Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán szólunk a Krisztusról, mint Istentől valók az Isten előtt. (2Kor.2,17)
Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Ha valaki ezekhez hozzátesz, arra Isten az ebben a könyvben megírt csapásokat veti; (Jel.22,18)
Hogy a protestáns egyházak – gondolok itt elsősorban a szervezett egyházakra – már többszörösen és nyilvánvalóan megtagadták a múltjukat és hagyományaikat, az nem újdonság. De valahogyan nem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon hol lesz a vége ennek az útnak. Bár már erről is írtam, A keresztény világ két útja a végidőkig írásomban, vagyis el fog menni az egyetemes kereszténység odáig, hogy megtagadja Jézus Krisztust (2Thessz.2,3).
Már azon sem lehet meglepődni, hogy mindenki kénye kedvére átírja a Bibliát és olyan Bibliát ad ki amilyet akar, de erről is sokat írtam már. Most azonban úgy érzem, hogy egy újabb mérföldkőhöz érkezett el a protestáns egyházak sora, amikor aktívan részt vesz az úgynevezett ökumenikus bibliafordításban.
Számomra érthetetlen, ami történik, hogy annyi nyilvánvaló jelzés ellenére Isten Igéje mellé betesznek emberi írásokat, amelyekről már több száz éve tudjuk, hogy nem Istentől ihletett írások.
Emlékeztetőül csak egy-két idézet a legfontosabbakból:
Váradi Biblia előszó részlet, 1660-ból:
II. A apokrifok ki nem nyomtatása, képtelenség, nem szánt-szándék: mivel sem idő, sem papír, sem költség arra való nem volt, az országnak is villongásban lévén dolga, jobbnak ítéltetett, hogy a kétség kívül való Szent Írás bocsáttasson ki a közösség hasznára, mintsem véka alatt tartasson, a kétségben forgó apokrif könyvekbeli históriákért, és emberi oktatásokért.
Vagyis a nem apokrif írásokat nevezi kétség nélkül Szentírásnak! De ettől sokkal durvábban fogalmazott Szenczi Molnár Albert. Ő, a Hanau Biblia (1608) szerkezetében már külön szedte az apokrif írásokat, és a következő megjegyzést fűzte hozzájuk az intő beszédben:
„Ez apokríphus könyvek minden időben el voltanak választván azoktól a könyvektől, az mellyek minden ellentmondás nélkül Szent Írásnak tartatnak. […] Ez könyvek között és az Szentlélektől származott Szentírás között oly külömbség vagyon, mint az nyilván való közönséges tanubizonyságlevél között, amelyet bizonyos, választott és esküdt nótárius szerzett és megpecsétlett, és az oly cédula és levél között, az melyet valamely köz és esmeretlen ember szerzett. […] De igaz és méltó dolog az, hogy az mi az Istennek lelkétől adatott, feljebb és nagyobbra becsültessék, hogy nem az mi emberektől szereztetik.”
Számára egyértelmű, hogy az apokrif írások nem a Szent Szellemtől vannak, hanem jó esetben is csak emberi írások.
A Váradi Biblia ebben is mérföldkő volt a magyar protestantizmus életében, hogy a Váradi Biblia kiadása óta a protestáns Bibliák nem tartalmazzák az apokrif írásokat! Miért is tennék, ha azok nem Istentől vannak?
Ennyi erővel bármely más tanító írásait is egybe lehetne kötni a Bibliával, vagy más megfelelően régi írást is hozzá lehetne csapni Isten beszédéhez. És valahol ez nem is áll messze attól, ami látható a világban.
Ha azt mondják, hogy a Sinai kódex a legrégebbi Biblia, és abban benne van Barnabás levele, meg a Hermász pásztor könyve, akkor azokat is bele kellene tenni a Bibliába. De van még sok más olyan gnosztikus írás is, amit bele lehetne tenni, hogy csak az ókori írásoknál maradjunk. Egy Isten nélküli kereszténységnek ez már mindegy.
Talán nem ismeretlen Szántai Lajos neve Magyarországon. Ő az egyik előadásában úgy fogalmazott, amikor ezekről a gnosztikus írásokról volt szó, hogy “mi tudjuk ezeket [gondolt itt a Bibliára], de még ezt is tudjuk [gondolt itt a gnosztikus írásokra]”.
Szóval aki ma forgatja a gnosztikus és okkult írásokat, az ma azt gondolja, hogy többet tud, mint aki “csak” a Bibliát olvassa.
De eléggé elkanyarodtam a témától. Szóval a protestáns egyházaknak egy újabb mélységét láthatjuk, amikor aktívan közreműködnek egy olyan (szándékosan kisbetűs) biblia elkészítésében, amelyben már Isten beszédéhez méltatlan írások is helyet kapnak. Ezek után valóban mit gondoljon az, aki ismeretlenül veszi a kezébe a Bibliát, és ezeket olvassa. Ezzel a cselekedettel csak még hiteltelenebbé teszik a Bibliát, hiszen az apokrif írások minősége is sokkal gyengébb mint a Szent Szellemtől ihletetteké, de még ellentmondásokat is elültetnek a Bibliában.
Ezzel az úgynevezett protestantizmussal már nem tudunk közösséget vállalni. Az ember már nem is tudja, hogy hogyan mondja, hogy ő hová tartozik, hiszen a kereszténység intézménye teljesen le van járatva.
Aki pedig ragaszkodik az Igéhez, azt ma már könnyen vallási fanatikusnak vagy fundamentalistának bélyegzik, pedig az lenne az igazi Jézus Krisztust követő élet ismérve. Hol vagyunk ma már ettől, amikor féltek a kívülállók csatlakozni a szent életet élő keresztényekhez:
Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük csatlakozni: hanem a nép magasztalta őket; (ApCsel.5,13)
Látták a gyülekezet tisztaságát és szentségét, és nem mertek csatlakozni hozzájuk, nehogy meghaljanak a tisztátalanságuk miatt!
A mai világban azonban a jót rossznak, és a rosszat jónak mondják. Ezzel pedig maguk a keresztények vonnak átkot magukra.
Jaj azoknak akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá és a világosságot sötétséggé teszik, és a keserűt édessé teszik és az édest keserűvé! (Ésa.5,20)