A címbeli kérdést másképp feltéve:
Ma tényleg mindenki olyan Bibliát csinál, amilyet akar?
A válasz egyszerűen: Igen.
Ámbár szeretném elmondani, hogy a kérdésemben elsősorban nem magánszemélyekre gondoltam, hanem mondjuk egyházakra, akár nemzeti Bibliatársulatokra, felekezetekre, stb.
De nézzük meg közelebbről a mai helyzetet. Általános értelemben is, de a hittudományok művelői körében is az a nézet, hogy a reformáció korában összeállított új szövetségi Textus Receptus, és a Ben Hajjim féle Ószövetség – amely a reformáció idején minden protestáns fordításnak az alapját képezte, nem tekinthető a Biblia hiteles alapjának, ezért egy új, tudományosan kidolgozott héber és görög szövegre van szükség.
A jelen korra hatással lévő munkák, különösen az Új Szövetség tekintetében, már a 18.században elkezdődtek. Számos, főként racionalista nézetű tudós vette fel a kihívást, hogy megalkossa az Új Szövetségnek az általa a lehető leghitelesebbnek tekintett görög szövegét.
Néhány fontosabb név:
18.század
Johan Albrech Bengel
Johann Jakob Griesbach
19.század
Karl Lachmann
Samuel Tregelles
Konstantin von Tischendorf
Richard Francis Weymouth
Bernhard Weiss
Westcott és Hort
Eberhard Nestle
20.század
Erwin Nestle (Eberhard Nestle fia)
Kurt és Barbara Aland
Itt kezd a történetünk érdekessé válni. A fenti kutatók mindegyike kiadott legalább egy-egy görög Új Szövetséget, amelyek nem egyeznek meg egymással. Vagyis, mivel az ő szövegkritikai módszereik és a szöveget illető véleményük eltért egymástól, ezért az általuk elkészített szövegek sem egyeznek meg egymással. Egyedül Tischendorf 8 féle Új Szövetséget adott ki, amelyek mind különböztek egymástól. Eberhard Nestle szerint Tischendorf 7. és 8. kiadású Új Szövetsége között 3572 eltérés van. Ez is remekül példázza, hogy mennyire “képlékeny” számukra a szöveg, és ha egy általuk értékesnek talált új bizonyíték kerül elő, akkor minden gond nélkül átírják a szöveget. Ennek következtében az általuk szerkesztett Új Szövetség sohasem tekinthető véglegesnek.
A fentebb felsorolt nevek abban mind megegyeztek, hogy állításuk szerint az Új Szövetség eredeti szövege nem maradt fenn, ezért azt fáradságos munkával helyre kell állítani.
Ez az állítás egy puszta feltételezés!
Semmi bizonyíték nincs arra, hogy az egyház ne őrizte volna meg Isten igéjét hitelesen, ugyanis az eredeti kéziratok elvesztek. Vagyis ma senki sem mondhatja, hogy az Új Szövetségnek az egyház által megőrzött szövege nem egyezik meg az apostolok által eredetileg leírt szöveggel!
Ezzel szemben azonban azt találjuk az egyháztörténelemben, hogy a 4.században történt egy elszakadás a ma alexandriai szövegcsoportnak nevezett szövegektől, és kizárólag az akkor antiókhiainak, ma bizáncinak nevezett szövegeket kezdték el használni. Szintén nem áll meg Hortnak az az állítása, miszerint a bizáncinak nevezett szöveg a kor szövegtípusainak összemosásából keletkezett. Erre egyik bizonyíték az, hogy egyetlen egyházi írás sem, és egyetlen egyházatya sem említ semmi ehhez fogható eseményt. Nem méltatják, hogy milyen jó vagy rossz az új szöveg. Egyszerűen elhagyták az általuk elítélt alexandriai változatokat, és csak a tiszta másolatokat használták tovább. Ezek a másolatok maradtak fenn az egyház használatában, és kerültek át nyugatra, majd ezekből a kéziratokból állította össze Erasmus a maga Új Szövetségét.
És itt van egy igen jelentős különbség a reformáció korának hittudósai és a mai hittudósok között. A reformáció korában senki sem kérdőjelezte meg, hogy az Új Szövetség görög egyházi másolatai a hiteles szöveget tartalmazzák. Ők egyszerűen egy kötetbe szerették volna összeállítani a külön-külön létező kéziratokat. Igen, figyelembe vették a szövegvariációkat, és azon igyekeztek, hogy minél jobb minőségű másolatokból állítsák össze a szöveget. De egyikük sem kérdőjelezte meg, hogy a hiteles szöveg megmaradt-e vagy sem. Ezért is helytelen ma a kéziratoknak ezt a kategóriáját akár bizánci, akár többségi szövegeknek nevezni, mert a helyes megnevezés a hagyományos szöveg. Ez a szöveg maradt ránk az egyház gondozásában.
