Isten nélküli kereszténység

Mivelhogy a fundamentumok is elrontatnak: az igaz mit cselekedhet? (Zsolt.11,3)

….Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved hogy élsz, pedig halott vagy. (Jel.3,1)

Jézus pedig tudva az ő gondolataikat, mondta nekik: Minden ország amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával. (Mt.12,25)

Igen megszomorodtam az elmúlt napokban hozzám eljutott hírek miatt. Megpróbálom elmondani mindazt, ami ilyen mély elkeseredést hozott a szívembe.

A pápa újabb nyilatkozata

Egészen friss, augusztus 27-én a pápa a következőket nyilatkozta ministráns fiataloknak:

“A pap kezében, és szavaira: „Ez az én testem, ez az én vérem”, Jézus ma is életét adja az oltáron, ma is vérét ontja értünk. Kedves ministránsok, „oltárszolgák”, a szentmise ünneplése ma is megvált minket! Üdvözíti a világot ma is! Ez a legfontosabb esemény a keresztény életében és az Egyház életében, mert ez az a találkozás, amelyben Isten szeretetből, újra és újra odaadja magát nekünk. “

(Forrás: https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2025-08/papa-francia-ministransok-zarandoklat-szentmise-szolgalat-oltar.html)

Vagyis felzárkózott az új pápa Ferenc pápa mögé, aki azt mondta, hogy minden vallás Istenhez vezet. Megtagadva ezzel a Szentírás kijelentését (Jn.14,6), hogy egyedül Jézusban van a megváltás, és nincs más út Istenhez. Most elhomályosítva Jézus egyszeri és tökéletes áldozatát, azt mondja a pápa, hogy az eukarisztia (oltáriszentség, úrvacsora) és a szent mise váltja meg a világot. A szentmise ünneplése vált meg minket! Nem tudom, hogy mit kellene még mondania a katolikus egyháznak, hogy a protestáns egyházak felháborodjanak, és ismét elforduljanak a katolikus egyháztól, mint nem keresztény egyháztól!

De már nem kell csodálkozni azon, hogy nem tesznek semmit, amikor a protestáns egyházak, beleértve a szabadegyházak képviselőit is, mind behódoltak a katolikus egyháznak, és elfogadták mindazt, amit tesznek és nyilatkoznak. Itt van például a református világszövetség nyilatkozata: https://azeloigeeve.reformatus.hu/documents/1043/JDDJ_csatlakozasi_nyilatkozat_HU_FIN.pdf

Számomra az ökumenizmus egyébként is érthetetlen, hiszen a katolikus egyház sohasem vonta vissza egyetlen korábbi hittételét sem. Lásd például a Tridenti zsinat nyilatkozatát, amely kiátkozza azokat, akik azt mondják, hogy az oltáriszentség nem közvetít kegyelmet. Ugyanez a zsinat az, amely isteni ihletettségre emelte az apokrif írásokat is, amelyeket a protestánsok nem fogadtak el isteni ihletésűnek (erről még később szólunk). Emiatt is kiközösítést, kiátkozást (anathema) mondtak ki rájuk.

Szóval ezek az egyházi határozatok nincsenek visszavonva, ahogyan Mária társmegváltó rangra emelése sem keltett felháborodást a protestáns körökben. Emiatt merem állítani, hogy a megigazulásról szóló nyilatkozathoz való csatlakozás szellemi köteléket is létrehozott a protestáns és katolikus egyházak között, mégpedig úgy, hogy a protestáns egyházak alárendeltjei lettek a katolikus egyháznak. Ez logikus is lehet, hiszen a katolikus egyház semmit sem vont vissza abból, ami miatt kiszakadtak onnan a protestánsok. Vagyis azzal, hogy elismerik a katolikus egyház tevékenységét, mint az övékével megegyezőt, akkor részesei lettek a bűnének.

10 Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, azt ne fogadjátok be házatokba, és azt semmiképpen ne köszöntsétek; 11 Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. (2Jn.1,10-11)

Ezért lett igaz a protestáns egyházakra a fent idézett vers, amelyet Jézus mond, hogy amelyik ház meghasonlik önmagával, az nem állhat meg. Vagyis a szemünk előtt fog még tovább gyengülni mind a kereszténység, mind azon belül a protestáns és szabad egyházak vonala. Feladták a hitvallásukat, és ezzel maguk mondták ki magukra az ítéletet. “az a neved, hogy élsz, de halott vagy.”

Ökumenikus bibliafordítás

Egy újabb példája annak, hogy hogyan bontja le saját magát a protestáns egyházközösség. Elindult Magyarországon is az ökumenikus bibliafordítás. Ez egy újabb lépés afelé, hogy megtagadja a múltját a protestáns egyházi közösség. A reformáció idején nem volt kérdés, hogy az apokrif írások nem Istentől ihletettek. A fentebb is említett Tridenti zsinat azonban az ihletett könyvekkel egy szinte emelte ezeket, és azt mondta, hogy legyen anathema, aki nem fogadja el ezeket az apokrif írásokat is mint a Szentírás részeit. A katolikus egyház pedig kijelentette, hogy csak olyan Bibliák kiadásában vesz részt, amelyek tartalmazzák ezeket a könyveket, ráadásul minden megjegyzés nélkül. Szóval itt is megtagadják magukat a protestáns egyházak. Legalábbis a múltjukat. Nem tudom, hogy mennyire lehet még eltávolodni attól, amiben kezdetben hittek. De már talán nem is érdekes. Hiszen itt is csak emberek döntik el, hogy mit csináljanak, és nem Isten parancsát követik. Korábbi írásaimban bemutattam, hogy már mindenki olyan Bibliát csinál, amilyet akar. A két biblia két vallás írásban pedig megmutattam, hogy az új Bibliák milyen irányba vitték el a tiszta keresztény hitet. Fenntartom, hogy aki egy modern fordítást olvas, az már egy másik evangéliumot olvas, és más vallásban hisz, mint a korábbi egyházi emberek a reformáció idején.

Ezt már nem lehet kimagyarázni. Az Ige pedig azt mondja, hogy mindentől őrizkedjünk, ami tisztátalannak látszik (1Thessz.5,22).

(forrás: https://szemlelek.net/martos-levente-balazs-es-pecsuk-otto-az-okumenikus-bibliaforditasrol/)

Jézus vére

Megjelent egy tanítás, amely arról szól, hogy Jézus vére, mint minden normál ember vére, kb. 5 liter volt. Ennyi vér pedig nem elég annyi ember meghintésére, amennyien a földön élünk. Állítása szerint Jézus vére nem elég, hogy legalább egy csepp jusson mindannyiunknak, hogy “meghintsen a vérével”, és ezáltal megtisztítson minket. Amellett, hogy ez egy teljes tévtanítás, még ostobaság is.

Hová lehet még süllyedni? Az bizonyos, hogy nem Isten Szent Szelleme sugallta neki ezt a tanítást. Újabb példája az egyház jelenlegi tévelygésének, és az Isten nélküli kereszténységnek.

