Jézus feltámadása

Hitünk alapja a feltámadott Jézus Krisztus

Medveczky László Hitélet ,,,

1 Eszetekbe juttatom továbbá atyámfiai az evangéliumot amit hirdettem nektek, melyet be is fogadtatok, melyben álltok is, 2 Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok amilyen beszéddel hirdettem nektek, hacsak nem hiába hittetek. 3 Mert azt adtam elétek mindenekelőtt, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; 4 És hogy eltemettetett; és hogy feltámadt a harmadik napon az írások szerint; (1Kor.15,1-4)

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. (1Kor.15,14)

És ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és nagy sokaságot tanítottak; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. (ApCsel.11,26)

A keresztyén ember Krisztus követője, vagyis arról ismerni meg, hogy hisz annak a bizonyságnak, amelyet a feltámadott Jézus Krisztusról tettek a tanítványai. Ha Jézus Krisztus nem támadott fel a halálból, akkor nem igaz az apostolok bizonysága, és hiábavaló a hitünk is. A hitünket tekintve szeretném kicsit körbejárni az előttünk lévő bizonyságokat.

Jézus létezését senki sem vonja kétségbe! A történeti Jézus személye, mármint az a tény, hogy létezett-e, sohasem volt megkérdőjelezve. A mai ember pedig még kevésbé kérdőjelezheti meg a személyének a létezését. Ugyanis mint bármely más ókori személyről, Jézusról is csak a kortársak és a későbbi korok írói adnak számunkra információt. Ha ezeknek nem hiszünk, akkor egyik történelmi személyiségben sem hihetünk. Akkor nem tudhatjuk bizonyosan, hogy létezett-e Nagy Sándor, vagy létezett-e Néró császár, Nagy Heródes, Buddha, stb. Róluk úgy tudunk, hogy valahol valakik leírták, hogy ők létező személyek voltak. Jézus kora óta mindig volt valaki, aki a róla szóló bizonyságot megerősítette. És nem csak a bibliai szövegek tesznek róla bizonyságot, hanem a biblián kívüli források is. Ezt a tényt még a legkritikusabb szkeptikusok sem tagadják. Vagyis megállapíthatjuk, hogy a mai időszámításunk kezdete környékén élt egy Názáreti Jézus nevű ember Júdea területén.

A következő kérdés, amit meg kell vizsgálnunk, hogy igaz-e a “tanúk” a bizonyságtétele. Ehhez a vizsgálathoz nyugodtan megnézhetjük, hogy a mai bírósági tárgyalásokon hogyan kezelik a tanúkat. Nem fogok ennek a teljes részletességig történő kifejtésébe, hanem csak a lényegi elemeket nézzük meg, mert ahhoz egy könyvet kellene írnom.

A tanúk vallomásának értékelésekor több szempontot is figyelembe vesz a bíróság. Milyen kapcsolata volt a tanúnak az érintett személlyel, milyen mélységig ismerhette a kérdéses eseményeket és a résztvevő személyeket. Egyébként mennyire tisztességes és szavahihető embernek ismerik (ismerték) a környezetében, illetve a kortársai.

Ha így nézzük, akkor a négy evangélistából legalább kettő részese volt Jézus mindennapjainak, és a szolgálata elejétől fogva vele éltek. János kifejezetten azok közé tartozott, akikkel kivételezett Jézus, és olyan helyekre is elvitte őket, mint a megdicsőülés hegye, a kislány feltámasztása, az Olajfák hegyén a végidőkről szóló beszéde, stb. Máté is tagja volt a 12 kiválasztott apostolnak, és hivatását tekintve is komoly írástudó és “jogi” ismeretekkel rendelkező személy volt, aki munkájából kifolyólag rá volt kényszerítve a könyvelésre, nyilvántartásra, jegyzetelésre, jelentések készítésére. Igen gyakorlatias szakmája volt mint adószedő, emiatt a csalásokra is kifinomult érzéke lehetett, mert a nép akkor is, mint ma, adóelkerülő magatartást folytatott. Szóval igencsak tárgyilagos lehetett a megfigyelése, és jó megfigyelő készséggel rendelkezhetett.

Márk személye, azon kívül, hogy tudjuk, hogy már az édesanyja is hitt, és náluk gyűltek össze a hívőkkel, kevesebbet tudunk. Az evangéliumát Péter evangéliumának is szokták nevezni, abból kiindulva, hogy Péter megnevezi őt, mint fiát. Márk rokona volt Barnabásnak is, aki Pál munkatársa volt egy ideig. Többen őt látják az ifjúban, aki Jézus elfogásakor ruhátlanul elmenekül (Mk.14,51). Azt látjuk, hogy mindvégig ott volt a családjával az események körül, és Péter időskori kísérője lett. Pál is megemlíti Timótheusnak, hogy hozza el Pálhoz, mert alkalmas neki a szolgálatra (2Tim.4,11). Azt látjuk, hogy kitartott a hitben, és ott forgott az apostolok körül a szolgálatban.

Lukács hasonló helyzetben kerül a szolgálat közelébe. Az Apostolok Cselekedetei 16. fejezetében változik meg az események leírása. Addig úgy beszél a történtekről, hogy Pálék utaztak. De a 10. verstől fogva azt mondja, hogy “igyekeztünk elmenni”. Vagyis többesszám első személyben folytatja az elbeszélését. Ezek szerint Troásban csatlakozott Pál csapatához, és volt vele mindvégig, de legalább a római fogsága idejéig. Pál júdeabeli fogvatartásának idején bőven volt ideje a közelében lévőkkel beszélgetni arról, hogy mi is történt Jézus idejében. Ahogyan maga is bizonyságot tesz erről:

1 Mivelhogy sokan kezdték rendben megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését amelyek nálunk beteljesedtek,2 Ahogyan nekünk átadták, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: 3 Tetszett nekem is, aki elejétől fogva mindennek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendben írjak neked, jó Theofilus, 4 Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, amelyekre taníttattál. (Lk.1,1-4)

Pált két évig tartották fogva, mielőtt elvitték Rómába. Ez alatt az idő alatt bőven lehetett rá lehetősége, hogy kikérdezze a helyi tanúkat. A fenti versek arról is árulkodnak, hogy nem ő az első, aki összeírja az események elbeszélését. Mivel ilyen közel volt a szemtanúkhoz, és az az indulat vezette, hogy pontosan megtudja, hogy mi is történt, nincs okunk kételkedni a bizonyságában.

