Sinai kódex – 5.rész – Összefoglaló

Ebben az írásban összegezzük mindazt, amit az eddigi információkból bizonyosan leszűrhetünk. A történetet időrendben állítottam össze, mert így jobban kitűnik, hogy az események hogyan követhették egymást, és melyik beszámolónak lehet nagyobb hitele.

Történetünk szempontjából az első esemény, amely említést érdemel, az egy bizonyos Burkhardt utazásairól szóló feljegyzés, amely szerint a Sinai hegyen lévő Szent Katalin kolostorban egyetlen említésre méltó antik kéziratot őriztek, amely az evangéliumot tartalmazta. Ő 1816-ban látta ezt a kéziratot, amelyet 1837-ben egy bizonyos Lindsay is látott, aki Burkhardt utazásait is megemlítette. Vagyis a bibliai kéziratok szempontjából a Sinai hegyen lévő Szent Katalin kolostor nem játszott fontos szerepet. Sokkal jelentősebb volt a mai Görögország területén lévő Athos hegyen található kolostor.

Konstantin Simonides elmondása szerint, Benedikt nagybátyja az orosz cárnak egy hozzá méltó ajándékot szeretett volna előkészíteni, hogy a cár talán megajándékozná a kolostort egy nyomdagéppel. Arra gondoltak, hogy egy a régi stílus szerint írt Bibliával ajándékoznák meg, és erre a célra egy ott lévő üres kódexet használtak fel. Nagybátyja kérésére 1839 és 1841 között Konstantin Simonides elvégezte a kódex másolását, amelyet azonban nem fejezett be, mert Hermász pásztor könyvének a végét nem írta le, illetve a javításokat még nem vezette át. A kódexben több helyre jeleket helyezett el, amelyek vagy hivatkozásokat, vagy más egyéni azonosítókat tartalmaztak. A régi pergamen használatát igazolja, hogy a pergamen hibáit a kódex másolója kikerülte, és a szöveget a már meglévő sérülések köré írta. Amennyiben ez valóban egy negyedik századi kódex lenne, és egy friss pergamenre írták volna, akkor a szöveg is sérült volna a pergamennel együtt. Így azonban azt látjuk, hogy a pergamen már kezdett hibás lenni, amikor a másoló elkezdett írni rá. Ez Simonides történetét igazolja.

Lambros, aki maga is tudós volt, 1895-ben összeállított egy kiadványt az Athos hegyen lévő kéziratokról. Ebben megemlíti mind Simonides, mind Benedikt, mind pedig a történetünkben később felbukkanó Kallinikos testvér nevét, akik a kérdéses időszakban, mármint 1839 és 1841 között valóban ott tartózkodtak az Athos hegyén, és kéziratokon dolgoztak. Ezzel ő is igazolja Simonides történetét.

1841-ben a Konstantinápolyban lévő Konstantinus rendfőnök levelet írt Simonidesnek, hogy mennyire tetszik neki a kódex, és elküldi azt javításra a Szent Katalin kolostorba a Sinai hegyre, hogy összevessék az ott lévő másik három antik kézirattal. Ezt az információt igazolja Pophirius Uspensky bíboros is, aki 1845-ben járt a kolostorban, és arról tesz bizonyságot, hogy négy antik kódexet, vagy kéziratot őriznek a Szent Katalin kolostorban. Ahogyan Konstatntinus leveléből látjuk, három már 1841-ben ott volt, és ahhoz érkezett Simonides kódexe, mint negyedik.

1843-ban Konstantin Simonides publikálta Barnabás levelét egy olyan görög szöveggel, amely addig ismeretlen volt Európa nyugati felén. A kiadás érdekessége, hogy az sehol máshol nem található meg ugyanebben a formában. A szöveg egy kritikai összeállítása Barnabás levelének, amely a Sinai kódex szövegét tartalmazza, a margóra írt javításokkal együtt. Amennyiben a Sinai hegyen el volt temetve a kolostorban az egyetlen olyan kódex, amely tartalmazta ezt a szöveget, akkor kérdés, hogy hogyan publikálhatta Simonides ezt az ismeretlen szöveget. A szöveggel kapcsolatban azt is láthattuk, hogy ez igen nagy valószínűséggel egy 19. századi görög fordítás, amelyet a korai latin szövegekről fordítottak vissza görögre. Ez a körülmény ismét Simonidest igazolja.

1844-ben eljut Konstantin Tischendorf is a Sinai hegyen lévő kolostorba. Akkor az ő elmondása szerint, egy szemeteskosárban talált rá a kódexre, amelyből elégették a kéziratokat. Állítása szerint, ekkor ő felismerte, hogy milyen nagy értékűek ezek az antik kéziratok, és meghagyta a szerzeteseknek, hogy vigyázzanak rájuk, mert felbecsülhetetlen értékűek. Ahogyan elmondja, odaadtak neki több ívet, amelyet el is hozott magával. Ezt privát levelezésében úgy írja le, hogy a “tulajdonába került” néhány értékes kézirat. Amikor később könyvben ír erről, akkor már úgy fogalmaz, hogy ezeket ajándékba kapta a szerzetesektől.

Ezt a történetét cáfolja, hogy nem égettek pergameneket, mert az állati bőr rosszul és büdösen ég. Továbbá Kallinikos szerzetes, akit tanúként hozott fel Simonides, azt mondja el l a The Guardian újságban megjelent levelében, hogy Tischendorf ellopta azokat a pergameneket, mert a kolostor könyvtárosa éppen akkor súlyos beteg volt, és már nem állt fel a betegágyából, hanem el is hunyt.

A Tischendorf által elhozott íveket ajándékképpen odaajándékozta a Szász fejedelemnek, amelyet ma úgy ismerünk, mint Kódex Frederico-Agustanus. Ahogyan az erről a szakaszról készült képeken láttuk, ezek mind fehér pergamenen vannak, ellentétben a kódex többi részével, amelyek erősen sárgásak. Erről bővebben szóltunk a sorozat első részében. De még 1845-ben és 1850-ben is, amikor Porphirius Uspensky ott járt a Sinai hegyen, arról tesz bizonyságot, hogy a kódex lapjai fehérek.

Simonides 1852-ben látta viszont a kódexet, amelyet ő írt, de akkor már erősen megrongált állapotban. Vagyis 1850 és 1852 között az addig szép fehér kódexet valaki mesterségesen “öregítette”, hogy hihetőbb legyen, hogy egy antik darabról van szó.

1855-ben Simonides elhozza Lipcsébe Hermász pásztor levelét görög nyelvű kéziraton, amely előtte ismeretlen volt a nyugati kutatók és régészek körében. Ezt az egyetem két professzora ki is adta 1856-ban. A kiadványt Tischendorf is kommentálta, és azt állította róla, hogy egy késői visszafordítása a latin szövegnek görögre. Ezt mások is megerősítették, akik nyelvészeti szempontból vizsgálták Hermász pásztor levelét. Megint az a helyzet mint Barnabás levelével kapcsolatban, hogy ez a görög szöveg, amely egyébként megegyezik a Sinai kódexben található szöveggel, ismét egyedül Simonides közvetítésével kerül először a nyilvánosságra. Tischendorf, amikor 1859-ben elhozza a Sinai kódex további részeit, akkor visszakozott arról az álláspontjáról, hogy Hermász pásztorának a szövege egy késői fordítás lenne, hiszen akkor a kódex nem lehetne a negyedik századból való, ahogyan ő azt szeretné.

