lakik bennetek”

Nem tudja Pál, hogy a hívőkben benne van Jézus? Hogy automatikusan újjászületnek a keresztségben? Úgy tűnik, hogy nem így látja a dolgokat. Szerinte lehet valaki gyülekezeti tag, és nem lakik benne Krisztus Szelleme. Hmmm.

De még Péter is arra int, hogy vigyázzunk:

15 Hanem ahogy szent az, aki elhívott titeket, legyetek ti is szentek teljes életetekben; 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. 17 És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek jövevénységetek idejét: (1Pt.1,15-17)

Ha már egyszer újjászülettem, akkor szent vagyok, vagy nem? Miért kell külön odafigyelnem arra, hogy szent életet éljek? Miért kellene „félelemmel töltenem a jövevénységem idejét”, ha már egyszer elveszíthetetlen örök életem van? Vagy ezek szerint mégis elveszíthető az üdvösség?

Jézus maga mondja:

de aki mindvégig megáll, az megtartatik. (Mt.10,22)

Ezek szerint meg kell állnom életem végéig, és igenis törekednem kell a szent életre, mert csak az tartatik meg, aki mindvégig megáll. Ezért mondja Pál is:

38 Az igaz pedig hit által él: És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. 39 De mi nem olyanok vagyunk akik meghátrálunk, hogy elvesszünk, hanem olyanok akik hiszünk a lelkünk üdvösségére. (Zsid.10,38-39)

Eszerint az Ige szerint, aki meghátrál a hitéletben, az elvész. Ez elég egyértelmű. De máshol is egyértelműen fogalmaz:

4 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelve a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek, 5 És megízlelték az Isten jó beszédét és a jövendő világ erőit, 6 Hogy ha elesnek, ismét megújíttassanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítsék meg az Isten Fiát, és meggyalázzák Őt. 7 Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt és hasznos füvet terem azoknak akik művelik, áldást nyer Istentől; 8 De amelyik töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, akiknek vége megégetés. (Zsid.6,4-8)

Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik mint a szőlővesszőt, és megszárad; és egybegyűjtik ezeket és a tűzre vetik és megégnek. (Jn.15,6)

Ha valaki nem terem jó gyümölcsöt Krisztusban, akkor annak vége megégetés. Aki nem marad meg Benne, azt kivetik. Jézus beszéde összecseng János levelével, aki azt mondta, hogy közülünk váltak ki. Jézus is megerősíti, hogy „ki lehet menni belőle”. El lehet hagyni Őt, és akkor azoknak a vége a megégetés. Nem azt mondja, hogy aki egyszer hozzám jött, az már örökre úgy is marad. De azt mondja, hogy ha valaki Őbenne van, akkor onnan nem szakíthatja ki senki sem. Ez azt jelenti, hogy csak én magam, a magam döntése alapján mehetek el Krisztusból, a magam akaratából hagyhatom el őt. De elhagyhatom. Azokra pedig akik ezt megteszik, azokra igen kemény ítélet vár! Isten senkit sem köt magához az akarata ellenére! Nem tesz olyat, hogy aki hátat fordít neki, azt annak akarata ellenére is a vele együtt való örök létre kötelezze.

Így tett Jézus Iskariotes Júdással is. Őt sem kötötte magához, nem figyelmeztette, hogy amit tenni fog, annak igen súlyos következménye lesz. De a tanítványokat is többször megkérdezte, hogy akarnak-e még vele járni. A Jn.6.fejezet után nagyon sokan elhagyták, és Jézus nem futott utánuk. Legyen ez figyelmeztetés mindannyiunknak.

Összegzésül álljon itt pár igehely, amely a gyümölcsök terméséről szól:

A fejsze pedig most már a fák gyökerére van vetve. Azért minden fát amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. (Mt.3,10)

Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. (Mt.7,19)

Minden szőlővesszőt amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. (Jn.15,2)

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. (Jn.15,5)

Vagyis aki nem terem gyümölcsöt, azt kivágják, és a tűzre vetik. Gyümölcsöt pedig csak Krisztusban lehet teremni.

