Tischendorf

Sinai kódex 3.rész – A kódex szövege

Medveczky László Bibliai témák ,,,,,,

Hermász pásztor

A Sinai kódex az összes olyan apokrif írást tartalmazza, amely nem része a protestáns kánonnak, csak a katolikus kánonnak. Mint például Sirák könyve, Salamon bölcsességek könyve, Tóbit, Judit könyve, stb. Az Új Szövetségben is ott találjuk Hermász pásztort és Barnabás levelét.

Hermász pásztor könyvének a görög szövege először 1856-ban lett kiadva Lipcsében. Ennek a kiadásnak számunkra igen érdekes a története, ugyanis 1855-ben Konstantin Simonides hozta magával az a görög szöveget, amelyet addig még senki sem látott. Azt tudjuk, hogy Simonides dolgozott az Athos hegyen lévő kolostorban, és igen tájékozott volt a görög kéziratok tekintetében. Az ő felbukkanása előtt még senki sem látta Hermász pásztor könyvét görög kéziratban. Több latin változatban fennmaradt, de görögül addig a pillanatig nem látta senki. Az volt az általános vélekedés, hogy eredetileg görögül íródott, de a görög kézirat addig még „nem került elő”. Két lipcsei professzor, Rudolf Anger és Wilhelm Dindorf azonnal nekilátott a munkának, hogy mielőbb kiadhassák ezt az értékes kéziratot, amelynek a Codex Lipsiensis – vagyis Lipcsei kódex nevet adták.

Lévén, hogy maga Konstantin Tischendorf is Lipcsében székelt, ő maga is találkozott a frissen nyomtatott változattal, azonban a kiadás megjelenéséig Tischendorf sem tudta, hogy milyen minőségű a görög szöveg. Tischendorf leleplezte, hogy ez a kézirat nem lehet az eredeti ősi görög szöveg, hanem egy kései latin szöveg visszafordítása görögre. Ő maga igencsak tisztában volt az ilyen munka sajátosságaival, mert ő Jeromos Vulgátáját fordította vissza görögre, ezért rögtön szemet szúrt neki a sok latinizmus és a sok latin kifejezés belekeverése a görög szövegbe. Észrevételeiről részletesen írt az 1857-ben megjelent Patrum Apostolicorum Opera kiadványban, a xxxix-lv oldalakon. Sajnos a latin szöveget csak a Google-fordítóval tudtam „bogarászni”, de ebből is kiderült néhány érdekesség. A szöveget Simonides fabrikálásának tartja, és a kiadást előkészítő két professzor véleményével szemben, azt állítja – hogy ez egy kései latin tolmács fordítása. A görög szöveg forrásáról pedig senki más nem tudott nyilatkozni, egyedül Simonides.

Konstantin Simonides három eredeti kódex lapot hozott magával a szöveggel, és a könyv többi részét másolatban hozta. Azonban ezeket sem adta el a Lipcsei Egyetemnek, hanem csak ezeknek a másolatát.

Tischendorf maga nem tartotta hamisítványnak a szöveget, de leszögezte, hogy ez egy latin szöveg fordítása.

Donaldson Apostoli Atyák című könyvében idézi Tischendorf záró szavait a fentebb idézett könyvből, mind a latin eredetit, mind annak angol fordítását, mely szerint Tischendorf ezt írta Hermász pásztor szövegéről:

„Kétség nélkül lesznek olyanok, akik még ilyen sok összefüggő érvet is el tudnak téríteni, azaz azok, akiknek nincs természetes érzékük arra, hogy mit lehet bizonyítani és mi a bizonyos, vagy akik elvesztették ezt az érzéküket a részrehajló érzelmeik miatt, és akik inkább elutasítják az igazságot, mintha az lenne az ellensége a részrehajlás nélküli elmének, hogy megtalálja azt [az igazságot].” (James Donaldson – The Apostolical Fathers, 1874 – 384.oldal)

Donaldson is úgy összegzi Tischendorf értekezését, hogy „ez a görög, bár nem hamisítvány, egy latin szöveg visszafordításának kell lennie” (384.oldal)

Donaldson egyébként felismeri ugyanazokat a jegyeket a szövegben, amelyeket Tischendorf is, amelyek ismeretlenek voltak az ókori görög nyelvet használóknak. Donaldson írását egyébként egy újságban név nélkül megpróbálták lejáratni, természetesen egyetlen egy konkrét hivatkozás nélkül, hogy miért nem áll meg a szöveg általa írt elemzése. Az ő személye tele van elismerésekkel és kitüntetésekkel, valamint számos könyvet is írt a korai egyházatyákkal és írásaikkal összefüggésben. Munkásságának értékelésére itt nem térek ki, hogy az írásom ne legyen elviselhetetlenül hosszú, és történetünk szempontjából nincs is a fókuszban.

