A hús, a lélek és a szellem harca

7 És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7)
Isten eredetileg az ember élő lélekké teremtette. Ez azt jelenti, hogy a lelkünk volt a lényünk „vezére”, a lelkünk volt a legerősebb. Ezért mondja az ige élő léleknek az embert, mert a lelke határozta meg. Az ige is, amikor megszámlálták az embereket, akkor azt mondja, hogy hány lélek lett megszámlálva (pl. 1Móz.46,27), a lélek tulajdonságai különböztetnek meg minket egymástól, az tesz minket egyénekké, egyéniségekké. Ez volt a bűnbeesés előtti állapot, amikor az ember lelke volt az életének meghatározója. Sajnos a bűnbeesés miatt a lélek elvesztette vezető szerepét, és az embernek része lett a bűn.
3 És mondta az Úr: Ne maradjon az én szellemem örökké az emberben, mivelhogy ő hústest; legyen életének ideje száz húsz esztendő. (1Móz 6,3)
Azután, hogy az angyalok lejöttek, és ember feleséget vettek maguknak, és az ember nem tudott megállni a bűnnel szemben, és hússá, vagyis a szöveg szerint hústestté lett. Ha megnézzük az özönvízzel kapcsolatos igéket (1Móz.6,17, 1Móz.7,15; 1Móz.9,17; stb.), ott sokszor elhangzik, hogy Noé vigyen be a bárkába minden olyan hústetet (vagy húst),  akiben élő szellem van. Ebből láthatjuk, hogy az ember „lecsúszott” ugyanabba a kategóriába, mint az állatok, vagyis ő is hústest lett. Ez azt jelenti, hogy az ember élete, ahogyan az állatoké is, a test szükségleteinek a kielégítésére irányul, és a lélek a testet, pontosabban a húst szolgálja ki. Ezért lett a hús a vezető szereplő a lényünkben, és nem a lélek. Ez az állatoknál nem probléma, mert nekik ez adatott, hogy a létfenntartásukért éljenek. Viszont az embernek Isten nem ezt szánta. A léleknek kellett volna, vagyis még mindig a léleknek kellene tudnia választani az isteni, szellemi dolgok és a testi lét dolgai között. Ahogyan Jézus is azt mondja, hogy az az Ő eledele, hogy annak az akaratát cselekedje, aki őt elküldte (Jn.4,34), és nem elsősorban a testi éhség kielégítése. A testi szükségletek vágyainak legyőzésére a lélek azonban önmagában már képtelen, mert a hús a bűn miatt erősebb lett a léleknél.
18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben jó; mert az akarás megvan bennem a jóra, de a jó véghezvitelét nem találom. 19 Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. 20 Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakó bűn. 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn hozzám van ragadva. 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. (Róm 7,18-23)
A hústest hatalma az ember lelkén olyan erős lett, hogy Isten azt mondja, hogy ez már törvény. Pál ezt az „élményt” írja le. A lelke gyönyörködik az Isten törvényében, de a hústeste nem engedelmeskedik, és végül legyőzi a lelket, és az ember azt teszi, amit nem szeretne. Az elmém törvénye erkölcsös lenne, de a bűn törvénye a tagjaimban legyőzi az elmém törvényét. Ezért a nem újjászületett embernek reménytelen a helyzete, mert a lelke sohasem fog tudni győzni a hústestben lakó bűn felett. Ideig-óráig elfojthatja, de legyőzni nem tudja.
Ezért kell szétválasztani az igében is a test és a hús, vagyis a hústest fogalmakat, hogy érthető legyen az ember helyzete, mert a test önmagában nem tartalmazza a bűnt.
18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. (1Kor 6,18)
26 Mert amiképpen holt a test szellem nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26)
Ha nem különböztetjük meg a test szót a hústest szótól, és összevetjük Pál Rómabeliekhez írt levelét a Korinthusbeliekhez írt levelével, akkor azt látjuk, hogy ellentmond önmagának, mert sok fordításban mind a hústestet, mind a testet egyszerűen testnek fordítják. És akkor egyszer Pál azt írja, hogy a bűn a testében lakozik (Róm.7.), majd azt mondja, hogy minden bűn a testen kívül van (1Kor.6,18). Jakab viszont megerősíti, hogy a test önmagában csak egy „edény”, ezért a bűn nem lakhat a sejtjeinkben, hanem az valósággal a bukott lelkünkben van, amelyet a Biblia húsnak, itt hústestnek mond. Ezért elengedhetetlen az újjászületés, mert önmagában a lelkünk nem képes legyőzni a hústestet. Pontosabban, a hústest kívánságainak kiszolgálására figyelő lélek, nem képes ezt a törekvését legyőzni, és a harcban mindig alul marad. Erről szól a Róma levél 7. fejezete.
7 Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. (Róm 8,7)
Én hiába olvasom Isten törvényét, és gyönyörködöm benne, a végrehajtás nem megy saját erőből. A hústest, ahogyan az állatoknál, mindig önző, parázna, irigykedő, stb (Gal.5,19-21), más szóval az önző érdekeket képviseli, mert szépen mondva túl akar élni másokat. Ezért bukik bele a lélekelemzésbe az Isten nélküli pszichológia, és ezért keverhetik bele az ember jellemébe a „fajfenntartás” és az „életbenmaradás versenyének” látszata alapján azt, hogy az ember az állati sorból emelkedett ki. De ez nincs így! Ez a bűn következménye, és ez része lett a születésünkkel „kapott” jellemünknek.
24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? (Róm 7,24)
2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,2)
A bűn a törvény erejével van bennünk. Ha itt megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a keleti vallások ma oly felmagasztalt meditációs technikáin, és türelmességet tanító tanain, akkor meg kell látnunk, hogy azok csak az elfojtás módszerét tudják érvényesíteni. Ez pedig két dolgot jelent. Az egyik, hogy ez addig tud érvényben lenni, amíg én kontrollálom a helyzetet, és nem veszítem el az önuralmam. Ha pedig egyszer „kihoznak a sodromból”, akkor reménytelenül visszaesek. A másik, hogy ezek az elfojtott érzelmek, kívánságok és indulatok máshol, más formában törnek elő. Ha pedig nem elégíttetnek ki, akkor depresszióba sodorják az egyént. Ezért kell még ma is oly sok ilyen technikát követőnek „én időt” félretenni, hogy tudjon magával foglalkozni, és a hústestének kedvezni, hogy a hústest elfojtott indulatai és kívánságai, vagyis az ego kapjon „valamit” és újra elcsendesedjen. Ahogyan látjuk, a hústestben lévő törvényt csak egy erősebb törvény tudja legyőzni. A bűn törvényét csak Isten életének törvénye tudja legyőzni. Ez az egyetlen olyan törvény, amely erősebb a bennünk lakozó bűn törvényétől. Isten életének törvénye nélkül minden harcunk hiábavaló. Isten életének törvényszerűsége, hogy nem cselekedhet bűnt, és mivel Isten maga az élet, ezért a Tőle származó élet törvénye a legerősebb törvénnyel rendelkező élet. Ez az egyetlen élet, amely legyőzheti a mi bűnös hústetünkben lévő törvényt. Ezért kell újjászületnünk víztől és Szellemtől.
6 Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: (Róm 6,6)
11 Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Róm 6,11)
A víztől való újjászületés során megerőtlenül a bűnnek hústeste, és a szellem újjászületésével pedig részünkké válik az az isteni erő, amellyel a továbbiakban a hústest kívánságait meg tudjuk öldökölni.
13 Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek. (Róm 8,13)
A hústest cselekedeteinek egy útja lehet, ha az ember valósággal Isten felé törekszik. Ez az út pedig a halál. Nem az elfojtás, hanem a halál. A kettő között az a különbség, hogy ha valami meghalt bennem, akkor az már nem követel semmit sem magának. Vagyis egyszerűen nincs jelen, nem nyomja a lelkem, mint az elfojtásnál. Az elfojtással a felgyülemlett indulatokat valahová el kell vezetnem, de a halál esetében nem kell ilyet tennem, mert „meg sem érint” az a bizonyos dolog. De ahogyan láttuk, mi önmagunkban képtelenek vagyunk megölni a hústestet. A hústest mindig legyőzné a lelkünket. Ezt csak és kizárólag Isten Szellemének ereje tudja bennünk megtenni.
2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2)
10 Ezért ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem. (Zsid 8,10)
11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek; (1Pt 2,11)
Az Úr segít azzal, hogy beírja az ő törvényét a mi elménkbe és szívünkbe. Ezzel képesek leszünk arra, hogy a jót felismerjük, amikor odafordulunk az Úr felé. És ezért kell a Szent Szellem az életünkbe, hogy legyen erőnk a hústesttel szemben megcselekedni azt, amiről látjuk, hogy jó. Csak a Szent Szellemtől átitatott szellemünkkel összefogásban képes a lelkünk a hústesttel szemben eredményes harcra.
Most sokan kérdezhetik, hogy jó-jó, ez így szép, de hogyan néz ki ez a gyakorlatban. A valóság az, hogy mi nem látjuk magunkat tisztán. Mindenki sokkal engedékenyebb önmagával szemben, mint másokkal.
3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Mt 7,3-5)
Másoknál rögtön látjuk, hogy mi a probléma. A saját életünkben azonban igencsak elnézőek, és sokszor vakok vagyunk. Ezért mondhatja Jézus, hogy a szemünkben lévő gerendát nem látjuk, de a másik életében a szálkát is észrevesszük. Az Úr sok dolgot megmutat az életünkben, hogy mik azok, amik nem tetszenek neki. Ilyenkor „kezeli” a hústesti életünk, más szóval az óemberi életünk egy adott részét. Ettől a ponttól van reményünk a változásra is, mert ha az Úr rámutat valamire, akkor megadja hozzá az erőt is, hogy azt elhagyjuk az életünkből. Csak így lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy az Úr nem fog egyikünk életében sem mindent egyszerre „lerombolni” és egyik napról a másikra új életet kezdeni velünk. Ő nem akarja, hogy lelkileg összeomoljunk. A lelkünkön végzett igen precíz munkájából is látszik, hogy Ő az Isten, mert ezt más nem tudná így megcsinálni. Miközben éljük az életünket, Ő úgy hozza elénk azokat a dolgokat, amiket el kell hagynunk, és közben dolgozunk, tanulunk, családunk van. Akkor mutat rá egy-egy dologra, mikor azt képesek vagyunk elhordozni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb dolgokkal kezdi az Úr, és a legsúlyosabbak maradnak a legvégére. Ennek az az oka, hogy azokat a dolgokat a legnehezebb letenni, amelyek a lényünk meghatározó elemei. Ezekhez kell a legerősebben az Úrban lennünk, és ehhez kell számunkra a legtöbb erő, mert ezekhez kötődünk a legerősebben. Ha ezekkel kezdené az Úr, akkor hirtelen nem tudnánk, hogy kik vagyunk.
7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Szellemnek kijelentése. (1Kor 12,7)
10 Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (1Kor 12,10)
A Szellem kijelenti, hogy az Úr szerint merre kell tovább haladnunk az életünkkel. Ez mindenkinek haszonra adatik, nem „csak úgy”. Ha valamit kijelent az Úr, akkor azzal célja van. A Szent Szellem ajándékai között ott van a „csodatévő erők”, amely a görög „dunamis” szó. Ennek egyik jelentése valóban a csodatévő erő, de az egyik legfontosabb jelentését keveset forgatják.  Ez pedig az erkölcsi erő, és a lélek kiválósága. Tehát a Szent Szellem adja meg azt az erkölcsi és szellemi erőt, amellyel a hústest cselekedeteivel, indulataival és kívánságaival szemben megállhatunk, és legyőzhetjük.
Ahogyan az 1Pt.2,11-ben látjuk, a hústest a lélek ellen harcol. Vagyis az elménkben meg vagyunk győződve az isteni törvények helyességéről, és azokat akarjuk követni, de az óemberünk, a hústest ezeknek nem engedelmeskedik.
11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkőzve a hústesti bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; (Kol 2,11)
Amikor a szívünk körül van metélve, akkor jön el a lelkünkben az a fajta szabadság, hogy ne legyen kényszer bennünk a hústest cselekedeteinek megcselekvésére. A szív a döntéshozó „szervünk”, és ez a Bibliában nem esik egybe a fizikai szívvel, de funkcióját tekintve ugyanaz. A szívben mérlegeljük adott helyzetben a körülményeket, és vetjük egybe a korábbi véleményekkel, tapasztalatokkal, hittel, meggyőződéssel. Akkor van a szívünk körülmetélve, ha már tud a hústest „kényszerítésétől” függetlenül, a hústest ellenére is döntést hozni. Ehhez adja meg utána a Szent Szellem az erőt, hogy legyőzzünk a cselekedet szintjén is a hústestet, más szóval megöldököljük a hústest cselekedeteit.
Ez a hústest, a lélek és a szellem harca az emberben. A hústestben lakó bűn törvényét csak és kizárólag Isten Szellemének törvénye képes maga alá gyűrni. Ezért lehetnek azok az Isten Fiai, akik a hústest cselekedeteit képesek megöldökölni Szellem által, mert csak így van esélyük Isten parancsolatait betölteniük, és Szellem szerint élni. Erre az ember önmagában képtelen.