Én úgy látom, hogy ha valóban a megtérés után hátra lehetne dőlni, mert nem veszthetem el az üdvösségem, akkor erről tenne bizonyságot az Ige. Akkor egyértelmű lenne, ennek a megerősítése, és a gyülekezetek munkája is ott véget érne, hogy evangelizálnak, és a ki már egyszer megtért, az mehetne tovább a dolgára, mert meg van mentve az örök kárhozattól. Aki pedig úgy gondolná, hogy kötődik a gyülekezethez, akkor az csatlakozhatna. Akkor azt kellene látnunk, hogy a világ egyre jobbá válik, különösen azokban az országokban, ahol már gyerekként megkeresztelnek szinte mindenkit.

Arra is figyelnünk kell, hogy nem mondhat ellent az Új Szövetség az Ó Szövetségnek. Ott is az áll, hogy aki megtér és engedelmes Istennek, az élni fog. Aki pedig bűnbe fordul, az elvész. Jézus is azt mondja, hogy aki elhagyja Őt, aki nem marad meg benne, az a tűzre lesz vetve.

21 És ha a hitetlen megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolataimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élve él, és meg nem hal. 22 Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, nem lesz emlékezés: az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog. 23 Hát kívánva kívánom-e én a hitetlen halálát? ezt mondja az Úr ISTEN! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen? 24 És ha az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, minden utálatosság szerint cselekszik, melyeket a hitetlen cselekedett, éljen-e? Semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lesz: gonoszságáért, melyet cselekedett, és az ő vétkéért, mellyel vétkezett, ezekért kell meghalnia. (Ezék.18,21-24)

Nem véletlen, hogy az apostolok idején mindenki naponta megtörte a kenyeret (ApCsel.2,46), hogy naponta kegyelmet kapjon a bűneire.

Az élet, az örök élet, és az úrvacsora kapcsolata

És minek után a kenyeret vette, hálákat adva megszegte, és adta nekik, mondva: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19)

24 És hálákat adva, megtörte és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 25 Hasonlóképpen a poharat is vette, minek után vacsorált volna, ezt mondva: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. (1Kor 11,25)

Szeretném körbejárni az élet, az örök élet, és az úrvacsora kapcsolatát, hogy meglássuk, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Jézus azt mondja, hogy mikor eljön a Szent Szellem, akkor megítéli a világot bűn tekintetében, és ez a bűn a hitetlenség (Jn.16,8-9). Szintén János apostolnál mondja az ige, hogy aki hisz, annak bizonysága van önmagában, és aki nem hisz, az hazuggá tette az Istent mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel az Atya bizonyságot tett a Fiú mellett (1Jn.5,10).

Aki nem hisz, arról egyértelműen azt mondja az ige, hogy halott (Ef.2,1; Kol.2,13). Az ember, amikor megszületik, akkor csak a halál lehet osztályrésze, ugyanis Ádámban, a bűn miatt mindnyájan meghalunk (1Kor.15,22). Ádám bűne miatt hat el a halál mindenkire, aki Ádám leszármazottja (Róm.5,12), miatta születik bűnösnek minden ember. Mert bár nem volt törvény Ádámtól Mózesig, a halál akkor is munkálkodott mindenkiben, aki embernek született, még akkor is, ha nem Ádám hasonlatossága szerint vétkezett (Róm.5,13). Azért, hogy ez ne így legyen, azért jött el Jézus a földre. Mert Benne, az ő igazsága által minden emberre elhat az életnek megigazulása (Róm.5,18). Az ő engedelmessége által sokan igazakká lesznek (Róm.5,19). Ez a megigazulás hit által vehető át mindannyiunk számára (Róm.5,1; Gal.2,16). Az ő áldozatában való hit által mos meg minket az ő vére (1Jn.2,2; 1Jn.1,7). Hit által nyerjük el azt, hogy az Atya minket igaznak tartson (1Móz.15,6; Róm.4,5; Hab.2,4).