Donaldson így összegzi vizsgálatának eredményét:

„A görög késői eredetét jelzi azoknak a szavaknak a nagy száma, amelyek ismeretlenek voltak a klasszikus időszakban, de megszokottak a későbbi vagy modern görög nyelvben.” (388.oldal)

„Nincs egyetlen olyan írott dokumentum sem, amelyet ebben az időszakban írtak, amely feleannyi neo-hellén formát használna oldalról-oldalra, mint a Hermász pásztornak ez a görög szövege.” (390.oldal)

Azonban Tischendorf maga igen komoly dilemma elé került. Ugyanis amikor 1859-ben elhozta a Sinai kódexet a kolostorból, akkor gyakorlatilag ugyanaz a görög szöveg volt benne Hermász pásztoránál, amely megjelent a Lipcsei kódexben, amelyről ő maga rántotta le a leplet, hogy az késő középkori visszafordítása a latin változatoknak. El kellett döntenie, hogy az a Hermász pásztor, amelynek a szövege megegyezett a Lipcsei és a Sinai kódexekben, akkor mit is jelent. A Sinai kódexet szerette volna a 3-4.századra datálni, de ő maga írta le, hogy a Hermász pásztor görög szövege nem lehet régebbi mind a késői középkor. Vagyis, akkor a Sinai kódex sem lehetne olyan öreg, mint szerette volna.

Nem látott más kiutat, mint azt, hogy elismerte, hogy a Simonides által Lipcsébe hozott kézirat mégiscsak ősi formája a szövegnek, meglehet, hogy akár ez az eredeti változata is – annak ellenére, hogy nagyon modern a karaktere, és kínosan sok benne a középkori latinizmus. A Sinai kódexben találták, ezért nem lehet modern, még akkor sem, ha tele van modern nyelvtannal, szókinccsel, kifejezésekkel, amelyek mind azt kiáltják, hogy egy mai, és nem egy ókori görög nyelven írták.

További kérdés, hogy hogyan kerülhetett ez az elveszett és egyedi szöveg Simonides birtokába, mielőtt Tischendorf felfedezte az egyetlen létező görög példányt a Sinai Szent Katalin kolostor mélyén? De ahogy később is látni fogjuk, Simonides személye egyébként sem lesz megkerülhető a Sinai kódex körül.

Barnabás levele

Barnabás könyvét a Sinai kódexben „A írnok” keze munkájának tulajdonítják, aki szinte az egész Sinai kódexet írta. A Sinai kódexben lévő Barnabás levél is tele van modern görög kifejezésekkel, éppen úgy, mint a Hermász pásztor szövege. Szintén számos benne az árulkodó latin hangzású kifejezés, éppen úgy, mint a Hermász pásztorban.

És itt is van egy érdekes körülmény a görög szöveg kapcsán. Simonides 1843 július 22.-én publikálta Barnabás levelét egy szmirnai folyóiratban, ugyanabban a formában, mint ahogyan a Sinai kódexben olvasható. Eszerint Simonides birtokában volt az a görög szöveg, amely szintén – ahogyan a Hermász pásztor is – csak a Sinai kódexben található meg. Ebben az esetben 13 évvel azelőtt publikálta a szöveget, hogy Tischendorf megtalálta volna a teljes Sinai kódexet. Ez hogyan lehetséges?

Az, hogy Simonides 13 évvel korábban folyóiratban publikálta a szöveget, kizárja annak lehetőségét, hogy ő a kódex felfedezése után fabrikálta volna a saját verzióját.

De ahogyan Donaldson nem maradt éles kritika nélkül, úgy Simonides sem. Még azzal is megvádolták Simonidest, hogy a saját költségén nyomtattatott egy nem létező újságot, csak azért, hogy a csalását leplezze, és olyan kitalált személyeket írt oda szerkesztőknek, akik soha nem is léteztek. Mindezt csak azért, hogy mindenkit elhitessen, hogy neki már azelőtt meg volt Barnabás levelének a szövege, mielőtt Tischendorf megtalálta volna a Sinai kódexet.

