Westcott-Hort

A mai Bibliák okkult háttere

admin Bibliai témák ,,,,,

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. (Jób.14,4 – Váradi-Károli 2025)

Ő pedig felelt, és mondta: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. (Mt.4,4 – Váradi-Károli 2025)

Istennek nagyon fontos, hogy mi lett megírva abból, amit Ő mondott az embernek. És nem csak közvetlenül annak, akihez éppen szólt, hanem mindannyiunknak, akik őutánuk következünk. Sem Jézus, sem Pál, sem Péter nem vitatta az írások helyességét. A modern korban azonban elkezdődött egy folyamat, amely mélységesen aláássa az Isten Igéjébe vetett bizalmat, és ez nem más, mint a modern kor szövegkritikája. Egy korábbi írásban már foglalkoztam azzal kérdéssel, hogy fontos-e, hogy kik és milyen szellemi háttérből végzik ezt a munkát. Most egy picit ennek a munkának az eredetéről szeretnék beszélni.

Először vegyük Manly P. Hall szavait. Ő egy okkultista, asztrológus, író, volt, akinek talán legismertebb könyve a “Minden korok titkos tanításai” (The secret teachings of all ages). Számos könyvet, folyóiratot írt és szerkesztett. Egyik folyóiratában, a “Horizon” címűben így ír a Bibliáról:

“Hogy helyretegyük a dolgokat, sok dédelgetett hibát ki kell javítanunk. A Biblia revíziójának a problémája megmutatta, hogy milyen nehéz is ezt megtenni. Az utóbbi száz évben megpróbáltunk kiadni egy olyan Bibliát, amely elfogadhatóan helyes; de senki sem akarja. Amit akarnak, az a jó öreg King James változat, minden pontocskájával és vesszőjével” (Forrás: Horizon-04-01, Spring 1944)

Nagyon figyeljünk arra, hogy hogyan fogalmaz. Többesszám első személyben ír: “mi” próbáltunk meg egy jó Bibliát adni az emberek kezébe!! Ki ez a “mi”? Neki semmi köze nincs és nem is volt soha az egyházakhoz. Akkor az “egyházi” személyeknek kellett, hogy köze legyen hozzá, és az ő szervezetéhez, társaságához, ha őket maguk közül valóknak emlegeti! Ez egy igen komoly állítás!

Arra is felfigyelhetünk, hogy azt mondja, hogy “az utóbbi száz évben”. Ezt ugye 1944-ben írja, vagyis nem a Westcott-Hort-féle revízió volt az első próbálkozás az Új Szövetség átírására, hanem ez már az 1800-as évek közepén megjelent.

A másik komoly probléma a kijelentésével, hogy a Westcott-Hort-féle kiadást tartja jónak. Neki is, mint sokan másoknak, a Textus Receptuson alapuló Biblia az ellensége, más szóval, a reformáció korának a nemzeti nyelvekre fordított Bibliái. Ezért is biztatja a Biblia tanulmányozóit, hogy több forrást vessenek egybe:

“Vizsgálj meg néhány változatot a keresztény Bibliából… a poliglotokat, és szerezz be egy görög-angol párhuzamos szöveget… Fel fogjuk fedezni a számos hibát és alternatív olvasatot… Olvasd a Vulgátát, a Szeptuagintát… Meg fogod látni, hogy milyen haszontalan bizonyos kifejezéseket darabjaira szedni és megpróbálni “pontocskákban és vesszőkben” gondolkodni.” (Forrás: Hall, Manly P. – Students Monthly Letter 4th Year – Secret Doctrine in The Bible Nr.12)

“Tudjuk, hogy az Authorized Version [a King James Biblia] egyáltalán nem felel meg a haladó biblia-tudomány követelményeinek…” (Forrás: Manly P. Hall, Horizon, Issue 9. Vol. 1, 1949)

Az ezoterikus, New Age, okkult, spiritualista köröknek nem megfelelő egy olyan Biblia, amely a hagyományos szövegeken alapul, ezért ők megpróbálják a régi Bibliákat, mint a magyar Károli, mindenféle módszerrel hitelteleníteni. Már megint ott tartunk, hogy a tisztátalan szellemeknek jó a mai Biblia, és ki akarják csavarni a keresztények kezéből Isten igaz beszédét!

Nem tudom, hogy tudjuk-e, hogy ki és micsoda a Teozófiai Társaság. Ezt egy Madame Blavatsky nevű hölgy alapította, aki csatornázva vett üzeneteket a tisztátalan szellemektől. Ezeket az üzeneteket több könyvben meg is írta. A teozófia is onnan jön, hogy a “theos” – Isten szót ötvözte a filozófia szóval. Ő is, mint a korai egyházból kiváló gnosztikusok, egy bizonyos titkos tudásra hivatkozik. De persze neki is, ahogyan a rajta keresztül szóló démonoknak is probléma a tiszta Ige. (Akinek nem ismert Blavatsky neve, annak javaslom, hogy egy kicsit nézzen utána.)

Szóval a démon a következőket csatornázta Blavatsky-n keresztül:

“Most, hogy megjelent az evangéliumoknak a “Revideált verziója” Westcott és Hort kiadásában, és a régi változatnak, a King James-nek, a leglátványosabb félrefordításai javítva lettek, bárki jobban megértheti a szavakat. Az angol protestáns Biblia szövege, mint általában, nincs összhangban az Alexandriai szöveggel. Az, amely közel 1500 évig ellenmondott a kereszténység könyvének, amelynek minden szavát a Szent Szellem közvetlen vezetése alatt írták; amelyben egyetlen betűt vagy vesszőt sem lehetett megváltoztatni szentségtörés nélkül; most újra fordították, revideálták, javították és egész verseket vágtak ki belőle, és néhány esetben majdnem egész fejezeteket is. És amint megjelent, a tudósai, Westcott és Hort, azt akarják, hogy úgy fogadjuk, mint a 19.század új kijelentését. És a King James fordítói olyan zűrzavart csináltak belőle, hogy senki más, csak egy okkultista tudja helyreállítani a Bibliát az eredeti formájába.” (Forrás: H. P. Blavatsky, Isis Unveiled, Vol 2; oldalak: 125, 252, 362 és 471)

“A King James verzió, ahogyan le lett fordítva, nem hasonlít az eredetire” (Forrás: H. P. Blavatsky, Isis Unveiled)

Létezhet ilyen? hogy csak “egy okkultista tudja helyreállítani a Bibliát az eredeti formájába“? Isten nincs sehol!! És ha csak egy okkultista tudta helyreállítani, akkor Westcott és Hort micsoda? Állítása szerint egyáltalán nem Isten emberei, hanem okkultisták!

“Ezért adósok vagyunk Markionnak még a Miatyánk helyes változatáért is” (Forrás: H. P. Blavatsky, Isis Unveiled, Vol 2, oldalak: 160,161,162 & 168)

Nem tudom, hogy felfigyeltünk-e arra, hogy Lukács evangéliumában a Miatyánk egy sokkal rövidebb változat, mint Máté evangéliumában. Markion csak Lukács írásait fogadta el, mert a többit a zsidó vallás propagandájának tulajdonította. Szóval az lenne az igazi Miatyánk, amit Markion, az egyik legdurvább eretnek készített a második században. Látszik, hogy ő milyen szellemből dolgozott, ha a 19.században szóló okkult szellem helyesli azt, amit Isten Igéjén elvégzett. És az ő változata kerül bele a mai napig a “tudósok által jónak mondott” új görög szövegbe! Ez csak engem zavar? Senki mást nem zavar, hogy erre mondják ma, hogy ez az Isten beszéde?