Az igében nagyon sokszor le van írva, hogy aki hisz, annak örök élete van.

– Aki Jézusban hisz: (Jn.3,15; Jn.3,16; Jn.3,36; Jn.6,40; Jn.6,47; 1Tim.1,16; Tit.1,2; Tit.3,7; 1Jn.5,13;)

– Aki az Ő beszédének hisz: (Jn.4,14; Jn.5,24; Jn.12,49-50;)

Az embernek a hitéből fakadnak a cselekedetei. Ha valaki nem hisz Istennek, akkor a cselekedetei ezt fogják megmutatni, mert semmi olyan dologra nem fog törekedni, ami Isten szerint való lenne. Ahogyan a Jakab levél erről részletesen ír. Ha pedig valaki csak mondja, hogy hisz, de a hitét nem követik a hit cselekedetei, akkor az ő hite halott (Jak.2,17). De ha valaki hitre jut az Úrban, akkor azt rögtön cselekedetek követik:

– megtérés

– bemerítkezés

– imádkozás

– úrvacsora

– stb.

Az Atya von mindenkit Jézushoz (Jn.6,44), és Ő ad hitet is a szívünkbe, amely a Szent Szellem egyik ajándéka (1Ko.r12,9), és a Szent Szellem egyik gyümölcse is (Gal.5,22). Ebből az Istentől kapott hitből kezdünk el hinni az Úr Jézusban, és akarunk újjászületni. A megtérés lépésére most külön nem térek ki.

Amikor bemerítkezünk, akkor az Úr Jézus halálába és feltámadásába merítkezünk be (Róm.6,3-4). Ez a cselekedet már mindenképpen hit cselekedet, mert aki ezt megteszi, annak hinnie kell mindazt a bizonyságot, amit hallott az Úr Jézus földi cselekedeteiről, és mindarról, amit a Biblia kijelent róla. (Nem szeretnék itt most a színből megkeresztelkedőkre kitérni, mert a mártíromságon kívül minden cselekedetet meg lehet cselekedni képmutatásból is.) Akik pedig hisznek, azoknak egy és ugyanaz a reménységük van (Ef.4,4), mégpedig az örök élet (Tit.1,1-2). Egy ígéretünk van mindannyiunknak, mégpedig az örök élet a Jézus Krisztusban való hit által. Erről tesz bizonyságot számos helyen az ige, hogy aki hisz, annak örök élete van. Nem találunk másik kategóriát.

Nem tesz különbséget a Biblia a megígért reménység tekintetében, mert mindenkinek az örök élet van megígérve. Az örök élet pedig mindenkinek meg van ígérve, aki hisz. Nincs hozzáragasztva a hithez semmi más követelmény, hogy a hit, plusz ez és ez a cselekedet, amely együtt az örök életnél egy nagyobb ígéret reménységét adná. A Krisztusban való hit által átmentünk a halálból az életre (Jn.5,24; 1Jn.3,14). Ezért tudott a lator is már a halál estéjén a paradicsomban lenni az Úrral, mert hitt benne (Lk.23,42-43). Ő végképp nem tudott semmit sem cselekedni, mert oda volt szögezve egy fához. És ezért nagyon fontos az ő esete, mert a szívében elhitte, hogy kicsoda Jézus, és szájjal megvallotta azt, amit hitt (Róm.10,10). Ez a megvallás, ahogyan a Róma levélben is áll, az üdvösségre, más szóval a haláltól való megmenekülésre visz.

Természetesen a hit fogalmán belül mindig az élő hitre gondolunk, amelyet a hit cselekedetei mutatnak meg a nyilvánosság felé!

Ha pedig valaki megmenekül a haláltól, akkor annak örök élete van. Nincs megnevezve több kategóriájú élet, csak az örök élet. A földi halandó testi életből, egy halál nélküli szellemi testben lévő életbe megy át az, akit az Úr erre méltónak talál (1Kor.15.fejezet).

