vallás

Át a pusztán

admin Hitélet ,,,

Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és csodáimat, amelyeket cselekedtem Egyiptomban és e pusztában, és megkísértettek engem immár tízszer, és nem engedtek az én szavamnak: Nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közül, akik gyaláztak engem. De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más szellem volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, amelyre bement, és örökségül bírja azt az ő magva. (4Móz 14,22-24)

Az Úr mindenkinek megadta és megadja a lehetőséget az örök életre. Az ószövetségi idők pogány népei között is, akinek olyan volt a szíve, azok bizonyosan az Úrhoz kerültek (Róm.2,14-15). Hogy ki számít igaznak az Úr előtt, az önmagában is egy nagy téma, ezért ezt itt most nem tudom megtárgyalni. De az ószövetség idején is, ugyanúgy, ahogyan ma is, a szív és a hit igazságát számítja be Isten az embernek, és nem a törvények betartását. Mivel ez teljesen az egyén felelőssége, ezért mondhatjuk, hogy Jézus áldozatának van egy objektív és egy szubjektív oldala. Az objektív oldal az, hogy Ő az áldozatával valóban megváltott mindenkit a bűneiból, és az Ő áldozata valóban olyan súlyú, ahogyan meg van írva. Ez azonban nem válik szubjektív megtapasztalássá, amíg én magam oda nem megyek Hozzá, és kérem a saját bűneim bocsánatát. Akkor lesz az Ő áldozata számomra megmentéssé, vagy ahogyan magyarul mondjuk, üdvösségem lesz Általa. Az ószövetséghez képest van egy új feltétel. Aki nem fogadja el Jézus bizonyságát, az nem üdvözülhet.

Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. (Mt 22,14)

Isten mindenkit meghívott az örök életre, de ezt a meghívást nem mindenki fogadja el. Ezért vannak sokan a hivatalosok. A választottak ellenben kevesen vannak, akikről azt mondja az Úr, hogy „választott edényem” (ApCsel.9,15), mint az apostolok is.

Így volt ez a zsidó néppel is, ahogyan ma a keresztény társadalommal is. Aki akkor ott élt Egyiptomban, az mindenki hivatalos volt az ígéret földjére. Egységesen mindenkinek szólt a szabadítás. Együtt is indultak el. Akkor még mindenki úgy gondolta, hogy végigmegy ezen az úton, egészen a célig. De nem így történt.

Voltak mindnyájan a megszámláltattak: hatszázháromezer és ötszáz ötven. (4Móz 1,46)

A léviták egyáltalán nem voltak megszámlálva, sem a nők, sem a gyermekek. Ehhez jöttek még a gyülvész népek, akik nem is zsidók voltak. Becslések szerint kb. 1-3 millió főt számláló csoportról beszélhetünk. Ahogyan a tegnapi bejegyzésben is taglaltam, sokféleképpen élték meg az emberek ezt az utat. Sokan vissza akartak fordulni. Az Úr azonban többször megkegyelmezett a zúgolódó népnek, de egyszer ennek a türelemnek vége lett.

Mondd meg nekik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy éppen úgy cselekszem veletek, amiképpen szóltatok az én füleim hallására! E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem. És nem mentek be arra a földre, amelyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve. (4Móz 14,28-30)

Istennek majdnem minden tulajdonságáról úgy tudjuk, hogy végtelen. Egyet kivéve. Ez pedig a türelem. A türelmének egyszer vége van (2pét 3,9). Különben nem lenne vége a világnak, mert végtelen ideig várna az ítélettel, végtelen türelemmel elnézve a hitetlenséget és engedetlenséget.

Pont emiatt, a kegyelem időszakának egyszer vége lesz. Többször figyelmeztet Jézus, hogy egyszer becsukják az ajtót (Mt.25,10-11; Lk.13,25). Jézusnak, a földön van hatalma megbocsátani a bűnöket (Mt9,6; Mrk 2,10; Lk.5,24). A halál után, amikor már mindent színről-színre lehet látni, akkor már csak az marad mindenkinek, amit itt a földön gyűjtött. A cselekedetei szerint fog mindenkit megítélni (Jel.20,12).