Házasság, válás, újraházasodás

24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté. (1Móz 2,24)

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. (Mt 19,5-6)

Ahhoz kétség sem fér, hogy Isten eredetileg a házasságot egy férfi és egy nő között „tervezte”. Két embert tervezett „egynek”. De nézzük meg, hogy ezt Isten mégis hogyan kezeli végig az Igén, vagyis az emberi történelmen. Sok vitát kavar, hogy a keresztényeknek el lehet-e válni, sőt, válás után lehet-e újra házasodni, sőt, komoly kérdés, hogy olyan hívők, akik nem az első házasságukban élnek szolgálhatnak-e a gyüllekezetekben. A téma nagyon nagy, ezért a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb igékre szorítkozva a vezérfonalat követem.

A törvények előtti időkben, Ábrahámnak nem számította be Isten, hogy Sára mellett még a szolgálójától is lett gyermeke, sőt, még meg is áldotta Ismáelt (1Móz.17,20). Ráadásul Sára halála után Ábrahám még újra megházasodott, ahonnan lettek még gyermekei is. Tehát a hitnek atyja mai értelemben házasságot tört, és többször is házasodott, vagyis nem volt egyfeleségű. Jákobnak is igazából két felesége volt, és a két szolgálóhoz a feleségei küldték be őt. A gyermekei pedig Istennél mind egyenértékűek voltak. Ők maguk is úgy tekintettek egymásra, mint akik egyformán testvérek. Úgy tűnik, hogy az 1Móz.2,24 nem számított Istennél annyira erősen, hogy mindenkit halállal büntessen, aki nem aszerint élt, mert a gyilkos Káint viszont megbüntette. Bár amíg nem volt törvény, addig a bűn sem számíttatik be (Róm.5,13).

Dávid királynak azt mondta az Úr, hogy mindent jól cselekedett egész életében, kivéve az Uriás feleségével való bűnét (1Kir.15,5). Dávidnak több felesége és sok ágyasa is volt. Pedig ő már a törvény idején élt, és mégsem rótta fel neki ezt Isten mint bűnt. Sőt, a Saul lányát, Mikált, már odaadták más embernek feleségül (1Sám.25,44), akit később Dávid visszavitt magához (2Sám.3,13-16). Dávid sohasem vált el Mikáltól, ennek ellenére adta oda Saul másnak. Úgy tűnik, hogy azért, mert nem váltak el, azért kérhette vissza, bár Mikál és a második férje házasságtörést követtek el. Lehet, hogy amiatt nem számított bűnnek, mert sem Dávid, sem Mikál nem önszántából került bele ebbe a helyzetbe? És az is érdekes, – bár erre konkrét hivatkozás nincs -, hogy úgy tűnik Mikállal még Dávid együtt volt, mert a halála napjáig a gonosz szíve miatt nem lett gyermeke (2Sám.6,23).

Ennek az oda-vissza házasodásnak törvényellenesnek kellett volna lennie, de Isten nem rótta fel Dávidnak mint bűnt! Nem küldte egy prófétáját sem Dávidhoz, hogy figyelmeztesse, hogy bűnt követ el, mint Besthsabé esetében (2Sám.11,27-2Sám.12,1). De ez még a nép szemében sem volt bűn. De mit mond a törvény az elvált asszonyról?

1 Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz; (5Móz 24,2) 3 És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír neki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül; (5Móz 24,3) 4 Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül. (5Móz 24,1-4)

Nem vétkezett sem az asszony, sem a férfi, ha újra házasodott. Az volt a vétek, ha a már másodszor is házasodott asszonyt vissza akarta volna fogadni. Bár amint Dávidnál láttuk, ezt nem rótta fel neki az Isten. Több tanítást is olvastam, ahol azt mondják, hogy az újraházasodás miatt feddte meg Keresztelő János Heródest.

17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette feleségül. 18 Mert János azt mondta Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével élned. (Mk 6,17-18)

De itt nem az újraházasodásról van szó, hanem arról, ahogyan a törvény mondja a 3Móz.18,16 mondja, hogy a fiútestvér szemérmét ne fedje fel senki. A közeli rokonok közötti kapcsolat az útálatos Isten előtt, és nem az újraházasodás. Ha az újraházasodás Isten szemében bűn lenne, akkor a törvény ezt egyértelműen kimondaná.

Egyébként Isten szemében nem a törvénytisztelők, és a törvények betartói voltak az igaz emberek, hanem akiknek a szívük olyan volt. Noét, Dánielt és Jóbot is igaznak mondja az Úr (Ez.14,14; Ez.14,20), bár egyikük sem tartotta be a mózesi törvényeket. Mert Noé és Jób idejében még nem volt törvény, Dániel pedig a fogságban nem tudott áldozatot vinni az Úrnak. Még az igaz böjtről is azt mondja az írás, hogy a bűnbánattal és írgalommal teljes cselekedetek az igazi böjt (Ézs.58,3-6). Dávid is több évig élt bujdosásban, és nem tartotta meg a törvény által előírt áldozatokat Silóban, Isten mégsem számította ezt neki be. Már az Ószövetség idején is élesen látszik Istennek a viszonya a bűnbánó emberhez, és azt látjuk, hogy Neki nem a törvény betűjének szigorú betartása a legfontosabb, hanem az ember szíve.

Ha átmegyünk az Újszövetség elejére, akkor azt olvassuk Józsefről, Mária férjéről, hogy igaz ember volt. És mit is tett ez az igaz ember?

18 A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetve Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szent Szellemtől. 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember volt és nem akarta őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. (Mt 1,18-19)

20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondva: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. (Mt 1,20)

Márián egyértelműen látszott már, hogy várandós, és József tudta, hogy nem ő volt Máriával. De mivel igaz ember volt, ezért irgalmas volt Máriával, és titkon akarta elbocsátani. Ha a törvényt nézte volna, akkor meg kellett volna köveztetnie Máriát. Figyeljük meg, hogy az Úr angyala akkor szólt neki, mikor elvégezte magában, hogy elbocsátja Máriát. Előbb hozta meg a döntését, és Isten akkor szólt neki!

Eddig azokat az eseteket néztük, ahol nem volt paráznaság. De most nézzük meg, hogy mit mond az ige azokról a házasságokról, ahol házasságtörés van. Sokan nem számítják bele a házasságtörésbe a szellemi házasságtörést, pedig az is egy formája a szövetségrontásnak. Hiszen a házasság is egyfajta szövetség.

6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy lányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondva: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. 7 Ama népek istenei közül, akik körülöttetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig: 8 Ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne nézz rá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt; 9 Hanem megölve megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. 10 Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptomnak földjéből, a szolgaságnak házából; (5Móz 13,6-10)

2 Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegve az ő szövetségét; 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam; 4 És megjelentik neked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izraelben: 5 Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak. (5Móz 17,2-5)

Ezek az igék az Újszövetségben összhangban vannak a hitetlen házastárs jellemzőivel. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor a már házas felek közül az egyikük megtér, a másikuk pedig nem is érti, hogy most miért kellene másképp élnie. Ilyen esetekben a fent leírt hivogatás a bálványimádásra egyértelműen fenn áll.

12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 13 És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,12-15)

14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? (2Kor 6,14)

Arra buzdít, hogy ha van rá mód, akkor ne rúgja fel a hívő a hitetlennel a házasságát, de ha ez sérti az Úrral való kapcsolatát, akkor nem kell kínoznia magát, hanem ha úgy vezeti a Szent Szellem (Róm.8.fej.), akkor nyugodtan váljon el. Itt is látnunk kell, hogy az Úr írgalmat akar, és nem ítéletet. Az Ószövetségben meg kellett volna kövezni az olyan házastársat, aki más istent akar imádni, de az Újszövetségben már „elég” elválni a hitetlentől, ha más isten imádására bíztat.

A testi paráznaságot már könnyebb felismerni és kezelni. Erről az Ószövetség is egyértelműen nyilatkozik, bár ahogyan láttuk, a törvény és a gyakorlat „nem feltétlen fedik egymást”.

22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. 23 Ha szűz lány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál: 24 Vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A lányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izraelből. (5Móz 22,22-24)

Ahogyan József példájából is láttuk, már az Ószövetség idején is fontosabb volt az irgalom az Úrnak, mint a törvény betű szerinti betartása. Ezt támasztja alá egyértelműen a parázna nő és Jézus története.

3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen kaptak, és a középre állítva azt, 4 Mondták neki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5 A törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? 6 Ezt pedig azért mondták, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolva, az ujjával írt a földre. 7 De mikor szorgalmazva kérdezték őt, felegyenesedve mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá először a követ. 8 És újra lehajolva, írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva és a lelkiismeret által vádoltatva, egymásután kimentek a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt és az asszony a középen állva. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit sem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-e téged? 11 Az pedig mondta: Senki, Uram! Jézus pedig mondta neki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezz! (Jn 8,3-11)

A törvény szerint egyértelmű volt a helyzet, mert a paráznaságon rajtakapott nőt meg kellett kövezni. Jézus mégis azt mondta, hogy az vesse az első követ a nőre, akinek nincs bűne. Jézus még csak nem is említette az asszony bűnét! A homokba írás is nagyon fontos részlete ennek a történetnek. Jeremiásnál írja az Ószövetség, hogy azoknak a nevei vannak a porba írva, akik elvesznek (Jer.17,13). Amikor a parázna nő vádlói látták a nevüket felírva a homokba, akkor tudták, hogy Jézus mit csinál. Isten szemében nincs egy igaz sem, mindannyian egyformán vétkeztünk ellene (Róm.3,11-12). Csak a hitünk menthet meg minket, és az Isten felé bűnbánó, alázatos szív.