1859-ben Tischendorf orosz diplomáciai segítséggel elhozza a Sinai kódex többi részét is a kolostorból, azzal az ígérettel, hogy miután feldolgozták a szöveget, visszajuttatja azt oda. Erre azonban nem került sor. A kódexet Szentpétervárra vitték, és a következő tíz évben Tischendorf elkészítette róla a fakszimile kiadást. Ebből ismerhette meg a világ is, hogy mi a tartalma a Sinai kódexnek.

Ezek után 1863-ban kezdődik meg a nyilvánosság előtt is a vita arról, hogy valójában mi az eredete a kódexnek, és mikor és hogyan készült.

Ha átgondoljuk az eseményeket, és a tanúk elmondásait, akkor azt vesszük észre, hogy Tischendorf állításai nem állnak meg, viszont Simonides története egyre több megerősítést nyer. Aki ma a legnépszerűbb video megosztó oldalon megnézi a kódexről készült felvételeket, akkor láthatja, hogy nem vigyáznak arra, hogy nehogy eltörjön egy oldal, vagy valamilyen módon kárt ne okozzanak a lapokban.

Amikor megvették az angolok Sztálintól: (sajnos a beágyazott video nem minden esetben látszik – dolgozunk a javításon)

és ma:

Egyes antik kódexeket még kesztyűben sem lehet megérinteni, mert érintésre leválnak a betűk a papírról. Egyébként is a lapjaik elszíneződöttek és besötétültek, ellentétben a Sinai kódex lapjaival. Az is feltűnő, hogy míg egy-egy lapon a fakulás és az idő nyomai olyan feltűnőek, hogy alig olvasható az írás, addig ugyanannak az ívnek a másik oldala teljesen ép, és éles, harsogó az írás (pl.Q35_F1_r és Q35_f1_v).

A Lipcsében őrzött Frederico-Agustanus Kódex is, még 1913-ban teljesen ép fehér pergamenként van leírva. De a kódex többi részéről is azt olvashattuk Uspensky bíborostól, hogy fehérek a lapok. Azóta azonban a lipcsei lapok is több romlott oldalt tartalmaznak. Például az M_Q48_F8_v oldal olyan, mintha ott ki akartak volna törölni egy bejegyzést a lap aljáról. Egyébként pedig az egész kódexnek erősen elszíneződöttnek kellene lennie az eltelt 1700 miatt.

Ahogyan az első részben megvizsgáltuk, sok esetben az írás kikerülte a lapokon lévő sérüléseket. Ez ismét arra enged következtetni, hogy az ívek jóval korábbiak, mint az írás, amely rákerült. Tischendorf és társai megvádolták Simonidest, hogy ő több mint 2 millió oldalnyi anyagot hamisított meg, és ez számukra hihetőbb, mint amikor Simonides azt mondja, hogy ő csak ezt az egy kódexet másolta két éven keresztül. Ez sokak számára lehetetlennek tűnik.

A korabeli nyugati tudósok azt is állítják, hogy a Vatikáni és a Sinai kódex annak az 50 kódexnek a része, amelyet Nagy Konstantin megrendelésére készítettek. Ez már csak azért is gyanús, mert a szövegben több olyan hiba is van, amely nem lenne méltó a császár megrendeléséhez, aki a legjobb minőséget kérte a másolóktól. És ismét, a pergamen is már hibás volt, amikor elkezdtek rá másolni. A császár megrendeléséhez és parancsához nem lett volna méltó egy hibás pergamen használata.

Vagy az olyan hiba, mint a szövegből való tetemes elhagyás. A Q35_F4_v oldalon, az 1Krón.19,17 után minden jelzés és megszakítás nélkül a 2Ezsdrás 8,8 következik.

(jobbszélső oszlopban jelöltem)

Ez milyen másolói minőségre és felelősségre utal? Könnyebb elfogadni, hogy egy fiatalember másolta nagy sietséggel, mint azt, hogy egy császár megrendelésére dolgozó gondos másoló írta volna.

Egyébként pedig, ha mindkettő ugyanannak az 50 megrendelt másolatnak a része lenne, akkor hogyan lehet, hogy ennyi eltérés van közöttük? Ahogyan John William Burgon mondta, hogy könnyebb két olyan egymást követő verset találni, amelyek eltérnek egymástól, mint két olyat, amelyek megegyeznek egymással a két kódexben. Ez hogyan lehetne méltó a nagy császári megrendeléshez? Ez még egy normál másolói munkának is rossz.

A Sinai kódexet egyébként mind a mai napig nem vetették alá kémiai kormeghatározásnak, és más laborvizsgálatnak. Megelégedtek a paleográfiai vizsgálattal, de ahogyan láttuk, hiszen a mi vizsgálatunk is a szöveggel és a lehetséges külső jegyekkel foglalkozott, már az is elegendő bizonyítékot ad legalább a kételkedésre. Az viszont az egész tudományos társadalomra rossz vényt vetne, ha kiderülne, hogy rossz következtetéseket vontak le, vagy felültek egy Tischendorf által előadott hazug történetnek, és ezért nem mernek visszakozni az álláspontjukról, hanem inkább figyelmen kívül hagyják a nyilvánvalót.

Bár itt azért meg kell állnunk egy pillanatra. XVI. György pápa különösen ellenséges volt azokkal szemben, akik nem voltak részei a katolikus egyháznak. Az ő pápasága alatt igen aktív volt az inkvizíció, és erről még Garibaldi is beszámolt, amikor elfoglalták a Vatikánt. 1844-ben ugyanez a pápa kiadott egy enciklikát, amelyben átkozza a bibliatársaságokat, és szörnyű bűnnek tartja, ha valaki csatlakozik hozzájuk. Ez a pápa fogadta Tischendorfot egy magánkihallgatáson, aki ezután indult útjára kéziratokat keresni. Az is szembeötlő, hogy később is, az Egyiptomból származó bibliai leletek egy jezsuita szerzetes közvetítésével kerültek Európába. Ahogyan korábban is írtam, az is feltűnő, hogy egy addig ismeretlen német kutató csak úgy ki és be járhat az ortodox egyház kolostoraiba, és kéziratokat gyűjthet magának. Ezt támogatás nélkül nem tudta volna megtenni.

Érdekes időzítés az is, hogy a Vatikáni kódex fakszimile kiadása is 1857-ben jelent meg. Ugyanis a reformáció kezdete óta a protestáns körökből senki sem fogadta el a Vatikáni kódexet, mint Isten Igéjének a hiteles képviselőjét. Azzal azonban, hogy megjelent a Sinai kódex, már egy a katolikus egyháztól független forrás is elérhető volt a protestáns világnak, amely szövegében meglehetősen nagy hasonlóságot mutat a Vatikáni kódex-szel, vagyis a Katolikus egyház által is használt Vulgata-val. A Sinai kódex érdekessége, hogy bár több fontos igeszakasz hiányzik, a katolikusok által elfogadott apokrif írások hiánytalanul megvannak benne.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy az a Katolikus egyház, amely mindeddig ellene állt a Vulgatatól eltérő bibliák kiadásának és elfogadásának, a mai kritikus szövegeken alapuló kiadásokat már elfogadja, sőt, azokat már a magáévá is tette, és azok latin fordítását tette meg az egyház hivatalos Bibliájának. Ennek alapja ugyanis a Vatikáni és a Sinai kódexek. Nem érdekes?

