szolgálat

Házasság, válás, újraházasodás

admin Hitélet ,,,,

24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,24)

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,5-6)

Ahhoz kétség sem fér, hogy Isten eredetileg a házasságot egy férfi és egy nő között „tervezte”. Két embert tervezett „egynek”. De nézzük meg, hogy ezt Isten mégis hogyan kezeli végig az Igén, vagyis az emberi történelmen. Sok vitát kavar, hogy a keresztényeknek el lehet-e válni, sőt, válás után lehet-e újra házasodni, sőt, komoly kérdés, hogy olyan hívők, akik nem az első házasságukban élnek szolgálhatnak-e a gyüllekezetekben. A téma nagyon nagy, ezért a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb igékre szorítkozva a vezérfonalat követem.

A törvények előtti időkben, Ábrahámnak nem számította be Isten, hogy Sára mellett még a szolgálójától is lett gyermeke, sőt, még meg is áldotta Ismáelt (1Móz.17,20). Ráadásul Sára halála után Ábrahám még újra megházasodott, ahonnan lettek még gyermekei is. Tehát a hitnek atyja mai értelemben házasságot tört, és többször is házasodott, vagyis nem volt egyfeleségű. Jákobnak is igazából két felesége volt, és a két szolgálóhoz a feleségei küldték be őt. A gyermekei pedig Istennél mind egyenértékűek voltak. Ők maguk is úgy tekintettek egymásra, mint akik egyformán testvérek. Úgy tűnik, hogy az 1Móz.2,24 nem számított Istennél annyira erősen, hogy mindenkit halállal büntessen, aki nem aszerint élt, mert a gyilkos Káint viszont megbüntette. Bár amíg nem volt törvény, addig a bűn sem számíttatik be (Róm.5,13).

Dávid királynak azt mondta az Úr, hogy mindent jól cselekedett egész életében, kivéve az Uriás feleségével való bűnét (1Kir.15,5). Dávidnak több felesége és sok ágyasa is volt. Pedig ő már a törvény idején élt, és mégsem rótta fel neki ezt Isten mint bűnt. Sőt, a Saul lányát, Mikált, már odaadták más embernek feleségül (1Sám.25,44), akit később Dávid visszavitt magához (2Sám.3,13-16). Dávid sohasem vált el Mikáltól, ennek ellenére adta oda Saul másnak. Úgy tűnik, hogy azért, mert nem váltak el, azért kérhette vissza, bár Mikál és a második férje házasságtörést követtek el. Lehet, hogy amiatt nem számított bűnnek, mert sem Dávid, sem Mikál nem önszántából került bele ebbe a helyzetbe? És az is érdekes, – bár erre konkrét hivatkozás nincs -, hogy úgy tűnik Mikállal még Dávid együtt volt, mert a halála napjáig a gonosz szíve miatt nem lett gyermeke (2Sám.6,23).

Ennek az oda-vissza házasodásnak törvényellenesnek kellett volna lennie, de Isten nem rótta fel Dávidnak mint bűnt! Nem küldte egy prófétáját sem Dávidhoz, hogy figyelmeztesse, hogy bűnt követ el, mint Besthsabé esetében (2Sám.11,27-2Sám.12,1). De ez még a nép szemében sem volt bűn. De mit mond a törvény az elvált asszonyról?

1 Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; (5Móz 24,2) 3 És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül; (5Móz 24,3) 4 Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül. (5Móz 24,1-4)

Nem vétkezett sem az asszony, sem a férfi, ha újra házasodott. Az volt a vétek, ha a már másodszor is házasodott asszonyt vissza akarta volna fogadni. Bár amint Dávidnál láttuk, ezt nem rótta fel neki az Isten. Több tanítást is olvastam, ahol azt mondják, hogy az újraházasodás miatt feddte meg Keresztelő János Heródest.

17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette feleségül. 18 Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével élned. (Mk 6,17-18)

De itt nem az újraházasodásról van szó, hanem arról, ahogyan a törvény mondja a 3Móz.18,16 mondja, hogy a fiútestvér szemérmét ne fedje fel senki. A közeli rokonok közötti kapcsolat az útálatos Isten előtt, és nem az újraházasodás. Ha az újraházasodás Isten szemében bűn lenne, akkor a törvény ezt egyértelműen kimondaná.

Egyébként Isten szemében nem a törvénytisztelők, és a törvények betartói voltak az igaz emberek, hanem akiknek a szívük olyan volt. Noét, Dánielt és Jóbot is igaznak mondja az Úr (Ez.14,14; Ez.14,20), bár egyikük sem tartotta be a mózesi törvényeket. Mert Noé és Jób idejében még nem volt törvény, Dániel pedig a fogságban nem tudott áldozatot vinni az Úrnak. Még az igaz böjtről is azt mondja az írás, hogy a bűnbánattal és írgalommal teljes cselekedetek az igazi böjt (Ézs.58,3-6). Dávid is több évig élt bujdosásban, és nem tartotta meg a törvény által előírt áldozatokat Silóban, Isten mégsem számította ezt neki be. Már az Ószövetség idején is élesen látszik Istennek a viszonya a bűnbánó emberhez, és azt látjuk, hogy Neki nem a törvény betűjének szigorú betartása a legfontosabb, hanem az ember szíve.

Ha átmegyünk az Újszövetség elejére, akkor azt olvassuk Józsefről, Mária férjéről, hogy igaz ember volt. És mit is tett ez az igaz ember?

18 A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetve Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szent Szellemtől. 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. (Mt 1,18-19)

20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondva: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. (Mt 1,20)

Márián egyértelműen látszott már, hogy várandós, és József tudta, hogy nem ő volt Máriával. De mivel igaz ember volt, ezért irgalmas volt Máriával, és titkon akarta elbocsátani. Ha a törvényt nézte volna, akkor meg kellett volna köveztetnie Máriát. Figyeljük meg, hogy az Úr angyala akkor szólt neki, mikor elvégezte magában, hogy elbocsátja Máriát. Előbb hozta meg a döntését, és Isten akkor szólt neki!