De mit is mond maga a Teozófiai társaság erről a “tudományos” körről?

“Valójában a Biblia teozófiai értelmezése ma általános használatban van a biblia-tudósok körében.” (Forrás: https://theosophicalsociety.org.au/statics/theosophy-and-christianity)

“Azt hiszem, hogy a gyülekezeteken keresztül, és nem a Teozófiai Társaságon keresztül … kell a teozófiának [Lucifer imádat] eljutnia a nyugati emberek nagy tömegeihez.” (Forrás: Transactions of the Theosophical Society, H. P. Blavatsky, Annie Besant, 1904, 377.oldal)

A Blavatsky által elindított okkult filozófiai irányzat tanítása már átjárja a “tudós” keresztény köröket, és ők erről mit sem tudnak. Legalábbis az ő érdekükben szeretném azt hinni, hogy erről nem tudnak. Az egyházakat használják arra, hogy terjesszék ezeket az eretnek tanításokat. És a keresztények nagy tömegei erről mit sem tudnak. Nem sokkol minket, hogy a valódi szellemi harcból úgy ahogy van kimarad Jézus Krisztus egyháza? Vagyis inkább úgy mondom, hogy még vagyunk egy páran, akik ellenállunk az ebből a tisztátalan szellemiségből táplálkozó “tudományos” zagyvaságnak, amivel meghamisítják Isten Igéjét, és eltávolítanak minket az igazságtól, és az igaz hittől. Nem véletlen kezdtem az írásom azzal, hogy hányszor mondja maga az Írás, hogy “meg van írva”. Jézus maga is erre hivatkozik a Sátánnal szemben. De amikor a farizeusokkal vitázik, akkor is az Igére hivatkozik. Nem vesszük észre, hogy Isten gyermekeinek ez az egyik legerősebb fegyvere a gonosz erőkkel szemben? Ez kellene legyen a kőszikla az életünkben, hogy mi lett megírva! De mára már annyira szétrombolták Isten Igéjét, hogy egy-egy gyülekezeten belül sincs egység abban, hogy mi lett megírva.

Próbálja meg megbeszélni valaki, aki mondjuk a RÚF-ot olvassa, a Máté 17.fejezet 21.versét egy olyannal, aki az EFO-t olvassa! Kíváncsi vagyok, hogy mire jutnak együtt. És kérdezem, hogy aki az EFO-t (Egyszerű Fordítást) olvassa, azt nem zavarja a sok kihagyott vers? Nem érzi, hogy valami hiányzik? Nem érdekli, hogy valóban Isten Beszédét olvassa-e?

De menjünk tovább a modern szövegkritika gyökereinek vizsgálatával.

Westcott és Hort nem tiszta lelkiismerettel végezték a munkájukat. Mindvégig féltek attól, hogy ha kiderül, hogy mivel foglalkoznak, akkor nem fog sikerülni nekik a Biblia átírása. Ezt ők maguk mondják el nekünk:

“Jelenleg nagyon sok ortodox, de racionális embert akaratlanul is befolyásolnak olyan hatások, amelyek a maguk idején bizonyosan jó gyümölcsöt teremnek, ha a folyamat csendben le tud zajlani.” (Forrás: Life and letters of Fenton John Anthony Hort, Vol. 1, 1896, 400. oldal) [saját kiemelés]

“Talán gyávaságnak tűnik – de az a vágyam, hogy a mi szövegünk [az “Új” Görög Új Szövetség] kiáradjon a világra, mielőtt rendezni tudnánk azokat a dolgokat, amelyek gyanúval bélyegeznének meg minket. Arra gondolok, hogy egy szöveg, amelyet olyan emberek adtak ki, akik már ismertek arról, amit kétség nélkül veszélyes eretnekségként fognak kezelni, [akkor ez a szöveg] nehezen fog utat találni olyan területekre, amelyeket reményeink szerint egyébként elérne, és ezért könnyen betilthatnák egy figyelmeztetést követően… Ha azt mondjuk, amit gondolunk, akkor nem tudjuk elkerülni, hogy erős támadást indítsunk az ellen, amit ma tévesen ortodoxiának neveznek.” (Forrás: Life of Hort, Vol. 1, 421, 445. oldalak)

Az ilyen helyzetről egészen konkrétan szól az Ige:

20 Mert mindenki aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy a cselekedeteit meg ne feddjék; 21 Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy a cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerinti cselekedetek. (Jn.3,20-21)

Csak az akarja, hogy a cselekedetei ne látszanak meg, akinek nem tiszták a szándékai! Ha jót tettek volna, akkor nyíltan felvállalhatták volna a Biblia revízióját. De egyébként sem arra kaptak megbízást, hogy új görög szöveget készítsenek. Szóval egyáltalán nem azt tették, amit kellett volna, és amit tettek, azt sem tiszta szándékkal.

És itt az ideje, hogy feltárjuk a bizonyítékot, amelyről Manly P. Hall szólt az elején. Emlékszünk, azt mondta többesszám első személyben, hogy adni akartunk egy Bibliát az embereknek, de nem kell nekik. Mivel ő nem volt egyházi személy, ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy akkor az egyházi személyek voltak az ő köreinek a tagjai. És lám, Westcott és Hort, és többen a Biblia revíziós bizottságból, nyakig benne voltak az okkult dolgokban. Több olyan társaságot is alapítottak, amelyek szellemidézéssel, halottakkal való beszélgetéssel, szellemi manifesztációkkal, csatornázással, automatikus írással, stb. foglalkoztak.

“Ghost Society-t [Kísértet Társaság] nem kisebb személy alapította, mint Edward White Benson, a későbbi Canterbury érsek. Ahogyan A.C. Benson írja az apja életrajzában, az érsek mindig is jobban érdeklődött a spirituális jelenségek iránt, mint ahogy be merte vallani. A Ghost Club [Kísértet Klub] két tagja is püspök lett [Benson and Westcott], és egyikük Divinity professzor [Hort].” (Forrás: James Webb: The Occult Underground, 36.oldal)

Ez csak az egyik társaság volt, amit okkult tevékenységek végzésére alapítottak, de több is volt, ahol aktívak voltak. A következő a Society for Psychical Research [Paranormális Kutató Társaság – S.P.R.] – A szellemvilágból érkező jelenségek megnyilvánulásaival foglalkozó társaság, ahol médiumokat és más okkult eszközöket alkalmaztak a szeánszaikon, hogy előidézzenek bizonyos manifesztációkat, vagy legalábbis kapcsolatba lépjenek a szellemvilággal.