Hogy az evangéliumok mennyire egybehangzó bizonyságot tesznek, ahhoz elég például elolvasni a Diatesszaront. Ennek készítése során is meg kellett látnunk, hogy mennyire egységes módon mondják el Jézus történetét az evangéliumok. Ez valóban csak a Szent Szellem közreműködésével lehetett lehetséges. (Ez egyébként letölthető a blog letöltések oldaláról.)

De az evangéliumok írói mellett nem szabad megfeledkeznünk Jakab és Júdás bizonyságáról sem. Ők nem hitték el Jézusról, hogy valójában ki ő, és még életében történt, hogy azt mondták róla, hogy “magán kívül van” (Mk.3,21). Ebből a helyzetből fordult át a hitük, hogy ők is elhiggyék, hogy Jézus valóban az, akinek életében mondta magát. Ebben csak a feltámadásának a ténye erősíthette meg őket.

Jakabról még a kortársai is azt mondták, hogy igaz. Ismertségét nem is kellett bizonygatnia, mert a levelét is csak úgy kezdi, hogy “Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája“. Nem kell külön elmondania, hogy ki ő valójában. A zsidó hívők között is ismert volt a neve, és úgy látjuk az Apostolok Cselekedeteiből, hogy idővel a jeruzsálemi gyülekezet egyik tekintélyes elöljárója lett. Jézus Krisztus szolgájának mondja magát. De Pál is bizonyságot tesz róla, hogy Jakabnak megjelent a feltámadt Krisztus (1Kor.15,7).

Ezen a ponton elérkezünk oda, hogy az eddig említett tanúk, egymás igazáról is bizonyságot tesznek! Péter megerősíti Pál bizonyságát (2Pét.3,15-16). Márkról bizonyságot tesz Lukács is, Pál is, és Péter is. Mátéról a másik három evangélium tesz bizonyságot. Pál megerősíti az evangéliumokban a végidőkről leírt beszédét Jézusnak, amelyet az olajfák hegyén mond el. Pál végidőkre vonatkozó leírásait, jobban mondva kijelentéseit megerősítik Jánosnak a Jelenések könyvében leírt látomásai. Azt látjuk, hogy a tanúk keresztben egymást is igazolják.

De meg kell említenünk azt is, hogy amikor a feltámadás reggelén elfutottak az angyalok láttára a papi szolgák, akkor nekik pénzt adtak a papok, hogy mondják azt, hogy a tanítványai vitték el Jézust (Mt.28,11-15). Ha és amennyiben Jézus valóban nem támadt volna fel, akkor a történet, amelyet pünkösdkor látunk, az nem teljesedhetett volna be, mert mindenki tudta volna, hogy Jézus ott, abban a bizonyos sírban van, ahová temették. Jeruzsálemben kezdték el hirdetni Jézus feltámadását, és ennek nem mondtak ellene a főpapok, mert nem tudták megmutatni sem Jézus holttestét, sem azt nem hirdették nyilvánosan, hogy a tanítványai lopták el a testét. Jeruzsálemben minden adott lett volna, hogy leleplezzék az apostolokat, ha az apostolok hazudtak volna. Különösen olyan szkeptikusok szeme láttára, mint Jakab, aki egész életében nem hitte el Jézusról, hogy kicsoda ő, mert akkor őt sem tudták volna hitre téríteni. Maga Jakab mondja el Pálnak, hogy mennyi zsidó lett hívővé Jeruzsálemben és környékén (ApCsel.21,20, de még ide sorolhatnánk az ApCsel.6,7 verset is).

Tovább keresve a bizonyságokat Jézus feltámadásáról, Pál hivatkozását találjuk, aki azt mondja, hogy Jézus megjelent több mint 500 embernek egyszerre, akik közül még a levele írásának idején is többen élnek (1Kor.15,6). De maga Pál is látta a feltámadott Jézus Krisztust, amikor megjelent neki a damaszkuszi úton. Maga tesz róla bizonyságot, hogy mennyire megváltozott az élete, mióta személyesen találkozott Jézussal.

A Biblián kívül pedig azt látjuk, hogy ezek a személyek hajlandók voltak a legkülönfélébb kínzásoknak és üldözéseknek is alávetni magukat a Jézusról szóló bizonyságuk miatt. Semmilyen világi előnyük nem származott a bizonyságtételükből, hanem épp az ellenkezőjét mondhatjuk el. Igencsak megszenvedték azt, hogy ők ezt a hírt vitték szerte a világba. Éppen ők írnak negatívan azokról, akik anyagi előnyért hirdetik az evangéliumot, és óva intenek az ilyenektől, mert azokat hamis munkásoknak vallják.

Akkor mi mit is mondhatunk? Azt hogy megvizsgálva az előttünk lévő bizonyítékokat, azt látjuk, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból, és az erről szóló bizonyságot megőrizte mind a hívők sokasága, mint a Szent Szellem, aki megerősítette ezt a bizonyságot. Nagyon nagy az ember felelőssége, hogy mit kezd ilyen nagy bizonyság láttára.

És akkor még egy fordulatot kell vennünk a gondolatmenetünkben. Itt vagyunk mi, a 21. században, és látjuk, hogy ilyen hiteles bizonyság van arról, amit Jézus tett és tanított. Jézus pedig bizonyságot tett az egy élő Istenről, és az írásokról, amelyet ma Ószövetségként ismerünk. Az egyházak és gyülekezetek pedig bizonyságot tesznek az Újszövetség mellett, sokszor elszenvedve ugyanazokat az üldöztetéseket, mint az apostolok és a korai egyház. Mi a közös mindannyiunk hitében, akik hiszünk az előttünk bizonyságot tévőknek? Hogy a hitünket elsősorban a Bibliára alapozzuk. Ezért kell ismernünk Isten Igéjét, a Szentírást, mert az a világon minden kereszténynek ugyanazt a bizonyságot teszi. Jobban mondva tenné, ha ugyanazt a Bibliát olvashatnánk. De sajnos ez már nem igaz. És itt nem a nyelvek különbözőségére gondolok elsősorban, és a fordítások eltéréseire, hanem arra, hogy kétféle Biblia forog közkézen, és az egyik nem arról az evangéliumról tesz bizonyságot, amelyikről a másik. Hanem egy másik Jézust, egy másik evangéliumot hirdet. Erről írtunk a Váradi-Károli Biblia függelékében is, és a blogon is ebben a cikkben: Két Biblia – két vallás.