Eddig azokat az eseteket néztük, ahol nem volt paráznaság. De most nézzük meg, hogy mit mond az ige azokról a házasságokról, ahol házasságtörés van. Sokan nem számítják bele a házasságtörésbe a szellemi házasságtörést, pedig az is egy formája a szövetségrontásnak. Hiszen a házasság is egyfajta szövetség.

6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy lányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondva: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. 7 Ama népek istenei közül, akik körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: 8 Ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne nézz rá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt; 9 Hanem megölve megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. 10 Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptomnak földjéből, a szolgaságnak házából; (5Móz 13,6-10)

2 Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; 4 És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: 5 Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. (5Móz 17,2-5)

Ezek az igék az Újszövetségben összhangban vannak a hitetlen házastárs jellemzőivel. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor a már házas felek közül az egyikük megtér, a másikuk pedig nem is érti, hogy most miért kellene másképp élnie. Ilyen esetekben a fent leírt hivogatás a bálványimádásra egyértelműen fenn áll.

12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,12-15)

14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? (2Kor 6,14)

Arra buzdít, hogy ha van rá mód, akkor ne rúgja fel a hívő a hitetlennel a házasságát, de ha ez sérti az Úrral való kapcsolatát, akkor nem kell kínoznia magát, hanem ha úgy vezeti a Szent Szellem (Róm.8.fej.), akkor nyugodtan váljon el. Itt is látnunk kell, hogy az Úr írgalmat akar, és nem ítéletet. Az Ószövetségben meg kellett volna kövezni az olyan házastársat, aki más istent akar imádni, de az Újszövetségben már „elég” elválni a hitetlentől, ha más isten imádására bíztat.

A testi paráznaságot már könnyebb felismerni és kezelni. Erről az Ószövetség is egyértelműen nyilatkozik, bár ahogyan láttuk, a törvény és a gyakorlat „nem feltétlen fedik egymást”.

22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. 23 Ha szűz lány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál: 24 Vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A lányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. (5Móz 22,22-24)

Ahogyan József példájából is láttuk, már az Ószövetség idején is fontosabb volt az irgalom az Úrnak, mint a törvény betű szerinti betartása. Ezt támasztja alá egyértelműen a parázna nő és Jézus története.

3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítva azt, 4 Mondták neki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5 A törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolva, az ujjával írt a földre. 7 De mikor szorgalmazva kérdezték őt, felegyenesedve mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá először a követ. 8 És újra lehajolva, írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva és a lelkiismeret által vádoltatva, egymásután kimentek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit sem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? 11 Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig mondta neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezz! (Jn 8,3-11)

A törvény szerint egyértelmű volt a helyzet, mert a paráznaságon rajtakapott nőt meg kellett kövezni. Jézus mégis azt mondta, hogy az vesse az első követ a nőre, akinek nincs bűne. Jézus még csak nem is említette az asszony bűnét! A homokba írás is nagyon fontos részlete ennek a történetnek. Jeremiásnál írja az Ószövetség, hogy azoknak a nevei vannak a porba írva, akik elvesznek (Jer.17,13). Amikor a parázna nő vádlói látták a nevüket felírva a homokba, akkor tudták, hogy Jézus mit csinál. Isten szemében nincs egy igaz sem, mindannyian egyformán vétkeztünk ellene (Róm.3,11-12). Csak a hitünk menthet meg minket, és az Isten felé bűnbánó, alázatos szív.

12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ha pedig a törvényből egyetlen törvény ellen is vétünk, akkor az egész törvényt megrontottuk.

10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)

10 Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (Gal 3,10)

Ez itt most azért érdekes, mert a paráznaság is és a házasságtörés is „csak az egyik bűn” Isten ellen. Ha nem voltam parázna, de loptam, akkor is az egész törvény megrontásában vagyok bűnös. Ha nem öltem, de hamis tanú voltam, akkor is az egész törvényt megsértettem. Emiatt szükség, hogy az Úrhoz könyörögjek a bűneim bocsánatáért.

31 Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. (Mt 12,31)

39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)

Ezeknek az igéknek alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnöket megbocsátja az Isten. Egy kivétel van, a Szent Szellem káromlás, amelyre nincs bocsánat. De még aki a Fiú ellen szól, annak is megbocsáttatik. És itt kanyarodhatunk vissza a házasságokhoz közvetlenül. Az Úr valóban azt szeretné, hogy a házasságok egy életre szóljanak. Ezért ha a vétkes házastárs, aki a paráznaságot elkövette, bocsánatot kér, és tiszta szívéből megtér, akkor a másik félnek meg kell bocsátania, de emellett minden joga megvan, hogy magát a házasságot felbontsa, hiszen a vétkes fél azt már felbontotta, ezért a szövetség is fel lett bontva. De Krisztusban éppen a megbocsátás miatt megteheti, hogy megmaradnak a házasságban. Még az Úr imájában is benne van, hogy bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsát nekünk (Mt.6,12, vagy Mk.11,25-26). Erre enged következtetni Jézus története a paráznaságot elkövetett nővel kapcsoltaban is (Jn.8,3-11 – fentebb), akinek annyit mondott, hogy ne vétkezzen többé.

A szövetség szempontjából nagyon fontos ez, mert az Úrral is szövetséget kötünk. Az Úr hű a szövetségekhez, amelyeket kötött az emberrel. Ezért várja viszonzásul, hogy az ember is legyen hűséges a szövetségekhez, amelyeket megköt. Viszont ahogyan az Úr szövetségei is feltételhez vannak kötve, úgy az emberek közötti szövetségek is feltételekhez vannak kötve. Ezért ha a szövetség megkötésekor „megállapodott” feltételek már nem igazak, akkor a szövetség alól felmentést nyer a vétlen fél. Ott tévesztik el sokan emiatt az újraházasodást, mert a házasságtörő fél ma már nem lesz megkövezve, hanem elbocsátva. De attól még a házasság szövetsége olyan, mintha a vétkes fél halála miatt felbomlott volna.