Westcott, Hort és Lightfoot (aki szintén egyházi ember volt, és tagja volt a Biblia revíziós bizottságának) benne volt a Society for Psychical Research alapításában. Erre bizonyság a ma is működő társaság történetét megíró egykori elnök könyve, aki idézi A.C. Bensont:

“Apám más tevékenységei között volt Cambridge-ben a “Ghost Society” alapítása, amely a Psychical Society előfutára volt a természetfeletti kutatásában. Lightfoot, Westcott és Hort a tagok között voltak.” (Forrás: Salter: The Society for Psychical Research – an outline of its history, 6.oldal.)

A Society for Physical Research rövid története szerint, 1884-ben meghívták magukhoz H.P. Blavatsky-t, mivel a Teozófiai Társaságban már gyakorlat volt a paranormális tevékenységek használata.

“1884 nyarán Mme Blavatsky Angliába látogatott, és egy bizottság az S.P.R.-ből interjút készített vele, a Teozófiai Társaság körüli jelenséggel kapcsolatban. A bizottságra mély benyomást tett a Mme Blavatsky és barátai által adott bizonyíték, és ezeket egy jelentésben megírták, amely körbejárt a Társaságban, de nem publikálták” (Forrás: Salter: The Society for Psychical Research – an outline of its history, 21.oldal.)

És itt összeérnek az okkult szálak. Blavatsky-tól és a Teozófiai Társaságtól tökéletesítették és mélyítették a spiritualista és okkult gyakorlatot, amit utána ők maguk is követtek a szeánszaikon. Nem csoda ezután, hogy Blavatsky ilyen elismerően szól a bibliájukról.

Az amerikai revíziós bizottság élén is egy hasonló kaliberű ember állt, Philipp Schaff, aki többször állt az egyház előtt eretnekség vádjával. Kevesen tudják, hogy ő volt az egyik fő szervezője a Világvallások első parlamentjének 1893-ban, Chicagoban. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1gvall%C3%A1sok_parlamentje)

Szóval ő azt mondja az Új Szövetségen végzett javításokról:

“A javítások eddig…jó irányba haladnak…és egy új teológia magját kell hordozniuk.” (Forrás: The Life of Schaff, 427-428 oldalak)

Szóval a változtatások az okkult világ szellemének befolyásától átitatva haladtak. Az irány is nyilvánvaló lett, mert tetszett a démoni erőknek. Az eredményét pedig ma már tisztán látjuk. A Sátán már Jézus feltámadása után nem sokkal elkezdett dolgozni Isten Igéjének a megváltoztatásán, ahogyan már fentebb szóba került, az egyik leghírhedtebb eretnek, Markion egészen durván belenyúlt az Új Szövetség írásaiba, de amit csinált, azt a mai “tudós körök” elfogadják.

Iréniusz így ír Markionról:

“Ezért Markion és a követői is arra adták magukat, hogy megcsonkítsák az Írásokat… amelyeket ők maguk rövidítettek meg” (Forrás: Iréniusz: Against Heresies – Book III, Chap.XII. 12)

Élő példa legyen itt a Miatyánk, amelyre Blavatsky is olyan előszeretettel hivatkozott:

Lukács 11,2-4

(a kihagyott részeket vastag kiemeléssel jelöltük)

egy Károli Biblia szerint (Váradi-Károli Biblia):

2 Mondta pedig nekik: Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod. Legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen e földön is.
3 A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.
4 És bocsásd meg nekünk a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk mindenkinek, akik nekünk adósok. És ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól.

a Revideált Új Fordítás szerint (RÚF):

2 Ő pedig ezt mondta nekik: “Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod.
3 A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.
4 És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe.”

Ha az okkult szellemi erők munkája még nem volna elég a Biblia rombolására, akkor nézzük meg, hogy a protestáns mozgalom elfojtására alakult jezsuita rend milyen munkát végzett.

“Ők készítettek utat a római Katolikus gépezetnek, amelyet létrehoztak. A Bibliát kitartóan támadták, kifacsarták, hozzáadtak és elvettek belőle. Ennek a vallásos antikrisztusi szellemnek a munkáját látjuk rajtuk keresztül, ahogyan amikor Ignatius de Loyola megalakította a Jezsuitákat, hogy titokban elérjenek két célt a Római Katolikus egyház számára: 1) teljes politikai hatalom, és 2) egyetemes egyház, hogy beteljesítse a Jelenések könyvének 6, 13, 17 és 18 fejezeteiben lévő próféciákat.” (Forrás: Edmond Paris: The Secret History of Jesuits, 1975; Introduction – 4.oldal)

Nézzük meg, hogy mit mond ma a Katolikus lexikon a protestánsok Sola Scriptura, vagyis Egyedül az Írás tanítására:

“A hit a Bibliában, hogy az az egyetlen forrása a hitnek, az történelmietlen, logikátlan, végzetes a hit erényére, és rombolja az egységet.” (Forrás: NewAdvent.org – Protestantism: http://www.newadvent.org/cathen/12495a.htm)

Nézzünk egy másik forrást, hogy ő mit mond a Jezsuiták Bibliához való hozzáállásáról:

“És a Bibliát, azt a kígyót, amelyik felemelt fejjel és tűzben villogó szemmel fenyeget minket a mérgével, miközben ott a nyoma a földön, ismét egy bottá kell változtatnunk, hogy megragadhassuk; és micsoda sebeket fogunk ejteni ezzel a megkeményedett fáraón és a ravasz mágusokon! micsoda csodákat fogunk általa tenni! És akkor, rejtélyes bot! nem fogunk többé elengedni téged a kezeink közül, és a földre fogsz zuhanni! Mert jól tudjátok, hogy az elmúlt három évszázadban, ez a gonosz áspis nem hagyott nyugtot nekünk; jól tudjátok, hogy hogyan fonódott össze velünk, és micsoda agyarakkal rág minket!” (Forrás: M. Leone: The jesuit conspiracy (The secret plan of the order), London 1848; 98.oldal)

A Jezsuiták kígyónak nevezik a Textus Receptuson alapuló Bibliákat, amely ellen akkor már több mint 300 éve harcolniuk kell. Látszik, hogy a Hagyományos szövegeken alapuló Biblia leleplezi a katolikus egyházat is. Ezt Károli maga is megírta a Vizsolyi Biblia előszavában. Ezért üldözte a katolikus egyház a protestáns fordításokat, ahogyan például Komáromi Csipkés György fordítása is túlnyomórészt egy raktárban rohadt el, az egri érsek miatt.