Pál apostol, akihez a mai hívő közösségben kevesen mérhetik magukat, azt merte csak mondani magáról, hogy:

Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: (Fil 3,11-13)

Ha valaki példaképet keres a mai keresztény világban, akkor nehezen fog olyat találni, akit példaképül választhat magának. Amiket olvasunk az Új Szövetségben, azokat csak hírből ismerjük. Itt most nem elsősorban a csodákra gondolok, hanem az odaszánt életekre. Hogyan lehetett olyan tiszta a gyülekezet, hogy a hazugnak meg kellett hania (ApCsel.5.fej.). Hogy az apostolok még egymást is megintették, ha nem az Úr szerint jártak (Gal.2,11). Ezekhez az életekhez, még az Úr is bizonyságát tudta adni, jelekkel, csodákkal és olyan kijelentésekkel, amelyekről ma csak álmodunk. Nagyon kevés az Úr tanítványa manapság, pedig erre kellene törekednünk mindannyiunknak, hogy utána újabb tanítványokat tudjunk nevelni (Mt.28,19). Ezért van kevés atya a gyülekezetekben (1Jn.2,13-14), mert csak az tud atyává lenni, aki megismerte az igazi Atyát, aki átment már a maga pusztáján! Az tud másoknak utat mutatni, az tudja az életét felmutatni. Ahogyan Pál is a sok szenvedését tárta a gyülekezetek elé, de mellé mindig azt mondta, hogy megéri végigcsinálni!

Folyamatosan úgy kell élnünk, hogy a hitünk és az Istenbe vetett bizalmunk vezérelje a cselekedeteinket. Ma is az a probléma, hogy attól félünk, akitől nem kellene, és attól nem félünk, akitől kellene (Lk.12,4-5).

Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre! (Ézs 51,7-8)

Az emberektől félünk, és nem az Istentől. Ezért fontos ismerni Isten bizonyságait, cselekedeteit és ígéreteit. Ha nem tudom, hogy Ő kicsoda, akkor nem is fogok tudni bízni benne. Ha viszont tudom, akkor pedig ne hagyjam magam megfélemlíteni emberektől. Istent, magunkat, testvéreinket és a családunkat megismerni a pusztában lehet legjobban.

Visszatérve a zsidó nép történetéhez. Ott álltak Kánaán bejáratánál, és megtapasztalták Isten hatalmas csodáit és tetteit, de mindezek után mégis megijedtek az emberektől és óriásoktól. Még mindig nem hitték el, hogy ki az ő Istenük. Ezzel elfogyott Isten türelme irántuk, és kimondta az ítéletét, hogy Józsuét és Kálebet kivéve, mindenkinek, aki húsz év feletti, a pusztában kell meghalnia. Egy több mint egymilliós népből, csak két ember mehetett be az ígéret földjére. Döbbenjünk meg! Az elveszőket nem tartotta meg az, hogy átélték a csodákat, hogy látták Isten munkáját, hogy elvitte őket egészen az ígéret földjéig. A szívük nem került Istenhez közelebb. Hiába vagyok jó gyülekezeti tag, és vagyok aktív a gyülekezeti munkában, ha a szívem közben nem telik meg Isten ismeretével, és nem ismerem meg Őt bensőségesen. Nem számít, hogy milyen tanítást hallok, hogy látom a gyógyulásokat és más csodákat a gyülekezetben, ha nekem nincs személyes megtapasztalásom az Úr hatalmáról és valóságáról a saját életemben! Semmi nem számít, csak az új teremtés (2kor.5,17; Gal.5,17), és az abban való növekedés.

Emiatt buzdít sokszor és sokféleképpen a Szent Szellem az Új Szövetségben is, hogy maradjunk meg a hitben. Más nem téphet ki minket Isten kezéből (Róm.8,38-39), de mi elengedhetjük (2Tim.3,13) a kezét.

Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává. (Kol 1,23)

Ha visszatérünk Józsué és Káleb példájára, akkor láthatjuk, hogy a negyven év pusztai vándorlás semmit nem vett el az erejükből. Mint mond Káleb:

Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. (Józs 14,11)

Nemhogy belefáradt volna a pusztai életbe, hanem még talán meg is erősödött. Amikor ezt mondta, már nyolcvan éves volt. Azért adhatta meg nekik az Úr előre azt a bizonyságot, hogy ők bemennek az ígéret földjére, mert látta a szívüket, hogy mindvégig megállnak mellette. A Jelenések könyvének gyülekezeti levelei arról tesznek bizonyságot, hogy minden gyülekezetben lehetnek olyanok, akik győzedelmes életet tudnak élni. De ők mindig csak a kisebbség, ahogyan az Egyiptomból kijött zsidók közül is csak ketten mehettek be az ígéret földjére. Az Úr mindig számon tartja az övéit (1Kir.19,18; Róm.11,4), ezért nem kell félnie senkinek, hogy megfeledkezik róla az Úr, akárhol legyen is. De nekünk sem szabad egy percre sem lankadnunk, hogy elnyerjük az életnek koronáját (Jak.1,12).

Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért. Nézve a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte lévő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélva. Mert még vérig nem álltatok ellent, tusakodva a bűn ellen. És elfeledkeztetek-e az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. (Zsid 12,1-6)

Ne féljünk a pusztán átmenni, ha arra visz az Úr! Ott mindennek kiderül a maga valója, és ott ismerhetjük meg magunkat is igazán, illetve azt, hogy mi fontos az életünkben. Ott elfogy minden, amit Egyiptomból, vagyis a világból hoztunk magunkkal. Semmi nem maradhat abból mire bemegyünk az ígéret földjére. Csak az maradhat, amit az Úr ad. A nagy többség nem tud átmenni a pusztán sikerrel. Látjuk, hogy Mózes sem mehetett be az ígéret földjére. De aki átmegy, annak nagy ígérete van. Ma is, mint a zsidó nép vándorlása idején, a győztesek (ahogyan a Jelenések könyve is nevezi őket) viszik előbbre Isten országának ügyét, ők harcolják meg a nehéz harcokat az egész gyülekezetért. Merjük elengedni azokat, akik nem akarnak a pusztán átjönni velünk. Csak kövessük az Úr vezetését, és higgyük el, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk. Ha bevisz a pusztába, akkor bízzunk Benne, hogy ki is hoz onnan. Ne adjuk fel!

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. (Róm 8,28)

A fenevad és a nagy parázna

admin Bibliai témák,Hitélet ,,,,,
A fenevad és a nagy parázna

A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jön fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látva a fenevadat, amely volt és nincs, noha van. (Jel 17,8)

És szellemben elvitt engem egy pusztába és láttam egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, amely teljes volt káromlásnak neveivel, amelynek hét feje és tíz szarva volt. Öltözött pedig az asszony bíborba és skarlátba, és megékesíttetett arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár volt, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, És az ő homlokára egy név volt írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja. (Jel 17,3-5)

Már több korábbi írásomban (Noé napjai napjainkban, 96.zsoltár) foglalkoztam azzal a témával, hogy ma sincs másképp, mint régen. Ahogyan a Prédikátor mondja, semmi új nincs a nap alatt (Préd.1,9). A fenevad, egyidős az emberi történelemmel, de ma nagyon sokan azt vallják, hogy nem is létezik, sőt ördög sincs, csak így fogalmazza meg az ember a gonoszt. Ez a Sátán egyik legnagyobb hazugsága, hogy elhiteti az emberrel, hogy ő nem is létezik. Őt lovagolja meg, a nagy parázna. Ha a szellemi hátterére gondolunk, akkor „a hazugság atyját” (Jn.8,44) lovagolja meg az, és szellemi paráználkodik mindenkivel, hogy magát tegye minden népek bálványává. Ezért is az a neve, hogy titok, amelyet más szóval okkultnak is mondhatunk. Ezzel az okkult szóval, mint a titkos tudományok összefoglaló nevével, már rögtön tisztábban beazonosíthatjuk a nagy paráznát. Titokban tevékenykedik, de folyamatosan ugyanazt a motívumot „dobja be” korszakról-korszakra. Hazugság mögé rejti magát.