Tischendorf és Hort is azon volt, hogy letörje a Textus Receptus egyeduralmát a Biblia szövegét illetően, és céljaikat remekül szolgálta mind a Sinai, mind a Vatikáni kódex. Ezzel azonban elindítottak egy olyan kételkedési hullámot az egyházon belül, amelyre korábban nem volt példa. Azóta egyre több keresztény kérdezi meg, hogy “Valóban ez lett megírva? “Valóban ezt mondta Isten?” Mindkét kódex aláássa Isten Igéjének a tekintélyét. De továbbmenve, a Sinai kódex nyomán keletkezett új Bibliák már az okkult közösség számára is “jó” bibliának számítottak. Erről maga Helena Blavatsky, a teozófiai társaság alapítója, és több szabadkőműves is bizonyságot tettek.

Úgy tűnik, hogy a Sinai kódex több kárt okozott a kereszténységnek, mint hasznot hozott.

Sinai kódex – 4.rész – Simonides története

A Sinai kódex történetét elsősorban Tischendorf előadásából és értékeléséből ismerte meg a kortárs tudományos kör. A kódexet magát pedig senki sem láthatta igazán, mert azt Szentpéterváron őrizték, és csak a Tischendorf által előkészített fakszimile kiadást olvashatták. Konstantin Simonides neve sem volt ismert a nagy nyilvánosság előtt, hiszen ő is csak azokkal tartotta a kapcsolatot, akiket érdekeltek azok az ókori görög kéziratok, amelyeket ő szállított Görögországból. 1862-ben azonban a The Guardian újságban megjelent egy írás Tregelles-től, aki Hort-tal levelezett az 1881-ben kiadott revideált Új Szövetség kapcsán. Ebben jegyzi meg Tregelles, hogy képtelenség, hogy Simonides írhatta volna a Sinai kódexet. Ettől a levéltől számítva kezdett el az újsággal levelezni Konstantin Simonides is, és jelentek meg sorra azok az írások, amelyek vagy az ő történetét próbálták meg cáfolni, vagy ő és az általa megnevezett források adtak több és több bizonyítékot arra, hogy mi is történt valójában a Sinai kódex körül.

Tragelles megjegyzésére adott választ Konstantin Simonides egy nyílt levélben, amelyet 1863 január 21-én szintén a The Guardian közölt le, és amelynek a mása megjelent az 1863-as The Christian Remembracer 45.kötetében is. Ennek tanúsága szerint Simonides másolta 1840 környékén a Sinai kódexet nagybátyja, Benedikt kérésére, aki az Athos hegyen lévő kolostor egyik professzora volt. Simonides elmondja, hogy 1852-ben a Sinai kolostorban látta újra a munkáját, amelyet előszeretettel nevez Simonides Kódexnek, de akkor már nagy meglepetésére antikolt, elhasznált kinézetben.

Simonides kijelenti, hogy a Sinai kódex az ő keze munkája, és ha jól megnézik a kódexet, akkor mindenki láthatja, hogy semmiképpen sem lehet egy antik darab. Képtelenségnek tartja, hogy bárki is elhiheti azt, amit Tischendorf híresztel róla, hogy ő pergameneket készített, ő írta egy egyiptomi lexikon 10.000 oldalát, az Alexandriai Filológiai katalógus 7.000 oldalát, Uranius 10.000 oldalát, vagyis 8.800.000 oldalt különböző antik íróktól különböző témákban. Kijavított szövegeket, sérült papiruszokat, kitöltött üresen maradt helyeket, stb. amelyek elkészítéséhez Simonides szerint több mint kétezer év emberi élet sem lenne elég. Azt azonban csodának és hihetetlennek tartják, hogy ő másolhatott volna egy Ó és Új Szövetséget. Simonides mindvégig kitartott amellett, hogy ő egyetlen más antik görög írást sem hamisított, hanem egyedül a Sinai kódexet másolta, és az sem megtévesztési szándékkal készült.

Simonides állítását, hogy ő ott tartózkodott a kérdéses időszakban az Athos hegyen, bizonyítja Lambros kiadványa, aki 1895-ben két kötetben kiadta az Athos hegyen lévő kolostor könyvtárában található kéziratok leltárát. Erről a kiadványról nem tudhatta Simonides, hogy őt fogja igazolni, és nem csak őt, hanem az általa megnevezett tanúkat is, mint nagybátyját Benediktet, és egy Kallinikos nevezetű szerzetest. Simonides, Kallinikos személyére hivatkozik mint tanúra, aki részese is volt a kódex elkészítésének, és egy teljesen megbízható, szavahihető, hiteles embernek mondja el.

Lambros kiadványában ezek a személyek így szerepelnek:

(zárójelben a kötet : oldalszám)

Benedikt:

5999. 23 (φ. 161a). Ακολουθια της Ζωοδοχου πηγης Επιδιωρθωθη παρα του διδασκαλου Βενεδικτου. (2:301).

6118. (magyarázat): Μετα διαφορων σημειωσεων, προσθηκων και αφειρεσιων του διδασκαλου Βενεδικτου (2:404).

6194. (magyarázat): Εγραφη δια χειρος του διδασκαλου Βενεδικτου ιεροδιακονου – Bejegyezve Benedikt főesperes saját kezével. (2:414).

6360.8: … διδασκαλου κυριου Βενεδικτου (2:445).

6362. … ελλογιμοου κυρ Βενεδικτου (2:445).

6393. Διδασκαλου κυριου Βενεδικτου ιεροδιακονου (2:452).

Kallinikos:

6387. Χειρ Καλλινικου και εν μοναχοις ελακιστου. (2:451)

6389. `Ο κωδιξ εγραφη δια χειρος Καλλινικου μοναχου. (2:451)

6406. Εν τελει Χειρ Καλλινικου μοναχου. – Kallinikos szerzetes kezében. (2:454).

6407. Δια χειρος του αυτου Καλλινικου μοναχου. – Kallinikos szerzetes saját kezében. (2:454).

Simonides:

643. `Ερμα Ποιμην [Hermász pásztor]. Το λοιπον μερος της συγγραφης πλην του τηλους, σωζομενου μοννον εν λατινικη μεταφρασει, ευρισκεται εν τρισι φυλλοις εν τη πανεπιστημιακη βιβλιοθηκη της Λειψιας, ωνησαμενη αυτα παρα του περιβοητου Κωνσταντινου Σιμωνιδου. (1:56).

