A szövegkritika szellemi háttere

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, és hazugság atyja. (Jn 8,44)

5 Majd felvitte Őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki a föld minden országait egy szempillantásban, 6 És mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és ezek dicsőségét, mert át van nekem adva, és annak adom akinek akarom; (Lk 4,5-6)

Ha a Biblia csak egy olyan írás, amely egy régmúlt emberi hagyományt, és kitalált hitvilágot ismertető írás, akkor csak kulturális szempontból lehet jelentősége, de más értéket nem képviselhet. Ebben az esetben azonban érthetetlen, hogy miért foglalkoznak vele olyan emberek, tudósok, akik nem hisznek sem Istenben, sem pedig abban, hogy a Biblia Istentől ihletett. Ebben az esetben ugyanis csak egy érdekesség lehet a zsidó nép szempontjából, hogy az ő hagyományaik milyen legendákat és mítoszokat őriztek meg. Nem is olyan régen láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy valószínűleg megtalálták azt a helyet Izraelben, ahol Józsué a népet két részre osztotta az Ebál és a Garizim hegyek között, és oltárt épített Mózes utasítása szerint (Józs.8,30). Jó volt azt látni, hogy addig hitetlen izraeli tudósok, akik csak legendának tartották Józsué történetét, most rádöbbentek arra, hogy valós történeti eseményeket ír le a Biblia. Remélhetőleg ez a hitüket is felébreszti majd az egy élő Isten felé.

Sajnos ugyanez tapasztalható az Új Szövetség szövegkritikai tudományos köreiben is. Sokan nem hisznek sem Jézus istenségében, sem az Új Szövetség ihletettségében. Egyáltalán a 18.századi racionalista irányzat megjelenése óta a szellemi világ részvétele az emberiség történetéből kimarad. Mindent csak emberi hibának, tévedésnek, stb. tulajdonítanak, nem is gondolva arra, hogy van egy, az emberi, földi létre igen komoly hatással rendelkező szellemi világ is, amely sohasem szűnt meg aktívnak lenni, és befolyásolni az eseményeket.

Ennek okáért, ha valaki úgy fog neki a bibliai szövegek kritikai elemzéséhez, hogy nem vesz tudomást a szellemi világ hatásáról, akkor csak és kizárólag hibás következtetésekre juthat. Miért mondom ezt? Azért, mert Jézus maga mondja:

13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13)

23 Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol. (Lk 11,23)

A földi életben nem lehet semlegesnek maradni! Ha nem adtam oda az életemet tudatosan Jézusnak, akkor csak egy lehetőség marad, mégpedig az, hogy a Sátánnak szolgálok. Nyilvánvalóan vagy burkoltan, de neki szolgálok. Lásd a bevezető igét, ahol a Sátán elmondja, hogy neki lett átadva a minden hatalom a földön. Erről tesz bizonyságot más helyeken is az Ige:

1 Titeket is megelevenített, akik halottak voltatok a vétkekben és bűnökben, 2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, a szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; (Ef 2,1-2)

25 Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nekik az Isten megtérést az igazság megismerésére, 26 És felocsúdnának az ördög tőréből, akitől fogva tartatnak az ő akaratának cselekvésére. (2Tim 2,25-26)

19 Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, és hogy az egész világ a gonoszságban vesztegel. (1Jn 5,19)

13 Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába; (Kol 1,13)

Akiket Jézus nem szabadított ki a Sátán hatalma alól, azok a Sátán által fogva vannak tartva az ő akaratának teljesítésére. Talán nem ide illő, de a Mátrix film jut eszembe, ahol mindenki, aki nem lett felszabadítva a mátrixból, az bármikor ügynökké válhatott. Hát így van ez a világi emberek között is, hogy aki nem Jézusé, hanem a maga akarata szerint él, az bármikor a Sátán ügynöke lehet, az ő akaratának a végrehajtására. Így mindjárt megértjük az újjászületés fontosságát, és hogy miért fontos annak a meghatározása, hogy kik az Isten fiai.

Ez hogyan vetül a szövegkritikára? Úgy, hogy a Sátán az emberiség történetének a kezdete óta megpróbálja Isten beszédét meghamisítani.