De amint a protestánsok újra közelítettek a régi katolikus Bibliához, már nincs gondja a katolikus egyháznak ezekkel az új Bibliákkal, és ezért lehet ma már ökumenikus fordításokról beszélni. Amikor megjelent a Westcott-Hort-féle Új Szövetség, akkor ezt a kortárs katolikusok is véleményezték. Itt egy részlet az áttekintésükből:

“Május 17-én arra ébredt az angolul beszélő világ, hogy a Revideált Biblia [a Westcott-Hort-féle Új Szövetség] száműzte a Mennyei Bizonyságokat [1Jn.5,7], és betette az ördögöt az Úr imájába. Hangos és mély felháborodás lett a beszúrás ellen, az elhagyás ellen egy sem. Rendben van, hogy a Mennyi Bizonyságok távozzanak, amikor a bizonyságukat már nem fogadják el. A zsidóknak van egy legendájuk, hogy röviddel a Templom pusztulása előtt a Sekina elhagyta a Szentek Szentjét, és a Szent Hang azt mondta “Menjünk innen”. Talán így lesz az angol Bibliával, a protestantizmus templomával. A Mennyei Bizonyságok távozása a vég kezdetének a jele, és talán beteljesedik Lord Panmure jóslata – az Új Verzió lesz a protestantizmus halálának a harangja […] Alá lett ásva az alaptanításuk a szó szerinti ihletettségről […] A Biblia prófétáinak vallása nem fogja megtalálni az Úr biztos szavait az új evangéliumban. De az is biztos, hogy a szélesre tárt egyház még inkább ki fogja szélesíteni a sátrát, és örvendezik abban a szabadságban, amelyre a szövegkritika tette szabaddá őket.” (Forrás: Dublin Review (Catholic) – The revision of the new testament, July 1881., 143.oldal)

A katolikus egyház képviselői már akkor, a Westcott-Hort-féle Új Szövetség megjelenésekor látták, hogy ez az új Biblia el fogja hozni a protestantizmus végét. Ma, több mint száz év távlatából csak megerősíthetjük ezt a megállapítást.

Összegzés

Úgy érzem, hogy most összegeznem kell a fentebb elmondottakat, mert igen komoly súlya van az itt feltárt bizonyítékoknak. Az okkult világ üdvözölte a modern görög szöveget, és az azon alapuló fordítást. A protestantizmus elsorvasztására alapított jezsuita rend pedig bevégzettnek látja a munkáját azzal, hogy azt a Bibliát, amely leleplezte a pápaságot és a katolikus egyház minden hamis praktikáját, azt megváltoztatták, és visszaírták bele a régi Vulgata szerinti katolikus hit tanait. Mindkét iránynak ugyanaz a gyökere, az egyiptomi gnosztikus és más hamis tanok bölcsője, amelyek az egyház által helyesen elutasított Alexandriai szövegekben maradtak fenn. Ezzel írták át a tiszta Igét. Ezzel az új szöveggel pedig meg lett a közös alapja mind az egyetemes egyház létrehozásának, mind az okkult világban működő szellemi erők célja. Kivették az egyház kezéből Isten Beszédének a kardját! Ez úgy jöhetett létre, hogy a “tudós” világ teljesen istentelenül cselekszik, és tisztátalan szellemi erők fogságában, sötétségben végzi a “tudományos” munkáját.

Isten nélkül akarják Isten beszédét “helyreállítani”, és sokan azt mondják, még a mai szövegkritikusok is, hogy a munkát úgy kell végezni a Biblián, mint minden más ókori íráson. Munkájukkal kapcsolatban a hitről hallani sem akarnak:

“A teológiai megfontolásokat tekintve azt találjuk, hogy az egyik oldalon a szövegkritikusok [az eklektikus szöveget elfogadók] elutasítanak minden teológiai befolyást a szövegkritika módszereibe” (Forrás: Boogert: The Origin of the Bizantine Text, 2015, 66.oldal)

Erről szóltam korábban az Isten nélküli kereszténység írásomban is. Itt tartunk. Aki pedig Isten nélkül végzi a munkáját, az a legjobb esetben is csak a sötétben tapogatózik, mert Isten Szent Szelleme nélkül senkinek sincs világossága, sem bölcsessége, sötétben tapogatózik. Ezért lehet az, hogy ma mindenki olyan Bibliát csinál, amilyet akar. Erről is írtam már, hogy mennyire tudománytalan a “tudósok” által összeállított szöveg. A rosszabb esetbe pedig nem is merek belegondolni, hogy ha szándékosan követik a tisztátalan szellemek vezetését. Mert onnan csak egy lehetséges iránya lehet Isten Igéjének a megváltoztatása: Mégpedig az, hogy megcsonkítsák, és a keresztényeket megfosszák az egyetlen fegyverüktől.

Pedig nincs más lehetőség, mert ha okkult praktikákat gyakorol az, aki Isten Igével dolgozik, akkor egyértelmű lesz a befolyás iránya.

Nem ihatjátok az Úr poharát és a démonok poharát; nem lehettek az Úr asztalának és a démonok asztalának részesei. (1Kor.10,21 – Váradi-Károli 2025)

Nem lehet két úrnak szolgálni! Ezért fontos a bevezető Ige is, hogy tisztátalanból senki sem adhat tisztát! Lehetetlen, hogy a tisztátalan szellemektől isteni eredmény szülessen. Aki ezt mondja, az hazudik!

A katolikus vonal is egyértelmű, hiszen a világvallás felé törekszenek az ökumenikus mozgalommal együtt. Nekik a Biblia csak egy nyűg, erről több évszázada bizonyságot tettek. Most viszont nyilvánvaló már, hogy sikerült nekik az ellenük szóló igaz Bibliát, amit kígyónak neveznek, átíratniuk (okkult segítséggel) a protestánsokkal, hogy azok ereje teljesen eltávozzon. Jézus maga mondja, hogy amelyik ház meghasonlik önmagával, az elvész. Ez a sorsa a szervezett protestáns egyházaknak, akik magasra emelik az okkult szellemek által ihletett rossz bibliát, és erős hitetéssel úgy adják azt a hívők kezébe, mintha az jó lenne.

Végezetül álljon itt egy kép Kustár Zoltán egy írásának a véréről. Ő több bibliarevízió ószövetségi munkáját irányította, és a Debreceni Hittudományi Egyetem volt rektora. A képről mindenki maga döntse el, hogy milyen szellemiséget hordoz.

Vádak a Textus Receptus hiteltelenítésére 2.rész

Medveczky László Bibliai témák ,,,,,,,,

A következő vád, amivel támadják a Textus Receptust, hogy Erasmus csak egy pár kéziratból állította össze az Új Szövetség görög szövegét, ezért megbízhatatlannak kellene tekintenünk.

Erről így ír Bruce Metzger:

“Mivel Erasmus nem talált egy olyan kéziratot, amely egyben tartalmazta volna az egész görög Új Szövetséget, ezért néhány olyat használt, amelyekben egyes részek voltak. A szöveg nagy részét tekintve két, jelentéktelenebb kéziratra támaszkodott a bázeli könyvtárból. Egyikben az evangéliumok voltak, a másikban a Cselekedetek és a levelek, mindkettő a 12.századra datálható. Erasmus összehasonlította őket két vagy három másikkal, amelyek ugyanazokat a könyveket tartalmazták, és helyenként javításokat írt a margóra, vagy a sorok közé a nyomdásznak. A Jelenések könyvéből egy kézirata volt a 12.századból, amelyet barátjától, Reuchlintól kért kölcsön.” (Forrás: Bruce Metzger: The Text of The New Testament, 4. kiadás, 144-145.oldal)

És még egy idézet D.A. Carsontól:

“Bár Erasmus kiadta a negyedik és ötödik kiadását, nem szükséges azokról itt többet szólnunk. Erasmus görög Új Szövetsége áll a King James fordítás mögött; mely fél tucat kéziraton nyugszik, egyik sem korábbi mint a tizedik század…a Textus Receptus szövegének alapja egy kis számú véletlenszerű és késői kézirat.” (Forrás: D.A. Carson: The King James Version Debate (Baker Book House, 1979), 35-36. oldal)

A kijelentés, hogy Erasmus kevés és késői kéziratból készítette elő a Görög Új Szövetség első kiadását, csak részben állja meg a helyét. Az igazságnak egy része el van hallgatva.