Bárcsak minden ember hinne ezeknek a bizonyságoknak, és odafordulna a Teremtőjéhez, és az Ő Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz, hogy élete lehessen. Nekünk, akik hiszünk, csak azt tudom mondani, hogy olvassuk ezeket a bizonyságokat minél gyakrabban, hogy egyre erősebb lehessen a hitünk, mert egyre sötétebb és gonoszabb a világ, és egyre nehezebb megállni a sok gonoszság közepette. Ez a fegyverünk a gonosszal szemben, nem véletlen, hogy ezt mindig is el akarta venni az emberektől. Ehhez a harchoz és ellenálláshoz adhat erőt az Isten és az Ige ismerete.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, és az Isten szeretete, és a Szent Szellem közössége mindnyájatokkal. Ámen. (2Kor.13,14)

UI: Itt most csak a hitünk alapjáról, az Úr Jézus feltámadásáról szóló bizonyságokról szóltunk. Az egy teljesen külön téma, hogy akik Őt akarják követni, azoknak milyeneknek kell lennie. Kik is valójában a keresztények, vagyis a Krisztus követői.

Most akkor valóban vasárnap a feltámadás napja, vagy ez csak hagyomány

Medveczky László Bibliai témák ,

Visszatérve pedig készítettek fűszereket és keneteket. 57 És szombaton nyugodtak a parancsolat szerint. (Lk 23,56-57)

A hét első napján pedig kora reggel a sírhoz mentek, vitték az elkészített drága keneteket és némely más asszonyok is velük. (Lk 24,1)

Ismét egy fordítási kérdést szeretnék megvizsgálni. Egy görög jövevényszó fordítását szeretném egy kicsit körbejárni. Ez a szó szinte minden nyelvben vitathatatlanul jövevényszó a héberből. A szombatról, vagyis a shabbatról, görögül a szabbaton (σάββατον – Strong: G4521) szóról van szó.

A fordításokat átvizsgálva úgy tűnik, hogy ennek a szónak két egymással egyenértékű fordítása létezett. Szombatként, illetve (naptári) hétként is fordították.

Ha logikusan gondolkodunk, akkor a mai nyelvhasználatban is ugyanazzal a jelentéstartalommal bír, ha egy keddi napon azt mondom, hogy valami jövő hét kedden lesz, vagy azt, hogy egy hét múlva. A két kedd közötti idő az egy hét. Ugyanezzel az analógiával, a szombattól szombatig tartó időtartam is pont egy hét. Ha azt mondom, hogy szombathoz egy hétre, az ugyanazt jelenti, mintha azt mondanám, hogy a következő szombaton.

Most nézzük meg, hogy a görög „szabbaton” szónak milyen jelentése van:

A Thayer -féle görög szótár szerint:

– Definíció:

1. minden hét hetedik napja, szent nyugalmi nap, amelyen az egész világtól elvárt, hogy tartsa magát távol minden világi munkától

a. a szabbat intézménye, a törvény, hogy tartsák szentnek a hetek napjai közül minden hetedik napot

b. egy (darab) szombat, szombatnap

2. hét nap, egy hét

– Eredete: héber eredetű H7676 (szabbat)

A Strong szótár szerint:

Héber eredetű szó, a szabbat – vagy a heti pihenőnap napja, amelyen távol tartják magukat a világi tevékenységektől (szintén jelenti ennek a napnak a megfigyelését, vagy magát a szombat intézményét is); kiterjedtebben két szabbat közötti időszak; és ehhez hasonlóan mindezeknek a jelentéseknek a többszörösét is jelenti: szabbat (nap) hét

Egyértelműen összefügg a jelentése a szombattal, a szombatnappal. Még amikor hetet jelent is a szó, akkor is a szombatok közötti hétről van szó. A fenti analógiát használva, ha a szombat szóval fejezem ki, hogy egy hét időtartamra utalok, és azt mondom, hogy két szombat múlva, akkor a a mostani szombathoz képest a második szombatra vonatkozik. Tehát ha még időtartam jelentéssel használom is a kifejezést, akkor is kötődik a hét egy adott napjához, és nem helyettesíthetem be oda a hét egy másik napját.

Nézzük meg, hogy héber nyelven van-e más szavuk a naptári hétre, vagy kizárólag a szabbat kifejezést használják.

Töltsd ki ennek a hetét, azután neked adjuk ezt is a szolgálatodért, amellyel szolgálsz nálam még hét esztendeig. (1Móz 29,27)

Itt az első hét a „shabua” (H7620), amely egy „hetes” periódust jelent, hét évet vagy egy naptári hetet.

Tudd meg azért és értsd meg: A visszatérésről és Jeruzsálem újjáépítéséről való beszéd keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van, és újra megépülnek az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben. (Dán 9,25)

Ebben a versben is ugyanazt a héber szót találjuk, és hetet jelent. Angol fordításban a naptári hétnapos hét szavával fordították (week) a hetet. A Váradi-Károli Bibliában megtalálható Károli Gáspárnak ehhez a szakaszhoz írt magyarázata, mely szerint:

„Mivel azt mondja, hogy Isten mindezeknek hetven hetet rendelt, meg kell látnunk mennyi időt tesz az ki. A Szentírásban kétféle hét van. Az első rendbeli hét, a napi szám szerint való hét, amelyek hét napból állnak, mint az 5Móz.6,9.-ben, mikor azt mondja Mózes, hogy a húsvét után pünkösdig hét hetet számoljanak. Másodrendbeli hetek, az év szám szerinti való hét, amely hetek, hét évből állnak, mint a 3Móz.25,8., ahol megmondja Isten Mózesnek, hogy hét évi hetet számoljon, amelyek hét-hét évet foglalnak egybe.”

Egyértelművé teszi számunkra, hogy amikor a szombattól független hét napos, vagy hét éves periódusról beszél az ige, akkor ezt a szót használja, és nem a szabbat szót.

A görög nyelvben hasonló elvet találunk. Az Új Szövetségben nem találjuk meg a hét napos hétre vonatkozó görög szót, ezért a Septuagintához fordulunk.

Dániel könyvénél maradva, a Septuaginta a héber „shabua” kifejezést nem „szabbaton”-nal fordítja, hanem a görög „evdomáda” (εβδομάδα) kifejezéssel, amely egy hetes periódust jelent. Vagyis a görög nyelvnek is meg van a maga szava a naptári hétre, melyet nem a héber szabbat jövevényszóval fejez ki.

A szombat utáni naptól, amelyen bemutattátok az áldozati kévéket, számoljatok hét teljes hetet. (3Móz 23,15)

Emellett a Septuaginta a fentebb idézett Dán.9,24-27 szakaszban sem a szabbaton szót használja, hanem az evdomáda kifejezést. Ezzel is megerősítve, hogy ott nem a szombatnaphoz kötött jelentés a fontos, hanem az egy hetes periódus a lényeges.