Minden teremtett élet származtatott élet, mert csak Istennek és a Fiúnak van élete önmagában (Jn.5,26). A teremtésben mindenkinek az Atya adott életet, ezért mindenkinek származtatott élete van. Egyedül az Isten az, akinek nincs kezdete és vége (2Móz.3,14; Zsolt.90.1-2; Hab.1,12; Róm.1,23; 1Tim.1,17), és mivel Jézus egy az Atyával (Jn.10,30), ő is elmondhatja, hogy ő az alfa és az ómega, a kezdet és a vég (Jel.1,8). Még a halhatatlan lények életének is van kezdete, mert a létezésük a teremtésükkel kezdődött. Bár nincs vége, de kezdete van, mint azoknak az embereknek, akik örök életet nyernek az Úrtól (Dán.12,2; Mt.25,46). Ezért a teremtett lények közül mindenkinek származtatott élete van, ezért a teremtmények élete sohasem egyenlő Isten életével. Ha azt mondjuk, hogy olyan örök életünk lesz, mint neki, akkor könnyen beleeshetünk a „kis istenek vagyunk” tanításba, amelyet a Jn.10.34 alapján tanítanak tévtanítók. Mi emberek vagyunk, és azok is maradunk. Nem leszünk Istennel egyenlőek semmilyen formában, és ez nagyon fontos, mert ezzel csalta meg az első emberpárt is a Sátán – „Olyanok lesztek mint Isten”.

Hitünk célja az üdvösség, amely megegyezik az örök élettel. Legalábbis az igéből ezt olvassuk ki:

Elérve hitetek célját, a lélek üdvösségét. (1Pt 1,9 – Váradi-Károli 2018)

A lélek őrzi a mi személyiségünket, tehát az örök életben is megmaradunk annak, akik itt a földön voltunk. Viszont ahogyan Jézus is egy volt az Atyával, és semmit nem cselekedett az Atya akaratán kívül, ezért az ő saját személyisége „el volt rejtve” az Atya személyisége mögött. Ezért mondhatta Jézus, hogy ha engem láttatok, akkor láttátok az Atyát (Jn.14,9). Hasonlóképpen lesz az is, aki Jézus Krisztusban az örök élet jutalmát elnyeri. Az életnek és az örök életnek a kérdése visz el minket az úrvacsorához.

Az úrvacsoránál azt mondja Jézus, hogy aki eszi az Ő testét, él örökké (Jn.6,51; Jn.6,54). Ez egyértelművé válik a hit cselekedetei megközelítésében. Ha hiszem, hogy kicsoda Jézus, és emiatt veszem az úrvacsorát, akkor már a hitem miatt örök életem van. (Ismét leszámítva a színből, vagy szertartásosan, vagyis hitetlenül úrvacsorázókat.) Ha jóhiszeműen vizsgáljuk az igét, akkor azt mondhatjuk, hogy aki hiszi, hogy Jézus az Isten fia, a Megváltó, a Szabadító, aki feltámadt a halálból, az fog a hitéből következő cselekedeteket tenni. Az egyik ilyen cselekedet, az úrvacsora. Jézus úgy adta oda, hogy az ő emlékezetére cselekedjék (Lk.22,19). Nem azt mondta, hogy ha örök életet akarsz, akkor cselekedd, hanem azt mondta, hogy „az én emlékezetemre” cselekedjétek. Ez magában foglalja mindazt, ami őt Krisztussá teszi. A keresztáldozatát, azt, hogy megváltott minket, azt hogy belemerítkeztünk a halálába, azt hogy Ő most fenn van az Atya trónjának a jobbján, azt hogy benne megbocsáttattak a mi bűneink, stb.