Jentezen Franklin videója:

The Blood, The Water and the Name

Keresztények és a Mesterséges Intelligencia

Közvetlen közelemben is egyre többen fordulnak a Mesterséges Intelligenciához (továbbiakban: MI), hogy egy-egy kérdésre választ kapjanak. Nemrég tanulmányokat folytattam, és az iskolatársaim is a MI-t kérdezték meg, hogy milyen témát ajánlana nekik a dolgozatukhoz, és írja meg a vázlatot is. Az látszik, hogy a világban most megy a “beetetés” időszaka, hogy mindenki megszeresse és bízzon a MI-ban.

A másik oldalon pedig az látszik, hogy a MI “nem ismer lehetetlent”. Nincs olyan, hogy azt mondaná, hogy ezt nem tudom, vagy valami már túl van a képességein. Vagyis egy mindent tudó képében jelenik meg.

Ezt még talán le is nyelhettem volna, de utána jött, ami “kiverte a biztosítékot”.

Egy keresztény a MI-val tart együtt bibliaórát. Vele beszéli meg az igehelyeket. Ez a vége a kereszténységnek. Isten Szent Szelleme helyett egy gép mondja meg, hogy hogyan kell értelmezni Isten Szavát. Szinte egészen biztosak lehetünk benne, hogy lelkészek és pásztorok is használják a MI-t, hogy felkészüljenek egy-egy igehirdetésre. Túl könnyű használni, és csábító.

Egy kis kitérő gondolatot szeretnék itt tenni. Egy nálam sokkal okosabb személy, elgondolkodva, hogy hová vezethet a MI használata, oda jutott, hogy ezzel az eszközzel az emberiség kiengedi a kezéből az alkotást. Egészen a legújabb korig az alkotás jellemezte az emberi nemet. Most azonban már egyre többen a MI-t kérik meg, hogy írjon helyettük könyvet, dolgozatot az iskolába, készítsen képet, filmet, stb. És kérdezik meg a legalapvetőbb dolgokban. Le fognak szokni az emberek mind az alkotásról, mind a gondolkodásról, és nem fognak tudni enélkül a mankó nélkül élni.

De visszatérve a kereszténységhez. Ez már nem a hústesti, Isten nélküli ember szintje az egyházban, hanem Isten teljes kizárása az életből. Ez a folyamat vége, amikor valóban nem Istent, Jézust kéri meg majd az ember, hogy segítsen neki, hanem a gépet. A gép fogja tanítani, és nem az alkotója. Itt fordul vissza a kereszténység a varázslás, boszorkányság, jóslások bűneihez, amikor nem azt keresem, hogy mi az Isten akarata, hanem az én kicsinyes emberi kérdéseimmel és problémáimmal kapcsolatban a gépet kérdezem, és úgy tekintek rá, mint aki mindent tud. Nem elég, hogy mára már az egyházakban a szentség felé vezető utat nem hirdetik és nem beszélnek a megtérésről, a bűnbánatról, hogy egy felvizezett evangéliumot hirdetnek, hogy szinte csak Isten szeretetét emlegetik, meg azt, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagy, stb. Hanem már valóban és a szó szoros értelmében is kikerül Isten a kereszténységből.

Nem is beszélve azokról, akik akár a politikai elitben, akár a “művészvilágban” magukat keresztényeknek mondják, de sokuk olyan gonoszságban leledzik, hogy leírni sem merem. (Tit.1,16) Ma már az istenkáromlás a művészet. És még sokan kereszténynek mondják magukat.

Ez már rég nem kereszténység, rég nem keresztényi. És a mocskos titkok egyre csak jönnek fel a felszínre. Hol van ennek a vége? Vajon tényleg talál még hitet Jézus amikor visszajön? Remegve kérdezem.

Ebben csak az a vigaszunk lehet, hogy Isten ismeri az övéit, és mindig van “maradék”, aki Őt keresi és az Övé. Ahogy Illés is azt hitte, hogy egyedül van, de Isten megnyugtatta, hogy nem, vannak még rajta kívül. Így hisszük mi is, hogy ahogyan Isten nem hagyta elveszni a tiszta Igéjét, úgy Krisztus teste sem fog elfogyni a világból egészen addig, amíg ki nem veszi Jézus az övéit innen a földről. De az biztosnak látszik, hogy Krisztus testét már nem a szervezet egyházban találjuk, ahol Isten nélküli kereszténység van.

Egyre inkább látszik, hogy Krisztus valódi teste kezd egyre jobban eltűnni a nyilvánosság elől. Ha még ehhez hozzászámítjuk, hogy lassan már az internetet sem lehet használni a kontroll, cenzúra és mocsok miatt, akkor valóban egyre inkább el fog tűnni a hívek közössége a világ szemei elől. Maradni fog a személyes evangelizáció, amikor a hívők környezete látni fogja a különbséget, és rákérdez az okokra. Jézus azt mondta, hogy addig munkálkodjunk, amíg világosság van, mert eljön a sötétség, amikor már senki sem munkálkodhat. Akkor mindenki magára lesz hagyva, és egyedül a Szent Szellemmel lehet közössége.

Nekem annak dolgait kell cselekednem, aki elküldött engem, amíg nappal van; eljön az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat. (Jn.9,4)

17 És azon a napon, azt mondja a Seregek URa, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nekik, ahogyan ki-ki kedvez a maga fiának, aki engedelmes neki.18 Akkor megtérve meglátjátok, hogy különbség van az igaz és az istentelen között, aközött aki szolgál Istennek és aki nem szolgál neki. (Mal.3,17-18)

Ferenc pápa: „a kereszténységnek vége”

A blog nem azért indult, hogy katolikus és más egyházak témájával foglalkozzon. A legutóbbi cikk is már túlnyomórészt a pápai megnyilvánulásokkal és Vatikánnal foglalkozott, de sajnos olyan dolgok történnek, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és ahogyan a magyar katolikus oldalakat néztem, ezek a hírek nem jelentek meg úgy, ahogyan azt a nemzetközi részen bemutatják. Ezért szükségét éreztem, hogy erről ismét tájékoztatást adjak. Két olyan hír indult el, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Először a kisebb súlyúval kezdem.

Ferenc pápa látogatást tett egy római középiskolában, ahol egy diák kérdésére, hogy mit mondjon egy ateistának, azt a választ kapta, hogy:

„Egy hitetlen előtt, az utolsó dolog, amit meg kell próbálnom az az, hogy megpróbáljam megtéríteni. Soha. Az utolsó dolog, amit tennem kell, az a beszéd.”

A pápa ugyan továbbmegy, és azt mondja, hogy az életünkkel kell bizonyságot tennünk. Ezt megemlíti már a hivatalos magyar nyelvű vatikáni hír is, de arról hallgat, hogy azt mondta Ferenc pápa, hogy egy szót sem szóljunk egy hitetlen előtt.