12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. (Ezék 33,12)

Ha pedig a törvényből egyetlen törvény ellen is vétünk, akkor az egész törvényt megrontottuk.

10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak 2,10)

10 Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (Gal 3,10)

Ez itt most azért érdekes, mert a paráznaság is és a házasságtörés is „csak az egyik bűn” Isten ellen. Ha nem voltam parázna, de loptam, akkor is az egész törvény megrontásában vagyok bűnös. Ha nem öltem, de hamis tanú voltam, akkor is az egész törvényt megsértettem. Emiatt szükség, hogy az Úrhoz könyörögjek a bűneim bocsánatáért.

31 Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. (Mt 12,31)

39 És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul. (ApCsel 13,39)

Ezeknek az igéknek alapján azt mondhatjuk, hogy a bűnöket megbocsátja az Isten. Egy kivétel van, a Szent Szellem káromlás, amelyre nincs bocsánat. De még aki a Fiú ellen szól, annak is megbocsáttatik. És itt kanyarodhatunk vissza a házasságokhoz közvetlenül. Az Úr valóban azt szeretné, hogy a házasságok egy életre szóljanak. Ezért ha a vétkes házastárs, aki a paráznaságot elkövette, bocsánatot kér, és tiszta szívéből megtér, akkor a másik félnek meg kell bocsátania, de emellett minden joga megvan, hogy magát a házasságot felbontsa, hiszen a vétkes fél azt már felbontotta, ezért a szövetség is fel lett bontva. De Krisztusban éppen a megbocsátás miatt megteheti, hogy megmaradnak a házasságban. Még az Úr imájában is benne van, hogy bocsássunk meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsát nekünk (Mt.6,12, vagy Mk.11,25-26). Erre enged következtetni Jézus története a paráznaságot elkövetett nővel kapcsoltaban is (Jn.8,3-11 – fentebb), akinek annyit mondott, hogy ne vétkezzen többé.

A szövetség szempontjából nagyon fontos ez, mert az Úrral is szövetséget kötünk. Az Úr hű a szövetségekhez, amelyeket kötött az emberrel. Ezért várja viszonzásul, hogy az ember is legyen hűséges a szövetségekhez, amelyeket megköt. Viszont ahogyan az Úr szövetségei is feltételhez vannak kötve, úgy az emberek közötti szövetségek is feltételekhez vannak kötve. Ezért ha a szövetség megkötésekor „megállapodott” feltételek már nem igazak, akkor a szövetség alól felmentést nyer a vétlen fél. Ott tévesztik el sokan emiatt az újraházasodást, mert a házasságtörő fél ma már nem lesz megkövezve, hanem elbocsátva. De attól még a házasság szövetsége olyan, mintha a vétkes fél halála miatt felbomlott volna.

10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljon. 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. (1Kor 7,10-11)

15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljon el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. (1Kor 7,15)

27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a hústestben. Én pedig kedveznék nektek. (1Kor 7,27-28)

Az Újszövetségben már a Szent Szellem erejénél fogva meg kellene lennie bennünk az erőnek, hogy Isten parancsai szerint éljünk. De az 1Kor.7,11-ben mégis azt olvassuk, hogy ha megesik az, hogy elválnak, akkor inkább maradjanak úgy. Nem csinál belőle nagy ügyet. Ha már felszabadult a feleség kötelékéből, akkor ne keressen másikat, mert jobb az Urat egyedül követni, mint a házasságra figyelni. De nem vétkezik az, aki más feleséget vesz. Hogyan lehet ez? Ha ez az Úrnak az Ószövetségben sem jelentett élet-halál kérdést, akkor az Újszövetség, a kegyelem idején még kevésbé kell problémát jelentenie. Hogyan mondhatunk ki ilyet?

9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se fiú megrontók, se férfiakkal tisztátalankodók, 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.  11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által. (1Kor 6,9-11)

A bűnbocsánat miatt! Akármi legyen is a bűnünk, ha őszintén megbánjuk, akkor az Úr jó, és megbocsát, vagyis eltörli a bűnünket. Legyen az akár házasságtörés , vagy paráznaság is.

5 És ezt mondta: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy hústestté. 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy hústest. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. 7 Mondták neki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? 8 Mondta nekik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. 9 Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanem ha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. (Mt 19,5-9)

Jézus a válás okait leszűkíti a paráznaságra, vagyis a szövetségrontásra, a házasságtörésre, mert az akkori gyakorlat már túl szabadon kezelte ezt az elbocsátást. De ahogyan fentebb láttuk, a hitetlenség az már szellemi paráznaság, ha a hitetlen házastárs bálványimádásra buzdít. Akkor pedig – mivel az Újszövetség idején élünk – nem kell megkövezni a hitetlent, hanem „elég” elválni tőle. Aki pedig bűntelen, az szabad, mert felszabadult a házasság kötelékéből. De ez nem feltétlen jelenti azt, hogy aki elvált, az mindjárt megkapja a cölibátust is. Ha pedig a testében még érzi a vonzódást a másik nem felé, akkor igenis házasodjon meg.

1 Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje. (1Kor 7,1-2)

9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (1Kor 7,9)

Egy elvált embertől nem várja el az Úr, hogy belül eméssze a vágy, és égjen, és folyamatosan ebben a kínban éljen. Inkább házasodjon meg újra. Még ha vétkeztek is, vagy vétkezett is a válással, azt megbocsátja az Úr, és az élet megy tovább.

És akkor mi van a szolgálatokkal? Szolgálhat elvált és újraházasodott ember?

2 Szükséges annak okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmas; (1Tim 3,2)

12 A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)

Az egyfeleségű itt arra vonatkozik, hogy egyszerre ne legyen több felesége. Bár tudom, hogy ezt az állításom nehéz igazolni, de az igék és az eddigi gondolatmenet egyértelműen ehhez a kijelentéshez vezetnek. A társadalmi környezet is olyan volt, hogy gyakori volt a többnejűség. Az egynejűség a kereszténységgel terjedt el igazán, pont amiatt, mert ez Isten eredeti szándéka. Hogy pedig a diakónusokról azt írja, hogy egy feleségűek legyenek, ez itt egy fordítási kérdést vet fel, mert Fébé a Kenkréabeli gyülekezet szolgálója, vagyis diakónusa volt (Róm.16,1). Róla egyébként is csupa jót mond Pál, és ha itt azt mondaná, hogy egy nő nem lehet diakónus, hanem csak olyan férfi, akinek egész életében egy felesége volt, akkor önmagával kerül ellentmondásba. De ha az is feltétel lenne, hogy csak olyan férfi szolgálhat, aki nős, akkor szintén önmagának mond ellent Pál, mert Timótheus sem és Titusz sem volt házas, de még maga Pál sem.

Ha pedig kimondjuk, hogy nem lehet szolgáló olyan, aki már újraházasodott, akkor az Úr kegyelmét vonjuk meg az ilyen embertől, mert kijelentjük, hogy aki már egyszer elvált, az élete végéig viselje ennek a cselekedetének a következményeit. Egy gyilkos lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Egy rablógyilkos lehetne szolgáló, de egy elvált nem? Egy sikkasztó, csaló, hazudozó lehet szolgáló, de egy újraházasodott már nem? Nem érezzük ennek a súlyát?

12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. (Jak 2,12-13)

13 Elszenvedve egymást és megbocsátva kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is; (Kol 3,13)

Az igében végig Isten irgalmát találjuk. Ha mi kimondanánk, hogy valaki nem szolgálhat, mert elvált, akkor ítéletet mondunk ki az életére, és nem az irgalmat gyakoroljuk. Nem az Úr dönti el, hogy kit választ szolgálatra (ApCsel.13,2)? Nem a gyümölcsök döntik el, hogy kivel van ott az Úr (Mt.12,33; Lk.6,44)? Ne siessünk az ítélettel.

7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. (Mt 5,7)

13 Elmenve pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Mt 9,13)

7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat. (Mt 12,7)

Az Alaptörvény, a Szentkoronatan és a társadalom központi átformálása

A korábbi Alkotmány, amely 2012-ig volt érvényben, nem tartalmazott a humanizmus elemein kívül más filozófiára vagy vallásra utaló elemet. A jelenlegi Alaptörvény azonban már az első hivatalos verziójától fogva tartalmaz egy nemzeti hitvallást, amelyet minden magyar nevében tettek közzé azok a parlamenti képviselők (pártok), akik ennek megírásában közreműködtek és végül megszavazták. Ezzel az egész nép nevében egy adott filozófiai és vallási irányt adtak az országnak. Ez pontosan olyan, mint azokban az országokban, akik magukat iszlám országnak mondják, csak nálunk éppen más vallást neveztek meg.

Részletek az Alaptörvényből, illetve a nemzeti hitvallásból:

„MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:”

„Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”

„Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövõ magyarjai között. Élõ keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

„Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.”

A 7.módosítással a hitvallásba bekerült rész:

„Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.”

Ez a történeti alkotmány a szentkoronatan, és annak képviselője, a magyar korona, amelyet a hitvallás szerint minden magyar tisztel, kivéve azokat, akik ennek határozottan és nyiltan ellenmondanak. Bár a szentkorontan és a kereszténység összekötése lehetetlen, de mégis megteszik, kitekerve a kereszténység alapjait, hogy beilleszkedjen az általuk ősibbnek mondott koronatanba.

Két ok miatt aktuális most ez a téma. Az egyik az Alaptörvény 7. módosítása, amely immár kötelezi az állami szerveket, ennek a védelmezésére. A másik ok pedig egy igen erősen megtámogatott országos kampány, amely a települések és egyének szintjén akarja a társadalmat újjászervezni a koronatan alapján.

Az ország vezetése az alaptörvény módosításával nyiltan is kifejezte, hogy az egész országot ebbe a vallási irányzatba akarja terelni, és az ezzel ellentétes megnyilvánulásokat az állami szerveknek immár kötelessége elfolytani. Mivel ez vallási alapon nyugszik, ezért immár kimondhatjuk, hogy ez korlátozza a szabad vallásgyakorlást és a szólásszabadságot is, hiszen aki ellene mond ennek az ősi koronatannak, akkor az sérti azt a nemzeti önazonosságot, amit az állami szerveknek meg kell védelmezniük.