(A blog jellege nem alkalmas arra, hogy egy teljesen kimerítő elemzést írjak, ezért nem foglalkozom minden egyes előfordulással, hanem igyekszem az idézett igék körét leszűkíteni a szükséges minimumra, hogy az olvasó türelmét ne tegyem próbára.)

Ezek után nézzük meg a szabbat szó előfordulását (Strong száma: H7676). Ezt a szót mindenki szombatként fordítja, akár egyes- akár többesszámban fordul elő. Vagyis magyarul a szombat, szombatnap, szombatok szavakkal. Csak egy példa:

Ezenfelül számlálj hét szombat esztendőt, hétszer hét esztendőt úgy, hogy a hét szombat esztendő ideje negyvenkilenc esztendő legyen. (3Móz 25,8)

Nem fordítják naptári hétnek egyszer sem, arra ott van a másik héber szó, amelyet fentebb vizsgáltunk. Ennek a logikának kellene átjönnie az Új Szövetség fordításához is. A hét napos periódusnak más megfelelőjének kellene lennie, mint a „szabbaton” fordításának. Ennek ellenére azonban itt már feltűnik a „nap”, „hét” értelmezés is, a „szombat” mellett. Ezzel önmagában nem is lenne gond, ha nem a fordítóra lenne rábízva, hogy mikor melyik jelentést használja.

A fordításokat megfigyelve azt látni, hogy amíg a reformáció idején két egyenrangú fordításként volt jelen a „hét” és a „szombat”, addig ma adott helyeken szinte csak a „hét” szóval fordítják a „szabbaton” görög kifejezést. Hogy ezt miért látom problémának, arra mindjárt kitérek.

Nézzünk meg egy pár fordítást, ahol a „szabbaton” görög kifejezés előfordul.

1Kor.16,2

A’ hétnek minden elsö napján magánál mindenitek tegye el, a’mit az Istennek ajándékából el akar tenni, hogy ne légyen akkor annak kiszedése mikor oda mégyek. (1Kor 16,2 – Aranyas 1685)

A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek. (1Kor 16,2 – Károli 1908)

Heltai (1561): A hétnek első napján…

Vizsolyi (1590): A hétnek minden első napján…

Komáromi Csipkés György: A Szombatoknak egyikén, ki-ki közületek magánál tegye el kincsül letévén azt, amit jó szándékából akar, hogy amikor oda megyek, ne legyenek akkor kiszedések.

Az első szombaton mindegyitek tegye félre magának és rakja össze, amit sikerül, nehogy akkor legyenek gyűjtések, amikor (oda)megyek, (1Kor 16,2 – Vida)

Mai fordítások kivétel nélkül: a hét első napjának fordítják a „szabbaton” kifejezést (EFO, RÚF, Rev.Károli, Katolikus fordítások, stb.)

Efogadom, hogy többségben van a hét első napjaként való fordítás, de elgondolkodtató, hogy ha egy szombat szóval fordított verset olvasunk, hogy miről is szól ez az ige.

Jn.20,1

A hétnek első napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról. (Jn 20,1 – Károli 1908)

Vizsolyi (1590): Az hétnek első napján

Komáromi Csipkés György: A Szombatnak pedig egyik napján… (Jn.20,1)

Huszita 4 evangélium (1466): A szombatnak pedig elő napján jövő …

Sylvester János (1541): Az ünnepnek első napján…

Káldi: A Szombatnak első napján pedig Mária…

1 A szombatoknak (a hét) első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária a sírbolthoz ment és látta, hogy a kő el van véve a sírboltról. (Jn 20,1 – Vida)

A mai fordítások kivétel nélkül a hét első napjával fordítják ezt a verset.

A görög nyelvnek a naptári napra van külön szava, amely a „hemera”. Ezekben a versekben, amelyeket itt idéztem, kivétel nélkül a „szabbaton” kifejezés áll. Tehát valami olyasmi áll itt, hogy a „szombatok közül az elsőn”. Ez meg is állja a helyét, hiszen a páskha hete az egy „szombathét” volt, vagyis egész héten nyugalomban voltak. Mivel a zsidó nép is naptári napokkal jelölte meg az ünnepeket, ahogyan ma mi is, pl. aug.20, márc.15., stb. ezért náluk is egy-egy ünnep a hétnek más és más napjára esett. Az ünnepnap miatt lett egy-egy nap szombat.

Szólj Izrael fiainak, ezt mondva: A hetedik hónapban, a hónap első napján szombat ünnepetek legyen nektek, a kürtök zengése emlékezetére szent gyülekezés. (3Móz 23,24)

De e hetedik hónap tizenötödik napján, amikor a föld gyümölcsét betakarítjátok, az ÚRnak ünnepét ünnepeljétek hét napon, az első napon a nyugalom szombatja legyen, a nyolcadik napon is a nyugalom szombatja legyen. (3Móz 23,39)

A hetedik hónap első és 15. napja munka nélküli ünnepnap legyen, essen a hét bármely napjára, és az a nap szombattá lett nyilvánítva az Úr által.

Egy-egy szombat napja pedig mindig estétől estig tartott.

Nyugalom szombatja legyen ez nektek, ezért sanyargassátok meg lelketeket: annak a hónapnak kilencedik napja estéjén, a kilencedik nap estéjétől fogva a másik estéig szenteljétek a ti szombatotokat. (3Móz 23,32)

Ezt a logikát követve, a szövegkörnyezetnek kell meghatároznia, hogy éppen melyik kifejezéssel fordítsuk a görög „szabbaton” szót.

A zsidók kivonulása Egyiptomból a teremtést követő 2513. esztendőben volt. Akkor változtatta meg az Úr a naptárat, és jelölte meg a hetedik hónapot, mint első hónapot az évből. Ekkortól számítják a zsidók a naptárukban a holdév/napév kombinációját. Mivel a holdév rövidebb 11 nappal, mint a napév, ezért minden harmadik évben hozzáadnak plusz egy hónapot az évhez, hogy összhangba kerüljön a holdév a napévvel. Minden hónapjuk újholddal kezdődik, a hónap közepén van telihold, és a hónap végére fogy el a hold.

Ezek miatt a korrekciók miatt, 15 évenként kerülnek a hét napjai ugyanarra a naptári napra. Vagyis 15 évenként lesz az első hónap első napja vasárnap, és első szombatja 7.-e.