Erasmus korának egyik legismertebb kutatója volt. Több egyetemen tanított, és bejárta Európát. Neve minden tudós körben ismert volt, és nem csak egyházi berkekben. Több helyen évekig tanított, és ismert volt a kéziratok iránti érdeklődése is. Amerre csak járt, ott mindenütt kutatta őket, és gyűjtötte a variációkat.

Aki mélyebben szeretne megismerkedni Erasmus életével, azoknak itt van néhány további olvasnivaló:

Erasmus, T. A. Dorey, London: Kegan Paul, 1970.
Erasmus of Christendom, by Roland H. Bainton, New York: Scribner’s, 1969.
Principles and Problems of Translation, by W. Schwarz, Cambridge: University Press, 1955, pp. 92-166.
Erasmus, by Preserved Smith, New York: Harper, 1923.
NSHE, Article, “Erasmus,” by Ephraim Emerton.

Erasmus munkájának az igazolására álljon itt egy idézet a Tizenhatodik századi reformáció története című könyvből:

“Semmi sem volt fontosabb a reformáció hajnalán, mint Jézus Krisztus Szövetségének a kiadása az eredeti nyelven. Erasmus sohasem dolgozott ilyen körültekintéssel, ‘Ha elmondanám, hogy mennyi verejtékembe került, senki sem hinné el.’ Sok görög kéziratot gyűjtött össze az Új Szövetségből, és körbe volt véve a kommentárokkal és fordításokkal, amelyeket Origenész, Ciprián, Ambrose, Basil, Kriszosztom, Cirill, Jeromos és Ágoston írtak. […] Megvizsgálta a szövegeket a szent kritika elvei szerint. Amikor héber tudásra volt szükség, akkor konzultált Capitoval, pontosabban Cecolampadius-szal.”
(Forrás: J.H. Merle D’Aubigne: History of the Reformation of the Sixteenth Century (William Collins, Publisher & Queen’s Printer, 1862), Vol. 5, 141. oldal)

Egy olyan időszakban, amikor könyv csak pápai engedéllyel jelenhetett meg, akkor igenis nagyon nagy súlya volt annak, hogy ki az adott könyv szerzője. Már nem is beszélve arról, hogy a Biblia szövegét kiadhassa valaki. Hiszen ebben az időben a Vulgata volt “A Biblia”, és azt nem lehetett semmilyen formában sem bírálni. Szóval pápai támogatás nélkül nem jöhetett volna létre egy ilyen kiadvány. Ez is igazolja, hogy mennyire elismert tudós volt Erasmus a maga korában, hogy megkaphatta a pápai engedélyt az Új Szövetség latin és görög nyelvű kiadására.

De hogy munkája mennyire nem katolikus volt, azt az is igazolja, hogy milyen mélységes felháborodást keltett az egyházon belül, mert Erasmus a kommentárjaiban élesen bírálta az akkori klérust és egyházi hagyományokat. De erről majd máskor.

Erasmus valóban egy pár kéziratot használt a teljes szöveg összeállításához, de ott volt mellette a kiterjedt jegyzete, amely a variációkat tartalmazta. Így elegendő volt számára azokat külön hozzászámítani az előtte lévő szöveghez, nem volt szükséges minden egyes kéziratot egyszerre egyidőben maga előtt tartania.

Ebben a kérdéskörben még felhozzák munkája hiányosságának, hogy nem ismerte a Vatikáni kódex tartalmát. Ez az állítás sem igaz. A Vatikáni könyvtárban volt egy kapcsolattartó személy, aki elküldte számára a Vatikáni kódex olvasatát. Éppen azért támogatta őt ez a személy ebben a munkában, hogy a Vatikáni kódex szövege bekerülhessen a készülő új görög Új Szövetségbe.

Tragelles erről így ír:

“Nem volt szükséges, hogy Erasmus előtt ott legyen a [Vatikáni kódexben lévő] szöveg, mert kapcsolatban állt Rómában Paulus Bombasius professzorral, aki elküldte részére a variációkat, amelyeket kért” (Forrás: S.P. Tregelles, On the Printed Text of the Greek Testament, p. 22)

Ahogy látjuk Erasmus minden segítséget megkapott a munkájához, és véleményem szerint maga sem tudta, hogy amit csinál, annak később milyen következménye lesz a világ kereszténységére nézve. Szerintem ezt Luther sem tudta előre, hanem ő is csak kiállt a hite mellett, nem gondolva, hogy egy mozgalmat indít el.

De vajon tényleg elegendő volt az a pár kézirat egy jó szöveg összeállításához? A válasz igen. Erről tesz bizonyságot Ellicott püspök is, aki maga is tagja volt a Westcott-Hort-féle revíziós bizottságnak:

“A kéziratok, amelyeket Erasmus használt, túlnyomórészt csak kicsi és jelentéktelen részletekben különbözik a ‘kisbetűs’ kéziratok többségétől, […] A Fogadott Szöveg [Textus Receptus] eredete túlnyúlik az egyes kéziratok származásán, amelyekre Erasmusnak szüksége volt… A származása visszanyúlik a távoli régmúltba. A Fogadott Szöveg első őse legalább kortársa volt a ma birtokunkban lévő legrégebbi kéziratnak, ha nem régebbi mint bármelyikük.”
(Forrás: The Revisers and the Greek Text of the N.T. by two members of the N.T. Company, 11-12. oldal)

Ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a ma bizánci szövegeknek ismert kézirat család nagy egyezőséget mutat a kéziratok között. Ez ismét bizonysága annak, hogy a görög területen nagy gonddal és pontossággal másolták a kéziratokat.

Erről maga Hort így ír:

“A létező késői görög kéziratok alapszövege általánosságban minden kétséget kizáróan megegyezik a negyedik század második felének domináns antiókhiai és görög-szíriai szövegével.” (Forrás: Westcott-Hort: New Testament in the original greek, 1882, Introduction and appendix, 92.oldal; 130.bekezdés)

Vagyis elismeri, hogy a Textus Receptus szövege szinte teljesen megegyezik a többségben fennmaradt Bizánci szövegekkel. Egyikük sem tagadhatja a nyilvánvaló tényt, hogy bár Erasmus kevés kéziratot használt a görög szövege összeállításához, az mégis igen nagy egyezőséget mutat a fennmaradt és később előkerült korai kéziratokkal.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a vád ismét Erasmus kiadásának az első változatára hivatkozik! Ahogyan az előző cikkben már írtam, ebből a kiadásból egyetlen fordítás sem készült! Akik a Textus Receptus ellen szólnak, azok figyelmen kívül hagyják azt a számos későbbi revíziót és vizsgálatot, amelyet a szövegen végeztek. Úgy hivatkoznak az első verzió általuk vélt hiányosságaira, mintha a későbbi kiadások meg sem történtek volna, és azt állítják, hogy azok szinte csak újranyomtatott változatai az elsőnek. Nem véletlen, hogy 1633-ban az Elzevir testvérek kiadásában elnevezték a szöveget “Textus Receptus”-nak, mert addigra, közel 100 évvel Erasmus első kiadása után, már ez volt a protestáns egyházak által elfogadott szövege az Új Szövetségnek.