A Tudatos Társadalom mozgalom a Civil MultiMédia társasággal összefogva egy nemzeti programot hírdetett meg, amely a koronatan eszméjén és vallásán alapul. De miért probléma ez? Mert aki résztvesz ezekben a programokban, az akaratlanul is egy vallási tevékenységet végez, amelynek elkerülhetetlenül szellemi (itt nem az értelemre utalva használom ezt a szót, hanem a szellemvilággal kapcsolatosan, hagyományos vallási szókincsben itt a lelki kifejezés állna) vonzata is van. Nézzük meg először a Tudatos Társadalom alapszabályát:

„Hisszük, hogy aki a szellemet irányítja, az uralja az anyagot, tehát az utódokra testálandó valóságot is. Hisszük, hogy aki elméleti szinten rendet és tisztaságot teremt, az a Föld kibillent tengelyét is képes a helyére tolni, és megálljt tud parancsolni az öngyilkos láncreakcióknak. Új törvények helyett a természettel szembeni alázatra, holisztikus világszemléletre, szellemi tisztaságra, az univerzális rend helyreállítására törekszünk. Ez alapelv és feladat is egyben.”

                (forrás:tudatostarsadalom.hu)

Már ebből is látszik, hogy nem egyszerűen „okosan” akarják megszervezni az új társadalmat, hanem holisztikusan, vagyis az egész emberre vonatkozóan, más szóval szellemileg is. A vallásokkal és a szellemi tevékenységekkel óvatosnak kell lennie mindenkinek, mert nem csak tiszta szellemi erők vannak, hanem gonosz szellemi erők is.

És itt meg kell néznünk, hogy a Tudatos Társadalom milyen szellemi úton akarja az „univerzális rendet” helyreállítani.

„Dicső őseink iránti tiszteletből és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve, őseink reánk bízott hagyatékát, nemzetünk gazdag élő műveltségét kötelességként megőrizzük, és tovább adjuk. A Tudatos Társadalom közössége a boldog, együttműködő, szellemi úton járó embert, és a belőle felépülő szeretet alapú társadalmat, mint elérhető világot kívánja megvalósítani”

                (forrás:tudatostarsadalom.hu)

Az ősök hagyatékából akarják mindezt felépíteni, „szellemi úton járó” emberekből. Az ősök hagyatéka itt már kezd közelíteni a koronatanhoz, illetve az Alaptörvényben megfogalmazott „történeti alkotmányhoz”. A társadalom újraszervezésének, és a koronatan összekötésének nemzetszintű programját látjuk. 2018 augusztusában Öcsényben volt ennek a rendezvénysorozatnak a kezdő állomása, amellyel ezt a programot elindították. Itt Dr. Halász József településre lebontva a korona által felállított értékrend szerint megadta, hogy az adott helyen mit kell tenniük az embereknek, hogy beilleszkedjenek a nagy nemzeti „összképbe”.

„… konkrét lépéseket lehet megbeszélni Dr. Halász József és a települések azon képviselői között, akik megkeresik őt, hogy a saját településükön (kerületükben) elindítsák a tényleges rendszerváltást. A beszélgetés alapját az a helyszínen nyomtatott anyag adja, amely a Szent Korona Értékrend néhány-százmillió elemes adatbázisából a településre vonatkozik, kijelölve azok természetes kapcsolatait. Megbeszéljük, hogy a település földrajzi adottságai milyen lehetőségeket adnak a településen élők igényeinek kielégítésére a Szent Korona Értékrend iránymutatása és irányelvei szerint. Kialakul a település jövőbeli működésének irányvonala, vagyis egy Települési Törvény kerete, amely tartalmazza az egyes életfeltétel-csoportok igény – lehetőség viszonyát. Ez lesz az önellátás település- járás-, és megye- szintű összehangolásának alapja. A Települési Törvénykeret alapján lehet elkezdeni a településeken az egyes szakterületek (ember jellemzői, hivatás és szakma) részfeladatainak kidolgozását,”

(forrás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=489161551516589&id=100012682446748)

Konkrétan össze van kötve a megszemélyesített korona, a gazdasági élettel és az emberek életével. Igazi keresztény szemmel ez nyílt bálványimádás, amikor egy tárgy meg van személyesítve.  De nem csak vallási szempontból aggályos ez az egész törénet, hanem a társadalmi szinten is, hiszen a korona mondja meg, hogy adott településen egy-egy személy, vagy család milyen szakmákat űzhet, vagy milyen munkát kell végeznie, ha boldogulni szeretne! Ezzel vége lehet az egyén szabadságának! Mert ha valaki nem engedelmeskedik ennek a kiírásnak, akkor ellenáll a koronának, és ezzel rögtön abban a helyzetben találja magát, hogy nem része a „történeti alkotmánynak”, mivel nem fogadja el a korona által diktált parancsokat.

Amikor egy tárgyat megszemélyesítenek, akkor az a tárgy azokat a tulajdonságokat hordozza, amelyeket egy adott személy, vagy egy adott embercsoport ruház rá. A koronával sincs ez másképp. Azt „tudja”, amit rámondanak és neki tulajdonítanak! Ha éppen egy bögrének adunk ilyen megszemélyesítést, akkor az a bögre fogja megmondani, hogy mit kell az embereknek cselekednie, de csak annyi „hatalma” és „bölcsessége” lesz, amennyit az emberek neki tulajdonítanak. A korona sincs másképp. A bálványokhoz szellemi erők kapcsolódnak, pontosan a megszemélyesítés miatt. Viszont ezek a szellemek, mindig a bálványhoz kapcsolódó embereken (a bálványok papjain) keresztül szólnak. Vagyis a tárgy maga sohasem képes életjeleket adni, hiszen nem is teheti. Ez a nagy különbség a bálványok és az Igaz Isten – a Biblia Istene, a Teremtő Isten között. A Biblia Istene maga mondja el, hogy neki milyen tulajdonságai és milyen hatalma van. Nem az ember mondta meg, hogy Ő milyen hatalmas!

Hogy a korona meg van személyesítve, azt ma már számtalan forrásból megismerhetjük. Halász József, aki Öcsényben a Települési Törvényeket kiosztotta, írja egyik írásában:

„Az első feladatot azok a történészek, alkotmányjogászok, Szent Korona kutatók végezték el, akik – felvállalva azt is, hogy őket „pogánynak” nevezzék – szembeszálltak a dogmatizmussal és feltárták a Szent Korona valódi értékét, azt az Isteni eredetű Értékrendet, amely Szakrális Személlyé teszi azt a tárgyat, ami Őt jelképezi.”

                (forrás: Halász József – Új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona, 2.old.)

Kásler Miklósnak, az EMMI miniszterének kijelentése:

“A Szent  Korona-tan a világ legkáprázatosabb jog– és hagyomány­rendszere, a világi és a transzcendentális  viszonylatok szintézise, s a demokrácia alapképlete a maga megosztott hatalmi rendszerével.”

Vagy Kásler Árpádtól, aki aktív harcosa a devizásoknak, és a Haza pártjának alapítója, ezt írta a Hágai Nemzetközi bíróságnak:

„4./ A Szent Korona 1978-as hazaszállítása felveti a magyar történelmi közjog újraértékelésének, a nyugat-európai jogi formákkal és értékekkel együttes, méltó kezelésének nemcsak lehetőségét de kötelességét is! Elemi igényű követelmény azt, hogy Magyarország Szent Koronája – a főhatalom teljességét jelentő és jelképező, a társadalmi béke és egyensúly létrehozására és megtartására alkalmas különleges államszemélyiségként – megkapja soha meg nem szűnt jogalanyiságának elismerését!”

(forrás: http://ahazapartja.hu/baesz/)

Kijelenthetjük, hogy mindenki, aki a koronatant elfogadja, az elfogadja azt is, hogy a korona egy személy, más szóval bálvány. Ettől fogva pedig nem lehet Magyarországon keresztény államot építeni, mert ellentmondásban van a kettő egymással! Ha valaki a „történelmi alkotmányt” elfogadja, az már nem lehet keresztény.

Aki kapcsolatba akar kerülni a Tudatos társadalom mozgalommal, annak fel kell készülnie, hogy először szellemi befolyás alá kell magát helyeznie:

„Szeretettel kérem mindazokat a magyarságismeretet közvetítő szervezeteket, iskolákat, hogy egymással és a Szent Korona Értékrend Akadémiával együttműködve szervezzenek kétszer két hétvégi Szereket a Szent Korona Első Fokozata ismereteinek elsajátítására, és ez alapján vegyenek részt a települési munka megkezdéséhez szükséges Általános Második Fokozat-Szer, illetve ezt követően a tényleges alulról építkezést megvalósító Szakmánkénti Második Fokozat Szerek szervezésében.”

(forrás: http://szkszhu.szksz.com/111112.html)

A „szer” szó a pogány istentiszteletet jelenti. Innen származik a szertartás szavunk is. Amikor az ember a természetfelettivel akar kapcsolatba lépni, akkor szert-kell-tartani. Ha a település szeretne a számára kidolgozott szakmai és emberi ajánlásokhoz hozzáférni, akkor részt kell vennie a szer-en, ahol először megkapja a szükséges szellemi ráhatást. Ez a manipuláció és a varázslás egyértelmű példája!! A szer befolyása után pedig nem csoda, ha valaki elfogadó lesz a rendszerrel és a koronatannal kapcsolatban, és nem látja meg ennek a bálványimádásnak a legnyilvánvalóbb jeleit!

De ha tovább kutatunk, a koronával kapcsolatban, akkor ezt találjuk:

A “szent” jelző a Sumír-magyar Bibliában egyedül és kizárólag a Koronára vonatkozik: […]

Így jutunk el Krisztusig, aki a gesztákkal és apokriffokkal kiegészített Újszövetség alapján megállapíthatóan nyilvánvalóan a Szent Koronában megjelenülő Ősi Szövetséget tekintette evidenciának és a tudatlanságot váltotta fel a Tudás Fényének erejével, aminek élethelyzet-bizonyságokon keresztül történő átadásával kegyelmezett meg bennünket. (Ezt akarta XXIII. János a II. Vatikáni zsinat összehívásakor: új bibliát alkotni, a Sumír Bibliát tekintve Ős Szövetségnek.)

Itt az összefüggés a Szent Korona és Jézus között. Ahogyan Jézus Igazság-Tanítását meghamisította az ósdi judaizmus, úgy hamisította meg a Szent Korona szakrális jelképét, az ősiségre visszautaló elemek kicserélésével, azok ellentéteit sugalló zománcokra.”

(forrás: http://www.magtudin.org/Halasz%203.htm )

Ennek a „magyar-bibliának” az állítása szerint, egyedül a korona szent, és nem Isten! Mekkora istenkáromlás!! Itt ősiségről, tudásról, a tudás fényéről van szó! Ha megnézzük az öcsényi rendezvény programját, akkor ott is kitűnik, hogy a Tudatos Társadalom mennyire spirituális. Hiszen szó van Nimródról, Szabadkőművességről, égi jelzésekről, közös teremtésről, szakrális életről, felemelkedésről, az aranykorról, ősök üzenetéről, stb. Itt mindenki végignézheti a programok listáját: https://ocseny.tudatostarsadalom.hu/ebredj-magyar-eljott-az-ido/

De a Tudatos Társadalom honlapján ott van Varga Éva Lélekhonfoglalás című írása is, amely egyértelműen ezoterikus.

De hogyan kapcsolódik az Alaptörvény a Tudatos Társadalomhoz és a koronához?