És még azt is hozzátette, hogy

„nem a kereszteshadjáratok korában élünk”.

Prozelitizmusnak nevezi azt, ha valaki szól egy másik embernek, hogy térjen meg. Ha pedig szól, akkor már nem Jézus tanítványa.

Ezzel nyíltan ellentmond Jézus nagy parancsolatának, hogy menjünk, és tanítsunk minden népeket (Mt.28.19). Nyíltabb már nem is lehetne. Az egész Apostolok Cselekedetei erről szól, hogy hogyan mentek ki a tanítványok, és hirdették az Úr Jézus Krisztus evangéliumát, és felszólítottak a megtérésre.

Azt már tudjuk, hogy Ferenc pápa minden embert Isten gyermekének tekint, ezért nem kell senkinek sem megtérnie. Ennek adta újabb bizonyítékát. Megtagadva ezzel a kereszténység lényegét, hogy mindannyiunknak szüksége van Jézus megváltására.

Forrás:

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-12/ferenc-papa-latogatas-romai-gimnazium-albertelli.html

https://www.breitbart.com/faith/2019/12/22/pope-francis-tells-christians-not-to-try-to-convert-nonbelievers/

A másik hír ettől még durvább. 2019. december 21.-i hír. Ferenc pápa kijelentette:

„A kereszténység nem létezik többé”

Úgy írta körül a pápa ezt a mondatát, hogy ma már nem létezik egy olyan világ, mint az apostolok korában, hogy vannak a keresztények, és van a nem keresztény világ. Azt mondja, hogy a kultúrát már nem csak a keresztények készítik, és nem is az elsők, akiket meghallgatnak, és nem is ők azok, akiket a legtöbben meghallgatnak.

A fenti idézet az angolnyelvű hír szó szerinti fordítása (lásd lenn a linkeket). A magyar fordítás mást mond: „Nem vagyunk a kereszténységben, többé nem!” Ez ugye nagyon más.

Emlékezve azonban azokra a hírekre, amelyeket egy hónappal ezelőtt szedtem csokorba, már nem csoda, hogy azt mondja a pápa, hogy a kereszténység nem létezik többé. Ahogyan Kenneth Copeland kijelentette, hogy a protestálásnak vége, most a pápa kijelentette, hogy nincs többé kereszténység.

Hivatalos hír:

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-12/papa-biboros-testulet-karacsony-reform-kuria-valtozas-megteres.html

https://www.vaticannews.va/en/church/news/2019-12/proclaiming-gospel-secularized-world.html

National Catholic Reporter:

https://www.ncronline.org/news/vatican/christendom-no-longer-exists-pope-says-explaining-need-revamp-curia

Tudomásom van róla, hogy nemzetközi szinten, a katolikus körökben egyre nagyobb ellenállással kezdik egyesíteni az erőiket Ferenc pápa és a hivatalos egyházi irányvonal ellen. Még nem látszik, hogy ennek mi lesz a következménye, és természetesen az sem, hogy mi lesz az eredménye.

Nem tudni, hogy Isten mikor és hogyan fog közbelépni, vagy már annyira a végén járunk az időknek, hogy nem fog közbelépni, és innen egyenesen belemegyünk az antikrisztusi világkormányba és világvallásba.

Ha van az időkhöz valóban valami köze annak, hogy 6000 év a földi történelem, és ezer évig fog uralkodni Jézus, akkor a 6000 év eléréséhez (saját számításaim szerint: Rövidesen itt az ítélet ideje cikkben), akkor még  2030 előtt elérjük a 6000 év végét. Ennek riasztónak és ébresztőnek kellene lennie mindannyiunk számára. De akárhonnan is nézzük, ebből a világból már nincs sok hátra.

Isten irgalmazzon mindannyiunknak.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16 )

A fehér lovas, a Vatikán, a világvallás, Ábrahám hitének családja, Noé Fiainak Törvénye

                1 És láttam, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallottam, hogy a négy élőlény közül egy mondja, mintegy mennydörgésnek szavával: Jöjj és lásd. 2 És láttam, és íme egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj volt; és adatott neki korona; és kijőve mint győztes, és hogy győzzön. (Jel 6,1-2 – Váradi-Károli 2018)

7 Az is adatott neki, hogy a szentek ellen hadakozzon, és őket legyőzze; és adatott neki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. 8 Annak okáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva a Bárány életének könyvébe, aki megöletett e világ alapítása óta. (Jel 13,7-8 – Váradi-Károli 2018)

És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, akinek halálos sebe meggyógyult; (Jel 13,12 – Váradi-Károli 2018)

Az „apokalipszis lovasai” sokakat foglalkoztatnak, hogy kik azok, és mikor jönnek el. Azt láthatjuk a fent idézett versekből is, hogy az Atya kezében lévő tekercs megnyitására senki sem volt méltó Jézus megváltó munkájának beteljesedéséig senki. Azt mondja egy vén Jánosnak, hogy ne sírjon, mert a Júdeából való oroszlán méltó arra, hogy felbontsa a tekercs pecsétjeit. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy Jézus hogyan mondja el a pecsétek felbontását a Máté 24.fejezetében. (Link: A hét pecsét időrendje Jézus elmondásában.) Ott nem véletlenül azzal kezdi a válaszát a tanítványoknak, hogy vigyázzanak, nehogy valaki elhitesse őket. A fehér lovast, aki az első pecsét felbontásakor előjön, korábban sokan a tiszta evangéliummal, és Jézussal azonosították. Ez azonban több ok miatt sem helyes. Egyrészt Jézus bontja fel a pecséteket, tehát nem ő lovagol ki. Másrészt a pecsétek felbontásánál egyszer sem jön ki semmi pozitív a földre, hanem egyre erősödő csapások érik az embereket és a földet, egészen addig, amíg az Úr visszajön, és véget vet a jelenlegi történelmi korszaknak. A fehér lovas ezért az antikrisztust jelenti. Vigyáznunk kell az antikrisztus szó jelentésére is, mivel itt nem azt jelenti, hogy Jézus ellen jön fel, hanem azt, hogy Krisztus- helyett. Ő lesz a hamis Krisztus, akit az okkult erők várnak.

A Sátán azt akarja, hogy Istenként imádtassa magát az emberrel. A hatalom nem elegendő számára, azt akarja, hogy istenként imádják. Ezért a vallásnak meg kell maradnia az emberiségben. Most már egyre nyilvánvalóbban látszik, hogy nem akarják eltörölni a vallásokat, hanem össze akarják fogni egy világvallásba. A fehér lovas elfogadását előkészítő úton egyre nyíltabban és egyre határozottabban járnak a világ vallási és politikai vezetői.

Felálltak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa ellen.