10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljon. 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. (1Kor 7,10-11)

15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,15)

27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a hústestben. Én pedig kedveznék nektek. (1Kor 7,27-28)

Az Újszövetségben már a Szent Szellem erejénél fogva meg kellene lennie bennünk az erőnek, hogy Isten parancsai szerint éljünk. De az 1Kor.7,11-ben mégis azt olvassuk, hogy ha megesik az, hogy elválnak, akkor inkább maradjanak úgy. Nem csinál belőle nagy ügyet. Ha már felszabadult a feleség kötelékéből, akkor ne keressen másikat, mert jobb az Urat egyedül követni, mint a házasságra figyelni. De nem vétkezik az, aki más feleséget vesz. Hogyan lehet ez? Ha ez az Úrnak az Ószövetségben sem jelentett élet-halál kérdést, akkor az Újszövetség, a kegyelem idején még kevésbé kell problémát jelentenie. Hogyan mondhatunk ki ilyet?

9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se fiú megrontók, se férfiakkal tisztátalankodók, 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.  11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által. (1Kor 6,9-11)

A bűnbocsánat miatt! Akármi legyen is a bűnünk, ha őszintén megbánjuk, akkor az Úr jó, és megbocsát, vagyis eltörli a bűnünket. Legyen az akár házasságtörés , vagy paráznaság is.

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. 7 Mondták neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? 8 Mondta nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. 9 Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanem ha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19,5-9)

Jézus a válás okait leszűkíti a paráznaságra, vagyis a szövetségrontásra, a házasságtörésre, mert az akkori gyakorlat már túl szabadon kezelte ezt az elbocsátást. De ahogyan fentebb láttuk, a hitetlenség az már szellemi paráznaság, ha a hitetlen házastárs bálványimádásra buzdít. Akkor pedig – mivel az Újszövetség idején élünk – nem kell megkövezni a hitetlent, hanem „elég” elválni tőle. Aki pedig bűntelen, az szabad, mert felszabadult a házasság kötelékéből. De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy aki elvált, az mindjárt megkapja a cölibátust is. Ha pedig a testében még érzi a vonzódást a másik nem felé, akkor igenis házasodjon meg.

1 Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. (1Kor 7,1-2)

9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (1Kor 7,9)

Egy elvált embertől nem várja el az Úr, hogy belül eméssze a vágy, és égjen, és folyamatosan ebben a kínban éljen. Inkább házasodjon meg újra. Még ha vétkeztek is, vagy vétkezett is a válással, azt megbocsátja az Úr, és az élet megy tovább.

És akkor mi van a szolgálatokkal? Szolgálhat elvált és újraházasodott ember?

2 Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmas; (1Tim 3,2)

12 A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)

Az egyfeleségű itt arra vonatkozik, hogy egyszerre ne legyen több felesége. Bár tudom, hogy ezt az állításom nehéz igazolni, de az igék és az eddigi gondolatmenet egyértelműen ehhez a kijelentéshez vezetnek. A társadalmi környezet is olyan volt, hogy gyakori volt a többnejűség. Az egynejűség a kereszténységgel terjedt el igazán, pont amiatt, mert ez Isten eredeti szándéka. Hogy pedig a diakónusokról azt írja, hogy egy feleségűek legyenek, ez itt egy fordítási kérdést vet fel, mert Fébé a Kenkréabeli gyülekezet szolgálója, vagyis diakónusa volt (Róm.16,1). Róla egyébként is csupa jót mond Pál, és ha itt azt mondaná, hogy egy nő nem lehet diakónus, hanem csak olyan férfi, akinek egész életében egy felesége volt, akkor önmagával kerül ellentmondásba. De ha az is feltétel lenne, hogy csak olyan férfi szolgálhat, aki nős, akkor szintén önmagának mond ellent Pál, mert Timótheus sem és Titusz sem volt házas, de még maga Pál sem.

Ha pedig kimondjuk, hogy nem lehet szolgáló olyan, aki már újraházasodott, akkor az Úr kegyelmét vonjuk meg az ilyen embertől, mert kijelentjük, hogy aki már egyszer elvált, az élete végéig viselje ennek a cselekedetének a következményeit. Egy gyilkos lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Egy rablógyilkos lehetne szolgáló, de egy elvált nem? Egy sikkasztó, csaló, hazudozó lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Nem érezzük ennek a súlyát?

12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. (Jak 2,12-13)

13 Elszenvedve egymást és megbocsátva kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is; (Kol 3,13)

Az igében végig Isten irgalmát találjuk. Ha mi kimondanánk, hogy valaki nem szolgálhat, mert elvált, akkor ítéletet mondunk ki az életére, és nem az irgalmat gyakoroljuk. Nem az Úr dönti el, hogy kit választ szolgálatra (ApCsel.13,2)? Nem a gyümölcsök döntik el, hogy kivel van ott az Úr (Mt.12,33; Lk.6,44)? Ne siessünk az ítélettel.

7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7)

13 Elmenve pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)

7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. (Mt 12,7)

Harcosok, papok, harcos papok – a végidők szolgálata

admin Hitélet ,,,,

És minden pap naponként szolgálatban áll (Zsid 10,11)

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (1Pét 2,9)

Az ószövetségi papság nem tűnt el Krisztusban, hanem átalakult. Ahogyan a főpap személye is megváltozott, és örökkévaló főpapunk lett (Zsid.7,21-24). A testi rendszabályokat felváltották a szellemi értelemben vett istentiszteleti cselekedetek. Ahogyan ezt több helyen olvashatjuk:

Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (1Pét 2,5) [saját kiemelés]

Annak okáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét. (Zsid 13,15) [saját kiemelés]

De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. (Jn 4,23-24) [saját kiemelés]

Ennek megfelelően egyértelműen megfeleltethető az ószövetségi papság tennivalóinak a leírása, a mai tanítványok papi szolgálatával. Hangsúlyoznunk kell, hogy tanítványokat keres az Úr és nem csak hívőket. Nem az a parancsolatunk, hogy tegyünk hívőkké másokat, hanem tanítványokká (Mt.28,19). A tanítványság már magában feltételezi, hogy aki tanítvány, az aktívan tanulni akar, és el akarja sajátítani a mestere ismeretét, hogy utána önállóan is tudja ugyanazt cselekedni.