Ha jól megnézzük, akkor a kereszténységet, mint vallást, vagy hitrendszert, az Alaptörvény nem védi! A keresztény kultúra van megemlítve, de a kereszténység hitelvei nincsenek! De ahogyan a kereszténységnek, úgy más vallásnak sincs helye ebben a rendszerben! Ezzel szemben, a „történelmi alkotmány” védelme minden állami szerv kötelessége!!! A törvények betartatása pedig igen szubjektív lehet. Volt már rá példa, hogy a törvényeket nem egyenlően kérték számon a népen, ahogyan manapság a devizaadósokat kezelik ilyen törvényi megkülönböztetéssel.

A történelmi alkotmány pedig megegyezik a koronatannal, amely a megszemélyesített koronán alapul. Ez a megszemélyesített korona pedig a bálványimádás minden elemét tartalmazza. Ezt a bálványimádást húzzák most rá a nemzetünkre, a tudatos társadalom álcája alatt. Látszólag gazdasági fejlesztésről van szó, de ahogyan láttuk, a részvételt meg kell előznie egy vallási beavatásnak, amikor a résztvevők megkapják az általuk kívánt szellemi erők befolyását.

Nincs új a nap alatt!! Minden az emberi lelkekről szól! Ezzel a kormányunk nyíltan kifejezte, hogy a bálványimádásba tereli a népet, ha az akarja, ha nem. Aki nem hisz Istenben, még annak is a szájába adják, hogy „tiszteli a koronát”. A tisztelet szót ne becsüljük le, mert ebből származik az istentisztelet szó is, amely az Isten imádására szolgáló összejövetelt jelenti. Nem kell ennek kifejezetten a meghajlást jelentenie – bár véleményem szerint már attól az időtől sem vagyunk messze, amikor ezt törvény fogja előírni. De az is „rendszerellenes” lehet, aki nem lesz hajlandó a „korona által” meghatározott munkát végezni azon a településen, amit a korona határoz meg. Ahhoz már nem kell Alaptörvény módosítás, hogy a koronát ábrázoló képek előtt esetleg meg kell majd hajolni, vagy más formában kell kifejezni a tiszteletet. Mert az állami szerveknek már előírták, hogy kötelesek lesznek védelmezni az önazonosságot. Azt az önazonosságot, amit ŐK a koronához kötnek.

Ha már a törvény erejével ennyire nyiltan távolodunk a zsidó-keresztény hagyományoktól, akkor egyre közelebb kerülünk ahhoz az időhöz, amikor eljöhet azoknak a keresztényeknek és zsidóknak az üldözése, akik nem hajolnak meg a koronának.

Az ősmagyar vallás hírdetői antiszemita eszméket hordoznak, és nyiltan Biblia ellenesek. Erről írtam már érintőlegesen a Kell-e nekünk az Ószövetség című bejegyzésben.

A törvények betartása keresztényként

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. (Mt 5,17)

Jézus valóban nem azért jött, hogy Isten törvényeit eltörölje. Azok mind a mai napig érvényesek. Mindenkire egyformán vonatkoznak. Sőt, a Krisztus eljövetele előtti időkhöz képest, a pogány népek új reménységet kaptak, mert Krisztus megjelenéséig nem is tudhatták, hogy mik Isten törvényei, és ezért nem is tarthatták be, hacsak nem olyan helyen éltek, ahol prozelitává lehettek.

Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon; (Ef 2,12)

Krisztus óta azonban az új szövetségben élünk (már aki benne él). Az Atya szemszögéből nézve, két csoportja van az embereknek. Az egyik csoport az, aki nem Krisztusban van – rájuk vonatkoznak a törvények; és akik Krisztusban vannak – rájuk nem vonatkoznak az ószövetségi törvények, mert kegyelem alatt vannak. Vigyázat, nem azt mondom, hogy törvénytelenül élhetnek! Csak nem az ószövetségben lefektetett törvényi eljárások szerint kell élniük. De erre a cikk során magyarázatot fogunk kapni. Hogyan lehet Krisztusban lenni? És miért fontos, hogy Krisztusban legyünk?

Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanem ha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. (Jn 15,4-6)

Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én hústestem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem az az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. (Jn 6,54-57)

Itt figyelnünk kell arra, hogy nem a keresztséget említi Jézus, hogy akik megkeresztelkedtek, azok vannak őbenne, hanem akik eszik az ő testét és isszák az ő vérét. Az egyház, az újjászületettek, Krisztus teste, akik Krisztusban vannak, ezek mind mind más és más embercsoportokra igazak, de van átfedés a csoportok között. De egy bizonyos, aki meggyőződéssel rendszeresen úrvacsorázik, az betölti a János 6-ból idézett szakaszt, mely szerint az az Úrban van. Nem a szertartás a fontos, hanem mint minden Istennel kapcsolatos dolognál, itt is a szív állapota számít. Hittel, és meggyőződéssel kell vennie az Úrvacsorát, mint aki valóban egyesülni akar Krisztussal. Ahhoz, hogy Őbenne lehessünk, követnünk kell az utat, amelyet már az apostolok is hírdettek:

Péter pedig mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. (ApCsel 2,38)

Először a megtérés, majd a keresztségek. A keresztségeknél fontos kiemelnünk, hogy mindenki szabad akaratból tette meg. Vagyis személyes döntést hozott. Ezt nem helyettesítheti a gyermek keresztség, mert az ige sorrendet állít fel:

Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. (Mrk 16,16)

És kifejezetten azt mondja, hogy aki hisz, nem aki helyett hisznek – a keresztszülei – és megkeresztelik, hanem megkeresztelkedik – a saját akaratából. És a keresztséggel egy nagyon fontos dolgot végzünk el. Mégpedig belekeresztelkedünk Jézus halálába.

Avagy nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? (Róm 6,3)

Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. (Róm 7,4)

A keresztségben az egyik elvégzett dolog, hogy meghalunk a törvénynek. Ahogyan a bevezető igében mondja Jézus, hogy Ő nem törölte el a törvényt, de azokat, akik belekeresztelkedtek az Ő halálába, azokat „kimenti” a törvény hatálya alól azzal, hogy meghalnak Vele együtt. Ha tehát már elszenvedtem a halálos ítéletet azért, mert nem tudtam a törvényt megtartani, akkor már mégegyszer nem tudok meghalni. Más szavakkal – mivel nem tudok áldozatot vinni, nem tudok nem ölni, nem tudok nem hazudni, ezért meg kellett halnom. És meg is haltam a kereszten Jézussal. Ha pedig meghaltam a törvény kívánalmainak megfelelően, akkor a törvény már nem követelhet rajtam semmit (Róm.7,4). Hogy ma is áthágtam egyet, szinte majdnem biztos, de már halott vagyok. Végre lett hajtva rajtam, vagyis az óemberemen az ítélet. A keresztség után elkövetett bűneimet folyamatosan meg kell bánnom az Úr előtt, bocsánatot és kegyelmet kell kérve értük, különben újra ítéletet vonok magamra.

Így lesz a szívembe írva a törvény az újjászületés után. Az újjászületett lelkiismeretem fog ítéletet tenni a cselekedeteim felett, és annak megfelelően kell eljárnom (Zsid.9,9-15).

Jézus megváltása után következő korban már nem a törvény betartása számít, hanem a törvény betöltése.

A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig voltak: az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba. (Lk 16,16)

Erről pedig vallást teszek neked, hogy én aszerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint aki hiszek mindazokban, amik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva. (ApCsel 24,14)

Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; (Róm 3,21)

Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodj, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeresd felebarátodat mint magadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet. (Róm 13,8-10)

Ebből a négy igehelyből szépen látszik az átmenet az újszövetségi korba. Pál maga is mondta, hogy hisz a törvényben és a prófétákban. De Krisztus Jézusban megjelent az Isten igazsága, ezért a törvény betöltése a szeretet. Jézus maga is azt mondta, hogy új parancsolatot ad:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. (Jn 13,34)

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. (Jn 15,12)

És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék neked, hanem, amelyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást! (2Ján 1,5)

Tehát mindazoknak, akik Őbenne vannak, egy új parancsolatuk van Jézustól. Mégpedig az, hogy szeressék egymást. Az eddig taglalt igehelyekből láthatjuk, hogy akik Krisztusban vannak, azoknak más törvényt adott Jézus, a szeretet betöltésének törvényét. Jézus a hegyi beszédben (Mt.5,21-48) áthelyezi a bűn elkövetésének helyét a cselekedetekről a szívbe. Már nem az számít, hogy valóban megöltem-e valakit, vagy valóban elkövettem-e a paráznaságot, hanem az, hogy ha már a szívemben „készen álltam” rá, akkor már elkövettem a bűnt. Ezért az ószövetségi törvények „gyengébbek”, mint amiket Jézus adott, mert a cselekedetekre koncentrálnak, és a szívnek indulatát nem vizsgálják.

Mindezek ellenére, még ma is sokan úgy gondolják, hogy néhány ószövetségi törvényt meg kell tartani. De rögtön önmagunknak mondunk ellent, mert mindegyikünkre igaz, hogy úgy jutottunk hitre, hogy nem a törvények szerint éltünk.

Annak okáért, aki a Szellemet szolgáltatja nektek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából cselekszi-e? (Gal 3,5)

Mivel mi nem zsidókból lettünk keresztényekké, ezért egyikünk sem tudja elmondani, hogy kora gyermekkorától megtartotta a törvényeket, és így tiszta lelkiismerettel vette és kapta a Szent Szellemet és a kegyelmet. Nekünk először az Úr megmutatta a bűneinket, majd felismertük, hogy szükségünk van az Úr megváltására, és utána ebből a hitből keresztelkedtünk meg, és kaptuk a Szent Szellem ajándékát. Bátran merem állítani, hogy hitre jutásunk előtt még a Bibliát is kevesen vettük kézbe, nem hogy Isten törvényei szerint éltünk volna. És lám, a hitünkre válaszolt az Úr, és pecsételt el minket az Ő Szent Szellemével.

Most akkor melyik törvénnyel kell nekem foglalkoznom? Melyiket kell megtartanom? Manapság két törvény kezd „divatossá válni” keresztény körökben. Az egyik az eledelektől való tartózkodás (1Tim.4,3), a másik pedig a szombat megtartása. Mindkettőre számtalan indokot hoznak fel, hogy ezek miért kivételek a többi törvény alól. De a Biblia többször is elmondja, hogy a törvények egységet képeznek, és ha az egyiket megszegem, akkor olyan, mintha mind megszegtem volna (Jak.2,10; 5Móz.27,26; Mt.5,19; Gal.3,10). Egyszóval nem lehet válogatni közöttük.