Látjuk is, hogy a helyes eredeti szövegeken alapuló fordítások milyen megújulást hoztak el a nyugati egyház területére. Ez a megújulás az, amely mára az ellenkezőjére fordult, és az egyház nem megújul, hanem hanyatlik. Ennek egyik okozója a rossz Biblia, amelyet ma az egyházak használnak. A protestáns egyházak meghasonlottak önmagukkal, és ahogyan Jézus is mondja, hogy amelyik ház, vagy amelyik ország meghasonlik önmagával, az nem marad meg. Ahogy már más cikkben is írtam, a protestáns egyházak szépen visszatértek a katolikus Bibliához. Elhagyták azt az alapot, amely megkülönböztette őket, amely világosságot hozott az egyházba, amely valósággal elhozta a reformot az egyháznak. Ma, a “tudomány vallása” visszatérítette a protestáns egyházakat a világosság útjáról.
De maradjunk a témánál. Ma valóban mindenki megcsinálja a saját Bibliáját?
Az 1950-es évektől kezdve, illetve amikor a Brit és Nemzetközi Bibliatársulat átalakult a nemzeti bibliatársulatokká, akkor elindult egy közös munka. A szakemberek krémje összeült, és elkezdte megvizsgálni a bibliai szövegekből rendelkezésre álló bizonyítékokat. Ezek alapján, fáradságos munkával összeállították az Új Szövetség általuk immár “az eredetihez legközelebb álló” görög szövegét. Ez a csoport a legfelkészültebb, az ő rendelkezésükre áll a legkiterjedtebb háttértámogatás. Munkájukat még a pápa is elfogadta, és a katolikus Biblia alapjává tette. A Nemzetközi Bibliatársulat munkáját teszi semmivé minden egyes egyház, kiadó, vagy nemzeti bibliatársulat, amelyik nem azt a szöveget használja, amelyet ők hivatalosan kiadnak. Ugyanis ha nem pontosan azt a szöveget használják, akkor azzal azt mondják ki, hogy “ők jobban tudják, hogy azon a helyen mit kell mondania az igének”. Felülbírálják a szöveggondozó bizottságok munkáját, és a saját Új Szövetségüket alkotják meg. Pontosan úgy, ahogyan a 18., 19.században a felsorolt hittudósok tették. Ezzel azonban újra egy újabb Új Szövetséget alkotnak, amely nem egyezik meg a világban egyetlen másik Új Szövetséggel sem.
Nézzünk erre egy konkrét példát:
Az 1990-es kiadású Revideált Új Fordításban (RÚF), amelyet a Magyar Bibliatársulat állított össze, zárójellel jelzi azokat az igehelyeket, amelyek kétségesek, hogy részei voltak az eredeti apostoli írásoknak.
Az Apostolok Cselekedetei 8.fejezet 37.vers zárójelben van:
(Ezt mondta neki Fülöp: “Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: “Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”)
A lábjegyzetben pedig a következő megjegyzés szerepel ehhez a vershez:
Ez a vers a régi kéziratokban nem található.
Ezt a verset nem közli sem a katolikus Biblia, sem az Egyszerű Fordítás, mivel ők is azt állítják, hogy nem volt része az eredeti kéziratoknak. Így adják ki a Nemzetközi Bibliatársulat görög új szövetségét is, hogy ez a vers nem része az eredeti kéziratoknak. Még csak említést sem tesznek róla, olyan, mintha nem is létezett volna. Mutatom:
A 37.vers ki van hagyva, és a lábjegyzetben sem mondanak róla semmit. Vagyis, olyan, mintha sohasem létezett volna. De akkor el vagyunk veszve, mert ha nem az apostolok írták, akkor ki tette bele és mikor? Mégis azt mondja nekünk a Magyar Bibliatársulat, hogy ez hiteles része az igének, csak néhány kézirat nem tartalmazza. Akkor hogy került bele a szövegbe?
A Magyar Bibliatársulat szöveggondozó bizottsága azonban felülbírálva a hatalmas tekintéllyel rendelkező Nemzetközi Bibliatársulatot, és a Nestle-Aland szöveggondozó bizottságot is, leközli ezt a verset.
Ők úgy gondolják, hogy bár ez nem része a régi kéziratoknak, mégis helye van az Új Szövetségben.
Akkor megkérdezem, hogy ők mit tudnak, amit a többiek nem? Szerintük miért része ez a vers a szövegnek, ha mindenki más szerint nem volt része a szövegnek? Ha van erre bizonyítékuk, akkor azt miért nem bocsátják a többiek rendelkezésére, hogy ők is beírhassák a szövegükbe, mint az Új Szövetség részét?
De a probléma itt még nem ér véget. Ugyanis ennél a versnél ezt a jelölést és lábjegyzetet olvashattuk egészen 2015-ig, amikor megjelent a legfrissebb revíziója a Revideált Új Fordításnak.