Számításaim szerint Jézus megfeszítése a teremtéstől számított 3997. esztendőben történt. Ez a 15 éves ciklus 11. éve. Ennek megfelelően, Jézus megfeszítése az első hónap 13.napja, vagyis szerda.

(Jézus megfeszítésének és születésének idejével részletesebben egy másik cikkben foglalkozom:

Húsvét apropóján – Jézus születésének, halálának és feltámadásának idejéről )

Az első hónap 14. napjának estéjén ették meg a páskhabárányt, ez csütörtök. Hahn István: Naptári rendszerek könyve szerint (43.oldal) Pészah csak vasárnap, kedd, csütörtök és szombat napra eshetnek. Ez éppen egybevág a mi számításainkkal. Megették 14.-én este a páskhabárányt, másnap ismét szombatnap volt, amikor gyülekezés napja volt, 15.-e péntek. Ezt követően mentek ki az asszonyok, 16.-án kora reggel a sírhoz, vagyis szombatnapon, amely ekkor a nyugalom napja volt, de már nem volt ünnepnap, hanem az ünnepi hét első nem ünneppel töltött napja. Nézzük meg, hogy a bevezető igeszakaszt hogyan fordították:

Lk.23,56-57, 24,1

Heltai Gáspár: És megtévén drága fűszereket és keneteket szerzének, és szombaton ugyan veszteg lőnek a törvény szerint. A hétnek első napján pedig, jó reggel menének a koporsóhoz.

Huszita négy evangélium: És megfordolván készejtének aromatákat és keneteket és bizony az parancsolat szerént veszteglének az szombaton. A szombatnak előnapján igen holval jövének a koporsóhoz…

Sylvester János: Megtérnek pediglen és drága szereket és kenetet szerzének és azon szombaton veszteg lőnek az parancsolat szerint. Egy szombat napon pediglen sötit hajnalban az koporsóhoz meninek…

Megtérvén pedig, készítének drága árómákat és keneteket; és Szombaton nyugovának a’ parantsolat szerint.A’ hétnek pedig elsö napján, igen jó reggel menének a’koporsóhoz, vivén a’drága keneteket, mellyeket készítettek vala és némelly egyéb aszszonyi-állatokis valának ö vélek. (Aranyas 1685)

visszatérőben pedig illatszereket és keneteket készítettek elő, és a szombaton pihentek a parancsolat szerint, de a szombatok első napján (a hét első napján) kora reggel kimentek a sírbolthoz, és magukkal vitték az előkészített illatszereket is, (Vida)

A mai korra teljesen eltűnt ennek a szövegnek a szombattal való „összekötése”, és már csak a hét első napjaként fordítják, amely ma a keresztény körökben vasárnap. Erre a napra teszik Jézus feltámadását is. A hagyomány olyan erős – hogy ne mondjam a katolikus hagyomány, – hogy az 1908-as revízió során már „pénteket” írnak a megfeszítés napjául.

A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket. (Jn 19,31 – 1908-as Károli)

Pedig az a nap helyesen az ünnepre való előkészület napja:

31 A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, mivel ünnep estéje volt, (mert annak a szombatnak napja nagy nap volt) kérték Pilátust, hogy törjék meg azok lábszárait és vegyék le őket. (Jn 19,31 – Váradi-Károli Biblia – a hagyományos fordítást követve)

Manapság a fordítók természetesnek veszik ezt a hagyományt, hogy Jézus a hét első napján támadt fel, vagyis vasárnap. Ez annyira erős hagyomány, hogy már a reformáció korában is sokaknak „egyértelmű volt”, hogy Jézus feltámadásának napja a hét első napja. Aki nem vizsgálja meg tüzetesebben, hogy mit is mond pontosan az ige, és messzemenő következtetéseket von le a vasárnap szerepéből, akkor az igen könnyen tévútra tévedhet. Sajnálatos, hogy a mai fordítások Jézus feltámadásának körülményeit már csak a hagyományos nézetnek megfelelően fordítják.

Pedig úgy tűnik, hogy Jézus vasárnapra eső feltámadása nem annyira biztos, hogy vasárnapra esett, mint ahogyan a keresztény hagyomány tartja. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy hogyan lett a szombatból vasárnap, mint az istentisztelet napja, és kinek az érdeke, hogy a vasárnapot (idegen nyelveken a napistenre utaló névvel – Sonntag, Sunday) tegye az istentisztelet napjává.

Húsvét apropóján – Jézus születésének, halálának és feltámadásának idejéről

Medveczky László Bibliai témák,Hitélet ,,,

mert hiszen a mi páskhabárányunk, a Krisztus, megáldoztatott értünk. (1Kor 5,7b)

Húsvét közeledtével szeretném közelebbről is megvizsgálni, Jézus születésének, halálának és feltámadásának a körülményeit. Ezek az események több evangéliumban vannak leírva úgy, hogy azokat csak akkor érthetjük meg pontosan, ha a történetek leírásait összevetjük egymással. Gondolom azt ma már senkinek sem kell elmondani, hogy egyik fő keresztény ünnepnek sincs igazán köze ahhoz az időponthoz, amikor az események valójában megtörténtek, de ennek okaira és magyarázatára most nem is térek ki külön. Azt azonban nézzük meg, hogy vajon az Igéből megállapítható-e ezeknek az eseményeknek a valós ideje.

Jézus születése

Most csak Jézus születésének az idejéről szeretnék bővebben beszélni, és itt nem vállalkozom arra, hogy akár Jézus nemzetségtáblázatait Máté és Lukács evangéliumai szerint összehasonlítsam, vagy más, a születésével kapcsolatos körülményt vizsgáljak. József és Mária Názáretben éltek, de mielőtt Mária megszülte volna Jézust, el kellett menniük Bethlehembe, ahol az elrendelt összeírás volt. Józsefnek a saját nemzetségéhez kellett mennie, és nem a lakóhelyük szerint írták össze az embereket. Így teljesedhettek be a próféciák, amelyek előre elmondták, hogy hol kell megszületnie a megváltónak(Mik.5,2).