De mégis mi van a tisztátalan állatokkal? Ha megnézzük, hogy amikor adta az Úr az embernek az állatok evését, akkor hogyan adta:

Minden mozgó állat, amely él legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.  Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. (1Móz 9,3-4)

Ezek szerint, amikor az egész emberiséghez szólt az Úr, akkor minden mozgó állatot eledelül adott. Egy kikötése volt, hogy a vérrel együtt ne együk. Ahogyan a cikk elején is említettem, a pogány népeknek nem volt ismerete arról, hogy melyik állat tiszta és melyik tisztátalan. Ezért nem is engedelmeskedhettek a zsidó népnek majdnem 800 évvel később adott törvénynek. De sokan kihagynak egy másik igehelyet is ezzel kapcsolatban:

Mindent, amit a mészárszékben árulnak, megegyetek, semmit sem tudakozódva a lelkiismeret miatt. (1Kor 10,25)

Pál felszólítja a pogány tanítványokat, hogy ne aggódjanak a lelkiismeret miatt, hanem egyenek meg mindenféle húst. Ez teljesen egybecseng a Noénak adott isteni parancsolattal, illetve azzal, amit Jézus mond a Lk.16,16-ban (fentebb). De ha ez még nem volna elég bizonyság arra, hogy megehetjük például a sertéshúst, akkor álljon itt még egy igehely:

Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által. (1Tim 4,4-5)

És most nézzük meg a szombatot. A szombat is visszanyúlik a mózesi törvények kora elé. Sokan emiatt tartják indokoltnak a megtartását. Nézzük meg az első helyet, ahol a szombat feltűnik:

Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten. (1Móz 2,2-3)

Nem említ semmit azzal kapcsolatban, hogy mi emberek mit kezdjünk a szombattal. Ha tovább olvassuk ezt a fejezetet (1Móz.2,16-24), akkor több dolog történik az Isten és az ember kapcsolatában, de szó sem esik arról, hogy az Úrnak bármilyen szándéka is lett volna, hogy az ember tegyen valamit a szombattal. Amikor Noéval új kezdete volt az embernek, akkor szintén nem említi a szombatot, sőt, még az áldozást sem. Ábrahámnak sem említ semmit a szombatról. A szombat ismét a zsidóknak adott törvényekben bukkan fel újra, és mit mond?

Legyen közöttem és az Izrael fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott. (2Móz 31,17)

Az Úr és Izrael fiai között legyen ez örök jel. A pogányokról nincs szó. De ha ez kevés lenne, akkor álljon itt az újszövetségi gyülekezetek egy hivatalos álláspontja, melyet a jeruzsálemi gyülekezet adott ki a pogányokból lett tanítványoknak:

Akkor tetszett az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel együtt, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek voltak. Megírva azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének és az atyafiak, az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában lévő, a pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket! Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenve, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondva, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk: Tetszett nekünk, miután egy értelemre jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal, Olyan emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Küldtük azért Júdást és Silást, kik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket. Mert tetszett a Szent Szellemnek és nekünk, hogy semmi több teher ne vettessen ti rátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlva-holt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben! (ApCsel 15,22-29)

Az akkori hitélet nagyjai mind emellett a levél mellett álltak, és még azt is leírják, hogy „tetszett a Szent Szellemnek” ez a határozat. De miért is fontos ez? Mert ök nem említenek semmit a szombatról és a húsevésről. Ha ök ott mind a Szent Szellem vezetése alatt ezt a négy dolgot adták nekünk, pogányokból lett tanítványoknak, akkor mi miért akarunk más törvényeket magunkra venni? Ha az Úrnak elegendő ez a négy külső dolog, akkor nekünk miért nem? A szív a fontos, ahogyan ezt fentebb említettem (Mt.5,21-48). De egyébként pedig azt mondja az írás, hogy meg van a szombatja az Isten népének:

Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essen. (Zsid 4,9-11)

Ha megnyugszunk a magunk cselekedeteiből, akkor benne vagyunk az Isten nyugodalmában. És attól fogva már csak Krisztusban cselekedhetünk (Jn.15.fej.). Bármely törvény kiemelése, és a törekvés, hogy azok szerint éljünk, rögtön kivisz minket a kegyelemből, és a törvény átka alá helyez bennünket, mert abban a pillanatban az összes törvényt be kellene tartanunk:

Íme, én Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus nektek semmit sem használ. Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. Mert mi a Szellem által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitetés nem attól van, aki titeket hív. (Gal 5,2-8)

Ráadásul a törvény megtartására való buzdítást még hitetésnek is nevezi Pál. És a törvények betartásának a legkisebb része is úgy működik az életünkben, mint a kovász, elkezd a hitéletben terjedni, és megrontja azt.

Az a véleményem, hogy ahogyan a kegyelem hamis értelmezésével épp egy másik irányba téríti el a Sátán az Úr népét, úgy ezekkel a helyesnek látszó törvényekkel pedig átok alá akar terelni. Észre kell vennünk, hogy az emberiségben egyedül azok képesek a Sátán ellen valósággal az Úr oldalán harcolni, akik igei (és teljes igei) hitéletet élnek Krisztusban. Az Úr is csak a győzteseknek tud ígéretet tenni. Igen, bizonyosan sokunknak meg van az üdvössége, de kevesek azok, akik győzni tudnak az életükben. A törvények betartásával kapcsolatban a jeruzsálemi gyülekezet levele döntő kellene, hogy legyen, hiszen törvénytudó, Krisztusban újjászületett, Szent Szellemtől vezetett tanítványok egész gyülekezete írta egyetértésben a pogányokból lett tanítványoknak. Mert Jézus maga is új törvényt adott mindannyiunknak:

Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Jn 13,34-35)

Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. (Mt 7,12) Erről a szeretetről ismerjenek meg minket, ne a szombatról és a hús nem evésről.

Haragos indulatok

Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; (Ef 4,26)

Tudjuk, hogy a bűnök az egész emberre hatással vannak, és minden bűn valamilyen szellemiséggel együtt „hozzám van ragadva” (Róm.7,21), amíg az Úr Jézus elé nem viszem, meg nem bánom, nem kérem a bocsánatát és megtisztítását, és el nem hagyom azt a bűnt. Sokszor ártatlannak tűnő dolgokban is benne van a bűn, de az érzelmekkel, különösen a negatív indulatokkal könnyen bűnbe eshetünk.

A haragot meg lehet élni jól és rosszul. Az efézusi levélben a rossz haragról ír, hogy azt ne dédelgessük tovább, mint egy nap. Isten is lehet haragos, de Ő ezt helyesen kezeli, nem úgy, mint egy bűnös ember, akinek a lelke a bűn rabságában van. A harag állandósulása válik később gyűlöletté, amely kifejezetten kívánatos, ha a bűnről van szó.

Volt Úz földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt és bűngyűlölő. (Jób 1,1)

Gyűlölöm a gonoszok társaságát, és a hitetlenekkel együtt nem ülök. (Zsolt 26,5)

Az Úr az igazat megpróbálja, a hitetlent pedig, a gonoszság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke. (Zsolt 11,5)

Az Úr gyűlöli a bűnt, sőt, Ő még a hitetlent is gyűlölheti. Nekünk ezt nem engedi meg, mert mi nem tudjuk annyira tökéletesen uralni az indulatainkat, mint Ő. De ahogyan Jób gyűlölte a bűnt, és Dávid gyűlölte a gonoszok társaságát, az már kedves az Úr előtt. Ezért kell minden indulatunkat az Úrban megvizsgálnunk és az Úr szerint megítélnünk. Már beszéltünk arról, hogy a mózesi törvények szellemi háttérrel rendelkeznek, és nem csak a fizikai cselekedeteket kell bennük látnunk (Róm.7,14), ezért forduljunk a törvények leírásához.

Azután áldozzon az Úrnak e hálaáldozatból tűzáldozatot: a kövérjét, a farkát egészen, amelyet a hátgerezdi végénél vágjon el, és a belét takaró kövérjét, és minden kövérjét, amely a belek közt van. És a két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el. És füstölögtesse el azt a pap az oltáron: tűzáldozati eledel ez az Úrnak. (3Móz 3,9-11)

A kövérjét pedig és a veséket és a máj hártyáját elfüstölögtette a bűnért való áldozatból az oltáron, amint az Úr parancsolta Mózesnek. (3Móz 9,10)

Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet. (Zsolt 26,2)

Ahogyan az áldozatok leírásából látjuk, az áladozati állat veséjét és kövérjét meg kellett égetni az oltáron. Amikor az Úr tűzzel megpróbál dolgokat, akkor azokból csak az marad meg, ami kiállja ezt a próbát. Vagyis a kövér rész egyrészről szimbolizálja a bőséget, másrészről pedig az eltakarást, elfedést. Amikor hálaáldozatot viszünk az Úr elé, akkor azt a bőségünkből tegyük (2Kor.8,13), hogy egyenlőség legyen. Amikor viszont a bűneinkkel megyünk az Úr elé, akkor bármivel is szeretnénk azokat előtte takargatni, az Úr tűzében azok megpróbáltatnak és semmi sem marad rejtve. A vese, mint kiválasztó szerv, szellemi értelemben szétválasztja az indulatokat bennünk. Ezért kell azt feltenni az oltárra, és megpróbálni az Úr előtt, ahogyan Dávid is kéri az Úrtól. Külön szerv ez a szívtől, mert a szív, a vese által kimondott ítélet szerint hoz döntést és cselekszik. Általában akkor kerülünk bajba, ha „elragad” minket az indulat, mert az gyakran hústesti, nem az Úr szerinti indulat.

Megharagították a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattuk, Mert megkeserítették az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival. (Zsolt 106,32-33)

A nép hitetlensége és panaszkodása haragra ingerelte Mózest, aki ahelyett, hogy szólt volna a sziklához, megütötte azt, és még a népre is indulatosan szólt. Ezt pedig az Úr nem nézte jó szemmel, és emiatt nem mehetett be az igéret földjére. Emberi, más szóval hústesti volt a haragja, amelyet nem támogatott az Úr. Isten a szolgáinak nem engedi meg, hogy a népe felé ilyen indulatokkal közeledjenek. Pál is azt mondja Timótheusnak, hogy intsen és feddjen, de úgy, hogy az megtérésre indítson(1Tim.5,20; 2Tim.2,25). Mózes, a versengések vízénél komolyabb haragra is gerjedt, amikor meglátta az aranyborjút, de ebben az esetben a haragját Isten nem utasította el, mert teljesen jogosan háborodott fel.

És mikor közeledett volna a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és felgerjedt Mózesnek haragja, és elvetette kezéből a táblákat, és összetörte azokat a hegy alatt. Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, és apróra törte mígnem porrá lett, és a vízbe hintve, itatta azt az Izrael fiaival. És mondta Mózes Áronnak: Mit tett neked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felelt Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondták nekem: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földjéről kihozott, nem tudjuk mint lett dolga. Én pedig feleltem: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nekem ide adták, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formálódott. És látva Mózes, hogy a nép megvadult, mert Áron megvadította őket, ellenségeik csúfjára. Megállt Mózes a tábor kapujában, és mondta: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűltek ő hozzá mind a Lévi fiai. És szólt nekik: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek át és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg az ő atyjafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedtek, és elhullott azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. (2Móz 32,19-28)

Mózes összetörte a törvény tábláit, amelyeket Isten a saját kezével írt, megitatta népet az aranyborjú maradékával, és leölette mindazokat, akik nem akartak az Úrral járni. Sokkal messzebbre ment, mint a versengések sziklájánál. Emberi mértékkel ez a dühe sokkal inkább méltó lett volna az ítéletre, mint a másik eset, ahol botjával megütötte a sziklát és gondatlanul szólt a néphez. De erre a haragra Isten nem így reagált, ezt nem ítélte el Mózesnél. Az aranyborjú esetében az Úrért gerjedt fel a haragja, és a bálványimádást törölte el a nép közül. Isten szemszögéből kell megértenünk ezt az igét, és nem szabad a mi emberi normáinkhoz igazítani, jobban mondva lealacsonyítani. Ahogyan Isten népének keveredése ellen szól az Úr (2Móz.34,15-16), úgy nem szabad nekünk, mai keresztényeknek sem a bűnnel keverednünk.