Egyébként ez ekkor már nem az első eset, hogy Tischendorf és mások megvádolják Simonidest, hogy meghamisított „papiruszokat, és [írt] 10.000 oldalt egy egyiptomi lexikonból, 7.000 oldalt az Alexandriai Filológiai katalógusban, 10.000 oldalt Uraniustól! 8.800.000 oldalt különböző ókori íróktól különböző témákban! .. [és] javította néhány klasszikus író hibás szövegeit, kitöltötte több sérült kézirat hiányzó részeit, és írt és előkészített papiruszokat!” (forrás: Bill Cooper szerint: The Guardian 1862.Szept.3. kiadása)

Donaldson szintén leleplezi Barnabás levelének mai görög mivoltát. Csak egy rövid részt idézek itt tőle:

„Egy szó, ἐкσφεvδovᾶv, amely a második fejezetben található, Suidas-nál is megtalálható, mindenféle jelentés nélkül, kivéve egyetlen kéziratot. Ő notóriusan teljesen magától hozzáad a szöveghez. [ez a szó] szintén megtalálható az erotikus írónál, Eusthathiusnál vagy Eumathiusnál, aki olyan későn munkálkodott, mint a 12.század, aki használja ezt a szót, de olyan értelemben, ahogyan egy leány leszáll a hajóról. Tischendorf görög szövege is használja ezt a szót, az „elfordulni valamitől” értelemben, amely jelentés ismeretlen az ókorban, de ma teljesen hétköznapi a görög emberek között.

[…]

Ezek a furcsaságok arra a gyanúra vezetnek, hogy a görög, amely a Sinai kódexben van, az Barnabás levelének egy nagyon megromlott kézirata, vagy egy fordítás a latinról.” (316.oldal)

Vagyis ismét ott tartunk, hogy a szöveg egy mai görög fordítása a latin szövegeknek.

Márk evangéliumának vége

Márk evangéliumának ma létező 620 görög kézirat bizonyítékából, összesen 618-ban benne van Márk evangéliumának a hosszabb vége, vagyis a 9-20.versek. Csak két görög kézirat nem tartalmazza ezt a szakaszt, ezek pedig a Vatikáni és a Sinai kódexek.

De ebben a két kódexben is van elég furcsaság e körül a szakasz körül. Márk evangéliumának végét tartalmazó nyomdai ívet javították. A kéziratoknál egy ilyen javítást nem lehet csak egy oldalon elvégezni, hanem a teljes ívet újra kell írni. A rontott ívet ki kell emelni a könyvből, majd a javított ívet (mind a 16 oldalával) újra be kell illeszteni. (megjegyzés: 1 nyomdai ív 16 oldal – és ezek az ívek vannak összefogva a kötésnél, hogy egyenletes legyen a könyv. Ilyen felbontásban hivatkozik a hivatalos Sinai kódex weboldal is az egyes oldalakra. Ahogyan az első részben is, az oldal neve egy „Q” betűvel kezdődik, ami az ív angol megfelelőjének „quire” a rövidítése” – Az komplett ív javítása csak akkor kerülhető el, ha az ív belső négy oldalának egyikén kell javítani, mert akkor elég azt az egy lapot kiemelni és újraírni.)

Szóval az említett ív Mrk.14,54-Lk.1,56 tartalmazza a verseket. A javításhoz először kimérte a Lukácshoz szükséges helyet, és leírta azokat, hogy azok utána megegyezzenek a következő nem javított szöveg kezdetével. Majd a fennmaradt helyen elkezdte másolni Márk evangéliumát, de nem tudta pontosan, hogy mennyi helyre lesz szüksége, ezért egy nagyon sűrűn írt szöveggel kezdte meg a másolást.

A javított oldalak jelölése: Q77_F1_r –tól tart Q77_F8_v – magyarul: A 77.ív (Q) első lapjának (F1) jobb oldalától (r-recto), ugyanennek az ívnek (Q77) a nyolcadik lapjának (F8) a hátoldaláig (v-verso).