1 És azokban a napokban Augustus császár parancsot adott ki, hogy mind az egész földet összeírják. 2 Ez az összeírás először akkor történt, mikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. 3 Azért mindenki ment, hogy beírják, ki-ki a maga városába. 4 Felment pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, melyet Betlehemnek neveznek, mert a Dávid házából és háznépe közül való volt; 5 Hogy beírják Máriával, akit neki jegyeztek feleségül, és várandós volt. (Lk 2,1-5)

A zsidókon kívül volt egy másik csoport, aki tudta, hogy egy új király fog megszületni Izraelben. Ők a csillagokat figyelték, és látták, hogy a király csillaga megjelent Izrael fölött. A keleti bölcsek, mivel látták ezt a csillagot, ezért elindultak, hogy tiszteletüket tegyék az új király előtt. Nyilvánvaló okokból, először a királyi udvarban érdeklődtek, hogy hol találják az új királyt, akinek látták a csillagát. Meglepetésükre azonban ott nem találták meg az újszülött királyt, de megkérdezték Heródest, hogy hol találják Izrael most született királyát.

1 Amikor pedig Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, ezt mondva: 2 Hol van a zsidók királya aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy imádjuk Őt. (Mt 2,1-2)

A kérdésüket hallva egész Jeruzsálem felkavarodott. Érthető módon Heródes is felkavarodott, hiszen ő volt az uralkodó abban az időben, és semmit sem tudott egy új király születéséről. Főleg nem egy olyan király születéséről, aki nem az ő nemzetségéből való volt. Mivel nem volt zsidó, hanem edomita, ezért meg kellett kérdeznie a bölcseket, hogy hol várható a király születése.

4 És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? 5 Azok pedig mondták neki: Júdeának Betlehemében; mert így van megírva a prófétánál: 6 És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izraelt. (Mt 2,4-6)

Érdekes, hogy nem egy egyszerű királyról kérdezte az írástudókat, hanem a messiás királyról. Sejthette, hogy itt többről lehet szó, és nem csak egy királyi gyermekről a sok közül, hiszen a keleti bölcsek látták az égi jelet is a gyermek megszületésével kapcsolatban, és azért állnak előtte, hogy elmenjenek hozzá a tiszteletüket tenni.

Heródes aljas szándékkal kifaggatta a bölcseket, és azt kérte tőlük, hogy jelentsék meg neki, hogy ki az új király, és hol van. A bölcsek viszont álomban meg lettek intve, hogy ne menjenek vissza hozzá, és így is tettek. Ezért szánta rá magát Heródes arra a kegyetlen cselekedetre, hogy Bethlehem környékén kiirtson minden gyermeket két éves kor alatt.

Az Úr azonban álomban figyelmeztette Józsefet, hogy vegye a gyermeket, és menjen el vele és Máriával Egyiptomba, mert Heródes halálra fogja kerestetni őket. Ekkor József fogta a családját, és Egyiptomba menekült. Amikor Nagy Heródes meghalt, akkor szólt Józsefnek az angyal, hogy most menjen vissza Izraelbe, mert meghaltak azok, akik halálra keresték az életüket (Mt.2,19-20). Ők azonban nem mertek Jeruzsálembe menni, hanem Galileába mentek, mert Arkhelaus, Heródes fia, éppen akkor kegyetlenkedett Jeruzsálemben a templomban (Mt.2,22), megöletve azokat, akik odamentek húsvétra. Lukács evangéliumából pedig megtudjuk, hogy amikor leteltek Mária tisztulásának a napjai, vagyis a szülést követő 40 nap után (3Móz.12,2-6), akkor elmentek Jeruzsálembe bemutatni a törvényben előírt áldozatot.

Heródes Kr.e. 74/73-ban született, és Kr.e. 4 márciusáig élt. Közvetlenül utána kezdett el uralkodni Arkhelaus Kr.e.4-től, Kr.u.6-ig. Arkhelaus, Heródes halálának az évében kerül uralomra, és még annak az évnek a húsvétján kegyetlenkedik a templomban, és megölet 3000 embert. Minderről Josephus Flavius ír, a Zsidók történetének 17 kötetében, a 9.3 fejezetben. Ez igazolja, hogy Jézus ugyanabban az évben született, amikor Heródes meghalt.

Így most már minden részletet ismerünk ahhoz, hogy megállapíthassuk Jézus születésének az idejét. Ha összeállítjuk az eseményeket, akkor azt mondhatjuk, hogy Jézus kevéssel húsvét előtt születhetett. Akkor meglátogatták őket a bölcsek és a pásztorok, majd rögtön Egyiptomba menekült József Máriával és a kis Jézussal. Ott voltak amíg meghalt Heródes, és lezajlott a húsvéti vérengzés. Onnan Názáretbe utaztak, és mire letelt Máriának a szüléstől számított 40 nap tisztulási idő, akkor elmentek Jeruzsálembe, hogy bemutassák az áldozatot, amelyet a törvény előírt. Vagyis Jézus semmiképpen sem karácsonykor született, de nem is ősszel, ahogy többen mondják, a szolgálatának 3 és fél éves idejéből visszaszámolva, hanem páska előtt kevéssel. Ez a zsidó egyházi naptárnak az első hónapja, amely a mai időszámítás szerint március.

Jézus halálának az ideje

Az bizonyos az igéből, hogy Jézus halála páska ünnepen volt, de nem feltétlenül péteken, ahogyan a hagyományok mondják. Jézus kereszthalálát tekintve olyan erős a hagyomány, hogy ez még a bibliafordításokra is hatással van. Az 1908-as Károli Biblia is átveszi a katolikus nagypénteket a fordításba:

Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, (Mt 27,62)

53 És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. 54 És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. (Lk 23,53-54)

Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok! (Jn 19,14)

Az 1908-as fordítást megelőzően a Károli kiadások mind úgy fordították ezt a napot, mint az ünnepre való készülődés napja. És valóban ez a helyes meghatározás, mert akkor ugyanis nem péntek volt.