6405. Εν τελει Χειρ Κωνσταντινου Σιμωνιδου. 1841. Μαρτιου 27. – Konstantin Simonides kezében (dátum) 1841 március 27. (2:454)

(Forrás: https://archive.org/details/cataloguegreekm01lampgoog/page/n7/mode/2up – Lambros: Catalogue of the Greek manuscripts on Mount Athos – a fenti kigyűjtés Bill Cooper munkája)

De térjünk vissza a kódex történetéhez. Simonides elmondása alapján, a kódexet a nagybátyja I. Miklós cárnak készítette elő, hogy kifejezze háláját az addigi támogatásokért, és hogy talán megajándékozná a kolostort egy saját nyomdagéppel. Méltó ajándékul a cárnak egy régi stílusban írt kódexet gondoltak. Abban az időben ugyanis alig volt nyomdagép Görögországban, és még az athéniak is Franciaországban rendelték meg a nyomdai munkákat. Nagybátyja kérésére 1839-ben Simonides visszatért Athénből az Athos hegyére, és kicsivel érkezése után meg is kezdte a másolási munkát. Elmondja azt is, hogy a szöveg, amelyet elkezdett másolni, egy másik célra volt korábban előkészítve. Volt a kolostorban egy régi, de nem használt kódex, amelynek a lapjai üresek voltak. Ennek a fa borítását levette Simonides a munkája során, mivel azt tervezték, hogy úgyis újra kötik a könyvet a cárnak.

Simonides 1863-as levelében azt mondja Tragellesről, hogy ő egy nyilvánvaló hazugságot és hamisítást véd, és lenyel mindent, amit Tischendorf mond. De rákérdez Tragellesre, hogy milyen tudományos bizonyítékot tud felhozni a kódex eredetiségének a védelmére? Kérdését meg is válaszolja: semmilyen bizonyítékot. És ő nem vár sem tőle, sem Tischendorftól semmi ilyet, mivel azt állítja, hogy szemben vele, ők nem jártasak a paleográfia igazi tudományában.

1863 január 28-án, szintén a The Guardian újságban Mr Bradshaw rékérdez, hogy ha ezt a kötetet nem a csalás szándékával készítették 1840-ben, akkor hogyan lehetséges, hogy ilyen antiknak néz ki?

Erre válaszul Simonides elmondja, hogy ahogyan ő 1852-ben viszontlátta a kódexet, azt akkorra szisztematikusan megrongálták, hogy egy sokkal régebbinek tűnő kinézete legyen, mint amilyennek eredetileg szánták.

példák a rongálásra:

Codex Sinaiticus – M_Q11_F2_r

Codex Sinaiticus – M_Q12_F1_r

Simonides tanúként hozza fel Kallinikos szerzetest, aki a kódex másolása idején szintén az Athos hegyen tartózkodott:

“Athoson lakott, amikor én a Sinai kódexet írtam (amely 1840 körül volt); ő felügyelt engem a munka során, szemtanúja volt annak. Ezért értékesnek tekinthetjük az ő bizonyságát.” – Simonides, 1862 dec.3. (Forrás: a legtöbb idézet a “The journal of sacred literature and biblical record” VOL.III. 1863 kiadásából származnak.)

Bár Simonides tanúként nevezte meg Kallinikos szerzetest, az nem is Simonidesnek válaszolt, hanem közvetlenül Angliába küldte el a válaszát:

“Mindezeket a dolgokat tudom, mert ott voltam a helyszínen. És most nyilvánosan is kijelentem az igazság érdekében. Továbbá kijelentem, hogy a kódex, amelyet dr. Tischendorf megszerzett, azonos azzal a kódex-szel, amelyet Simonides írt mintegy huszonkét évvel ezelőtt, és nem más, mivelhogy láttam azt Tischendorf kezében, és felismertem a munkát. Először informáltam Simonidest, aki korábban nem tudott erről, hogy a kódexét elhozták a Sinai kolostor könyvtárából. És eredetileg láttam ezt a fél sort benne – Σιμωvíδον tò δλον ěργον – de két nappal később eltűnt ez az oldal, amely tartalmazta ezt a művészien írt sort, de nem tudom, hogy ki által. De még azt is tudom, hogy a kódex lapjait bevallottan citromlével tisztították, de valójában azért, hogy halványítsák a betűk frissességét, mert tulajdonképpen ez volt a helyzet.”

“És ezeket a dolgokat, szerkesztő úr, magamtól ítéltem meg, kérés nélkül, hogy elmondhassam önnek a halálom előtt, mivel öreg ember vagyok és naponta várom a halált. És ön, az ön részéről nagy szolgálatot tesz az igazságnak és jót tesz, ha ezt a levelemet a pontos tartalmával nyilvánosságra hozza. Őszinte szolgája, stb.” – Kallinikos Hiermonachos – Alexandria 1862 október 15.

Simonides elmondja, hogy a kódexet nagybátyja halála után elküldte Konstantinus elöljárónak Konstantinápolyba, aki mivelhogy korában a Sinai kolostor püspöke volt, azt kérte Simonidestől, hogy vigye tovább a kódexet a Sinai hegyre. Mivel azonban Simonides látogatása idején Konstantinus nem volt ott Antigonus szigetén, ezért Simonides egy levél kíséretében ott hagyta a kódexet. Konstantinus 1841. augusztus 13.-án írt levelet Simonidesnek, melyben kifejezi, hogy mennyire tetszik neki a kódex, és sürgeti Simonidest, hogy térjen vissza Athos hegyére és fejezze be a többi kézirat másolását. (ugyanis a kódexben Hermász pásztorának csak az első fele van meg)

Simonides még több személyt nevez meg, akik mind bizonyságai lehetnek mindannak, amit ő elmond. Még azonban ekkor visszatartja azokat a bizonyítékokat, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy ő írta a kódexet.

Simonides személyével és történetével szemben egy bizonyos W.A.Wright írt az újságban, aki a történetből több dolgot is elferdített, és hazugnak állította be Simonidest, és kitalált személynek nevezte Kallinikost. Vele szemben már nem is csak Simonides lépett fel, hanem egy Frederick Field nevű úr is, aki kifogásolta Kallinikos és Simonides leveleinek a fordítási hibáit, és azokat az állításokat, amelyeket Wright nem is olvashatott ki a levelekből. Szintén Simonides mellett állt ki az a John Eliot Hodgkin is, akinél ott voltak Kallinikos eredeti görögül írt levelei, és akinél Simonides először látta a Frederico-Agustanus kódex fakszimile kiadását. Állítása szerint mindaz, aminek ő tanúja volt, mentesíti Simonidest az ellene felhozott vádak alól.

Smyrna postabélyegzőjével ellátott levelet küldött Simonides az újság szerkesztőjének, amelyet Kallinikos írt neki még 1858.augusztus 5-én. Ebben a levelében Kallinikos arról ír Simonidesnek, hogy 1845 július havában a Sinai kolostorban kezében tartotta a kódexet, de az igencsak hibás volt és megváltozott. Erre Gabriel, a kolostor akkori könyvtárosa azt mondta neki, hogy egy németnek adták oda a kódexet, aki titokban kivett belőle néhány ívet, és amíg beteg volt a könyvtáros, addig “meglépett” a szerzeményével.

Simonides azt mondja, hogy a Sinai kódex felfedezéséről először 1859.május 23-án szerzett tudomást az újságból, és akkor rögtön írt Kallinikosnak, aki 1861.november 9-én válaszolt neki részletesen.