A szent sátor körül tevékenykedő papi szolgálat részletesen le van írva. A főpap személye számunkra állandó, ezért az ő kötelességét nem nekünk kell beteljesíteni. Jézusnak kell lennie mindannyiunk életében a főpapnak, hiszen ő mutatta be mindannyiunkért az áldozatot azáltal, hogy önmagát megáldozta.

Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozva. (Zsid 7,27)

Ezért mindaz a szolgálat, amelyet a szentek szentjében kell elvégeznie a főpapnak, azt Ő megtette. Ennek megfelelően mi papságra vagyunk elhívva. De miért is kell ezt hangsúlyoznunk? Azért, mert mindannyiunk hívő élete zátonyra fut, ha nem úgy tekintünk magunkra, mint akiknek papokká kell válnunk. (Itt szeretnék utalni Soós Péter kiváló tanítására, Növekedés krisztusi érettségre – http://soospeter.blogspot.hu/2013/11/novekedes-krisztusi-erettsegre.html) Mert törekednünk kell a fejlődésre az Úrban. Az Atya és Jézus mindenét odaadta értünk, hogy mi beteljesedhessünk Isten ismeretével, és örökül kaphassuk a teljes ígéretet. Ehhez fel kell ismernünk, hogy meg kell harcolnunk a hit harcát és el kell végeznünk a hit munkáját, valamint le kell tennünk az életünket, hiszen Jézus megvásárolta azt – ezért nem lehetünk tovább a magunk urai. Egyébként is hogyan nevezhetjük Úrnak, ha nem engedelmeskedünk neki.

De visszatérve a papságra, nézzük meg a papi szolgálaton keresztül, hogy azt a szolgálatot ma hogyan töltjük be. A bevezető igében az áll, hogy „minden pap naponként szolgálatban áll”, ami egy folyamatos, mindennapi tevékenységet jelent. Ez egy nagyon komoly mondat. Ez azt jelenti, hogy amint megismertük az Urat, attól fogva naponként szolgálnunk, keresnünk kell őt. De hogyan is néz ez ki a gyakorlatban?

Ószövetség:

És csinálj rézmedencét, lábát is rézből, mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátra közé és az oltár közé, és tölts bele vizet; Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat. Amikor a gyülekezet sátrába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak. Kezeiket is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk lesz ez nekik, neki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre. (2Móz 30,18-21)

Új szövetség:

Mondta neki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felelt neki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám. (Jn 13,8)

A réz, a szent sátor elemei között az ítéletet szimbolizálja. Meg kell ítélnem a cselekedeteim az Úr előtt, és meg kell térnem a bűneimből. Meg kell aláznom magam előtte, és igaz megbánással és alázattal bocsánatot kell kérnem tőle. Ahogyan az Ószövetségben látjuk, enélkül meghalt volna a pap, ha be akart volna menni a szentélybe. Ma a kegyelem időszaka van még, ezért ha ezt nem is tesszük meg, és úgy is mehetünk az Úr elé, csak akkor ne csodálkozzunk, ha nem hallgatja meg az imáinkat.  Örüljünk, hogy nem halunk meg azonnal. Csak tisztán, Jézus kereszt áldozatával azonosulva lehet bemenni a szentélybe. János evangéliumában látjuk, hogy Jézus maga mosta meg a tanítványok lábát, mielőtt megosztotta velük az úrvacsorát, és hangsúlyozta, hogy ők már egyébként tiszták, a beszédek által, amiket ő mondott nekik. Ezzel betöltötte az ószövetségi követelményt, hogy mosakodjanak meg, mielőtt a közösségbe belépnek. Azt is meg kell látnunk, hogy egyedül ő jogosult erre a „megmosdatásra”, ő tud feloldozni a bűneink terhe alól.

Ha már itt tartunk, hiszem, hogy azoknak nagyon kicsi az esélyük az Úrral való közösségre, akik nem keresztelkedtek meg saját akaratukból (másképp mondva- felnőttként), hiszen az az első lépcsője annak, hogy közösségbe kerüljünk Jézus halálával és feltámadásával (Róm.6,3). Utána viszont elég „megmosakodnunk”, mert egyébként már tiszták vagyunk (Jn.13,10).

Ezek után léphetünk be Isten közelségébe. A szentély berendezése megmutatja a mai papi szolgálat területeit. Három dolog volt a szentélyben. Az füstölő oltár, a kenyerek asztala és a mécses. A mai papi szolgálatnak is ez a három területe van.

Ószövetség:

És a rudakat csináld sittim-fából, és borítsd be azokat arannyal. És tedd azt a függöny elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek neked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. És amikor Áron este felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek rá. (2Móz 30,5-9)

Új szövetség:

És mikor elvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy Vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal tele, amik a szentek imádságai. (Jel 5,8) [saját kiemelés]

Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, (1Tim 2,1)

Minden reggel jó illattal kellett a papnak füstölögtetni a szentélyben lévő oltáron. De vigyáznia kellett, hogy azon se idegen fülstölő, se más fajta áldozat ne legyen. Ma ez az illat az imaéletünk. Ezért kell „kinn” letennünk a bűneinket, és Kristusba „belépnünk”, hogy az Úr előtt már csak a Szent Szellemtől átitatott könyörgésünk legyen. Igazán itt már minden cselekedetnek a Szent Szellemtől átitatottnak kell lennie, mert ha nem az, akkor „idegen áldozattal” vagy „idegen tűzzel” megyünk az Úr elé, ami útálatos előtte. Ahogyan látjuk, reggelente kellett a füstölő oltáron a papnak füstölögtetni, amely arra utal, hogy minden zsenge az Úré (2Móz.23,16; 2Móz.23,19), ezért a napunk „zsengéje” is az Úré legyen.