A szinoptikus evangéliumokban, vagyis Máténál, Márknál, és Lukácsnál, mind hasonló leírást találunk az utolsó vacsora idejét tekintve:

És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a páskhabárányt vágták, mondták neki a tanítványai: Hol akarod, hogy elmenve elkészítsük ételedül a páskhabárányt? (Mk 14,12)

7 Eljött pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kellett ölni a páskhabárányt; 8 És elküldte Pétert és Jánost, ezt mondva: Elmenve készítsétek el nekünk a páskhabárányt, hogy megegyük. (Lk 22,7-8)

Amikor őket olvassuk, akkor az a meggyőződésünk, hogy a páska ünnepének első napján ették meg a páskabárányt. Viszont Jánosnál más leírást találunk, egy sokkal részletesebbet. Ráadásul az igében megtaláljuk az utolsó hét eseményeinek teljes időrendi leírását.

páska előtt 6 nappal

Jézus azért hat nappal a páskha előtt ment Bethániába, ahol a meghalt Lázár volt, akit feltámasztott a halálból. (Jn 12,1)

Jézus elmegy vendégségbe Mártához, Máriához és Lázárhoz. Úgy tűnik, hogy az egész hetet ott töltötte, egészen az elfogatásáig. Erről a vacsoráról János úgy tudósít, hogy ott kente meg Mária Jézus lábait:

Mária azért elővéve egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkente Jézus lábait és megtörölte annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelt a kenet illatával. (Jn 12,3)

páska előtt 5 nappal

Jézus dicsőségesen bevonul Jeruzsálembe:

12 Másnap a nagy sokaság amely az ünnepre jött, hallva hogy Jézus Jeruzsálembe jön, 13 Pálmaágakat vett és kiment elé, és kiáltott: Hozsanna: Áldott az Izrael királya, aki az Úr nevében jön! 14 Jézus pedig találva egy szamarat, felült arra ahogy meg van írva: (Jn 12,12-14)

páska előtt 2 nappal

Jézus megjelenti, hogy ezen az ünnepen fogják őt megfogni és megölni:

1 És mikor mindezeket a beszédeket elvégezte Jézus, mondta a tanítványainak: 2 Tudjátok, hogy két nap múlva a páskha ünnepe lesz, és az ember Fiát elárulják, hogy megfeszítsék. (Mt 26,1-2)

páska előtt 1 nappal

Ekkor készítteti el Jézus a tanítványaival az utolsó vacsoráját. János evangéliumának 13. 14. 15. 16. 17. fejezete részletesen elmondja, hogy mi történt ezen a vacsorán.

A páskha ünnepe előtt pedig tudva Jézus, hogy eljött az Ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. (Jn 13,1)

Bár ez a vacsora az ünnep előtt egy nappal volt, mégis akkor ették meg együtt a páskabárányt:

És mondta nekik: Kívánva kívántam ezt a páskhabárányt megenni veletek, mielőtt szenvednék: (Lk 22,15)

A vacsorán szólt Jézus Júdásnak, hogy amit meg akar tenni, azt tegye meg. Erre a többi tanítvány úgy értette, hogy hátha elküldte őt Jézus valamiért, amire az ünnepen lesz szükségük:

Némelyek ugyanis állították, mivelhogy az erszény Júdásnál volt, hogy azt mondta neki Jézus: Vedd meg amikre szükségünk van az ünnepre; vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. (Jn 13,29)

Több olyan konkrét vers is van, amely azt bizonyítja, hogy Jézust az ünnep előtt fogták el, és az ünnep előtti napon halt kereszthalált. Még a nép vezetői, a farizeusok sem akarták őt az ünnepen megfogni.

3 Akkor egybegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak, 4 És tanácsot tartottak, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék. 5 De azt mondták: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között. (Mt 26,3-5)

A nép nem akart megfertőződni azzal, hogy bemegy egy római házába, mert meg akarták enni a páskabárányt:

Vitték azért Jézust Kajafástól a törvényházba. Reggel volt. És ők nem mentek be a törvényházba, hogy meg ne fertőződjenek, hanem megehessék a páskhabárányt. (Jn 18,28)

Pilátus maga is úgy beszél az ünnepről, mint ami előttük áll:

Szokás pedig nálatok, hogy elbocsássak nektek egyet a páskha ünnepen: akarjátok azért, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? (Jn 18,39)

13 Pilátus azért mikor hallotta e beszédet, kihozta Jézust és a törvénytevő székbe ült azon a helyen, amelyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának. 14 A páskhára készülés napja volt, és mintegy hat óra. És mondta a zsidóknak: Íme a királyotok! (Jn 19,13-14)

Mindezek az igék teljes bizonyságot adnak arról, hogy Jézus az első hónap 13. napján, vagyis a páska előkészületének a napján halt kereszthalált.

A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, mivel ünnep estéje volt, (mert annak a szombatnak napja nagy nap volt) kérték Pilátust, hogy törjék meg azok lábszárait és vegyék le őket.(Jn 19,31)

40 Vették azért Jézus testét és lepedőkbe göngyölték azt illatos szerekkel együtt, ahogy a zsidóknál szokás temetni. 41 Azon a helyen pedig ahol megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír amelybe még senkit sem helyeztek. 42 A zsidók készülődésének napja miatt azért, mivelhogy az a sír közel volt, abba helyezte Jézust. (Jn 19,40-42)

Akkor most már csak azt kell bizonyítanunk, hogy ez nem péntek volt, ahogyan a katolikus hagyományok állítják.

A zsidó napok mindig este kezdődnek Tehát 13.-a, az este kezdődik, és „14.-én”, vagyis a következő nap nappali részén végződik. Az események leírása segít ennek a megértésében:

13. este Megeszi Jézus a tanítványokkal a páskabárányt, majd elfogják
nappal Reggel elviszik Pilátushoz, majd a kínzások után megfeszítik, még sötétedés előtt meghal a kereszten, és eltemetik

14. este Ez a páska ünnepe, amikor az egész nép vette a páskabárányt (3Móz.23,5)
nappal szent gyülekezés volt (3Móz.23,7)

15. este nyugodtak az ünnep miatt
nappal szent gyülekezés volt (4Móz.28,16-17)

16. este nyugodtak az ünnep miatt
nappal az Úr feltámadásának napja, a hét első napja, ezen a napon mentek a sírhoz, de az már üres volt

Ha így nézzük ezt az időszakot, akkor azt kell látnunk, hogy Jézus a Jónás próféta jele alapján, pontosan három nap és három éjjel volt a sírban. 13.-án, 14.-én és 15.-én nappal, 14.-én, 15.-én és 16.-án este. Ez pontosan három nap és három éjjel, mert 16.-án már napkeltekor feltámadt. De ha úgy értjük az Emmaus felé menő tanítványok beszédét, ahogyan mondják, hogy „ma van harmadnapja, hogy ezek lettek” (Lk.24,21), akkor a számításunk, és az írások is igazolják azt, hogy nem pénteken lett megfeszítve és támadt fel vasárnap Jézus. Ha ez vasárnap lett volna, és pénteken feszítették volna meg Jézust, akkor azt mondták volna, hogy tegnapelőtt vagy azt, hogy két napja.