Részletek Kallinikos leveléből:

“Minden ravaszságnak és gonoszságnak a mestere és tanítványa, az a német Tischendorf, váratlanul beleszaladt a hálódba; hogy megvizsgálták a könyvtárban (ahol megtalálható volt röviddel korábban, ahol elhelyezte a te szellemi atyád, Kallistratus, amikor elment Alexandriába) a kódexet, amelyet te írtál az Athos hegyen úgy huszonkét évvel ezelőtt, mint egy ajándékot az orosz birodalom uralkodójának, az elhunyt I. Miklós cárnak. A bölcs és nagyra becsült Benedikt nagybátyádnak kérésére, és ezután a halálát követően elmentél Konstantinápolyba, és átadtad a még befejezetlen műved Konstantinus pátriárkának, aki azt a sinai kolostorból való Germanus szerzetes által a Sinai hegyre küldte, akit te is ismersz. Amelyet később átadtak Hiermonachus Kallistratusnak, hogy összehasonlítsa a Szentírás három másik régi kódexével (amelyeket te is ismersz, amelyek a kincstárban vannak őrizet alatt). És ezt a munkát nem folytatták, mivel te nem mentél el a megfelelő időben a Sinai kolostorba, hogy elvégezd a másolást, a pátriárkák kívánsága szerint. [Tischendorf] kihirdette mint eredetit, és mint Európában minden ismert kódexek között a legrégebbi Ó és Új Szövetséget.”

“Nem csodálkozom a körülményeken, csak azon a tényen, hogy ez a kódex mai amennyire mai, és a te kezed munkája, negyedik századbelinek lett kikiáltva. Valóban egy csoda történt, és az emberek gúnyos mosollyal néznek ránk, hogy hiszünk a csodákban. Ezt a kódexet, fiam, többször is láttam, és kifejezetten hármat azok közül a rövidítések közül, amelyeket az Athos hegyen mutattál nekem, amikor rád néztem az irodádban a munkád közben. Az elsőt így olvastam- Κ. Σιμωνίδου χεὶρ ἐπεραίωσέ με ; a második- Κ . Α . Φ . Σιμωνίδου Μακεδόνος ἔργον θεάρεστον εἰμί ; és a harmadik-Zuwvidov тd 8λov épyov. Láttam a negyediket és ötödiket is, de most nem emlékszem rájuk. Szintén láttam a kalligráfiai szimbólumokat is, és a számos javítást, és ezek javítását, és a jegyzeteket tőled és nagybátyádtól, amelyek által felismertem a te munkádat, de nem szóltam senkinek, és nem is fogok, amíg te nem kéred tőlem; ezért is siettem elmondani neked ezeket az információkat ebben a levélben.”

“A kérdéses kódexet, ahogyan már bizonyosak vagyunk, elszállították Szentpétervárra, hogy kiadják, és az ókori eredetét az ottani tanult [tudósok] megalapozták. Most meglátjuk, hogy ők elismerik-e Tischendorf hiábavaló beszédét, akit jómagam négyszer láttam és beszéltem vele, aki kiváló minden dologban, és egészen tudatlan halhatatlan őseink nyelvét illetően. Csak mechanikusan mondja az igeverseket, és a latin verzió szerint érti a jelentésüket, nem ránézésre. Szóval minden régi görög munka, amely nincs lefordítva, azt nehezen érthetőnek kiáltja ki, és úgy állítja be mint közönséges görög nyelvet, amelyet a bolond kritikusok rómainak kereszteltek. És a kérdések, amelyek a leginkább megállapodottak (a görög paleográfiát illetően), számára teljesen ismeretlenek. Egyszerűen mondva: elhitette a világot a hírneve által, ahogyan ezt te is megállapítottad korábban. Most ez már a te dolgod, hogy bebizonyítsd és kihirdesd ennek az embernek az igazi karakterét, és megmutasd, hogy mennyire eltér attól aminek látszik.”

“ugyanez az ember eljött egy másik alkalommal is a Sinai hegyre 1844. május havában, és látta a kódexet, és titokban kivett belőle néhány ívet (ahogyan már régen megírtam neked), és zavartalanul eltávozott, mert sajnos a könyvtáros, aki megdorgálta és felfedte a gonoszságát, súlyos betegségben feküdt, és röviddel ezután el is távozott az ő nyughelyére a mennyben.”

Ezek után Simonides még részletesen leírja az élete történetét, és beszél a kódex másolás munkájáról. Azt mondja, hogy ő könnyedén ír napi 5 oldalt ebben a stílusban, és 1205 oldalt írt nyolc hónap alatt. Csak azért hagyta félbe a munkát, mert a hártya hibás volt. Egyébként még Tischendorf is elismeri róla, hogy kora gyermeksége óta ott tanult az Athos hegyen lévő kolostorban, és járatos volt a régi írások tanulmányozásában.

Majd Simonides megadta azokat az oldalakat, ahol elhelyezte a saját monogramját, vagy más jeleket, amelyek bizonyítanák, hogy ő volt a másolója a kódexnek. Ahogyan azonban megvizsgálták a megadott oldalakat, pont azok voltak annyira sérültek vagy hiányoztak, hogy nem találták rajuk a megadott jeleket. De akkor ez ismét felveti a kérdést, hogy Simonides honnan tudta, hogy melyik oldalakat kell megneveznie?

A két oldal állításait többen is próbálták kommentálni, és további információkat is hozzátenni a történethez. Egy Lindsay nevű úr például idéz egy bizonyos Burkhardt utazásaiból, aki 1816-ban járt a Szent Katalin kolostorban a Sinai hegyen, és csak egyetlen antik evangéliumi írást említ meg, amelyet 1837 márciusában maga Lindsay is látott. Ezen kívül állításuk szerint nem volt más antik bibliai kézirat a kolostorban.

Silvester Davies, aki 1862 végén Alexandriában volt lelkész, 1863 februárjában arról írt, hogy Alexandriában nem találja a nyomát Kallinikos Hirermonachosnak, de úgy hallotta, hogy a Sinai hegyen van egy ilyen nevű idős és tisztelt szerzetes.

Szintén ő írt 1863-ban egy levelet a Sinai kolostorba, hogy létezik-e egy Kallinikos Hiermonachos, és ha igen, akkor ő ismeri-e Simonidest. Levelére válasz is érkezett egy bizonyos Kallinikos Hiermonachostól, aki elmondja, hogy ilyen néven nem ismer mást, és nem ismeri Simonidest, sőt, a társai közül senki sem emlékszik arra, hogy egy Simonides nevű ember járt volna a kolostorban, bár ő maga nem volt ott 1838 és 1855 között. Egyik társa látta 1852-ben Simonidest Alexandriában. Azt is állítja, hogy a kolostor könyvtárosa szerint, aki 1841 és 1858 között volt könyvtáros, a kódexet 1841-ben találták, és ezért nem lehet Simonides munkája. Nehezményezi azt is, hogy visszaéltek a nevével. A levelét pedig úgy írta alá, hogy “a Sinai Kallinikos Hiermondachos”

A Sinai kolostorban lévő Kallinikos levelére reagált Simonides és elmondja, hogy ő egy Athos hegyén lévő Kallinikos szerzetesről beszélt mindvégig. Csodálkozik, hogy azonnal elfogadják azt a kijelentést, hogy nem létezik másik Kallinikos. Szerinte egy másik Kallinikosnak írtak, és nem annak, akire ő mindig is hivatkozott. Majd részletesen leírja, hogy ő pontosan melyik Kallinikosról beszélt, és részletesen elmondja annak a személynek az életét. Majd elmondja, hogy a Kallinikos név nem ritka, és a Sinai hegyen lévő kolostor püspökét is Kallinikosnak hívják, Alexandria pátriárkáját is Kallinikosnak hívják, és még az Athos hegyen is több Kallinikos létezik. Az, hogy ez a Sinai kolostorban lévő Kallinikos nem ismeri őt, az nem bizonyít semmit sem.