Q76_F8_v átlag betűszám oszloponként 13, enyhe variáció 12-15 között (a javítás előtti oldal)

Q77_F5_r átlag betűszám oszloponként 15, és a leggyakrabban 15

Q77_F4_v 17 olyan sor van, ahol egy szó áll egy sorban, nem ritkán 3 betűből

A javított oldalak is szép egyenletes szöveggel indulnak Márk evangéliumában, de utána, amikor már látta a másoló, hogy túl sok hely fog maradni, akkor elkezdett szellősebben írni. A második oldal (F2) jobb oldalán már felbukkan 3 olyan sor, amibe csak egy-egy szót írt. A negyedik oldal jobb oldalán már 14 ilyen sor van, és a sorok betűszáma is inkább a 10-12 felé tolódik el. Nyilvánvaló, hogy a hely, ahová írnia kellett, tartalmazta a komplett Márk evangéliumot, és ennek megfelelően nagyobb volt a hely, mint amire neki a rövidebb változathoz szüksége volt. Ezért bár olyan soronkénti betűszámmal kezdte a másolást, ahogyan az előző javítatlan oldal, később meglátta, hogy így túl sok hely fog üresen maradni, ezért elkezdett szellősebben írni, de már későn, mert így is maradt üres hely.

Láthatóan a másolónak nem volt kedvére amit csinálnia kell, vagy időbeli nyomás alatt volt, mert például Lk.1,26-ban az angyal Máriának nem Galileában jelent meg, hanem Júdeában. Ez a világon egy más Bibliában sem szerepel így.

Márk evangéliumának utolsó oldala:

https://codexsinaiticus.org/en/manuscript.aspx?__VIEWSTATEGENERATOR=01FB804F&book=34&chapter=16&lid=en&side=r&verse=8&zoomSlider=0

James Rendel Harris Stichomerty című könyvében tudósít minket a javításról, és arról, hogy Tischendorf erről hogyan vélekedik (J. Rendel Harris: Stichometry, 1893 London).

Könyvének 71.oldalától, ír arról, hogy Tischendorf szerint a Sinai kódex tartalmaz 6 javított ívet, amelyet nem az a kéz írt, mint a kódex többi részét, hanem az, aki a Vatikáni kódex Új Szövetségét is írta. „Erre a bizonyíték Tischendorf szeme és Tischendorf megítélése.” Megjegyzi, hogy ebben a kérdésben Tischendorf megítélése a legsúlyosabb. Megjegyzem, hogy a nagyvilág nem is láthatta a Sinai kódexet, hanem csak Tischendorf fakszimile kiadását, úgyhogy nem rendelkezhettek olyan mély betekintéssel, mint Tischendorf maga.

Emiatt az állítás miatt, hogy ugyanaz a kéz írta a Sinai kódex javított oldalait, mint a Vatikáni kódex Új Szövetség részét, többen azt mondják, hogy ugyanott készült mind a két kódex. Így vélekedik maga Hort is, és feltételezi továbbá, hogy akkor a keletkezésük helye Róma.

Összegezzük amit eddig láttunk Márk evangéliuma kapcsán:

Úgy tűnik, hogy eredetileg része volt a Sinai kódexnek Márk evangéliuma 16. fejezetének 9-20.versei. Valakinek ez nem tetszett, és kivette azt az ívet, ahol ez benne volt, és újraíratta. Ennek az embernek azonban vagy nagyon kellett sietnie, vagy nem tetszett a dolog, és emiatt nem figyelt annyira, amennyire kellett volna. És végül nem sikerült nyomtalanul eltüntetni a Márk evangéliumából kihagyott részt, és ott maradt az üres helye. De az nem teljesen bizonyított, hogy ez a személy valóban ugyanaz volt-e.

Összegezve amit találtunk mindhárom résszel kapcsolatban (Hermász pásztor, Barnabás levele, Márk evangéliumának a vége):

Hermász pásztorának és Barnabás levelének a szövegei a Sinai kódex megjelenése előtt Constantin Simonides kezelésében, vagy saját kiadásában megjelentek. Ezek a görög szövegek előtte a nyugati világban nem voltak ismertek. Mindkét szöveg arra utal, még Tischendorf első becsületes elemzése után is, hogy egy mai fordítása a latin szövegeknek. Ezt erősíti meg számunkra Donaldson is. Na mármost, ha ezek modern fordítások, és csak a Sinai kódexben vannak benne, akkor az egész Sinai kódex nem lehet a 4.századból. Ehhez járul még az a tény, hogy a Márk evangéliumában lévő javított íveket ugyanaz írta, mint aki a Vatikáni kódex Új Szövetségét is. Azt pedig többen vallják, még maga Erasmus is, hogy a Vatikáni kódex keletkezése is az 1400-as évekre tehető.