Ha tovább gondolkodunk a feltámadás napján, akkor az ige a hét első napját említi, amikor az asszonyok a sírhoz mennek, de ez nem feltétlenül a naptári hét első napját jelenti, hanem arra is lehet gondolni, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepi hetének szombat utáni első napján, amely akkor nem feltétlen vasárnapra esik. Ugyanis a zsidó naptárban is változtak a napok, vagyis nem mindig ugyanarra a napra esett az első hónap 14. napja, mert a hold és a nap állását együtt vették figyelembe.

Jézus feltámadása utáni események

Először folyamatában nézzük az eseményeket:

Kora reggel, mikor még sötétes volt, akkor Jézus feltámadt, és elhagyta a sírt. Mária Magdaléna, Máriával, a Jakab anyjával és Saloméval együtt elmentek a sírhoz, hogy megkenjék Jézus testét. Útközben azon gondolkodtak, hogy ki fog nekik segíteni elgördíteni a nagy követ, ami a sír száján volt. Egy angyal elhengerítette a követ és ráült, majd szólt nekik, hogy menjenek be a sírba, és nézzék meg, hogy Jézus már nincs ott. Ekkor Mária Magdaléna elfutott, hogy értesítse Pétert és Jánost arról, hogy az Úr nincs már a sírban. Mária pedig, a Jakab anyja és Salomé, bementek a sírba, és ott látták az angyalokat, akik azt mondták nekik, hogy menjenek el, és értesítsék a tanítványokat és Pétert arról, hogy az Úr előttük megy Galileába. Kisvártatva megérkezett János, aki nem ment be a sírba, hanem megvárta amíg Péter is odaér. Akkor bementek, és látták, hogy a kendők ott vannak összegöngyölítve. Ezután ők elmentek, de Mária ott állt a sír előtt, és beszélt Jézussal. Majd az asszonyok mind elmentek a tanítványokhoz, és bizonyságot tettek arról, amit láttak, de azok nem hittek nekik. Este felé pedig közülük két tanítvány ment Emmaus felé, amikor megjelent nekik az Úr. Ők, miután elváltak Jézustól, visszamentek Jeruzsálembe, és szintén bizonyságot tettek a tanítványoknak.

Így összegezhetjük az eseményeket, és többek állításával ellentétben a leírásban nincs semmi ellentmondás, csak más-más részletek más-más helyen vannak leírva.

Az igék, amelyek elmondják ezeket az eseményeket, időrendbe állítva így következnek:

1 Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária, a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásároltak, hogy elmenve megkenjék Őt. 2 És korán reggel, a hét első napján a sírbolthoz mentek napfelkeltekor. 3 És mondták maguk között: Kicsoda hengeríti el nekünk a követ a sírbolt szájáról? 4 És odatekintve látták, hogy a kő el van hengerítve, mert igen nagy volt. (Mk 16,1-4)

2 És íme nagy földindulás lett, mert az Úr angyala leszállt a mennyből és odament, és elhengerítette a követ a sír szájáról, és ráült arra. 3 A tekintete pedig olyan volt mint a villámlás, és a ruhája fehér mint a hó. 4 Az őrzők pedig tőle való féltükben megrettentek, és olyanokká lettek mint a holtak. (Mt 28,2-4)

1 A hét első napján pedig jó reggel, amikor még sötét volt, odament Mária Magdaléna a sírhoz és látta, hogy elvették a követ a sírról. 2 Futott azért, és Simon Péterhez és a másik tanítványhoz ment akit Jézus szeretett, és mondta nekik: Elvitték az Urat a sírból és nem tudjuk hová tették Őt. (Jn 20,1-2)

5 És bemenve a sírboltba, láttak egy ifjút jobb felől ülni, fehér ruhába öltözve; és megrémültek. 6 Az pedig mondta nekik: Ne féljetek. A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek; feltámadt, nincs itt; Íme, a hely ahová helyezték Őt. 7 De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába; ott meglátjátok Őt, ahogy megmondta nektek. 8 És nagyon hamar kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta el őket; és senkinek semmit sem szóltak, mert féltek. (Mk 16,5-8)

3 Kiment azért Péter és a másik tanítvány, és a sírhoz mentek. 4 Együtt futottak pedig mindketten: de az a másik tanítvány hamar megelőzte Pétert és előbb ért a sírhoz; 5 És lehajolva látta, hogy ott vannak a lepedők; de nem ment be. 6 Megjött azután Simon Péter is nyomban utána, és bement a sírba: és látta, hogy a lepedők ott vannak. 7 És a kendő amely a fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. (Jn 20,3-7)

11 Mária pedig kinn állt a sírnál sírva. Amíg azonban siránkozott, behajolt a sírba; 12 És látott két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. 13 És mondták azok neki: Asszony mit sírsz? Mondta nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették Őt. (Jn 20,11-13)

13 És íme, azok közül ketten mentek ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira volt, melynek Emmaus volt a neve. 14 És beszélgettek maguk közt mindazokról amik történtek. 15 És történt, hogy amint beszélgettek és egymástól kérdezősködtek, maga Jézus hozzájuk menve, velük együtt ment az úton. (Lk 24,13-15)

Reméljük, hogy ezzel a rövid kis összefoglalóval mindenki számára egyértelművé vált, hogy az ige mennyire egyértelmű és tiszta leírást ad ezekről az eseményekről. Hogy valaki megtartja-e ezeket az ünnepeket, mármint a húsvétot és a karácsonyt, azt mindenki a saját hite és lelkiismerete szerint döntse el, ebben szabadságot adott az Úr:

5 Némely az egyik napot különbnek tartja a másiknál: a másik pedig minden napot egyformának tart. Mindenki a maga értelme felől legyen meggyőződve. 6 Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek. 7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: (Róm 14,5-7)

Azt viszont nehéz megmagyarázni, hogy miért kellett elszakítani ezeket az időket a valós naptári napoktól, és áttenni pogány ünnepek napjaira. Miért ne lehetne a zsidó páskával egy időben megtartani a húsvétot, ha már tudjuk, hogy akkor halt meg a Megváltónk? A húsvéti kereskedői készülődésből is tisztán látszik, hogy ez Istár termékenység ünnepe, és nincs köze a páska ünnepéhez. Vagy miért kellett Jézus születésének az idejét is áttenni Mithras (vagy Tammuz), vagy másképp mondva a napisten újjászületésének az idejére? De ma már szinte nincs olyan, aki emlékezzen arra, hogy a második világháború előtt Magyarországon a protestánsok nem állítottak karácsonyfát, hanem csak a katolikusok. Csupa-csupa pogány szokás, amire ma keresztény köntöst adtak, de a „szertartások” és az ünnepek körülményei megmaradtak az ősi pogány formában. Szomorú.