(megjegyzés: Lambros kiadványa egyértelműen bizonyítja egy bizonyos Kallinikos létezését az Athos hegyen, aki a régi kéziratokkal dolgozott, és pont abban az időben volt ott, amikor Simonides is.)

Ezen túlmenően, Simonides bizonyítékokat ad arra, hogy a Mr. Davies által Kallinikosnak tulajdonított levél miért nem lehet egy igazi kolostori szerzetes levele. A szerzeteseknek tilos mindenféle közvetlen kapcsolattartás a külvilággal, még a szüleikkel sem tarthatnak kapcsolatot. Ha pedig mégis engedélyeznek egy levélváltást, akkor ott kell lennie a kolostorból jövő válaszlevélen a rendfőnök ellenjegyzésének, bizonyítékul, hogy ő is látta és engedélyezte a kimenő levelet. Ez pedig nincs rajta a válaszlevélen. Valamint a levél elköszönő része olyan formulát tartalmaz, amely idegen a görög egyházi személyeknél, és az egész görög levél olyan benyomást kelt, mintha egy idegen nyelvről fordították volna görögre.

Mr. Bardshaw, aki kiállt Simonides mellett, maga is csak a Tischendorf által kiadott fakszimile kiadást látta, és nem látta az eredeti Sinai kódexet. Ahogyan a vitában részt vevők többsége sem.

1863-ban Tregelles szintén nyilatkozott az újságnak, és arról tesz bizonyságot, hogy ő összevetette az eredeti kódexet a fakszimile kiadással, és részéről antiknak tartja a Sinai kódexet, mert “hogyan lehetne annyi javítást eszközölni a szövegen, amelyek -ahogyan a tinta is mutatja- különböző időszakokban kerültek oda”. Azt is állítja, hogy a megtévesztésen kívül mi más lehetne a célja egy olyan írás készítésének, amely megtévesztésig hasonlít az ókori írásokra? Kifogásolja azt is, hogy ha Simonides és Kallinikos görög leveleinek a fordítása ennyire nem sikerült, akkor miért nem közlik le Simonides leveleit is eredeti nyelven? Mert így úgy tűnik, hogy senki sem tudja, hogy Simonides mit is mond igazán.

Egy bizonyos Mr Vaux arról ír, hogy Mr Wright bemutatta Kallinikos eredeti görög levelét, és mellé tette Simonides írásait is, és a két kézírás megegyezett. Erről bizonyságot tett Liverpoolból Nikolaides tiszteletes is, akinél Simonides ott tartózkodása alatt lakott. Mr Bradshaw, aki a pártatlanság mellett állt ki, azt nyilatkozta, hogy a Mr Wright által szervezett összejövetelen tisztességtelenül és egyoldalúan jártak el. A leveleket egy postai alkalmazott vizsgálta meg, aki szerint azok egy kézírást mutattak. Ő szeretne egy alapos vizsgálatot a levelekről, és ezért átadja azokat a Litrerary Churchman egyik munkatársának.

Simonides történetének valóságtartalmát illetően igen fontos, hogy ő mikor is született, és hány évesen másolhatta a kódexet. De több ellentmondó kijelentés is volt, hogy mikor született valójában Konstantin Simonides, ezért egy Decaches nevezetű úr elküldte Simonidesnek a Symi szigetéről származó születési anyakönyvi kivonatát, két tanúval hitelesítve, az osztrák alkonzul kézbesítése által.

1863 májusában Konstantin Simonides még mindig várta Tischendorf megjelenését a kódex-szel Angliában, hogy egy nyilvános közös beszélgetésben bizonyítsa be, hogy Tischendorf mennyire téved. Erre a találkozóra azonban sohasem került sor.

A következő írásban összegezni fogjuk az eddig megismert információkat.

Sinai kódex 3.rész – A kódex szövege

Hermász pásztor

A Sinai kódex az összes olyan apokrif írást tartalmazza, amely nem része a protestáns kánonnak, csak a katolikus kánonnak. Mint például Sirák könyve, Salamon bölcsességek könyve, Tóbit, Judit könyve, stb. Az Új Szövetségben is ott találjuk Hermász pásztort és Barnabás levelét.

Hermász pásztor könyvének a görög szövege először 1856-ban lett kiadva Lipcsében. Ennek a kiadásnak számunkra igen érdekes a története, ugyanis 1855-ben Konstantin Simonides hozta magával az a görög szöveget, amelyet addig még senki sem látott. Azt tudjuk, hogy Simonides dolgozott az Athos hegyen lévő kolostorban, és igen tájékozott volt a görög kéziratok tekintetében. Az ő felbukkanása előtt még senki sem látta Hermász pásztor könyvét görög kéziratban. Több latin változatban fennmaradt, de görögül addig a pillanatig nem látta senki. Az volt az általános vélekedés, hogy eredetileg görögül íródott, de a görög kézirat addig még „nem került elő”. Két lipcsei professzor, Rudolf Anger és Wilhelm Dindorf azonnal nekilátott a munkának, hogy mielőbb kiadhassák ezt az értékes kéziratot, amelynek a Codex Lipsiensis – vagyis Lipcsei kódex nevet adták.

Lévén, hogy maga Konstantin Tischendorf is Lipcsében székelt, ő maga is találkozott a frissen nyomtatott változattal, azonban a kiadás megjelenéséig Tischendorf sem tudta, hogy milyen minőségű a görög szöveg. Tischendorf leleplezte, hogy ez a kézirat nem lehet az eredeti ősi görög szöveg, hanem egy kései latin szöveg visszafordítása görögre. Ő maga igencsak tisztában volt az ilyen munka sajátosságaival, mert ő Jeromos Vulgátáját fordította vissza görögre, ezért rögtön szemet szúrt neki a sok latinizmus és a sok latin kifejezés belekeverése a görög szövegbe. Észrevételeiről részletesen írt az 1857-ben megjelent Patrum Apostolicorum Opera kiadványban, a xxxix-lv oldalakon. Sajnos a latin szöveget csak a Google-fordítóval tudtam „bogarászni”, de ebből is kiderült néhány érdekesség. A szöveget Simonides fabrikálásának tartja, és a kiadást előkészítő két professzor véleményével szemben, azt állítja – hogy ez egy kései latin tolmács fordítása. A görög szöveg forrásáról pedig senki más nem tudott nyilatkozni, egyedül Simonides.

Konstantin Simonides három eredeti kódex lapot hozott magával a szöveggel, és a könyv többi részét másolatban hozta. Azonban ezeket sem adta el a Lipcsei Egyetemnek, hanem csak ezeknek a másolatát.

Tischendorf maga nem tartotta hamisítványnak a szöveget, de leszögezte, hogy ez egy latin szöveg fordítása.