Most azért azt írom nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. (1Kor 5,11) [saját kiemelés]

A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonosz embert magatok közül. (1Kor 5,13) [saját kiemelés]

Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. (2Ján 1,10-11) [saját kiemelés]

Ez első olvasatra lehet, hogy erősnek tűnik, de emlékezzünk Jézus történetére, amikor Péter meg akarta őt óvni a szenvedésektől (Mt.16,22-23), és Jézus rögtön megdorgálta a Péterben lévő gonoszt. Nem utólag, négyszemközt mondta el neki, hogy mi a baj, hanem azonnal elvágta a gonosz útját. Ma, ha valaki szóváteszi a bűnt, vagy csak rákérdez, ahogyan Pétert megkérdezték a Kornéliusz házánál történtekről (ApCsel.10.-11.fejezet), akkor már megkapja az ítélkező bélyeget. Holott ezzel a szeretetteljes odafigyeléssel tudnánk egymásnak a legtöbbet segíteni, hiszen sokszor aki benne van egy helyzetben, mint Áron az aranyborjú esetében, az gyakran nem látja tisztán magát. A bűn egyik első következménye, hogy vakká tesz. Ezért írja az Úr a laodiceai gyülekezetnek is, hogy vakok. Ők a büszkeség miatt lettek vakok, de más bűnök is vakká tesznek. És ezzel a Sátán fogja le a keresztény gyülekezeteket, hogy a hamis szeretettel közeledjenek egymás felé, amely tolerál minden bűnt. Ha valaki szereti a saját gyermekét, akkor azzal teszi érte a legtöbbet, hogy akár fenyítéssel is, de megtanítja arra, hogy mi a jó és mi a rossz (Péld.5,22-23; 10,17; 11,32; 13,24; 15,10), ahogyan az Úr is megdorgál mindenkit, akit fiává fogad (Zsid.12,6). Ahogy a pusztai vándorlás során a hitetlenek és gonoszok elpusztultak, úgy a mai gyülekezetekből is ki kellene zárni azokat, akik nem hajlandóak a megszentelődés útjára lépni. Mivel a bűn „kis kovásza” megrontja az egész gyülekezetet, ahogyan János írja, még a köszöntéssel is részesei leszünk a más bűnének. Ki kell jelentenünk, hogy nem ismerjük a bűnnel járó szellemi törvényeket, ezért jobb lenne, ha nem bírálnánk felül Isten igéjét, hanem aszerint élnénk. Meg kell értenünk a tisztaság fontosságát.

Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét; (3Móz 5,1) [saját kiemelés]

Lerontva okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtve minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak; (2Kor 10,5) [saját kiemelés]

Ha valaki csak hallotta a káromló beszédet, akkor már bűnbocsánatot kellett kérnie! Ha csak tudomásom van a másik bűnéről és elnézem neki, akkor már beszennyez engem is. Ezért ha egy bűnössel megosztom a társaságom, és nem mondom ki, hogy nem vállalok közösséget az életében lévő bűnnel, akkor már a köszöntésével is elfogadtam azt a bűnt, amelyet a másik elkövet. Ezért aki olyan gyülekezetben van, ahol látja, hogy mennyi bűn, világiasság és hamis szeretet van, és meg akarja tartani az örök életét, jöjjön el onnan és akár egyedül is keresse az Urat, várva, hogy elviszi őt azokhoz, akikkel együtt lehet igaz közösségben, vagy keressen egy ilyen közösséget. Sokan nem vesszük elég komolyan, hogy a földi élet minősége valóban élet-halál kérdés, mert mindnyájan egyedül fogunk megállni az Úr ítélőszéke előtt (2Kor.5,10), ahol nem fogunk tudni másokra mutogatni, mert a saját életünkért mi magunk vagyunk a felelősök!

Visszatérve témánkhoz, Mózes életében is látjuk, hogy volt helyzet, amikor „tiszta” harag volt benne, bár ezt nem sikerült neki minden helyzetben helyesen megélnie. Volt azonban egy ember (1Tim.2,5), Jézus Krisztus, aki ezt mindig helyesen kezelte. Mivel tudjuk, hogy Ő bűntelen volt (1Pét.2,22), ezért ha megnézzük azokat a helyzeteket, amikor dühös volt, akkor láthatjuk, hogy hogyan élte meg a haragját.

És ott találta a templomban az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint ültek: És kötélből ostort csinálva, kiűzte mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitöltötte, az asztalokat pedig feldöntötte; És a galambárusoknak mondta: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává. Megemlékeztek pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem. (Jn 2,14-17)

Az Úr házához fűződő féltő szeretete miatt gerjedt haragra, és űzte ki az árusokat. A részletekről nem sokat tudunk, de a benne lévő indulatot pontosan mutatja cselekedete. A haragja az árusok cselekedetére irányult, és nem kifejezetten az árusokra. Ahogyan feljebb taglaltuk, nem a bűnösöket gyűlölte, hanem a bűnt.

Ezért ad jelt nektek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiút, s nevezi azt Immánuelnek, Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani; (Ézs 7,14-15)

Amíg el nem kezdte a szolgálatát, addig neki is meg kellett tanulnia gyűlölni a gonoszt. Ahogyan minden ember a sötétség birodalmába születik, és nincs Isten ismerete, Jézusnak is meg kellett tanulnia a különbségtételt jó és gonosz között. Senkinek nem kedveskedett, csak azért, hogy kerülje a konfliktust.

Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét! Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését? Annak okáért íme prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy rátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. (Mt 23,31-35)

Nyilvánosan „nekiment” a farizeusoknak, nem gondolt semmilyen társadalmi viselkedésformára, hanem szabadon kiengedte a haragját ellenük, és megmondta nekik az igazat. A farizeusoknak ezért volt nagy a bűnük, mert tudták mit csinálnak és nem akartak abból megtérni (Jn.9,41). A megtérni vágyókkal azonban teljesen másképp viselkedett, mint ahogyan Jézus a parázna nő esetében látjuk, hogy nem a bűnöst ítélte el (Jn.8.fej.), hanem a bűnét —„eredj el és többé ne vétkezz!” — mondta neki, ahogyan más bűnösnek is (Jn.5,14). Mivel Isten semmilyen közösséget nem vállal a bűnnel, ezért az életünkben lévő legkisebb bűn is el fog minket választani Tőle. Amíg a bűnt nem rendezzük, és nem tisztulunk meg, addig nem lehet teljes közösségünk Istennel. Külön kegyelem, ha rámutat az életünkben lévő bűnre, mert akkor könnyebb attól megszabadulni.

Ha az Úrhoz akarunk kerülni, akkor csak úgy tudunk végigmenni ezen az életen, ha gyűlöljük a bűnt. Ezen az úton egyedül is nehéz megállni a tisztaságban, de egy közösség amennyire támogató tud lenni, ugyanannyira veszélyes is lehet, ha nem jó példát mutat a tagjainak. Egymásnak mutatunk példát az életünkkel, ha pedig rossz példát követünk, akkor a halál felé fogunk menni. Engedjük meg másoknak, hogy figyelmeztessenek a bűnre az életünkben. Az Úrnak fenyítését örömmel fogadjuk, hogy végül Nála lehessünk egy örök életre. Tanuljuk meg gyűlölni a bűnt, mert csak akkor leszünk olyan elszántak vele szemben, hogy sehol sem tűrjük meg.

Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (Jak 5,19-20)

Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és utálva még a ruhát is, amelyet a hústest beszennyezett. (Júd 1,23)

Az egész törvény szellemi

Mert tudjuk, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve. (Róm 7,14)

Amikor olvassuk az ószövetségi törvényeket, akkor sokszor elgondolkodunk, hogy miért is vannak ennyire precízen leírva az eljárások. Miért vannak egyes állatok a tiszták, és mások a tisztátalanok közé sorolva. A kulcsot a Róma levélben találjuk, ahol a Szent Szellem elárulja, hogy a törvény szellemi, vagyis amit a törvény testi betegségekkel és állatokkal ír le, az nekünk az Új Szövetségben már szellemi jelentéssel bír.

Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; (Zsid 10,1)

Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. (Kol 2,17)

A törvényben leírt szertartások és áldozatok szimbolikus jelentéssel bírnak, és nem önmagukban a tényleges cselekmények számítanak. Ezért kell mögé néznünk az ott leírtaknak, mert Krisztusban is ugyanolyan jelentőséggel bírnak. A törvényben nem maga a szövetség, vagy annak szimbóluma van meg, hanem a szövetség megtartásának feltételei. Egy szövetségbe mindkét fél beviszi mindenét fenntartás nélkül, ezért az Úr úgy tekint erre, mint egy halálig tartó házassági szövetségre. Ezt Ő nyiltan ki is mondja, hogy „férjük maradtam”(Jer.31,32). Ahogyan olvasunk az igében a házastársak viszonyáról, úgy képzeljük el az Úrral való életünk szövetségét is. Ő a legdrágábbat adta azokért, akik szövetségre lépnek Vele, ezért semmit nem tart vissza tőlük (Róm.8,32), és ezt várja el a szövetségesétől is.

Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; (Ef 5,22-25)

Az Úr szempontjából a szövetség mindig ugyanazt jelentette, mindegy hogy Krisztus előtt vagy után keletkezik a szövetségi viszony. Mi, pogányok, ugyanúgy az Úr népének részei vagyunk, mint a zsidó nép az Ószövetség idején. Úgy várja el az Úr az engedelmességet, hogy Ő közben az életét adja értünk. Egyszer megáldozta magát a Golgota keresztjén, és azóta naponta közbenjár és harcol értünk, hogy valamiképpen el ne vesszünk. Mit jelentene ez mást, mint hogy folyamatosan odaáldozza magát, más szóval szolgál értünk. A törvények az ószövetség idején nem magyarázták el a szellemi világ jellemzőit és működését, mert Krisztus előtt a Szent Szellem még nem tudta az embereket belülről átváltoztatni és tanítani (Jn.14,26; 1Jn.2,27). Ezért csak annyit tehetett, hogy aki betartotta, az élt általa (3Móz.18,5).

Mivel mi emberek nem ismerjük teljeskörűen a szellemvilág működését, ezért hogy minket védjen, a törvényekben az Úr lefektette a biztonságos és tiszta élethez vezető út szabályait. Emiatt ne csak a testi szabályokat lássuk benne, hanem a szellemi részét is próbáljuk meg megérteni.