Ószövetség:

Parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpákat gyújthassanak. A bizonyság függönyén kívül, a gyülekezet sátrában úgy helyeztesse el azokat Áron, hogy estétől fogva reggelig az Úr előtt legyenek. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél. A tiszta arany gyertyatartóra rakja fel a mécseket; az Úr előtt legyenek szüntelen. (3Móz 24,2-4)

Új szövetség:

Amíg oda megyek, legyen gondod az olvasásra, az intésre és a tanításra. (1Tim 4,13) [saját kiemelés]

Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. (2Tim 4,2) [saját kiemelés]

Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindegyikőtöknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. (1Kor 14,26) [saját kiemelés]

A mécses, mint akár a Szent Szellem képe is, példázza az Ige világosságát (Jn.1,1-5). Mélyedjünk el Isten igéjében, hogy megvilágosítsa az életünket és az elménket. A Zsoltárokban benne van, hogy tanulmányozzuk és elmélkedjünk az igén, mert akkor lesz jó dolgunk (Zsolt.1,2-3). Az Úr az igéjén keresztül tanít minket, és az igéje tartalmazza mindazt a bölcsességet, amelyre az élethez szükségünk van. Mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével (5Móz.8,3; Mt.4,4; Lk.4,4),  az Ő igéje szellem és élet (Jn.6,63). Isten igéjéből tud épülni a belsőnk. Ez segít, hogy megismerjük az Atyánkat, ez segít abban, hogy az elménk megújuljon teljesen. Más szóval, megváltozzon az értékítéletünk, és isteni természet részeseivé legyünk (2Pét.1,4). De ez ad eligazítást arra vonatkozóan is, hogy Isten előtt mi a bűn és mi kedves neki (Róm.7,7).

Ószövetség:

És vegyél lisztlángot, és süss abból tizenkét lepényt; két tized efából legyen egy lepény. És helyeztesd el azokat két rendben; hatot egy rendbe, a tiszta arany asztalra az Úr elé. És tégy mindegyik rendhez tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett, tűzáldozatul az Úrnak. Szombat napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen; örök szövetség ez Izrael fiaival. Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint. (3Móz 24,5-9)

Új szövetség:

Mondta azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,53-57)

Ma az úrvacsorán keresztül tudunk az Úrral eggyé válni. Ahogyan látjuk, a papok is megették a szent kenyereket, ahogyan mi ma megesszük a kenyeret, amely Jézus testét szimbolizálja. Ezzel a cselekedettel tudunk Jézusban maradni. Ha valaki tanulmányozza Isten igéjét, akkor fel kell ismernie egy mintát arra vonatkozóan, hogy Isten dolgai egyszerűek. Azért egyszerűek, mert ő valósággal minden ember számára elérhető szeretne lenni. Nem kell nagy szertartásokat elképzelnünk, nem kell bizonyos nehezen teljeseíthető körülményeket kialakítanunk, ahhoz, hogy vele lehessünk. Egyszerűen vennünk kell a kenyeret és a bort, mint Jézus testét és vérét, ha közösségben akarunk vele lenni. Nem a külső körülmények számítanak, hanem a szív állapota. Ezért bárhol, bárki veheti az úrvacsorát, ha nincs közössége, akkor még egyedül is, mert nem kell hozzá se végzettség, se külön procedúra.

Erra a papi közösségre nekünk kell készen állnunk! Ha megbánjuk a bűneinket, és elé járulunk, hogy könyörögjünk, és vesszük az úrvacsorát, hogy benne lehessünk, akkor máris közösségben lehetünk Vele: A MINDENSÉG URÁVAL.

Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Ő benne, Meggyökerezve és tovább épülve Ő benne, és megerősödve a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködve abban hálaadással. (Kol 2,6-7)

Csak ezen keresztül, a rendszeres, napi papi szolgálaton keresztül tudunk meggyökerezni Krisztusban, hogy utána megállhassunk Őbenne! Mert a vihar és a megpróbáltatás eljön minden ember életében (Mt.7,24-27), de nem mindenki áll meg a viharral szemben. Csak az tud megállni, aki meggyökerezett az Úrban!

Az Újszövetség pontosan bemutatja az újszövetségi papi szolgálatot a kezdeti gyülekezetekben. Sajnos ez mára kiveszett az istentiszteletekről, és egyébként is az apostoli idők keresztény életéthez kellene visszatérnünk, hogy amikor összejövünk, akkor mindenki a maga ajándékát „be tudja hozni a közösbe”. Ne az legyen, mint az átlagos istentiszteleteken, hogy van egy pár szolgáló, a többiek pedig „fogyasztók”, mintha nekik nem adott volna az Úr semmit. A pásztorok és egyéb szolgálók szolgálnak, a „test” többi tagja pedig rájuk néz, hogy kapjon valamit. Nem kellene ennek így lennie. Az Úr ezért hívja ismét az övéit, hogy házi gyülekezetekben legyenek együtt, Őt keresve. Mert akkor tud beteljesedni a test mindegyik tagja a maga Istentől kapott ajándékaival a test épülésére. Ezt tették az apostolok idejében a gyülekezetek. Az összejövetelek a 3 papi szolgálati részből álltak. Imádkoztak, tanítással foglalkoztak és megtörték a kenyeret. Ez a mi mai MINDENNAPI papi szolgálatunk.

És foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42) [saját kiemelés]

Most azonban szólnunk kell még egy fontos területről. Ez a harcos karaktere, az Úr harcosa. Általános probléma, különösen azok között, akik pünkösdi gyülekezetben kezdik a hívő életüket, hogy sokszor már közvetlen a megtérés után elkezdenek „szellemi harcolni”. Ez azonban sok problémát vet fel. Ahhoz, hogy valaki igazán szellemi harcot tudjon vívni, annak felhatalmazást kell kapnia az Úrtól.

Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tetsszen annak, aki őt harcossá avatta. (2Tim 2,4)

Ezért ha én a magam akaratából, és önös céljaim érdekében kezdek el szellemi harcot vívni, akkor pont azt teszem, amit Pál említ Timótheusnak. Olyan harcot kezdek, ami nem az Úrtól van, ezért nem is várhatom el, hogy Ő támogasson ebben a harcban. Csak az Úrnak odaszánt élethez adhat az Úr szellemi jogosultságot és hatalmat. Csak amikor bizonyos felőle, hogy nem használják ezt a hatalmat rosszul, nem élnek vissza vele. Ehhez azonban az emberben Krisztus jellemének kell lennie. Ezt pedig csak a napi papi szolgálattal tudjuk magunkban megerősíteni. Jézus a fej, ő a seregei vezére, és neki kell megmondania, hogy ki mikor és hogyan harcoljon, legfőképpen neki kell megmutatnia az ellenséget. Ezért ki merem jelenteni, hogy először pappá kell(ene) válnunk, és amikor már erősen meggyökereztünk az Úrban, akkor lehetük a harcosai.

Észrevehették sokan, hogy itt a blogon az írások egy nagy része arról szól, hogy a végidőkben milyen szörnyűségek várnak erre a földre. Ezen a blogon, a G+ és Youtube csatornán is sok olyan témát hozott fel az Úr, ami sokakat megzavarhat, hogy milyen rémisztő dolgokat festettem le. Ebből készült a kis sorozat is, A nagy hitetés címmel:

A nagy hitetés 1.rész

A nagy hitetés 2.rész

A nagy hitetés 3.rész

A nagy hitetés 4.rész

Valóban félelmetes idők előtt állnuk. Egyikünk sem tudja az elragadtatás idejét, és nem tudjuk, hogy abból, ami már ma körvonalazódik, mennyit kell itt a földön még azoknak is megélni, akiket az Úr el fog ragadni. Egy dolog azonban biztos. Abban, ami következik, csak azok fognak tudni megállni és harcolni ellene, akik az Úr papjai, és meggyökereztek Őbenne. Valóban olyan idők jönnek, amilyenek a világ teremtése óta nem voltak.

Az Úr azért figyelmeztet mindenkit az elkövetkező dolgokra, hogy az övéi közül ez ne érjen senkit felkészületlenül. Igen, hitetnek minket a világképpel, az idegenekkel, a tévtanításokkal, és még az óriások is és a démonok is jönni fognak. Minezek mellett olyan technológiai fejlődés előtt állunk, ami lehetővé teszi az utolsó fenevadnak a teljes kontrollt az életünkön. Csak egy módon állhatunk meg ezekben az időkben, ha erősen az Úrban vagyunk. Napi közösséggel, odaszánt élettel. Különben a legjobb, ami történhet velünk, hogy a nyomorúság elején „learatnak” minket, és mártírhalált halunk, mert harcolni nem fogunk tudni. Mert ha én magam nem engedelmeskedek Isten parancsainak, és nem aszerint élek, akkor hogyan is várhatnám el, hogy a gonosz nekem engedelmeskedjen. Nem lesz a szavamnak súlya, mert csak egy képmutató élet van mögötte, amelyet még az Úr sem tud támogatni.

Csak arra tudok mindenkit buzdítani, hogy keresse az Urat amennyire csak tőle telik. Ez egyébként nem egy új felhívása az Úrnak (Ézs.55,6; Ámós 5,4, Ámós 5,14; Sof.2,3; Mt.6,33; Kol.3,1). A győztesek nyernek örökségül mindent (Jel.21,7). Az Úron nem fog múlni semmi, csak rajtunk.

Ezen a blogon lehet, hogy kevesebb szó esik a krisztusi karakterhez vezető útról, és inkább az elkövetkező idők részleteit tárta fel nekem az Úr. De a végidőkben még nagyobb szükség van a krisztusi karakterre, és nem lesz elég a langyos kereszténység.

Aki komolyan gondolja, hogy nem ezen a világon akar boldogulni, hanem az Úrhoz készül, annak nincs több vesztegeti való ideje. Keresse a Úrral való közösséget, mert semmi más nem tart meg!

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen! (Jn 5,39-40)

A szabadság illúziója

admin Hitélet ,,,

A nép, amely sötétségben ült, látott nagy világosságot, és akik a halálnak földjében és árnyékában ültek, azoknak világosság támadt. (Mt 4,16)

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz. (Jn 12,46)

Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, aki a világban van, az sötétségben van. Ebbe a sötétségbe születünk bele mindannyian, és mivel az egész emberi életünk a sötétségben kezdődik, ezért nem is tudunk róla, hogy miben vagyunk (Ef.2,2-3). A sötétség alatti lét nem ugyanaz, mint a vakság, ami számunkra jó hír. Aki sötétben van, és kap egy kis fényt, az megláthatja, hogy miben van, és honnan jön a fény. Aki azonban vak, annak hiába jön a fény, az már a fényt sem látja. Ezért nagy kegyelem Istentől, hogy ebbe a sötétségbe világosságot ad az embereknek, hogy kijöhessenek belőle.

Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad meglátszik. (Ézs 60,2)

Ha már gyermekként sötétben kezdem az életem, és azt hiszem, hogy ez az Isten nélküli lét a normális emberi élet, akkor szükségem van valakire, hogy felvilágosítson a valóságról. Ha azonban olyan környezetben növök fel, ahol nincs Isten ismeret, akkor akár az egész életem ebben a sötétségben élhetem le. Ebből a létből csak a kegyelmes Isten tud kihozni azáltal, hogy bizonyságot tesz magáról. De miért is kezdjük a szabadság témáját a sötétséggel? Azért, mert ha valaki csak abból tud tájékozódni, amit mások mondanak neki, mert egyébként teljes sötétségben van, akkor könnyen elhitetik vele, hogy szabad, holott teljes rabságban él. Meg kell figyelnünk, hogy a Sátán első hazugságai mennyire aktuálisak még ma is. Elszomorító, hogy még csak nem is kell fáradoznia azon, hogy újabbakat találjon ki, mert ezek a régiek még mindig be tudnak minket csapni.

Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. (1Móz 3,5) [saját kiemelés]

Ennek következménye az Istentől elszakadt élet a sötétben, azt gondolva, hogy tudjuk mit csinálunk és mi a jó nekünk. Ebben a közegben azt hirdeti a világ, legalábbis a nyugati civilizáció, hogy te a magad ura vagy. A humanizmus hamis jelszavát hírdetve: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”. Nem beszélve arról, hogy a szellemi hatalmasságokat megtagadja, és az embert állítja a teremtés cúcsára – „olyanok lesztek mint Isten” ­– amellyel teljes sötétségbe borítja az emberiséget, kizárva még a köztudatból is a teremtés nagyobb részét. Akik ma meghatározzák az oktatás és közművelődés irányát, azok teljesen tisztában vannak a szellemvilág létezésével és működésével. A világ legbefolyásosabb emberei, akik valójában a kormányok fölött a hatalmat gyakorolják, jól ismerik ezt az igét:

Ismét vitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, És mondta neki: Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. (Mt 4,8-9)

A világi gazdagság azoknak jut, akik imádják annak gazdáját. Ezért a világi életben való örömök, ha mást nem is eredményeznek, de bálványimádásba viszik az azt keresőket. Visszatérve a szabadság illúziójához, ha én magam nem látom, hogy miben vagyok, és egy nekem rosszat akaró mondja meg nekem, hogy én ki vagyok és mim van, akkor készüljek fel arra, hogy be leszek csapva. A demokrácia az egyik legnagyobb becsapás a szabadság illúziójával. Hiszen csak azokat választhatom meg, akiket oda engednek a választások közelébe, de még az ígéreteiket be nem tartó kormányokat sem lehet visszahívni a hatalomból, bármennyire is nyilvánvaló, hogy nem teljesítik azt, amiért megválasztották őket. Ennyit a nép szabad akaratáról. A társadalmi szintről most térjünk vissza az egyén szintjére. Az első számú arrogancia az egyénnél, hogy azt hiszi, hogy ő bármilyen okból is büszke lehet arra, amit elér. Sokan azt hisszük, hogy szabadon választottuk meg életünk pályáját, és ennek élvezhetjük a gyümölcseit.

Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)

Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; (1Tim 6,7)

Szóval semmink nincs, amit ne kaptunk volna, és semmit sem hoztunk erre a világra. Ha testben épek vagyunk, akkor az nem a mi érdemünk, sem a jó logika vagy erő, vagy bármely más emberi tulajdonság. Ha most mi ezt a cikket olvassuk, akkor amin keresztül hozzáférünk, vagy egyáltalán az, hogy olvasni tudunk, már olyan dolgok, amelyeket nem mi hoztunk erre a világra. A születésünkkor mindannyian nincstelenül érkezünk. Vagy a családunktól kapjuk a szükséges dolgokat, vagy megszolgálunk értük a világban a világ rendszerében. Ha már a világot szolgáljuk, akkor alá kell vetnünk magunkat a világ szabályainak és nem vagyunk szabadok. Egyébként a mai világban ez az egyik legnagyobb hitetés a szabadsággal kapcsolatban. Elhitetik velünk, hogy szabadok vagyunk, de folytonosan ellenőrzések és korlátok közé vagyunk szorítva. Elég ha egy repülőútra gondolunk, ott a beszállási engedélyért is igen lekorlátoznak a szabadságunkban. Igazából annyi szabadságunk van, hogy a világ szolgálatának béréül kapott pénzt mire költhetjük. Egyébként mindenki a világ szolgálatával kezdi az életét, még Jézus is, aki ácsmesterként dolgozott:

Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak ő benne. (Mrk 6,3)

Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképpen mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: (Gal 4,1-3)

Amíg valaki kiskorú, hiába örökös, nem tud mit kezdeni a neki adott vagyonnal, hatalommal, ezért mások viselik gondját, illetve nem kapja meg azt a mértékű szabadságot, amelyre joga lenne. Ezért aki újjászületik az Úrban, az is amíg kiskorú a világ rendszerének szolgálata alatt van. Itt mindenkit óvatosságra intenék, mert egyedül az Úr dönti el, hogy kit mikor akar kivenni ez alól a szolgaság alól! De mint ezt mindannyian tudjuk, nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni.

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és e világi gazdagságnak. (Mt 6,24)

Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13)

Itt Jézus szolgálatról beszél. Amikor a világ gazdagságát keresem, és akkor nem lehetek Isten szolgája, mert a kettő kizárja egymást. Jézus, amikor elkezdte a nyilvános szolgálatát, akkor rögtön elhagyta a korábbi életét, ahogyan az apostolok is mind, de ehhez Jézus maga adta meg nekik a felhatalmazást (Lk.10,7; Mt.10,10). Tehát kilépett a mammon szolgálata alól és Istennek szolgált. Láthatjuk, hogy ha csak egy olyan nyugodt életet akarunk, amelyben megvan az anyagi biztonságunk, akkor már oda van a szabadságunk és rögtön szolgálatba állunk. Sokaknak pedig még az a szabadságuk sem marad meg, hogy megválaszthassák, hogy hol és milyen munkával akarnak megszolgálni ezért a kis bérért.