Donaldson Apostoli Atyák című könyvében idézi Tischendorf záró szavait a fentebb idézett könyvből, mind a latin eredetit, mind annak angol fordítását, mely szerint Tischendorf ezt írta Hermász pásztor szövegéről:

„Kétség nélkül lesznek olyanok, akik még ilyen sok összefüggő érvet is el tudnak téríteni, azaz azok, akiknek nincs természetes érzékük arra, hogy mit lehet bizonyítani és mi a bizonyos, vagy akik elvesztették ezt az érzéküket a részrehajló érzelmeik miatt, és akik inkább elutasítják az igazságot, mintha az lenne az ellensége a részrehajlás nélküli elmének, hogy megtalálja azt [az igazságot].” (James Donaldson – The Apostolical Fathers, 1874 – 384.oldal)

Donaldson is úgy összegzi Tischendorf értekezését, hogy „ez a görög, bár nem hamisítvány, egy latin szöveg visszafordításának kell lennie” (384.oldal)

Donaldson egyébként felismeri ugyanazokat a jegyeket a szövegben, amelyeket Tischendorf is, amelyek ismeretlenek voltak az ókori görög nyelvet használóknak. Donaldson írását egyébként egy újságban név nélkül megpróbálták lejáratni, természetesen egyetlen egy konkrét hivatkozás nélkül, hogy miért nem áll meg a szöveg általa írt elemzése. Az ő személye tele van elismerésekkel és kitüntetésekkel, valamint számos könyvet is írt a korai egyházatyákkal és írásaikkal összefüggésben. Munkásságának értékelésére itt nem térek ki, hogy az írásom ne legyen elviselhetetlenül hosszú, és történetünk szempontjából nincs is a fókuszban.

Donaldson így összegzi vizsgálatának eredményét:

„A görög késői eredetét jelzi azoknak a szavaknak a nagy száma, amelyek ismeretlenek voltak a klasszikus időszakban, de megszokottak a későbbi vagy modern görög nyelvben.” (388.oldal)

„Nincs egyetlen olyan írott dokumentum sem, amelyet ebben az időszakban írtak, amely feleannyi neo-hellén formát használna oldalról-oldalra, mint a Hermász pásztornak ez a görög szövege.” (390.oldal)

Azonban Tischendorf maga igen komoly dilemma elé került. Ugyanis amikor 1859-ben elhozta a Sinai kódexet a kolostorból, akkor gyakorlatilag ugyanaz a görög szöveg volt benne Hermász pásztoránál, amely megjelent a Lipcsei kódexben, amelyről ő maga rántotta le a leplet, hogy az késő középkori visszafordítása a latin változatoknak. El kellett döntenie, hogy az a Hermász pásztor, amelynek a szövege megegyezett a Lipcsei és a Sinai kódexekben, akkor mit is jelent. A Sinai kódexet szerette volna a 3-4.századra datálni, de ő maga írta le, hogy a Hermász pásztor görög szövege nem lehet régebbi mind a késői középkor. Vagyis, akkor a Sinai kódex sem lehetne olyan öreg, mint szerette volna.

Nem látott más kiutat, mint azt, hogy elismerte, hogy a Simonides által Lipcsébe hozott kézirat mégiscsak ősi formája a szövegnek, meglehet, hogy akár ez az eredeti változata is – annak ellenére, hogy nagyon modern a karaktere, és kínosan sok benne a középkori latinizmus. A Sinai kódexben találták, ezért nem lehet modern, még akkor sem, ha tele van modern nyelvtannal, szókinccsel, kifejezésekkel, amelyek mind azt kiáltják, hogy egy mai, és nem egy ókori görög nyelven írták.

További kérdés, hogy hogyan kerülhetett ez az elveszett és egyedi szöveg Simonides birtokába, mielőtt Tischendorf felfedezte az egyetlen létező görög példányt a Sinai Szent Katalin kolostor mélyén? De ahogy később is látni fogjuk, Simonides személye egyébként sem lesz megkerülhető a Sinai kódex körül.

Barnabás levele

Barnabás könyvét a Sinai kódexben „A írnok” keze munkájának tulajdonítják, aki szinte az egész Sinai kódexet írta. A Sinai kódexben lévő Barnabás levél is tele van modern görög kifejezésekkel, éppen úgy, mint a Hermász pásztor szövege. Szintén számos benne az árulkodó latin hangzású kifejezés, éppen úgy, mint a Hermász pásztorban.

És itt is van egy érdekes körülmény a görög szöveg kapcsán. Simonides 1843 július 22.-én publikálta Barnabás levelét egy szmirnai folyóiratban, ugyanabban a formában, mint ahogyan a Sinai kódexben olvasható. Eszerint Simonides birtokában volt az a görög szöveg, amely szintén – ahogyan a Hermász pásztor is – csak a Sinai kódexben található meg. Ebben az esetben 13 évvel azelőtt publikálta a szöveget, hogy Tischendorf megtalálta volna a teljes Sinai kódexet. Ez hogyan lehetséges?

Az, hogy Simonides 13 évvel korábban folyóiratban publikálta a szöveget, kizárja annak lehetőségét, hogy ő a kódex felfedezése után fabrikálta volna a saját verzióját.

De ahogyan Donaldson nem maradt éles kritika nélkül, úgy Simonides sem. Még azzal is megvádolták Simonidest, hogy a saját költségén nyomtattatott egy nem létező újságot, csak azért, hogy a csalását leplezze, és olyan kitalált személyeket írt oda szerkesztőknek, akik soha nem is léteztek. Mindezt csak azért, hogy mindenkit elhitessen, hogy neki már azelőtt meg volt Barnabás levelének a szövege, mielőtt Tischendorf megtalálta volna a Sinai kódexet.

Egyébként ez ekkor már nem az első eset, hogy Tischendorf és mások megvádolják Simonidest, hogy meghamisított „papiruszokat, és [írt] 10.000 oldalt egy egyiptomi lexikonból, 7.000 oldalt az Alexandriai Filológiai katalógusban, 10.000 oldalt Uraniustól! 8.800.000 oldalt különböző ókori íróktól különböző témákban! .. [és] javította néhány klasszikus író hibás szövegeit, kitöltötte több sérült kézirat hiányzó részeit, és írt és előkészített papiruszokat!” (forrás: Bill Cooper szerint: The Guardian 1862.Szept.3. kiadása)

Donaldson szintén leleplezi Barnabás levelének mai görög mivoltát. Csak egy rövid részt idézek itt tőle:

„Egy szó, ἐкσφεvδovᾶv, amely a második fejezetben található, Suidas-nál is megtalálható, mindenféle jelentés nélkül, kivéve egyetlen kéziratot. Ő notóriusan teljesen magától hozzáad a szöveghez. [ez a szó] szintén megtalálható az erotikus írónál, Eusthathiusnál vagy Eumathiusnál, aki olyan későn munkálkodott, mint a 12.század, aki használja ezt a szót, de olyan értelemben, ahogyan egy leány leszáll a hajóról. Tischendorf görög szövege is használja ezt a szót, az „elfordulni valamitől” értelemben, amely jelentés ismeretlen az ókorban, de ma teljesen hétköznapi a görög emberek között.

[…]

Ezek a furcsaságok arra a gyanúra vezetnek, hogy a görög, amely a Sinai kódexben van, az Barnabás levelének egy nagyon megromlott kézirata, vagy egy fordítás a latinról.” (316.oldal)

Vagyis ismét ott tartunk, hogy a szöveg egy mai görög fordítása a latin szövegeknek.