Ismét tetten érjük a kritikai szöveget előállítók és a követőik problémáját az Új Szövetség 19.századig használt szövegével szemben. Erasmus görög Új Szövetsége bizonyság arra, hogy az évszázadokon át másolt kéziratok pontosak, és azokat használta az egyház.

A negyedik században valóban történt valami, mégpedig az, hogy az egyház egyértelműen elszakadt a ma Alexandriai szövegtípusnak mondott változatoktól, és azt száműzte az egyházi használatból. A Hort által kitalált revízió, mármint az, hogy Szíriában “összefésülték” a szövegváltozatokat, és ez lett a későbbi “kibővített” bizánci szövegtípus, nem létezett, azt egyetlen egy helyen sem említi egyetlen egyházi forrás sem. Azt viszont lépten-nyomon tetten érjük, hogy a többségi szövegek, más néven a hagyományos szövegek, mindvégig jelen voltak az egyház történelmében és azokat használták egészen a 19.századig.

A Trinitárius Bibliatársulat erről így ír:

“Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a vita nem egy ősi és egy friss [szöveg] között zajlik, hanem a szövegnek két igen régi változatáról. Az egyik el lett utasítva, a másikat pedig elfogadta és megőrizte az egyház, mint egy egészet, és általános használatban volt több mint tizenöt évszázadon keresztül. A modern szövegkritika feltételezései az elutasított szövegnek a feledésből mostanában előkerült néhány példányán alapulnak, amelyet szándékosan és bölcsen elhagytak a negyedik században.” (Forrás: The Divine Original, TBS article No. 13 – https://www.tbsbibles.org/page/TheDivineOriginal?srsltid=AfmBOoqzMzkhaaDdDu_1BitPvoqyNFQ1wwzlJ9fhtyQX3AA_Bs29Em2E)

Szóval a bizánci szövegek is ugyanolyan régiek, mint az alexandriai szövegek, csak az alexandriai szövegeket a korai egyház “kitisztította” a használatból, és a bizánci szövegeket használták. Ezeket később is hűséggel másolták tovább, és jó minőségben érkeztek meg hozzánk. Vagyis aki ma egy a hagyományos szövegeken alapuló Bibliát olvas, akkor az bizonyos lehet benne, hogy annak a szövege az, amelyet az egyház az évszázadok alatt megőrzött. Erasmus pedig, és akik őt követték és revideálták a Textus Receptus szövegét, nem tettek mást, mint ezt a szöveget “porolták le”, amikor Európa nyugati felén a katolikus latin Bibliával szembe állították.

De tovább boncolgatva a kritikai szöveg védelmezőinek az álláspontját, feltehetjük a kérdést, hogy jogos-e azt állítani, hogy a Textus Receptus szövege gyenge minőségű, és ezért meg kell válni tőle?

Ellenmondásba kerül az, aki ma az Új Szövetség kritikai szövege mellett harcol, mert ha az eltérés jelentéktelen, akkor miért kell kidobni az egészet? Miért kell akkor egy komplett újat készíteni? Igazolni akarják, hogy mennyire jól megőrizte az egyház az Új Szövetség szövegét, hogy elfogadjuk azt az általuk “jelentéktelennek” beállított változtatásokat, amelyet a kezünkbe adnak.

De a kérdésre hadd adjam meg a választ Westcott szájából:

„A kis változtatások összegződése hozza meg a teljes hatást. Pontok, ahol talán régimódinak látszott a változtatás egy helyen, ismétlődés által lenyűgöző lett.” (Forrás: Westcott: Some lessons of the Revised Version of the New Testament, 1897. 184.oldal)

Ezek a kis változtatások szinte észrevétlenné teszik a gyanútlan olvasó előtt, hogy már egy másik evangéliumot, és egy másik Krisztust tesznek elé, és nem azt, amelyet az egyház mindvégig megőrzött.

Hogy ezek a kis változtatások mennyire “kicsik”, arról már több írásban is foglalkoztam.

A Textus Receptusszal szemben felhozott vádhoz hozzá kell számítanunk, hogy pont a kritikus szöveg az, amelyik nem a kézirat bizonyítékok többségén alapul. Sokszor előfordul, hogy csak egy helyen van meg az a szövegváltozat, amelyet beépítenek a szövegbe. Arról nem is beszélve, hogy munkájukat a fellelhető görög kéziratok elenyésző kisebbségére alapítják. A görög nyelvű kézirat hagyatékból, amely kb.5800, mindösszesen 30 tartozik az ún. Alexandriai szövegtípushoz. (forrás: Wikipedia). Más források szerint ez a szám 45 körül van. De Westcott és Hort munkája során leginkább 5 kódexre támaszkodott, és ezek közül is kettőt részesített előnyben, nevezetesen a Vatikáni és a Sinai kódexeket. Szóval ők még kevesebb bizonyítékot vettek figyelembe a munkájuk során, mint Erasmus, akinek a szövegéről ők maguk mondják el, hogy nagy egyezőséget mutat a legkorábbi kéziratokkal. Ugyanez az egyezőség nem mondható el az Alexandriai típusba sorolt kéziratoknál. Ott alig találni két olyat, amelyek megegyeznek egymással. A Vatikáni és a Sinai kódexek csak az evangéliumokban több ezer helyen térnek el egymástól. Akkor nem is igazán beszélhetünk “Alexandriai szövegtípusról”, mert nincs a bizonyítékoknak egyetlen olyan csoportja sem, amely egységet mutatna. Ráadásul egyiküknek sem bizonyított a kora, mert kémiai kormeghatározásnak egyiket sem vetették alá, hanem csak ránézésre állapították meg a korukat. Ezekre mondják azt, hogy az úgynevezett “legrégebbi és legjobb” kódexek. És ez a “tudomány”. Nem látunk itt valami szándékosságot? És még a Textus Receptus van támadva, hogy kevés kézirat bizonyítékon nyugszik…Micsoda képmutatás.

Ha pedig azt állítják, hogy alig kellett változtatni a szövegen, akkor miért van 8000 eltérés a Textus Receptus és a mai kritikai Nestle-Aland görög szöveg között? Nyilvánvaló, hogy Westcott és Hort idején azért próbálták kicsinyíteni a változtatások jelentőségét, hogy elfogadják az emberek az új Bibliát. Mára már általános nézett lett a szövegkritikai körökben, hogy elutasítják a Textus Receptust, és a kritikai szöveget részesítik előnyben. Viszont ez a kettős kommunikáció megmaradt. Egyszerre mondják, hogy alig van eltérés a szövegek között, mégis elfogadhatatlannak tartják a hagyományos szöveg görög kéziratait. Ez pedig így nem áll meg, mert vagy az egyik kijelentés igaz, vagy a másik. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy igenis jelentősek a változtatások a szövegen, és igenis komoly hittételi változtatásokat tartalmaznak!

Ahogyan láttuk, a vád nem áll meg, hogy Erasmus kevés és rossz kéziraton alapuló szöveget készített. Mert bár valóban a szerkesztés idején kevés kézirat volt előtte, de egy nagy kéziratbázisból dolgozott a szöveg összeállítását tekintve, amelyek nagy egyezőséget mutatnak a legkorábbi kéziratokkal.