1 A kígyó pedig minden mezei vadnál ravaszabb volt, melyet az ÚR Isten teremtett, és ez mondta az asszonynak: Csakugyan azt mondta Isten, hogy e kert fáinak egyik gyümölcséből se egyetek? (1Móz 3,1)

A bevezető igéből is azt olvassuk, hogy a Sátán kezdetektől emberölő volt, és nincs benne semmi igazság. Istenről ellenben azt olvassuk, hogy nem tud hazudni (Tit.1,2). Erről a pontról kell kiindulni, amikor valaki elkezd Isten Igéjével foglalkozni. Ha nem egy Krisztusban újjászületett, igaz hívő teszi azt, akkor szinte bizonyos, hogy a Sátán eszközévé válhat a saját akarata ellenére is, és a szövegek megrontásán fog dolgozni. Azt nem szükséges külön taglalni, hogy minden hitetés és hazugság úgy hat a legjobban, ha sok igazság közé becsempészünk egy kis hazugságot. Akkor a hallgatók a sok igazság láttán azt gondolják, hogy az a hamis rész is igaz kell, hogy legyen, mert a többi rész is igaz. De erre is figyelmeztet a Szent Szellem, hogy

9 Egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti. (Gal 5,9)

Ha egy kicsit is romlott, az a munka ami kikerül a hitetlen szövegkritikus kezéből, akkor az az egész munkát romlottá teszi, és leginkább a hallgatóságban okoz károkat, akik nem jártasak a szövegkritikában, és nem lepleződik le előttük rögtön a gonoszság.

Sajnos ma már sok egyházban is hajlanak arra, hogy elutasítsák a szellemi erők létezését, egyenesen azt vallják, hogy a Sátán mint személy nem létezik. Sok egyház tagadja a démonok létét is. A szellemi világ figyelmen kívül hagyásához hozzájárult még a materialista világnézet is, itt Európa keletibb felén pedig a kommunizmus, a maga istentelen filozófiájával. Az összes „izmus” ebbe az irányba mutat, a humanizmussal az élen.

Ha a szövegkritika fő elmélete egy hazugságon alapszik, mint Westcott és Hort munkájának az alapja, akkor az egész ráépülő munka csak hazugság lehet, és nem adhat jó eredményt. A blogon már idéztem Kurt Alandot is, aki miután követője a Westcott-Hort irányzatnak, már egyenesen káromlást szól Isten Szent Szelleméről, és becsmérli Isten Igéjét. Kiveszi Isten kezéből az Igéjét, és azt mondja, hogy majd mi tudósok fogjuk nektek megmutatni, hogy Isten mit is akart pontosan mondani. Ezzel szemben az Igében a hazudni nem tudó Isten azt mondta, hogy Ő őrzi meg az ő igéjét. Akkor kinek is fogunk hinni? Kurt Alandnak és társainak, vagy Istennek?

Az, hogy Európa nyugati felén a katolikus egyház miatt elveszett a tiszta Ige, az nem jelentette azt, hogy teljesen elveszett a hiteles Ige. Ugyanis éppen az történt, hogy Bizáncból az iszlám megszállás elől menekülők magukkal hozták a rajtuk keresztül megőrzött Igét, és akkor látták meg itt nyugaton, hogy mennyire nem az van már náluk, mint ami eredetileg a Biblia volt. Ezt a momentumot ragadta meg a reformáció is, elfordulva a katolikus bibliától, odafordult az eredeti nyelveken íródott szövegekhez, hogy azokból készítsenek immár helyes és tiszta Bibliát.