De a világ sötétségének ezzel még nem tártuk fel az összes területét. Eddig az anyagi szolgálatról esett szó. Van azonban még egy hatalmas terület, amely alól senki sem vonhatja ki magát.

Felelt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. (Jn 8,34)

A bűn szolgálata alól még a hívők sokasága sem szabad, illetve sokszor csak ideig-óráig. Ez talán az egyik legnagyobb becsapása a mai világnak, amikor azt mondja, hogy „Élj a pillanatnak!”, „Éld ki a kívánságaid!” Ezekkel mind-mind a bűnre csábítanak. Természetesen látnunk kell, hogy minden ember mögött ott van egy bizonyos szellemi háttér. Ez lehet isteni vagy gonosz, de szellemileg nem lehet semlegesnek lenni. És itt van a szabadság illúziójának másik nagy csapdája. Amikor Isten nélkül élem az életem, akkor azt hiszem, hogy a magam ura vagyok, pedig folyamatosan a hústestben lévő bűnt szolgálom. A bűnök mértéke és jellege mondandónk szempontjából most érdektelen, hiszen a legkisebb bűnnel is már szolgává tesz, és hatással lesz az egész életemre. De mivel Isten nélkül sötétségben vagyok, ezért csak hiszem, hogy szabadon élek, miközben a bűnt szolgálom. Ez az élet pedig amellett, hogy hátat fordít annak az Istennek, akitől az életet is kaptam, egy állandó hazugság, amelynek vége halál.

Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? (Róm 6,16)

Mert a bűn zsoldja halál; … (Róm 6,23)

… kikerülve a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. (2Pét 1,4)

A romlottság a kívánságokban van ebben a világban. Ha engedek a testem, vagy a világ felszólításának, hogy éljem ki a bennem lévő kívánságokat, akkor egyenes úton vagyok a bűn szolgálatában és ennek vége csak halál lehet. A szabad akaratunk miatt eshetünk bele a szabadságnak ebbe az illúziójába. Azt hisszük, hogy mi döntünk bizonyos helyzetekben, de a nem újjászületett ember mindig valamilyen szellemi befolyás alatt hozza meg a döntéseit. Igaz, hogy az akaratunkkal szabadon hozzuk meg a döntést, de a döntés előkészítése erősen befolyásolt, ezért merem azt mondani, hogy nem teljesen szabad akaratból születnek ezek a döntések, hanem a bűnt szolgálják. Ha pedig már valamilyen kényszeres cselekedetem van, akkor az egyenesen egy gonosz szellem befolyása is lehet az életemben, amely a szabadság illúzióját is elveszi. Ez azonban el van takarva előlünk mindaddig, amíg az isteni világosság rá nem mutat a helyzetünkre.

Mondta azért nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. (Jn 12,35)

Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által. (ApCsel 26,18)

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (1Pét 2,9)

Amikor Isten hív minket, akkor felragyog a világosság és megláthatjuk magunkat a magunk valójában. Ez ad esélyt arra, hogy elhagyjuk a sötétség hazugságait, a hamis szabadságot és átmenjünk az igazi szabadságba, ahol nincs megkötözöttség, hanem valódi szabadság van. Ebben a világosságban láthatjuk meg, hogy mindenünket az Atyának köszönhetjük, hiszen Ő adta az életünket; Ő teremtett körülöttünk mindent, amiből naponta táplálkozunk; a helyet, ahol élünk; a föld tájait, ahová el szeretnénk jutni; a másik embert, akit szeretünk; stb. Semmi sincs, amin ne lenne rajta a keze nyoma. Ez a világosság ad erőt arra, hogy kiszakadhassunk a sötétség és a bűn szolgálata alól. Az alól a szolgálat alól, amely csak kizsákmányolt bennünket és folyamatosan a halálunkat akarta. Ha igent tudunk mondani az Úrnak, akkor felszabadít minket ebből a sötétségből és hamis szabadságból az igazi szabadságra.

Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság. (2Kor 3,17)

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; (Kol 1,13)

Az Úr szolgálatában a szabad akaratunk valóban szabad. Az Úr nem kényszerít semmilyen cselekedetre. Mindig megvárja amíg mi együttműködve az Ő akaratával meg akarjuk cselekedni a kérését. Akik már hosszabb ideje járnak az Úrral, azok ismerik ezt a szabadságot és érzést. Az engedetlenség következményeinek kezelésére itt most nem térek ki, a lényeg a szabad akaratból való engedelmességen van. Amikor szeretetből szolgálunk felé, mert hálásak vagyunk mindazért, amit eddig is Tőle kaptunk.

Most pedig, minek után felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. (Róm 6,23)

A szabad akaratból való isteni szolgálatban eltelt életnek már az ígérete is csodás, hiszen egy örök életre hív el. A hű szolga pedig az ő ura örömébe hivatalos (Mt.25,21). Az Úrnak szeretetből szolgálunk, ahogyan a testvérek vagy a család felé. A szeretetben pedig nincs kényszer, hacsak nem a szeretet kényszere. Ez az igazi szabadság, amikor önmagam dönthetem el, hogy mennyit adok magamból a szolgálatba. De arra fel kell készülnöm, hogy az odaszánásom mértékének megfelelő lesz a jutalmam is. Akár elfogadjuk, akár nem, az életünk egyszer meg lesz ítélve és az ítélet kimenetele a saját kezünkben van.

Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a hústestnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. (Gal 5,13)

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. (Jn 8,36)

Aki az Úr nélkül él, az csak azt hiszi, hogy szabad és azt tesz amit akar, de valójában folyamatosan szolgál és ki van szolgáltatva. Aki pedig azt mondja, hogy az Úrnak szolgál, az igazán szabad, és szabad akaratából engedelmeskedik az Úrnak, melyért nagy jutalom várja. A szabadság illúziója helyett ragadjuk meg a valódi szabadságot az Úr szolgálatában!

Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), (Ef 5,8-9)