Van egy istennő, aki végigkíséri az egész emberi kultúrtörténetet, csak mindig más a neve. Mindig más néven követeli meg az emberektől, hogy imádják. Ő a Suméroknál – Innin, vagy Inanna; Babilonban – Istár, Semiramis; Egyiptomban – Isis; görögöknél – Aphrodité; rómaiaknál – Vénusz; ma nyugaton – Mária; (Nagyon sok forrásban meg lehet találni ezeket az összefüggéseket, itt most nem részletezem őket, csak egyre hívom fel a figyelmet: Mitológiai ABC, Gondolat kiadó, 1970)

Sok mai keleti vallásnak is mind megvan az istennője, aki mind nagyon hasonló, ha nem ugyanazokat a tulajdonságokat ötvözi magában. A tulajdonságai elárulják, hogy ugyanarról a személyről van szó. Egy család van jelen az emberiség történetében, aki folyamatosan változtatja a nevét, elrejtve ezzel a későbbi korok embere számára a kilétét. Itt a nyugati civilizációban a reneszánsz korában kezdett el egyre népszerűbb lenni, és újra teret hódítani magának.

Nézzük meg jobban Michelangelo teremtés képét. A Bibliában másképp van leírva az ember teremtése, de ezt még romantikus, vagy esztétikai változtatásnak el lehetne ismerni. Van azonban egy nagyon zavaró eleme a képnek. Az Atya, meztelen nő karjaiban van. Ha van ismeretünk a Bibliából, hogy hogyan is néz ki az Atya jelenléte és trónja (Dán.7.fej.; Jel.4.fej.), akkor ott semmi ehhez hasonlót nem látunk.

Ez rögtön elárulja nekünk, hogy ez a kép nem a mi hitünkből táplálkozik. Ez a kép Nimródot, Semiramist és Tammúzt ábrázolja. Vagy Osirist, Isist és Hórust. De semmiképpen sem a bibliai alapokon nyugvó emberi teremtést. Ahogyan a Noé napjai napjainkban című bejegyzésben említettem, a bukottak megkötözésének ideje kb. akkor járt le, amikor indult a reneszánsz. Akkor terjedt el a sok meztelenség a művészetekben, és akkor kezdődött a technika is nagyobb ütemben fejlődni. „Aki volt, és nincs, noha van”, az megint elhitette az embert.

A keresztény hitben nincs női szereplő, akinek az Istenség jelző kijárna! Még utalás sincs rá. Van egy internetes oldal, ahol ennek az összemosásnak (mármint az ősi babiloni és mai keresztény hitvilágnak az összemosásával találkozunk). A cikk alapja egy előadás, Mária Magdolnáról, amely előadásról megjelent egy DVD, aminek a borítóján pedig Isis áll. http://www.szellemvilag.hu/hirek/szent-maria-magdolna-napja-julius-22. A cikk leírja, hogy Mária, az Inanna. Eggyé teszi a kettőt.

De miért is őt emelem ki, amikor Sananda és „Asthar parancsnok” is itt vannak (http://sirius-plejad.blogspot.hu/2013/11/lord-sananda-mi-is-pontosan-az-esemeny.html)? Mert Mária nevében tud a legmélyebben belemenni a nagy parázna a kereszténységbe. Egy egyszerű kijelentéssel, hogy ő Isten, vagyis Jézus anyja. Ezzel már logikailag meg is fogott sok embert. Ezért lett megint Istár megkoronázva, mint az ég királynője.