Melyik a régebbi? A Textus Receptus vagy az Alexandriai szövegek? – 2. rész

Medveczky László Bibliai témák ,,,,,,,,,,

Korábban már foglalkoztam a témával, hogy vajon melyik szövegtípus lehet a régebbi. A többségi szövegek, amelyeket a ma fellelhető új szövetségi kéziratok többsége őriz, vagy a tudósok által régebbinek mondott kisebbségi szövegek, más néven az alexandriai szövegcsalád. Az előzmény cikket itt lehet megtalálni:

Melyik a régebbi? A Textus Receptus vagy az alexandriai szövegek?

Azért kell ezzel a témával foglalkoznunk, mert a mai szövegkritikai társadalom még mindig azon fáradozik, hogy megpróbálja megtalálni az Új Szövetség eredeti szövegét – mintha az elveszett lenne. Ezt a munkát leginkább a fennmaradt szövegek kora alapján végzik, kimondva, hogy szerintük a legrégebbi szövegek állnak a legközelebb a lehetséges eredeti kéziratokhoz.

Annak ellenére, hogy Westcott és Hort idejét (1881) követően is kerültek elő régi kéziratok, amelyek ellent mondanak az ő elméletüknek, mármint annak, hogy a hagyományos szöveget a 4.század után egységesítették, és tették tele kiegészítésekkel, a mai kutatók mégsem változtattak a módszerükön, és nem korrigálták az általuk gondozott szöveget ezeknek az új eredményeknek megfelelően.

Egy kicsit azt is mondhatnánk, hogy a Westcott-Hort féle Új Szövetség lett az ő “fogadott szövegük”, mert nem mernek eltérni attól. Ezért mondja Kurt Aland is az ő Új Szövetség kiadásuk előszavában, hogy munkájuk 80%-ban megegyezik a Westcott-Hort féle Új Szövetséggel. Westcott és Hort elméletéről többen többször bebizonyították, hogy nem tartható. Kezdve a kortársaikkal, de még jóval utánuk is. Mégis, valamilyen oknál fogva a mai napig tartja magát a Biblia szövegeihez az a hozzáállás, amelyet ők tanúsítottak. Mi ez, ha nem egy szellemi irányzat? De ha csak emberileg nézem is a dolgot, akkor is azt mondhatnám, hogy mivel birtokunkban van az Új Szövetség, már nem lenne szükség a szövegkritikusokra, hogy “megtalálják” számunkra az eredeti Új Szövetséget. Ez a munkájuk és “tudományos” fokozatuk feleslegessé válását jelentené, amelynek érthető emberi okokból ellenállnak.

Az eklekticizmus Westcott és Hort módszereiből nőtte ki magát. Egyébként a módszereikre, mármint arra, hogy egy eklektikus (eklektikus definíciója: különféle rendszerek elemeiből, jegyeiből önkényesen válogató ‹irányzat, stílus›) szöveget állítsanak össze, ma sincs jellemzőbb, mint az, hogy ugyanaz a szöveggondozó bizottság, aki elkészítette az 1968-as Nestle-Aland Új Szövetséget, a saját munkáját a következő kiadásra több mint 500 helyen felülbírálta. Ebből látszik, hogy mennyire szubjektív ez a módszer. Egy szöveget egyszer így látok, majd később átértékelem, és máshogy ítélem meg.

Ez a lényege is az eklekticizmusnak, hogy szemezgetek az írások között, és egy olyan változatot állítok össze, amelyik nekem tetszik. Ezért is hívják a mai kritikus szöveget, amit a bibliatársaságok használnak, eklektikus szövegnek. Ezekben nagyon sok olyan olvasat van, ami ilyen formában egy kéziratban sem található meg. (A munkamódszerüket többször taglaltam a “Ma mindenki megcsinálhatja a saját Bibliáját?” sorozatban.)

Nem tekintik ihletett szövegnek a Biblia szövegét, és ez a szemlélet áthatja a módszereiket is, amelyekkel a szövegekhez közelítenek. Ezért merte azt mondani később Kurt Aland is, hogy a szerzők neveit ráhamisították egy-egy levélre, mint mondjuk a Péter levélre, hogy többen olvassák. Ez a szemlélet járja át a mai modern szöveggondozó munkát is. És eszükbe sem jut, hogy azt valaki szándékosan rontotta volna.

Hort: “Itt különösen helyénvaló kifejezni a határozott hitünket, hogy még az Új Szövetség számos nyilvánvalóan hamis olvasatai között sincs jele a szöveg szándékos hamisításnak dogmatikai [hittani] céllal.” (forrás: Westcott and Hort, the new testament in original greek II, “Introduction and appendix” 282.oldal)

Ahogyan a blog előző cikkében (Isten igéje) megemlítettem Markion munkásságát a Lukács evangéliumon, mint az egyetlen olyan evangéliumon, amelyet elismert az egyik legjelentősebb okkultista, H.P. Blavatsky is, aki a mondandóját csatornázva kapta egy tisztátalan szellemtől, akkor ki kell mondanunk, hogy igenis szándékos megrontáson is átment a Biblia szövege. Ehhez képest kellene kezelniük a szövegkritikusoknak is a fellelhető szövegbeli különbségeket.

Bár Hortról, elmondják, hogy nem az Új Szövetség eredeti formáját kereste, hanem meg akart szabadulni a Textus Receptustól.

G,D, Fee maga írta: “emlékeznünk kell rá, hogy Hort a származási elméletét nem azért használta, hogy felfedezze az Új Szövetség eredeti szövegét. Akár jogosan, akár nem, de Hort a származási elméletet egyedül arra használta, hogy megszabaduljon a Szír (Bizánci) szövegtől.” (idézve: Pickering – Identity of the New Testament, 8.oldal)

Bruce Metzger is elismeri, hogy igenis hittani okokból változtatták az Új Szövetség szövegét:

“Iréneusz, Alexandriai Kelemen, Tertullian, Euszebiosz, és sok más egyházatya az eretnekeket okolta, hogy megrontották az Írásokat azért, hogy megtámogassák a saját nézetüket. A második század közepén, Markion kitörölte az ő Lukács evangéliumának másolataiból Jézusnak az összes zsidó háttérre vonatkozó hivatkozását. Tatián evangéliumi harmonizációja tartalmaz néhány olyan szövegváltoztatást, amelyek az aszkéta vagy enkratita nézeteket mutatják.” (forrás: Bruce Metzger, The Text, 201.oldal)

Westcott és Hort azt vallotta, hogy a 4. században volt egy olyan egyházi konferencia, vagy összeült egy tanács, akik harmonizálták az Új Szövetség szövegét, és a változatokat összevonták egy olvasatba, amelynek az eredménye a mai Bizánci Szövegtípus. De erre nincs semmi bizonyíték.