Ebből az esetből is láthatjuk, hogy a kémiai elemzések hiányában mennyi találgatásnak ad helyet a paleográfia elégtelen módszere.

Simonides története adhat választ a Sinai kódex valódi korára és eredetére, mert ahogyan látjuk, a személye megkerülhetetlen a kódex-szel kapcsolatban. Ezzel fogunk foglalkozni legközelebb.

Sinai kódex 1.rész – Első benyomások

Medveczky László Bibliai témák ,,

“A Codex Sinaiticus, azaz Sinai-félszigeti kódex, egy Kr. u. 4. századi nagybetűs görög nyelvű Biblia-kézirat. A kódex tartalmazza az Ószövetség nagy részét és az Újszövetséget hiány nélkül. Ezen kívül megtalálható benne két más irat is, melyeket a korai keresztény szerzők előszeretettel idéztek. Ezek: Barnabás levele és Hermasz „Pásztor” című munkájának egy része. A kódex az alexandriai szövegtípushoz tartozik. A Biblia egyik legjobb és legteljesebb szövegtanúja, valamivel fiatalabb, mint a Codex Vaticanus. A kódex jelölése a szakirodalomban:א vagy S, illetve 01.
346 1/2 fólióból (papiruszlapból) áll, melyek mérete 38,1x 33,7-35,6 cm. A betűket barna tintával írták, egy-egy lapra négy oszlopban. Egy oszlopban 48 sor található, általában 12-16 betű soronként. A szöveg írásmódja scriptio continua (folyamatos írás), némi központozással. Tischendorf szerint a szöveg 4 kéz munkája, melyet később 7 korrektor javított.”
(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Codex_Sinaiticus)

A Sinai kódex az egyik legjelentősebb kézirat, amely hatással van a mai Bibliák szövegére. Ugyanis ha a Vatikáni kódex, amelyet 1475-ben említ először a Vatikáni könyvtár leltára, egyedüli bizonyság lenne (lett volna) az úgynevezett “legrégebbi és legjobb” bibliai szövegekre, akkor a protestáns világ nem fordult volna ennyire az alexandriai szövegek felé, mint ahogyan ezt ma látjuk. Ezért ennek a kódexnek, a Sinai kódexnek a mai napig meghatározó szerepe van abban, hogy milyen Bibliát adnak a kezünkbe a bibliatársulatok. Nem változtattak volna adott verseken, ha azt a Sinai kódex másképp nem írta volna, mint ahogyan a Textus Receptus szövegén alapuló Bibliákban találjuk.

Szeretném egy kicsit körbejárni a kódex körüli helyzetet, hogy egy teljesebb képet kaphassunk az eredetéről, majd azokról a jellemzőiről, amelyek számunkra pontosabban meghatározhatják a kódex valódi értékét és korát. A magát kereszténynek valló teológiai “tudományos” világ számára nem kérdés a kódex eredete, kora és meghatározó szerepe a mai modern szövegkritikán belül. Bár az egyetlen módszer, amellyel a korára és minőségére kutatás történt, az a paleográfia.

A keresztény bibliai lexikon szerint:

“Paleográfia: A régi írásokkal foglalkozó tudomány. Alapja az a fölismerés, hogy az írás képe, vonalvezetése (duktusza) egyénenként és koronként változik. Számos apró részlet összevetésével meg lehet határozni, hogy több írást ugyanaz a kéz írta-e, illetve, hogy közülük melyik a régebbi és melyik az újabb.“
(forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/p-CA415/paleografia-CA421/)

A paleográfia eredetéről máskor fogok szólni. Számunkra a mostani témánkhoz elegendő annyit tudnunk, hogy a paleográfia szemrevételezéssel állapítja meg egy-egy dokumentum lehetséges eredetét és korát. Vagyis a Sinai kódex korát is ezzel a módszerrel határozták meg, és a felfedezése óta egyszer sem vetették alá sem kémiai, sem más anyagvizsgálatnak. Ezek a vizsgálatok már többször be voltak tervezve, legutóbb 2015-ben, de ahogyan korábban, úgy 2015-ben is elhalasztották. A cikk írásának idején nincs tudomásom róla, hogy mikor tervezik ezt megtenni.