Például az emberölés sem csak egy cselekedetben elkövetett bűn, hanem igen jelentős szellemi háttere van az elkövetőre nézve, amelyet Jézus mutatott meg. Nem magasabb szintre emelte a törvényt, hanem felfedte annak teljes szellemi mélységét és hátterét (Mt.5,21-22), megmutatva, hogy a lélek károsodása nélkül nem lehet bűnt elkövetni. Mielőtt eljutunk a cselekedetig, a szívünkben már meg van a döntés (Mt.12,34-35; 15,18-19), amelyből tisztán látszik, hogy milyen indulattal rendelkezünk. Mindennek szellemi következményei vannak, ezért nem lehet „csak úgy” megtenni semmit. El kell felejteni azokat a mondatokat, hogy „csináljuk, mert nincs abban semmi” vagy „mi bajunk lehet belőle”. Ezután a kis bevezető után nézzük meg a törvényeket közelebbről.

A vétekért való áldozatoknál egyértelműen látszik a vér bemutatásának helyéből, és az áldozati állatból, hogy kinek mekkora súlyú a vétke.

Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűnáldozatul. (3Móz 4,3) [saját kiemelés]

Hogyha pedig az Izrael fiainak egész közönsége megtéved, és a gyülekezet előtt rejtve marad e dolog; és valami olyat cselekszenek az Úrnak valamelyik parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnösökké lesznek: Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek: akkor áldozzon a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátra elé. (3Móz 4,13-14) [saját kiemelés]

Ha fejedelem vétkezik, és cselekszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből: Ha tudtára esik neki a bűne, amelyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot, (3Móz 4,22-23) [saját kiemelés]

Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolata ellen olyat cselekszik, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz; Ha tudtára esik neki az ő bűne, amelyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét. (3Móz 4,27-28) [saját kiemelés]

A pap vétke a legsúlyosabb, mert akkor ő már nem tud közbenjárni Istennél. Nélküle megszűnik a közbenjárás a bűnösökért, és az Úr nem tud kegyelmet gyakorolni. Ezért volt Mózes vétke a versengés vizénél súlyosabb Áron vétkénél, mert bár ő nem volt pap, de ő vezette a népet, és még a papságot is rajta keresztül „helyezte hivatalába” az Úr. Sokszor ő járt közben a népért, és ért el kegyelmet az Úrnál. A pap vétke után az egész népé következik, majd a fejedelmeké és végül az „egyszerű” halandóké. Az áldozati állatok értékéből is látjuk, hogy mekkora „jóvátétel” kell egy-egy vétek elsimítására. Szellemileg ez azt mondja nekünk, hogy ha az Úr embere vétkezik, akkor elválasztja  az egész népet az Úrral való közösségtől, mivel nem tud az Úr elé járulni és közbenjárni.  Ma mindnyájan Krisztusban vagyunk, és Ő mindenkit papnak hívott el (1Pét.2,9). Ezért ha ma valaki a vétkei miatt el van választva az Úrtól és úgy tanít, akkor olyan lesz, mint a farizeusok vagy egy bűnös pap, aki nem élte meg azt, amit tanított. Ezért annak súlyosabb ítélete lesz, mint annak, akit rosszra tanítantak és emiatt nem képes úgy élni, ahogyan kellene (Mt.23,3). Ezért feddte meg Jézus is, és Keresztelő János is kíméletlenül a farizeusokat és az írástudókat, mivel ők maguk nem tudtak az Úr elé járulni, a népnek sem tudtak az Úrtól jövő tiszta tanítást adni.

De jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. (Mt 23,13)

Mondta nekik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad. (Jn 9,41)

Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. (Jak 3,1)

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lesz; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz. (Mt 5,19)

A vér bemutatásának helye is a vétek súlyát mutatja. Míg a pap, vagy az egész nép vétkéért való áldozat véréből be kellett vinni a szentélybe, és ott a szentek szentje előtti függönyre kellett hinteni, addig a többiek áldozatának vérét az oltárra kellett kenni. Minden vétkünk nagy súllyal nehezedik ránk, és csak az Úr áldozatán keresztül, közvetlenül  elé járulva tudjuk annak bocsánatát kérni. Az ilyen bűnbánati imákkal és könyörgéssel el kell jutnunk a „szentek szentjébe”, az Atya elé, amelyet Jézus véréből beszélve tudunk megtenni tiszta szívvel.

A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el, (3Móz 4,9) [saját kiemelés]

Le kellett szedni a májon lévő hártyát. Ez azt jelképezi, hogy semmivel ne takarjuk el az indulatainkat, hanem őszinte szívvel járuljunk az Úr elé. Ne szépítsük a viselt dolgainkat, és ne akarjuk takargatni előtte azt, ami igazán a szívünkben van! Ha nem vagyunk őszinték, akkor hazudunk Neki.

Hasonlóan szellemiek a fekéllyel, poklossággal kapcsolatos szabályok (3Móz.13.-14.fejezetek). Az egyes testrészek az élet egy-egy területét szimbolizálják, bemutatva, hogy az életünk minden területére érvényesek ezek a szabályok. Szellemi értelemben, amikor bűn (fekély) van az életemben, és az már nem terjed tovább, vagyis megszűntem azt tovább cselekedni, akkor mehetek és kérhetem a bűnömért a megbocsátást. Amíg azonban jelen van az életemben, addig az Úr nem fog tudni megtisztítani, hiszen folyamatosan visszaesek, és újra „megfertőzöm” magam. Ennek megfelelően, a ház példázatán át ugyanez igaz az egész családomra is. Ahogyan a törvény mondja, hogy a poklos téglákat vegyék ki és vigyék el a városon kívülre, úgy nekünk is, a bűnben élő családtagot, ha nem hajlandó változtatni az életvitelén, akkor legvégső esetben el kell távolítani a családból, mielőtt az egész családot megfertőzi és romlásba dönti.

A tiszta és tisztátalan állatok körét is sokan fizikailag magyarázzák, de itt is szellemi jelentést kell keresnünk, és nem az állatok testének részleteivel kell foglalkoznunk.

Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által. (1Tim 4,4-5)

Ha meghalva a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a maga választotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a hústest hizlalására valók. (Kol 2,20-23)

Mindazt, aminek hasadt a körme, és egészen ketté hasadt körme van, és kérődző a barmok közt, megehetitek. (3Móz 11,3)

Ahogyan a Szent Szellem mondja, minden állat jó, és megszentelődik könyörgés és hálaadás által. Ezért nem kell a testük minőségével foglalkoznunk, hanem ismét a szellemi jelentés után kell kutatnunk. Mit jelent a hasadt köröm, a kérődzés, a puha talpak és a pata szellemben? A kemény köröm azt jelenti, hogy az ember minden elé kerülő dolgot keményen megítél. Legyen szó az élet bármely területéről, a „patájával keményen rálép”, hogy annak lényegét meglássa és megítélje. Azért kell teljesen kettéhasadt körmének lennie, hogy különbséget tudjon tenni az isteni és az istentelen között. Akinek csak egy körme van (mint például a ló patája), az lecsap mindenre, de nincs meg benne az isteni ítélőképesség, hogy helyesen szétválassza az elékerülő dolgokat. Ha pedig egyszer már megítéltem azt, ami elém került, akkor meg kell rágnom, vagyis „kérődznöm” kell rajta és nem egyből lenyelnem. Vigyem az Úr elé, szellemben forgassam meg az Úr előtt, és csak ami jó, azt nyeljem le (1Thessz 5,21). Aki nem kérődzik, az rögtön „benyel” mindent, és nem tudja, hogy mi arról az Úr véleménye. Lehet, hogy elsőre jónak látszik, de könnyen a halálba vihet, ha tévesen ítéltem meg (Péld.16,25).

Csak azt ehetitek meg a négylábú szárnyas férgek közül, amelynek lábain felül szökő-szárai vannak, hogy szökdécselhessen azokkal a földön. Ezeket egyétek meg azok közül: az arbé-sáskát az ő nemével, a szolám-sáskát az ő nemével, a khargol-sáskát az ő nemével és a khagab-sáskát az ő nemével. Minden egyéb négylábú szárnyas féreg pedig utálatos legyen nektek. (3Móz 11,21-23)

Hasonló a jelentése az ugrólábakkal bíró rovaroknak is. Azért tiszta az ilyen állat, mert minden helyzetből „egy ugrással” kiszabadul. Ilyeneknek kell lennünk nekünk is. Azokat a helyeket és helyzeteket „egy ugrással” ott kell hagynunk, ahol bűnre csábítanak, vagy szellemileg veszélyeztetve érezzük magunkat. Legyen ez akár egy vendégtanító hamis tanítása, vagy egy rendezvény, amit meglátogatunk, vagy egy másik „testvéri” közösség, ahol nem az Úrral találkozunk. Ott kell hagynunk. Mindezek a hamissággal való keveredés elkerülésére utalnak.

És ezekkel tisztátalanokká teszitek magatokat; mindaz, aki illeti holttestüket, tisztátalan legyen estig. Mindaz pedig, aki hordozza azoknak holttestét, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estig. (3Móz 11,24-25)

És minden, amire ezek közül holtuk után esik valamelyik, tisztátalan legyen; akármely faedény, akár ruha, vagy bőr, vagy zsák; akármely eszköz, amivel dolgozni szoktak, vízbe tetessen, és tisztátalan legyen estig, ezután tiszta legyen. Akármely cserépedény pedig, amelybe beleesik valami azokból, mindazzal együtt, ami benne van, tisztátalan legyen, és az edényt törjétek el. Minden megehető eledel, amelyhez az ilyen edényből víz jut, tisztátalan, és minden megiható ital is minden ilyen edényben tisztátalan legyen. És minden, amire azoknak holttestéből esik valami, tisztátalan; kemence és tűzhely lerontasson; tisztátalanok azok és tisztátalanok legyenek nektek. (3Móz 11,32-35)

Ha tisztátalant érintek, akkor magam is tiszátalan leszek, és a tisztátalan dolgok még a haláluk után is tisztátalanná tesznek. Miután már nem „működnek”, akkor is ami hozzájuk ér, az tisztátalanná válik. Ha olyan szokásokat, tanításokat, közösségeket veszünk elő, amelyeket már egyszer tisztátalannak ítélt az Úr és elhagytunk, akkor azok ismét meg fognak minket fertőzni. Ha csak elgondolkodunk arról, hogy milyen jó is lenne újra elővenni valamit azok közül, akkor már „megfertőzzük” vele magunkat. Ilyen alapanyagból nem lehet tisztát „főzni”. Felejtsük el, hogy megváltoztatjuk vagy átértékeljük ezeket. Ha már egyszer elhagytuk, akkor maradjon is „halott” számunkra.

Ez a törvény a baromfélékről, a szárnyas állatokról, minden élő állatról, amely nyüzsög a vizekben, és minden állatról, amely csúszik-mászik a földön. Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és tiszta között, az olyan állat között, amely megehető, és az olyan állat között, amely meg nem ehető. (3Móz 11,46-47) [saját kiemelés]

Mindezek ma is arra tanítanak bennünket, hogy ne keveredjen újra bűn az életünkbe, hanem egyre megszenteltebb életet tudjunk élni. Valósággal az visz az életre, ha Isten igéjén gondolkodunk mindenkor (Józs.1,8).