Amikor vesszük az úrvacsorát, akkor megemlékezünk arról is, hogy amikor megkeresztelkedtünk, akkor meg akartunk halni mindannak, ami ebből a világból volt bennünk (a bűnnek – Róm.6,2; a törvénynek Róm.7,4; Gal.2,19; a világnak – Gal.6,14, és önmagunknak – Gal.2,20). Azt mondja az ige, hogy változzunk el a mi gondolkodásunk megújulása által (Róm.12,2). Ne a világ szerint gondolkodjunk az életünk további részében, hanem keressük az Isten akaratát (Róm.12,2). Ezek szerint megemlékezünk mindarról, amit Jézus értünk tett, és arról, hogy kik vagyunk Őbenne. Ahogyan Jézus mondja, hogy aki eszi az ő testét és issza az ő vérét, az őbenne van, és Jézus is abban (Jn.6,56). Az úrvacsorával fejezzük ki itt a földön, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. És mivel ezt hitből tesszük, aki ezt cselekszi, annak – a hite miatt – örök élete van. Amikor Jézus azt mondja, hogy aki nem eszi az ő testét, és nem issza az ő vérét, abban nincs élet (Jn.6,53), akkor nem azt mondja, hogy annak nincs örök élete, – más szóval üdvössége – hanem azt, hogy nincs élete. Fontos különbség.

Az úrvacsora pozitív oldalán kívül, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy önmagában sem az úrvacsora cselekedete, sem az újjászületés nem tart meg senkit sem az örök életre!

1 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy szellemi eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy szellemi italt ittak, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. (1Kor 10,1-6 – Váradi-Károli 2018)

Ahogyan már fentebb is írtam, csak az élő hit cselekedetei visznek be minket az örök életre. Ha a hitem nem párosul az Úr felé való engedelmességgel (Zsid.5,9), akkor úgy járok, mint a zsidók, akik elvesztek a pusztában. Engedelmesség nélkül azt fejezem ki igazán, hogy nem hiszem, hogy kicsoda Isten igazából, és mit mond nekünk, az igéjén, vagy beszédén keresztül. Ha az életem nem tükrözi, hogy miben hiszek, akkor nem abban hiszek, amit megvallok hitemként. Erről szól a blogon a Hit, hívőség, vallás fogalmak tartalmának változása című írás. De menjünk tovább az úrvacsora lényegére.

Jézus egy nagy nyilvánosság előtt elmondta az úrvacsora lényegét, és jelentőségét. A János evangélium 6. fejezetében leírt, a tömegek előtt elmondott szakaszból érthettük meg, hogy mi annak a tartalma. Ott egy nagyon erős kifejezést használ a teste evésére.

51 Én vagyok az az élő kenyér, aki a mennyből szállt alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én hústestem, amelyet én adok e világ életéért. 52 Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondva: Mi módon adhatja ez nekünk a hústestét, hogy azt együk? 53 Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (Jn 6,51-53 – Váradi-Károli 2018)

Ha konkrétabban megnézzük, akkor azt mondja a nyilvánosság előtt, hogy „ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek”. Ezért is döbbentek meg a hallgatók, hogy hogyan adhatja nekünk az ő húsát, hogy azt együk. Jézus szándékosan botránkoztatta meg a hallgatóságot. Ezt a komoly kijelentést a tanítványoknak oldotta fel először, hogy a teste helyett igazán a kenyeret kell vennünk, és a vére helyett igazán bort kell innunk. Tisztázta, hogy valósággal nem a saját húsáról beszélt, hogy azt egyék, hanem a kenyér jelenti az ő testét. Ezen kívül arra szólította fel őket, hogy az ő emlékezetére vegyék. Ezt adták tovább azután a tanítványok a hívők közösségének, ahogyan az Apostolok Cselekedetei elején látjuk, hogy házanként és naponta vették magukhoz.

Ha azt mondanánk, hogy az úrvacsora azért nem szól mindenkinek, mert nem a sokaság előtt adta oda először, hogy egyék, akkor például ki kellene zárnunk a végidőkről szóló beszédét is, a Máté 24.-ből, mert az egy még szűkebb körben mondta el. De ennek a sornak nem lenne vége, mert vannak olyan részek, amik csak egy-egy emberrel történtek meg. Az ige pedig azt mondja, hogy a teljes írás alkalmas az építésre (2Tim.3,16-17).