(ApCsel 4,26 – Váradi-Károli 2018)

Egy világméretű politikai és vallási összefogás bontakozik ki a szemünk előtt. Ezek az események bár benne vannak a hírekben, de nem adnak nekik túl nagy nyilvánosságot, ezért az emberek túlnyomó többsége nem is tud róluk. Megpróbálom összegezni azokat az eseményeket, amelyek az idén történtek, és mind azt mutatják, hogy hogyan készülnek a világ vezetői a világkormányra, és a világvallásra.

Trump elnök beszéde az ENSZ-ben – 2019.09.23.

Trump elnök beszédet tartott az ENSZ-ben a vallásszabadság okán. Az USA 25 millió dollárral fogja támogatni a vallásszabadság megvalósulását az egész világon. Mint politikai vezető, kimondja, hogy nem a kormányoktól vannak az emberek alapvető jogai, hanem Istentől kapták azokat. Idézet a beszédéből:

„Az Egyesült Államok arra az alapelvre lett megalapozva, hogy a jogaink nem a kormányoktól jönnek, hanem Istentől származnak. Ez a halhatatlan igazság van kijelentve a Függetlenségi Nyilatkozatban és átszövi az Alkotmányunk első kiegészítését. Alapítóink megértették, hogy egy jog sem olyan alapvető egy békés, prosperáló és élő társadalomhoz, mint az a jog, hogy valaki követhesse a vallásos meggyőződését. […] Mint elnöknek, ma is, mint mindig az egyik legfontosabb kiemelt feladatom az, hogy megvédjem a vallásszabadságot. […] Nemrég az egész világ tanúja volt azoknak a pusztító cselekedeteknek, amelyek az imádás szent helyei ellen történtek. […] Ezeknek a gonosz támadások sebek az egész emberiségen. Sürgetünk minden nemzetet, hogy erősítse az üldözését és megbüntetését a vallási közösségek elleni  bűncselekményeknek. […] Az Egyesült Államok egy koalíciót formál az USA-ban lévő cégekkel a vallásszabadság védelmére. […] Ma kérek minden nemzetet, hogy csatlakozzon hozzánk ebben a sürgető erkölcsi feladatban. Kérjük a világ kormányait, hogy tiszteljék minden személy örök jogát, hogy követhessék lelkiismeretüket, hitből élhessenek, és adjanak dicsőséget Istennek. Az USA-nak létfontosságú szerepe van ebben a kritikus küldetésben.” [kiemelés tőlem]

Az üzenet hivatalos és teljes szövege elérhető itt:

https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/remarks-president-trump-united-nations-event-religious-freedom-new-york-ny/

A Testvériségi dokumentum a pápa és az imám között

Az ENSZ vallások és vallásszabadság körüli tevékenysége nem új keletű, de erre még visszatérünk. Nem tudom, hogy emlékszünk-e még arra, hogy 2019. február 4-én, az Egyesült Arab Emirátusokban, a pápa és az al-Azhar egyetem mecsetének főimámja aláírtak egy dokumentumot az emberi testvériségről, a világbéke és a békés együttélés érdekében. […] Isten nevében, aki minden embert egyenlő jogokkal, kötelességekkel és méltósággal teremtett, és aki meghívta őket, hogy testvérként éljenek együtt egymással, hogy benépesítsék a földet, és terjesszék benne a jónak, a szeretetnek és a békének az értékeit.”

„A hit arra készteti a hívőt, hogy a másikban testvért lásson, akit támogatnia és szeretnie kell. Hite Istenben, aki megteremtette a világmindenséget, a teremtményeket és az összes emberi lényt – kik egyenlők az ő irgalmassága számára –, arra szólítja fel a hívőt, hogy kifejezze ezt az emberi testvériséget, óvja a teremtést és az egész világot, és támogasson minden embert, különösen a leginkább rászorulókat és a legszegényebbeket. […] Mi – akik hiszünk Istenben, a vele való végső találkozásban és az ő ítéletében –, vallási és erkölcsi felelősségünknél fogva, és ezen dokumentumon keresztül, azt kérjük magunktól, a világ vezetőitől, a nemzetközi politika és a világgazdaság irányítóitól, hogy komolyan vállalják a tolerancia, az együttélés és a béke kultúrájának terjesztését; a lehető legkorábbi beavatkozást ártatlan vér ontásának megakadályozására, valamint azt, hogy véget vetnek a háborúknak, a konfliktusoknak, a környezet pusztulásának és a világ által jelenleg tapasztalt kulturális és erkölcsi hanyatlásnak.”

A teljes dokumentum itt elérhető:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/exkluziv-az-emberi-testverisegrol-szolo-abu-dzabiban-alairt-tortenelmi-jelentosegu-dokumentum

A világ két legnagyobb vallásának a vezetője – katolikus egyház 2,2 milliárd ember, iszlám 1,7 milliárd ember – megegyeztek a párbeszéd lehetséges alapjaiban, és ezek után felszólítva a világ politikai vezetőit is, erre az alapra építkezve mennek tovább, immár összefogásban. Ez mindjárt helyére teszi Trump elnök beszédét is, hogy miért szólalt fel szeptemberben az ENSZ-ben. Idén augusztusban már megalakult a Vatikánban egy bizottság, amely a testvériségi dokumentum gyakorlati megvalósításért dolgozik. Ennek vezetője egy katolikus püspök lett. Az Emírségek trónörököse azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretnék átültetni a gyakorlatba a dokumentumban foglaltakat. (https://www.magyarkurir.hu/hirek/bizottsag-alakult-papa-es-az-al-azhar-foimamja-altal-alairt-dokumentum-gyakorlati-megvalositasara) Szeptemberben pedig már Rómában ülésezett a dokumentum megvalósításáért létrehozott bizottság. (https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/romaban-ulesezett-az-abu-dzabiban-az-emberi-testverisegert-letrehozott-bizottsag)

A dokumentum megvalósítására létrehozott bizottság munkája mellett, már elkészültek a tervei, egy az úgynevezett „Ábrahám hitének családjába” tartozók házának. Ez három monumentális épületből áll majd, egy  keresztény templomból, egy zsinagógából és egy mecsetből áll majd. A Vatikán oldalán, már interjút is lehet olvasni az építésszel.

De még a Vatikánban maradva, nemrég Ferenc pápa felszólította a vatikáni evangelizálási akadémia végzőseit, hogy az élő Isten szeretetét hirdessék, ne dogmatikai igazságokat.

„Tegyünk tanúságot Isten végtelen és feltétlen jóságáról, ne pedig tanítsunk róla! Menjünk közel az emberekhez, személyesen szólítsuk meg őket! Hagyjunk fel a prozelitizmussal, ne bizonygassuk Isten létét, mert ezt az ördög is tudja! Egyetlen örömhírünk az, hogy Isten végtelen szeretet – hangsúlyozta lényeges mondanivalójaként Ferenc pápa”

(A teljes cikk itt olvasható: https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-09/papa-evangelizalas-jezus-szeretet-vonzas.html )

Erősíteni kell az ökumenizmust, és hangsúlyozni kell a vallások közötti hasonlóságokat. Ez mind elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon a világvallás. Most már azért hihetőbb, hogy össze fog tudni szövetkezni az iszlám világ a katolicizmussal, egy közös cél érdekében.