Szóljunk pár szót a kódex felfedezéséről, és Tischendorfról magáról. Igen lelkes volt a hozzáállása, hogy megfelelően régi bibliai kéziratokat találjon, hogy az általa a 16. századig rosszul másoltnak tartott szövegeket kijavíthassa. Ő maga erről így szól:

“Minden kétségen túlmutat, hogy ahogyan az apostolok eredeti szövegeinek az írásait másolták, újra másolták, és sokszorosították tizenöt évszázadon át, akár görög vagy latin vagy más nyelveken, sok helyen a jelentés olyan súlyos módosításokon ment keresztül, hogy fájdalmas bizonytalanságban hagy minket afelől, hogy az apostolok mit is írtak valójában. Tanult emberek újra és újra megkísérelték megtisztítani a szent szöveget ezektől a plusz elemektől, de most végre egy ettől jobb tervre csaptunk el, hogy a textus receptus-t mindenestől félre tudjuk állítani, és egy friss szöveget alkothassunk, amely közvetlenül a legrégebbi és leghitelesebb forrásokból származik.“
(forrás: Tischendorf: When were our gospels written, 1866, “Mikor íródtak az evangéliumaink” angol fordítása alapján – 21.-22.oldal)

Ő is, ahogyan Westcott is, Hort is, a jezsuiták is, mind azon dolgoztak, hogy eltörölhessék a Textus Receptus-t, és egy általuk készített új görög Új Szövetséget készítsenek helyette. Azt nem tudjuk, hogy kiket ért a “mi” alatt, akikkel együtt “csaptunk le” egy jobb tervre. De ezek szerint nem egyedül volt azzal a törekvésével, hogy egy új Új Szövetséget készítsen. Felfedező útjához, amelyre azzal a céllal indult, hogy további régi kéziratokat fedezzen fel, különleges módon még a pápa támogatását is elnyerte. Protestáns bibliakutató révén egy ilyen magas szintű katolikus támogatás nem természetes.

Nézzük meg saját elmondásában, hogy hogyan is találta meg a Sinai kódexet:

“A kolostor könyvtárának látogatása közben, 1844 májusában, egy nagy terem közepén észrevettem egy nagy és széles kosarat, amely tele volt régi pergamenekkel; és a könyvtáros, aki jól informált volt, azt mondta nekem, hogy két ilyen halmot mint ez, amelyek idővel szétmállottak, már a tűzre vetettek. Meglepetésemre ebben a halomban jelentős számú ívet találtam az Ó Szövetség görög másolatából, amely nekem olyan ősinek tűnt, amilyet még soha nem láttam. A kolostor vezetősége megengedte, hogy ezeknek a pergameneknek a harmadát a tulajdonomba vegyem, kb. negyvenöt ívet, a többivel együtt, amelyek már a tűzre voltak szánva. Bár a többi részét nem tudtam a tulajdonomba venni. Az igen eleven elégedettség, amelyet mutattam, gyanút keltett bennük a kézirat értékét illetően. Lemásoltam Ésaiás és Jeremiás szövegének egy-egy oldalát, és megparancsoltam a szerzeteseknek, hogy különös gonddal vigyázzanak az ilyen maradványokra, amelyek az kezükbe kerülnek.” (28.-29.oldal)

Tischendorf a könyvében felsorolja, hogy milyen könyvtárakban és kolostorokban járt 1841 és 1845 között. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az akkori Oszmán birodalomban lévő örmény, szír, görög kolostorokba bemegy egy addig sohasem látott európai idegen, aki magát tudósnak mondja, és ilyen mélyen “beleáshatja” magát a kolostorok életébe és könyvtárába, majd minden gond nélkül elviszi magával azokat a kéziratokat, amelyeket gondol. Ehhez valószínűleg szüksége volt a katolikus egyház közbenjárására, és más felsőbb politikai körök támogatására is, amelyekről Tischendorf leírása nem tesz említést. Egyébként is ki az a “mi” a korábbi idézetből, akikkel egy terve volta arra, hogy a Textus Receptus-t kimozdítsák a helyéről?

Könyvében azt írja, hogy 50 kéziratot adott át a lipcsei könyvtárnak, amelyeket a szász uralkodónak ajándékozott, és így tett a Sinai kódexből származó oldalakkal is, amelyeket Codex Frederico Agustanus-nak nevezett el.