Ezért roppant veszélyes ma a New Age, mert összemossa ezeket a korábban volt dolgokat, és még űrhajóra is ülteti őket, hogy aki nem hisz a régi „mesékben”, és legendákban, annak is meg legyen a kapaszkodója. UFÓknak nevezi őket, akik más bolygókról érkeztek ide, és ősi fejlett civilizációnak állítja be őket. Csak egy bökkenő van, hogy ezek az idegenek Jézus nevétől félnek! Ajánlom mindenkinek a Negyedik tipusú megtévesztések – A földönkívüliek leleplezése filmet (https://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0 – sajnos csak feliratos) Ezért lenne fontos tudnunk, hogy hol is élnünk. Mert ha nincs világűr, és nincsenek lakható bolygók, akkor csak mi vagyunk, és minden igaz, ami a Bibliában van. Van egy másik film, amely még nem megy el ilyen messzire, de űrkísérletek eredményeit hozza elő, amelyek azt bizonyítják, hogy minden űrben lévő sugárzásnak, a világegyetem bármely pontján mérve, a föld a központja. (a film címe: The principle) Ezért kellett egy új elmélet is, amely ezt az új tényt hivatott más irányba terelni. Ezért kimondták, hogy nem egy univerzum van, hanem multiverzum, azaz több univerzum egymás mellett. A mi univerzumunk közepén pedig a föld van, a másik univerzumnak pedig más van a közepén. Érdekes, hogy fel sem tűnik nekik, hogy akkor megdőlnek a lakható bolygókról is az elméletek, mert ha ez a kis bolygó a központja ennek az univerzumnak, és nem a galaxis központjában van, akkor logikusan nem lehet máshol élet, mert akkor miért épp mi vagyunk a központ?

Ha kimegyünk a vallásos körből, akkor is lépten-nyomon ezzel a családdal találkozunk a mai világban. Tele vagyunk bagoly ábrázolással, amely Inanna szimbólumához tartozik, és átvette a szabadkőművesség is. A fáklyát tartó alak, mint a fényhozó (Lucifer) jelképe. A legismertebb ezek közül az amerikai szabadságszobor, amely hatalmas szabadkőműves emlékmű. De itt van az egy szem is, Hórus egy szeme. Ez leginkább a médiában látható. A legújabb magyar állami TV szignálok is mind az egy szemet szimbolizálják.

Vagy az ördögvilla?

Nem hinném, hogy az iráni miniszterelnök rocker lenne.

Ha valaki végignézi, Az emberi faj titkolt történelme című filmet, akkor abból is értesülhet, hogy az özönvíz előtt volt egy globális kígyóimádó kultúra.(https://www.youtube.com/watch?v=y47sh_iXpik) Ez a globális kiterjedés kezd egyre láthatóbban előtűnni. De erről árulkodnak a népek eredet történetei, mint például a maja „tollas-kígyó”. Lucifer, mint az emberek jótevője akar előttünk megjelenni. De mi tudjuk, hogy ő kicsoda valójában. Ma sem akar másként feltűnni, hanem úgy, hogy elhiteti az embereket arról, hogy ő értünk hoz áldozatot.

Véleményem szerint, ez fogja elhozni a hittől való szakadást is (2Thessz. 2,3). Lelepleződik a nagy parázna, azzal, hogy más krisztushoz vitte a népeket. Ezzel a maradék hívők és a világiak is csalódni fognak az egyházban, leomlik Babilon, és megtagadják az Urat is. Egészen addig a törvényszegés titkos bűne alatt mennek a dolgok.

Ezért nagy parázna, a nagy parázna. Neki mindegy, hogy milyen néven és milyen tisztelettel, de azt akarja, hogy őt imádják. Ezért váltott nevet is többször, mert nem az számít, hogy hogyan hívják, mert ő áll mindezek mögött. Azzal pedig, hogy meglovagolja a fenevadat, vagyis a világrendszert, a világ fejedelmének rendszerét, a korszellemet, része a világnak, és mindennek ami a világból jön. Ezt addig teheti meg, amíg a fenevad magának akarja majd az imádatot, az antikrisztusban, és akkor eljön az ő ítélete is.

Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondva: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted! (Jel 18,10)

A hit, hívőség és vallás fogalmak tartalmának változása

admin Bibliai témák ,,,

A hitéletben is, mint életünk több területén, használunk olyan szavakat, amelyek jelentésével nem vagyunk igazán tisztában, illetve jelentésük módosult és sekélyesebb lett, mint az eredeti tartalmuk.

A jelenlegi világkorszak a vége felé közeledik, ez kétségtelen. Van egy olyan globális mozgató ereje a jelenkori emberi civilizációnak, amely nem az ember érdekeit szolgálja. Ennek a tervnek része, hogy az emberek már ne is tudják, hogy mit beszélnek, s a szavak is már csak üresen csengjenek. Hogy mire is gondolok? Ahogyan régebben az adott szónak nagy ereje volt, a becsületszónak élet-halál kérdés volt a megtartása, ma már az írott szavaknak sincs becsülete.