“Kenyon (1912) rég megfigyelte, hogy nincs történelmi bizonyíték arra, hogy a Hagyományos Szöveget az ősi egyházatyák egy tanácsa vagy konferenciája készítette volna. A történelem hallgat bármiféle ilyen összejövetelről. “Tudjuk” – jegyzi meg – “a Szeptuaginta és a Vulgáta néhány revizorának a nevét, és furcsa lenne, ha történészek és egyházi írók mind elhallgatták volna a feljegyzését vagy megemlítését egy ilyen eseménynek, mint az Új Szövetség eredeti görög szövegének a revízióját.” (forrás: (The text of the Greek Bible, student’s handbook, Kenyon, 302.oldal)

“Miller [akinek a munkáját a sorozat előző cikkében ismertettem] számai pontosan reprezentálják amit állított, vagyis “az ügy valós állapotát”, hogy a Hagyományos Szöveg (“bizánci”) több támogatást kap a korai egyházatyáktól, mint a kritikus szöveg (lényegében a Westcott-Hort), amelyet az angol revizorok használtak.” (forrás: Pickering – Identity of the New Testament, 36.oldal)

Egy másik bibliakutató szerint:

“Az egyházatyák itt különösen hasznosak, a legtöbb korai kézirattal szemben, ugyanis ők lehetővé teszik, hogy egy-egy olvasat pontosan hol és melyik időpontban volt forgalomban.” (forrás: Brent Nongbri : A Very Brief Introduction to the Critical Apparatus of the Nestle-Aland (revised 2006), 4.oldal)

Logikailag is helytálló, hogy megvizsgáljuk, hogy egy-egy egyházatya hogyan használta a bibliai idézeteket. Ugyanis ezek nem “légből kapott” idézetek, hiszen mindenki könnyen leellenőrizhette, hogy mit mond az író, aki a bibliai kommentárt írja. Nem volt könnyű egy kitalált idézetet beleírni egy tanulmányba, hiszen akkor mindenki rögtön támadhatta volna az adott írást, hogy nem azt mondja a szöveg amit a szerző állít. Ezért érdekesek a 4. század előtti fordítások is, hiszen azt valamiről lefordították, hiába nem az eredeti görög nyelven tartalmazzák az Igét.

Arra a következtetésre jutott egy saját bevallása szerint ateista teológiai hallgató is, hogy az egyházatyák idézeteit vizsgálva, rábukkanhat az Új Szövetség eredeti szövegére.

Mark McCabe – On the Early Christians and Bible Quotes (2014)

Ebben a tanulmányában megvizsgálta földrajzi és koronkénti felbontásban az egyházatyák idézeteit, a latin idézeteket visszafordította görögre, hogy összevesse a Westcott-Hort görög Új Szövetség szövegeivel. A részletes tanulmánya letölthető az internetről. Itt most csak a végkövetkeztetést idézem:

“az eredmények össze lettek vonva, hogy megformáljanak egy erős következtetést. Úgy találtam, hogy ez a módszer egy tiszta bizonyíték alapú következtetést szolgáltat […] A szövegek földrajzi szóródásának a vizsgálata után, kizárásos alapon működő eljárással, a Bizánci Szöveg bizonyult az eredeti kéziratok szövegének. Ezek az eredmények, bár nem konvencionálisak, jelentős következményekkel járhatnak a jövőbeli fordításokra, és az Új Szövetség értelmezésére és fordítására.”

Vagyis tisztán az elé került bizonyítékok alapján azt mondja ki, hogy a Bizánci (Többségi, Hagyományos) Szövegek hordozzák az Új Szövetség eredeti szövegét.

Az elé tárult bizonyítékok arra a gondolatmenetre ösztönözték, hogy egyedül a Többségi Szövegek azok, amelyek minden korban és minden földrajzi helyen egymástól függetlenül előfordulnak. Csak a 4. századot megelőzően tapasztalható, hogy az Alexandriai szövegváltozatok egyre nagyobb teret kapnak az idézetekben, majd a 4. századtól ezek eltűntek a szövegekből.

Úgy érvel, hogy az eredeti kéziratok terjedtek el a legkorábban a Földközi-tenger környékén, és ezt követően, ahogy az Alexandriai változatok megjelentek, azok a kereskedelmi utak mentén elkezdtek terjedni. Majd a 4. században elhagyták az egyházatyák az Alexandriai változatok használatát. Ezt mutatják a szövegek által ma a rendelkezésünkre álló bizonyítékok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy nincs egyetlen “tisztán” alexandriai szöveg sem! Mindegyik kézirat, amelyik ebbe a csoportba tartozik, nagy egyezőséget mutat a Bizánci szövegekkel. Nagyobbat, mint más alexandriai csoportba tartozó kézirattal. Példának okáért lásd a Sinai és Vatikáni kódexek közötti eltéréseket.

Úgy tűnik, hogy a 4. században olyan méreteket öltött az Alexandriai szövegek használata, hogy az egyház valóban úgy dönthetett, hogy megtisztítja magát ezektől a megromlott változatoktól, és elfordul a használatuktól. De nem hozzátettek a szövegekhez, ahogyan Westcott és hort állítja, hanem kitisztították azokat az alexandriai hatástól. Mivel nincs nyoma egy külön az erre a célra összehívott tanácsnak, vagy konferenciának, általános lehetett a nézet, hogy az Alexandriai szövegek nem helyesek, és nem kellett külön megindokolni, hogy miért nem használják többé azokat a másolatokat, amelyek azokat a szövegeket hordozták. Jeromos is elmondja, hogy amikor ő a Közel-Keleten járt, akkor a könyvtárban még megvolt Máté evangéliumának eredeti kézirata (382-392 között).

Úgy hiszem, hogy már elég bizonyítékát tártam fel annak, hogy az Alexandriai szövegek másolói ugyanúgy szabatosan kezelték az Új Szövetség szövegeit, mint a mai szövegkritikusok. Vagyis bátran belenyúltak, és ott változtatták meg, ahol gondolták. Azok pedig, akik valóban úgy tekintettek ezekre az írásokra, mint Isten Igéjére, azok pedig tőlük telhetően hűséggel kezelték, és nem akartak rajta változtatni, hanem meg akarták azt őrizni olyan hitelesen, amilyen hitelesen csak tudták.

Még egy adalék:

Ellicott püspök, aki tagja volt a Westcott-Hort féle revíziós bizottságnak, a következőket mondta:

“A Fogadott Szöveg [Textus Receptus] eredete túlnyúlik az egyes kéziratok származásán, amelyekre Erasmusnak szüksége volt… A származása visszanyúlik a távoli régmúltba. A Fogadott Szöveg első őse legalább kortársa volt a ma birtokunkban lévő legrégebbi kéziratnak, ha nem régebbi mint bármelyikük.”(idézve: Burgon: The revision revised, 390.oldal)

Úgy tűnik, hogy nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy a Bizánci szövegeknek mondott Többségi vagy Hagyományos Szövegek a legrégebbi szövegei a görög Új Szövetségnek. Csak ha valaki szándékosan ellenáll a bizonyítékoknak, és valóban azon munkálkodik, hogy elvesse a Textus Receptust, akkor jut arra a következtetésre, amely ma elterjedt a “tudományos” körökben.

Magyar vonatkozásban pedig az 1908 előtti Károli fordítás az, amelyik tartalmazza számunkra a Textus Receptus elérhető leghitelesebb magyar fordítását. Ezt próbáltuk meg visszaadni a magyar népnek a Váradi-Károli kiadással.