Tischendorf visszatér a Sinai kolostorba 1853-ban, ekkor üres kézzel távozik, majd ismét odautazik 1859-ben, amikor elhozza a Sinai kódex többi részét. Ez alatt az idő alatt, 1844 és 1859 között más is látta a kódexet, akik erről szóltak is. 1845-ben és 1850-ben Porphirius Uspensky bíboros ellátogatott a Sinai kolostorba, és látta a kódexet, amelyről ezt mondta:

“A legjobb görög kéziratok az elöljárók celláiban vannak tárolva. Csak négy van belőlük, de ezek nagyon értékesek a koruk, ritkaságuk, kézírási jellemzőik, tartalmuk, a szentek és más rajzok elegáns és gyönyörű képe miatt. Az első kézirat tartalmazza az Ó Szövetséget, amely hiányos, és az egész Új Szövetséget Barnabás levelével és Hermász könyvével, amely a legfinomabb fehér pergamenre lett írva, egy hosszú és széles ív negyed részén.”
(forrás: az eredeti ó slavón nyelvű szövegnek John Spillman és egy meg nem nevezett ukrán fordító angol változatának felhasználásával – http://textus-receptus.com/wiki/Porfiry_Uspensky, továbbá: https://nlr.ru/eng_old/exib/CodexSinaiticus/)

A bíboros is elhozott belőle három töredéket, amelyet 1883 óta az Orosz Nemzeti Könyvtár őriz.

De nézzük az első problémát Tischendorf történetével. A pergameneket ugyanis nem égették el. Mivel nagyon finom állati bőrből készültek, és igen drágák voltak, ezért azokat ha kellett, akkor lemosták és újra felhasználták. Ezt még Bruce Metzger is megerősíti a könyvében. A másik ok, hogy miért nem tüzelték el, az az, hogy igen rosszul égnek, és borzalmasan büdösek ahogyan égnek. Nem úgy ég, mint a papír.

A másik probléma a pergamen színével van. A sinai kódex két színben létezik. Azok a lapok, amelyeket 1844-ben Tischendorf elhozott az első látogatás alkalmával, azok mind fehérek, az 1859-ben elhozott többi oldal azonban sárga. Ahogyan Uspensky bíboros mondja 1845-ben, akkor még a maradék is fehér volt. Ez azt feltételezi, hogy 1845 és 1859 között valaki “öregítette” a kódexet.

Nézzük meg annak a két oldalnak a hivatalos képét egymás mellett, ahol a Frederico Agustanus kódex (CFA) végződik, és mellette van a Sinai kódex következő oldala. A szöveg pedig folyamatos, mert Tobit könyvének 2 fejezetének második verséig tart a Lipcsében őrzött részlet, és Tobit könyve 2.fejezetének második versétől kezdődik a következő oldal, amelyet a British Library-ben őriznek. A lipcsei oldal része az 1844-ben elhozott oldalaknak, a következő oldal pedig az 1859-es elhozatallal került Tischendorf birtokába.

( a hivatalos képeken az összeillesztést követően egyedül egy kontraszt lett változtatva, hogy kis képernyőkön is jobban látható legyen az eltérés)

A CFA oldalai fehérek, és a tinta is egyenletes. A következő oldal sokkal sárgásabb, sokkal öregebb kinézetű, és a tinta is megkopott, bár nem egyenletesen. Ez a színbeli különbség igaz minden egyes oldalra. Az egész CFA fehér, és a szemtanúk szerint is igen jó állapotban van.

“Egészen eltérően a tényektől, hogy a 43 pergament a szemetes kosárból mentette ki, feltűnően jó állapotban vannak, [és] a felettébb gyanús körülmények, amelyek között Tischendorf elhozta a Sinai kódexet a szerzetesektől 1859-ben, (ahogyan látjuk) kétségbeesetté tette őt, hogy bebizonyítsa, hogy a kézirat eredeti tulajdonosai alkalmatlanok a megőrzésére.“
(forrás: James H. Charlesworth, előszó, Secrets of Mount Sinai: the Story of the World’s Oldest Bible – Codex Sinaiticus, by James Bentley (Garden City, New York: Doubleday, 1986), 87-88.oldal)

Amit ma láthatunk a képeken, az csak 2009 után vált lehetségessé, amikor elindult a Codex Sinaiticus Project, amely kontrollált körülmények között lefotózta a Sinai kódex mind a négy jelenlegi tárolási helyén (Szt. Pétervár, Lipcse, British Múzeum, Sinai kolostor) lévő összes oldalt, és egy helyen közzétette. Ezt korábban soha senki nem tehette meg. Tischendorf 1862-ben egy fakszimile kiadást tett közzé, és az eredeti oldalakat elzárva tartották, így a színbeli különbségek nem látszottak.