A hit témaköre ezen belül egy igen kényes része az életnek, hiszen ha én az életem egy olyan világképre alapozom, ami már nem is azt jelenti amit jelentenie kellene, akkor tévútra visz engem, és ahelyett, hogy megmentene, a halálba visz.

Isten az ígéjét adta nekünk, ami kimondott szavakból áll. Ha ezeket a szavakat megváltoztatjuk, vagy más jelentést rakunk melléjük, akkor nem tudják betölteni az eredeti szerepüket, amiért is mindenekelőtt Isten nekünk adta őket. Ha egy szövegről, vagy beszédről van szó, (hogy ki mit írt, vagy mondott) akkor a szavaknak elsöprő jelentősége van, hiszen a szavak hordozzák az átadni kívánt gondolatok tartalmát. Egy képnél, a színek, formák, alakok, a jelenet, stb. hordozzák a mondanivalót. Amikor szövegről van szó, akkor a használt szavak adják meg ugyanezt a többszintű kifejezést. Ezért kulcskérdés, hogy milyen szavakkal mondom el és írom le a mondandóm. (megjegyzés: természetesen nem a személyes beszédről van szó, mert ott a jeletés lényegi részét maga a beszélő hordozza, hogy milyen hangsúllyal, milyen komolysággal, milyen hangerővel, milyen testbeszéddel, stb. adja át az üzenetet.)

Ha megvizsgáljuk a hitvilághoz tartozó néhány alapszavunk jelentésbeli változását, akkor tetten érhetjük azt a változást, amely a mai kereszténységben is sok probléma gyökerét jelenti, hiszen mást hiszünk arról, amit valójában teszünk.

A tömörség érdekében most csak a hit, hívő, vallás szavak jelentésbeli változását szeretném átnézni, mert ebből megtudhatjuk, hogy valóban hiszünk-e, és valóban hívők vagyunk-e.

Kezdjük a vallás szóval. Az eredeti jelentése egészen más, mint a ma használatos. Sokan ma már késznek vesszük a szavakat, és nem is gondolkodunk el az eredetükön, pedig a magyar nyelv kifejezetten leíró nyelv. Szóval a vallás szó jelentése: Nyilatkozat, amely által állítjuk, bizonyítjuk, hogy valami így vagy úgy van, vagy ellenkezőleg, tagadjuk. Ez az elsődleges jelentése. A másodlagos jelentése pedig ennek folyománya: Szóbeli és tettleges kijelentés, hogy bizonyos hitágazatokat hiszünk és követünk. Figyeljük meg, hogy szó szerint megvalljuk azt amiben hiszünk, és szavainkkal és cselekedeteinkkel bizonyítjuk, hogy abban hiszünk. Aszerint élünk, amit vallunk. A belső meggyőződésünket valljuk meg a vallásunkkal, és e mellé tesszük az életünk beszédét és cselekedeteit. Innen indul ki a hitéletünk külső megnyilvánulása. Eredetileg, ez a szó csak alanyra vonatkozóan volt értelmezhető, tehát valaki vall valamit.

A mai korra ez a jelentés leszűkült az isteni hittel kapcsolatos megnyilvánulások, szertartások, tanítások egységes rendszerére. Eltávolodott az alanytól, és attól, hogy megvallom az életemmel a hitemet. Más szavakkal, külső bizonyságát adom a belső hitemnek. A mai jelentés már csak egy hitrendszer tanait jelöli, hogy én elfogadom az adott hitrendszer tanait, de az én érintettségemről semmit nem árul el.

A vallás, jobban mondva a megvallás következő lépése, a hívség (maibb formájában a hűség), mely szerint és híven (hűen) követem azt, amit vallok. A régi jelentése megint többet árul el, mint a mai. Állandóság, melynél fogva bizonyos véleményben maradunk, határozatunkat ingadatlanul követjük. Azzal, hogy hűséges maradok a megvallásomhoz, irányba állítom az életem a belső meggyőződésemnek megfelelően. A hűség jelentése is megfakult mára, és annyi maradt belőle, hogy valamihez vagy valakihez állhatatos maradok. Elveszett belőle a korábbi döntésnek megfelelő határozottság, illetve a korábbi véleményemben való megmaradás. Eredetileg a hűség össze van kötve a vallásommal, vagyis az én hitvilágommal, még ha csak erkölcsi szinten is. Mára ez lekopott annyira, hogy csak valami vagy valaki mellett maradok.

