Pogányok az új ég és földön

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségüket és tisztességüket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé. (Jel 21,23-27)

És megmutatta nekem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jött ki az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt termett, minden hónapban meghozva gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. (Jel 22,1-2)

Biztosan többen elgondolkodtunk már, hogy kik is lehetnek azok a pogányok, akik az új ég és föld alatt itt lesznek. Bizonyos, hogy nem az Új Jeruzsálem lakói lesznek, hanem kívül élnek majd a földön, de ott fognak élni. Az idézett versekből látszik, hogy az életük más lesz, mint azoknak, akik az Új Jeruzsálemben fognak élni Isten dicsőségében. De kik is lehetnek ők valójában, és hogyan lehet, hogy pogányok túlélik az ítéletet.

A kereszténységben több olyan felekezet létezik, ahol azt állítják, hogy nincs pokol. Ehhez még társul sok olyan vallás, ahol a szeretet istenéről nem tudják elképzelni, hogy bárkinek is szenvedést okozon, ezért nem egyeztethető össze a hitükkel egy olyan hely, ahol az emberek szenvednek a halál után. Sőt, az örök szenvedést is lehetetlennek tartják. Nézzük meg, hogy a Biblia mit mond erről. Kezdjük azzal, hogy mi történik a halál után a Biblia szerint, mert utána abból érthetjük meg az isteni ítéletet és az ítélet utáni helyzetet.

Az alvilág meztelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Jób 26,6)

Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; (Jób 21,13)

Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírba szállók közül. (Zsolt 30,4)

Az életnek útja felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzon a pokoltól, mely alá felé van. (Péld 15,24)

Az Ószövetségben a héber Seol, és az Újszövetségben a görög Hádész szó a halottak birodalmát jelenti, amelyet a Seol, sír, alvilág, pokol szavakkal ad vissza a Károli Biblia. A holtak birodalma kapcsán azért beszélünk alvilágról, mert a föld mélyén van.

Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. (5Móz 32,22)

Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállnak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lett, amint elvégezte mind e beszédeket, meghasadt a föld alattuk. És megnyitotta a föld az ő száját, és elnyelte őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi voltak, és minden jószágukat. És alászálltak azok és mindaz, ami az övék, elevenen a pokolra: és befedezte őket a föld, és elvesztek a közösség közül. (4Móz 16,30-33)

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil 2,10)

A fordítási különbségekből is láthatjuk, hogy egy összetettebb helyről van szó, ahol egy részen szenvednek a halottak, ez a pokol, de más részen nyugalomban vannak. A mai kanonizált ószövetségi könyvekből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy pontosan honnan lehet levezetni ezeket az elkülönült részeket, de ahogyan beszélnek róla, abból kikövetkeztethető a felosztás, illetve később Jézus példázatai egyértelművé teszik ezeket a határokat.

Miért is nem haltam meg fogantatásomkor; miért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem? Miért vettek fel engem térdre, és miért az emlőkre, hogy szopjam?! Mert most feküdnék és nyugodnék, aludnék és akkor nyugton pihenhetnék (Jób 3,11-13)

Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén. (Dán 12,13)

Sámuel pedig mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engem? És felelt Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondd nekem, mit kelljen cselekednem? (1Sám 28,15)

Mindhárom esetben egy igaz emberről szól az ige. Jób mindvégig küzdött az ő igazáért, és remélte, hogy a Seolban véget érnek a szenvedései, ott nyugalomban kivárhatja, amíg újra feljöhet onnan. Dánielről és Sámuelről is tudjuk, hogy igaz emberek voltak, ezért nekik a Seolban nem a szenvedés volt előkészítve, hanem a nyugalom. Mindannyian megmaradtak öntudatuknál, és nem tudattalanul élték meg az ott töltött időt, de ennek magyarázatával várjunk még.

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, akik vétkeznek. (Jób 24,19)

Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, amely elfeledkezik Istenről. (Zsolt 9,18)

Kóré fentebb idézett története (4Móz 16,30-33) is, és ezek az igehelyek is azt mutatják, hogy a gonoszok jutnak a pokolba, ahol nem nyugalom van, hanem szenvedés. De mire is alapozzuk ezt a kijelentést, hiszen az idézett versekből ez nem látszik egyértelműen. Ennél a pontnál el kell hagynunk az Ószövetséget, és az Újszövetség segítségével kell tovább nyomoznunk.  Jézus egyik történetével, amely nem példázat, hanem egy történet!