Ezek a színárnyalat különbségek pontosan illeszkednek az ívekhez, amelyeket Tischendorf a két utazása során két részletben hozott el. Ahogyan a bemutatott kép is mutatja, a szöveg folyamatos, és a másoló személyét is azonosnak jelölik meg a szakemberek, vagyis valaki folyamatában írta a szöveget, és nem később lettek összeillesztve a lapok.

Tischendorf sem említi, hogy amikor kivette a 43 ívet, amelyeket később a szász fejedelemnek ajándékozott, akkor azokat úgy vette magához, hogy a színben eltérő íveket vette ki a kódexből. Tischendorf egyébként is szinte teljesen hallgat a kódex színeiről. 2011-ben a Hendrickson Academic kiadó kiadott egy fakszimile kiadást a kódexről, de ebben a kiadásban az ívek közötti színbeli eltérését megszüntették, azt a hatást keltve, mintha az egész kódex ugyanúgy nézne ki. Annak ellenére, hogy a codexsinaiticus.org oldalon a hivatalos képeken jól látható az lapok árnyalatai közötti eltérés. De egy időre lépjünk túl a színeken, és nézzünk meg egy másik, szemre jól látható körülményt.

1863-ban, egy keresztény folyóiratban, a következő kérdés lett feltéve a Sinai kódex-szel kapcsolatban:

“Vannak olyan féreg rágta lyukak, amelyek átmennek a betűkön, vagy a betűk elkerülik ezeket a lyukakat?“
(forrás: The Christian remembrancer or The Church… vol45, 1863 – 398.oldal)

Ez egy igen jó kérdés. Amennyiben egy újonnan előállított pergamenre lett írva a kódex szövege, akkor ahogyan a férgek megrágták, úgy átrágták a szöveget is, tekintet nélkül arra, hogy ott éppen milyen szöveg volt. Ha viszont a szöveg “kikerüli” ezeket a hibákat, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy egy régi pergamenre sokkal később írt rá valaki, és önkéntelenül is kihagyta a pergamen már meglévő hibáit.

Itt van mindjárt egy olyan részlet, ahol a másoló összetömörítette az utolsó három sor végét, hogy elkerülje a lyukat a pergamenen. Q12-F6r, a negyedik oszlop utolsó három soránál.

A lyuk már ott kellett, hogy legyen, mielőtt elkezdte használni a másoló. De nem csak a férgek rágtak lyukakat a pergamenbe, hanem a gyertyákról lefolyó viasz is sérülést okozott rajtuk. Az egyik ilyen, a Q38-F1v oldal, ahol a másoló a hiba miatt előbb befejezte a sort, és kezdte meg a következőt.

De ugyanennek az ívnek a másik oldalán, a másoló “kettévágta” az “otan” szót. A hiba előtt ott van az “o”, és a hiba után folytatódik a “tan”.

De talán a legszembetűnőbb a Q42-F6v oldalon lévő elkerülés.

A “pegon” szó első betűjét, a pi-t, teljesen külön írta a szó további részétől, és a szöveget teljes természetességgel folytatta, tudomást sem véve az “ugrásról”.

Ez a pár példa jól mutatja, hogy a pergamen már régi volt, amikor a szöveget ráírták. Nem együtt öregedtek, és a hibák már megvoltak a pergamenen, amikor a másoló elkezdte ráírni a szöveget. Vagyis, mondjuk ki: A szöveg nem egyidős a pergamennel. Sokkal később került a szöveg a pergamenre, amely akkor már több sérülést is magán viselt a kora miatt.

Ezeken a sérüléseken kívül még problémát okoz az a komoly “elázás”, amely során a Q12-F1r-től a Q12-F2v-ig terjed. Hogyan ázhatott el ez a pár oldal úgy, hogy a szomszédos oldalakon nincs nyoma a víznek?

Folytatása következik…