Az eredeti jelentések vonalán a következő lépés az, hogy ha én megmaradok a vallásom mellett hűséggel, akkor leszek hívő, vagyis olyan, aki hisz és bízik valakiben. Tehát a vallásom következő lépése az, hogy azért maradok hűséges a megvallásomhoz, mert bízom az Istenben, hogy amiben hiszek, az úgy van. A bizalmam Belé helyezem. Ez a hívő szó, mára lefogyott annyira, hogy „vallásos ember”. Tehát megáll azon a szinten, hogy én elfogadok egy hitrendszert, elhiszem azt. Ez ma a keresztény világban egy óriási probléma, hiszen – egy kedves pásztor szavaival élve – így lesz az ember elméleti hívő. Az elmémmel elfogadom a hitrendszert, de az életem nem teszem mellé. Ez azonban a bibliai hitben nem elég az üdvösséghez. De ha valaki a mai értelemben vett szavak jelentését nézi, akkor teljesen elegendőnek látszik ez a mentális elfogadás.

Még egy lépéssel tovább menve, ha megvallom azt amiben hiszek és amihez hűséges vagyok, vagyis a bizalmam abba helyezem, akkor mondhatom el, hogy hiszek vagyis valamit bizonyosnak, igaznak tartok, vallok, mint olyanról meg vagyok győződve , különösen valamit alapos tekintély, igaz tanúk után megismerek és tudok. Ez az eredeti jelentése a hisz igének. Egy mély meggyőződés és hiteles forrás illetve tanúk által bizonyított állítás igazságként való elfogadása, melyet vallok és hűen követek a beszédemmel és cselekedeteimmel. Mai értelmezésében a hisz az valamit igaznak tekint, igaznak fogad el. És itt megáll. A mély meggyőződés kimarad már.

Itt zárul be a kör. Eredetileg tehát ha én elhiszem, hogy Isten létezik és él, ebbe helyezem a bizalmam és ez lesz a meggyőződésem, amit vallok hűséggel a beszédeimben és cselekedeteimben. Ezzel szemben a mai jelentések vonalán, elhiszem egy hitrendszerről amit állít, és ez lesz a vallásom. Érezzük a különbséget? A kereszténység keretein belül maradva, a mai jelentés alapján már nem jutok el feltétlenül az üdvösségre. Hiszen még egy nagy csapda áll a szavak mögött. Ma már sokan azt mondják, hogy ezt és ezt elhiszem, de azt és azt nem tudom elfogadni. Amit itt és itt írnak, az nem lehetséges. Isten olyat nem akarhat, vagy az másképp van, mint a Bibliában. Ezzel igazán az ember kimondja, hogy nem abban az Istenben hisz, amelyet Isten Igéjében találunk, hanem önmagának hisz, hiszen felülbírálja az igazságot. Mert ugye aki az egyiket mondta, az mondta a másikat is. De ha én felülbírálom, akkor már nem hiszek az írásoknak, hanem magamnak és a magam tudásának hiszek, és egy saját, szubjektív igazságot állítok fel. „Mert én jobban tudom.” Ezzel esek el végleg az üdvösségtől. Mert ha hiszem, hogy aki az írásokban van létezik, és olyan amilyennek bemutatják, akkor ha én azt felülbírálom azt amit róla állítanak, akkor már nem azt fogadom el valóságnak  amely a hit alapja, ugye – hanem én kreálok egy saját valóságot, amelyben már nincsenek benne a nekem nem tetsző részek.

Felhasznált irodalom:

A magyar nyelv szótára – Czuczor Gergely-Fogarasi János, 1862

Értelmező Kéziszótár – MTA, 1972-2012 változatlan kiadás Anyanyelvi könyvespolc (14000 szavas értelmező szótár) – Scriptum kiadó 2005