De a Vatikánban nem álltak meg az események. 2019 szeptember 12-én, Ferenc pápa egy youtube üzenetet intézett a világ összes vezetőjéhez, és befolyásos személyéhez, egy globális összefogásra, amelyben a mai fiatalság oktatását egységes globális tűzte ki célul.

A pápa videóüzenetet tett közzé, amelyben felelősségvállalásra int az emberiség közös java iránt, egy testvéribb világért, amelynek előfeltétele a fiatalok nevelése. […] Az eseményt tematikus előadások és konferenciák előzik meg, amelyek az emberi jogok, a béketudományok, a vallások közötti párbeszéd témáit mélyítik el. Megvitatják a fiatalok és a felnőttek közötti nevelési megállapodást, a természettel és a környezettel való szerződést, a demokrácia, a közgazdaságtan, a nemzetközi együttműködés, a nem hivatalos nevelés kérdéseit, valamint a migránsok és a menekültek helyzetét. A májusi világtalálkozó előzménye a februárban, Abu-Dzabiban aláírt dokumentum, amelyben a pápa és az Al-Azhar főimámja aláhúzzák: Meg kell tisztítani a földet a diszkriminációtól és a testvéri ellenségeskedéstől.”

(A magyar üzenet itt olvasható: https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-09/ferenc-papa-globalis-nevelesi-egyezmeny-videouzenet.html ; a teljes üzenet itt: http://w2.vatican.va/content/francesco/en/messages/pont-messages/2019/documents/papa-francesco_20190912_messaggio-patto-educativo.html ; a videó angol felirattal: https://youtu.be/aRww7R9BL9E)

Eddig csak az iszlámról, és a katolikus egyházról esett szó, de ahogyan fenti tervekből látjuk, beletartozik ebbe a párbeszéd körbe a zsidó hit is. Ábrahám hitének családjából őket sem lehet kihagyni. De hogyan lehetséges majd, hogy ez a három vallás összefonódjon? Ma már ennek is látszanak a körvonalai, a zsidóság körében is olyan lépések történnek, amelyek ezt a világvallást lehetővé teszik.

Mindeközben Izraelben

Izraelben, és az egész világon nagy a mozgolódás a 3. templom ügyében. Nézzük meg időrendben, hogy ott mi történt az amerikai követség Jeruzsálembe történő áthelyezése óta.

(Sajnos a híreket magyarul nem találtam meg, ezért csak angol nyelvű forrásokra tudok hivatkozni.)

2018. május

Netanjahu beszéde Jeruzsálemben az amerikai követség megnyitóján:

Amellett, hogy személyesen kiemeli Jared Kushnert és feleségét, nagyon sokat beszél a templomról. Onnan kezdve, hogy Dávid fővárossá tette Jeruzsálemet, Salamon megépítette a templomot, majd a fogságból visszatértek ismét felépítették a templomot, majd a makkabeusok ismét visszaállították a templom szentségét. Tisztán utal arra, hogy újra lesz templom Jeruzsálemben. ( https://youtu.be/q6F9jfjSwWs )

2018.december

2018 évi hanuka utolsó napján, amelyet “odaszentelésnek” hívnak, a Szanhedrin felszentelte a jeruzsálemi harmadik templom oltárát Jeruzsálemben, a salamoni templom romjai oldalában. Egy máshol leölt bárányt elégettek az oltáron. (Itt egy videó róla: https://youtu.be/H9c_l2s6Wk8)

Kevesen tudják ma, hogy újra van szanhedrin Izraelben. 70 fős szanhedrin, amelynek egyik vezetője a Templom Hegy Intézet elnöke is. Neki még később is lesz szerepe az eseményekben.

( Sajnos magyarul nem találtam meg, de angolul itt egy hír, hogy a Szanhedrin meghívott 70 nemzetet az oltár felszentelésére: https://www.charismanews.com/opinion/standing-with-israel/74307-sanhedrin-invites-70-nations-to-dedicate-altar-for-third-temple )

2019. húsvét

Idén húsvétkor a Szanhedrin megtartotta Jeruzsálemben a páskát, és megáldozták a páskabárányt. A terrorcselekményektől való félelem miatt, csak kis körben. De itt már a helyszínen ölték le a bárányt, nem úgy, mint az oltár felszentelésénél. ( Páska áldozat Jeruzsálemben: https://youtu.be/3wAqMdUx_Wg ; https://youtu.be/MT6x2nkKnAE )

2019. augusztus

Most augusztusban csináltak egy próba áldozatot Izraelben, hogy megnézzék, hogy mennyi hamu lesz egy elégetett üszőből. Azt akarták megtudni, hogy az elég lenne-e az egész nép meghintésére, illetve mennyi vörös üszőt kellene megégetni, hogy elég hamu legyen.

( https://www.breakingisraelnews.com/135387/exclusive-burning-red-heifer-takes-place-preparation-third-temple/ )

2019. Szeptember 25.

Most összehívták a 70 nemzet szövetségének állami vezetőit egy konferenciára Jeruzsálembe.

A sorban talán ez az egyik legfontosabb hír. Ez az esemény már arra mutat, hogy hogyan fogják összefogni a világ összes népét. Ugyanis ennek a találkozónak a keretében, feláldoztak egy bárányt, a pogány népek nevében, kimondva az ott lévőkön keresztül, hogy a pogány népek is vissza akarnak térni Istennek Noéval kötött szövetségébe. Az Olajfák hegyén áldoztak, és a zsidók számára ezt Noé Fiainak Törvényei alapján igazolták. (Noé Fiainak törvényeivel később részletesen foglalkozunk.)

Csatoltam a hivatalos programot. A programok címét lefordítottam. (https://drive.google.com/open?id=1mGB7cFn_t8swQipeJDF8vvX4YeuOsuDN )

Kettőt itt is kiemelnék:

– A világ nemzetei ellátogatnak a templomhegyre

– Az iszlám helyének elismerése a jeruzsálemi zsidó templomban

( A hír: https://www.breakingisraelnews.com/133127/sanhedrin-calls-conference-70-nations-take-place-anniversary-creation-world-nations-answer-call/ )

Ez már nem csak egy “zugolyában” zajló templomépítési kis akció. Itt már a világ vezetőivel és az iszlám országokból is meghívott vallási vezetőkkel együtt egy világvallási központ létrehozásán fáradoznak, igen nagy tempóban. A világvallás pedig elhozza az egy világkormányt is.