Az ige nagyon rövid, és csak ez az egy Bibliánk van. Isten Szent Szelleme gondosan válogatta a történeteket és üzeneteket, hogy minden benne legyen, amit az emberek tudomására akart hozni. Minden ember tudomására! Ezt csak így szabad látnunk. János evangéliuma azt mondja, hogy könyvek telnének meg azzal, amiket Jézus mind cselekedett és mondott, de ezek lettek kiválasztva arra, hogy olvassuk. Istennek lett volna módja arra, hogy többet adjon, vagy folyamatosan adjon hozzá az igéhez, de nem tette. Ezért nekünk is úgy kell látni, ahogyan Pál írja, hogy a teljes írás alkalmas a tanításra, feddésre, megjobbításra. Ha bizonyos részektől el akarunk távolítani embereket, akkor az egy nagyon ingoványos talaj. Ezért az úrvacsora minden igaz hitből való hívőnek szól, érettségre való tekintet nélkül. Ezt később, az úrvacsorának az élettel való kapcsolatából meg is fogjuk látni.

Az igében azt látjuk, hogy az Úrban való hitben, az Úr előtt mindannyian egyformák vagyunk, mert nála nincs személyválogatás (Róm.2,11; Ef.6,9). Krisztusban még a nemek is eltörlődnek, mert Benne nincs férfi vagy nő, szabad vagy szolga, hanem mindnyájan egyek vagyunk (Gal.3,28). Ezért is mondja Jézus, hogy ne hívassuk magunkat se mestereknek, se doktoroknak (Mt.23,8), mert ahogyan Ő mondja, mindnyájan testvérek vagyunk. Ebben nincs különbség, mert mindannyian Krisztus testének a tagjai vagyunk (Róm.12,5; 1Kor.12,27, Ef.5,30). Sőt, aki kevesebbet kapott Krisztus testében, annak nagyobb a tisztessége (1Kor.12,22-25). Az egyetlen különbség az, hogy aki többet kapott, attól az Isten is többet vár el (Lk.12,48). A test együtt munkálkodik aszerint, amint kinek-kinek adta az Úr (Róm.12,4; Ef.4,16).

Az való igaz, hogy vannak érettségbeli és vannak hűségbeli különbségek Krisztus Testében. De az Ef.5.29,30 és az Ef.4,4 egyértelműen azt mondja, hogy egy a test. De emiatt a különválasztás miatt szólal fel Pál a Korinthusiakkal szemben:

11 Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.  12 Azt értem pedig, hogy mindegyikőtök ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.  13 Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-e meg értetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-e meg? (1Kor 1,11-13 – Váradi-Károli 2018)

Ahogyan mondja, „Vajon részekre osztatott-e a Krisztus?” ezzel azt erősíti, hogy egy test vagyunk, és annak sok tagjai:

Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.

(Róm 12,5 – Váradi-Károli 2018)

De ettől még mindenki testvér, és senki sem több a másiknál. Vagy ahogyan korábban leírtam, akinek több adatott, attól többet is vár el az Úr, ezért annak jobban kell félnie, hogy megálljon az Úrban. Az úrvacsorával is hasonló a helyzet. Ha úgy gondolkodnánk tovább, hogy az úrvacsora nem mindenkinek szól, hanem csak bizonyos személyek, vagy kategória vehetné az úrvacsorát, akkor ennek az útnak a végét látjuk a Jehova tanúinál, ahol csak bizonyos kör méltó az úrvacsorára, és az egyszerű gyülekezeti tagok nem vehetik.