Volt pedig egy gazdag ember, és öltözött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozva: És volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljőve, nyalták az ő sebeit. Lett pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemettetett. És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltva, mondta: Atyám, Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Mondta pedig Ábrahám: Fiam, emlékezz meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötörtetsz. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innen ti hozzátok átmenni, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek. Mondta pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához; Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. Mondta neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Amaz pedig mondta: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. (Lk 16,19-31)

A történet nem úgy kezdődik, hogy az alvilág „hasonlatos” vagy „olyan mint”, hanem azzal a kijelentéssel, hogy „volt egy gazdag ember”. Jézus nem hazudott, ezért ennek megfelelően ez egy olyan történet, amely a valóságban is megtörtént. Ebből a történetből tudjuk meg, hogy az alvilágnak legalább két része van, a pokol és Ábrahám keble. Ez a két rész bár egymástól el van választva, de nincs átjárás és látják egymást. A pokolban láthatatlan lángokkal gyötrődnek, a másik részen pedig vígasztaltatnak. Mindannyian tudatuknál vannak, és emlékeznek a földi életükre, semmiképpen sem tudattalanok. Onnan egyedül senki nem jöhetett ki, de Isten kihozhat onnan bárkit.

Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Zsolt 68,19)

Ezért mondja az Írás: Fölmenve a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire? Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) (Ef 4,8-10)

Jézus áldozata előtt nem volt lehetséges a mennybe kerülni, hanem csak az alvilágba lehetett jutni. Mert még nem volt valóságos váltsága az elkövetett bűnöknek, hanem csak elnézte az Úr azokat (Róm 3,25), mert lehetetlen, hogy az áldozati állatok eltöröljék a bűnt (Zsid 10,4), ezért az ószövetségi korban meghalt igazaknak is meg kellett várniuk Jézus áldozatát, hogy valóságos megbocsátást nyerjenek (Zsid.9,15). Az alatt a három nap alatt, amíg Jézus a sírban volt, lement a Seolba, de nem a pokolba, és kihozta onnan az igazakat, akik ott várakoztak. Jézus mennybemenetelét követően pedig már tudjuk, hogy akik Őbenne halnak meg, azok hozzá kerülnek a mennybe, (Fil 1,23). Szintén Jézustól tudjuk bizonyosan, hogy nem tudattalanul voltak a Seolban az igazak, hanem öntudattal, mert…

Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. (Jn 8,56)

Jézus pedig felelve, mondta nekik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát. Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek, így szólva: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. (Mt 22,29-32)

Ábrahám örült, hogy Jézus megszületik erre a földre, de Izsákot és Jákobot is élőnek mondja, mivel Istennek mindenek élnek. De a Seol, vagy Hádész, még mindig befogadja azokat, akik Krisztuson kívül halnak meg, vagyis újjászületés nélkül. Ők az utolsó ítéletre fognak onnan „felkelni”.

Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban laktok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (Ézs 26,19)

És sokan azok közül, akik alszanak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra. (Dán 12,2)

És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatik meg, amely az életnek könyve; és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltetnek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetnek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik. (Jel 20,12-15)

Egyszer a halottak előjönnek majd az ítéletre, hogy számot adjanak a földi életük során véghezvitt cselekedeteikről. Ha megfigyeljük, akkor három helyről jönnek elő a halottak. Valószínű, hogy más helyen vannak azok, akik a halál fogságában vannak, mint akik a pokol markában vannak. A tengerben lévő halottak pedig a démonok, akikről Énok könyvéből értesülhetünk, hiszen ha az csupán helymeghatározás lenne, akkor a földnek, a tűznek, és minden másnak is ki kellene adnia a halottakat, ahol az emberek meghalhatnak. A halottak ítélete az, amely végül eldönti, hogy kinek mi lesz az örök sorsa.

És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd neki az igazak, mondva: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy meztelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelve a király, azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. (Mt 25,32-40)

Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és akik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg, (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik. Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincs, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, együtt bizonyságot téve arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.) Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által. (Róm 2,12-16)

Jézus elmondja, hogy milyen cselekedetek engedik meg, hogy valaki benn maradjon az élet könyvében, és Pálon keresztül pedig elmondja a Szent Szellem, hogy miért számítanak be azok a jó cselekedetek az ítéletnél. Ismét megmutatkozik Isten hatalmas szerelme az ember iránt, mert szinte keresi az okot, hogy minél többen megmenekülhessenek a haláltól. Még ha Isten törvénye nélkül is élnek, de legalább az Úr gyermekei közül jót tesznek valakivel, akkor már beszámíttatik nekik. Bár nincs meg bennük az isteni élet, de mégis életet nyernek. Akik ebben az ítéleben meg tudnak állni, azok lesznek a pogányok az új földön. Nem lesz meg bennük az isteni élet, de lesz helyük a földön. Ezért nagyon fontos, hogy hogyan éljük az életünket itt a földön, hiszen Jézusnak itt van joga megbocsátani a bűnöket (Mk 2,10), és nem a hitünk szerint fog megítélni, hanem a cselekedeteink szerint. Erre nagyon kell vigyáznunk, mert a hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2,20; Jak 2,26), és a halott hit nem fog senkit sem bevinni az Úr birodalmába, mert a halál után már nem munkálkodhatuk az üdvösségünkön.

Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedd; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy. (Préd 9,12)