Összegezve. Az ember a földi élete során nem maradhat semleges a szellemi világ tekintetében. Vagy lázadó lesz Isten ellen, vagy megtér a Teremtőjéhez, aki Jézus Krisztus megváltásán keresztül utána magához fogadja. Ha azonban nem ezt az utat választja, akkor Isten szemében lázadó lesz, aki azon a kegyelmen kívül, hogy őt is hívja a Krisztusban való megtéréshez, más jót nem várhat, hiszen Isten nem erőszakolja rá magát senkire sem. Ha pedig Istennek nemet mond, akkor a Sátán királyságában marad a sötétségben (Ésa.60,2). Ne is várjunk jó gyümölcsöket az ilyen forrásból. Így, több mint száz év elteltével, már láthatók a Westcott-Hort féle bibliai szövegkritika gyümölcsei. Egyre nő a hitetlenség, egyre kevesebben tartják hibátlannak a Bibliát, egyre kevesebben hiszik el, hogy azt Isten ihlette, egyre kevesebben hiszik el, hogy azt Isten az ígéretéhez híven megőrizte. A gyülekezetek erkölcsi tisztasága egyre mélyebben van, egyre több báránybőrbe bújt farkas szolgál a gyülekezetekben, és egyre több a hústesti keresztény.

Ez a szellemi háttér igaz a fordítókra is, ezért lehet olyan hatalmas különbség a fordítások között. Ha valaki egy olyan nézetet vall, amely önmagában is hazugság, akkor az erre a hazugságra épülő munka sem lehet tiszta, hiszen ezen a hazugságon keresztül egy hatalmas kapu van nyitva a gonosz erőinek, amelyen keresztül szabadon járnak ki és be, olyan ihletést adva, amely elviszi az embert az igazságtól, és a munkája tele lesz hamissággal. Megint mondom, hogy szellemileg nem lehet semlegesnek maradni!

A világban a sötétség pedig egyre nő, és előttünk áll az az idő, amikor olyan sötétség fog a földre jönni, hogy már senki sem tehet semmit:

4 Nekem annak dolgait kell cselekednem, aki elküldött engem, amíg nappal van; eljön az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat. (Jn 9,4)

Hiszen ha azokban is sötétség van, akikben világosságnak kellene lenni, akkor mekkora a sötétség?

Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! (Mt 6,23)

Az Úr neve

Ismét egy modern jelenségről szeretnék írni. Egyre több olyan nyilvánosan is szereplő keresztény tanító, igehirdető, igemagyarázó akad, aki felindulva a keresztény hit zsidó gyökerein, felesleges héberezésbe kezd. Véleményem szerint ez leginkább tudálékosságról árulkodik, és nem feltétlenül igei bölcsességről. A törvények betartásáról most nem is szeretnék beszélni, sem a bibliai ünnepek betartásáról, sem a szombatozásról (vagy egyes körökben a vasárnapozásról), hanem Isten nevéről, és nevének használatáról.

Istennek sok neve van. Minket is megkerestek, hogy a tetragrammatont, vagyis a JHVH kifejezést, ne az “ÚR” szóval írjuk bele az Ószövetségbe, hanem a Jehova, Jahve, Jahua szavak egyikével. Éppen erről szeretnék most írni. Többen új kijelentésre hivatkozva, elkezdték Úr és Isten helyett Jahvénak, Jahuának nevezni Istent, mert szerintük héberül így kell ejteni. Egyre többen imádkoznak csak az Atyához, és elhagyják Jézust az imáikból.

Tagadhatatlan, hogy Istent héberül másképp nevezik, mint magyarul, vagy bármilyen más nyelven. De Isten nem követeli meg, hogy mindenki héberül beszéljen hozzá, vagy héberül emlegesse. A mi hitünkben nem úgy van, mint az iszlámban, hogy ott csak arabul lehet idézni a koránt, és a fordítások nem fogadhatók el hiteles idézetnek, hanem mindenki beszélheti a saját nyelvét, mert Isten megérti úgy is.

Valóban vigyáznunk kell, hogy hogyan használjuk Isten nevét, mert már a mózesi törvényben is figyelmeztetett Isten, hogy hiába senki se vegye fel a nevét:

Az ÚRnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az ÚR büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi. (2Móz 20,7)

Erre kínosan ügyeltek is a zsidók, és ezért használták több helyen például az Adonaj, Elohim, neveket. Bár az elohim szó igazi jelentése minden olyan lényre vonatkozik, aki a “túloldalon”, vagyis a szellemi világban létezik, vagyis például az angyalok is. (Ezt például a 82. zsoltárban igen tisztán láthatjuk.)