Ezután csak röviden térnék ki a gyülekezetekben közösen vett úrvacsora kérdésére. Ez a kérdés több helyen egyházszakadáshoz vezetett. A gyülekezetnek magának kellene megvizsgálnia, hogy csak az arra méltók vehessék az úrvacsorát, mert ott valóban közösséget vállal abban mindenki a másikkal. Mert az úrvacsorával fejezzük ki, hogy mindannyian, akik együtt vesszük az úrvacsorát, Krisztus testének tagjai vagyunk, és Krisztusnak csak egy teste van. Ezért ott különös jelentőséggel bír az, hogy ki kivel vállal közösséget. Sajnos azonban ma már ezt a figyelmet nem szentelik oda a gyülekezetek az úrvacsorának, és azt bárki veheti, aki ott van. Többek között ezért is romlik a gyülekezetek állapota, mert tolerálják a bűnt. De ez már más téma.

Mivel az Úr Jézus a páskabárány újszövetségi szimbóluma, ezért az ő testének és vérének ilyen értelemben is jelentősége van. Ahogyan Izrael fiai vették a kivonulás előtti éjszakán a páskabárányt (2Móz.12,1-11), úgy vesszük mi is az ő testét, hogy közösségünk legyen az ő áldozatával. Az úrvacsorában közösségünk van Krisztus vérével és testével (1Kor.10,16). Ez egyik kifejezése annak, hogy részei vagyunk. Mintegy megerősítése a vízkeresztségnek, amellyel azt fejeztük ki, hogy meg akartunk halni mindennek ami a hústól és e világtól született, és újjá akartunk születni Jézus Krisztusban. Az úrvacsorával mintegy magunkat is emlékeztetjük a saját cselekedetünkre, de ezzel a cselekedettel azt is kijelentjük, hogy Krisztus testének a részei vagyunk. Ahogyan itt az ige szól az áldozatokkal és az oltárral való közösségről, a mózesi törvényekből értjük meg, hogy az úrvacsora ezáltal közösségbe hoz minket az Úr Jézus áldozatával. (A vérrel való közösség jelentőségére most nem térek ki külön, mert akkor nagyon terjedelmes lenne a magyarázat.) A páskabárány vételénél, és az oltári szolgálatnál is fontos volt, hogy aki részesedik belőle, az tiszta legyen (2Kr.30,3). Viszont aki tiszta volt, annak vennie kellett a páskát (4Mz.9,13), mert különben ha elmulasztotta, akkor halállal kellett lakolnia. Az Új Szövetség idején akik az Úrban vannak, és bűnbánatot tartottak, és megtértek a bűneikből az Úr előtt, akkor azok tiszták, és ezért vehetik az úrvacsorát. Erről ír Pál apostol akkor, amikor azt mondja, hogy meg kell próbálnia magát az embernek, hogy méltó-e arra, hogy vehesse Krisztus testét és vérét (1Kor.11,28). És ennek az önvizsgálatnak és saját magunk megítélésének az elmulasztása ítéletet von arra, aki így veszi az úrvacsorát. Emiatt sokan erőtlenek, betegek és alszanak (1Kor.11,30). Ezért mindenki, aki bűnbánatot tartott az Úr előtt, és megtért a számára ismert bűnökből, az veheti az úrvacsorát. Ismerve a Korinthusiakhoz írt első levél tartalmát, a gyülekezetben volt paráznaság, irigykedés, pártoskodás, részegeskedés, de ennek ellenére nem azt mondja nekik, hogy ne vegyék az úrvacsorát, hanem azt, hogy méltóképpen vegyék (1Kor.11,28). Nehéz elképzelni az úrvacsora vételére méltatlanabb közösséget, mint a korinthusi gyülekezet, de az apostol még sem tiltja el ettől a gyülekezetet, hanem csak arra szólítja fel őket, hogy magukat megvizsgálva és megtisztítva vegyék.