Ott ugyanis megváltozott mind a jelölés, mind a lábjegyzet. Elmaradt a zárójel, és csak egy kis jel mutatja, hogy van lábjegyzet a vershez. Az pedig ezt mondja: Ez a vers egyes kéziratokban nem található.
Akkor ez azt jelenti, hogy a magyar Bibliatársulatnak mindvégig igaza volt, hogy bennhagyta ezt a verset a szövegben? A többiek miért veszik ki akkor még mindig? És miért változott meg a lábjegyzet, most már régi kéziratokban is megtalálták ezt a verset? És ha csak egyes kéziratokban nincs benne, akkor miért kell ezt külön jelezni? Vagy még nem biztosak benne, hogy valóban része volt az eredeti írásnak? És lehetne folytatni a kérdéseket.
Ha csak egyes kéziratokban nincs benne, és ezt azért külön megemlítik, akkor a Róma 8,1-et miért nem említik meg?
A RÚF-ban így olvashatjuk:
Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,
Károlinál pedig így:
Nincs azért most már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint.
Itt miért nem írják oda, hogy “egyes kéziratok hozzáteszik”, vagy valamilyen más megjegyzéssel?
Az ApCsel.8,37-et beleteszik a szövegbe, annak ellenére, hogy a saját nemzetközi szervezetük meg sem említi, hogy létezett az a vers, a Róm.8,1-hez pedig nem tesznek ki semmilyen megjegyzést. A Mt.6,13-nál például kiírják, hogy “a vers második fele egyes kéziratokban hiányzik”. Hogyan lehet valami ennyire következetlen? De ez a következetlenség jellemző az egész kritikus szöveget használó tudósok táborára. És nekünk azt mondják, hogy ez a tudomány. Gyalázat.
Az írás címéhez visszakanyarodva, ez a példa jól szemlélteti, hogy mi zajlik ma a Bibliák körül. Az a csoport, akik azt mondják, hogy a Biblia szövegét helyre kell állítani, a kezdetektől egészen a mai napig részekre van osztva, és mindenki a maga meggyőződését követi. Emiatt minden egyes újabb kiadású Biblia el fog térni az előző kiadásoktól, mert közben változni fog a szöveg. Emiatt van, hogy a Márk evangéliuma sem kezdődik egységesen. 1975-ben, az Új Fordítás kiadásakor még így volt:
Jézus Krisztus evangéliumának kezdete,
Közben kiderült, hogy ez mégiscsak úgy van, ahogyan a Károli fordításban mindig is olvashattuk:
Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete,
És mindezt minden megjegyzés nélkül. Aki 1975-ben olvasta, az úgy olvasta, hogy Isten Szent Szelleme így adta meg Márk evangéliuma első versét. De azután szembesülnie kellett vele, hogy hiába hitte mindvégig, hogy úgy kezdődik az evangélium, 1990-ben már másképp kezdődik, és most már erről a változatról mondja a Bibliatársulat, hogy meg van róla győződve, hogy ez az eredeti szöveg. 1975-ben még a korábbi változatról volt meggyőződve. A “tudományos” szövegkritika ma ilyen szinten van. Csupa feltételezésre alapozva, sokszor egymásnak ellentmondó érvekkel és szempontokkal vizsgálva a szöveget, szinte minden esetben különböző eredményre jut.
Ezzel szemben látunk egy homlokegyenest más álláspontot:
Mégpedig azt, amely a bizonyítékokon alapul. Az eredeti kéziratok valóban elvesztek. Az egyház azonban, különösen keleten, ahol a görög nyelv használata megmaradt, hűséggel másolta tovább a birtokában lévő kéziratokat, és őrizte meg számunkra a szöveget. Azonban az elsődleges szempont az, hogy ez a szöveg lett áthagyományozva ránk, ezt őrizte meg az egyház. Ennek bizonyítékai egészen a második századig visszanyúlnak, és bizonyítják, hogy a szöveg nem változott. A Biblia szövegéből készült egyházi tanításokat tartalmazó írások, valamint az egyházatyák idézetei mutatják a mai szöveg minőségét, amelyet a reformáció korának hittudósai örökítettek ránk. Ez a szöveg nem változott, mert mindenki, aki ezzel foglalkozott, hitte, hogy ez Isten beszédének a ránk hagyományozott Igéje. Nem kételkedtek abban, hogy ezt az egyház jól őrizte meg.
Ezért kellett újra egy olyan Biblia, amely a mai magyar nyelven adja minden Krisztust kereső ember kezébe az egyház által ránk hagyományozott szöveget, amelyet Károli és társai fordítottak le számunkra, és kiállta a revíziók sorát. A Bibliatársulatok többé már nem fognak ilyen Bibliát kiadni.
Keresse mindenki a régi, reformáció korabeli Bibliákat, és olvassa azokat, ezek 1873-ig jók voltak. Az 1908-as már sok helyen eltér a helyes szövegtől, de még az valamennyire használható. Vagy olvassa a Váradi-Károlit, amely már mai nyelven szól, és több fogalmat helyre tesz.