Isten nem engedi, hogy könnyedén bánjunk a nevével, és fontos jelentősége van annak, hogy ki viseli az Úr nevét, és kit neveznek az Ő nevéről.

20 Íme Angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen téged az úton, és bevigyen téged arra a helyre amelyet készítettem. 21 Őrizd magad tőle, és hallgass az ő szavára, ne bosszantsd őt: mert nem nézi el a ti bűneiteket, mert az én nevem van őbenne. 22 Mert ha meghallgatva hallgatod az ő szavát, és mindazokat megcselekszed amelyeket mondok: ellenfele leszek azoknak akik a te ellenfeleid, és szorítom azt aki téged szorít. (2Móz 23,20-22)

A zsidó nép előtt járó angyalban Isten neve volt. Nem is akárhogy beszélt Józsuéval sem:

1 Felment pedig az ÚR Angyala Gilgálból Bókimba, és mondta: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, és erre a földre hoztalak benneteket amelyről megesküdtem atyáitoknak, és mondtam: Nem bontom fel veletek a szövetségem soha örökké. (Bír 2,1)

Itt az ÚR Angyala egyes szám első személyben beszél arról, hogy megesküdött az atyáiknak, hogy nem bontja fel velük a szövetségét. Az ÚR Angyala, akiben benne van az ÚR Isten neve! A Józsuéval beszélő angyal többet is elárul magáról:

13 Történt pedig amikor Józsué Jerikónál volt, felemelte szemeit és látta, hogy íme egy férfi állt előtte meztelen karddal kezében. És hozzáment Józsué, és mondta neki: Közülünk való vagy, vagy ellenségeink közül? 14 Az pedig mondta: Nem, mert én az ÚR seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué arccal a földre és meghajtotta magát, és mondta neki: Mit szól az én Uram a szolgájának? 15 És mondta az ÚR seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a saruidat lábaidról, mert szent a hely amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué. (Józs 5,13-15)

Az igében más helyekkel összevetve ezt a szakaszt, azt látjuk, hogy még egy nagy hatalmú angyal sem követelte meg az embertől, hogy vegye le a saruját, amikor vele beszél, mert szent az a hely, ahol ő megjelent. Lásd Lukács evangéliumát, amikor Gábriel beszél Zakariással. Ebből, és az ehhez hasonló versekből láthatjuk, hogy különbség van az “Isten angyala” és az “ÚR Angyala” kifejezések között. Mintha más személyekre utalna, mert az ÚR Angyalában benne van az Isten neve, vagyis egy névvel illetik Őt és az Istent.

Istent zavarja, amikor az Ő nevének szentsége kárt szenved:

20 És bemenve a pogányokhoz akikhez mentek, megfertőzték az én szent nevemet, mikor ezt mondták róluk: az ÚR népe ezek, és az ő földjéről jöttek ki! 21 Ekkor könyörültem szent nevemért, melyet megfertőzött Izrael háza a pogányok közt akikhez mentek. 22 Ezért mondd Izrael házának: Ezt mondja az Úr ISTEN: Nem értetek cselekszem, Izrael háza, hanem az én szent nevemért, melyet megfertőztetek a pogányok között akik közé mentetek. 23 És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertőztetett a pogányok között, melyet ti fertőztetek meg köztük; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az ÚR, ezt mondja az Úr ISTEN, mikor megszentelem magamat bennetek az ő szemük láttára. (Ezék 36,20-23)

24 Mert az Isten nevét miattatok káromolják a pogányok között, ahogy meg van írva. (Róm 2,24)

Nagyon fontos Isten neve szentségének a megőrzése. Attól nincs nagyobb felhatalmazás, mint amikor valaki az ÚR nevében jön. Erre hivatkozik Jézus is:

39 Mert mondom nektek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, amíg ezt nem mondjátok: Áldott aki az Úr nevében jön! (Mt 23,39)

Mindezekkel az igehelyekkel azt próbáltam érzékeltetni, hogy Isten vigyáz a nevére, és kiemelten nagy megtiszteltetés, ha valaki az Isten nevében szólhat vagy cselekedhet. Mindennél magasabbra magasztalja fel Isten a nevét és az Igéjét:

Imádlak a Te szentséges templomodnál, és dicsérem a Te nevedet a Te kegyelmedért és igazságodért, mert felmagasztaltad mindenek fölé a Te nevedet és a Te igédet. (Zsolt 138,2)

Ez a vers más fordításokban úgy is szerepelhet, hogy az Igéjét még a neve fölé is felmagasztalja. De egy a lényeg ebben is, hogy Isten kiemelt fontossággal kezeli a nevét, és a nevének használatát. Ő egy a nevével, ahogyan mi emberek is nevet adunk szinte mindennek, és akkor mindenki számára egyértelmű, hogy kiről vagy miről beszélünk.

4 És az ÚR nevét segítségül hívtam: Kérlek URam, szabadítsd meg az én lelkemet! (Zsolt 116,4)

És most szeretnék visszatérni ahhoz, hogy akkor milyen néven is szólítsuk Őt. Ha azt akarta volna Isten, hogy valamilyen ószövetségi megszólítást alkalmazzunk, akkor legalább egy erre vonatkozó hivatkozásnak lennie kellene az Új Szövetségben, de nincs. Ha annyira fontos lenne, hogy hogyan nevezzük, akkor legalább egy Szent Szellemtől ihletett írásban benne kellene lennie annak a felszólításnak, hogy melyik ószövetségi nevén szólítsuk meg Istent. Ezzel szemben azonban más utasítást és hivatkozást látunk.

17 És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek jövevénységetek idejét: (1Pt 1,17)

24 Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. (1Kor 15,24)

17 És mindent amit csak cselekszetek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek, hálát adva az Istennek és Atyának Őáltala. (Kol 3,17)

Istennek és Atyának szólítsuk Őt, aki mindeneket teremtett. Mikor Jézust megkérdezték, hogy hogyan imádkozzunk, akkor Ő is ezt a példát hagyta nekünk:

9 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved; (Mt 6,9)

Vagyis úgy szólítsuk meg Istent, hogy Ő a mi Atyánk. De van itt még egy másik igen fontos dolog, Isten nevével kapcsolatban. Mit is mond magáról?

22 Énrám nézzetek, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincs több! 23 Magamra esküdtem és az igazság beszéde jött ki számból, amely meg nem változik: hogy minden térd nekem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! (Ésa 45,22-23)

8 Én vagyok az ÚR, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. (Ésa 42,8)

Azt mondja, hogy nincs más Isten rajta kívül, és neki hajol meg minden térd, rá esküszik minden nyelv, és a dicsőségét és dicséretét nem adja másnak! Akkor itt egy újabb megerősítését láthatjuk annak, hogy Jézus egy az Atyával, hiszen olyan nevet ajándékozott neki, amilyen csak az egy élő Istennek van.

9 Azért az Isten is felmagasztalta Őt és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való; 10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt lévőké. 11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,9-11)

12 És nincs senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, amely által nekünk meg kellene tartatnunk. (ApCsel 4,12)

Végezetül csak annyit mondhatunk, hogy nekünk, embereknek nem adatott más név, csak az Úr Jézus Krisztus neve, amely minden név fölött való, és az Ő nevére hajol meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt. Nem Isten ószövetségi nevei között kell kutakodnunk, hanem Jézus nevét kell segítségül hívnunk. Ha pedig imádkozunk, akkor a mi Atyánkhoz imádkozzunk, és Jézus nevében közeledjünk hozzá. Bár itt is kell egy kis kitérőt tennünk, mert Jézus maga mondja, hogy ha Tőle kérünk valamit, akkor azt megcselekszi.

13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessen az Atya a Fiúban. 14 Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. (Jn 14,13-14)

Mert valósággal Benne lakozik az Isten:

19 Mert az Isten Krisztusban volt, aki megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik a bűneiket, és ránk bízta a békéltetés beszédét. (2Kor 5,19)

9 Mert Őbenne lakozik az istenség egész teljessége testileg, (Kol 2,9)