Azt, hogy az úrvacsorát már friss megtérők is vették, azt jól példázza az, hogy pünkösd után nem sokkal, már házanként naponta megtörték a kenyeret (ApCsel.2,42; ApCsel.2,46). Nem volt elvárás, hogy „előképzettsége” legyen a hívőnek, és nem kellett hozzá semmilyen külső bizonyíték sem. Ahogyan az előbb a Korinthusiak kapcsán ezt láthattuk is. Hasonlóképpen, ahogyan ezt a vízkeresztségnél is látjuk, amikor a pogány börtönőrnek hirdetik az evangéliumot, és még aznap este bemerítkezik az egész háza népével együtt (ApCsel.16,30-33). Az úrvacsorának sincs a gyülekezet által felállított előfeltétele. Aki megtért és megkeresztelkedett, az rögtön vehette, mert ahogyan korábban írtam, úgy látjuk, hogy az úrvacsora a Szent Szellemmel való közösséget erősíti és életet ad itt a földön annak, aki él vele. Sőt ajánlott is azonnal elkezdenie, hogy megerősítse magát az új életben.

Szeretnék még szólni arról, hogy hogyan látjuk azt, hogy az úrvacsora vajon megelevenít-e az elragadtatásra. Az igében ezt nem találjuk. Az a vers, amelyik azt mondja, hogy a „Szellem az aki megelevenít” (Jn.6,63), az általában az életre vonatkozik. A görög szó, amely itt a megelevenít mögött áll – zoopoeio – általában az életre vonatkozik. Ezzel jelölik azt is, hogy a mag kikel a földből, tehát valaki vagy valami életre kel. Az, hogy az úrvacsora életet ad, itt a földi élet vonatkozásában számít, ahogyan láttuk, hogy a Szellem megelevenítette a mi halandó testünket is (Róm.8,11). Mivel az úrvacsora kenyerében Jézus testének a szellemi jelentését vesszük magunkhoz Jézus testét és vérét – ellentétben a katolikusokkal, – a Szent Szellem az, aki a cselekedet kapcsán elhozza nekünk Krisztus életét, és ezáltal megelevenít bennünket. A Szent Szellem kijelenti bennünk Jézus Krisztus áldozatát és személyét, és bizonyságot tesz róla. Az úrvacsora életet ad, illetve aki nem veszi, abban Jézus szavai szerint nincs élet. Az úrvacsora megcselekvésének a körülményei (bűnmegvallás, megtérés, hálaadás, stb.), mind elősegítik azt, hogy aki veszi az úrvacsorát, az megítélje magát, megtisztuljon, megtérjen, és úgy vehesse Krisztus testét, ami utána a Szent Szellem által életet ad neki, mert a Szent Szellem bizonyságot fog tenni benne Jézusról, és elhozza neki az Úr életét.

Az itt szereplő görög szó – zoe – általában jelent életet. Amikor az örök életről szól az ige, akkor mellé teszi az „örök” kifejezést – aionos zoe – vagyis „örök élet”. János evangéliumának 6. fejezetét figyelve, Jézus azt mondja, hogy aki veszi az úrvacsorát, az él általa (Jn.6,57). Jézus életén keresztül kap életet, mert a Szellem az, aki megelevenít (Jn.6,63). Bár a testét eszi, és a vérét issza, mégis a Szellemen keresztül kap életet. Jézus a feltámadása után vált megelevenítő szellemmé (1Kor.15,45), vagyis Jézus egy a Szent Szellemmel, ugyanúgy, mint az Atyával (Jn.10,30). Azt mondja maga Jézus, hogy a Szent Szellem róla tesz bizonyságot (Jn.15,26), és nem csak Jézusból, hanem az Atyából is ad (Jn.16,14-15). Az egész Új Szövetség arról tesz bizonyságot, hogy ma Krisztus Testében a Szent Szellem az élet szelleme (Róm.8,2; Róm.8,10), mert nem csak a halottakat eleveníti meg, hanem minket is ebben a halandó testben (Róm.8,11; Ef.2,1; Ef.2,5; Kol.2,13). Sőt, a Szent Szellem elevenítette meg a feltámadás idején magát Jézust is (1Pt.3,18). Ezért ad életet az úrvacsora itt a földön.