Dániel könyvén gondolkodtam, amikor azt írja, hogy

11 És a seregnek fejedelméig növekedett, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattatott az ő szent hajlékának helye. 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.  13 És hallottam egy szentet szólni; és mondta egyik szent annak, aki szólt: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szenthely és a sereg meddig tapostatik?  14 És mondta nekem: Kétezer és háromszáz estig és reggelig, azután megtisztíttatik a szenthely. (Dán 8,11-14 – Váradi-Károli 2018)

És az estéről és reggelről való látomás, amely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való. (Dán 8,26 – Váradi-Károli 2018)

Az ige szerint lesz még áldozat, ha nem is sokáig. Nagyon nagy a tempó a templom körül. De ez még nem jelentené azt, hogy ezek a vallások, akik nem összeegyeztethetőek, mégis meg fognak egyezni.

A kulcs – Noé fiainak törvényei

A három nagy világvallásnak, olyan írásai vannak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy elfogadják egymás hitét. Ha csak a kereszténységet nézzük, akkor azt mondja, hogy aki tagadja a Fiút, abban nincs meg az Atya, és az az antikrisztus (1Jn.2,22-23). Ennek megfelelően, aki nem fogadja el Jézust, hogy ő a megígért megváltó, ő a messiás, az maga az antikrisztus szelleme, és abban nincs meg az Atya sem. Ha az eddig leírt események mögé nézünk, akkor azt kell kimondanunk, hogy ez a tervezett egység csak akkor jöhet létre, ha a keresztények megtagadják Jézus Krisztust. Amint a nagy világvallás létrejön, abban a pillanatban bekövetkezik a hittől való szakadás (2Thessz.2,3), mert az egységhez ez elengedhetetlen. A zsidóságban és az iszlámban nem fogadják el Jézust, mint Isten fiát, ezért bennük nincs meg az Atya sem. Ezért a hitető szellemek simán elvihetik őket ebbe az irányba. Sőt, még támogatják is ezt az irányt, mert ez elősegíti a fehér lovas elfogadását.

Ez még mindig kevés lenne ahhoz, hogy az egész világ „vallásos” legyen. Erre igazán nincs is szükség. Erre szolgálnak Noé törvényei, amelyek már jobban benne vannak a jogban, mint gondolnánk. Ferenc pápa, pár hónappal azelőtt, hogy megválasztották volna, több püspökkel együtt, tanulmányokat folytatott Izraelben Rhomo Riskin Chabad iskolájában, vagyis egy Noé Fiai Iskolában, hogy ismerkedjen ezekkel a törvényekkel.

Noéi fiainak törvényei és az ENSZ

Az ENSZ erős támogatásával folyik a Hét Noé Törvény (magyarul Noé Fiainak Törvénye néven is ismert) ismertté és elfogadottá tétele a világ országaiban. Ezt tekintik az egyik lehetséges alapjának a világbéke és a világvallás megvalósíthatóságának alapkövéül.

Állításuk szerint, nagy a szabadság az értelmezésben, a törvények egy-egy pontjában, ezért alkalmas arra, hogy minden társadalom igent mondhasson ezekre a törvényekre. Például a Teremtőt kell imádni, és nincs konkrétan meghatározva, hogy ki a Teremtő. De ez sajnos csak látszólag van így.

Egy erről készült hivatalos ENSZ dokumentum fordítása:

Egyesíteni az Egyesült Nemzeteket a Hét Noé Törvénnyel

Diplomaták, delegáltak és követek gyűltek össze az ENSZ székházában az „Egy nép, Egy világ” konferenciára

Egyesült Nemzetek, New York (2013. Június 10.) – Lubavitcher rebbe 19.századi nyomdokain, az ENSZ diplomáciai testületeinek tagjai, az ENSZ sajtótisztségviselői, és más hivatalnokok összegyűltek New Yorkban az ENSZ székházában, hogy megtudják, hogy a Hét Noé Törvény hogyan játszhat kulcsszerepet a világbéke eléréséért végzett nemzetközi erőfeszítésekben.

„Ezen a napon, Noé Törvényei nevében gyűltek össze az emberek a világ minden részéből.” – mondta Yakov D. Cohen rabbi, a Noé Törvénykönyv Intézetének vezetője (Institute of Noahide Code), amely ennek a konferenciának a szponzora. „Az ő megfigyeléseik szükségesek, hogy az Egyesült Nemzetek víziója – egy megállapodott és civilizált világról, megtöltve gazdasági igazságossággal és igazsággal – sikerre jusson.”

Az „Egy nép, Egy világ” című konferencia összehozott újságírókat, diplomatákat és delegáltakat a föld minden részének országaiból – beleértve Egyiptomot és Izraelt is. Tiszteletbeli vendégek az ENSZ Diplomáciai testületéből szintén aláírták a „Hét Noé Törvény Nyilatkozatát”, amely hangsúlyozza a Hét Noé Törvény fontosságát az emberek és a nemzetek közötti béke, igazság és harmónia fenntartásában.

Cohen rabbi a rendezvényen elhangzott megjegyzéseiben szólt arról, hogy a monoteizmus – egyesíteni a világot egy igaz Isten alatt – nélkülözhetetlen, hogy ledöntse a kultúrák közötti válaszfalakat. Körültekintve a teremben – tele olyan arcokkal, amelyek tükrözik az ENSZ sokféleségét – Cohen rabbi kitartott amellett, hogy együtt kell munkálkodnunk azon, hogy a spirituális megértés egy magasabb szintjén hozzuk össze a nemzetközi közösséget az ember helyéről az univerzumban.

A rendezvény más felszólalói, köztük Cartell Gore, a Booker T. Washington Business League elnöke, és Richard Dawson, a Dawson Associates International igazgatója, hangsúlyozta, hogy minden zsidónak kötelessége a Hét Noé Törvény tanítása.

A bálványimádás megtiltásán túlmenően, a Noé Törvények megtiltják az istenkáromlást, a tiltott szexuális kapcsolatokat, gyilkosságot, lopást, és az állatokkal szembeni kegyetlenséget. A követőit utasítja arra is, hogy alkossanak megfelelő igazságszolgáltatási eljárásokat.

A Noé Törvénykönyv Intézet (Institue of Noahide Code) az egy ENSZ akkreditált NGO (szerk. Non-Governmental Organization, vagyis Nem-kormány Szervezet), kijelölve arra, hogy terjessze a Hét Noé Törvény ismertségét, melyet a világ összes emberének kötelessége követni. Az irányelveit Lubavitcher rebbe inspiráló víziójából meríti, aki megértette ezeknek a törvényeknek az átöröklött erejét a világ nemzeteinek egyesítésére.

== fordítás vége ==

( A cikk eredetije elérhető a következő linkeken: http://noahide.org/united-world-in-united-nations/

https://www.un.org/ecosoc/sites/www.un.org.ecosoc/files/files/en/2016doc/list-oral-statment-institute-of-noahide-code.pdf )

További ENSZ kapcsolatok:

2018.09.14. A béke kultúrája rendezvény az ENSZ-ben

2018.10.08. ENSZ rendezvény muszlimokkal együtt

más rendezvény: http://noahide.org/institute-of-noahide-code-inc-in-un-and-dc-events-2018/

Évről-évre nagyon sok ENSZ rendezvény van, amelyen propagálják a Noé Fiai Törvényeit. De mik is ezek a törvények?