Márk evangéliumának vége

Márk evangéliumának ma létező 620 görög kézirat bizonyítékából, összesen 618-ban benne van Márk evangéliumának a hosszabb vége, vagyis a 9-20.versek. Csak két görög kézirat nem tartalmazza ezt a szakaszt, ezek pedig a Vatikáni és a Sinai kódexek.

De ebben a két kódexben is van elég furcsaság e körül a szakasz körül. Márk evangéliumának végét tartalmazó nyomdai ívet javították. A kéziratoknál egy ilyen javítást nem lehet csak egy oldalon elvégezni, hanem a teljes ívet újra kell írni. A rontott ívet ki kell emelni a könyvből, majd a javított ívet (mind a 16 oldalával) újra be kell illeszteni. (megjegyzés: 1 nyomdai ív 16 oldal – és ezek az ívek vannak összefogva a kötésnél, hogy egyenletes legyen a könyv. Ilyen felbontásban hivatkozik a hivatalos Sinai kódex weboldal is az egyes oldalakra. Ahogyan az első részben is, az oldal neve egy „Q” betűvel kezdődik, ami az ív angol megfelelőjének „quire” a rövidítése” – Az komplett ív javítása csak akkor kerülhető el, ha az ív belső négy oldalának egyikén kell javítani, mert akkor elég azt az egy lapot kiemelni és újraírni.)

Szóval az említett ív Mrk.14,54-Lk.1,56 tartalmazza a verseket. A javításhoz először kimérte a Lukácshoz szükséges helyet, és leírta azokat, hogy azok utána megegyezzenek a következő nem javított szöveg kezdetével. Majd a fennmaradt helyen elkezdte másolni Márk evangéliumát, de nem tudta pontosan, hogy mennyi helyre lesz szüksége, ezért egy nagyon sűrűn írt szöveggel kezdte meg a másolást.

A javított oldalak jelölése: Q77_F1_r –tól tart Q77_F8_v – magyarul: A 77.ív (Q) első lapjának (F1) jobb oldalától (r-recto), ugyanennek az ívnek (Q77) a nyolcadik lapjának (F8) a hátoldaláig (v-verso).

Q76_F8_v átlag betűszám oszloponként 13, enyhe variáció 12-15 között (a javítás előtti oldal)

Q77_F5_r átlag betűszám oszloponként 15, és a leggyakrabban 15

Q77_F4_v 17 olyan sor van, ahol egy szó áll egy sorban, nem ritkán 3 betűből

A javított oldalak is szép egyenletes szöveggel indulnak Márk evangéliumában, de utána, amikor már látta a másoló, hogy túl sok hely fog maradni, akkor elkezdett szellősebben írni. A második oldal (F2) jobb oldalán már felbukkan 3 olyan sor, amibe csak egy-egy szót írt. A negyedik oldal jobb oldalán már 14 ilyen sor van, és a sorok betűszáma is inkább a 10-12 felé tolódik el. Nyilvánvaló, hogy a hely, ahová írnia kellett, tartalmazta a komplett Márk evangéliumot, és ennek megfelelően nagyobb volt a hely, mint amire neki a rövidebb változathoz szüksége volt. Ezért bár olyan soronkénti betűszámmal kezdte a másolást, ahogyan az előző javítatlan oldal, később meglátta, hogy így túl sok hely fog üresen maradni, ezért elkezdett szellősebben írni, de már későn, mert így is maradt üres hely.

Láthatóan a másolónak nem volt kedvére amit csinálnia kell, vagy időbeli nyomás alatt volt, mert például Lk.1,26-ban az angyal Máriának nem Galileában jelent meg, hanem Júdeában. Ez a világon egy más Bibliában sem szerepel így.

Márk evangéliumának utolsó oldala:

https://codexsinaiticus.org/en/manuscript.aspx?__VIEWSTATEGENERATOR=01FB804F&book=34&chapter=16&lid=en&side=r&verse=8&zoomSlider=0

James Rendel Harris Stichomerty című könyvében tudósít minket a javításról, és arról, hogy Tischendorf erről hogyan vélekedik (J. Rendel Harris: Stichometry, 1893 London).

Könyvének 71.oldalától, ír arról, hogy Tischendorf szerint a Sinai kódex tartalmaz 6 javított ívet, amelyet nem az a kéz írt, mint a kódex többi részét, hanem az, aki a Vatikáni kódex Új Szövetségét is írta. „Erre a bizonyíték Tischendorf szeme és Tischendorf megítélése.” Megjegyzi, hogy ebben a kérdésben Tischendorf megítélése a legsúlyosabb. Megjegyzem, hogy a nagyvilág nem is láthatta a Sinai kódexet, hanem csak Tischendorf fakszimile kiadását, úgyhogy nem rendelkezhettek olyan mély betekintéssel, mint Tischendorf maga.

Emiatt az állítás miatt, hogy ugyanaz a kéz írta a Sinai kódex javított oldalait, mint a Vatikáni kódex Új Szövetség részét, többen azt mondják, hogy ugyanott készült mind a két kódex. Így vélekedik maga Hort is, és feltételezi továbbá, hogy akkor a keletkezésük helye Róma.

Összegezzük amit eddig láttunk Márk evangéliuma kapcsán:

Úgy tűnik, hogy eredetileg része volt a Sinai kódexnek Márk evangéliuma 16. fejezetének 9-20.versei. Valakinek ez nem tetszett, és kivette azt az ívet, ahol ez benne volt, és újraíratta. Ennek az embernek azonban vagy nagyon kellett sietnie, vagy nem tetszett a dolog, és emiatt nem figyelt annyira, amennyire kellett volna. És végül nem sikerült nyomtalanul eltüntetni a Márk evangéliumából kihagyott részt, és ott maradt az üres helye. De az nem teljesen bizonyított, hogy ez a személy valóban ugyanaz volt-e.

Összegezve amit találtunk mindhárom résszel kapcsolatban (Hermász pásztor, Barnabás levele, Márk evangéliumának a vége):

Hermász pásztorának és Barnabás levelének a szövegei a Sinai kódex megjelenése előtt Constantin Simonides kezelésében, vagy saját kiadásában megjelentek. Ezek a görög szövegek előtte a nyugati világban nem voltak ismertek. Mindkét szöveg arra utal, még Tischendorf első becsületes elemzése után is, hogy egy mai fordítása a latin szövegeknek. Ezt erősíti meg számunkra Donaldson is. Na mármost, ha ezek modern fordítások, és csak a Sinai kódexben vannak benne, akkor az egész Sinai kódex nem lehet a 4.századból. Ehhez járul még az a tény, hogy a Márk evangéliumában lévő javított íveket ugyanaz írta, mint aki a Vatikáni kódex Új Szövetségét is. Azt pedig többen vallják, még maga Erasmus is, hogy a Vatikáni kódex keletkezése is az 1400-as évekre tehető.

Ebből az esetből is láthatjuk, hogy a kémiai elemzések hiányában mennyi találgatásnak ad helyet a paleográfia elégtelen módszere.

Simonides története adhat választ a Sinai kódex valódi korára és eredetére, mert ahogyan látjuk, a személye megkerülhetetlen a kódex-szel kapcsolatban. Ezzel fogunk foglalkozni legközelebb.