Noé fiainak hét törvénye

(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/No%C3%A9)

A tilalmak a következők:

a bálványimádás tilalma

az istenkáromlás tilalma

az ölés tilalma

a lopás tilalma

a tiltott nemi kapcsolatok tilalma (pl. közeli rokonok között)

élő állatból származó hús fogyasztásának a tilalma

bírósági rendszer felállításának a kötelezettsége

Ezek így listázva a Babiloni Talmud, Szanhedrin 56a5 cikk alatt vannak. Ott azt állítják, hogy ez minden nem-zsidóra kötelező.

FONTOS! Ezeknek a törvényeknek a betartatása zsidó bíróság dolga, illetve a Szanhedriné.

Ezek magyarázatát bővebben itt olvashatjuk:

A bálványimádás és istenkáromlás tilalmának értelmezésében ezt találjuk (részlet):

Az a noahita, aki hamis isteneket imád, vétkezik, abban az esetben ha az [adott kultuszban] előírt módon imádja őket. A noahita halállal lakol minden idegen isten tiszteletéért, ha azt a zsidó bíróság halálra méltó [véteknek] ítéli.

Az a noahita, aki Isten nevét káromolja, akár annak egyetlen szent nevét, akár valamelyik másik jelzőjét, bármilyen nyelven tegye is, vétkes.

Szeretném kiemelni, hogy a törvények megsértése esetén a kiszabott halálbüntetés a lefejezés.

Mivel zsidók tartatják be ezeket a törvényeket, és ők nem fogadták el Jézust, mint Messiást, ezért Jézus imádása bálványimádás, és ha Istennek mondjuk, akkor az még káromlás is, ahogyan ezt Jézus maga is megélte. Ha pedig valaki Jézust Istennek nevezi, akkor az halálbüntetést von maga után a Noé Törvények szerint.

A nemi kapcsolatok között például nincs tiltva sem a nők egymás közötti kapcsolata, sem az átoperálás, vagyis a nem váltás.

A bírósági rendszer egyik fontos eleme, hogy egy tanú vallomására is el lehet valakit ítélni, és az a tanú lehet rokon is.

A 613 zsidó törvény betartása lehetséges a nem-zsidóknak. Az egyetlen kivétel a szombatozás.

Rövidebb információk:

Noé törvényei a Kneszetben: https://youtu.be/P96H7ZQeU1w

Noé hét törvénye a politikában: https://www.youtube.com/watch?v=1qMt-qYvPsg

Noé hét törvénye: https://www.youtube.com/watch?v=0lgMPGoeJQ8

– – – – –

http://ujmagyarverszovetseg.network.hu/blog/uj_magyar_verszovetseg_klub_hirei/zsido-rabbik-egeszen-apro-goj-gyerekeket-is-meg-lehet-olni

A két izraeli rabbi részletesen kifejti azokat a törvényeket, amelyek értelmében igenis szabad, sőt, bizonyos esetekben egyenesen kötelesség gojokat ölni az úgynevezett Noé fiainak hét parancsa (שבע מצוות בני נח) isteni törvény értelmében: „Ha odamegyünk a Noé fiainak hét parancsa egyikét megszegő gojhoz, akkor a megölése megengedett”, olvasható A Király tanítása című útmutatóban.  

http://binjomin.hu/noe-fiainak-7-torvenye/

 Ha egy nem zsidó ember ennek igazságára ráérez, akkor vágyhat arra, hogy ő is részt vegyen ebben a fejlődési, önfejlesztési folyamatban. Ha elég erőt érez magában, akkor a zsidó nép teljes jogú tagjává válhat. Ha úgy méri fel, hogy még nem tart ezen a szinten, akkor követheti Noé fiainak hét parancsolatát, ami kijelöli ugyanezt az irányt. Ez kevesebb elkötelezettséget és energiát igényel mint a zsidóság, de természetesen ez azzal jár, hogy maga a végeredmény sem olyan hatásos. 

http://hagyomanyaink.blogspot.com/2014/09/a-noahita-torvenyek.html

– – – – –

2007-ben, a Jeruzsálemi Bnei Noah (Noé Fiai) Bíróság döntést hozott, hogy nem engedélyezi a fogadalomtételt olyan embereknek, akik keresztény háttérből érkeznek és hiszik, hogy Jézus volt a Messiás.

– – – – –

2013. március 18.

Ferenc pápa, „kiválasztott papokat Sao Paolo, Buenos Aires és Bogota érsekjeivel közösen”, hogy elmenjenek Slomo Riskin chabad rabbi „Noahide Center”-ébe Izraelbe (szerk. ez a terület Brazíliában van) Buenos Aires érseke abban az időben Ferenc pápa volt.

http://mauricepinay.blogspot.com/2013/03/pope-francis-sent-his-priests-to-chabad.html

– – – – – –

Az USA kongresszus hivatalosan is elismerte a Noé Törvényeket a törvényhozásban, amelyet mindkét ház elfogadott. A kongresszus és az elnök, Goerge Bush, jelezte a Public Law 102-14 (Polgári Törvény), valamint a 102. Kongresszusi határozatában, hogy az USA a Hét Egyetemes Noé Törvényen lett megalapítva, és ezek a törvények voltak az alapkövei a közösségeknek a civilizáció hajnalán. Szintén elismerik, hogy a Hét Noé Törvény az az alap, amelyen a civilizáció áll, és ezeknek az irányelveknek a megingása fenyegeti a civilizált közösség összetartását, ezért szükségessé vált az USA polgárainak és a következő generációinak oktatása. Ebből a célból ez a Polgári törvény kijelölte 1991 március 26.-át mint Oktatási Napot.

– – – – – –

2017.01.26.

A Szanhedrin felszólítja Trump elnököt, hogy tartsa be a Noé Fiainak Törvényeit

https://www.breakingisraelnews.com/82693/sanhedrin-blesses-trump-calls-president-uphold-seven-noahide-laws/

„Egy ősi és tiszteletbeli zsidó szokás, hogy a Szanhedrin küld egy levelet az új amerikai elnöknek – donald Trump, áldva őt, és felszólítva, hogy vegye át a vezető szerepet Amerika és a világ helyreállítására. A Szanhedrin arra is felhívta az új elnököt, hogy ismerje el és erősítse meg a Hét Noé törvényt.”

– – – – –

Vatikán

A Szent szék delegációja, a Zsidókkal való vallásos együttműködésről.

2007 Márc. Jeruzsálem

http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/chrstuni/relations-jews-docs/rc_pc_chrstuni_doc_20070313_commissione-bilaterale_en.html

„Zsidó tradíció hangsúlyoza a Noéi Szövetséget (1Móz.9,9-12), mint amely tartalmazza az egyetemes erkölcsi kódexet, mint ami az egész emberiségre vonatkozik. Ez az eszme visszatükröződik a Keresztény Írásokban is, az Apostolok Cselekedeteiben 15,28-29.”

A Chabad iskolákban terjesztik a Noé Fiai törvényeket, amelyeket az összes nem-zsidó embernek be kellene tartania. A lényeges rész középen – Friends of Chabad (Vice President) – vagyis „A Chabad barátai (alelnök).

– – – –  – –

Jewish Institute for Global Awareness

http://www.jifga.org/government-leaders-and-the-seven-noahide-laws.html

Ez a cikk elmondja, hogy 1982-bn Ronald Reagan; 1989-ben George H.W. Bush, 1991-ben az USA kongresszus, 2014-ben Herman Van Rompuy (EU), 2008-ban Michael Jeffrey Ausztrália kormányzója mind kifejezte támogatását a Noé Fiai törvényeknek. Hangsúlyozták, hogy a civilizáció alapjául szolgálnak ezek a törvények.

http://www.jifga.org/mission.html

Ez az egész szervezet azért létezik, hogy a világon ismertté tegyék a Hét Noé törvényt, és minél több embert rávegyenek, hogy elismerje és betartsa ezeket.

De itt már ők is mondják, hogy nem csak az írott törvényeket (tóra – Biblia), hanem a szájjal terjesztett törvényeket is (talmud, misna) is!!

– – – – – –

2019.február.01. Jeruzsálem

https://gazetawarszawska.com/index.php/historia-2/3001-the-jerusalem-sanhedrin-prepares-to-enforce-the-noahide-laws-2

70 nemzet meghívottja voltak Jeruzsálemben, akiket a Szanhedrin meghívott egy „Világ Teremtés koncertre”. Azt mondják, hogy „A nem túl távoli jövőben, ezt a rendezvényt úgy fogják tekinteni, mint annak a pillanatát, amikor egy bibliailag helyes Egyesült Nemzetek lett megalapítva, potenciálisan a globális együttműködés egy új érájába vezetve.”

– – – – –

Szabadkőművesek – Noahidok

Idézet Albert G Mackey . A szabadkőművesség szimbolizmusa c. könyvből (The symbolism of Freemasonry) 10.oldal

A bölcselkedés, és ugyanígy a kijelentés is, ellenállhatatlanul a felé a következtetés felé vezet, hogy ez a két doktrina [kell lennie egy Teremtőnek és a lélek halhatatlan] győzedelmeskedett Noé leszármazottai között közvetlenül az özönvíz után. Hittek is benne, minden tisztaságukkal és becsületességükkel, mert ezek a legmagasabb és legtisztább forrásból származtak.

Ezek azok a tanok, amelyek ma is alkotják a Szabadkőművesség bölcsőjét; és ezért a legkorábbi időktől fogva az egyik név, amit a szabadkőművesekre használtak a „noahida” vagy „noahidák”, ami annyit tesz, mint Noé leszármazottjai, és a vallásos tanok átörökítői.”

– – – – — –

Jeruzsálem Legfelsőbb Bíróság épülete

Ehhez kapcsolódik, hogy a jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság épülete is egyrészről teljes az Illuminati/szabadkőműves szimbolikával, másrészről pedig a világ szinte minden vallásából ötvöz szimbólumokat magában.

Madártávlatból – jól látszik a piramis, lenn középen egy „kelta-kereszt”. Jobb szélen (ezen a képen kicsi, de lejjebb majd lesz még róla kép) egy naposzlop.A Rothschild család „ajándéka” Izrael államának. A saját tervezőik által terveztették, és a költségeket maguk fizették. Azóta sem tudja senki, hogy valójában mennyibe került.

Viszont megdöbbentő, hogy Jeruzsálemben ennyi bálványimádó jelképpel egyáltalán létezhet egy ilyen épület.

Olyan, mintha ide tervezték volna az antikrisztus birodalmának főhadiszállását, amely egyesíti a vallásokat is, és a jogot is.

Kelta kereszt alakú lépcső

Naposzlop a kertben

Hindu szentély

Lépcső a fény felé

Piramis az épületbe ágyazva

Rothschild család a tervezőkkel

Zárszó

Az események most már önmagukért beszélnek. Noé fiainak törvénye benne van az USA törvényeiben, és ahogyan már korábban említettem, az Univerzális Kereskedelmi Kódexben (UCC) is, ahol kimondják törvényi szinten mindazt, amit Trump elnök elmondott az ENSZ-ben. A pápa az élére állt, a Noé Fiai törvényen alapuló egység megszervezésének. Az iszlámmal kötött megállapodás megvalósításának az élén is a pápa áll.  Izraelben támogatják a pogányoknak a „visszacsatlakozását” az ábrahámi szövetségbe, és már a nevükben áldoztak idén szeptemberben. Izraelben semmi sem történhet „csak úgy”. Az, hogy a Szanhedrin egyre aktívabb nemzetközi szinten, az is azt mutatja, hogy ők is elfogadják azt az egységesedési irányt, amit mi is látunk. A katolikus egyház már mindenkit a szárnyai alá vett. Ezért a keresztény világ egységes alattuk. A pápa mostani felhívása az összes kormányhoz és befolyásos emberhez, hogy létrehozzon egy új globális oktatási paktumot, már azt célozza meg, hogy mindenkit központilag tanítsanak az új világ elfogadására. A  globális ökológiai problémák is azért vannak felfújva, hogy elmélyítsék bennünk azt az igényt, hogy együtt kell tennünk a föld megmentéséért, és össze kell fognunk. Ezért küldték előre Gréta Thunberget is, hogy érzelmileg megszólítsák azokat, akik a vallással mint olyannal nincsenek kapcsolatban. A pápa felszólítása, hogy az evangelizáció során már Isten feltétlen szeretetét hirdessék, az is a közelgő egység előszelének tudható be. A gazdasági helyzetet nézve, már csak idő kérdése egy újabb globális válság, amit még egy háborúval is meg toldhat a világ vezetése. Egy ilyen háború után könnyen elfogadják az emberek azt, hogy legyen egy világkormány, és egy világvallás, „hiszen mind ugyanazt az Istent imádjuk”. Amennyiben ez a következő háború a keresztények és az iszlám között lesz, akkor ezt rákenik a szélsőségesekre, és véget akarnak vetni ennek az ellenségeskedésnek nagyon hamar. Az átlagembernek pedig elege lesz a szenvedésekből. Eljön a békehozó, a fehér lovas, aki utána istenként fogja magát ünnepeltetni. Ő még akár a földön kívülről is érkezhet, még olyan helyzetben is, hogy megelőzze a kitörő háborút, hogy megmentse a földet az embertől, aki elpusztítaná.

a békességben elveszt sokakat; (Dán 8,25 – Váradi-Károli 2018)

Egyre kevesebbet kell találgatnunk, hogy mi fog következni.